udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2353
találat
lapozás: 1-30 ... 1771-1800 | 1801-1830 | 1831-1860 ... 2341-2353
Helymutató:
Temesvár
2005. január 29.
A temesvári római katolikus püspökség folyóirata, a Vita Catholica Banatus magyar, román és német nyelven lát napvilágot Pál József Csaba főesperes, resicai plébános szerkesztésében. A januári száma közölte a temesvári egyházmegye 2004. évi tevékenységének mérlegét, amelyet Böcskei László vikárius terjesztett elő. /Vita Catholica Banatus. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 29./2005. január 31.
Temesváron a Geml József Társaskör január 29-én rendezett farsangi mulatságán, sok temesvári magyar is részt vett, a jelenlévők gratuláltak a társaskör elnökének, Marossy Zoltánnak alprefektusi kinevezéséhez. Pelcz Rozália alelnök mondott beszédet. /(Sz. I.): A gemlesek bálon ünnepelték az alprefektust. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 31./2005. január 31.
Több mint tíz évvel ezelőtt Sipos György nagygazda rendezte először Majláton a gazdabált. Azóta évente más-más gazda szervezésében a gazdabál a falu egyik legrangosabb rendezvényévé nőtte ki magát. Eljönnek az elszármazottak és környékbeliek Kisiratostól Temesvárig. Idén Szőke József gazdálkodó, RMDSZ-elnök, községi tanácsos szervezte a gazdabált. Ezúttal is megtelt a kultúrotthon nagyterme, ahol több mint 200 embert szórakoztatott. Ezúttal egy szobrot is kisorsoltak, Kovács Zoltán amatőr szobrász alkotását Cseres Ilona vihette haza. Majláton a gazdabálok közösségépítő, megtartó erőt jelentenek. /(Balta): Jubileumi gazdabál Majláton. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 31./2005. február 1.
Bartal Zsuzsa /Temesvár/ tizenkettedik egyéni zongorahangversenyét tartotta. Tizenkét éves volt, amikor először egyórás koncerten elbűvölte a zenekedvelőket, most pedig a tizenkettedik osztályt végzi a Ion Vidu Zenekollégiumban. Az egykori csodagyermek fejlődése töretlen, Bartal Zsuzsa kotta nélkül, virtuóz technikával, játszott. Továbbtanulása helyéről még nem döntött az érettségi előtt álló művésznő. /Szekernyés Irén: Érettségi előtt áll a csodagyermek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 1./2005. február 4.
Mióta a Romtelecom megszüntette Aradon az információs szolgálatot, s azt Temesváron összpontosította, alig múlik el nap kellemetlen közjáték, incidens nélkül. Az egyik magyar anyanyelvű tévesen betűzte a kért aradi előfizetői számot. A kisasszony közölte: megérti, hogy az érdeklődő az együtt élő nemzeti kisebbséghez tartozik, de ő akkor sem tanulna meg magyarul, ha kétszáz évig élne! Erre az olvasó az információ vezetőjénél kívánt panaszt tenni. A főnökasszony “eltekintett” a panasz feljegyzésétől, ehelyett korrekt betűzésre biztatta a felháborodott klienst. /Balázs Katalin: “Magyarul, ha kétszáz évig élnék, akkor sem” = Nyugati Jelen (Arad), febr. 4./2005. február 4.
Ferenczy Annamária színművésznőt /Temesvár/ 55 éves színpadi munkásságáért Hűség-díjjal jutalmazta a Magyar Játékszíni Társaság, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyar Olaj Részvénytársaság. A díjat Demeter András, a Magyar Játékszíni Társaság elnökségi tagja adta át a népszerű musical, A cigánytábor e heti egyik előadásának végén. A színházigazgató elsősorban kollegaként köszöntötte a 79 éves színésznőt, aki játék- és életkedvével, munkaszeretetével, 55 éves folyamatos színpadi jelenlétével nemcsak a színésztársak, hanem minden színházat kedvelő ember csodálatát kivívta. Ferenczy Annamária a kolozsvári, a nagyváradi társulatokban is működött, közel három évtizede Temesváron szolgálja Tháliát. A temesvári Csiky Gergely Színház örökös tagja és Pro Cultura-díjas. /(Sz. I.): Hűség-díj Ferenczy Annamáriának. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 4./2005. február 7.
Február 4-e és 7-e között rendezték meg a 20 órás tanfolyamot, amelyet a temesvári Szórvány Alapítvány szervezett tizenkettedikes, végzős diákoknak Aradon, a Csiky Gergely Iskolacsoport bentlakásában. Bodó Barna, az alapítvány elnöke elmondta: az Apáczai Közalapítvány olyan felnőttképzést hirdetett meg, amely többek között a munkanélkülieket avagy a munkahelykeresőket felkészítő programokat támogat. A Szórvány Alapítvány három programmal akart indulni: az egyik a pályakezdők, a másik a felnőttek munkahelykeresésével kapcsolatos, de az iskolából kimaradtakat is szerették volna megkeresni. A támogatás azonban csak két program támogatását teszi lehetővé, ezért úgy döntöttek, hogy az iskolából kimaradtakat kihagyják a programból. Aradon és Temesváron két-két előadássorozatot tartanak. A programot Erdei Ildikó temesvári pszichológus tervezte. /(nagyálmos): Pályaválasztás, azaz ismerd meg önmagad. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./2005. február 7.
Február 5-én papok és szerzetesek zarándokoltak a temesvári Szent György székesegyházhoz, a szentmisét a papi és a szerzetesi hivatásokért mondták. Magyar, román és német nyelvű köszöntőjében Roos Márton megyés püspök hangsúlyozta: Lelki élet nélkül nincs hivatás az Egyházban. /S. E.: Lelki élet nélkül nincs hivatás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./2005. február 7.
Szabó Ferenc, a Szinkron Zenekar vezetője jó idő óta szervezője a hagyományos báloknak Temesváron. A Médiabefutón országos második helyezést elért két diáklány, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulói, Szabó Nóra és Virginás-Tar Emese citerán bemutatták nyertes repertoárjukat. Ezután a Bokréta táncosai következtek. Több mint kétszázan töltötték együtt a farsangi mulatságot, hagyományos magyar muzsikával. /(Szekernyés): Három nemzedék szervezte a télbúcsúztatót. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./2005. február 10.
A Bartók Béla Alapítvány, Temes megye magyar oktatási intézményeinek legfontosabb támogatója elkészítette 2004-es tevékenységének mérlegét. Az elmúlt évben az alapítvány 770 millió lejjel rendelkezett programjai lebonyolításához. Bevételei az Apáczai Közalapítvány által kiírt szórványoktatást támogató pályázatokon nyert pénzekből, a temesvári vállalkozók, egyházak, hazai és németországi magánszemélyek támogatásaiból és más pályázatokon nyert összegekből származnak. Az iskolák és az óvodák 391 millió lej értékben kaptak taneszközöket: fénymásolókat, tévékészüléket, képmagnókat és CD-lejátszókat, könyveket és játékokat. A megye 19 iskolájában, 23 óvodájában és 12 magyar nyelvet választott tantárgyként tanuló csoportot segítettek. A tanulóknak nyújtott ösztöndíjra 250 milliót fordított az alapítvány. Az összeg nagyobb hányadával (205 millió) a hátrányos anyagi helyzetű diákok tanulási költségeit támogatták, illetve a szapárifalvi és bodói gyermekek ingázási költségeit biztosították a lugosi iskolába. Az összeg kisebb részével (49 millió) a kiváló iskolai eredményeket, valamint a megyei tantárgyversenyek nyerteseit jutalmazták. Az Alapítvány rendezvénytámogatás rovatában 84 millió szerepel. Az összeget a matematika, valamint a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyek megyei szakaszának szervezésére, az 1-es iskola rendezvényeinek, valamint a két temesvári líceum, a Bartók Béla és Gerhardinum testvériskola-kapcsolatainak finanszírozására fordították. 36 millió jutott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Temes megyei szervezetének támogatására. /Szekernyés Irén: Előtérben az eszközfejlesztés. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./2005. február 12.
Az egyetemistákkal foglalkozó magyar lelkipásztorok, valamint a magyar egyetemista ifjúsági csoportok vezetői számára február 11–13. között konferenciát tartanak Kecskeméten, amelyre nemcsak az anyaországból, hanem a határokon túlról is érkeztek résztvevők. A temesvári egyházmegyét Szilvágyi Zsolt egyházmegyei ifjúsági lelkész és Nagy Szabolcs, a TEKMEK (Temesvári Magyar Keresztény Egyetemisták Közössége) csoportvezetője képviseli. /Egyetemi lelkészek konferenciája. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./2005. február 21.
Arad, Hunyad és Temes megye magyartanárai tanácskoztak a hét végén Temesváron Murvai László minisztériumi vezérigazgatóval, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. A szakmai megbeszélést a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Temes megyei szervezete kezdeményezte, és a helyi elnök, Halász Ferenc vezette. A rendezvényen részt vett Matekovits Mihály, Arad megyei helyettes főtanfelügyelő, Máthé Márta, a Hunyad megyei, valamint Kiss Ferenc, a Temes megyei magyar oktatásért felelős tanfelügyelő. A tanácskozás részvevőit a házigazda intézmény igazgatója, Virginás-Tar Judith köszöntötte. A fő téma – a magyar nyelv- és irodalomtételek a képességvizsgán és az érettségin – tárgyalását három előadás előzte meg. Kiss Ferenc tanfelügyelő Helyzetkép a Temes megyei oktatásról c. beszámolójában ismertette a megye jellegzetességeit: az iskolák és oktatási központok szétszórtságát, a gyermeklétszám 50 százalékos csökkenését az 1990-es évek elejétől napjainkig, valamint a magyar nyelv választott tantárgyként való oktatását olyan településeken, ahol nincs magyar iskola. Bányai Aranka a képességvizsga, Mészáros Ildikó az érettségi tételeivel kapcsolatos észrevételeit, kifogásait vázolta fel. A vita során hangoztatták, hogy a líceumi osztályokban siralmas a tankönyvhelyzet: a tizenkettedik számára egyáltalán nem írtak tankönyvet, az előző három osztályé eltér a tantervtől. Hiányzik az anyanyelvtanítás koncepciója az első osztálytól az érettségiig. Stilisztikai és szövegtani fogalmakat kell tanítani, holott szabatosan beszélni és fogalmazni sem tud a gyerekek többsége. Képzett tankönyvíró-csapatra lenne szükség. Murvai László kifejtette, hogy nincs a minisztériumban a magyar oktatást hosszabb távon tervező tanfelügyelő, a magyar tanfelügyelők nem vállalják a bukaresti létet. A tételek bírálata jogos, ennek orvoslására tételjavaslatokat kér az ország minden megyéjéből. /Szekernyés Irén: Siralmas tankönyvhelyzet. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./2005. február 21.
Móra Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából Temesváron a helyi Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság és a Magyar Nyugdíjasok Klubja megemlékezést szervezett a hét végén a Kós Károly Közösségi Központban. A rendezvényt dr. Matekovits György, a társaság elnöke nyitotta meg, majd Szekernyés János beszélt Móra Ferenc (1879–1934) életútjáról és sokoldalú tevékenységéről. Móra könyvet írt a Pécskán és Magyarszentmártonban is paposkodó folkloristáról, Kálmány Lajosról is. /(SZ. I.): Móra Ferencre emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./2005. február 23.
Murvai László, a román Oktatásügyi Minisztérium vezérigazgatója és Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke kétnapos körutat tett Temes megyében. Február 18-án a lugosi 5-ös számú, valamint az igazfalvi és a végvári általános iskolák magyar tagozatait látogatták meg, másnap pedig a temesvári Bartók Béla Líceumban részt vettek a magyartanárok régiós találkozóján, az Arad, Hunyad és Temes megyei pedagógusok szakmai tanácskozásán. Igazfalván, a Világbank által felújított iskola korszerű. A temesvári szakmai tanácskozáson szó esett negatív jelenségekről is, mint a gyermekek körében tapasztalható nyelvromlás, vagy a gyermekszám aggasztó csökkenése. 1990-ben a romániai közoktatásban 5,3 millió gyereket tartottak számon, míg legfrissebb statisztikai adatok szerint már a négymilliót sem éri el a tanulók száma. A magyar oktatásban 1990-ban még 240 ezer óvodás és iskolás volt, idén már csak 185 ezer magyarul tanuló gyereket tartanak számon. /Pataki Zoltán: Magyar oktatási vezetők látogatása a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./2005. február 23.
Szeptembertől új erőkkel indult a Juventus, a Bartók Béla Líceum /Temesvár/ diáklapja. A kilencedikes Sütő-Udvary Tekla szerint nem okozott gondot a beilleszkedés. Hajdu Brigitta a főszerkesztő. A Juventus cserecikkeket közöl nagyenyedi, marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi és csíkszeredai iskolák újságaiból. A lapszámokat 150 példányban fénymásolják, ami sokszor kevésnek bizonyul. Internetes elérhetőség: https://www.bartok.ro/juventus/ /László Árpád: Havonta lesz Juventus. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./2005. február 24.
A Trianon című film kapcsán rendeztek vitaestet Temesváron az Új Ezredév Református Gyülekezet imatermében. Gazda István lelkipásztor, házigazda emlékeztetett arra, hogy Romániában a filmet először egy temesvári közösségi rendezvényen vetítették le. “Akkor még nem büntették a szervezőket. Reméljük, most sem fognak, mert beszélni még csak lehet róla, a gondolatokat mégsem büntethetik” – mondta. Halász Ferenc történelemtanár szerint nagyobb reklámot nem is csaphattak volna a filmnek, mint amit a román hatóságok tettek. Szóvá tették a jelenlévők, hogy a magyar tannyelvű osztályokban nem a hivatalos román propagandatörténelmet kellene tanítani, hanem a magyar történelmet. /Pataky Lehel Zsolt: Trianon kibeszélése. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./2005. február 24.
A csanádi egyházmegye alapításának 975. évfordulójának ünnepségsorozatára velencei küldöttség érkezett Temesvárra Orlando Barbaro pátriárkai helynök vezetésével. Az olasz főpapok Szent Gellért-ereklyét hoztak a temesvári székesegyház részére, amelyet ünnepi szentmise keretében február 24-én nyújtanak át Roos Márton megyés püspöknek. A küldöttség tagjai hálaadó szentmisét mutattak be az egyházmegye alapításának színhelyén, a csanádi plébániatemplomban. A szentmisén részt vett a helybeli román és szerb ortodox egyházközség papja is. Roos Márton megyés püspök hangsúlyozta, hogy Őscsanád az a hely, ahonnan a kereszténység a Marostól délre lévő területekre kiáradt, és vértanúhalált halt első püspökének köszönhetően csaknem ezer év multán is uralkodó vallása az itt élő népeknek. /(Sipos): Őscsanád, a kereszténység bölcsője. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./2005. február 27.
Február 11-13. között Kecskeméten tartotta éves szokásos összejövetelét az egyetemi lelkészek konferenciája. Immáron tizenegyedszer rendezik meg a lelkészek és munkatársaik találkozóját. Mindenki beszámolt a munkájáról. Kiderült, hogy az erdélyi nagy egyetemi városokban komoly munkát végeznek az ottani lelkészek és munkatársaik (Marosvásárhely, Kolozsvár, Brassó, Temesvár és Csíkszereda). /XI. Egyetemi Pasztorációs Konferencia Kecskeméten. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 27./2005. február 28.
Február 26-án tartotta a Temes megyei RMDSZ tisztújító küldöttgyűlését. Halász Ferenc történelemtanárt, a tavaly lemondott elnököt választották újra a szervezet élére. A tavalyi helyhatósági választások kudarca – a temesvári és a megyei tanácsból való kiesés – után az elnökség lemondott, majd a választmány kérésére ügyvezető testületként tevékenykedett a parlamenti választásokig. Ősztől Toró T. Tibor parlamenti képviselő látta el ideiglenesen az elnöki funkciót. Halász Ferenc kifejtette, a romániai magyarságnak ne legyenek illúziói az új kormánnyal kapcsolatban, mert egyáltalán nem biztos, hogy “jobban szívén viseli sorsunkat, mint a szocdemek”. Kitért arra, hogy a 2000-es helyhatósági választásokon 28 Temes megyei településen állítottak RMDSZ-es listát, tavaly viszont már 39 helységben. Vannak azonban községek, ahol magyarok román pártok színeiben lettek tanácsosok. /Pataky Lehel Zsolt: Tisztújítás a Temes megyei RMDSZ-ben. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./2005. február 28.
Február 27-én Temesváron, a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségében kettős eseményre került sor: Anavi Ádám költő 96. születésnapjára gyűltek össze a barátok, ismerősök, egyúttal hivatalosan is megnyitották az Irodalmi Jelen Klubot, ahová ezentúl rendszeresen meghívnak írókat, költőket, politikusokat. A kitűnő szellemi és fizikai állapotban lévő Anavi Ádám tréfás beszólásokkal vidította a közönséget. A szerkesztőség részéről Pongrácz P. Mária és Pataky Lehel Zsolt mondott köszöntőt. Graur János, a Heti Új Szó főszerkesztője elárulta: hetente egy órát beszélget a gondolkodásban frissebb Anavival. Bodó Barna szerint Anavira még sokáig szükségünk van. /(nagyálmos): Anavi Ádám 96 éves. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./2005. március 1.
Február minden hétvégéjére esett felnőttképzési program a temesvári Szórvány Alapítvány szervezésében. Az Apáczai Közalapítvány által támogatott rendezvénysorozat a munkavállalók munkába állásának segítését célozta: Aradon két, Zsombolyán egy tréning volt, a programot a temesvári Kós Károly Közösségi Központban tartott előadás zárta. Csoportonként 18–22 fiatal vett részt a képzéseken. /P. L. Zs.: Karrierépítésről pályakezdőknek és munkanélkülieknek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./2005. március 4.
A temesvári Szórvány Alapítvány az Apáczai Közalapítvány támogatásával a munkavállalók munkába állását elősegítő csoportos képzéseket szervezett Arad és Temes megyei pályakezdő fiatalok, illetve középkorú munkanélküliek számára. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke a négy hétvége során lebonyolított programról elmondta: eredményes munkát végeztek a 18-20 fős csoportokkal. /(Pataki Zoltán): Ego-marketing és karrierépítés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./2005. március 5.
Március 5-én utoljára használja politikai szervezet Romániában a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnevezést. Ezután felveszi a jobboldal egységét kifejező Kereszténydemokrata Néppárt nevet, és a tervek szerint több kisebb formációt magába olvasztva folytatja tevékenységét. A történelmi párt, a Nemzeti Parasztpárt 1926-ban alakult az Erdélyi Román Nemzeti Párt és az óromániai Paraszt Párt egyesüléséből. Két alkalommal volt kormányzó párt, de országvezetési megbízatásai nem mondhatók sikeresnek. A vezető politikusok torzsalkodása miatt sem a 2000-ben, sem a 2004-ben tartott választásokon nem érte el a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt. Időközben a maradék párt politikusai Gheorghe Ciuhandut, Temesvár polgármesterét juttatták az elnöki tisztségbe, aki meghirdette a keresztény jobboldal egyesítését. /(Sipos): Eltűnt egy név a történelmi pártok palettájáról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./2005. március 5.
A Vita Catholica Banatus, a Temes megyei római katolikus püspökség három – román, magyar, német – nyelven Resicabányán megjelenő folyóiratának februári száma legnagyobbrészt az egyházmegye időszerű eseményeit tükrözi. Beszámoló olvasható a Salvatoriánus rendiek hajléktalanoknak létrehozott temesvár-erzsébetvárosi menedékhelyéről is. A havonta megjelenő folyóirat felelős igazgatója Pál József Csaba főesperes, a resicai Havas Boldogasszony templom plébánosa, munkatársai egyházi emberek, tanárok, orvosok, tudósítók. /S. E.: Vita Catholica Banatus. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./2005. március 7.
A közigazgatásilag Kastélyhoz tartozó Szapáryfalván él a bánsági szórványvidék egyik jelentős magyar közössége. Március 5-én újságíró-olvasó találkozót szervezett a Nyugati Jelen temesvári szerkesztősége és Bódis Ferenc helybéli tiszteletes a református parókia imatermében. A találkozón a több mint 230 lelkes református gyülekezet tagjai mellett a negyven-ötvenfős római katolikus közösség és a szombatista hívek képviselői is megjelentek. A reformátusok a templom felújítására gyűjtenek. /Pataky Lehel Zsolt: Szapáryfalva hallatja a hangját. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.
Két napon át tanácskoztak politikusok, egyetemi tanárok, közvéleményformáló értelmiségiek, a téma elméleti kutatói a “Nyelvi korlátok a soknemzetiségű közösségekben” témakörben Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban. A rendezvény szervezői, a temesvári Szórvány Alapítvány és a Marosvásárhelyen működő Közép-, Kelet- és Délkelet-Európai Project on Ethnic Relations (PER) Regionális Központja meghívták Kötő József oktatásügyi és Markó Attila kisebbségügyi államtitkárt. Erdei Ildikó pszichológus a helyi nyelvek és közoktatás kapcsolatáról, Fórika Éva jogász a nemzetközi és az európai egyezmények és a nyelvhasználati jog kérdéséről értekezett. Dr. Bodó Barna egyetemi tanár kutatásokon és gyakorlati példákon alapuló dolgozatában számos megvitatásra szánt és újszerűen értelmezett kérdést vetett fel. A meghívás ellenére a tanácskozáson nem vettek részt a román sajtó képviselői. /Szekernyés Irén: Tolerancia helyett dialógus. Kétnyelvűség és az etnikumközi kommunikáció. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.
Temesváron a Temesvári Magyar Nőszövetség tagjai ellátogattak a Csehek és Szlovákok Temes megyei Egyesületének rendezvényére. A két szervezet évek óta jó kapcsolatot alakított ki, tájékoztatott Szász Enikő nőszövetségi elnök. /(Sz. I.): Szomszédolás bánsági szokás szerint. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 9.
Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök Gyerkó Lászlót nevezte ki a Román Privatizációs Ügynökség (AVAS) alelnökének. Gyerkó László 1966-ban született Csíkszeredában. 1996-ban Magyarországon, a gyöngyösi Mezőgazdasági Egyetem keretében szerzett gazdasági mérnöki diplomát, majd 2000-ben a temesvári egyetem Mezőgazdasági Management karán hasonló képesítést szerzett. 1994 és 2000 között a Hargita megyei Takarékpénztárnál dolgozott pénzügyi ellenőrként, valamint a Perla ásványvíztársaságban töltött be vezető funkciót. /RMDSZ-es alelnöke van az AVAS-nak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./2005. március 10.
A versenyvizsgán eldőlt, Turi Zoltán magyar magánvállalkozó lesz a dévai színház igazgatója. Elmondta, hogy Temesváron műszaki diplomát szerzett, de világosító-mérnökként már 1996-ban kapcsolatba került a színház világával. Akkor a temesvári magyar társulatnál dolgozott, 2000-től a bukaresti Nemzeti Színházban, majd a Casandrában volt világosító. Nincs a színházban olyan munka, amit nem csinált volna hosszabb-rövidebb ideig. Drámaszínházat akar megteremteni Déván. Magyar társulatok meghívását is tervezi, például Temesvárról. /Gáspár-Barra Réka: Magyar igazgató a dévai színház élén. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./2005. március 11.
Megtartotta első ülését újjáalakulása után az Országos Restitúciós Bizottság. Elvi döntés született – többek között – 3 gyulafehérvári római katolikus, 3 temesvári római katolikus és 3 erdélyi református egyház által visszaigényelt épület esetében, továbbá végleges határozatot bocsátottak ki két szatmári római katolikus és egy erdélyi református egyház által visszaigényelt ingatlanra vonatkozóan. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./