udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 5131-5160 | 5161-5190 | 5191-5220 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. október 10.
Az MPP szerint felháborító, hogy Nyirőről beszélnek egy holokausztmegemlékezésen
A Magyar Polgári Párt (MPP) sajnálatosnak és felháborítónak tartja, hogy Titus Corlatean román külügyminiszter Nyirő József újratemetésének két évvel ezelőtti megakadályozásáról beszélt a bukaresti holokausztmegemlékezésen.
Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az MPP úgy értékelte, hogy Titus Corlatean szerdai kijelentése, "sokkal inkább minősíthető a magyar közösséget ért sértésnek, mintsem a holokauszt áldozataira való őszinte emlékezésnek".
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről. Kijelentette: Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek a múlthoz tartoznak.
"A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - jelentette ki Corlatean.
Az MPP úgy vélte, az ilyen kijelentések megkérdőjelezik a román kormány európai értékek melletti elkötelezettségét. "Szánalmasnak tartjuk azt a próbálkozást, hogy a témával próbálja kendőzni (...) azt, amit a holokauszt romániai áldozatairól az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vizsgálóbizottsága megállapít: csupán a Szovjetunió megtámadása után a román hadsereg által elfoglalt területek zsidó áldozatainak száma 280-380 ezer közöttire tehető".
Az MPP emlékeztetett arra, hogy a Székelyudvarhelyi Ügyészség az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet átiratára hivatkozva 2013-ban megállapította, hogy nincsenek olyan dokumentumok, amelyekből az derülne ki, hogy Nyirő Józsefet valamely romániai vagy külföldi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus, béke vagy emberiség ellenes bűntettek vagy háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények vádjával.
A párt azt a tényt is a román külügyminiszter figyelmébe ajánlotta, hogy Nyirő József halála után az író özvegye a Román Írószövetség által biztosított özvegyi nyugdíjból élt.
"Mindezeket figyelembe véve miniszter úrnak kijelentése után meg kellene követnie a magyar közösséget és közbenjárni kormányánál, hogy az író végakaratának érvényt szerezhessünk Székelyudvarhelyen" - áll az MPP közleményében.(MTI), Kolozsvár2014. október 11.
Magyarország nélkül nem (Autonómiatárgyalás)
Elképzelhetetlennek tartja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy egy esetleges román–magyar tárgyaláson, amely a magyar autonómiatörekvésekről szólna – és amely szerves részét képezné a Project on Ethnic Relations (PER) által kezdeményezett, sajtónyilvánosságot is kapott párbeszédnek –, Magyarország képviselőinek ne legyen helyük. A szervezet szerint a háromoldalú egyeztetés vezethet valós eredményre, hiszen a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalan érvényesülése meghatározó ebben a kérdésben is.
Az SZNT tegnap közleményben hívta fel a figyelmet a magyar fél jelenlétének fontosságára ebben az esetleges párbeszédben. A román–magyar autonómiatárgyalások lehetséges megkezdése a hét eleje óta vált a közérdeklődés tárgyává, miután kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között. Az SZNT a 2013 októberében tartott székelyek nagy menetelése következményének tekinti a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani. Utóbbit azzal magyarázzák, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar–román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való törődést. „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik” – olvasható állásfoglalásukban. Az SZNT által megfogalmazott álláspont egyébként összecseng az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői által egy nappal korábban megfogalmazottal, amely szerint az anyaországiak jelenléte elengedhetetlen a tárgyalásokon. A tanács úgy ítéli meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról és a háromszintű autonómiakoncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne. Mint ismeretes, a PER közvetítésével 1993-ban ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen az RMDSZ és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja – 2001-től Szociáldemokrata Párt – egyes politikusai. A szövetség tárgyalói – Borbély László, Frunda György és Tokaly György – nem rendelkeztek az alakulat meghatalmazásával. A szövetség vezető politikusai a román–magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 11.
Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős veszteségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegyverszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 11.
Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor. – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 11.
Arra várnak, hogy meghaljunk"
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 11.
Kárpát-medencei értékmentés
Beszélgetés dr. Entz Géza művészettörténésszel
Az október 4-én, szombaton megtartott A város színeváltozása címet viselő művészettörténeti konferencia vendégelőadóját, dr. Entz Gézát, a magyarországi topográfiai programok koordinátorát, a Pro Professione Alapítvány kuratóriumi elnökét a konferencia eredményességéről és az elhangzott tudományos kutatómunkák gyakorlati vetületéről kérdeztük.
Amint a budapesti művészettörténész elmondta, a Népújságban közölt előzetesben alapos felvilágosítás keretében a nagyközönség számára is elérhető módon ismertetve volt a konferencia lényege. Mint kifejtette, az előadásokból levonható az a következtetés, miszerint a marosvásárhelyi részprojekt művészettörténész csapata rendkívül felkészült, a vállalt feladatot elmélyülten elvégezni képes munkacsoport. A topográfiai programok irányítója utalt arra, hogy ha sikerül a megfelelő finanszírozást is megkapni – a konferencia keretében elhangzott felajánlás jelzésértékűnek tűnt –, konkrét eredményekre lehet számítani. Amint a budapesti művészettörténész meggyőződésének is hangot adott, a helyi topográfiai projekt révén lehetőség lesz Marosvásárhelyen a műemléki értékállományt alapossággal és a korszerű tudományosság szintjén rögzíteni, leltárt készíteni megfelelő bevezetőkkel és magyarázatokkal. Másrészt lehetőség nyílik tanulmánykötetek megjelentetésére is, mely révén az egyes objektumokkal kapcsolatos mélyebb ismeretek is a szakma és a nyilvánosság számára elérhetővé válnak.
– A szkeptikusok egyelőre nem látják a topográfiai kutatások gyakorlati hasznosításának lényegét. Mivel lehetne elhessegetni azt a feltételezést, hogy "megeshet, csak az íróasztal fiókjának dolgoznak"?
– A tudományos kutatások gyakorlati haszna a felhasználók körétől függ, mely igencsak széles réteget feltételez. A hatóságoktól a város polgárain keresztül az idelátogató turistákkal bezárólag mindenki valós és megalapozott, ugyanakkor hozzáférhető ismeretekre számíthat. Ezeket az ismereteket azonban csak komoly és alapos kutatással lehet megszerezni. Ez előfeltétele annak, hogy azt a műemléki örökséget, amit Marosvásárhely mint egész és az egyes részletei is jelentenek, úgy építsék be a jelenlegi folyamatokba, hogy a jövőre való tekintettel minél kevesebb érték vesszen el. Ha azok mégis elkerülhetetlenek, tudatos döntés szülessen arról, hogy mit érdemes megtartani, és mitől lehet megválni. Mindezt az érdekeltek számára nyilvánvalóvá kell tenni, ami a jogállamiságnak és a demokratikus gondolkodásnak is előfeltétele. A marosvásárhelyi művészettörténeti munkacsoport a konferencia keretében olyan tudományos produkciót tárt a szakma és a legszélesebb nyilvánosság elé, mellyel lehetővé teszik a döntések megalapozását, természetesen a döntéshozók felelőssége kulcsfontosságú.
– A konferencián részt vevő műépítészek a személyes beszélgetések során nehezményezték, hogy őket nem vonták be a műemlék épületek felleltározásába, bár szerintük a hasonló vállalkozásokban karöltve kellene tevékenykedni.
– Nem hagytunk ki senkit sem ebből a projektből, de általában akiket bevonnak a kutatómunkákba, azoknak fizetni is kell, ezért ez mindenekelőtt anyagi források függvénye. A projekt alapgondolatához tartozik, hogy minden olyan szakembernek a bevonása szükséges, aki az adott tárgykörben értékes ismeretekkel rendelkezik. Természetesen szívesen vesszük azoknak az építészeknek a segítségét, akik az elmúlt évtizedekben itt tevékenykedtek és felajánlják a segítségüket.
– Ez a Kárpát-medencei program Erdélyen és az anyaországon kívül más partiumi településeket is megcéloz?
– Mindenekelőtt a tudományág nemzetköziségét emelném ki. Azonban ahhoz, hogy a mai Magyarország emlékanyagát úgy feldolgozzuk, ahogy a konferencia keretében Marosvásárhelyen láttuk, kétszázezer objekumot kell hasonló mélységben feldolgozni. Itt, Erdélyben ennél többet, Marosvásárhelyen hozzávetőleg hatszázról kellene leltárt készíteni. Ez a mostani projekt egyrészt a műemléki értékek iránti elkötelezettségből fakad, de ha az eredményeket le tudjuk tenni az érdekeltek asztalára, remélhetőleg sikerül megmozdítani az elkötelezettséget arra, hogy ezt a munkát, ami elsőrendű közérdek, támogatni kell.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 11.
Átadták az idei Székelyföld-díjakat
A tizenhét éve alapított Székelyföld folyóirat díjait október 9-én, csütörtökön adták át Csíkszeredában a Székelyföld Galériában. A rangos díjban idén Borcsa János irodalomkritikus és Gáll Erwin régész részesült.
Házigazdaként Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális havilap főszerkesztője köszöntötte a díjazottakat. Beszédében köszönetét fejezte ki a fenntartó Hargita Megye Tanácsának az általa nyújtott támogatásért.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a díjazottaknak, hogy alkotásaik révén hozzájárulnak Székelyföld hírnevének öregbítéséhez. Megítélése szerint megyénk és egész Székelyföld egyik büszkesége ez a díj, térségünk egyik legrangosabb kulturális díja.
– Székelyföld kulturális autonómiájáról többet kellene beszélni, jó lenne, ha tudnánk olyan jövőképben gondolkodni, amely az itt született alkotókat itthon maradásra, hazatelepülésre, itt alkotásra ösztönzi – mondotta.
Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a díjazottak mellett a szerkesztőségnek is gratulált az elmúlt években kifejtett munkáért.
– A Székelyföld folyóirat nagymértékben hozzájárul a magyar nyelv és kultúra ápolásához. Az egész magyar nemzet számára érték a Székelyföld és a Székelyföld-díj – fogalmazott a konzul.
Elsőként Fekete Vince laudálta Borcsa János irodalomkritikust, majd Molnár Vilmos méltatta Gáll Erwin régész munkásságát. A Székelyföld-díj mellett a hagyományokhoz híven további két díjat adtak át: a Székely Bicskarend Díjat Ágh István Kossuth-díjas költő, míg a Szabó Gyula-díjat Dimény- Haszmann Árpád költő érdemelte ki – olvasható a Hargita Megyei Tanács közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 11.
Máglya – egy kamaszlány hangján
Megjelent Dragomán György új regénye
"Az ember azt gondolná, hogy nem változhat át 13 éves lánnyá, pedig olyan ijesztően mélyen merültem el benne, hogy úgy éreztem, ő valahogy mégis én vagyok" – mondta az MTI-nek Dragomán György, akinek a napokban megjelenő legújabb regénye, a Máglya, a 13 éves Emma hangján szólal meg.
Az irodalmi életbe A pusztítás könyvével 2002-ben berobbant fiatal író, akinek második regényét, A fehér királyt harminc nyelvre fordították le és szó van a megfilmesítéséről, a Máglyában is a múlttal való szembenézésre vállalkozik.
Dragomán György 15 évesen hagyta el Marosvásárhelyet a nyolcvanas évek végén, családja Magyarországon telepedett le. Mikor íróvá érett, műveiben utat tört magának a diktatúrában eltöltött gyerekkor és a kivándorlás traumatikus élménye. A Máglyát tavasszal fejezte be Finnországban, ahol ösztöndíjjal dolgozott néhány hónapig. "Ha összeadom az időt, amit a könyvvel töltöttem, nem olyan sok, négy év. Párhuzamosan írtam még egy regényt és két kötet novellát is" – mondta.
A szeptember 30-án a Magvető kiadónál megjelent regény, amelyet feleségének, Szabó T. Annának ajánlott, egy családi történetet helyez a diktatúrát átélők számára ismerős történelmi kontextusba. "Nagyon vigyáztam, hogy ne legyen túlírva, ne legyen túl szép. Kíméletlenül kellett bánni ezzel az anyaggal, hogy pontos legyen. Mert egy nagyon érzelmes történetet kellett a lehető legkíméletlenebb pontossággal elmesélni úgy, hogy mégse legyen kegyetlen. Halálosan nehéz volt írni, de most, hogy készen van, tényleg boldog vagyok ezzel a könyvvel."
Emma szülei halála után egyedül marad, intézetbe kerül. Egy nap megjelenik egy idős asszony, és azt mondja, hogy ő a nagymamája, akiről nem is tudott, és magával viszi. A lebilincselő történet fiktív térben, egy titkokkal terhes kisvárosban, egy diktatúra elsöprése után pár hónappal játszódik.
"Nem terveztem lányhangon írni, egyszerűen elkezdtem hallani a hangját. A fehér király főszereplőjét, a 12 éves fiút jobban ismerem, közelebb volt hozzám, inkább voltam én. Ez a lány meglepően más ember, egy idő után mégis annyira a bőrében voltam, hogy az már szinte skizofrén állapot" – mesélte az író.
Emma a szüleivel 12 évet élt a diktatúrában, de nem tanult meg hazudni. "Én mindig szabad emberekről írok. Amikor 'megismerkedtem' Emmával, azt gondoltam, hogy ő is az. Az előző két könyvemben az érdekelt, hogy a diktatúrában hogyan lehet szabadnak lenni. Most pedig az, hogy ez a szabadság hogyan működik. Mert egy dolog megélni a szabadságot, de eljön az a pillanat, amikor meg kell érteni az egészet, hogy mi történt, mi ebben hogyan vettünk részt. Ez a könyv pont erről az elnyújtott pillanatról szól."
A fehér király múlt időben játszódik, a Máglyában viszont Emma és a nagymama végig jelen időben szólal meg. "A narráció mindig a legnagyobb kérdés" – mondta erről az író. "A korábbi könyveimnél fontosabbá vált most az idő és a múlt, valamint az, hogy mire, hogyan és miért kell emlékezni."
Emma, aki számos titokkal szembesül, a nagymama varázslatos világát, "hétköznapi" mágiáit magától értetődő természetességgel fogadja be. Dragomán György alapélményeként mesélt arról, hogy gyerekként maga is sok időt töltött egyedül nagymamája kertjében. "Elhittem azokat a rituálékat, amiket kitaláltam magamnak. És amikor annak idején írni kezdtem, nem is gondoltam, hogy ezek elő fognak jönni. A pusztítás könyvében és A fehér királyban is előfordulnak mágikus elemek, itt meg egyszerűen azt vettem észre, hogy minden mozdulat, minden tárgy, a nagymamával való viszony minden pillanata valahogy több önmagánál. Természetesen működő része lett minden pillanatnak, hogy ez egy varázslatos könyv, hogy ezek a nők akár boszorkányok is lehetnének."
Miközben a mágia valamiféle védőernyőt borít nagymama és unoka fölé, a képélességű leírások kézzelfogható közelségbe hozzák világukat. "Erősen realista írónak képzelem magam abban a tekintetben, hogy pontosan látom a dolgokat. A fehér király narrátora kisebb gyerek, máshogy lát, a részletek nem fontosak számára. Emma kicsit hidegebb szemmel néz és pontosabban lát tárgyakat. Amilyen tisztán látom, hogyan néz ki egy vasaló, olyan tisztán látom, miként lehet azzal kivasalni egy rossz álmot egy lepedőből. Amit ő valóságosnak lát, én is annak látom. A fizikai tárgyak valósága szinte átmenet nélkül csúszik át egy metafizikai valóságba, ahol tényleg bármi megtörténhet, ahol lehet repülni, lehet embert csinálni sárból, ahol úgy változik a világ, ahogy erőnkkel akarjuk."
Emma "leckéről leckére" tud meg egyre többet magáról, a múltról, a hozzá közel állókról. Tanul a nagymamájától, de ez nem feltétlenül racionális folyamat. Dragomán György a Máglyát tartja a legkevésbé racionális könyvének. "A megvilágosodás pillanata nem arról szól, hogy racionálisan megértünk valamit, hanem arról, hogy részünkké válik az igazság. Ebben a könyvben az a tét, hogy ez megtörténhet-e?" – fogalmazott.
Felidézte, hogy írói látomásában Emma egy forgószél közepén áll: egyszerre lát mindent, próbál megérteni mindent és tud meg mindent. A könyv végén meg is történik, hogy hirtelen fölülről látjuk az egészet. "Ebben a pillanatban egyszerre értjük meg a múltat, a jelent és a jövőt, ez egy vad transzcendens pillanat, amihez a kamaszság ereje kell" – mondta, és magyarázatul hozzáfűzte, hogy olyan ez, mint amikor az ember szerelmes. "Mikor rájössz, hogy szerelmes vagy, minden a helyére kerül, addig nem érted, hogy mi történt veled, de aztán mindent megértesz. Ennek a pillantanak az élménye miatt írtam az egész könyvet."
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 11.
Mosolygó kis pöttyös…
Bölöni Domokos új könyvéről
Az emlékezés-felejtés játékában emberi kiváltság fölmutatni valamit, bár egy összeeszkábált kutyaólat, egy lakóhelyet, egy gyermeket, egy verset, egy könyvet. El kell fogadnunk, és el is fogadjuk, hogy játékát űzze velünk az emlékezés-felejtés, mert hiszen az maga az idő, így illúzió lenne azt gondolni, hogy mi játszunk vele. Az idő fogsága tulajdonképpen sodrás: a szerelem sűrűje felé menetelve megritkítja a gyermekkor emlékezetét, aztán visszakopog, kifelé menet. Közben történik az élet. Sebaj, ha múlik, csak markold meg gyér sörényét! Láthatóan ezt teszi Bölöni Domokos, és teszi ezt, amióta ír. Láthatóan virágzó alkotókedvében van: ír, publikál, szerkeszt és szervez, hol Dicsőben, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Korondon, Farkaslakán tűnik fel irodalmi esteken, hol köteteket szerkeszt és igazítja útjukat a kiadó felé, hol az immáron irodalmi termék-referenciának számító Súrlott Grádics on-line szépirodalmi lapba visz be lelket, vagy éppen munkára, írásra, publikálásra biztat... és barátságokat ápol, emberi szavakkal szól, nem rejtőzik el Parnasszus fenséges kiváltságködében. Nem mindennapi irodalomszervező BD.
De mit ír? Elég egyetlen szélrebbenés a fenyők susogásában, elég egyetlen szarkavisítás a törökbúza zörgésében, elég a 180 centire méretezett kölpényi tájházam surgyéjának szemmel érintése, hogy észrevegyem, Bölöni Domokos világot láttat. Nem teremt, nem ítélkezik, csak megmosolyogtat, és szükség is van a jó kedélyre ebben az összeráncolt homlokú világban.
Új rövidprózakötetében, a Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztrángban a 180 oldalnyi karcolat és novellafüzér rövid emléknyomokat bányász ki a porosodó, futó időből és tesz időtlenné. Előjönnek a marosmenti és a küküllőmenti kisemberek történéseikkel, bajaikkal és humorukkal együtt, bekopognak az idő ajtóján hozzánk, felismerjük őket, és szívesen beengedjük. A mi régiónk a mi világunk, szereplői is mi magunk vagyunk.
A kötetindító Surgyé című karcolat messze időkig viszi el az embert, ameddig élményszerű emléke van önmagáról, és közeli tájakig, Marosvásárhely peremvidékére, amelynek realisztikus profilja leüti a hangszeren az alaphangot: szerző a helyi színt (couleur local) akarja-fogja irodalmi értékké szelídíteni a székely tájnyelvi allűr (nyelvhasználat), már-már rétegnyelv segédletével. Ki érti ma már az ilyen nyelvjárást tájaink emberén kívül, ha nem született bele, vagy nem járt errefelé, és főleg akkoriban, amikor még a hátizsákos és autóstoppos turizmust gyakorolták a kíváncsi, bátor és elkötelezett-elhivatott turisták, könyvekkel az iszákban, jó emberek vendégszeretetében.
A Surgyé hangleütése két irányt kínál az ezután fölsorjázó 52 rövidprózának: vagy a gyermekkor emlékfoszlányai kapaszkodnak egybe és építik föl az író zsenge gyermekvilágát, vagy az élet eseményei kérezkednek kötetbe. Bölöni ez utóbbit valósítja meg. Én mindenképpen értékmentésnek tekintem, egy letűnőfélben levő világ múzeumba helyezésének, hogy megmaradjon, őrt álljon, amint Móricz világa, amint Mikszáth világa. Mert féltenivalónk az van.
És megyünk tovább Bölöni karcolatainak, novelláinak mankójára támaszkodva, meg- megállunk egy-egy cúgosabb helyen (iskolakezdés legénykedő kamaszokkal, betonoszlopos büntetéses villanyhódolat, özvegy rádióval, lopásos parasztverés finánccal és főmérnökkel, a kockázatos Szabad Európa Rádió-hallgatás besúgóval a kopogtató forradalom előestéjén, "vérfavesszős" csúf szájú "nanyával", pincehomály pálinkás balladával, helyzetek nagymellényűekkel, szélhámosokkal, esetenként bikatempójú gyermekcsinálóval, író- olvasó találkozó félművelt emberekkel), közben észre sem vesszük a saját metamorfózisunkat, ahogy felgyorsul az idő, átalakul a globálfertőzött nyelv, és mi magunk is, cipcérré, nájlonlevesevővé, netfüggővé. Szereplői karikírozott, csúfondáros, beszélő neveket viselnek, úgy viselkednek, amint beszélnek, és kívülről tapasztalják meg a körülöttük tomboló hétköznapokat. Nincs beljebb lépés, lelkizés, lélekelemzés, csak szemlélődés és szemléltetés. A történetek ilyenek. Ilyen a kisemberek világa. A történések mindenhol megeshettek, ott is, ahol nehezen értik archaizáló nyelvezetét, mindenhol, ahol a falu találkozik a várossal, a hivatal a kiszolgáltatottal, a gyenge az erőssel, a generációk egymással, a hitványság a tisztességgel. Nem affektál, láthatóan utálja a piperkőc modernkedést, pillanatra sem engedi meg az olvasónak, hogy ne érezze: ez itt az író, akinek családja népe. Van saját népe, s lenne jó barátja a társnemzetben is. Nem rajta, nem rajtunk múlik. Kultúrák találkozásában ez így nincs rendjén. Ezt írja meg "maiul", amikor a kultúrák egymás mellé helyeztetnek kies városunkban. Nem inter, csak multi. Igen, Bölöni ezt sem rejti véka alá, olajat önt a tűzre. Illó olajat az olvasnivaló végére. Elillanunk, vagy elillan közülünk a napi fóbikus etnomítosz? Maradjon nyitva a kérdés.
(A kötet írásait válogatta, szerkesztette és a szöveget gondozta: a szerző. A borítót Siklodi Zsolt készítette.
Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng, KorkéP könyvek, 2014)
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 11.
Ponta vette át ideiglenesen a kulturális minisztérium vezetését
Victor Ponta kormányfőt bízta meg ideiglenesen a kulturális és örökségvédelmi minisztérium vezetésével is pénteken Traian Basescu államfő, miután előző nap felmentette kormányzati tisztségeiből Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét. Az RMDSZ vezetője augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről. A Mediafax hírügynökség kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy a miniszterelnök Hegedüs Csillára, a kulturális tárca RMDSZ-es államtitkárára ruházza át a tárcavezetőt megillető aláírási jog gyakorlását.
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 11.
Lassan, de biztosan újul a magyar főgimnázium
Amint arról korábban már tájékoztattuk olvasóinkat, az aradi önkormányzat legutóbbi költségvetés-kiegészítésén a Csiky Gergely Főgimnáziumnak is kiutaltak egy bizonyos összeget különféle fejlesztési, korszerűsítési munkákra. A magyar tanácsosoknak sikerült kieszközölniük, hogy a magyar középiskolának is jusson valami, a munkálatokra 51 ezer lejt irányoztak elő, amiből, ha nem is mindent, de a hiányosságok egy részét sikerült pótolniuk. Péntek délelőtt Bognár Levente aradi alpolgármester (az RMDSZ megyei elnöke) Hadnagy Éva iskolaigazgató kíséretében szemügyre vette az épületen végzett felújításokat, mondhatni mérleget vontak, de arról is beszéltek, mire lenne még szükség az elkövetkezőkben.
Nagy megkönnyebbülés, hogy a városi büdzséből kiutalt támogatásból sikerült az iskolaépület Kálvin János utca, valamint az új épületszárny felöli homlokzatát lefesteni, illetve újakra cserélni a régi, több mint kilencvenéves ablakokat. Az új, barna nyílászárók színben és formában tökéletesen alkalmazkodnak az épület stílusához, és ami funkcionalitás szempontjából ennél talán még fontosabb, hogy hő- és hangszigetelésük messzemenően felülmúlja az elavult, elkorhadt régi ablakok paramétereit. Esős napokon ugyanis előfordult, hogy a régi ablakokon keresztül becsorgott a víz az osztálytermekbe, nem beszélve a forgalmas utcából beszűrődő zajokról. A homlokzat felújításával a csatornákat is kicserélték – magát a csatornázási hálózatot már tavaly sikerült korszerűsíteni szintén az alpolgármester közbenjárásával –, jövő tavasszal pedig reményeik szerint az épület hátsó részét is rendbe hozzák, illetve ott is kicserélik az ablakokat.
Szintén a város pénzéből sikerült felújítani az emeleti informatikatermet, a diákok 30 új gépet „kaptak”, az internetes hálózat is kiépült, és hamarosan az iskola minden osztályából rá lehet majd csatlakozni. Négy osztályterem is új köntöst kapott, továbbá a tornaterem is megújult – a helyiségben állandó gondok voltak az elavult csatornázási rendszer okozta beázások miatt –, festettek, ablakokat cseréltek. Az év eleji fertőtlenítési munkákon kívül a bentlakásban is kifestették a termeket, hogy a diákok tiszta, megfelelő környezetben kezdhessék az új tanévet.
Hadnagy Éva elmondta, egy ilyen régi épületen mindig akad valami javítanivaló, így szinte mindennaposak a munkák. Régi álmuk az iskolaudvar átrendezése, ugyanakkor szeretnék, ha a többi osztálytermet is felújíthatnák, beleértve az iskolai bútorzat kicserélését is. Megyei szinten az iskolákban általános probléma a kiegészítő személyzet hiánya, ezzel küszködik a Csiky is, ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy az épület fűtési rendszere elavult, lassan újra lesz szükség.
Bognár alpolgármester reméli, hogy, ha apró lépésekben is, de sikerül lassan minden problémát orvosolni ahhoz, hogy az épületben mind a diákok, mind pedig a pedagógusok megfelelő környezetben végezhessék tevékenységeiket.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)2014. október 11.
Bemutatták Böszörményi Zoltán új verseskötetét
„Talán önmagamat kellene kitalálnom”
Böszörményi Zoltán legújabb verseskötetét mutatták be csütörtökön a Jelen Ház dísztermében, az Irodalmi Jelen és az Aradi Kölcsey Egyesület közös estjén.
A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Majorana a tér tenyerén címet viselő kötet hasábjain az olvasók újra találkozhatnak a szerző alteregójával, a titokzatos körülmények között eltűnt olasz fizikussal, Ettore Majoranával. Aki már olvasta a József Attila-díjas – bemutatásra már nem szoruló – szerző korábbi költeményeit, tudhatja, hogy gyakran az általa csodált és tisztelt olasz zseni bőrébe bújik, így próbálja saját énvilágát, gondolkodásmódját, vágyait és félelmeit az olvasók elé tárni.
A bemutatón Böszörményi költői életútját, szellemi tevékenységeinek állomásait (többek között emigrációs éveit) Jámbor Gyula összegezte, emlékeztetve az olvasókat, hogy a szerző immár 35 éve publikál, verseskötetei mellett több regényt is megjelentetett. Ez a tizedik verseskötete, az első, az Örvényszárnyon 1979-ben látott napvilágot.
A költő, aki a majd évszázaddal korábban élt Ettore Majorana figurájához nyúl, „tág teret kap, nagyszerű választás számára, hiszen a nevében, bőrébe bújva nagyon sok mindent elmondhat arról, amit a XXI. század elején érez” – mondta Jámbor.
A hat versciklusos, komoly filozófiai és kultúrtörténeti értékeket hordozó 58 költeményt magába foglaló kötet a költő gondolatvilágának, érzéseinek tükre. „Böszörményi Zoltán e kötetében az érett és bölcs, művelt férfiú, a világból némiképp kiábrándult, de a reményt mégsem végképp feladó költőként áll az olvasó elé”.
Böszörményi Zoltán bevallotta: úgy érzi, hogy a Majorana-ciklusnak, azaz a Majorana-verseknek ezzel a kötettel vége, valami mást, „talán önmagát kellene kitalálnia” az elkövetkezőkben.
A szerző verseiről hozzászólásában dr. Brauch Magda is véleményt mondott, szerinte nagy részük kiábrándultságot sugall, utalva itt például a Majorana létüres tere c. költeményre („Míg létüres térben kószál a lélek, / vajmi életet kell még hozzá élned”), melyet olvasván az embernek az az érzése támadhat, hogy a költő az előtte álló élet értelmét keresi.
„Új kötetében Böszörményi Zoltán Majoranát, a nyomtalanul eltűnt atomfizikust jeleníti meg. Az ő nevében kutat költészete a ’hiányzó rész’ után. A Majorana a tér tenyerén ciklusai e keresés állomásait és metódusait írják le, az önvizsgálattól, a magában-magát-kereséstől a formák, a megragadható összefüggések analízisén át a még lakható mikrovilágok felé. Rezdülések, fénytörések, pillanatrajzok: az érzéki tapasztalás összekapcsolása az érteni akarással, egymásba hullámzó romantikus és racionális mentalitás. Reflexív költészet. Visszatükröz mindent, ami felé fordul. Elmélkedik, megszólít, felidéz, vitat: jelen van a kultúra szüntelenül táguló egészében, mindennapokban, történelemben, természet és ember alkotta terekben” – írja Mányoki Endre a kötet ajánlójában.
A könyvhöz egy DVD is jár, mely a Katedrális az örök télnek c. kötetének verseit tartalmazza. A verseket maga a szerző adja elő.
A könyvbemutató záróakkordjaként a szerző dedikált, majd a vendégeket baráti beszélgetésre, koccintásra invitálták.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)2014. október 11.
Népveszteség és népvándorlás
A 20. század elején a trianoni határok létrejöttén kívül a belső migrációk is nagyban befolyásolták a társadalom átalakulását Magyarországon – mondte el szerda-esti előadásában Romsics Ignác professzor, aki az RMDSZ által létrehozott Szacsvay Akadémia keretében a két világháborúhoz kötődő területváltozások nyomán kialakult népvándorlásokról értekezett.
Mint elmondta, a békediktátumot követően az ország rengeteg lakost vesztett, de ugyanakkor sokan be is vándoroltak. Első ízben 400 ezer magyar érkezett a trianoni Magyarországra, s közülük a legtöbben (mintegy 200 ezren) Erdély különböző részeiről vándoroltak be. Évekbe telt, amíg az ország be tudta fogadni ezt a hatalmas tömeget, és ez idő alatt sokan vagonokban éltek családjukkal a mai ember számára elképzelhetetlen körülmények között. Nemcsak a lakhatásukat, de még az étkeztetésüket is alig tudta biztosítani a kormány, ami rengeteg feszültséget és frusztrációt szült. A menekülttáborok ennek következtében szélsőséges jobboldali és nacionalista mozgalmak melegágyaivá váltak.
A trianoni határokkal Magyarország lakossága azelőtt sosem látott mértékben homogenizálódott (a mintegy 9 milliós lakosság 92,1%-a magyar nemzetiségű volt) és vallásilag is egyszerűsödött – magyarázta az előadó. Mint hozzátette, ez a fajta átalakulás kifejezetten a vesztes államokra volt jellemző. Romsics Ignác beszélt még a két világháború között megalkotott revíziós tervezetekről, valamint azokról a nagyhatalmi feltételekről, amelyek végül lehetővé tették a határmódosítást.
Az előadó ugyanakkor számba vette azt a veszteséget, amelyet a II. világháborús részvétel okozott Magyarországon. A hatalmas tőkeveszteségen felül több mint kilencszázezer áldozatot követeltek a harcok – ebből 500 ezer civil halott és 360 ezer a meghalt, megsebesült vagy hadifogságba esett honvédek száma. Ezen felül további mintegy félmillió magyar illetőségű zsidó esett a gázkamrák, a munkaszolgálat és a nyilas vérengzés áldozatául.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2014. október 11.
Már várja látogatóit a Donát-szobor
A terveknek megfelelően az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén, az ún. Falumúzeumban állították fel a korábbi helyéről májusban leemelt, a nyár során Magyarvistán konzervált és megtisztított Donát-szobrot.
Városházi forrásokból megtudtuk: a közeljövőben avatóünnepséget is szerveznek ennek kapcsán, Tudor Sălăgean múzeumigazgató pedig arról tájékoztatta a Szabadságot, hogy a szobor kihelyezése egy hete történt, és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tegnap fejezték be. – A Donát-szobrot a szabadtéri múzeum bejáratán belül helyeztük el, mert itt biztonságosabb, mintha a múzeum elé került volna, ahová többen javasolták. Meg kell védenünk műalkotásainkat, nehogy vandál kezek pusztításának essenek áldozatul. A konzerválás véleményem szerint jól sikerült – összegezte a múzeumigazgató a 38 ezer lejes, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által finanszírozott munkálatok végeredményét.
Szabadság (Kolozsvár)2014. október 11.
MAGYAR HANGOK – Kis közösségek nagy kihívásai
Kelemen Hunort a kolozsvári magyarok kérdezték
Nem igaz, hogy a magyarság számára nincs tétje az államelnökválasztásnak – jó alkalom ez arra, hogy bemutassuk, milyen Romániát akarunk, ebben milyen helyet képzelünk el az erdélyi magyaroknak, és hogy ez nem sérti a románság érdekeit – hangzott el azon a csütörtök esti pódiumbeszélgetésen, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnök, Nagy Endre moderátor, az Erdély FM műsorvezetője, Horváth Anna alpolgármester és Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Kulturális Egyesület elnöke vett részt.
Székelyföldön lesz autonómia, de velünk itt, Kolozsváron mi lesz? – fogalmazta meg a vegyes környezetben élő magyarok kérdését Tibori Szabó Zoltán újságíró Kelemen Hunornak azon a pódiumbeszélgetésen, amelyen a szövetségi elnök államelnökjelöltjeként vett részt október 9-én, szombaton. „Nem árt felemlegetnünk, hogy az RMDSZ intézményépítéssel, a nyelvi jogok igénylésével, a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezettel, és nem a regionális autonómiával kezdte a magyarság jogköveteléseit 2006-ban. Az erre vonatkozó törvénytervezet vitáját azért rekesztettük be a képviselőházban, mert a román pártok megpróbálták kivenni belőle azt a fejezetet, amely a kulturális autonómia működését szabályozza, és úgy próbáltak volna megszavazni egy, a kisebbségekre vonatkozó törvényt. Ezt mi nem engedhettük meg, mert a kulturális autonómia nélkül nem tudtuk elfogadni ezt a törvénytervezetet” – válaszolta a feltett kérdésre a szövetségi elnök a Kolozsvári magyar hangok című eseményen, amelyben Tibori Szabó Zoltán újságíró mellett Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere volt a beszélgetőpartnere.
A támadásokra a politikus puhul, mint a hús, vagy keményedik, mint az acél – mondta Kelemen Hunor, aki bevallása szerint nehezen viseli, amikor olyan jelzőkkel illetik, mint hazaáruló vagy terrorista. A közönségből érkező kérdésre a szövetségi elnök elárulta, „önvédelemből” nem néz tévét, és rendszerint csak azt olvassa, amit munkatársai elé tesznek.
Szabadság (Kolozsvár)2014. október 11.
Könyvkiadásról tanácskoztak
A romániai magyar könyvkiadás aktuális kérdéseiről tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtökön az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) és a Communitas Alapítvány szervezésében. Kiindulópontként az a vitaindító szolgált, amelyet a KAT felkérésére Hajdú Áron, a csíkszeredai BookArt Kiadó igazgatója írt.
Szabadság (Kolozsvár)2014. október 11.
Most nem titokban tárgyalnak
Februárban Brassópojánán lesz az új Neptun
Viharfelhők gyülekeznek a romániai magyar politikai életben az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán – derül ki a Krónika riportjából. Borbély László, mint régi neptunos, védi a mundér becsületét, mások óvnak a rossz kompromisszumtól. Márpedig a témával foglalkozni kell, ugyanis februárban újra összeülnek az érintettek a Project of Ethnic Relations (PER) égisze alatt.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai PER nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban. Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő forduló februárban történhet meg.
Borbély: bárhol, bármikor
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar-román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben a román félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
MPP: tudjunk róla mi is!
A tárgyaláson a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki a Krónikának Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban: „ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a tengerparti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Ingyen pacifikálnak minket
Tőkés László szerint korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják (...) Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint 1993-ban, Neptunon stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”. Szerinte előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét, azaz ne csak a mindenáron alkupártiak legyenek jelen.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 11.
Újabb panaszáradat az Őrkőre
Lopnak, mérgeznek, „skalpolnának”
Mint arról már szeptemberben beszámoltunk, több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írt alá panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei rendőrséghez, a helyi rendőrséghez és csendőrséghez juttattak el, és amelyben a romák által elkövetett lopásokat, a tarthatatlan helyzetet kifogásolták. A panaszosok a nyilvánosság felé fordultak, hiszen elmondásuk szerint az illetékesekkel megbeszélt intézkedések továbbra is késnek.
Kiderült, hogy a Fenyves utcában a romák lopják, ami mozdítható: a több mint hétmázsás kazántól kezdve a rézből készült házszámig mindent elvisznek. Egy családi házat nemrég adtak el, új tulajdonosaik alig költöztek be, máris kirabolták őket. De az utcában ritka az az építmény, amelyiknek ne lenne részben meglovasítva a csatornarendszere.
Sok esetben az udvarokból a termést is elemelték, egy manzárdot szőrőstől-bőröstől kiürítettek, egy 90 éves háborús hősnek a rézből készült házszámát lelopták, és olyan is megtörtént, hogy a bebetonozott, szőlőkötözésre használt fémrudakat ásták ki, betonostól vitték el. A panaszosok elmondása szerint a hatóságok azt javasolták, érjék tetten a tolvajokat: egyszer sikerült is a pincébe bezárni egy lopni jött csemetét, ám percek alatt több mint 100 roma verődött össze a megmentésére, szinte megskalpolták a tettenérőt, betörték az ablakait. A rendőrség pedig, mivel kiskorú volt, elengedte a tolvajt.
Jelenleg közel harminc, idén megejtett lopást jeleztek az illetékeseknek a panaszosok (elmondásuk szerint ennél jóval több eset történt), ám az eredmény késik. A helyszínen három családi házat is mutattak, amelyeket évek óta árulnak, ám eladhatatlanok az ingatlanok az Őrkő közelsége, illetve a lopások miatt. Ugyanakkor az apácazárda előtt szoktak ingyen-élelmiszerért összeverődni a roma fiatalok, akik a járdára piszkítanak, üvöltöznek, de az utcán malacok, lovak is járnak: ott jártunkkor is azonosítószám nélküli szekeres vágtatott végig őrülten, fittyet hányva a nemrég felszerelt térfigyelő kamerákra.
– Februárban jutottunk be a polgármesterhez, ám az ott elhangzott ígéretek váratnak magukra: a helyi rendőrség járőrözését nemhogy a romák, de mi sem észleltük eddig. Egyedül a megyei rendőrség mutatott némi határozottságot – háborogtak az összesereglettek.
Az utóbbi időben az is divatossá vált, hogy patkányméreggel teszik el láb alól a polgárok kutyáit, hogy könnyebben lehessen lopni. A Fenyves utcaiak nem értik, honnan gyűl a sok roma az Őrkőre, illetve miként építkezhetnek engedély nélkül, miért nincsenek ellenőrizve, felelősségre vonva.
– Nem azért dolgoztunk, hogy vénségünkre nem csak a terményt, hanem megélhetésünk eszközeit, a kapát, a köszörűt is kilopják a kezünkből. Csak annyit kérünk, védjenek meg az illetékesek, mert mi is adófizető polgárok vagyunk – összegeztek a károsítottak.
A hatóságok érdeklődésünkre kifejtették, eddig is felügyelet alatt tartották az utcát, és az elkövetkezőkben is járőröznek a környéken.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 11.
Multikulturálékos kezelés
Elmúlt a nyár, már messze jár, dúdolhatjuk bátortalanul a régi éneket, mert bizony a sok jó barát és alkalmi szerelem is fölporzott az égre az első hideg szélfuvallattal. Azokról nem szól ez a sor, akik igenis, ezen a nyáron találták meg az igazit, egész életre szólót. Mert párban repülni, az az igazi!
Az írók, költők is megkapták az első behívókat találkozókra, mert a nyár nem terem babérokat, hiszen mindenki nyaral, tengeren, őserdőkben... Szóval majdnem mindenki.
Itt van a szemem előtt a meghívó, hogy aszongya: tisztelettel meghívnak interaktív beszélgetésre, az íróolvasó-találkozó a tolerancia, a multikulturalitás jegyében fog lezajlani.
Különösebb gondot nem okoz ez a meghívó, azonnal telefonáltam, hogy ilyen találkozókra nem szoktam járni. Mert ötven éve írok és közlök, de interaktív beszélgetésre nem jártam. Lehet ez valami súlyos idegbajt kezelő eljárás is, vagy esetleg kölcsönös testi sértések osztogatása egy terem négy fala között, ahol az aktivitás köztem és a kiválasztott hallgató között zajlik. De nem közlik az interaktív felek súlycsoportját! Akkor meg?
És mi az, hogy a tolerancia jegyében zajlok én magam? Mert a türelemről néha írok, számtalan alkalommal köszönhettem meg több országban a hallgatók türelmét. De tolerancia? És nem vállalhatom a multikulturális fel- meg kihívást. Ugyanis többek között nem értek a moldvai román hímzéshez például. Csak gyönyörködöm abban. És nem többet az óceán szintje alatti építkezéshez.
Amit vállalhatok, nem bizonyos, hogy ezen a találkozón sorra kerülne, ugyanis az ellenségeimhez nem vagyok türelmes. És az ilyen merő és merev interaktív, multikulturálékosan toleráns, káromkodékony találkozók – anyanyelvem és népem kultúrájának ellenségei, hát arrafelé se mehetek. Mert az én individuális politikám esszenciája abban kulminál, hogy a totális faktumok és tézisek fundamentumán reális hipotéziseket tendálok kreálni. Pá-pá, kedves meghívók!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 11.
Pontrablás a bukaresti pokolból
Magyarország megtörte bukaresti kudarcsorozatát: ha nyerni ugyan nem is tudott, de 1-1-es döntetlennel pontot rabolt Romániától a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnoki csoportselejtező szombati mérkőzésén.
Kudarcot vallott a Román Labdarúgó-szövetség kampánya, legalábbis ami a xenofób megnyilvánulások megfékezésére irányult, hiszen gyakran lehetett hallani a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmusokat, szitkozódást, a magyarok részéről pedig „cigányozást”.
A magyar himnuszt a románok petárdadurrogtatásokkal és görögtüzekkel megspékelt füttykoncertje nyomta el, a román himnusz alatt pedig a vendégszektorban ülők mutogatásokkal válaszoltak. Ekkor különben továbbra is petárdák hangjai adták meg az alaphangot, és a görögtüzek „hangulatvilágítása” közepette a hatalmas román lobogó is legördült a lelátókon, és a politikai „üzenet” sem maradt el.
„România este stat național suveran și independent, unitar și indivizibil”, azaz Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam – olvashatta a stadion közönsége.
Szinte észre se lehetett venni, amint a skót játékvezető síppal jelezte a meccs kezdetét és a hazaiak letámadták a vendégek gyenge védelmét. Az iram nem volt rossz, de úgy tűnik, néhány szurkoló nem a mérkőzés miatt jött, és beigazolódott a lapunk által megszólaltatott drukkerek jóslata: bár a román rivális klubok szurkolóit megpróbálták szétültetni, a Kolozsvári U és a Dinamo ultrái között verekedés tört ki, így – akárcsak az egy évvel ezelőtti román–magyar vb-selejtező alkalmával – ezúttal is gyorsan átrendeződött a stadionbeosztás.
Eközben javában zajlott a játék a pályán, és bár a magyarok egy „Mindent bele!” felkiátással próbálták ösztönözni a nemzeti tizenegyet, sem Dzsudzsák Balázs szögletrúgásából, sem pedig az azt követő szabadrúgásából nem lett veszélyes helyzet, vagy akár gólhelyzet. Támadásban a románok voltak aktívabbak, ugyanakkor a kapura lövések terén nem izzasztották meg túlságosan Király Gábort.
Az első félidő közepén a „Vesszen Trianon!” is előkerült a tarsolyból, de ezután a hangulat is kezdett normalizálódni. Ekkor már a korábbi petárdázástól bedugult fülek is ismét „hallottak”, és egymás sértegetése helyett biztatással próbálkoztak a románok, és Victor Pițurcă legénységének helyzeteit tapssal jutalmazták.
Aztán talán mintha Dárdai Pál alakulata meghallotta volna, hogy Mindent bele!”, és egy pontrúgás talpra ugrasztotta a vendég szurkolókat. A 39. percben ugyanis Szalai Ádámnak – aki utána a földön maradt és ápolásra szorult – sikerült bevennie Ciprian Tătărușanu kapuját, csakhogy az öröm hamar elillant, mivel a magyar ék lesről indulva fejelte az érvénytelen találatot.
Miközben a lelátókról „Székelyföld, román föld!” rigmus csendült fel a román szektorból, a percek nagyon gyorsan peregtek, olyannyira, hogy a stadion arra eszmélt fel, hogy a 45. percben a csapatkapitány Răzvan Raț középreadását Raul Rusescu tolta be öt méterről a magyar hálóba – 1-0-s román előnnyel küldve így szünetre a csapatokat.
A román szövetségi kapitány kezdő tizenegye különben nem okozott meglepetést – bár Goiant már rögtön az ötödik percben Gardoșra kellett cserélnie, várható volt, hogy Luchin végül kispados lesz, és ha Keserű és Rusescu között kell választania, akkor utóbbit küldi előbb harcba. Ez jó megoldásnak tűnt, akárcsak Sânmărtean bevetése, aki a 67. percig – amíg Tănaséra cserélték –, hatékonyan tartotta a labdát.
A magyarok nem adták fel: hol Szalai próbált meg felszaladni a labdával, hol pedig kombinatív építkezésekkel próbálkoztak, de mindhiába. De amikor már úgy tűnt, hogy nyeretlenül távoznak a román fővárosból, a magyarok bebizonyították, hogy értenek a pontrúgáshoz: a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs a 82. percben szabadrúgásból kiegyenlőített.
A hajrában bármi megtörténhetett volna, de a második félidőben irányító magyar válogatott pontot szerzett, így a Bölöni László által megtippelt döntetlen maradt a végeredmény. Ezt a magyar szurkolók énekléssel ünnepelték, miközben a hazaiak alig pár perc alatt elhagyták a lelátókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro |