udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 1921-1950 | 1951-1980 | 1981-2010 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2000. december 12.

A magyar kormány három közalapítványán keresztül közel 2,8 milliárd forintot fordított 2000-ben a határon túli magyarok támogatására, a pénzösszegek közel felét erdélyi pályázók nyerték el, hangzott el dec. 11-én, a Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az Illyés Közalapítvány kiemelten az infrastrukturális jellegű pályázatokat támogatta, az Új Kézfogás Közalapítvány a határon túli vállalkozókat segítette, míg az Apáczai Közalapítvány az oktatásban nyújtott jelentős támogatást. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ismertette: 2001-ben a támogatások mértéke azonos szinten marad, ellenben 2002-ben a határon túli magyaroknak járó kedvezményekről szóló törvény gyakorlatba ültetése után ez a támogatás jelentősen növekedni fog. /Vass Enikő: Közel 3 milliárd forint határon túlra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2000. december 12.

Ahelyett, hogy büszkék lennénk a csángókra, gyakran lenézzük őket, vagy egyszerűen tudomást sem akarunk venni a Gyimesekben és Moldvában élő testvéreinkről - rótta fel minden magyarnak Csoma Gergely a december 3-ai Csángó Nap nagyváradi rendezvényén. Az erdélyi származású, Budapesten élő csángószakértő történelmi csodának nevezte e közösség fennmaradását, hiszen a lelki terror és az elszigetelés ellenére évszázadokat éltek túl. Csoma Gergely a hetvenes-nyolcvanas években sokat járt a csángók között, akiket "élő őskövületeknek″ nevezett. Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, az eseményt szervező Participatio Alapítvány elnöke leszögezte: "Úgy érezzük, hogy segítünk a csángókon, de néha sajnos többet ártunk, mert rosszul nyúlunk a témához. Egyébként a romániai magyarság helyzetén csak úgy javíthatunk, ha segítünk a csángóknak is.″ Az esten a klézsei Kotis Mihály nagyváradi orvostanhallgató is beszélt, egyike azon kevés csángó fiatalnak, akik tanulmányaik befejeztével haza szeretnének térni. Róka Szilvia, a bákói székhelyű Moldvai Csángómagyarok Szövetségének irodavezetője az elnyomás kapcsán elmondta, hogy nagyon sok csángó család például azért nem írta alá az anyanyelvi oktatást igénylő ívet, mert gyermekeiket román társaik és tanáraik megfenyegették, s tartottak a megtorlástól. - Szilágyi Zsolt felvetette a Csángó Baráti Társaság megalapításának ötletét, zenés előadás és tanítással egybekötött moldvai csángó táncház zárta a délutánt. /(pataky): Csángók - élő őskövületek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 12./

2000. december 13.

Dec. 13-án kezdődik Budapesten a kormány Béla király úti vendégházában a III. Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) kétnapos tanácskozása. Az úgynevezett magyar-magyar csúcstalálkozó hároméves múltra tekint vissza. 1999 februárjában alakították meg felállítják a Magyar Állandó Értekezletet, s rendszeresen, évente legalább egyszer összehívják. A most kezdődő magyar-magyar csúcstalálkozón a magyarországi parlamenti pártok (Fidesz-Magyar Polgári Párt, Magyar Szocialista Párt, Független Kisgazdapárt, Szabad Demokraták Szövetsége, Magyar Igazság és Élet Pártja, Magyar Demokrata Fórum), a szomszédos országokban élő magyarok parlamenti vagy tartományi képviselettel rendelkező szervezetei (Romániai Magyar Demokrata Szövetség; Szlovákiából a Magyar Koalíció Pártja; Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, Vajdasági Magyarok Szövetsége, Vajdasági Magyar Demokrata Párt; Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége; Szlovéniából a Muravidéki Magyarok Nemzeti Önigazgatási Közössége), valamint a Magyarok Világszövetsége nyugati régiójának képviselői vesznek részt. Az 1999. november 11-12-i Magyar Állandó Értekezlet résztvevői közös zárónyilatkozatban kérték fel a kormányt, hogy vizsgálja meg a határon túl élő magyarok különleges magyarországi jogi státusa megteremtésének a feltételeit. - A törvénytervezet normaszövegének kidolgozásakor tekintettel voltak a nemzetközi összefüggésekre, és különösen nagy gondot fordítottak arra, hogy a törvénytervezet összhangban legyen az Európai Unió jogrendszerével. - A Magyar Állandó Értekezlet zárt ülésén felszólal Orbán Viktor magyar kormányfő és Martonyi János külügyminiszter, majd a tanácskozók megvitatják a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezetet. /MÁÉRT - a III. magyar-magyar csúcsértekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./ A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) napirendjén szereplő törvénytervezet rendkívül jelentős lépés abba az irányba, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok ne csak szellemi értelemben legyenek a magyar nemzet részei, hanem bizonyos jogokkal is kötődjenek a magyar nemzet egészéhez - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke, azt megelőzően, hogy Budapestre utazott, ahol részt vesz a MÁÉRT 3. Ülésén. Markó elmondta, hogy a tervezet kidolgozása során az RMDSZ egyebek között azt javasolta: aki a leendő törvény alapján kiadott magyar igazolvánnyal rendelkezik majd, az a lehető legnagyobb kedvezményt élvezze határátlépés esetén, például a vízum érvényességének időtartama, az illetékmentesség tekintetében. Ez a javaslat bekerült a tervezetbe. /Markó Béla a magyar igazolványról. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./

2000. december 13.

Megjelent a Magyarok a világban, Kárpát-medence /CEBA Kiadó, Budapest/ című átfogó kiadvány, tulajdonképpen lexikon. A hamarosan véget érő millennium évének egyik meghatározó fontosságú terméke. A kézikönyv az immár 80 éve szétdarabolt nemzetrészek történelmét, földrajzát, gazdasági életét, vallási és demográfia helyzetképét, kultúráját foglalta össze lexikonhoz méltó tömörséggel. Megjelentetését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar Kultúra Alapítvány és az Új Kézfogás Közalapítvány támogatta. Ennyi értékes információt az anyaország határain túl élő magyarságról nemigen talál egyhelyen másutt az olvasó. A kötet Ajánlásában Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke kiemelte, hogy a különböző fejezeteket, alfejezeteket az érintett régiók kiváló szakértői állították össze. A Románia fejezet szerzői például: Benkő András, Dr. Csiha Kálmán, Csűry István, Dávid Gyula, Fischer Fülöp Ildikó, Dr. Kerekes Jenő, Mezei Géza, Mózes Árpád, Pozsonyi Ferenc, Szekernyés János, Tánczos Vilmos, Tonk Sándor, Dr. Vofkori László. Az erdélyi magyarság kulturális egyesületeit, intézményeit, sajtóját bemutató fejezet Dávid Gyula összeállítása. Bihari Zoltán főszerkesztő kifejtette, hogy hiteles kordokumentum összeállítására törekedtek. /Az államalapítás és a kereszténység felvétele 1000. évfordulója évében. Kézikönyv az anyaország határain kívül élő magyarságról. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 13./

2000. december 14.

Dec. 13-án Budapesten, a kormány Béla király úti vendégházában Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár nyitóbeszédével kezdődött el a harmadik Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A magyar-magyar csúcsnak tartott kétnapos megbeszélésen a státustörvényként emlegetett /végleges változatában: A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet/ kidolgozásával kapcsolatban az államtitkár kifejtette: figyelembe vették az európai uniós jog-gyakorlatot, az érvényes magyar jogszabályokat, és biztosítani akarják a megadható legnagyobb kedvezményeket a határon túli magyaroknak. ″Nagy ugrásra vállalkozunk, arra készülünk, hogy átjussunk azon a szakadékon, amelyet 80 év ékelt magyar és magyar közé.″ Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben köszöntötte a MÁÉRT részvevőit. Ezt követően a tanácskozás zárt ajtók mögött folytatódott, ahol felszólalt Orbán Viktor magyar kormányfő és Martonyi János külügyminiszter is. A választási kampányunk során is tapasztalhattam, hogy az erdélyi magyarság elvárásai nagyok és egyértelműek, ami a státustörvényt illeti - nyilatkozta a tanácskozás előtt Markó Béla, az RMDSZ elnöke. ″Teljesen természetes, hogy szeretnénk Magyarországon egy olyan jogállást, ami nem a turistákéhoz hasonló″ - mondotta. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet megszületésével a folyamatot nem kell lezárni, mert az további alapot biztosít az együttgondolkodásnak. Az RMDSZ azt szeretné, ha a most születendő kerettörvény kidolgozásában az RMDSZ szakemberei is részt vennének. A magyarországi ellenzék soraiból Tabajdi Csaba MSZP-képviselő elmondta: a mostani tervezet sokkal reálisabb és megfelel a magyarországi társadalom és a határon túli magyarok elvárásainak. A képviselő a törvénytervezet nagy hibájának tartja, hogy nem határozza meg ki a kedvezményezettje, szerinte a meghatározás nélkül a parlamenti pártok nem fogják elfogadni. (Az ellenzéki felvetésre válaszoló Orbán Viktor szerint kerettörvényről van szó, és alacsonyabb rendű szabályozás fogja pontosan meghatározni a törvény kedvezményezettjeit.) /Vass Enikő: A legnagyobb megadható kedvezményeket a határon túli magyaroknak! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Speciális helyzetben vannak a határon túli magyarok, éppen ezért szervezett keretet biztosítunk a Magyar Állandó Értekezlet ülésein arra, hogy elmondhassák helyzetértékelésüket és véleményüket a legidőszerűbb kérdésekről - jelentette ki Orbán Viktor a tanácskozáson elmondott beszédében. Hangsúlyozta az anyaországi és a határon túli magyar közösségekben tapasztalt demográfiai hanyatlás gyors megállításának szükségességét, mert félő, hogy előbb vagy utóbb nem lesz alanya az elfogadott törvénynek. ″ A magyar kormány szándékai szerint a jövőben érzékelhető családtámogatási rendszert alakítanak ki a határon túliak számára is, és ez azokra vonatkozik majd, akik magyar nyelvű iskolákba járatják gyerekeiket″ - közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor jelezte, hogy a törvénytervezet elfogadása mindenképpen segítené a határon túli magyar közösségek oktatási, hitéleti és gazdasági helyzetét. Senkinek sem kell attól tartania, hogy valakik elől elveszik a munkahelyeket a határon túliak, jelenleg is mintegy 90 ezer betöltetlen munkahely áll rendelkezésre. A kormányfő beszélt arról is, hogy a határátlépésnél a legnagyobb kedvezményeket biztosítják a határon túli magyaroknak, és kívánatosnak nevezte, hogy Romániát vegyék le a vízumkötelezett országok listájáról, mert ez megkönnyítené a dolgokat. ″A magyar igazolvánnyal rendelkező személyek akár nemzeti vízumot is kaphatnak Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után″ - állította Orbán Viktor. A kormányfő jelezte: nem akarja senki sem megmondani Budapestről, hogy ki a magyar, erre a határon túli magyar szervezetek jogosultak. /Félő, hogy előbb-utóbb nem lesz alanya a státustörvénynek? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ Mádl Ferenc biztos abban, hogy a magyar-magyar kapcsolatok érdekében tett erőfeszítések fontos kézzelfogható eredményeket hoznak - közölte levelében a finnugor világkongresszuson tartózkodó köztársasági elnök a Magyar Állandó Értekezlet résztvevőivel. Levelét Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára ismertette a Máért dec. 13-i ülésén. Az államfő leszögezte: rendkívüli jelentőségűnek tartja az idei értekezlet napirendjén szereplő kérdéseket a magyar-magyar kapcsolatok jövője szempontjából. /Mádl Ferenc levelet intézett a Máérthoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

2000. december 14.

A világ legnagyobb magyar nemzeti jellegű szerveződésének költségvetési támogatását a magát nemzeti színekben feltüntető kormánykoalíció pártjai szavazták nullára - jelentette ki Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke dec. 13-i budapesti sajtótájékoztatóján. Patrubány Miklós élesen bírálta az Országgyűlés dec. 12-i döntését, amelynek értelmében a következő két éves költségvetésből csaknem 237 millió forintot csoportosítottak át a Magyarok Világszövetségétől az Illyés Közalapítványhoz. Az MVSZ elnöke szerint a döntésnek az az üzenete, hogy aki nem éri be ígéretekkel és kedvezményekkel, hanem állampolgárságot mer kérni, azt a koalíció megbünteti. /MVSZ: Aki nem éri be ígéretekkel, azt megbüntetik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

2000. december 14.

Kétnapos ünnepléssel emlékeztek Szatmárnémetiben Bem apóra, az 1848-49-es magyar szabadságharc legendás lengyel tábornokát halálának 150. évfordulóján. Az első napon a Scheffler János Lelkipásztori Központban szimpóziumot tartottak, melyen részt vett Reizer Pál megyés püspök, Riedl Rudolf prefektus, Ilyés Gyula, az RMDSZ megyei elnöke, Varga Attila és Pécsi Ferenc parlamenti képviselők és sokan mások. Bem József életéről, személyiségének Herman Róbert, a budapesti Hadtörténeti Intézet igazgatója, Egyed Ákos történész, akadémikus, Kereskényi Sándor szenátor, Kónya László, Kozma Artúr és Thoroczkay Sándor tanár, illetve Danku Pál kutató beszélt. Másnap Szamoskrassón folytatódott az ünnepség, az ünnepi istentisztelet után a Darvay kúriához zarándokolt a sokadalom. Erdélybe tartva itt szállt meg és töltött egy éjszakát valamikor Bem tábornok. Két éve emléktáblával jelölték meg a házat, most a Bem-emlékszobát is felavatták. /Bem apót ünnepelték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

2000. december 15.

Dec. 14-én Budapesten folytatta tanácskozását a Magyar Állandó Értekezlet. A tanácskozáson jelen voltak a magyar parlament politikai pártjainak, a határon túli magyar szervezeteknek, valamint a Magyarok Világszövetsége nyugati régiójának képviselői, akik zárónyilatkozatot fogadtak el a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezettel kapcsolatosan. Nem volt teljes egyetértés minden kérdésben, mind az SZDSZ, mind az MSZP megfogalmazta fenntartásait - de abban a magyar ellenzékiek és kormánypártiak is egyetértettek, hogy törvénynek kell szabályozni a határon túli magyaroknak megadandó egyes kedvezményeket. A törvénytervezet szerint a Magyarországgal szomszédos országokban ″magyar igazolvány″ kiadásához szükséges ajánlás megtételére jogosult bizottságok alakulnak. A civil szervezetek, egyházak és a MÁÉRT-ban képviseltetett pártok részvételével olyan bizottságok alakulnak, amelyeknek a feladata: ajánlatokat tenni arra vonatkozóan, hogy mik legyenek a státustörvény kedvezményezettjei. Ezen ajánlások alapján a Magyar Állandó Értekezlet tagjaiból álló szervezet döntené el, hogy végül ki lesz jogosult igénybe venni a határon túli magyaroknak járó kedvezményt - terjesztette elő Szabó Tibor, a HTMH elnöke, a MÁÉRT-on folyó vitáján a törvényjavaslatnak. A törvény kedvezményezettje kell hogy tudjon magyarul, ám a záródokumentumokban foglaltak szerint az ajánló szervezet eltekinthet a magyar nyelvtudástól, ha a kérelmező személyt az állampolgársága szerinti állam magyarként tartja számon, ha szülei közül egyik magyar nemzetiségű, ha házastársa rendelkezik magyar igazolvánnyal, ha egy magyar szervezet tagja, ha egyházi nyilvántartásban magyarként szerepel, ha magyar iskolába járt legalább négy évet, vagy gyermekei magyar iskolába járnak vagy jártak. A kedvezményezett egy magyar igazolványt kap. Tabajdi Csaba /MSZP/ képviselő a sajtónak azt nyilatkozta: pártja nem ért egyet a törvénytervezettel, mert az nem határozza meg a törvény alanyát. Szükségtelennek minősítette az ajánló szervezetek létrehozását, véleménye szerint félő, hogy ezzel az etnokorrupciót fogják elősegíteni. A határon túli magyar szervezetek képviselői úgy értékelték: ezek a szervezetek dolgozni átláthatóan fognak, és nem lesz hely csalásra. Az MSZP végül aláírta a javaslatot, miután négy pontból álló különvéleményét csatolták ahhoz. Eörsi Mátyás /SZDSZ/ is elfogadhatatlannak tartotta a megállapodást, mondván, hogy túl kevés kedvezményt tartalmaz a törvény, illetve mert nem lehet tudni, hogy mennyibe kerülhet annak gyakorlatba ültetése. Apróbb változtatás után az SZDSZ képviselője végül hajlandó volt aláírni a záródokumentumot. Eörsi elmondta: a törvénytervezet parlamenti vitájában kifogásaikat részletesen ismertetik. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke elismerően szólt arról, hogy a törvényjavaslat lehetővé teszi a magyar nemzeti igazolvány megszerzését, melynek révén a határon túli magyarok immár jogszerűen is a magyar nemzethez tartozónak érezhetik magukat. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet megalkotásával a kormány bebizonyította, hogy segíteni kívánja a szülőföldön való megmaradást és boldogulást. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának képviselője történelmi lépésnek minősítette a törvénytervezet MÁÉRT-on való elfogadását, mondván: új fejlődési fejezet nyílik meg. Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vita kompromisszum kész hangulatát emelte ki, és reményét fejezte ki, hogy az országgyűlésben is hasonló hangnemben fog folyni a törvénytervezet vitája. Németh Zsolt külügyi államtitkár ismertette, hogy a törvénytervezet kis átdolgozás után a kormányhoz kerül, majd pedig a parlamentbe, és reményei szerint 2002 elején már gyakorlatba is ültethetik. A politikus hangoztatta, a törvény elfogadásához nem kell konszenzus, a magyarországi parlamenti pártok között, az országgyűlési képviselők fele plusz egy szavazata is elég elfogadásához. /Vass Enikő: ″Magyar igazolvány″ a határon túli magyaroknak. Befejezte ülését a Magyar Állandó Értekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2000. december 15.

A Pallas Akadémia Könyvkiadó Domokos Géza: Igevár című könyvét dec. 8-án Csiki László író mutatta be Budapesten, a Custos-Zöld könyvesboltban, a szerző jelenlétében. A kiadó dec. 14-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében bemutatta Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok című regényét. A könyvekről és a kiadó tevékenységéről beszélt Herta Éva, a kiadó szerkesztője. /Pallas-Akadémia könyvbemutatók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

2000. december 16.

A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) tavaly ősszel alakult meg Budapesten, és az anyaországi illetve határon túli magyar ifjúsági szervezetek fórumaként határozta meg magát. A tavaszi székelyudvarhelyi ülése után a MIK dec. 4-én Budapesten ülésezett. A MIK tagjai elfogadták szervezeti szabályzatukat. A jövőben az erdélyi régiót tíz küldött képviseli. Csángóföld, Muravidék, Horvátország, Burgenland és a nyugati magyar ifjúsági szervezetek két-két képviselőt küldenek, Kárpátalja négyet, Vajdaság ötöt, Felvidékről hat képviselőt várnak, az anyaországból pedig tizenhármat. Németh Zsolt külügyi államtitkár vázolta a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztésére irányuló konkrét kormányzati lépéseket (Sapientia Alapítvány, komáromi magyar felsőoktatás). A MIK zárónyilatkozatában üdvözölte, hogy a Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetésében jelentősen növekedett a határon túli ifjúsági szervezetek támogatására fordítandó összeg. A MIK 2001 tavaszán a Muravidéken és a Vajdaságban, 2001 őszén Horvátországban tart ülést. Felvidéken 2002. tavaszán, Kárpátalján pedig ugyanazon év őszén üléseznek. /Sándor Krisztina: MIK vagyunk? Házavató. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

2000. december 18.

A ciánszennyezés okainak kivizsgálására létrehozott Nagybányai Munkacsoport jelentése támpontot ad Magyarországnak ahhoz, hogy januárban polgári peres eljárás útján kártérítést követelhessen a romániai Aurul cégtől - hangsúlyozta Gönczy János magyarországi tiszai kormánybiztos dec. 16-i sajtótájékoztatóján Budapesten. A kormánybiztos brüsszeli útjáról hazatérve kifejtette: a 40 oldalas dokumentum egyik fontos része, hogy nem az időjárást, hanem a bányászati létesítmények elégtelen műszaki állapotát okolja a cián és nehézfémek folyókba jutásáért. A munkacsoport a jelentésben a jelenlegi nyílt, korszerűtlen bányászati eljárás helyett a zárt, modern technológia alkalmazását ajánlotta. A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a februári ökológiai katasztrófasorozat óta semmi olyan műszaki beavatkozás nem történt a romániai bányáknál, amely megnyugvásra adna okot. Gönczy János aggodalmának adott hangot, mert egy újabb nehézfémszennyezés bármikor bekövetkezhet. A kérdés megoldását Gönczy János kizárólag egy olyan nemzetközi összefogáson alapuló munkában látja, amely a Tisza-völgy vízgyűjtőjét egységesen kezeli. Magyarországnak, Romániának, Szlovákiának, Ukrajnának és Szerbiának közösen egy elfogadható környezeti kultúra kialakítását kellene megcéloznia. Beszámolt arról, hogy Margot Wallströmnek, az Európai Unió környezetvédelmi főbiztosának javaslatot tett egy nemzetközi intézet felállítására. A mintegy 10-15 millió dollárra becsült javaslattervezetet a román fél eddig nem írta alá, márpedig nemzetközi forrásokra csak regionális összefogással lehet pályázni. /Gönczy János. Magyarország januárban pert indít az Aurul Rt. Ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

2000. december 20.

Mádl Ferenc köztársasági elnök dec. 18-án a parlamentben fogadta a határon túli magyar egyházak adventi találkozóra Budapestre érkezett mintegy húsz képviselőjét. A zárt ajtók mögötti megbeszélés után Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházpolitikai főtanácsadója az MTI-vel közölte, hogy a magyar kormány 60 ezer példányt ajándékoz határon túli magyar iskolásoknak az Ezer esztendő című millenniumi dalos- és olvasókönyvből. Tőkés László püspök elmondta: a megbeszélésen érintőlegesen szó volt a magyar nemzeti integrációról, a határon túli magyarok anyanyelvi oktatásáról, az asszimiláció kérdéséről, valamint az egyházi ingatlanok ügyéről. A résztvevők örömmel üdvözölték az úgynevezett státustörvény előkészítésének az előrehaladását. Az eseményen az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki egyházi vezetők mellett jelen volt Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára, Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. /Határon túli magyar egyházi vezetők Mádl Ferencnél. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2000. december 20.

Dec. 18-án Budapesten, az Országházban Orbán Viktor miniszterelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök jelenlétében átadták a 2000. évi Kisebbségekért-díjakat. ″Magyarország bonyolult, de nagyon szép feladattal néz szembe minden esztendőben: olyan világot kell építenünk, amely egyszerre otthona és jó hazája a határon túli magyaroknak és a határon belül élő kisebbségeknek is″ - mondotta Orbán Viktor. ″Azt a hitvallást kell magunkkal vinni a következő évezredbe, amely szerint a határon túli magyarok csak akkor lehetnek jó polgárai annak az államnak, amelynek területén most élnek, ha megmaradnak jó magyaroknak. És azt a hitvallást is, hogy a Magyarországon élő görögök, szerbek, németek, románok, szlovákok és szlovénok akkor lehetnek jó polgárai Magyarországnak, ha megmaradnak jó görögöknek, szerbeknek, németeknek, románoknak, szlovákoknak és szlovénoknak″ - mondta Orbán Viktor. Kisebbségekért díjat kapott Barbér Istvánné és Boros Józsefné a szlovénség anyanyelvének és kultúrájának megőrzésért tett munkájukért, Wild Katalin egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Német Nyelvészeti Tanszékének vezetője, Lénár Károly pápai káplán, tardoskeddi esperes-plébános és Szilágyi Pál professzor, a kolozsvári Páli Babes-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatikai Kar Differenciálegyenletek Tanszékének tavaly nyugállományba vonult vezetője. (Az MTI nyomán) /Átadták az idei kisebbségekért-díjakat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./ Kisebbségekért díjjal tüntette ki Orbán Viktor miniszterelnök a BBTE egykori rektor-helyettesét, Szilágyi Pált. Az emlékplakettet és a díszoklevelet a magyar miniszterelnök - Dávid Ibolya igazságügyminiszter, Pokorni Zoltán oktatási miniszter és Martonyi János külügyminiszter javaslatára - azoknak a személyiségeknek adja át, akik kiemelkedő tevékenységeket fejtettek ki a nemzetiségek érdekében a közéletben, oktatásban, kultúrában, egyházi életben, tudományban, tömegtájékoztatásban, illetve a gazdasági élet terén. ″Úgy tekintek erre a kitüntetésre, mint az egyetem egész magyar oktatóközösségét érintő díjra, hiszen ezt a munkát közösen végeztük. 1996-ban Magyari András prorektortól vettem át a stafétát, és 2000-ben Kása Zoltán rektor-helyettesnek adtam át, akinek nagyon komoly segítőtársa is van Néda Árpád személyében″ - nyilatkozta a professzor. Szilágyi Pál a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek 1996-tól 2000-ig rektor-helyettese volt. Ebben az időszakban nem kis mértékben áldozatos tevékenysége nyomán kiépült a magyar nyelvű képzés széles skálája - áll a méltatásban. Prorektori ciklusának lejárta után 13 karon, ezen belül 46 szakon folyik magyar nyelvű képzés. Többezer romániai magyar nemzetiségű hallgató tanulhat így anyanyelvén. Irányítása alatt épült ki a BBTE kihelyezett főiskoláinak rendszere, ennek eredményeként ma a Székelyföldön, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön valamint Szatmárnémetiben olyan, zömmel magyar nyelvű képzés, amely a magyarság nyomasztó szakemberhiányát csökkenti. A romániai oktatási reform sodrában, az elmúlt esztendőkben vált felsőfokúvá a romániai tanítóképzés. Ezen intézmények - köztük a magyar tanítású nyelvű székelyföldi (kézdivásárhelyi, székelyudvarhelyi), nagyenyedi, szatmárnémeti, kolozsvári és marosvásárhelyi tanítóképző főiskolák szintén a BBTE hálózatához tartoznak. /Szabó Csaba: Szilágyi Pál volt rektor-helyettes Kisebbségekért-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

2000. december 20.

A Duna Televízió és a magyar Oktatási Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma oktatási célra videokazetta-csomagot juttat el a Kárpát-medencei magyar tannyelvű iskolák számára. Budapesten Pokorni Zoltán oktatási miniszter, Rockenbauer Zoltán, az NKÖM minisztere és Pekár István, a Duna Televízió elnöke adott tájékoztatást az ajándékozásról. Pekár István elmondta: a Duna Televízió nyolcéves működése alatt rengeteg értékes anyagot gyűjtött össze. A pedagógusok jelezték, hogy igény van az oktatási műsorok terjesztésére. A Duna Televízió videokazettákon adta ki ezen műsorok javát, az ehhez szükséges pénzt az említett két minisztérium biztosította. Pokorni Zoltán oktatási miniszter szerint "Erdélyben olyan osztálytermeket is láttam, melyeket azonnal múzeummá lehetne nyilvánítani, felszerelésük legalább 70-80 esztendős″. A miniszter elmondta: ha további határon túli iskolák igényelnek effajta segítséget, azokat is ki lehet elégíteni. Az erdélyi régió nevében Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke vette át a teljes szállítmányt jelképező csomagot - a kazetták egyébként már elindultak Erdélybe. Jelen voltak még a kárpátaljai, vajdasági, felvidéki, szlovéniai magyar pedagógusok képviselői. Összesen háromszáz iskola fog kapni a hetvennél több kazettát tartalmazó csomagokból, a cél az oktatás hatékonyságának növelése, illetve azon hiányosságok pótlása, amelyek az anyaországtól való elszakítottság, a megfelelő oktatási segédeszközök hiánya miatt az anyanyelvápolás, magyar nyelv és irodalom, magyar történelem, művelődéstörténet terén a határon túli magyar oktatásban megfigyelhetők. A kazetták tartalmaznak nyelvművelő műsorokat (Nyelvédesanyánk, Hej, hej, helyesírás!, Betűvető, Zengő ÁBC stb.), a Hungaria Literatta irodalomtörténeti sorozatot, a Millenniumi Krónika című versösszeállítást, a Magyar Történelmi Arcképcsarnok a magyar történelem nagy személyiségeit mutatja be. A kazetták között szerepel a Kincsesház, az Anziksz, a Rendhagyó történelemóra is, a Duna Televízió műsorai. Erdélybe 4577 kazetta, a Felvidékre 1960, a Vajdaságba 1724, Kárpátaljára 980 kazetta kerül. /Szondy Zoltán: Ajándék Budapestről. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

2000. december 21.

A Határon Túli Magyarok Hivatalában dec. 19-én bemutatták a Magyarország 2000 tanácskozások anyagát tartalmazó a három kötetet - Keszthelyi Gyula szerkesztésében. Az első kötet a január 27-28-án Esztergomban megtartott EGYHÁZ ÉS MAGYARSÁG szaktanácskozáson elhangzott előadásokat tartalmazza, a második az április 12-13-án megtartott MAGYARSÁG A MÉDIÁBAN, MAGYAR MÉDIASTRATÉGIA szaktanácskozásét, a harmadik pedig a IV. MAGYARORSZÁG 2000 konferenciáét. Báthory János, a HTMH általános elnökhelyettese ismertette a kiadványokat, amelyek nem csak a találkozások teljes anyagát, hanem azokat az előadásokat is tartalmazzák, melyeket idő hiányában a szerzők nem olvashattak fel, illetve csak röviden ismertethettek, valamint a meghívott, de elfoglaltságuk miatt meg nem jelentek írásban eljuttatott előadásait is. A kiadványokat eljuttatják a résztvevők mindegyikéhez, a kormányzati szervekhez, a határon túli magyar szervezetekhez, könyvtárakhoz. Kereskedelmi forgalomban is kaphatók. A könyvek a HTMH internetes honlapján is rövidesen olvashatók lesznek. Báthory János elmondta, hogy a Magyarország 2000-típusú tanácskozásoknak lesz folytatása. Kormánydöntés értelmében kétévenként tartanak majd hasonló horderejű tanácskozásokat. A könyvbemutatón Báthory János megemlítette, hogy a Magyarország 2000 konferencián vetették fel a nyugati magyarság képviselői a Nyugati Magyar Tanács létrehozásának gondolatát, amelyet most a kormány mellett működő konzultatív szervként képzeltek el. /(Guther M. Ilona, Budapest): Magyarország 2000 - három kötetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

2000. december 23.

Budapesten befejeződött a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége kezdeményezésére indított decemberi rendezvénysorozat, amelynek célja volt figyelem felhívása a csángók kulturális értékeire és nehéz társadalmi helyzetükre, tájékoztatott Halász Péter, a budapesti Lakatos Demeter Egyesület titkára. December első hetében Erdélyben tartottak összejöveteleket. A Csángó Napok résztvevői kiállítással, diavetítéssel, író-olvasó találkozóval, táncházzal igyekeztek felhívni a figyelmet a Kárpátokon túli nehéz sorsú, identitásában különösen veszélyeztetett magyar népcsoportra. A rendezvény keretében a Magyarországon működő, Lakatos Demeter csángó költő nevét viselő egyesület dec. 8-án szervezett összejövetelt. - A Lakatos Demeter Egyesület 1990-ben alakult, a moldvai csángók élete iránt aktívan érdeklődő, közéjük kijáró magyarországiakból, közel 80 taggal. Időközben létszámuk 200 fölé bővült. Vannak erdélyi tagok is, illetve Magyarországon tanuló csángó diákok, de zömmel magyarországiak alkotják az egyesületet. A Magyar Művelődési Intézetben megtartott rendezvényen dr. Bolváry Gyula beszámolt a Csángó Napok erdélyi történéseiről. Sokan voltak Sepsiszentgyörgyön, ahol pusztinai táncosok léptek fel, Nyisztor Ilona vezetésével. Csíkszeredában bemutatták a klézsei Duma András új verseskötetét. Itt ismertették a megújult vezetőségű Csángó Szövetség cselekvési tervét is. Nagyváradon Csoma Gergely szobrászművész (Budakeszi) tartott diavetítéses előadást a moldvai csángokról, saját felvételei alapján. Halász Péter, aki több mint 30 éve jár Moldvába néprajzot gyűjteni, beszámolt azokról az eredményekről, amelyeket az Európa Tanács ért el a moldvai csángók emberjogi helyzetének javítása terén. Elmondta, hogy az Európa Tanács Kulturális Bizottsága megbízásából 1999-ben a finnországi Tytti Isohokana Asunmaa, 2000-ben pedig a portugáliai Ari járt a moldvai Bákó megyében, ahol saját szemükkel láthatták, és saját fülükkel hallhatták, miként szabotálja el a helyi tanügyi és közigazgatási vezetés a Bukarestben meghozott és a kisebbségek jogait szolgáló törvényeket. Az Európa Tanács már több országban elérte, hogy a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi normák érvényesüljenek. A budapesti székhelyű Lakatos Demeter Egyesület kiadásában Csángó Füzetek sorozat jelenik meg. Eddig két kötetet adtak ki: a Csángó bibliográfiát és egy tanulmánykötetet a Csángó sorskérdések tanácskozás anyagából. A Domokos Pál Péter 90. születésnapjára rendezett tanácskozás anyagából Emlékkönyv készült. A Millennium alkalmából - Moldvai csángók évszázadai néven - vándorkiállítást állítottak össze, melyet négy éve visznek városról városra Magyarországon és Felvidéken. Legutóbb Egerben volt, következő állomása Székesfehérvár. Erdélyben még nem mutatták be a kiállítást. A Lakatos Demeter Egyesület tervezi, hogy 2001. áprilisában, Domokos Pál Péter születésének 100. évfordulója alkalmából egésznapos emlékülést rendez. Június 29-én, születésének napján pedig emléktáblát avatnak Budapesten, a Budafoki út 10 szám alatti házon, ahol Domokos Pál Péter több mint 20 évig élt. /Guther M. Ilona: Csángókért Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./

2000. december 29.

A közművelődési szakmai képzések határon túli beindításának lehetőségeit vitatták meg a Budapesten, a Magyar Művelődési Intézetben dec. 10-11-én szervezett munkaértekezleten. Meghívottként Romániából jelen volt dr. Nagy Attila adjunktus (Babes-Bolyai Tudományegyetem) és Pillich László (Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány elnöke), Szlovákiából Farkas József (Ifjú Szívek MME) és Görföl Jenő (Csemadok), valamint Jugoszláviából Hajnal Jenő (Thurzó Lajos Közművelődési Központ /Zenta/ igazgatója) és Nagy István (Vajdasági Magyar Folklórközpont szakmai tanácsadója). A Magyar Művelődési Intézet Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője, Romhányi András kifejtette, hogy osztályuk legfontosabb feladata a kisebbségben élő magyar kulturális szervezetek és közösségek által szükségesnek ítélt együttműködési, támogatási és segítő formák megvalósítása. Ezek megfogalmazására és fontossági sorrendbe állítására a határon túli magyar szervezetek munkatársai azonban az esetek többségében nincsenek felkészülve, hisz háttérintézmények nélkül, és többnyire szakmai felkészültség nélkül dolgoznak. Ezért is szükséges a szakmai képzések beindítása. Erről volt szó a munkaértekezleten. - Sem Romániában, sem Szlovákiában, sem Jugoszláviában nem létezik közművelődési szakmai képzés, sőt ezen hivatásnak a fogalomköre sem ismeretes, ezért az államközi szerződések kereteinek igénybe vétele egyelőre nem járható út. Az értekezleten arra jutottak, hogy a közművelődési munkában jártas határon túli kollégáknak lehetőséget biztosítanak Magyarországon a konkrét képzési tematikák megismerésére. Ezután majd a képzést nyert határon túliak megszervezik a kiválasztott képzési forma beindítását odahaza. - Például a Kertészettudományi Egyetemnek /Budapest/ kihelyezett tagozata van mind Erdélyben, mind a Vajdaságban. A diplomát, amelyet az ide járó hallgatók kapnak, nem ismerik el sem Romániában, sem Jugoszláviában, ettől függetlenül ezek a képzések működnek, igény van rájuk, fontosnak tartják. Valószínű az, hogy idővel ki lehet harcolni e képzések elismertetését az adott országokban, hisz akár Romániának, akár Szlovákiának vagy Jugoszláviának érdeke felzárkózni az európai közösséghez. - Azt tervezik, hogy már 2001 őszén beindulhatnak az első évfolyamok nemcsak Erdélyben, hanem Szlovákiában és a Vajdaságban is, egy-egy kiválasztott területen. /Guther M. Ilona: Beindulhatnak a közművelődési képzések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

2000. december 29.

Megjelent Murádin Jenő művészettörténész monográfiája Kovács Zoltán festőművészről a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület gondozásában. Páll Árpád Kovács Zoltán visszaemlékezéseit az 1950-es évek elején szalagra rögzítette. Ez volt az alapja a monográfiának. Ezt egészítette ki - a pályaképet föltárva - Murádin Jenő. Kovács Zoltán 1913. szeptember 30-án született Kolozsvárott, öt esztendeig (1937-1942) a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. /Kovács Zoltán-monográfia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 29./

2000. december 29.

Lovász Krisztina bánffyhunyadi születésű költőnő Csillagok szöges ágyán című első kötetét mutatták be dec. 28-án Kolozsváron, a Kriterion Könyvklubban. Bemutatták az évek óta Budapesten élő szerzőt és verseskötetét. Lovász Krisztina régóta folyamatosan közöl különböző kiadványokban. /Kalotaszegi csillagok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

2000. december 30.

Újabb tartanak január közepén Budapesten a határon túli magyarok vezetői és a magyar kormány képviselői a kedvezménytörvény tervezetéről, amely tavaszra az Országgyűlés elé kerülhet elfogadásra. Magyarország szerint a törvény "teljes mértékben″ megfelel majd az uniós elvárásoknak. Michael Lake budapesti EU-nagykövet megerősítette, hogy a külügy korábban bemutatta a törvény koncepcióját az Európai Bizottság bel- és igazságügyi biztosának, António Vitorinónak. A nagykövet úgy fogalmazott: "ezt nem nevezném konzultációnak″. Lake szerint amennyiben a jogszabály diszkriminatív a szomszédos országokban élő (nem magyar nemzetiségű) állampolgárokkal szemben, "akkor nem lesz eurokonform″ . /Eurokonform státustörvény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2000. december 30.

Pozsony Ferenc, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Néprajz Tanszékének tanára a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke elmondta, hogy a két intézmény sziámi ikrekként kapcsolódik egymáshoz. A Kriza János Néprajzi Társaság alapítványi forrásból él, erőforrást teremt a néprajzi gyűjtésekre, fiatal diákok terepgyakorlatára. A székhelyen, Kolozsváron olyan dokumentációs központot alakítottak ki, ahol a hallgatók tanulmányozhatják a kiadványokat, archívumokat, számítógép, fénymásoló, internet áll rendelkezésükre. Ezenkívül vendégelőadók jönnek, a Néprajz Szakos Hallgatók Szövetségének tagjai is itt jönnek össze. - A negyvenes évek végén megszűnt a néprajzi oktatás Kolozsváron, az egyetemen, a néprajz szakot 1990-ben szervezte újjá Péntek János professzor. Eddig mellékszakként működött, 2000-től főszakká lépett elő. - A Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsen és Miskolcon levő néprajzi tanszékek több évtizedes múlttal, jelentős támogatottsággal, jól felszerelt könyvtárakkal működnek, a kolozsvári viszont csak tízéves múltra tekint vissza. Elsősorban szakkönyvekben mutatkozik hiány. A kolozsvári tanszék előnye viszont, hogy közelebb vannak az archaikusabb tájegységekhez. A tanszék iránt nagy az érdeklődés: nemcsak Magyarországról, hanem Japánból, az Egyesült Államokból és Finnországból is érkeznek hallgatók, akik fél évig vagy egy évig tanulnak náluk. - A Kriza János Néprajzi Társaságnál a jövőben több kiadvány is napvilágot lát. Megjelenik a társaság kilencedik évkönyve, továbbá Kakas Zoltán csernátoni mesegyűjteménye, Lőrinczi Etelka árapataki gyűjtése is. /T. Bense Erika: Beszélgetés Pozsony Ferenc néprajzkutatóval. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./

2000. december 30.

Magyarországi kitüntetésben részesült, a budapesti Műszaki Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ) különdíját kapta dr. Bíró Károly, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) elnöke, illetve dr. Köllő Gábor, az EMT tudományos elnökhelyettese. A szervezet képviselői az EMT tízéves évfordulója alkalmából, valamint az erdélyi civil szervezetben kifejtett tevékenységük elismeréseként nyerték el a díjat. Ezenkívül dr. Köllő Gábor, aki egyben az EMT építéstudományi szakosztályának elnöke és a kolozsvári Műegyetem építőmérnöki karának professzora, a FIB magyar tagozatának (Fédération International de Beton) Palotás László-díját is megkapta, amelyet most osztottak ki először. A kitüntetéssel az építőmérnöki szakmai tevékenységet, az egyedi hídszerkezetek megtervezését, valamint a magyarországi megfelelő szervezetekkel való együttműködést (FIB - Magyar Tagozat, Építéstudományi Egyesület, Közlekedéstudományi Egyesület) ismerték el. /Anyaországi elismerés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2000. február 1.

A földtörvény túl későn jelent meg ahhoz, hogy a Határon Túli Románok Hivatala bármit is tehetett volna mostanáig a jogszabály népszerűsítésére és megmagyarázására a külföldön élő román állampolgárok számára - közölte Mircea Gherbovet, a hivatal egyik szakértője. Elmondta, hogy a Határon Túli Románok Hivatalának még hozzávetőleges becslése sincs arról, hogy hány román állampolgár él külföldön, akiket esetleg érinthet a szóban forgó jogszabály. Hozzátette, hogy a hivatal a szomszédos országokban - így Magyarországon is - az ott élő román nemzeti kisebbség helyzetével foglalkozik elsősorban. - A román sajtó egy része megütközéssel, esetenként egyenesen felháborodással számolt be arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tájékoztató irodát nyitott Budapesten a földtörvénnyel és az igények benyújtásával kapcsolatos jogi tudnivalók népszerűsítésére. /Csak az RMDSZ lépett. A földtörvény külföldi propagandája. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./

2000. február 1.

A Szovátai Napok keretében jan. 30-án, a testvértelepülések - Szikszó, Csopak, Százhalombatta, Sümeg és Budapest XIII. kerülete, Brzesko - képviselői jelenlétében díszpolgári címeket adtak át. Idén két személyt tiszteltek meg a díszpolgári címmel: Bíró Istvánt post mortem és dr. Csortán Mártont. Bíró István volt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára, a Teleki Oktatási Központ /TOK/ létrehozója, majd igazgatója. Országos szinten szervezte és működtette a Kárpát-medencei szintű Bolyai Nyári Akadémiát, beindította a helyi tanítóképzést, számos országos és nemzetközi jellegű konferenciánál bábáskodott, meghonosította a Téli Játékokat, kulturális találkozókat, gyermektáborokat, kiállításokat szervezett. Dr. Csortán Márton, a jogtudományok doktora zenekart, énekkart szervezett és irányított éveken át. Volt munkaszolgálatos, elhurcolták a feketehalmi internálótáborba, volt munkás is, 1970-ben visszaköltözött Szovátára. Kiváló pedagógus volt, újra zenekarokat alapított. A 87 éves Csortán Márton mindig tevékenyen működött. - Romániában Szováta az első város, amely lengyel településsel lép testvérvárosi kapcsolatba. Az ünnepélyen megjelent a lengyel főkonzul és Brzesko polgármestere. /Mezey Sarolta: Díszpolgárokat avattak, testvértelepülési szerződést írtak alá. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./

2000. február 1.

Göncz Árpád elnök febr. 1-jén a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, illetve Kiskeresztje kitüntetést adta át az Országházban öt személynek. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést nyújtotta át Bertalan Imre református lelkésznek, az Amerikai-Magyar Református Egyesület tiszteletbeli elnökének, Edward Molendowski meghatalmazott miniszternek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége kereskedelmi kirendeltsége vezetőjének, valamint Hans-Henning Paetzke német műfordítónak. Az államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta az erdélyi magyar irodalom területén végzett kimagasló munkájáért Méhes György író-újságíró-műfordítónak, illetve az észak-amerikai magyarság vallási, kulturális és nyelvi identitásának megőrzése érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységéért Mustos Istvánnak, a Passaici Szent István Magyar Templom római katolikus plébánosának. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./

2000. február 2.

Az RMDSZ és a Határon Túli Magyarok Hivatala kezdeményezésére Budapesten jan. 28-án megnyílt egy olyan információs iroda, amely a külföldön élő román állampolgároknak nyújt a földtörvény alkalmazására vonatkozó tájékoztatást. - A területi információs irodák és a budapesti iroda számára az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége biztosít szakmai és információs hátteret, az RMDSZ parlamenti és kormányzati szakértői bevonásával. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 2. - 1650. sz./

2000. február 4.

Febr. 3-án Szatmárnémetiben tartott tájékoztatót a budapesti Új Kézfogás Közalapítvány, ez volt erdélyi körútjuk utolsó előtti állomása. Dobos András igazgató elmondta, hogy a találkozók után sort kerítenek a tapasztalatok értékelésére, hasznosítására. Az anyaország egyébként többféle típusú közalapítványt hozott létre a határon túli magyar közösségek megsegítésére: a legátfogóbb rendszerű az Illyés Alapítvány, a Mocsáry Alapítvány szociális, az Apáczai Alapítvány oktatási, a Segítő Jobb egészségügyi, az Új Kézfogás Közalapítvány pedig gazdaságfejlesztési téren fejt ki támogatási tevékenységet. 2000-ben 350 millió forintot tesz ki az Új Kézfogás támogatási összege, amiből Erdély mellett a Felvidék, Kárpátalja és a Vajdaság vállalkozói is részesülhetnek. Ez kiegészítés a vállalkozók saját pénzforrásaihoz. - A pályázatokat a vállalkozásfejlesztési központokhoz lehet benyújtani, Szatmárnémetiben két ilyen cég is működik, a Vállalkozók Fóruma Egyesület és a Kis- és Középvállalkozásokat Fejlesztő Központ. /Az Új Kézfogás Közalapítvány képviselői Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 4./

2000. február 4.

A Szózat költője születésének 200. évfordulója alkalmából a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum egy Vörösmarty Mihály életét képekben és dokumentumokban bemutató anyagot állított össze, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület révén Kolozsvárra, onnan pedig most Nagykárolyba is eljutott. A Vörösmarty életét bemutató kiállítást febr. 6-án nyitották meg Nagykárolyban. /Vörösmarty-vándorkiállítás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 4./

2000. február 7.

Febr. 5-én a sepsiszentgyörgyi Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság és az ATELIER "M" építészeti iroda kettős ünnepségre hívta az érdeklődőket egy Kézdivásárhelyen felújított műemlék épületbe, melyet az ATELIER "M" építészeti iroda eredeti formájában helyreállított. Ezután Kézdivásárhelyen megnyitották az Erdővidék épített öröksége című kiállítást, amely Budapest, Sepsiszentgyörgy és Barót után a városban került közszemlére. A németországi erdélyi szászok egyesülete - a német kormány pénzügyi támogatásával - megkezdte az erdélyi szász kulturális örökség dokumentálását célzó kutatási programot. Az 1992-ben megkezdődött kutatási munka 1995-ig közel 250 települést fogott át. Ebbe a munkába kapcsolódott be az ATELIER "M" iroda is, együttműködve más intézményekkel. Sebestyén József, a Magyar Kulturális Örökség minisztériuma tanácsosának kezdeményezésére a kutatást az erdélyi magyar településekre is kiterjesztették. Kutatási programjuk első helyszínéül szakemberekkel történt egyeztetés nyomán Erdővidéket választották ki. Ennek eredményéből adott ízelítőt a kiállítás. /Kiállítás-megnyitó és házavató Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./

2000. február 8.

A Seprődi János Kórusszövetség ezertagú nagykórust kíván életre hívni az idei milleniumi ünnepségek sorozatában. A 2000. év főrendezvényén fellépő ezertagú Millenniumi Kórus programja szerint elhangzik Erkel-Kölcsey Himnusza, Kodály Ének Szent István királyhoz című vegyes kari műve, Csíky Boldizsár Szülőföldem-je, Orbán György Millenniumi kantátája, Egressy Béni-Vörösmarty Mihály Szózata, valamint Kodály-Berzsenyi A magyarokhoz című szerzeménye. Az ezertagú kórus karmesterei: Szalman Lóránt, Szilágyi Zsolt, Orosz Pál József, Dárdai Árpád és Fehér Ferenc. A fellépések tervezett helyszínei: Székelyudvarhely, Ditró, a magyarországi Törökbálint és Budapest. /Millenniumi Kórus. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./


lapozás: 1-30 ... 1921-1950 | 1951-1980 | 1981-2010 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék