udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6975 találat lapozás: 1-30 ... 6931-6960 | 6961-6975
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. október 12.

Tanítják a hagyományörökítést
Ekete-pekete címmel négy hétvégés képzést indít a Romániai Magyar Néptánc Egyesület pedagógusoknak és a téma iránt érdeklődőknek. A tanfolyam célja: a pedagógusok munkájában alkalmazható erdélyi hagyományismeret bővítése, a népi játék és néptánc tanításának módszertani feltárása, elméleti és gyakorlati módszertani ismeretek átadása.
Az oktatósorozat október 21-én kezdődik, az első téma az ünnepkörökre épülő kézműves-foglalkozások gyakorlata. A tanfolyam decemberben folytatódik A néptánc és a hozzá fűződő hagyományok alkalmazása óvodában és iskolában témával, a harmadik hétvége a népi játékokról, drámajátékokról, az óvodai és iskolai fellépéseket érintő módszertani tudnivalókról szól, január végén a népdaloktatás lesz terítéken. Az oktatás tananyagát úgy állították össze, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával a résztvevők képesek legyenek a  korosztályoknak megfelelő képességek, jártasságok és készségek kialakítására. Részletek a www.neptanc.ro honlapon. 
(fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 12.

Székföldi élő házi múzeum
Lelkes gyűjtő az árapataki Dénes Balázs. Őt minden érdekli, ami szép és hasznos, különösképpen az olyan alkotások, melyek valamelyes hagyományt őriznek, mentésre szorulnak. Valóságos házi múzeum a lakása, szép, gondozott virágok díszítik udvarát, kedvenc háziállatai a különleges angol királyi dísztyúkok és más majorságfélék, melyeknek kukorékolása sem olyan, mint a mifelénk tenyésztett erdélyi kendermagosoké. 
Anyagi áldozatok árán mentette meg a korán elhalt Dénes György nyugalmazott árapataki tanító jellegzetes népi faragványainak és Dénes Enikő árapataki keresztszemes kézimunkáinak egy részét, ugyanis az asszony a hidvégi öregotthon lakója lett. Mindketten ismert és oklevelekkel jutalmazott tagjai voltak a Kovászna Megyei Népművészek Egyesületének. Dénes Balázs begyűjtötte a falu jellegzetes népi szerszámait, kipreparált állatok koponyáit, nemkülönben nagyapja-dédnagyapja világháborús emlékeit, határőr katonai kardját. Nincs szűkében a könyveknek sem. Édesapja, a gyűjtőtársa, a kerti árnyas lugas falán pannón rögzítette – egyfajta hobbiból – a Kárpát-medence történelmi eseményeinek évszámait. A Dénes-féle gyűjtemény alapja lehetne majdan egy helyi falumúzeumnak. Arra biztattuk, hogy meg kellene menteni a jelenleg még működő árapataki tojásíró asszonyok munkáinak mintapéldányait. Megvan ugyan a néhai Dénes Etelka népművész gazdag írott-tojás-gyűjteménye, ám egyelőre nem látogatható, márpedig a hagyományos és jellegzetes árapataki tojásírás is lassan huszonnegyedik óráját éli. Motívumvilágát Lupu-Bakó Enikő helybeli óvónő ismeri, és minden évben megtanítja kis ovisainak. Ez is egyfajta mentőmunka. 
Dénesék szobájának falán különleges dekoráció látható, amely az egykor Árapatakon élő Reményik Mátyás tulajdona volt, s amelyet megszáradt havasi gyopárokból alakítottak ki. Hogy miként került a dobsinai eredetű református Reményik család Árapatakra, számunkra még talány, de Demeter Éva egyik 2007-ben írt tanulmányából tudjuk, hogy Reményik Mátyás árapataki körjegyző volt. Balázs édesapja elmondta, hogy a Reményik-lakás az Erősd felé tartó utca jobb sarkán még most is áll. Az árapataki Reményik-emlékekre alkalomadtán még visszatérünk.
Búcsúzáskor kiderült, hogy Balázst különösen érdekli az árapataki Béldi család története. A falut jó évtizede meg is látogatta egy Svédországban élő Béldi nevű fiatalember, de mivel nem talált olyant, aki bár néhány szót mondhatott volna arról, hol volt az árapataki Béldiek régebbi kastélya, hogy hol élt a szakirodalomból is ismert negyvennyolcas naplóíró gróf Béldi Gergely helybeli gazdag földbirtokos, így a hirtelen érkezett látogató tovatűnt. A Kápolna-hegyen, feltételezett Béldi területen van még egy sírkeret, sírkő is állt mellette, de a mindent elpusztító idő, talán galád kezek is, eltüntették. A sírkő holléte ugyancsak foglalkoztatja Balázst. Uzoni és árapataki gróf Béldi Gergely jeles személyisége a háromszéki önvédelmi mozgalomnak, ő az árapataki szerződés megfogalmazója, aláírója, a fegyverszünet kieszközölője. Árapataki birtokát az osztrákok felgyújtották. Miként mondták a helybeliek, csak sejtjük, hogy hol állhatott a katolikus  család régi kúriája. Fülöp-Gál László árapataki református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy az eklézsia rendelkezésére álló családkönyvben nem szerepelnek a Béldi család tagjai.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 12.

Felfüggesztették tisztségéből Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan napra eltiltotta tisztsége gyakorlásától Horváth Annát, Kolozsvár magyar alpolgármesterét – tájékoztatott a honlapján közzétett közleményben a DNA.
A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezi az alpolgármestert. Ez idő alatt nem láthatja el az alpolgármesteri teendőket, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és csak az ügyészek jóváhagyásával hagyhatja el Románia területét.
Vádat ugyan nem emeltek Horváth Anna ellen, de a DNA "vádlottként" említi közleményében.
A közlemény szerint az ügyészek olyan információk és bizonyítékok birtokába jutottak, melyek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte a beruházótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint mintegy húszezer lejbe kerültek.
A közlemény szerint az alpolgármester és az ingatlanberuházó abban állapodtak meg, hogy egy támogatási szerződéssel fedezik a bérletek értékét, és az alpolgármester később közli annak a jogi személynek az adatait, amely a szerződő fél lesz. Az ügyészség úgy tudja, hogy az alpolgármester a választások utánra is támogatást ígért a meg nem nevezett üzletembernek más, hasonló ingatlanberuházások lebonyolításához.
A DNA hétfőn kilenc kolozsvári helyszínen, többek között Horváth Anna lakásán és irodájában tartott házkutatást, és kihallgatásra vitte be az alpolgármestert, aki az esti órákban szabadon távozhatott az ügyészség kolozsvári székházából.
Horváth Anna hétfőn az egyik közösségi oldalán reagált az ügyészségi vizsgálatra. "2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét" – közölte az alpolgármester, aki a júniusi választásokon az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje volt.
Az RMDSZ kiáll Horváth Anna mellett
Az RMDSZ szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és kiáll mellette – közölte az MTI-hez eljuttatott keddi állásfoglalásában a szövetség.
A Kelemen Hunor elnök által aláírt állásfoglalás szerint a szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere ellen büntetőjogi vizsgálatot indított a DNA.
"A szövetség szolidáris, bízik és kiáll Horváth Anna mellett, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját" – áll az állásfoglalásban.
Az RMDSZ közölte: az igazságszolgáltatás gyors eljárását várja az ügyben, bízva abban, hogy a kivizsgálás során egyértelműen tisztázódik majd Horváth Anna ártatlansága. Addig pedig az ártatlanság vélelme megilleti Kolozsvár alpolgármesterét.
"A jogállamiság minimumának tekintjük, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be. Ez a gyakorlat sérti a demokratikus alapelveket" – áll az RMDSZ állásfoglalásában. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 12.

Korodi Attila az ET Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén vesz részt Korodi Attila RMDSZ-es képviselő október 10–14. között Strasbourgban. A képviselő a Közgyűlés júniusi plenárisa óta eltelt tevékenységéről készült állandó bizottsági jelentést megvitató ülésen szólalt fel az Európai Néppárt parlamenti frakciója nevében.
Felszólalásában az RMDSZ-es politikus több kérdéskört is érintett. Elsőként elismerését fejezte ki a Közgyűlésnek a fehéroroszországi, jordániai, grúziai, azerbajdzsáni, valamint a marokkói választások során folytatott megfigyelői tevékenységét illetően. Kitért a marokkói választások jó szervezésére, arra, hogy nagyrészt sikerült az országnak megfelelnie az alapvető demokratikus elveknek, illetve kiemelte az ET Parlamenti Közgyűlése és a marokkói parlament között létrejött partnerséget, amely meglátása szerint jó példa lehet a mediterrán régió összes országa számára.
A Brexittel kapcsolatosan Korodi elmondta, Nagy-Britannia lakosságának döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, viszont a politikusok felelősségteljesebben kellene hogy viselkedjenek, Nigel Farage-dzsal ellentétben, aki a referendum eredményeit követően rögtön lemondott. A csíki képviselő szerint a Brexit arra kényszerít, hogy a jövőben a Nagy-Britanniával való kapcsolat kialakításában, építésében legyünk kreatívabbak. Ugyanakkor komplikált helyzetet teremtett az alapvető szabadságjogokat, valamint a szabad közlekedési, munkavállalási és kereskedelmi jogokat és az írországi határok biztonságát illetően. Ez egy új időszak, amelyben az európai állampolgárok által az elmúlt évtizedekben elnyert jogok kell hogy jelentsék a kiindulási pontot.
A migráció tekintetében a politikus hangsúlyozta, hogy ez egy óriási kihívás, amellyel még sokáig kell Európának foglalkoznia. Gazdasági, szociális, politikai és humanitárius hatásai mind olyan problémákat vonnak maguk után, amelyekre a megoldások maximális odaadást és erőfeszítést követelnek minden fél részéről. Az európai politikusoknak a diplomáciai munkát a konfliktusos zónák megszüntetésére kell összpontosítaniuk. Párbeszédre van szükség azokkal az országokkal, ahonnan érkeznek a migránsok és a tranzitországokkal egyaránt. Meg kell erősíteni a Frontex európai határvédelmi rendszert is. Kiemelt jelentőséggel bír emellett a Törökországgal való együttműködés, segítséget kell nyújtani nekik a migrációs nyomással való szembenézésben.
Törökországot illetően továbbá meg kell látni azt, hogy a puccskísérlet során a török nép nyert, és ebben a kontextusban világos, hogy a demokratikus folyamatok megerősítése során be kell vonni a török lakosságot a különféle intézmények tevékenységébe.
Végezetül Korodi a Közgyűlés NoHateNoFear elnevezésű kezdeményezését méltatta, amelynek célja, hogy tömörítse az érintett feleket a terrorizmus elleni harcban. "Párizs, Ankara, Brüsszel, München, Isztambul még nyílt sebként véreznek" – mondta a képviselő. Kiemelte Pedro Agramuntnak az ET Parlamenti Közgyűlésének az ülés kezdetén elmondott szavait, miszerint a demokrácia ellen irányuló támadásokra a legjobb válasz a még erősebb demokrácia. Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 12.

500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 12.

Hatvan napig Horváth Anna nem Kolozsvár alpolgármestere
Valósággal megbénult a kolozsvári városháza tevékenysége
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tegnapi sajtóközleménye szerint a kolozsvári alpolgármestert, Horváth Annát hatvan napos ügyészségi felügyelet alá helyezték, ami azzal jár, hogy két hónapig nem töltheti be alpolgármesteri tisztségét.
Állásfoglalásban az RMDSZ leszögezi: bízik és kiáll Horváth Anna mellett, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját. A Facebook közösségi oldalon Horváth Anna által még hétfőn délelőtt írt, a helyzetet ismertető bejegyzéshez kedd délig körülbelül százan szóltak hozzá, szinte valamennyien támogatásukról biztosították a tisztségviselőt, értetlenségüket és megdöbbenésüket fejezve ki a kialakult helyzettel kapcsolatban. Lévén, hogy Emil Boc polgármester és másik helyettese, Dan Tarcea csak ma tér vissza dél-koreai útjukról, hétfőtől szerdáig a városháza működése szinte teljesen megbénult.
KISS OLIVÉR Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Taxival próbáltak átszökni a román–magyar határon
Öt egyiptomi bevándorlót füleltek le éjjel a határrendészek az Arad megyei nagylaki határátkelő közelében, mielőtt két taxival átszöktek volna a határon.
A nagylaki határrendészek hétfőn késő este arra lettek figyelmesek, hogy két Temes megyei rendszámú taxi, amely az Arad–Nagylak autópályán közelítette meg a magyar határt, megpróbálja kikerülni a határátkelőt. Mivel gyanakodtak a taxi utasaira, a határrendészek ellenőrzésre megállították őket. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Zajlik a 4. Fest(in) pe Bulevard Bukarestben
A kortárs magyar drámáknak szentelt román nyelvű felolvasószínházi sorozatban Szálinger Balázs Becsvölgye című művét láthatják (rendező: Adela Biţică, fordította: Ion Calion) az érdeklődők ma délelőtt 11 órától Bukarestben, a Balassi Intézet székhelyén, az október 10-e és 22-e között zajló 4. Fest(in) pe Bulevard Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében.
Az idei seregszemle kiemelt témájához, a kortárs magyar drámához kapcsolódik két másik felolvasószínházi esemény is, amelyek helyszíne szintén a Balassi Intézet: tegnap azErnelláék Farkaséknál című, színházban és filmen egyaránt megvalósított Hajdu Szabolcs-projektet tűzték műsorra Alexandru Mâzgăreanu rendezésében (fordító: Fodor Zeno),  majd október 13-án egy másik felolvasószínház következik, a Kiss Csaba által írt A dög, rendezője: Mihai Lungeanu (fordító: Fodor Zeno). A Fest(in) Családi válságok versenyébe a kolozsvári román színház Moarte şi reîncarnare într-un cowboycímű előadását is meghívták. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Jakó Zsigmondra emlékeznek az EME-nél
Jakó Zsigmond-centenáriumi megemlékezést szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága és a BBTE Magyar Történeti Intézete október 13-án, csütörtökön Kolozsváron. Délelőtt 10 órakor megkoszorúzzák a száz éve született történész sírját a Házsongárdi temetőben, majd délután 2 órakor emlékkonferencia kezdődik az EME előadótermében (Jókai/Napoca utca 2. szám). Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Szentgyörgyön találkoznak a táncegyüttesek
A Háromszék Táncegyüttes szervezésében október 13-a és 16-a között zajlik a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, a vándorfesztivál idei eseményének Sepsiszentgyörgy ad otthont.
A találkozó az erdélyi hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, amelyet az Erdélyben működő öt hivatásos táncegyüttes évről évre más-más helyszínen szervez meg. A közönség a négy nap alatt betekintést nyerhet a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint az idei házigazda Háromszék Táncegyüttes munkásságába. A rendezvény egyszerre táncfesztivál és szakmai fórum. A programba illesztett szakmai kiértékelők, kerekasztal-beszélgetések lehetőséget teremtenek bepillantani az együttesek tevékenységébe és rálátást biztosítanak a hazai táncművészet aktuális helyzetére. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Levél Annának
Nyolc éve beszéltünk először. Bukarestben hívtalak, akkor még a minisztériumban dolgoztál, és pompás pályázat nyílt a láthatáron, amely egy kolozsvári magyar iskolának segíthetett volna tatarozásban, épületbővítésben.
Információk végett kerestelek, mert már akkor is igen zavarosak és átláthatatlanok voltak a szabályzatok, törvények, rendelkezések. Ismeretlenül is örömmel derítettük ki, hogy szülőtársak leszünk, gyermekeink osztálytársak. Hány szülői értekezletet ültünk végig, aztán később, amikor alpolgármester lettél, hányszor kellett hiányolnunk pragmatikusságodat, gyakorlatias megoldásaidat, ötleteidet, korrekt törődésedet. Azt csak a családod tudhatja, hányszor hiányoltak ők téged. A nagyvilág annyit lát, hogy az alpolgármesterhez biztos dőlnek a százezrek („hja, persze, hogy csak pár ezres a fizetése”), jól megszedi magát, mindenféle érdekes rendezvényre meghívják, ingyen utazgat, megannyi kedvezményben és figyelmességben részesül, egész rakás ajtó kinyílik előtte csak azért, mert ő az, amit a névjegyén ír. Azt már nem látják, amikor fáj a fejed, tűvel a karodban mégis dolgozni kell, amikor hajnalban kelsz és éjfélkor fekszel, amikor telefonon sincs időd a szeretteiddel beszélni. Ha mégis sejtik, szinte vádlón harsogják: neki kellett, erre szerződött, tudta jól, mit vállal, biztos megéri neki...
Igen, bizonyára tudtad. Jogászként annál inkább. És mégsem tudtad. Mert arra senki sem készülhet fel, ahogyan ennek az országnak a jogrendszere működik. Arra, hogy annak megvalósulásáért, amiről maga a jog rendelkezik, sokszor oda kell szólni, „befolyást kell latba vetni”. Törvényes határidők betartása nem magától értetődő a közigazgatás számára, és törvény ide vagy oda, nagyon sok ügy zökkenőmentes intézése még mindig a hivatalnokok jóindulatán múlik, csakúgy, mint az irodák közötti bürokratikus rohangászás megspórolása is. Mindenki (de legalábbis nagyon sokan) magának akart egy darabkát belőled, a hatalom rád hulló fénykarikájából egy picikét elcsalni. Lehetetlen kérésekkel fordultak hozzád ismerősök, idegen városlakók, te pedig, ha csak egy mód volt rá, senkit sem hagytál segítség, útbaigazítás nélkül. Városunkban sok hátráltató, nehéz csatározás zajlik, és neked nemcsak városvezetőként, de a város „magyar” színű ügyeiért sokszor az önkormányzattal szemben is ki kellett állnod, gyakorta csendben eredményesen, talán még többször nagy dobra veretve sikertelenül, hadd szidhassanak nemzettársaid. (Mert természetesen – hangoztatják néhányan – a te hibád a kétnyelvű helységnévtáblák hiánya, és most ne gyere azokkal a szerény feliratokkal a műemléképületeken...) Azokkal együtt, akik hálával gondolnak rád, egyenes arányban nőtt az ellenségeid száma, akiket az úton helyreutasítottál, akiknek a személyes érdekeit nem szolgáltad. Valaki előbb-utóbb lám, benyújtja a számlát.
Ma már ellened sülhet el, ha csak egyszer is megkérdeztél egy ügyosztályt arról, hogy az X számmal iktatott okiratnak mi az állása. Elég, ha csak emlékeztettél egy szabály betartására. S amit például bűnödül felrónak: egy tanácsülés napirendjén szereplő, építkezési engedély jóváhagyását célzó határozattervezetnek a sorrendben előbbre hozását kérted. Értsük meg jól: nem a határozat elfogadását kérted, hanem, hogy hamarabb sorra kerüljön, vagyis ugyanazon a gyűlésen tárgyalták, mint egyébként is tárgyalták volna, csak valamivel előbb. Ha innen nézem: teljesen jogszerű fellépés, az alpolgármesteri munka része. Ha onnan nézik, befolyással való üzérkedés. Mint a pajzán viccben Kohn és Grün, meg az egyikük felesége és az ablak, amelyen be lehet ugorni...
Nagy Zsoltok és Markó Attilák és mások óta tudjuk, hogy senki sem lehet nyugodt. És nem, nem mind arany, ami magyar – ahogyan sokan felrótták a kivizsgálás alá vetett magyar közéleti személyiségek, politikusok „szerecsenmosdatóinak”. Nem csoda, ha lassan a városházákon senki nem mer okmányokat aláírni, vaktában felelősséget vállalni, a bőrét vásárra vinni a közösségért, amelynek egy része aztán a mostanihoz hasonló esetekben lelkiismerete megnyugtatására elkezdi majd mondogatni, hogy szél fúvatlan nem indul, meg hogy nem zörög a haraszt, és hasonló bölcsességeket. Csak nézzük meg közelebbről a leleplezett korrupciós ügyeket: míg a nagykutyáknak eurómilliók sikkasztását, eurómilliós csúszópénzeknek a saját személyes gyarapodásukra való követelését és elfogadását rótták fel, addig Markó Attila bűne az volt, hogy aláírt egy papírt, amivel visszaszolgáltattak egy ingatlant a magyar közösségnek, Máté Andrásnak az volt a vétke, hogy parlamenti irodájába minimálbérrel alkalmazta a feleségét, amiért jogosan meg is kapta megérdemelt büntetését. Nincsenek bocsánatosabb bűnök, ám ez akkor is eltörpül a nagy ügyek mellett, és túl nagy a lendület, amellyel az ilyenformán hitelüket vesztő korrupcióvadászok ráhajtanak.
Nem irigyeltük aranyketrecedet. Minden vélt vagy valós előnyével együtt sem. Ez nem nyolcórás és nem tizenkét órás munka, és szombaton és vasárnap is rád van varrva-ragasztva. Ez a munka soha nem ér véget. Bekúszik a nappalaidba és az éjszakáidba, a hétvégéidbe és a vakációidba, a hajad szálába, a konyhádba, az álmaidba, a könyvespolcodon sorakozó verseskötetek metaforáiba, a családod, a gyermekeid életébe, ott lapul a kötelesség miatt elmulasztott mérföldkövek mellett, a buksifejekről elmaradt cirógatások hűlt helyében, a telefonon elmondott esti mesékben, a gyermekkönnyekben, az elszalasztott mosolyokban, késleltetve megosztott örömökben. Ezt senki sem fizette, nem fizetheti meg, ugye ti is tudjátok, irigyek?
Igenis van olyan, hogy valaki arra születik. Hogy valaki egész egyszerűen nem tehet mást, mint közösségi feladatot vállal teljes szakértelmével, adottságaival, elkötelezettségével, empátiájával, idejével. Ahogyan reggel fel kell ébredni, olyan természetes némelyeknek, hogy a közösségért kicsiben vagy nagyban cselekedniük kell. Akkor is, ha sokszor csak elégedetlenség, számonkérés jön cserébe, vagy inkább csak ez látszik. Túl sok embert veszítettünk, üldözött már el ez a rendszer. Ha nem vigyázunk, lassan elfogynak.
Most nyomozás folyik, egyelőre nevetséges okok miatt. Tisztségedet nem gyakorolhatod, az országot el nem hagyhatod. A hivatalnak a közelébe sem mehetsz, potenciális érintettekkel nem találkozhatsz. (De kik is ezek pontosabban? Hiszen mint kiderült, a megfelelő belemagyarázással bármilyen történet összefüggésbe hozható bármilyen történettel, és az összeesküvés-elméletek gyártói most joggal irigykedhetnek a korrupcióellenesekre.) Annál jobb. Ha nem lenne a nyugtalanság, aggodalom, ez maga volna az ajándékba kapott szabadság. De csakazértis: kapj magadra meleg sálat, burkolózz puha pokrócba, ülj ki az otthonod teraszára, s fűszeres forralt bort szürcsölgessetek kettesben, a gyerekek csintalankodása kiszűrődik a szobákból, aláperdülnek a hatalmas fáról a levelek, arcokon könnyek, amíg kisüt a nap, felderül az ég, és beköszönt az öröm. Szabad neked egy kicsit a világot elfelejteni. Mert a nap végén mégis csak az a fontos, hogy a szemedbe nézhess. Egyébként is már száz éve tudjuk: Anna örök.
KEREKES EDIT Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Moldománia
FOLYTATÁS OKTÓBER 11-I LAPSZÁMUNKBÓL
A kitalált kollektív emlékezet
A kollektív emlékezet nem azonos a történelmi múlttal. A történelmi eseményeket interpretálják a közösségek a jelen érdekeinek alávetve, s így lesznek részei a kollektív emlékezetnek. „A kollektív emlékezet esetében tehát bizonyos fokig tudatosan alakul a múlt szemlélete. Itt fogható meg a történelmi múlt és a kollektív emlékezet közötti legfontosabb különbség: a kollektív emlékezetet a csoport saját identitásának megerősítésére, újraalkotására használja fel, annak érdekében, hogy a jelen kihívásaira megfelelő válaszokat tudjon adni. Míg a történelem, illetve a történész feladata a múlt aprólékos tudományos alaposságú feltárása, addig a kollektív emlékezet esetén nem követelmény sem a tudományos alaposság, sem az objektivitásra törekvés.” (Vékony Dániel:Muszlim kisebbégek Nagy-Britanniában, In: Kisebbség Kutatás, 25. Évfolyam 2016/2).
A modernkori román történelemírás – mint azt Lucian Boia említett művében (Mit şi istorie în conştiinţa românească, Editura Humanitas, 1997)  is kiválóan bemutatja – nagyon is rugalmasan igazodott a politikumhoz, a politika által megszabott célokat legitimálta. A román országgyarapítás programja, illetve ezek későbbi legitimálása mint egy vezérfonal jelenik meg ebben, ennek volt/van alárendelve a történelmi emlékezet, a mai hivatalos történetírás is. Ma is visszamenőleg közös nemzeti identitásról, összetartozástudatról, mindenkori erdélyi román többségről, stb. szól a mainstream történetírás és a román kollektív tudás. A romániai románoknak a Moldova történelméről szóló tudásuk, az egyesüléshez való hozzáállásuk is iskolapéldája ezeknek a megállapításoknak. 
Számos sebből vérzik a dákó-román elmélet is: ha például a rómaiak és a dákok leszármazottai és nem vándoroltak, mint ahogy ma a történészek túlnyomó része szajkózza, akkor miért lennének a moldovaiak is románok? Ez ellentmond a dákóromán kontinuitás és a szedentáris életmód elvének, a rómaiak ugyanis sosem hódították meg, nem jártak a mai Moldova területén. Tehát akkor ott más népességből más nép alakulhatott ki. De mivel ma nagyjából ugyanazt a románnak nevezett nyelvet beszélik Moldovában – még a mesterséges latinizálás ellenére is, – akkor vagy a római-dák eredet sántít, vagy mégiscsak vándoroltak a mai területre. A római-dák változatban viszont éppen a római eredet a biztos, így hát marad a vándorlás elmélete. De ha esik a szedentarista életmód és Moldovába mégiscsak vándoroltak a románok, akkor minden bizonnyal Erdélybe is vándorolhattak. De ez már ellentmondana az úton-útfélen hangoztatott magyarokkal szembeni elsőbbségüknek. Mert a politikum nem elégszik meg Erdély Romániához csatolásának a demográfiai legitimációjával, hanem igényt tart a „történelmi juss” általi legitimációjára is, aminek a „mi voltunk itt előbb” retorika az alapja.
Herédi Zsolt
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 12.

Post-cox
Ne tessék fáradozni a szótárakban való keresgéléssel. Nem fogják megtalálni a szót. Most találtam ki, a praecox ellentéteként kellene létezzen egy post-cox is. A koraérett párja kellene hogy legyen a később érő. Magamra vonatkoztatott kifejezés. A fogalom nemes elődeire hivatkozhatnék: „Esprit de l’escalièr.” A francia szalonok idejéből (17–18. század) származik, gúnyolódva így nevezték azokat, akik csak elmenőben, a lépcsőkön lefele lépkedve mondogatták el szellemes szólásaikat, ugyanis amikor kellett volna, akkor hallgattak, mint a kuka, mert nem jutott eszükbe semmi bölcs gondolat.
Temesváron születtem és nőttem fel, a soknyelvű városban, ahol a német (sváb) lakosokkal incselkedve, úgy mondták: a svábnak nem másfél éves korára nő be a fejelágya, mint a többieknek, hanem csak húszéves kora után.
A Kalapos Király (II. József, Mária Terézia fia) telepítette be őket a Bánságba több mint kettedfél századdal ezelőtt, és a „kolonista” falvak egyenes, mérnökileg megtervezett utcáival szinte városias külsőt kölcsönöztek Orczi és Merci falvának. Kis előkertes, szép házacskák, nagy gazdasági udvarral, a bennük rejlő zongorával, a jó módot tükrözték. Mikor kedden vagy pénteken bejöttek a városba vásárolni, az üzletajtókban álló kereskedők, szó szerint behúzták a sokrokolyás asszonyságokat az üzleteikbe, mert így könnyen elkeltek a tizenkét személyes damasztabroszok a hozzá való szalvétákkal, vagy a virágos, hímzett ágyneműk, paplanok, párnák és miegymás. Ha meg megesett a leánykával még az esküvő előtt a dolog, a nőgyógyászok versenyt futottak, hogy megszabadítsák az elcsábított szépséget nem kívánt terhétől, mert az volt a jelszó: Kost was kost (nem számít, mibe kerül), csak diszkréten és jól végezze a dolgát az orvos. 
Az ötvenes évek elején kitelepítették a sváb lakosságot a Bărăganba, mert ezt követelte az akkori politika (csak később jött rá a Nagyfőnök, hogy jó német márkáért el lehet adni darabonként a németet). A zsidóságra csak később került sor, de az is jól jövedelmező üzletnek bizonyult. Mikor én magam, az egészségügyi minisztérium kezdeményezte kampányban szintén a Bărăgan pusztaságába kerültem néhány hónapra, figyelmeztettek, hogy a vonaton jól ügyeljünk dolgainkra, mert a Rubra és Schei állomásokon felszállók csupa haramiák, akiktől félteni kell javainkat (szerencsére ilyesmikkel nem rendelkeztünk!). Ekkor tudtam meg, hogy ez a figyelmeztetés a Bánságból kitelepített lakosságra vonatkozik. Azoktól óvtak bennünket. A szerencsétleneket lerakták ugyanis a vagonokból és rájuk rivalltak: Itt fogtok lakni!  – Hol, itt nincsenek házak? – Majd építsetek magatoknak! És a svábok vályogot vetettek és belőle házakat építettek, és kerteket műveltek és dinnyét termesztettek, aminek híre ment, és amiből meg lehetett élni, ha nem akartak éhen halni.
Én első kézből tudom a dolgokat, mert Walter, aki benősült feleségem családjába, elmesélte nekem a hihetetlennek tetsző történeteket, amelyben édesapjának, a jó nevű állatorvosnak része volt, akit később Németországban megismerhettem, sok év után, mikorra már ki tudták fizetni értük a hozzátartozók és barátok a nem csekély összegeket, amennyit a hatóságok megköveteltek tőlük azért, hogy kiengedjék őket az országból.
És mi történt a pusztulásra ítélt, üresen maradt falvakkal? Akkoriban volt a moldvai nagy szárazság, az abból származó nagy éhínséggel összekötve. Jöttek a szerencsétlen nincstelenek, akiket bevezényeltek a szép, gondozott házakba. Cserépkályhát ott láttak először, és azok üzemeltetéséről persze fogalmuk se volt. Szétforgácsolták hát a zongorát, felszedték a parkettát és eltüzelték. Mert zongorázni nem kell, de megfagyni még kevésbé.
DÁNIEL KÁROLY Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 6.

Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó – vendégek Váradon
Szombaton a Partiumi Keresztény Egyetemen több egyeztetésre került sor a II. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó kapcsán, amelynek főszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta ifjúsági szervezet.
Az eseményen Csomortányi István lapunknak elmondta: második alkalommal szerveztek a pécsi barátaikkal ilyet, az elszakított területekről érkeztek fiatalok, nem csak politikailag kötődő szervezetek részéről, hanem függetlenek is, kivéve Felvidéket, ahol épp választások voltak most. Az első panelben Kárpát-medencei kitekintésű politikai kérdéseket tárgyaltak meg, az itteni, illetve a magyarországi fejlemények kapcsán, a második panel a testvérvárosi kapcsolatokról szólt, ahol felmerült az is, hogy Pécs Nagyváraddal is kössön testvérvárosi megállapodást. Ezt a folyamatot el fogják indítani, de persze a megvalósulás a közgyűléstől függ. Váradnak Debrecenen kívül más testvérvárosa nincs egyelőre. A konferencián volt még a Gulágról szóló előadás, az MPE szervezésében, szabad beszélgetés is. A találkozó részeként este Varga Csaba hegymászóval is találkozhattak az érdeklődők, aki a nepáli expedíciójának vetített beszámolóját tartotta. A sajtóbeszélgetésen részt vesz Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő és Decsi István Pécs város alpolgármestere is. Előbbi lapunk kérdéseire elmondta: a rendezvény bölcsője Pécs volt, és ő maga is ott volt az első ilyenen. Szerinte vannak változások az elmúlt időszakban, mivel „Előzőleg az ilyen ügyeket úgy kezelték, hogy azok lokálisak, tehát a felvidékiek küzdjenek a jogaikért az ottaniakkal, az erdélyiek az itteniekkel, és így tovább, mi úgy gondoljuk, hogy a határon túli magyarság ügye nem helyi kérdés, hanem nemzeti. Minél több eszközt kell a kezükbe adni. Például ezért vezettük be a kettős állampolgárságot is. És fontos az élő kapcsolat is, ezért is van ez a rendezvény is, amire a kormánytól támogatást is lehetett kapni. Arról, hogy, hogy Pécs Nagyváraddal is kössön testvérvárosi megállapodást, ezt mondta: Kolozsvár és Arad eddig a testvérvárosuk innen, ugyanakkor Pécsnek sok más testvérvárosa van – e kapcsolatok harmada aktív csak. „épp ezért a városvezetésnek az az elve, hogy először alakuljon ki a partnerség, legyenek élő, kulturális, szervezeti kapcsolatok, rendezvények, és utána már csak formaság a megállapodás. Közben azonban a magyarságközi kapcsolatok már élőek.” erdon.ro

2016. november 17.

Nem a mi időnk
Lassan két évtizede, hogy egy koalíció tagjaként a magyar érdekképviselet történelmi előzmények nélküli kormányzásra vállalkozott Romániában. Országon kívül és belül joggal hitték akkor sokan, hogy egyszer s mindenkorra megváltozik a román–magyar viszony, és hogy tulajdonképpen egy új, toleráns Európa diadala ez a Kárpát-medence régi, intoleráns történelmi modelljei fölött.
Az alkotmányos és törvényes keretek fokozatos, ám összességében nagyon is radikális átalakítása ezt bizonyította, és a néha elkerülhetetlen kudarcok is legfeljebb ideig-óráig kedvetlenítettek el minket.
Európa jó, Románia még rossz, de hamarosan nálunk is rendben lesznek a dolgok.
Valahogy így összegezhetném akkori közérzetünket, amely persze csak utólag látszik rózsaszínűnek, mert minden optimizmusunk dacára folyamatosan kétségek között hányódtunk, hogy politikai eszközökkel, az integrációs kényszereket is felhasználva sikerül-e tartósan kedvező feltételeket teremteni a romániai magyarok számára. Nap mint nap tapasztalhattuk, hogy a történelmi beidegződések megváltoztatása milyen nehéz, de azt is láttuk, hogy mégis van rá esély.
Néhány hónappal 1996-os kormányra lépésünk után, 1997 márciusának elején azt latolgattuk Victor Ciorbea miniszterelnökkel, hogy közeledik március 15., és mit is kellene tennünk, hogy az elmúlt években mindahányszor felszított magyarellenes hangulatot megelőzzük. Őszintén szólva nem elvi-eszmei beszélgetést folytattunk, hanem pragmatikusan mérlegeltük, hogy közös kormányzásunkat nagymértékben befolyásolhatják az esetleges feszültségek. Előrukkoltam egy hirtelen ötlettel, magam sem nagyon bíztam benne, hogy „vevőre” találok: mi lenne, ha a miniszterelnök március 15-e alkalmából köszöntené a magyarokat. Meg is lepődtem, hogy egy pillanatnyi hallgatás után felcsillant Ciorbea szeme. Jó, megcsinálom – mondta. Abban is megegyeztünk, hogy egy nappal azelőtt el kellene készülnie, mert le kell még fordítani magyarra is, és lapzárta előtt el kell juttatni a román és magyar sajtónak, felolvasni pedig lehetőleg a prefektusok – a megyei kormánymegbízottak – fogják az üzenetet.
Tudni kell mindehhez, hogy Ciorbea erdélyi román, sőt, móc, annak az Avram Iancunak a földije, aki 1848-ban bizony szóval is, tettel is gyűlöletet hirdetett a magyarok ellen, és miközben a románok szabadságáért szállt síkra, nem vette észre, hogy az osztrákok malmára hajtja a vizet.
Nos, másfél évszázad múlva, 1997-ben a miniszterelnök nem csupán tessék-lássék, hanem érezhető empátiával írta meg a szöveget, amely újabb meglepetésemre azzal végződött, hogy: „boldog ünnepet kívánok”. Meglepődtem, és el is szégyelltem magam, hiszen nem elég, hogy egy román politikus hajlandó volt ünnepnek tekinteni az ünnepünket, hanem tudtán kívül még rám is pirított. Én ugyanis március 15-e kapcsán sokféle érzést fel tudtam idézni magamban addig, csak éppen a boldogságot nem. A fogcsikorgatás, a csak azért is kiállás, a bátorítás, néha a szorongás napja volt ez az azelőtti években, nem beszélve 1990-ről, Marosvásárhely véres márciusáról. Nem múlt el egy csapásra a miniszterelnöki üzenettől sem a feszültség, de attól fogva valamiképpen hivatalossá vált Romániában is a magyar szabadság évfordulója, részt vettek a román pártok képviselői és több megyében a prefektusok is az ünnepségeken.
Mi több, azután már nemcsak a miniszterelnök, hanem az államelnök is küldött üzenetet minden évben az ünneplő magyaroknak.
Kivéve az idei évet, amikor a német nemzetiségű államfő érdekes módon hirtelen megfeledkezett erről, és „csak” Dacian Ciolos miniszterelnök üzenetét hallgathatták meg az ünneplők.
Egyébként azt is el szokta felejteni Klaus Johannis, hogy beszédeiben legalább egyetlen obligát mondatban megemlítse például a kisebbségi jogok fontosságát.
Nem a mi időnk ez – mondják mostanában egyre többször barátaim, amikor a párizsi vagy brüsszeli merényletek kerülnek szóba. Európának most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a saját etnikai-nemzeti problémáival bajlódjék, amikor nyakunkon a menekültek. Vajon a rosszul kezelt menekültkérdés arra intene minket, hogy hallgassunk? Az európai szolidaritás azt jelentené, hogy ki-ki félreteszi a saját gondjait, és közös nyomorúságunkra koncentrálunk mindannyian?
Hát nem éppen ez-e a mi közös nyomorúságunk, hogy nem vagyunk képesek választ adni az együttélés dilemmáira? A menekültügyre is csak azért nem tudunk megoldást találni, mert a saját dolgainkat sem rendeztük igazán, és ha neki is fogtunk a rendezésnek, menet közben leálltunk vele. Mint Romániában is az utóbbi években, és mint a környező országokban is. Illetve azt a hazug és veszélyes alternatívát próbálják egyesek legyűrni a torkunkon, hogy egy olvasztótégelyként működő Európai Unió és a tetszhalálukból feltámadó, hihetetlenül agresszív nemzetállami elképzelések között kell választanunk.
Markó Béla
nol.hu



lapozás: 1-30 ... 6931-6960 | 6961-6975




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998