|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2005. március 7.Dr. Kötő József egyetemi tanárt egy hónappal ezelőtt nevezték ki az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkárává. Ugyanabba az irodába tért vissza, ahol 1996 és 2000 között, a Demokrata Konvenció kormányzása idején ugyanezt a munkakört töltötte be. A 2000. évi választásokat követő hatalomváltás után visszatért Kolozsvárra tanítani a Babes–Bolyai Tudományegyetemre, miközben az RMDSZ oktatási és egyházügyi alelnökének tisztségét is betöltötte. Kötő József irányítása alá tartozik a kisebbségi oktatás (ennek végrehajtó szerve a dr. Murvai László vezette főigazgatóság), a minisztérium külkapcsolatainak koordinálása, valamint az iskolaépületek felújításának, újjáépítésének országos programja. Mindenki tudja, melyek voltak az évenként menetrendszerűen visszatérő botrányok az oktatásban, amelyek sok szülőt elriasztottak a magyar iskolától. Kezdődött a beiskolázási számokkal: hol induljanak magyar osztályok, milyen profillal, mit engedett és mit nem engedett a megyei tanfelügyelőség stb. Most Kötő feladatkörében szerepel, hogy jóváhagyhatja a kisebbségi oktatás hálózatát. Eddig vitatott kérdés volt, hogy a felekezeti líceumoknak csak a teológiai profilt hagyták jóvá. Jogkörével élve, már megszületett a rendelet: a felekezeti iskolák a teológiai mellé más profilú osztályokat is indíthatnak. Eddig probléma volt a kisebbségi iskolák vizsgatételeinek összeállítása, most szabályozta ezt is: március 20-ig minden megyéből, ahol van magyar nyelvű oktatás, a pedagógiai körök beküldenek a minisztériumba tíz-tíz javaslatot, a szakos tantervbizottság ezekből kiválaszt tíz tételt, amelyet titkosítanak, és a vizsga napján kisorsolják az öt tételt. A vizsgázók végre anyanyelvükön kapják a tételt, nem kell órákig tétlenül ülniük a padban, amíg megjön a hivatalos fordítás. A tankönyvellátás is a hatáskörébe került, és már mutatkozik is eredmény. Alapvető gond az volt, hogy nem lehetett anyanyelven írott tankönyveket benyújtani. Kötő elfogadtatta, hogy a versenytárgyalásokra a harmadik osztály számára lehet magyar eredeti tankönyvet benyújtani, bármilyen tantárgyból, és sorra következnek a többi osztályok is. Az általános demográfiai fogyás maga után vonja az iskolahálózat újragondolását. Ttörvénybe foglalták, hogy kisebbségi iskolák indokolt esetben a kétszázas létszám alatt is megőrizhetik jogi személyiségüket, és külön koefficiens alapján számítják ki a nekik járó pénzt. Ebben az évben elkezdik az Európai Beruházási Bank kétszázmillió dolláros hitelének „beépítését” kétezer iskolába. A szatmárnémeti Kölcsey Gimnázium kiesett a keretből, mert közben a református egyház visszakapta tulajdonát. Kötőék a pénzt átutalták Szatmárhegy iskolájának felújítására. /Barabás István: Kedvező változások várhatók. Beszélgetés Kötő József államtitkárral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./2005. március 7.„Az lenne szép, ha a magyar nemzet adná össze a csángóföldi tanügyi központ létesítéséhez szükséges pénzt” – hangzik Böjte Csaba dévai ferences szerzetes felhívása, aki március 5-én a Bákó megyei Rekecsinben tárgyalt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetőségével. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a rekecsini csángó oktatási központ céljaira 15 hektáros földterületet vásárolt. Az ünnepélyes alapkőletétel május 15-én, pünkösdvasárnapján lesz. Terényi János bukaresti magyar nagykövet két ízben is járt a vidéken, útja során a Bákó megyei prefektussal, valamint a csángószövetség vezetőivel is találkozott. A csángó oktatási központ felépítésébe a Krónika napilap is szeretne aktívan bekapcsolódni. Felkérik olvasóikat, adományaikkal járuljanak hozzá, hogy egy osztálytermet közös erővel felépítsenek. /Lukács János: Április elsejéig véglegesítik a csángó oktatási központ tervét. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./2005. március 7.Megoldottnak tekinthető a jelenleg még a nagyváradi római katolikus püspöki palotában működő Körösvidéki Múzeum székhelygondja, miután Mona Musca művelődési miniszter és Teodor Atanasiu, a védelmi tárca vezetője megállapodott arról, hogy a közgyűjtemény az egykori magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola Rhédey (Balcescu) parki épületébe költözzék. /Balogh Levente: Palotából kaszárnyába költöznek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./2005. március 7.Március 5-én zsúfolásig megtelt Ágya kultúrotthona, 15 év után újra előadták Nóti Károly egyik nagy sikerű bohózatát, a Nyitott ablakot. Arad megyében, de az egész régióban sem igen található manapság olyan műkedvelő társulatot, amelynek különféle civil foglalkozású tagjait valamivel motiválni lehetne a heteken át fűtetlen teremben tartandó szereptanulásra, a szükséges ruhák, kellékek önerőből történő elkészítésére. A helybeli református templom fűtőberendezésének megépítése érdekében egy lelkes csoport elhatározta: újra előadják a Nóti-darabot. /Balta János: Ágyán újra Nyitott ablak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.A közigazgatásilag Kastélyhoz tartozó Szapáryfalván él a bánsági szórványvidék egyik jelentős magyar közössége. Március 5-én újságíró-olvasó találkozót szervezett a Nyugati Jelen temesvári szerkesztősége és Bódis Ferenc helybéli tiszteletes a református parókia imatermében. A találkozón a több mint 230 lelkes református gyülekezet tagjai mellett a negyven-ötvenfős római katolikus közösség és a szombatista hívek képviselői is megjelentek. A reformátusok a templom felújítására gyűjtenek. /Pataky Lehel Zsolt: Szapáryfalva hallatja a hangját. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.Két napon át tanácskoztak politikusok, egyetemi tanárok, közvéleményformáló értelmiségiek, a téma elméleti kutatói a “Nyelvi korlátok a soknemzetiségű közösségekben” témakörben Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban. A rendezvény szervezői, a temesvári Szórvány Alapítvány és a Marosvásárhelyen működő Közép-, Kelet- és Délkelet-Európai Project on Ethnic Relations (PER) Regionális Központja meghívták Kötő József oktatásügyi és Markó Attila kisebbségügyi államtitkárt. Erdei Ildikó pszichológus a helyi nyelvek és közoktatás kapcsolatáról, Fórika Éva jogász a nemzetközi és az európai egyezmények és a nyelvhasználati jog kérdéséről értekezett. Dr. Bodó Barna egyetemi tanár kutatásokon és gyakorlati példákon alapuló dolgozatában számos megvitatásra szánt és újszerűen értelmezett kérdést vetett fel. A meghívás ellenére a tanácskozáson nem vettek részt a román sajtó képviselői. /Szekernyés Irén: Tolerancia helyett dialógus. Kétnyelvűség és az etnikumközi kommunikáció. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.A Szabadság-szobor Egyesület /Arad/ teljesítette legfőbb feladatát, a szobor újraállítását tavaly április 25-én. A Szabadság-szobor Egyesület közgyűlésén Király András elnök emlékeztetett rá, az egyesület akkor jött létre, amikor szükség mutatkozott az újraállítás végrehajtását felvállaló civil szervezetre. Hosszú volt az út, egy adott pillanatban – 2003. szeptember 5-én, a talapzatépítés leállításakor – egyesek a reményt is elvesztették. De végül sikerült. A közgyűlésen az egyesület további terveit, feladatait is taglalták. Az alapszabály szerint ugyanis az egyesület céljai között szerepel az aradi vértanúk emlékének ápolása, kiadványok megjelentetése, rendezvények szervezése stb. A közgyűlés megválasztotta a Szabadság-szobor Egyesület új vezetőségét. /Jámbor Gyula: Szabadság-szobor Egyesület évi közgyűlése. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.Temesváron a Temesvári Magyar Nőszövetség tagjai ellátogattak a Csehek és Szlovákok Temes megyei Egyesületének rendezvényére. A két szervezet évek óta jó kapcsolatot alakított ki, tájékoztatott Szász Enikő nőszövetségi elnök. /(Sz. I.): Szomszédolás bánsági szokás szerint. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2005. március 7.Március 4-én Kolozsváron, az E-MIL és az EME közös szervezésében ismertették Bajor Andor: Az ezermester; A Valdemár-kódex, a Hargita Kiadó gondozásában megjelent regényeit. Dr. Egyed Ákos az EME képviseletében elmondta: szerencsésnek tartja a közös szervezést, hiszen már az EME alapítója, gróf Mikó Imre is nagy teret szánt az irodalomnak a szervezeten belül. /F. I.: Bajor Andorra emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./2005. március 7.Március 4-én Kolozsvárott a Prospero Házban megnyílt a fotótárlat, a Penelope Irodalmi Kör keretében. Feleki Károly, a Képzőművészeti Egyetem tanára elmondta: szerencsésnek tartja, hogy az első éves fotószakos diákokba ennyi kezdeményező kedv szorult és az egyetemi feladatok mellett megszervezték ezt a tárlatot. /F. I.: Fotótárlat a Prospero Házban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./2005. március 7.Március 5-én Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában megnyílt kiállításon látható Lőrincz Lehel szobor- és pasztellművészetének legfrissebb termése. Németh Júlia műkritikus szerint Lőrincz Lehel hű önmagához és közösségéhez realista szemléletű alkotásaival. /Ö. I. B.: Megnyílt Lőrincz Lehel tárlata. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./2005. március 8.George W. Bush meghívására március 7-én Washingtonba utazott Traian Basescu államfő. A londoni és moszkvai látogatás után, ez a román államfő harmadik nagy jelentőséggel bíró külföldi útja azóta, hogy átvette hivatalát. Basescu hangoztatta: nemzetbiztonsági szempontokat figyelembe véve Bukarestnek az az érdeke, hogy különleges viszonyt ápoljon Londonnal és Washingtonnal. /Basescu Washingtonba utazott. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöksége – Soós Sándor elnök és Bagoly Zsolt alelnök –, valamint Juhász Péter határozottan tiltakozott amiatt, hogy a Szabadság március 7-i számában Eörsi Mátyás képviselő megakadályozott kolozsvári előadását Borbély Tamás „antiszemita megmozdulásként” igyekezett beállítani. A tiltakozók szerint Borbély Tamás rágalmaz, amikor azt sejteti, hogy az EMI tagjaitól vagy a harmadik említett személytől származott volna a Sapientia Egyetemnél rendezett tüntetésen az antiszemitának beállított „menjetek beszélgetni a Gázai övezetbe” bekiabálás. Az EMI vezetői kifejtették: „ Meg lehet próbálni az erdélyi magyarság és a Gáza-övezetben jogfosztottan élő palesztin kisebbség helyzete közötti párhuzamot antiszemitának beállítani, de nem hisszük, hogy józan ésszel gondolkodó olvasók számára sikerülni fog. Akik ennek ellenére valamilyen zsidóellenességet látnak az Eörsit a Gáza-övezetbe küldő mondatban, közöljük, hogy a mondat egyetlen hangnak tulajdonítható, amely nem az alulírott és nem az EMI valamely tagjának a hangja. Az EMI csoport köré jó pár tiltakozó társult, akik között akár provokátorok is lehettek.” A tiltakozók elutasítják, hogy őket szélsőségesnek bélyegezzék meg, és közösségi rágalomnak tartják, hogy Borbély az „erdélyi magyarság bizonyos rétegeiben antiszemita gyűlölet”-et emleget. Soós, Bagoly és Juhász a címkézésre magyarázatot, helyreigazítást, ellenkező esetben pedig bizonyítékokat kér. /Tiltakozó tüntetők. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Markó Béla RMDSZ-elnök megengedhetetlennek minősítette és elítélte, hogy Eckstein-Kovács Péter szenátort és Eörsi Mátyást, a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőjét március 5-én Kolozsváron „erőszakot alkalmazó tiltakozók” megakadályozták abban, hogy egy nyilvános fórumot megtartsanak. Markó az MTI-nek kifejtette: tudomása szerint Eörsi Mátyás többek között pártjának a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját kívánta ismertetni. „Ezzel az állásponttal én egyáltalán nem értek egyet, sőt homlokegyenest más véleményen vagyok, de azt gondolom, hogy Erdély a tolerancia és a szólásszabadság földje, és itt mindenkinek joga van a maga véleményét nyilvánosan kifejteni” – szögezte le az RMDSZ szövetségi elnöke. A tüntetést szervező Erdélyi Magyar Ifjak ugyanakkor közleményben tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy egyesek antiszemita megmozdulásként próbálják beállítani akciójukat. /Markó Béla elítélte az EMI Eörsi-ellenes tüntetését. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Két tucat fiatal tüntetett és megakadályozta, hogy Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő előadást tartson. Maroknyi diák olyasmi ellen tüntetett, amiről meglehetősen hiányosak az ismereteik. Itt a szellemiségről van szó, intett Makkai János, a Népújság főszerkesztője, az egyetem a butaságból volt képes (le)vizsgázni. A diákok nem hallgatták meg a másfajta véleményt. Az újságíró elmarasztalta Pap Géza püspököt is, amiért nem biztosított teret az előadásra. /Makkai János: „Hőstett” a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./2005. március 8.Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a vele készült beszélgetésben megjegyezte, fel lehet tenni a kérdést: az RMDSZ jelenleg mennyire közképviseleti, mennyire érdekvédelmi és mennyire szövetség? Már nem szövetség, hanem párt. Sem az alapszabályzatát, sem a programját nem tartotta meg, az utolsó esztendőkben csak az a célja, hogy mindenáron a hatalom közelében maradjon. Az RMDSZ vezetősége egyfajta egyezkedő hátrálással azokat az elveket és célokat adta föl, amelyek végül is az erdélyi magyarság túlélését biztosították volna. Emlékeztetett arra, a külhoni állampolgárságért az aláírásokat annak idején úgy gyűjtötték, hogy Frunda György államelnöki jelöltségét kapcsolták hozzá. Az RMDSZ-ben nem is lehet szervezett ellenzék. A parlamenti frakcióban, de az SZKT-ban is, önkényuralmi módszereket alkalmaznak, nem szólva arról, hogy hiányzik mindenfajta tájékoztatás. Kónya-Hamar Sándor hangsúlyozta, hogy amit nem érnek el Romániának az Európai Unióba lépése előtt, azt már utána aligha érik el. Példa erre Szlovákia. A képviselő úgy látja, oltalom nélkül maradt a magyarság. Az anyaország lemondott róla, hiszen vezetői nem akarják állampolgárainak tudni a külhoni magyarokat. Romániában a magyar iskolákat továbbra is minden szinten sorvasztják. A képviselő elmondta, hogy a kormány és a parlamenti képviselet között sem felhőtlen a viszony. Még az RMDSZ-ben sem. Furcsa a magyarországi MSZP-hez való viszonya az RMDSZ-nek: egy jobboldali kormány magát jobboldalinak tartó csoportosulása egy baloldali párttal van a testvérinél is szorosabb viszonyban. Végül Kónya-Hamar Sándor megállapította, hogy az RMDSZ külső ellenzéke megosztott. Elhibázottnak tartja, hogy ha megalakult a Polgári Szövetség, akkor még létrehozzák az Erdélyi Nemzeti Tanácsot is, hogy aztán kiváljon belőle a Székely Nemzeti Tanács. Olyan ez, mintha minden tiszt saját hadsereget akarna létrehozni. Az ellenzéki erőket nem szabad szétforgácsolni. /Román Győző: Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint: Egyezkedő hátrálással föladták az elveket, célokat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.A Kommunisták Moldovai Pártja nyerte a Moldova Köztársaságban a március 6-án megtartott parlamenti választásokat, a voksok 46 százalékának megszerzésével – közölték a szavazatok 97,4 százalékának összeszámlálása után. Nem változott a pártok sorrendje a korábbi részleges eredményekhez képest. A második helyen végzett, állítólag Moszkva támogatását is élvező Demokratikus Moldova Tömb 28,3 százalék szavazatot kapott, míg a román érzelmű Kereszténydemokrata Néppárt 9 százalékot. A szakadár Dnyeszter-menti területen élők túlnyomó többsége a Demokratikus Moldova Tömb jelöltjeire voksolt. /Kommunista győzelem Moldovában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.A kettős állampolgárságról szóló előadásra nem ment el, mert a magyar parlamenti ülésen, a határon túli magyarok képviselőinek jelenlétében, „Eörsi Mátyás ellenünk kampányolt”- írta Szabó J. Álmos. Amikor a kettős állampolgárság kérése egyértelműen fogalmazódott meg mindegyik határon túli, legitim magyar képviselet részéről, jogi és egyéb akadályokra hivatkozni, csak mert a belpolitikai pártérdek ezt kívánja, nemzetárulás vagy nemzettagadás. Eörsi Mátyás második előadására elment, elsősorban a cím miatt: Kolozsvár és a tágabb régió perspektívái az Európai Unióban. Eörsi előadása eléggé laposra sikerült. Beszélt a jelenkori magyar kormány tehetetlenségéről, az előző kormány okozta hatalmas károkról, néha megemlítve Orbán Viktort is, mint aki mindenért felelős, ugyanakkor szinte semmi nem hangzott el Kolozsvárról és annak szerepéről. A hallgatóság Eörsit érkezésekor megtapsolta. Szabó J. Álmos úgy látja, hogy itt az SZDSZ-es elvek Erdélybe való importálásáról van szó. Arról, amivel a kormányon levő politikusok mindig megvádolják az ellenzéket. /Szabó J. Álmos: Miről is szólt Eörsi Mátyás előadása? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Az RMDSZ helyét és szerepét a romániai politikai porondon a párbeszédkészsége határozta meg, amelynek köszönhetően sikerült megváltoztatnunk az etnikumközi kapcsolatokat. Az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) mind ellenzéki, mind kormányzati politikai tényezőként több olyan jelentős kérdés megoldását vállalta fel közösen az elmúlt 15 évben, mint például a visszaszolgáltatások ügye – mondta Markó Béla szövetségi elnök az újonnan megalakult, a kereszténydemokrata mozgalmakat egyesítő Kereszténydemokrata Néppárt kongresszusán. Az Európai Néppárt az EP legerősebb frakciója, amelynek két romániai „tagszervezete” van: a parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ és az újonnan megalakult KDNP (eddig KDNPP). /Markó a kereszténydemokrata erők együttműködését szorgalmazza. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Március 7-én Budapesten újabb három határon túli magyar szervezet képviselőivel írtak alá szerződést internet-hozzáférési pontok, úgynevezett eMagyar-pontok létrehozásának támogatására. „A cél az, hogy az idei év végéig több mint 300 internet-hozzáférési pont jöjjön létre a határon túli magyarok számára” – mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A szerződéseket a „Szülőföldön az információs társadalomba 1” pályázat lebonyolítója, a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója, Kőhalmi Zsolt, valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke, Jakab Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke Benzovics László és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke látta el kézjegyével. A közeljövőben újabb 28 eMagyar-pont létesül a szerződések alapján Horvátországban és Ukrajnában. Hasonló szerződéseket február végén írtak alá a szlovákiai Szövetség a Közös célokért, a Mécs László Társulás szervezetekkel, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanáccsal, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségével, és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesülettel. Ezek alapján 55 eMagyar-pont telepítése kezdődött meg. További három szervezettel, az erdélyi Progress Alapítvánnyal, a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségével, valamint az USA-ban működő Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyal a tervek között március végén kötnek szerződést. /Újabb internet- hozzáférési pontok a határon túli magyaroknak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./2005. március 8.Az integrációs tárca vezetője azt mondta, hogy a fejlesztési régiók átalakítása nem kormányzati prioritás. Csutak István, az integrációs tárca regionális politikákat felügyelő államtitkára viszont közölte, hogy a jelenlegi kormánykoalíció hivatalos kormányprogramja a romániai fejlesztési régiók átalakításának szükségességét mondja ki. /Sarány István: Itt a régió! Hol a régió? = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 8./2005. március 8.A Steaua-Csíkszeredai Sportklub mérkőzés után több magyar szurkolót láncokkal és botokkal támadtak meg a helybeli szurkolók, írta a bukaresti Adevarul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./2005. március 8.A székelyudvarhelyi bíróságon március 7-én tárgyalták először Jakab Attilának, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnökének a Trianon film vetítése miatt kirótt ötvenmillió lejes büntetéssel szembeni fellebbezését. Az UFF elnöke leszögezte, hogy ő csupán az Erdélyi Magyar Ifjak felkérésének tett eleget, amikor engedélyezte a film vetítését, a bemutatón azonban egyszerű nézőként vett részt. /Péter Attila: Kihallgatják a Koltay-alkotás nézőit is. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.A Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakán egy fiatal helybeli vállalkozó, Antal Csaba, vagy ahogy a helyiek emlegetik, Szölek Csaba terrorizálja a közösséget. Többen a Krónika szerkesztőihez fordultak, segítsenek rajtuk. Antal Csaba dühének már többen is áldozatul estek, az elmúlt években több ártatlan embert is bántalmazott, többek között a helyi állatorvost, illetve az erdészt is. Ez utóbbi bántalmazásából törvényszéki ügy lett, s bár a faluban többen látták az esetet, senki nem merte vállalni a tanúskodást, féltek a bosszútól. Antal Csaba rendszerint ittasan, fejszével vagy villával jelenik meg az úton, és ok nélkül fenyegetőzik, provokálja a falubelieket. Antal a szomszédai életét is megkeseríti. Mentek már a rendőrségre is, de hiába. Petru Hangan helyi rendőrparancsnok elmondta, nem ajánlja, hogy az újságíró felkeresse Antal Csabát, ő is csak a kerítésen át beszélt vele. /G. Á.: Terrorhangulat uralkodik a gyimesi faluban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Nem született még alapfokú ítélet a Gyimesek völgyében Suba Jánosként ismert Ioan Barsan elleni perben. Az üzletembert azt követően helyezték vizsgálati fogságba, hogy a Krónika tényfeltáró riportot közölt a tarhavaspataki Suba-klán garázdálkodásáról. Utolsó áldozatuk, Szentes Szilárd, a középloki diszkó lemezlovasa a riport megjelenése után belehalt sérüléseibe. /D. Balázs Ildikó: Ítélethez közeledik a Suba-per. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Visszautasította az RMDSZ helyi szervezete által felajánlott oklevelet Oláh József, a Kolozs megyei Kisbács református lelkésze az RMDSZ tizenötödik születésnapi ünnepségén. Oláh József elmondta, több oka volt annak, hogy visszautasította a helyi RMDSZ elismerő emléklapját: „Úgy érzem, magánszemélyként semmit nem tettem az ifjúsági házért, lelkipásztorként pedig csak a kötelességemet teljesítettem, amikor segítettem. Lelkiismeretem ellen cselekedtem volna, ha elfogadom az oklevelet attól a szervezettől, amely bele próbált szólni az egyházam ügyeibe” – jelentette ki a református lelkipásztor. Tavaly karácsonykor a helyi RMDSZ elnöke negyedmagával megjelent a parókián, és a tervezett ünnepség módosítását kérte. „A presbiterek jelenlétében kioktattak, hogyan kell megszervezni egy református karácsonyi ünnepséget” – jelentette Oláh József. Deák Ferenc, a helyi RMDSZ elnöke nem kívánta kommentálni az esetet. /Valkai Krisztina: Oláh József nem vette át az emléklapot. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./2005. március 8.Különböző források szerint százötven-kétszázezer erdélyi magyar települt át az anyaországba a rendszerváltás óta. Van, aki szerint a szegénység, mások szerint családegyesítés, vagy éppen a román nacionalizmus miatt mentek el. A lap munkatársa szerint „magunkban kell keresni” az okokat. Sike a szlovák fordítók hiányával okolja, hogy odadobták a második világháború után Pozsony alatt azt a két tiszta magyar falut, amelyet a Trianon Magyarországnak hagyott, továbbá azt, hogy nem alázták volna meg ennyire Magyarországot a Bős-Nagymaros vízlépcső ügyében, itt is hiányzott a fordító. Igazat kell adni Pomogáts Bélának, Magyarországon nincs nemzetpolitika csak pártpolitika. /Sike Lajos: Ó, fordító! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./2005. március 8.A romániai magyarság története egyik legnagyobb amputációja előtt áll: maholnap elveszítheti értelmiségét, különösen annak igényesebb és vállalkozókedvűbb részét. A marosvásárhelyi orvosin tavaly végzett száz magyar hallgatónak diplomája birtokában első dolga az volt, hogy szétnézzen Magyarországon, és több mint háromnegyedük már talált is magának ott munkahelyet A magyarországi orvostársadalom pedig nyugat felé indult meg. A tavalyi statisztikák 1200, nyugaton állást vállalt orvosról tudnak az amúgy is orvoshiánnyal küzdő országban. Amit nem tudott megtenni a diktatúra, hogy lefejezze a magyar értelmiséget, azt elvégzi a jómódú világ vonzása, a szabad munkaerő-forgalomVan-e az RMDSZ-nek valamilyen elképzelése arra, hogy Erdély kiürülését megakadályozza? /B. Kovács András: Kiszivattyúzzák az értelmiséget. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./2005. március 8.Román Győző, a lap munkatársa szerint az RMDSZ által frissen kormánytisztségekbe kinevezettek közül többen az RMDSZ vezéreinek csicskásai. Megjegyezte, látott már pálfordulást az RMDSZ-ben. Kelemen Atilla eleinte belső ellenzéki politikus volt. A szatmári Kereskényi Sándor, a néhai ellenzéki újságíró a szenátusba kerülve hirtelen elfelejtett mindent, amit addig írt. A valahai Orient Expressz számait olvasva pálfordulások tömegére bukkan az újságíró. Egyik cikk Borbély Lászlót és Frunda Györgyöt bírálta, a szerző: Csutak István. Évekig az RMDSZ belső demokratikus ellenzékének egyik meghatározó alakja volt. Jelenleg az Integrációs Minisztérium RMDSZ-es államtitkára. /Román Győző: Tiszta vizet a nyílt kártyákba. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 8.)2005. március 8.Egységes képzési programot dolgoztak ki az amatőr néptánccsoportok szakirányítói részére a Romániai Magyar Néptánc Egyesület szakemberei. A képzést Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Szamosújváron szervezik meg. A tanfolyam néptáncegyüttesek szakirányítói, valamint a közoktatásban és táncházakban már legalább egy éve néptáncot oktatók tanítását vállalja. Romániában eddig nem volt néptáncoktató-képzés, mondta el Deák Gyula, az egyesület elnöke. /Bíró Blanka: Három erdélyi városban indul képzés néptáncoktatók számára. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||