udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 1231-1260 | 1261-1290 | 1291-1320 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. március 6.
Rejtegetik Kolozsvár magyar építészeti örökségét
Átörökítés vagy kultúrharc az erdélyi városrehabilitálás? A válasz kiderült azon a kedd esti beszélgetésen, amelyre a Kolozsvár Társaság hívta meg korzózni Guttman Szabolcs építészt, műemlékvédőt, a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókjának elnökét. Korzózni, ugyanis első felvonásként levetítették az M5 tévécsatorna Építészkorzó sorozatának Erdélyben, Guttmannal forgatott epizódját, amelyben az építész Csontos János riportert vezette körbe Nagyszeben, Medgyes és Kolozsvár belvárosában.
Míg megmászták a tornyokat, megbeszélték, hogyan és milyen kontextusban zajlott, illetve zajlik a három város központjának felújítása, amelynek tétje a közterek minősége, illetve az, hogy a középkor, újkor szász és magyar építészeti örökségét mennyire érzi magáénak a román többség. A város és lakóinak identitása kölcsönösen függ egymástól. Ha nem érzik magukénak az örökséget, nem lesznek érdekeltek a megőrzésében sem, ahogy láthattuk tavaly a kolozsvári városháza „tűzoltó beavatkozásán”. Ők is attól lesznek valódi kolozsváriak, hogy a rendezvények díszleteiként vagy felújítások tárgyaiként megismert, megszeretett épületek révén kapcsolatba kerülhetnek az építőik történeteivel, történelmével, és azok örököseinek is érzik majd magukat. (szabot)
foter.ro
Erdély.ma2017. március 6.
A kormányfő munkacsapatának tagja lett Borbély László
A miniszterelnök munkacsapatának tagja lett Borbély László volt RMDSZ-es parlamenti képviselő. A tisztség államtanácsosi ranggal jár együtt. Sorin Grindeanu kormányfő erre vonatkozó döntése a Hivatalos Közlönyben is megjelent. Borbély László 2009 decembere és 2012 áprilisa között környezetvédelmi miniszter volt. A képviselőházban a külpolitikáért felelős bizottságot vezette.
agerpres.ro
Erdély.ma2017. március 6.
Elvtelen harc az iskola ellen
Romániában, mint mindennek, a korrupció elleni harcnak is megvannak a torz nyúlványai, egyre-másra kiderül, hogy az ezt felvállalni hivatott ügyészséget más érdekek is mozgatják. Kiemelkedő példája ennek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügye.
A római katolikus egyház 2004-ben kapta vissza az általa a XIX. század elején épített és kommunisták által államosított épületegyüttest. A reprezentatív ingatlanban az Unirea Líceum működött, mely 1989-ben még fele-fele arányban adott otthont román és magyar osztályoknak, aztán a következő két és fél évtizedben fokozatosan egyre románabb lett. A restitúciót a román nacionalista körök képtelenek voltak elfogadni, megkezdődött a pereskedés, ám 2008-ban a legfelsőbb bíróság jogerős határozatban a katolikus egyháznak ítélte az ingatlant. Az egyház bérbe adta a városnak, és újabb hat év után született meg az a szerződés, amely lehetővé tette, hogy a 2015–2016-os tanévtől „hazaköltözzön” a Bolyaiból a katolikus gimnázium, és az épület egy részében megkezdje önálló működését. A megegyezés értelmében további húsz évig szavatolták az Unirea Líceum helyben maradását is. Hiába kötött azonban szerződést az egyház a városvezetéssel, született megállapodás a pontos elosztásról a két iskola igazgatója között, a helyi román sajtóban folytatódott a magyarellenes hangulatkeltés, és még meg sem melegedhetett a katolikus gimnázium új helyén, 2016 őszén kiszállt a korrupcióellenes ügyészség, letartóztatta a megyei főtanfelügyelőt, iskolaigazgatót, most pedig a jövő tanévi beiratkozások küszöbén szülőket hallgat ki, félemlít meg. S hogy teljes legyen a háború, a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá az induló előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokat. Magyarán, minden módon igyekeznek ellehetetleníteni a katolikus gimnázium létét. Már ősszel komoly kérdéseket vetett fel, mi köze a korrupcióellenes ügyészségnek egy iskola működéséhez, még ha esetleg hiba esett is az engedélyeztetés során, miért nem adminisztratív kérdésként kezelik azt. Azonban, ami az elmúlt hetekben történt, az a legsötétebb időket idézi, és a Securitate módszereire emlékeztet: a kihallgatott szülőket felekezeti hovatartozásukról faggatták, megtiltották, hogy elmondják mindazt, ami kikérdezésük során történt, és megfenyegették: gyermekeiket is becitálják. Megfélemlítés magas fokon. Ma már nem akad főtanfelügyelő, aki alá mer írni egy tisztázó papírt, gond nélkül félresöprik a minisztérium helyzetet egyértelműsítő átiratait. A korrupcióellenes ügyészség az úr. Ilyen és ehhez hasonló egyértelmű túlkapások után nehéz hitelesnek tekinteni a Romániában legnagyobb elfogadottságnak és népszerűségnek örvendő intézményt. Egyértelmű, ott állnak hátterében azok, akik az egyébként oly szükségszerű korrupció elleni harcot politikai leszámolásra vagy éppen a magyarság megfélemlítésére használják. Futni hagynak behódolókat, megleckéztetnek „lázadókat”, és már azt sem tudni, ki az, akit okkal vizsgálnak. Amíg nem tisztítják meg magát a korrupcióellenes ügyészséget az ilyesfajta befolyásoktól, esély sincs a román társadalom korrupciómentesítésére.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 6.
Székelyföld Budapesten
Székelyföld is jelen volt a hétvégén megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén. Az Utazás Kiállítás 2017 turisztikai rendezvényen Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei népszerűsítették a térség idegenforgalmi ajánlatait – közölte közös közleményében a három megye önkormányzata.
Az idén 40. alkalommal megszervezett eseménynek helyet adó Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a látogatók 23 ország 300 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak. Az országos képviselet mellett fontos, hogy Magyarország piacvezető turisztikai kiállításán Székelyföldet idén új arculattal, közös standdal reklámozzuk – fogalmazott Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója. „A külföldi turista azért utazik Székelyföldre, hogy olyan élményekben és programokban legyen része, amelyeket otthon nincs lehetősége megtapasztalni. Éppen ezért a magyarországi turisták főként a háromszéki mofetták és gyógykezelési lehetőségek felől érdeklődnek, elmondásuk szerint kirándulásuk során szívesen látogatnak el a háromszéki épített örökségekhez, kúriákhoz, kastélyokhoz” – tette hozzá. A budapesti Hungexpón Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseli, amelynek alapító tagja Hargita Megye Tanácsa. A társulás munkatársai a megyét népszerűsítő brosúrákat és katalógusokat állítottak ki, illetve programcsomagokat és kedvezményeket kínálnak. A mostani kiállításra ötnapos húsvéti programcsomagot vittek, amely a hagyományos foglalkozásokat, mint például a tojásfestés, de a kikapcsolódást, így a wellnesst is magában foglalja. Ezenkívül sóvidéki programcsomagot is ajánlottak, de jelen voltak a Bringaexpón is, ahol a Gyilkos-tó fölötti via ferratát és a bicikliútvonalakat kínálják. Maros megye turisztikai stratégiájában kiemelt jelentőségű a megyébe látogató magyarországi turisták számának a növelése, éppen ezért tartja fontosnak a Maros megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc, hogy a megye jelen legyen a budapesti kiállításon. „Jelenleg is igen nagyszámú magyarországi turista érkezik Maros megyébe, és többségük nemcsak a mi látnivalóinkra kíváncsi, hanem továbbutazik Hargita vagy Kovászna megyébe. Ez is azt mutatja, hogy a három megyének érdemes közös turisztikai fejlesztésekben gondolkodnia, illetve egy székelyföldi desztináció kidolgozásával erősíthetjük a közös brandet, és hatékonyabbá tehetjük a régió látnivalóinak és turisztikai programjainak a népszerűsítését” – emelte ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 6.
Folytatják, ahogy Nagy-Kopeczky Kálmán megálmodta (Cimborák Bábszínház)
Pótolhatatlan a Nagy-Kopeczky Kálmán hiánya, 2015. december 3-án bekövetkezett halálával új korszak kezdődött a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház életében – magyarázza Péter Orsolya, a bábtársulat művészeti vezetője. Ő maga tudatosan próbálja tovább vinni, erősíteni azt a szemléletmódot, amelyet a bábszínházat létrehozó elődje markánsan képviselt, így nem mondtak le arról a törekvésükről sem, hogy független intézménnyé váljanak. A társulatuk bővült, előadásaik egyre népszerűbbek, legutóbbi, A három kismalac című bemutatójukat február végén tartották, a napokban pedig Debrecenben vendégszerepelnek.
Hivatalos megalapításától (1998) kezdődően a Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház tagozataként működik, noha Nagy-Kopeczky Kálmán már elindult az önállósodáshoz vezető úton, „letette az alapkövet”. Támogató ígéreteket is kaptak a fenntartó városházától, Péter Orsolya szerint továbbra is van esélyük, csupán azt nem tudni, mikor történhet meg. Tavaly sikerült kibővíteni a társulatot, ma már öt bábszínész (Lukács Emőke, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) és három színházi alkalmazott, illetve a művészeti vezető alkotja csapatukat, ez is lényeges változás 2015. végéhez képest, amikor a társulat mindössze három bábszínészből állt.
Nagy-Kopeczky Kálmán távozása után azzal szembesültek, új előadásokat kell létrehozniuk, ugyanis szinte minden korábbi darabban fontos szerepet játszott, Verstől versig hajt a csordás című, igen sikeres előadásukról le is kellett mondaniuk. Nehézségeiket az is fokozta, hogy ugyanabban az évben december elején tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a bábstúdiót, azóta „hontalanok és alkalmazkodók”, mindenhol játszanak, ahol éppen lehetőségük van, a nagyszínpadon, a Háromszék Táncstúdióban vagy a Kamarateremben. Készült egy terv a bábstúdió felújítására, ám a magas költségek miatt felmerült egy teljesen új bábszínház építésének lehetősége is, több vélemény szerint ez lenne a legjobb megoldás, mert Sepsiszentgyörgy megérdemel egy önálló bábszínházat.
Péter Orsolya „kapott feladatként” tekint művészeti vezetői munkájára, művelődésszervezőként szegődött a bábtársulathoz 2011-ben, azóta folyamatosan tanulja új színházi szakmáját. Jól ismerte Nagy-Kopeczky Kálmán elképzeléseit, s mint meséli, a néhai társulatvezető folyamatosan küzdött a bábszínházért, annak érdekeit mindennél előbb helyezte, túlhajszolta magát, és ma már úgy látja, beszélgetéseik alkalmával „hagyakozott”, mert tartott a haláltól. Nagy-Kopeczky Kálmán önálló műfajként tekintette a bábszínházat, mely kortól függetlenül a lélekre hat, mindig nagyon figyelt a gyermekekre, és markáns irányvonalat szabott, melynek lényege, hogy a nagyon gazdag magyar népmesei örökségre kell építeni – hangsúlyozza Péter Orsolya. Emellett folytatják a vidéki előadásokat is, mind a háromszéki falvakban, mind szórványvidéken. Tavaly ősszel a Székelyföld Napokon nyolc megyei faluban, illetve Brassó környékén léptek fel, igazi gyermeksereg követte előadásaikat.
2016-ban három új produkciót mutattak be, február végén Tasnádi István Cyber Cyrano című, kamaszoknak szánt „netdrámáját”, júniusban magyar népmese alapján készült, A rest legényről című bábjátékkal álltak színpadra, míg decemberben Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára felújították korábbi, Benedek Elek meséje alapján készült darabjukat, A só című előadást. Legutóbbi bemutatójukat most február végén tartották, A három kismalac című hagyományos bábjátékukat szabadtéren, vásárokban is játszhatják majd. Két fesztiválra is készülnek, júniusban egy brassói nemzetközi báb- és marionettfesztiválra mennek, októberben pedig Nagyváradon várják őket a Fux Pál egykori bábtervezőnek, rendezőnek és grafikusnak emléket állító bábos találkozóra. Emellett magyarországi meghívásoknak is eleget tesznek, tegnap a debreceni Vojtina Bábszínházban léptek fel. De a Cimborák Bábszínház szívesen részt vállal minden gyermekeket érintő sepsiszentgyörgyi rendezvényen, újabban ők szervezik a Szent György Napok bábelőadásait is. Örülnek annak, hogy egyre több szabadelőadást tarthatnak, nemcsak délelőttönként fogadnak szervezett gyermekcsoportokat, hanem délutánonként egyre több család jön bábelőadásaikra, rendszeresen telt házzal játszanak, ez a sepsiszentgyörgyi közönséget dicséri, más erdélyi városokban ez kevésbé jellemző.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 6.
Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség eljárása
Mivel nem létezik egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, amely kimondja, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot törvénytelenül hozták létre, elfogadhatatlan a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának határozata, amit írásban is közölt az iskolával, és amelyben megtiltja, hogy a cikluskezdő előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba diákokat írjanak be. A tanfelügyelőség átirata a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik, ez azonban végleges bírói ítélet hiányában törvénysértő, mivel nem veszi figyelembe az ártatlanság vélelmét. Ezért az iskola és a szülők nevében Kincses Előd ügyvéd előzetes panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre és a prefektushoz. Ebben azt kéri a kormányhivatal vezetőjétől, hogy lépjen közbe a tanfelügyelőség által elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés megszüntetése érdekében.
Kincses Előd a Római Katolikus Líceum képviseletében, a szülők egyetértésével beadvánnyal fordult a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához is, hogy a szülők kihallgatása során a DNA ügyészei által elkövetett visszaélések kivizsgálását kérje, és a történtekről tájékoztatót küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének, Laura Codruţa Kövesinek is. Kérte azt is, hogy rendeljék el a szülők tanúként való meghallgatásának betiltását is, ti. a nyomozati eljárás a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nincs tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek jogviszonyba.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 6.
Kertésznap Nyárádszeredában
Bár szerényebb a kínálat, továbbra is népszerű a vásár
Tizenötödik alkalommal tartották meg szombaton a hagyományos kertésznapot Nyárádszeredában. A környékbeli falvakból és a megyeszékhelyről is sokan látogattak el a vásárra, hogy beszerezzék a kertbe való facsemetéket, vetőmagokat, rózsatöveket, vagy éppen a nőnapi virágot.
Míg öt-hat évvel ezelőtt még zsúfolásig telt termelőkkel, kiállítókkal a nyárádszeredai művelődési ház előcsarnoka és az előtte lévő tér, a házilag termesztett gombától a mézig, a sajtkülönlegességekig, a szebbnél szebb tujákig, valamint a kisebb mezőgazdasági gépekig mindent meg lehetett itt találni a környékbeli, illetve a Székelyföld távolabbi részeiből érkező termelők asztalainál, az utóbbi években szerényebb a felhozatal, évről évre kevesebben hozzák el termékeiket. Ezt a visszajáró kiállítók is megerősítették.
Ennek ellenére a látogatók száma nem apad, szombaton már a délelőtti órákban nagyon sokan jöttek el vásárolni, a környező településekről érkező gazdák főként vetőmagokkal, facsemetékkel, rózsatövekkel a kezükben távoztak. Mivel az idényvirág-kínálat igen gazdag volt, a helybeli és környékbeli virágkertészek színpompás ciklámeneket, primulákat, jácintokat, tulipánokat, árvácskákat sorakoztattak fel, sokan kihasználták az alkalmat, és a közelgő nőnapra is bevásároltak. A kiállítók közül legtöbben virágot, facsemetéket és vetőmagokat kínáltak, de lehetett vásárolni finom nyárádmenti bort, pálinkát, hidegen préselt szörpöket, valamint mutatós szárazvirág-kompozíciókat is.
A kiállítók közül sokan a Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara nyárádszeredai kihelyezett tagozatának végzettjei. A marosvásárhelyi Makkai Tamás is itt szer-zett oklevelet, és az itt elsajátított ismereteket azóta is kiválóan kamatoztatja, bogyós gyümölcsöket termeszt és dolgoz fel. A szombati kertésznapon ízlésesen csomagolt szörpökkel, lekvárokkal várta vásárlóit. Mint mondta, Székelyhodoson gazdálkodik, ötven ár területen főként málnát, fekete ribizlit, szedret, epret termeszt, és fel is dolgozza. A hidegen préselt szörpöket, finom házi lekvárokat elsősorban piacokon, vásárokon kínálja, kialakult már egy állandó vásárlóköre, de tervezi, hogy a közeljövőben a biotermékeket kínáló boltokban is értékesíti. A termelő szerint nő a kereslet a bogyós gyümölcsökből előállított házi szörpök iránt, ugyanis ezeknek magas a vitamintartalma, és a vásárlók egyre inkább tudatosan választanak egészséges termékeket.
Nagyenyed mellől, Csombordról érkezett Zsigó István és felesége, akik rózsa-, egres-, málna-, ribizli- és szedertöveket forgalmaznak. Az áru mellé minden vásárlónak járt egy-két jó tanács is arról, hogyan kell elültetni, gondozni a kiválasztott tövet. A házaspár a kertésznap visszatérő vendége, mint mondták, a tavasz a csúcsszezon számukra, általában Marosvásárhelyen, Kolozs és Beszterce megyében piacokon árusítanak.
Tőlük nem messze dekoratív kis szekerek voltak kiállítva, mint kiderült, Nyárádmagyaróson készültek a munkák, amelyek igen jól mutatnak az udvaron, és virágtartóként is megállják a helyüket.
Sokan időztek el a nyárádszeredai Szeredai Zsuzsánna színpompás idényvirágokkal megpakolt ládái előtt. Nem csoda, hiszen igen gazdag volt a választék, és kedvező áron lehetett vásárolni tulipánt, cikláment, jácintot, primulát. A szomszédos asztalnál piros-fehér-zöld szalagos borokat lehetett kóstolni, és amennyiben az ízvilág elnyerte a látogató tetszését, meg is vásárolhatta. A borokat hűséges olvasóink, a marosvásárhelyi Kacsó házaspár készítette, jó házigazdaként kedvesen kínálgatták a látogatókat. Kacsó Zsigmond és felesége, Ibolya Marosvásárhelyen élnek, és Rigmányban termesztenek szőlőt negyven ár területen. Kacsó Ibolya alaposan kiveszi a részét az általában férfiak által űzött borászkodásból, néhány éve a nyárádszeredai kertészeti egyetemet is elvégezte, hogy elsajátítsa a szakszerű munkához szükséges elméleti tudást.
Szinte nem akadt látogató, aki ne állt volna meg a nyárádszeredai Szabó Botond asztalánál, ahol különféle szárazvirág-kompozíciók, húsvéti dekorációk sorakoztak. Az alig húszéves fiatalember kreatív munkái iránt egyre nagyobb a kereslet, felkérésre esküvőkre, különféle rendezvényekre is készít nagyobb tételben dekorációkat.
MENYHÁRT BORBÁLA
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 7.
Meddig terjedhet a naivitás?
Az RMDSZ autonómista pályaíve az 1996-os kormányzati szerepvállalással tört meg, ezt vélhetően még azok sem tagadják, akik átállították több mint húsz esztendeje a történelem váltóit. A Neptunt megjárt Tokay György ennek a politikának az egyik szorgalmazója, exponense és haszonélvezője volt.
Tokay lemondásakor arra hivatkozott, hogy Tőkés László úgymond legazemberezte az RMDSZ kormányzati tisztségviselőit. Akkor a szövetség tiszteletbeli elnöke valójában azt mondta a Demokratának adott interjújában, hogy a többség balek, akik viszont tudván tudva, hogy zsákutcába vezet a kisstílű alkupolitika, önös érdektől vezérelve vesznek részt ebben az önfeladási manőverben, azaz gazemberek. Nem idéztem szóról szóra, de a gondolati ív sértetlen.
Azóta is állandó dilemma azoknak, akik meg akarják érteni az egyes szereplők belső motivációit az, hogy vajon hányan követik azért ezt a sehova nem vezető, jövőkép nélküli kurzust, mert nem látnak más lehetőséget, hányan egyszerű megfelelési kényszerből, a betöltött szerep által formálva s hányan önző karrierizmusból.
Ha napjaink legfőbb problémáját, a migránskérdést nézzük (más megközelítésben Európa a mesterséges, tervszerű kiszínesítését, új honfoglalókkal való betelepítését, muszlim megszállását) akkor egy fokkal egyszerűbb a képlet.
Itt ugyanis, aligha lehet már bárki naiv.
Amikor nap mint nap érkeznek a hírek, hogy Párizsban a nők nem mernek egyes negyedekben felszállni tömegközlekedési eszközökre normális európai öltözékben, a német nők többsége nem érzi magát biztonságban közterületen, amikor sorra borulnak lángba európai városok negyedei, amikor statisztikáink vannak már arra nézve, hogy a jövevények elenyésző töredéke hajlandó dolgozni, s dokumentált tény az is, hogy megjelenésükkel megugrik a bűnözés, aligha nevezhető bárki naivnak, ha még mindig a „wilkommenskultur” szlogenjeit ismételgeti szájzsibbadásig.
Aki a betolakodókat menekülteknek nevezi, az hazug. A valódi menekültek nem hazudnak kilétükről, nem semmisítik meg a papírjaikat, nem követelőznek, hanem minden erejükkel azon vannak, hogy beilleszkedjenek s nem utolsósorban fegyelmezetten várják a törvény által kijelölt helyen, hogy sorsukról döntsenek. Lásd az egykori kommunista országok valódi menekültjeit.
Aki emberi jogokat emleget a muszlim betolakodók kapcsán amikor tudjuk jól, hogy ahol többségbe bekerülnek, lábbal tiporják a befogadók emberi jogait, az álszent, farizeus, szemforgató. Aki európaiságra hivatkozva tárná ki az Unió kapuit a nem kis részben hódító szándékú megszállók előtt, az az európai eszme árulója.
Nem lehet emberségből utat nyitni az embertelenség előtt. Nem kétséges, túltolta a kormány a tavaly a bevándorlás ügyében a népszavazási kampányt, de ez a kampány az ellenzék propagandájával ellentétben nemhogy gyűlölködő nem volt, de a valósághoz képest rendkívül mérsékelt és visszafogott volt.
A jogi határzár mára tervezett szigorítása, és a határkerítés folyamatban levő megerősítése nemzeti és európai érdek egyszerre. Aki pedig ezt tagadja, az nem naiv, hanem aktív támogatója a létünkre törő globális háttérhatalomnak.
Borbély Zsolt Attila
https://itthon.ma/szerintunk2017. március 7.
Grindeanu: „Mindenkinek egy egységes és nem egy többsebességes Európát kell támogatnia”
Mindenkinek, elnöki hivatalnak, kormánynak, parlamentnek egy egységes és nem egy többsebességes Európát kell támogatnia - jelentette ki kedden a közszolgálati România Actualităţi rádióban Sorin Grindeanu miniszterelnök.
„Hónap végén, Rómában többek között éppen erről nyitnak vitát és erre felkészülten kell elmennünk. Azt gondolom, hogy az a feladatunk, hogy érveket sorakoztassunk fel az unió mostani formájának megtartása mellett és utasítsuk el a többsebességes Európáról szóló elképzelést” - nyilatkozta Grindeanu.
A miniszterelnök szerint jelenleg Románia helyes külpolitikát folytat. „Azt gondolom, hogy jelenleg Románia külpolitikai téren azt teszi, amit tennie kell: erősíti az ország helyét az Európai Unióban, az Európai Bizottságban, és szorosabbra fűzi a stratégiai partnerséget az Egyesült Államokkal. Ez nem függ attól, hogy éppen ki van kormányon, ki van többségben a parlamentben, vagy melyik párté valamely ház elnöki funkciója. Ez volt az irányvonal az utóbbi időben és azt gondolom, hogy ez így helyes” - mondta a kormányfő.
Grindeanu külön kiemelte a nemzeti össztermékből a védelmi kiadásokra fordított két százalékot, amelynek „nagy visszhangja” volt nemzetközi téren. „Ezt a döntésünket mind a NATO-ban, mind az Egyesült Államokban kedvezően fogadták” - állapította meg a miniszterelnök.
Agerpres
maszol.ro2017. március 7.
Egyre több a farkastámadás Székelyföldön
Egyre több gondot okoznak a farkasok Székelyföldön is. A gazdák egyelőre nem sokat tehetnek, hiszen nincs kilövési engedély a vadállatokra.
Több mint tíz állatot téptek szét a farkasok Molnár László nyájából. A gyergyóújfalui gazda állományának java részét elveszítette, a vadak több mint félmilliós kárt okoztak neki. Molnár László már kárbejelentést is tett, hiszen, mint az M1 Híradójának elmondta: az elszaporodott vadtámadások miatt rettegésben élnek.
De nem csak a farkasok, a medvék is folyamatosan gondot jelentenek a gazdáknak Székelyföldön. Több esetben előfordult, hogy szarvasmarhákat, juhokat öltek le a vadak, de a medvék leginkább a gabonaföldeket dézsmálták meg.
Az utóbbi hónapokban jócskán elszaporodtak a nagyvadak a környéken, ugyanis a kormány tavaly felfüggesztette a vadászatukat. Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere szerint tarthatatlan a helyzet, és annak ellenére, hogy már többször kérték a szaktárca segítségét, eddig semmilyen intézkedés nem történt.
Az elmúlt hetekben mintegy 40 juhot téptek szét a farkasok Gyergyóújfaluban. A felháborodott gazdák minden eszközzel azon vannak, hogy távol tartsák a vadakat, ám egy farkas elejtése miatt akár 1000 euró kártérítés kifizetésére köztelezhetik őket.
maszol.ro2017. március 7.
Demény Péter nehezményezi, hogy nem válaszolt a Progress az ER megszüntetése ellen indított petícióra
Egy levelet juttatott el szerkesztőségünknek Demény Péter, az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indított petíció kezdeményezője. Az író-publicista beszámol róla: február elsején lezárult az aláírásgyűjtés, a petíciót egy hónap alatt 875-en írták alá. A petícióban azt kérték az Erdélyi Riportot kiadó Progress Alapítványtól, hogy gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetésére vonatkozó döntését, és álljon el ettől a szándékától. Demény Péter a petíciót egy levél kíséretében elküldte a kiadónak. A levélben azt írta, mivel az azóta eltelt időszakban megjelent nyilatkozatokból úgy értették, hogy valójában nem az Erdélyi Riport végleges megszüntetéséről, hanem csak megjelenésének időleges felfüggesztéséről volt szó, tájékoztatást kérnek arról, hogy a Progress Alapítványnak mi a további szándéka, és mikorra számíthatnak a portál újraindítására. Demény nehezményezi, hogy megkeresésére nem érkezett válasz, és úgy véli, ebből arra lehet következtetni, hogy az Erdélyi Riport tényleg megszűnt, vagy hogy az alapítvány nem szeretne nyilvánosan kommunikálni a terveiről. Utóbbi lehetőséget szintén különösnek és fájdalmasnak tartja. (hírszerk.)
Transindex.ro2017. március 7.
Újabb félrevezetés és gyűlöletkeltés egy román televízióban
Dák leletek Zabolán?
A Marosvásárhelyi Televízió (TVR Mureș) február 16-án sugározta a Dák maradványok Zabolán, Kovászna megyében (Vestigii dacice în Zăbala, judeţul Covasna) című riportfilmet. Ennek nem csak az alcíme – Több mint 100, a dák korszakból származó tárgy van elrejtve a nyilvánosság elől (Peste o sute de obiecte din perioda dacică stau ascunse de ochii publicului) – utal félreérthetetlenül egy újabb székelyföldi románellenes ármánykodásra, hanem a narrátor is ezt sugallja.
A Zăbala nevű Facebook-oldalon megosztott, alig négyperces felvételen elhangzottak szerint a Zabola és Tamásfalva között emelkedő Tatárhalmon ásatásokat kellene végezni, amint ezt Ion Hagiu tette az ehhez szükséges engedélyek birtokában 1965 és 1969 között. Ennek során ugyanis ott bronzkorszakbeli dák sírokra és leletekre bukkant, melyek sajnálatos módon azóta is rejtve vannak a nyilvánosság elől. A filmen megszólaltatott Daniel Cioată marosvásárhelyi régész, dák szakértő ezekről azt feltételezi, hogy egy sepsiszentgyörgyi múzeum birtokában lehetnek.
Az ásatási engedéllyel kapcsolatban ugyanakkor azt állították, hogy annak beszerzése nehézségekbe ütközött, mert a sepsiszentgyörgyi múzeum akkori vezetősége és a helyi hatóság válaszra sem méltatta Ion Hagiu ilyen irányú kérését. Éppen ezért kénytelen volt Constantin Daicoviciu kutatóhoz és a fiához fordulni segítségért, akik ezt számára meg is szerezték, a munkálatok elvégzéséhez szükséges anyagi alappal együtt. Végezetül azt sem felejtették el megjegyezni, hogy a zabolai Tatárhalom közel esik Kovásznához, ahol egy dák vár található.
Mindezzel kapcsolatban megkerestük Ion Hagiu fiát, Dan Hagiu helyi tanítót (lásd kertes írásunkat). A látottak és hallottak bennünket is kíváncsivá tettek, ezért dr. Székely Zsolt régészhez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatójához fordultunk. Elsősorban azért őhozzá, mert a téma szakavatott ismerője, továbbá az ő édesapja, dr. Székely Zoltán régész volt az, aki ásatásokat végzett a szóban forgó területen, és ott kiemelt fontosságú felfedezéseket tett (41 éven keresztül az ügyben szintén érintett Székely Nemzeti Múzeum nagyhírű és tudományos berkekben sokra becsült igazgatóját tisztelhették és tisztelték is a személyében).
Nem dák, hanem magyar!
A múlt század hatvanas éveinek a derekán Ion Hagiu zabolai tanító engedély nélkül turkálni kezdett a falu határában található Tatárhalmon, melynek nyomán jó pár őskori cserepet sikerült összegyűjtenie. Ezek egy részét magához véve, felkereste dr. Székely Zoltánt, a Székely Nemzeti, illetve akkori hivatalos nevén Kovászna Megyei Múzeum igazgatóját, hogy bebizonyítsa, a Tatárhalmon dák leletekre bukkant. Az igazgató úr pedig anélkül, hogy a bemutatott tárgyak eredetét vitatta volna, megígérte, hogy feltérképezik a lelőhelyet.
Szavát betartva, miután megszerezte a Román Tudományos Akadémia ehhez szükséges engedélyét, a következő évben nekifogott az ásatásoknak, melynek során 1969-ben és 1970-ben régészeti szempontból kimerítően feltárták a Tatárhalmot. „Ennek eredményeképpen egy kora-bronzkori település, valamint egy késő Árpád-kori, mintegy 192 sírból álló temető maradványaira bukkantak. Az ily módon felszínre került anyag alapján pedig egyértelműen megállapítást nyert, hogy a település esetében egy addig ismeretlen kultúra maradványaira akadtak, mely Zabola-csoport néven vonult be a régészeti szakirodalomban. A temetőben viszont etnikailag a székely-magyar népességhez tartozó, II. Géza magyar király korától (1141–1162) III. Béla idejéig (1173–1196) ide elhantolt közemberek temetkeztek” – magyarázta dr. Székely Zsolt.
A kutatás tudományos eredményeiről első alkalommal Székely Zoltán számolt be az 1973-as Korunk Évkönyvben megjelent tanulmányában, mely miatt a magyar történelemmel kapcsolatos anyagot hosszú évtizedekig nem közölhetett. „Azóta viszont Régészeti kutatások az orbaiszéki Zabolán címmel az én tollamból is megjelent egy kismonográfia, melyben bemutatom és elemzem mindkét lelet anyagát, kiemelvén ezek jelentőségét is. Összegezve: a Tatárhalmon dák kori lelet nem került elő” – fejtette ki dr. Székely Zsolt, miután arra kértük, hogy nyilatkozzon nekünk a Marosvásárhelyi Televízió által sugárzott riportfilmben elhangzottakkal és Dan Hagiu állításaival kapcsolatban.
Hagiu magyar leletet rejteget?
Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy amint azt a filmben maguk is beismerik, a Hagiu családnál Tatárhalomról származó cserepek, valamint egy ép állapotban lévő hengeres fülű amfora is található. Sajnálatos módon azonban ez utóbbit is csak fényképről ismerik, mert felkérésre sem bocsátották a rendelkezésükre, hogy megvizsgálhassák. Annak ellenére sem, hogy mindezt törvénytelenül birtokolják, ugyanis engedély nélküli turkálásért a hatóságoknak még egy szakember ellen is bűnügyi eljárást kellett volna indítaniuk. E bűntettet ráadásul az így talált tárgyak visszatartása súlyosbítja, hiszen a régészeti anyag közkincsnek minősül, az állam tulajdonát képezi, és ezért az illetékes múzeumban van a helye.
Ezek után dr. Székely Zsolt a filmben megszólaltatott Daniel Cioată marosvásárhelyi régésszel is kapcsolatba lépett Facebook-on, aki levélváltásuk során hangsúlyozta, hogy ő csak feltételezte, hogy amennyiben a Tatárhalmon ásatásokat végeztek, akkor az ott feltárt anyag a sepsiszentgyörgyi múzeumban került elhelyezésre. És ez annak idején meg is történt – tesszük mi hozzá, csak éppen nem dák, hanem teljesen más jellegű leletekről van szó, amint az a dr. Székely Zsolt által elmondottakból is egyértelműen kiderül. Ennek tényét különben Cioată is elismerte, vagyis teljes bizonyosságot nyert, hogy az említett riportban hamis állítások hangzottak el, melyek segítségével félrevezették és tudatosan a székelyek ellen hangolták a román ajkú nézőket.
Végezetül a Tündér Ilona váraként ismert rom eredetével kapcsolatban feltett kérdésünkre válaszolva a sepsiszentgyörgyi szakember nem rejtette véka alá, hogy ott valóban találtak dákok jelenlétére utaló régészeti anyagot is. Pontosabban, a Tündérvölgyben található Várdombon először a kora-bronzkorból kerültek elő letelepedésre utaló nyomok, az élet folytatódott a közép-bronzkorban is. Az erődítmény kőfallal való megerősítése a kora-vaskorban kezdődött, majd a késő-vaskorban vagyis a La Téne korban éli virágkorát. A késő-vaskor anyagi kultúráját pedig a mi vidékünkön etnikum szerint a géta-dákokhoz kötjük. Továbbá azt is fontos megjegyeznünk, hogy a Várdombon az utolsó római–dák háború (Kr. u. 105-106) után az élet megszűnt.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. március 7.
Egyre több etnikailag vegyes család adja magyar iskolába a gyermekét
Romániában egyre több etnikailag vegyes család adja magyar iskolába a gyermekét - áll abban az MTI-hez eljuttatott dokumentumban, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) próbálja meggyőzni az iskolaválasztás előtt álló szülőket, hogy írassák magyar tanintézetbe gyermekeiket.
Az RMDSZ immár hatodik alkalommal szervez a magyar oktatást népszerűsítő kampányt a március 16-ig tartó beiratkozási időszakban.
A magyar nyelvű oktatás melletti érveket összefoglaló dokumentum szerint aki anyanyelvén tanul, a más nyelveket - akár a románt - is könnyebben elsajátítja, mert az anyanyelv ismerete az alapja a más nyelvek tanulásának.
"Ludas Matyi furfangjait, Mátyás király igazságait, János vitéz hőstetteit, gyermekkorunk népmeséit, kedvenc mondókáinkat és dalainkat a magyar iskolában ismertük és szerettük meg. A román iskolában gyermekeink nem ismerik meg hőseinket, mese- és mondavilágunkat, idegen lesz számukra mindaz a felbecsülhetetlen érték, amely összeköt minket, magyarokat" - áll a dokumentumban, mely elsősorban a magyar családokat, valamint a vegyes házasságban élő magyar szülőket próbálja megszólítani.
Az RMDSZ szerint az anyanyelvi oktatás nem akadályozza a későbbi érvényesülést. "Az a gyermek, aki mindvégig magyarul tanult az iskolában, nem kerül hátrányos helyzetbe", hiszen számára az egyre bővülő magyar egyetemi hálózat is lehetőséget biztosít a továbbtanulásra.
Amint az RMDSZ összefoglalta: 1989 után folyamatosan nőtt a magyar iskolát választó romániai magyar családok aránya. A szövetség ezt azzal magyarázta, hogy a magyar oktatási kínálat is egyre bővült. "A múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is" - állapította meg a dokumentum.
Amint az RMDSZ közölte, tavaly 9300 romániai gyermek kezdte magyar nyelven az elemi iskolát bevezető előkészítő osztályt, és az RMDSZ-nek az a célja, hogy ez a szám a negatív demográfiai adatok ellenére se csökkenjen az elkövetkező években 9000 alá.
szatmar.ro2017. március 7.
Új filmklub a kolozsvári Sapientián
Új filmklub indul szerdán Kolozsváron a Sapienta-EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakán. A Sapi-Mozi-Téka a filmtörténet klasszikusait mutatja be igazi mozis hangulatban – közölték a szervezők.
„A párizsi Cinémathèque Kolozsvárra költözik. A filmtörténet paradigmaváltó alkotásaihoz mozis hangulat dukál, ezt szeretné létrehozni és ápolni a a Sapi-Mozi-Téka. Magyar felirattal, beszélgetéssel kísérve lehet alapműveket nézni Fritz Langtól Godard-ig, és Fellinitől Greenaway-ig minden második szerdán a Sapientia Aulájában" – írják.
Az első vetítést szerdán délután hattól tartják, a nyitófilm egy 50 évvel ezelőtt készült film, Eric Rohmer A férfigyűjtő (La Collectionneuse, 1967) című alkotása. A belépés ingyenes. A szervezők a párizsi Cinémathèque hangulatát kívánják megidézni ugyan, de természetesen nemcsak francia újhullámos mozik kerülnek majd terítékre, a filmklub az egész filmtörténetből merít, a „kötelező" filmeket mutatja be nagyvásznon, ahogy az dukál. A Sapi-Mozi-Téka házigazdája Jakab-Benke Nándor.
Krónika (Kolozsvár)2017. március 7.
Szalontára ért az Önkéntesség Karavánja
Szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek találkoztak pénteken Nagyszalontán a nagyváradi Caritas Catolica meghívására, hogy egy tematikus képzés keretében az önkéntességről és az önkéntesek hatékony felhasználásáról folytassanak tapasztalatcserét. A rendezvényt a svájci finanszírozású VOLO-projekt keretében szervezték meg az Önkéntesség Karavánjának újabb állomásaként. A projekt célja egy interneten is elérhető, regionális önkénteshálózat kiépítése Bihar, Szatmár és Szilágy megyében.
A nagyszalontai találkozón – melynek a Slavia Hotel adott otthont – hat civil szervezet képviseltette magát. A nagyszalontai Smiles Egyesület, a József Ház Idősek Otthona és a Szent Ferenc Alapítvány mellett jelen voltak a Bélfenyéri Kolping Egyesület, valamint a Tenkei Keresztény Segélyszervezet és a Peniel Keresztény Egyesület képviselői is. A képzés keretében Löchli Tünde és Szabó Laura trénerek többek közt beszéltek az önkéntességet szabályozó, 2014-ben kibocsátott, 78-as számú törvény által kínált lehetőségekről és megkötésekről, ugyanakkor gyakorlati tanácsokkal is szolgáltak az önkéntesek toborzását, motiválását, megtartását és kezelését illetően.
A szervezők ugyanakkor kifejezték: továbbra is várják azon civil szervezetek csatlakozását a regionális hálózathoz, amelyek önkénteseket foglalkoztatnak a szociális szférában. Az érdekelt szervezetek a www.volonet.ro weboldalon iratkozhatnak fel a hálózatba. Ugyanitt jelentkezhet önkéntesnek is bármely 16 éven felüli személy, aki hajlandó szabadidejét, energiáját és tehetségét más, rászoruló emberek szolgálatába állítani.
A VOLO-projekt a Svájci–Román Együttműködési Program keretében valósult meg. Főpályázó a nagyváradi Caritas Catolica, projektpartner a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.
Sz. G. T
Reggeli Újság (Nagyvárad)2017. március 7.
Terra magica – Palkó Ernő kiállítása a Bánffy palotában
Első alkalommal állítja ki munkáit a Művészeti Múzeumban Palkó Ernő keramikus, a Bánffy Palota emeleti termeiben március 2-án megnyílt kiállításon számos érdeklődő volt kíváncsi a művész Terra magica című tárlatára.
Az egybegyűlteket Lucian Nastasă-Kovács, a múzeum igazgatója köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta: Palkó Ernő személyében egy végtelenül szerény embert ismert meg, aki nem nyomul előtérbe, mint megjegyezte, a megnyitón való felszólalását is „ki kellett kényszerítse”. Amint elhangzott, a tárlatot tavaly óta készítik elő, a múzeum igazgatója külön kiemelte azt a körültekintő hozzáállást, amit Palkó Ernő tanúsított az előkészítő munkálatok során, de arra is kitért, hogy a művész saját kezűleg helyezte el a munkáit, gondosan megtervezve mindegyik alkotás helyét a térben.
Dan Breaz műkritikus, a múzeum munkatársa úgy vélte, Palkó Ernő esetében a „művészetért hozott áldozat” ezúttal nem csupán metafora, hiszen a művész lépésről lépésre építette fel a kiállítást már a kezdeti elgondolástól fogva. – Azt is megfigyeltem a megnyitó előtti napokban, hogy mennyi odafigyeléssel rakta össze a tárlatot. Mindeközben sokat beszélgettünk az alkotás folyamatáról, sok mindent megtudtam a keramikusi műhelymunkáról – jegyezte meg a műkritikus.
Dan Breaz véleménye szerint a kiállított munkákon nagyszerűen összefonódnak az archaikus és a kortárs elemek, „némelyek torzóban maradva, némelyek a legapróbb részletekig kidolgozva”. – Palkónak sikerült olyan egyedi formákat felmutatni, olyan vizíó-töredékeket, amelyek segítségével kicsit megértünk valamit abból, ami „más szférákban” történik – hangsúlyozta a méltató.
– Ha Palkó Ernő művészetét kellene korszakolnom, azt mondhatnám: alkotói pályája új, eddigi legösszetettebb, legkomplexebb szakaszához érkezett. S bár mindaz, amit itt nekünk fekínál, következetes folytatása, kiteljesítése eddigi munkásságának, az összhatás valóban sokkoló. A művész ugyanis a kerámia határait döngeti – mondta Németh Júlia műkritikus a megnyitón. A méltató szerint a művész sokéves tapasztalatait felhasználva alakította ki „markánsan kifejező, választékos fordulatokban bővelkedő, egyedi kerámia nyelvezetét, sajátos stílusát”. Megjegyezte, Palkó Ernő az újrafelfedezett ősrégi technika, a raku alkalmazásával jut el „a figuralitást csak enyhén sejtető formáktól a konkrétumokig, a hangsúlyos domborulatokat megjelenítő, lírai hangvételű női torzókig és gunyorosan komor karneváli maszkokig”.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Albertné Simon Edina konzul képviselte, aki átadta Mile Lajos főkonzul üdvözletét, a külképviselet vezetője ugyanis a nagyszalontai Arany János-ünnepség miatt nem lehetett jelen a megnyitón. – Palkó Ernő jó megérzéssel a régi korok emlékeit kapcsolta össze a mai világgal, az anyagi világot a természet lelki világával. Az új és hagyományos kerámiai technikák alkalmazása és ötvözése formailag és színben is újdonságot hozott, ösztönösen kísérletezve az anyaggal, formákkal – hangsúlyozta a konzul.
Az eseményen ugyanakkor jelen volt és náhány szóban méltatta a kiállítást valamint az alkalomra megjelent katalógust Benoît Bavouset, a Francia Kulturális Intézet igazgatója is.
Végül Palkó Ernő köszönetet mondott mindenkinek, aki a tárlat megszervezésében segítséget nyújtott, kiemelve Vákár István nyitottságát, mint mondta, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke első megkeresésére biztosította támogatásáról.
A megnyitón egyébiránt Lucian Nastasă-Kovács bejelentette: aznaptól a múzeum emeleti termeit a mozgáskorlátozott személyek is könnyebben látogathatják, sikerült ugyanis működésbe helyezni azt a szerkezetet, amelyet már jó ideje terveznek, de adminisztratív okok miatt elakadt. Az igazgató külön köszönetét fejezte ki Vákár Istvánnak, a megvalósításban nyújtott segítésért.
A tárlat március 19-ig látogatható a Bánffy Palotában.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 7.
Könyvek, ha elégnek
Hány kéz érintette ezeket a könyveket, amelyek most Nagyenyedre utaztak! Mennyi gondolat, emlék kelt szárnyra mialatt annyian kezükbe vették! Sóhaj, vágy, titkos remény.
Egyszer valaki megvásárolta. Száz éve, ötven éve. Magának, gyermekeinek, netán ajándékba. Megvette, mert arra vágyott. Megvette, mert valakinek szánta. Vagy mert azon a héten, abban a hónapban, azon a nyáron éppen ezt a magyar könyvet hozták a boltba. És vinni kell, mindegy, ki írta, mindegy, miről szól, a sorok között olvasni buta cenzúrán is átjutottak gyöngyszemek.
Vágyott sikerre jutó vagy elmaradt beteljesülések. Hogy ez lesz a kedvenc könyve, hogy ugyanolyan lélekhúrokat pendít a megajándékozottban, mint benned, hogy észrevesz tőle, s a szerelmed is ajándékotok lehet, vagy csak mert jobb ötleted nem volt, hát mit is vihettél volna neki. A legjobb barátnőnek a legjobb barátnőtől boldog születésnapot, 1960, ’70, karácsonyra 1980.
Most pont főzni kéne, és Manyika is meglátogat délután, a tiszta ruhát össze kell még kapkodnod, sütni is jó lenne, nem vallhatsz szégyent pont Manyika előtt, de könyveket gyűjtenek, hát te is. Nézegeted a könyveidet, és összeáll belőlük az élet. Az életed.
Emlékszel, ezt M.-től kaptad, három gyermeket szült a messzi tengerentúlon, aztán az egyik mégis hazajött. Azon a születésnapon mindenki Álarcosbált hozott, háromszor is megvolt, drága kincs, hányszor bújtál vele lecke helyett a lépcső alatti sufniba, most az utolsót odaadom, ugye nem bánod? Szeretni fogják ezek a gyerekek. Talán nekik is van sufnijuk. Vagy lombházikójuk, ahol összebújhatnak vele. Anya, apa, nevelő, tanár, könyvtáros, aki kezükbe adja, leglegebb barinő, akivel összesustorogva borzongva olvassák a kalandokat. Hát elviszem őket, el én, odaadom, az újság közelebb van, nem megyek ki a rádióig. Megígérték, hogy biztos gyerekekhez kerül, nem dobják ki. A nevemet is felírták, pedig mondtam, hogy nem fontos. Egy fiatalember a könyveket lajstromozta. Jól gondját viselik.
Az alagsori könyvtárban egymásnak adták a kilincset, zsákokkal jöttek, nagy bevásárlószatyrokkal, banánosdobozokkal vagy mosószeres barna kartonokkal, jó napot kívánok, ide kell hozni a könyveket, és már rakták is le, a történeteikkel együtt, a könyvfogadók kíváncsi mosolya felfakasztotta bennük. Még a kezével, szemével végigsimogat a borítón, az ezer kilométerekre élő vágyott gyermek, a jobb létre szenderült örök társ emlékén, és ma biztosan felhívja Erzsit, aki a könyvbe írt. Meg újraolvassa, újra bizony, most, hogy kezébe került. Azt nem hozta, attól nem tudott megválni.
Még a nagyüzletek keze is benne van a dologban, a kitett dobozokat gyűjtöttük onnan, és a sarki román zöldséges, akitől a műanyag- és kartonládákat elkértük, adták jószívvel, még bepakolni is segítettek. Aztán azokba kerültek a könyvek, és minden a rádióhoz. Aztán itt ezek a hang-sajtósok – hajnalban, éjszaka, mikor minden vágást megcsináltak és minden élő műsoruk lejárt is, egészen a következőig adódott szünetben… – újra megfogtak, megnéztek minden egyes könyvet, a szülinapost, a ballagásra kapottat, az angyalhozta meséket, és úgy osztották, hogy Kommandóra a leégettek helyett, Nagyenyedre a rongyosra olvasott háziolvasmányok helyett, Magyarlapádra az alig néhány tucatnyi könyv mellé, Zsobokra a gyermekotthonba, Temesvárra az új iskolába is jusson majd. Külön ládák, külön stószok, címkével feliratozva.
Aztán autóba, utánfutóba hordtuk, a ládák tetején levőkön megakadt a szemünk, betűztük a címet, fejjel lefelé, oldalvást. Nicsak, Nemtudomka Napvárosban nekünk is megvolt, emlékszel, Enikő, ez volt a kedvenc könyved, szétolvastuk, még sehol másnál nem láttam! A srácokkal olvastátok-e már? Pál utcai fiúk! Szétsírtuk a lelkünket, hogy írhatott ilyen kegyetlen gyönyörűséget ez a Molnár Ferenc, sose halt meg senkink addig, csak akkor nemecsekernőnk. És újraolvastuk, hátha most, hátha harmadszor, hátha tizedszer másképp lesz, pedig tudtuk, hogy dehogyis.
A kollégiumban egész osztálynyi enyedi diák hordja a dobozokat. És az a szőke copfos lány már ki is kapott egy könyvet az egyik kartonból, már lapoz, már olvas. Nagyon sokan nem fognak. A kötelezőket sem, vagy azokat pláné nem. A kortársakat is alig, hiszen ezekből nincs is: vásárlásra nem futja, az adományokból meg inkább klasszikusok kerülnek. Mégis, ha csak egyetlen egy gyermek esne újfent a könyvek boldog rabjává, általa is már oly sokan fogják felfedezni bennük a maguk égigérőfáját, hétfejűsárkányait, nemecsekernőit. Pont abban a könyvben, amit 1950-ben Rozál adott Mártikának, szeretettel. S azóta még olyan sokan szeretettel továbbadtak. És annyi örömet fakasztottak. Bennünk is, akik csak kapcsok, átadók vagyunk, és ezért is köszönet minden adományozónak.
Hát erre képes egy szörnyű tűz, valahol az isten háta mögötti faluban. Egyet, kettőt, aztán százakat, ezreket indít, ébreszt. Magyarokat is. Összefogás, közös cél, pedig ebben most nincs is ellenség, ami mindeneket összetartana mindenekfelett. Bárcsak így lehetnénk a békességek, a nemnagy szükségek, a láthatatlanul kis szelíd lángocskák perpatvaros, hej de sokszor csak holmi fülemülefüttyös hétköznapjain is…
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 7.
Beszélgetés Böszörményi Zoltán József Attila-díjas költővel, íróval
Mindent az íráson keresztül látok
Mikor megkaptam kérdéseidet, Karinthy Frigyes 1938-ban megjelent kiadatlan Naplóját és leveleit lapozgattam. A Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. gondozásában látott napvilágot, Asher Oszkár rendezte sajtó alá, Babits Mihály írt hozzá előszót. Nem emlékszem, mikor került hozzám a kötet, csak arra, hogy predeáli villámban találtam rá újra. Ezt azért említem meg, mert számtalan értékes dolgot gyűjt össze az ember az évek alatt, s ha többlaki, mint magam, hajlamos a feledés bugyraiban elhagyni értékeit. Talán azért is kötődöm annyira Karinthy Frigyeshez, mert gyermekkori olvasmányaim egyik legnagyobb élményét jelentette az Így írtok ti stílusparódia-kötete. Még ma is kuncogva emlékezem, miként szólt Jónás könyvének szerzőjéről, Dante fordítójáról, akit Babits Bihálynak nevezett: Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.
- Szeretted az iskolát?
- Aradon, a Kapa (ma Căpitan Ignat) utcai iskolába, a Kilin-akadémián kezdtem az első osztályt. Mindig is szerettem iskolapadban ülni, de soha nem voltam kitűnő tanuló.
A hatvanas évek végén kerültem vissza Aradra, mert hét évig a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. Ott sem voltam kimagasló táncos, de koreográfusnak, gondolom, jó lettem volna. Kiváló tanároknak örvendhettem: Szántó Andrásnak, Dombi Istvánnak, Valkay Ferencnek, többek között. Életem legszebb és mondhatnám, legmozgalmasabb hét évét töltöttem Kolozsváron. Két színházba jártam, két operába, minden héten kötelezően hangversenyekre, mert Zsizsmann zongoratanárnőm ezt szigorúan megkövetelte. Művészet- és balett-történetet tanultunk, történelmi és karaktertáncot. Két irodalmi kört látogattam, és akkor kezdtem el verseket és novellákat írni. A Napsugár szerkesztőségében Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor foglalkozott velem. A hatvanas évek elején jelentek meg első verseim és karcolataim a fent említett gyermeklapban. Büszkén mutattam osztálytársaimnak, tanáraimnak. Azt hittem, van valami különleges abban, ha az ember írásait kinyomtatják. Sokkal később fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem a dicsőségért írunk, hanem mert valami fontos mondanivalónk van, s ezt – élményt, sorsot, mágiát – másokkal is meg akarjuk osztani. Azt, hogy mit gondolunk minderről, s azokról, akik megélik mindezt. Nemcsak az írást tanuljuk, hanem az írás is tanít bennünket. Nietzsche mondta valahol, ha sokáig nézi az ember az örvényt, egy idő múltán az örvény is visszanéz rá. Az ide vezető gondolat-ösvényeken akkoriban kezdtem el járni.
- Miért nem lettél balett-táncos?
- Apám hét év után kivett a balettintézetből. Szobafestőt akart belőlem faragni, mert az jól keres. Bár ő is íróember volt, remek riporter, annyira megkeserítették személyes tapasztalatai, teljesen kiábrándult az idealizmusból, az álomszerű vágyódásból, sikertelen próbálkozásaiból, fontosabbnak tartotta az anyagiakat, ontológiailag feleslegesnek a művészetet. Nem balett-kóristának, hanem sikeres, jól menő szobafestőnek szeretett volna látni. Végül egyikből sem lett semmi.
Aradra 1968-ban kerültem vissza. Mivel napközben különböző építőtelepeken dolgoztam, a líceum utolsó két osztályát esti tagozaton végeztem a mostani Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tizenhét és fél évesen ott is érettségiztem. Nagyon jó tanáraim voltak: Sántha Alajos, Erdélyi Károly, Réhon József, Nagy Olga, Kapostyák Veronka, Amigó Sándor, Steinhübel Magda, Husztik Katalin, Kálnoky Ágnes. Emlékszem, érettségi előtt Jámbor Gyula, az akkori Vörös Lobogó napilap munkatársa – később kollégák lettünk – ellátogatott az osztályunkba, s megkérdezett engem is, mi szeretnék lenni, ha végeztem? Ahányszor eszembe jut ez e jelenet, elmosolyodom, mert akkor egy álmodozó, József Attilát, Radnóti Miklóst, Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Váci Mihályt, Somlyó Györgyöt, Bari Károlyt olvasó siheder górcsövével a világot a költészeten, irodalmon keresztül láttam, nem sejtettem, mennyi megpróbáltatás, küzdelem, csalódás – és valljam be, öröm is – vár rám.
- Miként és mikor kerültél Kanadába?
- Ezt elmondani egy regényt kellett megírnom. A Regálban erről részletesen szólok. Írás közben igen fájdalmas és lélekfárasztó élmény volt újra megtapasztalnom, amit egyszer már átéltem. Igen nehezen haladtam előre a szöveggel. Nem naplót, hanem a valóság és az álom keverékéből fikciót akartam alkotni. Messze elkerülni a személyes tapasztalatot, a traiskircheni menekülttábort, kívülről tekinteni magamra, mintha nem velem, hanem valaki mással történnének a dolgok. Az ámokfutásról, a félelemről, a kilátástalanságról, de ugyanakkor a reményről is akartam szólni. Arról is, hogy a mindenkori politikai hatalom – az én esetemben a diktatúra – ideig-óráig legyőzi az embert, de ha valami csoda folytán szorításából élve szabadul, akkor bizakodhat, remélhet.
Traiskirchenben regisztrálnia kellett a menekültnek. Három lehetősége volt: Amerika, Ausztrália és Kanada. Én minél messzebbre, Ausztráliába akartam menni. A véletlen vagy a sors végül is nem oda irányított, hanem Kanadába.
- Mit csináltál ott, mivel foglalkoztál?
- Calgary-be, Alberta provincia egyik legnagyobb városába kerültem 1984. április 12-én. Éppen véget ért a kőolajboom, nagy volt a munkanélküliség. Mégis sikerült munkát találnom. Igaz, majdnem éhbérért, három dollár húsz cent órabérért sikerült egy városszéli hatalmas szállodában elhelyezkednem. Abban az időben három dollár ötven centbe került egy üveg sör. Adófizető lettem. Beadhattam a kérelmem a családom kihozataláért. Az éj puha teste című regényemben Tamás alteregóm tapasztalatait írom meg. Az ő sorsát alakítom, mintha az enyémet.
Szeptemberben azonban tovább kellett állnom, mert bizonytalanná vált munkahelyem, s nem akartam, hogy nekem mondjanak fel, inkább én adtam be a felmondásomat. Kegyetlen, gazdaságilag labilis világban éltem. Megtörtént egyszer, hogy munkába menet, a szemközti járdára egy test zuhant. Valaki levetette magát a tizedik emeletről, mert a gazdasági válságban mindenét elvesztette. Ezt és azt is, hogy ki volt az illető, másnap az újsághírből tudtam meg.
Tehát felmondtam, és Torontóba autóztam egy lengyel családdal, a tulajnak volt gépkocsija, de nem volt jogosítványa. Nekem igen. Emlékszem arra a szeptemberi napsütötte délutánra, amikor megérkeztünk, a Concord szuperszonikus gép tartott bemutató repülést a város felett, este pedig Brian Mulroney, a Kanadai Progresszív Konzervatív párt színeiben az ország 18. miniszterelnöke lett. Ettől a naptól kezdve felfelé ívelt a pályám. Hat dollár ötven centes órabérrel munkát találtam egy autóalkatrészeket gyártó Magna-leányvállalatnál. A következő évben, nagy szerencse folytán megérkezett családom is. Ugyanis a szocialista Romániának a Most Favored Nationstátusáért teljesítenie kellett a kivándorlási kvótát, így feleségem és Melinda lányom több ezer más szerencsés emberrel együtt gyorsított eljárással elhagyhatta az országot. Később munkahelyet cseréltem, egy Chevrolet-Oldsmobile autószalonban kereskedő, majd menedzser lettem. Beiratkoztam a York Egyetemre, melyet négy év után el is végeztem. A Torontói Magyar Ház rádióadásait szerkesztettem és vezettem három évig, majd a Canadian Broadcasting Corporation nemzetközi rádió magyar adásának torontói tudósítója voltam. Az egyetem elvégzése után (1991) marketingcéget alapítottam.
- Mikor jöttél vissza, miért?
- Nyáron, 1991-ben vettem a bátorságot, hogy visszatérjek Aradra. Anyámat, apámat, testvéreimet látogattam meg. Mondanom sem kell, hogy a kürtösi állomásra érkezve torkomban dobogott a szívem, s csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor a vonat újra elindult. Nem tartóztattak le! Az év decemberében, László öcsémmel kft.-t alapítottam, s Tungsram-termékek kereskedelmével kezdtünk foglalkozni. Akkoriban a romániai fényforrásgyárak szegényesen látták el a hazai piacot, mert kifizetődőbbnek tartották majdnem egész termelésüket külföldön értékesíteni, mivel a kapott valuta beváltásával, az évi öt-hatszáz százalékos infláció mellett, jobban tudtak gazdálkodni. Az első áruszállításunkon tizennégyezer dollárt kerestünk. A következő tizennégy hónap alatt készpénzben és áruban több mint kétmillió kétszázezer dollár hasznunk volt. Ebből vettük meg Bukarestben a csőd szélén álló, a Phare-programban felajánlott Electrofar lámpagyártó céget. Ebből lett aztán a Luxten Lighting Rt. Csodálatos évek voltak. Megtanultam a fényforrásgyártás technikáját, gépeket vettünk, a nemzetközi piacon a világ legnagyobb lámpagyártó cégeivel versenyeztünk. Megvettük a temesvári AEM mérőműszereket gyártó vállalatot. Rendkívül tehetséges mérnökökkel, munkásokkal dolgoztam együtt, olyan technikai megoldásokra és bravúrokra voltunk képesek, amelyekre ma is büszke vagyok.
- Honnan a mecénási ötlet?
- Torontóban azt láttam, hogy a szórványban, kisebbségben élő magyarok szívesen mennek egy olyan központba, mint a Magyar Ház. Innen született a Jelen Ház ötlete. Januárban volt tizenhat éve, hogy átvettük. Kimondottan kulturális központnak gondoltam, nyomdával az alagsorban, de menet közben változtak a dolgok, azért lett terasza, vendéglője, multifunkcionális, esküvőknek, keresztelőknek, más rendezvényeknek otthont adó terme. Színházat is indítottam, de megfúrták, sőt még ország-világ előtt meg is feddtek érte, mondván, ne összpontosuljon túl sok kulturális erő a kezemben. De ugyanazok, akik ellenem gondoltak, nem nyúltak a zsebükbe, amikor a Jelen napilapot kellett volna megmenteni, nagy gálánsan rám bízták. Ezt nem rosszallóan mondom, de ha már erről esett szó, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem. Tizennyolc éve finanszírozom a Nyugati Jelent. Kezdetben nagy erővel, sok pénzzel fogtam munkához. Újságíró kollegáim segítettek, tanáccsal, sok-sok, nagyon sok munkával, egyéni áldozattal. Az, hogy ma is van Aradon napilap, az ő önfeláldozásuk nélkül nem sikerült volna. Tizenhatodik évébe lépett az Irodalmi Jelen. Önálló, országhatárokon túllépő, irodalmi-kulturális havilappá nőtte ki magát. Digitális kiadása naponta frissül, havonta két nyomtatott száma lát napvilágot. Az egyik a Nyugati Jelen nyolcoldalas irodalmi melléklete, a másik könyvformátumú, 120-150 oldalas irodalmi lap. Igen, mindez pénzbe kerül. Az évi kiadások kis részét vendéglátói tevékenységünkből fedezzük, a többit én állom. Ez évi százhúsz-százharminc ezer eurót tesz ki, de ez az összeg nem tartalmazza a Jelen Ház állandó karbantartási-fejlesztési költségeit. Tehát itt haszonról nem is beszélhetünk. Szívesen költekezem, hiszen az Isten megajándékozott, nekem is kötelességem ebből a magyar közösségnek valamilyen formában adni. Nem tudom, hogy a város magyarsága mennyire becsüli ezt, de gondolom, nem teszek kedvük ellenére.
- Miért váltál meg gyáraidtól?
- Ebben is van valami sorsszerű, amit én egyéni tragédiaként éltem meg. A hivatalos, újságokból ismert verzió szerint 2003 decemberében eladtam a részvényeimet a gyáraimat menedzselő kollégáimnak potom tizenöt millió dollárért. De ez a változat nem tartalmazza azt a tényt, hogy negyvenhat millió dollárnyi nekem járó osztalékot nem vettem fel, valamint azt sem, hogy részvényeim harminchét százaléka, a gyárak és ingatlanok piaci értéke barátok között is negyvenmillió dollárt ért. A bibliai Jóbbal együtt elmondhattam, Isten adta, Isten vette el.
- Ekkor tértél vissza az irodalomhoz?
- Igen, ez volt az a fordulópont, amikor felhagytam az üzleti élettel, s visszatértem első szerelmemhez, az irodalomhoz. Eleinte igen nehezen fogadtattam el környezetemmel a paradigmaváltást. Mindenki gyárosként ismert, s nem mint versfaragót. Bebizonyosodott, az irodalom is olyan mesterség, amelyet sokáig kell űzni, hogy megismerjenek. Vannak szerencsések, akiknek egy csapásra ez sikerül. Én ennek ellentéte vagyok. Nagyon sok munkával kevés babért szereztem. Talán azért is, mert későn, majdnem ötvenöt évesen kezdtem el újra. Amit valamikor úgy hittem, megtanultam, újra kellett tanulnom. Léteznek őstehetségek, én nem tartozom közéjük. Tizenkét év alatt három regényt, két novellás-, hét verseskötetet írtam. Díjakat is kaptam. Az éj puha testéért Gundel-díjat. Krasznahorkai László és Grecsó Krisztián elől vittem el a trófeát. Szinetár Miklós a díjátadón elismeréssel szólt regényemről. A temesvári Romániai Írók Szövetségétől is két kitüntetést kaptam, József Attila-díjat is az elmúlt években, s irodalmi munkásságomért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével ajándékoztak meg.
- Tudtommal külföldön is kiadták regényeidet.
- Az első román nyelvű verseskötetem, O sumă de sonete (Szonett-csokor) Șerban Foarță és Gábos Ildikó fordításában jelent meg. Ildikó fordította románra két regényemet, Az éj puha testét és a Regált is. Mindhárom a temesvári Brumar Kiadónál jelent meg. Idén, szintén Gábos Ildikó fordításában Fum (Füst) című novelláskötetem van a nyomdában. Kanadában a torontói Exile Editions kiadásában angol nyelven, az amerikai Sohár Pál fordításában a Far from nothing (Vanda örök, Gondolom, hogy létezem) című regényem jelent meg. Dublinban pedig két évvel ezelőtt Club at Eddy’s Barcímmel Az éj puha teste látott napvilágot. Megjelenésekor a londoni Goodreads legnépszerűbb könyvismertető honlapon a hónap legjobb könyve elismerést kapta. Oroszországban három regényemet adták ki Jurij Guszev fordításában. Franciául Manolita Dragomir-Filimonescu átköltésében a párizsi L’Harmattan Kiadónál La peau du rien (A semmi bőre) című verskötetem jelent meg, tavaly pedig Németországban a hallei Mitteldeutscher Kiadó gondozásában, Hans Henning Paetzeke fordításában Regál c. regényemet adták ki In den Furchen des Lichts ( A fény barázdáiban) címmel.
- A verset vagy a prózát szereted jobban?
- Mindkét irodalmi műfajnak megvannak a kihívásai. Nagyon kevésszer fordult elő velem, hogy regényírás közben verset írtam, s ez fordítva is igaz. Ha az ember benne él a regényben, akkor csak azzal foglalkozik, egész léte a történet körül forog. A regényt írja az ember, s aztán azt veszi észre, hogy a regény is írja az író életét. Amolyan máraisándoros szindróma ez, mágia, amely rátelepszik gondolataira, cselekedeteire, egész életére. Miközben az író alakítja szereplőinek életét, azon kapja magát, hogy ők is befolyásolják a sajátját. Átveszik rögeszméit, töprengéseit.
A vers is külön világ. A forma pedig meghatározó szerepet játszik benne. Szerintem nincs olyan, hogy modern költészet. Csak egyféle költészet van, s az maga a költészet. Persze kirándulni minden műfajban lehet, bejárni a magaslatokat, és mély szakadékokba zuhanni. A repülés, a zuhanás maga az élet. S ezzel lehet játszani, bíbelődni, fontoskodni körülötte. Az író meghatározza művét, de műve is visszahat rá. Kohézióban, szimbiózisban élnek.
- Prózai világunkban van-e létjogosultsága a lírának?
- Mindennek van létjogosultsága, aminek értelmes haszna van. A versben is éppúgy lüktet a gondolat, mint a prózában. Ha eszközökben, formában különböznek is egymástól, üzenetben kéz a kézben járnak. Az ember azért olvas, hogy olyan világokat, tájakat ismerjen meg, ahol előtte nem járt. Egzotikumaiban, látásmódjában a jó irodalom nemcsak szórakoztat, de ugyanakkor munkát is ad. Az olvasásnak, az írásnak rituáléja van, szentsége, törvénye és szabadsága. Van, aki nem szereti Dosztojevszkijt, például, vagy Thomas Mannt, urambocsá’ Krasznahorkai László regényeit. Nem a műben van a hiba. Az olvasónak be kell fogadnia az írást, rá kell hangolódnia, be kell lépnie abba a világba, mely előtte kitárul. Ha ez valamilyen okból nem sikerül, újra kell próbálkoznia. Ezért minden műnek több olvasata van, s ez függ a befogadó lelki, nyugalmi, érzelmi és értelmi állapotától.
- Milyen a viszonyod pályatársaiddal?
Sajnos keveset élek otthon, Erdélyben és Magyarországon. Monaco és Barbados között ingázom. Messze esem a magyar irodalmi történésektől, így szereplőitől is. Ez az önkéntes száműzetés, elszigeteltség sokszor rányomja kedvemre a bélyegét. Az ember barátokat csak úgy tud szerezni, ha közöttük él, együtt szívja velük a levegőt. Könyveiket, megjelent dolgaikat olvasom, de kevés alkalmam van arra, hogy nyugodtan el is beszélgessek velük. Pedig nekem, a tollforgatónak, erre is szükségem volna. Így csak sok olvasással mérem az irodalom pulzusát.
- Példaképeid?
- Weöres Sándor, Orbán Ottó, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Nagy László, Pilinszky János, Ágh István, Csoóri Sándor. De folytathatnám.
- Vannak igazi barátaid?
- Szerintem az igazi barát az, aki jóban-rosszban veled van. E kritérium szerint igen, vannak barátaim.
- Szereted az embereket?
- Igen, nagyon szeretem őket. Mindenkiben elsősorban a jó tulajdonságokat keresem. Hiszek nekik, és hiszek bennük. Ez velem született tulajdonság. S ez az évtizedek során sem változott, még akkor sem, ha sokan bántottak, becsaptak, elárultak és megtagadtak. De a sértődöttség és a keserűség soha nem hatalmasodott el rajtam, felül tudtam kerekedni ezeken az érzéseken, nem hagytam, hogy befolyásolják az emberek iránti szeretetemet.
- Sok irigyed van?
- Hát irigylésre méltó vagyok én? Éppen olyan esetlen vagyok és kiszolgáltatottja ennek a világnak, mint bárki más. Soha nem voltam irigy, így el sem tudom képzelni, milyen annak lenni. Ha meg kéne írnom ezt az emberi érzést, nem tudnám hitelesen visszaadni. Tanulmányoznom kéne, olvasnom erről.
- Politikai beállítottságod? Vonz-e valamelyik politikai irányzat?
- Volt életemnek egy időszaka, amikor úgy éreztem, tévedtem, amiért egyik politikai párthoz sem csatlakoztam. A gazdasági erőt a politikai kötődések és szövetségek erősítik meg, a mindenkori társadalomban a politikának mindig meghatározó szerepe volt és van. A politikai erők határozzák meg, mi történik az egyénnel, függetlenül attól, hogy benne van-e valamelyik irányzatban. Ezt a valóságot, sajnos későn ismertem fel. Az én esetemben az érzelmi kötődések mindig túlsúlyban voltak, nem tudtam megalkudni, a cél érdekében feladni erényt, erkölcsöt. Hittem saját képességeimben és erőmben. De ez nem elég a sikerhez. Ehhez barátok, szövetségesek, kötődések, s nem utolsósorban támogatók kellenek.
- Vallás, hit? Egy írónak szüksége van-e Istenre?
- Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem mindig szükségem volt egy metafizikai erőre, mely mellém áll, és megsegít. Tavaly a British Airways menetrendszerű járatán ültem. Londonban szálltunk fel, s Barbados felé tartottunk. Egy órája repültünk, amikor arra figyeltem fel, hogy a gép hirtelen balra kanyarodik. Éreztem, hogy valami rossz történt. Szaladtak a gép szűk folyosóin a légi kísérők. Percek múlva a kapitány bejelentette, hogy kigyulladtak a gép áramellátó csatlakozói, kényszerleszállást kell végrehajtania. Ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében. Olyan ez, mint mikor a halálraítélt arra vár, jóváhagyták-e kegyelmi kérelmét. Nem Istenhez kell imádkozni, hiszen ő már eldöntötte, élsz-e, halsz-e. Valami hasznosat kell cselekedni. Gondolkodni. Csak a jóra gondolni.
Verseimben sokat foglalkozom Istennel. Már csak azért is, mert fontos tisztáznom kapcsolatunkat. Tudom, amíg bennem él, s gondolom, hogy van, szükségünk van egymásra. Nekem, hogy magam mellett, bennem érezzem, neki, hogy jól érezze magát bennem. Sohasem félni akartam Istentől, hanem bízni benne. Bízni, hinni egy olyan erőben, mely bármennyire is kézzelfoghatatlan, bennem lakik.
- Érdekel az ezotéria? Hiszel a földönkívüliekben?
- A lélek misztérium. Olyan energiát képes kibocsátani, amely nélkül elképzelhetetlen a belső bolyongás. A gondolat olyan mélyre merészkedik, s olyan különleges utakat képes bejárni, csoda, hogy az ember ép ésszel megússza ezeket a kirándulásokat. A gondolat segíti a lelket az utazásban. Lehetőséget, teret, időt, erőt, tudást kölcsönöz neki.
Természetesen, a Földön kívül élnek más, értelmes lények is. Ennek bizonyosságát eddig eldugdosták előlünk, de előbb-utóbb elismert tény lesz. Nincs miért félnünk más, magasabb rendű civilizációktól. Ne a rémület kerítsen hatalmába, hanem a remény, hogy olyan valakik jönnek, akik nem feltétlenül rosszat akarnak nekünk. DNS-ünk meghatároz, gúzsba köt bennünket. Ezért képtelenek vagyunk hosszabb űrbéli utazásra. De ha ezt az „apró” hibát kiküszöböljük, s öngeneráló energiaforrást fedezünk fel, talán mi is évekig utazhatunk az űrben.
- Milyen a viszonyod a reáltudományokhoz?
- A filozófia (ebből szereztem diplomát) nem reáltudomány, de a logikának nagyon sok köze van a matematikához. Wittgenstein is a nyelv logikai, matematikai kötődését, hasonlóságát vizsgálta. A szillogizmusok is egyféle számtani képletek. Bár állíthatunk velük valótlant is. Például: A ló állat. Minden állat gép. Konklúzió: A ló gép.
Logikailag ez rendben, csak a második premisszának az állítása hamis. Ezért a konklúzió is hamis, empirikus tapasztalatunk is ezt támasztja alá.
Gyáraimban meg kellett tanulnom a vákuumtechnikát. A fényforrások gyártása ezen alapszik. Egyszerű volt, hiszen a fizikát is a logika működteti. Itt is a törvények, szabályok, kivételek diktálnak.
Verseimben másként működik mindez, hiszen szerepet játszom, alteregómmá választom például az olasz atom- és kvantumfizikust, Ettore Majoranát, aki megfejtette az atombomba előállításának titkát. Siheder koromban olvastam Leonardo Sciascia oknyomozó riportját, amelyben Majorana eltűnését, netán halálának körülményeit próbálta tisztázni. Három irányban nyomozott. Egy: a németek elrabolták. Kettő: öngyilkos lett, a tengerbe vetette magát. Három: valamelyik olaszországi kolostorban bujdosik. Tavaly röppent fel a hír, hogy végül is Majorana kolostorban hunyt el. Nos, az ő titokzatos személyét választottam hasonmássá, az ő nevében írtam a Majorana-verseket. Ami pedig Nicola Tesla zsenijét illeti, egyetlen verset szenteltem neki, a Nicola Tesla fehér galambját.
- Elfogadod a másságot?
- Regényemben, Az éj puha testében a betétregény éppen erről szól. A Vörös Lobogó napilapnál volt egy kollégánk, Kovács Sándor, akit mássága miatt ítéltek el, s zártak börtönbe. Innen vettem az ötletet, ezt dolgoztam fel. Nagyon sokan nem szerették ezt a részt, nem volt türelmük végigzongorázni a sok történést, szereplőt, talán bántó részleteket. Nekem is kutatnom, olvasnom kellett ahhoz, hogy ezt a történetet megírjam. Detektívregényhez hasonló, de mégis, mennyi minden más, emberi van benne. A másság természeti baleset. Senki sem tehet arról, hogy génjeibe hiba csúszott. Manapság, amikor mindenki nyíltan, talán kockázatmentesen bevallhatja szexuális preferenciáját, a témával nyitott kapukat döngetünk. Az más kérdés, hogy fiatalokat szexuálisan ma is el lehet téríteni, meggyalázni, boldogtalanná tenni. Ezzel nem értek egyet. Vádolom a mindenkori társadalmat gyengeségéért, határozatlanságáért, erkölcsi elégtelenségéért.
- Gazdag ember vagy? Boldog?
- Tudásban, érzelemben, egészségben lehet az ember gazdag, illetve szegény. Mindhárom, ha egyensúlyban van, bizonyos boldogságot kölcsönöz. Nehezen tudok öröm nélkül élni. Az öröm megszerzése, birtoklása kihívással jár. Azt nemcsak megszerzi az ember, hanem adja is. Az örömért áldozatot kell hozni. Az öröm kockázattal jár. Az öröm nem egyenlő a boldogsággal. De a boldogságban benne van az öröm is. Aki örülni tud, boldog is lehet.
- Szeretsz olyan interjút adni, amelyben nem irodalmi munkásságodról van szó?
- Bármit kérdezel, úgyis az irodalomról beszélek, vagy ahhoz kanyarodom vissza. Mindenről az jut eszembe.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)2017. március 7.
„Profi” időzítés
Miután a múlt héten a székelyföldi románok tettek közzé egy magyarellenes nyílt levelet, a hét végén újabb magyarellenes ügy borzolta fel a kedélyeket. Egy PSD-s képviselő törvénytervezetéről van szó, aki akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiára törekvőket. Egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis még saját pártja is elhatárolódik tőle.
A képviselő szerint a törvénytervezet kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amely arról szól, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan”, és „a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépésként” határozza meg, kiemelve a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket, amelyeken „Székelyföld autonómiáját követelik”.
Az agitáló képviselő politikai karrierje sokat elárul a jelleméről: a PSD színeiben lett parlamenti képviselő 2008-ban, 2010-ben átnevezett a Dan Diaconecu-féle néppártba, 2012-ben „visszatért” a PSD-be, 2015-ben a Románia Haladásáért elnevezésű formációba iratkozott be, egy ideig független képviselő volt, a 2016-os választások pedig újra a PSD listáján találták.
Magyarellenességben is „visszaesőnek” számít: 2014-ben volt már egy hasonló törvénytervezete, amellyel ugyancsak a magyaroktól akarta „megvédeni” Romániát. Hadat üzent a székely zászlónak, és már akkor börtönbe zárta volna azokat, akik „merényletet követnek el az alkotmányos rend ellen”. „Nem fogjuk eltűrni, hogy az árulás törvényerőre emelkedjék Romániában” jelszóval tiltakozott az RMDSZ kormányba való belépése ellen is.
Az eset egyébként csupán egy kis szelete a romániai diszkriminációs ügyeknek. Nem csoda, ha a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt (is) bírálja Romániát az USA külügyminisztériumának 2016-os éves emberjogi jelentése.
A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején elállamosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben halad, hogy tavaly februárban a Maros megyei Táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzését.
A dokumentum megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának hiányos alkalmazásáról, felemlegeti, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, azt, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Szóvá teszi azt a múlt februári kolozsvári esetet, amikor egy orvos agresszívan reagált arra, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt jól románul. De egyebek mellett szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat is. Tegyük hozzá, hogy a jelentés születésekor még nem tudtak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körüli visszaélésekről…
Profi módra történt az időzítés, a törvénytervezet „kibuktatása”, hiszen pár nap múlva kerül sor a székely szabadság napi rendezvényekre. Tovább lehet borzolni a kedélyeket.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 7.
Pálfi Gedeon közérdekű törekvése
Átadni a magyar nótákat a fiatalságnak
Érdekes kéréssel keresett meg a szerkesztőségben az arad-gáji 82 éves Pálfi Gedeon. Az volt a kívánsága, hogy valaki leírjon néhányat az általa ismert magyar nótákból. Maga ugyanis rendszeresen eljár az arad-gáji Caritas Házban Khell Levente és Homolka Ervin által csütörtök esténként szervezett nótaestekre. A sornóták alkalmával, rendszeresen el szokott énekelni egyet-kettőt az általa ismert 25-30 nóta közül, amelyeket szeretne megismertetni az oda járókkal, de a fiataloknak is szeretné átadni tudását. Hallomásból egy keveset már megtanultak belőlük, csakhogy az alapos tanuláshoz, szükség lenne a leírt változatra is, amit a csapat repertoárját tartalmazó dossziéba kapcsolnának.
Amint elmondta, Nagyszebenben született, de a szülei a II. Bécsi döntés után hazaköltöztek a Szováta melletti Siklódra. Ott nőtt fel, ott végezte el az általános iskolát, majd beállt pékinasnak. Fiatal korában a náluk működött füstös kocsmákban egymástól tanulták a szép nótákat. Nem csak nótázni, táncolni is nagyon szeretett és tudott, ezért az 1950-es években szervezett táncversenyen is indult siklódi partnerével, Szilveszter Zsuzsával, akivel a Marosvásárhelyen megszervezett zónaközi döntőt is megnyerték páros táncban. A pékségben azonban nagyon melege volt, ezért miután kitöltötte a katonaságot, em ment vissza oda, hanem 1970-ben Aradra költözött, ahol az akkor jól működött bútorgyárban kitanulta a bútorasztalos mesterséget. Mivel a felesége 17 éve elhunyt, társaságot keresett magának, ahova az apjától tanult énekeket is elvihesse. Nagy bánatára, sem a leánya, sem a veje, sem az unokái nem tudnak énekelni, ezzel együtt, valakiknek mindenképp tovább akarja adni a tudását. Nagyon örvend, amiért a nótás társaságba járhat, ahol maga is megmutathatja a szép hangját, az énektudását. Még manapság is szeret táncolni, főként keringőzni, ami 82 évesen is elég jól megy számára, ezért el szokott járni a havonta Arad-Ségában megszervezett táncestekre is – mondta el Pálfi Gedeon, aki a magyar nótatudást szeretné átadni a fiataloknak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)