udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 1621-1650 | 1651-1680 | 1681-1710 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

1995. június 30.

Nagyon sok Erdélyből áttelepültnek megoldhatatlan problémát jelent az egyre magasabb lakbér, albérlet kifizetése. Például Spaller Árpád Nagyváradról jött Budapestre, a Kassák Lajos úti 56 négyzetméteres lakás bérleti díja 1990-ben havi 7400 forint volt, majd évről évre emelkedett, jelenleg 17800 forint, ezt gyógypedagógusi fizetéséből nem tudja fizetni. Felszólítást kapott, hogy hagyja el a lakást. Spallerék 1987-ben jöttek át. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor két és fél éves gyermekük dadogni kezdett: a bölcsődében megverték, mert magyarul beszélt. /Magyar Hírlap, jún. 30./

1995. június folyamán

1969. novemberében tartották meg az első Nyárádmenti Kórustalálkozót Somosdon. A találkozók 1972-ig voltak rendszeresek, majd abbamaradtak. 1990 májusában tartották meg a jobbágyfalviak felhívására a IX. Nyárádmenti Kórustalálkozót. Időközben magyarországi kórusok is eljöttek egy-egy találkozóra. 1991-ben tíz énekkar képviselői megalakították a Nyárádmenti Kórusszövetséget, majd 1992-ben Karácsonyfalván, Ákosfalván és Nyárádszeredán megrendezték az első Országos Magyar Kórustalálkozót, több mint 50 énekkar részvételével. 1994-ben Szovátán került sor a Testvértelepülések Nemzetközi Kórustalálkozójára, melynek védnökségét a Magyarok Világszövetsége vállalta magára, Magyarországról 13 kórus érkezett. 1995-ben, a XIV. Nyárádmenti Kórustalálkozó keretében a népdalkutató Bartók Bélára emlékeztek, foglalta össze tevékenységüket Nagy Ferenc karnagy, a kórusszövetség elnöke. /Zene Szó (Budapest), jún./

1995. június folyamán

A Budapestre áttelepült Zágoni Jenő Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa volt. Vácon a helytörténész könyvtárosok tanácskozásán Helytörténet és kutatómunka Székelyföldön címen tartott előadást, ez szerepel a találkozó előadásait tartalmazó kötetben. Zágoni Jenő összefoglalja a kutatómunka múltját és jelenét. Több helytörténeti kutató, író, publicista foglalkozik Székelyfölddel, így például Albert Ernő, Ráduly János, Pozsony Ferenc néprajzosok, Kónya Ádám, Kisgyörgy Zoltán, Cserey Zoltán helytörténeti kutatók, Beke György, Beke Mihály András, Sylvester Lajos publicisták, Magyari Lajos, Farkas Árpád, Czegő Zoltán költő-publicista. 1989 után Magyarországról több mint 20 ezer könyvet juttattak Székelyföldre. Nagy szükség volt erre, mert az 1980-as években az ottani magyar könyvtárakat több százezres nagyságrendű olyan román könyvvel árasztották el, melyek feldolgozásuk óta senki sem vett a kezébe. Ami nem kellett a román vidékek könyvtárainak, az jó volt Székelyföldre. Így sok esetben az állomány fele, harmada használhatatlan. /Helytörténész könyvtárosok I. Országos Tanácskozása, Vác, 1994. július 27-29. (Budapest-Szentendre, OSZK-Pest Megyei Könyvtár, 1995.)/

1995. július 1.

Júl. 1-jén kapcsolatfelvételt célzó magyar-román főszerkesztői találkozó volt Budapesten, a Hilton Szállóban. A PER /Project on Ethnic Relations/ által szervezett zártkörű tanácskozáson román részről négy főszerkesztő - Horia Alexandrescu /Cronica Romana/, Ioan Cristoiu /Evenimentul Zilei/, Valentin Paunescu /Curierul National/, Dumitru Tinu /Adevarul/ vett részt, a magyar sajtót Kereszty András /Népszava főszerkesztője, a MUOSZ elnöke/, Vincze Mátyás /Magyar Hírlap főszerkesztője/, Karczagi László /Népszabadság főszerkesztő-helyettese/ és Botlik József /Magyar Nemzet szerkesztője/ képviselte. Általános volt a készség a konkrét együttműködésre, állapította meg Allen H. Kassof, a PER igazgatója. Megállapodtak cikkek, információk cseréjéről. /Magyar Hírlap, júl. 3., /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4../

1995. július 5.

Liviu Maior tanügyminiszter ismét védelmébe vette az oktatási törvényt. Szerinte a törvény helyességét bizonyítja, hogy mind az RMDSZ, mind a Funar vezette RNEP támadja a törvényt. /Mai Nap (Budapest), júl. 5./

1995. július 7.

Értékes magyar pénzgyűjteményre bukkantak Kolozsváron az Erdélyi Történelmi Múzeum egyik raktárhelyiségében: 16 ezer darab XVI. századi ezüstdénárra. A muzeológusok szerint a gyűjtemény részét képezték tömörarany tárgyak is, de ezeknek nyomuk veszett. Ezt a numizmatikai gyűjteményt 1911-ben küldték Budapestről az Erdélyi Múzeumba. Nem lehet tudni, mi lesz a kollekció sorsa, visszaszolgáltatják-e Magyarországnak. /Magyar Hírlap, júl. 7./

1995. július 10.

Júl. 10-én háromnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Dumitru Cioflina vezérezredes, román vezérkari főnök, magyar partnere, Németh Sándort altábornagy meghívására. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./ Cioflinát fogadja Keleti György honvédelmi miniszter is. /Magyar Hírlap, júl. 11./

1995. július 11.

Csintalan Sándor, az MSZP alelnöke elmondta, hogy Budapesten, a Lehel utcában lehetőség nyílt egy RMDSZ-iroda kiutalására, a fővárosi önkormányzat jóvoltából, az RMDSZ-politikusok örömmel fogadták ezt a hírt. /Új Magyarország, júl. 12./

1995. július 12.

Az alapszerződésről, a vízumkényszer tervéről, a Kossuth Rádió hatósugarának tervezett csökkentéséről és az elfogadott tanügyi törvényről tárgyalt júl. 12-én Budapesten Tabajdi Csaba politikai államtitkárral és Lábody László címzetes államtitkárral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnökével Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó Béla a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a két fél között nincs olyan nézetazonosság, amely a közeljövőben lehetővé tenné az alapszerződés aláírását. Az RMDSZ nem tudna egyetérteni a vízumkényszer bevezetésével, a Kossuth Rádió hatósugarának csökkentése pedig megfosztaná a romániai magyarság jó részét a műsor hallgatásától. /Magyar Nemzet, júl. 13./

1995. július 12.

A határon túli magyarság életében, önszerveződésben megkerülhetetlen, mással nem pótolható szerepet játszanak az egyházak - foglalta össze a szlovákiai magyar katolikus és református egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélésének legfőbb következtetését Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, miután júl. 12-én fogadta a Budapestre érkezett vendégeket, akiket ezután Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke is fogadott. Közös sajtótájékoztatójukon Tabajdi Csaba megjegyezte, hogy a 350 ezer szlovákiai magyar katolikusnak különösen fájdalmas, hogy nincs magyar püspökük. A nemrégiben Szlovákiába látogató II. János Pál pápa többször szólt a magyar hívekhez és a kisebbségekkel szembeni türelem gondolatát hirdette. /Magyar Nemzet, júl. 13./

1995. július 13.

Gál Zoltán házelnök júl. 13-án Budapesten fogadta a Parlamentben az ötödik alkalommal megrendezett Híd nemzetközi gyermek- és ifjúsági tábor résztvevőit. /Magyar Hírlap, júl. 14./

1995. július 17.

Nagy Benedek semminemű mandátumot nem kaphat a csíki szervezettől, függetlenül attól, hogy mit határozott az RMDSZ kongresszusa, hangsúlyozta Papp Előd a Csíki Körzeti RMDSZ alelnöke és ügyvivője, aki Budapesten politológiát végett, majd hazatért. A MISZSZ-t mindig is éles radikalizmus jellemezte, amely elutasította a megalkuvást. A Szabadelvű Kör kettévált, egyik csoport a doktrínérebb liberalizmust vallja, a másik kiegészült a MISZSZ-ből érkezőkkel, ezek létrehozták a Reform Tömörülést, ez az RMDSZ nemzeti liberális platformja. Feltétlenül szükséges, hogy az autonóm gondolkodástól eljussunk az autonóm cselekvésig, fejtette ki Papp Előd. Székelyföldön megvalósítható a területi autonómia. /Orient Expressz (Bukarest), jún. 28.-júl. 17./

1995. július 25.

Kovács László külügyminiszter tartott sajtótájékoztatót a kétnapos budapesti nagyköveti konferencia után. A szomszédos országokkal javult a viszony, s nem a magyar kisebbség kárára. Románia az 1201-es ajánlás "figyelembevételével" elment jelenlegi lehetősége határáig. Magyarország számára viszont nem elfogadható ez a megközelítés. Ezért előrelépési lehetőséget nem lát. A külügyminiszter visszautasította a politikai tisztogatás vádját, az Antall-kormány által kinevezett 39 főből 22 főt /17 nagykövetet és 5 főkonzult/ visszahívtak. /Népszabadság, júl. 26./

1995. július 27.

A debreceni nagygyűlés napján hozta a Magyar Hírlap Timár György Csoóri Sándorhoz írt terjedelmes nyílt levelét, amelyben visszautasította, hogy részt vegyen a tiltakozó gyűlésen. Jött a magyarázkodás: a meghívó levélben az áll, hogy "Trianon óta folyik a Kárpát-medencei magyarság történelmi méretű visszaszorítása, amely az 1989/9-ben Közép-Európában megindult demokratikus átalakulás megtörésével napjainkban újabb lendületet kapott." Timár a mostani magyar kormány mellé állt: nem tört meg az átalakulás Csehországban és nálunk. A "privatizáció hazánkban immár nem holmi kliensrendszerre épül", írta Timár. Szerinte árt a magyar külpolitikának ez a tiltakozó akció. /Magyar Hírlap, júl. 27./ A többi budapesti napilap nem támadta a tiltakozó gyűlést.

1995. július 28.

A Rompres hírügynökség ismertette Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök és Ion Iliescu államfő közötti, jún. 27-i találkozóról az államelnökség által kiadott közleményt. A két fél szerint az Európai Unióval társult országok meggyorsíthatnák integrációjukat, elkerülve az egymással versengést. Szükség lenne "a partnerek partnerségének" megvalósítására. Az Adevarul júl. 28-i száma szerint Szlovákia "újra egy nyelven beszél Romániával a Magyarországgal kapcsolatos szerződés ügyében." Meciar elkötelezte magát amellett, hogy nem ratifikálja a Magyarországgal kötött szerződést, hogy "ne hozza nehéz helyzetbe a Bukarest és Budapest közötti tárgyalásokat." /Új Magyarország, júl. 29./

1995. július 31.

Júl. 29-30-án zajlott le Székesfehérváron egy kétnapos konferencia, amelynek szervezői a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör /SMIKK/, a temesvári Interconfessio Társaság és a székesfehérvári Vörösmarty Társaság. B. Szabó Péter, a SMIKK elnöke megnyitó beszédében jelezte, hogy ez tanácskozás a tavaly Kolozsváron "Magyar paradigma és a posztmodern jövőkép" című eszmecsere folytatása. Egy lehetséges, dinamikus magyar paradigma körvonalait szeretnék megfogalmazni. Borbély Imre, az Interconfessio elnöke vitaindítójában hangsúlyozta, hogy az új magyar paradigma /léthelyzetfelfogás/ kidolgozása politikusok feladata. Borbély Imre reális célként a tudásközpontú - de a jelenlegi "hatalmi elit" által nem az államprioritás szintjére emelt - nemzetfejlesztést jelölte meg a magyarság felemelkedésének útjaként. A nemzetnek tudástöbbletre kell törekednie, s igazodnia kell az informatikus robbanás követelményeihez. Duray Miklós előadásában sűrűn előfordult a nemzethalál gondolata. Hegedűs Lóránt református püspök az agónia népének nevezte a magyart. Szőcs Géza a megmaradás módozatait vizsgálta. Dr. Lázár Imre budapesti pszichológus szerint az elmúlt ötven esztendő kommunista családpolitikája mind emberileg, mind társadalmilag olyan károsodást okozott, amely nemzedékek sorát tette tönkre. Ferencz Szabolcs szociológus szerint a kommunikáció nemcsupán nemzettestek között szükséges, hanem ház és ház, család és család között. / /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1., Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./ Az eszmecsere jelentőségét jelzi, hogy Csoóri Sándor vállalt védnökséget a konferencia rendezése felett, Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének /KMKSZ/ elnöke is megjelent az eszmecserén. B. Szabó Péter bejelentette, hogy az eszmecserét folytatják, szeptemberben a Vajdaságban, jövőre Zürichben, illetve Szlovákiában, azt követően ismét Székesfehérváron. /MTI/ Előzmény: 1994. nov. 19-én tartották Kolozsváron a tanácskozást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. nov. 26-27./

1995. augusztus 10.

Az ország jelenlegi rossz helyzetében a parlamentben elszabadulhatnak az indulatok, ami viszont nem használhatna senkinek, figyelmeztetett Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum /MDF/ elnöke aug. 9-i budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánykoalíció népszerűsége egyre csökken, legutóbb 22 %-os volt, az ellenzéké 33 %-os. A magyar diplomácia tekintélye a mélypontra süllyedt, ezt bizonyítja, hogy legutóbb az osztrák külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Magyarországot csak a második lépcsőben lehet felvenni az Európai Unióba. Nem lehet továbbra is tehetetlenül szemlélni azt, amit a határon túli magyarsággal tesznek. /Magyar Nemzet, aug. 10./

1995. augusztus 15.

A Segítő Jobb Humanitárius Alapítvány budapesti székhelyén a kuratórium elnöke, dr. Kalmár László adott tájékoztatást működésükről évente 8-10 ezer ember gyógykezelését segíti. Az öntevékenység nagyon fontos. Alakulóban van a hálózat, ma már 25 helyi centrumuk van Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján, Újvidéken, ahol elővizsgálják a betegeket. Az ottani orvosokat, akik ezt végzik, könyvekkel, műszerek adományozásával segítik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

1995. augusztus 19.

Augusztus 20-a alkalmából Budapesten, a Parlamentben Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke aug. 19-én fogadta a határon túli magyarok és a magyarországi kisebbségek képviselőit. A kisebbségi kérdésben nem ismerünk kettős mértéket, hangsúlyozta Gál Zoltán. Dunai hajókirándulással egybekötött kötetlen beszélgetést szervezett aug. 19-én a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/, szlovákiai, romániai, vajdasági magyar politikai személyiségekkel. "Augusztus 20-a jellegében, szellemiségében a nemzet, a 15 milliós magyarság ünnepe, ezért természetes, hogy a hivatalos rendezvényekre a határon túli magyar politikusok, egyházi személyiségek is - egyenrangú félként, mint bárki a hazai közéletből - meghívást kapnak" - jelentette ki Lábody László, a HTMH elnöke az MTI-nek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./ "Habár a HTMH cáfolta, hogy ennek a rendezvénynek bármi köze lenne az augusztus 20-i nemzeti ünnephez, a cél mégis egyértelmű volt: a magyar kormány által kritikus időben magára hagyott határon túli magyarság képviselőit valamiképpen bevonni a Szent István-ünnep szikár protokolljába. A kisebbségi politikusok hasznosnak ítélték ezt a rendezvényt, s úgy érezték, talán utoljára szólhatnak annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson kisebbségi politikáján." - olvasható Sorbán Attila beszámolójában. A hajón a határokon túliak közül jelen voltak: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Tempfli József nagyváradi püspök, Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke, Csubela Ferenc, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, rajtuk kívül néhányan a nyugati országokban élő magyarok közül. Duray Miklós kemény szavakkal illette a magyar kormány passzivitását. Csubela Ferenc elmondta, hogy az albán kormány heves tiltakozása sikeresnek bizonyult a szerb menekültek Koszovóba telepítése ellen. Ezzel szemben a magyar diplomácia vérszegény tiltakozása: teljes csőd. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 23./

1995. augusztus 22.

A legnagyobb temesvári kábel-tv társaság augusztus 18-án leállította a Duna Tv és a Budapest 2 adásának közvetítését azzal, hogy nem kaptak írásbeli engedélyt a közvetítésre. Amennyiben megkapják az engedélyt, folytatják a közvetítést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./

1995. augusztus 30.

Tom Lantos amerikai képviselő aug. 30-án Budapesten kijelentette, hogy Funar fasiszta, amiért börtönbe záratná azokat az erdélyi magyarokat, akik békés tüntetéssel akarnak jogaik mellett kiállni. /Új Magyarország, aug. 31./

1995. augusztus 30.

Tamás Sándor, a Magyar Kisebbség (Nagyvárad) főszerkesztője fontosnak tartotta, hogy egy fiatal, Budapesten képzett szerkesztőgárda dolgozzon a folyóiratnál, akik mögött egy szaktekintélyeket felsorakoztató szakmai csoport áll. Borbély Zsolt Attila, az egyik szerkesztő elmondta, hogy az Erdélyből továbbtanulás és hazatérés szándékával érkezett diákokban megvolt az igény egy szakmai fórum létrehozására. Több eszmerendszer híveiből verbuválódott a szerkesztőség, ez azonban nem jelent hátrányt a munka hatékonysága szempontjából. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 30./

1995. augusztus 31.

Budapest érdeklődéssel fogadta és üdvözli Iliescu elnök megbékélésre irányuló szándékát. Magyarország ezt már 1989 óta javasolja, közölte Szentiványi Gábor külügyi szóvivő Budapesten, aug. 31-én. A javaslat részleteit nem ismerik, mondta. A megbékélés nem nélkülözheti a két ország viszonyában fellelhető problémák - beleértve a nemzeti kisebbségek helyzetének - rendezését. A "mi számunkra is alkotmányból fakadó kötelezettség a határon túli magyarság sorsával való törődés." - tette hozzá a magyar külügyi szóvivő. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 2-3./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Magyar Hírlapnak nyilatkozott: akkor hangzottak el az Iliescu-javaslatok, amikor a romániai magyarságnak súlyos gondot okoznak az oktatási törvény jogfosztó kisebbségi rendelkezései. A megbékéléshez szükséges, hogy az RMDSZ-t meghallgassák. /Magyar Hírlap, szept. 1./

1995. augusztus folyamán

A 2000 folyóiratban két tanulmány is foglalkozik Emil Ciorannal. Az egyik Matei Calinescu tollából való /Hogyan lehet az ember az, ami? Tűnődés a román és francia Cioran között/. Cioran 1937-től Párizsban élt, 1947-től csak franciául írt. Calinescu próbálja magyarázni Cioran 1937-ben kiadott könyvét /Románia színeváltozása/, igyekszik megértő lenni: nagyon sokan csatlakoztak a vasgárdistákhoz. Cioran 1972-ben tagadta, hogy valaha is tagja lett volna ennek a szervezetnek, melyet "őrült szektának" nevezett. A fasizmussal való kapcsolatáról pedig azt nyilatkozta, hogy gyűlölte a királyt és rokonszenves volt számára a királlyal szembeforduló legionárius szervezet. A másik tanulmány szerzője Miskolczy Ambrus, készülő könyvéből hoz egy részletet /A bukás stratégiái: önkultusz - énkultusz. Széljegyzetek egy készülő Cioran-monográfiához/. Cioran látványosan megtagadta anyanyelvét: 1949-től 1989-ig románul nem volt hajlandó beszélni, pontosabban ezt a látszatot ápolta, mert barátaival kivételt tett. Megdöbbentő olvasni Cioran Hitlert és Codreanut magasztaló írásait. Cioran a román értelmiségiek mértékadó írója. Cioran `Müncheni benyomások. Hitler a német köztudatban` címmel ilyeneket ír: "Nincs ma olyan politikus a földön, aki több rokonszenvet és nagyobb csodálatot ébresztene bennem, mint Hitler." Cioran elítélte a katolikus egyházat, a pápát, aki megtiltotta a Hitler-Jugendben való részvételt: "Hitler viszont többet jelent a német nép számára, mint ki tudja milyen pápa, aki beleszól egy nép belügyeibe..." Cioran Codreanut dicsőítő írását 1940. nov. 27-én olvasta fel a rádióban. Ebben ilyen vallomást olvashatunk: "Corneliu Codreanu előtt Románia lakott Szahara volt." "Bennünk nyögött a jövő. Egyvalakiban zengett. És ő megtörte létünk szelíd hallgatását, és arra kényszerített, hogy legyünk. Egy nép erényei benne öltöttek testet." Így sorjáznak az áradozó mondatok. Például: "Egy szolga nemzetbe ő öntött becsületet, és egy gerinctelen nyájat büszkévé tett." Azon a napon, amikor Cioran ezt felolvasta a rádióban, legionáriusok elfogták és agyonverték Nicolae Iorga történészt. Miskolczy idézi Cioran antiszemita nézeteit, amelyek a Románia színevátozása egyes fejezeteiben láttak napvilágot. Cioran ezeket a fejezeteket a könyv 1990-es újrakiadásából kihagyta. /2000 (Budapest), aug./

1995. augusztus 10.

Az ország jelenlegi rossz helyzetében a parlamentben elszabadulhatnak az indulatok, ami viszont nem használhatna senkinek, figyelmeztetett Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum /MDF/ elnöke aug. 9-i budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánykoalíció népszerűsége egyre csökken, legutóbb 22 %-os volt, az ellenzéké 33 %-os. A magyar diplomácia tekintélye a mélypontra süllyedt, ezt bizonyítja, hogy legutóbb az osztrák külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Magyarországot csak a második lépcsőben lehet felvenni az Európai Unióba. Nem lehet továbbra is tehetetlenül szemlélni azt, amit a határon túli magyarsággal tesznek. /Magyar Nemzet, aug. 10./

1995. augusztus 13.

