udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 3151-3180 | 3181-3210 | 3211-3240 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

1997. augusztus 22.

Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum volt a házigazdája a II. összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpóziumnak, melynek rendezői közé tartozott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Történészek Nemzetközi Társulata. Az első találkozót 1996-ban tartották, és akkor úgy döntöttek, hogy a következő öt évben minden alkalommal másik magyar kisebbség ad otthont a tanácskozásnak. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv és Történelemtudományi Szakosztályának elnöke nyitotta meg a szimpóziumot. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója a város történetéről, Popély Gyula, a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója a csehszlovák nemzetállam megteremtéséről beszélt, elmondta, hogy 1918 őszétől 1920 decemberéig több mint 106 ezer magyart űztek el. Bárdi Nándor /Budapest/ Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére 1918 és 1940 között című előadásában a korabeli határrevíziós törekvésekről közölt adatokat. Szarka László /Budapest/ a magyar kisebbségek ügyének az 1946. évi párizsi békekonferencián való tárgyalásáról értekezett. Molnár Imre /Budapest/ Csehszlovákia egyházpolitikájáról szóló dolgozatát ismertette. Több előadó szerepelt még az első napon, köztük Mirnics Károly a Vajdaságból, Vincze Gábor Szegedről, Bíró A. Zoltán Csíkszeredáról. Másnap a kisebbségi múlt a helytörténetírásban gyűjtőcímmel folytatódott a tanácskozás. Többek között B. Kovács András: A Gömör-kutatás múltja és jelene, Mák Ferenc /Budapest/: A vajdasági honismeret kialakulása című előadása hangzott el. Végül a magyar kisebbségek történeti forrásai témakört tárgyalták. Hermann Gusztáv a székely nemzeti láda mítoszával foglalkozott, Sass Péter /Budapest/ az Erdélyi Katolikus Státus, a kolozsvári egyházi levéltárak helyzetét mutatta be, Vadkerty Katalin a "hontalanság éveire" vonatkozó szlovákiai forrásokról, Oláh Sándor az ötvenes évek székelyföldi átalakulásának helyi forrásairól, Páll Antal Sándor a három székelyföldi levéltárról beszélt. Vékás János ismertette munkáját /vajdasági magyar kisebbségi kronológia/, végül Dippold Péter munkahelyét mutatta be: Teleki László Alapítvány könyvtára, Közép-Európa adatbank. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 26., Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

1997. augusztus 27.

Aug. 26-27-én tartotta kétnapos tanácskozását a Nemzetközi Hungarológiai Központ Budapesten, melyen elsősorban az imázskutatással foglalkoztak. A központ igazgatója, Tverdota György elmondta, hogy a kutatók - az előző kormány intenzív imázsépítő törekvései és a jelenlegi kormány visszafogottabb próbálkozásai ellenére - nem tapasztalják a pozitív Magyarország-kép kirajzolódását. Biztató viszont, hogy Nyugat-Európában és Amerikában nőtt az érdeklődés hazánk iránt. Jelenleg a világ 24 országának 36 egyetemén dolgozik magyar vendégoktató az NHK szervezésében, s további 25 külföldi intézményről tudható, hogy foglalkozik hungarológiai kutatással. A nagyvilágban a hungarológiát hallgatók száma 2000 és 4000 között van. /Népszabadság, aug. 27./

1997. augusztus 30.

A magyar anyanyelvű földrajztudósok Csíkszeredában tartott találkozóján bemutatták Hargita megye kétnyelvű földrajzi térképét. Budapesti kartográfusok állították össze, erdélyi szakemberekkel konzultálva. Hargita megye tanfelügyelősége, Beder Tibor főtanfelügyelő és Eigel Tibor földrajz szakos tanfelügyelő elképzelése az, hogy minden osztályteremben kifüggesszék a térképet. /Mózes László: Kétnyelvű térkép üzenete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

1997. szeptember 4.

A KAM-Regionális és Antropológiai Kutatások Központja, az MTA Politikatudományi Intézete és a Soros Alapítvány csíkszeredai oktatási központja Csíkszeredában a városi tanács megbízásából egyhetes /szept. 23-30/ társadalomtudományi szemináriumot tart. Az évente tartott rendezvény idei témája: Autoriter formák /magatartások, modellek, intézmények/ továbbélése 1989 után a közép-kelet-európai régióban, illetve ezek társadalmi szerepe. Az előadók között van: Kende Péter /Párizs/, Schöpflin György /London/, Kéri László, Persching Mária Zita, Tamás Pál /Budapest/. /Társadalomtudományi szeminárium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

1997. szeptember 4.

A magyar társadalom válságát vizsgálta a Hitel (Budapest) folyóirat augusztusi számában Csoóri Sándor Hajnali órák című esszéjében. "Hogy haragudtak Arany Jánosra a Bach-korszakban A nagyidai cigányok miatt. A szabadságharc megcsúfolását látták benne." "Ma Nagyida - minden epeömlésével és önkínzó fájdalmával együtt is - történelmi emelkedettség mai helyzetünkhöz viszonyítva. A mi életünkhöz a kabarék silány röhögése illik. Meg Friderikusz Sándor ügyes és drága szemfényvesztése. Ha azt kérdeznék tőlem, ki tudná sokak életét egy irányba fordítani, a válaszom rövid lenne: ő. Dosztojevszkij és Ady hozzá képest unalmas és fakó valaki, Tolsztoj egy szakrális mellékszereplő. De ha így megy tovább, a szabadság önmagát számolja föl. Mintha most akarná kiélni azokat az ösztöneit, amelyeket kiélni nem tudott." /Bogdán László rovata: Szélrózsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

1997. szeptember 5.

Litvánia fővárosában, Vilniusban szept. 5-én rendezték meg a regionális államfői találkozót, melyre 12 ország politikai vezetőit hívták meg. A konferencián arról cseréltek véleményt, hogy milyen a jószomszédi kapcsolatok hatása Kelet- és Közép-Európa stabilitására és biztonságára. Göncz Árpád magyar és Emil Constantinescu román elnök is részt vett a találkozón. A két államfő megbeszélést folytatott, Göncz Árpád meghívta a román államfőt jövő évi látogatásra. Megállapodtak abban, hogy együttműködnek a nemzetközi támogatás elnyerésében Románia euroatlanti integrációjához. Egyetértettek a Budapest-Bukarest autópálya megépítéséhez szükséges pénzforrások megszerzésére irányuló erőfeszítések fokozásában. /MTI, Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

1997. szeptember 6.

Platty Iván egyházügyi államtitkár román partnerével, George Angelescuval tárgyalt. Az MTI tudósítójának elmondta, hogy második alkalommal találkozik román meghívójával, akit áprilisban vendégül látott Budapesten az egyházak szerepéről rendezett nemzetközi szimpóziumon.A magyar fél kész a két intézmény közötti gyakorlati kapcsolatépítésre. Teoctist ortodox pátriárkával lezajlott tanácskozásán Platty Iván elmondta: a román ortodox egyház minden magyarországi ingatlanát visszaszolgáltatta a magyar állam, s kiemelte, hogy a 19 magyarországi román ortodox egyházközség önálló püspökséget kapott. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./A Budapesten tartott kétnapos /ápr. 21-22/ tanácskozás címe volt:Az egyházak szerepvállalása a nemzeti kisebbségiek közösségépítésében.

1997. szeptember 9.

Medvigy Endre irodalomkutató, a Szent László Akadémia /Budapest/ dékánja tartott Székelyudvarhelyen előadást a 100 éve született Sinka István költő életművéről. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./

1997. szeptember 13.

Szept. 13-án, Hármasfaluból jövet, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban, Fülöp G. Dénes tiszteletes igehirdetése és Kolcsár Sándor, az RMDSZ Maros megyei elnöke üdvözlése után Bálványos-Budapest-Pápa címmel polgári fórumot tartott Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke részvételével. Tőkés László elmondta, hogy Bálványos a román-magyar közeledést, Pápa a magyar-magyar párbeszédet jelképezi, az utóbbit a magyar kormány nem támogatta. A püspök a magyar-román alapszerződést vizsgálva kifejtette, hogy Bukarest és Budapest kapcsolatában az RMDSZ sem mellőzhető. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egységét fontosnak tartja, ennek ellenére fel kell vetni a problémákat. Bírálta a tovább folyó "elrománosítási politikát", a laktanyák létesítését Székelyföldön, magyar iskolákban román nyelvű osztályok indítását. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának tagja elmondta, hogy a magyar kormányfő elhallgatta Meciar miniszterelnöknek a lakosságcserére vonatkozó "ajánlatát", azt maga Meciar mondta el egy sajtótájékoztatón. Magyarországnak emiatt megfelelő nemzetközi fórumhoz kellene fordulnia, azonban a hivatalos magyar vezetés nem tervez semmiféle politikai lépést. A fórumot követő sajtótájékoztatón Tőkés László az egyházi ingatlanok visszaadásának rendezetlen ügyét hozta szóba. Sérelmezte azt, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter ebben az ügyben nem kereste meg a történelmi egyházakat. Nagy vonalakban egyetért Király Károlynak a Romániai Magyar Szó szept. 10-i számában megjelent írásával, amely élesen bírálta mind a román kormánypolitikát, az RMDSZ vezetését, mind a magyar kormányt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16., Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

1997. szeptember 13.

Az RMDSZ helyi szervezete szept. 13-án, Torja falu búcsúnapján emléktábla állítással emlékezett meg Torja első írásos említésének 690. évfordulójáról. Az ünnepi szentmisén húsz kézdiorbaiszéki katolikus pap vett részt, majd Coroi Artúr, Torjáról elszármazott, Budapesten élő történelemtanár, helytörténész, volt községi polgármester beszédében összefoglalta a falu történetét. Tamás Sándor parlamenti képviselő mondta a záróbeszédet. Az emléktáblára a következő szöveget vésték: "Torja 690 éves. 1307-1997. RMDSZ torjai szervezete". /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

1997. szeptember 16.

Az RMDSZ-ben Tőkés László után Katona Ádám /sz. Dicsőszentmárton, 1935/ váltja ki a legtöbb vitát. A Székelyudvarhelyen élő politikus az RMDSZ keresztény-nemzeti platformjának alapító elnöke. Katona Ádám a vele készített interjúban kifejtette, hogy az RMDSZ a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ megkerülésével lépett be a kormányba. Többszöri érdeklődésére Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elismerte, hogy írásos dokumentum nem született a belépéskor, csak szóbeli egyezség volt. A kormánykoalíciót alkotó román pártok viszont írásban fogalmazták meg feltételeiket. Ciorba miniszterelnök budapesti látogatásakor hivatkozott egy brosúrára, amely - szerinte - az RMDSZ kormányba lépésének alapja. Katona utánajárt ennek, a füzet olyan, mint az RMDSZ most érvényes programja, amelyet 1995-ben az RMDSZ kolozsvári kongresszusán fogadtak el. A brosúrából viszont hiányzik a közösségi, illetve a kollektív jogok követelése, nem szerepelnek benne az autonómiakövetelések sem. Katona Ádám többször megkérdezte Markó Béla elnököt, ki készítette a brosúrát, de kérdésére nem kapott választ. - A Ciorba-kormány száznapos programjában meg sem említették a magyar nemzeti közösséget, annak ellenére, hogy az RMDSZ kormánytényezővé vált. - Most is folyik a románosítás, katonaság, rendőrség, csendőrség betelepítése folyik, a tisztek hozzák családjaikat is. Egyetlen nagyobb városban nincs magyar rendőrparancsnok. Miközben Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön új kaszárnyákat építenek, Nagyszebenben bezárnak kaszárnyát. /Görgényi Péter: A székelyföldi autonómia nem vágyálom. = Magyar Nemzet, szept. 16./

1997. szeptember 20.

Szept. 19-én és 20-án Farkaslakán és Székelyudvarhelyen emlékeztek a száz éve született Tamási Áronra. Farkaslakán, az iskola udvarán felavatták az író mellszobrát, Sánta Csaba alkotását. Farkaslakán szept. 19-én Sütő András, Kányádi Sándor, Dávid Gyula /Kolozsvár/ és Czine Mihály /Budapest/ emlékeztek az íróra. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./ Sütő András beszédében békességre intett: "A fejünk fölött az ezer esztendős magyar égboltozat, európai életünk sátora." Hatalmi marakodás zajlik és jönnek a megbélyegzések: "Megalkuvó magyar!", "Kommunista-neptunista magyar!" Végleges helyre kell billenteni a világot. "Tűzveszélyes időkben a meggondolatlanul cselekvők és a cselekvésképtelen meggondoltak félreállítása, avagy tiszteletteljes leültetése babérjaikra: politikai és morális feladat." - Sütő Tamási Áron hatalmas életművét méltatva megállapította, hogy az író publicisztikai hagyatékának közkinccsé tételében nem lehetünk elégedettek. Sütő másra is figyelmeztetett: "A mulasztás kiterjed az erdélyi-romániai magyarság hét évtizedes önvédelmi harcának egész történetére is." Sütő kiáll a mérsékeltek mellett, mondván: a parlamenti képviselőink iszapbirkózást folytatnak jogainkért, a radikálisok közben fumigálják őket. /A beszédet közölte: Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./ Szept. 20-án - többek között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet Farkaslakán. /szövege: Népújság (Marosvásárhely), szept. 26., Múzsa mell./

1997. szeptember 20.

Nagyszalontán szept. 19-21-e között háromnapos rendezvénnyel emlékeztek a város nagy szülöttjére, a száz éve született Sinka Istvánra. Irodalmi-képzőművészeti kiállítások, tudományos ülésszak, szavalatok követték egymást. Medvigy Endre budapesti Sinka-kutató, a Szent László Akadémia tanára tartott előadást a költőről szept. 20-án. Faragó József kolozsvári folklórkutató, akinek éppen a centenáriumra jelent meg Sinka István balladák című válogatása. Szept. 21-én felavatták Sinka István bronzszobrát, Talamasz Lajos magyarországi szobrászművész alkotását. A szobrot Nagyszalonta testvérvárosa, Túrkeve, a Túrkevéért Alapítvány rendelte meg és Nagyszalontának ajándékozta. A szoboravatáson megjelent többek között Törzsök Erika, a HTMH elnöke, Bitay Károly kolozsvári főkonzul és a költő özvegye. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./

1997. szeptember 22.

Horn Gyula miniszterelnök felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés szept. 22-i ülése, aki kifejtette: a kormány mindent megtett a szomszéd országokkal való jó viszony megteremtéséért, az elmúlt években romlott a szlovákiai magyarság jogainak érvényesítési lehetősége, ami komoly feszültséget keltett Magyarország és Szlovákia viszonyában. Kijelentette, hogy a magyar kormány védi a határon túli magyarság érdekeit. A magyar kisebbség jogainak helytelen képviselete azonban komoly zavarokat okozhat. Egyes ellenzéki politikusok kijelentéseikkel veszélyeztetik a kormány törekvéseit, állapította meg. A szlovák kormány kisebbségi politikája nem felel meg az európai normáknak és azoknak a nemzetközi kötelezettségeknek sem, amelyeket maga Szlovákia vállalt. A kormányfő felszólalása után a pártok frakcióvezető reagáltak az elhangzottakra. Torgyán József, az FKGP elnöke bejelentette: mivel Horn Gyula súlyos bűncselekményeket követett el a nemzet érdekei ellen", vizsgálóbizottság felállítást fogja kezdeményezni. Szerinte a jelenlegi kabinet a Kádár-Grósz kormányzat dicstelen külpolitikáját folytatja, majd - szokása szerint - felszólította a miniszterelnököt, mondjon le. Pokorni Zoltán /Fidesz/ szerint a kormány a "minden áron alapszerződést" politikájával felrúgta az a rendszerváltás utáni gyakorlatot, hogy Budapest emelt fővel kiállt a határon túli magyarok érdekiért. Demeter Ervin /MDF/ újabb magyar-magyar csúcstalálkozó összehívását javasolta. Megjegyezte: nem véletlen. hogy Vladimír Meciar szlovák kormányfő nem Antall József előtt vetette fel a lakosságcsere gondolatát, mivel Meciar is tudta, mit jelent lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének lenni. Szekeres Imre /MSZP/ és Szent-Iványi István /SZDSZ/ kiállt a kormány külpolitikája mellett. Szabó Iván /MDNP/ most is a konstruktív ellenzék szerepét vállalta: kötelességük támogatni azt a politikát, amely visszautasította a lakosságcserét. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./

1997. szeptember 26.

A washingtoni Száz Zoltán professzor, az Amerikai Etnikai Csoportok Szövetségének főtitkára szept. 15-én Brassóba látogatott és dedikálta Erdély védelmében című, nemrég megjelent könyvét, melyben az amerikai "magyar lobby" tevékenységét vázolta fel 1990-ig. Ennek a csoportnak ő volt az egyik irányítója. Száz Zoltán Budapesten született 1930-ban, 1945 után Nyugatra távozott. Évtizedekig igyekezett az Egyesült Államok döntéshozóinak figyelmét felhívni az erdélyi magyarság helyzetére. Gyűjtötte az adatokat az erdélyi helyzetről. A nyolcvanas években Ara-Kovács Attiláéktól sok megbízható információhoz jutott. /Erdély védelmében. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 26./

1997. szeptember 27.

Kolozsvár polgármestere, Gheorghe Funar szept. 27-i közleményében Babiuc védelmi miniszter leváltását követelte a miniszter Budapesten tett nyilatkozata miatt. Funar szerint ugyanis Babiuc ígéretet tett arra, hogy "a román hadsereg a magyar hadsereggel fog együttműködni a román szélsőséges pártok felszámolásában". - Babiuc Budapesten valójában a jövőben felállítandó közös békefenntartó egységről beszélt. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

1997. szeptember folyamán

Az önálló magyar egyetemről már 1997. januárjában elkezdődött a mellébeszélés, és nem a "multikulturális", hanem az önálló Bolyai lejáratása, írta Asztalos Lajos. Előbb a Magyar Hírlapban, majd a kolozsvári Szabadságban jelent meg Törzsök Erikának, a HTMH akkor még helyettes vezetőjének az írása: "önálló egyetemet követelt boldog-boldogtalan", "...nem lett átgondolva, nem lett feltéve a kérdés, hogy milyen egyetemet, kinek, miből, kikkel is akarnak?" "A nagy követelők az adott országok állapotának, társadalmi jelenségeinek figyelmen kívül hagyásával követelőztek...". Nem sokkal ezután a Szabadelvű Kör rendezvényén "kiderült", hogy a magyar diákok többsége lényegében nem óhajt önálló Bolyait, ezután következett a Bolyai Tudományegyetemnek "a bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülött"-tel, "egyfajta szellemi gettó"-val, a "nyelvi-nemzeti sajátosságokba való bezárkózás"-sal való címkézése /Cs. Gyimesi Éva, Szabadság, 1997. febr. 12./ Ezután, febr. 21-én felbukkant a "multicultural" /Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora/. Az egyetem tehát bizonyos mértékig többnyelvű. Amíg a többségi szenátus meg méltóztatik engedni. A multikulturálist egy maroknyi csoport fogadta el, amelyik összetéveszti magát a romániai magyarsággal. /Asztalos Lajos (Kolozsvár): Multikulturalitás. Forradalmi újítás avagy... mézesmadzag? = Kapu (Budapest), szept./

1998. október 3.

Az Európai Idő Borbély Zsolt Attila véleményét kérte ki az alsócsernátoni fórum kapcsán. "A fórum szükségessége elsősorban abból adódott, hogy a jelenlegi RMDSZ-elit elszakadt választói bázisától". "Ez a fórum a médián keresztül nyomást kívánt gyakorolni az RMDSZ-vezetésre, ugyanakkor a tagságot is mobilizálni tudta, tehát mindkét irányba hatott..." Borbély Zsolt Attilának meggyőződése, hogy a kormányban maradás kérdésében az SZKT-tagoknál "inkább a tudati ráhatás a döntő, amely pillanatnyilag - a média holdudvarának köszönhetően - az RMDSZ-csúcsvezetés kezében van." "Az SZKT egyszerűen nem képes megszabadulni azoktól a sztereotípiáktól, amelyeket rájuk erőltet az RMDSZ csúcsvezetését támogató sajtó." - Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, a Magyar Kisebbség /Kolozsvár/ szerkesztője, jelenleg a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem politológia szakán doktorál, témája a határon túli magyar pluralizmus. /Kocsis Károly: Egy ellenzéki az RMDSZ-ről. Kilépünk-e a kormányból? = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), okt. 3-16./

1998. október 3.

Katona Ádám Alsócsernátonban elmondott elemzését kiegészítette, ezt közölte most a hetilap, jelezve, hogy szívesen teret biztosítanak mindenkinek, legyen az mérsékelt vagy radikális, hogy segítsenek az RMDSZ "zűrzavaros, vitákkal, ellenségeskedéssel dúsított, néha-néha titokzatos dolgaiban" való eligazodást. Az RMDSZ vezetősége nem az érvényes program, hanem egy szerző nélküli Együtt című brosúra alapján lépett a kormányba, Ezt maga Victor Ciorbea akkori miniszterelnök leplezte le budapesti beszédében és az 1997. márc. 15-i üdvözlő levelében. A kormányprogramban az önálló magyar egyetem helyett az szerepel, hogy gondoskodni kívánnak "a felsőfokú oktatási intézmények keretinek kiszélesítéséről a multikulturális egyetemek révén, és szükséglet szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén való önálló intézmények létrehozásáról /V. fejezet, 1.3./ Tudomásul kell venni, hogy "egyazon ?ernyő? alá kerültek Szövetségünkben az egykori áldozatok és hóhéraik." Katona Ádám hangsúlyozta, hogy az RMDSZ hatékonyságát rontotta "az anyaországi káros hatás: pesti példára létrehozták Kolozsvárott az erdélyi szocliberál paktumot". Katona "saját köreink szégyenletes gyöngeségének" nevezte például az ún. agyagfalvi botrány 1991-ben: 1991. okt. 5-én a Küldöttek Országos Tanácsa /KOT/ elfogadta a székelyföldi területi autonómia érdekében Agyagfalvára tervezett fellépést, az RMDSZ Székelyföldi Politikai Csoportja föllépését. Amikor azonban országos hisztéria indult ellenük, akkor nyilvánosan megtagadták őket. Mindezek miatt Katona Ádám szerint általános belső választást és rendkívüli kongresszust kell tartani, továbbá meg kell szólítani a szövetségeseket: a történelmi egyházakat, az egész magyar nemzetet, a nemzetközi emberjogi szervezeteket és szövetségesek az európai normákat vállaló román értelmiségiek. Óriási gond Erdély magyarlakta vidékein a sok ezer hektárnyi megműveletlen föld, a pénztelen családok fiataljai társadalmi fölemelkedésének biztosítása. Törődni kell a hátrányos helyzetűekkel, a moldvai magyarokkal, a magyar cigányokkal. /Katona Ádám: Megújulás: az RMDSZ jövője. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), okt. 3-16./

1998. október 6.

Okt. 6-án Párizsban, az UNESCO felsőoktatási világkonferenciáján találkozott Andrei Marga oktatási miniszter Pokorni Zoltánnal, magyar partnerével. A megbeszélésen Marga kifejtette, hogy magyar nyelvű egyetem létrehozásában nem, legfeljebb egy román-német-magyar oktatási nyelvű egyetem megteremtésében tud együttműködni. Pokorni megdöbbenéssel fogadta román kollégájának e közlését. Pokorni szerint a helyzetet még értékelni kell, mivel nem tisztázott, hogy a román miniszterelnök - kormányának eddigi hivatalos álláspontját esetleg megváltoztatva - osztja-e minisztere nézeteit. Mindenesetre aggodalomra ad okot, hogy az oktatási miniszter a kormány által megfogalmazott állásponttól eltérő törekvésének adott hangot, pedig éppen az ő feladata lenne az egyetem ügyének előmozdítása - jegyezte meg Pokorni Zoltán. Marga szerint magyar-német nyelvű Petőfi-Schiller egyetem sem lesz, pontosabban csak akkor működhet, ha ott a román is tanítási nyelv. Pokorni erre megjegyezte, hogy ilyen hármas tannyelvű felsőoktatás már van Romániában, a Babes-Bolyai Egyetemen, csak éppen nem minden karon. És fájdalmas hiányok is vannak. Arra a kérdésre, hogy az új többnyelvű egyetem megkezdhetné-e működését még a két év múlva esedékes romániai általános választások előtt, Marga kijelentette: több mint valószínű, hogy nem, azaz szerinte az ilyen intézmény létrehozása áttolódna a következő kormányzati ciklusba. Pokorni Zoltán kijelentette, hogy a magyar kormány tagjaként ezután is azon fáradozik, hogy előmozdítsa a határon túl élő magyarok törekvéseinek megvalósítását, így magyar nyelvű egyetem létrehozását is. Pokorni hangsúlyozta: jó lenne, ha ezek állami egyetemek lennének - fűzte hozzá -, de ha a román törvények, az ottani politika alakulása csak egy magánintézmény létrehozását-működését teszi lehetővé, akkor azt fogjuk támogatni. Pokorni hozzátette: ez is csak a román kormány együttműködésével valósítható meg. Ha az állami egyetem ügye ideig-óráig késedelmet szenved, akkor Budapest a magánintézmény létrejöttét támogatja. /Magyar?német állami egyetem sem lesz? Andrei Marga magyar kollégájával tárgyalt Párizsban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

1998. október 7.

Az alsócsernátoni fórum megítélésében "a román bal és jobb a Csernáton-értékelésben tökéletesen egyetértett a magyar ballal. Alkalomadtán, amikor a Kossuth rádió a Népszabadságtól kölcsönözte a tudósítást, az embernek az volt az érzése, hogy az Adevarul lapszemléjét hallja." - írta Nits Árpád. Az "ellencsernátoni szónokok" az utóbbi két év "kimagasló megvalósításait" idézték fel. Nits Árpád felidézte, hogy 1997 januárjában Kolozsváron "volt egy tanakodás arról, hogy kell-e nekünk egyetem." Mindent beleadtak, amit csak kívánt a román jobb- és baloldal, valamint az akkori baloldali magyar kormány: bemutattak multikulturális rögeszmét igazoló közvélemény-kutatást, jelenlétével adott súlyt az önálló egyetemről való lemondásnak az RMDSZ által kinevezett tanügyi államtitkár, terjedelmes újságcikk fejtegette, hogy a Bolyai Egyetem csak néhány kolozsvári könyvmoly kívánsága. Ez utóbbi Törzsök Erika aláírásával a budapesti Magyar Hírlapban és a kolozsvári Szabadságban egy időben jelent meg a Határon Túli Magyarok Hivatala akkori főnökének határozott felkérésére. Az ellencsernátoni szónok ezzel a kolozsvári Bolyai-ellenes rendezvénnyel kapcsolatban részletesen ecsetelte, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter erélyesen elhatárolódott Törzsök Erika véleményétől." "Tokay György tényleg elhatárolódott Törzsök Erikától, de egy kicsit később. Az egykori HTMH-elnök lefegyverző útmutatása után másfél évvel, miután kibukott a hatalomból, megmutatta, hogy ő is tud gondolkozni, ha már úgysincs vesztenivalója, és azt találta mondani, hogy ha az RMDSZ képtelen eredményeket elérni a kormányban, akkor kár tovább erőlködnie." - Az RMDSZ felsőbb körei "elítélik a kolozsvári szervezet kezdeményezéseit, mert állítólag éppen azok miatt állunk ilyen rosszul az egyetem ügyében. Súlyos tévedés. Nem a kolozsvári szervezet polgári fórumai buzdítottak tétlenkedésre a kormányalakítás utáni első napokban, hetekben, amikor az új kormánynak késedelem nélkül meg kellett volna tennie a legnehezebb lépéseket. Nem a kolozsvári szervezet rendezte meg a felméréssel és a Törzsök-cikkel egybekötött tanakodást arról, hogy semmi sem kell nekünk. Ezeket a politikai hibákat vagy vétségeket mások követték el. A kolozsvári szervezet a késlekedést és tévelygést látva csak kötelességükre próbálta figyelmeztetni kormánytisztviselőinket." /Nits Árpád: Ellencsernátoni forgatókönyv. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

1998. október 8.

Az ellenzék továbbra is hevesen támadja a magyar?német egyetem tervét. Az ellenzék többsége szerint a határozat alkotmány- és törvényellenes, de a szélsőségesen nacionalista pártok egyenesen polgárháború lehetőségét emlegetik az egyetem kapcsán. Liviu Maior RTDP-szenátor, volt oktatási miniszter a kormány átlátszó manőverének nevezte a magyar?német egyetemről hozott határozatot. Szerinte a kormányzati erők tulajdonképpen két egyetemet akarnak létrehozni, az egyiket - a magyart Kolozsvárott, a másikat, a németet Nagyszebenben, ám ez utóbbi hamarosan bezárhatja kapuit, mert nem lesznek diákjai, hiszen a német etnikum már úgy megcsappant Romániában, hogy a német gimnáziumok diákjainak 80 százaléka román nemzetiségű. Teodor Melescanu szenátor, volt külügyminiszter, a Szövetség Romániáért Párt elnöke szerint a magyar?német egyetem létrehozása csak félmegoldás, ami senkit sem elégít ki, hiszen az RMDSZ nem mond le a magyar nyelvű állami egyetemről. Szerinte elképzelhetetlen egy olyan multikulturális egyetem, amelynek ne legyen erőteljes román nyelvű részlege. Valeriu Tabara, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke úgy vélekedett, hogy "az RMDSZ sohasem válik ki a kormányból, mert a budapesti kormány arra kötelezi, hogy maradjon meg a koalícióban". Virgil Magureanu, a Román Nemzeti Párt főtitkára kijelentette, hogy a tervezett egyetem az RMDSZ kétségbeesett kísérlete az etnikai szeparatizmusra kulturális téren. Grigore Zanc, volt Kolozs megyei prefektus, az RTDP kolozsvári szervezetének vezetője úgy nyilatkozott: "az RMDSZ minden lépésével azt bizonyította, arra törekszik, hogy az erdélyi térségben visszaállítsa a bécsi diktátum időszakában fennállt helyzetet. Ebből természetesen nem hiányozhat a kolozsvári horthysta egyetem újraalapítása sem." A Nagy Románia Párt egyik megyei szervezete pedig kezdeményezte egy magyarellenes nemzeti gárda létrehozását, amelyet Maros, Hargita és Kovászna megyékbe vezényelnének. "Románia válságba került, halálos veszély fenyegeti, mert a Markó Béla vezette szövetség magatartásával és igényeivel polgárháborút robbanthat ki" - fogalmazta meg a szervezet félelmét Ion Mazina, a párt szenátora. /A Petőfi?Schiller egyetem okán. Polgárháborúval riogat a Nagy Románia Párt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

1998. október 9.

A magyar kormány alapvető célkitűzése, hogy elősegítse a határon túli magyarok szülőföldön maradását, a közösségek polgárosodását - jelentette ki Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnöke a Corvinus Részvénytársaság román és szlovák konzultatív testületeinek okt. 9-i együttes ülésén Budapesten. Szabó Tibor szerint a határon túli magyarok az anyaország segítsége nélkül nem tudnának lényegesen előrehaladni a gazdasági felemelkedés útján. Ezért a jövőben meg kell erősíteni a határon túli vállalkozásfejlesztési központok működését, és anyagi hátteret kell biztosítani egy információs adatbázis létrehozásához. A HTMH a jövőben megvizsgálja a Magyarországgal szomszédos országban élő magyarok gazdasági támogatására létrejött, évi 300 millió forintos forrással rendelkező Új Kézfogás Közalapítvány működését. Felülvizsgálják az alapítvány befektetéseit, a veszteséges cégeket valószínűleg felszámolják. Megvizsgálják, hogyan lehetséges külföldi, elsősorban EU-, PHARE-, CBC-forrásokat bevonni a határ menti területek fejlesztésébe. - A Corvinus Rt. egymilliárd forintos alaptőkével jött létre tavaly ősszel. A társaságot a Magyar Fejlesztési Bank, a magyarországi Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. alapította, elsősorban a működőképes magyarországi vállalkozások külföldi térnyerésének támogatására. A Corvinus Rt. kiemelt figyelmet fordított a Magyarországgal szomszédos országokba irányuló tőkeexportra. Az elmúlt egy évben 100 millió forinttal segítették a Pécsi Gabona Rt.-t az egyik bukaresti kenyérgyár megvásárlásában. /Gazdasági támogatásunk, polgárosodásunk a cél. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./

1998. október 10.

Pokorni Zoltán magyar oktatási és művelődésügyi miniszter a Népszava című napilapnak nyilatkozva kijelentette: mivel Andrei Marga tanügyminiszter véleménye nem egyezik a kormány álláspontjával, szükségesnek tartja, hogy hivatalos úton tájékozódjon a kérdésről. Pokorni már felszólította Martonyi János külügyminisztert, hogy magyarázatot kérjen a román kormánytól a helyzettel kapcsolatban. A riporternek arra a kérdésére, milyen lépéseket tesz a magyar kormány, ha Romániában történetesen mégis Marga tanügyminiszter álláspontja fog érvényre jutni, a miniszter elmondotta: a magyar kormány támogatja az RMDSZ-nek azon törekvését, hogy egyetértésre jusson koalíciós partnereivel az önálló magyar egyetem ügyében. Pokorni szerint ez elsősorban a román politikai erők ügye. A miniszter rámutatott: Budapest elsősorban arra törekszik, hogy Romániában törvényesen garantálják a magyar nyelvű oktatást. Ehhez rendelkezésükre állnak a nemzetközi kapcsolatok és szervezetek, mint az UNESCO és mások. Pokorni hangsúlyozta: továbbra is határozottan támogatják az önálló magyar állami egyetem létesítését, de mindaddig, amíg ehhez nem teremtik meg a törvényes alapokat, a magyar kormánynak lehetősége van arra, hogy alapítványon keresztül lehetővé tegye annak megalakulását. /Pokorni magyarázatot kér a román kormánytól Marga kijelentéseiért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

1998. október 10.

A Thália Színház /Kassa/ Kakukkfészek című előadásával kezdődött meg Budapesten a Vendégségben Budapesten elnevezésű színházi esték sorozata, amelynek keretében határon túli magyar együttesek mutatják be produkcióikat a főváros befogadó színházában, a Tháliában. Hónapról hónapra egy-egy határon túli magyar együttes vendégszerepel majd az Illyés Közalapítvány és a kulturális tárca támogatásával. November 1-jén a vendég a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ lesz, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház decemberben, alapítása 50. évfordulóján vendégszerepel. A kassaiak előadása előtt mutatták be Darvay Nagy Adrienne Színek Kisvárdán című könyvét, amely a kisvárdai határon Túli Színházak X. nyári fesztiválja alkalmából jelent meg. A szerző a szomszédos országokban működő hivatásos magyar társulatok elmúlt évtizedéről adott áttekintést. /Határon túli magyar színházak Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10-11./

1998. október 12.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki az elmúlt napokban az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatást, körútjának utolsó napján New York-i magyarokkal találkozott. A Szabadság munkatársa a magyar főkonzulátus által szervezett fogadáson kérdezte az elnököt látogatásán szerzett tapasztalatairól, majd az otthoni gondokról. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar kormány hajlandó-e a létrehozandó egyetemet átsegíteni a beindulás kezdeti nehézségein, Orbán Viktor igennel válaszolt. - A magyar kormány mindig is figyelemmel kísérte az RMDSZ ez irányú követelményeit. A mi meglátásunk is az, hogy a romániai magyarság legitim követelése az önálló magyar egyetem újralétesítése, hiszen volt már erre precedens: az 1959-ig önállóan működő Kolozsvár központú Bolyai Tudományegyetem. Semmi okunk sincs arra gondolni, hogy 1998-ban rosszabb idők jönnek Erdélyre, mint amilyenek az ?50-es években voltak - nyilatkozta a magyar miniszterelnök hozzátéve: - A magyar kormánynak nincs joga beleszólni a román kormánykoalícióban hozott döntésekbe. Ha az erdélyi magyarság legitim képviselői ezzel az ajánlattal egyetértenek, akkor ezt Budapest is elfogadja. Ismereteim szerint azonban az említett multikulturális egyetem létesítésére vonatkozó kormányhatározat még nem emelkedett törvényerőre, jelenleg tehát mind a magyar kormány, mind pedig az erdélyi magyarság is várakozó állásponton van- mondotta Orbán Viktor. /Orbán: Legitim követelés az önálló magyar egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

1998. október 12.

A Babes-Bolyai Tudományegyetemen műemlékvédelmi szakmérnökképzés indul. Erdélyben kevés az ilyen szakember, többségük tanulmányaikat Budapesten végezték. A román és magyar nyelven párhuzamosan induló szakra 50 főt vettek fel. Az új szakot támogatja a magyar oktatási minisztérium is. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

1998. október 14.

Okt. 14-én Budapesten ülésezett a magyar?román kormányzati vegyes bizottság. Bebizonyosodott, hogy a magyar?román kormányzati vegyes bizottság és a hozzá kapcsolódó szakbizottságok rendszere megfelelő keretet kínál a két ország kapcsolatainak fejlesztésére - hangzott el a testület tanácskozása után Németh Zsolt magyar és Mihnea Constantinescu román külügyi államtitkár közös sajtótájékoztatóján. A vegyes bizottság két elnöki tisztét a hagyományoktól eltérően - a külügyminiszterek koszovói válsággal összefüggő parlamenti elfoglaltságuk miatt - az államtitkárok látták el. A román külügyminisztérium szóvivője az MTI kérdésére közölte: mivel a parlament együttes ülésén a vita a tervezettnél hosszabbra húzódott el, és Andrei Plesu külügyminiszternek a végső döntésig jelen kellett lennie a törvényhozásban, kénytelen volt lemondani budapesti útjáról. A nap folyamán azonban telefonkapcsolatba lépett magyar kollégájával, Martonyi Jánossal. A szóvivő szerint mindkét miniszter gyümölcsözőnek minősítette a kétoldalú kormányközi vegyes bizottság tanácskozását. /Megtalálták a megfelelő keretet. Ülésezett a magyar?román kormányzati vegyes bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

1998. október 14.

Bebizonyosodott, hogy a magyar-román kormányzati vegyes bizottság és a hozzá kapcsolódó szakbizottságok rendszere megfelelő keretet kínál a két ország kapcsolatainak fejlesztéséhez - nyilatkozta okt. 14-én Németh Zsolt, Mihnea Constantinescu román külügyi államtitkárral közösen megtartott sajtótájékoztatóján, Budapesten, a vegyes bizottság tanácskozása után. A vegyes bizottság két elnöki tisztét a hagyományoktól eltérően - a külügyminiszterek koszovói válsággal összefüggő parlamenti elfoglaltsága miatt - az államtitkárok látták el. Németh Zsolt a sajtótájékoztatón elmondta: olyan ajánlásokat tartalmazó jegyzőkönyvet készítettek elő, amelyet mindkét külügyi államtitkár kormánya elé fognak terjeszteni jóváhagyás végett. Többek között ülésezett a kisebbségek és a gazdasági kérdésekkel foglalkozó albizottság is. A magyar államtitkár rámutatott, hogy Magyarország a tizenhatodik a külföldi befektetők sorában Romániában, és mindenképpen azon igyekszik, hogy ezen a listán előbbre kerüljön. Magyarország kereskedelmi forgalma Romániával dinamikusan nő, elsősorban a CEFTA-tagságnak köszönhetően. Az volt a kérése a magyar félnek, hogy 1998 decembere után Románia ne hosszabbítsa meg a búzabevitel korlátozását célzó intézkedéseit, hanem hagyja, hogy a CEFTA-tagság értelmében szabadabb kereskedelem valósuljon meg. Mihnea Constantinescu elmondta, hogy az albizottságok munkálatai modellértékűnek tekinthetők, melyek jószomszédi viszonyra utalnak, és bízik benne, hogy ezek a bizottságok olyan javaslatokat fognak tenni a kormányoknak, melyek gyakorlatias és azonnal alkalmazható lépéseket fogadjanak el. A sajtótájékoztatón szó esett a magyar-német egyetemről is. A két államtitkár kifejtette: figyelemmel fogják kísérni az ezzel kapcsolatos kormányhatározat megvalósítását, és gyakorlatba ültetését. Németh ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a magyar kormány támogatni fogja a magyar egyetem létesítését, bármilyen formában - akár az állami, akár magánegyetem - , ha az az RMDSZ-nek a kérése, attól függetlenül, hogy létrehoznak-e bármilyen multikulturális egyetemet vagy sem Romániában - mondta. A multikulturális egyetemet egyébként a magyar fél biztató, pozitív jelnek tekinti, amely elősegíti a két nemzet, a két ország kapcsolatait. Az értekezleten még szó esett a magyarországi nemzeti kisebbségek helyzetének további javításáról, valamint a Gozsdu Alapítvány körüli vitás kérdésekről. A résztvevők ugyanakkor emlékeztették a román kormányt arra a kötelezettségére, hogy a parlament ratifikálja az Európa Tanács kisebbségi nyelvi chartáját, és szeretnék, ha Románia elfogadná a közeljövőben a kisebbségi törvényt, illetve a nyelvhasználatot és a kisebbségek oktatását szabályozó törvényt, a 22-es és a 36-os kormányhatározatok tartalma szerint. /Balló Áron: Megtalálták a megfelelő keretet. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

1998. október 20.

Varga Gábor Bihar megyei RMDSZ-elnök, államtitkár elleni bizalmatlansági indítványról szóltak a pletykák, azonban erről szó sem volt az RMDSZ Bihar megyei szervezetének okt. 17-i választmányi tanácskozásán. A meghívott vendég, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: Mindnyájunkat aggaszt az eredménytelenség, nemcsak kisebbségi, hanem gazdasági szinten is, vagy éppen a korrupció elleni harc sikertelensége miatt." "Ennek az országnak nincs jövőképe, ezért kétséges a mi jövőnk is. Éppen emiatt van szükség az együttműködésre." Takács Csaba nyílt párbeszédet sürgetett az RMDSZ-en belül is. Az RMDSZ folyamatosan tárgyal Budapesttel, mondta, a magyar-magyar kapcsolatrendszer kialakításán dolgoznak. Varga Gábor megyei elnöknek csak szavazással sikerült elérnie, hogy megtarthassa beszámolóját. Kijelentette, hogy az RMDSZ "minden eddigi döntése helyes volt." "Többet tudtunk elérni az utóbbi két év során, mint addig együttvéve." Varga Gábor tarthatatlannak mondta, hogy az RMDSZ nagyváradi székházát már délután négykor bezárják. A fórumon Stark László azt kérte számon, hogy Szarka Árpád, a Megyei Munkaügyi Igazgatóság vezetője arra szólított fel egy magyar nemzetiségűt, hogy az irodában csak románul beszéljen. /Szeghalmi Őrs: Vívódik az RMDSZ. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 20./


lapozás: 1-30 ... 3151-3180 | 3181-3210 | 3211-3240 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék