udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6109 találat lapozás: 1-30 ... 3871-3900 | 3901-3930 | 3931-3960 ... 6091-6109

Helymutató: Budapest

2003. december 23.

Borbáth Erzsébet a Domokos Pál Péter Alapítvány alelnöke a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy 1992. decembere óta az alapítvány mindenese. A moldvai csángó gyermekek százai jöttek a Székelyföldre magyar nyelven tanulni. Nagyon sok türelemre, megértésre, szeretetre volt szükségük. 2000 novemberében Hegyeli Attila kezdeményezésére Klézsén a Csángószövetség hazatért fiatal értelmiségi vezetői az RMDSZ, az EMKE és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem szakembereinek segítségével kidolgoztak egy cselekvési tervet. Az oktatási fejezetet az erdélyi és moldvai tapasztalatok alapján Hegyeli Attila és Borbáth Erzsébet együtt készítette el. 1992-től 2003. szeptemberéig a Domokos Pál Péter Alapítvány gondoskodott az Erdélyben tanuló moldvai csángó diákok teljes bentlakási ellátásáról és a gyermekek felzárkóztató-nevelési programjáról. Olyan év is volt, hogy 134 diák költségeit kellett fedezni, ebből csak Csíkszeredában 104 diákét. A román kormány nem gátolt, de nem is támogatott. A magyar kormányok az első kormányváltás után fokozatosan csökkentették a támogatást. Nagyon nehéz volt összegyűjteni a pénzt. Sok-sok amerikai, kanadai, nyugat-európai, magyarországi, erdélyi magánszemélynek, civil szervezetnek is köszönhetik a csángó diákok, hogy magyarul tanulhattak, tanulhatnak. Végre a 2003-2004-es tanévre sikerült kidolgozni egy átfogó, egységes csángó oktatási programot. Ennek a részévé vált az erdélyi képzés is. A DPPA továbbra is felelősen hozzájárul a program megvalósításához, de a felelősséget átadta a megerősödött Moldvai Csángómagyarok Szövetségének. /D. L.: Gyermekek százai jöttek a Székelyföldre tanulni. Beszélgetés Borbáth Erzsébettel, a Domokos Pál Péter Alapítvány alelnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 23./A csíkszeredai székhelyű Domokos Pál Péter Alapítvány - elnöke Ferenczes István költő, szerkesztő, alelnöke Borbáth Erzsébet tanárnő - idén szeptember 30-án tájékoztatót tett közzé az alapítvány hozzájárulásáról a moldvai csángómagyar diákok erdélyi, magyar nyelvű képzéséhez a 2003-2004-es tanévben. Eszerint a 2002-2003-as tanévben 71 moldvai csángó diák tanult Erdélyben és a bukaresti Ady Endre Líceumban a DPPA támogatásával. - Kitűnő eredménnyel diplomázott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán Füstös Gabriella, aki sikeres versenyvizsgával Csíkszeredában dolgozik, és az ott tanuló 45 csángó diák pszichopedagógusa is. Lujzikalagorban tartotta első magyar nyelvű miséjét a Gyulafehérváron végzett Palkó Ágoston, illetve Magyarfaluban a Veszprémben végzett Polgár Róbert. Megjelent a Budapesten tanuló Iancu Laura Johófiú Jankó. Magyarfalusi csángó népmesék és más beszédek című gyűjteménye. Azonban egyre kevesebben folytatják tanulmányaikat elméleti líceumokban, kevesen jutnak be főiskolára, egyetemekre. A Csíkszeredában tanuló moldvai csángó diákok felzárkóztató, nevelési programjának megvalósításához létfontosságú volt az Erdélyi Fiatalokért Alapítvány tulajdonában lévő, a DPPA által működtetett csángó bentlakás, amely a csángó gyermekek számára létesült 1993-ban. /Beszédes számok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 23./

2003. december 23.

Kilencedik alkalommal osztotta ki díjait a Bálint András Alapítvány kuratóriuma. A Hargita Népe hajdani munkatársának emlékére családja és barátai által tett alapítvány évente olyan székelyföldi pályakezdő újságírókat részesít elismerésben, akik tehetséggel, elkötelezettséggel szolgálják a régió magyarságának érdekeit. Az idei díjazottak: Mirk Kata-Szidónia és Iancu Laura. A két fiatal lány hazatért a majd évtizedes külföldi tanulás és peregrináció után. Mindkét díjazott a csángó-ügy elkötelezettje. Mirk Kata-Szidónia a Moldvai Magyarság folyóirat szerkesztőjeként, a moldvai Magyarfaluból indult Iancu Laura pedig Budapesten nyert pszichológusi képesítést. Borsodi Zoltán vállalkozó ajánlotta fel a díjjal járó pénzösszeget, ezt toldotta meg Bencze Tibor a Corvina Könyvkereskedés és Burus Endre a Pro Print Könyvkiadó ajándékaival. /Sarány István: Bálint András-díj - kilencedikszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./

2003. december 23.

József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténész-tanár Amire a levelek lehullnak /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2003/ címmel első világháborús archív fotókból, néhány tábori postai levelezőlapból és zubbonynoteszbe jegyzett emlékekből összeállított egy karácsonyi ajándék könyvet. Romsics Ignác történész adatai szerint - Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 1999 - az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia összesen 9 millió embert állított fegyverbe, közülük 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. A 9 millióból 1,1 millió esett el, csaknem 3,6 millió sebesült meg, s több mint 2 millió került hadifogságba. A magyarság ezt a csapást, egykori országa háromnegyedének elvesztését többé már nem tudta kiheverni. József Álmos könyve a magyarság pusztulásának a kezdő éveit idézte fel. /Sylvester Lajos: Csináltunk szép karácsonyfát...= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./

2003. december 30.

A magyar-román gazdasági vegyes bizottság ülésén, Budapesten, a két ország közötti kapcsolatok fejlődését sikersztorinak nevezte Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára: a kereskedelmi forgalom a két ország között az idén mindkét irányban mintegy 40 százalékkal bővült, Romániával élénkült leginkább a kereskedelmi kapcsolat. A forgalomnövekedés mintegy 4600 magyar kis- és középvállalkozás tevékenységének eredménye.250 millió dollárnyi Magyarországról származó tőkeberuházás történt Romániában, de a tényleges érték a helyettes államtitkár szerint a félmilliárd dollárt is eléri. A megbeszélésen szó volt arról a közös földgázvezetékről, amely öt ország együttműködésében épülne és a Kaszpi-tengerről érkező földgáz szállítását oldaná meg Közép-Európa térségébe. Ugyancsak folynak a tárgyalások a villamos rendszerek összekapcsolásáról. /Magyar-román gazdasági kapcsolatok. Sikersztori. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2003. december 30.

Pomogáts Béla Erdély és az erdélyi irodalom egyik leghűségesebb számon tartója és propagátora. Tevékenységét díjak, elismerések sora jelzi, többek között most novemberben vehette át Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Hídverő-díját, majd decemberben Csíkszeredában a Julianus-díjat is. Legújabb kötete, a Fordulatok Erdélyben /Közdok Kiadó, Budapest/ című cikk- és beszámológyűjtemény az 1988-1990 közötti írásaiból válogatott. Egyes román vezetők arra gondoltak 1989-ben, hogy az idegenektől megtisztult ország népe a nagy álom beteljesedése után még gazdasági csodára is képes lesz, ez pedig feledteti majd a meghozott áldozatokat... Ez a változat nem előzménytelen. 1941. július 8-án, a román kormány gyűlésén Antonescu ezeket mondta: "Vállalva a kockázatát annak, hogy önök közt még fellelhető néhány tradicionalista nem ért velem egyet, én a besszarábiai és bukovinai zsidóság egészének a kitelepítését javasolom, amely lakosságot át kell hajítani a határon. Ugyanakkor jónak látom az ukránokat is kitelepíteni, akiknek jelenleg semmi keresnivalójuk nincs itt. Közömbös számomra, ha barbárként vonulunk is be a történelembe. A Római Birodalom a jelenkor megítélése szerint számos barbarizmust követett el, mégis a legnagyobb politikai rendszer volt. Nem létezik ennél kedvezőbb történelmi pillanat számunkra. Ha szükséges, használják a gépfegyvereket." (Martiriul evreilor din Romania 1940-1944. Documente si marturii. 140-141. o.) /Kiss János: Tiszta beszéd (A Fordulat Erdélyben című kötet margójára). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2003. december 31.

A Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. tervei szerint a jövő évi befektetéseinek értéke eléri a 3 milliárd forintot, 2005-ben pedig a 4 milliárdot - jelentette ki Reményi Zoltán, a társaság vezérigazgatója Budapesten. A Corvinus Rt. az idén a Szabolcs Gabona Rt.-vel 500 millió forintot fektetett be egy kolozsvári székhelyű malomipari társaságba, és 100 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a Danubius Rt.-vel közösen indított szovátai beruházásnál. A Corvinus Rt. további 130 millió forintot fektetett be szintén kolozsvári székhelyű beruházásba a magyarországi Megatrend informatikai céggel, és mintegy 230 millió forintos beruházást hajtott végre a szegedi székhelyű Goboker társasággal, amely erdélyi, épületgépészeti szerszámokat, alkatrészeket forgalmazó cégbe fektetett be. /Corvinus Rt.: 3 milliárd forintos befektetési terv. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./

1996. augusztus 5.

A református világtalálkozóhoz kapcsolódó ünnepség keretében aug. 5-én Nagykárolyban, szülővárosában, a templomkertben leleplezték Károli Gáspárnak, a Biblia fordítójának szobrát. A félalakos szobor Deák Árpád fiatal marosvásárhelyi szobrász alkotása. Márkus Endre lelkipásztor 1993-ban kezdeményezte, hogy állítsanak szobrot a város nagy szülöttjének, nemcsak reformátusok, hanem katolikusok, sőt ortodoxok is adakoztak, a legnagyobb segítséget a gönci testvérgyülekezet adta. A szoboravató ünnepségen többek között Szilágyi Ferenc, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem dékánja, Beraru Ioan ortodox és Opris Gheorghe görög katolikus pap mondott beszédet, Kovács Jenő polgármester az ittmaradást szorgalmazta, Nagy László helybeli tanár pedig könyvet írt erre az alkalomra Károli Gáspárról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest, aug. 8./

1999. március 29.

Erdély püspökei és vezető papjai bebörtönzése után a kommunista diktatúrában megkezdték a szerzetesek letartóztatását is. Dr. Szim Irén Lídia apácát 1954. aug. 23-án tartóztatták le. 1951-ben ő kézbesítette Jakab Antal ordinátusnak a bukaresti nunciusnak szánt levelét. Ezt kémkedésnek minősítették. Dr. Szim Irén a kolozsvári egyetemen volt tanársegéd a neveléslélektan tanszéken. 1948-ban, amikor a kommunista tanárok vették át a vezetést az egyetemen, lemondott. Letartóztatása után nyolc hónapig hallgatta ki a Securitate. 1955-ben közölték vele, hogy hazaárulásért 16 év börtönre ítélték. A legfelsőbb katonai törvényszék ezt az ítéletet - bizonyítékok hiányában - megsemmisítette, az újabb tárgyaláson 5 évre ítélték. Végül 1957-ben szabadon engedték. Szim Irén jelenleg Gyulafehérváron él. /Hetényi Varga Károly: Akit üldöztek az igazságért. 16 év börtön egy levélért. = Keresztény Élet (Budapest), márc. 29./"

1998. március 29.

Erdély püspökei és vezető papjai bebörtönzése után a kommunista diktatúrában megkezdték a szerzetesek letartóztatását is. Dr. Szim Irén Lídia apácát 1954. aug. 23-án tartóztatták le. 1951-ben ő kézbesítette Jakab Antal ordinátusnak a bukaresti nunciusnak szánt levelét. Ezt kémkedésnek minősítették. Dr. Szim Irén a kolozsvári egyetemen volt tanársegéd a neveléslélektan tanszéken. 1948-ban, amikor a kommunista tanárok vették át a vezetést az egyetemen, lemondott. Letartóztatása után nyolc hónapig hallgatta ki a Securitate. 1955-ben közölték vele, hogy hazaárulásért 16 év börtönre ítélték. A legfelsőbb katonai törvényszék ezt az ítéletet - bizonyítékok hiányában - megsemmisítette, az újabb tárgyaláson 5 évre ítélték. Végül 1957-ben szabadon engedték. Szim Irén jelenleg Gyulafehérváron él. /Hetényi Varga Károly: Akit üldöztek az igazságért. 16 év börtön egy levélért. = Keresztény Élet (Budapest), márc. 29./

1998. december 15.

Péter Ferenc a Securitate tisztje volt, közben embereket próbált menteni. Elmondta mindazt, amit tudott. Őt is beszervezték, Erdélyi Elemér tábornok előtt tette le az esküt. A lehallgató részlegnél dolgozott. Amikor Király Károlyt kezdték lehallgatni, akkor Péter Ferenc a segítségére sietett. Király Károly öccsének jelezte, hogy bátyját lehallgatják. Király Károly jóban volt Jeszenszky Ferenc főorvossal, neki adta oda az orvosi leleteit, hogy azokat továbbítsa Budapestre, hogy ott ellenőrizzék azokat. Péter Ferenc figyelmeztette Király Károlyt, hogy Jeszenszky Ferenc is a szekusok beépített embere. – 1968-ban létrehozták Csíkszeredában a Hargita napilapot, új szerkesztőséget alapítottak. A Securitate elkezdte a beszervezést, a szerkesztőség 15 tagjából hetet beszerveztek. A hetvenes évek második felében Albert Antal volt a főszerkesztő, őt is figyelték. Mellette dolgozott Kolozsi Márton, aki beszervezettként figyelte főnökét, hasonlóképpen a szerkesztőségben volt és jelentett Zöld Lajos és Hecser Zoltán. Tőzsér József is vállalta a kollaborálást. – Sütő András sikaszói házába is lehallgató-készüléket szereltek be. Buzgón jelentette Sütőről Bertalan Sándor néptanácsi titkár, aki Csíkszeredán Albert Antallal egy házban lakott, így róla is jelentett. – Voltak olyanok, akiket nem tudtak beszervezni a szekusok, hiába tettek meg mindent, így például Ferenczes Istvánt, ifj. Hegyi István tiszteletest Székelyudvarhelyről, de Katona Ádámot sem. – Antal József katolikus esperest zsarolták, így elérték a fiatal papok elhelyezését, Incze Dénes katolikus papot is zsarolták. Száva István unitárius lelkész egyben a Securitate tisztje is volt. Kiküldték Németországba, hogy figyelje a magyar emigrációt, lehet, hogy ma is aktív. – Márkos András festőművész is beszervezett volt, Németországba ment. – Nagy Benedeket is beszervezték, ő Kiss Lajos szekus alezredeshez tartozott. Nagy Benedek az RMDSZ szenátora, így rendkívül sok kárt tud okozni az RMDSZ-nek, írta Péter Ferenc. – Hajdú Gábort, a későbbi szenátort és Borbély Imrét nem tudták beszervezni. – Verestóy Attila fiatalon belekerült a Vipera nevű bandába, egyedül neki nem lett baja. Mielőtt Bukarestbe ment, őt is beszervezték. Péter Ferenc hibának tartja, hogy kezdetben az RMDSZ nem követelte meg, hogy tagjai, vezetői vallják be, az esetleges beszervezést. Így ezután a titkosszolgálat bármikor újra megzsarolhatja őket. – 1989 decemberében, amikor a tömeg behatolt Csíkszeredában a szeku épületébe, Péter Ferenc ott volt köztük, ő tudta, hol vannak a fontos dossziék, elhozta azokat. Utoljára Pataki Imrénél voltak ezek a dokumentumok, aki 1992-ig Hargita megye prefektusa volt. – Koszta Nagy István szintén besúgó volt, a nyugati magyar emigrációt figyelte, majd hazatért. Bitay Ödön feladata volt Demény Lajos történész figyelése. – Sánta Imre keramikus is besúgó volt, áttelepült Pápára. – A belügynek dolgozott Gaál András festőművész is. – Svédországba települt, onnan jelentett Szakács András és Rátóti Gyula ügyvéd. – Barabási László csíkszeredai múzeumigazgató is besúgó volt. Csíkszeredában közismert besúgó volt Jánosi Pál, szintén a múzeumnál dolgozott. Bokor Gyula székelyudvarhelyi tanárember is a belügynek dolgozott. /Péter Ferenc: A Securitate és a magyarok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 1., folyt.: dec. 8., dec. 15./"

1994. január 12.

1987. febr. 26-27-én Ceausescu összehívta a Magyar és a Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát. Ez a két fantomszervezet korábban sem fejtett ki semmilyen tevékenységet, de már évek óta a látszat kedvéért sem ülésezett. A diktátor akkor azért hívta össze a két tanácsot, hogy elítéljék a Budapesten megjelent Erdély történetét. A történelmi munkát nem is ismerték, de az ülésen el kellett ítélniük. Többek között Bálint Ferencet, a szászrégeni sörgyár párttitkárát is felrendelték Bukarestbe. Ez volt az utolsó útja. Azt mondták, hogy kiugrott a bukaresti szálloda ablakán és meghalt, még a gyűlés előtti napon, febr. 25-én. Talán nem akarta elmondani az elítélő szöveget? A családja nem tudta meg, valóban mi történt. Holttestét hazahozták. Teljesen összetört, felhasított volt, szúrás nyomát is látták a holttesten. A gyilkosság tényét erősíti meg, hogy nagyszámú szekus lepte el a környéket, figyelték a családot és kérdezgették őket. /Tófalvi Zoltán: Túlságosan sokat tudott, kidobták az ablakon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 12./"

1994. február 2.

A katolikus lelkiségi lap, a Lélek Szava /Budapest/ 1993. máj. 5-i száma közölt részletet Scholtz Klára nővér Nagyváradi emlékeim című művéből egy részletet. Ebben a szerző emlékezett a vértanú püspökről, dr. Scheffler Jánosról /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./, akit letartóztattak és a jilavai börtönbe vittek. Amikor a püspök érezte, hogy már nem sokáig bírja, akkor megkérte zárkatársát, Nimburger kolozsvári cipőnagykereskedőt, hogy amikor haldoklik, imádkozza felette a Miatyánkot és a bánat-imát. "Így szeretnék jutni az Örök Bíró elé" – mondta. A püspök dec. 6-án meghalt zárkatársa, zsidó rabtársa karjaiban. Nimburger egy jobb érzésű őrt megkért, figyelje meg, hová temetik a püspököt. A zárkatárs Nimburger szabadulása után Szatmárra sietett és mindent elmondott az ottani papoknak, egyben később saját költségén elhozatta a püspök hamvait, hogy a szatmári székesegyházba temessék el. Elmondta, hogy élete legmeghatóbb idejének tartja, amit a börtönben töltött, ott megtért. Püspök fogolytársa vezette be őt a hit titkaiba. Nimburger egész családjával katolikus lett. /Hadrava Nándor tb. kanonok, Nagyvárad: Vértanú püspökünk utolsó napja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./

1997. október 8.

II. János Pál pápa a kárpátaljai római katolikus hívek apostoli adminisztrátorává nevezte ki Majnek Antal ferences szerzetest, a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság püspökét. A 46 esztendős, budapesti születésű Majnek Antalt a ferences rendtartomány küldte 1989-ben missziós munkára Kárpátaljára. Kárpátalján a lakosság négy százaléka, hatvanezer lélek római katolikus. Nyolcvan százalékuk magyar. A Szentszék 1992-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Ukrajnával. A Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóságot 1993-ban hozta létre. Ennek püspöke Majnek Antal. Ukrajnában ötmillió görög katolikus él, akiket Miroszlav Ivan Lubacsivszki lembergi bíboros kormányoz, akik 1991-ben tért haza hazájába római száműzetéséből. /MTI/

1997. október 11.

Strasbourgban rendezték meg az Európa Tanács 40 tagországának állam- és kormányfői találkozóját. Magyar-román találkozó is volt volt Strasbourgban. Emil Constantinescu elnök kérésére kerül erre sor, aki jelezte: miközben az európai színtéren nagyra tartják a magyar-román viszony modellértékű alakulását, vannak zavaró körülmények is. Szóvá tette, hogy egyes magyarországi politikusok Erdélyben esetenként olyan kijelentéseket tesznek, amelyek az ottani nacionalista erők számára "hivatkozási alapot" teremtenek. Horn Gyula miniszterelnök kijelentette, hogy Budapest ettől elhatárolódik, mert az ilyen megnyilvánulások az egész Kárpát-medence stabilitására hatnak kedvezőtlenül. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

1997. október 12.

A Csemadok Országos Tanácsa okt. 10-12-e között rendezte meg Kassán a XXVII. Fábry Napokat, a kárpát-medencei értelmiség találkozóját. A rendezvény Fábry Zoltán-emlékkiállítás megnyitásával kezdődött, amelyen beszédet mondott Gál Sándor író, majd Kolár Péternek, a Csemadok elnökének üdvözlő beszéde után sor került az eszmecserére. "A vádlott megszólal" című részben Fábry Zoltánra emlékeztek: Gáll Ernő /Kolozsvár/, Koncsol László /Pozsony/, Kovács Győző /Budapest/, Turczel Lajos /Pozsony/. "A gondolat igaza" című vitarészben Dobos László, Fonód Zoltán, Duba Gyula /Pozsony/ és Tóth László /Budapest/ értekeztek a kortárs kelet-európai értelmiség szerepvállalásáról. A "Hazánk, Európa" részben Pomogáts Béla és Lengyel László /Budapest/, valamint Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke beszéltek az európai integráció esélyeiről és a kisebbségben élő közösségek önazonosságának és művelődésének esélyeiről az egységesülő Európában. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 16., 1134. sz./

1997. október 13.

Birtalan József, az RMDSZ gazdasági alelnöke hétfőn, okt. 13-án Budapesten találkozott Szent-Iványi Istvánnal, az SZDSZ országgyűlési frakciójának vezetőjével. A megbeszélésen, amelyen részt vett Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is, a két politikai szervezet közötti kapcsolatok fejlesztéséről, az RMDSZ-nek nyújtandó és az SZDSZ által felajánlott - különösen gazdasági téren hasznos - szakmai segítségről, a kétoldalú együttműködés más kérdéseiről folytattak eszmecserét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 15., 1033. sz./

1997. október 15.

Az RMDSZ 1990 óta rengeteg fórumon kérte az önálló Bolyai Egyetem visszaállítását, minden kongresszusán elhangzott ez a követelés. Victor Ciorbea miniszterelnök budapesti látogatásakor kijelentette: lesz Bolyai Tudományegyetem Kolozsváron. Hazatérése után a repülőtéren már arról beszélt, hogy támogatja a külön román és magyar tagozat felállítását, de a Babes-Bolyai Tudományegyetemen belül. Egy hónappal később Emil Constantinescu elnök még egyértelműbben zárta ki az oktatási intézmény szétválasztási lehetőségét. - A NATO madridi döntése után újraindult magyarellenes kampányban újra és újra előkerül a Bolyai Tudományegyetem ügye. A kormányfő, az oktatási miniszter az egyetem multikulturális jellegét hangsúlyozza. Az RMDSZ legutóbbi kongresszusa ismét szerepeltette programjában a Bolyai Tudományegyetem megteremtésének követelését, tudósított Marosvásárhelyről Bánhidi Emese. /Népszava, okt. 15./

1997. október 15.

Okt. 22-én Budapesten, az 1956-os forradalom 41. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a romániai magyar diákszövetségek képviselői is jelen lesznek. Az '56-os hősök emlékére a Bem téren az OMDSZ nevében is koszorút helyeznek el az erdélyi küldöttek. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 15., 1033. sz./

1997. október 18.

A Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete a keresztény egyházak felelősségéről tartott konferenciát okt. 18-án. Pozsgay Imre úgy fogalmazott, hogy a nemzet számít az egyházakra, és minden keresztény egyház tartozik a nemzetnek. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök arról beszélt, hogy a magyarság és a kereszténység szétválasztása lehetetlen. A hit és a nemzet összefonódása a csonka ország határain felülemelkedő egységet eredményezheti. Tőkés László püspök emlékeztetett az 1989 előtti üldöztetéseire. Az 1989-es rendszerváltozás után sokan szemére vetették, hogy miért politizál. Tőkés László kiemelte: a szocialista-liberális magyar kormány csak két évig tartotta magát a határon túli magyarsággal szemben az Antall József idején elkezdett támogatópolitikát, majd eltávolodott attól. /Magyar Hírlap, okt. 20./

1997. október 18.

76 Ezekilencszázötvenhat, te csillag /Püski Kiadó, Budapest/ antológiát /alcíme: A forradalom és szabadságharc olvasókönyve/, amelyet Medvigy Endre és Pomogáts Béla szerkesztett, ismerteti Bogdán László. A kötetben olvasható többek között Tamási Áron Magyar fohász című vallomása, Füst Milán üzenete: "Nacionalizmus.e az, ha valaki tönkretett, agyongyötört szegény kis magyar hazája sorsán évek óta sírva fakad?", Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című verse, Sinka István, Szabó Lőrinc, Kassák Lajos verse mellett, továbbá Illyés Gyula évekig kéziratban lappangó nagy verse, az Egy mondat a zsarnokságról, Márai Sándor 1956 karácsonyára írt Mennyből az angyal című verse, de Nagy Gáspárnak a nyolcvanas években nagy vihart kavaró Öröknyár, elmúltam 9 éves című költeménye. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

1997. október 20.

Okt. 20-án küldöttség élén Romániába látogatott Horn Gyula miniszterelnök, viszonozva Victor Ciorbea kormányfő márciusi budapesti látogatását. Horn Gyulát a repülőtéren Adrian Severin külügyminiszter üdvözölte, akivel rögtön külön-megbeszélést tartottak. A magyar küldöttség tagjai között több miniszter mellett Tabajdi Csaba politikai államtitkár is jelen volt. Horn Gyula tárgyalt Victor Ciorbea miniszterelnökkel, aki kijelentette: a látogatás fontos állomás a két ország kapcsolatainak folyamatában. Horn Gyula válaszában elmondta, szeretné, ha ezek a találkozók gyakorlattá válnának. "Az ön kormány több évtized óta az első, amely valóban végig akarja vinni az érdemi változásokat és reformokat." Először tapasztalja, hogy amiben megállapodtak, azt teljesítik, amire ritkán volt példa az eddigi kapcsolatok történetében - mondotta a magyar miniszterelnök. - Horn Gyula helikopteren néhány órás látogatásra Sepsiszentgyörgyre érkezett. A városban Orbán Árpád Kovászna megye tanácselnöke és Gheorghe Tatu prefektus magyarul, illetve románul köszöntötte. A magyar kormányfő eszmecserét folytatott a megye vezetőivel, a téren üdvözölte a lakosokat, majd a Székely Mikó Kollégiumba látogatott, ahol a sajtó képviselőivel is találkozott. Este visszatért Bukarestbe. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./ A magyar kormányfő Sepsiszentgyörgyön mondott rövid beszédében kifejtette: "megvan a reális esélye, hogy itt a székelyek, a magyarok valóban egyenjogúak legyenek. És ez óriási dolog." /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

1997. október 21.

Horn Gyula miniszterelnök okt. 21-én, romániai látogatása második napján az RMDSZ vezetőivel találkozott, a szövetség bukaresti székházában. Az egyórás megbeszélésen értékelték az elmúlt esztendő eseményeit, szóltak a pozitív lépésekről, a két sürgősségi kormányrendeletről, ugyanakkor aggodalmukat is kifejezték az utóbbi idők sorozatos magyarellenes és RMDSZ-ellenes támadásai miatt. A sajtónak nyilatkozva Markó Béla szólt arról is, hogy e támadásokban vezető szerepet játszik az ellenzék, kísérletet tesznek a koalíciós partnerek közötti viszony megrontására is. Horn Gyula sajtótájékoztatóján kitért a magyar nyelvű felsőoktatás kérdésére is. Elmondta, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök türelmet kért ebben a témában. Folynak az előkészületek egy magyar fakultás megnyitására a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, továbbá önálló magyar egyetem felállításával is foglalkoznak. Horn Gyula Sepsiszentgyörgyön magyar polgármesterektől hallotta, hogy amióta az új kormány van hatalmon, óriási változások mentek végbe, Ciorbea nyitott a kisebbségi kérdések iránt. A kettős állampolgárság kérdése nem időszerű, állapította meg Horn Gyula. Emil Constantinescu elnök is fogadta a magyar kormányfőt. A tárgyalások után a két miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott. Mindketten eredményesnek tartották a megbeszéléseket. Megállapodás született további két határátkelő megnyitásáról, közös brókerház létesítéséről, román-magyar ifjúsági alap létrehozásáról. A két kormányfő egyetértett abban, hogy új magyar egyetemet kell létesíteni Romániában, tudomásul véve a Babes-Bolyai Tudományegyetem multikulturális helyzetét, ez az egyetem egy másik városban létesülne. Horn Gyula kíséretével együtt okt. 21-én délután hazaindult Budapestre. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./ A Népszabadság és az Erdélyi Napló idézte Horn Gyula miniszterelnök kijelentését: "Az RMDSZ vezetői kifejtették, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztása, illetve az azon belüli magyar tagozat vagy kar létrehozása az adott helyzetben lehetetlen, s ezért kellene egy új egyetemet létesíteni egy később meghatározott városban. Ez az RMDSZ-nek, mint ebben a kérdésben hiteles illetékesnek a konkrét igénye, amit a magyar kormány természetesen támogat." Másnap azonban az RMDSZ vezetői nyilatkoztak, hogy szó sem volt a Bolyairól való lemondásról. Az Erdélyi Naplónak Asztalos Ferenc képviselő elmondta: a Bolyai Tudományegyetemről lemondásról nem tárgyaltak Horn Gyulával. /Román Győző: Horn nem egy nyelvet beszél az ellenzékkel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4., Lesz magyar egyetem, de nem Kolozsváron. = Népszabadság, okt. 22./ Okt. 21-én Horn Gyula magyar miniszterelnök és a kíséretében lévő hivatalos magyarországi vendégek ellátogattak az RMDSZ bukaresti székházába, ahol a vendégeket Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ többi vezetői, több szenátora és képviselője, Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter fogadták. Az ez alkalommal létrejött beszélgetésen többek között jelen volt Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési, Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi, Csiha Judit privatizációs miniszter, Bagi Gábor külügyi helyettes államtitkár, több magyarországi üzletember. A vendégeket Markó Béla köszöntötte, kiemelve, hogy ez a találkozó merőben új körülmények között zajlik, hiszen az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt. A szövetségi elnök rövid helyzetelemzést tartott az RMDSZ kormányzati munkájáról, a szövetség főbb célkitűzéseinek megvalósításával kapcsolatos problémákról, a koalíciós együttműködésről, és kidomborította, hogy a romániai magyarság érdekeinek megfelelően az RMDSZ támogatja Magyarország európai integrációját s a román-magyar kapcsolatok fejlesztését. Horn Gyula válaszában őszintén gratulált az RMDSZ-nek a kormányzásban vállalt szerepéért, és kifejtette, hogy az RMDSZ, a romániai magyarság előtt történelmi esély áll: kormányzati tényezőként tenni azért, hogy a két ország és nép közötti megbékélés és együttműködés, jószomszédi kapcsolatok megoldást hozzanak régi problémákra. Kijelentette, modellértékűnek mondható a két kormány, a két ország kapcsolata, Romániában ma olyan kormány van hatalmon, amely tenni akar és tud is a két ország közötti jó kapcsolatokért, a kisebbségi kérdés európai normák szerinti rendezéséért. Utalt arra, hogy a magyar kormány határozottan támogatja Románia integrációs törekvéseit. Ugyanakkor kifejtette, hogy a felerősödő nacionalista uszítás ellen mindkét országban tenni kell, nem lehet eltűrni a kapcsolatokat romboló, nemzeti gyűlöletet keltő propagandát. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 21./

1997. október 21.

Erdély Honlap /EHO/ címmel új nonprofit Internet-magazin született. A négynyelvű lap politikamentes, a hagyományos. Erdélyről szóló emigráns kiadványokkal szemben az Erdélyi Honlap igyekszik naprakész információkat adni színházi bemutatókról, kiállításokról, fesztiválokról, felvételi lehetőségekről, pályázatokról, továbbá segítséget kíván nyújtani romániai magyar íróknak /FAGYÖNGY irodalmi rovat/, képzőművészeknek /KÉP-ZŐ képzőművészeti rovat/, zenészeknek /KOTTA zenei rovat/ internetes publikációkra. A Városnéző rovatban minden erdélyi városról olvasható leírás. A HITVILÁG rovat teret ad Erdély minden történelmi és újkori felekezetének. Fel lehet iratkozni az EHO társalgási listájára. A szerkesztő várja az együttműködőket. Az oldalak összeállítása Budapesten történik, a leveleket a következő címre várják: KabiNET H-1462 BUDAPEST Pf. 685 /e-mail: [email protected]/. Az Interneten az Erdély Honlap https://sophia.jpte.hu/erdely címen található. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 21./

1997. október 22.

22-én Göncz Árpád köztársasági elnök Budapesten, az Országházban 1956-os emlékérmeket adott át azoknak az elítélt, börtönviselt erdélyieknek, akik a magyarországi forradalom megtorlásait követően román börtönökben és lágerekben töltöttek hosszú éveket. Idén huszonnégy erdélyi vehette át a rangos kitüntetést. A kitüntettek nevében Mózes Árpád kolozsvári evangélikus püspök köszönte meg a figyelmességet, jelezve: a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága olyan erdélyi bizottság felállítását tervezik, amely felkutatja az '56-os erdélyi elítéltek névsorát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./ A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a budapesti Erdélyi Gyülekezet támogatásával többnapos magyarországi látogatáson vehettek részt a kitüntetett erdélyi ötvenhatosok, akiket Göncz Árpád kitüntetett. Immár harmadik alkalommal került sor ezekre a kitüntetésekre. Huszonnégyen vehették át most a kitüntetést, rajtuk kívül posztumusz 1956-os emlékérmet adományoztak Ambrus János, Dohi M. Árpád, Ezse Imre, Opra Benedek, Ravasz Győző Viktor és dr. Szikszay Jenő egykori elítélteknek, akik hosszú éveket töltöttek börtönökben, munkatáborokban. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ Az erdélyi '56-osok kitüntetése az azóta elhunyt Németh Géza gondolata volt. Három évvel ezelőtt ugyancsak a Reménység Szigetének volt a vendége az első 42 fős csoport, akik elsőnek kapták meg Budapesten az 1956-osoknak járó kitüntetést. Tavaly egy másik csoportot részesítettek elismerésben, a mostaniak zárják a sort. A reménység Szigetén most a kitüntetett erdélyiek elmondták gyötrelmes történetüket. "A magyar szekusok nagyon hitványak voltak. Jobban vágtak, mint a románok." - emlékezett az egyik. /Kristály Lehel: Jobban vágtak a magyar szekusok, mint a románok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./ A most kitüntettek közül 15-en brassóiak, négyfalusiak, olyanok, akik 1956-ban Brassóban tanultak. A magyarországi forradalom hírére 1956. nov. 5-én ifjúsági szervezetet alakítottak, az EMISZ-t /Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség/. A 77 EMISZ-tagot két év múlva, 1958 augusztusában tartóztatták le, amikor legtöbbjük már betöltötte a 18. életévét, hogy felelősségre vonhassák. Több hónapi vallatás után 15 és 25 év közötti börtönre ítélték őket. Köztük volt Mózes Árpád, aki most evangélikus püspök. A bebörtönzöttek hat év múlva, 1964-ben szabadultak, főként a nyugati diplomácia erőfeszítéseinek köszönhetően. - Dr. Szikszay Jenő nem volt ötvenhatos, hanem a magyar kultúra megszállott népszerűsítője. Főbenjáró bűnként rótták fel neki, hogy a Brassói Lapok hasábjain magyar irodalomtörténetet jelentetett meg, amikor a középiskolai tankönyv nem jelent meg. Titokban pedig a nem marxista szempontú magyar irodalomtörténetet írta. Gyanús körülmények között halt meg 1977-ben, felesége ma is állítja, hogy meggyilkolták. Kéziratait elkobozták. Szabó Károly szenátor szerint nincs akadálya annak, hogy Szikszay irodalomtörténetét visszaadják, amennyiben az megvan a Romáén Hírszerző Szolgálat irattárában. /Ambrus Attila: Igazságtételt Erdélyben is! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./

1997. október 23.

Ok. 23-án Budapesten több helyen megemlékeztek a forradalom évfordulójáról. Ökumenikus istentiszteletet tartottak a Bazilikában. Tőkés László püspök a Szent Jobb-kápolnában őrzött '56-os forradalmi zászló előtt tisztelegve gyertyát gyújtott, majd beszédében a Bibliából, a Példabeszédek könyvéből idézett: "Az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népeknek" - mondta, és arra figyelmeztetett: a koszorúzók között akadnak olyanok is, akik egykor üldözték '56 hőseit. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

1997. október 25.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Egylet és a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága közös rendezésében okt. 24-25-én Kolozsváron tartották a Magyar Ifjak Világfóruma Erdélyi Társaságának /MIVET/ alakuló ülését, amelyen 15 erdélyi magyar ifjúsági szervezet vett részt. Elfogadták a MIVET alapszabályzatát és megválasztották vezetőségét. A MIVET a világban szétszórt magyarság lelki, szellemi, kulturális és gazdasági közeledése, továbbá a magyarsággal együttélő népekhez fűződő kapcsolatok erősítése céljából alakult meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./ A frissen megválasztott elnök, Makkai Zsolt elmondta, hogy szervezetük megalakulásának előzménye az, hogy 1996-ban Budapesten megalakult a Magyar Ifjak Világfóruma, mint a Magyarok Világszövetsége ifjúsági szárnya. Feladatai között van a határon kívül élő fiatalok nyelvi, kulturális és nemzeti öntudatának erősítését és megmentését. A MIVET elsősorban cserekapcsolatok kialakításában és a másik régiók magyarjaival közös programok szervezésében merül ki tevékenységük. /Antal Orsolya: Mi is az a MIVET? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

1997. október 28.

Tőkés László püspöknek a Budapesten, máj. 9-én az Európai Hét keretében elhangzott beszédének szövegét közölte Partiumi Közlöny. Tőkés László kijelentette, át kellene alakítani a magyar szomszédsági politikát, nem kellene lefokozni a kisebbségi kérdést, fel kellene hagyni az óvatoskodó, konformista, nemzeti kisebbségből fakadó magatartással. A jelenlegi magyar kormány-politikának a "legfőbb gyengéje, hogy nem tud nemzetben, egész térségünk összefüggéseiben gondolkodni." Erre példa és bizonyíték Kovács László külügyminiszter 1996. jún. 10-én elhangzott kijelentése: "Magyarországnak nem áll szándékában feláldozni a szomszédságában élő magyarságot, de a határon belül élő tíz és félmillió lakost sem áldozza fel a környező magyarság vélt vagy valós érdekeiért." Bizonyíték továbbá a "magyar-magyar csúcs példátlan egyezségének a felrúgásában is. Telitalálat Duray Miklósnak ezt az egyezséget értékelő írása. Miután a magyar kormány hetekig azt magyarázta, hogy politikája nem fog változni, nem ír alá olyan alapszerződést, amelyet mi nem tartunk megfelelőnek , vagy érdekeink ellen szól - s erre képes volt a magyar-magyar csúcsot is összehívni , hogy aztán felrúgja az egyezséget, teljesen keresztülgázoljon rajta. A magyar-román alapszerződés szintén bizonyíték az előbbi állításra." A magyar kormány "a lemondás, a hátrálás, az engedékenység, a megalkuvás diplomatikusnak tűnő látszatengedményekkel kecsegtető útját választotta." /Partiumi Közlöny (A Királyhágómelléki Református Egyházkerület hivatalos lapja, Nagyvárad), okt. 15./

1997. október 29.

Okt. 29-én kezdte meg magyarországi tárgyalásait a romániai Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium Borbély László államtitkár vezette küldöttsége, mely a magyar Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium meghívására utazott Budapestre. A megbeszélések napirendjén szerepel a két minisztérium közötti megállapodás szövegének az előkészítése, a különböző területfejlesztési kooperációs tervek megvitatása, a két ország törvénykezése közötti különbség megbeszélése, valamint tapasztalatcsere a területrendezés terén. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 29., 1143. sz./

1997. október 31.

Remény van arra, hogy megnyílnak a bukaresti levéltárak magyar történészek előtt, akik az 1956-os forradalom romániai vonatkozásait kutatják - jelentette ki Hegedűs B.András, aki az 1956-os Intézet /Budapest/ egyik vezetőjeként okt. 31-én fejezte be tárgyalását Bukarestben. Fogadta Zoe Petre asszony, Emil Constantinescu államelnök főtanácsadója is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1-2./

1997. október 31.

Okt. 31-én mutatták be Budapesten, a Magyar Országos Levéltárban a nyolcvankettedik évében járó Jakó Zsigmond professzor Társadalom, egyház, művelődés című, Erdély történetét idéző tanulmánykötetét. Amikor 1941-ben Budapestről Kolozsvárra költözött - emlékezett vissza életútjára - nem gondolta, hogy szakmai terveit a magyar történetírásról akaratán kívül jobbára távol, néhány szakmai barát segítségére támaszkodva kényszerül majd megvalósítani. Jakó Zsigmond elmondta: immár az erdélyi magyar tudományosság maradványai is veszélyben vannak, megmentésükre csak akkor van mód, ha integrálódhatnak a magyar tudomány egészébe. A tudós jelezte, hogy hamarosan megjelenik életművének része, az Árpád-kori erdélyi okmánytár. /Népszabadság, nov. 1./ A könyv alcíme: Tanulmányok Erdély történelméhez /Budapest,, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1997./, METEM könyvek 18. - 479. p.


lapozás: 1-30 ... 3871-3900 | 3901-3930 | 3931-3960 ... 6091-6109




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék