udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 2191-2220 | 2221-2250 | 2251-2280 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2000. szeptember 8.

Magyarországi és vajdasági vendégszereplésen vett részt augusztusban a szentegyházai Gyermekfilharmónia, Haáz Sándor vezetésével. Legsikeresebb az augusztus 20-i budapesti fellépés volt. A koncertkörút Erdélyben kezdődött, a kísérőkkel együtt 140 személyes gyerekcsoport Torockón is bemutatkozott. Magyarországon Agárdon, Gárdonyban, majd Budapesten, és több városban léptek fel. /Kovács Attila: Sikeres turnén a Gyermekfilharmónia. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2000. szeptember 9.

A háromhetes Kárpát-medencei turnét megelőzően a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, András Mihály és a turnét szervező Magyar Kollégium elnöke, Romhányi András szept. 5-én Budapesten tartottak sajtótájékoztatót. A szeptember 7-27. között sorra kerülő művészkörút helyszínei: Horvátország, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Ez a maga nemében egyedülálló, az egész Kárpát-medencei magyarságot érintő kezdeményezés a Magyar Millennium jegyében - népművészeti produkciók révén - a magyar nemzet kulturális egységét jelképezi. A turné során minden helyszínen megkoszorúznak egy olyan emlékhelyet, amely a magyarságtudatot erősíti. Szeptember 12-én Budapesten a Hősök Terén, 13-án pedig Kárpátalján a Vereckei hágónál koszorúznak. Szeptember 8-án Erdélyben az aradi vesztőhelyen, 10-én a Vajdaságban a Zentai csata Emlékművénél és Bajmokon az Ártatlan Áldozatok Emlékművénél. Szlovákiában a Felvidéken szeptember 15-18. között megkoszorúzzák Királyhelmecen a Petőfi-szobrot, útban Jóka felé Galántán a Kodály-szobrot és Szepsiben Lackó Máté emléktábláját, Veszprémben 19-én az István és Gizella-szobrot, 20-án Pécsen Janus Pannonius szobrát, 22-én a horvátországi Csúzán a Kossuth-domborművet. Szlovéniában Dobronakra mennek, a Muravidéken szeptember 23-án a Millenniumi Szobor avatásán vesznek részt. /Guther M. Ilona: Forduló a Kárpát- medencében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

2000. szeptember 9.

Győrfi Dénes a Bécsi Döntés 60 éves évfordulóján szerezte meg a Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ számára egy igen nagybecsű forrásmunkát. Címe: Erdélyünk és honvédségünk. Képekkel ellátott történelmi eseménysorozat. Vitéz Béri László és mások közreműködésével szerkesztette Vitéz Rózsás József őrnagy és kiadta a Vitézi Rend Zrínyi csoportja Budapesten 1941-ben. Az előszóban olvasható: "1940 szeptemberében magyar honvédcsapatok vonultak be az ősi Erdély földjére, amelyen testvéreink élnek, de amelyet 22 esztendőn át elzárt tőlünk Trianon vak parancsa." Dr. Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály főszerkesztő, a szerkesztők Ágocs Géza, Tolnai Lajos és Gidó Béla. A könyvben dr. Cholnoky Jenő Erdély földjéről és népéről, dr. Kozocsa Sándor Erdély kultúrájáról, kimagasló alakjairól, Nagybaczoni Nagy Vilmos Erdélynek a világháború és a forradalmak idejebeli állapotáról írt. A Huszonkét év kálváriája című fejezetet Sulyok István, a Hazatérés napjai, hetei, hónapjai címűt Bery László, dr. Kopy Rezső, Berki János, dr. vitéz Vass Sándor, Marschalkó Lajos, dr. Szerelemhegyi Ervin, Zágoni István és dr. Mathia Károly írta. A megszálló erők felvonultatásának és a megszállás lefolyásának tükrét Dezseri János állította össze. /Győrfi Dénes: Erdélyünk és honvédségünk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

2000. szeptember 11.

Takaró Mihály, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka ajándékot, 150 új mesekönyvet hozott a Hegyköz hat magyar nyelvű óvodájának. Előző útjai során ugyanis és megdöbbenve tapasztalta, hogy az óvodákban nincs, vagy alig van magyar meséskönyv. Az ajándék egy részét vásárolták, másik részét a Móra Kiadó ajánlotta fel, továbbá a budapesti Lónyai Gimnázium diákjai. Takaró Mihály mind a hat óvodának átadott egy-egy millió lejt, azzal a kikötéssel, hogy az óvónők maguk döntsék el, mit vásárolnak belőle. /Both Abigél: Könyvajándékok a hegyközi óvodáknak. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 11./

2000. szeptember 12.

