udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4068
találat
lapozás: 1-30 ... 2791-2820 | 2821-2850 | 2851-2880 ... 4051-4068
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. szeptember 17.
Evangélikus lelkészértekezletet tartottak Kolozsváron
Magyarországi mintára Erdélyben is megszervezné a Szélrózsa ifjúsági találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház – hangzott el az elmúlt hétvégén Kolozsváron tartott munkaévkezdő lelkészértekezleten. Az itteni Szélrózsa a korábbi tervekkel ellentétben egy, a magyarországitól független, önálló fesztivál lenne. A megbeszélés szerint a páratlan években Erdélyben, a páros években pedig Magyarországon tartanák az egyházi napokat, amelyek egymást mintegy kiegészítenék, így erdélyiek és magyarországiak kölcsönösen látogatnák egymást ezeken az alkalmakon – tájékoztatta lapunkat Fehér Attila főtanácsos.
A találkozón Simon Ilona apácai lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke, valamint Domokos Jenő ifjúsági lelkész örömmel számolt be arról, hogy a legutóbbi két Szélrózsa-találkozón, Kőszegen, illetve Szarvason már százharminc erdélyi fiatal vett részt. A lelkészértekezlet támogatta a fesztivál erdélyi megszervezésére irányuló tervet, az első erdélyi Szélrózsa-találkozót 2013 nyarán Sepsiszentgyörgyön szervezik meg.
A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig című lelkészértekezlet nyitó istentiszteletén Adorjáni Dezső püspök meghívására Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke prédikált, és az erdélyi egyházi elöljáróval együtt úrvacsorát osztott. Az ünnepi istentisztelet végén Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja és László Attila kolozsvári alpolgármester köszöntötte a gyülekezetet, valamint a lelkészi kart. Az értekezletet Adorjáni Dezső püspök nyitotta meg, majd Smidéliusz Gábor Budapest-Deák téri lelkész, „Szélrózsa-atya” szólt az eddigi nyolc magyarországi országos evangélikus ifjúsági találkozó tapasztalatairól.. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Magyar honatyák támogatása egy autópálya-lobbihoz
Cornel Popa Bihar megyei PNL-szenátor kijelentette, megszerezte magyar országgyűlési képviselők támogatását egy olyan lobbihoz, amelynek célja rávenni a bukaresti kormányt az észak-erdélyi autópálya Bihar és Szilágy megyei szakasza építésének folytatására.
Cornel Popa csütörtökön, sajtótájékoztatón elmondta, a lobbiakció másik célja, hogy a kormány kezdje el a villamosított vasútvonal kiépítését Biharkeresztes és Kolozsvár között.
„Lépéseket tettem annak érdekében, hogy a jövő csütörtökön, a képviselők és szenátorok, a Bihar és Szilágy Megyei Tanács elnökei, valamint néhány magyarországi országgyűlési képviselő jelenlétében tárgyaljunk Berettyószéplakon, az autópálya építésének helyszínén. (…) A találkozó végén egy, a román kormánynak szóló politikai nyilatkozatot írunk alá, amelyben hangsúlyozzuk akciónk fontosságát”, mondta Popa.
A PNL-szenátor elmondta, „lobbiakcióról” van szó.
„Egy ahhoz hasonló akció lesz, mint 2001-ben, amikor sikerült Nagyváradra hívnunk szinte az összes erdélyi honatyát, de magyarországi képviselőket is, a bukaresti közlekedési minisztérium illetékeseit és a budapesti autópálya-építő társaság képviselőit, hogy felhívjuk a bukaresti vezetés figyelmét egy erdélyi autópálya megépítésének szükségességére”, mondta Popa.
Hozzátette, gyanítja, hogy Emil Boc miniszterelnök továbbra is támogatja a román és a magyr kormány együttes üléseit, amelyen ezekről a kérdésekről is szó esik majd.
A szenátor azzal indokolta kezdeményezését, hogy az észak-erdélyi autópálya Bihar és Szilágy megyei szakaszán félbemaradtak a munkálatok, noha a magyar oldalon a határig elkészült a sztráda, illetve hogy a Biharkeresztes-Kolozsvár vasútvonal villamosítására szánt pénz „az ország déli részébe került”.
Popa szerint felháborító, hogy a kormány csak a Kolozs megyében finanszírozza a sztrádaszakaszt, ahonnan Emil Boc kormányfő származik, noha ennek nincs logikája.
„Bc épített magának egy ösvényt Gyalutól Tordáig, a több nem érdekli. (…) Nem érti meg, hogy elszigeteli Erdélyt, nem fogja fel, mekkora jelentősége van ennek az autópályának a román gazdaság számára. A sztrádát Kolozsvár körgyűrűjévé alakította, és nem érdekli, hogy az autópályának elsősorban a határtól, Borstól kellene közúti kapcsolatot teremtenie az ország belsejével”, fogalmazott Popa.
A szenátor elmondta, a berettyószéplaki találkozóra kelet-magyarországi országgyűlési képviselőket, Bihar és Szilágy megyei honatyákat hívott meg, de meghívást kaptak a Román Államvasutak, valamint az Országos Autópálya és Útügyi Társaság képviselői is.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)2010. szeptember 17.
Kiegyenlített korhatár - elfogadták az egységes nyugdíjtörvényt
A képviselőház szerdán éjszakába nyúló, tízórás vita nyomán elfogadta az egységes nyugdíjtörvényt. Az új jogszabály – amely a szenátuson már korábban átment – szerint férfiak és nők 2030 után egyaránt 65 évesen vonulhatnak nyugdíjba, ha legalább 15 éven keresztül fizették a hozzájárulást a nyugdíjalaphoz. Az új rendszer megszünteti ugyanakkor az aránytalanul magas nyugdíjakat, a közalkalmazottakat pedig egységes nyugdíjrendszerbe sorolják. Az ellenzéknek nem sikerült elfogadtatnia javaslatát, amely a bruttó országos átlagbér 45 százalékra emelte volna a nyugdíjpont értékét, így a törvényhozás a kormány által támogatott 39 százalékos szintet foglalta a jogszabályba.
Ez jelenleg 732,8 lej. A vereséget követően a szociáldemokraták (PSD) és a liberálisok (PNL) kivonultak az ülésteremből. Az ellenzéki pártok egyébként 63 évben szabták volna meg a nyugdíjkorhatárt a nők esetében.
Nem minden módosító indítványt utasított el azonban az alsóház. Azt a javaslatot például megszavazta a honatyák többsége, hogy két évvel hamarabb mehessenek nyugdíjba mindazok, akik legalább harminc évig éltek Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán vagy ezen települések nyolc kilométeres körzetében.
Botiş: bár hiányt eredményez, nem csökkennek a nyugdíjak
A maratoni parlamenti vitán jelen volt Ioan Botiş újonnan kinevezett munkaügyi miniszter is. Mint felszólalásában hangsúlyozta, azért nem szabad az átlagbér 45 százalékára emelni a nyugdíjpont értékét, mert az 5,1 milliárd eurós deficitet eredményezne a társadalombiztosítási költségvetésben. Leszögezte: ha nem csökkennek 2011-ben a nyugdíjak, a büdzsében 3,1 milliárd eurós hiány keletkezik. Hozzátette: ezt a deficitet semmiképp nem szabad hitelből finanszírozni.
A szaktárcavezető ugyanakkor arra is kitért, hogy a nyugdíjasok alig egyharmada, összesen 4,7 millió személy dolgozta le a törvényben rögzített éveket. Hozzátette: eközben jóval alacsonyabb az aktív lakosság száma, mint a nyugdíjasoké, egy nyugdíjast 0,89 alkalmazott tart el. Botiş leszögezte, 2011-ben a megszorító intézkedések keretében nem csökkentik a nyugdíjakat, mindenki 732,8 lejes nyugdíjponttal számolva kapja majd a havi járandóságát, ami által „elfogadható” szinten marad a büdzsé deficitje.
Szintén a deficit mélyülésének megakadályozásával érvelt az egységes nyugdíjtörvény mellett csütörtökön Emil Boc kormányfő. Mint hangsúlyozta, ha megemelték volna a nyugdíjpont értékét, akkor 3 milliárd euró helyett 5 milliárdot kellett volna jövőre a költségvetésből a nyugdíjak kifizetésére fordítani. Szerinte éppen ezért a jogszabály elfogadása „társadalmi igazságot” teremt, hiszen egyebek mellett megszüntették a „luxusnyugdíjakat”, illetve lehetővé tették a nyugdíjak költségvetésének közép- és hosszú távú fenntarthatóságát.
„Valamennyien nyugdíjba mehetünk 50 éves korunkban, dönthetünk erről is. De akkor kérem, mondják meg, honnan vesszük a pénzt a nyugdíjak kifizetésére. Ha valaki előrukkol a megoldással, akkor én már holnap készen állok kiadni egy erről szóló sürgősségi rendeletet. Ha pillanatnyi döntéseket hozunk, akkor egy napig, két hónapig, talán egy évig túlélhetünk, azonban nem tudjuk közép- és hosszú távon biztosítani a nyugdíjalap fenntarthatóságát” – válaszolta Emil Boc arra az újságírói kérdésre, miszerint szerinte nem túl késői a 65 éves nyugdíjkorhatár. A miniszterelnök ugyanakkor arra is kitért, hogy Európa szinte valamennyi országában téma a nyugdíjak reformja, mindenhol lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a közelebbi és távolabbi jövőben egyaránt biztosítani lehessen a járandóságok kifizetését.
Az alkotmánybíráktól várnak jogorvoslatot
Bár a parlament két háza megszavazta a jogszabályt, amit így már csak az államfőnek kell aláírnia és kihirdetnie, korántsem biztos, hogy a jelenlegi formában lép hatályba. A legnagyobb ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis már jelezte, az alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt, mert annak egyes előírásai szerintük ellentmondanak az ország alaptörvényének. Ioan Cindrea PSD-s képviselő csütörtökön úgy nyilatkozott, meglátásukban nem szabadna csökkenteni az úgynevezett különleges nyugdíjakat, amelyekben a katonaság, a rendőrség vagy az igazságszolgáltatás kötelékeiből nyugdíjba ment személyek részesülnek. Mint részletezte, a szociáldemokraták egyebek mellett azért sem szavazták meg a jogszabályt, mivel a nyugdíjpont értéke idén a bruttó átlagbér 39 százalékára csökkent, s egyáltalán nem kizárt, hogy az elkövetkező években a kritikus 30 százalékig süllyedhet. Ugyanakkor a PSD-s honatyák szerint az is elfogadhatatlan, hogy a nők nem mehetnek a férfiaknál két évvel hamarabb, azaz 63 éves korukban nyugdíjba.
Markó: korlátozott a kormány mozgástere
Nekem sem tetszik a nyugdíjtörvény – válaszolta Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön kolozsvári sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a PSD megtámadja az alkotmánybíróságon a jogszabályt. Markó Béla elmondta: nem ért egyet a jogszabály egyes rendelkezéseivel, többek közt azzal, hogy a nők számára a férfiakéval azonos nyugdíjkorhatárt szabtak meg.
Ennek ellenére úgy véli, a törvény megteremti a keretet arra, hogy a nyugdíjak kérdését ezentúl egy egységes rendszer szabályozza, ugyanakkor a járandóságok közötti gyakorta igen jelentős különbségek kiegyenlítése szempontjából is előrelépésnek számít a törvény. Arra a kérdésre, hogy kilép-e a koalícióiból az RMDSZ, ha egyszer elégedetlenek a jogszabállyal, a szövetség elnöke leszögezte, egyrészt az RMDSZ-képviselők megszavazták a nyugdíjtörvényt, másrészt nem a koalíciós partnerrel elégedetlenek, hanem azokkal az intézkedésekkel, amelyeket az Európai Unió és a Világbank megkötései miatt kénytelenek voltak meghozni. A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte, megérti a PSD képviselőit, hiszen az ellenzéknek az a dolga, hogy ellenkezzen, ugyanakkor leszögezte, a kormánynak gyakorlatilag alig van mozgástere.
Szakszervezeti felzúdulás
Nemcsak az ellenzéki honatyák tartják felháborítónak az egységes nyugdíjtörvény előírásait, hanem szinte valamennyi nagy országos szakszervezeti tömörülés felemelte csütörtökön a hangját a jogszabály ellen. Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) közleményében arra szólította fel Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt, hanem küldje vissza felülvizsgálatra a parlamenthez. Ugyanakkor a szakszervezetiek az ombudsmantól azt várják, hogy hivatalból eljárást indít, s az alkotmánybíróságon támadja meg az alaptörvénynek ellentmondó előírásokat. „Hazugság, arcátlanság, megvetés – ezek azok a szavak, amelyekkel jellemezni lehet azt a folyamatot, amely a képviselőház szerda esti döntésében csúcsosodott ki.
Egy parlamenti többség, amelynek szégyenében el kellene süllyednie, elfogadott egy teljesen népellenes jogszabályt, teljesen semmibe véve a szakszervezetekkel a témában folytatott tárgyalásokat. A BNS közlése szerint korábban a kormányfővel és a munkaügyi miniszterrel abban állapodtak meg, hogy a nyugdíjpont értéke jövőre eléri az átlagbér 40 százalékát.
Szintén az államfőtől várnak segítséget az Alfa Kartellhez csatlakozott szakszervezetiek is. Liviu Apostoiu, a szakszervezeti tömb alelnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, amennyiben Traian Băsescu nem küldi vissza a törvényt a parlament elé, akkor jogi úton támadják meg a jogszabályt, s a nemzetközi szervektől is segítséget kérnek. Azt azonban Apostoiu is belátja, hogy igen kevés esély van arra, hogy az államelnök ne hirdesse ki a jogszabályt. A szakszervezeti vezető közlése szerint elégedetlenségük fő oka, hogy a törvény megemeli a nyugdíjkorhatárt, illetve nem értenek egyet a nyugdíjpont kiszámításának módszertanával sem.
A rendőröket és vámosokat tömörítő Pro Lex szakszervezet eközben az ellen emelte fel a hangját, hogy az egységes nyugdíjtörvény megszünteti privilégiumaikat, s ezentúl nem részesülhetnek az emelt értékű különleges nyugdíjakban. Szerintük ez igazságtalan, főként olyan körülmények között, hogy jelenleg Romániában egy rendőr várható élettartama alig 62,5 év. A Pro Lex csütörtöki közleménye rámutat, támogatást kértek a Rendőrségi Szakszervezetek Európai Tanácsától. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Magyar tanfelügyelőkkel találkozott Markó Béla RMDSZ-elnök Kolozsváron
Az RMDSZ és a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők álláspontja szerint az oktatási törvény annyira fontos az oktatási rendszer reformja szempontjából, hogy amennyiben a jogszabály elfogadása továbbra is akadályokba ütközik a szenátusban, akkor sürgősségi kormányrendelettel kell elfogadtatni a rendszer decentralizációjára vonatkozó részét.
Ez azonban továbbra is csupán mentőmegoldásnak tekinthető, az RMDSZ ugyanis az oktatási törvény mihamarabbi elfogadtatásában érdekelt – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kolozsváron, a magyar tanfelügyelők találkozóján.
Még „nyitott” a törvény
A szövetségi elnök elmondta, a tanácskozáson az oktatási rendszer helyzetéről, a magyar tanintézetek sajátos gondjairól, valamint a készülő oktatási törvényről volt szó. Mint mondta, a magyar oktatási szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy a tanügyi reformnak egyértelműen a valós decentralizáció irányába kell mutatnia, ezt pedig a most készülő törvény szolgálná a legjobban. Hozzátette: a tanfelügyelők számos konkrét és hasznos javaslattal jöttek, főként azzal kapcsolatosan, hogy milyen módszerekkel lehet fenntartani az anyanyelvű oktatás minőségét a jelenlegi nehéz pénzügyi-gazdasági helyzetben.
A javaslatok olyan szempontból is fontosak, mondta, hogy az oktatási törvény gyakorlatilag még nyitott, így bármilyen megalapozott szakmai észrevételt be lehet még emelni. A megbeszélésen sok olyan konkrét megoldásra váró probléma is felmerült, mint a pedagógusok bérezése, az iskolák finanszírozása, vagy az elkezdett beruházások, fejlesztések kérdése is. Ez utóbbi kapcsán Markó Béla kifejtette: a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy törlessze az eddigi iskolafejlesztések során felhalmozott állami tartozásokat, és be kell fejeznie a fontosabb beruházásokat: ez egyébként gazdaságösztönző intézkedésnek is tekinthető, hiszen az állami kifizetések sok céget menthetnek meg a működésképtelenségtől.
A szakmai egyeztetés fontosságáról szólva a miniszterelnök-helyettes kifejtette, az oktatási ágazatban felmerülő általános problémák mellett a magyar oktatás számos sajátos gonddal is küzd: a legnehezebb helyzetben kétségtelenül a magyar szórványiskolák vannak, ezek működtetése az alacsony gyereklétszám miatt egyre nehezebb, emiatt alapvetően fontos, hogy megteremtsék a fenntartásukat biztosító törvényes keretet.
Veszélyben az utánpótlásképzés
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta, az iskolák decentralizációját a következő tanévtől mindenképpen életbe kell léptetni. A magyar nyelvű oktatás szempontjából ez azért fontos, mert új iskolahálózatot kell kialakítani, és ennek a struktúrája teljesen más kell legyen Kovászna és Hargita megyében, mint a szórványban. Elmondta, a kolozsvári találkozón megfogalmazódott, hogy helyi, megyei szinten tökéletesíteni kell a kölcsönös információáramlást az oktatásban érintett tényezők – önkormányzatok, iskolák, tanfelügyelőségek, civil szféra – között, mert az oktatás a helyi közösség igényeit kell kielégítse.
Véleménye szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a tanárképzésre, hiszen a magyar oktatásban egyre több a hiányszakma, matematikusok, fizikusok és a magyar szakos tanárok vannak kevesen. A következő néhány évben Kovászna és Hargita megyében összesen 60 matematikatanár vonul nyugdíjba, elsősorban városokban, és ha nem fordítanak figyelmet az utánpótlásképzésre, komoly gondok adódhatnak.
Az egyetemeken nem pedagógusokat, hanem kitűnő szakembereket képeznek, így a matematikusok, fizikusok többsége nem a tanügyben keres állást, és ezen változtatni kell – hívta fel a figyelmet Keresztély Irma. Mint mondta, a kolozsvári találkozó résztvevői kezdeményezték, hogy a következő ülésen a felsőoktatásban dolgozókkal beszéljék meg, hogy az egyetemek kínálatát igazítsák a piaci igényekhez. A találkozókat megyei szinten is rendszeresítik, a következő megyeközi megbeszélésre februárban kerül sor, amikor a kiértékelésekről, a tanárok továbbképzéséről lesz szó.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Test, lélek, irat összefonódása - interjú Bernád Rita főlevéltárossal
Szorgalom, kíváncsiság, kitartás és pontosság – ezek a legfőbb jellemzői egy levéltárosnak, aki ideje nagy részét régi, poros, penészes iratok társaságában tölti. Az eredmény: több „kilométernyi” rendszerezett irat, nyolc gyűjtőlevéltár. Minderről Bernád Ritát, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főlevéltárosát faggattuk.
Hogyan lesz valakiből levéltáros?
Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom, hogy rengeteg tanulással és egy kis szerencsével, amit esetemben inkább isteni gondviselésnek neveznék. Amikor szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson érettségiztem a Salamon Ernő Gimnáziumban, álmokat szőttem, mint minden frissen végzett diák. Az isteni gondviselés Gyulafehérvárra „terelt”, ahol muzeológiát tanultam. Már az egyetemi évek alatt inkább a könyvek, a papírok világa vonzott, mert meggyőződésem, hogy az ember testből, lélekből és iratból áll. Mindenkiről van valami feljegyzés, ami a legrégebbi időkben barlangrajz formájában jelent meg, aztán papiruszon, majd pergamentekercseken, később papíron és ma már elektronikus formában marad meg. Már az első szakdolgozataim régi könyvekről szóltak, így jutottam el a Batthyány-könyvtárba, és román nyelven írtam dolgozatot magyar könyvekről, történelmi emlékekről. Ekkoriban még a levéltár fogalma eléggé távoli volt számomra, de szerettem a régi könyveket, és izgatott a kutatás. Aztán 2000 júliusában az érsekség munkatársa lettem, akkoriban még román–magyar fordítóként, illetve dokumentációs titkárnőként dolgoztam.
De fél év múltával a kezébe adták a levéltár kulcsát...
Igen ám, de amikor bementem a hét raktárból álló helyiségbe, ahol több mint ezer folyóméter – vagyis egy méter magasságban egy kilométer hosszúságban kirakott – irathalmaz állt, elveszettnek éreztem magam. Idő kellett ahhoz is, hogy a dobozokba rendszerezett iratokhoz merjek nyúlni. Következő nyáron jött Szögi László magyarországi professzor egy egyetemista-csoporttal, akik már elkezdték a meglévő anyagok feldolgozását, nekik segédkeztem. Aztán Szögi professzor ösztönzésére beiratkoztam az ELTE posztgraduális levéltárosi képzésére, közben mindvégig dolgoztam a levéltárban, és amit elméletben megtanultam, azt gyakorlatban alkalmazhattam.
Miből áll a munkája?
Az ezeréves történelmi múlttal rendelkező erdélyi egyházmegye iratait kell rendszerezni, megőrizni és hozzáférhetővé tenni, illetve a kutatószolgálatból. Előbbi közel sem egyszerű feladat, mert ugyan az elején évente két alkalommal egy-egy hétre jött Szögi professzor a diákjaival rendszerezni az anyagot, de az év többi részében magamra maradtam. Ez nem olyan munka, hogy jön a főnök és megmondja, mit kell tenni, nekem kell eldöntenem mindennap, mi a legfontosabb, amivel foglalkoznom kell. Ezenkívül jönnek az egyetemisták, a kutatók, akik mondanak egy címszót, s nekem kell előkeresnem az ezer folyóméternyi anyagból pontosan azt a dobozt, amiben az illető adatokat talál a dolgozatához. Emellett pályázatokat is írok, hiszen ezeket az értékeket európai normáknak megfelelő tárolóeszközökben kell tartani, ami rengeteg pénzbe kerül, de pénz kell a kötetek, okmányok restaurálására is. Ezért már több pályázatot is benyújtottam a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és eddig mindenik nyertes volt.
A munkájához tartozik az is, hogy eljár elhagyatott plébániákra, és olykor poros padlásokról, pincékből gyűjtögeti össze „kincseit”.
Kezdetben a Gyulafehérvárhoz közeli településekről az érsekségre bejáró papok ösztönzésére indultam el felfedezőútjaimra. Jöttek a papok, látták, mivel dolgozom, és mondták, hogy tíz, húsz, negyven, hetven kilométerre tőlem lévő elhagyatott plébánián is vannak régi iratok, és jó lenne, ha azokat is megőriznénk. Felajánlották, hogy amikor hetente-kéthetente mennek misézni egy-egy filiába, elvisznek kocsival, és mise után megnézhetjük az iratokat. Előbb a közelebbi településekre mentem, aztán egyre távolabbra.
Milyen állapotok fogadták egy-egy elhagyatott plébánián?
Úgy képzeltem el, mint a Csipkerózsika mesében: minden ott volt, csak éppen az idő állt meg. Ott voltak a régi iratok, de esetenként ötvenéves por, pókháló fedte, innen kellett összegyűjteni, és biztonságos helyre szállítani. És volt példa olyanra is, hogy a Mária Terézia-oklevélen a pecsétet elvágták, és az iratot átlyukasztották, hogy a sínes dossziéban elférjen. Mindez természetesen nem a papok hibája, hisz ők nem szakemberek, és csak jót akartak azzal, hogy a maguk módján megpróbálták megőrizni az anyagokat.
Melyik volt a legrégebbi irat, amit ilyen körülmények közepette találtak meg? – Atyhában, Székelyudvarhely mellett talált rá Pénzes Lóránd kollégám egy Bethlen Gábor korából származó, 1625. március 15-én keltezett okmányra, melyben a fejedelem felszólítja az unitárius superintendenst, hogy ne háborgassák hitük gyakorlásában a római katolikusokat, és adják vissza a templomukat.
Mára már sikerült valamennyire rendszerezni az egyházi iratok hagyatékát, és ezek zömét biztonságos helyen tárolják. Volt-e valamilyen modell, mely alapján elindulhattak? – Nem volt ilyen, mondhatni ebben is az isteni gondviselés vezérelt, mert ennyire rendszerezett hagyaték nincs Magyarországon, de még Németországban sem. Magyarországon még mindig plébániák padlásain porosodnak a régi egyházi iratok, nálunk viszont már sikerült nyolc gyűjtőlevéltárban rendszerezni 630 működő, illetve elhagyatott plébánia és szerzetesrend anyagait. Gyulafehérváron vannak a hunyadi és a fehérvári főesperesi kerületek iratanyagai, Gyergyószentmiklóson a Gyergyói-medence plébániáinak okmányai, de Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is működnek gyűjtőlevéltárak.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Horthy-fasizmus? Horthy, a háborús bűnös?
A hetven évvel ezelőtti második bécsi döntésről való csíkszeredai megemlékezés – akárcsak az 1989. évi fordulat utáni első március 15-i ünnepségek – sokak, elsősorban román politikusok felháborodását, nemtetszését váltotta ki.
Különösen az borzolta fel az idegeket, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt a szervező, továbbá hogy Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, nemkülönben a helyi rendőrség és csendőrség miért járult hozzá a rendezvény megtartásához. Olyan kijelentések, vélemények hangzottak el, amelyek a korabeli helyzet részleges vagy teljes nem ismeretéből származnak, a legelemibb tárgyilagosság hiányát tükröző, évtizedek óta hangoztatott címkézésekből fakadnak, és sokan ezeket visszhangozzák.
A megszállás mítosza
Megemlítették például, hogy a „II. bécsi döntés aláírása után tizenegy nappal a Horthy Miklós vezette csapatok bevonultak Csíkszeredába”. Tudjuk, hogy a döntést augusztus 30-án írták alá, a magyar csapatok viszont szeptember 11-én vonultak be Csíkszeredába. Tehát nem 11, hanem 12 nappal később. És ami még fontosabb, nem Horthy Miklós vezetésével. A kormányzó aznap nem ott, hanem Marosvásárhelyen vett részt a tiszteletére rendezett ünnepélyes fogadtatáson. Mircea Duşă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának elnöke „Erdély megszállásának” megünneplését emlegette. Véleménye a folytonosság dák–római mítoszán alapszik, mely szerint Erdélyben a románság az őslakó, a magyarság pedig leigázta és ezer évig elnyomta őket. 1918-ban végül felszabadultak, így a II. bécsi döntés nyomán bevonuló magyar csapatok csakis megszállók voltak. Ezen az alapon 1918. december 1-je jogosan a felszabadulás napja, míg 1940. augusztus 30-a a megszállásé. Ez azonban nem maradhat így, előbb-utóbb csak ki kell derülnie, hogy ez a mítosz egyszerűen bizonyíthatatlan.
Amit a bevonulásról, a megszállást követő több ezer kegyetlenségről mond, ismét egyoldalú vélekedés. Mert arról nem tud, arról nem hallott, nem olvasott, mi történt 1918 decemberétől, Erdély román csapatok általi megszállásától, az állami iskoláitól, egyetemétől, színházaitól való megfosztásával, sok tízezer személy állásától, megélhetésétől történt megfosztásával, szülőföldjéről való elűzésével – hogy a kegyetlenkedéseket éppen csak megemlítsük –, az erdélyi magyarsággal.
Mircea Duşă a továbbiakban horthysta fasizmusról, Horthy háborús bűnösségéről beszél. Ez a román illetékesek kedvenc szóhasználata. A valóságban azonban más volt a helyzet. Horthy ugyanis soha nem volt fasiszta, vagyis szélsőjobboldali. Jobboldali, konzervatív politikus volt. Ebből következik, hogy horthysta fasizmus sem létezett. Magyarországon, Horthy idején, a Kommunista Párt kivételével, végig működött a Kisgazda Párt, nemkülönben a Szociáldemokrata Párt, megválasztott képviselőik az Országgyűlésben tevékenykedtek. Szálasi és Imrédy szélsőjobboldali pártját betiltották, Szálasit elítélték, börtönbe vetették.
Horthy és Antonescu egy lapon?
Ugyanakkor Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője összehasonlítja Horthyt Ion Antonescu marsallal, szerinte ugyanis mindkettő vitatott figura. Nos, Antonescu idején Romániában minden párt be volt tiltva, parlament nem létezett. A szégyenteljes zsidótörvények ellenére Magyarországon 1944. március 19-éig, a német megszállásig, a zsidókat nem üldözték, nem gyilkolták halomra. Miközben Antonescu kezén mintegy 350–380 ezer zsidó lelke szárad, akiket saját kezdeményezésére, német segítség nélkül gyilkoltak meg.
A „horthysta fasizmus” velejárója volt, hogy Észak-Erdélyben voltak román iskolák, Kolozsvárt például gimnázium is. A magyar gimnáziumokban kötelező tantárgyként oktatták a román nyelvet – nálunk manapság is nagy felháborodást kelt, ha valaki arról beszél, hogy ott, ahol a nemzetiségek élnek, az ő nyelvüket is tanítani kellene a román iskolákban. A „horthysta fasizmus” idején a bankjegyeken minden nemzetiség nyelvén feltüntették azok értékét, így a német, szlovák, horvát, továbbá a cirill betűs szerb és ruszin tízpengősön a román zece penghei is olvasható volt. Mircea Duşă azt is kijelentette, hogy Horthyt az egész világ háborús bűnösnek tartja. Ez persze durva túlzás, mert csak az ő és a hozzá hasonló román politikusok minősítik Horthyt háborús bűnösnek. A háborús bűnösök nürnbergi perében ugyanis csupán tanúként volt jelen, majd szabadon távozott.
A csíkszeredai megemlékezéssel kapcsolatban még egy pontatlanságra kell kitérnünk. Arra, hogy a magyar csapatok nem egy hónappal, hanem hat nappal a bécsi döntés aláírása után, szeptember 5-én kezdték meg a bevonulást és ugyanazon hónap 13-án fejezték be. A magyar hadsereg szeptember 5-e és 13-a között vette birtokba a visszakapott területeket. Elsőként Bihardiószegre, ugyancsak szeptember 5-én Szatmárnémetibe, 6-án Nagyváradra, 7-én Nagybányára, 10-én Gyergyószentmiklósra, 11-én Kolozsvárra és Csíkszeredába, utoljára, 13-án Gyimesre, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre és más háromszéki településre vonultak be a honvédek. A kormányzó ünnepélyes fogadtatására Marosvásárhelyt 11-én, Kolozsvárt 15-én került sor.
A tárgyilagosság reménye
Mindenképpen rendkívülinek mondhatjuk azt, hogy a csíkszeredai polgármester, a helyi rendőrség és csendőrség hozzájárult a megemlékező rendezvény megtartásához, hogy Ráduly Róbert Kálmán kijelentette, „a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell”. Ez újabb lépés ahhoz, hogy ne másodrendű polgárai legyünk ennek az országnak, hogy belátható időn belül a román illetékesek tárgyilagosan kezeljék a történelmet.
Asztalos Lajos, kolozsvári helytörténész. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Bizonytalan évad az M Studiónál
Végleges költségvetés nélkül nem tudja megtervezni az idei évadot a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely. Az M Studio öt esztendővel ezelőtt a Háromszék Táncegyüttes műhelyeként jött létre, ám ettől az évtől – hogy a megszorító intézkedések következtében fenyegető teljes felszámolást elkerülje – a táncegyüttestől átvette a Tamási Áron Színház, és így a Kovászna megyei önkormányzattól a sepsiszentgyörgyi fennhatósága alá került.
M Még nem dőlt el, hogy milyen körülmények között, miből, hogyan fognak dolgozni, ezért az évadot sem tudják pontosan megtervezni, vázolta Uray Péter társulatvezető. Már korábban egyeztettek Mihai Măniuţiu rendezővel, aki a napokban kellett volna elkezdje a munkát a társulattal, ám ezt az együttműködést is elhalasztották bizonytalan időre.
A Tamási Áron Színházban nincs az M Studio számára működési lehetőség, ezért továbbra is a Háromszék Táncegyüttes termeiben fognak dolgozni. Uray hangsúlyozta: a Tamási Áron Színház erőteljes, meghatározó értékrendű teátrum, de az M Studio ugyanolyan teljes értékű színház, a későbbiekben fog eldőlni, hogy tud összeépülni a két művészeti érték: a Bocsárdi- és az Uray-féle művészeti koncepció. Az együttműködés ígéretes lehet, ha meg tudják tartani a függetlenségüket, magyarázta Uray Péter.
A társulatvezető elmondta, öt évvel ezelőtt új műfajt teremtettek Erdélyben és Romániában, az országban egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulatként el kellett fogadtassák a műfajt a közönséggel. Nem a gyors siker, hanem a színházépítés volt a fontos, öt év alatt 15 bemutatót tartottak. Az ötödik évre, úgy tűnik, a szakma is befogadta őket: 13 hazai és külföldi fesztiválra kaptak meghívást. Szombaton utaznak Ljubljanába, ahol az Ex Ponto Nemzetközi Színházi Fesztiválon vesznek részt Törékeny című előadásukkal, amelyet Goda Gábor magyarországi rendező vitt színre, és amely „egy szürreális vallomás mozdulatokban, képekben, szavakban”.
Ebben az évadban első bemutatójukat, a húszperces Adagio cantabile című produkciót a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio születésnapi gálaműsorán láthatja a közönség. „Képek az összekapcsolódásról és elválásról, emléktöredékek a keresésről a mozgásszínházi táncok eszköztárának felhasználásával. Az Adagio cantabile (lassan énekelve) finom atmoszférájú kihágás az M Studio mozgásszínházi előadásainak határozott, dramatikus világából” – fogalmazta meg Uray Péter.
Ünnepel a Háromszék Táncegyüttes
Közvetlenül egymás után szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes 20 éves születésnapi ünnepségét és az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját. Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója elmondta: a születésnapra visszahívták az együttes minden régi tagját, lesz plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével.
A gálaműsor összeállításában azok a rendezők-koreográfusok vesznek részt, akik a legtöbbet dolgoztak a társulattal. A két évtized alatt 36 bemutatót tartottak, az együttesnél 230-an tevékenykedtek, koreográfusok, rendezők, zenészek, táncosok, énekesek, művészeti és műszaki személyzet, állandó és meghívott művészek.
Az erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek találkozóján a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes lépnek fel, külön előadásokkal és közös gálaműsorral. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kínai turnéja miatt hiányozni fog. A hatnapos fesztiválra a diák- és nyugdíjasbérlet 30 lejbe, a felnőttbérlet 40 lejbe kerül.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári származású színművész
Elhunyt Bokor Ildikó kolozsvári születésű színész. A Pesti Magyar Színház művészét vasárnap 17 órakor búcsúztatják Budapesten, a Nagy Ignác utcai Unitárius Templomban, majd másnap 14 órakor helyezik végső nyugalomra Bánfihunyadon, a református sírkertben – tudatta a színház csütörtökön.
A színház csütörtökön közölte : a művészt 61 éves korában, hosszas betegség után érte a halál.
Bokor Ildikó 1949-ben született Kolozsváron. 1973-ban végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Négy évig a temesvári Állami Magyar Színház tagja, 1976 és 1992 között a szatmárnémeti társulat, a későbbi Harag György Színház művésznője volt. 1992-től játszott Magyarországon. Először a Kisvárdai Várszínház, majd a debreceni Csokonai Színház, 1998-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház előadásaiban, Beke Sándor, Parászka Miklós, Málnay Levente, Sík Ferenc, Iglódi István, Csiszár Imre, Pinczés István rendezéseiben.
A Pesti Magyar Színház méltatása szerint Bokor Ildikó pályafutása során változatos karakterszerepeket játszott nagyfokú bensőségességgel, s igen találó kifejezőeszközökkel. Jellemformálásában gyakran alkalmazott váratlan, meghökkentő megoldásokat. Legnagyobb sikereit vígjátékokban és tragikomédiákban aratta. Művészi munkájának elismeréseként 1992-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját a Határon túli színházak fesztiválján és a Harag György-emlékplakettet.
Emlékezetes alakításai közé tartozott Gertrudis a Bánk bánban, Vaszilissza az Éjjeli menedékhelyben, Kamilla a Liliomfiban, Margit Németh László Villámfénynél című darabjában, Eleonóra Mrozek Tangójában, Jourdainné az Úrhatnám polgárban, az Anya szerepe Örkény István Kulcskeresők című művében, Rózsa néni Tamási Áron Csalóka szivárvány című játékában, Biri néni a Lúdas Matyiban, Mrs. Eynsford-Hill a My Fair Ladyben. Utolsó szerepe a Magyar Színházban Sutu volt, Szabó Magda-Bereményi Géza Az ajtó című darabjában.
MTI. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Zenekar nélküli táncegyüttes Kínában
A Nagyvárad Táncegyüttes után a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is lehetőséget kapott, hogy a Sanghaji Világkiállításon népszerűsítse az erdélyi népi kultúrát. A megszorítások miatt azonban az együttesnek meg kellett válnia zenészeitől.
Nem ez az első. A hargitások 2007-ben is felléptek Kínában.
Tegnap érkezett meg Sanghajba a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 26 fős csapata, ahol másfél hónapig Romániát és a Székelyföldet képviselik minden idők legnagyobb világkiállításán. A gazdasági válság azonban az együttest sem kímélte, a megszorítások miatt ugyanis zenészeik nagy részétől kénytelenek voltak megválni.
Kínába is csupán két prímást vittek magukkal. Az együttes vezetője, András Mihály szerint a megmaradt két zenészük képes átlátni az előadások zenei anyagát, jövőbeli fellépéseikhez pedig hivatásos zenészeket terveznek ideiglenesen szerződtetni, de az is elképzelhető, hogy egyes műsoraik zenéje felvételről szól majd. András Mihály keserűen fogadta a helyzetet, azonban igyekszik orvosolni a problémát – amellett, hogy megpróbálják elérni, hogy a fizetések ne csökkenjenek, igyekszik támogatást szerezni Magyarországról bizonyos produkciókra.
A Nagyvárad Táncegyüttes után a csíkszeredai már a második erdélyi magyar csapat, amely a román pavilonban szerepelhet a világkiállításon. A Hargita táncegyüttes gyimesi, moldvai magyar, valamint szász és román táncokat is bemutat majd az érdeklődőknek. András Mihály elmondta: egyes táncokba a közönséget is bevonják majd. Az együttes kiutazását Korodi Attila parlamenti képviselő és Gyerkó László szenátor támogatta.
„Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk, hogy Csíkszeredát képviselhetjük ezen a rendezvényen, ami világviszonylatban a legnagyobbak közé tartozik” – mondta az együttes vezetője. Hozzátette: nem kirándulásra, hanem kemény munkára vállalkoztak. „Másfél hónapig mindennap délelőtt és délután is folyamatos fellépéseink lesznek” – magyarázta András Mihály. Az együttes a tervek szerint két csoportban fog dolgozni, így remélik, alkalmuk nyílik megnézni az országméretű várost is.
A hargitások életében nem ez az első kínai kirándulás, hisz néhány évvel ezelőtt már felléptek az országban. „A kínaiak sok mindent tudnak a magyarokról, szeretnek bennünket, és empátiával viseltetnek irántunk” – emlékezett vissza András Mihály. A világkiállítás elsősorban a jövő városairól szól, arra keresik a választ, hogyan válhatnak környezetkímélőbbé az egyre növekvő nagyvárosok. „Mi a népünk múltbéli tudását mutatjuk be Sanghajban, ahol éppen a jövőre koncentrálnak” – fogalmazott az együttes vezetője.
Elmondta: érdekes az, ahogyan a kínaiak tisztelik múltjukat, történelmüket. „A múlt és a jelen együtt él bennük. Néha kimonóban látjuk őket, máskor nyakkendőben. Néha a számítógép előtt ülnek, máskor pedig ősi színházi hagyományaikból kapunk ízelítőt” – mesélte a művészeti vezető. Az együttes tagjai november elején térnek haza Csíkszeredába.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Semjén: átfogó nemzetregisztert kell készíteni
Átfogó nemzetregiszter kidolgozását szorgalmazta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Demokrata című hetilapban tegnap megjelent interjúban. Nemzetstratégiát is csak akkor lehet részletesen kidolgozni, ha egyre pontosabban ismerjük a világ magyarságát – mondta a KDNP elnöke.
A nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes kifejtette: az az álma, hogy a Magyar Tudományos Akadémiához hasonló jogállású köztestületet hozzanak létre, amelynek feladata lenne feltérképezni a világon minden magyart, felvenni és tartani vele a kapcsolatot, szervezetekkel, intézményekkel és az egyes személyekkel is. Ez folyamatos információáramlást jelentene, s nagymértékben javítható lenne Magyarország pozíciója is Nyugaton – fűzte hozzá.
Semjén arra, hogy a szocialisták azt követelik, ne kaphasson magyar állampolgárságot, aki nem Magyarországon fizet adót, úgy válaszolt: az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan. Az már az Országgyűlés bölcsességén múlik, hogy ezt milyen jogi megoldással érvényesíti – fogalmazott. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az adófizetés nem függ össze a szavazati joggal, a magyarországi társadalom egy része egyáltalán nem adózik, mégis van szavazati joga.
Csodálnám, ha épp a szocialisták akarnák e rétegtől azt megvonni – mondta, hozzátéve: ez a felvetés kifejezetten a határon túli magyarság ellen irányul. Kiemelte: a Kárpát-medence határon túli magyar közösségeiben mindennek az alapja az etnikai alapú magyar párt vagy szervezet; ez és az autonómia melletti elkötelezettség jelent védelmet az asszimilációval szemben. A vegyes pártok szerinte így vagy úgy, de a beolvadáshoz vezetnek, ez esetben ugyanis a nemzeti lét pusztán járulékos jegy a sok közül, nem pedig a karaktert adó lényeg. Semjén Zsolt szerint a kisebbségi létben nemhogy nem járt le az etnikai politizálás ideje, hanem éppen most értékelődik fel.
MTI. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 17.
Hírsaláta
EREDMÉNYESEN DOLGOZIK A SZIVOT. Tavaly látványosan felpörgött a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) tevékenysége: a napokban közzétett 2009-es beszámolójukból kiderült, 563 személy — lehetséges együttműködő és Szekuritáté-alkalmazott — iratcsomóját küldték a bíróságra. Ez a 2008-as szám duplája. A perek is jól haladtak: 311 esetben ítélet született, ezek nagy részében — 263 ügyben — a bírók megalapozottnak ítélték az átvilágítók által szolgáltatott terhelő bizonyítékokat. Ezek közül 16 ítélet végleges.
A szűrőn több „nagyhal” is fennakadt: a tunéziai nagykövet, Mihail Sorin Tănăsescu, és két SZDP-honatya, Florin-Costin Pâslaru és Elena Mitrea is elveszítette a SZIVOT-pert. Egy sor, kormányban vagy kormányzati intézményben dolgozó hivatalnokról is kiderült, hogy együttműködött: a listán szerepel a külügyminisztérium több fontos tisztségviselője, a környezetvédelmi tárcánál egy, a mezőgazdasági tárcánál két igazgató vesztett. A SZIVOT egy sor önkormányzati politikust is átvilágított tavaly: prefektusokat, alprefektusokat, polgármestereket és tanácstagokat. Itt már magyar vonatkozást is találunk, egy Kolozs megyei magyar polgármester és két Hargita megyei tanácstag is szerepel az átvilágítók által közzétett listán. Horváth Márton (RMDSZ) mócsi polgármester és Bondor István (RMDSZ) Hargita megyei tanácstag ügyében még nem született döntés, ellenben Vajna Imre (MPP) tanácstag esetében már megvan az elmarasztaló ítélet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2010. szeptember 17.
(Transindex) VÁLLALKOZÓI GONDOK. Háromból egy romániai cég likviditásproblémákkal küzd — derül ki a követelések behajtásának menedzsmentjére szakosodott EOS-KSI cég jelentéséből. A tanulmány szerint a gondot a tartozások kiegyenlítésének elmaradása vagy késlekedése jelenti. A leginkább érintettek a kereskedelmi vállalatok, ezek 39 százaléka már súlyos gondokkal küzd a kifizetetlen adósságok miatt. A szolgáltatóiparban 27, az iparban 24 százalék azon cégek aránya, amelyek gondba kerültek a behajthatatlan kinnlevőségek miatt. A felmérés szerint 2009 októberében a ki nem fizetett adósság meghaladta az egymilliárd lejt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. szeptember 17.
Segíteni a bölönieket
A Kárpát—Tisza Szövetség által Bölönben szervezett építőtáborba a jászberényi Klapka György Szakközépiskola diákjai, tanára, Kovács Zsolt és Pozsonyi Kálmán vállalkozó jelentkezett, hogy segítsen a bölöni árvíz legnagyobb csapását átélt Benkő családnak az újjáépítésben.
Mint mondották, úgy érzik, jó helyre érkeztek, s örvendenek, hogy olyan családnak segíthetnek, melynek tagjai az őket ért csapás ellenére is tesznek azért, hogy talpra állhassanak, újra jövőt teremthessenek. A szövetség elnöke, Egri Sándor elmondta, az elmúlt hónapokban Felsőzsolcát segítették, most az árvíz által háromszor sújtott Bölönbe az unitárius egyház közvetítésével érkeztek. „Az építőtábort az újjáépítés igénye hívta létre, oda megyünk, ahova hívnak, ahol szükség van ránk. Bölönt többször érte az árvíz, sőt, emberéletet is követelt az ítéletidő, így kötelességünknek éreztük, hogy tegyünk valamit értük. A helyszínre érve láttuk, hogy a lehető legjobb helyre irányított meghívónk, az unitárius egyház, hiszen Benkő Aladárnak és az édesanya nélkül maradt gyermekeknek jóformán az életben maradást jelenti, hogy gazdaságuk újra működjék” — tette hozzá. Pozsonyi Kálmánék a munkával jól haladnak, kiásták és megöntötték az istálló alapját, a szikkadást követően pedig a falrakást is elvégezhetik. A fiatalok azért vállalták az önkénteskedést, mert örömüket lelik, ha a rászorulókon segíthetnek, kezük munkájának eredménye mások életét teheti jobbá. Az építőtábor tagjai segítenek az unitárius egyházközségnek a Kapitány-bástya kitakarításánál, illetve a magyar összetartozást szimbolizáló emlékmű előkészületi munkálataiban is.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. szeptember 17.
Olcsó román vese izraelieknek
Vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, magántulajdonú egészségügyi csoportjának, a Netcare-nek az igazgatója és öt sebésze ellen, mert szegény sorsú braziloktól és románoktól vett veséket ültettek át jómódú izraeli betegeikbe. Ugyancsak eljárást indítottak a Netcare csoport vezette Sainte Augustine de Durban magánkórház ellen, mivel az helyet biztosított a 2001 és 2003 között levezényelt 109 műtétnek
„A veseátültetésre váró izraeliek Dél-Afrikába utaztak, ahol elvégezték rajtuk a sebészeti beavatkozást, ők pedig kifizették a szervadományozókat” – írta a The Times című újság a perjegyzőkönyvre hivatkozva. A veséket korábban izraeli donoroktól szerezték be, de kiderült, hogy a románok és a brazilok sokkal olcsóbban adják szerveiket.
Az izraelieknek vesénként 15 ezer eurót kellett fizetni, míg a brazilok és a románok mindössze 4600 eurót kértek érte. A dél-afrikai rendőrség 2005-ben nyomozást indított az izraeli Ilan Perri ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy a szervkereskedelem szellemi atyja volt. A férfi végül úgy döntött, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, így derült fény a Netcare szerepére. A Netcare közleményében határozottan tagadta a vádakat. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 17.
Román táblák magyar zsebből
Többéves jogi és politikai huzavona után Sepsiszentgyörgyön elhelyezték a Petőfi Sándorra és Mihai Eminescura emlékeztető utcanévtáblákat. A két új utca a város főútjának, az 1918. December 1. sugárút szakaszosítása révén jött létre.
Antal Árpád polgármester tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy helyére került Petőfi Sándor neve, és emléktáblát is kapott a költő, ezzel szinte egy időben otthonra talált a Mihai Eminescu utcatábla is.
A polgármester elmondta, a következőkben azt az elvet követik, hogy a magyar személyiségekről elnevezett utcák esetében első helyen a magyar felirat szerepel, utána következik a román és angol, míg a román személyiségekről elnevezett utcákban először az állam hivatalos nyelvén, utána pedig magyarul és angolul feliratoznak. „Úgy vélem, így helyes ez, a kiegyensúlyozott etnikai kapcsolatoknak megfelelően” – hangsúlyozta a polgármester.
Minden utcanévtábla alá egy emléktáblát is elhelyeznek, amelyen az illető képmása mellett méltatják a névadót, és egy-egy idézet is helyet kap. Petőfi Sándor emléktáblája a következő, Szendrey Júliának szóló idézetet tartalmazza: „Előbbeni levelemben írtam, hogy Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék.”
Amint arról korábban beszámoltunk, az utcanévtáblákat magánadományból finanszírozzák: egy jótékonykodó 15 ezer eurót kimondottan a magyar utcanévtáblák és más irányítótáblák cseréjére szánt. Antal Árpád sajtótájékoztatóján bejelentette: az Eminescu utca, és más román személyiségekről elnevezett utcák tábláit saját forrásból, magánadományként készítteti el. A polgármester megnyugtatta az érdeklődőket, a két új nevet viselő utcában lakók számára az önkormányzat finanszírozza a kötelező okmánycserét.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 17.
Bemutatkozik Nagyvárad
Szeptember 19-én Nagyvárad lesz a budapesti Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő Cifra Palota, azon belül a Hetedhét ország vendége, mely interaktív programsorozat tanulni vágyó gyermekeknek és felnőtteknek, célja Magyarország megyéinek és városainak bemutatása.
19 magyarországi megye és számtalan város bemutatása után a szervezők úgy döntöttek, hogy a sorozat a határon túli városok magyarlakta városainak meghívásával folytatódik.
„Nagy megtiszteltetés ért bennünket, hiszen az első anyaországon kívüli meghívott város Nagyvárad – mondta be Biró Rozália a város alpolgármeste tegnapi sajtótájékoztatóján.
A Bihari RMDSZ, mint a bemutatkozás előkészítője, a megye kulturális életét meghatározó alkotóműhelyeket és művészeket kérte fel, hogy képviseljék Nagyvárad és Bihar megye sajátos értékeit. Fellép a nagyváradi Liliput Társulat, a Nagyváradi Állami Filharmónia „Crisana” Népművészeti Csoportja, Szigligeti Társulat Ady Endre emlékműsorral és még sokan mások.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 17.
Az önmérséklet nem cenzúra
Még ha számtalan buktatója és akadálya is van, tenni kell valamit az etikátlan, az alapvető emberi jogokat sértő sajtómagatartás szankcionálásáért.
Az írott sajtó és az online média felelősségéről szóló viták nem újkeletűek. Az öngyilkosságok megelőzéséért létrehozott romániai egyesület például a napokban újfent felhívta a figyelmet a sajtó szerepének jelentőségére az öngyilkosságok számának alakulásában, pontosabban a sajtó eltúlzott és etikátlan magatartására.
Képmutatás lenne azt állítani, hogy az írott sajtó hibátlan. A piacorientált sajtó, azaz a könnyen emészthető, éppen ezért könnyen értékesíthető bulvár számára nincsenek alapvető emberi jogok, nincsenek szabályok. Persze olvashatni olyan ellenvéleményeket, hogy nem muszáj megvenni, hogy egy kattintással ki lehet védeni a bulvár sokkoló hatását, én azonban nem hiszem, hogy ilyen egyszerűen leseperhető a téma.
Azok, akik a használati szokás, a választás lehetőségéről beszélnek, csak az olvasóra gondolnak, azonban a kérdés másik oldalán ott vannak azok, akik alanyai a bulvármédia mocskolódásának. Hangsúlyozom: nem politikusokra, közéleti személyiségekre gondolok. Nem azokra gondolok, akik ilyen vagy olyan jogi vagy más úton meg tudják védeni magukat, hanem elsősorban a kiszolgáltatott áldozatokra.
Konkrétan: a pár hónappal ezelőtt történt döbbenetes medgyesi eset után a bulvársajtót ellepték az áldozatokról készült, nagyított felvételek. Kíváncsi lennék arra, hogy ebben, vagy hasonló ügyben mennyire mentség a sajtószabadság védelme? Mennyire jogos azzal az ürüggyel, hogy az olvasónak joga van az információhoz, baleset, gyilkosság, öngyilkosság kiszolgáltatott áldozatairól készült színes és részletes sorozatképekkel teletömni a sajtót? De vegyünk más példát.
Mennyire független és korrekt az a sajtó, amely nyomozati iratok kivonatát (lásd Liviu Man esete, aki újságíróként maga is megtapasztalhatta az írott sajtó tökéletlenségét) vagy a magánügyeket részletező periratok anyagát teregeti ki? Erre az utóbbira jó példa a Tőkés László válóperét részletező és véleményező sajtómagatartás, amiről – egyébként nagyon helyesen – így írt Ambrus Attila újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) egykori elnöke: „Románia főügyésze, Laura Codruţa Kövesi beismerte, nem tudja megakadályozni, hogy az érintetteknek orvosolhatatlan erkölcsi károkat okozó ellenőrizetlen és nem bizonyított információk ne szivárogjanak ki a bíróságokról, az ügyészségről. Politikai vagy üzleti érdekből a bírók, ügyészek megsértik a szakmai titkot és a sajtó informátoraivá válnak. A média pedig nem finnyáskodik, holmi szakmai, erkölcsi alapon nem utasítja vissza a hírként tálalható pletykát.”
A Prigoană-féle törvénytervezet vitatható. Számtalan pontjával – például a licensz bevezetése, az írott és az online média bevonása a Országos Audiovizális Tanács (CNA) fennhatósága alá – nem értek egyet. Amiért aláírtam (és szeretném hangsúlyozni, hogy a jogszabály végleges formáját hosszas vita előzi meg, tehát lehetőség van annak módosítására), az a tervezet alapgondolata.
Még ha számtalan buktatója és akadálya is van, tenni kell valamit az etikátlan, az alapvető emberi jogokat sértő sajtómagatartás szankcionálásáért. Ez pedig az én elképzelésem szerint nem a CNA (tehát nem a politikai pártok által kinevezett tagokból álló Audiovizuális Tanács) feladata, hanem médiaszakembereikből álló, politikailag független szervezet – például a Román Sajtóklub vagy a magyar sajtó esetében a MÚRE – lehetne. Tehát nem valami külső szabályozásról, hanem saját etikai kódexük elfogadásáról és annak törvényerőre emeléséről lenne szó. Az önmérsékletre, fegyelemre egy újságírónak is szüksége lehet, előnyére válhat. Ettől még nem lesz cenzúra, pláne nem politikai.
A kemény logikára, érvelésre épített kritikára egy politikusnak vitathatatlanul szüksége van. El is fogadom, meg is hallgatom, tiszteletben tartom, de csak azután, miután elég indíttatást érez az újságíró arra, hogy információját alaposan leellenőrizze, magyarán megkérdezze azt a bizonyos jelzős politikust, hogy mire is gondolhatott. Így a szakmailag kifogástalan újságíró elkerülheti azt a szerencsétlen helyzetet, hogy kioktató hangnemben valótlan állításokat adjon alanya szájába.
Máté András. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 17.
(Vezércikk)
Mai álom egy nem létező múltról
Barátot tarts közel, ellenséget még közelebb! A közismert népi bölcseletet tartja láthatóan szem előtt az új magyar kormány, amelynek a nyugat felé sokszor fityiszt mutató külpolitikája a szomszédsági és régiós kapcsolatok erősítését, meglévő régiós kötelékek megszilárdítását és újak létrehozását promoválja.
Mert miközben Orbán Viktor miniszterelnökkel az élén a Fidesz-kormány nagy merészen kitessékeli a Nemzetközi Valutaalap bankárait az országból, alaposan meghökkentve a nemzetközi közvéleményt, a magyar diplomácia vezetője egy hónap leforgása alatt kétszer látogat Bukarestbe, egyéb, balkáni célpontjait nem is említve. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy előreláthatólag egy hónap múlva Martonyi János ismét itt lesz a – tavaly elmaradt – román–magyar kormányülésen, valamennyi kormánybeli társával együtt.)
Orbán Viktorék alighanem ráhibáztak itt valamire. A gazdasági válság ugyanis valóban közelebb hozhatja egymáshoz az Európa kevésbé szerencsés felén született embereket, népeket. Antropológiából ismert tény, hogy amikor egy embercsoport bajba kerül, az egyedek közelebb húzódnak egymáshoz, így próbálják óvni magukat és egymást a veszedelemtől. Egy másik szinten a válság most olyan konjunktúra, amikor érdemes elővenni a fiókban porosodó régiós stratégiákat, terveket, és a történelemben sem árt egy kicsit visszamenni. Például Németh Lászlóig, aki – valamikor a harmincas években – egy akkor sem létező múltat álmodott hazájának, a Duna-medencei népek testvériségét. Tudatosan vagy sem, Budapest mostani szomszédságpolitkájában a dunai népek összefogásának Németh László-i gondolatának nyomai fedezhetők fel.
Az író nagy port kavart, a „Tanú”-ban megjelent, Magyarok Romániában című esszéjében azonban csalódottan állapítja meg, hogy a magyar nép nem áll készen arra, hogy egy ilyen nemes cél zászlóvivője legyen ebben a térségben. Akkor is, mint ahogyan most is, egy gazdasági világválság után-közben született meg az összefogás nemes gondolata, amely akkor is elbukott, és most is ugyanazon bukhat el: a felsőbbrendűségi komplexuson, a magyar rátartiságon.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 17.
Tájak, korok, (mű)emlékek
Csortán Ferenc építészettörténész szerint a jó kommunikáció kíváncsi és tiszteletteljes közeledést feltételez
Kolozsvári származású, hosszabb bukaresti tartózkodás után Marosvásárhelyen letelepedett beszélgetőtársunk úgy fogalmaz: otthon van a világban mindenütt, a természetben, az emberek között, falun és városon egyaránt, mert azt tartja, ha a környezet nem változtatható meg, az embernek kell megváltoznia ahhoz, hogy jól érezze magát. Mikes Kelemennel is rokon léleknek érzi magát, hiszen olténiai és dobrudzsai „száműzetésében” nem a saját nehéz helyzetén szomorkodott, hanem inkább felfedezte magának azt a világot, amelybe akaratán kívül került.
Hogyan lesz valakiből műemlékvédelmi szakember, mit kell ehhez tudnia?
Európának ezen a részén műemlékvédő szakemberré válik elsősorban az, aki nagyon szeretne ezzel foglalkozni. Az én korosztályomban még nem képeztek ilyen szakembereket,igaz, most sem egyből lesz valakiből ez. Most is más oklevéllel rendelkezők úgynevezett posztgraduális tanulmányok során válhatnak kompetens műemlékvédő szakemberré.
Tehát sokan vagyunk mérnökök, sokan még azok sem, és van, aki a műemlékek ügye iránti szeretetből lép erre a pályára, vagy olyan is, akit a véletlen sodor ide.
Az ideális műemlékvédő szakember ért az épület anyagához, szerkezetéhez, funkcionális lehetőségeihez, de történelmet is tud, azét a közösségét, amely annak idején az épületet igényelte és létrehozta, használta, netán mindmáig használja, de kell tudjon általános építészettörténetet, művészettörténetet, hogy megállapíthassa, egy épület barokk, gótikus vagy klasszicista, ismerje azt, hogy melyik korokban a társadalom milyen szinten állt, a tudása, anyaghasználata szempontjából és így tovább. Mindezt nekem nem oktatták, dilettánsok útján, amatőrként tanultam meg, szedtem össze életem során.
Miközben tudatosság is volt a dolgok alakulásában...
Kamaszkorban dőlnek el az ilyen választások, és már végzős gimnazista koromban sejtettem, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Persze, már akkor volt Romániában mind művészettörténész-, mind építészképzés, de mindkettő egyetlen egyetemen, Bukarestben, és annyira exkluzívak voltak emiatt, hogy ilyen vidéki plebejus igen kis eséllyel juthatott be oda. Felismerve, hogy az életem kényszerpálya lesz, fegyelmezetten és eléggé kínlódva elvégeztem a kolozsvári műszaki egyetemen az építőmérnöki szakot, és éveken át ipari építőtelepeken dolgoztam.
Az én sorsom más kollegákétól annyiban különbözött, hogy nem Erdélyben, hanem a Regátban kellett a mérnöki pályára lépnem, aminek megvoltak a maga nehézségei és persze a hasznai. Rossz évjáratba estem, amikor végeztem, a ’70-es évek elején, viszonylag nagyszámú regáti, főleg olténiai munkahely került a kolozsvári műegyetemhez, és Târgu Jiu-ba kerültem, ott három évet lehúztam. Ez a három év persze, hogy felejthetetlen, mert fiatal voltam, sikerült helytállnom és súlyos negatív következmények nélkül megéltem ezt.
Az ottaniak milyenek voltak? A barátok, a kollégák?
Kétfélék voltak: a barátok és kollégák, akik nagyrészt hozzám hasonló módon máshonnan kerültek oda, illetve további csoportosítási szempont szerint: erdélyiek és regátiak. A helyiekkel nem volt semmi baj, kézenfekvő összehasonlítani, hogy az erdélyiek ilyenek, az oltyánok olyanok. Ezek sztereotípiák, nagyjából érvényesek is, a lényeg az, hogy nagyon melegszívű, jó emberek voltak.
A kollégák, máshonnan odahelyezettek, hozzám hasonlóan fiatalok voltak, és osztoztunk mindannyian az élet felfedezésének kalandjaiban, tehát hozzájuk is baráti érzelmek kötnek, nagyritkán találkozunk, telefonon beszélünk, természetesen hazamentek a legtöbben a szülőhelyükre.
További nagyon érdekes szempont az, hogy az erdélyi civilizáció más múltra tekint vissza, mint a moldvai-havasalföldi, és ennek részesei, örökösei vagyunk, az erdélyiek mindannyian, magyarok, románok, szászok, és ha Erdélyben élve mi érzékeljük a feszültségeket, ott nagy élmény volt felismerni, hogy amazokkal szemben egy anyagból vagyunk gyúrva, és ott nagyon erős szolidaritások, testvéri kapcsolatok kötődtek, szintén erdélyi, de román fiúkkal, lányokkal, akikkel oda lekerültünk.
Tehát otthonosan érezte magát. Ennek mi a magyarázata, a titka?
Egyfelől bizonyára a családban kapott neveltetés, ahol persze, hogy minket az örökölt identitásunkban megerősítettek, de mégis nem kimondottan, mert erre nem volt alkalom, hogy a szánkba rágják a szüleink, mégis valószínűleg olyan légkörben nevelődtünk, hogy a Kárpátokon túlra kerülve, az idegen kulturális környezetben nem a különbségekre figyeltem, hanem arra, ami emberileg mindenkiben közös. Ugyanazon erkölcsi értékek érvényesek mindenütt, és hát mindenütt van kultúra, számomra nagyon izgalmas volt a Regátnak és azon belül Olténiának a hagyományos kultúrája, a népi kultúra, a népzene.
Ez egy archaikus, kevésbé urbanizálódott világ volt, éppen ezért sokkal tisztábban maradt meg ott sok kulturális jelenség. Úgyhogy eleve nyitottan kommunikáltam azokkal az emberekkel, akiknek pedig nem volt külön viselkedési kódja a máshonnan jöttek számára. Ha kívülről jön valaki, és a kód szerint helytáll, tisztességes, jó cimbora, satöbbi, akkor ugyanúgy befogadják, mint saját osztálytársukat vagy unokatestvérüket. És ez az erdélyi magyarnak meglepő, olyannyira, hogy volt, aki ettől annyira elvesztette a fejét, hogy hagyta magát beszippantani, beolvadni, ami emberileg végülis érthető.
Mert nagy az esélye annak, hogy bekövetkezik?
Ez technika kérdése is. Saját beilleszkedési technikám alakult ki, nem tudatosan, de egy-két év után felismertem, hiszen néhány év során egész más országrészekre is eljutottam. A gyakornoki éveimet Gorj megyében töltöttem, utána fél év katonaság következett, majd Dobrudzsába kerültem, ahol szinte két évet töltöttem. Aztán ismét Olténia, de már a műemlékvédelem keretében, egy másik régiójában. Utána elkerültem egy vízierőmű építőtelepére, tehát volt egy kis intermezzo a Bihari havasokban, de azután jött a rendszerváltás, és ismét Bukarestbe kerültem, a kulturális minisztériumba.
Tehát kiderült: ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a fejét és az identitását, jó úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan végül is nálam ez kialakult, fontos, hogy legyen egy lakás, ahová bezárkózhatok, ott meglegyenek a könyveim és a zenéim. Ez a kettő nagyon fontos. Az első években megadatott az, ami később már nem, mert most már elönt az olvasnivaló, de akkoriban program szerint olvastam, például minden elérhető Illyés Gyulát, minden elérhető Vörösmartyt, néhány éven át futotta az időmből.
Ahogy megérkeztem valahová, nem tétováztam, hamar végigjártam a múzeumokat, a műemlékeiket, és pár hónap után jobban ismertem a régiót, mint ők maguk. Sohasem voltak identitászavaraim, és mindig magától értetődő volt, hogy én itt tulajdonképpen száműzetésben vagyok, mint Mikes. Ő akár lehetett volna minta is, de annyira nem ismertem akkor, utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen ugyanazon gondolkodásmód működött bennem is, mert ő, ha már Rodostóban kellett élnie, nem sopánkodott, hanem körülnézett, hogy hogyan is élnek azok az örmények, törökök, görögök. Minden jó kommunikációnak az a titka, hogy kíváncsian és tisztelettel közeledjünk egymáshoz.
Ön kolozsvári, mégis Vásárhelyen beszélgetünk.
A magyarázat az, hogy általában nem az történik, amit az ember tervez. Persze, fontos, hogy mit akarsz és mit szeretnél, végül is a végső cél, hogy jól érezd magad és ne szenvedéssel teljen az életed. Ha rosszul érzed magad, akkor vagy a körülményeken változtass vagy magadon.
Csortán Ferenc (1947, Kolozsvár)
Építészettörténész, műemlékvédelmi szakember. 1971-ben diplomázik a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, ezt követően mérnökgyakornok Tg. Jiuban (1971–74), a Műemlékvédelmi Hivatal (1975–78), majd a krajovai Electroputere gyár beruházási osztályának munkatársa (1978–87), műszaki ellenőr a Dregan-völgyi vízierőmű építőtelepén (1987–90).
A rendszerváltás után 1990–95 között a Művelődésügyi Minisztérium Kisebbségi Igazgatóságának tanácsosa, majd igazgatója. Jelenleg a Maros megyei Művelődés-, Vallásügyi és Nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa. Kutatási területe a közép-európai nemzeti kisebbségek művelődéstörténete, szociológiája, amelyhez kapcsolódóan számos írása jelent és jelenik meg hazai és külföldi lapokban, szakfolyóiratokban.
Kézenfekvő volt, hogy Kolozsvárról elindulva valaha Kolozsvárra érkezzem vissza, de akkor amikor családi okokból hirtelen sürgőssé vált eljönni Bukarestből, Maros megyébe jöttünk, a feleségemnek Szovátán ajánlottak fel állást, elfogadtuk, ott lakást vásároltunk, én Vásárhelyen találtam állást, ingáztam naponta, majd egy év után a feleségemnek új állást találtunk Marosvásárhelyen.
Nem nehezebb Vásárhelyre sem begyökerezni és beilleszkedni, mint máshová, nagyon érdekes kihívás, nem volt ismeretlen a számomra, de azért kiderült, hogy igen kevésbé ismertem és értettem, tehát ötödik-hatodik éve tanulom a várost, egyes dolgok vonzanak, mások taszítanak, a mérleg pozitív. Jól érzem magam a bőrömben és ebben a világban, amely, hála Istennek, kinyílt, és a kerítésen túl Bécs van és Strasbourg van.
Otthon vagyok a világban mindenütt, a természetben, mert szeretem a fákat, a virágokat, a bogarakat, a csillagokat a fejünk felett, és ugyanennyire otthon érzem magam az emberek között is, a falvak, városok, utak és épületek világában, amelyek mind emberek épületei, emberek igényelték és építették, laktak benne, és persze, hogy megállapítom, hogy ezt az épületet nem szeretik a mostani birtokosai, vagy a másiknak szerencséje volt, mert jó helyre született, figyel a tulajdonára.
Szinkrontolmácsként is ismert, sok helyre hívják.
A rendszerváltás után kiderült, hogy kellőképpen fel vagyok készülve a szinkrontolmácsolásra. Botcsinálta szinkrontolmácsként kezdtem, olyan helyzetbe jutottam, hogy magyarországi kortárs művészek kiállításának szervezésekor engem bíztak meg, hogy segítsek, legyek tolmácsuk, idegenvezetőjük, a kiállításmegnyitón is fordítottam, és nagyon jól végeztem ezt, azután egyre több ilyen alkalom volt.
Mind többször derült ki, hogy képes vagyok erre; az elején lámpalázzal, most már nagy rutinnal csinálom, angolból is, és néha, témától függően, még franciából is. Bátran kell csinálni, gyakorlat kell hozzá, a felismeréshez is, hogy mire kell a hangsúlyt fektetni, mert csak akkor lehet fordítani valamit, ha értem, amiről szó van. Nem elég egy általános szókincs, ha annak a szakmának nem ismerem a fogalmait.
Szerencsénkre a rendezvények zöménél elegendő egy olyan szókincs, mint egy jó napilapban megjelenő cikkben arról a témáról. Például amilyenek a Színképben vannak a mai csillagászat vívmányairól, klónozásról, erről-arról, világos, hogy a műveltebb olvasó számára. Tehát ezen a szinten, mondhatni, bármilyen témáról tudunk fordítani, ritka az, amikor a monetáris politika vagy az AIDS-kezelés a téma, ehhez valóban már olyan ember kellene, akinek ez a szakmája.
A szinkrontolmácskodást szeretem, mert tudom, hogy hasznos, mert sikerélményt nyújt és egy kicsi pénzt is hoz a házhoz. Ezen kívül információt kapok, nagyon gyakran olyanok a témák, amelyek aktuálisak, és nem árt, ha egy kicsit megfürdetem magam azokban az ismeretekben. Pláne most, hogy korosodom, kell használnom az agyamat, és ez agytorna is.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 18.
Dr. Lapohos János egyetemi előadótanár
A Petru Maior Egyetem Szenátusi Hivatala
1929-2010
81 éves korában elhunyt dr. Lapohos János egyetemi előadótanár, intézetünk volt munkatársa. Fizikusként 1960-1996 között a fizika, majd a villamosmérnöki katedrán tanított. 1964-1976 között rektorként sok területen járult hozzá egyetemünk fejlesztéséhez. A hallgatókkal és a munkatársakkal való kapcsolatát szakmai hozzáértés, pontosság és odaadás jellemezte.
Hálánkat tolmácsolva az egyetemi közösség érdekében végzett munkájáért, emlékét kegyelettel megőrizzük.
Isten nyugtassa békében!
Őszinte részvétünk a gyászoló családnak. Népújság (Marosvásárhely)