udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4068
találat
lapozás: 1-30 ... 3211-3240 | 3241-3270 | 3271-3300 ... 4051-4068
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. október 23.
A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)2010. október 23.
1956 – Te csillag!
A forradalomra emlékezett a városi RMDSZ
Az 1956-os forradalomra emlékezett az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete csütörtök este a Kultúrpalota kistermében, amelyre meghívták az 1956-os politikai elítélteket Marosvásárhelyről és a megyéből.
A megjelenteket Benedek István, a városi szervezet elnöke köszöntötte. Novák Zoltán történész a forradalom erdélyi vonatkozásairól tartott előadást, Kelemen Kálmán volt politikai elítélt letartóztatása körülményeiről és börtönéveiről beszélt. Előadása végén arra kérte a megjelent fiatalokat, őrizzék meg tiszta lelküket, ne sajnáljanak az igazságért áldozatot hozni.
Az ünnepi megemlékezésen Ciuchina Barbara és Horváth Hajnal Jókai Anna Ima Magyarországért című versét adta elő. Buta Árpád zenetanár és énekes magyar népdalt, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának nagyáriáját énekelte, zongorán kísért Móriczy Margit. A rendezvény befejezéseképp a Református Kollégium kórusa a székely és a magyar himnuszt adta elő. Vezényelt Enyedi Csaba lelkész-tanár.
Ha újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám
Lapunk kérdésére Kelemen Kálmán elmondta: – Visszagondolok azokra az évtizedekre, amikor munkahelyet sem kaptam a letöltött hét esztendő – három év börtön, kétszer két év kényszerlakhely – után, mert még a napszámosok között is megbízhatatlannak minősültem. Miután nagy nehezen gyári munkássá verekedtem fel magam, tanfolyamokat végeztem, fémforgácsoló lettem. Az évek teltek, és a volt letartóztatóm, Morariu Ioan Vásárhelyre került szekus aligazgatónak. Behívatott és bocsánatot kért, hogy, úgymond, eltúlozták a büntetéseket és segítséget ígért. Aztán úgy "kisegített", hogy két év múlva próbáltam az orvosira felvételizni, de még a jelentkezők közül is kidobtak. Végül elvégeztem a műegyetemet, így lettem gépészmérnök. A szomorú az volt, hogy bárhová kerültem, "kiderült", hogy politikai elítélt voltam, és hiába bizonyítottam szakmai vonalon, mindig visszanyomtak. A Metalotehnicában akartam kopástanból ledoktorálni, hogy ne legyen benne ideológia, de akkor a káderes szerint nem is lett volna jogom a vállalatnál dolgozni, mert ott tervezési államtitkok vannak, amit nem bízhatnak rám.
Hogyan éltem meg? Gyakorlatilag nem haladhattam, hiába bizonyítottam, gyanús elemnek számítottam. Viszont ezeknek az éveknek a pozitívuma, hogy a börtönben visszanyertem azt a hitemet, amit annak idején a darwinizmus meg a molekuláris elmélet megingatott, és egy olyan keresztény hittel rendelkezem, ami abban gyökerezik, amit a legnehezebb időszakban írtam gondolatban a börtönben, egy 100-110 szakaszos verset, mert ha egy ceruzavéget találtak nálad, véresre vertek a porkolábok. A vers lényege: Emlékem otthon már nem fájó,/ belenyugodtak, hogy már nem vagyok,/ mert temetőre omló alkonyatok méla bújával/ lelkem hazajár láthatatlanul....
Nem folytatom, csak azt teszem hozzá, hogy az a hit, amely bennem megerősödött, hogy a jó Isten elszámol majd a kínzóimmal, egyszer felelősségre vonja a néphitegetőket.
– Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, újra azt tenné, amit 1956-ban tett?
– Ha, isten őrizz, újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám.
Az '56-os elítéltek a megyéből és Marosvásárhelyről: Kelemen Kálmán, Horváth Matild, Tatár Péterfi Irén, Rendes Lajos, Szilágyi Domokos, Schuller Jenő, Varga László, Veres Zoltán (Segesvár), Szántó János, Molnár Mihály (Szováta), Gráma János, Veres Sándor, Nagy Géza.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)2010. október 23.
Október csodája
El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tudjuk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül, ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irányították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a béketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még azután harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok, megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsokkal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be, Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk, bevonultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok, Nyugat-Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriumát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak, esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak, amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira reménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését kockáztatják, és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kínai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román vezetés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megvalósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték, hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egymással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértettek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberének igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. október 23.
Az erdélyi ügy 1956-ban
A valóság az, és ez a legfájdalmasabb, hogy hovatovább, egyre kevesebbet tudnak az újabb nemzedékek '56-ról, s el is ferdítik, ahogy tanítják. Ez óriási nagy baj.
A másik pedig: mind a napi politika, mind a társadalmi élet és az egész betájoltsága mintha elfeledkezett volna '56-ról. Vannak ünnepségek, koszorúzás, elhangzanak a nagy beszédek, de hol beszélhetünk magyar egységről, hol beszélhetünk szabadságról, semlegességről meg a többiekről? Szabad sajtóról? Úgymond nincsen hivatalosan cenzúra, de annál hitványabb a helyzet, mert érdekcsoportosulások vannak, amelyek kézben tartják az egész sajtót meg a kulturális és gazdasági életet. És ami van, felelősségem tudatában mondom, én ezt meg is írtam, meg is jelent több helyen, és a Hány... magyarok című könyvemben is megjelent, egy új rabszolgarendszert honosítanak meg a globalizáció szalonképes égisze alatt. Itt erről van szó. '56 eszmeisége az ösztönökben, az emberekben él. Ha szó szerint nem is tudják megfogalmazni, de bennük van. (Bartis Ferenc, 1934, Gyergyószárhegy)
Itt, Erdélyben még kevesebbet beszélünk 1956-ról. Hiszen itt, Erdélyben, nem is lehetett '56. Vagy legalábbis nem olyan értelemben, mint Magyarországon. De hogy is lett volna? Az erdélyi magyarságnak kétszeresen meg kellett gondolnia, ha tenni akart valamit önmagáért. Hiszen itt még a létünk, az, hogy egyáltalán vagyunk, valahol bűn, vagy ha nem is mindig és minden szempontból az, de akkor is kell tudnunk: mi itt csak megtűrtek vagyunk. Összefogni, a nagy közös akaratot megfogalmazni itt szinte lehetetlen volt, és ma is az. Mert rögtön jön valaki, jönnek erők, akik félreterelik, ha bármit teszel is. Vagy ha csak gondolni is mersz valamire. Valamire, ami a te ügyed, a néped ügye. Mert itt, Erdélyben a gondolatnál tovább alig lehetett jutni, alig tudtunk jutni. Tenni, cselekedni még kevésbé. Mi, a bűnben fogantatottak. A betolakodottak. A ,,jövevények", a megtűrtek. Pedig 1956-ban, ha csak egy rövidke ideig is, jó volt magyarnak lenni. Jó volt ahhoz a nemzethez tartozónak érezni, vallani magunkat, mely a világon elsőnek fel merte emelni hangját a kommunizmus rémuralma ellen. És ha itt ezerszer is meg kellett gondolni, gondolnod, hogy merj-e tenni valamit, mégis akadtak, akik mertek. Akik ,,bátrak voltak", és lettek egytől egyig ,,viharvertek". Sokkal inkább, mint tetteikkel rászolgáltak volna. Itt a hatalom kettős félelemben élt. Félt az általános igazságtól ― mely mindenkinek egyforma volt, románnak, magyarnak, németnek, lengyelnek vagy bolgárnak, vagy akár orosznak is, mindenkinek, aki itt, a keleti féltekén élt. És a mindenkori román hatalom még inkább félt a magyar igazságtól. A mi igazságunktól. Ha mi csak gondolni mertük (volna), hogy van olyan igazságunk is, mely különbözik a többségiek ― itt, a Székelyföldön a kisebbségiek ― igazságától, máris akár a fejvesztés is megillethetett bennünket. Így volt ez akkor is, s így van ma is, 90 év óta folytonosan. Így elidegenített földünkön, így idegennek tekintett népünkkel. Csoda-e hát, ha sokszoros erők, fülek, szemek figyelték azokat, akik mertek. Akik merni merészelték, hogy egyszer csak megszabadul az emberiség a magát szocialista társadalomként megnevező embertelen rendszertől. És hogy valaha megszabadul a magyarság abból a tisztességtelen helyzetből, melybe taszíttattunk akkor, amikor elidegenítették hazánkat. És akkor, amikor ránk zúdult az idegen uralom mellett a csőcselék uralma. A kommunizmus embertelen hatalmi gépezete. Valóban: ,,Picasso kétorrú hajadonjai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani / vágtatva kinyeríteni, / amit mi elviseltünk, emberek, s amire nincsen szó, talán nem is lehet már, csak zene, csak zene, csak zene." ― jajgatja Illyés Gyula ezekben az években írt döbbenetes versében. Így hát csodálkozunk-e azon, ha a szabadság szelétől megbizsergetett arcok mosolyra derültek. Álmodozni kezdtek a fiatalok, idősek. Álmodozni kezdtek a szabadságról, és meg is próbáltak a maguk módján cselekedni. Mert: ,,Ah, szabadság nem virul a holtak véréből!" ― kimondta, leírta ezt már Petőfi Sándor. Csak ha teszünk érte. És mi teszünk! És micsoda körülmények között kellett tenni! Nővérem, sógorom kényszerlakhelyen, deportálva, testvérbátyám a csatornát ásta, így voltunk. Eljöttem hát én is, Kolozsváron segédmunkás lettem, azzal megegyeztem a káderessel: kérem, én nem kívánok semmit, az én iskolai végzettségem nem értékesíthető, én szakmát tanulok, azért jöttem ebbe a nehéz vegyipari gyárba, hogy kitanuljam a vegyipart. Kezdem a legelején mint segédmunkás. Hát hol kezdjem? Csak annyit kérek, hogy az összes tanulási és fejlődési lehetőséget adják meg. (Dobai István, Nagyvárad) És aki e szavakat mondta, végzettsége tekintetében nemzetközi jogász, egy ideig Bibó István utódja a kolozsvári magyar egyetem tanársegédi székében. S ahogy elérkezett a pillanat, 1956 októberének csodálatos tavasza, a ,,szakmunkás" olyan helyzetbe kerül, hogy cselekednie kell. Mindnyájan a népi mozgalom elkötelezettjei voltunk, és hát én nagyon-nagyon sokat adtam ezeknek az íróknak a véleményére, és megkeresték a barátaink Németh Lászlót, Kodolányit, Tamásit, Bibó Istvánt, aki elődöm volt a nemzetközi katedrán, szóval ismerkedtek, és Varga Lászlót, sógoromat pedig ott érte'56 októbere. És végig ott volt, ő nem vett részt, de hát nézője, tanúja volt a forradalomnak. Véletlenül úgy sikerült, hogy mindenütt ott volt, a rádiónál stb., mindenfelé, és aztán végül november 4-én sikerült hazajönnie. Itt beszámoltak, mint volt. És akkor tőlem várták ― ez a társaság már egész Erdélyre kiterjedt ―, meg kell ragadni az alkalmat, az Egyesült Nemzetek Szervezete a magyar kérdést napirenden tartotta, hozzá kell csatlakoztatni az erdélyi magyarság kérdését is. Persze, rendben van, na, hát kell írni egy emlékiratot, az ENSZ-hez elküldeni a beterjesztést az ügyben, és hogy ezt csatolják a magyar kérdéshez. Mivel én voltam az egyetlen magyar nemzetközi jogász Romániában vagy Erdélyben, na hát írd meg! Ez volt a kötelességem. Konzultáltam mindenkivel, és gondoltam, hogy jó lesz. Mások jelentkeztek önként, besegített Mikó Imre, meg hát, aki mozdíthatott valamit az ügyben, ötletekkel, egész fejezetrészekkel jöttek. Én állítottam össze a memorandumot '57 februárjában, és elvitték a barátaink véleményezésre. A memorandum négyféle megoldási lehetőséget tartalmazott. Az első az volt, hogy Erdély maradjon román uralom alatt a magyarok teljes autonómiájával, ahogy az elő van írva pont a trianoni szerződésben. A másik, hogy egész Erdélyt az ezeréves határokig csatolják Magyarországhoz, a románok hasonló autonómiájával. A harmadik, az a független Erdély rendszere, megfelelően, elég bonyolultan, de kivitelezhetően mindkét nép autonómiájával. A negyedik pedig, hogy osszák el Erdély területét a méltányosság alapján, biztosítsanak kényszer és anyagi veszteség nélküli áttelepedési lehetőséget mindazoknak, akik élni akarnak vele. Na, kérem, végigkérdeztünk másokat is, akiket már azelőtt is ismertünk. Már nagyapám is úgynevezett kisgazda politikus volt, a negyvennyolcasoktól ezt örökölte édesapám is, meg az egész vidék. Itt is mindenki ezt a Wesselényi Miklós által javasolt megoldást szorgalmazta, nem tudom, talán a húszas évektől kezdve, de már '30 után ez általános volt, mi is ezen a véleményen voltunk. Persze, mindenki a maga előnyére egy kicsit eltért volna a méltányosságtól, és most pedig... Tudtuk jól, hogy az elkötelezett kommunisták mind a román uralom mellett szavaznak, de persze nem autonómiareferendummal. Mind a kommunista diktatúrának voltak hívei, az élen ugye Balogh Edgár, Kurkó Gyárfás meg Bálint László, Demeter János... És a magyar uralom mellett, hogy egész Erdély magyar uralom alá kerüljön, ezek között az idősebbek, érdekes, hogy inkább egyháziak állottak, idéztem is, mondom, írásban is megjelent, itt az első helyen állt Márton Áron. Nagyon impozánsan mondta, hogy népszavazással kell dönteni Erdély sorsáról, mert ő meg van győződve, hogy a románok többsége is a magyar uralom mellett szavazna, mindenki látja a különbséget. Nagyon bízott a görög katolikusokban. És ez legyen. Idézte nekem, hogy nem szabad semmiről sem lemondani, egy talpalatnyi területről sem soha. S idézte a Deák Ferenc mondását, ,,amiről a nemzet egyszer, félve a nehézségektől, lemondott, azt soha senki nem fogja visszaadni. Amit kényszerrel vettek el, azt visszahozza a jobb szerencse", ez volt Márton Áron. Vásárhelyi János azt mondta, hogy a Szentföld, Izrael, az talán csak az eltelt 3000 esztendő alatt csak olyan 50―60 évig volt zsidó uralom alatt, és többnyire amolyan két-három magyar kicsi megyényi, Pest megyénél kisebb területen működött valamilyen formában zsidó állam, amikor volt. Most már 2000 esztendeje egyáltalán nincs. De ha valaki kétségbe vonja azt, hogy a Szentföld határai Dántól Belsebáig tartanak, mert nincsenek zsidó uralom alatt, azért csak az a Szentföld, hát ez volt Vásárhelyi. Józan Miklós unitárius püspök szép beszédben szólt hozzám. Még '45 március 15-én. Nagyon rokonszenves ember volt ez a Józan Miklós, s azt mondta, hogy Erdély csak magyar uralom alatt lehet szabad, mert a magyarok a szabadságért igazán mindig megtettek mindent, és más, aki itt szóba jöhet, mindig a szabadság ellen állott. A neológ zsidó rabbi, a váradi zsidó rabbi, Naks Salvator azt mondta, hogy Erdélynek magyar uralom alá kell tartoznia, mert alapvető emberi jogokat csak a magyar adminisztráció képes biztosítani Erdélyben. A románoknak is. Aztán, aki közeli barátunk volt, és velünk ítélték el, Dobri János hajdani cserkészparancsnok, hát azt mondja: szó sem lehet erről, hogy az ezeréves határokról le kelljen mondani. A független Erdély mellett a szociáldemokraták voltak, legalábbis többségük szociáldemokrata volt, élükön Jordáky Lajos, ifj. Nagy Géza, szabadi Nagy Géza, Pásztai Géza, Demeter József stb. Szóval, szociáldemokrata vezetők, akikkel én beszéltem, Gruderrel is beszéltem, Lakatossal is. Ezek voltak. A többiek pedig mind, a társadalom minden rétegéből a Wesselényi-elv mellett álltak, mindenki attól várta, hogy valami legyen. Azután, még tán a hetvenes években is... A Wesselényi-elv a terület méltányos megosztása lakosságcsere-lehetőséggel; Weselényi Miklós 1848-ban Klauzál Gáborhoz írott levelében fejti ki... Egy székely földműves mondta nekem, háromszéki volt: mutassanak egy helyet, ahol otthonra lelhetek, és immár megyek is, mindent itt hagyok, csak valahol otthon legyek már. (Dobai István, 1924, Nagyvárad)
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. október 23.
Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Az 1956-os forradalom ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át: Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át:
Böjte Csaba ferencrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió Magyar Adásának volt főszerkesztője; Dr. Bura László, szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Aranyérdem Keresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át a erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért.
Kolozsvári Rádió, Erdély.ma2010. október 24.
„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro2010. október 24.
Utazás térben és időben
Nagyvárad – Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. A volt főpásztorról szóló filmet is levetítették.
Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát különböző hiteles dokumentumok, fényképek, jegyzőkönyvek stb. alapján bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. Az érdeklődő sokadalmat Exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök üdvözölte. Kifejtette: amikor tervezni kezdték a tárlatot, még nem gondoltak arra, hogy az ’56-os évforduló előestéjén megtartott nyitóünnepség hangulatában benne lesz a szabadság utáni vágy és küzdelem gondolata. Bár Bogdánffy Szilárd tevékenysége és halála megelőzte ötvenhatot, ő is a könyörtelen és embertelen rendszer áldozatának tekinthető. Az emlékkiállítás tulajdonképpen utazás térben és időben, közelebb visz bennünket az október 30-i boldoggá avatási ünnepséghez, mert általa jobban megismerhetjük a vértanú püspök életét, alakját és nagyságát. A főpásztor külön köszöntötte a szomszédos egyházmegyék képviselőit, Exc. Martin Roos temesvári megyés püspököt, Ft. Hársfalvi Ottó szatmári vikáriust, Ioan Marcut, Bogdánffy Szilárd unokaöccsét és a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítőit, Emődi András levéltárost, Villányi Zoltán operatőrt, Balla Tünde riportert és Lakatos Attila muzeológust.
Feloldotta személyiségét
A megszólítottak közül Emődi András elmondta: csapatmunkáról van szó, a kilencvenes években még rendkivül kevés anyag állt rendelkezésre, alig-két három irat. Nagy segítségükre volt Exc. Tempfli József ny. megyés püspök és Mons. Fodor József általános helynök, valamint az is, hogy a stáb végigjárta a vértanú püspök életének különböző helyszíneit, ahol újabb tárgyi emlékek kerültek elő. Hozzátette: a közeljövőben egy dokumentumkötetet is szeretnének megjelentetni. Lakatos Attila úgy vélte: Bogdánffy Szilárd feloldotta személyiségét a hivatásában, életszentségének titka, hogy életének minden percét alárendelte feladatának, illetve megbízatásának.
A beszédek után az egybegyűltek megtekintették a két részes, 80 perces dokumentumfilmet. A történteket kronológiai sorrendben ismertető alkotásban megszólalnak a volt tanítványok (Kristófi János, Vesselényi Tibor, Kirner Ferenc, Galambos Ferenc, Pásztai Ottó, Závodszky Edith, Szutor Mihály, Tichy Béla, Hoványi Judit és Exc. Tempfli József) is. A narrátor szerepét Török Sándor vállalta el, illetve hangját adta Dobos Imre, Varga Vilmos és F. Bathó Ida színművész, valamint Ft. Fejes Anzelm premontrei apát is. A filmet, ezúttal román felirattal, október 27-én, szerdán 18 órakor ismét levetítik.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro2010. október 24.
Az ’56-os hősökre emlékeztek
Nagyvárad – Az 1956-os magyarországi forradalom hőseire emlékeztek szombaton Nagyváradon is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
A szombat délelőtti koszorúzással egybekötött megemlékezésen beszédet mondott dr. Fleisz János történész, a Bincisz elnöke, aki hangsúlyozta, hogy 1956 október 23-a tanulsága, és egyben a magyar forradalmi hagyomány üzenete az, hogy nem a népnek kell felelnie a hatalom gyakorlói előtt, hanem a mindenkori hatalomnak kell elszámolnia a nép előtt. Így lehetett 1956 üzenete a demokrácia üzenete, így lehet 1956 eszméje ma is érvényes. Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke beszédében szintén 1956 jelentőségét hangsúlyozta, mert mint mondta „1956-ban a pesti srácok példát adtak nekünk arról, hogyan kell végletekig szeretni a nemzetet.” A forradalmat aktuálpolitikai eseményekhez kötve kijelentette: a magyar nemzet 2010-ben vértelen forradalommal jelölte meg azt az utat, amelyen járni kíván. Ebben az összefüggésben a közelmúlt magyarországi és a jelenlegi romániai magyar politikai döntéshozóinak elszámoltatásának szükségessgét hangsúlyozta.
Elszámoltatást! Az utolsó szónok Tőkés László az Európai Parlament alelnöke volt, aki elmondta: „hiába mondjuk el, hogy szabadság csillaga volt hajdan a magyar, ha ma már maga sem tudja, hogymit akar”, idézte Babits Mihály gondolatát. „Sajnos az üneplés és a valóság nagyon mélyen elszakad egymástól, mert a komunistáknak nemcsak arra volt gondjuk, hogy leverték a forradalmat, hanem még az emlékét is próbálták kitörölni. (…) A megalkuvás árnyéka vetül ezekre az ünnepkre, mert akik elmennek a Kempynszkibe koccintani, azok fogadják a hazugság őszödi bajnokát” – utalt itt a politikus az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt vezetőire, majd így folytatta: „amikor pedig jött a trianoni évforduló, szinte a régi kommuista tanfelügyelőség rendszerét követve elrendelték, hogy minden elemista diák rajzpályázaton vegyen részt. Szegény gyerekek azt se tudták, miről készül a rajz, a tanítónőknek küldték az instrukciót az RMDSZ részéről, hogy kötelező részt venni.”
Színvallást!
Ezt követően Tőkés László arra hívta fel a figyelmet, hogy véleménye szerint az RMDSZpolitikájában a következő kongresszuson a nemzeti kurzus fog lábra kapni, majd kiemelte: „Legyen vége a megalkuvás politikájának és annak nemzeti alapon való hitelesítésének, az autonómia kompromitálásának! Ennek a kettős játéknak kell véget vetnünk. Elkezdődött ez Magyarországon, és nekünk is csatlakoznunk kell a magyarországi rendszerváltás folytatásához, és a hazugokat, a Pilátusokat végre ki kell taszítani a magyarság köréből! És mindenki valljon színt: mondja meg, hogy kivel tart: Gyurcsánnyal vagy Krisztussal!? Orbánnal vagy Pilátussal!? Ha ezt nyíltan megmondjuk, akor nem lesz hiábavaló az emlékezésünk, akkor hiteles magyar képvisletre juthatunk” – fogalmaott Tőkés. A beszédek után a különböző szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a forradalom emléktáblájánál, majd gyertyákat gyújtottak és lángokkal a kezükben énekelték el a Himuszt.
Pap István, erdon.ro2010. október 25.
Szavak hátterében – Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságbak saját önálló útját kell járni
Schmitt Pál romániai látogatása után az erdélyi magyar internetes fórumokon többen is támadták a Magyar Köztársaság elnökének azt a Bukarestben elhangzott mondatát, amely a Magyar Távirati Iroda megfogalmazása szerint így hangzott: „Schmitt Pál (...) kifejtette: arra biztatja a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat.”
Néhány vélemény a szelídebbek közül azután átcsorgott egy-két erdélyi napilapba is, a jegyzetelő újságírók voltaképpen arra utaltak, hogy a romániai magyarságot az említett állampolgári és családi kötelességeikre fölösleges emlékeztetni, hiszen a közösség tagjai köztudottan jó adófizetők, utódaikat pedig tisztességre nevelik. A kisebbségi jogok nem ok és okozati viszony eredményeként, nem a hasonló állampolgári magatartás következményeként, hanem alanyi jogon járnak a romániai magyar közösségnek.
Vajon miért hangsúlyozta ki a román fővárosban is az etnikai autonómia gondolatát támogatni óhajtó magyarországi államelnök a bevezető megállapítást? Csak tanácsadói vagy beszédírói fogtak mellé? Netán valamilyen más megfontolást is követett?
A véletlenszerű megfogalmazást kizárva, az ésszerű magyarázatok irányában alighanem két úton is el lehet indulni. Egyrészt nem szabad feledni, hogy a volt sportdiplomata Schmitt Pál elnöki megválasztásáig az uniós parlament alelnöki tisztségét is betöltötte, márpedig az ilyenszerű mondatok – legalábbis részben – hozzátartoznak a különböző országokba látogató politikusok udvariassági szólamaihoz.
Másrészt viszont joggal feltételezhető, hogy az új magyar kormány azt szeretné, ha nemzeterősítő intézkedései nem keltenének különösebb feszültséget a szomszédos országokkal kialakított kapcsolataiban. E tekintetben lényeges bizonyíték Schmitt Pálnak a hónap elején Horvátország fővárosában, Zágrábban mondott beszéde Antall József szobránál.
„Rossz együttélésből, a különféle népekkel való acsarkodásból már kaptunk jó pár történelmi leckét. Most az egymásra utaltság, a bizalom könyvében nyílhatott új fejezet. Világos volt: csak annyi jóindulatot várhatunk a szomszédos államoktól, amennyivel mi is viseltetünk irántuk. Csak annyira fog becsülni minket Európa, amennyire képesek leszünk megélni saját európaiságunkat.”
Ez egy igen lényeges gondolat magyarázza azokat a diplomáciai körutakat is, amelyeket Magyarország külügyminisztere hivatalának elfoglalása előtt és után is megtett a szomszédos országokban, igyekezve tisztázni a kettős állampolgársággal kapcsolatos aggodalmakat.
A magyar kormány nincs könnyű helyzetben. Nem csupán a Jobbik és vele együtt a szélsőjobboldal eszméinek budapesti parlamenti bevonulását kell kivédenie a világ előtt, hanem azoknak a már meghozott intézkedéseknek a hatását is, amelyek nyilvánvalóan sértik egész sor európai multinacionális cég pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi érdekeit.
Magyarország bármilyen erélyesnek is tűnő, egyoldalú intézkedésekkel nem hagyhatja magát elszigetelni szűkebb-tágabb környezetétől, a huszonegyedik században csak olyan, kellőképpen rugalmas nemzetépítő politikák képzelhetők el, amelyekre nem aggathatók a diktatorikus, az autartikus és más hasonló jelzők.
És ha már az elnöki látogatásnál tartunk, Schmitt Pálnak ezúttal Marosvásárhelyen hangzott el még egy olyan mondata, amelyet érdemes megjegyezni mind Magyarországon, mind a romániai magyarság politikai és más köreiben.
„Bizony, az erdélyi magyarok nem élhetik a mások életét. Sem az anyaországiakét, sem a romániai többségi társadalomét, sem az egyes pártokét! Nem kölcsönözhetnek utat más európai népektől, nem cserélhetik el kisebbségi sorsukat mások hasonló helyzetével.” Következésképpen Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságnak saját önálló útját kell járnia és ettől még a magyarországi politikai pártok sem foszthatják meg.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. október 25.
STRAT?GIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizõk?
A 2009-ben végzettek 51,3 százaléka jár egyetemre, a legnépszerûbb intézmény a BBTE, a városok közt Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad - tárta fel egy friss kutatás, amely rendhagyó módon nem a középiskolás diákok egyetemi preferenciáit mérte fel, hanem a valós bejutási adatokból indult ki. Az érettségizettek körében végzett adatgyûjtés egy majdani romániai magyar felsõoktatási stratégia kidolgozásához ad támpontokat, és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) megbízásából készült. A kutatás ötletgazdája és vezetõje Papp Z. Attila volt, a kutatást a KAB megbízásából a gyergyószentmiklósi Omnibus Kft. végezte. A kutatás lebonyolítását Márton János koordinálta.
[...]
A 2010 május-júniusában zajlott kutatás a 2009-ben magyar tannyelvû osztályban végzett, már egyetemre járó, valamilyen szakképzésben résztvevõ vagy tovább nem tanuló diákokat célozta meg. A kérdezõbiztosoknak 62 település 130 iskolájának 367 osztályában végzett 8218 diákról kellett volna információt összegyûjteniük. Végül összesen 6452 diákról sikerült részlegesen információkat szerezni, ez a 2008-2009-es évfolyam végzõs diákjainak 78,51 százalékát teszi ki. A hiányzó 1766 diák 84,48 százaléka a három székelyföldi megyében végzett, így az adathiány következtében fõként a magyar nyelven történõ továbbtanulásra vonatkozó adatsorokban lehetnek eltérések - hívják fel a figyelmet a kutatók.
A kutatásba bevont 130 iskola közel fele önálló magyar iskolaként mûködik, további közel 15 százalékuk pedig magyar többségû iskolaként. A román többségû iskolák aránya 40 százalékot tesz ki. A felmért diákok közel 10%-a román osztályba járt még azokban az iskolákban is, ahol van magyar nyelvû oktatás. (Valójában a román nyelven tanuló magyarok száma ennél lényegesen magasabb lehet, hiszen a teljesen román tannyelvû iskolákban tanuló magyar nemzetiségû diákokról nincsenek naprakész, megbízható információk - jegyzik meg a kutatók.)
Az érettségin a speciális szakot végzõk mentek át legnagyobb arányban. Az adatokból kiderül az is, a nappali oktatásban az átlagos értéknél magasabb a sikeresen érettségizõk aránya (94,8%), ezzel szemben az esti és/vagy csökkentett látogatású szakokon végzetteknél 85,4%, és õk hajlamosabbak arra is, hogy ne jelenjenek meg a vizsgákon.
2008-2009-es évfolyam diákjainak továbbtanulásra vonatkozó adataiból kiderül, az összesen 8218 diák 95,1 százaléka (azaz 7814 diák) szerepelt sikeresen a 2009-ben szervezett érettségin. A bukási arány 3,7 százalék (302 diák), 1,2 százalék (102 diák) pedig nem jelent meg az érettségi vizsgákon.
A kutatás során kitöltött kérdõívek 7012 diákot, azaz 85,32 százalékukat fedik le. A 7814 sikeresen érettségizõ diák 22,5 százalékáról így nincs adat. Mivel 62,34%-uk szakközépiskolai végzett, 26,33%-a pedig esti vagy csökkentett látogatású osztály végzettje, és mivel ezekben az oktatási típusokban eleve jóval alacsonyabb a továbbtanulás aránya, ez a hiány nagy mértékben nem befolyásolja az egyetemen tanulókra vonatkozó adatokat.
A rendelkezésre álló adatok alapján 4008-an, azaz 51,3% tanul egyetemen, 23,9 százalék (1866 diák) pedig nem tanult tovább. 182 diák (2,3 százalék) szakosító képzõkben (posztlíceumban) folytatja tanulmányait.
A továbbtanulás mértéke lényegesen alacsonyabbnak mondható, mint a 2005-ös adatokat elemzõ Cammogás - Minõségkoncepciók a romániai magyar középfokú oktatásban kötet kutatási eredményeiben szereplõ 88 százalékos továbbtanulási arány. Ennek oka lehet többek közt, hogy 2004-tõl 10 osztályra emelkedett a kötelezõ oktatás, így olyanok is befejezik a középiskolát, akiknek nincs szándékukban tovább tanulni.
A felsõoktatásban való továbbtanulás a speciális szakmai osztályokban a legmagasabb (az itt végzett diákok 71,3%-a megy egyetemre), ettõl kevéssel marad el az elméleti osztályokban végzettek továbbtanulási aránya (70,3%), míg a technológiai osztályokban végzettek kevesebb mint negyede (23,3%) tanult tovább egyetemen. A szakközépiskolai végzettek 34,4%-a, az elméleti líceumi végzettek 15,6%-a esetében nem rendelkeztek a kutatók a továbbtanulásra vonatkozó adatokkal, míg a speciális szakmai osztályokban végzett diákok esetében ez az arány 10 százalék alatt van.
A nappalis diákok 56,1%-a, az esti/csökkentett látogatású osztályokban végzett diákok mindössze 2,4%-a tanul tovább egyetemen. A sikeresen érettségizõ nappalis diákok 18,3%-áról nem volt adat, az estisek esetében ez az arány lényegesen magasabb, 65,2%.
A legalacsonyabb továbbtanulási aránnyal valójában Bukarest áll az utolsó helyen, viszont ezek az adatok egyrészt a végzett diákok alacsony létszáma (13 diák), valamint a hiányzó információk magas aránya (69,2%) miatt nem tekinthetõ mérvadónak. A hiányzó információk magas aránya egyébként Kovásznát és Marost is jellemzi.
A helyenként viszonylag magas adathiány miatt a rangsort óvatosan kell kezelni, figyelmeztetnek a kutatók. Több város - Marosvásárhely, Szászrégen, Kézdivásárhely, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Csíkszereda és Nagykároly - esetében is 20 százalék körüli vagy akár jóval afölötti azon diákok aránya, akikrõl nincs információ.
Sikeres iskolák
A legsikeresebb 18 iskola között kizárólag elméleti vagy speciális szakmai profilú középiskolák szerepelnek.
A szakközépiskolák közt a legsikeresebb a Nemzeti Gázipari Iskolaközpont (Szászmedgyes) 83,3 százalékos aránnyal (6 sikeresen érettségizõ diák), a Petru Maior Iskolaközpont (Szászrégen) 82,8 százalékos aránnyal (29 sikeresen érettségizõ diák), a Cserey-Goga Iskolaközpont (Szilágysomlyó) 70,8 százalékos aránnyal (19 sikeresen érettségizõ diák), a Sövér Elek Iskolaközpont (Gyergyóalfalu) 52,9 százalékos aránnyal (17 sikeresen érettségizõ diák), valamint a ?tefan Octavian Iosif Szakközépiskola (Kõhalom) 50 százalékos aránnyal (14 sikeresen érettségizõ diák).
Hol tanulnak tovább?
3964 felsõoktatásban és 177 szakosító képzõben továbbtanuló diákra vonatkozóan lehet tudni, melyik országban tanulnak tovább. Több mint 95 százalék Romániában folytatja tanulmányait.
Az egyetemen továbbtanulók közül 3954, a szakosító képzõkben továbbtanulók közül 177 diák esetében tudni, melyik városban tanul. ?sszesen 53 városban folytatják tanulmányaikat; a legnépszerûbb Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad.
A 2005-ös kutatáshoz képest kisebbnek tûnik az érdeklõdés a magyarországi egyetemek iránt, és Bukarest is kikerült az elsõ 15 továbbtanulási helyszínbõl. A 2009-es évfolyamról továbbtanulók közül mindössze 18-an választottak bukaresti egyetemet, 16-an székelyföldiek.
Brassó a fiúk számára vonzóbb 9,13 százalékuk tanul itt, szemben a lányok 4,59 százalékával. Székelyudvarhelyt a lányok választották nagyobb arányban, õnekik 3,87 százalékuk tanul itt, míg a fiúk esetében ez az arány csak 0,56 százalék. Egyébként Temesvár, Nagybánya, Arad és Budapest a fiúk számára, míg Szeben, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Debrecen, Gyergyószentmiklós és Kézdivásárhely a lányok számára bír nagyobb vonzerõvel.
A komolyabb felsõoktatási múlttal rendelkezõ egyetemi városok esetében a helyben tanulás igen magas, a legmagasabb Kolozsvár (97%) és Temesvár (96,9%) esetében. A székelyföldi diákok gyakorlatilag az összes fontosabb egyetemi központban, valamint a fiatalnak mondható egyetemi városokban is megtalálhatók.
A szakosító képzõkben vagy technikumokban továbbtanulók közül a legtöbben Csíkszeredában (28,25%) végzik tanulmányaikat, ezt Székelyudvarhely (16,95%), Sepsiszentgyörgy (12,43%) és Marosvásárhely (11,3%) követi. A felsorolt 4 székelyföldi városban tanul tehát a diákok több mint kétharmada.
Milyen egyetemen?
A továbbtanulás intézményének nevét mindössze 3919 diák esetében jelölték be az adatszolgáltatók, közülük 3752-en felsõoktatásban, 167-en szakosító képzõben tanulnak tovább. 110 egyetem vagy kihelyezett tagozat neve szerepel a listán, köztük magasan kiemelkedik a Babe?-Bolyai Tudományegyetem kolozsvári székhelyû karaival és szakjaival. Ezeken a diákok kb. egyharmada tanul.
Ha a kihelyezett tagozatokat is beleszámítjuk, a BBTE-n tanul a diákok 42,11%-a, a második a MOGYE (9,59%), a harmadik a Sapientia EMTE (7,73%). 5,81% választotta a Nagyváradi Tudományegyetemet, 5,57% a brassói Transilvania Egyetemet, 5,57% a Kolozsvári Mûszaki Egyetemet, 4,24% a Partiumi Keresztény Egyetemet.
A fiúk esetében egyébként a leggyakrabban választott egyetemek sorrendje: BBTE, Kolozsvári Mûszaki Egyetem, Sapientia EMTE, Transilvania Egyetem és MOGYE (összesen 68,97%-uk jár ezeken az egyetemeken), a lányok esetében pedig BBTE, MOGYE, Sapientia EMTE, Nagyváradi Tudományegyetem és Partiumi Keresztény Egyetem (75,61%-uk tanul ezek valamelyikén).
Milyen szakon?
A továbbtanulás szakjára vonatkozó adat 3601 egyetemi hallgató és 168 szakosító képzõs tanuló, azaz összesen 3769 diák esetében áll rendelkezésre. A fiúk számára az öt legnagyobb vonzerõvel bíró szakterület sorrendben a mûszaki/ipari, közgazdasági, informatikai, egészségügyi és bölcsész/társadalomtudományi (ezek valamelyikén tanul a fiúk 64,99%-a), a lányok számára pedig az egészségügyi, közgazdasági, bölcsész/ társadalomtudományi, pedagógusi és az idegen nyelvek (ezen az öt szakterületen a lányok 61,48 százaléka folytatja tanulmányait.)
posztlíceumban tanulók körében az egészségügyi asszisztens szak a legnépszerûbb, 67,86 százalékuk választotta ezt. Lényegesen kevesebben járnak a következõ három kihelyezett szakra: a kozmetikát a szakosító képzõbe járók 5,95%-a választotta, a ruhatervezést 4,76% és a gyógyszerész-asszisztensi szakot 4,17%.
Milyen nyelven?
A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak az egyetemen magyarul, illetve románul.
A lányok 53,42 százaléka magyarul tanul tovább, 35,88 százaléka pedig románul, a fiúk esetében ezek az arányok 41,74 százalék (magyar), illetve 51,65 százalék (román). Ez összefüggésben lehet a választott szakokkal: a fiúk körében a mûszaki szakok a legnépszerûbbek, és ezek többsége román nyelven végezhetõ.
Elsõsorban a székelyföldi települések - Székelykeresztúr, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy - iskoláiban végzett diákok tanulnak tovább magyarul, ugyanakkor a Nagyváradhoz közeli települések - Margitta, Nagykároly, esetleg Szatmárnémeti - is megtalálhatók az elsõ tíz között, feltehetõen a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem vonzerejének köszönhetõen, állapítják meg a kutatók. Marosvásárhelyen 49,4 százalék, Kolozsváron 48,2 százalék, Nagyváradon 40,3 százalék a magyarul továbbtanuló diákok aránya.
Transindex2010. október 25.
Arany János Iskolacsoport Szalontán
Bihar megye – A Bihar megyei Tanfelügyelőség jóváhagyta, hogy a következő tanévtől megkezdődjön a tanítás a nagyszalontai I–XII. osztályos magyar tannyelvű iskolában, melynek Arany János Iskolacsoport lesz a neve.
Nagyszalontán jelenleg három iskolában zajlik oktatás: az Arany János nevét viselő általánosban, az ugyancsak a város legnagyobb szülöttjéről elnevezett főgimnáziumban, illetve egy szakiskolában. Mindháromban vannak román és magyar tannyelvű osztályok. Az új iskola létrehozásával a vegyes iskolai oktatás szétválasztásáról beszélhetünk, mondta el kérdésünkre Török László polgármester. Az elöljáró hozzátette, hogy erre azért van szükség, mert a mostani helyzetben csorbul a magyarság érdekérvényesítésének lehetősége.
Egyenrangúsításra törekszenek
A városban 57% a magyarság aránya, ez azonban nem tükröződik az iskolákban. Ennek oka szerinte, hogy míg magyarság szempontjából a szalontaiak egy „szigetet” képeznek dél-biharban, addig a környező román településekről érkeznek diákok a városba (akik hosszabb távon, ha ott le is telepednek később, a lakosság számarányának megváltoztatásához járulhatnak hozzá). A jelenlegi helyzet nem ideális a nevelésre, és „egyenrangúsításra” van szükség mind a diákok, mind a pedagógusok irányában, hiszen utóbbiak a pillanatnyi helyzetben nem tudják maradéktalanul kibontakoztatni szakmai képességeiket.
Összefogással
A helyi RMDSZ és a református egyházközség együtt tervezi az új iskola beindítását. Bődi Kálmán, az egyházközség gondnoka, aki 39 évet töltött a katedra mellett, úgy véli: az új tanintézményre azért is szükség van, mert ott megteremthetik azt a fegyelmet, ami az eredményes oktató-nevelő munkához elengedhetetlen. Az iskolába természetesen vallási hovatarozástól függetlenül járhatnának a diákok, és ahivatalos tanterv szerint tanulnának. A témára még több érintett véleményét megjelenítve visszatérünk. erdon.ro2010. október 25.
Bizalmatlansági indítvány: nem szavaz a PDL és az RMDSZ
A kormánykoalíciót alkotó pártok tegnapi tárgyalásán döntés született arról, hogy azt javasolják a koalíciót támogató parlamenti alakulatoknak, ne vegyenek részt a holnapi bizalmi szavazáson. Adriean Videanu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke közölte, ez csupán ajánlat a koalíció részéről.
A PDL és az RMDSZ mindenesetre már döntött: előbbi alakulat frakciói vasárnap este, utóbbié tegnap döntöttek arról, hogy a szavazáson részt vesznek ugyan, de voksolni nem fognak. Videanu szerint az ellenzék csupán politikai okokból nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, és a rendszerváltás óta először azt akarja, hogy a parlament helyett az utcán „vitassák meg” a kormánybuktató dokumentumot.
Hogy ezen mit értett, azt Gheorghe Flutur, a párt alelnöke magyarázta el, aki szerint a PDL-nek információi vannak arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) utcai erőszakra bujtogatja szimpatizánsait a bizalmi szavazás napján. Flutur szerint a PSD megyei szervezetei arra készülnek, hogy a párt többbusznyi és -vonatnyi szimpatizánsát utaztassák Bukarestbe szerdán. A politikus szerint a PSD vezetői a kezdetektől tudják, hogy a bizalmatlansági indítványnak nincs esélye, ezért a bizalmi vitát ki szeretnék vinni az utcára, „ami sajnálatos lépés egy magát európainak tartó párt részéről”. A PSD által szervezett bukaresti megmozdulások kapcsán tegnap Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere közölte, a rendfenntartó erőkkel együtt figyelemmel követik a tüntetők mozgását, és felkérte a szakszervezeti vezetőket, viselkedjenek felelősen. Emellett arra kérte az öregeket és a kisgyerekes családokat, hogy holnap maradjanak távol azon útvonalaktól, ahol a tüntetések zajlanak.
Nem szavaz a két kormánypárt és a kisebbségi frakció sem
A PDL egyébként végleg eldöntötte, hogy nem vesz részt a holnapi szavazáson: a párt honatyáinak és vezetőinek vasárnap esti ülésén arról határoztak, hogy a PDL-s képviselők és szenátorok jelen lesznek ugyan a voksoláson, de nem fognak szavazni. Az RMDSZ tegnap ugyanígy döntött: a szövetség frakcióülésén elhatározták, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői nem vesznek részt a voksoláson.
Markó Béla szövetségi elnök közölte: az ülésen a PDL-hez hasonlóan részt vesznek, de szavazni nem fognak a honatyák. Mint kifejtette, erről a frakciótagok többségi szavazata alapján döntöttek. „A bizalmatlansági indítvány benyújtása politikai aktus, így a mi válaszunk is politikai. Ott leszünk a bizalmi szavazáson, de voksolni nem fogunk” – hangoztatta Markó. A többi kisebbség képviselőit tömörítő frakció sem áll az ellenzék mellé: Varujan Pambuccian frakcióvezető este közölte, nem szavazzák meg az indítványt, sőt a szavazáson sem vesznek részt.
Ponta: gazemberség a PDL döntése
A kormánypárti döntés alaposan kihozta a sodrából Victor Pontát, a PSD elnökét: tegnapi nyilatkozata szerint a PDL lépése „az elmúlt húsz év legnagyobb gazembersége”. A politikus úgy vélte, a PDL „túszul ejtette” saját képviselőit. Mindemellett arról is beszámolt, hogy míg más ellenzéki vezérek tíz televíziós műsorban léptek fel, a PSD tíz kormánypárti voksot szerzett meg az indítványhoz azáltal, hogy befogadta a pártjukból kilépett PDL-s honatyákat. Az ellenzék egyébként is rendkívül aktív a kormánypárti honatyák csábításában, elsősorban az RMDSZ-re „utaznak”.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanakkor némileg árnyalta tegnap Radu Moldovan, a PSD szóvivője által még pénteken mondottakat, miszerint amennyiben az RMDSZ átáll, a következő kormányban is megtarthatja jelenlegi tisztségeit. Antonescu szerint az ajánlat kissé még korai, mivel az ellenzéki pártoknak előbb tárgyalniuk kellett volna az RMDSZ-szel. A pártelnök egyébként úgy vélte, azáltal, hogy a kormánypárti honatyák nem szavazhatnak, csökkent annak az esélye, hogy a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)2010. október 25.
Újabb áttörést ért el a PKE
Nagyvárad – A magyar államfő látogatásáról, a frissen akkreditált tanárképző intézetről valamint egyéb tervekről és eredményekről esett szó a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott hétfői sajtótájékoztatón.
A Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) érintő újdonságokról tájékoztatott hétfőn Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor, Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes valamint Dr. Flóra Gábor egyetemi kancellár. Schmitt Pál múlt heti látogatásával kapcsolatban elhangzott, hogy bár a román sajtó politikai töltettel számolt be a magyar államfő váradi útjáról és az egyetem jubileumi ünnepségéről, elsősorban az egyetem jövőképének vonatkozásában volt fontos az elnöki vizit. Az egyetemi hálózat kárpát-medencei terjeszkedéséről, és a PKE régióban betöltött szerepének erősítéséről tárgyaltak az államfővel, aki támogatásáról biztosította a felsőoktatási tanintézetet. Elnöki védnökségébe fogadta az új tanszéket ( a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportot) és az ő jelenlétében írták alá a Sapientia képviselőivel az erdélyi felsőoktatási stratégia megalkotásáról szóló szándéknyilatkozatot. Az eddigiekben nem helyeztek hangsúlyt a regionális elosztásokat körvonalazó stratégiára, de az erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszer bővülésével nagy szükség mutatkozik ennek gyakorlati megvalósulására, hangsúlyozta Dr. János-Szatmári Szabolcs.
Új szakok indítása
Az akkreditációs tervekről Dr. Flóra Gábor beszélt, aki közölte, hogy a közeljövőben új szakok indítására van remény. Olyan interdiszciplináris alapszakokat indítanának, mint a Vallástudományok, a Kulturális mediátor, a Tanítóképző vagy a Gazdasági informatika szak. A tervek között szerepel a Közgazdaságtudományi Karon a Bank és Pénzügy, valamint mesterképzőn a Kis és Középvállalkozások szak indítása is. Még idén megkezdik az engedélyeztetési folyamatot, így remélhetőleg jövőre már elindulhatnak ezek a szakok. A kancellár közölte, hogy szeretnék a folytonosság elvét követni a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében zajló projektekkel kapcsolatosan. Az eddigi hét pályázat a végéhez közeledik, jelenleg három – egy felnőttképzési, egy turisztikai és egy interkulturális – HURO projekt zajlik.
Áttörés a pedagógusképzésben
A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) a múlthéten jóváhagyta a Tanárképző Központ működését. Eddig kizárólag állami egyetemek monopóliuma volt a pedagógusképzés, a PKE az első mely magánegyetemként magyar nyelven biztosítja majd a tanárok képzését. Régi vágya valósul meg ezzel az áttöréssel az egyetemnek, hiszen eddig csak állami intézményekkel való együttműködés útján tudták biztosítani a hallgatók számára a pedagógiai modult. Dr. Horváth Gizella rektorhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségi létben központi jelentősége van a minőségi oktatás biztosításának és erre az új magyar kormány is nagyobb figyelmet szentel. Az akkreditációs bizottság pozitívan viszonyult a központ létesítéséhez és megfelelőnek tartotta az intézet ellátottságát. A tanárképzés keretében elsősorban a gyakorlatra fektetnék a hangsúlyt, emellett a jelentkezők a módszertani felkészülés mikéntjét, továbbá neveléstudományi, lélektani ismereteket is elsajátíthatnának. Természetesen a képzés vizsgakötelezettséggel jár és óralátogatást feltételez, hangzott el. Mészáros Tímea, erdon.ro2010. október 25.
Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett erdélyi személyiségek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulós ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át: Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, Dr. Bura László szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajnos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át az erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 25.
A szakmaiságban látja Erdély jövőjét az RMDSZ
„Építjük Erdélyt” címszó alatt, 2010. novemberében kezdődik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat.
A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez.
Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta: a projekt keretében az elsőként közösségi vezetőképzőre, majd ezt követően kampányképzésekre és intenzív kampánymenedzsment-képzésre, illetve kommunikációs képzésre kerül sor.
Közösségi vezetőképzők Székelyföldön, Partiumban, illetve a szórványban egyaránt indulnak. Célkitűzései többek között az RMDSZ helyi és területi szervezőképességének erősítése, a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülés, továbbá egy olyan generáció felkarolása, amely 10-15 éves távlatban képes a közösségi jövőkép, küldetés kialakítására és ennek gyakorlati megvalósítására. A közösségi vezetőképzőre a Székelyföldön elsőként november 4. és 9. között Árkoson, majd december 2-7. és január 6-11. közötti időszakokban Csíksomlyón kerül sor. A képzések a problémakezelés, a konfliktusmenedzsment, a közpolitikák, a pályázati forrásszervezés, valamint az imázs, a kommunikáció és a hálózatszervezés tematikákat érintik.
„A képzések eredményeként létrejön egy olyan közösségszervező, dinamikus csapat Erdély teljes területén, amely megfelelő szakmai alappal rendelkezve megerősíti az RMDSZ területi szervezetek és társult szervezetek szervezési kapacitását, továbbá professzionális tudást ad a projektek, akciók, rendezvények megszervezésének – emelte ki Kovács Péter ügyvezető alelnök.
www.nyugatijelen.com, Erdély.ma2010. október 25.
Október 23-i megemlékezés Brassóban
Október 23-án 15 órától emlékezett meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a Reménység Házában az 1956-os forradalomról. Toró Tamás brassói EMNT-elnök köszöntőbeszédében a forradalom magyarországi eseményeit vázolta fel, utána Lay Imre, az EMISZ egykori titkára beszélt a forradalom erdélyi és brassói vonatkozásairól.
Toró Tamás kihangsúlyozta, hogy az 1956-os forradalom jó ürügy volt a román kommunista hatalom számára, hogy befejezze mindazokat a kegyetlenségeket, amelyeket az erdélyi magyar értelmiségen 1945-ben nem sikerült végrehajtania. Lay Imre azt emelte ki, hogy nemzetet csak félelem nélkül, lelkes emberek segítségével lehet építeni.
Ezt követően a nagyszámú közönség Pongrátz Gergely, a Corvin-köz főparancsnoka által készített dokumentumfilmet tekinthetett meg.
Az ünnepi megemlékezésen sor került a brassói EMNT szervezete által megvalósított, A kommunizmus és intolerancia áldozatai címet viselő tárlat megnyitására. A Kovács Lehel István által összegyűjtött 80 fénykép olyan Brassó megyei épületek, emlékművek láthatók, amelyek Trianon óta áldozatul estek a nemzetiségek közötti intoleranciának, a román kommunizmusnak. A sort a régi határépületek és határkövek, valamint a Cenk tetején álló Árpád-szobor nyitotta, de bemutatásra kerültek a lerombolt négyfalusi emléktáblák és szobrok, valamint az 1200 éves Tatárhányás is. Külön megemlékeztünk a felszámolt Zajon-fürdőről, a Kárpát-kanyar lerombolt magyar menedékházairól, a Brassó–Hosszúfalu helyi érdekű vasútról. A kommunizmus nagy bűne a brassó-belvárosi református templom, valamint a brassó-bolonyai evangélikus és római katolikus temető felszámolása. Ezekről is korabeli fényképeket, helyrajzokat állítottunk ki. Először került a nyilvánosság elé a Lügeti fogolytáborban meghalt magyarok névsora is, vagy a soha fel nem épült csernátfalusi katolikus templom tervrajza, és a felépülésében megakadályozott brassói unitárius templom látványterve is, amelyet Kós Károly készített el ceruzarajzban.
A tárlatot követően megkoszorúztuk az 1956-os EMISZ-es elítéltek emléktábláját. Áldást mondott Máthé Sándor unitárius lelkész, koszorút helyeztek el a volt EMISZ-esek, Farkas Anna parlamenti képviselő, valamint Toró Tamás Brassó megyei EMNT-elnök.
Az ünnepséget állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta.
Toró Tamás
Kovács Lehel, Erdély.ma2010. október 26.
A kommunizmus szigete – Filmvetítés ma a Posticumban
Nagyvárad – Október 26-án, azaz ma este 19 órától vetítik le a nagyváradi Posticumban a Havannai Mesék 50 év után című filmet Dóka Béla és Marossy Géza rendezésében. A vetítést követően a film operatőr-rendezőjével, Marossy Gézával beszélget Kósa András László szociológus.
Beváltatlan ígéretek a boldogsághozó kubai szocializmusról. A rum, a szivar és a salsa díszletei mögött a túlélés parancsa érvényesül az álmok romjain. Ahol Yoani Sancez úgy vált a világ legolvasottabb bloggerévé, hogy otthon nincs is internetkapcsolata. A kubai szabadság állama, amely tiltja a testépítést, de engedi a kakasviadalt. Mint ahogy tiltaná ezt a filmet is, ha tudna róla.
Havannai Mesék 50 év után.
Rendező: Dóka Béla és Marossy Géza. Operatőr: Marossy Géza. Gyártásvezető-producer: Szederkényi Miklós. Gyártó: DUNATÁJ Alapítvány. Idő: 42 perc.
A kubai kommunizmus 2009-ben és Románia 1989-ben. Összehasonlítható-e a két rendszer? Két évtized távlatában emlékezünk-e még a romániai állapotokra? Hol tart most a kubai ellenállás? Helyszín: Posticum (Nagyvárad, Teiului utca).
Időpont: 2010. október 26., kedd, 19 óra.
Az esemény szervezői: Közéletre Nevelésért Alapítvány, Budapest (https://www.kozeletre.hu) Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja (https://www.mkk.ro) Posticum, Nagyvárad (https://www.posticum.ro). erdon.ro2010. október 26.
Székesfehérvár és Érsemjén összefogása emlékműállításra
Bihar megye – A Krajczáros Alapítvány által ajándékozott domborművet lepleztek le vasárnap délben Érsemjénben, a Kazinczy–Fráter–Csiha Emlékház udvarán, ezzel állítva emléket 15. aradi vértanúnak, Kazinczy Lajosnak.
Az Érsemjénben született nyelvújító Kazinczy Ferenc és felesége, Török Sophie legkisebb gyermeke 1820 október 20–án született Széphalmon. A forradalmi honvédhadseregbe 1848 tavaszán jelentkezett. A világosi fegyverletételt követően 1849 augusztus 24–én a megmaradt erdélyi hadsereg hadtestparancsnokaként tette le a fegyvert Zsibónál az orosz Grotenhjelm tábornok előtt. A 13 tábornok október 6.–i kivégzésekor még zajlott pere, október 25–én hajtották végre rajta a golyó általi halálos ítéletet az aradi várárokban.
Egy tölgyfából
Az ünnepség a nagykátai és székesfehérvári huszárok bevonulásával, és a Himnusz éneklésével kezdődött. Balazsi József polgármester köszöntő beszédében örömét fejezte ki, hogy az 1848–49–es szabadságharcra történő emlékezést – a szoboravatás okán – össze tudták kötni az éppen aktuális nemzeti ünneppel, az 1956–os forradalom évfordulójával. A domborművet Érsemjén a székesfehérvári Krajczáros Alapítványtól kapta, melynek képviseletében dr.Börcsök Rudolf ny.ezredes elmondta: alapítványuk 1993 óta foglalkozik háborús emlékhelyek megjelölésével, háborús hősök emlékének ápolásával. A Kazinczy Lajos emlékművet – melyet egy darab tölgyfából faragott ki Tóth Lajos, az alapítvány soltvadkerti önkéntese – eredetileg Zsibóra szánták, de ott nem mutatkozott rá fogadókészség.
A legkisebb fiú
Az emlékművet Balazsi József, és a Krajczáros elnöke, Németh István ezredes leplezte le, majd Borsi Imre Lóránt helyi tisztelendő, illetve a magyarországi delegáció tagjaként érkezett Jákob János tábori lelkész áldotta meg. A rusztikusan megfaragott dombormű mintegy a népmesékből ismert legkisebb fiúként ábrázolja Kazinczy Lajost, mondta Kedves Gyula ezredes. A budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának főigazgató–helyettese élvezetes előadásában kifejtette: amit a magyar társadalom megújításában Kazinczy Ferenc „csak” a nyelvújítás által tudott elérni, azt a munkát vitte tovább legkisebb gyermeke, Kazinczy Lajos, attól sem megrettenve, ha a célért fegyvert kellett fognia, sőt, életét is áldoznia. Bár 1849 október 6.–a (és 25.–e – a szerz.megj.) gyásznap a magyar történelemben, utána egy olyan „néma ellenállás” indult, mely az 1867–es kiegyezésben jórészt kiteljesítette a korábbi vágyakat, és ez tartott is 1918–ig, részletezte Kedves Gyula.
Deák Ferenc Váradra
A Krajczáros Alapítvány emlékműve a nagyváradi Pro Liberta Egyesület közvetítésével került Érsemjénbe. Utóbbi elnöke, Sárközi Sándor beszédében reményét fejezte ki, hogy a Krajczáros támogatásával egy Deák Ferenc–szobor kerülhet majd Nagyváradra. A „haza bölcsére” azért lenne szükség mert – mint fogalmazott – „forradalmáraink vannak, de bölcsesség híjjával találtatnak”. A későbbiekben Kocsár István korabeli katonadalokat énekelt, Szabó Imre és Sütő Szabolcs szavalt, majd a Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjainak zenés–verses összeállítását, és az Ezüstperje néptánccsoport előadását láttuk. Utóbbiak dramatizálva adták elő a korabeli eseményeket tánccal (kalotaszegi legényessel és ördöngősfüzesi ritka magyarral) fűszerezve. A koszorúzást követően a vendégek meglátogathatták az emlékházat, majd ebéddel várták őket a házigazdák. erdon.ro2010. október 26.
Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro2010. október 26.
Az oktatás drága, a tudatlanság még drágább
Schmitt Pál látogatásáról, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) frissen akkreditált tanárképző intézetéről, továbbá a jövőben tervezett szakok indításáról esett szó tegnap a PKE rektori tanácstermében megtartott sajtótájékoztatón. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar köztársasági elnök múlt heti látogatására tért ki, amelyet a román sajtó elferdítve politikai látogatásként mutatott be. A rektor leszögezte: Schmitt Pál egyetemi látogatást tett, akivel egyebek mellett a felsőoktatási intézmény jövőjét tárgyalták meg. Mint mondta, a PKE partnerként tekint mindkét egyetemalapító – református és római katolikus – történelmi egyházra, és kérte az egyházmegyét, illetve -kerületet, hogy az eddigiekhez hasonló módon vegyenek részt az intézményépítés munkájában. Reggeli Újság (Nagyvárad)