Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5432 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 5431-5432
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2013. január 5.

Rekviem egy stockholmi székely-magyar íróért - György Horváth László sírjánál
"A templomhajóban fák nőttek, s tető
Helyett, a kék ég látszott felettem.
Imára nyílt ajkam a pusztulás láttán,
S mert az Úr házában voltam letérdepeltem"
Nyárádunk titkait Maros fuvarozza
végtelen tengerek felé. Királyfalvi
Nagyhegy alatt, ki Küküllő vizét issza,
nem parancsolnak neki világ hatalmi.
Mert mikor Erdély földjét megteremtette,
Isten, pihenőszékét – szándéka szerint –,
amelyet magának készített felette,
Maros mellé tette. Feléd most onnan int.
Így költözik beléd ez a sáros Város,
a szabad királyi, kerített Vásárhely,
vénhedt köveivel. Nélküled hiányos
már a Dudutz-sarok, a Vár, a Trébely.
A Vértanúk csorgója most neked csobban,
Kőrösi Csoma kőkeze mozdul feléd,
Somostető lombja neked lobban,
s a Súrlott Grádics küszöbét tolja eléd.
A Lázár Ödön park korcsolyapályája
siklani bíztat, és nyári mozija csak
neked vetít. Ebek harmincadjára
jutott az Oroszlán is. Mordul, hallgasd csak,
a Liget. Zene szólal, a Kút zenéje,
kibédi lábítós orgona ráfelel,
s könyvtárak porának arany fénye
a Rákóczi-lépcső alatt égbe emel.
S lettél az írás fehér tornyán a tónak:
…élő vízben templom, mely halott... Imát
kongatnak harangok ma. Teérted szólnak:
…víz alatt kezded …lefele mászni a fát.
Emeld fel fejedet… Ím, eljöttünk hozzád.
Feszit minket… a rólad szóló sok titok.
Számunkra ma te vagy a város, az ország,
s mi kezeinket tördelő… Pilátusok.
Mert mi vagyunk az elmenekült árnyéksor,
az a… csak nyugatabbra vonuló csapat,
ki házat, hazát és temetőt otthagyott,
s az akkor kopni látszó materi falat.
Voltunk gladiátorok, vértanúk voltunk,
ártatlanok, és némelyek veszélyesek.
Mi most ittlétünkkel kétségeket oltunk.
Alkuszunk es vigasztalunk: ne féljetek!
Mert úgy szép a szó, ha üde, mint a virág,
akkor szép a szó, ha igaz, mint az Ige.
Isten irgalma megállt feletted, világ-,
-látó, szavad nem dobban puszta semmibe.
Virágárus grófnő mindig friss virága,
a Cementlapok szószéke, Víkend-telep,
ős Vármegyeháza hűskövű árkádja,
s a Bolyai pálya őrzik üzeneted.
Csáford, 2013. január 3.
Kiss Székely Zoltán
Népújság (Marosvásárhely),

2013. január 5.

A két bujdosó székely
Mesébe illő történetet mondok el, mely akár így is kezdődhetne, hogy volt egyszer, hol nem volt…, de amit elmesélek, az volt! Erdőszentgyörgyön volt a második világháború után. Két betelepült család élt Szentgyörgyön. Mindketten Budapestről költöztek a Kis-Küküllő mentére. Az egyik Pethő István orvos és családja, a másik Szabó László molnár és malomtulajdonos családja volt. A történet másik két főszereplője: Szervátiusz Jenő szobrász, és Bözödi Jakab György író. E két erdélyi atyafira nehéz idők jártak. Magyarok voltak és értelmiségiek. Egyik a vésőjével, másik a tollával szolgálta a székelységet. A kettőjük közül a több baja Bözödi Györgynek volt a román sziguráncával. Ő akkor már megjárta a Duna-csatornát, ahol térdig elfagyott a lába nádvágás közben. Szervátiusz Jenőnek a végzetes bűne az államhatalom előtt az volt, hogy Párizsban tanult, ahol nem elfelejtette a nemzetiségét, hanem az megerősödött benne. Munkái ezt követően kőbe, fába faragott székely jellemeket ábrázoltak. Ugyanez került irkalapra a Bözödi György tollából is. Így mindketten szálkák voltak a kommunista rezsim szemében. Bözödi György ismét az államhatalom látószögébe került és a letartóztatási parancs sem késlekedett volna sokat. De szőrén-szálán Bözödi György Bözödről és Szervátiusz Jenő Kolozsvárról eltűnt. Erdőszentgyörgyre bujdostak mindketten. Jól elrejtették őket. Titok fedi azt az időszakot. Szentgyörgyön csak a két család és a református lelkész tudott hollétükről. A Szabó család egy vízparti kis házában, melyről nem tudott a falu, Szervátiuszt bújtatta, a Pethő család Bözödi Györgyöt. Az estéiket sötétedés után együtt töltötték, de a kopók elől igazi menekvés nincs. És akkor láss csodát: amikor kezdték figyeltetni a két családot, végleg eltűnt a két művész. Többé semmilyen hír nem szivárgott ki felőlük, semmilyen nyom nem maradt utánuk. Keresték őket, hasztalan. A Pethő család gyermekei édesapjuktól szigorú parancsot kaptak: tilos volt a padlásra menni! A család a Rhédey-kastély gazdasági épületében lakott, ahol Pethő doktor magánrendelőt és klinikát működtetett. A hosszú épület dupla padlásos volt. A padlásfeljáróval szemben, attól a legtávolabbi ponton elfalaztak két métert, melyet nem lehetett ránézve észrevenni. A 2x3 méteres szobába, melynek ajtaja nem volt, egyszerűen befalazták a két székely értelmiségit. Szervátiusz Jenő, kimászva az egyik mozgó plafonléc alatt, olykor még elment a Küsmöd-patak és a Küküllő mellé az elhagyott kis házba, hisz faragott. Ott tanult meg tűzifából is szobrot készíteni. Bözödi György ellenben hosszú ideig befalazva volt a Pethő család vendége. Ott írt. Csak akkor jött alá, amikor a keresésével felhagyott a hatalmi szerv.
A család gyermekei hallottak valamit Bözödi Gyurka bácsiról, aki eltűnt, de nem érdeklődtek felőle, mert atyai parancs tiltotta ezt. Nem kérdezték, hogy miért viszik a szüleik fel a padlásra a vizet, élelmiszert. Akkor és ott egyik művészünket sem találta meg a sziguránca.
Később a Pethő családot is kitelepítették, és kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra. Az épületegyüttesből iskola, bentlakás lett…, és egyszer csak láss csodát: előbukkant a befalazott szoba. Természetesen a gazdag képzeletű nép a szoba rendeltetéséről azonnal legendát szőtt. „Olyan gazdag volt Pethő doktor, hogy ide rejtette el a kincseit! stb.“ És valóban, a Pethő család hatalmas kincset rejtegetett, az egyetemes erdélyiség kincsét, melyet a pénz és rendszerváltás, a rozsda, az infláció nem vihetett el.
A két család gyermekei, akik ma már túl vannak a nyugdíjkorhatáron, megőrizték a titkot, melynek, ha nem hívő lennék, akkor azt mondanám, hogy érdekes véletlenként jutottam birtokába. Erdőszentgyörgytől 3000 kilométerre találkoztam a Pethő család akkoriban még csak 5-6 éves kislányával. Ő, Ildikó, egy magyar ének- és tánckart vezetve skandináviai turnén volt. Az előadásukat, melyből kiütköztek a Kis-Küküllő menti népdalok, lelkesen megtapsoltam. Szép, jó műsort adott a magyarországi művészcsoport. A későbbi beszélgetésünk hazarepített. Haza a tanárnő otthonába, Erdőszentgyörgyre, és az én otthonomba, Magyarkirályfalvára. Így került elő az eset, melyről nem tud az irodalom, nem tud a művészettörténet. Szereplői megőrizték a hétpecsétes titkot. Csodálkozott is a másik hajdani gyermek, mai nyugdíjas budapesti illetőségű lakos, hogy tudok a titkukról, de megerősítette azt. S így, közel hatvan esztendő elteltével e titok többé nem titok, és merjük hinni, hogy a székelynek többé sohasem kell bujdosnia, menekülnie a saját hazájában, melyben befalazva élt valaha Szervátiusz Jenő szobrász és Bözödi Jakab György író. György Horváth László
Népújság (Marosvásárhely),

2013. január 5.

Színes albumban Maros megye és egész Erdély református templomai
Amikor karácsonyi ajándékként beérkezett az utolsó négy kötet, és egymás mellé rakosgattam a könyvespolcon, alig hittem a szememnek: legalább olyan terjedelmes, mint Orbán Balázs Székelyföld leírása című munkája. De nemcsak ez a hasonlóság a két "nagy mű" között.
Magyari Hunor öt év alatt legalább akkora utat tett meg, mint másfél évszázaddal ezelőtt a nagy székely vándor. Ő is Székelyudvarhelyről indult el, bejárta a történelmi Erdélyt, azaz Székelyföldet és a vármegyéket, Mezőséget és Kalotaszeget, s tizenöt kötetben asztalunkra tette Erdély református templomainak gyűjteményét.
Nézegetem a tizenöt kötetben az erdélyi tizenöt református egyházmegye összes templomainak tárházát, és egyszerűen hihetetlennek tűnik. Ha azt írom, hiánypótló, egyszerűen sablonos megállapításnak tűnik. Ha azt mondom, monumentális, talán ledorongolnak, honnan veszem én a bátorságot ilyen nagy szavak használatához. Ha azt állítom, mindmáig egyetlen és legteljesebb templomleltára az erdélyi református egyháznak, sokan kétkedve fogadják, habár bizonyítékképpen igazolható: Marosillyétől Besztercéig, Bánffyhunyadtól Brassóig benne van minden ma még álló magyar református templom.
Megszámoltam, közel hétszáz erdélyi református templom színes felvétele található a tizenöt füzetben, mindenik egyházmegye külön- külön. Árpád-kori templomok Dél-Erdélyben, egyháztag nélkül maradt jeltemplomok a Mezőségen, nagyvárosi tömbháznegyedekbe beszorult, nem igazán szép, de funkcionálisan átalakított templomépületek, a még csak alapjaiban látható negyedik sepsiszentgyörgyi református templom, s mindezek időben egy ezredévet fognak át, térben pedig a történelmi Erdély mindenik régióját. Nézem, nézegetem, fogom a kezemben őket, és mégis hitetlenkedve veszem tudomásul: hétszáz erdélyi templom színes külső- belső felvétele, gazdag képtára, mindeniknek féloldalas történeti leírása.
Magyari Hunor, a Székelyudvarhelyen élő fiatal fotós, külső és belső indíttatástól vezetve elindult, mint egykor Orbán Balázs, Erdélyt bejárva, megörökíteni a 21. század kezdetén (még) álló református templomokat. Valahol 1996-ban kezdődött el ez a szép szolgálat, amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatán egyik templomképét díjazták. Majd 1997-ben – magyarországi megbízatásból – lefényképezte a Székelyudvarhely és Erdőszentgyörgy közötti magyar templomokat. Erdőszentgyörgy a szülőhely, Székelyudvarhely a lakóhely. Így természetes, első két egyházmegye-fotóalbuma a székelyudvarhelyi volt (2008-ban), és a küküllői – benne Erdőszentgyörgy – (2009-ben). Ez az első két füzet akár kísérletnek is tekinthető, hiszen az azokat követőkben már légi fotók, külső-belső felvételek és írott szövegek teszik nagyon gazdaggá és tartalmassá ezeket az "értékőrző köteteket". Ez a szerény fiatalember körülbelül egy évtizeddel ezelőtt így fogalmazta meg: "Álmom az, hogy egyházmegyénként egy-egy kötetben, egy-egy oldalon, rövid szövegismertetővel, képanyaggal bemutassam a két egyházkerület valamennyi református templomát, kezdve a már nem használt romos épületektől az épülőfélben levőkig". Az álom valóra vált, ha az egyszerű házakhoz hozzáépítéssel létrejött tornyos épületet is templomként nézzük, akkor közel hétszázötven erdélyi magyar református templom igazolja múltunk és történelmünk gazdag lététét.
Egykori esperesként mindenik Maros megyei templomban szolgáltam, álltam előtte vagy benne gyönyörködve, de a légi felvételek számomra, "jó ismerős" számára is egy egészen más képet adnak vissza templomainkról; azt hiszem, pirkadatkor az Úristen is ilyennek látja azokat a mennyből.
A Marosi és Maros-mezőségi Református Egyházmegye református templomainak kötetei megvásárolhatók a református lelkipásztori irodáknál.
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely),

2013. január 5.

A politikai rákos daganat mágnese
A román politika rákos daganatának nevezte Kelemen Hunor a HVG-nek adott interjúban Dan Voiculescut. Drasztikus, ámde kétségtelenül valós megfogalmazását az váltotta ki, hogy a szekus besúgó (Felix álnéven) médiamogul miatt nem jutott az RMDSZ kormányzási szerephez, áthágva az arról szóló október elsejei USL–RMDSZ megállapodást.
Hogy ezek után Kelemen nem számíthat rokonszenvre a szekus mogul médiabirodalma részéről – amely Băsescura tonnányi moslékot öntött, amióta 2005-ben „erkölcstelen megoldásnak” nevezte Voiculescu politikai játékszerének, az akkor még PUR (ma PC) néven futó pártjának bevonását a Calin Popescu Tariceanu vezette kormánykoalícióba –, az borítékolható.
Pontának is jutott egy kis forró moslékzuhany, amikor 2011-ben az USL egyetlen foltjának nevezte Voiculescut.
Mivel az RMDSZ-elnök kijelentése ezeknél jóval keményebb, Kelemen aligha számíthat az antennák propagandagépezetének szimpátiájára.
Csakhogy a politikai „rákos daganat” valahogy mégis roppant vonzó volt az RMDSZ számára. Úgy vonzotta a tulipánt éveken keresztül, mint a mágnes. Szinte ellenállhatatlanul.
Az RMDSZ nem habozott csatlakozni Felix rögeszméjéhez, részese volt az államelnököt 2007-ben felfüggesztő 322-ek koalíciójának, s 2009-ben is bele ment a Grivco-koalícióba.
Az erdélyi magyarság viszont a mágnes másik, elutasító pólusaként viszonyult a történésekhez. 2007-ben nagy többségben Băsescu menesztése ellen foglalt állást az urnáknál (ami egyben az RMDSZ történetének legnagyobb leégése volt a magyarság „támogatása” szempontjából), s 2009-ben sem szavazott a Grivco-koalíció elnökjelöltjére, még ha az ajánlatot Klaus Johannis ragyogó nimbuszába csomagolták is. A magyarság átlátta a dolgokat, egyből megérezte az elviselhetetlen szekus bűzt.
A nyáron sem volt különb a helyzet, Băsescu újabb felfüggesztésénél a magyarság tömeges távolmaradásával fejezte ki véleményét az USL igazi urának Európát is felháborító kezdeményezésével kapcsolatosan. Igaz, Kelemenék okultak az előző két nyaklevesből, s immár nem erőltették ennek felkarolását.
Mégsem okultak eleget, a magyarság egyértelmű pozíciója ellenére két hónappal később ismét kezet fogtak, s október elsején megállapodást kötöttek az USL-vel. Holott éveken keresztül az RMDSZ nem győzte hangsúlyozni, hogy csakis olyan politikai alakulatokkal lépnek szövetségre, melyek tiszteletben tartják a kisebbségi jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot. Nos, májusi hatalomra kerülése óta az USL a magyar- és idegenellenes nacionalizmus húrjait pendíti, ezt maguk Kelemenék állapították meg. Sőt, az USL a demokráciát és a jogállamiságot is áthágta, ahogy a demokrácia európai házőrzőkutyájának számító Velencei Bizottság jelentése, még ha diplomatikusan fogalmazva is megállapította.
Mindezek után az RMDSZ mégis titokban Voiculescu játékszere, az USL mellé állt! De ennek ellenére felháborodnak, amikor Budapestről Németh Zsolt megállapította, hogy egyre nagyobb szakadék tátong az erdélyi magyarság és az RMDSZ vezetői között.
Mégis mi vonzza annyira az RMDSZ-t a „rákos daganathoz”, mikor a magyarság hajthatatlanul visszautasítja? Kelemenék ne tudtak volna Felix viselt dolgairól? Soha sem vetődött fel bennük a kérdés, hogy vajon hová tűntek Ceauşescu titkos valutaszámlái, Voiculescunak pedig honnan volt már 1990–91-ben több millió dolláros vagyona? Azt viszont nyilván láthatták, hogy a szekus besúgó médiamogul rendületlen ellensége a korrupció-ellenes küzdelemnek, politikai üldözést reklamálva valahányszor az igazságügy utána néz viselt dolgainak, „pénzügyi mérnökségeinek”!
Vagy mindezek nem számítottak Kelemenék szemében? Sem Európa, sem az USL nacionalizmusa, sem a magyarság egyértelmű véleménye? Egyáltalán, ha az USL nem szerzett volna kétharmados többséget a decemberi választásokon, s az RMDSZ kormánytag lenne, vajon Kelemen Hunor kikelne-e Antonescu nacionalizmusa ellen és a politika rákos daganatának nevezné-e az USL-t irányító médiamogult?
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

2013. január 5.

Beszélgetés Puskel Tünde Emesével az MTVA aradi stúdióvezetőjével
Az erdélyi magyar televíziózásról, a Duna TV elmúlt 20 évéről: A tájékoztatás a legfontosabb
Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete a Magyarok III. Világtalálkozóján fogalmazódott meg, 1992 augusztusában Budapesten.
Csoóri Sándor vezetésével megalakult a Hungária Televízió Alapítvány, és megkezdődtek egy új műholdas televíziós csatorna előkészületei. Kezdetben még Hungária Televízió néven említik. A mai név közvetlenül az indulás előtt született meg. A kísérleti adások november 1-jén kezdődtek napi három órában. A Duna Televízió műsora 1992. december 24-én 17-órakor indult egy közvetítő kocsiból, s mára öt kontinensen, tizenötmillió nézőhöz jut el, hidat teremtve az anyaország és a határon túli magyarok között.
Puskel Tünde Emese aradi tudósító már a kezdetektől részt vett a műsorkészítésben. 1990–94 között – az aradi helyi televízió magyar műsorának megalapítója és főszerkesztője, majd a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti RTV magyar adása számára készít híreket, riportokat, tudósításokat és dokumentumfilmeket.
Arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 20 év milyen átalakulásokat hozott az erdélyi magyar televíziózásban, a Duna televízió munkájában, hogyan fejlődött gyerekcipőből nagykorúvá az erdélyi magyar televíziózás.
– Rögtön a forradalom után magyar adás csak Bukarestben volt, addig sehol senkinek nem volt lehetősége, alkalma arra, hogy megismerkedhessen ezzel a munkával. Aradon, a helyi televízióban a román adás már 1990 januárjában beindult, én február elején indítottam el a magyar adást. Mivel szórvány vidéken élünk, nagyon kevesen vannak, akik képzettek magyar televíziózásban, ezért azonnal kapott a lehetőségen a bukaresti televízió magyar adása, később a kolozsvári stúdió, a szegedi körzeti stúdió, a magyar televízió, hamar terjedt a hír, hogy mi itt Aradon már dolgozunk, és kérték az anyagokat. Nemigen tudtak mások is bekapcsolódni ebbe a különös munkába, mert kezdetben hazai magyar szakemberek hiányában nem indult médiaképzés. Mi még Budapesten tanultunk, ám az utóbbi évtizedben már Kolozsváron és Marosvásárhelyen is elindult az elektronikus médiaszakemberek oktatása. Jórészt innen kerülnek ki a mai televíziós stábok magyar munkatársai.
– Honnan indult a Duna televízió? Hogy kezdődött? Milyen szakemberekkel?
– A Magyarok Világszövetsége határozta el, hogy kellene egy olyan televíziót indítani, ami a világ magyarságához szól, főként a határon túli magyarokhoz, hiszen nekik nem volt semmi más lehetőségük megismerkedni a magyar közélettel, kultúrával. Azon kívül az anyaországiak egyre nyitottabbak lettek a határon túli magyarság felé, hiszen korábban politikai okokból ez tabu volt. A nyitást a Duna TV teremtette meg, óriási szenzáció volt például a csíksomlyói búcsú közvetítése, amely a mai napig egyesíti a világ magyarjait, így alakult ki szép lassan a nemzet televíziója.
Az 1990-es karácsonyi kísérleti adás még távolról sem jelentette a saját műsorok gyártását. Kezdetben a MAFILM Róna utcai telepéről „lőtték át” az Antenna Hungária műholdas állomására,akkoriban gyakran láthatták az akváriumi halakat éjszakai „műsorként”. Ez a műszaki lehetőségek felmérését szolgálta. 1994-től teljesedett ki az adás, miután megkeresték azokat a magyar szakembereket, akik már előtte itt-ott dolgoztak helyi televízióknál, és így jutottak el hozzánk Aradra is.
Nekem akkor már volt két év múltam a helyi tévénél, de természetesen itt csiszolódtam, itt tanultam meg a szakmát, együtt a többiekkel, egymást tanítva.
Budapestről jött egy szerkesztőségi csapat, kijelentették, hogy amennyiben hajlandók lennénk együttműködni velük, ők szívesen fogadnának anyagokat ebből a régióból is. Gyakorlatilag így indult az egész.
Eleinte elég kevés városból dolgoztunk be, Arad azonban úttörő volt. A mi munkánk nem csak Arad megyére terjedt ki, hanem Temes, Hunyad megyét is bekapcsoltuk, sőt eleinte mi jártunk át Szalontára is. Emlékszem, még kölcsönautóval forgattunk Kolozsváron abban az időben, de Németországban is filmeztünk.
A tudósítói munka felelősségteljes és nagyon szerteágazó: a sporttól kezdve, a politikán át a művészetekig mindenhez kell egy picit érteni, mindent meg kell tudni közelíteni. Egy kicsit a hályogkovács munkájára emlékeztet…
Kezdetben nagyon sok nehézségbe ütköztünk, mert az államvédelmi szervektől kezdve az intézményekig, mindenki gyanakodva nézte a munkánkat, árgus szemekkel figyelték anyagainkat, bizonyos helyekre be se engedtek forgatni.
Az évek hosszú során objektivitásunknak, komolyságunknak köszönhetően el tudtuk fogadtatni magunkat. Szívesen hívnak mindenhová, úgy érzem, mára dicsőség az, ha valaki bekerül a Duna TV-be.
Sára Sándor filmrendező 7 évig irányította ezt a „nagy stúdiót” – tulajdonképpen az volt a mi iskolánk. A sokszínű nyelvi és kulturális közegből jövő munkatársakkal együtt rengeteg képzésen vettünk részt. Buglya Sándor, a Mafilm és Movi rendező-opertőre vezetésével sokat törődtek azzal, hogy minél magasabb szakmai színvonalon tudjunk dolgozni, mert óriási egyenlőtlenségek voltak a földrajzilag is színes területeken.
Operatőr kollegám, Sándor István, akivel a kezdetektől fogva 2000-ig együtt dolgoztam, esküvői filmezéseken „csiszolódott”, ez ma már elképzelhetetlen.
Az erdélyi csapat szakmailag helyt állt, mondhatnám azt is, hogy mi mindig a legképzettebbek voltunk, ha összehasonlítom magunk pl. Kárpátaljával.
– Hogyan látja a fejlődést a kezdetektől napjainkig?
– Szakmailag óriásit fejlődött, ég és föld a kezdetekhez viszonyítva, hogy milyen színvonalra jutott a Kárpát-medencei tudósítói hálózat. Most már van egy minimum, ami alatt nem is lehet dolgozni. Az elején bármilyen sok amatőr megoldást elfogadtak, most már szigorú technikai paramétereket szabnak meg, amelyekhez az elméleti tudáson kívül a legmodernebb technika is kell. Amikor HD-re (High Definition – a felbontási specifikációkból adódó előnyösebb megjelenítési lehetőség) áttértek, akkor elég sokan kiestek a stábból, hiszen nem tudták megteremteni a megfelelő feltételeket. A nagy stúdiókat ellátták, felszerelték, a kisebb csapatok – mint például a miénk – pályázatok útján próbálják beszerezni maguknak a technikát. Ebben a kamera fontos szerepet játszik, de az utómunkálatoknak legalább akkora a szerepe, ezt pedig nem lehet alacsony műszaki színvonalon megoldani. A televíziózás méregdrága, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra lecserélni a technológiát. Emiatt napjainkban nagyjából 50 külföldi stáb látja el a napi feladatokat az MTVA megbízásából.
– Aradon az önkormányzatnak és az RMDSZ-nek köszönhetően ma már van egy stúdió, ahol együtt dolgozhat a csapat. Nem volt ez mindig így.
– Nagyon hosszú ideig rengeteg embernek otthon volt a saját „stúdiója”, mi is otthonról dolgoztunk. Kazettákon küldtük Budapestre a kész anyagot, nem volt más lehetőség. Mindig kerestünk valakit, aki éppen utazott Pestre, így oldottuk meg. Volt olyan, hogy egy hétig tartott, amíg az anyag lement adásba. Most már sokkal könnyebb. Ma már délben, ha van egy esemény, az esti hírekben benne tud lenni.
Itt Aradon a legnagyobb ügy a Szabadság-szobor kérdése volt, aminek minden pillanatát nyomon követtük, és tulajdonképpen ez volt a legnagyobb szakmai kihívásunk.
A férjemnek (Puskel Péter újságíró-helytörténész – szerk. megj.) gazdag aradi fotógyűjteménye van, amelynek a segítségével bemutattuk az egész szoborügyet már a kilencvenes évek közepén. Ez óriási szenzáció volt, mert ellenzői azt hangoztatták, hogy a szobor Nagy-Magyarország jelképe. Mi pedig a Duna TV segítségével meg tudtuk mutatni, hogyan is néz ki a Szabadság-szobor, amit addig senki nem látott. 1999-ben a kihozatalát is filmeztük kora délután, ami este – már szinte egyenesben – lement a Duna TV-ben. Mivel ez fantasztikusan gyors és profi munka volt, meg is kaptuk abban az évben a MÚRE Nívó-díját. Egyébként az évek során külföldi tévéfesztiválokról is hazahoztunk néhány díjat.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

2013. január 5.

Nyolc régió, Székelyföld semmiképp (Ponta a közigazgatási átszervezésről)
Az ország területi-közigazgatási átszervezését a jelenlegi nyolc gazdasági régió jogi személyiséggel való felruházásában, vezetőinek közvetett módon való megválasztáséban látja megvalósíthatónak Victor Ponta – erről a kormányfő egy csütörtök esti televíziós műsorban beszélt.
Mint ismertette, aznapi találkozóján Traian Băsescu államelnökkel egyeztettek a közigazgatási átszervezés első lépéséről, egy testület megalakításáról. Ponta elképzelése szerint a megyei tanácsok megmaradnának, de azok és a kormány is bizonyos hatásköröket átadnának a régióknak, melyeknek vezetőségét – a régió tanácsát és annak elnökét – nem közvetlen módon a lakosság, hanem a régióban található települések polgármesterei választanák meg. Ami az RMDSZ kérését, az önálló Székelyföld régió megalakítását illeti, Ponta határozottan elzárkózott ettől. „Részünkről fel sem merült a Hargita–Kovászna–Maros régió lehetősége. Az egyetlen verzió, amelynek nagy esélyt adok, az a jelenlegi nyolc régió” – mondta a kormányfő, aki azonban hozzátette, továbbra is elkötelezve érzi magát az RMDSZ-szel szemben az október 1-jei paktum révén. „Továbbra is nagyon komoly tárgyalásokat folytatok az RMDSZ-szel” – mondta, hozzátéve, az elkövetkező napokban találkozni is fog Kelemen Hunorral.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 5.

