Megjelent Székely Mózes monográfiája, Szekeres Lukács Sándor munkája /Székely Mózes, Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007/, melyet székely körök és magánszemélyek támogatásával adtak ki. A fejedelem személyisége, életútja és vállalt történelmi hivatása okán a magyarság megmaradásáért folytatott harc legkiválóbb képviselői közé tartozik – írta róla a könyvet méltatva Varga Géza írástörténész. Székely Mózes mindössze három hónapig volt fejedelem. 1553-ban született Székelyudvarhelyen, lófő székely család sarjaként. Székely Mózes Báthory István fejedelem testőr katonájaként olyan sikeresen küzdött, hogy a fejedelem kinevezte a testőrség parancsnokának. A törökellenes háborúban számos sikeres csatát vívott. Rudolf császár biztatására Mihály havasalföldi vajda támadást intézett Erdély ellen. Báthory András fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl későn kezdte megszervezni a hadsereget. 1599-ben az erdélyi hadsereg Schellenbergnél vereséget szenvedett, a csíki székelyek a menekülő bíboros fejedelmet is megölték. Mihály vajda Székely Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokává, de hamarosan szembefordultak egymással. Székely Mózes elmenekült Lengyelországba. Mihály vajda és Giorgio Basta generális császári pénzen fogadott zsoldosokkal az 1601. augusztus 3-i csatában Goroszlónál vereséget mért az erdélyi hadseregre, melyet Székely Mózes és Csáky István vezetett. Székely Mózes, Bethlen Gáborral 1602–1603 telén megszervezte Erdély felszabadítását, elnyerte III. Mohamed szultán jóváhagyását, hogy Erdély fejedelme lehessen. 1603 márciusában indította csapatait a fejedelemség felszabadítására. 1603. májusában ünnepélyesen beiktatták fejedelmi tisztségébe. 1603 májusa és júniusa folyamán Erdély nagy részét felszabadította. A Habsburg-kormányzat Radu Serban havasalföldi vajdát küldte ellene. 1603. július 17-én, a Brassó melletti csatában vereséget szenvedtek az erdélyiek, a véres csatában – melyet Erdély Mohácsának is neveznek – mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét, Székely Mózessel együtt. /(b. d.): Székely Mózes, Erdély székely fejedelme. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./
2008. február 28.
A 140 éve született Veress Endre (1868–1953) történetkutató munkáinak állít emléket a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtárban szervezett emlékkiállítás. A Veress Endre a román-magyar múlt kutatásának szolgálatában című kiállítás érdekessége, hogy olyan személyiségről emlékezik meg, aki valamikor a könyvtár alkalmazottjaként tevékenykedett. Tamás Kinga tájékoztató könyvtáros felhívta a figyelmet: Veress Endre egyike azon történészeknek, akinek munkásságát egyformán értékelték és elismerték magyar és román kollégái. Veress Endre több kötetet is megjelentett Erdély, Havasalföld és Moldva történelméről, mindkét nyelven. Háromkötetes, román nyelven írt Román-magyar bibliográfiája ma is forrásanyag. /Veress Endre emlékkiállítás nyílt az Egyetemi Könyvtárban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
2008. május 21.
Erdélyi előadók részvételével tanácskoznak Budapesten a reneszánszról és Hunyadi Mátyás koráról tizenkét ország szakértői. Május 20-án kezdődött a Mátyás király – Magyarország a reneszánsz hajnalán című hatnapos nemzetközi konferencia. „E rendezvény, Hunyadi Mátyás 1458-as trónra lépésének ünneplése kapcsán, Európának egy olyan korszakával foglalkozik, amely üzenetet hordoz a mai, 21. századi Európa számára is – mondta megnyitóbeszédében Hudecz Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. Május 21-én többek között Rüsz-Fogarasi Enikő, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem docense tart előadást Mátyás király és a Suki család címmel. A Suki család a középkor folyamán elég jelentős volt Kolozs vármegyében, belekerültek az 1467-es nemesi lázadásba, s kivégezték Suki Mihályt, az áruló pohárnokot. Az előadók között a Babes–Bolyai Tudományegyetemről Radu Lupescu a vajdahunyadi vár jelentőségéről, Alexandru Simon Corvin Mátyás és az Oszmán Birodalom Nagyváradtól (1474) Szabácsig (1476) címmel tart előadást. A Bukaresti Egyetemről Nicolae Constantinescu Mátyás királyról, István vajdáról, Moldva fejedelméről és Vladról, Havasalföld uralkodójáról fog beszélni. Felszólal még Kovács András, Ovidiu Muresan és Ioan Aurel Pop, illetve a Román Akadémia Régészeti és Történeti Intézetétől Adrian Andrei Rusu. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Mátyástól Tepesig. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./
2008. október 16.
Gyulán kap szobrot a magyarbarátnak nem nevezhető Andrei Saguna egykori, nagyszebeni ortodox püspök. Saguna azon román nemzetiségi vezetők közé tartozott, aki a függetlenségéért küzdő Magyarország elleni fegyveres felkelésre buzdítottak. Saguna 1849-ben a Román Nemzeti Bizottmány elnökeként még arra is kísérletet tett, hogy részt vegyen a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok behívásában. Szolgálatait a Habsburgok belső titkos tanácsosi ranggal honorálták. A szoborállítás – a nagyszebeni, román-magyar kormányülésen eldöntött – tényére dr. Perjési Klára gyulai polgármester hívta fel a sajtó figyelmét. A település vezetője a hét várható eseményei között megemlítette a szobor alapkőletételét, az ortodox püspök személyével kapcsolatban nem bocsátkozott semminemű értékelésre. Azt viszont elmondta, ő is csak meghívottként vesz részt az eseményen. Alt Norbert gyulai képviselő elmondta, nem szerencsés döntés Gyulán és sehol az országban szobrot állítani olyan történelmi személyeknek, akik tevékenységük során következetesen magyar érdekek ellen cselekedtek. „Ezt sehol máshol a világon nem meri megengedni magának egy kormány vagy egy felelős vezető, sajnos erre csak Magyarországon van példa, melyek rossz, régi vágású beidegződéseken alapulnak. Államalapító Szent István királyunkról sajnos még nincs szobor városunkban, de ezúton kezdeményezem annak felállítását, ha máshol hely nem lévén, akkor a körzetemben. ” – mondta Alt Norbert. (Magyar Nemzet) /Gyulán állítanak szobrot a magyarellenes román püspöknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./
2008. november 1.
Ezeroldalas vaskos könyvvel lepte meg az olvasókat a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadó: megjelentette a segesvári szász történetíró, Georg Kraus Erdélyi krónika 1608–1665 című munkáját. Az érdeklődők Csíkszeredán, a Csíki Székely Múzeumban tartott könyvbemutatón Gyarmati Zsolt múzeumigazgató és Vogel Sándor, a könyv fordítója előadásából megismerhették a krónika írójának életét és munkásságát, ugyanakkor betekintést nyerhettek a XVII. századi Erdélyről történelmi tablót nyújtó kiadványba. Georg Kraus /1607-1679/ Bethlen Gábor kancelláriáján sajátította el a legfontosabb hivatali teendőket. Jogi ismereteit 1645-től Segesvár jegyzőjeként kamatoztatta. Georg Kraus feljegyzéseit Báthori Gábor fejedelemmé választásával kezdte, és az 1665. május 1-jei gyulafehérvári országgyűlés leírásával zárta. Erdély történetét írta, de a szomszédos Havaselvére, Moldvára és Magyarországra is figyelt. Németül írt krónikájában gyakran használ magyar szavakat, idézett magyarul írt okmányokból. Korában az országgyűléseken, a jogéletben, a fejedelmi kancellárián, az állami levelezésben hivatalos nyelvként a magyart használták, amely a térségben részben a diplomáciai nyelv szerepét is betöltötte, a törökök, a havasalföldi és moldvai vajdák is gyakran magyarul bonyolították le államközi levelezésüket. Az Erdélyi krónika élvezetes olvasmány. Vogel Sándor, a fordító bevezető tanulmányával, a krónikához fűzött jegyzetekkel, szómagyarázatokkal segíti az olvasót a XVII. századi Erdély történelmének megértéséhez. Az Erdélyi krónika nyomtatásban először Bécsben jelent meg 1864-ben, Jókai Mór forrásként használta a Damokosok című műve megírásához. Magyarul 1994-ben adták ki Budapesten Vogel Sándor fordításában, a Pro Print most a második, bővített jegyzetanyaggal ellátott kiadást tette az olvasó asztalára. /Borbély László: Georg Kraus krónikája. Történelmi tabló a XVII. századi Erdélyről. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./
2008. november 29.
Miután a kun-vlach vezetőréteg Basarab tatár-kun származású herceg és Bogdán román vajda vezetésével megszervezte a havaselvi (1330) és a moldvai vajdaságot (1359), azok csak rövid ideig álltak fenn, közel fél évezredig török függőségbe kerültek. A jobb élet reményében sok muntyán (muntean) és moldvai (moldovean) telepedett át magyar földre, Erdélybe. Kezdetben csak a magyar királyi birtokokra telepedhetnek, ezt bizonyítja egy 1293-ban keltezett királyi oklevél. A vándormozgalom és életmód miatt viszonylag későn alapítottak állandó jellegű településeket. Az írott források szerint az első ilyen településük Capravar volt, melyről egy 1337-ben keltezett dokumentum ad hírt. Az Árpád vezette magyar honfoglalástól, 896-től számítva mintegy négy és fél évszázad után érkezett a románság a magyar királyi birtokokra, később nagybirtokosok földjeire, az elpusztult falvak helyére, a lakatlan hegyvidékekre telepedtek le. A 1848-as jobbágyfelszabadítás után, amikor a birtokszerzés szabaddá vált, a románság megtöbbszörözte birtokait, emellett kulturális egyesületek sokaságát is létrehozhatta. Politikai elitje nyíltan irredenta propagandát folytatott. Senki nem gondolt arra, hogy ennek milyen politikai következményei lesznek, hiszen 1877-ig nem létezett független román állam. Amikor 1878-ban a berlini kongresszus elismerte a Török Birodalomtól független és egyesült Moldva–Havaselve román fejedelemséget, akkor még senki sem sejthette, hogy az új állam, páratlan szerencsével, néhány évtized alatt, hintapolitikával, a politikai, katonai szövetségesek sorozatos elárulásával országrésznyi tartományokat fog bekeblezni minden szomszéd ország rovására. Arra végképp nem gondolt senki, hogy ez a nép Európa legvadabb elnemzettelenítő politikáját fogja gyakorolni. Amikor Erdélyben több ezer román iskola működhetett, ahol az államnyelv tantárgyként való bevezetésére is csak az 1880-as években tesznek bátortalan kísérletet, és az is csak ímmel-ámmal valósul meg, addig a frissen alakult román királyság első intézkedései közé tartozott az anyanyelvhasználat teljes visszaszorítása. 1884-ben Jászvásáron (Iasi) román nyelvű római katolikus papneveldét alapítottak, s kötelezővé tették a csángómagyarok román nyelvű hitoktatását is. Az elnemzettelenítés felgyorsítására a csángómagyar falvakban, akárcsak a dobrudzsai török-tatár településeken, román óvodákat hoztak létre. A román királyság első évtizedeiben a zsidó és a muzulmán lakosságot még az állampolgári jogok gyakorlásától is megfosztották, megadásukra csak a nyugati hatalmak nyomására került sor. Románia már megszületése idején (is) antidemokratikus intézkedéseket hozott a nemzetiségek beolvasztására. Az egykori erdélyi magyar fejedelemség területén, ahol a világon először hirdették meg a vallástoleranciát, ahová befogadták a Kárpátokon túlról jövőket, ahol rendtartó évszázados jogrendszer működött, ahol mindenki számára biztosított volt a helyi önrendelkezés, a döntés joga, ott érthető, miért nehéz együtt ünnepelni december elsején a románsággal. Ez a nap számunkra mindaddig gyásznap marad, amíg saját szülőföldünkön megtűrtek vagyunk, amíg a középületeken csak idegen zászlók lengedezhetnek, amíg az önkormányzathoz, a területi autonómiához való jogunkat cinikusan kezelik, írta Kádár Gyula. /Kádár Gyula: December elseje és az önrendelkezés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 29./
2009. február 21.
Traian Basescu államelnök a romák felszabadításának napján kiadott üzenetében írta, hogy 153 évvel a roma rabszolgaság felszámolása után, még távolról sem fejeződött be a romák társadalomba való integrálása, és az előítéletes mentalitás szerint őket sokszor „másodrangú állampolgároknak” tekintik. 1856. február 20-án törölte el Barbu Stirbei fejedelem Havasalföldön a cigányok rabszolgaságát. Moldvában néhány hónappal korábban, 1855-ben ment végbe ez a folyamat Gigore Ghica fejedelem jóvoltából. /Basescu integrálná a romákat. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./
2009. február 25.
Basescu elnöknek a székely területi önkormányzattal kapcsolatos elutasításához sok megjegyzést fűztek, hogy durva, a diplomáciában szokatlan, hogy nem Sólyom László magyar elnöknek szólt, hanem a román választóknak. A területi autonómia említésekor a nagy nemzetvédők, köztük Basescu, az alkotmányra hivatkoznak: „Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam”. Amikor 1990-ben ezt az alkotmányt kidolgozták, a kontinuitás-, azaz folytonossági mítosz lebegett az alkotók szeme előtt, amely szerint az ország területén egyedül a román nép őshonos, a magyarok utólag, jóval később betelepedett kisebbség. Ezt a mítoszt XVIII. század eleji kitalálásától toldozzák, foltozzák, de alapvető cáfolatait – a helyneveket (kis folyók, települések tömegének magyar eredetű nevét) – „természetesen” nem veszik figyelembe. Az EP magyarországi, erdélyi és felvidéki magyar képviselői felszólalásukban, pártállásuktól függetlenül, a kérdés megoldásaként a kisebbségek területi önkormányzatát javasolták. Az „egységes nemzetállam” fogalma végül is nem más, mint alkotmányba foglalt vágy, pontosabban cél. Az „egységes spanyol nemzetállam” délibábját kergették a spanyol fasiszták is. Ausztria lakosságának alig három százaléka nem osztrák, alkotmánya mégis többnemzetiségű államként határozza meg. Portugália őshonos lakosságának 99,5%-a portugál, Izland 99%-a izlandi, Norvégia 98,7%-a norvég, Dánia 98%-a dán, Svédország 98%-a svéd, ennek ellenére alkotmányukban szó sincs nemzetállamról. Ezt a meghatározást a francia alkotmányból is már régen törölték. Az íróasztalon rajzolt ún. fejlesztési irodák területei helyett, az Európában létező és működő példákhoz hasonlóan a legmegfelelőbbek a történelmi tartományok alapján szervezett területi önkormányzatok lennének. Így Moldva, Havasalföld, esetleg külön Olténia, azután Dobrudzsa, Erdély, a Bánság, Székelyföld (nemzetiségi területi önkormányzatként), Máramaros és a Részek (teljes nevén Magyarországi Részek, amit most latin nevén Partiumnak mondanak). Kilenc. Ugyanannyi, mint az íróasztalon rajzolt fejlesztési irodák területei, de nem mesterséges, hanem természetes háttérrel, alappal, és létező helyi tudattal. /Asztalos Lajos: Soha! – Valóban? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2009. szeptember 30.
A tiltakozások ellenére lehet, hogy mégis lesz Saguna-szobor Gyulán. Dr. Perjési Klára polgármester sajtótájékoztatóján elmondta, a román patriarkátus benyújtotta ezzel kapcsolatos kérelmét a gyulai építéshatósághoz. A polgármester egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a nagyszebeni, 2007-es román-magyar kormányülésen döntés született a Saguna-szobor felállításáról. Akkor a heves tiltakozás hatására elmaradt az alapkőletétel. Andrei Saguna (Miskolc, 1809. január 20. – Nagyszeben, 1873. június 28.), az egykori, nagyszebeni ortodox püspök az 1848–49-ben előbb a Habsburg, majd az orosz cári monarchiával élet-halál harcot vívó Magyarország elleni fegyveres felkelésre buzdította az erdélyi románokat. A Román Nemzeti Bizottmány elnökeként arra is kísérletet tett, hogy még a Habsburgok előtt részt vegyen a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok behívásában. Szolgálatait Bécs később belső titkos tanácsosi ranggal és más fontos elismerésekkel honorálta. Kossuth Lajos előbbi tettéért „közönséges hazaárulónak” nevezte a főpapot, aki csatlakozott a szerbek magyarellenes mozgalmához, és részt vett mindazon politikai tevékenységekben, melyek a magyar érdekek ellen irányultak. /Mégis szobrot kaphat Gyulán a magyarellenes román püspök. = Erdély. Ma, szept. 29./