A Román Ortodox Egyház növelte tagjainak számát és befolyását. Románia lakosságának 87 %-a ortodox, 1989 óta 382 új ortodox templom építését kezdték meg. Az ortodoxoknak az országban 8400 plébániájuk van 8000 pappal, emellett 367 kolostorukban 5200 szerzetes és apáca él. Az egyháznak 150 kórházi lelkésze és börtönöket látogató papja van, a román iskolákban 2000 világi ortodox hitoktató működik, Kelet-Európában elsőként 1994 szeptemberében bevezették a kötelező hittanórát. Az ország kisebbségben élő felekezetei 1994-ben tiltakoztak amiatt, hogy az ortodoxok meg akarták kapni a "nemzeti egyház" státust. A Román Ortodox Egyház /élén a 80 esztendős Teoctist pátriárkával/ februárban ünnepelte az egyház függetlenné válásának 100. évfordulóját és a bukaresti patriarchátus megalapításának 70. évfordulóját. Iliescu elnök üzenetében értékelte, hogy az egyház a román nemzeti lét, a román kultúra védelmezésében "teljesítette kötelességét". /Reformátusok Lapja (Budapest), aug. 13./

1995. augusztus 15.

A Segítő Jobb Humanitárius Alapítvány budapesti székhelyén a kuratórium elnöke, dr. Kalmár László adott tájékoztatást működésükről évente 8-10 ezer ember gyógykezelését segíti. Az öntevékenység nagyon fontos. Alakulóban van a hálózat, ma már 25 helyi centrumuk van Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján, Újvidéken, ahol elővizsgálják a betegeket. Az ottani orvosokat, akik ezt végzik, könyvekkel, műszerek adományozásával segítik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

1995. augusztus 19.

Augusztus 20-a alkalmából Budapesten, a Parlamentben Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke aug. 19-én fogadta a határon túli magyarok és a magyarországi kisebbségek képviselőit. A kisebbségi kérdésben nem ismerünk kettős mértéket, hangsúlyozta Gál Zoltán. Dunai hajókirándulással egybekötött kötetlen beszélgetést szervezett aug. 19-én a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/, szlovákiai, romániai, vajdasági magyar politikai személyiségekkel. "Augusztus 20-a jellegében, szellemiségében a nemzet, a 15 milliós magyarság ünnepe, ezért természetes, hogy a hivatalos rendezvényekre a határon túli magyar politikusok, egyházi személyiségek is - egyenrangú félként, mint bárki a hazai közéletből - meghívást kapnak" - jelentette ki Lábody László, a HTMH elnöke az MTI-nek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./ "Habár a HTMH cáfolta, hogy ennek a rendezvénynek bármi köze lenne az augusztus 20-i nemzeti ünnephez, a cél mégis egyértelmű volt: a magyar kormány által kritikus időben magára hagyott határon túli magyarság képviselőit valamiképpen bevonni a Szent István-ünnep szikár protokolljába. A kisebbségi politikusok hasznosnak ítélték ezt a rendezvényt, s úgy érezték, talán utoljára szólhatnak annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson kisebbségi politikáján." - olvasható Sorbán Attila beszámolójában. A hajón a határokon túliak közül jelen voltak: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Tempfli József nagyváradi püspök, Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke, Csubela Ferenc, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, rajtuk kívül néhányan a nyugati országokban élő magyarok közül. Duray Miklós kemény szavakkal illette a magyar kormány passzivitását. Csubela Ferenc elmondta, hogy az albán kormány heves tiltakozása sikeresnek bizonyult a szerb menekültek Koszovóba telepítése ellen. Ezzel szemben a magyar diplomácia vérszegény tiltakozása: teljes csőd. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 23./

1995. augusztus 22.

A legnagyobb temesvári kábel-tv társaság augusztus 18-án leállította a Duna Tv és a Budapest 2 adásának közvetítését azzal, hogy nem kaptak írásbeli engedélyt a közvetítésre. Amennyiben megkapják az engedélyt, folytatják a közvetítést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./

1995. augusztus 30.

Tom Lantos amerikai képviselő aug. 30-án Budapesten kijelentette, hogy Funar fasiszta, amiért börtönbe záratná azokat az erdélyi magyarokat, akik békés tüntetéssel akarnak jogaik mellett kiállni. /Új Magyarország, aug. 31./


lapozás: 1-30 ... 1621-1650 | 1651-1680 | 1681-1710 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék