udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
465
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 451-465
Helymutató:
Bécs
2002. december 2.
Nov. 29-én Székelyudvarhelyen az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kuratóriuma szűkebb körben köszöntötte a 75 éves Sütő Andrást, majd nov. 30-án a 70, 75, 80 évet idén betöltő irodalmárokat tüntették ki ünnepi rendezvényen. A díjazottak között szerepelt Faragó József néprajzkutató, a csángó népballadák gyűjtője, Fodor Sándor író, akit sok-sok regény és novelláskötet mellett főként a Csipike szerzőjeként ismernek, Jánosházy György író, kiváló Shakespeare-fordító, Marosi Ildikó irodalomtörténész, a Molter-életmű és az erdélyi irodalom nagy búvárlója, Sütő András író, drámaíró, valamint Szász János író, az európai kulturális jelenségek egyik legjobb értelmezője. Pomogáts Béla nyújtotta át az ünnepelteknek a Magyar Írószövetség emléklapját. Kiosztották ugyanakkor a Híd-díjat is, melyet az erdélyi magyar irodalom külföldi népszerűsítésében szerzett érdemeiért Szépfalusi Márta, a nemrég elhunyt kiváló bécsi író és lelkész, Szépfalusi István özvegye vehetett át. A díjazottak nevében Fodor Sándor köszönte meg az elismerést, majd az est a bécsi Bornemisza Péter Társaság tagjainak barokk- és népzenei előadásával zárult. Az eseményen (az EMIA elnöke, Lőrincz György meghívására) jelen volt az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kuratóriuma mellett a frissen alakult Erdélyi Magyar Írók Ligájának választmánya is. /Sántha Attila: Az idős írókat köszöntötték. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2/2002. december 7.
Az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete Közlemények címmel negyedévenként tallózó lapot ad ki (1230 Wien, Autofabrikstr. 7/B/53). Száva Zoltán szerkesztő átveszi és lapszámonként csokorba gyűjti az Erdély-témájú markánsabb írásokat. Az érdeklődők olvashatnak a bécsi döntésről, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemről, Fadrusz János Mátyás-szobrának történetéről, a csíksomlyói búcsúról, Szervátiusz Jenő bécsi kiállításáról, Orbán Balázsról... A Közlemények idei őszi száma Háromszék súlypontú. Bogdán László /Sylvester Lajos: Vándor székely reménysége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./ 2002. december 13.
Akárcsak öt éve minden decemberben, idén is elhozzák a cserkészek Nagyváradra is a betlehemi lángot. Bécsből - cserkészek kíséretében - rendszerint egy-egy fogyatékos gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy az ottani örökmécsesből lángot vegyen. Lámpásba zárva hozzák aztán repülővel, autóval, vonattal, adják kézről-kézre a cserkészek. Váradra dec. 15-én, vasárnap délelőtt érkezik a betlehemi láng. Pontosabban nem lehet behatárolni az időt, hiszen az apró fényt hozó csapat, élén Gál Sándorral, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökével, Magyarországról érkezik, s nem tudni, hogy a jelzett időn belül mikor sikerül idejutniuk. A messziről érkező fényt fogadják, és szentestéig őrzik a Bazilikában, de a 94. számú I. Rákóczi György Cserkészcsapat is készülnek a fogadására. A betlehemi láng hozói rövid pihenő után folytatják útjukat az ország belseje felé, az itt hagyott szeretetfényt azonban a váradi cserkészek elviszik templomokba, iskolákba, különböző egyesületekhez és magányos emberekhez, s bárkihez, aki a betlehemi fényt szeretné otthonában tudni. /T. Szabó Edit: Érkezik a betlehemi láng. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 13./2002. december 17.
A Szatmárnémetiben és Szamoskrassón megrendezett Bem-napokon előadóként vett részt dr. Bona Gábor magyarországi hadtörténész, akit foglalkozásáról kérdezett az újságíró. Bona Gábor 1973-ban végzett az akkori debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Harminc éve foglalkozik a XIX. századi magyar és egyetemes hadtörténelemmel, elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történelmével. Erről jelent meg két nagy összefoglalása és öt egyéb könyve a szabadságharc tisztikaráról, melyekben a honvédsereg tizenegyezer tisztjének az életrajza olvasható. Még vannak hiányosságok, de ezeket pótolni lehet. Szatmárnémetiben olyan anyagokhoz jutott, amelyek felhasználásával kiegészítheti saját kutatásait. Régen bizonyos tevékenységek a Honvédelmi Minisztériumhoz tartoztak, ezek mind katonai helyek voltak. 1986-ban Bona lett a Történelmi Közlemények főszerkesztője, ami azt jelentette, hogy őrnagyként felvették a hadseregbe. Később egy időre intézményük bécsi levéltárának lett a vezetője 1987-1992 között, majd a Hadtörténeti Intézet igazgatójaként (ez egy tudományos kutatóintézet, ahol közel húsz ember dolgozott). 1992-ben mint katona, nyugállományba került, és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa maradt, ez évtől tanít Debrecenben, az egyetemen. Óraadóként eddig is tanított a Pázmány Péter Tudományegyetemen, és most várja a professzori kinevezését Miskolcra. /Elek György: "Szatmárnémetiben is vannak olyan történészek, akiktől érdemes tanulni". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 17./2002. december 20.
2001. ápr. 21-én Szegeden alakult meg és azóta a Kárpát-medence majd minden részén fiókszervezettel rendelkezik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Elnöke Toroczkay László (egyébként a Kossuth Rádió munkatársa) leszögezte: legfontosabb törekvésük a Kárpát-medencében élő magyarság jogainak érvényesítése a nemzetközi kisebbségi és emberi jogok alapján. Ennek érdekében felemelik szavukat magyarországi és nemzetközi fórumokon, előadásokat tartanak, tüntetéseket szerveznek a magyarságot ért sérelmek miatt. Megpróbálják felébreszteni a magyar fiatalokban a nemzeti öntudatot, és eltörölni a fejekben lévő határokat. 2001. nov. 10-én tiltakoztak a budapesti román nagykövetség előtt a magyarságot ért atrocitások (a verespataki magyar épületek lerombolása, a magyarországi tankönyvek elleni rendőrségi hajsza és az ártatlanul bebörtönzött kézdivásárhelyiek ügye) miatt, idén febr. 23-án szerveztek demonstrációt Szlovákia nagykövetsége előtt a státustörvény ürügyén elkövetett magyarellenes kirohanások ellen. Jún. 4-én Trianonra emlékezve több ezren vonultak végig Budapesten, az utódállamok és Franciaország követségeinek érintésével. Okt. 3-án, Bécsben nemzetközi konferenciát rendeztek, a határon túli magyarok helyzetéről, gondjairól a HVIM képviselői számoltak be. Szeptemberben atrocitás érte a mozgalom csíkszeredai szervezetének négy tagját, a helyi elnököt pedig bántalmazták. A HVIM a médiához, a magyar kormányhoz, az RMDSZ-hez és nemzetközi emberi jogvédő szervezetekhez fordult. A magyar külügyminisztérium kérte a romániai szerveket, hogy vizsgálják ki az ügyet, s Markó Béla is ígéretet tett arra, hogy szemmel kíséri a történéseket. Márton Árpád háromszéki RMDSZ-képviselő a tettesek elítélése helyett börtönnel fenyegette meg a HVM ottani tagjait a mozgalom tevékenysége miatt. Márc. 23-án elindultak Csángóföldre a HVIM által összegyűjtött, egymillió forintot meghaladó összértékű adománnyal (számítógépek, könyvek, iskolai atlaszok), amely a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatásához nyújt segítséget. Élesden oktatási eszközöket adtak át az általános iskolának. Jövőre januártól a mozgalom hetilapjaként fog megjelenni a kanadai Magyar Jelen, amit szeretnének a történelmi Magyarország egész területén elérhetővé tenni. Úgy érzik, lennie kell egy újságnak, amely nemzeti érdekű tájékoztatást kínál. Jan. 11-én pedig erdélyi szervezeteik Kolozsváron tartják első erdélyi küldöttgyűlésüket, ahol közösen megfogalmazzák hivatalos koncepciójukat Erdély jövőjéről. /Bagoly Zsolt: Folyamatosan nő a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom népszerűsége. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 20./1997. július 22.
Négy és fél évtizedig csak elítélően lehetett beszélni a bécsi döntésről. Gazda József megszólaltat idős embereket, akik megélték ezt az időszakot. Szinte elviselhetetlen arányokat öltött Romániában felülről szított gyűlölködés, napirenden volt a magyar nyelv üldözése. Embereket lehajítottak a vonatból, mert más nyelven beszéltek. Egy rendőr egy magyarul beszélőnek az utcán olyan hatalmas pofont adott, hogy az illetőnek felrepedt a szája, a nyoma ma is látszik az arcán. A vasgárdisták külön vonatot kaptak, azzal jöttek Marosvásárhelyre, ahol törték, zúzták a magyar iskolákat. Arra is emlékeznek, milyen nagy boldogság volt a magyarok bevonulásakor. /Gazda József: A bécsi döntés az emlékezetben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 22./1997. augusztus 1.
Demeter Sándor Temesváron létrehozta a színházban a korszerű stúdiótermet és idén már másodszor megszervezte a Csepűrágó Ünnepet. A Csepűrágó Ünnep lényegében szabadban töltött két nap, amikor vásári vidámság van, emellett színházi jelenetek folynak különböző tereken. A beszámoló szerint tavaly hatalmas sikere volt Márkus János bécsi zenész és képzőművész önseggberúgógépének. Idén "Márkus és Domonkos Csaba pofozható portréja nyújtott döbbenetes játéklehetőséget az öntevékeny polgárnak." "A rendezvény főleg szabad térre kivitt színházi előadásokból állt és könnyűzenei koncertekből." A cikkíró lelkesedett az ünnepért és további ötletekkel állt elő. /Zsehránszky István: Baki és nyereség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug.1./1998. október 2.
Az Emberi Jogokat Védelmező Romániai Egyesület, a Pro Europa Liga, az Emberjogi Liga és a Független Román Emberjogi Társaság közös nyilatkozatban fejtette ki, hogy a román államelnöki hivatal minapi közleménye - amely ügyészségi és diplomáciai lépéseket helyezett kilátásba a bécsi jogásznő romániai kijelentései miatt - része a román hatóságok által az utóbbi időben a véleményszabadság korlátozására indított átfogóbb akcióknak. A tiltakozó emberjogi szervezetek véleménye szerint ezt bizonyítja az is, hogy Romániában nemrégiben börtönbüntetéssel sújtottak újságírókat. A vélemény- és szólásszabadság az olyan alapvető emberi jogok közé tartozik, melyeket a román alkotmány is szentesít, hiszen lényeges feltétele a demokratikus államnak, ezért a tiltakozó emberjogi szervezetek nyilatkozata rámutat: Eva Maria Barki a Románia alkotmányában is garantált véleménynyilvánítási szabadság védelme alatt áll. Ezért a nyilatkozat követeli a véleményszabadság ellen irányuló megfélemlítő vagy büntető akciók azonnali beszüntetését. /Emberjogi tiltakozás Barki-ügyben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./1998. október 8.
Az ellenzék továbbra is hevesen támadja a magyar?német egyetem tervét. Az ellenzék többsége szerint a határozat alkotmány- és törvényellenes, de a szélsőségesen nacionalista pártok egyenesen polgárháború lehetőségét emlegetik az egyetem kapcsán. Liviu Maior RTDP-szenátor, volt oktatási miniszter a kormány átlátszó manőverének nevezte a magyar?német egyetemről hozott határozatot. Szerinte a kormányzati erők tulajdonképpen két egyetemet akarnak létrehozni, az egyiket - a magyart Kolozsvárott, a másikat, a németet Nagyszebenben, ám ez utóbbi hamarosan bezárhatja kapuit, mert nem lesznek diákjai, hiszen a német etnikum már úgy megcsappant Romániában, hogy a német gimnáziumok diákjainak 80 százaléka román nemzetiségű. Teodor Melescanu szenátor, volt külügyminiszter, a Szövetség Romániáért Párt elnöke szerint a magyar?német egyetem létrehozása csak félmegoldás, ami senkit sem elégít ki, hiszen az RMDSZ nem mond le a magyar nyelvű állami egyetemről. Szerinte elképzelhetetlen egy olyan multikulturális egyetem, amelynek ne legyen erőteljes román nyelvű részlege. Valeriu Tabara, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke úgy vélekedett, hogy "az RMDSZ sohasem válik ki a kormányból, mert a budapesti kormány arra kötelezi, hogy maradjon meg a koalícióban". Virgil Magureanu, a Román Nemzeti Párt főtitkára kijelentette, hogy a tervezett egyetem az RMDSZ kétségbeesett kísérlete az etnikai szeparatizmusra kulturális téren. Grigore Zanc, volt Kolozs megyei prefektus, az RTDP kolozsvári szervezetének vezetője úgy nyilatkozott: "az RMDSZ minden lépésével azt bizonyította, arra törekszik, hogy az erdélyi térségben visszaállítsa a bécsi diktátum időszakában fennállt helyzetet. Ebből természetesen nem hiányozhat a kolozsvári horthysta egyetem újraalapítása sem." A Nagy Románia Párt egyik megyei szervezete pedig kezdeményezte egy magyarellenes nemzeti gárda létrehozását, amelyet Maros, Hargita és Kovászna megyékbe vezényelnének. "Románia válságba került, halálos veszély fenyegeti, mert a Markó Béla vezette szövetség magatartásával és igényeivel polgárháborút robbanthat ki" - fogalmazta meg a szervezet félelmét Ion Mazina, a párt szenátora. /A Petőfi?Schiller egyetem okán. Polgárháborúval riogat a Nagy Románia Párt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./1998. október 17.
A magyar állam és a nemzet határai nem esnek egybe, ez pár száz évig így marad, erre kell számítani, s emiatt összmagyar stratégia kialakítására van szükség - mondta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár bécsi látogatása alkalmával. Ez azt jelenti, hogy a magyar-magyar párbeszéd számára kiszámítható, rendszeres és emberi kapcsolatokon alapuló rendszert kell kialakítani. Megítélésében egyeztetésekre van szükség az érintett határon túli szervezetekkel arról, hogy hogyan lehetne fejleszteni a határon túli magyarok és a magyar állam közötti kapcsolatokat. Ezt még akkor is meg kell tenni, ha a magyar kormány tudja, hogy ez utóbbi feszültségeket gerjeszt majd, jelentette ki. /Összmagyar stratégiát kell kialakítani. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./1998. október 27.
Eva Maria Barki bécsi ügyvédnőt a hatóságok ismét három évre nemkívánatos személynek nyilvánították Romániában. Kitiltásáról maga az érintett tájékoztatta levélben az Érmihályfalván tartott Partiumi Fórum szervezőit. Az ügyvédnőt az Iliescu-rendszer idején, 1994 novemberében egyszer már három évre kitiltották Romániából. Eva Maria Barki idén szeptemberben több erdélyi városban tartott előadást, és az autonómia, illetve a föderalizmus eszméjéről kifejtett gondolatait a román vezetés az ország alkotmánya elleni támadásnak találta. Az ügyvédnő ellen maga Emil Constantinescu államfő is felemelte szavát, aki felkérte az illetékes hatóságokat a megfelelő intézkedésekre. Minderről a román államfő tájékoztatta az osztrák elnököt is. /Eva Maria Barkit ismét kitiltották Romániából. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./1998. november 16.
Bakos István körlevélben búcsúzott négy év után a Magyarok Világszövetsége főtitkári tisztségéből, miután az MVSZ elnökségi ülésén főtitkárrá választották dr. Chikán Gábor vegyészmérnököt. A főtitkári pályázatra 41 pályázat érkezett, köztük az övé is. Az MVSZ öttagú elnöki kollégiuma végül kiválasztotta a meghallgatandó öt-hat jelöltet. Az elnöki kollégium négy tagja, Csoóri Sándor, Patrubány Miklós, Dobos László és Kurucz Gyula nem vette fel Bakos Istvánt a listára, míg a nyugati régió alelnöke, Papp László és a hivatali érdekképviselők listáján első helyen szerepelt. Bakos István körlevelében beszámolt arról, hogy négy évi főtitkári munkájáért egy köszönő szót sem kapott az elnökségtől. Négy év során számos javaslatot tett a problémák megoldására. Az utóbbi években az áldatlan hatalmi harcok ütközőpontja lett az MVSZ-ben. Bakos visszapillantásában említette az általa alapított Magyar Figyelőt és más kiadványokat, ő kezdeményezte a kihelyezett elnökségi üléseket, amelyeket Nagyváradon, Ungváron, Szabadkán, Bécsben, Csíksomlyón, Dunaszerdahelyen, legutóbb Eszéken tartottak. Az MVSZ-ben megmaradtak a kicsinyes viták. /Bakos István: Elköszönő levél, nov. 16./1998. december 7.
Tőkés László püspök szerint nagyon félnek a romániai magyarok attól, hogy Magyarország az EU-csatlakozás után bevezeti a román állampolgárok számára a vízumkényszert, s ezzel nehezebbé válik a beutazás az anyaországba. A bécsi Kurier bulvárlapban megjelent cikk szerint, amennyiben Magyarországot felveszik az Európai Unióba, akkor ez a helyzet valósággá válhat. A cikkíró szerint ez az Ukrajnában és a Szerbiában élő magyarokat is sújtaná. Az osztrák lap idézi Orbán Viktor kormányfő kijelentését, miszerint a nemzet határai nem azonosak az ország határaival. Ennek jegyében küldtek államilag finanszírozott segélyszállítmányokat a kárpát-ukrajnai árvízkárosultaknak - jegyzi meg a cikkíró. Németh Zsolt külügyi államtitkártól azt a kijelentést idézi az osztrák lap, miszerint "támogatjuk a magyarok szervezeteinek autonómiára irányuló törekvéseit". Tőkés László szerint már a politikai gesztusok is sokat segítenek a kisebbségben élő magyaroknak. "Olyan volt számunkra, mint az evangélium, amikor Antall József kijelentette: ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke" - mondta Tőkés. /Kurier: A romániai magyarok vízumkényszertől tartanak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./1998. december 12.
Dec. 12-én Bécsben találkoztak az Európai Unió állam-és kormányfői, a bővítés kérdését vitatták meg. Ugyancsak itt találkoztak az EU-ba igyekvő tagjelölt 11 ország vezetői. Közös fotó készült a 15 EU-tagország és a 11 tagjelölt állam vezető politikusáról. A megbeszélésen megjelent többek között Orbán Viktor magyar, Radu Vasile román, Mikolas Dzurinda szlovák miniszterelnök is. Az EU bővítése irreverzibilis folyamat, jelentette ki Radu Vasile. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./2003. január 11.