Gróf Gyulay Sámuel hattyúdala (Az ismeretlen kézirat)
A 18. század magyar irodalmának egyik gyöngyszeme olvasható a pákéi Nagy-kúria honlapján; egy késő barokk meditáció, mely 225 évig hevert kéziratban, és várta a kedvező alkalmat a megjelenésre.
Gróf Gyulay Sámuel (1723–1802) altábornagy költőként is ismert volt a maga korában, de elfelejtették, és kihagyták őt az irodalmi kánonból. Pedig újonnan közzétett művével ott a helye a kegyességi irodalom legnagyobbjainak sorában, gondolok itt II. Rákóczi Ferencre és Árva Bethlen Katára. Könyvének címe: CYGNEA DIA, avagy Öregsége Nyugodalmában Kegyesség Gyakorlása M = Némethi Gróff Gyulai idősb Sámuelnek Nádaskán. Született hellye Birodalmában. MDCCLXXXVII. Van azonban a műnek egy másik címváltozata is, a Hattyúi Énekem, melyet a Jelentésben használ.
Könyvét tizenkét fejezetre osztotta fel a szerző, ezek mind egy-egy állomást jelentenek az Istenhez igyekező lélek számára, amelynek a megtisztulással járó töredelmes bűnvallástól a vallástételen keresztül kell eljutnia a választottak seregébe. Az észérvek és az érzelmi-akarati mozgósítás eszközeinek nagyszámú jelenléte arról tanúskodik, hogy a gróf mestere volt a retorikának, és szenvedélyesen hitt abban, amit írt. A mű gyújtó erejét, máig tartó eleven hatását őszinteségével és stílusalakzataival váltja ki, líraiságát pedig a világból való elvágyódásával, biblikus nyelvezetével és szóképeivel idézi elő. Összehasonlítva a fent említett szerzők munkáival, megállapítható, hogy gróf Gyulay Sámuel műve későbbi, kevesebb önéletrajzi adatot tartalmaz, de művészileg jobban megszerkesztett, élőbb, jobban áthidalja a felekezeti határokat, az általános használatra alkalmasabb. Korhű átírásban közzétett könyvét, mely archaikus beszédmódot, tájszavakat és mai helyesírást feltételez, ajánlom az olvasóközönség figyelmébe.
György Zsolt Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 5.

Hol tart ma a sajtószabadság a világban?
Romániában csak félig szabad a sajtó, mert a médiatrösztök a tulajdonosi kör véleményét próbálják ráerőltetni műsorpolitikájukkal a nézőkre – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Pál Norbert nemzetközi jogász, aki nemrégiben a MÚRE meghívására a marosvásárhelyi Sajtóklub vendégeként a világ országaira jellemző sajtószabadságról beszélt.
A sajtóklubos beszélgetésen elhangzott, hogy a földkerekség országainak alig a 33 százalékában létezik sajtószabadság. Ilyen rosszul áll a világ ezen a téren?
A Freedom Housra hivatkoztam, amikor a statisztikákat mutattam, mivel az nagyon elismert szervezet, különböző ügyekben együtt dolgoztunk. Ők felállítanak egy skálát, 1-től 193-ig, ennek alapján osztályozzák az országokat. 2012-ben például Magyarország státuszát visszacsökkentették, eddig szabad sajtó volt, most csak félig szabad a sajtó. Egy kategóriába került olyan országokkal, mint például Ecuador, ami nyilvánvalóan túlzás. Ezt azonban azért teszi a Freedom House, mert tudja: egy ilyen visszafokozás annyira sokkolja és felhívja a világ figyelmét, hogy Magyarország is kénytelen lesz valamit változtatni, vagy legalább elszégyelli magát. Három kategória van tulajdonképpen a Freedom House listáján, de a kategóriákon belül is nagy különbségek vannak.
Románia milyen megítélés alá esik?
Romániában is csak félig szabad a sajtó. Ez főleg annak köszönhető, hogy a különböző tévécsatornák nem tárgyilagosan közlik az eseményeket, hanem megpróbálják ráerőltetni az emberekre a saját véleményüket. Ezek az adók politikai személyiségek tulajdonában vannak, és ez érződik a műsorpolitikájukon. Ezért minősítik félig szabadnak Romániát, nem feltétlenül arról van szó, hogy cenzúrázzák a médiát vagy bebörtönöznek újságírókat, hanem a politikai játszmák miatt.
Hol a legszabadabb a sajtó?
Szerintem a skandináv államokban, például Norvégiában, ahol egyáltalán nem szólnak bele, csak közlik az eseményeket és a politikumnak semmilyen befolyása nincs erre.
Meddig terjedhet a szabadság?
Ez nehéz kérdés. Kirívó a Wikileaks esete, ami állítólag sok amerikai katonát vagy a hadsereggel együttműködő személyt veszélybe sodort, szerintem még a jövőben eldől, hogy egy ilyen kezdeményezés meddig mehet el. Érdekes próbatétele volt a világnak Julian Assange eljárása. A Wikileaks információt senki nem cáfolta meg, csak annyira érzékeny dolgokról van szó, hogy nehéz határt húzni. A nemzetközi jog szerint a szabadság addig terjed, amíg nem sérti mások jogait. A sajtószabadságnak sem volna szabad bárkinek is a jogait sérteni.
Amerikában milyen a sajtószabadság?
Nagyfokú a sajtószabadság, ami ott érdekes az a tabloid kultúra. Monitorizáltam indiai médiát is, és nagyon érdekes, hogy ott a híreket úgy mutatják be, mintha film lenne, zenével, tapssal, mint egy történetet. Nálunk reggeltől estig a politika szerepel az előtérben, ami szerintem tipikusan román sajátosság. Sehol sem láttam annyi breaking newst, mint nálunk. Amerika olyan tabloid társadalom, ahol nagyon szeretik a celebjeiket, ugyanakkor néha nem ellenőrzik le a forrást. Például egy kis texasi újság összekeverte az Egyesült Nemzetek Szövetségét az EBESZ-szel, azzal a szervezettel, amely néha a választásokra küld megfigyelőket. Leközölte a hírt, és az összes amerikai újság lecsapott rá. Anélkül, hogy ellenőrizték volna, leadták országosan, az ABC tévécsatornán a híradóban. A bemondók azon háborogtak: milyen dolog ez, hogy az ENSZ megfigyelőket küld a választásokra, holott Amerika a demokrácia bölcsője. Szerintem Amerikában az a probléma, mindenki el akarja adni az újságot, és amikor valami nagyon érdekes vagy sokkoló hír van, akkor sokszor elfelejtik ellenőrizni a forrást.
A kelet-európai sajtószabadságával kapcsolatosan szó esett a gazdasági vetületről is. A Pussy Riot esetéhez például miként viszonyul Európa?
Nem hivatalosan az első szabály a nemzetközi közjogban és a nemzetközi kapcsolatokban, hogy mindent az érdek vezérel. Tehát az Európai Unió megszólja Fehéroroszországot vagy Szíriát, ám egy olyan óriási partnernerrel, mint Oroszország, akivel együtt üzletelnek, akitől megveszik a rengeteg nyersanyagot, már csínján bánnak. Volt visszhangja a Pussy Riot együttes bebörtönzésének, de sajnos mindenki fél komolyabban állást foglalni, elítélni Oroszországot. Nem is lehetne, csak informálisan elítélni, mivel Oroszország is az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagja, az országok pedig mérlegelnek. Például nem éri meg Berlinnek elítélni Moszkvát, mivel milliárdeurós szerződéseik vannak Oroszországgal, és nem akarják ezt veszélyeztetni három lány miatt. Ugyanakkor a sajtószabadság kérdésköréhez tartozik a Pussy Riottal kapcsolatos orosz eljárás is, mivel az együttes a véleményét fejezte ki.
Ha egy újságírót letartóztatnak, börtönbe zárnak jogtalanul, ki siethet a védelmére?
Ahol egyáltalán nem szabad a sajtó, mint Vietnámban, letartóztatják és állam elleni terrorizmussal vádolják meg az újságírókat, esetleg kémkedéssel, vagy azzal, hogy az ország biztonsága ellen cselekedtek, az ország egyensúlyát, békéjét veszélyeztetik, ezért bebörtönzik őket. Vietnám nem fontos senkinek, nincs érdekében senkinek beavatkozni, a nagy testvér Kína is védi, ilyekor általában a civil szervezetek lépnek előtérbe. Például az Amensty International nagyon sokat tehet, ugyanis kétmilliós a tagsága. Ha a szervezet felkéri a tagjait, hogy mindenki küldjön egy levelet a vietnami börtönbe, és megérkezik a kétmillió levél, akkor a guta megüt mindenkit a börtönőrtől a börtönigazgatóig, de még a magas beosztású párttagokat is. Félnek megkínozni a fogva tartott sajtósokat, mert tudják, hogy a világ figyel. Ilyen esetekben a civil szervezeteknek van a legnagyobb hatásuk.
Maszol.ro,

2013. január 5.

RMDSZ-es szakember került a statisztikai hivatal élére
Leváltotta péntek este Victor Ponta az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnökét, Virgil Voineagut, és ideiglenesen Geréd Beatrixot bízta meg a hivatal vezetésével.
Geréd Beatrix 2005-ben került az RMDSZ javaslatára az INS alelnöki posztjába. Korábban könyvelési szakemberként a Marosvásárhelyi Sapientia egyetemen és a Maros Megyei Sportigazgatóságon dolgozott.
A miniszterelnök a vezetőváltást azzal indokolta, hogy a hivatal 20 milliárd lejjel „elszámolta” a bruttó hazai össztermék (GDP) becsült értékét, ezért a kormánynak csökkentenie kell egymilliárd lejjel a kiadási tételt a 2013-as állami költségvetésben.
Ponta szerint 2003 és 2010 között a statisztikai intézet mindig tévedett, csakhogy akkor túl óvatos becslést közölt a várható GDP-ről, így végül a valós GDP mindig nagyobb lett, mint a becsült érték. Tavaly viszont a valós adat már kisebb volt a tervezettnél.
Virgil Voineagu azzal védekezett, hogy az INS az EU elvárásainak megfelelő módszerrel becsülte a GDP-adatokat. E szerint az adott év bruttó hazai termékét három alkalommal számítják ki: az év első 70 napja után ideiglenes, 9 hónap után félhivatalos, 21 hónap után hivatalos adatokat közölnek, s ebből adódik a kormányfő által kifogásolt eltérés.
Maszol.ro,

2013. január 5.

Victor Ponta tanácsadója lett Frunda György
Victor Ponta személyes tanácsadójává nevezte ki Frunda Györgyöt. A kormányfő elsősorban jogi és kisebbségpolitikai kérdésekben számít az RMDSZ volt szenátorának segítségére.
Erről Ponta péntek este számolt be az Antena 3 hírtelevízióban. Tájékoztatása szerint Frunda György elfogadta azt a felkérést, hogy legyen tagja a miniszterelnöki kabinetnek.
„Támogattam az RMDSZ kormányra lépését, pedig tudtam, hogy tévedek. Két okból tartottam ki az RMDSZ mellett. Egyfelől nem akartam, hogy azt mondja a világ: bántjuk a kisebbségeket. Másfelől aláírtam valamit, és kötelességemnek érzem tiszteletben tartani, amit akartam” – fogalmazott a miniszterelnök.
Victor Ponta arra a megállapodásra utalt, amelyet a Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői írtak alá az RMDSZ szövetségi elnökével és politikai elnökével múlt év októberében a közös kormányzás lehetőségéről, és amelynek szövegét csütörtökön hozta nyilvánosságra Kelemen Hunor.
Mint ismert, az RMDSZ a megállapodás ellenére ellenzékbe kényszerült, mert az USL liberális társelnöke, Crin Antonescu – elsősorban Dan Voiculescu politikus-médiamágnás hatására – nem tartotta be az aláírt egyezséget, és olyan feltételeket támasztott Kelemen Hunoréknak, melyeket a szövetség vezetői elfogadhatatlannak tartottak.
Frunda Györgyön kívül további három RMDSZ-es tisztségviselő tölt be fontos posztokat a Ponta-kormányban. Király András az oktatási minisztérium államtitkára maradt – kinevezését múlt év végén írta alá a miniszterelnök –, Markó Attila továbbra is vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát, illetve péntektől Geréd Beátrix az Országos Statisztikai Intézet élére került.
Maszol.ro,

2013. január 5.

MÉG EGY ÜGYNÖK
A valakik és a senkik: válaszféle Stefano Bottoninak
A szégyenérzet, a zsarolhatóság, a lapulás-sunyítás egy dolog. És én is megértem a kényszerítést, a személyes tragédiákat. 1990-ig! De ki nem engedte az érintetteket, hogy 1990-ben vagy után a nyilvánosság előtt mea culpázzanak?
Vannak dolgok, amelyeket az ember a nagyobb testvéreire hagy, mert az „a nagyok dolga”, „ők jobban tudják és ismerik”, s nem utolsó sorban „ők élték meg”. Így például édesapám, Könczei Ádám szinte ezer oldalnyi megfigyelési dossziéinak feldolgozását immár évek óta nővérem, Könczei Csilla végzi. Ebben az ügyben az én személyes hozzájárulásom annyi, hogy mielőtt fel-feltenne blogjára egy-egy szöveget, mások szóhasználatában „leleplezést”, általában konzultál velem.
Ez történt nemrég is, amikor – megunva a témát érintő szokásos közéleti pusmogást – „felvett” néhányat Éva néni „zoknijaiból”, és nyilvánosságra hozta édesapánk dossziéiból a CNSAS által eddig hivatalosan dekonspirált ügynökök listáját. Csillának fontos a konzultálás, a megerősítés, mert nem könnyű lelkileg feldolgozni egyrészt a családunkat érintő besúgásáradatot, másrészt a felfedtek (és köreik) irgum-burgumozását. Az én álláspontom ez ügyben világos és konzekvens: ha már ebben az országban a szekus-pártfunkcionárius politikai és gazdasági hatalomátmentés miatt a mai napig nincs egy gaucki állami lusztráció (de ahogy észlelem, Magyarországon sem nagyon erőltetik magukat), akkor legalább azokról, akikről hivatalosan közlik, hogy informátorok voltak, értesítsük a közvéleményt, akár egy blogon keresztül is! Mert szerintem is, többek között azért fekélyes a társadalmunk, s ezen belül az erdélyi magyar társadalmunk,
mert nem zártuk le (pontosabban nem tártuk fel és nem tisztáztuk) ezt a szekus-besúgós történetet.
„Miért kell a múltat bolygatni?” „Amúgy sem érdekel senkit!” „Mindenki áldozat volt!” „Könnyű így utólag beszélni, ítélkezni!” „Válasszuk el az életművet az embertől!” – sulykolják immár két évtizede. Kik is? Akik folyamatosan zárják a soraikat. És ők kik? A „valakik”, illetve a valakik tekintélyét (az akár tudtuk nélkül) kiszolgálók. Ugye, Stefano Bottoni kutatóként boncolgatja, hogy miért és hogyan, és bevallott kívülállóként keresi a választ az erdélyi magyar társadalom sorzáró mechanizmusára. Bottoni igen jól ismeri Erdély közelmúltjának történetét, csak egy hiányossága van: nem itt szocializálódott, tehát nem élheti át az erdélyi magyar „valakik” és „senkik” viszonyrendszerét, azt az összetett belső kapcsolatrendszert, amelyik a mai napig meghatározza közéletünket. Szóval, kedves Stefano, a képlet szerintem egyszerűbb, mint azt sokan gondolnák, íme kérdéseid egyféle megválaszolása: Az erdélyi magyar közéletben, értelmiségi körökben a kommunizmus éveiben kialakult egy sajátságos hierarchikus felfogás – valószínűleg ezt elősegítette a fennálló rendszer is. Voltak a „valakik”, szemben a csupán közönségnek (és nem közösségnek!) tekintett, többszörösen kiszolgáltatott senkikkel. Mert a valakiknek biztos és társadalmilag megbecsült állásuk volt, publikálhattak, útlevelet kaptak, tehát utazhattak, sőt díjakat és kitüntetéseket kaptak, egyszóval karriert futottak. Mindezért természetszerűen a pártállam szolgáltatásokat várt el, mint például besúgást, jelentést.
A valakik voltak közösségünk hivatalosan elismert szószólói, az elit, s ennek az elismerésnek lassan, de biztosan széles társadalmi beágyazottsága is lett. Az így kialakult hierarchia tekintélyelvűségre épült: a valakiket elismerők és kiszolgálók, ha tudatában is voltak e státus sötétebb oldalának, elnézték, hiszen „az erdélyi magyar közélet nagyjairól van szó”, az érintettek pedig úgy gondolták, hogy ők tulajdonképpen csak a mostoha időkhöz igazítják az erdélyi magyarság képviselésének ügyét, azaz a cél szentesíti az eszközt.
A probléma ott kezdődik, hogy 1990 után a valakik továbbra is valakik maradtak, úgy tettek/tesznek, mintha az erdélyi magyar közélet az etnikus jellegéből adódóan a kommunizmus alatt is eleve „tiszta” lett volna, ezért számukra teljesen egyértelmű a valaki státus folytonossága. Sőt, továbbra is fenntartják a jogukat, hogy közösségünk hivatalosan elismert szószólói lehessenek (bizony-bizony, hány besúgóból lett 1990 után például nagymagyar…), továbbra is publikáltak, díjakat kaptak, jó állásokban leledztek, az erdélyi „magyar kultúráért”, „magyar közösségért” kifejtett munkásságuk érdemeként pedig érinthetetleneknek tekintették/tekintik magukat.
A szomorú az, hogy 1990 után a hierarchikus tekintélyelvűség is fennmaradt,
amit például szerintem igen jól tükröz a kolozsvári napilap ez ügyben tanúsított magatartása is: amikor Csilla a blogján közölte az édesapánk dossziéiból ezidáig hivatalosan dekonspirált informátorok névsorát (valamennyien valakik), kivárt. Próbálta elhallgatni a történetet, „mégis mit szól a közvélemény”, hogy tóbiás is, meg kelemen is jelentett?! Kivárt, ameddig egy másik országos napilapunk – igaz, politikai megfontolásokból – le nem hozta a hírt, s a dolog átkerült Magyarországra, ahol aztán (szintén elsősorban aktuálpolitikai megfontolásból) ráharaptak. (A sors pikantériája: csak csendben jelzem a sok jobbos hírportálnak, hogy édesapám balos volt…) S miután a hír kipattant, a helyi napilapunk nem a Csilla blogja alapján, tehát nem első kézből, hanem az MTI hír alapján hozott le, mellékhírként, egy már többszörösen „átdolgozott” és leegyszerűsített szöveget, ezzel szemben az egyik érintett valaki válaszát már „nyílt levélként” tálalta!
S ebben a nyílt levélben, kedves Stefano, van egy passzus, amelyik egyrészt – legalábbis nálam – kiverte a biztosítékot, de másrészt ékes példája a szóban forgó valakik habitusának. Hogy több évtizedes nyugati emigrációból egy magát valakinek tartó személy csak úgy lazán hazaüzeni, hogy az, aki nyilvánosságra merte hozni, hogy bizony ő is sáros, az „ugyanazon rendszer eszméinek, sőt módszereinek a hordozója, mint amelynek „kiszolgálóiról” le akarja rántani a leplet”, magyarán egyenlőségjelet tesz a szeku és Csilla között. Azért ez nem semmi! Szóval érted, Stefano, a dolog ilyen egyszerű: mifelénk valakinek lenni „eredendően” tisztaságot jelent, itt egyelőre még a rákérdezők, a kíváncsiak a bűnösök. (Már nehogy egy senki kezdje firtatni, hogy egy valaki besúgott-e vagy sem…)
Mert a szégyenérzet, a zsarolhatóság, a lapulás-sunyítás egy dolog. És én is megértem a kényszerítést, a személyes tragédiákat. 1990-ig! De ki nem engedte az érintetteket, hogy 1990-ben vagy után a nyilvánosság előtt mea culpázzanak? Ki nem engedte az érintetteket, hogy ők maguk legyenek egy megtisztulási folyamatnak az élharcosai? És mondják még, hogy persze a tartótisztek, a szekusok felelőssége mennyivel nagyobb. Ez igaz! De az is igaz, hogy itt tulajdonképpen a bizalomról volt/van szó, pontosabban a bizalomvesztésről! Mert édesapámról a jelentéseket nem vadidegenek írták, hanem kollégái, ismerősei, adott esetekben jó (legjobb?) barátainak hitt emberek. Miért nem jelezte egyikőjük sem, hogy „nézd, Ádám, rólad jelentenem kell, vigyázz, mit mondsz”? A válasz egyszerű. Azért, mert számukra Könczei Ádám egy senki volt…
Édesapám, Könczei Ádám soha életében nem töltött be semmilyen pozíciót, soha életében nem „számított”, mai értelemben is egy „kis senki” volt. Mégis féltek tőle, és a valakik több száz oldalt jelentettek róla. Halálakor sokan megkönnyebbültek. Nem kellett volna! Mert igaz, hogy Könczei Ádám immár három évtizede nincs köztünk, de szellemisége családjában és (remélem) az erdélyi senkik körében tovább él.
Könczei Csongor
Transindex.ro,

2013. január 7.

Legyen március tizedike a Székely Szabadság Napja!
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.
Tegyük közösen március tizedikét, a Székely Vértanúk Emléknapját a Székely Szabadság Napjává! A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a „törvényes, szabad és független, nemzeti állás” jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia küzdelem jelmondatává!
A Székely Nemzeti Tanács nevében felkérem az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, vegyenek részt a közös megemlékezésen, a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában. Legyenek részesei a szervezésnek, hozzunk közös döntéseket, hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

2013. január 7.

Markó: nem titkos, hanem bizalmas volt az RMDSZ-USL megállapodás
Az RMDSZ-nek tárgyalnia kell a kormánykoalícióval, ugyanis meg kell akadályozni, hogy egy olyan közigazgatási területi felosztás szülessen, amely megszüntetné a magyar többségű megyéket.
Ha a közigazgatási felosztást elrontják, az évitezedekre tönkre tehet minket -jelentette ki Markó Béla szenátor pénteken, az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) „Többszemközt” című műsorában.
Nem titkos, hanem bizalmas volt az a megállapodás, amely az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között született- mondta az RMDSZ volt elnöke, aki leszögezte: teljesen helyénvalónak tartja a megállapodás aláírását, hiszen ez alapvetően az erdélyi magyarság érdekét szolgálta, ugyanis amennyiben ezt betartják, az RMDSZ kormányzati pozícióba kerülhetett volna, és egy jó helyzetet lehetett volna teremteni az erdélyi magyarság számára. Az egyezség ugyanakkor azért volt bizalmas, mert az USL vezetői, Victor Ponta és Crin Antonescu nem tartották hasznosnak a választási kampányban az RMDSZ-el való megállapodás nyilvánosságra hozatalát – tette hozzá. Markó Béla arra emlékeztetett, az RMDSZ 1996-ban szintén választások előtt kötött megállapodás alapján lépett kormányra a Demokratikus Konvencióval, azzal a különbséggel, hogy az akkori román kormánypártok betartották az egyezséget.
Mint mondta, az USL vezetőivel folytatott megbeszéléseken szóvá is tette: az RMDSZ-el kötött egyezség felrugásával egy olyan előzménytelen helyzetet teremtenek, amelynek nem látni a végét: hiszen mostantól fogva miért is írjon alá valaki is egy egyezséget, ha az írott szót nem kell betartani – mutatott rá. A politikus közölte, mindezek ellenére az RMDSZ a konstruktív ellenzékiséget választja, a szövetség ugyanis a magyar közösséget és általában a romániai társadalmat érintő fontos kérdésekben a továbbiakban is konzultálni kíván a kormányoldallal. Mint mondta, a következő időszakban olyan, az erdélyi magyarság szempontjából létfontosságúnak tekintett kérdések kerülnek terítékre, mint az ország közigazgatási átszervezése, az oktatási törvény, valamint az alkotmány módosítása. Úgy értékelte, az RMDSZ-nek ellenzéki helyzetből is mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy befolyással legyen a közigazgatási átszervezésre vonatkozó elképzelésekre, a magyar többségű megyék megszüntetése ugyanis drámai következményekkel járna, kiütné a magyarok kezéből az önkormányzati eszközöket, és mint fogalmazott, ez évtizedekre tönkretehetné a magyar közösséget. – Az elmúlt években egy jelentős decentralizáció ment végbe, melynek nyomán számos hatáskör került át a helyi közigazgatáshoz, így az oktatás és az egészségügy dolgában, de az infrastukturális fejlesztés terén is helyileg dönthetünk ott, ahol többségben vagyunk. Apropó autonómia: ez az igazi út az autonómia felé! Ha most azonban a közigazgatást átrajzolják, akkor szinte teljesen ki lehet ütni ezt az eszközt a kezünkből.
Ott van Szlovákia példája, ahol a magyar érdekképviselet nem tudta érvényesíteni az akaratát, és úgy rajzolták át a megyéket, hogy megszűnt a magyar többség a megyékben. Itt is el lehet képzelni egy olyan felosztást, amely megfoszt minket a döntési lehetőségektől: ezt meg kell akadályoznunk – hangsúlyozta Markó Béla, aki hozzátette, véleménye szerint jobb lenne hozzá sem nyúlni a közigatáshoz, hogyha nincsen esély arra, hogy a magyar közösség szempontjából jó megoldás szülessen. Erdély TV
Erdély.ma,

2013. január 7.

Átadták a közmédia által gyűjtött adományt Böjte Csabának
Mintegy 92,6 millió forint adományt adtak át a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) képviselői vasárnap Böjte Csaba szerzetesnek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának Budapesten.
Az MTVA Jónak lenni jó elnevezésű, advent első vasárnapján indult adománygyűjtő akciójának zárásaként Siklósi Beatrix, az MTVA vezérigazgatójának kulturális főtanácsadója, Horváth Vanda, az MTVA gyermek- és ifjúsági műsorok főszerkesztője, az adománygyűjtést segítő műsorvezetők és Szollár Domokos, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója adta át a 92 millió 664 ezer forint adományt jelképező tablót a Budapest-Belvárosi Ferences Templomban. Amint arról az Erdély.ma értesült, ez az összeg nem tartalmazza azokat a nyaraltatásra, különféle tanfolyamokra, kurzusokra, orvosi segítségnyújtásokra és egyéb szívet melengető szolgáltatásokra vonatkozó felajánlásokat, amelyek az akció idején érkeztek.
Böjte Csaba az adomány átadását követően elmondta: Isten hisz bennünk, mert ha nem hinne, nem teremtett volna meg bennünket. Isten bízik bennünk, a Kárpát-medencei magyarságban, bízzunk tehát mi is magunkban, az összefogásban, a jó szóban, a kimondott szó erejében, a szeretet világot formáló végtelen hatalmában – hangsúlyozta.
Az alapítvány számára rendezett gyűjtést december 16-án a közmédia egész napos műsorfolyammal segítette, amelynek eredményeként 29 országból érkeztek felajánlások. A számos egyéni és céges adomány közül kiemelkedik a Mol 20 millió forintos adománya vagy a Zwack Unicum Nyrt. által felkínált kétmillió forint, de magánszemélytől is érkezett 5 millió forint az alapítvány számlájára.
Többen – anyagi erőforrás hiányában – önkéntes munkájukat ajánlották fel a ferences rendi szerzetes által működtetett mintegy 200 háznak határon innen és túl. A hátrányos helyzetű és nehéz sorsú gyermekek gondozására és ellátására az alapítvány önkénteseket is keres, így nagy értéke van az ilyen típusú felajánlásoknak is.
A kampányhoz kapcsolódó alapítványi számlaszám (10300002 -20145639-49020157, IBAN szám: HU82-1030-0002-2014-5639-4902-0157) január végéig él, megnevezése „Jónak lenni jó".
MTI
Erdély.ma,

2013. január 7.

Mikó-ügy – Újabb esély a megvádolt erdélyi magyar politikusoknak
A külföld figyelmének felkeltése is segítheti a Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében börtönre ítélteket – véli az egyik alperes, Markó Attila RMDSZ-es képviselő.
A legfelsőbb romániai bírói fórumon újratárgyalják a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét. Az előzményekhez tartozik, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítéltek több erdélyi magyar politikust is, amiért visszaszolgáltatták a református egyháznak a nagy múltra visszatekintő erdélyi középfokú oktatási intézmény épületét.
Az újabb szakaszát jelenti, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság újra előveheti a Mikó-per dossziéját. Az egyik alperes Markó Attila, a romániai törvényhozásba 2012-ben bekerült RMDSZ-es politikus, aki elmondta, az újratárgyalás abból fakad, hogy képviselők ügyében csak a legfelsőbb bíróság járhat el. Ennek van pozitív és negatív vonzata is. Egyrészt várhatóan még jobban elnyúlik a per, ám a legfelsőbb jogi fórumon talán vannak még olyan bírók, akik meglátják az igazságot, az ügy lényegi elemeit.
Az is egyértelmű, hogy az ügy nagyobb nemzetközi, így uniós figyelmet kaphat, ha Romániában a legmagasabb szinten foglalkoznak vele. Az sem titok, mondta a politikus, azért vállalta a képviselőséget, hogy a kérdést minél jobban megismertethessék a külhoni közvéleménnyel, illetve emberi jogokat védő intézményekkel. Céljuk, hogy jobb belátásra bírják a román igazságszolgáltatást – tette hozzá a politikus.
Markó Attila szerint az ügyében, amely szerinte teljesen tiszta kérdés, csak akkor lehet olyan hibást döntést hozni, ami első fokon születetett, ha azt az ítéletet valaki megrendelte. Most már csak abban lehet reménykedni, hogy a legfelsőbb bíróság nem enged ilyen politikai nyomásnak – tette hozzá az RMDSZ-es politikus.
A Mikó-perben első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt Markó Attila államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját. Mindketten tagjai voltak annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben visszaszolgáltatta a református egyháznak Háromszék legjelentősebb iskolájának épületét, amelyet még a kommunizmus idején államosítottak. Silviu Clim, a román igazságszolgáltatási minisztérium volt jogi tanácsadója – aki szintén tagja volt a bizottságnak – három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Tavaly szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek az első fokú bírósági ítéletet precedensértékűnek tekintik. Úgy vélik, hogy ez alapját képezheti egy esetleges „újraállamosítási folyamatnak”.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma,

2013. január 7.

Felszámolták a vásárhelyi RMDSZ-t
A Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége azonnali hatállyal megszüntette a Marosvásárhelyi RMDSZ városi szervezetének döntéshozó és végrehajtói testületeit közgyűlését, választmányát és elnökségét, valamint felmenti tisztségéből annak elnökét. A hétfői határozat ugyanakkor leszögezi: az RMDSZ városi szervezet vagyonát, minden jogával és kötelezettségével együtt ideiglenesen átruházzák egy a kinevezett öttagú bizottságra. Az új testületek megalakulásáig, ideiglenesen, ügyvivő jogkörrel a kinevezett bizottság veszi át a városi szervezet irányítását.
A vasarhely.ro-hoz eljuttatott nyilatkozat szerint a szövetség megyei szervezetének ügyvezető elnöksége tulajdonképpen a Területi Állandó Tanács tavalyi határozatát juttatta érvényre Ugyanakkor azt is leszögezik, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet a parlamenti választások sikertelen választási eredményei, illetve az egyik legfontosabb döntéshozó testületeinek, a választmány vezetőjének, az RMDSZ jelöltjével szemben való elindulási kísérletét, valamint a Szabályzatban meghatározott kötelezettségek súlyos megszegését, végérvényesen és visszavonhatatlanul erkölcsi és bizalmi kárt okozott a szövetségnek.
„A magunk részéről ezt a vitát befejezettnek tekintjük! Az újjászervezésre vonatkozó döntés megszüntette a régi szervezet testületeit és tisztségeit, ezért a marosvásárhelyi RMDSZ nevében a továbbiakban senki sem nyilatkozhat, csakis a megyei szervezet elnöksége, illetve az átszervezés feladatával felruházott bizottság” – zárul a Dr. Kelemen Atilla elnök, Szabó Árpád ügyvezető elnök és Brassai Zsombor szervezésért felelős alelnök által aláírt nyilatkozat.
www.vasarhely.ro
Erdély.ma,

2013. január 7.

Nagyváradot javasolja az egyik régióközpontnak az RMDSZ
A kormány programja szerint nyolc fejlesztési régiót alakítanának ki, Bihar megye másik öt megyével Kolozsvár központhoz tartozna. Az RMDSZ kezdeményezte Nagyvárad régióközponttá alakítását, s elhangzott az is, hogy nem fogja megszavazni a jelenlegi nyolc fejlesztési régióról szóló területszervezési tervet.
Cseke Attila bihari parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában úgy fogalmazott: azért nagyon sürgős a kormány számára a tervezet megvalósítása, mert 2014-től új európai költségvetési keret kezdődik 2020-ig. Az uniós pénzek felhasználása tekintetében Románia a sor végén kullog, s ebben radikális változtatásra van szükség. Ennek egyik lehetséges módja, hogy a régiók létrehozásával azok olyan hatásköröket kapjanak, hogy közvetlenül pályázhassanak a forrásokra. Ahhoz azonban, hogy a 2014-es európai költségvetésben szereplő forrásokra Románia pályázhasson, alapfeltétel, hogy 2013-ban eldőljenek a régiós törekvések.
A romániai magyarság számára ez stratégiai kérdés – hangsúlyozta a képviselő -, ugyanis nem mindegy, hogy hogyan húzza meg a kormány a régiós határokat. Az RMDSZ-nek ezzel kapcsolatban 2009-től van benyújtott törvénytervezete, amely a szenátuson átment, s a képviselő ház előtt van. Ez arról szól, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió helyett 16-ot javasolnak, sokkal kisebbeket, 2-4 megyét tartalmazókat.
Az RMDSZ úgy gondolja, hogy Románia a nyolc régió létrehozásával nem tartotta be az Európai Unió azon előírását miszerint történelmi hagyományokat, társadalmi-gazdasági, kulturális, környezeti kritériumokat kell figyelembe venni a régiók létrehozásánál, teljesen más alapokon választották ki őket. Cseke Attila hozzátette: javaslatuk szerint Erdélyben Bihar, Szilágy és Szatmár megye alkotna egy régiót.
hirado.hu
Erdély.ma,

2013. január 7.

Kiszolgáltatottan és üldözötten – A Moldvában élő csángó gyerekek oktatásáról
Bár egyre többet hallhatunk, láthatunk és olvashatunk a Moldvában élő csángó-magyar testvéreinkről, furcsa módon mégsem rendelkezünk elegendő, megfelelő ismeretekkel róluk és környezetükről. Nem tudjuk, hogyan és milyen körülmények között tengetik mindennapjaikat, ők minek tartják magukat, és van-e lehetőségük valamilyen szinten megélni és kifejezni a még mindig jól érzékelhető másságukat?
Minderre jómagam is csak néhány napja döbbentem rá, mikor Fazakas Ildikó pszichológusnő meghívásának eleget téve, elkísértem Kakas Zoltán néprajzkutatót és a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Általános Iskola magyar tagozatának néhány tanulóját Moldvába.
Erdély.ma,

2013. január 7.

Magyar-magyarázkodás Pontától
Nem, az RMDSZ nem lépett kormányra – magyarázkodott egy péntek esti tévéműsorban Victor Ponta miniszterelnök, miután több intézkedésével magyar kisebbségi szakembereket nevezett ki állami intézmények vezető tisztségeibe.
Jogi, kisebbségi és külpolitikai kérdésekben Frunda György lesz a kormányfő személyes tanácsadója. Mint ismeretes, még decemberben írta alá a kormányfő azt a rendeletet, amellyel az újonnan megalakult tanügyminisztérium államtitkárává nevezte ki az aznap feloszlatott Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztériumban hasonló feladatkört betöltő Király András Györgyöt. Továbbá a bruttó nemzeti össztermék (PIB/GDP) megállapítása körüli kínos tévedések miatt „lefejezett” Országos Statisztikai Hivatal élére a kormányfő ideiglenesen Geréd Beatrix alelnököt nevezte ki. Mindennek jelzésértéke van a kisebbségi jogok garantálását illetően, magyarázta Ponta, majd Geréd Beatrix esetében egyenesen azzal „védekezett”: bár az RMDSZ támogatását élvezi, Beatrix nem is magyar, hanem német…
Szabadság (Kolozsvár),

2013. január 7.

Uniós román vád Tőkés László ellen
Közleményben ítélte el Corina Creţu, az Európai Parlament szocialista frakciójának alelnöke Tőkés László EP-képviselő azon kezdeményezését, hogy nyilvánítsák 2013-at az autonómia évének a magyar közösség számára Romániában és az egész Kárpát-medencében.
„Tőkés László igyekezete, hogy nacionalista demagógiára használja ki a magyar közösség gondjait, semmilyen megoldást nem nyújt a magyar nemzetiségű román állampolgárok valós problémáira, és ellentétesek az európai gazdasági és intézményi integrációval” – olvasható a közleményben. Szerinte Romániának párbeszédre és szolidaritásra van szüksége.
„Sajnálatos, hogy az EP egyik tagja, aki alelnöki tisztséget is betöltött ebben a testületben, nem értette meg: az európai föderalizmusról zajló közvitának semmi köze az etnikai autonómiához, a túlfűtött nacionalizmushoz és szeparatista törekvésekhez, hanem a gazdasági, szociális és döntéshozói válságra keres megoldást európai szinten” – vélekedett Creţu.
Mint ismeretes, Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén javasolta azt, hogy legyen 2013 az autonómia éve a magyar nemzeti közösség számára, amelynek során a kezdeményezők a működő európai autonómiák bemutatását, a közösségi önrendelkezés és föderális államberendezkedés népszerűsítését szolgáló akciókat szerveznének.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. január 7.

Tőkés: kozmetikázott az RMDSZ
Nem az USL-lel kötött megegyezés valódi szövegét hozta nyilvánosságra az RMDSZ – vélik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elöljárói, akik a teljes szöveg és az esetleges titkos mellékletek közzétételét kérik.
Tőkés László, a párt védnöke, illetve Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök pénteki nagyváradi sajtótájékoztatójukon azt mondták: nem lehet véletlen, hogy a Szociálliberális Unióval (USL) kötött szerződés létének kiderülte, illetve a szöveg publikálása között három hét telt el, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök érvelése pedig – miszerint a dokumentum kolozsvári irodájának széfjében volt elzárva, míg ő a fővárosban tartózkodott, ezért nem mutatta meg korábban – az EMNP vezetői szerint meglehetősen hihetetlen.
Tőkés László bírálta az RMDSZ vezetőit, akik szerinte közösségi felhatalmazás nélkül kötöttek paktumot az USL-lel, és ennek eltitkolásával megtévesztették a magyar választókat. Az EP-képviselő szerint hamis az a legitimáció, amely a választók megtévesztésén alapul. „Egy szerződést egy jogi személyiséggel bíró párt nevében csakis konkrét felhatalmazás alapján szabad megkötni” – jelentette ki az EP-képviselő. Ugyanakkor botrányosnak nevezte azt, hogy az RMDSZ „úgy tetszelgett októberben az Európai Néppárt bukaresti kongresszusának társházigazdai szerepében” a Demokrata–Liberális Párt (PDL) mellett, hogy néhány héttel előtte a szociáldemokratákkal kötött titkos paktumot a közös kormányzásról. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke szerint az RMDSZ átlépte ugyan a parlamenti küszöböt, de a magyarság képviseletéhez szükséges erkölcsi küszöböt nem.
„Bámulatba ejt bennünket Kelemen Hunor. Kiderült, hogy október elseje óta létezik egy titkos irat, és rá közel két hónapra azt mondja, hogy nem titkos az irat” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-elnök szavainak viszszásságaira Tőkés László, aki a szövetség és a kormánypárt közötti megegyezést a neptuni titkos tárgyalásokhoz, titokban tartását pedig Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök balatonőszödi beszédéhez hasonlította. Az EP-képviselő szerint a dokumentum titokban tartásában az az ellentmondás, hogy az RMDSZ igencsak románellenes kampányt folytatott a parlamenti választások előtt, azzal is fenyegetve a választókat, hogy az EMNP-re leadott voksok a román pártokat erősítik, másfelől a PDL-vel közösen szervezte meg az Európai Néppárt bukaresti kongresszusát, amely ellen az USL demonstrált is – mindeközben pedig a paktum már meg volt kötve.
RMDSZ–MPP-paktum?
Toró T. Tibor szerint is alapos a gyanú, hogy a Kelemen Hunor által múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott szöveg „kozmetikázott”, hiszen míg eredetileg szeptemberi aláírásról és három alpontról beszéltek a felek, kiderült, hogy a helyes időpont október, a szerződés pedig négy tételt foglal magában. Ezzel a feltételezéssel értett egyet Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is, hozzáfűzve: úgy véli, a Magyar Polgári Párt választás előtti „pálfordulásának” elsődleges oka egy, az RMDSZ-szel kötött megegyezés lehetett, ezért azt kéri, hozzák azt is nyilvánosságra, az USL-paktum eredeti szövegével és a szerinte létező titkos csatolmányokkal együtt. „A megújult MPP-nek is az volt a reménye, hogy a kormányra kerülő RMDSZ-től majd kap valamit” – vélekedett Szilágyi Zsolt arra utalva, hogy a választásokon nem induló polgári alakulat az RMDSZ-jelöltek támogatására biztatta szimpatizánsait.
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ vezetői október elsején írtak alá szándéknyilatkozatot az USL-lel arról, hogy a decemberi választásokat követően közösen alakítanak kormányt, de a parlamenti mandátumok kétharmadát megszerző USL mégsem vette be az RMDSZ-t a kormányba. A nyilvánosság előtt először Crin Antonescu, az USL társelnöke beszélt a megállapodásról, majd Kelemen Hunor is megerősítette a dokumentum létezését. A megállapodás szövegét az RMDSZ csütörtökön hozta nyilvánosságra.
Az autonómia éve
Tőkés László a nagyváradi sajtótájékoztatón ünnepélyesen meghirdette az autonómia évét 2013-ra. Mint elmondták, az autonómia évében a kezdeményezők a működő európai autonómiák bemutatását, a közösségi önrendelkezés és föderális államberendezkedés népszerűsítését szolgáló akciókat akarnak szervezni Romániában és az egész Kárpát-medencében. Toró T. Tibor bejelentette, hogy egyik első megmozdulásukat március 10-én, a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen szervezik. Szilágyi Zsolt hozzátette: a rendezvényeken az európai, már működő autonómiaformákat igyekeznek majd megismertetni Románia-szerte.
Tőkés László ugyanakkor megismételte az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) újbóli összehívására szóló felhívását, illetve újra felvetette egy 23 évvel ezelőtti ötletét egy román– magyar kerekasztal létrehozásáról, amelyen azonban szerinte nemcsak az RMDSZ-nek és a kormánynak kellene részt vennie, hanem a romániai magyarságnak és románságnak minél szélesebb körben kell képviseltetnie magát.
Az Erdélyi Magyar Néppárt kapcsán Toró T. Tibor pártelnök kifejtette: 2013 a politikai alakulat első békeéve, tavaly ugyanis az új pártnak úgy kellett építkeznie, hogy közben két választási kampányt is folytatott. Az idei évre kijelölt első prioritás az elnök szerint a szervezetépítés lesz. „Bölcs döntés volt az első kongresszuson egy évre választani vezetőséget” – jelentette ki Toró, hozzátéve: az év első két hónapjában helyi, márciusban megyei szinten választanak majd új vezetőséget az EMNP-szervezetek, áprilisban pedig sok kerül a párt második, országos tisztújító kongresszusára.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár),

2013. január 7.

Paktumszámítás
Az RMDSZ vezetői és a hatalmon lévő balliberálisok által jóval a választások előtt kötött megállapodás körüli magyar–román, illetve magyar–magyar adok-kapok is előrejelzi, a szövetség kormányzati szerepe még hosszú ideig vitatéma lesz a hazai politikai porondon.
Mindenképpen üdvözlendő, hogy – ha csak az antonescui beismerés hatására, kissé indokolatlanul megkésve is, de – Kelemen Hunor nyilvánosságra hozta a titkos paktumban foglaltakat, amelynek pontjai kivétel nélkül javát szolgálnák az erdélyi magyarságnak, ha gyakorlatba ültetnék.
Nem is azt kifogásolták sokan, hogy a választások előtt alkut kötött Victor Pontával és Crin Antonescuval, hanem azt, hogy erről nem tájékoztatta azokat, akiktől szavazatok formájában felhatalmazást kért ennek a megállapodásnak a megvalósítására. Ezzel szemben – bort iszik, vizet prédikál alapon – az RMDSZ vezetői bizony más célokról, elképzelésekről, eszközökről beszéltek a kampányban, félrevezetve a magyar közösséget. (Ugyanebbe a kategóriába tartozik az is, hogy az RMDSZ elnöke az ellenzékben maradás miatt a román politika rákos daganatának nevezi – mellesleg joggal! – azt a Dan Voiculescut, akivel azért szíves örömest osztozott volna a hatalom örömeiben).
Érdekes jelenség, hogy a paktumos fiaskó milyen nyilvánvaló lelkiismeret-furdalást váltott ki a miniszterelnökből. Victor Ponta nyilatkozatai alapján lerí, mélyen ellenzi a közismert Dâmboviţa-parti politika újabb megnyilvánulását, USL-s politikustársai árulását. Most azonban a koalíció egyben tartása érdekében le kell nyelnie az antonescui és voiculescui békát, miközben amúgy apró gesztusokkal „törleszt” az RMDSZ-nek: Frunda György tanácsadói posztjával, a tanügyminisztérium RMDSZ-es államtitkárának megőrzésével. Ponta gesztusai mögött azonban – ahogy maga is elismerte – elsősorban nem a kormányfő, hanem a szociáldemokrata párt elnökének számításai húzódnak meg. Tudja ugyanis, hogy a közelgő alkotmánymódosítás és más fajsúlyos teendők kapcsán mélyülni fognak az ellentétek a szocdemek és a liberálisok között, egy esetleges szakítás esetén pedig jolly jokernek kiváló lehet az RMDSZ. Ma még csak az a kérdés, erről köttetett-e már titkos paktum a szövetséggel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

2013. január 7.

Folytatódik a szórványprogram
Az Összetartozunk Székelyföld – Szórvány-program részeként a megyei tanács több, Fehér, Hunyad és Szeben megyei magyar rendezvényt támogatott tavaly, idén folytatják a kezdeményezést, és bővíteni is szeretnék.
2012-ben a háromszékiek részt vettek többek között a Hunyad Megyei Magyar Napok, a Szeben Megyei Magyar Napok, a nagyszebeni Ars Hungarica kulturális fesztivál, a Bod Péter Emlékév rendezvénysorozatainak szervezésében. Sikernek könyvelik el Bod Péter mellszobrának felállítását a magyarigeni református templom kertjében. Demeter László, a szórványprogram háromszéki felelőse az idei tervekről elmondta, a megkezdett úton kívánnak haladni. Igyekeznek erősíteni az említett megyék magyar közösségei között a szálakat. A programba szeretnék bevonni a szomszédos Brassó megyei magyar közösséget és a magyarországi testvérmegyéket is. A közeljövő legnagyobb kihívásának az őraljaboldogfalvi tervet tekinti. A székely–szórvány-program erősítése céljából létrehozott Kún Kocsárd Egyesület a Hunyad megyei faluban 25 évre bérbe vette a romosodó református parókiát, ezt az épületet igyekeznek összefogással felújítani és magyar közösségi házzá alakítani. Ezáltal a szomszédos Árpád-kori templomot is igyekeznek megmenteni.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 7.

Hírsaláta
NEM ADTÁK FEL A NEMZETI ASSZIMILÁCIÓT. Min múlott a koalíciós tagság? – kérdezte a Népszabadság újságírója Kelemen Hunortól. A szombati számban megjelent interjúban a szövetségi elnök azt válaszolta: „Egyrészt egy olyan, utólag felhozott feltételen, amelyről soha előtte egyetlenegy mondatot sem beszéltünk. Azt kérték, hogy meg se próbáljuk módosítani a nemzetállamra vonatkozó kitételt az alkotmányban. Ez számunkra elfogadhatatlan volt, de azt hiszem, hogy csupán ürügyként hozták be a képbe a tárgyalások alatt a liberálisok. Másrészt valami mélyebb ösztön is a felszínre került, ami megint arról szólt, hogy a román politikusoknak egy jelentős része bennünket továbbra is másodrangú állampolgárnak tekint, és nem adta fel a nemzeti asszimilációt sem.”
GERÉD BEATRIX IDEIGLENES ELNÖK. Miután Victor Ponta hazug adatközlésért, azaz a 2011-es és a 2012-es hazai össztermék értékének hibás számításáért leváltotta a statisztikai intézet igazgatóját, Geréd Beátrix foglalta el a hivatal ideiglenes elnöki székét. Kinevezése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ belépett a kormányba – nyilatkozta Victor Ponta kormányfő. Geréd Beátrix addig marad e tisztségben, míg a kormány megfelelő helyettest nem talál. (Marosvásárhelyi Rádió) HĂINEALĂ-SCHMIDT – HAJNAL LEHETNE. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács frissen megválasztott elnöke, Oana Hăineală-Schmidt édesapjának neve – még a nyolcvanas években is, amikor Kovászna megyében ügyészeskedett – Hajnal volt. A Jurnalul Naţional szerint 1990-ben az akkor alakuló új hatalom vitte fel Bukarestbe, s hogy belesimuljon a nagy román fővárosba, s hogy főügyész lehessen, Hăinealăra románosította nevét. TAVASZIG ELDÖNTIK, HOL INDUL ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY. A szaktárca és a tanfelügyelőségek tavaszig eldöntik, mi legyen az előkészítő osztály sorsa: így a szülőknek elegendő idejük marad elhatározni, hogy a következő tanévben iskolába íratják vagy még az óvodában tartják gyermeküket. Minden tanfelügyelőség maga döntheti el, hogy az előkészítő osztály az iskolában marad, vagy visszaköltözik az óvodába. A kérdésről tovább egyeztetnek. (Kolozsvári Rádió) BÁR DRÁGA, DE KELENDŐ. Romániában 2011-ben 6 millió tonna üzemanyagot adtak el a kőolajtársaságok, és a Ziarul Financiar napilap szerint hasonló mennyiségű benzin és gázolaj kelt el tavaly is. Ennek az üzemanyag-mennyiségnek az egynegyedét importálja az ország. Tavaly az első fél évben a kőolajipari termékek importja elérte a 600 millió eurót. Az üzemanyagok az elmúlt évben jelentősen drágultak, a Ziarul Financiar összeállítása szerint év végén 7 százalékkal kellett többet fizetni a benzinért és gázolajért, mint 2012 januárjában. Az idei év újabb drágítással indult, a luxusadó növekedése miatt ugyanis 2–3 százalékkal növekedett az üzemanyagok ára. ELNÖKI KÉRÉS. Traian Băsescu azt kérte a kormánytól, hogy a kovásznai egykori Ceauşescu-villát töröljék az eladandó protokollházak listájáról, s továbbra is maradjon köztulajdonban. A hírt az Antena3 hírtelevízió egyik műsorában hozták nyilvánosságra. A dokumentum, mely e kérést tartalmazza, 2007. évi keltezésű, és a Tăriceanu-kormánynak szólt. (Cotidianul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 7.

A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,

2013. január 7.

Nem ügynökügy
Hierarchikus, öntörvényű világ a miénk, amelyet a büntetés és jutalmazás működtet. A Ceausescu-rendszer felismerte és támogatta ezt.
Lányok és fiúk rendezik apáik ügyét – így folyik most a legfrissebb ügynökbotrány Erdélyben. Még mindig ugyanazoknál a kérdéseknél toporgunk, fel kell-e fedni az egykori jelentőket, kinek kitől és hogyan kell, ha kell, bocsánatot kérnie. Legutóbb hat éve futottuk ugyanezeket a köröket, akkor Szilágyi Domokos ügynök-múltja körül folyt a vita.
Most Könczei Csilla leplezte le apja besúgóit, szekusblogján. Így bukott le többek között Szőcs István (Szőcs Géza apja), Veress Zoltán, Xantus Gábor, Marosi Péter. A leleplezésről cikkezett Demény Péter, a lebuktatás ellentmondásaira figyelmeztetett Dávid Gyula, megszólalt a kutató, Stefano Bottoni pedig azt mondta, nem fog többet hasonló vitákban részt venni.
Elmondták a magukét a lebuktatók, illetve az áldozatok hozzátartozói, például Könczei Csongor és a lebukottak (akik szintén érvelni tudnak amellett, miért voltak áldozatai ugyanannak a történetnek).
A két évtizede folyó vita a „múlt feltárásáról” nem mozdult előre. Ennek ellenére a Könczei család számára, amelynek tagjai megrendítő és érthető módon a tényfeltárással és kutatással gyászolnak, a most történtek nagyon fontosak. Apjuk életét egy, a stuttogó propagandára épülő rendszer tette tragikussá, most tehát hangosan kimondták azt, amit rajtuk kívül más nem mondott ki, legfennebb suttogott.
Ne becsüljük alá a gesztusok értékét, jelentését, fontosságát. Azok, akiknek a nevét kimondták, nem tudják feldolgozni ezt az eljárást, legalábbis ez derül ki Bereczky-Veress Bíborka apjához írt leveléből, meg nem értésként, igazságtalanságként élik meg. Nem lenne ez szükségszerű, hiszen a kimondás mellett ott lehet az empátia is, ez a gesztus nem egyenértékű a „kiátkozással”.
De érvelni, ellenérvelni ebben a végtelenített vitában, amely szorongásokkal terhes, és amelyet nem csak a megérteni akarás motivál, már nem érdemes.
Az apák elvesztegették az idejüket,
a fiúk és lányok rájátszása mindehhez már adalékanyag. Nem haszontalan, de a hiányt nem pótolja. Az érintettek jelentős része nem él, vagy nem aktívan él. Az utókorra csak az emlékezet munkája marad, a morális rendezés és rendbetétel esélye majdhogynem oda.
Van azonban néhány szempont, ami az elmúlt évtizedek kudarcos eszmecseréiben nem merült fel. És amelyek nemcsak a (be nem pótolható) morális jóvátételt, az emlékezést érintik, de amelyek részei a jelenünknek, hozzátartoznak mindahhoz, ahogyan élünk.
Mindeddig a „múlt feltárása” csak akkor vált fontossá, ha a mögöttünk lévő diktatúra végletes és végzetes eseményei kerültek szóba. Ha ügynökügyekről beszélhettünk. Az erdélyi magyar kortárs történetírás azonban éppúgy adós a diktatúra „békés” hétköznapjainak, aspektusának, urambocsá „jó” (sokszoros idézőjelben) oldalainak a bemutatásával, mint ahogyan adósak mindezzel a kortanúk, a nem bűnös és nem áldozat résztvevők.
Egy olyan diktatúra van mögöttünk, amelyben nem volt mindenki bűnös, és nem volt mindenki áldozat, amelyet simán túl lehetett élni, „mezítláb”. Amelynek volt unalmas, átlagos, sőt még humoros oldala is. Ha mindezekről nem beszélünk, nem emlékezünk, hogyan is éltünk együtt különösebb megrázkódtatások nélkül ezzel a torz rendszerrel, hogyan érthetnénk meg ugyanannak a szélsőségeit?
A „titkok” nem feltétlenül titkok, és nem feltétlenül nyugszanak nehezen kezelhető archívumokban. Kéznél vannak, csak nem értékeljük őket, vagy nem értjük ezeket az apró tényeket, vagy nem látjuk, hogyan szerveződnek egységbe. Intenzívebb, mélyebb és szélesebb emlékezetre, aktívabb párbeszédre lenne szükség. Nem beismerésekre, lebuktatásra, hanem újra- és újramondásra – erre még mindig van elegendő idő.
Mivel a múlt rendszert csak morális fehérben és feketében látjuk, az árnyalataira nem vagyunk érzékenyek, vagy nem tudjuk, hogyan adjuk vissza ezeket, ezért hajlamosak vagyunk csak hősöket és csak áldozatokat látni magunk körül. Holott a szereposztás ennél sokkal szélesebb, a karakterek sokkal sokfélébbek.
Gálfalvi György tud a legvidámabban adomázni, hogyan cicáztak a szekus ügynökökkel, hogyan működött a le- és kihallgatás, a poloskák elhelyezése. Lehet, hogy ez a vidámság habitusából ered, én hajlok azonban arra, hogy ő az egyike azoknak, akik értik a diktatúra, a tragikomikus diktatúra mélyebb (emberibb) rétegeit.
Igen, engem például nagyon érdekel a tartótisztek lelkiélete, családi háttere is. Nem a szimpátia, nem az antipátia mondatja velem, hanem a kíváncsiság, és az a meggyőződés, hogy ez is lényegileg hozzátartozik a megértendőhöz.
Mindezeken túl nagyon fontos kimondani:
a Ceausescu-rendszer (illetve az, ahogyan ebben a rendszerben éltünk, ahogy azt értettük, magyaráztuk) nem kiemelt pontja a közelmúltunknak. Voltak előzményei és vannak társadalmi, kulturális következményei. Amikor Könczei Csongor azt írja, hogy a besúgók közül kerülhettek ki az erdélyi magyar társadalom megbecsült tagjai, a valakik, és azok, akik nem működtek együtt a korabeli hatalommal, mellőzöttekké, kisemmizettekké, senkikké váltak, fontos, de nem teljes igazságot mond el.
Az erdélyi magyar társadalom mindig a senkik és valakik földje volt. Ha úgy tetszik, az uramoké és a bátyámoké. Ha még úgyabbul tetszik, a főuraké és a talpasoké. Mehetünk vissza Horthyig, de akár Dózsa Györgyig is. Hierarchikus, öntörvényű világ a miénk, amelyet a büntetés és jutalmazás működtet.
A Ceausescu-rendszer felismerte és támogatta ezt. Abszurd és mégis logikus módon konzerválta ezt a hagyományosan aszimmetrikus, belső igazságtalanságaiból vagy nagyon sajátos, nehezen kiszámítható igazságaiból táplálkozó kis magyar világot. A maga javára fordította.
Az elmúlt rendszerben nagyon sok olyan senki volt, akit az erdélyi magyarok mégiscsak valakiként tiszteltek, értékeltek (ilyen volt Könczei Ádám is, akit túlzás nélkül nevezhetünk legendás alaknak, én is családi elbeszélésekből ismerem). És nagyon sok olyan valaki volt, akiket bár jutalmazott a párt, a korabeli hatalom, mégis senkiként tartottak számon (hadd ne nevezzek most meg senkit), és különböző eszközökkel büntettek is. (Például elhallgatással, mellőzéssel, figyelembe nem vétellel.)
A jövőre vonatkozó kérdés az, hogy a „senkik” és „valakik” földje hogyan változtatható a „mindenki” földjévé. Azzá a birtokká, ahol nem az öntörvényű, zsarolható, befolyásolható közösségi ítélet, előítélet, a vagyon, a politikai háttér, a sznobéria, a családi kapcsolatok, a vallási hovatartozás, a regionális kötődés határozza meg kinek-kinek a helyét, hanem az önérték. Az önmagunkért vállalt, személyes felelősség.
Parászka Boróka
Manna.ro,

2013. január 7.

Gagyi József
RE: MÉG EGY ÜGYNÖK
Ügyről és kategorizációról
Hány élettörténetet kellene ismerni, hány generáció útjáról és választásairól kellene áttekintést nyerni ahhoz, hogy történelmileg (általános, és nem aktuális érvénnyel) hitelesen kategorizáljunk, hogy tisztán láthassunk?
Csak részben értek egyet Stefano Bottonival, A Szőcs István ügy című írás szerzőjével: csak részben értek egyet azzal a kijelentésével, hogy Romániában "a diktatúrában együttműködők (bármilyen szinten, bármilyen motivációval) összehasonlíthatatlanul többen voltak, mint a tiszták, mint az ellenállók, mind azok, akiknek szenvedniük kellett."
A kijelentés betűjével egyetértek: valóban összehasonlíthatatlanul többen voltak az egyik oldalon, mint a másikon.
De milyen átjárás létezett a két oldal között?
A kijelentés mögött húzódó, a társadalom kettéosztottságára és kétféle működésére, a társadalmi kategorizációra vonatkozó előfeltevést vitatom. Véleményem szerint a "létező szocializmus" korszakában, vagyis abban a történelmi korszakban, miről ma mint kommunista diktatúráról beszélünk, két alapvető ok miatt kellene másképpen kezeljük, árnyaljuk ezt a kategorizációt.
Az egyik: a korszak időtartalma.
Nem érte ugyan el a saeculumot (egy nemzedék születésétől, felnevelkedésétől az utolsó, a nemzedéki emlékezetet még őrző tagjainak eltávozásáig terjedő időszakot), de a negyvenes, hatvanas, nyolcvanas évek végének húszévesei lényegesen más vonásokkal jellemezhető diktatúrában lettek nagykorúakká. Szovjet megszállás, "fokozódó nemzetközi helyzet", osztályharc, a pátvezetésen belüli vetélkedések és leszámolások, koncepciós perek, gyors társadalmi átrétegződés jellemezte a negyvenes évek végét, ötvenes évek elejét. A hatvanas évek végén egy a nemzeti függetlenséget deklaráló (és azt például a csehszlovákiai bevonuláskor felmutató), az államszerkezet szempontjából stabil, a(z értelmiségi) foglalkozási pályák kiszámíthatóságát, biztonságát nyújtó, gazdaságilag is a huszadik század legprosperálóbb időszakát élő Romániáról beszélhetünk. A nyolcvanas évek vége az irracionális, diktatoriális döntéshozatal, az életszínvonal-csökkenés, az ellátási nehézségek, az apparátusokon belüli meghasonlás, a hivatalos és a magánszféra közötti szakadék kialakulásának, tudatosodásának a világa.
Az ötvenes évek elején az ellenállók börtönben ültek, vagy éppen naponta érezhették a börtön fenyegetését. A hatvanas évek végén (ha nem is államszervezési, de ) értelmiségi intézmények falain belül is tevékenykedhettek, és (ha nem is szervezkedhettek, de) viszonylagos egzisztenciális biztonságban élhettek. A nyolcvanas években – és ezekre emlékezünk leginkább – külső vagy belső emigrációba vonultak, megfigyelés és szoros felügyelet alatt voltak, életük is veszélyben forgott.
A másik: az államirányítási, államszervezési törekvések központi eleme volt mindvégig a nevelés/szocializálás és a szűrés.
Csak éppen korszakonként más és más volt ennek kiterjedtsége, hatékonysága. Az ötvenes éveket a megfélemlítés, kiszorítás, elnémítás jellemezte, meg a nevelés/átnevelés különböző kísérletei. A legfontosabb szűrő maga a párttagság volt, a szűrés az afelé vezető út. De a börtönök, a hadsereg is szűrő intézményként működött.
A hatvanas évek végére már felnőtt, egyetemet végzett a szocialista korszak első nemzedéke. Ők már pionírok, IMSZ-tagok voltak, szocialista munkahelyeken alkalmazták őket, vagyis mindet megtett az állam, hogy a szocialista társadalomba integrálja őket. Ennek az egyik fontos eleme volt a szűrés: azoknak a helyzeteknek a sokasága, amikor az iskola, egyetem, a párt, munkahelyi vagy belügyi szervek figyelték, követték, ,,káderezték” és nyilvános vagy titkos, dokumentált vagy improvizált/szóbeli technikákkal fegyelmezték, (be)szervezték a fiatalokat.
Én Szőcs István fiával, Szőcs Gézával együtt a hatvanas-hetvenes évek fordulóján felnőtt generációhoz tartozom.
1973-1974-ben nyolc hónapon keresztül voltam a Szőcs Gézáéval szomszédos ágy lakója egy kaszárnyai hálóteremben, egy jellegzetes szocialista fegyelmező-szervező intézményben, a Román Néphadseregben. Rendszeres látogatónk, "barátunk" volt a CI (Contrainformaţii – Katonai elhárítás) tiszt. Megszokott délutáni tevékenység volt, hogy egyik-másikunkat behívott az irodájába, elbeszélgetett vele. Utólag úgy gondolom, szolgálati feladata volt mindegyikünkkel elbeszélgetni, mindegyikről megfigyeléseket vezetni, és a katonáknak a beszervezését megkísérelni.
A nyolcvanas években a kialakult nevelő-szocializáló-szűrő szerkezetek és intézmények egyre kevésbé hatékonyan működtek, elsősorban azért, mert a képmutatás-hazugság-korrupció egyre világosabbá vált, és ezen túl: akinek az igazodás és erkölcsi választás valóban dilemmaként jelentkezett, egyre könnyebben tudott magának magánéletében és egy már szerveződő, összekacsintásra és félszavakra, kettős nyelvhasználatra épülő félnyilvánosságban társakat is találni.
Én akkor, ott, a hadseregben megtagadtam, hogy aláírjam a papírt, miszerint vállalom, hogy Kolozsvárra visszatérve a külföldi diákokkal (görögökkel, arabokkal – akkor már megjelentek Kolozsváron) barátkozom, és jelentek a szerveknek. Az tudható volt, hogy ha igen, akkor már nem csak róluk. Ott, a katonaságnál ennek nem lettek következményei.
Azért tartom fontosnak a társadalmi kategorizáció fontosságára felhívni a figyelmet,
mert nem tudtam akkor sem, azóta sem tudhatom: ki utasította vissza, ki nem a katonaságba bezárt, otthonától és felnevelő környezetétől viszonylag távoli nyelvi-kulturális-értékvilágba (esetünkben a Konstanca melletti Corbura) száműzött, az egyetemi helyének elvesztésével fenyegetett férfitársaim (egyetemre, filológiára bejutott, egyetem előtti katonaságot teljesítő románok, németek, magyarok, zsidók) közül az őket újra és újra megkereső CI-s tiszt ajánlatait, zsarolásait?
Aki akkor igent mondott, az mondott-e később nemet – és aki nemet mondott, az később igent?
Milyen új alkalmak sokasága követte a katonaságot, amikor újabb és újabb próbatételek válthattak ki újabb fordulatokat?
De hát másból se állt az élet a diktatúrában, mint azokból a krízisekből, azokból a kikerülhetetlen, rendszerspecifikus erkölcsi próbatételekből, amelyet akkor túléltünk, de amelyen egy utólagos, mai, történelmi perspektívából történő értékelés szerint: jól szerepeltünk vagy elbuktunk.
Mivel pedig a férfipopulációnak (ha úgy tetszik: romániai magyar elit férfipopulációjának) legnagyobb része Romániában megjárta a Román Néphadsereget, ezt a román nemzet és állam iránti lojalitásra szocializáló intézményt – hogyan ismerhetők, összegezhetők, kezelhetők ezek az első, inicializáló, majd az ezt követő helyzetek, választások a társadalom (ha tetszik: romániai magyar társadalom) szintjén?
Kik voltak akkor, húsz évesen tiszták, a negatív megkülönböztetés, büntetés fenyegetését vállalók ott, a Román Néphadseregben – és mi lett később velük?
Vagy mi lett azokkal, akiket ott beszerveztek, és később meghasonlottak, megtagadták az együttműködést, kiléptek?
Hány élettörténetet kellene ismerni, hány generáció útjáról és választásairól kellene áttekintést nyerni ahhoz, hogy történelmileg (általános, és nem aktuális érvénnyel) hitelesen kategorizáljunk, hogy tisztán láthassunk?
A szerző antropológus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docense.
Transindex.ro,

2013. január 7.

Markó Béla: a kormányzó USL-lel aláírt megállapodás a romániai magyarság érdekét szolgálta
A romániai magyarság érdekét szolgálta az a megállapodás, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választások előtt kötött a kormányzó Szociálliberális Szövetséggel (USL) - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke.
A politikus az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) egyik adásában beszélt erről - derül ki az ETV hétfői közleményéből. Markó Béla hozzátette: amennyiben ezt betartotta volna a román fél, az RMDSZ kormányzati pozícióba került volna, és jó helyzetet lehetett volna teremteni az erdélyi magyarság számára.
A politikus rámutatott: az RMDSZ-nek tárgyalnia kell a román kormánykoalícióval, ugyanis meg kell akadályoznia, hogy olyan közigazgatási területi felosztás szülessen, amely megszünteti a magyar többségű megyéket.
Aláhúzta, nem titkos, hanem bizalmas volt a megállapodás, mert az USL vezetői nem tartották hasznosnak a választási kampányban az RMDSZ-el való megállapodás nyilvánosságra hozatalát. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 1996-ban is a választások előtt kötött megállapodás alapján lépett kormányra az egykori Demokratikus Konvencióval azzal a különbséggel, hogy az akkori román kormánypártok betartották az egyezséget.
Rámutatott, az USL vezetőivel folytatott megbeszéléseken szóvá is tette, hogy az egyezség felrúgásával olyan előzménytelen helyzetet teremtenek, amelynek nem látni a végét, hiszen mostantól fogva miért is írjon alá valaki is egy egyezséget, ha az írott szót nem kell betartani - mondta Markó Béla. Mindezek ellenére az RMDSZ a konstruktív ellenzékiséget választja, és a magyar közösséget, valamint általában a romániai társadalmat érintő fontos kérdésekben a továbbiakban is konzultálni kíván a kormányoldallal - tette hozzá.
Bukarest, MTI

2013. január 8.

Jutalomkirándulás Csángóföldre
Útközben a csángóföldi kirándulás ötletgazdájától megtudtam, hogy bár egyetemistaként már érdeklődött e népcsoport iránt, életmódjuk, mindennapjaik helyszíni tanulmányozására eddig nem adódott alkalma. Éppen ezért kapóra jött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azon pályázata, mely a székely népi hagyományok népszerűsítését, és megyénk „fővárosának” bemutatását volt hivatott elősegíteni a Székelyföld határain kívül eső településeken. A váratlanul kínálkozó lehetőség útjába már csupán a csángóföldi kapcsolat hiánya állott, de egy Moldvában tanító pedagógusokkal kötött ismeretség jóvoltából, utolsó pillanatban ezt az akadályt is sikerült elhárítani. Így az Ady Endre Iskoláért Alapítvány nevében pályázhatott, a kedvező elbírálás nyomán pedig a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok számára megálmodott jutalomkirándulás is megvalósulhatott.
A Felsőháromszéki-medencét az Ojtozi-szoroson át elhagyva, mivel általam jól ismert vidéken haladtunk át, néha-néha kiegészítettem Kakas Zoltánnak, az utunkba eső települések történelmét és nevezetességeit bemutató színes előadását. Felhívtam például a figyelmet arra, hogy az addig Erdélyhez és Háromszékhez tartozó Sósmezőt (Poiana Sărată) az 1968-ban megvalósított megyésítés alkalmával, szülőföldünk területének durva megcsonkítása árán, önkényesen a moldvai Bákó megyéhez csatolták. Pedagógus szüleimmel gyermekkoromban gyakran ellátogattunk a falu keleti végét átszelő Csernika-patak hídjához, ahol abban az időben még láthatóak voltak a magyar–román országhatár vonalát megjelölő kövek, a hajdani vámház és a katonai ellenőrző pont épületének alapjai.
A szitási angyalvárók
A hatvanas években még a túlnyomórészt csángó-magyarok által lakott, de mára elrománosodott Gorzafalván letérve, a téli útviszonyok nehézségeit is alkalmunk nyílt megtapasztalni. A sűrű havazás miatt ugyanis még modern járgányunk is csak többszöri nekifutás után tudott felkapaszkodni a dombtetőn található Szitásra (Nicoreşti). A Tatros mentén, Onyesttől (Oneşti) keletre fekvő település volt utazásunk első állomása. A 946 katolikus lelket számláló, magyar nyelvét napjainkig megőrző faluban ugyanis egy kézdivásárhelyi születésű, de Hatolykán felcseperedő tanítónő, Melzer Médea oktatja anyanyelvükre a gyerekeket. Itt várt ránk, és szegődött mellénk társként a Diószegen tanító Balla Loránd, magyardécsei származású testnevelő tanár is.
Médea nyílt tekintetű tanítványai félénk kíváncsisággal és karácsonyi énekekkel vártak minket az iskolaként használt kis falusi házban, melyet kívülről semmi sem különböztetett meg a többitől, belül viszont a célnak megfelelően át volt alakítva. A sepsiszentgyörgyi gyerekek hamar összebarátkoztak csángó társaikkal, így tudásuk bemutatása és a Székelyföldről hozott ajándékok átadása után a Mennyből az angyalt is elénekelték együtt, ezáltal egy gyönyörű élménnyel ajándékozva meg a jelenlévő felnőtteket.
Később a két csoport közös sétára indult, én pedig ezalatt a helyi viszonyokról és tanítási körülményekről kérdezősködtem a kézdivásárhelyi tanítóképző frissen végzett pedagógusától, aki meglepően nyílt és egyenes válaszokat adott. Így tudtam meg, hogy jelenleg 42, különböző korosztályhoz tartozó, és ennek függvényében négy csoportra osztott gyerek jár az iskolán kívüli foglalkozásként tartott magyarórákra, hogy legalább írni-olvasni megtanulhassanak anyanyelvükön. A falu lakói, bár természetüknél fogva tartózkodóak, befogadták maguk közé az oktatót, a helyi rendőr viszont többször is nekiszegezte a kérdést, milyen jogon tanít magyar nyelvet a román iskola épületében? A háromszéki menyecske kikérte magának a megfélemlítését célzó zaklatást, hiszen a magyar nyelvet köztudottan száműzték az iskolából, oktatása bérelt vagy megvásárolt magánházakban folyik.
Szélmalomharc Diószegen is
Innen az Onyesttől 5 kilométerre nyugatra, a Tatros folyó jobb partján található, közigazgatásilag Tatrosvásárhelyhez (Tîrgu Trotuş) tartozó Diószeg (Tuta) felé igyekeztünk, ahol már várt ránk a szintén testnevelő-tanárképzőt végzett, csíkszentmártoni Szopos Zsuzsánna, aki Loránddal együtt harmadik éve oktatja magyar nyelvre az erre fogékony emberpalántákat. Mivel a gyerekek itt is csak a kötelező iskolai oktatás után látogathatnak el a számukra létrehozott magyar szigetre, érkezésükig bőségesen maradt időm elbeszélgetni a két fiatal pedagógussal, akik úgy döntöttek, hamarosan házaspárként folytatják a csángó-magyarok tanításáért folytatott küzdelmüket. Döbbenettel és mély felháborodással hallgattam őket, mert az általuk elmondottakból a maga teljességében kibontakozott a mindenkori román hatalom azon sunyi magatartása, amely a moldvai magyarság önazonosságtudatának visszaszerzése ellen irányul. Aljas céljuk elérése érdekében a helyi hatalmasságok, vagyis a polgármester, a pap, az iskolaigazgató, olykor pedig a rendőr szolgálataira támaszkodnak. Ezek az emberek, hatáskörükkel és tekintélyükkel visszaélve, az eszközökben sem válogatva próbálják lebeszélni a szülőket gyermekeik magyar nyelvre történő oktatásáról. Van, akit a munkahelyéről való kirúgással, másokat állandó zaklatással, a gyerek bérmálásának megtagadásával, magaviseleti jegyének lehúzásával, több tantárgyból való megbuktatásával, vagy éppen az iskolából való elcsapásával fenyegetnek, illetve igyekeznek „jobb belátásra bírni”. Mindezek hatására az 1–4. osztályosok még nem annyira, de a nagyobb diákok valóban ódzkodnak részt venni a magyarórákon. Ezt a számok is jól mutatják, hiszen míg 39 óvodás és elemi iskolás gyerekkel foglalkozhatnak, addig alig 13 5–8. osztályos diákjuk van, tizedikes pedig csupán egy, vagyis a létszám az életkor növekedésének függvényében csökken. Pedig a két, lelkes és felkészült fiatal színvonalas és árnyalt oktatásban részesíti őket, mely során nem csak a magyar betűvetést és az olvasást sajátítják el, hanem kultúránk több szeletéből is ízelítőt kapnak, sőt még dzsúdóra is oktatják őket.
A jól elvégzett munkájukról később személyesen is meggyőződhettünk, miközben a gyerekek csilingelő hangon, ízes magyar nyelven előadott énekeit és meséit hallgattuk a szintén magánházban berendezett osztályteremben. A háromszéki diákok döbbent figyelemmel és őszinte érdeklődéssel követték a rögtönzött előadást, valamint Kakas Zoltánnak a csángókról tartott rövid ismertetőjét, majd ők is elénekeltek néhány tarsolyukban található népdalt. A Fazakas Ildikó által összeállított kis ajándékcsomagok kiosztása után örömtől csillogó gyerekszemek jelezték és bizonyították, hogy a magyar angyal Moldvában is jó helyen járt. Rajtunk, jobb sorsú nemzettársaikon múlik, hogy jövőben is visszataláljon oda az ajándékozó.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

2013. január 8.

Ius murmurandi
Kommentárok egyre bővülő sora figyel fel arra, hogy Ponta új „magyarságpolitikával” kísérletezik. Előbb Király András újbóli államtitkári kinevezése ütött szöget a politikai zaccból olvasók fejébe, majd következett Frunda György Ponta személyes tanácsadójává való kinevezése és Geréd Beatrix ideiglenes megbízása a statisztikai hivatal élén. A még lebegtetett kategóriában pedig ott találjuk Markó Attila RMDSZ-es helyettesítésének tervét az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az élén.
Nincs tehát már szükség az RMDSZ-re, mint koalíciós partnerre, mondják a gyorsdiagnózisok, viszont láthatjuk: szükség van egyes RMDSZ-alkatrészek legitimáló szerepére, arra, hogy a „magyaros koalícióban” működő eddigi román kormányok hagyományával szakító Ponta-kabinet is jelezhesse, figyel a magyar kisebbség igényeire.
Az RMDSZ-USL-egyezményt olvasva (is) jó okkal lehet ezt Ponta taktikai húzásának tekinteni: sakkban tartja vele liberális partnerét, kinek orra előtt folyamatosan meglebegteti, hogy bármikor behelyettesíthető lehet az „RMDSZ plusz kisebbségek” parlamenti szegmensével. Mi több, az is elképzelhető, hogy a liberálisokkal fenntartott kétharmaddal keresztül viszi az alkotmánymódosítást és a régiósítást, majd az Antonescu-nehezékkel terhelt PNL-t kidobva a koalíció hajójából, az RMDSZ és a kisebbségi frakció koalícióba való bevonásával próbálja elérni a régiós átalakítás nyomán kialakuló székelyföldi háborgás csitítását, valamint saját államfőjelöltjének megválasztását.
Túl a politikai kalkulusok e fantáziatérképén, az igazán fontos kérdés számunkra mégis az: mi következik az RMDSZ e „downgrade”-je után?
A markói vonal arra az „upgrade”-re épített, hogy a folyamatos kormányzati szerepvállalással, az egymást követő kormányok „enyhe magyarosságával” elfogadottá válik, hogy a magyar kisebbség kérései racionálisan merülnek fel, tehát részei lehetnek annak a közpolitikai portfóliónak, amelyből az időnként megújuló román reformpolitika célokat és eszközöket választ ki.
Sőt: a markói vonalvezetés úgy vélte, hogy a portfólió kisebbségi része, a „kisebbségi portfólió” lassan, csendben még bővíthető is. Nem látványosan ugyan, ahogy azt az RMDSZ ellenzéke radikálisan – „hőzöngve” – kéri, de mindenképpen eredményesen: az apró lépések útja, az erdélyi reálpolitika El Camino-ja – igen is! – mindenképpen elvezet az autonómiához. Csupán egység és kellő választói abnegáció váratik el az erdélyi magyar szavazóktól.
Ponta kísérleti magyarságpolitikája ezt látszik felrúgni. Immár nincs szükség az RMDSZ-re mint koalíciós partnerre, csupán olyan RMDSZ-politikusokra, akiknek a kooptálása az ellenzéki radikalizálódástól tartja távol az RMDSZ-t.
Új együttműködési modell körvonalazódik: a mindenkori (jobb- és baloldali) koalícióba bevont RMDSZ helyébe a mindenkori kormány és ellenzék közé ékelődő RMDSZ lép. A „se nem kormányon, se nem ellenzékben” levő RMDSZ kitüntetett beleszóló marad ugyan a kormányzás néhány kérdésébe, anélkül azonban, hogy ez garanciákat jelentene és a „kisebbségi portfólió” bővítését vonná maga után. Tulajdonképpen az „elért eredmények megőrzésének” korszakáról van szó, amit az RMDSZ jó intuícióval ismert fel, sőt, használt is a kampányban. Ezért a kitüntetett közbeszólói pozícióért viszont vállalnia kell talán, hogy fékező módon lép fel minden olyan politikai kezdeményezéssel szemben, amely mobilizáló-radikalizáló hatásában túlmenne a rezsim által megtűrt határon.
Nyilván, itt már nem arról a teljesen demobilizáló politikáról van szó, amelyet a Szövetség koalíciós szerepvállalásainak legbefolyásosabb időszakaiban követett (amikor minden tömeges tiltakozásra, tüntetésre hívó kezdeményezést leuntatott), hanem a tiltakozások olyan regiszterben való tartását, amely alkalmas arra, hogy a tömeges megmozdulások politikai hasznát a vezető politikusok számára kapitalizálja, anélkül azonban, hogy ezzel a politikai rendszer komoly megkérdőjelezésére hajtana, veszélyeztetvén a minimális együttműködés lehetőségét a kormányzati oldallal.
Az etnikai mobilizáció felettébb sajátos versenye elé nézünk: míg az RMDSZ-szel szemben állókat saját gyengeségük, politikai észrevétlenségük készteti arra, hogy a lehető legerőteljesebb módon radikális mozgósításba kezdjenek, amihez nem rendelkeznek logisztikai eszközökkel, maga az RMDSZ – amely viszont sokkal több eszköz birtokában van – csak a mérsékeltebb mobilizációban érdekelt. (Ennek a faramuci versenynek az előjátékát láthattuk a választási kampány idején a sepsiszentgyörgyi székelyzászlós tüntetések megszervezésében.)
Mindezt csupán mellékesen egészíti ki a laza kormányzati együttműködésbe kerülő RMDSZ-politikusok nagyobb szabadsága. Ők a koalíciós fegyelem terhe nélkül mondhatnak nemet, bírálhatnak álláspontokat; Frunda György cáfolhatja, hogy Románia nemzetállam, mert csupán a különvélemény ama ártatlan felségjogával él, amely nem akadályozza az előbbi modell működését.
Ez a jog ugyanis a mormogás joga csupán: a ius murmurandi.
Bakk Miklós
reflektorium.wordpress.com
Erdély.ma,



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 5431-5432




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998