udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 1951-1980 | 1981-2010 | 2011-2040 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2000. február 10.

Tőkés László Budapesten, Kiáltó szó című előadásában ismét bírálta az RMDSZ álláspontját az erdélyi magyar egyetem ügyében. Szerinte az ügy "elcsavarásában" az RMDSZ vezetése, illetve bizonyos romániai magyar álliberális körök tevőlegesen vettek részt. "Felelőtlen politikai játék ingoványos talajára vitték az egyetem ügyét, olyannyira, hogy már az EBESZ kisebbségi biztosa is - átvéve a sípot, amelyet a szájába adtak a bukaresti urak - a multikulturális egyetemről áradozik" - jelentette ki Tőkés László. A püspök szerint a jelenlegi román kormány kirakatpolitikájának alapja a kisebbségi politika sikerágazatként való feltüntetése és "fájdalmas, hogy az RMDSZ asszisztál ennek a hamis képnek a kialakításához, tehát saját elnyomóinkat mentjük fel". /Tőkés László "kiáltó szava". = Brassói Lapok (Brassó), febr. 10./

2000. február 10.

Jan. 27-28-án Esztergomban 15 országból mintegy kétszázan vettek részt az Egyház és magyarság címet viselő konferencián, a Magyarország 2000 konferenciasorozat megnyitóján, melynek rendezője a Határon Túli Magyarok Hivatala volt. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy mit tettek és mit tehetnek az egyházak a világban szétszórtan élő magyarok vallás- és nemzettudatának erősítéséért. Az előadásokat könyv alakban is megjelentetik a szervezők. Csató Béla római katolikus főesperes /Marosvásárhely/ beszámolt tapasztalatairól. megállapíthatta, hogy érdemes együtt gondolkodni és cselekedni. A továbbiakban is szükség van egy-egy ilyen rendezvényre. Ezek sorát tulajdonképpen Tabajdi Csaba kezdte, az esztergomi a harmadik ilyen jellegű megbeszélés volt. A konferencián látható volt, hogy a különböző régiók vezetői, munkásai keveset tudnak egymásról. Csató Béla úgy érezte: ki kellett volna mondani, hogy az egyház Isten szülötte. Az egyháztól nem kívánhat senki nacionalizmust. Azok az igazi keresztények, kik elfogadják az egyházat, mint valami védő, óvó kezet, ami megóvja a népeket az esetleges nemzeti túlhajtástól, túlfűtöttségtől.- Esztergomban ott volt a konferencián dr. Paskai László bíboros, Gyulai Endre, Szeged-Csanád egyházmegyei püspök, Keresztes Szilárd, hajdú-dorogi görög katolikus püspök, Mayer Mihály pécsi püspök, Erdő Péter, a Pázmány Péter Egyetem rektora, Erdélyi Géza felvidéki református püspök, Erdélyből Csiha Kálmán, Tőkés László, Tempfli József, Reizer Pál, Szabó Árpád, a magyar kormány részéről a HTMH elnöke, Szabó Tibor mellett ott volt Németh Zsolt államtitkár, megjelent Tabajdi Csaba, korábbi szervező is. Szabó Tibor nagyon jó összefoglaló előadást tartott. Megfigyelőként jelen volt a budapesti zsidó főrabbi és a New York-i főrabbi, aki először vett részt ilyen találkozón. /Máthé Éva: Egyház és magyarság. Az egyház nem pártolhatja a nacionalizmust! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./

2000. február 12.

Csíkszeredában megjelent a Moldvai Magyarság új sorozatának (X. évf., 1.sz.) idei januári száma, a Hargita Kiadóhivatal és a Székelyföld Alapítvány támogatásával. Az 1999-ig Sepsiszentgyörgyön kiadott százhárom lapszám, előbb Csángó Újság, majd Moldvai Magyarság címen látott napvilágot /Erőss J. Péter, majd Ősz Erőss Péter szerkesztésében/, azonban az anyagi támogatás hiánya miatt nem jelent meg új szám. Az újbóli kiadást Ferenczes István költő, a Székelyföld főszerkesztője vállalta magára. A lap megmentésére egy kilencven éven felüli magyarországi katolikus plébános jelentkezett százezer forintos támogatással, de ezt megelőzően az EMKE, az Illyés Közalapítvány, majd a Frater Julianus Alapítvány (Budapest) és a székesfehérvári páter ifj. Szőcs István is jelentkezett. Bemutatták az új sorozat első mutatványpéldányát: kis formátumú (A/4), zöld-fekete színben jelenik meg. A közölt anyag mintegy harminc-negyven százaléka román nyelvre fordított, hogy azok is megérthessék, akik már nem tudnak magyarul, de katolikusnak (catolic) vallják magukat. Az első mutatványszám képet ad a moldvai csángómagyarok mai állapotáról, Tánczos Vilmos jóvoltából (Hányan vannak a moldvai csángók?) statisztikai adatok alapján. Csicsó Antal, a Moldvai Magyarok Szövetségének elnöke Mi, csángók továbbra is létezni akartunk című írása "felesel" a D. Bolea nevű bákói úr Desteptarea című nacionalista lapban közölt írásával (Magyarosítás parabolaantennával), aki nagyromán hevületében kijelenti: "úgy tűnik, a soron következő vitának egyetlen nyertese lesz: az a klézsei tiszta lelkű, igaz román ember, aki románul érez és gondolkozik, és nem engedi magát becsapni holmi külföldről származó ajándékok által. (Klézse összlakossága az 1992-es népszámlálás adatai szerint 4331 fő, ebből 4235 katolikus vallású, a lakosság 90 százaléka ismeri a magyar nyelvet.) Fekete Réka 2000 küszöbén a moldvai csángómagyarság című riportjában ugyancsak Klézse hivatalviselőinek és a nagytelepülés lakosságának ellentmondásos identitásvilágát pásztázza át. A Reménykeltő párbeszéd című kivonat az 1999. december 6-án a bákói Római Katolikus Teológiai Esperesi Hivatalban elhangzottakról számolt be, amelyen részt vett Jean-Claude Perisset pápai nuncius is, a jászvásári római katolikus püspökség képviselője, Dumitru Gabor, Csicsó Antal, a MCSMSZ elnöke, Duma András (Klézse), Erdes Stefan jászvásári római katolikus esperes. A pápai nuncius, aki információit a moldvai papoktól és apácáktól szerezte, a csángót és a magyart két különböző nyelvnek tudja, csángó misét azért nem lehet tartani szerinte, mert nincsenek papok, akik ismerik ezt a nyelvet /?/. Csicsóék és a renegát papok között szóváltásra is sor került, Erdes (valamikor Erdős) jászvásári katolikus esperes felszólította Csicsó Antalt, hogy az 1997-es, a püspökséget sértő és gyalázkodó írását vonja vissza. Ezzel a nuncius is egyetértett - ne osszák meg a moldvai katolikusságot stb. -, amire Duma kijelentette: "Nem sértegetünk senkit, mivel mi nem kötelezünk senkit arra, hogy azt a nyelvet használják, amelyet mi nem akarunk elhagyni." A nuncius a csángó mise celebrálását javasolta. Hangsúlyozta: csángó nyelvű s nem pedig magyar misére gondolt. /Sylvester Lajos: Kicsit másabb a csángó nyelv, de magyar. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12./

2000. február 14.