A múlt nyáron hunyt el Bálinth Gyula, gyászlobogót tűzött ki Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a megyeháza, a sajtóban eddig csupán a család gyászjelentése jelent meg. Szerény, visszavonult ember volt, tisztviselőként élte le életét, kevesen tudták, hogy autodidaktaként maradandó tudományos dolgozatokat írt. A Székelyföld népesedési viszonyaira, helynévtörténetére vonatkozó kutatásaiból született tanulmányait és gazdasági statisztikai elemzéseit anyaországi és erdélyi történészek méltatták, az Erdélyi Múzeum Egyesület 1993-as pályázatán dicséretben részesült. Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című monumentális műve Háromszékre vonatkozó népszámlálási adatai részben tőle is származnak. Korábban a Korunk, a rendszerváltás után pedig a budapesti Statisztikai Szemle adta közre dolgozatait. Korábban már társszerzője volt Kovászna megye monográfiájának - megjelent 1969-ben magyarul, majd 1970-ben románul. Bálinth Gyula /sz. Sepsiszentgyörgy, 1925. szept. 25./ tisztviselő, majd a rajoni statisztikai felügyelőséget, illetve az ipari osztályt vezette. Tagja volt a Mikó Véndiák Társaságnak, a Mikó Imre-szoborbizottságnak. Júliusban halt meg rákban. Utolsó éveiben is intenzív levéltári kutatómunkát folytatott, külső munkatársa volt a Székely Nemzeti Múzeumnak, az ún. Délkeleti Intézetnek. Fiatalon hozzáfogott a történelmi Székelyföld helységei összeírásához, 462 falut írt össze. Feldolgozta az 1857-es népszámlálás adatait. A II. József-féle 1784-es összeírás dokumentációja megvan Sepsiszentgyörgyön, a levéltárban, azonban a határőrséghez tartozó katonákat és családtagjaikat külön űrlapokra vezették fel, s azokat Bécsben tárolják. Márpedig a becslés szerint a katonanépesség a székely nép 55-65 százalékát képezte. A kép teljessé tételéhez bécsi kutatásokra lenne szükség. A múlt századi népesedési viszonyokról megbízhatóbb adatokkal rendelkezik a levéltár, mint az 1956-os, 1966-os vagy az 1977-es népszámlálásokról. Nem elég, hogy az újabb statisztikai adatok nagyobb részét Bukarestben őrzik, ráadásul bizonyítható, hogy a nemzetiségi-vallási hovatartozás számait meghamisították. Bálinth Gyula az 1332-37-es pápai tizedjegyzékek alapján felbecsülte, hány lelket számlálhatott akkor a székelység és hányat korábban: ,A tizedjegyzékek korában tehát Háromszéknek 13 000 lakosa lehetett. Véleménye szerint Székelyföld egésze népessége az 1330-as években 27-30 000 fő körül lehetett. Egyes történészek vitába szálltak dolgozatával, mondván, hogy ez kevés. A Bach-korszakban az összlakosság a Székelyföldön már 407 00 főre rúgott Aranyosszékkel együtt, felekezetek szerint római katolikus 168 000, református 131 000, örmény katolikus 1730, görög katolikus 37 300, lutheránus 612, görögkeleti 30 937, unitárius pedig 36 000 volt, 2121 más vallású." A budapesti Statisztikai Szemle 1995. októberi száma közölte Bálinth Gyula Kovászna megye népessége a XVI. század közepén című dolgozatát. Ebben a szerző az 1562-es székely lázadás után adókivetés céljából készült kapuösszeírásból próbált meg következtetni a lélekszámra. A történelmi Háromszék, valamint Bardoc fiúszék adózó kapuinak száma 1567-ben 2687 volt. Az említett terület összesen 105 települést foglalt magában. A megyében azonban még tíz olyan helység van, amelyek kiestek az adózás alól, mivel közigazgatásilag nem a Székhez, hanem Felsőfehér vármegyéhez tartoztak. Minden adózó kapu átlagosan két háztartást foglalt magában. Ez esetben a 2687 adózó kapu 5374 háztartást jelent. A hiányzó tíz helység háztartásainak a számát becsülhetjük egy más időszakban végrehajtott számbavétel eredményével. Szerinte 21 496 lélekszámról lehet beszélni, a tíz helység további 2220-2280 főt jelent. A tárgyalt időszakban a tárgyalt területen körülbelül 130-150 főember és nemes volt (háztartás), akik adót nem fizettek, és körülbelül 50-60 olyan lófőcsalád, amely 2-3 jobbággyal rendelkezett, valamint 55-60 pap, főtisztviselő szintén kimaradt az adólistáról. Összesítve számításainak eredményeit, Háromszék megye lakossága az 1567. évben 28 400 fő volt. /B. Kovács András: Aki számba vette a Székelyföldet. Bálinth Gyula 1925-2002. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./ 2003. január 21.
Kiállítást szervezett Győrfi Dénes, a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár vezetője az állomány egyes, világszinten is ritkaságnak számító könyvek, kötetek példányaiból. Megtekinthető többek között Werbőczi István 1517-es bécsi kiadású Hármaskönyve, a Tripartitum, Bonfini krónikás 1568-as, 1690-es és 1744-es kiadású históriás könyve, Apáczai Csere János 1653-ban kiadott székfoglaló beszéde A tudományok felettébb szükséges voltáról. /Az utóbbi fél évezred könyvcsodái. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 21./2003. február 11.
Lászlóffy Csaba a Szabadság január 22-i számában összeállította a román csapatok "műveleteit" 1918-tól a magyar városokban, tételesen felsorolva azok kifosztását. Niculcea tábornok, Iuliu Pop, Kolozsvár első román polgármestere és Emil Hateganu miniszter egybehangzóan kijelentették: "Most fejeződik be az ezeréves harc a "rómaiak" és a keleti "nomádok" között. Vissza a pusztára! Ki a köveink közül, a mi városunkból, a mi szent CLUSIUMUNK-ból. Kolozsvárt kilenc év alatt románná kell tennünk, hisz itt a gerinc, a nyakcsigolya a román állam testében. Aki Kolozsvár ura, az Erdély ura! Nem engedhetünk! Ez a románság létkérdése!" Dr. Újvári Ferenc emlékeztetett: a románok 1918. december 1-jén Gyulafehérváron teljes autonómiát ígértek. Az elmúlt 82 év alatt számonkérte valaki nevezettektől az ígéretek betartását? A történelmi magyar egyházak, civil szervezetek, a romániai magyarság juttasson el tiltakozást Brüsszelbe, Strasbourgba, Bécsbe, New Yorkba, Washingtonba, emellett Újvári feltette a kérdést, nem lenne-e célravezetőbb, ha a magyarok nem vennének részt a parlament munkálataiban, nem fizetnénk adókat, gáz-, víz- villanyszámlákat mindaddig, amíg a gyulafehérvári és trianoni ígéretek meg nem valósulnak? Markó Béla, az RMDSZ újra megválasztott elnöke gúnyolódott a siralmak felemlegetésével kapcsolatban. "Elnök úr! Igenis, siránkozom elvett felekezeti iskoláink, kollégiumaink, bentlakásaink, szeretetházaink, árvaházaink, kórházaink, városi és megyei székházaink, nemzeti színházaink, egyetemi épületeink miatt, amíg mindezek vissza nem kerülnek jogos tulajdonosaikhoz!" - jegyezte meg Újvári. A vitacikk írója javasolta a román kormánynak, hogy kövessék a Horthy-Teleki-Csáki kormány joggyakorlatát, akik 1940-1945 között a vegyes lakosságú területeken kötelezővé tették a román nyelv és az irodalom tanítását minden magyar iskolában. Érdemes megvitatni, hogy továbbra is tagjai maradhatnak-e a neptunos vezetők RMDSZ-ének, avagy ebből kilépve csak a történelmi egyházak, a civil szervezetek keretén belül fog küzdjenek a teljes autonómiáért, így tiltakozva azon jogellenes döntés ellen, amely félreállította az RMDSZ tiszteletbeli elnökét a romániai közéletből. Jogellenes döntés, mert az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ideiglenesen felfüggesztette ezen jogintézmény működését. /Dr. Újvári Ferenc: Alternatívákat kell keresnünk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./2003. március 24.
Megalakulásának tízéves évfordulóját ünnepelte márc. 22-én a szamosújvári Kaláka néptáncegyüttes és intézményi háttere, a Téka Alapítvány táncházzal, kiállítással, illetve gálaműsorral. Felavatták fel az első szamosújvári táncházzenekart, a Sóvirágot. Felléptek a Kenderkóc gyereknéptánc-csoport, valamint az "öreg" Kalákások tagjai is. Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány vezetője jelezte, a Sóvirág táncházzenekar megalakulása nagy dolgot jelent, mivel Erdélyben kevés ilyen zenekar van. /Valkai Krisztina: Tízéves a Kaláka néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./2003. április 16.
Soros György azért indított támadást a román kormány ellen, mert az elutasította, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye létrehozza a székelyföldi fejlesztési régiót - írta ápr. 12-i számában a Jurnalul National napilap. Soros György az elmúlt napokban Bécsben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet roma kérdésekkel foglalkozó konferenciáján elítélően említett néhány országot, így Fehéroroszország, Ukrajna és Moldova mellett Romániát is. A kormány és a külügyminisztérium kemény hangnemű nyilatkozatban utasította vissza az üzletember azon állítását, hogy a román kormány az elmúlt két évben az emberi jogokat sértő, a gyülekezési szabadságot és a pártalapítást korlátozó intézkedéseket fogadott el. A lap szerint Soros tevékenységével a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is komolyan foglalkozik. A román titkosszolgálat jelentést készített arról, hogy Erdélyben a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozásokat elsősorban a Banca American Enterprise Fund finanszírozza. A pénzintézetben Soros György képviseli az amerikai tőkét. Az SRI jelentése felhívta a figyelmet a magyar tőke erdélyi terjeszkedésére: Soros bankja akkor ad kisebb kamatra kölcsönt a vállalkozóknak, ha azok vállalják, hogy az élelmiszeripari termékek 65 százalékát Magyarországról importálják - írta a Jurnalul National. Az ellenzéki Romania libera című napilap szerint "A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt azért nem utasította el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által óhajtott székelyföldi régiót, mert a térségben Verestóy Attila RMDSZ-szenátor és Viorel Hrebenciuc SZDP-alelnök gazdasági érdekei közösek". /Sorost is támadják a székelyföldi régió kapcsán. Az SRI "foglalkozik" az amerikai milliárdos tevékenységével? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./2003. április 29.
Ápr. 26-án Kolozsváron a moldvai csángó közösségek kutatásáról tartottak konferenciát. Meinolf Arens a Vatikán csángópolitikájáról rajzolt nem sok optimizmusra okot adó képet, Marius Diaconescu pedig a csángók román eredetét bizonyító úgynevezett Martinas-elméletet zúzta porrá. A németországi Meinolf Arens és a bukaresti Marius Diaconescu történész tartotta a két legizgalmasabb előadást. A rendezvényt - amint a megnyitón Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke elmondta - azzal a céllal szervezték, hogy a különböző, csángókutatással foglalkozó műhelyek megismerjék egymás kutatási eredményeit, és összehangolják munkájukat. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója megemlítette, hogy a magyar csángókutatás a 20. században a csángómentéssel kapcsolódott össze, és ez az összekapcsolódás kedvezőtlenül hatott a tudományos munkára; most már viszont elérkezett annak az ideje, hogy a tudomány el tud vonatkoztatni az érzelmi megközelítéstől. Marius Diaconescu, a Bukaresti Tudományegyetem tanára a moldvai katolikusok identitáskrízisének okait kutatván a román eredet mítoszát elemezte. A mítoszok kategóriájába sorolta a csángók román eredetének elméletét. Ez azért számít meglepetésnek, mert a Román Akadémia által szervezett tavalyi bukaresti és iasi-i csángószeminárium éppen a csángók román eredetének bizonyítását szolgálta. Diaconescu előadásából kiderült, a román eredetről Iosif Petru M. Pal, a moldvai Ferenc-rend vezetője már 1941-ben, néhány évvel Martinas munkája előtt könyvet adott ki. Ezek a munkák egy olyan korban születtek, amikor a bécsi döntést követően fellángoló román nacionalizmus a moldvai csángókat is megbélyegezte. Magyarságuk miatt a román hatóságok megtagadták a moldvai katolikusok állampolgári iratainak kiállítását, megvonták tőlük a földvásárlás jogát. E súlyos diszkriminációra azzal válaszolt a klérus, hogy hívei védelmében megpróbálta a csángók románságát bizonyítani. E bizonyítási szándék Dumitru Martinas művében csúcsosodott, ez azonban a megírásakor nem ütötte meg a kiadhatóság mércéjét. "Ezt a művet javították fel Ioan Coja történész vezetésével és adták ki az 1980-as években, amikor sürgősen kellett csattanós választ adni a Magyarországon feléledő Erdély iránti érdeklődésre" - magyarázta Marius Diaconescu. Meinolf Arens megjegyezte, a pápai levéltárak iratai alapján Rómában banalitásnak számított a népcsoport magyarsága. A kutató szerint a Vatikánnak a 19. század végétől általános törekvése volt a nemzeti római katolikus egyházak megteremtése. Raimund Netshamer bukaresti római katolikus püspököt a 20. század elején egy pápai kihallgatás után azzal az üzenettel bocsátották el: legyetek jó katolikusok, és legyetek jó románok. Ez a törekvés csak fokozódott azt követően, hogy Romániában betiltották a görög katolikus egyházat. Az 1960-as és 70-es évektől az egész szocialista táborból Moldvában építették a legtöbb római katolikus templomot. Arens úgy vélte, a csángók anyanyelvi hitéletének nem kedvez a keleti és nyugati keresztény egyházak egyesítésének római szándéka sem. A Vatikán ugyanis úgy látja, Bukaresten keresztül közeledhet az ortodoxiához. A német kutató példaként hozta fel II. János Pál pápa 1999-es romániai látogatását, amikor a szentatya - engedvén az ortodox követelésnek - nem látogatta meg erdélyi magyar híveit. A konferencián több erdélyi és magyarországi nyelvész, néprajzkutató és antropológus mutatta be kutatásának eredményeit. /Gazda Árpád: Porrá zúzott eredetmítosz. Konferenciát tartottak a csángókutatásról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./2003. április 30.
Ápr. 26-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén sor került Végh Balázs Béla szatmárnémeti főiskolai tanár Kanonizáció a kisebbségi irodalomban című doktori értekezésének nyilvános megvédésére. Dr. Egyed Emese, a BBTE magyar irodalomtudományi tanszékének vezető professzora ismertette a doktorandus pályáját. Végh Balázs Béla /sz. Börvely, 1953. márc. 3./ a BBTE magyar-német szakának elvégzése után tanított. 1999 óta a BBTE szatmárnémeti Tanítóképző és Angol Nyelv főiskolájának a tanára, 2002 óta adjunktusa. Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei és a Fél évszázad magyar költői (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998) c. kötetek társszerkesztője. Kutatási területe a kisebbségi irodalom. Legjelentősebb tanulmányai: Irodalmi és stilisztikai tanulmányok (társszerző, Bukarest, 1984), A nyelvi interferenciáról (Korunk, 1990), Kortársunk Csokonai (Látó, 1992), Romániai német irodalom, avagy német irodalom Romániában (Régió, 1993), A "Színek és évek" nyolcvan éve (Látó, 1994), A kisebbségi kérdés (Korunk, 1994), A kisebbségi irodalom ma (Bécsi Napló, 1995), Kollektív esztétika - szabadságesztétika (Korunk, 1995), Kánonalkotás a húszas évek kisebbségi irodalmában (Erdélyi Múzeum, 1998). Végh Balázs Béla doktori dolgozatát a bizottság további három tagja - dr. Cs. Gyimesi Éva professzor asszony, dr. Horváth Andor, a tanszék docense, és dr. Bertha Zoltán, a budapesti Károli Gáspár Református Tudományegyetem Kortárs Irodalomtudományi Tanszékének a docense - szakvéleményezett. A bizottság távol lévő ötödik tagjának, dr. Tapodi Zsuzsának, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai bölcsészettudományi kara docensének az írásban eljuttatott szakvéleményéből dr. Egyed Emese olvasott fel. /Boros Ernő: Végh Balázs Béla az irodalomtudomány doktora lett. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 30./2003. május 21.
Orbán János Dénes nemrég megjelent, Teakönyv című kötete, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat harmadik darabja. Szerzője elnyerte a Petőfi-, a Faludy- és a Sziveri János-díjat, ő volt a Nobel-díjas Kertész Imre Herder-ösztöndíjasa Bécsben, Rómában beválasztották a 12 legjobb európai fiatal költő közé, tavaly pedig - ez idáig legfiatalabbként - a magyar állam József Attila-díjjal tüntette ki. Az erdélyi magyar irodalom fenegyereke élete harmincadik évébe érkezett, és egy évtized telt el írói debütálása óta. A Teakönyv eleddig kötetben meg nem jelent írásaiból válogat. Kötetének Arad, Hunyad és Temes megyei bemutatására az elkövetkező napokban kerül sor. /Bemutató Aradon, Déván, Pécskán, Temesváron. Orbán János Dénes Teakönyve. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./2003. június 7.
Húsz éve halt meg Kurkó Gyárfás erdélyi magyar író, újságíró, politikus /Csíkszentdomokos, 1909. dec. 2. - Brassó, 1983. máj. 21./ Szászrégenben lett lakatosinas, majd 1927-ben Brassóban telepedett le, ahol később lakatos- és asztalosműhelyt nyitott. Műveltségét autodidakta módon szerezte meg. Bekapcsolódott az erdélyi politikai mozgalmakba, 1934-ben részt vett a Magyar Dolgozók Szövetségének (MADOSZ) alapításában, a szervezet Brassó megyei, majd országos elnöke lett. 1937-ben jelöltette magát a parlamenti választásokon, de választási visszaélések miatt nem nyert mandátumot. A politikai pártok 1938-as feloszlatása után a MADOSZ az ő vezetésével illegálisan folytatta tevékenységét, 1940-ben népi találkozót szervezett Brassóban. Ezután az Antonescu-diktatúra Caracalba internálta, majd a második bécsi döntés (1940 augusztus 30.) után Magyarországra toloncolták. A magyar hatóságok azonban nem fogadták be, Brassóba visszakerülve egy ideig a fellegvárban tartották fogva. A háborús munkaszolgálattól csak súlyos gyomorműtéte miatt menekült meg. 1944. október 16-án az újra megalakuló MADOSZ, majd az örökébe lépő Magyar Népi Szövetség (MNSZ) elnöke lett. 1946-ban parlamenti képviselővé választották. Az egypártrendszer kialakulásának idején kezdődött el a politikai életből való kiszorítása: 1947-ben a temesvári pártkongresszuson a szélsőbal frakció nyomására leváltották. Ekkor kezdett neki - Gaál Gábor biztatására - önéletrajzi regényének. Az 1944-1947 közti időszak publicisztikája virágkora: írásai az általa alapított brassói Népi Egységben (melynek két évig főszerkesztője is volt), valamint Balogh Edgár kolozsvári Világosságában jelentek meg. Lapjában, cikkeiben igyekezett megvédeni a magyarságot a román nacionalizmus támadásaitól, a kollektív bűnösség vádjával szemben. Szót emelt az anyanyelvi oktatásért, a magyar művelődési intézményekért. Nem értett egyet a magyar szövetkezetek államosításával, ezért azzal vádolták, hogy az erdélyi magyarságot "elvtelen magyar egységben" tömöríti az MNSZ köré. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és Márton Áronnal, Venczel Józseffel, Lakatos Istvánnal együtt elítélték. A börtönévek egy részét a dicsőszentmártoni elmegyógyintézetben töltötte. 1964-es szabadulása után szellemileg megrokkanva tért vissza Brassóba, ahol 1974-ig, nyugdíjazásáig egy textilgyárban dolgozott. 1968-ban a Román Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. Híres önéletrajzi regénye a Nehéz kenyér, ez a szociológiai értékű alkotás először 1949-ben jelent meg, majd 1970-ben a bukaresti Kriterionnál. Szülőfaluja, Csíkszentdomokos parasztságának nehéz életét, munkáját, a székely fortélyosságot és ügyességet nagy nyelvi erővel, az erdélyi irodalmi hagyományokhoz méltóan ábrázolta. Szabadulása után Kurkó tovább írta élete történetét, ebből csak egy töredék jelent meg a Korunkban, Inasévek 1933 címmel. Publicisztikájából 1987-ben jelent meg egy válogatás Magyarországon. /Fábri Ferenc (MTI-Sajtóadatbank): A mozgalmi élet, a publicisztika és az irodalom keresztútjánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./2003. június 14.
A román kormány határozottan leszögezi, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt - hangsúlyozta a román kormány legutóbbi ülése után kiadott közlemény. A kormány jún. 12-i ülésén jóváhagyta azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Román Országos Levéltár kötött az Egyesült Államokban működő Holokauszt Emlékmúzeummal. A román kormány "támogatja azokat a kutatásokat, amelyek az Európában történt holokauszt jelenségét igyekeznek feltárni - egyebek között a román archívumokban lévő dokumentumok alapján is -, ugyanakkor nagy nyomatékkal hangsúlyozza azt a tényt, hogy Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt". Romániában mind a mai napig sokan tagadják, hogy a románokat felelősség terhelné a holokauszt miatt. A romániai zsidósággal szemben elkövetett bűnök miatti felelősség elutasítását jól mutatja az is, hogy a közelmúltban Marosvásárhelyen avatták fel az első romániai Holokauszt-emlékművet, amelynek talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Az első Holokauszt-emlékmű színhelyének kiválasztása, az emlékműn lévő felirat is azt igyekszik sugalmazni, hogy zsidóüldözések a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek. Történelmi tény, hogy Magyarország német megszállását követően 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, szinte egy évvel azt megelőzően, hogy hivatalos programmá lett a náci Németországban a hírhedt végső megoldás: az európai zsidóság kiirtásának terve. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, jászvásári (Iasi), dorohoi pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. Ezekért a tömeggyilkosságokért Románia akkori tényleges vezetőjét, Ion Antonescu marsallt terhelte a fő felelősség, akit háborús bűnök elkövetése miatt 1946-ban halálra ítéltek és kivégeztek. Az első romániai Holokauszt-emlékmű helyszínéül kiválasztott Marosvásárhelyen ma is a háborús bűnös Ion Antonescu marsall nevét viseli az egyik belvárosi utca. /Romániában nem volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Egy év és három hónap telt el azóta, hogy a Nastase-kabinet sürgősségi kormányrendeletbe foglalta: a holokauszt tagadása öt évig terjedő börtönnel büntethető. Most pedig a kormány leszögezte, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Ezen kormányközlemény után Nastasééknak kevesebb hitelük marad a nemzetközi közösséggel szemben. A fél évszázadon át tartó történelmi misztifikálás után a román vezetés végre elismerte: Romániában a negyvenes években több százezer áldozatot követelő zsidóüldözés folyt. Úgy tűnt, az amerikaiaknak sikerült tudatosítaniuk az Egyesült Államokba látogató román politikusokban: Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg Ion Antonescu marsallnak állítanak szobrokat, amíg nem gátolják meg a román fasiszta diktátor kultuszát, az egyre hangosabbá és hivatalosabbá váló holokauszttagadást. Nagy garral elkezdődött az Antonescu-szobrok leszerelése, ám ahol már kisebb ellenállásba ütközött a dolog, ott ezt sem erőltették. A marsallról elnevezett utcák nevét szinte sehol nem változtatták meg, a nemzetféltő szónokok pedig háborítatlanul uszíthattak tovább a parlamenti pulpitusról, akár a kormánypárt színeiben is. Adrian Nastase miniszterelnök nem volt őszinte, amikor - egy évvel ezelőtt - így fogalmazott: "A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni... Románia csakis akkor léphet a demokrácia útjára, és tagolódhat be az európai és euroatlanti struktúrákba, ha előbb őszintén szembenéz történelmével, és nem csupán a hősi cselekedeteket ismeri el és hangoztatja." /Salamon Márton László: Holokauszt, másként. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./ 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, majdnem egy évvel azt megelőzően, hogy a hírhedt végső megoldás a náci Németországban hivatalos programmá lett. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, iasi-i, dorohoi-i pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. /Börtönnel büntethetők? = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./2003. június 18.
Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét, mivel a bukaresti kormány olyan nyilatkozatot tett közzé a múlt héten, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt - közölték a román lapok. A román nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". Egyben felhívták a diplomata figyelmét arra, hogy a román kormánynak meg kell találnia a megfelelő módot a szerencsétlen nyilatkozat helyesbítésére, hogy a kétoldalú kapcsolatok ismét normális mederbe kerüljenek. A román lapok értesülései szerint az izraeli törvényhozás, a knesszet integrációs bizottsága rendkívüli ülésen vitatja meg a román kormány nyilatkozatát. A román sajtó csak a nemzetközi felháborodást és az izraeli diplomáciai lépést követően foglalkozott érdemben a román határokon belüli holokausztot tagadó nyilatkozattal. A liberális irányzatú központi román lapok részletesen beszámoltak a nemzetközi visszhangról, a nacionalista román sajtó többsége viszont úgy vélte, ez a téma nem érdekli a románokat. A Curentul című lap úgy fogalmazott, hogy bár a román kormány joggal tagadja a romániai holokausztot, emiatt a zsidó és cigány szervezetek haragját vonta magára. A lap külön hangsúlyozta: "A gyalázatos bécsi döntésekkel elrabolták Észak-Erdélyt országunktól, s az ajándékba kapott területen Magyarország brutális zsidó-, cigány- és románellenes közigazgatást épített ki. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elorozta Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgáriát pedig megajándékozták Dobrudzsa déli részével. Milyen Nagy-Romániáról és milyen román közigazgatásról lehet tehát beszélni?" A Ziua című lap gyorsfelmérést végzett olvasói körében, s a válaszadók háromnegyede - 74,39 százaléka - úgy vélekedett, hogy Romániában nem volt holokauszt. /Román lapok a holokauszt-botrányról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./2003. június 19.
Jún. 17-én a képviselőház ülésén Moisoiu nagyromániás képviselő támadta az RMDSZ-t, a kormánypárttal kötött protokollumot, illetve személyesen dr. Kelemen Atilla képviselőt, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét. A támadásra ezúttal a Bolyai Líceum ballagási ünnepségén elhangzott ünnepi beszéd szolgáltatott alkalmat. A nagyromániás képviselő felháborodottan emlegette, hogy Kelemen Atilla a szerinte háborús bűnös Wass Albertet méltatta, illetve, hogy az "elmagyarosított" Bolyaiban a román gyerekekre olyan "pszichológiai nyomás" nehezedik, hogy úgy érzik magukat, mintha ma is a bécsi diktátum idején élnének. Azt állítja, hogy a "román gyermekeket elűzték" az iskolából, ami a középkorba való visszatérés jele, és az RMDSZ revansista politikájának az eredménye. Minderről dr. Kelemen Atilla képviselő az újságírónak kifejtette: egy ilyen politikai alakulattól, mint a Nagy-Románia Párt, nem vár egyebet. Kelemen hozzátette: ő volt az egyetlen olyan szónok a Bolyaiban, aki a magyar osztályokhoz szólhatott, mert sem a román aligazgató, sem a képviselő egyetlen magyar szóval nem köszöntötte a diákokat. Ellenben minden magyar felszólaló szólt a román diákokhoz is. Ugyancsak jún. 17-én a képviselőházban Ioan Miclea felszólalásában Nagy-Magyarországot átkozta, belekeverve Tőkés Lászlótól Orbán Viktorig, illetve a Magyar Nemzeti Tanácsig mindent, amit csak lehet. /Mózes Edith: A ballagás nem a politikai csatározások színhelye. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 19./2003. június 21.
Az akkori román kormány is felelős a zsidóknak a második világháború idején történt üldözéséért - mondta Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jún. 19-én és 20-án, Bécsben tartott konferenciáján. Az európai antiszemitizmus témájában tartott tanácskozáson az EBESZ-tagállamok és civil szervezetek mintegy 400 képviselője vett részt. "Gyalázatos dolog, hogy a holokausztban állampolitikaként éppen azok az intézmények és hatóságok vállaltak szerepet, amelyek az állampolgárok védelmére lettek volna hivatottak. Sajnálatos módon, ez a politika jelentős számú romániai zsidót is érintett" - fejtette ki az államtitkár. Diaconescu hangsúlyozta, minden népnek vállalnia kell történelmét, és elismételte a kormány két nappal ezelőtti közleményében kifejtett álláspontot, miszerint a román állam 1940 és 1944 közötti vezetői háborús és emberiségellenes bűnökért felelősek. A kormány múlt heti nyilatkozata, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt, heves tiltakozást váltott ki nemzetközi és romániai politikai körökben. Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét. Valeria Mariana Stoica nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". A nagykövet a Ziua napilapnak adott jún. 19-i interjúban kormánytisztviselői tévedéssel magyarázta a tájékoztatási minisztérium fejlécével ellátott, holokauszttagadó kormányközlemény megjelenését. Az antiszemitizmusról tartott bécsi EBESZ-konferencia megnyitóján George Bush amerikai elnök üzenetét olvasták fel, melyben Bush kifejti, az európai államok kormányainak kötelessége megbizonyosodni arról, hogy a hivatalos tankönyvekben nem szerepelnek antiszemita tételek, illetve teljesen száműzni a hivatalos közleményekből, közszolgálati televíziók és rádiók műsoraiból a zsidóellenességet. /Salamon Márton László: Visszakozás holokausztügyben. = Krónika (Kolozsvár), jún. 21./2003. július 1.
A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./2003. július 5.
A Szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány jól ismert Kaláka Néptáncegyüttese immár negyedik alkalommal vesz részt a Vendégségben Budapesten elnevezésű nemzetközi ifjúsági találkozón. Az örmény kisváros 36 táncosa ezúttal is gazdag műsorral lép fel a Petőfi-csarnokban. A Balázs Bécsi Attila klubvezető tanár irányításával útrakelő szamosújvári táncosok fellépnek még a Margitszigeten megrendezendő Égtájak Budapesten elnevezésű fesztiválon is. Az idén Vendégségben Budapesten rendezvényen 12 országból összesen 600 fiatal vesz részt. /Erkedi Csaba: Budapesten a Kaláka. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./2003. július 9.
Júl. 20-22. között zajlott Nagyszebenben a "Sztálinista kisebbségpolitika Románia és Magyarország" című nemzetközi konferencia. A szervező a Ludwig-Maximilian müncheni egyetem volt. A résztvevők sok helyről érkeztek: a Kelet-Európa Intézettől Németországból, a Tel-Aviv-i egyetem kutatóközpontjaiból, a bolognai egyetemről, a moszkvai egyetemről, Münchenből. A hazai kutatók Bukarestből (Román Jelenkor Kutatóintézet és Román Akadémia), Temesvárról (Harmadik Európa Alapítvány), Kolozsvárról (Babes-Bolyai Tudományegyetem) érkeztek. Az Erdélyi Múzeum Egyesület részéről Nagy Mihály adott elő, a Sapientia EMTE részéről Gagyi József. Marosvásárhelyt Novák Zoltán bolyais történelemtanár képviselte. A résztvevők összetételéből adódóan a magyar, zsidó és német kisebbségek szempontjából tárgyalták mindezt. Tatiana Pokivailova (moszkvai egyetem, Balkanisztika Intézet) beszámolója szerint a második világháború időszakában létezett egy olyan elképzelés, hogy Erdély szovjet befolyás alatt önálló országgá válik. A Groza- kormány megalakulása miatt a másik terv került előtérbe, nevezetesen Románia a Szovjetunió javára "lemond" Besszarábiáról és Bukovináról, helyette megkapja Erdélyt. Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon a választásokon nem a kommunisták győztek, így Sztálin jóindulata inkább a kommunista vezetés alatt álló Románia fele fordult. Ottmar Trasca (Román Akadémia, Történettudományi Intézet, Kolozsvár) az 1940- 44 közötti román-magyar kapcsolatokat tekintette át. Ezek gyakorlatilag a bécsi döntés miatt állandó ellenségeskedésből álltak, amelyeket időről időre német-olasz vegyes bizottság próbált rendezni, nem sok sikerrel. Virgiliu Tarau (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) és Novák Zoltán (Bolyai Líceum, Marosvásárhely) ugyanarról a tárgykörről értekeztek: a kommunista párt kiépítése és az ebben való nemzetiségi részvétel. Következtetésük hasonló volt: az első időszakban (1944-1949) a kisebbségek nagy számban iratkoztak be a pártba, míg a román lakosság magatartása inkább tartózkodó volt. Ennek oka, hogy a főleg zsidó nemzetiségűek számára az előző korszak kisebbségellenes politikája után a kommunizmus volt az egyetlen létező alternatíva amely felé fordulhattak. 1949-től egyre nőtt a román nemzetiségűek aránya a pártban, ők kerültek többségbe. Lönhart Tamás (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) előadása a Magyar Népi Szövetség 1946. évi romániai választásokban való szerepét mutatta be. Stefano Bottoni (bolognai egyetem) a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáról beszélt. 1952-ben a készülő román alkotmány tervezetét Sztálin átjavította és - szovjet mintára - belefoglalt egy, a magyaroknak kijelölt autonóm tartomány megalakítását előirányzó cikkelyt. Ez ellen a legmagasabb szintről jövő határozat ellen nem volt apelláta, a román alkotmányba belefoglalták és végre is hajtották. Gagyi József (Sapientia EMTE) előadásában a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának lakossági reakcióját mutatta be. A lakosság nagy része egy kis Magyarország feltámadását látta a tartomány megalakításában. Ennek megfelelően a román lakosság alaptalan félelemmel, a magyar pedig túláradó lelkesedéssel reagált a hírre. Egyik kiemelkedő előadás Marius Opreaé (Román Jelenkor Kutató Intézet, Bukarest) volt, aki "Nemzeti kisebbségek a Szekuritátéban" címmel tartotta előadását. Először az 1990 után megjelent szakirodalmat elemezte, bemutatva, hogy ezeket főleg volt szekuritátés tagok írták, akik azt próbálják bizonyítani, hogy a Szekuritáté kegyetlenkedéseit a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagok követték el. Az előadó szerint ez nem igaz, ennek a szervezetnek a tagjai a párt utasításait hajtották végre, a nemzetiségi hovatartozás nem számított. Elhangzik az a vád is, mely szerint ebben a titkosrendőrségben a nemzeti kisebbségek tagjai túlreprezentálva voltak. Ezzel szemben a Szekuritáté személyi iratai szerint abban az időszakban, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya a legmagasabb volt, a Szekuritáté állományának túlnyomó része, kb. 83 %- a volt román nemzetiségű. A nemzeti kisebbségek aránya aztán gyorsan csökkent, főleg Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu pártból való kizárása után. /László Márton: A szebeni nemzetközi történelemkonferencia - összegzés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./