|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2008. november 15.Kovács Ildikó bábrendező címmel megjelent kötet az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum (OSZMI), valamint a kolozsvári Koinónia közös kiadásában az erdélyi bábjátszás páratlan egyénisége, a bászínházalapító-rendező Kovács Ildikó pályáját mutatja be. A könyv végigköveti legjelentősebb rendezéseit az erdélyi korszakból, melynek állomásai Nagyvárad, Kolozsvár, Nagyszeben és Bukarest, valamint a magyarországi rendezések helyszíneit Debrecentől, Kecskeméten át, Zalaegerszegig. /Kovács Ildikó bábrendező. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./2008. november 22.Hetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a magyar tudomány napja Erdélyben elnevezésű szokásos évi konferencia első felét november 21-én, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az idei rendezvénysorozat témája az erdélyi magyar tudományos közgyűjtemények mai állapotának és jövőjének lehetséges alakulása. Az EME egykori természetrajzi, történeti, néprajzi, földrajzi gyűjteményeit annak idején jogtalanul államosították, és az intézmény sok éve folytatja harcát azok tulajdonjogának visszaszerzéséért. „Hatalmas értékekről van szó, ez az átmeneti állapot nem tartható sokáig” – jelentette ki Egyed Ákos EME-elnök a konferencián, a tulajdonjogi viszonyok rendezését sürgetve. Az EME jövőre ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, erre az alkalomra kötetet fognak megjelentetni a kommunista rendszer által elkobzott gyűjteményekről. Ugyanakkor tudni kell, hogy más erdélyi magyar tudományos intézményeket is jogos tulajdonuk visszaszerzése vezérel. A tudományos kutatásokat szolgáló anyagokat német, román és zsidó kiegészítő források összefüggésében kell hasznosítani. Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának elnöke előadásában nemzeti önismeretünk felújításának fontosságát hangoztatta. A történelem során a magyarság – önként vagy idegen hatalmak nyomására – sokszor került öntudati válságba. Most a nyolc államba szakadt népet kell saját szellemisége megőrzésére sarkallni, miközben a szomszédok mindnyájan megteremtették saját országukat, és megerősödtek. – Mi nem akarunk senki ellen harcolni, csak saját magunkat akarjuk átmenteni a jövőnek, és ebben az EU lehetőségeket ajánl fel. A globalizációban erkölcsi-szellemi tartalékainkat felhasználva kell haladnunk tovább, nem a beolvadás gondolatával, hanem méltóságunk megőrzésével, mert nem vagyunk más nemzeteknél alábbvalók – hangsúlyozta Görömbei. Üdvözlő beszédet mondott még Bitskey István, a KAB-bal szoros kapcsolatokat fenntartó Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke, és Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. Ezután plenáris előadások következtek. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a csíkszeredai Mikó-vár épületében található intézmény gyűjteményeit mutatta be. A múzeum alintézményei: a zsögödi Nagy Imre Emlékház és Galéria, a tusnádfalui Borvízmúzeum, a néprajzi, a szabadtéri, a régészeti-történelmi, a természettudományi és a régikönyv-gyűjtemény. . A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közgyűjteményeit Vargha Mihály igazgató ismertette. Az intézmény most csak államosított gyűjteményekkel rendelkezik. Elkezdték az öt belső (természetrajz, régészet, történelem, néprajz, könyvtár) és öt külső részleg (Gyárfás Jenő Képtár, csernátoni Haszmann Pál Múzeum, kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, baróti Erdővidéki Múzeum) anyagának digitális feldolgozását. Zepeczáner Jenő, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója az 1950-ben államosított intézmény gyűjteményeit (történelem, néprajz, természetrajz, helytörténet, tudományos könyvtár, dokumentumtár) mutatta be. Az EME gyűjteményeiről több előadás hangzott el. Nagy-Tóth Ferenc a természettudományi szakosztály gyűjteményeinek múltjáról szolgáltatott adatokat, Sipos Gábor előadásában pedig az intézmény könyvtárának múltját vette számba. Murádin Jenő az EME képtáráról, Vincze Zoltán az érem- és régiségtárról, Tötszegi Tekla a néprajzi gyűjteményeiről, Mihály Melinda a középkori és kora újkori kőtárról, Bogdándi Zsolt pedig a jelenkori gyűjteményekről számolt be. A konferencián első ízben adták át a KAB-díjat, amit, Ferencz István főszerkesztő képviseletében, a csíkszeredai Székelyföld kulturális (de egyben szépirodalmi és tudományos) folyóirat kapott meg. Szintén először ismertették azok névsorát, akik az MTA köztestületi tagságát nyerték el: Asztalos Lajos, Marton Melinda, Magyari Tivadar, Ágoston Klára-Zsuzsa, Pálffy Károly, Fekete Pali-Pista Szilveszter, Kolumbán Vilmos József, Péter A. Sándor, Chirila Emil, Domandi János, Mintas Ioan, Simon Zsolt és Székely Csaba István. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkásságáért a Gróf Mikó Imre emlékplakettet Gaal Györgynek adományozták. A fiatal kutatóknak szánt Nagy György Emlékdíjat Gergely Orsolya csíkszeredai szociológusnak és Nagy Mihály Zoltán történésznek (EME) nyújtották át. /Ördög I. Béla: Visszaigényli tudományos közgyűjteményeit az EME. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – VII. Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2008. november 22.A határ menti üzleti beruházásokról tartottak Nagyváradon november 21-én konferenciát a Fekete Sas Szállóban, a Nagyváradi Ingatlankezelőség és a Debreceni Városháza közös szervezésében. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta, a rendezvény lehetőséget biztosít a Bihar és Hajdú-Bihar Megyei kis- és középvállalkozóknak arra, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki egymás között. A konferencia egyik témája a nagyváradi ipari park létrehozása volt. Az önkormányzat döntése alapján egy 120 hektárnyi területen lenne a park a Borsi úton. /Határ menti beruházásokról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 22./2008. november 22.November 20-án Dobai István két könyvéről tartottak előadást Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Imitatio Christi Kollokvium szervezésében. Dobai István /sz. Nagyvárad, 1924/ a Bolyai Tudományegyetemen tanult jogot, majd később mint tanársegéd tanított a jogi tanszéken. Nem volt hajlandó belépni a Kommunista Pártba, ezért megfosztották tanársegédi tisztségétől, majd 1957-ben letartóztatták. Az ország több börtönében megfordult, végül 1964-ben nyerte vissza szabadságát. Végh László, Debrecenből érkezett atomfizikus, egyetemi tanár elmondta: Dobai István legterjedelmesebb művének, a Tűnődések a történelemről /Püski, Budapest, 2005/ című könyvének /pontosan: Tűnődések a történelemről, azaz a Mérhetetlen Élet és az Ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra/ bemutatását azért vállalta el, mert a könyv óriási ismeretanyagot képvisel, és rengeteg kérdésre ad választ. A könyv az emberiség történelmét mutatja be, a jogász szempontjából vizsgálva, kiemelve Európa, és azon belül a magyarság múltját. A szerző vakon írta meg, tollba mondva a szöveget. „Erősen megérlelt mű”, „börtönelőadások eredményeit foglalja össze” – emelte ki Végh László. A szerző a köteten körülbelül három évtizeden keresztül dolgozott. A második könyvet, a Múlandó Szilágyságot /Regun Press, 2007/ Sipos Gábor, Dobai István jó barátja és egykori tanítványa mutatta be. A kötet művelődéstörténeti tárcadolgozatok gyűjteménye, amelyek a Szilágyság történetét az egyetemes magyar történelembe helyezik be. Varga László, nyugalmazott református lelkész végszóként elmondta: Dobai István élete során remélte a kommunizmus mielőbb bekövetkező bukását, ezért megőrizte méltóságát, belső tisztaságát egy olyan világban, amelyben sajnos nem volt szükség „tiszta” emberekre. /Potozky László: Eszmény és történelem. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2008. november 24.November 21-22-én a tehetséggondozás lehetőségei és kihívásai címmel tartottak szakmai konferenciát Temesváron a Bartók Béla Gimnáziumban, magyarországi, vajdasági és erdélyi oktatási szakemberek részvételével. A szakmai műhely útjára indította a Tálentum 2 internetes tehetséggondozó programot, amelynek célja a vidéki diákok továbbtanulási esélyeinek javítása, illetve egy virtuális iskolahálózat létrehozása Temes megyei és vajdasági oktatási intézmények részvételével. A tehetséggondozó program címe Valódi testvériskolai kapcsolatok. – Tehetséggondozás reál szakterületen e-tanulással. Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója, projektfelelős megnyitó beszédében hangsúlyozta: az első Tálentum program sikerét bizonyítja, hogy 250 diák és 30 pedagógus részvételével beindulhat a második tehetséggondozó program, amely hazai viszonylatban úttörő tevékenységnek számít. A 8 éve működő sárospataki Arany János tehetséggondozó program tapasztalatait Tóth Tamás (Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak) osztotta meg a konferencia résztvevőivel. A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében tanárokat részesítenek tehetséggondozó szakmai képzésben – a debreceni tehetségműhelyről dr. Dávid Imre tartott előadást. A találkozó során felmerült, hogy erdélyi pedagógusoknak is javára válna a tehetséggondozó szakértői képzésen való részvétel. A most induló, 2008 szeptemberétől 2009 szeptemberéig tartó Tálentum határon átnyúló e-tanulásos tehetséggondozó programot Erdei Ildikó pszichológus mutatta be. A program keretében technikai játszóház létesül a vajdasági Zentán. Az on-line képzés eredményességét a program befejező szakaszában szervezett vetélkedőkön mérik fel. /Pataki Zoltán: Tálentum 2 tehetséggondozó program. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24/2008. november 26.A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő debreceni Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület november 22–23. között rendezte meg a „Határon túli magyar tehetséggondozó központok létrehozásának lehetőségei” elnevezésű konferenciáját, amelyet a Szülőföld Alap (www.szulofoldalap.hu) támogatott. A rendezvényre Ausztriából, Romániából, Szlovákiából, Csehországból, Horvátországból és Szerbiából érkeztek a határon túli magyar szervezetek képviselői. A konferencián a magyarországi tehetséggondozás jeles képviselői, többek között dr. Balogh László (a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke) és dr. Mező Ferenc (a Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület elnöke) tartott előadásokat, valamint számos határon túli magyar szervezet képviselője mutatkozott be. A jövőben (már 2008 októberétől beindult) közösen szervezett képzések, továbbképzések, szakkönyvek megjelentetése, közös pályázatok, oktató- és diákcsere lehetőségek, nemzetközi kutatásban való együttműködés valósul meg a konferencián résztvevő szervezetek együttműködésében. A konferencia erdélyi résztvevői – a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület képviseletében Somai József és Cseke Mónika Zsófia, – a Centurion Egyesület részéről pedig Török Melinda Mária voltak. /Cseke Mónika Zsófia: Napirenden a tehetséggondozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./2008. december 4.Kortárs magyar darab ősbemutatójára készül a nagyváradi színház Szigligeti Társulata: december 6-án lesz Aczél Géza irodalomtörténész, a debreceni Alföld című folyóirat főszerkesztője Timúrra várva című drámájának bemutatója. A Demcsák Ottó rendező-koreográfus által színpadra állított Timúrra várvában a szöveg és a tánc állandó kölcsönhatásban áll. Kelet-Európa abszurditása, a panelzárkában élő ember kitörési vágya, a vétek és az esetleges büntetés vállalása problematikáját boncolgatja az előadás. /Ősbemutató Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./2008. december 6.A 75 esztendős Hunyadi László szobrászművész Szent Istvánt, Márton Áront, Apor Vilmost, Orbán Balázst, Petőfi Sándort, Tamási Áront, de a második világháború áldozatainak emlékszobrát is megalkotta már. Első Petőfi-szobrát tizennégy esztendős korában készítette, Sütő András emlékezett meg róla egyik írásában. Ez megjelent Hunyadi László művészetéről szóló reprezentatív album bevezetőjeként Magyarországon, 2006-ban. Apor Vilmos Segesvár szülötte. A szobor elkészítésére a segesvári plébános kérte fel a művészt. Márton Áron szobrát Székelyudvarhelyen állították fel 1995-ben, és ekkor már az Orbán Balázs szobrának felállítása folyamatban volt Székelyudvarhely főterén. Marosszentkirályon áll Szent István király mellszobra, egész alakos Szent István szobrát pedig Kiskunfélegyháza részére készítette el. Tamási Áron szobrát a farkaslakiak kérésére készítette, azután a farkaslakiak nem jelentkeztek. Tavaly végül is az egyik budapesti társaság megvette Hunyadi Lászlótól a szobor, és elvitték Farkaslakára. A művész ismert munkája az agyagfalvi székely nemzetgyűlés és az 1848-as emlékmű. Erre pályázatot hirdettek, jóval a rendszerváltás előtt. Kulcsár Béla szobrászművészt megbízták, de ő meghalt szívinfarktusban. A terv csak nagyjából készült el. Akkor még Fazakas János volt a párt felső vezetésében, s ő elintézte, hogy Hunyadi László készítheti el. A mű három évig készült, huszonegy köbméter kő alkotja. Kiss Leventével együtt végezték el a kivitelezést. Hatalmas munka volt. Kőből faragták ki a formákat, három éven át, tavasztól késő őszig. A második világháború áldozatainak emlékére készített szobrát Keszthely városa kérésére alkotta meg. A kompozíción a gyermek siratja az apját, bátyját, a megtört boltív a háború rombolását szimbolizálja. A kereszt megdőlt, ahogy a Szent Koronán is látható. Hunyadi László alkotása Wass Albert síremléke Marosvécsen. Több helyen felállították ugyanezt a szobrát másolatban: Debrecenben, Budapesten Zuglóban. Szigligeten nem engedték az elvtársak a felállítását, ott magánterületre került. A szobrászművész Kemény Jánost is megformázta, akit személyesen is jól ismert. Reprezentatív éremsorozatot készített az erdélyi Helikon íróiról. A 22 centiméteres domborművek meghaladják az érem méretét, és Marosvécsen láthatók. Harminchat érmet készített eddig, de ötvenöt kell legyen. Pongrátz Gergely 1956-os szabadságharcos szamosújvári örmény-magyar származású. Róla készült szobra az ’56-os múzeumban látható Kiskunmajsán. Hunyadi László sokat dolgozott, ennek ellenére tele van a műterme megkezdett, befejezetlen alkotásokkal. Erdélyben és Magyarországon körülbelül tizenöt köztéri szobra van. Jelenleg Mindszenty József portréján dolgozik, Fertőszéplakon szeretnék felállítani. /Frigyesy Ágnes: A szobor néma színész legyen, ne teátrális. Beszélgetés a 75 esztendős Hunyadi László szobrászművésszel. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./2008. december 10.A bihari magyarság fejlődése érdekében Hajdú-Bihar és Bihar megye, valamint Debrecen és Nagyvárad önkormányzatai közös projektek megvalósítását tervezik – hangzott el Biró Rozáliának, Várad alpolgármesterének sajtótájékoztatóján. Az elmúlt időszakban a nagyváradi és Bihar megyei elöljáróság többször találkozott a Hajdú-Bihar megyei és a debreceni vezetőséggel. A megbeszélések eredményeként több pályázati dokumentációt állítottak össze, melyeket 2009. január 30-áig kell leadniuk. A projekteket 2 százalékos önrésszel részben európai uniós alapokból, részben kormánytámogatásból finanszíroznák. Többek között szeretnének létrehozni egy közös digitális adattárat, amit a debreceni és a nagyváradi levéltár anyagaiból állítanának össze. /Létai Tibor: Bihar és Hajdú-Bihar. Kölcsönös nyelvtanításra, közös hírügynökségre kérnek pénzt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 10./2008. december 20.Hadnagy József erdélyi származású és a lelki erdélyiségéhez ragaszkodó költő, megjelent ötödik verseskötete. A nyolcvanas évek végén az elviselhetetlennek tűnő romániai diktatúra elől elmenekült, azóta Debrecenben élő költő nemcsak gyökereivel kötődik szülőföldjéhez, könyvei is rendre Erdélyben, Marosvásárhelyen jelennek meg, miközben egyes művei sokféle más Kárpát-medencei, sőt külföldi, svédországi magyar lapokban, kiadványokban is szerepelnek. Az Égő fák (1994) és a Szürkéntúli Fények (1996) című kötetek után a Mint szép mesék kalóza (2000) már valódi költőegyéniséget reprezentált, írta Bertha Zoltán irodalomtörténész. A költő töprengett a „világról, emberről, Istenről, életről és halálról, értelemről és érzelemről, bűnről és erényről. Istenkeresése költészetének egyik vonulata. A másik a szerelem. Harmadik a szülőföld, a táj – a haza. Világképe nem túlságosan derűs, szkepszise az évekkel csak mélyül” – ahogyan mindezt róla több kötetének szerkesztője, a kiváló marosvásárhelyi prózaíró, Bölöni Domokos állapította meg. A Hajnaltól hajnalig (2006) című kötetben több az oldottabb, vallomásosabb-bensőségesebb tónusú költemény- A poétikai gazdagodás folytatódik Labirintus /Rím Könyvkiadó/ című legfrissebb versgyűjteményében. A Két hazám című töredéke definiálja köztes létállapotát („Ott gyökér. Itt levél”; „Ott élek. Itt lakom”; „Telek fagypontján / itt kapaszkodom / az ott mélyülő gyökérbe”). Sorslátomásos, a magyarság romlását és fogyatkozását láttató költeményei között a különös erejű Rákos fekély című verse. /Bertha Zoltán: A költői szó mélységei és labirintusai. Hadnagy József új kötete elé. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./2009. január 5.Az Érmelléken tartott újévköszöntő lovasportyán ezúttal a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület látta vendégül a Magyarországról érkezett huszárokat. A Huszárportya a Lukács erdőben néven futott rendezvényt az Érmellék és a Hegyköz határán húzódó települések bevonásával szervezték meg. A szentjobbi huszárok vezetője, Zatykó István elmondta, hogy évek óta szoros kapcsolatot ápolnak a debreceni bandériummal. Eddigi legnagyobb visszhangot kiváltó teljesítményük a Szent Imre herceg nevét viselő települések felkeresése volt 2007-ben. Az egy hónapos útról a Duna Televízió terjedelmes dokumentumfilmet készített. /D. Mészáros Elek: Huszárportya az Érmelléken. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./2009. január 14.A Babes-Bolyai Tudományegyetem a Fizika kar javaslatára Doctor Honoris Causa címet adományoz Berényi Dénes akadémikusnak, a debreceni MTA Atommagkutató Intézet emeritus professzorának, atomfizikusnak. A ceremóniára január 16-án kerül sor. Berényi Dénes /sz. 1926. dec. 26./ jelentős tudományos eredményeket ért el az atomi ütközések tanulmányozása területén, a sokáig általa vezetett debreceni Atommagkutató Intézetet nemzetközi hírűvé tette. 1990-93 között a Magyar Tudományos Akadémia alelnöki tisztségét töltötte be, később elnöke volt az MTA „Magyar Tudományosság Külföldön” bizottságának, a Domus Hungarica Scientiarum et Artium és az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának. Főszerkesztője volt a Fizikai Szemlének és más fontos tisztségeket töltött illetve tölt be mind Magyarországon mind nemzetközi szakmai szervezetekben. /Berényi Dénest kitünteti a BBTE. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./2009. január 20.Néhány városban már kezdetét vette a magyar kultúra napjának megünneplése. A határokon átívelő kulturális rendezvények január 22-én tetőződnek. Székelyudvarhelyen január 19-én a magyar kultúra napja alkalmából négy napos rendezvénysorozat vette kezdetét. Buzogány Árpád szervező elmondta: jelenlegi formájában hat éve szervezik ezt az ünnepségsorozatot. Történelmünk képei madártávlatból címmel szemelvényeket mutattak be a Haáz Rezső Múzeum időszakos kiállítótermében az európai és magyarországi régészeti légifotózás történetéből. Január 20-án a Démonok és asszonyok című képzőművészeti kiállítás nyílik Incze Ferenc munkáiból a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Udvarhelyszéki Cimborák rendez kiállítást gyermekek alkotásaiból a Művelődési Ház előcsarnokában, este az Udvarhelyi Néptáncműhely mutatja be Regősök című előadását. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a Communitas Alapítvány január 21-én rendez ünnepi hangversenyt Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A kincses városban az Interkulturali-THÉ Műhely, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervez a fiatalságról szóló napot január 22-én. Sepsiszentgyörgyön előadásra, valamint az azt követő koncertre várják az érdeklődőket a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Csíkszeredában az ünnepséget január 22-én és 23-án a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A Csíki Székely Múzeumban a kulturális központ 16. fotótáborának anyagát bemutató kiállítás nyílik, bemutatják a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóművész albumát is. Szatmárcsekén is rendezvénnyel kezdődött a magyar kultúra napja országos rendezvénysorozata Magyarországon. /Bágyi Bencze Jakab, Darvas: A Magyar Kultúra Napja(i). = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között csupán egy hét különbség van – az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik –, ezért a Magyar és Román Fotóművészek Nemzetközi Szalonja és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub szervezésében immár harmadik alkalommal ünneplik ezt közös kiállítással a román és a magyar alkotók. A nemzetközi fotószalon fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Basescu román államfő. A képeket négy helyen állítják ki: a nagyváradi Foto Art Galériában, a Budapesti Román Kulturális Intézetben, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokában és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. Csíkszeredában fellép a Sebő Együttes, a Kájoni János Megyei Könyvtárban pedig magyar irodalmi és kulturális folyóiratokat mutatnak be. Gyergyószentmiklóson Beder Ilona Lélekföld című könyvét mutatják be, a szerző munkásságát és a könyvet Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja, majd a színházteremben átadják a Gyergyói Magyar Kultúráért kitüntetést. A kolozsvári rendezvénysorozatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Egyed Emese nyitja meg, majd Aha, die Ungarn címmel magyarokról szóló német nyelvű anekdotákat adnak elő a német tanszék tanárai és diákjai. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában két budapesti szakember, Simoncsics Péter nyelvész Teátrista teátrum nélkül avagy Csokonai Vitéz Mihály ’fekete komédiája’, a Karnyóné és a két szeleburdiak címmel, Arany Zsuzsanna irodalomtörténész pedig Kosztolányi Dezső kórházi jegyzetei címmel tart előadást. A Farkas utcai Egyetemiek házában magyar népballadákat, egy Andersen-mesefeldolgozást kórusműveket és Chopin f-moll fantáziáját hallgathatják meg az érdeklődők. Marosvásárhelyen a debreceni Déri Múzeum Múltunk a kutak tükrében című vendégtárlatát nyitják meg. Január 22-én a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorát mutatja be, majd Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát láthatja a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Boér Ferenc színművész Ady-estjével tiszteleg az évforduló előtt. 2001 óta közösen ünnepli a magyar kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu. Magyar Nobel-díjasokról tart előadást Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese Sepsiszentgyörgyön, majd Bartók- és Brahms-művekkel lép fel a marosvásárhelyi Tiberius kvartett. Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság szervezésében rendezvénysorozattal emlékeztek a Himnusz születésének évfordulójára. /Rendezvények a Hymnus születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./2009. január 21.A Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok támogatásának minőségi megújítását, a határon túli magyarság számára megpályázható Szülőföld Alap működésének modernizációját, illetve megpályázható összegének emelését, a külhoni magyarok fesztiváljának bővítését, valamint az Európai Területi Együttműködési Csoportosulások létrejöttének elősegítését jelölte meg a nemzetpolitika idei célkitűzéseinek Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára január 20-án Budapesten. A szakállamtitkárság további tervei között a szórványban élő magyarság alapvető problémáinak régiónkénti meghatározása is szerepel. Gémesi Ferenc külön kiemelte a Kárpát-medencén kívüli, azaz a nyugati magyarság ügyét, velük a magyar kormány a rendszerváltás óta nem foglalkozott, pedig – mint mondta – komoly igény van arra, hogy a már nem Magyarországon születettek is megismerjék a magyar kultúrát. Az egész világot sújtó gazdasági válság nincs hatással az idei évben adandó támogatások összegére, az oktatás-nevelési támogatás összege és támogatottsági köre várhatóan a 2007/2008-as tanév szerint alakul. Így Románia 123 ezer tanulója és majdnem hatezer hallgatója több mint 2 milliárd 700 millió forintos támogatáshoz juthat. Nem változik a Nemzeti Jelentőségi Intézmények és Programok keretében támogatottak köre sem, Románia, csakúgy, mint az előző három évben, idén is összesen 386 millió forintot kap, amelyből 200 millió a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet illeti. Nagy Imre, a Szülőföld Alap Iroda igazgatója a pályázati úton elnyerhető támogatások helyzetét ismertette, s mint kiderült, a tervek szerint az alap forrása idén 100 millió forinttal nőhet. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója a fejlesztéspolitika kapcsán az Európai Területi Együttműködési Csoportosulások létrejöttének elősegítését hangsúlyozta, mely az Európai Unió új területi együttműködési rendszerébe illeszkedő, a határok két oldalán fekvő önkormányzatok részvételével létrehozott sajátos intézmény. 2009-ben a magyar–román határon: Szatmárnémeti–Csenger–Nagyecsed, Nagykároly–Nyírbátor, valamint Nagyvárad–Debrecen térség között szeretnének kialakítani ilyen csoportosulásokat, mely főként a közút- és a vasúti hálózat fejlesztésével, és a határ két oldalán álló intézmények együttműködésével jár, így hozva létre a „Varratmentes Európát”. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Válságban sem csökken a támogatás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 21./2009. február 6.A Tartós Fejlesztési Igazgatóság feje, Marcel Bolos bemutatta Nagyváradon a hivatal projektjeit a következő néhány évre. Csaknem 20 millió eurót fordítanak iskolák fejlesztésére, s a két magyar egyházi gimnázium is a tervek között szerepel: a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Gimnázium egyenként több mint 2–2 millió eurót kap felújításra és felszerelésekre. A sürgősségi esetekre egy mentőhelikoptert szeretnének vásárolni Debrecennel közösen, amely a két város körzetében töltené be szerepét. Egyik legfontosabb célkitűzése, hogy mihamarabb megkeresse Szent László és Luxemburgi Zsigmond sírját a várban. /Nagy Orsolya: Eurómilliókból fejlesztenék Váradot. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 6./2009. február 14.Hajdú-Bihar és Bihar megyei kulturális intézetek és civil szervezetek vezetői együttműködést erősítő megállapodást kötöttek, nemzetközi kulturális, művészeti útvonal létrehozásáról szóló dokumentumot írtak alá Nagyváradon február 12-én, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában. Barabás Zoltán költő, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a részvevőket. A kulturális híd kialakításában többek között a következő intézetek, szervezetek vállalnak szerepet: a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés, a debreceni Méliusz-Központ, a nagyváradi Partiumi Magyar Művelődési Céh, a nagyváradi Pro Universitate Partium Alapítvány és a Bihar Megyei Népművészeti Központ. /Tóth Hajnal: Nemzetközi kulturális útvonalat hoznak létre. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 14./2009. február 27.Február 25-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában Hegyi Géza doktorandusz a honfoglalás és az államalapítás erdélyi vonatkozásainak vitás kérdéseiről tartott előadást. Ez volt az erdélyi magyarság történetét bemutató előadás-sorozat nyitó rendezvénye. Hegyi Géza jelenleg a kolozsvári és a debreceni egyetem vallástanár szakán doktorál, a középkor erdélyi vonatkozásai érdeklik. Hegyi Géza az elbeszélő források közül kiemelte többek között Bíborban született Konstantinosz császár A birodalom kormányzása című művét és a fuldai évkönyveket, a nyelvészeti források kapcsán pedig a helységnevekről és a honfoglalás kori erdélyi nyelvjárásokról beszélt bővebben. Az előadó a XI. századi Gesta Hungarorumnak nevezett őskrónikában szereplő szövegrészt értékelte: „Mind átkeltek a havasokon és egy bizonyos tartományba értek, ahol megszámlálhatatlanul sok sast láttak. Ott azok miatt a sasok miatt nem volt maradásuk, mivel a sasok úgy röpködtek a fákról, mint a legyek, és fölfalva fölélték nyájaikat és lovaikat”. Hegyi Géza így fogalmazott: a régi magyar nyelvben a sas neve bese volt, ebben az értelmezésben pedig a szövegrész a magyarok besenyők elől való menekülésére utal. /Ferencz Zsolt: Még egyszer az erdélyi honfoglalásról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./2009. március 3.Egész héten tart a Deszka Fesztivál, a kortárs magyar dráma seregszemléje Debrecenben, ahol egy csíkszeredai, egy nagyváradi és egy aradi társulat mutatkozik be. A szervezők idén először idegen nyelvű, méghozzá román előadást is műsorra tűztek. Visky András kolozsvári író idén is vendége lesz a fesztiválnak. Két éve a Tanítványok című darabját mutatta be a debreceni Csokonai Színház. Most a nagyváradi és az aradi társulatok produkcióit fogja elemezni, tájékoztatott Horváth Patrícia fesztiválszervező. Idén Schwajda György Himnusz című darabját román rendező rendezésében, román színészek előadásában, románul hallhatja a közönség. Bemutatkozik Aczél Géza Timúrra várva című darabjával a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata. A Csíki Játékszín a Trapiti gyermekdarabbal lép fel. /Hideg Bernadette, Kánya Gyöngyvér: Deszkafeszt Debrecenben erdélyi vendégtársulatokkal. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2009. április 10.Koháry György orvos, festőművész gyűjteményes akvarell- és olajfestménytárlatát Veres Kovács Attila református lelkész és Szilágyi Aladár közíró nyitotta meg április 8-án a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. A lassan nyolcvanéves művész életének első negyven évében egyáltalán nem festett. Koháry Debrecenben lett orvos, majd 45 évig, nyugdíjazásáig Kabán szolgált körorvosként. /Nagy Orsolya: Koháry György gyűjteményes kiállítása Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 10./2009. április 16.Egyre gyakrabban tűnnek fel Nagyvárad utcáin, valamint a helyi sajtóban debreceni cégek reklámjai, kerülnek a bihari megyeszékhely lakásainak postaládáiba határon túli vállalkozások termékeit, szolgáltatásait csak román nyelven népszerűsítő szórólapok, katalógusok. A tavaly novemberben megnyílt Fórum Debrecen bevásárlóközpont óriásplakátokon, a Transilvania Rádióban és a Jurnal Bihorean című napilapban hirdet Nagyváradon. „A romániai magyarok tudnak románul, a románoknak pedig nem biztos, hogy tetszene, ha magyarul hirdetnénk” – magyarázta a Háner Klaudia, miért ódzkodnak a magyar nyelven való reklámozástól. A debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont, kizárólag román nyelvű plakátokat tett ki. /Pengő Zoltán: Románul reklámozó magyarok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./2009. április 24.Egyszerre kondul meg a Kárpát-medence összes református templomának harangja május 22-én, így jelezve a határokkal szétszabdalt területeken élő hívek újbóli egyesülését. Történelme egyik legfontosabb pillanatára készül a magyar református közösség: május 22-én Debrecenben ül össze az Magyar Református Egyház alkotmányozó zsinata, hogy elfogadja a közös alkotmányt, és ilymódon egyesüljenek a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és az anyaország reformátusai. Este az egységes Magyar Református Egyház helyreállításának kihirdetése következik, és ebben az időpontban egyszerre kondul meg, és tíz percen keresztül szól majd a Kárpát-medence valamennyi református templomának a harangja. „Amit Trianon szétszabdalt, azt református hívők körében próbáljuk valamilyen formában helyrehozni, és kimondhatjuk, amit eddig nagyon sokan tiltottak: a Kárpát-medencében egyetlen egységes magyar református egyház van!” – nyilatkozta az Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. /Pap Melinda: Közös harangszóval ünnepelnek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./2009. május 8.A Marosvásárhelyen élő és örökké aktív, 85 éves Nagy Pál irodalomkritikus és szerkesztő élete nagy ajándékának tartja, hogy személyesen is ismerhette a romániai magyar irodalom legjavát, kapcsolatot, barátságot ápolt az olyan „nagy öregekkel”, mint Kós Károly, Tamási Áron, Tabéry Géza, Tompa László, vagy kortársai közül Sütő Andrással, Székely Jánossal, Molter Károllyal, Kemény Jánossal és sok más jeles íróval, költővel. 1955-től 1970-ig az Igaz Szó irodalmi folyóirat munkatársa volt, majd az akkor alakult A Hét vásárhelyi tudósítója lett három évig. 1973-ban Sütő András hívta meg az Új Élethez, Nagy Pál innen ment nyugdíjba 1984-ben. Azóta is dolgozik, a Mentor Kiadónál a Wass Albert sorozatot gondozza. Egy budapesti kiadónak több kötetet is szerkesztett Tamási Áron műveiből, emellett saját kötetei is jelentek meg a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadónál, a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolatnál és a marosvásárhelyi Mentornál. Nagy Pál is vallja, hogy egységes magyar irodalom van. Egyetemes magyar irdalom, aminek egy része Budapesten, Pécsen vagy Debrecenben születik, más része Szabadkán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, esetleg Ungváron. Nagy Pál eszményképei elsősorban Tamási Áron, Nyírő József, Bözödi György, aztán Kiss Jenő és Sütő András. Sütővel meghitt barátságban volt. /Antal Erika: Maradandó művek nyomában. Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomtörténész útja egyenesen vezetett az irodalomhoz. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./2009. május 19.A Magyar Televízió tudósítani fog május 22-én az alkotmányozó zsinatról, az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányának debreceni aláírásáról. A Kárpát-medencei protestáns egyházak egyesülésének gondolata öt évvel ezelőtt született meg. A kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás után a történelmi egyházak, ezen belül a református egyház különösen fontos feladatuknak tekintették az országhatárokkal elválasztott magyarság szellemi egyesítését. Ennek a munkának az eredménye, hogy az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és a magyarországi reformátusok vezetői május 22-én kézjegyükkel látják el a dokumentumot. „Az egyesítés szimbolikus tett és cselekedet” – nyilatkozta Pap Géza erdélyi református püspök. Az ünnepélyes aktust több évig tartó szakmai munka előzte meg. A felvidéki reformátusok – tekintettel az államtól való anyagi függésükre és a nagyszámú szlovák anyanyelvű hívükre – megfigyelőként vesznek részt a tanácskozáson és a ceremónián. A Kárpát-medence református templomaiban egyszerre kondulnak meg a harangok. /A magyar reformátusság történelmi pillanata az MTV-ben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 19./2009. május 23.A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kivételével az összes részegyház elfogadta a Magyar Református Egyház alkotmányát május 22-én Debrecenben, az alkotmányozó zsinat ünnepi ülésén. Erre az alkalomra az előzetes becslések és bejelentkezések alapján mintegy 20 ezer református hívőt vártak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról. Az ilyen módon újraegységesült Magyar Református Egyház mintegy 3 millió lelket számlál, és ezzel előkelő helyet foglal el az európai református egyházak nagy családjában. A Nagytemplomban az alkotmányozó zsinat munkálatait irányították az egyházi vezetők, a templom előtti és mögötti téren sátrak sorakoztak portékáikat, különböző szórakozási lehetőségeket kínálva a látogatóknak. Egy-egy marék otthonról hozott földet öntöttek a zsinat tagjai, majd a küldöttségek a debreceni Nagytemplom előtti téren elhelyezett medencébe. Ezt követte az alkotmányozó zsinat ülése a Nagytemplomban, ahol a házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület nevében Bölcskei Gusztáv püspök tartott bevezető áhítatot, majd Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere köszöntötte a vendégeket. A mostani esemény emlékére a város díszzászlót készített s adományozott a résztvevő részegyházaknak. Ünnepi üzenetét juttatta el Sólyom László köztársasági elnök is, aki szerint a magyarigazolvány bevezetése óta nem történt hasonlóan pozitív lépés, amely az összes magyar nemzetrészt érintené a Kárpát-medencében. Az alkotmányozó zsinat munkálatait Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka moderálta, az alkotmány szövegét és tartalmát pedig Bibza István, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese ismertette. A 32 cikkelyből és 12 fejezetből álló dokumentum szabályozza az egységes Magyar Református Egyház működését, kijelölve az utat, amelyben a jövőben haladni fog. Az iratot előzetesen ratifikálta a romániai, a szerbiai, a kárpátaljai, a szlovéniai és a magyarországi református egyház, a szlovákiai azonban specifikus, kétnyelvű helyzetére hivatkozva nem fogadta el, így ők nem írták alá a dokumentumot. Ezzel szemben azonban kifejezte csatlakozási szándékát, és az elfogadás után kézjegyével látta el a dokumentumot az Amerikai Református Egyház képviseletében Szabó Sándor püspök és dr. Kocsis Attila esperes. Az aláírás ünnepélyes pillanatai után a zsinat elfogadta azt az üzenetet, amelyet a jeles alkalom tiszteletére fogalmaztak meg. Az üzenet kimondja, hogy közel 20 évnyi fáradozás után a magyar reformátusság ebben a formában juttatja kifejezésre évszázados közösségét, bár lelki és szellemi egységét a reformáció évszázadától kezdve megtartotta. Kimondja továbbá, hogy sem a trianoni döntés, sem a 2004. december 5-i (lelki Trianonként is emlegetett) népszavazás nem tudta szétzilálni a református közösséget, amely május 22-én a közös alkotmánnyal is kifejezi és megszilárdítja egységét. A sajtótájékoztatón Bölcskei Gusztáv püspök kifejtette: a jelen mozzanat nem hoz létre új egyházat, hanem a meglévő egyházrészeket fogja egységbe, ugyanakkor a közös zsinat csak azon kérdésekben dönt, amelyekre a részegyházak vezető testületei felhatalmazzák. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke ugyancsak kifejtette ünnepi gondolatait, kiemelve: számára május 22-e Isten csodája, a megmaradás csodája. A délutáni órákban a program egyesítő menettel folytatódott, majd az úrvacsorás istentiszteleten részt vettek a magyarországi evangélikus, baptista, metodista és római katolikus egyházak vezetői is. Közben bemutatkoztak a Kárpát-medence minden tájáról érkezett gyülekezetek és egyházi intézmények, színes műsorokat kínálva az egész napon át hömpölygő tömegnek. /Sándor Boglárka Ágnes: Megalakult az egységes Magyar Református Egyház. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2009. május 27.Június 5. és 7. között Debrecenben immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó zárórendezvényét. A fesztiválra 25 magyarországi és négy határon túli – köztük egy Szatmár megyei község, Kaplony – iskolás csoport kapott meghívást. /Kánya Gyöngyvér: Apróságok deszkákon. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./2009. május 28.Dr. Fazakas József, a Babes–Bolyai Egyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának vezetője rámutatott: kiváló kapcsolatuk van a veszprémi egyetemmel, továbbá a Corvinusszal, a gödöllői Szent István Egyetemmel, a debrecenivel, Péccsel, belföldön kedvezőek a kapcsolatok a brassói Transilvaniával, a Bukaresti Egyetemmel. Fazakas Józsefnek termeléssel és kutatással foglalkozó, nemzetközileg akkreditált kutatóintézete van /Chemitheramic/. Műszaki kerámiát gyártanak. A minap kapott értesítést Brüsszelből, hogy elfogadták egy fontos kutatási tervüket, amelynek értéke egymillió euró. A téma: nanoanyagokat állítanak elő. Fazakas József úgy látja, hogy a turizmusba most kellene a legtöbbet befektetni. Tizenkét éve működik a városban az egyetem, de olyan eset még volt, hogy valaki állás nélkül maradt volna, a végzősök mind elhelyezkedtek. Fazakas nem fél Brassó elszívó hatásától. Brassó félmilliós város lesz. Azt kell felajánlani, hogy a Brassóban dolgozó, messziről érkező pénzes ember itt, Sepsiszentgyörgyön és környékén kezeltethesse a reumáját, vegye igénybe a gyógyhatású ásványvizeket. Ma világviszonylatban sem kedvelik annyira a nagyvárosi lakást, mint a vidékit. Az egészséges életmód megéri, hogy vidékről ingázzanak a nagyvárosba. Persze, ehhez infrastruktúra, utak, megfelelő szálláshelyek és fogadókészség kellene. Hiba volt, hogy hagyták tönkremenni a világhírű gyógyfürdőket. Ezt a mulasztást helyre kell hozni. /Sylvester Lajos: Sepsiszentgyörgy – egyetemi város (2.). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 28./ Első rész: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 21./2009. június 3.A több évig eltartó gencsi ügy végleges lezárása után újabb békétlenség ütötte fel a fejét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület berkeiben. A Bihar megyei Érsemjénben mintegy ötven személy tiltakozott Fülöp János református lelkész ellen pünkösd hétfőjén, amikor Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselőjelölt pünkösdi istentiszteletet és fórumot tartani érkezett a községbe. Balazsi József érsemjéni polgármester elmondta: régóta kérik az egyházkerületet, hogy távolítsa el a lelkészt, de „Tőkés mindig keresztbetesz” nekik. A semjéni református gyülekezet egy részének a lelkész menesztéséért benyújtott indítványát már januárban elemezte az egyházmegye vizsgálóbizottsága. Határozata szerint „a Fülöp János lelkész ellen benyújtott panasz megalapozatlan, nem fegyelmi ügy”, ezért a további vizsgálódást megszüntetik. Balazsi elmondása szerint elsősorban nem anyagi vétségekről volt szó, sokkal inkább erkölcsi indíttatású volt a kérelem. Balazsi szerint amennyiben az egyházkerület nem távolítja el a lelkészt a községből, a tiltakozók akár új templomot és parókiát is készek építeni, és így a községben párhuzamosan két református gyülekezet működne. A gyülekezet Fülöpöt ellenző része az önkormányzathoz fordult az ügyben, amely elfogadott egy elvi beleegyezést arról, hogy az egyházközség kaphasson egy 1000–1500 négyzetméteres területet templomépítésre. Az egyházkerület közleményében kifogásolta, hogy „Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján, szülőfalujának RMDSZ-es, magyar polgármestere a magyar református egyházkerülethez ékes román nyelven intéz folyamodványt az egységes református gyülekezet kettészakítása tárgyában” – ugyanis mind a levél, mint a határozat románul íródott. A Fülöp távozását követelő csoport tiltakozását a május 22-én, Debrecenben tartott magyar református alkotmányozó zsinaton is közzétette. Azt is javasolták, hogy a lelkészeket is mandátumra válasszák az egyházban, akárcsak a püspököket. Balazsi József polgármester szerint az ellentét politikai jellegtől sem mentes, mert Fülöpöt főképpen a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagjai pártolják. /Nagy Orsolya: A református pap menesztését kérik az érsemjéniek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./ Méltatlan egy igehirdetési szolgálatra érkező püspök útját állni, rejtett zsarolással arra „kérni”, hogy ne a paplakba, hanem előbb a polgármesteri hivatalba menjen be, mert ellenkező esetben „cirkusz lesz”. A saját egyházközségét támadó hét presbiter élén Keresztúri Lajos presbiter, helyi RMDSZ-elnök állt. Az érsemjéni ünneplés egy tisztázó jellegű, őszinte hangú, testvéri beszélgetéssel véget érhetett volna a templomban, azonban helyi RMDSZ-nek láthatólag a békétlenség, a feszültségkeltés volt a célja. A püspök és Kovács Zoltán főgondnok a tiltakozás mellékleteként két iratot tárt a nyilvánosság elé. Az első dokumentum egy, a május 22-i, debreceni összreformátus ünnepség résztvevői között terjesztett irat, melyet az „Érsemjéniek, megújulást kereső reformátusok csoportja” jegyez. A helyi polgármester által népszerűsített irat tartalma igaztalan. A második dokumentum csúfot űz az erdélyi magyar autonómiáért és a szabad anyanyelvhasználatért folytatott közdelemből: Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján, szülőfalujának RMDSZ-es, magyar polgármester a magyar református egyházkerülethez román nyelven intéz folyamodványt az egységes református gyülekezet kettészakítása tárgyában. /Tőkés László püspök, EP-képviselő, Kovács Zoltán főgondnok, Mihályfalva polgármestere: RMDSZ-Tőkés botrány Érsemjénen. Tiltakozás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./2009. június 6.Június 5-én adták át a szatmárnémeti Identitas Alapítvány idei díját, mellyel hagyományosan azokat tüntetik ki, akik sokat tettek a szatmári magyar kultúráért, illetve a nemzeti öntudat megőrzéséért, fejlesztéséért. Az elismerést dr. Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti filharmónia igazgatója, a debreceni konzervatórium professzora kapta. Varga Attila, az alapítvány elnöke köszöntőbeszédében kifejtette: a kitüntetéssel a nemzetközi hírű művész sokéves munkáját ismerik el. Neki köszönhető az, hogy a szatmárnémeti filharmónia nemzetközi hírnévre tett szert. Az ünnepelt kifejtette: számára a legfontosabb a szatmárnémeti, illetve a Szatmár megyei közönség, akikkel nap mint nap találkozik. Fátyol büszke arra, hogy 1990 óta, amikor a szatmárnémeti filharmónia igazgatójává nevezték ki, sikerült felépítenie egy társulatot. Végezetül a Fátyol Rudolf vezette Rudolf-vonósnégyes lépett fel. Az Identitas Alapítvány első év díjazottja Bura László nyelvtudós, nyelvművelő volt, utána egyszerre kapott kitüntetést Muzsnay Árpád és Csirák Csaba, nemzeti kultúránkat ápoló hagyományos rendezvényeik elismeréseképpen. A harmadik évben Fejér Kálmán zenepedagógust tüntették ki, majd Elekes Emma színművésznő következett. Tavaly Thoroczkay Sándor helytörténésznek ítélték oda az elismerést a Szatmári magyarság történelmének feltárására irányuló kutatásaiért. /Babos Krisztina: Identitas-díj Fátyolnak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 6./2009. június 9.Majd fél évszázados szünet után most először ballagtak önálló magyar, államilag elismert felsőoktatási intézmény végzősei Erdélyben. A Partiumi Keresztény Egyetem kétszázhetven diákja búcsúzott el június 6-án Nagyváradon a tavaly akkreditált intézettől. Az egyetem hét szűk esztendejének vége szakadt – fogalmazott Tőkés László református püspök, EP-képviselő, a PKE elnöke. Tőkés megemlítette: nem csupán az évzárót ünneplik, hanem azt is, hogy éppen tíz évvel ezelőtt jött létre az intézmény. A tervekről beszélt Horváth Gizella, az egyetem rektora. Az eddigi tizenhárom képzési területet bővíteni szeretnék a magyar nyelv és irodalom szakkal. A rektor elmondta, hogy idén 475 helyet hirdetnek meg, amelyből 220 lesz tandíjmentes. /M. T. R. : Ballagtak a PKE diákjai. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./ 50 év után létrejött az önálló magyar egyetem Erdélyben – írták közleményükben a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői egyúttal bejelentve, hogy kihasználva az intézmény akkreditációja által adódó “új lehetőségeket”, új szakokat és mesterképzést indítanak. “Egyetemünk hivatalos állami elismertetése számos előnyt biztosít azáltal, hogy bekapcsolódhattunk az egyetemi világ nemzetközi vérkeringésébe. Partnerintézményekkel kötöttünk együttműködési szerződéseink – Debreceni Egyetem, Corvinus Egyetem, Pécsi Egyetem, Sorbonne Egyetem stb. – hallgatóink és oktatóink számára lehetőséget teremtenek az ún. mobilitási programokban való részvételre” – áll a Tőkés László, Horváth Gizella és Tolnay István aláírta közleményben. Az egyetemet bővíteni szeretnék a magyar nyelv és irodalom szakkal. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészet és irodalomtudomány tanszékeinek vezetői közleményben tiltakoztak az általuk indokolatlannak nevezett szakduplázási kezdeményezés ellen. /Magyar irodalom és nyelv szakot, mesteriket indítana a PKE. = Transindex. ro, jún. 9./2009. június 12.Vígh István festőművész állandó kiállítását szülőhelyén, a Szatmár megyei Halmi új épületben avatták fel. Az eseményen Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök úgy vélte, Vígh István fáradhatatlanul osztogatja azt az ajándékot, amelyet Istentől kapott. Az épület bejáratánál lévő táblán ez olvasható: „Halmitől Debrecenig, Suceaván, New Yorkon és Quelanbeyanen át. A művész szülőföldjének adományozott munkáiból”. A helységnevek jelzik az utat, amelyen festőnk odajutott, hogy a művészetpártoló Incze Lajos polgármester vezette nagyközség állandó kiállítást biztosított neves fiának. Vígh István 1960-ban végzett Bukarestben a monumentális festészeti szakon, utána Suceavára hívták, ő elfogadta a meghívást. Gyakorlatilag ő szervezte meg Suceava tartomány képzőművészeti életét. Egy brassói freskórestaurálási tanulmánya során Sylvester Lajos kereste meg, aki akkor megyei kultúrfőnök volt. Király Károly küldte azzal, hogy pályázza meg Sepsiszentgyörgy tervezett négy városkapujának egyikét. A 13 méter magas vörösrézkapu ma is áll. Közben díszlet- és jelmeztervezőnek hívták a színházhoz, melynek akkor a Nagyváradról odahelyezett primadonna, Dukász Anna volt az igazgatója. Már első este beleszeretett, és megkérte a kezét. Igent mondott! 1975-ben feleségével Amerikába települtek. Dukász Anna nekifogott a New-York-i magyar színház újraélesztéséhez. Több erdélyi író, így Kocsis István színpadi művét is bemutatták. Közben évekig működtették az Irodalmi Kávéházat, Vígh Istvánnak sok kiállítása volt. A sikerek ellenére hazavágytak. Debrecenben béreltek lakást, amit 1996-ban megvettek, hogy közel legyenek a szülőföldhöz. Vígh István egyik monumentális freskója a nagykárolyi katolikus gimnázium, a Kalazanczy lépcsőházában van Vígh István (Halmi,1936) festő, szobrász 1973–75-ben a sepsiszentgyörgyi magyar színház díszlet- és jelmeztervezője, 1976 és 1996 között az Egyesült Államokban, New Yorkban, 1996 óta Debrecenben él. /Sike Lajos: Akire „rászállt” egy elvtárs. Vígh István festő azonosult a földi gyökereihez ragaszkodó tölgyember figurájával. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||