A The Washington Post febr. 12-i száma a háromszéki Kilyénből (Chilieni) keltezett riportban számolt be arról, hogy a hétszáz lelket számláló településen, ahol a lakosság 96 százalékban magyar, megdöbbentek azon, hogy a román ortodoxok új templomát pusztán 30 hívő érdekében csaknem teljes egészében állami pénzből építették meg. A cikk beszámolt arról, hogy a 75, illetve 85 százalékban magyarok lakta Kovászna és Hargita megyében a román ortodoxok 65 templomot akarnak építeni. Ez az amerikai szerző szerint több évtizedes, elnyomatással, sőt kiűzetéssel kapcsolatos félelmeket élesztett újra, és aggodalmat keltett Budapesten is. /(Kárpáti János, Washington): Kilyén és az amerikai sajtó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

2000. február 15.

Febr. 14-én ötnapos hivatalos romániai látogatásra Romániába érkezett Németh Zsolt magyar külügyminisztérium politikai államtitkár és kísérete, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szemerkényi Réka, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Lőrincz Csaba külügyminisztériumi főosztályvezető, Répás Zsuzsanna főtanácsadó és Nagy Szabolcs tanácsos. Febr. 15-én Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszterrel, Razvan Ungureanu külügyi államtitkárral, Andrei Marga tanügyminiszterrel és Valeriu Stoica igazságügyi tárcavezetővel találkoznak a budapesti vendégek. Febr. 16-án Bákó megyében felkeresik a moldvai csángókat, majd Székelyföld több városába látogatnak. Febr. 18-án, hazautazás előtt Németh Zsolt részt vesz az alapítványi egyetem kuratóriumának kolozsvári ülésén. A küldöttség érdeklődésének középpontjában a romániai magyar nyelvű oktatás helyzete áll. Hasonlóképpen figyelemre méltó a csángókérdés felvetése, illetve várhatóan szó lesz a Csíkszeredában megnyitandó magyar konzulátusról is. /Németh Zsolt Romániában. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 15./ = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./ Németh Zsolt államtitkár és kísérete Bukarestbe érkezése után az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában találkozott az RMDSZ vezető politikusaival. Németh Zsolt négyszemközti megbeszélést is folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Németh Zsolt nyilatkozott a sajtónak látogatása céljáról, programjáról. Szerinte az 1996-os román kormányváltás után látványosan megkezdődött a hagyományos előítéletek, konfliktusok, ellenségképek feloldódása. Ugyanakkor bizonyságot nyert, hogy az RMDSZ stabilizáló és közvetítő szerepet játszik a magyar-román kapcsolatokban. Németh Zsolt jelezte, hogy a közeljövőben Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestbe látogat. Németh Zsolt a kétoldalú nyitott feladatok sorából kiemelte a gazdasági együttműködés kérdését. Új határátkelők nyitásának és a meglévők fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta. Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. Németh Zsolt az egyházi javak visszaadását nevezte időszerűnek. Az államtitkár elmondta: drámai környezeti katasztrófát okozott a Szamoson, a Tiszán és a Dunán végigvonuló ciánszennyezés. Febr. 15-én Németh Zsolt és Eckstein-Kovács Péter megbeszélést tartottak. Felvetődött a javaslat: a két ország Nagyváradon közösen építse fel a Körös múzeumnak otthont adó épületet, így sikerülne megoldani a püspöki palota kérdését is. /Németh Zsolt Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ A Markó Bélával folytatott személyes megbeszélést követően Németh Zsolt államtitkár találkozott az RMDSZ vezetőivel, parlamenti képviselőivel és kormányzati tisztségviselőivel. A találkozón Markó Béla elmondta, hogy a szülőföldön való megmaradás érdekében az RMDSZ nagyon fontosnak tartja, hogy az anyaország segítsen a magyar közösség gazdasági felemelkedésében, mert a Magyarország és Románia közötti gazdasági különbség növekedése elősegítheti a kivándorlást. Borbély László kormányzati ügyvezető alelnök szerint a intézményesíteni kellene a magyar illetve a romániai kormánytagok közötti kapcsolatokat. Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezető a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés javítását, Antal István és Birtalan Ákos képviselők a romániai privatizációban való magyar részvétel növelését szorgalmazták. Németh Zsolt hangsúlyozta: Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. /Az RMDSZ-elnöke fogadta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárt. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 15. - 1659. sz./

2000. február 15.

Izsák Balázs emlékeztetett a magyar kormányküldöttség 1997-es bukaresti látogatásának egy részletére, melyről a marosvásárhelyi Népújság 1997. okt. 22-i száma adott hírt: "A kedd reggeli megbeszéléseken a két miniszterelnök egyetértett abban, hogy új, önálló magyar egyetemet kell létesíteni Romániában, tudomásul véve a Babes-Bolyai Tudományegyetem multikulturális jellegét, ez az egyetem egy másik városban létesülne." A magyar közvéleményt meglepte ez a hír, mert Victor Ciorbea akkori kormányfő Budapesten kijelentette, hogy a tanügyi törvény módosításával lehetővé válik önálló magyar felsőoktatási intézmények létrehozása. A két miniszterelnök megállapodásától az RMDSZ 1997. okt. 23-án kiadott közleményével "félreértésre" hivatkozva elhatárolódott. Azonban Kovács László akkori külügyminiszter tévényilatkozata mást mondott, hasonlóan a sajtóhoz. A Népszabadság 1997. okt. 30-i számában Horn az RMDSZ-t képviselte Ciorbeánál címmel hozta a következőt: "a magyar miniszterelnök elmondta: az RMDSZ vezetői lehetetlennek tartják a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztását, illetve az azon belüli magyar tagozat vagy kar létrehozását az adott helyzetben. Ezért kellene egy új egyetemet létrehozni egy másik városban. Ez az RMDSZ-nek, az ügy illetékesének az igénye." Izsák Balázs megállapította, hogy ezek az ellentmondások lehetőséget teremtettek a román vezetésnek arra, hogy megtagadja az egyetem megadását. Horn Gyula Azok a kilencvenes évek /Kossuth Kiadó, Budapest, 1999/ című könyvének 464. oldalán így emlékezett erre: "A zárónapon kérésére együtt reggeliztem Markó Bélával. A legfontosabb, amit az RMDSZ elnöke közölt: már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy önálló magyar fakultást hozzanak létre a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Az egykori magyar egyetemet annak idején erőszakkal szüntették meg, s hosszú évek alatt sem sikerült visszaállítani. Ezért Markó szerint inkább egy magyar egyetemet kellene létrehozni valamelyik erdélyi városban. Ez jó elképzelésnek tűnt a Babes-Bolyai "visszamagyarosítása" helyett, a meddő viták és ellenségeskedések után s az álláspontok megmerevedése miatt. Megígértem, hogy álláspontját ismertetem a zárótárgyaláson. Ciorbea örömmel fogadta a felvetést, amelyet a sajtótájékoztatón is ismertettünk. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban az RMDSZ vezetése nyilvánosan tiltakozott az elgondolás ellen. Markó pedig hallgatott." Izsák Balázs megjegyezte, hogy Markó továbbra is hallgat, holott személyes felelősség terheli a kolozsvári magyar egyetem létrehozásának meghiúsulásáért. Hallgatása nem mentesíti a felelősség alól. /Izsák Balázs: Mentesít-e, mentesíthet-e a hallgatás a felelősség alól? = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./

2000. február 15.

Az elmúlt évben jelent meg Székelyderzsről mindmáig egyetlen, részletes monográfia, a budapesti Gerendás Lajos munkája, melyet írója a világ egész magyarságának ajánlott. Dicséretes, lelkiismeretes, jól dokumentált alkotás, mindenképpen recenzálásra érdemes, kiállításában is esztétikus könyv. Székelyderzsen tavaly kortárstalálkozót rendeztek, a szervezők utánajártak, hol él az a 18 fiú (négyen már az otthoni temetőben nyugosznak) és 13 lány, aki annak idején, 14 évesen felelgetett néhai Török Mihály konfirmációs kérdéseire. /Ferenczy L. Tibor: Falumonográfia és torontói dísztávirat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 15./ Gerendás Lajos: Székelyderzs és erődtemploma /Apsis Alapítvány - Unicus Kiadó, Székelyudvarhely/ monográfia

2000. február 15.

A moldvai és gyimesi csángók kultúrájának, népszokásainak, hagyományainak, a csángó magyarság zenéjének, táncainak megismertetése szándékával idén is megrendezi zenés-táncos összejövetelét a Pro Minoritate Alapítvány, febr. 19-én, Budapesten, a Petőfi Csarnokban. Fővédnöke ismét Orbán Viktor miniszterelnök. Az eseményt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára nyitja meg. Vendégek érkeznek, énekesek, táncosok - például Klézséből, Külsőrekecsinből és Lészpedből is. Az est idején dokumentumfotó-kiállítást is megtekinthetnek a vendégek. Az alkalmi bemutatón Harangozó Imre képeinek segítségével a nézők betekintést nyerhetnek a csángó mindennapok történéseibe, illetőleg nyomon követhetők azok a változások, amelyek a hétköznapi élet, valamint az ünnepek átalakulását tükrözik. /Ismét Csángó bál lesz Budapesten, a Petőfi Csarnokban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

2000. február 16.

Az 1999-es év az eddigi legsikeresebb éve volt az 1993-ban alakult kolozsvári Koinónia Kiadónak /másnéven CE Koinónia/: tizennégy kötetet adtak ki. Köztük van Szent Ágoston: A hit és hitvallás, Kálvin János: Keresztyén élet, Szenci Molnár Albert: Imádságos könyvecske. A kiadó Kolozsvár és Erdély reformátori örökségét, az európai modellt és ennek spirituális hátterét tartja fontosnak - mondotta Visky András igazgató. Olvasóik zöme egyetemista és a református egyház híve. Könyveiknek Kárpátalján és Délvidéken nyitottak piacot. Több könyvet jelentettek meg a budapesti Harmat Kiadóval közösen. a Ce Koinónia kiadványait. 2000-ben 22-24 kötet kiadását tervezik. Köztük van Nicolae Balota: A láthatatlan képe /esszék/. A szerző az erdélyi magyar irodalom népszerűsítője, román nyelven könyve jelent meg az erdélyi magyar irodalomtörténetről. A millenniumi projekt keretében a kolozsvári Kecskeméthy István teológiaprofesszor által fordított Teljes magyar Szentírás szerepel. /Rekord éve túlszárnyalására készül a Koinónia Kiadó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2000. február 17.

Febr. 17-én Németh Zsolt politikai államtitkár Csíkszeredában négy székelyföldi város magyar polgármesterével folytatott megbeszélést. A találkozón Csedő Csaba István csíkszeredai, Szász Jenő székelyudvarhelyi, Páll Árpád gyergyószentmiklósi és Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester vett részt. Az erdélyi magyarságnak csak egyharmada él Székelyföldön, mégis a Székelyföld egyfajta központot jelent az egész romániai magyarság számára, s azok az intézmények, amelyek az egész romániai magyarságot szolgálhatják hosszú távon, egyre hangsúlyosabban jelennek meg és fognak megjelenni itt - hangsúlyozta a találkozó után Németh Zsolt. Fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány támogatásával létrejövő egyházi hátterű magyar magánegyetemnek legyen egy lába Székelyföldön is. Az egyetem helyéről az elkövetkező hónapokban dönt az illetékes kuratórium. Elmondta, hogy jelenleg két koncepció létezik: az egyik szerint egy erős központnak kell lennie, míg a másik több város intézményei közötti együttműködésben látja az egyetemet. - Elmondta, hogy a magyar és a román kormányfő már eldöntötte: Csíkszeredában és Konstancában magyar konzulátus nyílik. A polgármesterekkel tartott találkozót követően Németh Zsolt a csíkszeredai Corvina könyvesházban mutatta be Fábián Ernő A megmaradás parancsolatai című esszékötetét. Az erdélyiséggel mint politikai entitással foglalkozó írások gyűjteménye a budapesti Osiris kiadó gondozásában jelent meg. /Németh Zsolt Csíkszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./

2000. február 17.

A budapesti Hallássérültek Szent József Otthona Pasztorációs Központjának segítségével Kolozsváron is beindult a halláskárosultak lelkigondozása, a piarista templomban. A pasztoráció vezetője Kovács Árpád pap, a jelnyelvi közvetítő pedig Domokos Botond. Vizi Ildikó tanárnő elmondta, hogy a hallássérült pasztorációt főképpen a Csíki-medencéből és Felső-Háromszék vidékéről érkezett, Kolozsváron tanuló halláskárosult gyermekek szülei igényelték. /Hallássérültek lelkigondozása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./

2000. február 17.

A Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek idei sorozata febr. 26-án kezdődik a Thália Színházban, a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című Csokonai-vígeposszal, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek előadásában. Az immár hagyománnyá vált kulturális seregszemlét a Fővárosi Önkormányzat, a Kapocs Alapítvány és a Thália Színház szervezi a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A következő vendégszereplések: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Állami Népi Együttes az Ábel című egyfelvonásossal /márc. 9./, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház négy darabot is játszik Budapesten, a komáromi Jókai Színház Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés játékkal, ápr. 5-én jelentkezik. /Határon túli magyar színházak vendégszereplése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

2000. február 19.

A Németh Zsolt külügyi államtitkár vezette magyar kormányküldöttség febr. 18-án Kolozsváron fejezte be romániai körútját, ahol az RMDSZ ügyvezető elnökségének tagjaival, majd a történelmi egyházak vezetőivel és a Sapientia Alapítvány kuratóriumával találkoztak. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Németh Zsolt elmondta: a magyar kormány továbbra is támogatja az RMDSZ-nek az önálló állami magyar egyetem létrehozására irányuló törekvéseit. Ősztől mindenképpen beindul az alapítványi egyetem néhány kara - erősítették meg közös sajtótájékoztatójukon Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke és a magyar külügyi államtitkár. "A kuratórium feladata eldönteni, hogy hol és milyen egyetem lesz. A mi feladatunk az, hogy a kuratórium rendelkezésére tudjuk bocsátani a szükséges pénzösszeget" - mondta Németh. Az RMDSZ továbbra is igényli az önálló állami egyetem helyreállítását, és ebben a törekvésében számíthat a magyar kormány támogatására - mondta a külügyi államtitkár. "A magyar kormány nagyra értékeli a Babes-Bolyai Tudományegyetem működését, ahol 4500 diák tanul magyarul, és úgy látja, hogy ez az elmúlt évek politikájának eredménye. Tudjuk, hogy folyamatban van a tudományegyetem reformja, amely a magyar karok nagyobb önállóságát is célozza. Azok az erőfeszítések, amelyek a Babes-Bolyain belüli önálló magyar oktatási vonal kiépítésére irányulnak, ugyancsak számíthatnak támogatásunkra. A két egyetemnek komplementárisnak kell lennie, és az is lesz. A magánegyetem létrehozása a magyar nyelvű felsőoktatás pluralitását szolgálja" - mondotta. /Magyarország továbbra is támogatja az állami magyar egyetem gondolatát - jelentette ki Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ Febr. 18-án Németh Zsolt államtitkár Kolozsváron megbeszélést folytatott az RMDSZ Ügyvezető Elnökségével, erről Ügyvezető Elnökség közleményben számolt be. Németh Zsolt tájékoztatta a résztvevőket a román kormány képviselőivel folytatott megbeszélésekről, az erdélyi körútja során létrejött találkozókról, a Bacau megyei látogatásának tapasztalatairól. Elmondta, hogy látogatása összefügg Orbán Viktor miniszterelnök ez év tavaszán esedékes hivatalos romániai látogatásának előkészítésével is. Ismertette az újabb konzulátusok, a budapesti és bukaresti privatizációs irodák és új határátkelők létrehozásáról folytatott tárgyalások eredményeit. Az államtitkár kitért az RMDSZ-szel való együttműködés néhány időszerű kérdésére. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke válaszában hangsúlyozta a két ország miniszterelnöki találkozójának időszerűségét. Az ügyvezető elnök elismerően szólt a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítéséről, és javaslatokat fogalmazott meg a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaiban folyó munka hatékonyságának növelésére. Folyamatban van a határon túli magyarok jogállására vonatkozó törvénytervezettel kapcsolatos RMDSZ-álláspont kialakítása. Takács Csaba a magyar kormány és az RMDSZ kormányzati tisztségviselői közötti együttműködésben rejlő lehetőségek további kihasználását szorgalmazta. Az ügyvezető elnök ismertette az RMDSZ prioritásait: a soron következő választások, törvényhozás, a kormányzati tevékenység, érdekvédelem, milleneumi rendezvénysorozatok. A tárgyalófelek megállapodtak egy, a csángó kérdéssel foglalkozó megbeszélés szervezéséről. /Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének közleménye. Kolozsvári találkozó Németh Zsolttal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./

2000. február 22.

Virgil Magureanu, aki hat éven át volt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ igazgatója volt, jelenleg a Román Nemzeti Párt elnöke a magyar veszélyről beszélt. Pártjában külön részlegeket hozott létre, ahol tanulmányokat dolgoznak ki. Az első megállapította: "a Budapest által támogatott erdélyi magyar papok Románia föderalizálásán munkálkodnak". A papok a csángókat és a cigányokat megfenyegették, hogy magyaroknak vallják magukat. Az erdélyi magyar papok felkorbácsolják a nacionalista, az alkotmány- és államellenes szellemet, folyamatosan követelik azon egyházi javak visszaszármaztatását, melyeket magyarnak számítanak, azon dolgoznak, hogy megteremtsék az előfeltételeit a Magyarországba való integrálódásnak, ami a magyar revizionizmus stratégiája. Magureanu felsorolta ezeket a papokat: Csató Béla, Lovász Reinholdt, Csiha Kálmán, Bodó Imre, Tőkés László. Árus Csongor László, Erdély Zoltán és Herdian Gyöngy(i), Márkus András, Krizbai Imre, Haray Pavel, Tempfli József, Reizer Pál és Bárányi Ferenc. Magureanu szerint mindezt a magyar-zsidó Sörös Alapítvány támogatásával végzik. /Gyarmath János: (Nemzet)furfangos papok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./

2000. február 22.

A budapesti Rákóczi Szövetség küldöttsége százezer forintot adott át Székelyhíd polgármesterének, aki egyébként a Partiumi Rákóczi Szövetség elnöke is. Az adományozók arra szánták a pénzt, hogy a székelyhídi Petőfi Sándor Középiskola magyar szaktanterme egy színes televízióval és egy videolejátszóval gazdagodjon. /Százezer forint Székelyhídnak. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 22./

2000. február 22.

Medvigy Endre /Budapest/ ama irodalomtörténészek közé tartozik, akik előszeretettel kutatják a kommunista cenzúra által feledésre ítélt közírók munkásságát. Sinka Istvánnak a "feltámasztásában" is szerepet vállalt. Medvigy Endre febr. 18-án Nagyszalontán Nyirő Józsefről tartott előadást. Dánielisz Endre, az Arany János Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke mutatta be a hallgatóságnak a Medvigy Endrét, akiről kiderült: bihari gyökerei vannak. E táj szeretetére a Nagyváradon született édesapja tanította, s ez a ragaszkodás máig megmaradt, kötődik az erdélyi írókhoz. Nyirő József is azok közé tartozik, akik a kommunista diktatúra idején több évig indexen voltak. Nyirő József megteremtette Uz Bence alakját, aki Tamási Ábeljéhez hasonlóan a székelység sorsát villantja fel. Jelentős műveként emlegetik a történelmi ihletésű A sibói bölényt. Nem igaz, hogy szélsőséges nézetek kaptak teret az alkotó munkásságában. "Több éve kutatom munkáit, de semmi kivetnivalót nem tapasztaltam. Az már más kérdés, hogy egyes körök befolyásolni akarják a közvéleményt" - fejtette ki Medvigy. /Pálfy Török László: Nagyszalonta. Irodalmi est a városházán. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 22./

2000. február 22.

Az Illyés Közalapítvány romániai sajtószaktestületének személyi összetétele a következő: Balázs Árpád (Prima Rádió, Székelyudvarhely), Balló Áron (Szabadság, Kolozsvár), Benkő Levente (Háromszék, Sepsiszentgyörgy), Borbély Melinda (Román Rádió Területi Stúdiója, Marosvásárhely), Csép Sándor (Román Televízió Területi Stúdiója, Kolozsvár), Duma András (Moldvai Magyarság, Klézse), Gálfalvi Zsolt (A Hét, Bukarest), Gazda Árpád (Krónika, Kolozsvár), Kovács András Ferenc (Látó, Marosvásárhely), Kovács Kiss Gyöngy (Korunk, Kolozsvár), Majtényi Ágnes (Román Rádió Magyar Szerkesztősége, Bukarest), Szilágyi Aladár (Bihari Napló, Nagyvárad), Tibori Szabó Zoltán (Szabadság - Népszabadság, Kolozsvár - Budapest). Az Erdélyi Napló munkatársa megjegyezte: a tizenhárom tagból heten hivatalosan máig román állami tulajdonban lévő sajtóorgánum főállású alkalmazottai. /A pénzosztók. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./

2000. február 22.

Tárgyalások folynak a hamarosan meginduló Marosvásárhely-Budapest repülőjárat ügyében. Tervezik a nemzetközi státust nyert repülőtér mellett szabadkereskedelmi övezetet létesítését. Petru Stefan Runcan repülőtéri igazgató elmondta, hogy a szükséges fejlesztéseket Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye anyagilag is támogatja. A kifutópályát 3350 méterrel kell bővíteni, az említett szabadkereskedelmi övezet kiépítése szintén rengeteg pénzbe kerül. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az itteni vidrátszegi repülőtér az egyetlen a régióban, amely korlátlanul fejleszthető, ellentétben a nagyszebenivel és a kolozsvárival, ahol a domborzati viszonyok ezt nem teszik lehetővé. A tervek szerint márciusban induló járatot a Romair magántársaság működteti, az utasszervezést a parajdi székhelyű Transtour fogja lebonyolítani. /Marosvásárhely-Budapest repülőjárat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./

2000. február 23.

Székelyföldön toboroznak diákokat magyarországi középiskolák, amelyek így próbálják a hazai diákhiányt pótolni, a megfelelő finanszírozást, a fejkvótákat elérni - közölte febr. 22-i budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára, aki múlt heti romániai útjáról számolt be. Az államtitkár meglepőnek nevezte a székelyföldi diáktoborzást. Az esettel összefüggésben úgy vélte: a szülőföldön maradás kérdését a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságának keretei között, illetve a készülő státustörvényben kell rendezni. Németh Zsolt megerősítette: Orbán Viktor miniszterelnök első hivatalos romániai látogatására idén tavasszal kerül sor. Az államtitkár tárgyalásain valószínűvé vált, hogy még az idei év első harmadában megrendezik a román-magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottságának következő ülését. Beszámolt a politikus arról is, hogy az ÁPV Rt. és a Román Állami Vagyonalap kölcsönösen irodát nyit Magyarországon és Romániában, hogy elősegítse a romániai privatizációba történő bekapcsolódást, illetve a magyar tőkeexport növelését. /Székelyföldön toboroznak diákokat a magyarországi középiskolák? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2000. február 23.

Febr. 23-án Budapesten, a Magyarok Házában bemutatták Tőkés László református püspök két, újonnan megjelent kötetét, melyekben az elmúlt évtizedben megfogalmazott egyház- és kisebbségpolitikai írásait foglalta össze, illetve az 1989-es temesvári eseményeket elevenítette fel. A Remény és valóság című könyv az elmúlt tíz évet öleli fel, 1989-től 1999-ig. Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkár a kötetről szólva hangsúlyozta: fontos lenne újra és újra átérezni az egykori félelmet, elszánást és az összetartozás érzését. "Ez a katarzis formálja a diktatúra által szétbomlasztott emberi tömeget újra politikai közösséggé" - fogalmazott. - A Temesvári mementó című kötet most kiadott első füzete azon a portréfilmen alapul, amelyet Deák Péter debreceni filmrendező készített a közelmúltban Tőkés Lászlóról. A könyv második részében a református püspök egykori bajtársai szólalnak majd meg. Tőkés László a sajtótájékoztatón kifejtette: "egyáltalán nem lehetünk nyugodtabbak a jövőt illetően, mint tíz évvel ezelőtt, de megadatott, hogy eséllyel megragadjuk a lehetőséget a további küzdelemhez". Mindkét említett kiadvány a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában látott napvilágot. /Új Tőkés-köteteket mutattak be Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2000. február 24.

A romániai útjáról hazatért Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár febr. 22-én Hatvanban egy fórumon vett részt. Nemzetpolitikai kérdésekről szólva rámutatott: az elmúlt másfél év nagy eredménye, hogy sikerült emancipálni a határon túli magyarságot. - Ennek egyik legfőbb eszköze az Állandó Magyar Értekezlet, amelynek segítségével mozaik nemzetlétből együttműködő, szerződéses nemzetté válhatunk - mondta Németh Zsolt. /Németh Zsolt: Sikerült emancipálni a határon túli magyarságot. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./ Németh Zsolt államtitkár febr. 22-én sajtótájékoztatót tartott Budapesten. Elmondta, hogy látogatása hármas célt szolgált: a magyar-román viszony javítását, Orbán Viktor miniszterelnök első - hivatalos - romániai látogatásának előkészítését, s az államtitkár azon személyes vállalásának teljesítését, hogy évenként fölkeresi a határon túli magyar közösségeket. Tárgyaltak a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, amit mindkét fél szorgalmaz. A határátkelők kérdése mellett tárgyalt a román-magyar vasúti kapcsolatok korszerűsítéséről, a kulturális és gazdasági képviseletről, kirendeltségek létesítéséről, a stabilitási paktum keretében megvalósítható együttműködésekről, a magyar tőkeexport növeléséről, a romániai privatizációba való bekapcsolódásról, a román-magyar kormányközi vegyes bizottság munkájának dinamizálásáról. A tárgyalásokon hangsúlyosan szerepelt az egyházi és közösségi ingatlanok visszaadásának kérdése és a magyar nyelvű oktatás helyzete. Klézsei látogatásával kapcsolatban megjegyezte, hogy hivatalos magyar állami küldöttség 1227 óta - amikor Béla herceg ott járt - nem fordult meg a Csángóföldön. Az államtitkár kifejtette, hogy az alapítványi egyetem létesítésére vonatkozó eddigi stratégiai elképzelések megerősítést nyertek. "Az EU-s csatlakozással Magyarország nagyon veszélyes szívóhatást fog gyakorolni a romániai magyarságra. Nekünk pedig olyan politikát kell folytatnunk, velük összhangban, ami a szülőföldön maradást szolgálja. Ha ők másképp döntenek, akkor mi is készen állunk felülvizsgálni álláspontunkat" - jelentette ki. Alternatívaként említette, hogy lehet olyan stratégiai célt is kitűzni, mint Németország a második világháború után, a keleti tartományban élő németekkel kapcsolatban. De ilyen döntést nem hozhat egyoldalúan a magyar kormány, ez kizárólag a romániai magyarság döntése lehet - hangsúlyozta Németh Zsolt. Érintőlegesen megjegyezte, számára meglepetést jelentett, hogy magyarországi középiskolák székelyföldi diákok toborozásával próbálnak a magyarországi diákhiányon segíteni. Erre a csíkszeredai tanácskozáson figyelmeztették a jelenlévő polgármesterek. Véleménye szerint az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket is meg kell vitatni a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaiban, ezt követően pedig esetenként választ kell rájuk adni a státusztörvény keretei között. /(Guther M. Ilona, Budapest): Németh Zsolt értékelte romániai útját. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./

2000. február 28.

Febr. 27-én Kolozsváron sajtótájékoztatót tartott az Illyés Közalapítvány idei tevékenységéről Veress László, a kuratórium budapesti igazgatója, Tibád Zoltán, az erdélyi alkuratórium titkára és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Tibád Zoltán elmondotta: a hétvégén maratoni üléssorozat keretében megalakult az a hét szaktestület, amely a romániai alkuratórium munkáját segíti. Az oktatási, művelődési, önkormányzati, ifjúsági, a tudományos-gazdasági, az egyházi és szociális valamint a sajtó szaktestület új összetételű. Veress László részletesen beszámolt a változásokról. Az eddigi 9 tagú szaktestületeket 13 tagra bővítették olyan meggondolásból, hogy a különböző régiókban minél szélesebb körben vehessenek részt a döntéshozásban érdekeltek. Mostantól a szaktestületek zömében egy-egy, Csángóvidékről származó tag is van, ami a magyar kormány ilyen irányú fokozottabb érdeklődését is jelzi. - A közalapítvány munkáját az eddiginél átláthatóbbá szeretnék tenni, ezért is hozták létre a számítógépekkel felszerelt korszerű kolozsvári irodát. Ezentúl valamennyi pályázatot ide kell eljuttatni. Az ügyintézés idejét is jelentősen csökkenteni akarják: a támogatás megítélését követő 15-20 napon belül nem csak a válasz, hanem a pénz is meg fog érkezni a sikerrel pályázó számlájára. A pályázati kiírások a jövő hét végére várhatók, a kitöltött űrlapokat március 31-ig fogadják el. Az Erdélynek szánt 215 millió forintról az Illyés Közalapítvány kuratóriuma dönt, viszont ebbe a Szövetségi Egyeztető Tanács égisze alatt javasolt szaktestületi tagoknak beleszólásuk van. /Megújul az Illyés Közalapítvány. Hatékonyabban dolgozik a romániai alkuratórium is. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2000. február 29.

Szilágyi Ferenc, a szilágysámsoni nótafa, fafaragó és bortermelő 75 éves. Sokan ismerik, mert alig van jelentősebb népdaléneklési verseny a Kárpát-medencében, amelyen ne vett volna részt. Szerepelt a román televízió magyar adásában, a Duna TV-ben, az MTV-ben, a budapesti, bukaresti, kolozsvári és a marosvásárhelyi rádióban. Szinte mindenütt világának, a Szilágyságnak és a Tövishátnak népdalait énekelte. Szilágyi Ferenc fájlalja, hogy Szilágysámsonban megszűnt a nagy múltú dalárda, eltűnt a dalárda egész kotta- és irattára is. /Sike Lajos: Menjenek e sorok Szilágysámsonba, de ne csak Szilágyi Ferihez! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 29./

2000. március 1.

A National bukaresti napilap febr. 16-i száma közölte Virgil Magureanu, a Román Nemzeti Párt elnöke cikkét magyar papok és magyarországi cinkosaik próbálkozásairól, hogy Erdélyt elveszejtsék. Az oldalt Tőkés László fényképe uralta. Ugyancsak február 16-án a Curierul National is közölte Tőkés László portréját, mellette bőven idézte Bodor Pálnak a budapesti 168 Óra című hetilapban megjelent cikkét: a püspökség Partiumi Közlöny című, saját lapjának egyik számában nyolcszor szerepel Tőkés László, lehetne szerényebb és bölcsebb, továbbá sejtelmes utalás történik holmi pesti származású alapítványi forintmilliókra is. - A Tőkés László elleni, máig tartó támadások sorát C. V. Tudor indította el tíz évvel ezelőtt Romania Mare című újsütetű extremista hetilapjának 1990/7-es számában: már akkor azzal vádolta a püspököt, hogy az ország megcsonkítására tör. Virgil Magureanu most a Nationalban Tőkés László "hazaárulását" az egész romániai magyar klérus úgymond irredenta propagandájában próbálta beágyazni. Magureanu vádaskodását hirdette már tíz évvel ezelőtt, 1990-ben az akkor indult Romania Mare hetilap minden száma. Eugen Florescu, a Ceausecu-féle propagandagépezet egykori sajtófőnökének Demokratia című, rövid életű hetilapjának 1990. szeptember 3-i számában Radu Theodoru tartalékos ezredes Riadókészültség című cikkében ez állt: "A hungarizmus offenzívája olyan méreteket öltött, hogy türelmünk végére jutottunk. A készülő genocídium közömbösen hagyja a kormányt, nem talál megoldást a magyar revizionizmusra és Erdély létkérdéseire. A magyarság fegyverkezik Erdélyben, a magyar hadsereg rohamosztagokat készít föl külföldön" stb. Virgil Magureanu ezek szerint még akkor sem mondott újat, amikor pártjának 1999. júliusi konferenciája alkalmából azt nyilatkozta Kolozsváron, hogy "a 90-es évek elején létezett egy forgatókönyv, amelynek alapján a román államot meg kellett volna csonkítani". A most február 16-án közzétett Magureanu-féle Erdély-védő manifesztum összes vádpontjai fellelhetők az általa hat éven át vezetett Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ parlamenti jelentéseiben. - Magureanu azt állította a Nationalban, hogy a magyar cserkészeket románellenes szellemben nevelik, arra biztatva őket, állítsák vissza Szent István Nagy-Magyarországát, e célból papok katonai jellegű kiképzésben is részesítik őket. - Magureanu leleplezőnek szánt adata szerint Tőkés László püspök fennhatósága alatt Nagyváradon nyomda működik, itt készül a Partiumi Közlöny - ez utóbbit a budapesti 168 Óra is támadta, a közlöny Bodor Pál szerint Tőkés László szerénytelenségének megnyilvánulása. Barabás István megjegyezte: "tetszik bizonyos pesti és bukaresti köröknek vagy nem tetszik, tény: a nagyváradi püspökségi közlöny jó szolgálatokat is tesz kiadójának. 1998. június 22-én az Adevarulban Dobrin Suciu, az Iliescu-rendszer budapesti tudósítója cikket közölt a következő szenzációs címmel: Tőkés-Orbán titkos egyezség: a püspök a Romániával való kapcsolatok megmérgezésére kérte a magyar miniszterelnököt. Tőkés László másnap már nyilatkozott a súlyos vád ellen, ezt azonban az Adevarul nem közölte, hanem a Partiumi Közlönyben látott napvilágot, hogy pontról pontra cáfolja Dorin Suciu rendelésre írott koholmányát." Tőkés Lászlót támadni hazafias virtusnak számít: Iosif Veverca exmilicista főtiszt 1998. február 13-án azt nyilatkozta a román sajtónak, szívesen emlékszik vissza arra, hogy 1989. decemberében megütötte Tőkés Lászlót. /Barabás István: A választási hisztéria nyitánya. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./

2000. március 1.

Február 24-28-a között a magyarországi Dobogókőn rendezett nemzetközi konferenciát az Európa Akadémia /Budapest/, az Európa Centrum Egyesület, az Európa Házak Nemzetközi Szövetsége (FIME) és a Konrad Adenauer Alapítvány. Témaként szociálpolitikai, gazdasági és szociális kohéziós kérdések, az Európai Szociális Charta és az eurorégiós együttműködés érdekében jelentkezett kárpát-medencei feladatok szerepeltek. Őry Csaba, a Magyar Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, azokat a jogharmonizáció szempontjából integrációs feltételként ismert EU-s elvárásokat sorolta, amelyeket Magyarország már bőven túlteljesített: a munkához való jog, az igazságos munkafeltételekhez való jog, a biztonságos és egészséges munkához való jog, szervezetek alakításához való jog, a dolgozó nők védelméhez való jog, az egészségvédelemhez való jog, a szociális és egészségügyi ellátáshoz való jog, a szociális jólléti szolgáltatásokhoz való jog, az anyák és gyermekek védelméhez való jog. Éliás István, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság igazgatója és Dobos András, az Új Kézfogás Közalapítvány igazgatója szintén az anyaország határain túl élő magyarsággal való együttműködés szorosabbá tételét szorgalmazták. A konferencián Erdélyből hatvanan, közülük tízen a kolozsvári Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége szervezésében vettek részt. Az utóbbi elnöke, Farkas Mária, előadásában azt feszegette: miért nem vállalkoznak képességeikkel és lakossági létszámukkal arányos mértékben a romániai magyarok. A statisztikai adatok elgondolkodtatóak: 1000 lakosra Erdélyben 32,6, egész Romániában 33,2 vállalkozás jut, 1000 aktív lakosra számítva pedig 72,6 Erdélyre és 72,5 Romániára. A többségükben magyar lakosú megyék lemaradnak az átlagtól: Hargitában 1000 lakosra 24,2 vállalkozás jut, Kovásznában 29,6, Marosban 28,2; az aktív lakosságot nézve pedig 1000 emberre 56,6 vállalkozás esik Hargitában, 68,9 Kovásznában, 64,5 Marosban. Az országos toplistát a következő megyék vezetik: 1. Kolozs (1000 lakosra 96,1 vállalkozás), 2. Máramaros (88,8), 3. Arad (84,2), Brassó (81,2). Kolozs megyében az összvállalkozók száma megközelíti a 30 ezret, de ebben aránytalanul kevés a magyarok száma. Az okok között említhető az elöregedés, a kivándorlás, de a vállalkozói készség hiánya is. A cél nem a valamiféle elszigetelődés, a "magyar vállalkozói elgettósodás", hanem egy egészséges kisvállalkozói szellem meghonosítása. /Ördög I. Béla : Romániában aránytalanul kevés a magyar vállalkozók száma. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

2000. március 2.

A magyar kormány 1998. decemberében hozta létre az Apáczai Közalapítványt a határon túli magyarság anyanyelvi felsőoktatásának, szakképzésének, pedagógus továbbképzésének támogatására. Egy éves tevékenységükről Budapesten, február 25-én tartott sajtótájékoztatót a kuratórium elnöke, dr. Berényi Dénes akadémikus (Magyar Tudományos Akadémia Atommag Kutató Intézete - Debrecen) és Csete Örs, a Közalapítványi Iroda igazgatója. Az alapítvány munkáját Tanácsadó Testület segíti, tagjainak többsége a környező országok kiemelkedő oktatási szakemberei közül kerül ki: Bauer Győző professzor (Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Gyógyszerkutató Intézete - Pozsony), Pisnják Mária szaktanácsadó (Szlovénia - Lendva), dr. Korhertz Tamás magiszter (Jugoszlávia - Szabadka), Dékány Zsuzsanna (Horvátország - Suza), Wurst Erzsébet (Ausztria - Bécs), dr. Péntek János professzor (Babes-Bolyai Tudományegyetem - Kolozsvár), dr. Tonk Sándor történész (Kolozsvár), dr. Soós Kálmán kandidátus - (Ukrajna - Beregszász, Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese). A közalapítvány támogatási célkitűzései az anyanyelvű felsőoktatás és szakképzés széles körű tevékenységi területeit érintik: intézményrendszer erősítése, bővítése, helybeli és anyaországi résztvevő oktatók javadalmazása, továbbképzése, tanulók, hallgatók ösztöndíjas támogatása, kollégiumi ellátásuk biztosítása, szakképzési és felsőoktatási tananyagok, segédanyagok, kutatási eredmények kiadása, terjesztése, anyanyelven történő kutatómunka,; informatikai rendszerek megerősítése, kifejlesztése stb. - A támogatás pályázati alapon történik. Magánszemélyek nem pályázhatnak, csak jogi személyiséggel rendelkező non-profit civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, intézmények. Kiemelt támogatásban részesült Felvidéken a Kálvin János Teológiai Akadémia, Kárpátalján a Beregszászi Tanárképző Főiskola és Erdélyben a nagyváradi Sulyok István Főiskola. Százalékos arányban a 475 millió forintot - a beérkezett pályázatok alapján - a következőképpen osztották szét: Erdély 64%, Felvidék 12%, Kárpátalja 11%, Vajdaság 8%, határon túliak anyaországi képzése, továbbképzése 3% és a nyugati szórványmagyarság 2%. - A 2000. évre összesen 750 millió forint áll az Apáczai Közalapítvány rendelkezésére. A három főbb támogatási programcsomag. a/ A határon túli magyar szakképzés intézmény- és képzési szerkezetét megrajzoló kutatás támogatása. Fel kell deríteni, milyen intézményekkel rendelkezik a határon túli magyarság, milyen is pontosan a szakképzés intézmény- és képzési szerkezete a környező országokban. Erről tényleges felmérést még nem készítettek. b/ A szülőföldjükön, illetve a Magyarországon tanuló (szak- és felsőoktatás) határon túli magyar fiatalok ösztöndíj-kiegészítése. c/ Pedagógus- és oktató továbbképzés a szakoktatás és felsőoktatás területén. Ide kapcsolódik a szakoktatás és felsőoktatás területén dolgozó fiatal oktatók életkörülményeinek javítása is. /Apáczai Közalapítvány - az anyanyelvű oktatásért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2000. március 3.

Egy éve, február 20-án hunyt el az erdélyi képzőművészet jeles napszámosa, Plugor Sándor, barátoknak, művészetek kedvelőinek Pösö. A sepsiszentgyörgyi Képtárban márc. 4-én nyitják meg emlékkiállítását. /Plugor Sándor emlékkiállítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./ Márc. 4-én megnyílt Sepsiszentgyörgyön Plugor Sándor emlékkiállítása. A művésznek életében ilyen méretű kiállítása Sepsiszentgyörgyön sohasem volt: 154 grafika, olajfestmény, metszet sorakozik a falakon. A tárlatmegnyitó befejezéseként Mátrai László színművész Csíki László Vázlatrajz P. S haláláról, Váta Lóránd pedig Plugor Magor Az írnok panasza című versét szavalta el. /Váry O. Péter: Plugor Sándor-emlékkiállítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./ Plugor Sándor /Kökös, 1940. márc. 4. Sepsiszentgyörgy, 1999. febr. 20./ Kolozsváron végzett, a Képzőművészeti Akadémián. Festményeiben és rajzaiban mindvégig a háromszéki ember örömét, bánatát jelenítette meg. Kiállított erdélyi városokban és Budapesten, Bukarestben, Arlingtonban, Dortmundban és máshol is. Karcokat készített Illyés Gyula, Ady Endre, József Attila, Szilágyi Domokos és Farkas Árpád versei ürügyén. /Miklóssy Mária: Háromszék művésze, Plugor Sándor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./ Az emlékkiállításra elkészült a Plugor Sándor munkáit, a munkásságát elemző írásokat tartalmazó Egy rajzoló az írók között alcímet viselő album, szerkesztője Jánó Mihály és P. Miklóssy Mária festőművész, Plugor Sándor özvegye. /Szatmári László: Egy rajzoló az írók között. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./

2000. március 4.

Ezer moldvai csángómagyar gyermekből mindössze húszan érettségiznek, egyetemre még kevesebben felvételiznek. Moldva magyar eredetűnek tekinthető katolikus lakossága 243 ezer fő /1992-es népszámlálás/. A katolikus lakosságnak ma már mindössze egynegyede, 62 ezer fő beszél magyarul. Tánczos Vilmos /Kolozsvár/ szerint 83 olyan csángó település van, ahol magyarul beszélnek. A legjelentősebbek az északi csángók körében Kelgyest /Magyarul beszél 3100 fő/, a déli csángók körében a teljesen magyar községek: Pusztina /2050 fő/, Lészped /1900/, Külsőrekecsin /1900/, Újfalu /1700/, Somoska /1650/, Rácsila /1400/, Magyarfalu /1300/, a település 90%-a magyarul beszél: Lujzilakagor /4700/, Gyoszény /2000/, Frumósza /1900/, 85 % a magyarok aránya Bogdánfalván /2400/. Duma András, a Csángómagyar Szövetség klézsei szervezetének elnöke szerint a Szeret-Klézse Alapítvány támogatni fogja azokat a pedagógusokat, akik hajlandók lennének a csángó falvakban magyarul tanítani. Hasonló céllal hozta létre a lujzikalagori Adam Valerian, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatóját a Pro Moldva Alapítványt. /Rostás Szabolcs: A csángóknak nem futja a politikára. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./

2000. március 6.

Kolozsváron megnyílt Chilf Mária és Szörtsey Gábor erdélyi származású, Magyarországra áttelepült és Antik Sándor kolozsvári művészek kiállítása. A művészek munkásságát Beke László, a budapesti Műcsarnok igazgatója méltatta. A kiállítás a támogatói között volt mindkét ország művelődési minisztériuma is. Chilf Mária használati tárgyakból, csövekből, létrából megvalósított installációi, Szörtsey Gábor síkba leképezett fekete-fehér szerszám- és gépvilága és Antik Sándor vonzó-taszító képi és gondolatvilága fogadta a látogatókat. A bemutatás igazolta, hogy Kolozsvár nyitott a legmodernebb művészi megnyilatkozások befogadására is. Antik Sándor a performance-ok, happeningek és installációk elismert hazai szaktekintélye. /Németh Júlia: Chilf Mária, Szörtsey Gábor és Antik Sándor kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

2000. március 6.

A budapesti Szabad Sajtó Alapítvány idén a Hargita Népe szerkesztőségének ítélte a Szabad Sajtó-díjat. Az ünnepélyes díjátadás a Szabad Sajtó Napján, március 15-én lesz Budapesten. /Szabad Sajtó-díj a Hargita Népének. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 6.)


lapozás: 1-30 ... 1951-1980 | 1981-2010 | 2011-2040 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék