udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4068
találat
lapozás: 1-30 ... 3961-3990 | 3991-4020 | 4021-4050 | 4051-4068
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. december 23.
Bálint András-díj bloggernek
A Hargita Népe volt munkatársának tiszteletére alapított Bálint András-díjat osztották ki tizenhatodik alkalommal Csíkszeredában. Szőke László blogger és Csíki Sándor újságíró részesültek a kitüntetésben „a közösségért végzett munkájukért”.
Szőke László blogger és Csíki Sándor újságíró kapta a tizenhatodik alkalommal kiosztott Bálint András-díjakat. A Hargita Népe volt munkatársa emlékére alapított díjat Csíkszeredában osztották ki szerda este a Székelyföld folyóirat székházában.
Bár eleinte a Bálint András-díjat pályakezdő újságíróknak ítélték oda, néhány éve lazítottak a szabályokon, és több éve munkálkodó újságírókat is elismernek. Az idén Szőke László bloggert, a Fekete-fehér blog szerzőjét, a Magyar Nemzet munkatársát, valamint Csíki Sándor közírót díjazták. A székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Szőke László újságíró és blogger neve nem ismeretlen az olvasók előtt, ő ugyanis a Fekete-fehér internetes napló működtetője, ahol nyilvánosságot próbál biztosítani az udvarhelyi közbiztonságot zavaró, gyakran egészen az alvilágból eredő eseteknek.
„Alapvetően mindig jobban fénylenek azok az elismerések, amelyeket azon a helyen kapsz, ahol születtél, és amely hely kedves számodra. Érdekes, hogy egy ilyen elismerést 700 km-rel odébb kapok, mint ahol élek. Természetesen jól esett, örülök minden elismerésnek, és köszönöm szépen” – mondta lapunknak Szőke László, aki hozzátette, egy évig még biztosan folytatja az alvilági erőszakszervezetek és bűnhálózatok elleni harcot.
A Bálint András-díjat Csíki Sándor tanár, közíró is átvehette. Az Erdélyi Naplóban, a Polgári Életben és a Népújságban jelentek meg cikkei. „Szeretném, ha írásaimmal és egész értelmiségi létemmel egy akadályt gördíthetnék fogyásunk útjába. Hiszem és vallom, hogy nekünk nem szabad elfogyni, nem lehet erről a szép hazáról lemondani. Úgy kell élnünk, dolgoznunk, alkotnunk itt ezen a földön, hogy Erdélyt megtartsuk magunknak” – mondta el magáról Csíki Sándor.
Baloga-Tamás Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 23.
Új testület jött létre Nemzeti összetartozás bizottság néven
Nemzeti összetartozás bizottság néven új testület jött létre. A bizottságnak tizenkét tagja lesz. Kövér László házelnök nyújtotta be csütörtökön a határozati javaslatot, melyet az Országgyűlés 314 igen 46 nem 3 tartózkodással fogadott el. A határozati javaslat szerint 2011-ben, az állampolgársági törvény kiterjesztésével, a Magyarország határain kívül élő magyar emberek és a magyar állam között közjogi kapcsolat létesítésének a lehetősége nyílik meg, amely az elmúlt kilencven, illetve elmúlt húsz esztendőhöz képest alapvetően új helyzetet és lehetőségeket teremt, valamint új feladatokat ró a magyar-magyar kapcsolatok területén a kormányzatra, illetve a kormány feletti ellenőrzést gyakorló Országgyűlésre egyaránt.
A javaslat indoklása szerint a 2010-es választásokat követően kialakított új kormányszerkezet kifejezésre juttatta azt a politikai szemléletváltást, mely szerint a határon túlinak mondott magyarok ügye nem külügyi kérdés, ezen ügyek vitele kormányzati szinten nem a Külügyminisztérium, hanem egy tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata.
A javaslat szerint a képviselőcsoportok között egyetértés van abban, hogy az Országgyűlés bizottsági rendszere is tükrözze ezt a szemléletet. Ennek kifejezéseként az országgyűlési határozat létrehozza a Nemzeti összetartozás bizottságát, illetve a megváltozott feladatkörnek megfelelően módosítja a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága nevét.
A határozat 2011. január 1-jén lép hatályba.
A testület elnöke Potápi Árpád János (Fidesz), alelnöke, Kovács Ferenc (Fidesz) és Szili Katalin (független). Tagjai, Ékes Ilona (Fidesz) Hoppál Péter, (Fidesz), Kőszegi Zoltán (Fidesz), Révész Máriusz (Fidesz), Kalmár Ferenc András (KDNP) és Stágel Bence (KDNP) valamint Szávay István (Jobbik).
Az LMP frakciója az Országgyűlés első tavaszi ülésnapján tesz javaslatot a bizottság tagjára.
Tóbiás József, az MTI-nek úgy nyilatkozott: az MSZP nem jelöl tagot a bizottságba. Indoklásképpen azt mondta: pártja a házbizottság csütörtöki ülésén azt kérte, ne most döntsön a határozati javaslatról a parlament. Véleménye szerint nehéz olyan bizottságról dönteni, melynek nincsenek meghatározva a céljai, a feladatai. MTI2010. december 23.
VAJÚDÁS: SZÉKELYFÖLDI RMDSZ SZÜLETIK
Míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Miről beszélünk? A székelyföldi RMDSZ körvonalazásával pontosan arról beszélünk, hogy milyen RMDSZ-t akarunk. Pontosan azt vázoljuk, hogy véleményünk szerint hogyan nézne ki a legoptimálisabb struktúra, mely hatékonyabbá tenné a szövetséget, és közelebb hozná az erdélyi magyarságot céljaihoz. Úgy gondoljuk, maga a tény, hogy az elképzelés „indulatokat váltott ki”, azt mutatja, hogy felvetésünk indokolt, sőt, égető és fontos kérdés a szervezet reformja.
Mi a székek szerepe? Az RMDSZ-t Háromszéken gyakorlatilag úgy szerveztük át, hogy bár egyesítettük a területi szervezeteket, a széki szervezetek autonómiáját növeltük. A széki és a regionális szervezetek közötti megyei szervezetek jelenleg sem relevánsak, tulajdonképpeni szerepük, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, a valódi munka nem ezekben zajlik. A legkevésbé sem kívánjuk csorbítani a széki szervezetek autonómiáját, célunk a széki szervezetek hatékonyabb koordinálása, nem autonómiájuk csorbítása. Ne csorbuljon a szervezet belső demokráciája Az RMDSZ egyik legfontosabb értéke a szervezet belső demokráciája, ami nem sérülhet a jövőben sem. Továbbá, a választókerület alapú szervezés nem lehet elsődleges cél, mert nem szervezhetjük át a szövetséget, valahányszor változik Romániában a választási rendszer. Ugyanakkor, a választókerületek és a széki szervezetek eléggé lefedik egymást ahhoz, hogy választások alatt a székek a kerületekben megfelelően aktivizálódjanak. Mi lesz a székelyföldi RMDSZ szerepe? Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat. Hangsúlyosan képviselje a régiót, és a régió törekvéseit. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukba foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint Partiumban is. A Partium esetében sem mindegy, hogyan zajlik le a regionalizáció. Székelyföld és a Szórvány viszonya Elhibázottnak és elhamarkodottnak tartjuk azt a következtetést, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. Ellenkezőleg, határozottan fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni úgy adottságai mint affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld-Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Alulról építkezünk Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a szervezetnek alulról kell építkeznie. És ennek szellemében is gondolkodunk. Mivel a felvetés önkormányzati körökből érkezett és önkormányzati vezetők támogatják, úgy gondoljuk, hogy a szervezeti struktúra regionális átalakításának gondolata pontosan arról a szintről érkezett, mely a legközelebb van ahhoz a közösséghez, melynek képviseletét szervezetünk céljának és feladatának tekinti. Noha jelenlétünk hangsúlyos kell legyen mindenütt, ahol a közösség érdekében cselekedhetünk, úgy Budapesten, mint Bukarestben, Brüsszelben, vagy akár a szívünk csücske Kolozsváron, tudjuk hogy mindenhol vannak fontosabb ügyek, mint a székelység ügye. Kell lennie a világon egy helynek, ahol nálunk senki sem fontosabb, és ez a hely a mi otthonunk, Székelyföld.
Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere
Tamás Sándor a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Transindex.ro2010. december 23.
Mindannyian felelősek vagyunk nyelvünk állapotáért
Az idei év”, „a tavalyi év”, „a Monostor”
Vannak, akik nyelvünk „fejlődéséről”, sőt „fejlesztéséről” fáradhatatlanul gondoskodnak. Elszólják magukat, és „szólásuk” máris futótűzként terjed.
A terjesztésben azután a magyar tömegtájékoztatásnak, ezen belül elsősorban a Kossuth rádiónak, a Duna tv-nek és a többinek döntő szerepe van. Tevékenységük egyirányú: onnét errefelé szórják az „újításokat”, ami azt jelenti, hogy visszajelzésre nincs mód. Esetleg a helyi sajtóban. Amit viszont odaát, enyhén szólva, senki sem vesz figyelembe. Ez az egyirányúság bizonyos mértékig ugyan hozzájárul nyelvünk egységének megőrzéséhez. De csak látszólag. Mert – amint a szólás tartja, „minden jóban van valami rossz” –, hátránya sem marad el. Esetünkben az, hogy a hazai magyar sajtóban, rádióban, tévében odaátról gyakran épp az „visszhangzik”, aminek nem kellene.
Ilyen „visszhang” például az év végén, év elején, de máskor is elég gyakran hallható, olvasható „tavalyi év”, „idei év”. Sajnos, a Szabadság sem kivétel (2010. december 21., 1. old.).
De mit jelent egyáltalán a „nyelvújításnak” ez a „gyümölcse”?
A tavaly – a távol határozószó alaki és jelentéstani szempontból elkülönült változata – jelentése első, 1435. évi lejegyzésekor ’a múlt év’ volt. És ezt napjainkban is így értelmezzük. A tavalyi ennek -i képzős változata, jelentése ’a múlt évi’.
Az idei – az idő főnév ide- tőváltozatából alakult -i melléknévképzős származéka – jelentése első, 1549. évi írásbeli említésekor ’folyó évből való’, tömörebben ’folyó évi’, ’ez évi’ volt. És ma is ugyanez.
Mi kifogásolható a fönt említett „tavalyi év”-ben, „idei év”-ben? Mi az, ami tavalyi és idei lehet, és ami az új divat előtt nemrégiben még az volt? A tavasz vagy bármelyik évszak, a búza-, a szőlő- stb. termés, és sok minden. De nem az év! Mert a „tavalyi év” jelentése magyarul, mint a fentiekből következik, ’múlt évi év’, az „idei év” pedig ’ez évi év’, ’folyó évi év’. Ami körülírás, és mondanunk sem kell, fölösleges szószaporítás. A magyar nyelv egyik sajátossága ugyanis épp a tömörség.
A sajtóban megjelent, a tévében elhangzott néhány példa, mint „...drágulást jövendöl az idei év egészére” esetében „az egész évre”, „a folyó évre”, „erre az évre”, „2010-re”, illetőleg „...aki már végigrettegte a tavalyi évet” esetében „...a múlt évet”, „...az elmúlt évet”, a „...tanulságai az idei évre még inkább érvényesek” esetében az „...erre az évre”, „...a folyó évre” a helyes, a magyaros.
Az ugyancsak gyakori „az idei évben” (’az ez évi évben’) helyett egyszerűen „az idén” vagy „a folyó évben”, „ebben az évben”, „a tavalyi évben” (‚a múlt évi évben’) helyett pedig „a tavaly”, „a múlt évben”.
Újabban „a tavalyi év folyamán”, „az idei év folyamán” is hallható, olvasható. Ez további szószaporítás, úgynevezett terpeszkedő kifejezés. Magyarul „a tavaly”, „az idén”. Akár azt is hihetnők, hogy ebbe a román „în cursul anului trecut” tükörfordítása is besegített, de magyarországiakról is lévén szó, saját „fejlesztés”. Ennek ellenére merőben idegen nyelvünk szellemiségétől. Magyarul ez, mint láttuk, „a tavaly”.
A Monostor
Meglepő, sőt kolozsvári szemnek meglehetősen idegen az utóbbi időben a helyi hírekben fölbukkanó a Monostor („a Mócok útján a Monostor felé menet”). Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a városrésznevek többnyire névelősek. De nem mind. Névelő nélkül használatos azoknak a városrészeknek a neve, amelyek az egykori várostól külön épültek, mint például Hidelve, vagy régebben önálló települések voltak. Utóbbiak közé tartozik Monostor is. 1895. január elsejétől ugyan a város része, neve azonban most is úgy viselkedik, mintha önálló település lenne, tehát névelő nélkül írandó. Ugyanígy Szamosfalva sem a Szamosfalva, Kardosfalva sem a Kardosfalva. De: a Hóstát, a Házsongárd, a Kerekdomb, a Tóköz, természetesen a Hajnal-, a Dónát-, a Györgyfalvi-, a Hóstáti-negyed (Mărăşti helyett!), az Írisz-, a Bulgária-, a Pillangó-, az ONCSA-telep stb. Ugyanígy a Monostor-negyed vagy a Monostori-negyed. Valószínű ezek hatására, a második tag, illetőleg ennek és a melléknévképző -i-nek az elvonásával jött létre az újdonsült a Monostor.
ASZTALOS LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)2010. december 23.
„Volt-e értelme?”
Az 1989 decemberi áldozatokra emlékeztek Erdély-szerte
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek tegnap Románia-szerte. Kolozsváron több politikai és civil szervezet képviseltette magát a Forradalom Igazságáért Egyesület által szervezett megemlékezésen. A résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a forradalmárok emlékművénél, a város központjában.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek tegnap Románia-szerte. Kolozsváron több politikai és civil szervezet képviseltette magát a Forradalom Igazságáért Egyesület által szervezett megemlékezésen. A résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el a forradalmárok emlékművénél, a város központjában.
„Az elmúlt huszonegy év alatt a leggyakrabban arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy volt-e értelme a 29 kolozsvári fiatal véráldozatának. Erre a kérdésre értelmes választ nem tudok adni. Mindenesetre annyit elértek azok a fiatalok, akik akkor életüket vesztették, hogy a ma élőknek van szólás- és mozgásszabadsága” – fogalmazott beszédében Aurel Coltor, a szervező forradalmárszervezet elnöke. Hozzátette: szeretnék, ha a jelenleg Egyesülés térnek nevezett kolozsvári főtér visszakapná korábbi nevét, és az áldozatok emlékére a Szabadság tér nevet viselné.
Marosvásárhelyen tegnap délben emlékeztek meg az 1989. december 21-i eseményekről, amikor a város gyáraiból, üzemeiből elinduló tömeg a főtéren követelte a kommunista diktátor lemondását. Az esti órákban több ezer ember gyűlt össze, a tömeg eloszlatása céljából a karhatalom közéjük lövetett. Hatan veszítették életüket, emléküket őrzi az egykori helyszínen felállított, fából készült emlékmű. Tegnap gyertyákat gyújtottak a forradalom hőseinek emlékére, majd koszorúkat helyeztek el a forradalmárok, a polgármesteri hivatal és a Maros Megyei Tanács nevében.
Antal Erika, Sipos M. Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 23.
Művészek a világhálón
A visszaszámlálás elkezdődött, december 24-én startol a www.transyl-vaniart.ro, az erdélyi keramikusok és üvegművészek tevékenységét átfogó adatbázis, ahol cikkek, leírások, beszámolók olvashatók, fotók és videók láthatók a különböző egyéni és közös tárlatokról.
A művészeti portállal, ahogy Mana Bucur marosvásárhelyi képzőművész, a transilvaniart.ro egyik kezdeményezője elmondta, lehetőséget szeretnének nyújtani az alkotók számára, hogy bemutathassák munkáikat, eredményeiket.
„Elsődleges célunk, hogy összeállítsunk egy, az erdélyi keramikus- és üveg-művészek tevékenységét átfogó adatbázist: fotókkal, videókkal, leírásokkal, egyéni és csoportos megnyilvánulásokhoz kapcsolódó beszámolókkal” – mondta el Mana Bucur. Úgy véli: „itt, Erdélyben a »tűzművészetek«, azaz a kerámia, tűzzománc és üvegművészet különleges világa – etnikai, vallási, felfogásbeli különbözőségeinken túl – a művészetek síkján, összekapcsol bennünket”.
A portálra feltöltött munkákat nemcsak síkban, hanem térben is megnézheti a látogató. Az oldal a képzőművészek bemutatásával, munkáik archiválásával, tájékozódási lehetőséget biztosít a mai erdélyi művészetek, ez esetben a kerámia-, porcelán-, tűzzománc- és üvegművészet területén. „A művészetek kedvelői betekintést és naprakész információkat kaphatnak a transylvaniart.ro honlapon e művészeti terület eredményeiről, történéseiről” – hangsúlyozta Mana Bucur.
A kezdeményezés Marosvásárhelyen indult, ugyanis a városban hagyománya van ennek a képzőművészeti ágazatnak, művelői egyéni és közös kiállításokon bemutatkoztak már, Cerart néven pedig egyesületet is létrehoztak, amelynek az idősebb generáció mellett a fiatal, pályakezdő alkotók is tevékeny résztvevői.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 23.
Az igazság arcvonásai
Csupán egy kissé kell megerőltetnünk emlékezetünket, hogy felidézzük a 2000 körüli esztendők egyik leggyakoribb politikai közhelyét: Románia útja Magyarországon keresztül vezet Európába. A magyarországi médiát központosító, sokszínűségét megszüntetni óhajtó és a kormányzat számára kellemetlen híreket és véleményeket büntetésekkel megcenzúrázó médiatörvény elfogadása után alighanem módosítani kell ezen a mondaton.
Csupán egy kissé kell megerőltetnünk emlékezetünket, hogy felidézzük a 2000 körüli esztendők egyik leggyakoribb politikai közhelyét: Románia útja Magyarországon keresztül vezet Európába. A magyarországi médiát központosító, sokszínűségét megszüntetni óhajtó és a kormányzat számára kellemetlen híreket és véleményeket büntetésekkel megcenzúrázó médiatörvény elfogadása után alighanem módosítani kell ezen a mondaton. A médiademokrácia számára ugyanis már nem jelkép Budapest, és a magyarországi újságíróknak inkább Bukarestre kell tekinteniük.
Itt ugyanis amikor Silviu Prigoană honatya a nyomtatott sajtót is az Országos Audiovizuális Tanács vagy hozzá hasonló intézmény gyámkodása alá helyezte volna, olyan felháborodás tört ki, hogy még az illetékes parlamenti szakbizottság ajtaja sem nyílt meg a kezdeményezés előtt. Hasonlóképpen járt az a Magyarországon ma már szintén elfogadott javaslat, miszerint a tömegtájékoztatási eszközöknek adott százalékban úgynevezett „pozítiv anyagokat” kell közölniük. És volt még egy halovány kezdeményezése egyes újságírók pszichológiai vizsgálatára egy liberális szenátornak, amely huszonnégy óra alatt megkapta a csattanó választ: minden rendben, csak a vizsgálatokat a parlament két házában kell elkezdeni.
A romániai média sokszínűségét még a mogulokkal keményen hadakozó államelnöknek sem sikerült megtörni. Ugyanis politikailag lejárató hírek, vélemények, sőt akár csúsztatások és manipulációk ellen harcolni a demokratikus országokban csak a vélemények még nagyobb szabadságával lehet, hiszen minél többen mondják a magukét, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy hamarabb megcsillannak az igazság arcvonásai.
A magyarországi médiatörvény – alighanem a mostanában oly sokat emlegetett Kelet és Kína felé tekintve – még azt a világhálót is szeretné megszabályozni, amely a szakemberek véleménye szerint ezután lép ki a gyermekcipőből, és olyan robbanásszerű fejlődés előtt áll, amelyet még körvonalazni is alig lehet. Soknemzedéknyi magyar büszke volt arra, hogy a magyar forradalmak mindig a sajtószabadságot tűzték a zászlójukra, és alighanem most nagyon sokan szégyenkeznek, hogy földbe taposták ezt a zászlót.
A magyar médiatörvény minden bizonnyal megteszi a maga hatását az immár szabadon gondolkodó és író Kárpát-medencei magyar értelmiségre is, akik aligha szeretnének valamiféle médiadiktatúrában újra meghonosodni. A Kossuth rádió bemondójának tegnap reggeli bátor kiállása, a Magyar Újságírók Szövetségének állásfoglalása, több neves magyarországi tollforgató és médiamunkás szólásszabadságért folytatott küzdelme azonban azt igazolja, hogy a hatalom a győztesnek vélt országházi csata után hiába dörzsöli elégedetten a tenyerét, mert a médiaháborút hossszabb távon úgyis elveszíti. A szólásszabadság szellemét ugyanis még egy háromszínű magyarországi palackba sem lehet visszazárni.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 23.
Antal Árpád: össze kell fogni Tőkéssel
Az RMDSZ székelyföldi szervezetének létrehozását sürgeti Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. A Krónikának adott interjújában a háromszéki politikus hangsúlyozta, az újonnan létrehozandó regionális szervezet jobban össze tudja hangolni és hatékonyabban tudná irányítani a térség autonómiapolitikáját. Szerinte a román kormányban szerepet vállaló RMDSZ-nek együtt kell működnie a magyar kormány támogatását élvező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és Tőkés Lászlóval.
Több alkalommal is hangot adott azon véleményének, miszerint létre kell hozni az RMDSZ székelyföldi szervezetét. Miért tartja ezt szükségesnek? – Erre vonatkozóan már az alapszabály módosítását célzó javaslatunkat is beterjesztettük. Szükség van egy olyan regionális szervezetre, amely össze tudja hangolni, irányítani tudja a térség autonómiapolitikáját. A szövetség jelenlegi felépítése nem tette lehetővé, hogy hangsúlyosan megfogalmazzuk a régió igényeit, így egy közös székelyföldi szervezetben kell gondolkodnunk. Mint ismeretes, Háromszéken egyesítettük a területi szervezeteket, de a széki szervezetek autonómiáját növeltük.
Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat, hangsúlyosan képviselje a régiót és törekvéseit. Nekünk úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukban foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak a Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint a Partiumban is.
– Olyan vélemény is megfogalmazódott, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. – Ellenkezőleg: mi továbbra is fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. A Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni mind adottságai, mind affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld–Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Ezt a programot a jövőben tovább terjesztenénk.
– Számos bírálat érte önt amiatt, hogy több sajtónyilatkozatban is az RMDSZ és az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt összefogásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Miért tartja ezt fontosnak? – Én 2004 óta politizálok, és azóta hiszek az együttműködésben, abban, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek közös célkitűzéseik kell legyenek. Az összefogás hatékonyságára a legjobb példa a legutóbbi EP-képviselő-választás Háromszéken, amikor az RMDSZ-lista Tőkés Lászlóval az első helyen több szavazatot kapott, mint korábban a szövetség és Tőkés külön-külön. A szavazópolgárok egy részét éppen az összefogás mozgósítja szerintem. Az új párt alapítása lehetőség, ugyanakkor veszélyeket is rejt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyeztetése. Vállalkozóként bátran ki merem jelenteni: hiszek abban, hogy a politikai verseny előreviheti a romániai magyarság ügyét.
A politikai vezetők hozzáértésén múlik, hogy ezt a lehetőséget mire használják: egymást erősítik, vagy egymás ellen harcolva gyengítik az alakulataikat. A felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy szükség van az összefogásra, hiszen másként nem érhető el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb. Egyértelmű most, hogy az új magyar kormánynak Tőkés László és az EMNT a partnere, így az erdélyi magyarság számára két erőforrás mozgósítható: az RMDSZ a román kormányban való részvételével, az EMNT a magyar kormány támogatásával segíthet. Ha ezt a két erőforrást egymással szembeállítjuk, kioltják egymást, ha egymás mellé állítjuk, erősek vagyunk.
– Elképzelhető, hogy ön egy másfajta kapcsolat kialakítását is szorgalmazza az EMNT által alapítandó párttal? – Értem, mire céloz. Én nem örülök személy szerint az új párt megalapításának – egy téglával sem fogok hozzájárulni az új szervezet létrehozásához –, és nem is támogatom ezt az ügyet, az együttműködést azonban továbbra is támogatni fogom az RMDSZ képviselőjeként. Ez két külön dolog.
– Nem tart attól, hogy ez az állásfoglalás szankciókat vonhat maga után? – Nem félek a büntetéstől. Autonóm politikusok vagyunk egy olyan szervezetben, amely az autonómiáért küzd.
– A február végére időzített nagyváradi kongresszuson 18 év után tisztújításra kerül sor az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy a szövetség háromszéki szervezete, vagy a székelyföldi RMDSZ, ha úgy tetszik, előrukkol egy önálló elnökjelölttel? – A Kovászna megyei RMDSZ azt fogja javasolni a háromszéki küldötteknek, hogy fontolják meg Kelemen Hunor elnökké választását, hiszen személyében székelyföldi politikus kerülhet az elnöki tisztségbe. Januárban hivatalosan is döntünk arról, hogy a jelenlegi két elnökjelölt közül kit támogatunk a szavazatainkkal. Ha jól tudom, már a Hargita megyei RMDSZ is közölte, hogy Kelement támogatják, míg a Maros megyeiek részéről Borbély László is úgy nyilatkozott, jó megoldásnak tartja Kelemen Hunor jelölését az RMDSZ élére. Véleményem szerint meglepetésekre már nem nagyon lehet számítani. De talán túlságosan is sokat beszélünk az elnök személyéről.
Az RMDSZ reformja semmiképp sem egyetlen személyen fog múlni, ezt mi közösen kell hogy kivitelezzük. Csak együtt tudjuk elérni azt, hogy a szövetség megújuljon. A nagyváradi kongresszus után véleményem szerint az RMDSZ-nek az lesz a legfontosabb feladata, hogy egy vonzó jövőképet tudjon felmutatni az erdélyi magyarok számára, hogy az itt élők érezzék: ez a mi otthonunk, itt érdemes tervezni a jövőt, érdemes itthon gyereket vállalni.
Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár)2010. december 23.
Több magyar osztály Nagyváradon
Hét új magyar osztály indulhat Nagyvárad iskoláiban, amennyiben a tanügyminisztérium jóváhagyja a következő tanévre szóló beiskolázási terveket – közölte tegnap Biró Rozália alpolgármester.
Elmagyarázta: nagyjából egy hónapja nevezte ki saját képviselőit a helyi önkormányzat a tanintézetek vezetőbizottságába, mindenhová kettőt. A színmagyar iskolákban mindkét képviselő magyar, a vegyes tannyelvűekben pedig az egyik. Az elöljáró a magyar osztályok számának bővítését a magyar képviselők munkájának tudja be, akik pedig a beiskolázási tervek leadása előtti utolsó pillanatban kerültek a helyükre.
A Művészeti Gimnázium 2011-től magyar ötödiket indíthat, amennyiben elég diák jelentkezik. Biró Rozália felidézte: tavaly nem telt meg az osztály, így jelentős eredmény, hogy idén mégis kérvényezhették újra a beindítását, de nagyon fontos, hogy most elég gyerek jelentkezzen. Személyes találkozón mintegy 13 szülő jelezte, hogy szívesen adná gyermekét a magyar ötödikbe, de az elöljáró szerint jó lenne, ha még többen jönnének. Ez az ötödik osztály vegyesen állna zene és képzőművészet szakosokból is.
A szintén jövőre indítandó magyar kilencedikbe olyanokat is várnak, akik mostanáig külsős osztályba jártak a művészetibe. A Mihai Eminescu Főgimnáziumban a meglévő két, matematika-fizika profilú magyar kilencedik osztály mellé egy biológia-kémiát kérnek, az Andrei Şaguna Szakközépiskolában pedig három kilencediket és egy tizenharmadikat.
Különleges helyzetben van a Roman Ciorogariu Ortodox Gimnázium, amely ingatlan-visszaszolgáltatással egy vegyes tannyelvű gimnáziumot kebelezett be az elmúlt tanévben. Biró Rozália, aki a rogériuszi iskola vezetőtanácsának egyik önkormányzati küldötte, emlékeztetett: a fúzióról a tanácsban szavazni kellett, neki pedig meggyőződése volt, hogy a magyar tagozatos gyerekek szüleinek ellenvetéseik lesznek, ezért elhatározta: mielőtt az RMDSZ tanácsi frakciója kialakítja álláspontját, egyeztet velük.
Kiderült azonban, hogy a szülőket valójában nem zavarja az, hogy gyerekeik mostantól az ortodox gimnáziumba járnak. Az összeolvadás megtörtént, de most már az is nehéznek tűnik, hogy a meglévő magyar osztályokat évről évre feltölthessék gyerekekkel. Az alpolgármester egyébként úgy véli, a tény, hogy a magyar szülők nem szerettek volna sem külön épületbe, sem teljesen külön iskolába kerülni, azt mutatja, hogy a magyar pedagógusok munkájának köszönhetően nem érzik hátránynak, hogy kisebbségi helyzetben vannak.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)2010. december 23.
Honvédemlékmű lesz Nagyváradon
Mihamarabb szeretné felavatni a Románia területén elesett magyar katonák emlékművét Nagyváradon, a Rulikovszky-temetőben a Pro Liberta Partium Egyesület. A szervezet alapító tagjai, három RMDSZ-es helyi önkormányzati képviselő, azt mondják, valószínűleg az engedélyeztetés nem lesz zökkenőmentes, de az emlékműállításra törvényi alapjuk van.
Románia és Magyarország által kormányközi egyezményként is elfogadott uniós rendelkezés szerint ugyanis nemhogy szabad, de kell is emlékhelyet létrehozni az Európai Unió tagállamaiban azoknak a más nemzethez tartozó katonáknak, akik az illető ország területén vesztették életüket valamelyik háborúban. Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor önkormányzati képviselők az elmúlt esztendőben alapos kutatást végeztek Doberdóban és környékén, ahol az első világháború három éve alatt több tízezer Bihar és Temes megyei magyar katona vesztette életét.
1918-ban Rimler Károly akkori nagyváradi polgármester felhívására közadakozásból emeltek négy emlékművet az elesetteknek a csaták helyszínein. A gúla alakú építményeket – egy kivétellel, amelyet egy magyarországi civil szervezet felújíttatott – évtizedek óta nem tartotta rendben, és nem is látogatta senki. Az egyesület tagjai ezek közül hármat megtaláltak ezen a nyáron, a negyedikre pedig székesfehérvári partnereik nem sokkal később a mai Szlovénia területén akadtak rá. Ez a legutóbbi darabokban van, így a nagyváradi köztemetőben állítandó emlékmű mellett a Pro Liberta Partium Egyesület ennek helyreállítását is mihamarabb el szeretnék kezdeni.
Mint ismeretes, nemrég Tőkés László európai parlamenti alelnök is látogatást tett a doberdói csatatéren, Krisztus-szobrot ajándékozva az ottani kápolnának. A három RMDSZ-es tanácsos jó lépésnek tartja ezt, mint mondják, a Rulikovszky-temetőbeli emlékmű felállításához mindenki segítségét szívesen veszik, mint fogalmaztak, még az RMDSZ-t gyakran bíráló Erdélyi Magyar Ifjakét is, hiszen civil kezdeményezésről, és nem politikai ügyről van szó. Az EMI még 2006-ban felállított egy keresztet a temetőben a magyar honvédek emlékére, ám az már másnapra eltűnt. A sírkertben ugyanis régebben volt magyar honvédtemető, ennek parcelláit 1990 után kiosztották a román veteránoknak.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)2010. december 23.
Hivatalos ünnep lesz március 15-e
Egymás mellett szavazott az RMDSZ és az MPP
Napirendre került és hosszas vitát szült a Magyar Polgári Párt által beterjesztett, március 15-ét hivatalos ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánító határozattervezet Kovászna Megye Tanácsa tegnapi rendes ülésén. A testület emellett több lényeges kérdésben is döntött.
Formai és jogi vita övezte a tervezet jóváhagyását. Elsőként Varga Zoltán, a megyei tanács jegyzője szólt az ügyben, kijelentve, hogy törvényellenes a kezdeményezés, mivel többek között Románia Alkotmánya előírásait is sérti, ugyanis az MPP által benyújtott dokumentum megyeszintű hivatalos ünnepet ír elő. Az alaptörvény értelmében kizárólagosan a parlament előjoga, hogy hivatalos ünneppé tegyen egy napot.
A jegyző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az indoklásban felhozott előírások ugyan megállják a helyüket, viszont ebben a helyzetben nem elégségesek. Varga szerint a prefektúra hivatalból meg fogja támadni a tervezetet. Varga felvetéseire Kulcsár Terza József, az MPP megyei szervezetének elnöke reagált, aki szomorúnak minősítette, hogy húsz év után azon vitatkoznak, hogy törvényes vagy sem egy hiánypótló tervezet. Az elnök ez alatt azt értette, hogy mivel a román parlamentben a magyar képviselők nem kezdeményezték a hivatalos ünnepnappá való nyilvánítást, kénytelenek ehhez a megoldáshoz folyamodni.
Az elhangzottakra a román tanácsosok részéről is érkezett reakció. Sabin Călinic szerint törvénytelen egy ilyen döntés, és nem határozat formájában kellene megfogalmazni, hanem csak ajánlásként. Ehhez kapcsolódóan Ioan Solomon kifejtette, hogy amennyiben jóváhagyják ebben a formájában a tervezetet, akkor regionális parlamentként járnak el, ilyen pedig még nem létezik.
A határozat végül több formai módosítással, az RMDSZ és MPP tanácsosainak támogató szavazatai révén jóváhagyatott, viszont a román tanácstagok kivétel nélkül ellene szavaztak.
A fentiek mellett a tanács még döntött a mezőgazdasági termékek átlagáráról a 2011-es évre. A határozat az étkezési burgonya árát 60, a pék ipari búzáét szintén 60, a kukoricáét 55, a takarmány árpáét 50 baniban állapította meg. Emellett a sertéshúst 7,5, a szarvasmarhahúst 3,5, míg a növendékhúst átlagban 5,5 lejért lehet hivatalosan értékesíteni, egy liter tej átlagára pedig 75 bani.
Végül az ülésen kitüntetést vehetett át Bakk Dávid Tímea, a Transindex internetes portál szerkesztője, illetve Sibianu Adél és Rákos Zsolt, a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai. Előbbi a nemrégiben elnyert európai szakmai díjáért, utóbbiak az idei tevékenységük elismeréseként részesültek az elismerésben
Nagy Demeter István, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2010. december 23.
Hazudott lapunknak Répás?
Cáfolta tegnap lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában az RMDSZ ügyvezető elnöksége Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság vezetőjének korábbi állítását, miszerint az RMDSZ még nem kereste meg a budapesti kormány illetékeseit azzal a kéréssel, hogy partner legyen a könnyített honosítási eljárásról szóló tájékoztatásban.
Mint ismert, a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott demokrácia-központok kolozsvári irodájának december 16-i avató-ünnepségén lapunk kérdésére azt nyilatkozta: az EMNT-hez hasonló ajánlattal egyetlen szervezet sem kereste meg őket, ám „nyitottak minden megállapodásra”.
Az RMDSZ tájékoztatása szerint Takács Csaba ügyvezető elnök 2010. november 29-én, 116/K/2010 iktatási számmal küldött levelet a nemzetpolitikai államtitkárságra, amelyben felkínálják az RMDSZ irodahálózatát a honosításról történő tájékoztatásra.
„Az RMDSZ területi szervezetei, valamint az Ügyvezető Elnökség már november elején elindította a tájékoztatást, és elkezdte több mint 100.000 kiadvány eljuttatását a magyar családokhoz. Ugyanakkor létezik a közösségünk tagjai által folyamatosan igénybe vett irodahálózatunk, mely tevékenysége minden szempontból (adatvédelem, területi lefedettség, felszereltség, képzett humán erőforrás) rendelkezik eme nemzeti törekvésünk megvalósításához szükséges feltételekkel, ezért hasznosnak tartjuk, hogy a kettős állampolgárság igénylésével járó feladatokat is ellássa. (...) Kérem, fontolják meg javaslatunkat, mely értelmében irodahálózatunk koordinációjával látható el a legmegfelelőbb módon a kettős állampolgársággal kapcsolatos tájékoztató tevékenység is” – olvasható az RMDSZ ügyvezető elnökségének levelében. A levél tartalmáról Szép Gyula ügyvezető alelnök és Székely István irodavezető 2010. december 1-jén, Budapesten személyesen is tájékoztatta a helyettes államtitkárt.
Tegnap lapunk megkereste a budapesti nemzetpolitikai államtitkárságot is ez ügyben, Répás Zsuzsannát azonban nem tudtuk elérni. Lukács Bence tájékoztatási osztályvezető mára ígért választ az RMDSZ állásfoglalására.
Mint korábban beszámoltunk róla, Gergely Balázs, a demokrácia-központok igazgatója azt nyilatkozta lapunknak: úgy tudja, az RMDSZ is megkereste a magyar kormány illetékeseit ebben az ügyben. Kifejtette, az EMNT nem törekszik kizárólagosságra a honosítási eljárásról szóló tájékoztatásban. Kovács Péter ügyvezető alelnök azt nyilatkozta az ÚMSZ-nek, „természetszerű”, hogy az RMDSZ támogassa az erdélyi magyar közösség tagjait az állampolgárság kérvényezésével kapcsolatos tudnivalókkal.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 23.
Röviden
Az EU visszafogottan kezeli a kommunista bűncselekményeket
Nincsenek meg a feltételei annak, hogy az Európai Unióban egységes jogi szabályozást vezessenek be a kommunista rendszerek által elkövetett bűnökről, egyebek között egy szintre helyezve ezeket a náci rezsimek bűneivel — állapította meg az Európai Bizottság egy tegnap Brüsszelben kiadott jelentésében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. december 23.
Háromszéki nekigyürkőzés (1989 decemberének megidézése)
Karácsonyi-újévi ajándékozásra készül a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó: Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala résztámogatásával Háromszéki nekigyürkőzés címmel vaskos kötetet jelentet meg az ezelőtt huszonegy esztendővel Háromszéken is bekövetkezett rendszerváltoztatásról, amelyet — utólag — ironikusan vagy cinikusan jópofáskodva nevezhetnek bárminek, tény, hogy az ország sorsának alakulása az 1989. decemberi eseményeket követően az előző időszakhoz képest más irányt vett.
Sylvester Lajos szerkesztésében megjelent a huszonegy évvel ezelőtti decemberi népfelkelés eseményeit felidéző, sokszerzős kötet Háromszéki nekigyürkőzés címmel. Alcíme: Emléktöredékek qz 1989-1990-es rendszerváltás napjaiból. Könyvbemutató ma 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Házigazda: Szonda Szabolcs, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton. A kötet a bemutató helyszínén és a Charta könyvesboltban megvásárolható.
A bajok, gondok egy része maradt, a társadalmi elégedetlenség is folyamatosan jelen van és újratermelődik a politikában és a mindennapi életben, de az alapvető emberi jogokat tekintve ma mégiscsak szabadon vehetünk levegőt.
Vagy nagyon ostobának vagy a kommunista diktatúrához valamiképpen kötődőnek kell lennie annak, aki a Kárpátok Géniuszának jogtipró korszakát visszasírja. Szerencsénkre ez ránk, erdélyi magyarokra alapjában véve nem jellemző.
A két évtizeddel ezelőtti háromszéki események idézése és könyvbe foglalásának szándéka, amint köztudottá vált, olyan rendkívüli érdeklődést váltott ki, amely a kezdeményezőket is meglepte. Sorra jelentkeztek az akkori történések résztvevői és szemtanúi, a fiókok mélyéről jelentős fotódokumentáció is előkerült, és két évtized múltán megszólaltak olyan személyek is, akik a barikád másik oldalán élték meg a ’89-es decemberi fordulatot: katonatisztek, a párt és állami adminisztrációban tisztségeket viselők. Olyan tömegben, hogy a könyv szerkesztése során folyamatosan rövidíteni kellett azt az időszakot, amelyet egy kötetbe össze lehet markolni. Végül is 1989 decemberére és január első napjaira összpontosítottunk, az ezt követő időszak eseményeire vonatkozó anyagot tartalékba kellett helyeznünk.
Kötetünk kiadását nemcsak az évek során megkopó emlékek felelevenítése, az események sodrását meghatározó személyek és közösségek természetes fogyatkozása, hanem az is sürgette-indokolta, hogy a háromszékinél nagyobb médiafigyelemben részesülő régiók, városok mellett háttérbe szorult, jelentéktelenné degradálódott mindaz, ami nálunk történt. Ez azért is bántó és bosszantó, mert a háromszéki események visszapörgetése révén érthetőbbé és értelmezhetőbbé válik az, ami az országban történt. A közzétett visszaemlékezések, dokumentumok választ keresnek az olyan kérdésekre, hogy Temesvár, Bukarest hatására egy népfelkelésnek minősülő megmozdulást miként nyergel meg az előző rendszer bizonyos elemeinek és személyeinek átmentésében érdekelt ilyen vagy amolyan csoportosulás. Mindezt a kötetben megtalálható beszédes címek is jelzik: A rendszerváltás előhangjai, A nagy nyúzás, Tankó Vilmos vezérkari ezredes emlékezik, A gyárak megmozdulnak, Karácsonykor a bilincsek lehullnak, Nyíló világ, bezúzott ablakok, Az ellenség fellegvárában, Kétarcú forradalom, Fiúk fegyverben, Volt egyszer egy nap, született egy lap, Forradalom, puccs vagy miegyéb?, Decemberi zűrzavarban, A hatalmi háló szemei, Forradalom, vagy annak elrablása?, A letartóztatott videokazetta, Robot voltam én is — Beszélgetés Rab Ştefannal, Pakkot kaptunk — Veszprémiek Háromszéken, Barót a ’89-es fordulat napjaiban, Vargyas színeváltozása stb., stb.
A Háromszéki nekigyürkőzés című kötet — hinni merjük — arról győz meg, hogy nagy dolgok véghezviteléhez a tömegek felhajtó ereje szükséges. Erről tanúskodik az 1968-as adminisztratív területi átszervezés — a megyésítés — is, ezt bizonyította 1989 decembere, és ezen áll vagy bukik annak a sikere, hogy lesz-e, lehet-e az erdélyi magyarságnak többszintű autonómiája. Tollforgató ember számára az is tanulság, hogy az adott eseményeket minden időkben és többféle műfajban — naplóban, napilapban, folyóiratban, rádióban, tévében, fotóval-filmmel stb. — rögzíteni kell. Másképp a történetek fakulnak, kihullanak az idő rostáján, és tanulságaikkal együtt elvesznek az utókor számára.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. december 23.
1989 dicsőségén és bukásán túli időszerűsége
A vita, mely arról folyik, hogy államcsíny vagy forradalom, összeesküvés vagy népfelkelés részesei voltunk-e ’89 decemberében a román—magyar glóbusz bukaresti vagy akár erdélyi sarkában, alighanem éppoly befejezhetetlen, mint amennyire eldönthetetlen. Az egymásnak ellentmondó fogalmi ismérvek ugyanis jól ráillenek arra, ami történt, s amit megéltünk, vagy a ,,világtörténelem első, tévén közvetített forradalmáról" saját szemünkkel láttunk.
A nagy decemberi fegyverropogástól hangos eseménysor skálája egyaránt átölelte a véresen komoly, tömeggyilkos megtorlás momentumát, melyben a rendszer erőszakszervei a diktátorpár akaratának megfelelően és parancsait végrehajtva cselekedtek, át azt az elhúzódó, új évbe hajló, ezer ember életét követelő lövöldözést, melyet a megfoghatatlan ellenség, a terroristák elleni harc jelentett, beletartozik a napokig tartó általános munkabeszüntetés, a százezres tüntetések, az ipari zónákból kiözönlő tömegek felvonulása a pártszékházak elé, a központi és vidéki, alulról sarjadzó szervezkedések, a lakosság felszabadulásának kimondhatatlan érzelmi mámora, a páratlan össznépi élmény, de az államcsíny minden ismérvét kimerítő ármánykodás, pálfordulás is. Így a hatalmi központok irányváltása, színfalak mögötti egyezkedése, újak kialakítása, a hadsereg és az állambiztonsági szervek átállása. Legutóbb Ana Blandiana költőnő — a kevés volt disszidens egyike, aki az azóta sajnálatosan felszívódott Polgári Szövetség megalapításában is részt vett — tartotta fontosnak, hogy az RTV1 országos nyilvánossága előtt fejtse ki nézeteit az eseményekről. A költőnő ma abban látja az utólagos fonák fejlemények okát, hogy ’89 decemberében nyilvánvalóan két tábor mozdult meg, azok, akik főleg Ceauşescutól és sleppjétől kívántak szabadulni, és azok, akik magával a kommunizmussal is szakítottak volna. Nem lehet kétséges, mondja, visszatekintve az évekig tartó küzdelemre, hogy a sokkal jobban szervezett és azonnali hatalmi eszközökkel rendelkező első mozgalom győzött, az ragadta magához a kezdeményezést már ’90 elején, és az seperte le a színről tisztességtelen eszközökkel a legtovább kitartó Egyetem téri tüntetőket, az tartja uralma alatt az országot és nemzetet a mai napig, mégpedig úgy, hogy valamennyi pártot áthat. E jelenséget így minősíti: pártok feletti szolidaritás. Súlyos ítélet a román többpártrendszerről, történészek feladata lehet az írói intuíció igazolása vagy cáfolata. Ma az elkeseredett néphangulat hajlik arra, hogy igazat adjon neki. A politikától kimondottan megcsömörlött írónő nem áll egyedül véleményével, ma a legtekintélyesebb román értelmiségiek sora ad hangot a politikától való elfordulásának, sokak a nemzeti kultúrában amúgy hagyományos esztétizálás menedékébe húzódnak vissza, ezért külön becsülendő, ha valaki legalább a közéleti véleményformálástól és nyílt állásfoglalástól nem tartózkodik. Érdemes azonban a gondolatmenet folytatásaként újabb következtetésekig továbblépni. Ma, két évtizedes távolságra a ’89—’90-es eseményektől, nem kétséges ugyanis, hogy a hatalom megkaparintásán, a magánosítás saját haszonra fordításán túl, mélyenszántóbb társadalmi folyamatként a rendszerváltás is visszafordíthatatlanná vált — ez lévén a szociológiailag legátfogóbb jelentőségű fordulat. A mai ellentétek, fonákságok fő forrása ezért nem az, hogy az átállást a diktátorellenes csoport kezdeményezte és hajtotta végre, hanem az, hogy kizárólagos hatalmi hegemóniája birtokában a rendszerváltást is ő, illetve az általa kineveltek vezényelték le, és irányítják a mai napig.
Mint ismeretes, az Iliescu nyomába szegődötteknek — bányászjárásokon és erősen etatista előítéletek éveken keresztül való éltetésén túl — végül mégis engedniük kellett az új geopolitikai realitások nyomásának, s bár úgy lehet, sikeresen szivárogtak be és hatottak át minden ún. ellenzéki, korábbi polgári gyökerekre hivatkozó pártot, a NATO-csatlakozás kényszerét és a reprivatizációt nem tudták, nem is akarhatták kicselezni, s ahogy hatalmukat megszilárdították, az EU-s integrációt is vállalták. Tény, más volt ennek hasznáról saját elképzelésük, és más a népi elvárás, más az emberek többségének hozzá fűzött reménye.
Mai bajaink diagnózisában alighanem eme elit felemás viszonyulása a polgári társadalomhoz és többpártrendszerhez, a keleti antidemokratikus hagyományok szívós továbbélése a pluralizmus álarca alatt az, mely vezérfonalat képezhet annak a felfejtésében, amit az írónő, élesen fogalmazva, az uralkodó elit maffiaszerű felépítéséről és működéséről állít, s melynek ellenében — kiábrándulás ide vagy oda — a harc nem szünetelhet.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. december 23.
„Én nem vagyok Markó Béla”
Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Miniszter úr, a napokban azt nyilatkozta, 98 százalékos támogatottságot élvez RMDSZ-elnökjelöltként. Ezt hogyan számolta ki?
– Nem vagyok matematikus, és belátom, hogy nem volt szerencsés százalékarányokat emlegetnem. Igazából azt akartam mondani, hogy a szervezetek nagy többsége engem támogat, ami lehet, hogy 98, lehet, hogy 95, lehet, hogy 85 százalék, végül is teljesen mindegy.
Közelítsük meg másképp a kérdést. Mi a két százalék?
– Ugye azt tudjuk, hogy Kolozs megye Eckstein-Kovács Pétert támogatja. Ez várható volt, hiszen ő Kolozs megye szenátora volt, három mandátumon át. A Szabadelvű Kör, amely platformként szintén jelölhet, ugyancsak őt jelöli, és ez is érthető, hiszen ő a platform elnöke, alapítója. Másrészt a szervezetek támogatásától a küldöttek szavazatáig még van egy kis távolság, és ebben a pillanatban még azt sem tudjuk pontosan, kik a küldöttek.
Én a megyei szervezetek vezetőivel, tagjaival beszélgettem a napokban, és az ő visszajelzésükből, biztatásukból, illetve az általuk tett ígéretekből jutottam el arra a következtetésre, hogy a szervezetek nagy része támogatni fog. Szilágy megye, Hunyad megye már meghozta az ilyen irányú döntést, és januárban a többi szervezetnél is megtörténik ugyanez.
Mivel tudta meggyőzni őket, hogy támogassák?
– Amikor találkoztunk, elmondtam nekik, hogy én milyen RMDSZ-t képzelek el. Az RMDSZ helyéről, szerepéről, a magyar közösség jövőjéről beszélgettünk. Ezután jutottak el arra a következtetésre, hogy támogatni fognak. De meg kell várni a küldöttgyűléseket, én nem szeretnék előreszaladni, nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy itt előre lehet tudni mindent.
Gondolom, jelöltként van már RMDSZ-elnöki programja.
– Van, és hamarosan el fog készülni írott formában is. A megyei szervezeteknél közvitára bocsátjuk, elküldjük a közvélemény-formálóknak, azoknak, akik úgy gondolják, hogy véleményt akarnak mondani róla. Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Van néhány alapelv, ami számomra szentírás: csapatmunka, munkamegosztás, az RMDSZ függetlenségének megőrzése a román és a magyarországi politikától, és természetesen arról is kell beszélnünk, hogy hogyan valósítható meg az erdélyi magyarság politikai képviselete 2012-ig és 2012 után, amikor minden bizonnyal éles versenyhelyzet lesz, amennyiben Tőkés László kollégánk nem gondolja meg magát, és nem hagy fel pártalapítási szándékával. A tavalyi, 2009-es elnökválasztási kampányomból nagyon sok elemet átveszünk, például azt, hogy a politikus ne ígérjen olyasmit, amit nem tud betartani, és amiről előre tudja, hogy nem fogja tudni betartani.
Kelemen Hunort Markó Béla közeli munkatársának, követőjének tartják. Mi az az elem, az a személyes jegy, amiben RMDSZ-elnökként megkülönbözteti majd magát Markó Bélától?
– Én nem vagyok Markó Béla, mint ahogy Markó Béla sem volt annak idején Domokos Géza. Nem úgy fogok dolgozni, nem úgy fogok döntéseket hozni, mint Markó Béla. Ez nem jelenti azt, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-től bármilyen módon elhatárolódnék.
Markó Béla a Kárpát-medence legsikeresebb politikusa az elmúlt húsz esztendőben, össze tudta tartani a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget tizennyolc éven keresztül. Én nem szégyellem, hogy azzal az emberrel dolgoztam együtt, attól az embertől tanultam, akinek emberi habitusát, értékrendjét, politikusi arcát nagyon nagyra tartom. De, ismétlem, ez nem jelenti azt, hogy olyan vagyok, mint Markó Béla.
Mit csinálna másképp, mint ahogyan Markó Béla csinálta?
– Változtatni kell munkamegosztásban – és ilyen szempontból én a csapatmunka feltétlen híve vagyok –, változtatni kell a kommunikációban. Én nem fogok ugyanúgy kommunikálni, mint Markó Béla: jobb vagy rosszabb lesz a kommunikációm, erről majd sokat fognak vitázni az újságírók, de más kommunikációt folytatok, mint ő.
A döntéshozatalt kiszélesíteném bizonyos esetekben, a megyei területi szervezeteknek nagyobb autonómiát, hatáskört adnék, ami a politikai döntések meghozatalát illeti: a különböző jelöléséknél – megyei önkormányzati képviselőtől polgármesterig – a felelősség és a döntéshozatal a megyei szervezeteké kell, hogy legyen. Mint ahogyan, fennebb lépve, a parlamenti képviselőtől az európai parlamenti képviselőig az országos vezetőségé kell hogy legyen a felelősség.
Ilyen szempontból a felelősségek újragondolása, újra körülhatárolása, illetve a munkamegosztás lenne az, amin mindenképp változtatnék. De ez nem jelenti azt, hogy a szervezetet a feje tetejére állítjuk.
Ami a román és a magyarországi pártokkal való viszonyt illeti, folytatná a „Markó-vonalat ”?
– A román demokratikus parlamenti pártokkal szerintem a kiegyensúlyozott viszony megtartandó, nem kötelezzük el magunkat senki mellett, nem vagyunk senkinek a csatlósai. Nincsenek örök barátaink, nekünk érdekeink vannak, mint ahogyan az erdélyi magyarságnak is érdekei vannak. Ami a magyarországi politikát illeti, én a Fidesszel közelebbi, szorosabb viszonyra törekszem, mint amilyent Markó Béla az utóbbi években ki tudott alakítani, nem feltétlenül az ő hibájából.
Én azt gondolom, a Fidesszel szót lehet, szót kell érteni, megint csak azt az elvet követve, hogy a partnerség fontos. A partnerségnek pedig az a lényege, hogy egymásra oda kell figyelni, egymást meg kell érteni, de a döntéseket külön-külön hozzuk meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormányzó párttal, pártokkal a viszonyunkat rendezzük, és ilyen szempontból megint csak változásra lehet számítani, amennyiben én leszek az RMDSZ elnöke.
Sok bírálat hangzott el az RMDSZ irányában egyrészt román részről, másrészt magyar ellenfelei részéről azzal kapcsolatban, hogy a mgyar érdekvédelmi szervezet mindig a mindenkori hatalom oldalán áll.
– Az RMDSZ-nek mint politikai szervezetnek arra kell törekednie, hogy a végrehajtó hatalomban is benne legyen. Legyen benne a végrehajtó hatalomban a megyékben, legyen benne a végrehajtó hatalomban központi szinten. Nem bármi áron, de erre kell törekednie. Ha erre törekszik egy magyarországi párt kétharmados parlamenti többséggel, nem látom, hogy miért rossz az, ha az RMDSZ arra törekszik, hogy az egységes képviseletet biztosítsa?
Én erre a vádra azt szoktam mondani, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese a romániai magyarság, amellyel hosszú távú, felbonthatatlan szövetségre léptünk. A többi partner, a többi szövetséges csak eszköz a romániai magyarság céljainak megvalósításában.
Átalakítaná-e a szövetség külső és belső viszonyrendszerét?
– Szerintem szükséges egyfajta nyitás a civil szervezetek felé, illetve a magyar politikai szereplők felé: a Magyar Polgári Párt felé, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé, azt a fajta ernyőszervezet-jelleget erősítve, amely az RMDSZ-t mindig is jellemezte.
Bár az elmúlt években ezt a jelleget némi sérülés érte, és ezt korrigálni kell. Ami a politikai platformokat illeti, ők azok, akik a különböző ideológiai értékekeket meg tudják jeleníteni, és én úgy gondolom, hogy hasznos, ha a döntés-előkészítésben az eddiginél hangsúlyosabban részt vesznek. Ehhez egy olyan testületben kell jelen lenniük, mint a Szövetségi Állandó Tanács, mert erre az értékartikulációra szükség van.
Ön azt mondja, hogy a Fidesszel szorosabbra fűzné a viszonyt. Éppen ezt az „aduászt” villantgatja meg mostanában egyik lehetséges ellenjelöltje, Olosz Gergely. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője aki bírálta a szövetség eddigi „egyenlő távolságtartás”-politikáját a magyarországi pártok felé, arra hivatkozva, hogy – nem idézem pontosan – a magyarországi jobboldal közelebb áll az erdélyi magyarság értékrendjéhez.
– A Fidesszel, mint mondtam, rendezni kell a viszonyt; a többi magyarországi párttal rendezett a viszonyunk, és ezt nem kell elrontani. Arról, hogy a romániai magyarságnak mekkora százaléka jobboldali, és hogy egyáltalán ebben a pillanatban mit értünk jobboldaliság alatt, sokat lehetne beszélni. Én nem gondolom azt, hogy az erdélyi magyarságot be lehet így skatulyázni, hogy jobboldali, mint ahogyan a Tőkés László által igen kedvelt skatulyába sem lehet bezárni az RMDSZ-t, hogy „posztkommunista”.
Ma egyébként a jobboldali pártok programjában rengeteg szociális, populista elemet lehet fölfedezni, ami a jobboldali pártokra korábban egyáltalán nem volt jellemző. Ezeket az ideológiai vitákat én Olosz Gergellyel vagy bárki mással szívesen lefolytatom, de én nem innen látom megközelítendőnek a problémát. A problémát onnan kell megközelíteni, hogy az erdélyi magyarságnak nem érdeke, hogy konfliktusban legyen a magyar kormánnyal, a magyar kormányzó pártokkal. Hogy most a magyar kormányzó pártok középjobboldali pártok, ez egy adott helyzet, így döntöttek a magyar választópolgárok. De nem lehet és nem is szabad az erdélyi magyarságnak megmondani, hogy akkor a jobboldalt kell szeretni, vagy a baloldalt kell szeretni.
Nem tartja taktikai hibának, hogy az RMDSZ bejuttatta Tőkés Lászlót az európai parlamentbe, hiszen ő most azokat a forrásokat és azt a legitimációt használva ellenpártot indít?
– Nem tartom hibának, de azt meg kell mondanom, hogy jobbra számítottam. A politikában meg kell tanulni, hogy jótett helyében ne várj jót. Mi azt gondoltuk, hogy egy ilyen megállapodással hosszú távú együttműködést alapozunk meg, bennünket a jó szándék vezérelt. Tőkés László tudta, hogy az ő püspöki, egyházi karrierje a végéhez közeledik, ő politikai karriert akart, és mi azt gondoltuk, hogy ha egy ilyen úton együtt indulunk el, az a hosszú távú együttműködést erősíti. Hát nem ez történt.
Mit jósol, meddig tart még ki a jelenlegi romániai kormánykoalíció?
– A román politikában nehéz jósolni. 2010 nehéz esztendő volt, a megszorító intézkedések miatt rengeteget veszítettünk, ennek ellenére azt gondolom, egy felelős politikus ilyen helyzetekben nem futamodik meg, hanem megpróbál megoldásokat találni, megpróbálja megmagyarázni, hogy a döntései mögött milyen ráció áll. Remélem, hogy 2011-ben a megszorító intézkedéseket nem kell folytatni, és azt is remélem, hogy a következő döntések – ha nem is a nagyon gyors, de – a kiszámítható javulást vetítik előre.
Az ellenzék soraiból egyre gyakrabban hallatszik a hívó szó az RMDSZ felé...
– A tapasztalat azt mutatja, hogy egy négyéves ciklus félidején túl az ellenzék már nemigen hajlandó kormányozni, főleg ilyen nehéz időszakban. A mostani ellenzék nem akar kormányozni, egyetlen célja van: ezt a kormányt megbuktatni. Ez kevés politikai programként, és a két ellenzéki pártot rengeteg minden el is választja egymástól.
Nem hiszem, hogy képesek szövetséget létrehozni anélkül, hogy valamelyikük identitása ne sérüljön. Csak egy példát mondok: az egységes adókulcs kérdése. Ennek feladása a liberálisok szempontjából a politikai halált jelentené. Ezért én azt gondolom, hogy ez a kormány, amely két európai néppárti tagpártból áll, képes erre a két esztendőre együtt maradni.
Utolsó kérdés önhöz, mint RMDSZ-elnökjelölthöz: mikor lesz autonómia?
– Nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy hogyan. Ha rajtunk múlna, akkor tegnaptól lenne autonómia. A hogyan sokkal fontosabb, és a hogyanra az a válaszom, hogy egy hat és fél százalékkal rendelkező kisebbségi szervezet csak a többségi társadalommal folytatott párbeszéddel, parlamenti eszközökkel és nemzetközi lobbival tudja elérni az autonómiát. Ehhez kell egyfajta akciótervet elkészíteni a következő jó néhány esztendőre.
A következő két évben két jogszabályt kell elfogadtatnunk: a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia kereteit biztosítja, és a régióátszervezési törvényt. Mindkettő a törvényhozásban vár sorsára, és valószínűleg jövő tavasszal tudunk újra elkezdeni ezekkel foglalkozni. Ehhez azonban nagyon erős szolidaritásra van szükség.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 24.
Felértékelődött a magyar állampolgárság
Az erdélyi magyar közösség számára Schengen közeledőben, hiszen a magyar állampolgárság és a magyar útlevél megszerzésével más elbírálás alá esnek az erdélyi magyarok, akadálytalanul lehet utazni Európában és az Egyesült Államokba is – hívja fel a figyelmet tegnapi közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) háromszéki szervezete.
A Jakabos Janka elnök és Nemes Előd ügyvezető elnök által aláírt dokumentumban Franciaország és Németország Románia schengeni csatlakozásának halasztására vonatkozó kérelme kapcsán úgy vélik: várható volt, hogy a franciaországi és olaszországi romabotrányok nem maradnak visszhang nélkül a határellenőrzés nélküli átjárás tekintetében. Az EMNT szerint ezáltal a magyar állampolgárság még jobban felértékelődik, ezért arra biztatnak mindenkit, hogy igényeljék.
Hangsúlyozzák: az EMNT közbenjárása nyomán semmilyen dokumentumra nem szükséges a közjegyzői hitelesítés, nem kell a rendőrségi erkölcsi bizonyítvány sem, hogy ne legyenek magasak a költségek. A Demokrácia Központok partnerei ugyanakkor a szükséges fordításokat is olcsóbban végzik el – állítják az aláírók.
Kitekinto.hu, Erd.ma2010. december 24.
A nátha, a karácsony, a könyvek és a szerzők, akikre büszkék lehetünk
Kilenc plusz egy erdélyi magyar szerző, költők, írók és egy illusztrátor ajándékozta meg idén a közönséget, kicsiket és nagyokat egyaránt a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Legszebb karácsonyi ajándék a nátha – Mai erdélyi mesék című kötettel. Kilenc mese a legszebb és leglátványosabb ünnepünkről, a karácsonyról, amikor a család valamennyi tagja együtt örül a fenyőfa alatt, szaloncukor- és bejgli illat lengi be a levegőt, s valahogy a megszokottnál is kedvesebbek vagyunk egymáshoz. Mi más lenne megfelelőbb ajándék ilyenkor, mint az igényesen kivitelezett, tartalmas olvasnivalóval szolgáló könyv – no meg a nátha, már ami a kötet címét illeti ,Balázs Imre József, Berszán István, Boda Edit, Demény Péter, Láng Zsolt, László Noémi, Máté Angi, Simon Réka Zsuzsanna, Szabó Zelmira és Zágoni Balázs tolmácsolásában.
Kinek van kedve és ihlete szeptemberben karácsonyi mesét írni? Amikor az élet egészen másról, az iskolakezdésről vagy akár a nyári élmények felidézéséről szól... Ezért döntöttek úgy a kiadó munkatársai, hogy már januárban, közvetlenül az ünnepek után megszólítják az erdélyi magyar szerzőket, az emlékek és az ünnepi hangulat közelségéből fakadóan pedig írásra buzdítják őket. Remek ötlet, amelynek mindenki a saját stílusával tett eleget, valós, kitalált, avagy közismert szereplők „történetbe hozásával”. Az antológiát Szabó Zelmira hangulatos illusztrációi teszik teljessé.
Egy karácsony előtti karácsonytörténetét meséli el Boda Edit: „főszerepben” a családjával és rokonaival egy festett barlangban élő Maja, aki a Nagy Sötét Hónapban megbetegszik, barátjának, a farkas Taburunak viszont sikerül „kiegyeznie” a Teremtővel. Amellett pedig, hogy a hétéves kislány jobban lesz, Isten fiának majdani megtestesüléséről szóló hír, egy másfajta születéstörténet is napvilágot lát. A dzsungel könyve és a Biblia, szelídítés és születés egyazon mesében.
Akár ennek is lehetne a folytatása Balázs Imre József Három vándor című írása, amelyben a napkeleti bölcsek „utódjai” – a babiloni Gáspár, a perzsiai Menyhárt és a szíriai Baltazár – útra kelnek, hogy a csillag jelzését megértsék, egyszersmind saját életüket is foglalkoztató titkokra választ kapjanak. Örökké élni, mindent tudni, valós arcukat megismerni – ezt a három vágyat hozza összefüggésbe a szerző a tömjénnel, a mirhával és az arannyal.
Alan Alexander Milne örök emlékének ajánlja meséjét Demény Péter: régi barátunk, Micimackó és Róbert Gida többek között az Almássy térre is megérkezik. Előtte persze a karácsonyi (mirácsonyi?) rohangálás, vásárlási láz részeseivé válnak, s egy új szót is tanulnak, de ez legyen meglepetés. Kalandos fejezet, amelyben Micimackó unatkozik és kifulladásig. Olvastatja magát.
S hogy milyen az, amikor egy magányos ablak levelet ír az angyalnak? Kiderül Máté Angi meséjéből: a Volt egyszer egy ablak főszereplője társaságra vágyik, arra, hogy valaki „billentgesse a rézkilincseket, nyissa és csukja az ajtót”, hogy egyáltalán valaki átnézzen rajta, bele a világba. A várva várt ajándék meg is érkezik, hiszen erre való a karácsony: pöttöm pókok derítik jókedvre hősünket.
Barni, az aranyos kisfiú sem hiányozhat az antológiából: ezúttal azonban nem Berlinben, hanem a hétköznapokban, egy héttel iskolakezdés után tűnik fel előttünk. Ezúttal azt kell bebizonyítania barátjának, hogy igenis létezik Angyal. Anya és Apa is besegít neki természetesen, a végére pedig igazi Angyal-tanítvány lesz Barniból – ez Zágoni Balázs Az Angyal tanítványa című meséjének rövid vázlata, de ahogyan az lenni szokott, ennél jóval izgalmasabb történetnek lehetnek a részesei, akik elolvassák a nagyszerű mesét.
A tőle megszokott bensőségességgel mesél fiának, és persze nekünk, olvasóknak is Berszán István: A juhászkutya karácsonya című történetben a szerző egyik hegyi túrájának emlékeit eleveníti fel, azon ritka pillanatok egyikét, amikor kimozdulhat rövid időre a városi élet forgatagából. S hogy miként kapcsolódik ehhez a juhászkutya, mitől lesz igazán karácsonyi mese? Ez is kiderül a kötetből.
Van az úgy, hogy sehogy sem jó. A karácsony meg pláne nem, főleg egy olyan világban, ahol „egész évben cibálták meg püfölték egymást a csúszdák mellett”, homokot borítottak a szépen befont hajakra, s az ember lányának disznósikítással a fülében kell végigülnie az ünnepet. Cinege Panni nem örül, de aztán álmodik– hogy mit és hogyan, azt László Noémi meséjéből tudjuk meg.
A fúvóverseny igencsak megváltoztatja a négy széltestvér egymáshoz való viszonyulását Simon Réka Zsuzsanna A szelek karácsonya című történetében: miután sikerül jól összeveszniük, mindenki megy, amerre lát. Az ünnep közeledtével azonban, érezve a többiek hiányát, úgy döntenek, hazatérnek, hogy viszontlássák testvéreiket.
Fűmanó és Tökmag is összekap Láng Zsolt Az erdei náthacímű írásában, egy jól irányzott nátha, no meg egyikük megérzése azonban segít újból összehozni a két barátot. Hogy aztán mindketten úgy gondolják: „a nátha a legszebb karácsonyi ajándék”, amely képes alkalmat teremteni az igazán fontos pillanatoknak. Nem hiába szerepel a kötet címében is a nátha, és emellett természetesen a könyv, amely ilyenkor, karácsony táján mindennél aktuálisabb, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes kikapcsolódást biztosít.
Több, hasonlóan izgalmas kötet jelent meg idén a Koinóniánál: ilyen például Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendája, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó, Kiss Bitay Éva Fantasztikus földgolyó és Andri Snaer Magnason A kékbolygó történetecímű könyve. Ezek mellett pedig továbbra is ott vannak az „örök klasszikusok”, Demény Péter Ágóbágó naplója, Balázs Imre József Hanna-hintája, valamint Zágoni Balázs Barni-könyvei. Valamennyi nagyon jó, érdemes kipróbálni. A kellemes karácsonyi ünnepek hangulatát garantáltan emelik, még manapság, az internet korában is.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)2010. december 24.
Vizsgálat a Mikó visszaszolgáltatása ügyében
Karácsonyi hangulatrontónak ennél jobb sem kellett: a Korrupcióellenes Ügyészség átiratban értesítette a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, lépjen be abba a perbe, melyben az állam megkárosításával vádolják a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottságot. A városvezető testület tegnapi ülésén úgy döntött, nem engedhetik, hogy veszélyes precedenst teremtsenek némely szervek, tehát nem vesznek részt a perben.
Az ünnepinek szánt — s amúgy valóban olyanná sikeredett — tegnapi tanácsülésen ismertette Antal Árpád András polgármester a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát, melyet hétfőn kapott kézbe, s arról értesíti a városházát, feljelentés nyomán vizsgálatot indítottak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében, az állam 1,3 millió eurós megkárosításával vádolnak három személyt, köztük Markó Attilát, ki akkoriban a restitúciós bizottság vezetője volt. Az ügy olyannyira előhaladott, hogy a három gyanúsított személyi vagyonát zárolták már. A polgármester szerint azonban az államnak nem lehet jogi szerepe ebben az ügyben, hiszen a Mikó épülete az önkormányzat tulajdona volt a visszaszolgáltatás időpontjában, így ha igaz volna is, amit a feljelentők állítanak — mármint, hogy a Székely Mikó Kollégium sohasem képezte a református egyház tulajdonát —, akkor is a város károsodott volna, nem az állam. Azért ismertette az önkormányzattal a helyzetet, illetve kérte ki a képviselők véleményét a felszólításról, mert 2002-ben is a városi tanács szavazta meg az ingatlant az egyháznak átadó jegyzőkönyvet — tette hozzá. A frakciók nevében Klárik Attila elmondta, szerinte veszélyes precedenst teremtene Sepsiszentgyörgy, ha belépne a perbe, amilyen nehezen indult a restitúció, épp annyira vissza akarják most fordítani a folyamatot egyesek, ezért az RMDSZ határozottan elzárkózik az ügyészség felszólításától — mondta. A románok részéről a liberális Ivan Nicolae elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát nem ismeri, ezért nem foglalhat állást, de személyes véleménye, hogy az iskolának a város tulajdonában kellene lennie. Az MPP álláspontját a frakcióvezető Bálint József alpolgármester ismertette, mint mondta, a 2008 előtti képviselő-testületek számos döntésével nem értenek egyet, a Mikó visszaszolgáltatásával viszont igen. A szavazáskor csupán Ivan voksolt a perbe lépés mellett, a szociáldemokrata Pârvan Rodica véletlenül a tartózkodás gombját nyomta meg, de utólag kérte, javítsák szavazatát nemre. Hogy mennyire súlyos következményei lennének egy ilyen perben való részvételnek, azt a Háromszék kérdésére Antal Árpád András fejtette ki: lavinát indítana el, következne a szórványbeli egyházi tulajdonok — nem csak épületek, de földek, erdők is — visszaállamosítása, majd a többi városokbeli, végül a kolozsváriaké. ,,És a legszomorúbb az, hogy magyar emberek tettek feljelentést a Korrupcióellenes Ügyészségnél“ — fűzte hozzá.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. december 24.
Nyolcvankilenc holdudvarában
Sepsiszentgyörgyi cigányok égetik a diktátor portréját december 23-án
Ezerkilencszáznyolcvankilenc késő ősze, telének eleje évfolyamtársaimmal együtt Kolozsváron talált, első éves egyetemistákként a kincses város szívében, az akkori diákberkekben közismertnek számító Avram nevű (a Iancu utótagot senki sem biggyesztette hozzá) bentlakásból közelítettünk életünk akkori helyszínei felé.
Geológus hallgatókként barátommal egy kőhajításnyira laktunk a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Farkas utcai főépületétől, melynek előadótermeit remények és kételyek bizarr egyvelegével napi rendszerességgel látogattuk. Egyetemi éveinket amolyan hamuban sült pogácsák feltarisznyálási lehetőségeként, ínyes szellemi táplálékként képzeltük el, de nem egészen ez lett belőle. Nyolcvankilenc számomra nem csak a temesvári, romániai forradalom évfordulója, hanem a világra figyelés kezdete is, hiszen Szentgyörgy után, Kolozsvár egyetemi központként, Erdély fővárosaként még az akkori bezártságban is horizontok tágulását jelentette. De a forradalom — szerencsénkre — egész diákkorunkat átrajzolta, akkori emlékeim amolyan zárójeles apróságok, személyes élménytöredékek. Miután 1988-ban érettségiztünk az akkori 1-es számú Matematia—Fizika Líceumban (a közbeszédben természetesen akkor is Mikóként emlegettük, ám a mikós szellem, hagyaték, örökség stb. akkoriban nem szerepelt a hivatalos vagy akár félhivatalos diskurzusban), majd bejutottunk az egyetemre, fiú osztálytársaimmal vállvetve kilenc hónapra bakának álltunk. Nem azért, mert férfias lelkületünket ekképpen szerettük volna tömegesen demonstrálni, hanem, mert a kommunista pártállam diktatúrájában ez így működött. Azért is fontos volt első nekifutamodásból sikeresen felvételizni valamilyen karra, mert a kiesők egy év és hat hónap katonaság elé néztek. Tehát nyolcvannyolc őszén bevonultunk, s nyolcvankilenc nyarán leszereltünk. Osztálytársaim többsége Lippára ment gyalogosnak, hárman, geológus hallgatókként pedig belügyi alakulathoz kerültünk, mivel az ország érctelepei, kőolajmezői és bőséget ígérő szénbányái a szocialista ipar féltett kincsei közé tartoztak. Kolozsváron olyan katonai egység ölelt kebelére, mely az akkori milicistákat (a Bukarestbe, szintén földtani egyetemre jelentkezett sorstársunk a milicisták táborát gyarapította, ezen mi ketten zöld egyenruhásokként igen jól szórakoztunk, már amennyire kúszás, parkettkaparás, konyhapucolás, decemberi kukoricaszedés és más hasonló értelmes cselekedetek után még maradt energiánk néhány torz vigyorra), illetve a klasszikus, zöld angyalbőrbe bújtatott, úgynevezett ,,szekuritátés csapatokhoz" tartozó katonákat terelte egy zászlóaljba. A kilenc hónapos belügyes státusnak persze nem örültünk, de e szakmát választva nem volt, mit tennünk. Igaz, a belügy fegyveres alakulatának közönséges katonaság szintjén semmi köze nem volt a hírhedt Securitatehoz, legfennebb annak jöhetett jól, aki ugródeszkának képzelte el, egy későbbi, profi karrier megalapozásaként. Ráadásul, barátaimmal való beszélgetéseinkből az derült ki, hogy míg a gyalogosok máshol aránylag nyugodtan éldegéltek, minket, ,,szekusokat" igyekeztek tisztességgel megedzeni, azaz, katonásan fogalmazva, megereszteni. Ez következetesen gázmaszk viseletet, rohangálást a lőtér körüli hegyoldalakon, konyhavikszolást, ipari mennyiségű burgonya és zöldhagyma pucolását jelentette. A magyarokat sem szerették túlzottan, a baljós előjelek már a kezdet kezdetén jelentkeztek: amikor fabőröndjeinkkel besomfordáltunk a vaskapun, és felsorakoztunk az egység udvarán, egy fehér zoknis, műanyag papucsos káplár azonnal megkérdezte: ki magyar közületek? És talán kétszer volt részünk olyan riadókészültségben, amikor fogalmunk sem volt, hol és mi történik, csak annyit sejtettek velünk, hogy esetleg valahova elvisznek. Utólag sikerült beazonosítanunk az egyik izgalom okát: 1989. június 16-án Budapesten újratemették Nagy Imrét, eközben mi Kolozsvár központjában, az egykori Budai Nagy Antal utcában lévő kaszárnya udvarán fegyvereinket pucoltuk. Komor, szigorúan ellenőrzött város hangulatát keltette 1989 őszén Kolozsvár. Fokozta a bezártság érzetét, noha újdonsült egyetemistákként korlátok helyett inkább a lehetőségekre próbáltunk figyelni. Román nyelvű előadásokat hallgattunk, s bár órarendünk nagyon zsúfolt volt (heti közel negyvenórányi kurzus, illetve szeminárium, szombaton is tanítás volt), kötelező jelenléttel, mégis az újszerűség érdekessé tette ezt az életformát. A bentlakásban, ahová csak a portás cinkosságával lehetett vendégeket becsempészni, szemfülesebb diákok 10 lejért sört árultak (az üzletben 6 lejért, egy mozijegy áráért lehetett a közönséges kolozsvári sört megvásárolni), így esténként a szomszédból beszerzett sörök mellett jó beszélgetések zajlottak szobánkban is. Amikor délután öt óra után már nem kellett beülni valamelyik laboratóriumba, még mindig maradt kétórányi időnk, hogy az egyetemi könyvtárban szakirodalmat olvasgassunk. Emellett természetesen több mozi és a magyar színház kulturális ajánlata is vonzónak tűnt, 1989 vége felé különös élmény volt megnézni Dan Piţa akkor bemutatott, nyomasztó hangulatú November, utolsó bál című filmjét, ugyanis éppen akkor novemberben tartották a tizennegyedik s egyben utolsó pártkongresszust, ahol karácsonyi kilövése előtt még utoljára újraválasztották a haza legszeretettebb fiát. A késő ősz másik emlékezetes — ezúttal színházi — eseményeként maradt meg a Tompa Gábor által rendezett, A buszmegálló (szerzője a kínai Kao Hszing-csien) című stúdió-előadás, ugyanis abban az időben számomra mind filmben, mind színházi előadásban, illetve írott szövegben a mindenkori hatalommal szembeni feleselgetés, tiltakozás, ellenkezés felismerése jelentett elsődleges élményt. Az egyetem első időszakában, mint ahogy középiskolás diákként is foglalkoztatott — most is gondolok olykor erre —, ki, kik lehettek azok, mind Szentgyörgyön, mind Kolozsváron, akik besúgókként is funkcionálhattak. Kíváncsi lennék esetleges jelentéseik szövegére. A katonaságtól való leszerelés előtt nagyon tartottam attól, hogy valamilyen ajánlattétel hangzik majd el, erre azonban nem került sor. Mindannyiunkkal elbeszélgetett a különös járású és tekintetű, fejét furcsán félre fordító úgynevezett kontrainformációs tiszt, aki szerencsémre nem előlegezett meg túlzottan bizalmával, azt mondta, diákéveink során vélhetően találkozunk külföldi egyetemistákkal (akkoriban görögök, arabok voltak szép számmal Kolozsváron), és legyek résen, mit kérdeznek, illetve vigyázzak, mit mondok majd nekik. 1989. december végén bentlakásunk ötvenhatos szobájában hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, onnan tudtuk, mi történik Temesváron, Kolozsváron talán csak a fokozottabb, a bentlakásba való ki-bejárásnál történő ellenőrzés tűnt különösnek. De még pár napig, hazautazásunk előtt éppúgy jártunk órákra, könyvtárba, mint máskor. Amikor aztán egy este elindultunk haza, azaz a vasútállomásra (tizennyolcadika, tizenkilencedike lehetett), az éjjeli gyorsvonaton és a brassói állomáson feltűnően sok volt a járőröző, fegyveres katona, a Szentgyörgy felé tartó szerelvényen azonban ők is tétováknak, bizonytalanoknak tűntek. A forradalom sepsiszentgyörgyi eseményeit vakációzó diákként, fejemet ide-oda kapkodó, naivan reménykedő, tizenkilenc éves fiatalként éltem meg. Talán december 23-a délelőtt lehetett, amikor fényképezőgéppel elindultam a tömeget a központba vonzó belvárosba, a Kőrösi Csoma Sándor utcában iratok füstölögtek a Securitate, illetve a megyei milícia udvarán, köztük a diktátor portréja is fel-felbukkant. Mindenféle ember álldogált hamu és korom között, füstölgő iratkupacok mellett, zűrzavarban és káoszban. A parkban nagy tömeg volt, a mai prefektúra erkélyéről szóltak a beszélők. Központban lakó barátomhoz léptem fel, ott beszélgettünk, míg utol nem ért az a rémhír, miszerint Brassó felől negyvenezer terrorista közeledne Szentgyörgy felé. Hazarohantam, az utcán általános rémület, mindenfelé kapkodás, sietség. A rémhír fullánkját nem véletlenül döfködték mindenfelé, a szekusok bizonyára a zűrzavarkeltésben voltak érdekeltek. A tévéközvetítések során úgy éreztem, teljesen más világ fogad majd Kolozsváron, s egyik napról a másikra a Nyugat csillogása, jóléte árasztja majd el a mi reménytelen keleti térségünket. Mérhetetlen volt az örömöm, úgy tűnt, véget ért ,,a nedves kor", melyben ,,nappal vér folyik, éjjel bor", miként akkori kedvencem, Hobó énekelte az akkoriban agyonhallgatott Vadászat album Orgia című dalában. Ilyenszerű érdeklődésünk egyébként közös volt jó néhány mikós osztálytársammal, barátommal: s ha akkoriban nagyon visszafogottan beszélhettünk arról a bizonyos mikós szellemről, azt talán ez a beállítottság is jelenthette. Noha alkalmazkodnunk kellett a kor követelményeihez, azaz erőteljesen matematika, illetve fizika centrikusnak kellett lennünk, mert ezekből a tantárgyakból felvételiztünk egyetemre, mégis volt egy olyan kulturális kapocs közöttünk, amely ha csak érdeklődés szintjén, de szűkebb körben egyfajta szemléletet, egy más, egy nyitottabb világ iránti igényt jelentett, még ha arról csupán gyermeteg módon, suttogva beszélhettünk. Mai napig őrzöm eme tiltott gyümölcs — közösen nézett filmek, beszélgetések könyvekről, versekről — ízét, az akkori légkör hangulatát, mely erős szövetként fogott össze néhányunkat. És annak is örültünk, hogy mindez nem szerepelt az akkori kommunista tantervben. Vissza 1989 karácsonyához: televíziós élményeink után két barátommal úgy döntöttünk, az áldozatok emlékére (következetesen hatvanezerről beszéltek, noha ez nagyon eltúlzott adat volt) elmegyünk egy esti misére a központi katolikus templomba. Alig voltak hívek, a városban sem nagyon járkáltak, a Csíki utcában légüres tér, mindössze két katonai járművet láttam, és egy, a bejárat felé sebesen szaladó milicistát, aki — ha arcmemóriám nem csal — ma is vezető beosztásban dolgozik. Amikor aztán 1990 legelején aztán visszamentünk Kolozsvárra, paleontológiatanárunk nem győzött lelkesedni, köszönetet mondani a fiataloknak, a diákoknak. Úgy fogalmazott, hogy már a KISZ-gyűlésen is megmondta, vannak bizonyos lehetőségeink, próbáljunk meg azokkal élni. Mi persze 1989 őszén, a majdani kommunista párttagság megszerzését előkészítendő KISZ-gyűlésen gondolni sem mertünk arra, hogy ilyen lehetőségekkel kellene élnünk. 1990 kora tavaszán reménységként villant fel annak a lehetősége, hogy magyarul tanuljunk az egyetemen, mi több, felmerült a Bolyai Egyetem újraindításának gondolata. Mindez később illúzióként foszlott szét. Aztán 1990 márciusában a kolozsvári magyar diákok háromnapos ülősztrájkkal szolidarizáltak marosvásárhelyi kollégáikkal, akik szintén a magyar nyelvű egyetemi oktatásért tüntettek. Akkor, a Farkas utcai főépületben minden folyosón magyar hallgatók sorakoztak, tudtommal azóta sem volt ilyen tömeges tiltakozása a magyar diákoknak Kolozsváron. Ez március tizenötödike előtt történt, az évfordulóra ugyanis Budapestre utaztunk, s onnan tovább mentünk, geológus barátaink meghívására a miskolci nemzetközi ásványbörzén vendégeskedtünk. A marosvásárhelyi események híre a Duna-parti fővárosban talált, éppen baráti és szakmai kötődéseket erősítő szálak szövögetése közben... Utóirat. Az ezerkilencszáznyolcvankilences, illetve kilencvenes tanévben az Avram bentlakás 56-os szobájában öten laktunk. Akkori miniatűr sorsközösségünk három informatikusa közül ketten ma Finnországban vannak, egy Magyarországon, geológus barátom pedig az Amerikai Egyesült Államokban találta meg azt a szakmai lehetőséget, amelyre mindig is vágyott, én magam pedig rögtön az egyetem elvégzése után szegre akasztottam geológuskalapácsomat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)