Pénzhiány miatt a Nagyváradon az Állami Színház Szigligeti Társulata nagyszínpadi előadásainak számát az új évadban a tervezett ötről négyre csökkentette. F. Márton Erzsébet aligazgató szerint az idei költségvetés nem követte az inflációt. Tulajdonképpen lesz egy ötödik bérletes előadás is, de az a Kiss Stúdió magánszínház előadása, Madách Imre Az ember tragédiája lesz. Ebben a társulat színészei is közreműködnek, ezért beépítik repertoárukba a Madách-darabot. Az ember tragédiája közel negyedszázada nem volt látható Nagyváradon. Az évadnyitó okt. 15-én lesz, ez egybeesik a híres bécsi építészpáros, Fellner és Helmer tervezte színházépület felavatásának 100. évfordulójával. A centenáriumi ünnepség keretében Tóth-Máté Miklós debreceni szerző Tűz és kereszt című történelmi drámáját mutatják be a budapesti Gali László rendezésében. A darab Kun László korát eleveníti fel. Több stúdióelőadás is szerepel a műsortervben. Zökkenőmentesen halad a fiatalítás a társulaton belül. Az idén végzett öt pályakezdővel - Laczó Júlia, Orbán Attila, Fodor Réka, Némethy Zsuzsa és Szotyori József - már tizenegy fiatal színész van a társulatnál. - A pénzhiány súlyos gond a színháznál. Talán az elmúlt esztendők rosszul megválasztott darabjai, a gyenge rendezői és színészi teljesítmények vezettek oda, hogy elpártolt tőlünk a közönség - vélte F. Márton Erzsébet. Most már egyre színvonalasabbak az előadásaink, mégis nehéz visszacsábítani a nézőket. Ha egyszer megszűnik a közösségi élet, nehéz újraéleszteni azt. /Pataky Lehel Zsolt: Szigligeti Társulat. Évadnyitó a centenáriumi ünnepségen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 12./

2000. szeptember 12.

A 10 esztendős Figura Stúdió Színházat ünneplik mini színházi fesztivál keretében Gyergyószentmiklóson szept. 15-17-e között. Az ünnepi megnyitó napján Dobre Kóthay Katalin jelmezkiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. Többek között fellép a budapesti Szkéné Színház, a debreceni Tabak Színház és a Háromszék Táncegyüttes. A szakmai találkozó témája lesz: Társulatépítés és közönségkapcsolat. Bemutatják a Szebeni Zsuzsa szerkesztette, a Figura történetét összefoglaló könyvet a Figura Galériában. Megtartják a mindenkori figurások baráti találkozóját is, Gyergyószárhegyen, tájékoztatott Szabó Tibor, a színház igazgatója. /Bajna György: Színházi Napok Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 12./

2000. szeptember 12.

Németh Zsolt külügyi államtitkár, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Sepsiszentgyörgy városi tanácsa, Kovászna megye tanácsa és mások segítségével október 12-16. között Sepsiszentgyörgyön a Budapest Filmstúdió megrendezi az első magyar-román filmfesztivált. Kántor László, a Budapest Filmstúdió vezetője megállapította: magyar mozikban alig-alig láthatunk szlovák, román, jugoszláv filmet. Ezért gondoltat, hogy egy minden évben megismétlődő, bővülő fesztiválsorozatot kellene elindítani, ahol évente két közép-európai ország bemutatja egymásnak a saját friss termését egy évre kivetítve. Az első magyar-román fesztivál Sepsiszentgyörgyön lesz. Kántor felsorolta a bemutatandó filmeket. A hattagú zsűriben három magyar, három román filmkritikus ad egy-egy díjat egy-egy magyarországi és romániai filmnek. A fesztiválokon az országok alkotói is találkoznak. Meghívják a forgalmazókat is, hogy üzletet köthessenek. /Pósa Zoltán (Magyar Nemzet): Román-magyar filmfesztivál átvette: Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 12./

2000. szeptember 13.

A Romániai Megyei Főjegyzők Egyesülete a Magyarországi Főjegyzők Kollégiumának vendége volt szept. 5-8. között. A romániai megyék közül 23-nak a főjegyzője vett részt a tapasztalatcserén. Meglátogatták Hajdú-Bihar megye (Debrecen), Heves megye (Eger) és Pest megye (Budapest) önkormányzatát. A Romániai Megyei Főjegyzők Egyesületének elnöke, Romeo-Paul Postelnicu elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, Romániában együttműködési programban állapodott meg. Kifejezetten értékelik magyar kollégáik megvalósításait, tevékenységét, elsősorban a helyi közéletben betöltött szerepük tükrében. Magyarországon már a '90-es évek elején meghozták a közigazgatási reform megvalósítását szolgáló törvényeket. Románia ebben hétéves késésben van. Hasznosnak ítélte meg ezt a tapasztalatcserét. Személyes élményként mesélte el, hogy debreceni látogatásukkor értette meg, hogy például március 15. miért olyan fontos nap Magyarország történelmében. Egyed Árpád, Hargita Megye Tanácsának főjegyzője, a Romániai Főjegyzők Egyesületének vezetőségi tagja elmondta, hogy a tanácskozáson együttműködési tervezetet fogalmaztak meg, amelyet hamarosan alá is fognak írni. /Guther M. Ilona: Romániai főjegyzők Magyarországon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2000. szeptember 13.

A Magyarok Világszövetségének szakértői által kidolgozott, a külhoni magyar állampolgárság megadásáról szóló törvénytervezetről tárgyalt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke és Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője szept. 13-án Budapesten. A szocialista politikus kérésére megállapodtak abban, hogy az MVSZ szakértői további finomításokat végeznek a törvénytervezet szövegén. Pontosítják a külhoni állampolgárság bevezetésével járó esetleges nemzetközi jogi, valamint munkaügyi vonatkozásokat /Finomítják a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezetét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2000. szeptember 13.

Szervátiusz Jenő (1903-1983) szobrászművész munkásságának meghatározó darabjaiból nyílt emlékkiállítás Budapesten, az V. kerületi Vármegye Galériában. Szervátiusz Jenő 1903. július 4-én született Kolozsváron. 1933-tól állított ki egyéni és csoportos, honi és külföldi tárlatokon. Bejárta Erdélyt, élt és dolgozott Nagybányán, Gyergyószentmiklóson, Csíkmenaságon és Csíksomlyón. Szervátiusz Jenő műveit múzeumok és magángyűjtemények őrzik. Köztéri szobrai állnak Farkaslakán, Csíkmenaságon, Székelyudvarhelyen, Pápán. Műveinek száma ezernél többre tehető. /Szervátiusz Jenő Emlékkiállítása. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 13./

2000. szeptember 14.

Szept. 14-16. között az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, a magyarországi Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) - Conference Tours Kft. közös szervezésében barokk-konferenciát tartanak Kolozsváron. A régió barokk emlékeiről, hagyományairól lesz szó. A barokk-konferenciára része Az európai kulturális utak elnevezésű, az Európa Tanács meghirdette programnak, közölte Gaál Tünde programszervező. A program legfontosabb célja, hogy az egyes tematikus útvonalakat országhatárokon átnyúlóan, nemzetközi összefogásban feldolgozza, és ezáltal az európai kultúra egységét hangsúlyozza. Különféle kezdeményezések alapján máig 18 út valósult meg. A barokk az ezeréves magyar állam történetében címmel rendezvénysorozat indult, amely nyolc városban (Vácott, Székesfehérvárott, Kolozsvárott, Győrben, Kecskeméten, Keszthelyen, Egerben és Budapesten) február és 2001. augusztus között zajlik. Az események programja mindenhol hasonló szerkezetű, de természetesen az adott régió barokk emlékeit, hagyományait állítja előtérbe. Szept. 15-én, a konferencián beszédet mond Visy Zsolt helyettes államtitkár, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium részéről, Kelemen Hunor művelődési államtitkár, illetve Boros János alpolgármester. Pusztai László művészettörténész megnyitja a vándorkiállítást, amely az erdélyi és magyarországi városok barokk épületeit, írásos emlékeit ábrázolja. Többek között előadást tart Murádin Katalin építész, Csetri Elek történész, Tonk István nyomdaigazgató, Egyed Emese irodalomtörténész, Gerhard Sperl, a leobeni Akadémiai Intézet professzora, illetve László Ferenc zenetörténész. /Az EMT szervezésében. Barokk-konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

2000. szeptember 15.

Ha Európa Nostra, tehát a miénk, akkor Torockó immár Európa" - fogalmazott frappánsan dr. Román András Torockón az Európa Nostra-díj átadásakor. Szőcs Ferenc, Torockó polgármestere köszöntötte a megjelenteket, köszönetet mondott Budapest V. kerülete polgárainak az önzetlen anyagi támogatásért. Dr. Andrea H. Schuler, az Europa Nostra alelnöke az EN Alapítvány létrehozásának történetét, tevékenységét mutatta be, majd értékelte a Torockó Értékvédő Program eredményeit. Az EN páneurópai szövetség, több mint háromszáz nem kormányzati szervezetet tömörít, több mint harminc országból. Az EN-díjat 1978-tól adják ki. Az 1999-es versenyben az EN Bizottság 125 program közül választotta ki a torockóit, a következő indoklással: "138 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttes kiváló helyreállításáért, mely szakmai körök kezdeményezésére, a legmagasabb műemlékvédelmi követelmények betartásával, határokon átnyúló támogatással és helyi elkötelezettség eredményeként valósult meg." /Deák Piroska: "Torockó immár Európa" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

2000. szeptember 15.

Szept. 14-én kezdődött Budapesten "XX. századi magyar képzőművészet Magyarország határain kívül" címmel háromnapos nemzetközi művészettörténeti konferencia, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társasága rendezésében. Célja a határon kívüli magyar képzőművészet nem eléggé feltárt értékeinek közzététele és beépítése a XX. századi egyetemes magyar művészetbe. A tanácskozás a határokon túli területek magyar művészetének 1918-tól napjainkig terjedő korszakával, a XX. századi nyugat-európai és tengeren túli magyar művészek munkásságával, illetve a szomszédos országokban és a diaszpórában élő kortárs képzőművészek pályájának alakulásával foglalkozik. A tanácskozáson elhangzott előadásokat a társaság a tervek szerint kötetben is megjelenteti. /Határokon kívüli magyar képzőművészeti konferencia nyílott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

2000. szeptember 16.

Tizennyolc Kölcsey-költemény, köztük a Himnusz román fordítását tartalmazza a budapesti Pont Kiadónál 1998-ban megjelent, Ábránd - Reverie című kétnyelvű kis kötet. A versek fordítója Constantin Olariu, a magyar irodalom kitűnő ismerője, tolmácsolója. Kölcsey Ferenc élete és munkássága évtizedek óta foglalkoztatja a fordítót (az 1965-ben megjelent, Antologia literaturii maghiare című gyűjteményes kötetben ő méltatja a költő tevékenységét), de amint a Pont Kiadónál Szávai Géza szerkesztésében napvilágot látott kétnyelvű kiadvány előszavában írja: "csak most, hogy néhány költeményének fordítására vállalkoztam, döbbentem rá a nagy műveltségű magyar költő igazi értékére." /(Muzsnay Árpád): Verskereső. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

2000. szeptember 17.

Az erdélyi betegek gyógyításánál indokolt esetben a magyarországi Segítő Jobb Alapítvány hazai orvos szakvéleményére alapozva, részleges vagy teljes mértékben átvállalja a magyarországi kivizsgálással, olykor orvosi beavatkozással járó költségeket. Területekre bontva a bánságiak Szeged, a partiumiak Debrecen, Erdély többi vidékeinek lakosai Budapest felé tájékozódhatnak, ha betegségük külföldi kezelést tesz indokolttá. A Segítő Jobb Alapítvány képviselői szerint és főleg a betegek számára nem a magyarországi kezelésekre fordítható összeg növelése az igazi megoldás, hanem a hazai lehetőségek fejlesztése. Dr. Kalmár László, az alapítvány elnöke elmondta: ez utóbbira nagyobb esély mutatkozik most, hogy Romániában a betegbiztosítási rendszer lassan működni kezd, hogy a magánpraxis kezd kialakulni, s hogy arra is van kilátás, hogy az egyházaknak ingatlanokat szolgáltatnak vissza. Kalmár László szerint nem csak alkalmi pénzsegélyeket kellene nyújtani, hanem egységes koncepciót kell kidolgozni, egy rendszert kiépíteni, amely lehetővé teszi a legszegényebb rétegeknek is, hogy az orvosi ellátásban jobbat kapjanak. Az egyházi szervezetekkel lehet megbízhatóan együttműködni, ezek közt említette a Caritas-szervezetet, amellyel már évek óta jó kapcsolatban áll. "Célunk, hogy a határon túli magyarok is vegyenek részt valamilyen módon a finanszírozásban, de legalább az önszerveződésben. Romániában csak egy nagyon szűk réteg tudná akár csak a töredékét is megfizetni a kezelési költségeknek. Érdemes nekünk a Caritast, szociális intézményeket támogatnunk, amelyeken keresztül a rájuk szánt összeg a betegekhez, szociálisan hátrányos helyzetűekhez jut el." - mondta, szükség lenne egy ökumenikus kórházra. Az egyházi tulajdonba visszakerülő ingatanok egyikében lehetséges volna az ökumenikus kórházat létrehozni, s ezt anyagilag, felszereléssel folyamatosan támogatni, ennek orvosai számára tapasztalatcserét, szakmai továbbképzést biztosítani. Dr. Kalmár László augusztus végén Kolozsváron találkozott a magyar történelmi egyházak vezetőivel, akiknek írásos formában mutatta be a vázolt koncepciót, döntésüket a következő összejövetelükön várva. /Hogy életük legyen...= Vasárnap (Kolozsvár), szept. 17./

2000. szeptember 18.

Szept. 16-án Tasnádon, a volt Cserei udvarház, jelenlegi városi múzeum épülete előtti parkban felavatták azt a város nagy szülöttéről, Bíró Lajos természettudósról mintázott bronz mellszobrot, amelyet Petkes József tasnádi születésű, Nyíregyházán élő festőművész ösztönzésére Nagy Lajos Imre ismert nyíregyházi szobrászművész térítésmentesen készített el. Jelen volt többek között Demeter Ervin tárca nélküli miniszter, Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul, az Erdély Kultúrájáért Alapítványt képviselő Kulcsár Edit, Ilyés Gyula, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Szatmárnémeti alpolgármestere, George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség főtanácsosa, Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere, és Benedek Zoltán, a Bíró Lajos Ökológiai Társaság elnöke. /Boros Ernő: Szoboravatás Tasnádon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./ Tasnádon először 1991-ben a református templomban avattak emléktáblát Biró Lajos nevével. A következő tábla Harag György rendező szülőházára került 1993-ban, majd Tasnád szülötte, a közkedvelt író, kabarészerző Nóti Károly emlékét idéző felirat a művelődési otthon falán olvasható 1999-től. Biró Lajos /1856-1931/ természettudós hat évet töltött a pápuák földjén. Madár-, rovar- és ásványtannal, de nem utolsósorban néprajzzal is foglalkozott. Biró Lajos hagyatéka több mint 50 tudományos és ismeretterjesztő cikkben, két könyvben, valamint az Új-guineai utazásaim emlékei című gyűjteményben maradtak fenn. Több mint 2 ezer olyan állatfaj van, amit ő látott és figyelt meg, látta el biológiai jegyzetekkel. A tudományos ülésszakon Benedek Zoltán nagykárolyi nyugalmazott tanár, a Biró Lajos Ökológiai Társaság elnöke és T. Veress Éva tartott előadást. . Ugyanezen a napon a múzeum kiállítóterme Petkes József festőművész és Nagy Lajos Imre szobrászművész munkáinak nyújtott otthont. A tárlatot Demeter Ervin Budapestről érkezett miniszter nyitotta meg. /S. Muzsnay Magda: Biró Lajos-szobrot avattak Tasnádon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2000. szeptember 18.

A szept. 15-24. között rendezett Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) idei díszvendége a Magyar Világ 2000 kiállítás és kulturális programsorozat, amely a Kárpát-medence magyarok lakta régióinak kínál részvételi lehetőséget. Önálló pavilonban mutatkoznak be Románia, Ukrajna, Szlovákia, Jugoszlávia, Horvátország és Szlovénia magyar vállalkozói. A vásár szabadtéri színpadán anyaországi és határon túli magyar művészek adnak ízelítőt az egyes tájegységek néptáncaiból. A megnyitón dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök beszédében utalt az 1896-os, Ezredéves Kiállításnak nevezett budapesti vásárra. "Örvendetes tény, hogy a BNV, megtartva vonzerejét, Közép-Európa, a régió legjelentősebb, legnagyobb vására. Büszkék lehetünk arra, hogy hazánk alkalmas az ilyen nagyszabású rendezvények lebonyolítására." A vásáron "megismerhetjük a szomszédos országok magyarjainak vállalkozásait, szellemi és gazdasági termékeit; a mindannyiunkat összetartó és éltető kultúrából és hagyományokból is ízelítőt kapunk" - hangsúlyozta. A Kárpát-medencei régióból 111 kiállító volt jelen. Romániából 44 kiállító és 11 képviselt cég mutatkozott be a BNV-n. /Rais W. István: Magyar Világ 2000. Régiók találkozója a BNV-n. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 18./

2000. szeptember 18.

Csata Herminának az alkotásaiból nyílt kiállítás Kolozsváron. Három évvel ezelőtti nagysikerű festészeti tárlata után a művész most textilesként mutatkozott be nagyméretű, bőr alapanyagú faliszőnyegeivel. A művész 1991-ben végzett a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia festészeti szakán. Azóta tanít festészetet és rajzot a Képzőművészeti Líceumban. 1991 óta munkáival minden megyei festészeti és iparművészeti tárlaton jelen volt. 1993-ban Budapesten, a Csók István Galériában is bemutatkozott. /(németh): Megnyílt Csata Hermina kiállítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2000. szeptember 19.

Együttműködési megállapodást készítettek elő a Duna Televízió és a Román Közszolgálati Televízió Társaság között. A két intézmény műsorok percegyenérték (barter) alapú, fizetésmentes cseréjéről állapodna meg. Vállalják, hogy évente kölcsönös alapon Bukarest illetve Budapest területén tíz-tíz forgatási napra stábot biztosítanak a másik fél számára. Mindkét fél részt vesz a másik fél által rendezett nemzetközi fesztiválokon akár műsorok, akár szakértők küldésével. Az együttműködési megállapodásban egy szó sincs arról, hogy a Duna Televízió a román testvérintézmény keretében Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron működő magyar szerkesztőségekkel is kapcsolatot kívánna felvenni vagy azok műsorai érdekelnék, netán támogatni szeretné azokat, amint azt a Hungária Közalapítvány Alapító okirata egyébként előírja. A megállapodás kidolgozásába nem vontak be senkit a romániai magyar nyelvű médiából. - A Magyar Televízió és a Román Televízió közötti protokollban, amelyet az Iliescu-korszakban kötöttek meg, külön fejezet foglalkozott a romániai magyar nyelvű televízió-adások támogatásával. /Duna TV-Román TV együttműködési megállapodás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2000. szeptember 19.

Illyefalván immár teljessé vált a településhez kötődő neves írók életművét bemutató állandó kiállítás. A Séra-kúriában a KIDA kezdeményezésére felavatták Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Szabó Dezső mellszobrát. A kúriában berendezett tetőcsarnokban már működő Jókai és Mikszáth állandó kiállítás után, szept. 13-tól Szabó Dezső életművét szemléltető kiállítás is gazdagítja Illyefalva írói "múzeumának" anyagát. A kiállítást Maróti István, a budapesti Irodalmi Múzeum főosztályvezetője nyitotta meg, amely a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Kovászna Megyei Könyvtár és az Illyefalvi KIDA Alapítvány hozzájárulásával maradandó emlékhellyé emelte a Séra-kúria dokumentációs anyagát. /Ünnep a Séra-kúriában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2000. szeptember 19.

A Floridában élő Helcz Tivadar, a Volt Politikai Foglyok Világszövetségének elnöke elmondta, hogy szövetségük az emberi jogok helyzetét figyelemmel kíséri, így figyeltek fel a moldvai csángómagyarok ügyére is. A szövetségnek jelenleg mintegy 500 tagja van. Helcz Tivadar 1991-ben járt először Erdélyben, Marosvásárhelyen megismerkedett Czellecz Jenővel, a csángóbizottság helyi elnökével, aki felhívta a figyelmét a csángókra. Helcz Tivadar beszámolt minderről a szövetségben. Javaslatára 1993 óta a Volt Politikai Foglyok Világszövetsége évente lehetővé teszi csángó gyermekek erdélyi nyaralását. Helcz Tivadar 1993 óta áprilistól szeptemberig Marosvásárhelyen él. /Szentgyörgyi László: Budapesttől Floridán át a csángóföldig. Beszélgetés Helcz Tivadarral, a Volt Politikai Foglyok Világszövetségének elnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 22./

2000. szeptember 20.

Szept. 20-án este állófogadással kezdődnek Csíkszeredában az I. Magyar-Román Neurópatológiai Szimpóziummal egybekötött IV. Erdélyi Orvosnapok. Dr. Kelemen József főszervező, aki a minap Budapesten a Genersich Antal Alapítvány elismerését vehette át, több mint 40 neves hazai és külföldi szakember érkezését várja a rendezvényre. Az orvosnapok fő témája az idén a klinikai neurópatológia, ezen belül is az encephalitisek és az agydaganatok. Szept. 21-22-én tartják a tudományos ülésszakot. Ezután következnek a felkért szakreferátumok, majd a szakelőadások bemutatói. /Kezdődnek az Erdélyi Orvosnapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./

2000. szeptember 20.

A múlt héten kezdődött Aradon a román rádiósok világtalálkozója, melyet a Vajdahunyadon tartott szakmai megbeszélés után Szegeden, majd Gyulán folytatnak. Az egyik résztvevő Ion Stanica volt, párizsi RFI /Radio France International/ román nyelvű adásának szerkesztője. Elmondta, hogy Párizsban és környékén 60 ezer román él. A Kínai Rádiónak is van román nyelvű műsora. A margittai születésű Bihari László a Magyarországról sugárzott román nyelvű adásokról tájékoztatott. A Magyar Rádió külföldre irányuló adásának van egy közép-kelet-európai szerkesztősége. Orosz, ukrán, szlovák, szerb, horvát és román nyelven sugároznak rövidhullámon és a Duna TV hangcsatornáján. A Budapesti Rádiónak, sőt a Szegedi Körzeti Stúdiónak is van román nyelvű adása. A román adás minden munkatársa erdélyi származású. Schreiner Barják Csilla aradi, Havadi István pedig kolozsvári. A három állandó munkatárs mellett öt-nyolc külsős segíti munkánkat. /Puskel Péter: Európai és ázsiai román rádiósok műsoraikról. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./

2000. szeptember 21.

Kraft Péter, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára meghívására román turisztikai szakemberekből álló delegáció tartózkodott Budapesten szeptember 17-19. között. A látogatás célja a kétoldalú idegenforgalmi kapcsolatok továbbfejlesztésének elősegítése volt. A magyar és a román fél arra törekszik, hogy a jövőben a két ország közötti határátlépés zökkenőmentesebb legyen - hangoztatta Kraft Péter, miután tárgyalt Dumitru Moinescuval, a román Nemzeti Turisztikai Hatóság elnökével. A felek abban megállapodtak meg, hogy munkacsoportokat hoznak létre harmadik ország piacán való közös megjelenés érdekében. /Magyar-román idegenforgalmi együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./

2000. szeptember 22.

Csíkszeredán negyedik éve rendszeresen megrendezik az Erdélyi Orvosnapokat. Idén a tudományos konferencia témája a klinikai neuropatológia volt. Szept. 21-én kezdődött a konferencia dr. Kelemen József főszervező, dr. Majtényi Katalin társszervező /a budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet osztályvezetője/, dr. Csedő Csaba csíkszeredai polgármester és Sarca Mihai alprefektus köszöntői után két szekcióban rögtön nekiláttak a munkának. Este a csíksomlyói orgonakoncert hasznos kikapcsolódást nyújtott a vendégeknek. /Rédai Attila: IV. Erdélyi Orvosnapok Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 22./

2000. szeptember 22.

A budapesti Akadémiai Kisebbségkutató Műhely és a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport szervezésében szept. 21-én kezdődött Csíkszeredában a Lokális identitás és interetnikus kapcsolatok elemzése Kárpát-medencei magyar településeken című, műhelyvitával egybekötött kerekasztal-beszélgetés. A program célja a Kárpát-medence tizenhét településén - köztük Apácán is - a lokális identitás és az interetnikus kapcsolatok vizsgálata. A kiválasztott falvak magyar hagyományokon alapuló települések, közösségeik aránylag zártak. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 21./ A kutatások eddigi eredményeiről számoltak be a résztvevők. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa felvezetőjében elmondta: szükség van egy alapos népességszerkezeti felmérésre, kutatóprogramra, a program részeként pedig egy részletes székelyföldi társadalomkutatásra. A cél az, hogy az átfogó elemzés kisrégiós kutatásokból épüljön fel, megfelelően dokumentált anyag révén váljanak követhetővé a népességszerkezet változásai. Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai kutatócsoport vezetője úgy vélte, hogy minden ilyen vizsgálat alapját az esettanulmányok képezik. "Le kell számolni a nemzettudatra vonatkozó metaforákkal, tudományosan értelmezhető fogalmakra van szükség, és számolni kell az identitás alakulását befolyásoló gazdasági élet törvényeivel is." - mondta Bíró A. Zoltán. /Parászka Boróka: Reális kép a magyar identitásról. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 22./

2000. szeptember 22.

A szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány Kaláka népi táncegyüttese ezelőtt két héttel Visegrádon aratott nagy sikert, e hét végén pedig, a Budapesti Nemzetközi Vásár Régiók találkozóján lépnek fel, amelyen több ország képviselői vesznek részt. A Balázs Bécsi Attila klubvezető tanár irányította együttes ezúttal is mezőségi és Szamos menti táncfeldolgozásokat mutat be. /Erkedi Csaba: Budapesten vendégszerepelnek a tékások. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

2000. szeptember 23.

A PER /Project on Ethnic Relations/ amerikai nemkormányzati szervezet ügyvezető elnöke, Livia Plaks asszony New York-ban él, de Nagybánya szülötte, Elie Wiesel Nobel-díjas író unokahúga, aki románul és magyarul is beszél. A Romániai Magyar Szó munkatársának, Máthé Évának nyilatkozva elmondta, hogy a PER működését az Egyesült Államok négy legnagyobb alapítványa finanszírozza, ezek mind privát alapítványok, például a New York-i Carnegie Corporation alapítványa, a Hewlett Packard elektronikai cég William and Flora Hewlett nevű alapítványa, a világ legnagyobb biztosító társasága által fenntartott Charles Stewart Mott Fundation és újabban az Európa Tanács. A nagy cégek azért áldoznak konfliktusmegelőző, -kezelő programokra, hogy béke legyen, hogy, biztonságosan megtehessék befektetéseiket. Elmondta, hogy a Plaks a férje neve, az ő lányneve Pasch, és hozzátette: ő zsidó. Máthé Éva megjegyezte, hogy általában a zsidó emberekben van egy belső indíttatás egyrészt arra, hogy máson segítsenek, másrészt arra, hogy az ellentéteket elsimítsák. Livia Plaks egyetértett: a "zsidó nép tapasztalata, sok szenvedése vezetett oda, hogy a zsidó emberek békét szeretnének mindenkinek." - A PER 1993, és különösen 1997 óta sokat foglalkozott a szerb-albán kérdéssel. A PER volt az első abban, hogy párbeszédet szervezett a szerb és a koszovói albán vezetők között. Erre 1997 áprilisában New York-ban került sor. Akkor volt az utolsó pillanat, amikor még el lehetett volna kerülni a fegyveres konfliktust. Az albánok készek voltak a párbeszédre. Arról volt szó, hogy a párbeszéd Jugoszláviában folytatódik. Azonban Milosevics addig halasztotta az időpontját, míg kimondta, nincs értelme a tárgyalásnak. - Idén áprilisban ismét volt egy albán kérdéssel kapcsolatos rendezvényük - arról, hogy a koszovói helyzetnek milyen hatása lehet az egész régióra. Az összes albán vezetőt meghívták, nemcsak Koszovóból, hanem Albániából, Montenegróból, Macedóniából. Találkozójukra Budapesten került sor, a Dél-Kelet-Európai Stabilitási Egyezmény rendezvényeként, és "nagyon forró párbeszéd alakult ki Koszovó jövőjéről, Nagy Albániáról. Addig ilyen témájú rendezvény nem létezett." Ennek folytatása december elején lesz. A koszovói albánok csakis önállóan tudják elképzelni a sorsukat. A szerbiai választási eredményeket nem ismerik el. - Koszovó státusa most is nagyon kétértelmű. Egyelőre sem az USA, sem a nyugat-európai nagyhatalmak nem akarnak tovább haladni a tartomány státusának meghatározása terén. - A PER szerint várni kell még a végső megoldásokkal. - A másik sarkalatos kérdés, amivel foglalkozik a PER: a romakérdés. Livia Plaks szerint a kérdés megoldása az egyik feltétele annak, hogy valamely kelet-európai ország EU-tag legyen. "Romániában ez is nehezebben megy, mint a szomszédos országokban. Ez számomra meglepő." A PER szeretné a roma szervezeteket közös nevezőre hozni. Livia Plaks most Marosvásárhelyről Bukarestbe utazik, ahol Emil Constantinescu elnökkel, Petre Roman külügyminiszterrel, Valeriu Stoicával, Markó Bélával, Adrian Nastaseval, Melescanuval és másokkal találkozik. /Máthé Éva: Lívia asszony, a béke "nagykövete". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

2000. szeptember 23.

Szept. 22-én véget értek a Csíkszeredán tartott IV. Erdélyi Orvosnapok és a keretében zajló I. Román-Magyar Neuropatológiai Szimpózium tudományos munkálatai. A záróülésen a felszólalók elismerően nyilatkoztak az itt tapasztalt tudományos színvonalról, a pontos, operatív szervezőmunkáról, a vendéglátás szívélyességéről. Dr. Komoly Sámuel, a budapesti Jahn Ferenc Kórház osztályvezetője bejelentette, hogy a hagyományt folytatandó, meghívja a romániaiakat egy budapesti, áprilisban megrendezendő hasonló találkozóra. /IV. Erdélyi orvosnapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./

2000. szeptember 23.

Szeptember végén címmel foglalta össze e hónapi kulturális rendezvényeit Hargita Megye Tanácsa és a Megyei Kulturális Központ. Homoródszentmártonban szept. 22-én kezdődött meg a Kriza János Néprajzi Társasággal közösen rendezett néprajzi konferencia, melynek témája a népi gyógyászat. A konferencián dr. Hála József (Budapest) bemutatja Homoród monográfiáját. Csíkszeredában szept. 23-án kezdődik a kórusszövetségek találkozója: a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség erdélyi tagjai évi közgyűlésüket tartják, szept. 24-én pedig a romániai magyar kórusvezetők tudományos ülésszakát rendezik meg, valamint a meghívott kamarakórusok hangversenyét a Szakszervezetek Művelődési Házában. Gyimesfelsőlokon ugyancsak szept. 24-én kerül sor a Tatros forrásánál elnevezésű tizenegyedik alkalommal megrendezett csángó fesztiválra. /Szeptember végén. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./


lapozás: 1-30 ... 2191-2220 | 2221-2250 | 2251-2280 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék