udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
681
találat
lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 ... 661-681
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. november 22.
Könyv a moldvai magyarok lelkéről
Az Erdővidéki Közművelődési Napokon Oláh-Gál Elvira bemutatta A moldvai magyarokról című, riportokat, interjúkat és tudósításokat tartalmazó könyvét csütörtök este a kisbaconi régi paplakon. A rádiós és tévés újságíró – jelenleg a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának tudósítója – a csángókkal való találkozásairól beszélt, olyan részletekről szólt, amelyek nemzettársaink lelkiségére villantanak. Nekünk, szerencsésebbeknek, akik tömbmagyarságba születtünk, nem korlátozta jóformán senki, hogy az iskolai szünetben milyen nyelven szólítsuk meg egymást, de az Erdély és Moldva peremén élő fiatalok számára egyenesen tilos volt – ahogy Oláh-Gál Elvira egyik Csíksomlyóra igyekvő alanya nevezi – a „hazátlanok” (a bozgorok) nyelvén megszólalni. A vásott magyar nyelv (limba ungureasca tocită) használata maradt tehát a kapun belülre, de onnan is egyre gyakrabban kikopott, hiszen papjaik a ferdítéstől sem riadtak vissza, s azt mondták nekik, vallásuk neve is mutatja, hova tartoznak – romano, azaz román katolikusok –, az iparosodás szétverte közösségeiket, a vegyes házasságok és az érvényesülni akarás pedig tovább tizedelte soraikat. Az 1989-et követő időszakban jött az anyaországi segítség, amely némileg megállította a közösség teljes felszívódását a román tengerben. Mindenképp nyereség, hogy a régebb nemzeti hovatartozásukat még a székelyek előtt is titkolók meg mertek anyanyelvünkön szólalni, gyermekeiket pedig magyar órákra íratták, s ma már hetente három alkalommal kétezren tanulják elődeik nyelvét, saját népdalaikat. Nem volt könnyű ezt elérni, hiszen az állami intézmények vezetői próbálták a kezdeményezést ellehetetleníteni – nemrég Bákó Megye Tanácsának elnöke nyilatkozott úgy, hogy megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, helyette viszont bevezetik az olasz nyelv tanítását az iskolákban –, de a toleránsabbak is – mintegy „ellentételezésként” – arra kérték a csángókat, ha már az iskolában magyarul tanulnak, bár otthon használják folyamatosan a románt. Öröm, hogy a csángóknak saját értelmiségük van, s nem hiányoznak azok a pedagógusok sem, akik nehézségek ellenére is vállalják a magyar nyelv tanításának moldvai misszióját. Üröm viszont az, hogy a most tanult nyelv nem megegyező a nagyszüleik által még gyermekként tanult nyelvvel. Az az ősi anyanyelv talán örökre elveszett, de elkezdődött valami olyasmi, ami jó irányba viszi sorsukat. Oláh-Gál Elvira szerint a közvetlen közelségünkben élő moldvai magyarokat – Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is több százan élnek –, ha befogadjuk, s előítéletek nélkül közeledünk feléjük, megmaradnak magyarnak, ellenkező esetben a könnyebb utat választják, s románná válnak – szeressük hát őket.
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tegnap este Vargyason az unitárius templomban tartotta az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadási ünnepségét. Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragó népművészt kiemelkedő népművészeti tevékenységéért és Erdővidék hírének öregbítéséért részesítették a kitüntetésben.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 22.
Kelemen Hunor nyilatkozata, magyarra fordítva (Államfőválasztás)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi kérdésekben nem sokat remél a vasárnap román államfővé választott Klaus Johannistól – nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke = nem bótoltunk vele, nem tuggyuk.
„Az RMDSZ-elnök úgy vélte, Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok romániai érvényre juttatásában. Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia egy modell ország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak” – jelentette ki Kelemen Hunor. „Az eddigi tapasztalataink alapján sem várjuk Johannistól, hogy felvállalja a kollektív jogoknak, az autonómiának az intézményesítését” – tette hozzá.
= amit huszonöt év alatt, szűk húsz évnyi hatalomban való részvétellel nem oldottunk meg, azt Johannis sem fogja. Ráadásul elveszi előlünk a cukrot, eddig minket tartottak azért, hogy demonstrálják, mennyire példaértékűen megoldották a kisebbségi helyzetet Romániában.
Megjegyezte azonban, hogy ha Klaus Johannis kiegyensúlyozott elnök lesz, és nem akarja uralni a parlamentet és a kormányt, ha keresni fogja a konszenzusos megoldásokat, akkor sikeres elnöki mandátum elé nézhet.
= bótolni fogunk vele is, mer’ ez Románia. Rá fog kényszerülni, nyugi.
Kelemen Hunor úgy értékelte, fontos üzenet a megválasztott elnök számára, hogy a magyarok 75–80 százaléka rá szavazott. „A választók bizonyítottak. A következő időszakban a labda az ő térfelén van, most neki kell bizonyítania” – tette hozzá.
= akkora sallert kaptunk választóinktól, hogy Johannis adja a másikat. Nem értették meg az üzit ezek a bikkfafejű székelyek, na de majd Verestóy rendet csinál 2016-ra.
Azt is elmondta, hogy üzenetben gratulált Johannisnak, és válaszüzenetet is kapott tőle. = megvan az elnök telefonszáma.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, jól döntöttek, amikor azt mondták a magyar választóknak, hogy mindenki szavazzon belátása szerint.
= nem működött a demobilizálás annyira, hogy a fene essen a Facebookba.
Az sem ingatja meg szerinte az RMDSZ és választói közötti bizalmat, hogy pár nappal a választások második fordulója előtt Călin Popescu Tăriceanuval, Victor Ponta miniszterelnök-jelöltjével vett részt székelyföldi körúton.
= megpróbáltuk terelni a poport. Nem jött össze.
„Lehet ezt kampánykörútként is értelmezni, de én valamennyi helyszínen Tariceanu jelenlétében mondtam el, hogy nem biztatunk senkit arra, hogy egyik vagy másik jelöltre szavazzon” – fogalmazott Kelemen Hunor.
= nagyon szar kampánylevél-modellt írtak a polgármestereknek.
Hozzátette, erkölcsi kötelességének érzi fenntartani a jó viszonyt azokkal a politikusokkal, akik korrekt módon viszonyultak a magyar közösség kérdéseihez. „Tăriceanutól egy mondatot nem lehet elővenni, amely a magyarok ellen szólt volna” – jelentette ki. Az egykori korrekt koalíciós partnerek között említette Victor Ciorbea, Mihai Răzvan Ungureanu és Emil Boc miniszterelnököket is.
= ezekkel mind bótoltunk.
Kelemen Hunor a következő napok kérdésének tekintette, hogy folytatódik-e a közös kormányzás a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párttal. Hozzátette, bármilyen döntés előtt ki kell elemezni a választási eredményt, „meg kell érteni, ami történt”.
= megvárjuk, merre alakul a történet, és majd szépen átállunk a nyerteshez.
A politikus fontosnak tartotta, hogy a választási verseny a két jelölt közötti jelentős különbséggel végződött, és az új elnök megkérdőjelezhetetlen legitimitással kezdheti mandátuma kitöltését. Megemlítette, hogy a szavazatokban a regionális identitás is hangsúlyosan megjelent, fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a választók magatartását Victor Ponta elutasítása határozta meg. = Erdély nem Bukarest. Elég baj ez nekünk.
„Van egy nagyszámú társadalmi csoport, amelyik egyik politikai erőben sem találja meg a saját számításait. E társadalmi csoport 2012-ben a Szociál-Liberális Szövetségre szavazott, most pedig egy olyan emberre, akitől azt reméli, hogy megoldja majd a problémáit” – értékelte a választás eredményeit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
= kurvára fogynak szavazóink. Le kéne váltani a népet, mer’ hülye, nem „ésszerűen” dönt.
DEMETER SZILÁRD
(Facebook, egy MTI-anyag fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 22.
Lucian Boia: Miért más Románia
A megkésettség
A román államok – Havasalföld és Moldva – csak tova a XIV. század közepe táján formálódnak, Európa vitathatatlan sereghajtóiként. Későig, el egészen a XIV. századig a román országok leendő területéről egyetlen szöveg sem származik, egy fia dokumentum sincs, valamennyi róluk szóló információ – az a kevéske – kizárólag külföldi eredetű: meglepő hiányosság, amelyet egy adott pillanatban az immigrációs elmélet érveként használtak fel, miszerint a románok valamikor és máshonnan érkeztek ide, hogy pontosan mikor és honnan, szinte már nem is számít.
Ha a dolgok nem is állnak így, marad a kérdés: mégis mit tettek úgy az 1300-as esztendőkig? A román térségben a középkor akkor kezdődik, midőn Nyugaton már a végéhez közelít. Kezdettől ezzel a hátránnyal kellett számolni. 1300-ban a bolgár cárságnak már több száz éves története van, és bizonyos időszakokban birodalmi ambíciókat dédelgető, regionális „nagyhatalomként” tartották számon (innen az ország kormányzóinak cári titulusa is). Szerbiának is volt már történelme, Magyarországról nem is beszélve: a Szent István korabeli Nagy-Magyarország már 1000 körül létezett. Lengyelország szintén számottevő erőként igazolta létét. Csehország a Német Birodalom részét képezte, és akkor, amikor a román fejedelemségek épphogy megjelentek Európa térképén, a csehek királya, I. Károly a Szent Birodalom császárává koronáztatta magát (IV. Károly néven), és egyetemet alapított Prágában (fél évezreddel a román egyetemek megjelenése előtt). A későn megalakult román fejedelemségek kis államok, és azok is maradnak, a náluk nagyobb hatalmaktól való óhatatlan függőségben (a román uralkodók időnként ugyan legyőzhették Magyarország vagy Lengyelország királyait, de ezek vazallusai maradtak; nem haladták meg a fejedelmi státust, és pillanatig sem álmodtak arról, hogy magukat királynak nevezzék). A fejedelemségekben gyér, kevésbé fejlett társadalmi-gazdasági szerkezetű népesség él, amelyben a vidéki lakosság aránya európai viszonylatban is a legszámottevőbb. A megkésettségeket időnként meg lehet haladni. Ám az értékrendek általában nem borulnak egykönnyen. Sereghajtóként van „esélyed” arra, hogy továbbra is utolsó maradj.
A jelenlegi Románia területének egykori periférikus helyzete sok mindent megmagyaráz, és évszázadokon át nyomon követhető sajátosság marad. Az ókori görögök és rómaiak számára a civilizált világ észak fele haladva a Dunánál ért véget. Egyetlen írott dokumentumunk sem származik a római hódítás előtti Dáciából, mint ahogyan az alig másfél évszázaddal később a rómaiak által kiürített Dáciából sem. Egyébként Közép- és Kelet-Európábán a rómaiak számára a Duna képezte a határvonalat, amely elválasztotta a birodalmat a „barbár” világtól. A. D. Xenopol határozottan állította, hogy a dák területek annektálása „hiba” volt Traianus császár részéről. C. C. Giurescu hazafihoz méltóan vitába szállt vele: a román nép nem jöhetett létre egy puszta tévedés következményeként! Hiba volt-e vagy sem, Dáciának a birodalomhoz való csatolása (valójában csak a géták és dákok lakta terület feléről van szó) nem tartott túl sokáig, a jelenlegi románok lakta terület pedig – sorsszerűen – továbbra is „kívül rekedt”, a Római Birodalmat felváltó Bizánci Birodalom peremére szorulva. Amikor pedig a Nyugat a történelem menetének élcsapatává válik, a román országok – vajon történhetett-e másként? – szintén a periférián maradnak. De ugyancsak a szélekre szorulnak, a kontinens másik végéből tekintve, a nagy kelet-európai geopolitikai együttesek, az oszmán, majd később az orosz birodalom szempontjából is. Európának egyfajta „homályos” zónájáról beszélünk tehát, amelyet, bárhonnan is nézzük, a határlét jellemez. Itt találkozik egy adott pillanatban a három nagy impérium, az oszmán, a Habsburg- és az orosz birodalom. Közéjük ékelve a román fejedelemségek: megcsonkítva, feldúlva, időnként leigázva, Európa e szegletének egyedüli kis országaiként, amelyek túlélték a viharokat.
Ennek a határhelyzetnek két, teljességgel ellentmondásos következménye lett. Hangsúlyozott bezárkózás egyfelől, ugyanolyan hangsúlyos nyitottság másfelől. Az Európa jól körvonalazott régióin kívül rekedt térséget viszonylagos elszigeteltség jellemezte: a politikai, gazdasági és kulturális „kisugárzási” pontoktól való távolság, és annak az igen kevéssé strukturált területnek az áteresztőképessége, amely mindenkinek útjában áll (a „veszedelmek” útjában, ahogyan a krónikás mondja). Mindez egyrészt konzervatív és kitartó, főképp rurális civilizációt eredményezett, másfelől a kívülről érkező hatások változatossága iránti fogékonyságot – legalábbis az elit szintjén. Elfogadás és taszítás, taszítás és elfogadás végtelen játéka, körforgása ez. Ha ez a teljesen ellentétes előjelű kombináció nehezen érthető – annál rosszabb: nem állíthatjuk azt, hogy Románia könnyen megfejthető. A nyitás – a teljes mértékű nyitás – a román etnolingvisztikai szintézis oly jellegzetes kevertségével igazolható, mely távol esik a (római, dák, vagy dáko-román) tisztaság kritériumára alapozott eredetkutatás jelenlegi mitológiájától. Az eredmény végső soron viszonylag homogén, de azok az elemek, amelyek egymással ötvöződtek a történelem folyamán, hogy végül megalkossák a „románt”, kimondhatatlanul változatosak. A „géta-dákok, akiket a modern történészek ezzel a mesterségesen létrehozott, egyesítő megnevezéssel illettek, korántsem képeztek homogén népességet; a római telepesek a legkülönfélébb vidékekről érkeztek, tegyük hozzá, később egy évezreden át számtalan nép vándorolt itt át, többé-kevésbé összekeveredve a honos lakossággal. Nehéz megállapítani, mennyi „római vér” van a románokban, de nyilvánvaló, hogy több szláv vér csörgedez bennük, mint római (tulajdonképpen gyakorlatilag egyáltalán nincs „római vérük; Dáciában nem Rómából származó telepesek rendezkedtek be, hanem a jórészt romanizált, de nem római eredetű „provinciálisok”. Még maga Traianus, a hódító császár is spanyol volt, az első olyan uralkodó, aki a provinciák egyikéből származott). Az idegenek románok közé való betelepedése nem zárult le a román államalakulatok megjelenése után sem, nem beszélve Erdélyről, amely a magyar királyságba integráltan alapvetően hárometnikumú (román, magyar, német) struktúrára tett szert.
(folytatjuk)
Rostás-Péter István fordítása
(Részletek a szerző Koinónia Kiadónál 2013-ban megjelent könyvéből)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 22.
A mester (Monográfia Cs. Szabó Lászlóról)
Harminc éve halt meg Cs. Szabó László, jövőre lesz születésének centenáriuma. Bár a rendszerváltás forgatagában posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, s időnként hivatkozunk rá, neve mára jócskán feledésbe merült.
Korunk bölcsészei, akik – tisztelet a kivételnek – előszeretettel tájékozódnak a Wikipédiából, nehézkesnek és bonyolultnak találják a hatalmas műveltséganyagot mozgósító esszéit. A Csé-feledés feltartóztatását szolgálja Sárközi Mátyás pompás monográfiája*. Sajnos, a címlapon megjelenő Kortárs – Tanulmány sorozatcím olvasóriogató, de mihelyt belemélyedünk a kötetbe, rájövünk: itt nem száraz tényekkel, elvont műelemzésekkel van dolgunk, hanem egy nagy ívű pálya felvázolásával, egy kivételesen termékeny alkotó, irodalomszervező életútjának megidézésével. Esszéregény ez a javából, amely, noha tele van a Cs. Szabó Lászlóról készült korábbi tanulmányok, szócikkek helyesbítésével, remek olvasmány, pontos irodalmi észrevételekkel és lélektani megfigyelésekkel. Cs. Szabó László Sárközi atyai barátja, pártfogója, a nyugati magyar emigráció vezéralakja, a Nyugat nagy esszéíró nemzedékének utolsó tagja. Feltétlen tisztelet illeti a nehéz történelmi helyzetekben való helytállásért – 1938-tól az 1944. márciusi német megszállásig a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezeti, 1948-ban Olaszországba emigrál, 1951-től Angliában él, a BBC Magyar Osztályának megbecsült munkatársa, valamennyi fontos emigráns lap állandó szerzője. Nem csak az emigráció, hanem a hazai irodalmi élet jeles alkotói is figyelnek a szavára. Hacsak teheti, megszólaltatja az Angliába látogató írókat: barátját, Illyés Gyulát, Weöres Sándort, Pilinszky Jánost. 1956 az ő életében is fordulópont: izgatottan várja a Rákosi-korszak műveletlen írósuhancait, de nagy megnyugvására a szabad világba érkező fiatalokat – köztük Sárközi Mátyást – nem rontotta meg a diktatúra, s az ő vezérszerepét sem kérdőjelezik meg. (A friss emigránsok közül csak Határ Győzővel gyűlik meg a baja.) A köztudatban esszéistaként számon tartott Cs. Szabó szépírói munkássága is jelentős. Sárközi könyvének nagy erénye, hogy az esendő költő mellett felvillantja az eredeti hangú novellistát. A Csé egy szuszra elolvasható, adatgazdag, példaadóan visszafogott, a magánélet titkait felvillantó, de diszkréten kezelő monográfia.
OSZTOVITS ÁGNES (Heti Válasz, Budapest)
* Sárközi Mátyás: CSÉ, Kortárs, Budapest, 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 22.
Székelyföldi rajzfilmsorozat legendákból
Újabb rajzfilmet, háromdimenziós animációs sorozatot készítenek székelyföldi mondákból és legendákból – közölte lapunkkal Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium vezetője. A filmkészítő csapat november végén fejezi be az első részt, de már dolgoznak a másodikon is. Az új produkcó a Rétyi Nyír mondáját dolgozza fel, de megjelenik benne az Óriáspince-tető és a Fergettyűvár is.
A tizenkét perces 3D-s rajzfilmen kizárólag fiatal székelyföldi csapat dolgozik, öt hónap alatt elkészítették a szövegkönyvet, a karaktereket, forgatókönyvét Kudelász Nóbel írta. Fazakas Szabolcs elmondta, összehangoltak három mondát a forgatókönyvhöz, így a Rétyi Nyír tündéreit az Óriáspince-tetőn és a Szacsva várában tanyázó óriások próbálják meg elrabolni. A közeli Fergettyűvárban megmenekülnek a tündérek, akiknek segítségére van Zete – aki a rajzfilmsorozat minden epizódban megforduló főhőse (illusztrációnk), az óriásoknak pedig Csetlik (az almási barlangi rusnya terpe) segít.
A rajzfilm rendezője Tóth Árpád, Csetlik figuráját Kónya Albert Attila grafikus, míg a tündér és az óriás karaktereit János Tímea tervezte, zeneszerző Orbán Ferenc, operatőr-producer Fazakas Szabolcs, pszichológus szakértő és gyártásvezető Tófalvi Beáta, animátorok: Boda János, Kosza Arnold és Rudolf Lóránt, a képes forgatókönyv (storyboard) pedig Kovács Árpád munkája. A szereplők hangszinkronjára sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi színészeket kérnek fel, a rajzfilm angol változatát pedig a londoni Her Majesty’s Színház munkatársai készítik el. A produkció harmadik része a csíksomlyói Babba Mária legendája, a negyedik A gyergyói táltos asszony. A rajzfilmet szeretnék bemutatni a Rétyi Nyírben és a Székely Vágtán, de ha elkészül a jövő évi Szent György Napokig, ott is látható lesz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 22.
Gábor Áron életútja
Új könyvvel jelentkezik Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész*, a Háromszék külső munkatársa, a székely tankönyv társszerkesztője, a Történelmi Magazin főszerkesztője. Mint az utóbbi években megszokhattuk, az esztendő végéhez közeledve megjelenik egy-egy Kádár-könyv.
A történész korábbi munkái után 2010 óta sorozatban adta ki újabb könyveit: Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Sepsiszentgyörgy korai története. Székely vértanúk, Prés alatt a magyarság, s idén, az 500. évforduló tiszteletére a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent egy kisebb lélegzetű munkája Hallottátok Dózsa György hírét? címmel. A nyomdából frissen kijött könyv Gábor Áron életútját ismerteti. A széles bibliográfiára támaszkodó, a forrást megjelölő munka nem száraz dolgozat, történész és publicista ötvözeteként jellemezhetnénk a szerzőt. Kádár Gyula vallja: írásait a ma emberének szánja úgy, hogy azokat széles körben olvassák, de a szakember is használhassa. A történelmi ismeretek közlése révén nevelni akar. Olvasmányosságra törekszik, mert a száraz történelmi szaktanulmányokat többnyire csak szakemberek veszik kézbe.
Kádár e könyvében tudatosítja, hogy az ágyúöntés és az ágyúk felszerelése csoportmunka, amelyben nagyszámú szakember és munkás vesz részt. Ennek irányítása hárul Gábor Áronra. Az ő forradalmi elkötelezettsége nélkül nincs ágyú, nem kerül sor a dicsőséges önvédelmi harcra. Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepe mellett a szerző kiemeli a tényt, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. Hangsúlyozza, Gábor Áron legnagyobb érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség (1913. március 1.) felállítását. A könyv megpróbálja a mítoszok lebontását is. A köztudatban úgy él, Gábor Áron a kökösi hídnál esett el. Ezt hirdeti Gábor Áron 1892-ben állított eresztevényi síremléke vagy Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című nagyméretű festménye, továbbá Kányádi Sándor A kökösi hídon című verse. Ezzel ellentétben Gábor Áron őrnagy, a székely tüzérség főparancsnoka Uzon mellett, a mai vasúti feljáró közelében esett el, és nem Kökös közelében. Sombori Sándor és Földi István regényei irodalmi alkotások, melyekben szárnyal a fantázia – jelzi a szerző. Hozzáteszi, a mítoszteremtés már 1848–49-ben megkezdődik. Jókai Mór az Esti Lapokban megrajzolja a „keveset tanult közvitéz” alakját. Kőváry László történész Gábor Áront mint egyszerű szántó-vető embert mutatja be, megteremtve a népmesei hőst, aki székely furfanggal, leleményességgel ágyút önt. A szerző szilárd meggyőződése, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évszázadban többen írtak Gábor Áronról, még mindig szükség van kutatásra. Kádár Gyula úgy véli, hogy Gábor Áron életrajzát megírni csak az általános történelmi háttér ismertetésével lehet, ezért életét és munkásságát tematikus rendszerezéssel teszi áttekinthetővé. A keménykötésű, illusztrációkkal gazdagított könyv függelékében olvasható többek között Gábor Áron 1849. május 12-én írt levele, melyben beszámol a Kossuth Lajossal való találkozásáról, valamint az a korabeli leltár, amelyben felsorolják az uzoni-kökösi csatában elesett Gábor Áronnál talált tárgyakat, köztük a négycsövű forgópisztolyt, egy kis bronzcsövű, ágyú alakú pisztolyt, a tiszti- és csatakardját.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének kétszázadik évfordulójára írta e könyvét. Azt az embert mutatja be, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképévé vált.
Év vége közeledtével elmondhatjuk, saját olvasmányon kívül karácsonyi ajándéknak is szánható a könyv. Kádár Gyula könyvei mellett megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgy könyvesboltjaiban. Megrendelhető a [email protected] e-mail címen vagy a 0740 026 450-es telefonon.
* Kádár Gyula: Gábor Áron életútja, Csíkszereda, 2014
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 22.
Péterfi Rozália
Csütörtökön, november 20-án kora este Bukarestben, hosszan tartó, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Péterfi Rozália, a Nyugati Jelen lapelődjének, a Vörös Lobogónak kis híján negyedszázadig (1958–1982), nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője.
Nehéz időkben állt egy rajoni, majd megyei magyar napilap élén, amikor a sajtó szabadságáról még elméletben sem lehetett beszélni. Az akkori újságíróknak gúzsba kötve kellett táncolniuk, ha azt akarták, hogy – a nyilvánvaló megkötöttségek dacára – az olvasók kezébe mégis érdekes, az emberek gondjaival, bajaival foglalkozó írásokat (is) adjanak. Péterfi Rozália a lap vezetőjeként – ötleteivel, a kollégák jó kezdeményezéseinek felkarolásával és természetesen írásaival – mindig az újság olvasóit tartotta szem előtt. Bizalmasabb baráti körben elmondta: a párt lapja vagyunk (más megyei lap nem is jelenhetett meg akkoriban – szerk. megj.), de az olvasót szolgáljuk. Ezért a szolgálatért aztán sokszor kénytelen volt a hátát tartani, elviselni a nem egyszer otromba legorombításokat a pártszervek részéről, ha valamit nem úgy tett a lap, mint ahogy a szűklátókörűek elvárták. Határozott, egyenes, karakán jellem volt, munkatársaival szigorú, de igazságos, és nem az az emberfajta, aki felfelé törleszkedik, lefelé rúg. Tisztelni kellett, olyannyira, hogy a megyei pártvezetők is tisztelték. Kollégái többek között azért szerették, mert „felfelé” kiállt értük – a lehetőségek végső határáig. Előfordult azonban néhányszor, hogy minden tiltakozása, ellenállása, egyet nem értése hiábavalónak bizonyult, és az újság munkatársát ő sem tudta megvédeni a kirúgástól.
Rajongásig szerette egyetlen fiát, majd talán nála is jobban három unokáját. Régóta dédanya volt, és büszke hat dédunokájára. Már betegeskedett, amikor, négy évvel ezelőtt, a legszörnyűbb csapás érte, amit anya elszenvedhet: elvesztette fiát. Életének utolsó évei nehéz betegségben teltek, de az írásról még ekkor se mondott le.
Utoljára Aradon nyilvános helyen 2011 augusztusában, az aradi magyar sajtó 150. évfordulóján rendezett ünnepségen láttuk, a Jelen Házban. „Jómagam büszke vagyok arra, hogy néhányan az egykori kollégáim közül ma is állják a sarat, továbbadva tapasztalatukat az újságírás nemes hivatásának gyakorlásában a fiataloknak. Én ezt már nem tehetem, viszont még mindig vágyakozom akárcsak Toldi: ’Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék…’ De amíg vagyok, olvasni fogom írásaitokat, legtöbbször elégedettséggel, olykor – sajnos – bosszúsan, de mindig szeretettel és megértéssel” – írta utóbb.
Volt kollégái, ismerősei tudják: értékes, egyenes gerincű, megbecsült embert, az aradi magyar sajtó utóbbi fél évszázadának jelentős személyiségét vesztettek el benne.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)2014. november 22.
Kolozsvárra vezetett Navracsics Tibor első hivatalos útja
Az EU-biztos szerint a legnagyobb gond a munkahelyek hiánya
Kolozsvárra vezetett Navracsics Tibor nemrég kinevezett kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi magyar EU-biztos első hivatalos útja. Navracsics a városunkban november 19-e és 23-a között zajló Európai Ifjúsági Fórum közgyűlésére érkezett pénteken, amelyen több száz európai fiatal vesz részt.
A Napoca szállóban tartott rendezvényen először Kolozsvár polgármestere, Emil Boc, majd Cristian Cosmin, a román ifjúsági és sportügyi minisztérium államtitkára, majd Navracsics Tibor magyar EU-biztos szólalt fel. Emil Boc arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a demokrácia megőrzéséért kell fáradozniuk, Cristian Cosmin pedig a kormány anyagi támogatásáról biztosította Kolozsvárt, amely 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa lesz. Navracsics Tibor azt hangsúlyozta, hogy folyamatos párbeszédet szeretne megvalósítani az ifjúsági szervezetekkel, a munkahely-teremtést sürgetve a fiatalok számára.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2014. november 22.
Fesztiválos sajtótájékoztató performansszal
Megkezdődött a visszaszámlálás a Kolozsvári Állami Magyar Színházban: még csak négyet kell aludni, és útjára indul a tizenkét napos színházi maraton.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál idei tematikájához hűen – a test történetei – mozgásszínházi etűddel vezették fel a tegnapi sajtótájékoztatót, a színművészetis hallgatók tízperces performanszát Györgyjakab Enikő színművész koordinálta. Készüljünk fel tehát testileg-lelkileg a nemsokára startoló fesztiválra, vegyük elő az ünneplő ruháinkat, vásároljuk meg idejében a jegyeket a minket érdeklő előadásokra, és jelöljük be a határidőnaplónkba a legfontosabb időpontokat.
Szabadság (Kolozsvár)2014. november 22.
Az igazgatói iroda kialakításától az operajátszás megreformálásáig
Operagálával zárult a Bánffy-napok rendezvénysorozata
A Kolozsvári Magyar Opera jó barátjaként köszöntötte Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját Szép Gyula igazgató a csütörtök esti gálán, és örömét fejezte ki, amiért a két intézmény együttműködésében létrejöhetett az esemény.
Bánffy Miklós Kolozsvár és Budapest között betöltött híd-szerepének említése után kollégájának adta át a szót, aki éppen száz évvel később, majdnem napra pontosan került ugyanabba a tisztségbe, mint a kolozsvári születésű polihisztor. – Az a tény, hogy Bánffy Miklóst nevezték ki az Operaház élére, annak volt köszönhető, hogy az intézmény, a megnyitása óta eltelt 28 évben nagy válsággal küszködött – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, majd hozzáfűzte: olyan személyre volt szükség, aki tekintéllyel bírt, s akire odafigyeltek az emberek.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)2014. november 22.
III. Magyar Pedagógusnap Fehér megyében: vetélkedővel, előadással, díjazással
Egynapos sikertörténetnek lehetne elkönyvelni a harmadik magyar pedagógusnapot Fehér megyében.
A Fehér megyei nemzetiségi tanfelügyelő, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem képviselői közreműködésével és összefogásával, színvonalas és tartalmas programok zajlottak a kollégiumban. A díszteremben a líceumi ifjúság a „Fogadj örökbe egy emlékművet” vetélkedő harmadik szakaszának feltételeivel ismerkedett, később az informatikai teremben enyedi és vidéki bemutatókat tartottak az órán kívüli nevelői megvalósításokról, „az iskola másként” szellemében, este pedig jó hangulatú, vacsora közbeni beszélgetéssel és táncmulatsággal zárult a nap. A szervezőket dicséri, hogy újra meghívták a rendezvényre a nyugdíjas pedagógusokat is. Ugyanakkor egy incidensnek is nevezhető mozzanata volt még a rendezvénynek: a megyei főtanfelügyelő (a Szociáldemokrata Párt tagja) annak ellenére, hogy a programot előzőleg ismerte már, bejelentést tett a tanügyminisztériumban, hogy mivel foglalkozik a megyei magyar pedagógusközösség az államfőválasztás kampánya idején. Régi, letűnt időket felidéző módszer! Hiszen államtitkári beavatkozás következett a helyzet tisztázására, és elküldték egy napra Borsos László tanácsost, aki végül aktívan és érdeklődéssel vett részt a pedagógusnap eseményein.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)2014. november 22.
Zárnia kell sorait az RMDSZ-nek
Az államelnök-választás kiértékelése volt a fő napirendi pontja az RMDSZ Kolozs megyei küldöttei (MKT) tegnapi tanácskozásának.
A beszámolókból kiderült: a Kolozs megyei magyarok elsöprő többsége nem az RMDSZ koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a jelöltjére szavazott, hanem „az erdélyiséget, egy másfajta politizálást képviselő” Klaus Johannisra. A felszólalók érintették a kormányon való maradás vagy távozás dilemmáját is. Megoszlottak a vélemények arról is, hogy az RMDSZ államelnökjelöltjére az első fordulóban leadott közel 330 000 voks mennyire könyvelhető el pozitívumnak. A szövetségnek a 2016-os parlamenti választásokig „zárnia kell sorait”, mert ennyi szavazattal nem érik el a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt. A szavazatoknak a településekre való lebontásából kiderült: nem csak a parlamenti képviselet van veszélyben, hanem az önkormányzati is, ilyen „erőbedobással” több polgármesteri és tanácsosi helyet veszíthet az RMDSZ a szintén két év múlva esedékes helyhatósági választásokon.
Szabadság (Kolozsvár)2014. november 22.
Együttműködési szabályok kellenek többség és kisebbség között
Nemzeti és etnikai kisebbségek civil és politikai képviselete címmel tartottak interparlamentáris konferenciát Belgrádban, az Európai Parlament és Szerbia nemzeti parlamentjének közös szervezésében. A november 20-21. között megszervezett szakmai értekezésen az Európai Parlament részéről jelen volt Sógor Csaba RMDSZ-es, Csáky Pál MKP-s és Ivo Vajgl szlovéniai liberális képviselő.
Az esemény keretében Sógor Csaba EP-képviselő és Dr. Tove Hansen Malloy, a Kisebbségi Ügyek Európai Központjának (ECMI) elnöke pénteken közös panelbeszélgetésen vettek részt. Az előadók annak kapcsán fogalmazták meg észrevételeiket, hogy egy adott társadalomban a nemzeti kisebbségek bevonása nélkül létezhet-e társadalmi kohézió.
Az erdélyi politikus a kérdésre reagálva kifejtette: társadalmi kohézió csak ott jöhet létre, ahol a társadalom el tudja fogadni a különbségeket, ahol a multikulturalitást elismerik és értékként tekintenek rá. – Európa egyes részein már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a társadalom összetartozásának erősítése olyan hosszú távú előnyökkel jár, amelyek politikai és gazdasági tőkét egyaránt kitermelnek – mutatott rá az RMDSZ-es képviselő. Sógor Csaba kihangsúlyozta: Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország példáját látva elmondható, hogy tartós és stabil gazdasági növekedés a társadalmi kohézió bizonyos szintje nélkül nehezen megvalósítható. Véleménye szerint Bulgária, Görögország és Románia – mely országok e tekintetben sereghajtók az EU tagállamai között – nem kerülhetik meg a társadalmi kohézió fejlesztését.
„Egy töredezett vagy atomizált társadalom hosszú távon nem tud sikeres lenni. Léteznie kell olyan együttműködési szabályoknak a többség és kisebbség között, amelyek elősegítik a szociális kohéziót” – magyarázta az EP-képviselő, aki elmondta, hogy sajnos Románia ezen a területen is a francia modellt követi, mely szerint nincs szükség közösségi vagy többletjogokra, mindenki egyenlőnek számít. Sógor Csaba úgy véli: az, hogy Románia német származású elnököt választott a vasárnapi államfőválasztáson, nem a társadalom nyitottságáról szól, inkább egy kétségbeesett felkiáltásról, amely a változtatások szükségességére figyelmeztet.
maszol/közlemény2014. november 22.
Kovács Péter: az RMDSZ elhatárolódik Frunda Györgytől
"Frunda György évek óta nem képviseli az RMDSZ állápontját. A kampányban és a napokban tett nyilatkozataival nem tudunk azonosulni" – írta péntek este a Facebook-oldalára Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára arra reagált, hogy a volt Maros megyei szenátor, a miniszterelnök jelenlegi tiszteletbeli tanácsosa a második forduló előtt nyíltan kampányolt Victor Pontának. Mint ismert, korábban az RMDSZ a választói belátására bízta, hogyan szavazzanak az elnökválasztás második fordulójában.
maszol.ro2014. november 22.
Egy kötetnyi kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás
990 óta egyre nagyobb teret kapnak a magyar közbeszédben a kisebbségi magyarok sorskérdései. Sok szó, időnként túl sok és üres szó esik a demográfiai változásokról, az asszimilációról, a nemzettudat kívánatosnak vélt vagy hirdetett milyenségéről, állampolgárságról, tömbben vagy szórványban élő magyarokról, s nyelvünkről, melyben nemzetünk él. Szóba hozzák az iskolákat is, köztük a magyar tannyelvű iskolákat, ahol a kisebbségi magyar tanulóknak jó 70%-a tanul, s a szlovák, szerb, román, ukrán s egyéb tannyelvű iskolákat, ahová a fennmaradó 30% jár. Amiről sosem szól a közbeszéd, az a magyarok iskoláinak színvonala.
Az ártatlan szemlélő úgy hiheti, hogy csak nyelvi jogsértésektől szenvednek a magyar iskolák és tanulóik, például akkor, amikor a nemzetállami oktatáspolitika jelentősen diszkriminálja a kisebbségi (magyar) tanulókat. Sajnos a helyzet ennél is rosszabb, ugyanis a magyarok maguknak is sok kárt okoznak. 2014. január 25-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság akkori elnöke, Péntek János nyílt levélben részletekbe menő kritikát közölt a romániai magyar közoktatásról. Péntek kritikája az oktatás egészéről szól: minden tantárgy oktatásáról, a tankönyvekről, a tanárok képzéséről és továbbképzéséről. Itt most csupán egyetlen tantárgyról szól ismertetésem, a magyar nyelvtanról, ahogy azt a Magyarországról nézve határon túli országokban ma tanítják.
2013 októberében a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete konferenciát rendezett a kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás kihívásairól. Az itt ismertetett, megrendítő, de hasznos kötet erről a konferenciáról tudósít. A tanácskozást szervező s a kötetet szerkesztő nyelvészek szerint kisebbségi helyzetben az anyanyelvoktatás egyik lehetséges célja a kétnyelvű és a magyar egynyelvű környezetben folyó sikeres kommunikációra való felkészítés. A könyvből megtudhatjuk, hogy a kisebbségi magyarnyelvtan-könyvek mennyiben alkalmazkodnak az új társadalmi elvárásokhoz, milyen mértékben veszik figyelembe a magyar tanulók kisebbségi helyzetét és anyanyelvhasználatát.
A nem nyelvész olvasó témánkra hangolására idézek egy kárpátaljai magyar nyelvész főiskolai tanárt, Beregszászi Anikót, aki szerint a magyar anyanyelvi nevelés megújításának egyik feltétele, hogy „az oktatás irányítói olyan tantervekkel, tankönyvekkel és oktatási segédletekkel, módszertani útmutatókkal lássák el a kárpátaljai magyar iskolákat, melyek nem a nyelvi alapú diszkriminációt éltetik tovább, nem nyelvművelői babonákat terjesztenek, hanem ismereteket és hasznosítható tudást közvetítenek”.
Van kisebbségi magyar közösség, ahol ez történik, épp Kárpátalján, Beregszászi Anikónak s munkatársainak köszönhetően, de Romániában, Szerbiában, Szlovákiában s másutt a magyar anyanyelvoktatás nagyrészt a nyelvi alapú társadalmi diszkriminációt élteti tovább. Vančo Ildikó egyebek mellett arról tudósít, hogy a szlovákiai magyarnyelvtan-oktatás ma is abból a feltevésből indul ki, hogy egyetlen normát kell elsajátíttatni, de azt sem lehet tudni, hogy ez mikori nyelvi norma, „a nyelvtankönyvek 30–40, néha akár 50 évvel ezelőtti normát kérnek számon”. A romániai helyzetet elemezve Pletl Rita a nemzetállami diszkrimináció egyik „szalonképes”, de nagyon eredményes módszeréről ír: „A román tanügyi törvény túlszabályozza a kisebbségi oktatást (hogy szűkítse lehetőségeit)”, így egyebek mellett előírja, „hogy a regionális (kisebbségi) anyanyelvek és a román anyanyelvi órák számának azonosaknak kell lenniük”. Ugyanez a helyzet Szlovákiában is, ami azért aggályos, mert a jó kétnyelvű oktatásnak az a célja, hogy lehetőleg kiegyensúlyozott kétnyelvűséget eredményezzen, úgy, hogy az iskolai nyelvhasználat és az iskolán kívüli balanszírozza egymást. Például a 80%-ban magyar lakosságú Dunaszerdahelyen a magyar iskolások szlovák tannyelvű oktatására kellene a nagyobb figyelmet fordítani, de a 9%-ban magyar lakosságú Losoncon a magyar tannyelvűre. Vančóné kitér arra is, miként stigmatizálják a szlovákiai tanügyi előírások a magyar diákok anyanyelvhasználatát, amikor például elvárják, hogy „a diák tudja helyesen képezni az igealakokat feltételes mód egyes szám 1. személyben”. Aki ezt várja el, például hogy a magánhangzó-illeszkedés törvényét megsértve én aludnékot mondjon valaki az én aludnák helyett, az a „helyes magyarság” kívánalmát érvényesíti, s ezzel a magyar anyanyelvűek, köztük az iskolások túlnyomó többségét megbélyegzi, stigmatizálja. Ez a szemlélet nyelvtudományi és pedagógiai szempontból külföldön több mint fél évszázada, de Magyarországon is bő három évtizede már tarthatatlan.
Kugler Nóra több olyan nyelvtankönyvet bírál, melyekből szlovákiai magyar gimnazisták és szakközépiskolások kénytelenek tanulni. Arra fordítja figyelmét, hogy miként jelenik meg „a beszélő ember és a nyelv viszonya a tankönyvek által közvetített tudásban és tevékenységben”. E tankönyvek nemritkán elidegenítik a diákokat saját anyanyelvváltozatuktól, például amikor a művelt köznyelvben helytelen, de a magyarok beszédében gyakori suksükölésről (pl.: mindenki láthassa, hogy most még nem lesz árvíz) azt tudatják, hogy „ez felszólító módú alak”, s nem azt, hogy itt a kijelentő módban is érvényesül a más helyzetekben is szokásos hangmintázat, hisz például az ad ige kijelentő és felszólító alakja is azonos, mégsem gondolja senki, hogy a beszélő nem tudja megkülönböztetni a kijelentő alakot a felszólítótól. Ugyanezeket a tankönyveket elemzi Kozmács István is, főleg abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a kisebbségi magyar tanulók szükségleteinek. Az eredmény lehangoló: a tankönyvek szerzői egyáltalán nem használják ki, hogy a diákok nem magyarországi és nem magyar köznyelvi beszélők, de azt sem, hogy egy másik nyelvet is ismernek.
A konferencia szervezőit s egyben a kötet szerkesztőit dicséri, hogy a legtöbbet bírált tankönyvek egyik szerzőjét, Uzonyi Kiss Juditot is megszólaltatták. Tőle is tudhatjuk, hogy „a Szlovákiában megjelent Magyar nyelv tankönyveket a szlovákiai kerettantervnek megfelelően Csicsay Károly dolgozta át a magyarországi Apáczai Kiadó által megjelentetett tankönyvek alapján”. Ebből a cikkből legyen elég egyetlen elrettentő gondolatot idéznem: „Lehet arról vitatkozni, [...] el kell-e fogadnunk a nyelv változását vagy sem [...] Az átláthatatlan mondatszerkezetek nem alkalmasak egyértelmű közlésre, ezért kommunikációs zavarokhoz vezethetnek. A nyelvész feladata ezért az lenne, hogy mentse, ami még menthető, és ne a ragok további sorvasztását segítse elő.” A nem nyelvészek kedvéért: lehet arról vitatkozni, el kell-e fogadnunk, hogy a Duna Szentendréről folyik Pest felé (s nem fordítva).
Végül idézem még Tolcsvai Nagy Gábor néhány gondolatát, ugyanezekről a tankönyvekről. Róla érdemes megjegyeznünk, hogy jó 60 éve ő az első olyan nyelvész akadémikusunk, akinek nem derogált középiskolai nyelvtankönyveket is írni. Tolcsvai is megvizsgálta, hogy mennyire alkalmazzák a Csicsay–Uzonyi Kiss tankönyvek a tudományos eredményeket, s mennyiben alkalmasak a kisebbségi magyar iskolások anyanyelvoktatására. Az eredmény elkeserítő: a magyarul beszélők földrajzi elhelyezkedése, nyelvpolitikai és kulturális helyzete nem része a tankönyvi anyagnak, így aztán tisztázatlan marad a nemzeti nyelv, az anyanyelv, a regionális nyelv és a nem őshonos nyelv közötti viszony, nem beszélve az egynyelvű és a kétnyelvű beszélőkről és régiókról. Bemutatja a szerző a tankönyvírók felelőtlen és abszurd műszóhasználatát, s egy helyen „a szerzőpáros nyelvtani ámokfutásáról” tesz említést. Konklúziója sem enyhébb: „Ezeknek a tankönyveknek a minősége tragikus, felháborítóan elfogadhatatlan, esetenként abszurd. [...] Nem segítik, hanem akadályozzák a személyiség-, közösség- és kultúraképzést a szlovákiai magyar tanulók és tanáraik, szüleik körében.”
Mindehhez a recenzens még két elgondolkodtató dolgot fűz hozzá. Egy: a Szlovákiában adaptált, eredetileg magyarországi tankönyvek Magyarországon a tankönyvvé nyilvánítás során a tartalom szakmai hitelességére és pontosságára 100%-ot kaptak. Kettő: ezekből a tankönyvekből ma Szlovákiában több mint 5000 magyar diák kénytelen tanulni.
KONTRA MIKLÓS
a Szegedi Tudományegyetem tanára
Vančo Ildikó és Kozmács István, szerk.: A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején. Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara – Arany A. László Polgári Társulás, Nyitra, 2014.2014. november 23.
Semjén Zsolt: a nemzeti érdek a béke
A Lajtától a Királyhágóig a magyarság egy és oszthatatlan. Az államhatáron túli nemzetrészek fontosak a belső magyarországi társadalom erősítéséhez, fejlődéséhez is. A magyar-magyar tanácskozás, a Magyar Állandó Értekezlet XIII. ülése után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának.
A kárpátaljai magyarság akaratán kívül egy háborúban találta magát, Magyarország pedig akaratán kívül egy hidegháborúban találja magát. A mi érdekünk a béke, fogalmazott Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a kárpátaljai magyarság egy olyan konfliktusban van, amelyhez semmi köze, nem tehetnek arról, hogy Oroszország milyen lépéseket tett Ukrajna vonatkozásában, és arról sem, hogy Ukrajnában a törvényhozás hogy vette el az oroszoktól a nyelvi jogaikat. A legelemibb dolog, hogy az egyetemes magyarság és Magyarország mindenben a kárpátaljai magyarok mögött áll. Télen meg kell oldanunk a tűzifaellátást, s azt is, hogy magyarokat ne vigyenek a frontvonalra, és számtalan más dolgot, hangsúlyozta nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
Maga a kérdésfeltevés is rossz, hogy orosz-vagy ukrán-pártiak vagyunk-e. Mi magyar-pártiak vagyunk, az viszont szenvedélyesen, jelentette ki Semjén Zsolt. Ennek az a lényege, hogy a szövetségi rendszerből fakadó kötelezettségeinknek precízen eleget teszünk, másfelől pedig a nemzeti érdekeinket próbáljuk érvényesíteni. A nemzeti érdek pedig a béke, a gazdasági kapcsolatok lehetősége és az energiabiztonság, hangsúlyozta Semjén.
A román elnökváltással kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: reménykedik a változásban. Klaus Johannis román elnök az Európai Néppárthoz tartozó jobbközép pártok jelöltje volt, amelyhez a Fidesz és a KDNP is tartozik, így vele a magyar miniszterelnök-helyettes jobb együttműködésre számít. Áttörésnek nevezte, hogy egy nem román származású, nem ortodox ember lett Románia államelnöke, másfelől biztos abban, hogy Johannis egy dolgot nem mondhat: azt, hogy az autonómia nem európai gondolat. Ennyiben pedig Semjén Zsolt szerint lesz előrelépés. Ugyanakkor véleménye szerint illúzió lenne azt várni, hogy Johannis kiállna Székelyföld területi autonómiája mellett. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta: még nem lehet tudni, hogy Klaus Johannis román elnök megválasztása jó-e a magyarságnak, de nagy áttörésre és csodára nem számít. Hozzátette: Johannis az etnikai kérdést megoldottnak tekinti, a regionális autonómiát pedig veszélyesnek tartja az ország egységére, területi épségére nézve.
Kelemen Hunor azt azonban pozitívumként emelte ki, hogy a szász származású Johannis olyan értékeket hoz az államelnöki hivatalba, mint a tisztelet, a becsület, a jól elvégzett munka fontossága.
Egy olyan népharag söpörte el az utód-kommunista Ponta-hatalmat, amely annak idején a Ceaușescu-diktatúrát is megdöntötte, fogalmazott Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki bizakodással tekint Klaus Johannis megválasztására. Tőkés úgy véli, most Romániában is új lendületet vehet az a rendszerváltoztató folyamat, amely negyedszázaddal ezelőtt kezdődött el.
Kossuth Rádió
Erdély.ma2014. november 23.
120 éve a tündérkert védelmezői
Tematikus park és kincskereső túraútvonal felavatásával ünnepelte az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi szakosztálya alakulásának százhuszadik évfordulóját szombaton. Az egyesület sok mindent megért, az 1894 őszére datált születést követően többször félbeszakadt a tevékenység, ám a turistamozgalomnak mindig akadtak olyan éltetői, akik felvállalták az újjászervezést, az egyesület által meghatározott értékek továbbvitelét.
Elődeink munkáját folytatjuk lendülettel és elszántsággal – hangzott el a szombati ünnepségen a Deság-patakánál lévő színpad mellett, ahol az EKE-ÖKO tematikus parkkal ajándékozta meg magát és a természet szerelmeseit az EKE székelyudvarhelyi osztálya. Az ünnepséggel összekötött túrán több tucatnyi lelkes természetjáró vett részt.
Nemzettudat-erősítés kirándulással
Erdély egyik legrégebbi civil szervezete, az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsváron alakult meg 1891-ben, Székelyudvarhelyen pedig 1894. november 18-án alakult meg az osztály, melynek célja a természetjárás fellendítése, a népi hagyományok ápolása és a gyógyfürdők népszerűsítése volt – tudták meg a tematikus park avatásán jelen lévő természetjárók Kovács-Kendi Leheltől, az EKE székelyudvarhelyi osztályának elnökétől. Mint az egyesület Erdély című folyóiratának korabeli lapszámaiból kiderül, az udvarhelyiek nagy reményeket fűztek az egyesülethez, ugyanis a székely város társadalmát is részben ők hivatottak összekovácsolni. Bár a kezdetekben lendületesen működött a székelyudvarhelyi osztály, az első világháború véget vetett tevékenységének.
Újjászületést hozott a rezsimváltás
Az 1989-es decemberi események hatására újjászerveződött az erdélyi magyar turistamozgalom, ekkor tevődött fel az EKE újjászervezése is. Az udvarhelyi EKE 1991-ben alakult újra, a kezdeti lelkesedés azonban lankadt a következő években, a tagság csökkent, és a túrák is megszűntek – magyarázta Kovács-Kendi Lehel. Azonban a diákságra támaszkodva 1996-ban ismét új láng lobbant fel a székelyudvarhelyi EKE szívében, ekkortól már folyamatosan növekedett az érdeklődés, szélesedett a tevékenységi kör, valamint a rendezvények sokszínűsége.
Nyomot akarnak hagyni
A megvalósítások közül elsőként a Szejkefürdőn 2005-ben megrendezett Orbán Balázs-emléktúrát említette Kovács-Kendi Lehel. Azonban az évente megszervezett Hargita teljesítménytúra is oszlopos tevékenysége a székelyudvarhelyi szakosztálynak, továbbá a Budvár-kupát is sikerként könyvelik el. Az országos rendezvények sorában a 2012-ben megszervezett EKE-vándortárbor volt kiemelkedő a székelyudvarhelyi osztály tevékenységében, ugyanis rekorddöntő részvétellel zajlott. A rendezvény új korszakot indított el a székely anyaváros szervezetében – a szervezés igazi csapattá kovácsolta a tagságot. Mára már mintegy 130 tagot számlál a székelyudvarhelyi osztály, ebből közel ötvenen aktívak.
Folyamatosan bővülő álom
A környezetvédelmi nevelésre fektetett hangsúly, valamint a maradandó nyom hagyása ihlette a Zete tanösvény születését. 2006-ban határozták el a tanösvény kialakítását, tavaly Ivótól Deságig tartó bicikliúttal gazdagították Udvarhelyszéket, valamint egy információs házikót is létesítettek. A gyerekeknek is izgalmas természetjárást ígérő tanulmányi park mögött Szederjesi Tamás áll, aki szívvel-lélekkel dolgozott az útvonal kialakításán, takarításán, valamint az információs táblák megvalósításán.
A gyerekekre összpontosítanak
A mintegy négy kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, nemcsak kellemes időtöltést, hanem értékes és hasznos információkat nyújt, a gyerekek számára pedig játékos és kalandos élménnyé változtatja a természetjárást az információs házikó mellett látható kincses térkép, amely a környékre épült. Az interaktív tanösvénnyel főként a gyerekeket terelné vissza a természetbe az udvarhelyi EKE. Kovács-Kendi Lehel elmondta, hogy az elkövetkezőben olyan infrastruktúrát akarnak kialakítani a Deság-pataknál, amely egy erdei iskola megteremtéséhez nyújt megfelelő környezetet.
Veres Réka
Székelyhon.ro2014. november 23.
Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro2014. november 23.
Könyvbemutató négy alkotással Marosszentgyörgyön
Négy alkotást mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. A találkozón Kedei Zoltán: Megtépázott álmodozás – rajzok és vallomások, Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng – karcolatok, novellák, Szélrózsa kankalin – mondatok az életemről, és Székely Szabó Zoltán: Végtelen farsang...és egyéb politikai szatírák (1989–2014) című, újonnan megjelent könyveit mutatták be, a szerzők közreműködésével.
A különleges csütörtöki könyvbemutatót az est házigazdájaként Baricz Lajos plébános-költő nyitotta meg, üdvözölve a megjelent közönséget és a szerzőket, majd közös éneklésre és imádságra került sor. „Ilyen este még nem volt. Zsúfolódik a műveltség Marosszentgyörgyön” – mondta a plébános, utalva arra, hogy a délután folyamán a kultúrotthonban került sor Szilágyi Csíki Andrea marosszentgyörgyi tanárnő Rímes, hímes gondolatok című gyermekverses kötetének bemutatására. Ezt követően a házigazda ismertette Kedei Zoltán festőművész-író életrajzát.
Élményből születő munkák
A 85. születésnapját nemsokára ünneplő festőművész a tanácsterem falait díszítő kollázsait és a könyvében megjelent írásait mutatta be az érdeklődő közönségnek. Minden alkotásnak, legyen az festett vagy írott, története van. „Minden képzőművészeti munka élményből születik” – fejtette ki Kedei Zoltán. Bölöni Domokos Lélegző gyöngyszemek című írását Szántó Edit olvasta fel. „Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezében az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására” – hangzott el a felolvasásban.
Egy „taxínész” vallomásai
Az est következő mozzanataként Székely Szabó Zoltán színész, újságíró, író, humorista ismertette életpályáját igen egyedi módon, teletűzdelve azt érdekes történetekkel, viccekkel, írásaiból idézett humoros szövegekkel. Székely Szabó Zoltán a mezőségi Rücsön született 1949. augusztus 26-án. Gyermekkorának emlékei azonban a nyárádmenti Szentgericéhez fűzik, ahol a szülei pedagógusok voltak. 1976-ban diplomázott a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán, majd 1986-ig a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt. 1986-ban Bécsbe távozott, és a közelmúltig ott élt, mint találóan mondja mesterségéről: „taxínészként”. Megélhetését a taxizásból biztosította, de egy pillanatra sem mondott le hivatásáról: erdélyi és anyaországi előadókat, néha egész társulatokat hívott meg, fogadott és látott el néhány lelkes társával, szervezett számukra előadásokat a bécsi magyarok szórakoztatására. Közben szorgosan írta könyveit.
„Szerencsés évem volt”
Bölöni Domokos író, újságíró, szerkesztő szerencsésnek nevezte az elmúlóban levő 2014-es évet, hiszen két könyve is napvilágot látott. A két új könyv karcolatokat, elbeszéléseket, jegyzeteket, riportokat tartalmaz. Bölöni Domokos egyik olyan köztetszést arató írását olvasta fel, amely valamilyen okból kifolyólag nem került be a két nyomdafestékszagú könyvébe:„Bindász rontja a tempert!”
Az eseményt Vass Lajos citerajátéka és a Szent György-kórus éneke tette hangulatosabbá. Záróakkordként szeretetvendégségre került sor, a közönség tagjai a frissen vásárolt könyveket dedikáltatták a szerzőkkel.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro2014. november 23.
Koncertsorozat zárása a Vigadóban
Gálakoncerttel ért véget szombaton este a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című koncertsorozat 2014-es idénye. A Pesti Vigadóban tartott eseményen nagyváradi küldöttség is részt vett.
A 2001 óta élő sorozat 2007-ben vette fel jelenlegi elnevezését, és ebben az évben már Nagyvárad is bekapcsolódott a nemzetet zenével, énekkel, tánccal összekötő “láncba”: október 28-án a színházban a Nagyvárad Táncegyüttes, a Misztrál együttes, illetve Pál István Szalonna és Bandája produkcióit láthatta a közönség (lásd. BN, október 30.). A koncertsorozat további állomásai voltak Királyhelmec (Szlovákia), Lendva (Szlovénia), Beregszász (Ukrajna) és Magyarkanizsa (Szerbia). A külhoni helyszínek delegációi is meghívást kaptak a Pesti Vigadóban szombaton este tartott, az idei sorozatot záró gálakoncertre, melyen Böszörményi Gergely főszervező-koncertigazgató és Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte a megjelenteket.
Nagyváradi küldöttség
A nagyváradi küldöttség tagja volt Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár aligazgatója. Nevezettek átvehették azt a hangzóanyagokból álló adományt, melyet a szervezők minden külhoni csoportnak biztosítottak. Budapestre tartó csoportunk szombat délben megállt egy időre Szolnokon is, összekötve a kellemest a hasznossal, de hogy miért, az is kiderül az eseményről készülő exkluzív beszámolónkból, amit hamarosan közlünk.
Rencz Csaba
erdon.ro