udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 5161-5190 | 5191-5220 | 5221-5250 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. október 13.
Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 13.
A hétvége hírei
Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.
A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság
Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.
Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.
Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebolavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 13.
A románságnak is van helye az autonómiában
A Székelyföldön élő román közösségnek járó garanciák biztosítása volt az egyik fontos kérdésköre annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnököt a Gyergyói- medencében élő magyarok kérdezték pénteken a gyergyószentmiklósi Korona teremben. Az RMDSZ államelnökjelöltjének beszélgetőpartnere Bende Sándor, az RMDSZ gyergyó területi szervezetének elnöke és Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere volt.
Kelemen Hunor a beszélgetés felvezetőjében a kölcsönös bizalom jelentőségét emelte ki, amely nélkül nem működik sem barátság, sem házasság, sem a nagyobb közösségek közti viszony, és amely a pénznél is fontosabb. "Láthatjuk, hogy a jól teljesítő európai társadalmakban magas a bizalmi szint a közösségen belül és a közösségek között is. Amikor jövőnkről beszélünk, amelyet ebben az országban tervezünk, ezt a kérdést nem kerülhetjük meg. Mert a bizalom hiánya – ezt is tapasztalhatjuk – konfliktusokat termel újra, a folyamatos feszültségek pedig megterhelik a társadalmi viszonyokat" – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje, aki szerint Romániában az etnikai hovatartozás még mindig elsőrendű akkor, amikor az országos szintű ügyek terítékre kerülnek.
"25 év alatt rengetegszer elhangzott már az autonómia szó, de a hangoztatáson nem jutott tovább senki. Amikor egymás között beszéltünk, mindenki azt értett alatta, amit csak akart, és nem biztos, hogy ugyanazt. Most van egy tizenkilenc oldalas törvénytervezetünk, amelyről a kritikák hamarabb megjelentek, még azelőtt, hogy azt olvasták volna. Hosszú út elején állunk, és bízunk abban, hogy ennek az útnak a végén a törvényt elfogadják" – mondta Bende Sándor területi elnök, akinek mondandóihoz Laczkó Albert Elemér polgármester azzal csatlakozott, hogy a törvénytervezet kapcsán a legfontosabb az, hogy az ország megismerkedik ezzel a törekvéssel, a közvita során a Gyergyói-medencében élő románsághoz is eljut az üzenet.
"Jól választottunk, amikor a dél-tiroli modellt tekintettük alapként, hiszen úgy alakította ki az autonómia hatásköreit, hogy az ott élő közösségek nem tudnak egymás ellen cselekedni, ezen túl pedig biztosítja a valós kétnyelvűséget. A székelyföldi autonómiában élő románoknak is garanciákat kell biztosítanunk identitásuk megőrzésére, mert mi ugyanezt elvárjuk Romániától. Ezt a Székelyföld többi területén is támpontnak kell tekintenünk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint vannak olyan nyitott gondolkodású román vitapartnerek, akik megpróbálják megérteni a magyarok törekvéseit, de kételkednek is ezek helyénvalóságában. "Mi mindig azzal kezdjük a párbeszédet, hogy az ország területi integritását nem akarjuk megbontani, és ezzel meg is tettük a lépést a nyitottság felé, hiszen román partnereket keresünk, akik az előítéletek lebontásában segítenek. Csupán ezután fordulunk majd a politikumhoz, hiszen így nagyobb az esélyünk arra, hogy a törvényhozásban is érdemi vitára kerül sor" – fogalmazott az RMDSZ államelnökjelöltje, akinek hozzászólásához Bende Sándor azt fűzte hozzá, hogy Gyergyóban is beszélgetett már olyan román emberekkel, akik el szeretnék olvasni az RMDSZ autonómiastatútumát, mert érdekli őket, hogy miről szól ez a tervezet.
"Ne feledjük el, hogy ma annak a politikai közegnek tudunk üzenni, amely a kilencvenes években leülni sem akart velünk egy asztalhoz. Engem is állítottak meg román ismerősök, hogy megkérdezzék: mit is akartok ti? Az előítéletek lebontásában mindnyájan részt kell vennünk, minden magyar ember felelős ezek lebontásáért" – mondta a hallgatóság soraiból Dézsi Zoltán.
Az autonómia gazdasági felté-telei kapcsán Kelemen Hunor elmondta: nem tart attól, hogy ez a rendszer ilyen szempontból nem megalapozható. "Amennyiben a helyi adók jelentős része itthon maradna, és ebből tudnánk gazdálkodni, sokkal jobban boldogulnánk, mint eddig. Gazdasági szempontból sem szakadnánk el az országtól, de nem kellene Bukarestbe menni ahhoz, hogy jóváhagyást kérjünk különböző beruházásokra, hanem mindezt helyi szinten döntenénk el" – tette hozzá Kelemen Hunor, akinek mondandói kapcsán Gyergyóremete polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a térségben kevés a befektetés, sok az adminisztratív buktató, az intézmények pedig hatalmas összegek kifizetését várják el a vállalkozóktól. "Nagy befektetések nélkül ma nem tudjuk megállapítani, hogy igazán milyen munkavégzésre lennénk képesek, és ezért én az autonómia kérdése kapcsán a kitartó munkát húznám alá mint feladatot" – mondta Laczkó Albert Elemér.
A Magyar Polgári Párttal való együttműködést firtató kérdésre Kelemen Hunor elmondta: bár voltak viták a törvénytervezet kidolgozásakor, mégis sikerült egy olyan szöveget alkotni, amelyet az RMDSZ és az MPP is közvitára alkalmasnak tartott. "Az autonómia működtetése a közösség felelőssége, ezért együtt kell működnünk, a párbeszédet folyamatosan ébren kell tartanunk, és azt ajánlom, hogy soha olyat ne tegyün, és ne mondjunk, amiről nem szeretnénk, hogy a másik megtegye vagy elmondja ellenünk. Felelősen gondolkodó emberek vagyunk, akik felismerték, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben az együttgondolkodást kell gyakorolnunk" – jelentette ki Kelemen Hunor és hozzátette: az RMDSZ az autonómiatervezetet kormányzati szereplőként mutatta be, ezért elutasítja azokat a vádakat, amelyek a megalkuvást emelik ki a törvénytervezet létrehozása kapcsán.
"Hogy kinek és mit hozott a Romániában most befejeződő éra, azt majd mindenki eldönti magának. Egy dolog azonban biztos: sok minden megváltozik a következő időszakban. Lezárulhat, de ki is tágulhat a mozgásterünk. Sok a dolgunk, sok mindent el kell magyaráznunk a körülöttünk élőknek, és közben azt is kell tudnunk, hogy mások is odafigyelnek arra, hogy mi, magyarok támogatjuk-e egymást" – jelentette ki végezetül a gyergyószentmiklósi beszélgetésen Kelemen Hunor.
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 13.
Értékelő Sebestyén Csaba RMGE elnökkel
Mire számíthat mezőgazdaságunk 2020-ig?
Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel az aradi Magyar–magyar Gazdatalálkozó alkalmával értékeltük az Agromalim kiállításon és vásáron szerzett tapasztalatait, illetve megvitattuk a mezőgazdasági érdekvédelem időszerű kérdéseit.
– Elnök úr, milyen benyomásokat szerzett az Agromalim kiállításon és vásáron?
– Azon az RMGE immár 15 éve szervezi meg a Magyar-magyar gazdatalálkozót, ami igen fontos az országhatár két oldalán élő, tevékenykedő magyar gazdák számára, de örömmel tapasztalható, hogy most már a Kárpát-medencei magyar gazdák is bekapcsolódtak az együtt gondolkodásba, a gondok közös megbeszélésébe. Köszönjük az Agromalim vezetőségének, amiért erre alkalmat biztosítanak. A megelőző évekhez hasonlóan idén is fontos üzenetet fogalmazott meg a Magyar–magyar Gazdatalálkozó, ahol vázolni próbáltuk: ahhoz, hogy a Kárpát-medencei mezőgazdaságnak jövője legyen, fontos az Európai Unió támogatási formáinak a megszerzése, az agrárpolitikának az erdélyi magyar gazdák érdekei szerinti alkalmazása. Ugyancsak fontos, hogy az oktatástól a szaktanácsadásig minden lehetőséget kihasználjunk az intézményszervezésben a pénzek megszerzése érdekében. Mindez a gazdák hatékony tevékenységének az előmozdítását szolgálja. Újra kihangsúlyoztuk: a mezőgazdasági hatékonyságot nem feltétlenül tonnákban és hektoliterekben mérjük, hanem fontos a tájfenntartás, a tájközeli gazdálkodás. Nem feltétlenül ipari létesítményeket, nagyparcellás gazdaságot akarunk, hanem mindenhol olyat, ami éppen megfelel az ottani gazdálkodóknak. Azt, hogy a gazda hány hektár földnek a megműveléséből éljen meg, nem másnak, hanem magának a gazdának kell eldöntenie, miközben a politikumnak, a kormányzatnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ott tudjon dolgozni, meg is tudjon belőle élni, ne kelljen segélyért folyamodnia.
– Érdekes dolgot mondott ezzel kapcsolatban a délvidéki Nagy Miklós, aki szerint náluk 4,4 hektár a gazdánként átlagosan megművelt terület, aminek a hasznából meg is tudnak élni.
– Természetesen, még kevesebb hektár hasznából is megél egy család, ha megkapja hozzá a kellő segítséget. Ha viszont 10 hektárt képes megmunkálni, akkor ahhoz a területhez kell neki eszközöket, munkafeltételeket biztosítani.
Ugyanannyi pénzre számíthatunk
– A következő 7 évben az ország vidékfejlesztése 8,1 milliárd euró EU támogatásra számíthat. Véleménye szerint a jelzett összeg elég lesz-e, fellendítheti-e a gazdálkodást vagy több pénzre lenne szükség?
– Szerintem a mezőgazdaságban nincs annyi pénz, amit ne lehetne ésszerűen elkölteni. Ez a 8 milliárd annyi, amennyi az elmúlt 7 esztendőben volt, és azt nagyjából el is költöttük az adott időszakban. A mezőgazdaságban felhasznált EU-támogatásokat Romániában 70-80%-ban használtuk fel. Van, amire elég, máshova viszont kevés ez a pénz. A 8 milliárd csak a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervnek a keretösszege, ami nem tartalmazza a területalapú, illetve az egyszeri kifizetések alapján működő támogatásokat. Ha viszont az összeget elosztjuk a 16 intézkedésre, amire a kormány, vagy a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv szánta, akkor kiderül, hogy vannak olyan intézkedések is, amelyekre szerintem több pénz kellett volna.
– Megemlítene közülük néhányat?
– Példának okáért a fiatal gazdák támogatására 400 millió eurót szántak, ami szerintem nagyon kevés, a kisgazdaságok támogatására 150 millió, ami nagyjából 10 ezer pályázatra elég, tehát nagyon kevés, mert legkevesebb 100 ezer kisgazda szorulna támogatásra. Éppen ezért, tízszer ekkora alapra lett volna szükség. Ugyanakkor vannak olyan intézkedések is, amelyekre véleményünk szerint túl sokat különítettek el. Ilyen az infrastruktúrafejlesztésre, vagyis a falvakon megépítendő víz- és gázvezetékekre elkülönített 1 milliárd euró, ami komoly összeg, de nem innen, hanem a regionális alapokból kellett volna finanszírozni, mivel a mezőgazdasághoz sok közük nincs. Mindent összevetve, a folyó költségvetési keretet picit jobbnak tartom a legutóbbinál. Biztos vagyok abban, hogy Dacian Cioloş jelentősen hozzájárult a kisgazdaságok elismertetéséhez. Ugyanakkor Romániában is komolyan kellene venni a szaktanácsadást, az innovációt, az együttműködést, amelyek benne vannak a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben. Reméljük, el is indítják őket, nem hanyagolják, mint az elmúlt 7 esztendőben.
– Sok jót hallottam az anyaországi falugazdászok működéséről, nálunk nem lehetne-e hasonló szakember gárda tevékenységét beindítani?
– Nagyon jó ötletnek tartom, de hát már elejétől hangoztattuk, hogy komoly gondok vannak a szaktanácsadással, ami a régi elképzelésben, de az új változatban sem működik. Ezzel a legnagyobb gond a politikai akaratnak a hiánya. Magyarországon viszont komoly alapokra helyezték az agrárgazdasági kamarákat, amelyek a falugazdász hálózatot is működtetik. Nálunk viszont a kormánynak két forgatókönyve volt az agrárkamara létrehozásakor: egyik, hogy alá legyen rendelve a politikumnak, akkor megkapja a működéséhez szükséges alapokat; második forgatókönyv szerint a gazdáknak maguknak kellene megszervezniük, mindennemű támogatás nélkül. A második változat állt be, miszerint a gazdák úgy gondolták, hogy nincs szükség a politikum beavatkozására. Aminek az lett a következménye, hogy néhány megyében bejegyezték ugyan, de alapok, tehát tevékenység nélkül, infrastruktúra hiányában. Ilyen feltételek között nem tudnak tevékenységet kifejteni. Nem tudom, mi lesz a sorsuk azoknak az EU-alapoknak, amelyek kizárólag az agrárkamarai tevékenységekre, a szaktanácsadásra, a továbbképzésekre vannak elkülönítve. Attól tartok, azok valamilyen magáncégekhez kerülhetnek, esetleg átmennek a mezőgazdasági igazgatóságokhoz.
– Én azt hittem, hogy az agrárkamarák létrehozásával a mezőgazdasági igazgatóságok kompetenciái is hozzájuk kerülnek, míg utóbbiakat felszámolják, csakhogy nem így lett. Mi erről a véleménye?
– Az a legnagyobb baj, hogy az agrárkamráknak nem adtak kompetenciákat sem. Ha adtak volna, példának okáért a mezőgazdasági területek kivonását a mezőgazdasági forgalomból, az hatalmas nagy pénz, ami az Agrárkamarákhoz jutva némi alapot szolgálhatna számukra. Ha azt mondanák, hogy az agrárkamarák jogosultak pályázatírásra vagy azok kezelésére, új anyagi forrást jelenthetne számukra. Tehát az agrárkamarák anyagi forrásait sem határozták meg, de az Agrárkamarák Törvényében az sincs benne, hogy ezek önkormányzati támogatást élvezhetnek. Mert ha egy tisztességes megyei tanács vagy annak az elnöke támogatni kívánná a helybeli agrárkamarát, nem teheti meg, mert nincs rá törvényes keret. Szerintem a valós kompetenciákkal, működési feltételekkel felruházott agrárkamarai rendszer politikai akarat nélkül nem jöhet létre. Amíg Magyarországon sem született meg az alaposan kidolgozott Agrárkamarai Törvény, meg lehet nézni, hány agrárkamara működött.
– De hát államelnöki tanácsosként nem lehet-e oda hatni, hogy nálunk is megszülessen egy hasonló törvény?
Követendő francia modell?
– Az államelnöki mezőgazdasági bizottság által készített stratégia fenn van a honlapon, abban az említett dogok benne vannak. A baj csak abban áll, hogy egyetlen stratégiában sincs benne, hogy a kormány kötelezettsége lenne a benne foglaltak végrehajtása. Szerintem a kormányon múlik, hogy a kidolgozott stratégiából átveszi-e a jó pontokat. A Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia szervezőbizottsági tagjaként abba jó néhány újítást sikerült bevinnünk. Példának okáért, hogy pályázati elbíráláskor elsőbbséget élvezzenek a családi gazdaságok és a közepes gazdaságok. Ez a mi jelenlétünknek köszönhető, remélhetőleg sok kis- és közepes gazdaság élvezi majd az előnyeit. Az érdekvédelem, sajnos, állandóan ki van téve a politikum szeszélyeinek. Éppen ezért nem tud annyira megerősödni, hogy politikai nyomást gyakorolhasson. Példának okáért Franciaországban az agrárkamarák nélkül nem lehet mezőgazdasági minisztert választani, akit az agrárkamarák bármikor leválthatnak. A román kormánynak minden kell, csak ez nem. A decentralizálást hirdetjük ugyan, de nem valósítjuk meg. Ehhez szerintem jönnie kell egy új hatalomnak, amelytől a választások előtt elvárják, hogy a minden téren történő decentralizálást ne csak hirdesse, hanem kötelezően végre is hajtsa.
– Azzal zárjuk az értékelőt, hogy megmagyarázzuk az RMGE közelgő 170. születésnapját. 1844-ben Románia török uralom alatt volt, akkor hogy alapulhatott meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete?
– Az RMGE jogelődjét, az Erdélyi Gazdasági Egyletet 1844-ben alapították, 1939-től Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet néven működött, de 1947-ben a kommunista hatalom a többi civilszervezettel együtt megszüntette. 1990 márciusában, amint lehetőség nyílt rá, megtörtént az újraalakítása. Akkor még nagyon sokan éltek az EMGE-tagok közül, akik újralapították a rendszerváltás után Romániai Magyar Gazdák Egyesülete néven, aminek az alapszabályzatában benne van, hogy az EGE és az EMGE jogutódja. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy 170 évesnek nevezhetjük magunkat, és a jogelődjeinknek a képviselői vagyunk. Az évfordulóra november 8-án, Székelyudvarhelyen szeretnénk méltó módon megemlékezni.
– Köszönöm szépen, további sok sikert kívánok.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2014. október 13.
Magyarderzse elárvult templomát takarítottuk
Tavasszal Aranykút a cél, szabad csatlakozni
tavaszi páncélcsehi templomtakarítás után szombaton Magyarderzsére került sor – mintegy 60 önkéntes vállalta az újabb szomorú, mégis erőt adó feladatot.
A magyarderzsei középkori református templom állapota még a páncélcsehinél is siralmasabb. Ugyanaz a vihar, amely 2001-ben levitte a páncélcsehi templomtorony sipkáját, a derzsei templomot teljesen kifedte, a tetőtlenül megélt évek súlyos nyomait viseli az épület. 2008-ra mentő megoldással újrafedték, hogy legalább az esőtől védjék. Alighanem az új tetőszerkezet súlya is hozzájárult, hogy egyik oldala megdőlt. Szószékére még fel lehet menni, de vakolat szinte semmi, kő köszön vissza mindenhonnan. Tornyát az utolsó átfogó felújításkor építették, 1889-ben. Két idős református asszony él még a faluban, hosszú évek óta először hallhatták ismét templomuk harangjait megkondulni. A Kolozsvári Református Egyházmegye kezdeményezésének következő állomása a tervek szerint Aranykút lesz.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)2014. október 13.
Jagamas-népdalverseny negyedszerre
Negyedik alkalommal szervezett a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) Mérában népdaléneklési versenyt Jagamas János (1913–1997) erdélyi népzenekutató emlékére. Az idei megmérettetésre valamivel kevesebb, mint húsz, 10–18 év közötti versenyző érkezett. A viszonylag kis létszám ellenére a zsűri (Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke, Bedő Ágnes, a RMD egyik alelnöke és Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár) szebbnél szebb népdalokat hallgathatott, jó vagy akár kiváló előadásban. A verseny nagydíját tavaly és idén is Gorzó Boglárka, a János Zsigmond Kollégium VII. osztályos tanulójának ítélték, rendkívül szép hangjáért és minden igényt kielégítő előadásáért (felkészítő tanár: Bálint Annamária és Nagy Noémi Kriszta).
A Mérai Református Egyházközség termében október 11-én, szombat délelőtt megtartott népdaléneklési versenyen Mezei Csaba helybeli református lelkipásztor arra hívta fel a versenyzők figyelmét, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik”; Tóth-Guttman Emese örömét fejezte ki, hogy a térségben zajló számos esemény ellenére a gyerekek és felkészítőik időt áldoztak a népdalok megtanulására, a szülők pedig ara, hogy elkísérhessék gyermekeiket a versenyre.
NAGY-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)2014. október 13.
Szilágyi Zsolt: kell a román–magyar összefogás
Az erdélyi románság és magyarság összefogásának szükségességét emelték ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által csütörtök este Nagyváradon megszervezett fórum résztvevői.
A román–magyar párbeszéd érdekében szervezett rendezvény keretében Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje felszólalásában úgy fogalmazott, az erdélyi magyarság immár kilencven éve méltósággal viseli sorsát, azonban a magyarok drámai fogyatkozására és a mérhetetlen korrupcióra sürgősen megoldást kell találni.
„Nyugat-európai példák igazolják a régiók szövetségének hatékonyságát, ez nemcsak Erdély, hanem Románia összes történelmi régiója számára megoldást jelentene” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt. Kiemelte, a november 2-i választáson Erdély és Bukarest közül választhatnak az állampolgárok, akik „így dönthetnek arról, hogy egy erdélyesített Romániában vagy egy balkanizált Erdélyben akarnak élni”.
Toró T. Tibor, a néppárt elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a választás egy véleménynyilvánító népszavazás lesz, melynek során az erdélyi magyarok elmondhatják, hogyan képzelik el jövőjüket. Kifejezhetik, hogy a bukaresti hatalomhoz és az autonómiához való viszonyulásban melyik szemléletet támogatják: a bukaresti hatalomba beágyazódó „labanc” vagy az autonómiáért küzdő „kuruc” politikát.
Ebben a versenyben Szilágyi Zsolt az erdélyi magyarok jelöltjeként, míg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a bukaresti kormány magyar jelöltjeként szerepel – fogalmazott a pártelnök. Hangsúlyozta, nagy lendületet adna Erdély ügyének, ha végre az erdélyi románok is pártba tömörülnének, és a magyarokkal közösen síkra szállnának egy föderális Romániáért, az autonóm Erdélyért.
Angela Tocilă publicista arról beszélt, hogy nincs párbeszéd az erdélyi románok és magyarok között, ezért szükség van további fórumok megszervezésére, ahol mindkét fél őszintén elmondhatja, milyen jövőt szeretne. Tocilă hangsúlyozta: a kulturális autonómia mellett Erdély pénzügyi autonómiájára van szükség.
Pénteken délelőtt egyébként Szilágyi Zsolt államfőjelölt Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel találkozott. A beszélgetésen – melyen Toró T. Tibor is részt vett – Szilágyi megosztotta gondolatait az erdélyi magyar közélet és a romániai államelnök-választások kapcsán, és érdeklődött az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetéről.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar közösség érdekelt abban, hogy a közelgő választásokon minél magasabb részvételi arányt érjen el, és hangsúlyozták a társadalmi szerepvállalás fontosságát.
Krónika (Kolozsvár)2014. október 13.
Zakariás üzenete Kelemennek: a vita nem pofozkodás
Nyílt levélben kérte fel Kelemen Hunort, az RMDSZ államfőjelöltjét Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választmányi elnöke arra, hogy ne tekintse „pofozkodásnak” a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos magyar–magyar vitát. A választmányi elnök szerint szükség van a nyilvános vitára, az érvek ütköztetésére.
Kelemen Hunor a kampány során többször is elmondta, nem Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökjelöltjével kíván vitázni a választási kampányban, hanem a román társadalmat próbálja meggyőzni a magyar autonómiatörekvések helyességéről. Kelemen Hunor azt is nyomatékosította, hogy nincs vitája a magyarsággal, és hibának tartaná, ha a magyar jelöltek „egymást pofoznák” a kampányban.
Zakariás Zoltán sérelmezte, hogy Kelemen Hunor a nyilvános vitát, az érvek ütköztetését „pofozkodásnak” tekinti. Kijelentette, az RMDSZ jelöltje nem a megfelelő logikai sorrendben indította el a szövetség székelyföldi autonómiatervezetének a közvitáját. Ezt ugyanis a magyar közösségben kellett volna előbb lefolytatni. Zakariás úgy vélte, Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek mind a magyar, mind a román közösség felé „hitelességi problémája van”.
„Közösségünk kétségkívül erős, ezt legutóbb a székelyek nagy menetelésén is megmutatta. Ön ennek a közösségnek az egyik hangja. Üljünk le és hangoljunk össze, hogy ... az együttes hang is erős legyen!” – szólította fel az RMDSZ elnökét Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának az elnöke.
Novemberben első alkalommal lesz magyar–magyar verseny a romániai elnökválasztáson. Az RMDSZ Kelemen Hunort, a szövetség elnökét, az EMNP Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indította el a versenyben.
Krónika (Kolozsvár)2014. október 13.
Reflexió az RMDSZ autonómiastatútuma által felvetett néhány problémára
Az alábbiakban a Krónika Szempont mellékletében közölt, az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómia-statútumhoz, különösen a dokumentumnak az október 3–5-i lapszámban megjelent második részéhez szeretnék röviden hozzászólni.
Jogtörténeti és nemzetközi helyzet
Nem befolyásolhatja negatívan a Székelyföld autonómiaigényét, hogy a Skóciában kiírt népszavazáson nem fogadták el a függetlenség kinyilatkoztatását. Nézzük csak meg egy gondolat erejéig közelről: Skóciában nem az autonómiáról, hanem a függetlenségről szavaztak. Nem szavazták meg a függetlenséget, de a már meglévő autonómia (amely többek között azzal jár, hogy Skóciának saját parlamentje és saját kormánya van) megmaradt, sőt megerősődött. Pedig a másik oldalon a világ egyik nagyhatalma, Anglia áll, és nem a korrupt Balkán (bárcsak mi is ott tartanánk, hogy saját kormányunk és parlamentünk lenne, mint ahogy ez 1541-től több mint 150 esztendőn keresztül tulajdonképpen más név alatt megvolt.
Előrebocsátom, hogy én nagyon sajnálom, megértem és bánkódom amiatt a sok szenvedés miatt, amit az ukránok a volt szovjet birodalomban – valamennyire velünk együtt – megéltek. De ugyanakkor nem tudok nem tekintettel lenni arra, hogy – abból a szempontból, ami minket érdekel – jelenleg az Ukrajna területén levő orosz kisebbség harcol a nemzetiségi jogaiért, mint ahogy azelőtt az ukránok, sőt a románok is harcoltak a volt Szovjetunió ellen a nemzetiségi jogaikért.
Az Ukrajnában élő oroszok megvalósították kisebbségi jogaikat és függetlenségüket úgy, ahogy annak idején a Magyarországon élő, a lakosság 16 százalékát kitevő román kisebbség egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és elszakította az ország egy részét az anyaországtól. Amikor ez az ő véleményük szerint 1918. december 1-jén megtörtént, a románok ünnepélyesen, törvényerejű határozattal arra kötelezték el magukat, hogy a létrejövő Romániában biztosítani fogják számunkra többek között azt, hogy saját kebelünkből választott egyének által, anyanyelvünkön leszünk igazgatva és kormányozva. (Én máshol már bebizonyítottam, hogy ezek a határozatok ma is törvényerővel bírnak, amelyet nem tartanak be.)
Mielőtt rátérnék tulajdonképpeni témánkra, érdemes meghallgatni, hogy az akkori Magyarország területén élő román kisebbség mit követelt a maga számára: „A népek önrendelkezési jogának értelmében, valamint nemzetünknek és a vele egy területen élő kisebbségek érdekében (...) már most át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok által lakott vidékei fölött a teljes kormányzó hatalmat.”
A magyar kormány „...rendelje hatalmunk alá az azon a területen található minden állami, politikai, közigazgatási, bírósági, iskolai, egyházi, pénzügyi, katonai és közlekedésügyi intézményt, hatóságot és szervet. Ugyanakkor ezen a területen minden más imperium megszüntetendő” (lásd Raffay Ernő Nem (csak) Erdély volt a tét, Csíkszereda, Budapest, 2010, 7. oldal). Hangsúlyozom, mindezt a Magyarországon élő román kisebbség 1918. november 9-én követelte, amikor ők Magyarország területén laktak, és magyar állampolgárok voltak. Vajon mit mondanának a román hatóságok, ha az egyetemesen elfogadott jogegyenlőség elve alapján mi most ugyanazt követelnénk számunkra, amit ők követeltek akkor a magyar államtól? Megjósolom: megpróbálnának bezárni, vagy legalábbis ellehetetleníteni.
A statútummal kapcsolatos néhány konkrét javaslat
Nem tartom szerencsésnek azt a megoldást, hogy megalakuljon számunkra egy kizárólag Marosvásárhelyen székelő táblabíróság, csak akkor, ha ennek a táblabíróságnak a marosvásárhelyivel azonos jogkörrel felruházott részlegei működnének Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is. Ebben a vonatkozásban emlékeztetnék arra, hogy a marosvásárhelyi igazságszolgáltatás a mai napig nem vonta felelősségre azokat, akik 1990 márciusában kiverték Sütő András szemét, Kincses Elődöt pedig elüldözték az országból.
Mondhatnék más példát is, de nem tudnám bizonyítani. De ez a megoldás nem szerencsés abból a szempontból sem, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő lakosságot – ha a táblabíróságra fellebbezni akar – a jelenlegi rossz összeköttetések, útviszonyok közepette Marosvásárhelyre küldenék. Esetleg az elképzelhető, hogy az így létrejövő „autonóm” táblabíróság adminisztratív vezetőségének (mondjuk elnökének és alelnökének) Marosvásárhelyen legyen a székhelye, de konkrét igazságszolgáltatási tevékenységet kifejtő részlegek legyenek Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is.
A továbbiakban szükségesnek tartanám, hogy a legfelsőbb bíróságon és az alkotmánybíróságon is legyen egy-egy olyan bírói tanács, amelyben az autonóm területről származó, a magyar nyelvet írásban és szóban ismerő bírák többségben vagy legalább egyenlő arányban legyenek képviselőve a többségi nemzetből származó bírákkal. Ezeknek a bírói tanácsoknak biztosítaniuk kellene azt a lehetőséget is, hogy anyanyelven lehessen kérést beadni és perbeszédet folytatni.
Ez a rendelkezés első látásra nehézkesnek tűnhet, de kettős szerepe lenne. Egyrészt biztosítaná számunkra a kényes ügyekben (pl. a Székely Mikó kollégium és az egyéb magyar vonatkozású visszaszolgáltatási ügyekre gondolok) a jogszerű és jogegyenlőségen alapuló elbírálást. De ami még fontosabb, az az, hogy amennyiben az autonóm területekről induló ügyekben a fellebbezéseket a legfelsőbb törvényszéken csak románul lehet majd benyújtani, akkor fennáll a veszélye, hogy az iratokat már helyben is románul kell majd kiállítani, hogy a kizárólag román összetételű legfelsőbb törvényszék vagy alkotmánybíróság tagjai megértsék.
Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsban (CSM) csak egy nemzetiségi bíró legyen. A magyar ügyek elbírálása számára egy ugyanolyan létszámú, magyar és román nemzetiségű bírókból álló speciális tanácsot kell létrehozni. Ez nem lenne diszkriminatív intézkedés, ellenkezőleg, nemzeti jogegyenlőóségünk egyik biztosítéka lenne, amely senkit sem sért (az, hogy melyek lesznek azok az ügyek, amelyek majd ezeknek a speciális tanácsoknak a hatáskörébe tartoznak, azt a statútumban vagy a statútum végrehajtására kiadandó, általunk megszerkesztett végrehajtási rendeletben kell majd biztosítani.)
A nép ügyvédje hivatala keretén belül egy tanácsot kellene biztosítani, amely magyar nyelven „beszél és ír”, és amely a magyar ügyeket anyanyelvünkön oldja meg. Erre azért lenne szükség, hogy az ellenünk elkövetett jogsértések ellen anyanyelvünkön tudjunk panaszt emelni, és hogy arra anyanyelvünkön kapjunk választ. Ha mindezeket számunkra nem biztosítják, akkor autonómiánk és nemzeti jogegyenlőségünk elve továbbra is csak formálisan fog létezni.
Nyelvhasználati kérdések az élet minden területén
Biztosítani kell számunkra azt, hogy ezekbe a funkciókba olyan egyének kerüljenek, akik írásban és szóban ismerik és használják anyanyelvünket. Az igazi jog- és törvény előtti egyenlőség csak akkor valósítható meg, ha a sorainkból kikerült egyének minden hivatalban úgy tudnak érvényesülni anyanyelvünkön, mint a románok az ők vidékein. Itt megjegyezném, hogy ha a memóriám nem csal, akkor az 1881-es erdélyi román pártprogramban az szerepelt, hogy a románok által lakott területekre a magyar állam ne nevezzen ki magyar tisztviselőt.
Amikor a Prúton túli Moldovai Köztársaságban élő románok körében felmerült a nyelvhasználat (és az autonómia) kérdése, akkor ők azt mondták és kérték, hogy biztosítsák számukra azt a jogot, hogy például az ők területén levő orvosokkal anyanyelvükön beszélhessenek, különben az életük és az egészségük is veszélybe kerül. Náluk meglett. Ha mi ugyanezt kérjük az általunk többségben lakott területeken, akkor még a szakemberek is rögtön ránk kiáltják, hogy alkotmányellenesek vagyunk.
(Ami nem igaz, mert az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat ezeket a jogokat biztosított számukra. Ismétlem: nem igaz, hogy az akkori határozatoknak nincs törvényi ereje. De még akkor is jogunk van követelni, hogy tartsák be, ha csak erkölcsi ígéret.)
Természetesen itt nagyon kényes kérdések is fel fognak merülni, például, hogy mi legyen a jelenleg Székelyföldön dolgozó románokkal. Ezeket a problémákat úgy kell megoldani, hogy az ő jogaik se szenvedjenek csorbát, mondom ezt még akkor is, ha a jelenleg erőszakosan kialakított helyzet jórészt a Ceauşescu és az előtte működő diktatúrák következménye. Például a Ion Antonescu által Dél-Erdélyben bevezetett diktatúra sem volt jobb a Ceauşescuénál.
Végül, de nem utolsósorban az előzményekből tanulva most csak egész röviden említem meg, hogy a román igazságügy-miniszter számomra küldött írásos válaszában elismerte: az 1945-ös nemzetiségi statútum egyes rendelkezései most is érvényben vannak. Azt már én mondom, hogy azokra már több mint fél évszázada sehol hivatkozni nem lehet, mert senki sem alkalmazza (mivel formai jellegénél fogva az csak kormányrendelet, amit a gyakorlatban bárki módosíthat.)
Véleményem szerint most közzétett autonómiastatútumnál vigyázni kell még a következő két dologra.
1.) Bele kell foglalni, hogy az új statútum a két nép egyezsége, és a mi akaratunk nélkül a többségi nemzet egyoldalúan nem változtathatja meg.
2.) Mivel olyan alapvető jogokat fog szabályozni, mint a nyelvhasználat és egyéb kisebbségi jogok, a statútum nem rendelet, hanem alkotmánykiegészítő dokumentum kell legyen. Nem szabad az életbeléptetését vagy hatályon kívül helyezését rendeletekre bízni, mert akkor hatályát fogja veszíteni, mielőtt érvénybe lépne.
Szeretném aláhúzni, hogy autonómiánk és kisebbségi jogaink megadása és biztosítása a román többségnek legalább akkora érdeke, mint nekünk, de az ide vonatkozó konkrét törvények érvényre juttatása (többségi megszavazása) már a románok felelőssége. Nekik a között lehet választani, hogy megadják a jogainkat – ami egyben a lehetőségeinket is jelenti – ahhoz, hogy együtt dolgozzunk Románia előrehaladásáért, vagy a jogok biztosítása nélkül közel másfél millió irredenta lesz ebben az országban, amelyik nem az ország javára fog dolgozni, hanem nemzetiségi jogaink érvényesítésével fog foglalkozni.
Már lejárt az az idő, amikor mindent ránk tudtak kényszeríteni, amit akartak. Ezzel kapcsolatban végezetül megemlíteném még, hogy a legnagyobb magyarnak tartott Széchenyi István már több mint 150 évvel ezelőtt megmondta: mi sem vagyunk alábbvalóak a világ semmilyen más nemzeténél. És ez így igaz.
Rozsnyai Sándor
A szerző ügyvéd, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara volt dékánja
Krónika (Kolozsvár)2014. október 13.
Lusta történelemhamisítók
Lejtőre került a román történelem- és múltkutatás. Ennek mindenki számára látható bizonyítéka Kolozsvárott található a vasútállomás falán.
Az illetékesek ugyanis impozáns, márványból készült, aranyozott betűkkel díszített emléktáblát helyeztek el a pályaudvar falán, amelyen az eddigi állomásfőnökök nevét tüntették fel. Na jó, ez így ebben a formában nem egészen igaz. Ugyanis csupán az 1945-től napjainkig regnáló illetékesek neve került fel a táblára.
Nem mintha azelőtt nem létezett volna vasúti közlekedés, állomás vagy állomásfőnök a kincses városban. Csakhogy az 1870 és 1945 közötti időszakot nagyvonalúan elintézték annyival, hogy „Ismeretlenek”.
Mit is mondjunk: döbbenetes. Hiszen tudomásunk szerint az érintett időszakban már meglehetősen fejlett írásbeliség létezett, így bizonyos archívumokban bizonyára föllelhető lett volna a névsor. Ha máshol nem, akkor az 1870 és 1919, illetve az 1940 és 1944 közötti időszak a Magyar Királyi Államvasutak nyilvántartásában bizonyosan.
Mindenesetre tényleg meglepő, hogy ennyire tehetetlennek bizonyult a történetkutatás. Hiszen mégiscsak arról a nemzetről van szó, amelynek történészei, fantasztikus kreativitásról téve tanúbizonyságot, a bizonyítékok teljes hiányában is olyan történelmet gyártottak, amely a rendelkezésre álló történelmi és régészeti bizonyítékoknak fittyet hányva kitartóan vallja a dogmát, miszerint a románok nem a középkorban vándoroltak tájainkra a Balkánról, hanem a római hódítók és az amúgy utolsó szálig kiirtott dákok leszármazottai.
Mármost ilyen kreativitással gyerekjáték lett volna bármilyen állomásfőnököket kitalálni, hogy ne legyen ennyire nevetségesen foghíjas az a tábla. Bár igazából örülhetünk, hogy az érdeklődőknek nem azzal kell szembesülniük, hogy 1870 és 1945 között ősdákok, rómaiak, esetleg maga Traianus császár vagy egyenesen a római anyafarkas irányította a kolozsvári indóházat. A jelek szerint nem volt akarat és kapacitás sem az archívumokat felkutatni, sem néhány jó fantáziájú kutatót megbízni azzal, hogy találjon ki néhány jól hangzó nevű állomásfőnököt.
Ez rendkívül aggasztó. Mert mi lesz ebből az országból, ha már a történelem meghamisítására is csak ilyen félmegoldásokkal állnak elő a korábbi, lenyűgözően kreatív ötletek helyett? A végén még előfordulhat, hogy az érdektelenség és a figyelmetlenség miatt egy-egy hivatalos emléktáblára a valós történelmi tények is fölkerülnek. Az pedig maga lenne a vég.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2014. október 13.
Felfokozott hangulatban
Székelyföld román föld!, Ki a magyarokkal az országból! – szóltak az ismerős rigmusok szombat este a bukaresti nemzeti stadion lelátóin, miközben egy molinóról azt is megtudhattuk, hogy Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam.
A labdarúgó-szövetségnek nem sikerült tehát szép szóval hatnia az ultrákra, amin valljuk be, nem lepődtünk meg.
Miért is csodálkoznánk a „futballhuligánok” viselkedésén, amikor a kormány sem szokta visszafogni magát, amikor a magyarokon lehet ütni egyet, a magukat hírcsatornának nevező tévéadók okádják az emberek arcába a nap minden órájában, hogy mennyi baj van a magyarokkal, már most elnyomják a Székelyföldön élő románokat, mi lenne itt, ha elérnék a céljukat, és autonómiát kapnának, ráadásul a nyomtatott sajtóban is rendszeresen találkozunk uszítással, provokációval?
Miért lepődnénk meg azon, hogy kifütyülik és átpetárdázzák himnuszunkat, amikor a kormány hadat üzent a kisebbségi jelképeink használatának?
Pontáék az elmúlt napokban is mindent megtettek azért, hogy ne legyen baráti a hangulat. Orbán Viktor múlt heti kolozsvári látogatása után Dan Şova, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője egyenesen románellenesnek nevezte a magyar miniszterelnököt.
Mindezt azért, mert támogatni meri a Romániában élő magyarok autonómiatörekvéseit. Meg persze azért, hogy a kampány hevében egyet rúgjon örök politikai riválisukba, Traian Băsescu államfőbe, amiért szóba állt a magyar kormányfővel.
De most már tulajdonképpen nem is foghatjuk az államfőválasztás közeledtére azt, hogy előkerült a magyar kártya, az ugyanis a szociáldemokraták kormányra kerülése óta folyamatosan az asztalon van, és a nagyobbik kormánypártot az sem zavarja, hogy az RMDSZ-szel éppen koalíciós partnerek.
Ebben a hangulatban pedig nem lehetett arra számítani, hogy nem lesz bozgorozás a lelátókon. Jó lett volna viszont nem reagálni a provokációra. Hátha majd legközelebb. Hazai pályán.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)2014. október 13.
Magyar történészsors Romániában
Tófalvi Zoltán író, történész kapta meg idén a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat. Az alábbiakban közöljük M. Kiss Sándor történésznek, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének a Kisvárdán múlt vasárnap rendezett ünnepségen elhangzott laudációját.
Tófalvi Zoltán. Elvarázsolt ember. Sajátos csodalény. A különösen egyedi kelet-közép-európai sors méltóságteljes hordozója. Másként szólva: nyugdíjas történész – egyáltalán létezik ilyen státus, hogy nyugdíjas történész?
Publicista, író, tévészerkesztő. Tegyem hozzá: elszabadult igazságkereső, a hűség szobra, húsból-vérből való, vagyis elkötelezett magyar értelmiségi. Különben hetvenéves. Ilyenkor az ember leül a kertjében – ha van diófája, akkor az alá –, és elmereng a múlton, vajon mi marad meg mindabból, amit eddig termelt? Tófalvi Zoltán e helyett – bár gereblyéznivalója lenne épp elég – jövőt tervez.
Huszonnégy évvel ezelőtt – 1990 elején – kezdett el foglalkozni a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel, s az ezt követő politikai perekkel.
Viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. Öt év múlva, 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amelyből eddig öt kötet jelent meg, darabonként 750-800 oldalon.
Tehát a hiány további öt kötet, vagyis – kilóban számolva – körülbelül 4000 oldal. A napokban – magam is hetven körül téblábolok – különböző nyavalyáimat sorolva orvos barátom megnyugtatott, mondván, az emberi élet százhárom évre van kalibrálva, és az egyénen múlik, hogy ebből a százhárom évből mennyit képes realizálni. Másként szólva: hány éves koráig képes élni. Zoltán! Hét év alatt öt kötet, további hét év – s akkor még csak hetvenhét éves leszel –, további öt kötet. S az azt követő negyedszázad? Valóban ideje elkezdeni tervezni a jövőt!
Játék a számokkal? Nem egészen! Tessék csak figyelni! Tófalvi Zoltán 1944-ben született. A múlt század nyolcvanas éveinek végén – Temesvár Romániában, sajátos rendszerváltás Magyarországon, amit a múlt bajnokai rendszerkorrekciónak terveztek – felparázsoltatta a reményeket. Most majd megismerjük a múltunkat, s nemcsak a jövőnket tervezhetjük a magunk tehetségéből, a magunk erejéből.
Aztán eltelt Tófalvi Zoltán életéből további bő évtized, amíg végre megnyíltak azok az addig titokzatos levéltárak, amennyiben tényleg megnyíltak. Vagyis: megkésett nemzedék vagyunk. Tófalvi Zoltánt közel hatvanévesen illette meg a múlt megismerésének a joga.
A múlt! Fránya dolog ez a múlt. Más a múltképe annak, aki a szocialista államok belügyeinek karmai között élte meg – át és túl – ezt a múltat, s más azé, aki akkor már felnőtt ember volt, s emlékei később érlelődtek tudássá akár szakmai ártalomként is, mert történész lett. S más azoknak, akik könyvek oldalairól ismerkednek azzal a múlttal, azzal az ’56-tal, ami nekünk életre szóló élmény és tanulság maradt.
És más olyan ország polgárának, aki ennek a terrornak a szelét sem érezte, s csodálva tekintett a Molotov-koktélos pesti srácra, amint élet-halál harcot vív az orosz medvével, majd – ha még erre is volt irányultsága – döbbenve olvasta a sztorizástól már akkor sem tartózkodó nyugati lapok híradásait a magyarországi megtorlásról. S az erdélyi magyarok elleni megtorlásról? Arról nem! Ott jobban őrizték a titkot. Ott belső ügy maradt!
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írni a magyarországi magyar történésznek sem könnyű feladat. Még ma sem. Nálunk is kérdés, hogy „kinek a forradalma”, vívjuk is csatáinkat, de ennek a csatának érthető az oka. És legfeljebb – hogy az egyik legdivatosabb ma használt fogalomnál maradjak – a narratívák különböznek egymástól.
De a tényeket legalább ismerjük. Mennyiben különbözik a magyarországi magyar történész helyzete a romániai magyar történész helyzetétől? 1991-ben – az Antall-kormány kormányfőtanácsosaként – félig magán-, félig hivatalos minőségben Erdélyben jártam információkat szerezni, hogy volt-e valami megmozdulás ’56-ban Erdélyben is? Kósza híreink voltak ugyan, de konkrét tudásunk nem. Voltak beszélgetéseim, voltak sokatmondó hunyorítások, de beszélgetőtársaim leginkább hallgatásba burkolóztak, s azt ajánlották, hogy keressem meg a „szibirákokat”. Érezni lehetett a félelmet még akkor is. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem Tófalvi Zoltán vállalkozásának nehézségeit.
Tófalvi Zoltán a magyar és a román történetírás történetében először publikálta az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzés ürügyén halálra ítélt tizenkét erdélyi magyar és két román politikai fogoly kivégzési jegyzőkönyveit – akkurátusan a kivégzőosztagok teljes névsorát feltüntetve, pontosan sejtve, hogy a még élő érintettek halálosan is megfenyegetik! –, a corpus delectiként emlegetett, az erdélyi kérdés megoldását sürgető, a magyar forradalom hatására született négy, korábban egyáltalán nem ismert tervet, tanulmányt. De eddig el kellett jutni, az utat végig kellett járni.
Lássuk ezt az utat! A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját a korondi gimnáziumban kezdte, aztán rádiószerkesztő lett, s mint ilyen, újságíró is, majd televíziós szerkesztő. Egyetemistaként a Sóvidék történetével foglalkozott. 1989-ig három kötete jelent meg, ezek közül A pogány fohászok faluja című szociográfiai kötete Nyugaton – jelesen az Amerikai Egyesült Államokban – is nagy sikert aratott. 1982 hozta meg számára a Szeku „kitüntetett figyelmét”.
A Temesváron élő atyhaiak közössége címet viselő szociológiai munkáját a Szabad Európa Rádió folytatásokban, teljes terjedelemben közölte. Külön „honoráriumként” 1982 októberében egy házkutatás során a román belbiztonsági szervek kéziratai s tanulmányai egy részét a „biztonság kedvéért” begyűjtötték. Gondoljuk el: közel egy évtizedet a román biztonsági szervek kitüntetett figyelmétől kísérve élni! A Kondukátor Romániájában.
A Sóvidék népi fazekassága éppúgy témája volt, mint a Skandináviában élő magyar értelmiség hídszerepének vizsgálata. Értekezett Bolyai Farkas szembetegségéről, összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 5-600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez.
Díjnyertes dokumentumfilmek jelzik útját, amelyeket a Román Televízió magyar adása, a Duna Televízió vagy a Magyar Televízió sugárzott. Megnyerte a Hitel folyóirat 1994-es pályázatát, a Civitas Humanitas Alapítvány filmpályázatának első díját, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben, a Székelyföld folyóirat 2002-ben ismerte el munkásságát egy-egy nívódíjjal. Kitüntette őt Petőfi Sándor-sajtószabadság díjjal a Magyar Újságírók Közössége, 2014. március 15-én Marosvásárhely városa tüntette ki őt a Könyv és Gyertya díjjal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyfajta alternatív marosvásárhelyi díszpolgári címmel, idén október 4-én pedig az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Székelyudvarhelyen EMIA-díjjal. Tófalvi Zoltán tehát termékeny, közfigyelmet kiváltó, szépen dekorált tudós ember, aki méltán szerzett megbecsült nevet magának.
2013 kora nyarán szól a telefonom. A vonal másik végén Izsák Lajos professzor, kedves barátom, az ELTE Történeti Intézetének vezetője, s arra kért, hogy vállaljam el az egyik tag szerepét Tófalvi Zoli doktori munkahelyi vitájában. A téma a magyar ’56 erdélyi vonatkozásai, az „erdélyi kérdés”. Elhűltem! A Zoli doktori vitája? Na ne.
Tragikomikus a történet, vagy emelkedettebben: egy erdélyi magyar történész sorsa Romániában. Miről is van szó? 1989-ig a román kommunista hatalom megakadályozta, hogy Tófalvi Zoltán bármely történeti doktori iskolába beiratkozzon. Az ember csak legyint. A magam kisdoktori disszertációjának beadását – a második világháború alatti polgári ellenállás volt a témám – is megakadályozta akkori munkahelyem. Nem volt kívánatos téma a kommunista Magyarországon a nem kommunista antihitlerista ellenállás történetének kutatása, de 1996-ban – húsz éves késéssel – ugyanebből a témából végül is kandidáltam.
1990 után Romániában Tófalvi Zoltánnak ez nem adatott meg. Kiderült ugyanis, hogy a tervezett történészi disszertációt csak román nyelven lehet leadni és megvédeni. Na erre mondják, hogy kisebbségi sors egy demokratikus országban, amely tagja az EU-nak, s tiszteli a kisebbségeket. Hát ezért iratkozott be Tófalvi Zoltán tizenöt kötetes szerző az ELTE történettudományi doktori iskolájába, ahol már megszerezte az abszolutóriumot, „(…) már csak a disszertáció megvédése van hátra” – írja a szerző szakmai önéletrajzában.
Hát én – s nemcsak én – Tófalvi Zoltán történésztől olvastam először az ’56-ot követő romániai megtorlásról. Csak sikerül az a védés, Zoltán! Azt azért már most bizton állíthatom, hogy többlettudással távozom majd a védésedről. Szomorú s egyben felemelő történet, s van benne valami „tófalvis”. Túl a hetvenen az ember egy címet már nem tudományos hírneve megerősítéséért akar megszerezni. Az már régen megvan. Tartozik ezzel – ha már a sors így akarta – önmagának, a múltnak, a kedves, szeretett társsal eltöltött közös múltnak. S a következő könyv fedlapján már ezt olvashatjuk majd: Dr. Tófalvi Zoltán: Írók, költők a Szekuritáté karmai között.
Számtalanszor elmondjuk, leírjuk: úttörő vállalkozás. Kodolányi János 1943-ban Szárszón nagyon is nagy súllyal beszélt a szóinflációról. Igaza volt. Ezért sem írom le, hogy Tófalvi Zoltán úttörő munkát végzett. Pontosabbnak érzem a megfogalmazást így: Tófalvi Zoltán páratlan munkát végzett.
Szász László írta az egyik recenziójában Tófalvi Zoltán munkájának leglényegéről: „(…) a Magyarországon olykor elsuttogott vélemény ellenében (miszerint Erdélyben nem történt semmi, ugyan sok embert, de csupán ártatlanokat börtönöztek be ’56 kapcsán) bizonyítható: tudatosan és valóságos akciókat készítettek elő Erdélyben, a magyar forradalmat megelőző időszakban és azzal párhuzamosan. Viszont sokkal nehezebb, veszélyesebb helyzetben nemcsak azért, mert a román társadalom eleve ellenséges tömegeinek közegében tették ezt, hanem mert az anyaország vezetése nagyvonalú gesztussal feláldozta az erdélyi magyarságot.
Kádár János és küldöttsége 1958 februárjában, nagyuras bukaresti fogadtatás után, a romániai magyar foglyokat egyszerűen kiszolgáltatta a megerősödött román nacionalista kurzusnak. Ezzel is magyarázható, hogy a perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi Zoltán által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást is jelenthet a történetírásban is. Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét.”
Bizony ez így igaz. S főként igaz akkor, ha arra is emlékezünk, mit ajánlott Gheorghe Gheorghiu-Dej – Dés (!) György, „az utolsó romániai magyar miniszterelnök”, ahogy ezt a sajátosan keserű pesti humor akkor megfogalmazta – 1957-es látogatása során Kádárnak. Valami ilyesmit mondott: „Önök nem tudták 1945-ben megsemmisíteni a fasisztákat, most itt az alkalom”.
Tízezres nagyságrendben gondolkodott Dej, s Kádár is csak sajnálkozni tudott később: akkor, amikor körmenetbe kellett volna akasztani, nem volt hozzá elég erőnk. Vagy Horn Gyula 1989. áprilisi megnyilvánulása is fontos adalék ebben a kérdésben. Ő a Nagy Imre-ügy kapcsán fejtette ki, hogy még nem érett meg az idő, hogy minden dokumentumot közöljünk ’56-ról, mert ’56 nemzetközi összefüggései mellett még a Dubček-ügy is eltörpül hatását tekintve.
Tófalvi Zoltán – s ebben igaza van méltatóinak – tabukat döntöget, amikről jobb nem tudomást venni. Ha nem támadhatunk, akkor hallgassuk el, régi jól ismert recept. És a kérdések kérdése! Szólaljon meg Tófalvi Zoltán is: „1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is.
Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetekben. Olvasóknak, politikusoknak, a történész szakmának szeretnék olyan, 1000 oldalas kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvőn megtaláljuk az „erdélyi kérdéssel” kapcsolatosan kidolgozott összes magyar, román, szász és nagyhatalmi tervezetet. Elkészítettem egy dokumentumfilm-tervezetet a Székelyföld autonómiatörekvéseinek alátámasztására. Abban a meggyőződésben, hogy az Európai Uniót, a nagyhatalmakat csak egy nagyon jól „megkomponált” filmmel lehet meggyőzni a követelés jogosságáról. Egyszer talán film is lesz a tervből…”
Drága jó Tófalvi Zoltán, elvarázsolt ember, sajátos csodalény, így kell hinni egy talpig értelmiséginek a tények perdöntő erejében! Enélkül sem élni, sem dolgozni nem érdemes. És túl minden kesernyés gondolaton, egyszer győzhet az igazság is. S az esélyt valóban meg kell teremteni. Köszönteni s ünnepelni jöttünk Tófalvi Zoltánt. Gratulálni a megérdemelt kitüntetéshez, a Tőkés-díjhoz. Éltessen Téged az idők végeztéig a mi Istenünk! Váltsa valóra álmodat: a szabadság rehabilitációja vezessen el a székely autonómiához! Írj és küzdj érte továbbra is!
Krónika (Kolozsvár)2014. október 13.
Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 13.
Ponta és az oroszok
A negyedszázada dühöngő román „demokrácia” és piacgazdaság egyik legsötétebb és legtalányosabb története a Lukoil nevű orosz kőolajipari konszern látványos romániai térhódítása. Sokszor rebesgették már, hogy a Lukoil gátlástalan módszerekkel nyomakodott mind előrébb a hazai piacon, s annyiba sem vette a romániai törvényeket és jogszabályokat, mint Móricka a tanító néni intelmeit. A gyanútlan szemlélődő viszont azt is hihette nagy naivitásában, hogy a kerengő hírek csupán a konkurencia által terjesztett pletykák, melyeknek alapja csupán a piaci féltékenység, s ha bármi igaz lett volna a vádakból, a romániai bűnüldözés és a független igazságszolgáltatás régóta lecsapott volna a törvénysértőkre. Mert hasonló visszaélésekért például rövid úton kiutasították volna a MOL nevű magyar és más külföldi érdekeltségek piaci hálózatát.
De nem történt semmi eddig, s így kósza pletykának tűnt nálunkfelé az is, hogy a Lukoil cégnek a rétyi keresztútnál levő nagy benzinkútját minden szükséges engedély nélkül telepítették oda, ahol van, s a gyanúsított üzleti üzelmek mellett még a forgalmat is máig veszélyezteti. Hogy így van-e, nincs-e így, azt az illetékes szerveknek kellene tudniuk, s ha eddig még nem jártak utána, legalább most megtehetnék.
Mert történt ugyanis, hogy központi bűnüldöző szervek a Lukoil hálózat tevékenységében olyan törvénytelenségeket tártak fel minap – adócsalás, korrupció, pénzmosás stb., stb. –, hogy kezdett erősen kifelé állni a cég szekere Romániából, s ráadásul még olajfinomítóját és néhány ingatlanját is zár alá vették az ügyészek. Ez lett volna összeomlásának a nyitánya. Ám Romániában nem úgy verik a cigányt, mint másfelé, s törvénytelenségek ide vagy oda, Victor Ponta megvétózta az egészet. Egy ügyész vétózta meg az ügyészek eljárásait!
Aztán következett egy zűrzavaros magyarázkodás, köntörfalazás, ami kimeríti legalábbis a bűnpártolás fogalmát. A független igazságszolgáltatás nagy bajnoka azért kötötte meg hatalmi szóval a vizsgálóbírák kezét, mert – úgymond – a nemzetgazdaság érdekeit védi, az emberek munkahelyeit félti szegény, hiszen a Lukoil kiebrudalása akár a hazai piac összeomlását is generálhatná!
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 13.
Legalább negyven sérült
Ütöttek-vertek a román biztonságiak
A Románia–Magyarország Eb-selejtezőt biztosító BGS Security emberei nem válogattak az eszközökben, saját szurkolóikat is kíméletlenül megverték, de könnygázt is bevetettek a zsúfolt szektorba.
Helyszíni beszámolók szerint az indokolatlan brutalitás nagyjából a 15. percben szabadult el, mikor két kisebb, néhány főből álló román csoport összetűzésbe keveredett egymással a lelátón. Erre az eseményt biztosító BGS Security emberei lerohanták a lelátót, válogatás nélkül ütötték a drukkereket, és közvetlen közelről alkalmaztak könnygázt. Ebben a szektorban tartózkodott a román Prosport.ro fotósa, Alexander Hojda is, akit megütöttek, majd le is köptek a biztonságiak, és azzal fenyegették meg, hogy kivezetik a stadionból.
Hivatalos adatok szerint összesen negyvenhat személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni a meccs alatt és után, közülük tizenkét személyt szállítottak kórházba. Volt, akit azért, mert cukorbeteg, de azért zömmel bordatörés, lábtörés és fejsérülés miatt kellett ellátni a szurkolókat. Egy kivételével mindannyian románok voltak – egy 23 éves magyar nőt szívritmuszavarok miatt kellett az orvosoknak ellátni.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 13.
Az új Neptunra készülnek
SZNT: legyen ott Magyarország is!
Amióta kiderült, hogy egy második Neptunra kerül sor jövő februárban az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) közvetítésével a román és a magyar közösség képviselői között, felbolydult a politikai élet, legutóbb a Székely Nemzeti Tanács szólalt meg.
Az 1993-as neptuni tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, az ellenzék pedig a magyar érdek elárulásának tekintette az ott kötött megállapodást. Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást: „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik”.
Az SZNT úgy véli, ha a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, azzal mindenki nyerne.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. október 13.
Elkészült az RMDSZ vitaindítója a magyar közoktatás helyzetéről
Az RMDSZ kistérségi iskolahálózatok kialakításával és a szórványkollégiumi rendszer kiteljesítésével, működésének megszilárdításával biztosítaná a magyar nyelvű oktatás jövőjét.
A magyar nyelvű közoktatással kapcsolatos teendőket összegző vitaindító dolgozatot Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese írta a Kulturális Autonómiatanács (KAT) megbízásából, és a Transindex portál közölte hétfőn.
Az RMDSZ továbbra is olyan oktatási rendszer létrehozását tekinti céljának, amely minden magyar gyermek számára biztosítja az anyanyelven való tanulás lehetőségét. "Cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába" - fogalmaz a dokumentum. A vitaindító többek között olyan kutatás adatait idézi, amely a megszűnés határán levő, veszélyeztetett magyar oktatási helyszíneket összegzi. A kutatás szerint Erdélyben 2006 óta csökken folyamatosan a magyar iskoláskorú gyermekek száma. Az apadás hatványozottan érinti a szórványvidékeket. "Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezet" - áll a dokumentumban.
A kutatás 235 veszélyeztetett magyar oktatási helyszínt azonosít, a legtöbbet Maros megye és Kolozs megye szórványvidékein.
Székely István, az RMDSZ keretében létrejött Kulturális Autonómiatanács elnöke úgy vélekedett, az elemi osztályosoknak lehetőleg helyben kell biztosítani az anyanyelvi oktatást, míg a felsőbb tagozatokon a kipróbált, bevált módszerek közül kell kiválasztani a megfelelőt. Ez helyenként a tanulók iskolabuszos vagy költségtérítéses ingáztatása, máshol a diákok szórványkollégiumokban vagy nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezése, esetleg a tanárok ingáztatása lehet.
Az RMDSZ hírlevele idézte Székely Istvánt, aki szerint egy éven belül el kell készíteni egy olyan, egész Erdélyre kiterjedő tervet, amely minden kisrégió számára a legmegfelelőbb megoldást tartalmazza.
Transindex.ro2014. október 13.
Összekapcsolják a megye kórházait
Országos szinten is egyedülálló az a projekt, amelyben több mint hétmillió lejes európai uniós pályázati pénzalapból egységes informatikai rendszerben kapcsolják össze a Hargita megyében működő kórházakat, így sürgősségi esetben életmentő információkhoz férhetnek hozzá az orvosok.
Több mint hétmillió lejes európai uniós finanszírozást nyert el pályázati úton a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház egy olyan egységes informatikai rendszer kiépítésére, amely összekapcsolja a Hargita megyében működő kórházakat. A rendszerhez a háziorvosok is csatlakozhatnak majd. A beruházás eredményeképpen a jövőben bármelyik kórházban könnyedén hozzáférhetnek majd a betegek egészségügyi adataihoz.
„Ha például egy tölgyesi személyt behoznak, mert balesetet szenvedett, nincs nála semmilyen orvosi papír és a családorvosával sem tudjuk felvenni a kapcsolatot, a beteg kezelőorvosa akkor is tudni fogja például, ha páciense cukorbeteg és meg kell kapnia inzulinadagját, hogy műtét közben nehogy kómába essen” – magyarázta a rendszer előnyeiről dr. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója. Hozzáfűzte, hogy az esetleges gyógyszerallergiára is hamar fény derülhet ily módon, így sürgősségi esetben életmentő információkat kaphatnak a kezelőorvosok az informatikai rendszernek köszönhetően, emellett pedig az információáramlást is nagyon felgyorsítja a rendszer.
A betegek adatai biztonságban maradnak
A betegek adatai azonban továbbra is biztonságban lesznek, hiszen csak az ő engedélyükkel férhetnek hozzá ezekhez az orvosok és az összekapcsolás dacára egyik kórház sem juthat majd hozzá engedély nélkül más kórház betegeinek adataihoz – magyarázta a megyei kórház igazgatója. A projektről azt mondta, országos szinten is egyedülálló, hogy egy megye összes kórházát egységes informatikai rendszerben kapcsolják össze, és ez a hálózat a további informatikai fejlesztéseknek is nagyon jó alapot ad. A rendszerbe történő belépéshez csak internetkapcsolatra van szükség, ha például az ortopéd szakorvos, akivel egy kórházban konzultálni akarnak, éppen az Alpokban sízik, akár mobiltelefonjáról is beléphet a rendszerbe, és megnézheti a kezelt beteg egészségügyi adatait – fejtette ki a rendszer további előnyeiről az igazgató.
Februárra teljesen elkészül
A pályázatot három éve készítették, nagyon nehéz volt elnyerni a finanszírozást, és a kivitelezésre jelentkező szakvállalkozások között is éles harc folyt az utolsó pillanatig – mondta el Demeter Ferenc, azt is hozzáfűzve, hogy a pályázati összeg kétszázalékos önrészének finanszírozását a megyei tanács biztosította. Az informatikai rendszer kiépítése már elkezdődött, a pályázati összeg nagyobbik részét a szoftverköltségek alkotják, de hardvereket, egyebek mellett majdnem száz számítógépet is vásároltak az elnyert pénzből, utóbbiakat arányosan szétosztották a kórházak között. Az informatikai hálózatot január közepén kell működésbe hoznia a kivitelezőnek, ezután egy hónapos tesztidőszak következik, és február közepétől kezdik el használni a kórházakban.
Huszonöt számítógép az udvarhelyi kórháznak
A székelyudvarhelyi kórház huszonöt számítógépet kapott a projekten belül, ezeket azokon a kórházi osztályokon, illetve kórházi szakrendelőkben helyezik el, ahol eddig nem volt számítógép – tájékoztatott Lukács Antal, a városi kórház igazgatója, hozzáfűzve, hogy azokba a helyiségekbe, ahol korábban nem volt internetkapcsolat, üvegszálas kábeleket vezettek.
Az igazgató elmondta, minden beruházásnak örülnek, de aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kórháznak majdnem kilencven számítógépes munkapontja van, és esetleg számítógép-vásárlásokra kötelezhetik az intézményt, ha a meglévők teljesítménye nem lesz megfelelő a rendszer használatához.
Lukács Antal azt is elmondta, a kórházban már működik egy hasonló célú, internetalapú, kamerás rendszer: akárcsak a csíkszeredai kórházé, a székelyudvarhelyi kórház sürgősségi osztálya is több éve bekapcsolódott a telemedicina programba, és így közvetlen kapcsolatban állnak a marosvásárhelyi kórház sürgősségi osztályával. Ez a rendszer is számos esetben hasznosnak, akár életmentőnek is bizonyult, baleseti sérültek vagy marosvásárhelyi orvosi ellátást igénylő betegek esetében a helyi orvosok gyakran konzultálnak ezen marosvásárhelyi kollégáikkal – tudtuk meg Lukács Antaltól.
Széchely István
Székelyhon.ro2014. október 13.
Orbán Balázs-díj a család és a munka jegyében
Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkész, Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester és Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője az idei Orbán Balázs-díj kitüntetettje.
A Székelyföld Napok keretében immár negyedik éve adták át a legnagyobb székelyről, a „szegény báróról” elnevezett Orbán Balázs-díjat, a rendezvénynek idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont hétfőn este. A kitüntetést azoknak adományozza a három székelyföldi megye, akik a térség érdekében folytatnak kimagasló tevékenységet.
Amint Orbán Balázs leszögezte: minden tagoltsága ellenére Székelyföld egységes egészet alkot, ennek jegyében 2011-ben Kovács Piroska, Váncsa György és Simon Judit, 2012-ben Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona, tavaly pedig a Kós Károly évben három egyesület munkatársai vehették át az elismerést – ismertette B. Szabó Zsolt műsorvezető. „A család az a biztos pont, ahol önzetlen szeretetet lehet kapni, a munka pedig a megélhetéshez szükséges” – e kettőnek, amely nem egymást kizáró, hanem kiegészítő, az összehangolásáért járt idén a 70 milliméter átmérőjű, 4 milliméter vastag, kör alakú díj.
A Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke, Péter Ferenc szovátai polgármester a díj névadójáról elmondta, a néppel a népért cselekedett, nem siránkozó, hanem cselekvő ember volt, harmincéves közéleti munkásságát A Székelyföld leírása című hatkötetes enciklopédiában tette közzé, miután bejárta Székelyföld minden zegét-zugát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a térség jövőjét illetően a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hiszen „mindenki a mindennapokban hozzáad az értékekhez”.
„Ismerjük Székelyföld múltját, vállaljuk örökségét, ezen a szülőföldön kell magyarnak megmaradni. Erős Székelyföld erősebbé teszi Romániát is. Székelyföld jelentős változások előtt áll, reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor Maros megye román nemzetiségű tanácselnökével közösen adhatjuk át az Orbán Balázs-díjakat, mert ő is Székelyföld része” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul elmondta, a díj szimbolikus jelentőségén túl becsüljük meg a jövőnket, és Orbán Balázshoz hasonló kitartással, lelkesedéssel maradjunk szülőföldünk szerelmesei.
„Székelyföld és a székelyek léteznek, egyiket sem kell kitalálni. Marosvásárhelyen és Marosszéken erősíteni kell a székely öntudatot, mert az erdélyi magyarság számára Székelyföld amolyan belső anyaországként kell működjön. Területi autonómiára van szükség, amely nemcsak erős, hanem valós önkormányzatiságot eredményez, hogy Székelyföldön Székelyföld lakói döntsenek saját sorsukról. Meg kell állítani az elmúlt 25 év tendenciáját, miszerint naponta átlagosan 65 magyarral vagyunk kevesebben. A mostani díjátadó kis lépés, de a nagy menetelés során elmaradhatatlan” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt.
Az Orbán Balázs-díjra mindhárom megye egy-egy személyt jelöl évente. Kovászna megye nevében a kitüntetést Tamás Sándor tanácselnök Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésznek adta át, aki hatodik gyerekét várva a háromszéki szórványmagyarság mozgatórugója, 145 fős gyülekezetében élteti a magyarságtudatot.
Hargita megye nevében az elismerést Borboly Csaba tanácselnök Laczkó-Albert Elemérnek, Gyergyóremete negyedik mandátumát töltő polgármesterének, négygyerekes családapának adta át, aki a következőt vallja: „Életünket szervezzük az értékek mentén. Igyekezzünk az értékek mentén élni”.
„Székelyföld a székelyek mellett a románoké és a romáké is, és nemcsak gazdag és szép, hanem szociális gondjai is vannak, szegény is. Az egymásra figyelés az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell küzdenünk” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, aki a nagykárolyi születésű Ludescher Lászlónak adta át a díjat. A gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hat megyében folytatott tevékenységet koordinál, és úgy érzi, ez az elismerés nemcsak neki, hanem a mellette álló csapat 11 éves munkásságának szól.
A rendezvényen fellépett a Tiberius Quartet, Kilyén Ilka színművésznő, Buta Árpád bariton és a Dzseztán együttes.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro2014. október 13.
Né te, ki beszél…
Titus Corlățean újra megszólalt. Ebben a kérdésben már másodszor. Kijelentette, amit egyszer már kijelentett, hogy Románia tesz az antiszemitizmus ellen, lásd nem engedte meg Nyírő József újratemetését.
„Románia nem fogja megengedni, hogy területére egy szomszédos országból olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne.” Nos, azon túl, hogy számomra kimondottan tetszik, hogy Nyírő Józsefet általában azok nevezik antiszemitának, akik valószínűleg sem itt, sem Magyarországon nem olvastak soha semmit Nyírő Józseftől (az élete utolsó hónapjaiban történtekről nincsenek ismereteim), mindezt Titus Corlățean a romániai – és nem a magyarországi – holokauszt 73. évfordulóján mondta, a román parlamentben tartott ünnepi megemlékezésen. És tudni kell, hogy október 9-ét azért jelölték ki a holokauszt román emléknapjává, mert 1941-ben – jól olvassák, kedves olvasóim, 1941-ben, és nem 1944-ben – e napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása.
Nos, erről kellett volna beszélnie Titus Corlățeannak a román parlamentben. Erről, és nem másról. El kellett volna mondania, miért került sor a romániai zsidók 1941-es deportálására, ami még a gyengébbek számára is három évet jelent a magyarországi deportálások megkezdéséig, és nem német utasításra, hanem csak úgy szépen, ahogy a csillag megy az égen… önerőből. Önerőből, és még csak nem is német kezdeményezésre. Nem voltak megszálló német csapatok, nem kötelezte senki Romániát sem a bukaresti, sem a jászvárosi, sem az ogyesszai atrocitásokra. És ha már Magyarországot hozta fel példaként Titus Corlățean, az igazság kedvéért el kellett volna mondania, hogy 1944-ig kiirtották az európai zsidóság nagy részét. Esetleg már azzal is kellett volna kezdenie, hogy a két világháború közt egész Európában dúlt az antiszemitizmus, a kor irányadó eszmei áramlata volt, mint például ma a liberalizmus. És ha mindezt elmondta, persze azzal kellett volna folytatnia, hogy hol van ma a romániai zsidóság, mi történt velük a kommunizmus évtizedeiben, s persze ezek után folytathatta volna a bocsánatkéréssel, amiért mindezt elkövették. Ne értsenek félre, nem önmagunkat, nem a magyarságot mentem, ha ezt írom – egy ember halálát is megbocsáthatatlan bűnnek tekintem –, de egyébként is divat Magyarországot hibáztatni még a holokauszt kapcsán is, pedig azt meghagyhatnók a németeknek. És mindenki nézzen szembe a saját felelősségével, ismerje el, s ha kell, kérjen önmaga számára feloldozást.
De Titus Corlățean nem elégedett meg a fenti kijelentéssel, később így folytatta: „Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus.” Hát nem szép? Micsoda logika, nem? És akkor ez mi? „Essünk nekik, essünk neki az anyjuknak!” „Győztök, vagy meghaltok!” Nos, az erdélyi magyarság nevében Titus Corlățeannak szeretném üzenni, hogy seperjen csak a saját háza előtt, és kérjen bocsánatot az erdélyi magyaroktól a román labdarúgó-válogatott újdonsült himnusza okán, mert ez is rasszizmus, nem kell a szomszédba menni.
S még valami. Dean Thompson, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviselőetének megbízott vezetője a szerdai, Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzáson rámutatott, s talán mindez Titus Corlățeannak is szólt: „A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélem, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.”
Lőrincz György
Székelyhon.ro