|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2007. december 13.December 12-én Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatának 22. kötetét, Vetró András szobrász művészalbumát, és megnyitották egyéni tárlatát. Az igényesen szerkesztett kiadványban Vetró alkotásai mellett az 1973 óta a céhes városban élő művész pályájának állomásairól adott összefoglalót Banner Zoltán. Tőzsér József, a kiadó igazgatója bejelentette, hogy a következő évben Sárosi Csaba-album kiadását tervezik. Dimény Attila, a múzeum vezetője bejelentette: e naptól fogva a céhtörténeti múzeum kiállítóterme a múzeumalapító néhai Incze László nevét viseli, aki két nap múlva lenne 79 éves. /Iochom István: Vetró András Műterme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2007. december 17.December 14-én Csíkszeredán ünnepélyesen átadták Dávid Gyulának a könyvkiadás szolgálatában végzett több mint félévszázados tevékenységéért a Kriterion-koszorút. Dávid egyik méltatója, Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus elmondta, hogy átnézve az eddigi, Kriterion-koszorúval díjazottak névsorát, van közöttük valami hasonlóság, valami közös. Olyan emberek kapták mindeddig, akik a munkájuk során a maguk területén jelentős alkotások sorát hozták létre. „Dávid Gyula munkássága átfogja egész szellemi életünket, és egy olyan, még befejezetlen életmű rajzolódik ki munkássága nyomán, amely mérföldkő a romániai magyar szellemi életben” – hangsúlyozta Gálfalvi Zsolt. - A Kriterion-koszorú inkább előlege annak, amit még meg kell csinálnom – vélte a kitüntetett, Dávid Gyula, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója. Számára mindig fontosabb volt mások könyveit a megjelenés felé segíteni, mint hogy ő szaporítaná eggyel a megjelenő kötetek számát. Úgy vélte, ezt a koszorút ő már régen megkapta, babérlevelenként, és további babérleveleket akar az eddigiekhez hozzáadni. Még tető alá szeretné hozni a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetét, a tavaly megjelent 56-os életrajzi adattárhoz azóta is gyűltek az anyagok, a Bánffy-, valamint a Reményik-életrajz hátralévő köteteit is nyomdában szeretné tudni. Dávid Gyula Bukarestben, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnál /CNSAS/ betekintett saját dossziéjába, ezt szeretné még feldolgozni. December 15-én Brassóban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája /E-MIL/ díjkiosztó gálaestjén Mikó Andrásra, a tragikus körülmények között 19 éves korában elhunyt fiatal költő halálának 10. évfordulójára is emlékeztek a Mikó András Alapítvány szervezésében. /Horváth István: Elismerés babérlevelenként. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./ Brassóban az E-MIL-gálán a Méhes Györgyről elnevezett nagydíjat Bogdán László író, költő kapta idén megjelent, Hutera Béla utolsó utazása című regényéért. Az elismerés egyben főhajtás Bogdán eddigi, közel harminc kötetre rúgó életműve előtt is. Farkas Árpád költő betegsége miatt nem méltathatta személyesen a díjazottat, levelében viszont s elismerő képet vázolt fel róla. A Méhes-debütdíjat a székelyudvarhelyi születésű Bálint Tamás vehette át, akinek A pap leánya, birtokostul című verseskötete alig pár nappal a díjátadó előtt jelent meg. Az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóirat három díjat osztott, irodalomtudomány és kritika kategóriában Pécsi Györgyi, lírájáért a második, Mi nem lóg, ha áll című verseskönyvével jelentkező Muszka Sándor költő vehette át az elismerést. A lap prózadíját egy tízéves kézdivásárhelyi kislány, Veress Anna kapta. A Márkus Barbarossa János író által létrehozott Avantgarderobe-díjat Murányi Sándor Olivér érdemelte Felnyomták szentnek című első szépirodalmi kötetéért. Ugyanebben az elismerésben részesült Kiss–Budai Tibor is, az E-MIL rendezvényeinek mesterszakácsa – nemcsak kiváló főztjéért. A harmadik Avantgarderobe-díj a tehetségkutatással foglalkozó Bretter György Irodalmi Körhöz került. Különdíjat kapott továbbá Mátis Jenő Kolozs megyei tanácsos a liga népszerűsítését segítő szervezői munkájáért. A Mikó András-díjat Magyari Ágnes prózaíró kapta. /Burus János Botond: Díjak korhatár nélkül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./2007. december 18.December 17-én tartotta alakuló ülését tartotta Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Gazdasági és Területfejlesztési Egyesület (ADETCOV). A következő napokban benyújtják a bíróságra az ADETCOV bejegyzéséhez szükséges dokumentációt. A megyei gazdasági és területfejlesztési egyesülethez való csatlakozásról eddig harminchét önkormányzat döntött. A városok közül csak kettő lesz tagja az ADETCOV-nak: Sepsiszentgyörgy és Kovászna. Kézdivásárhely, Barót és Bodzaforduló még nem csatlakozott az egyesülethez. A közhasznú társaság elsősorban a híd szerepét kívánja betölteni az önkormányzatok és azon fórumok között, amelyeknél európai uniós támogatásokra lehet pályázni. /Farcádi Botond: Megalakult a fejlesztési egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./2008. január 3.Az év végén az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy Székelyudvarhelyen tartott hármas könyvbemutatót. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) és az ERGO-Erdélyi Gondolat Egyesület szervezte könyvbemutatón Lőrincz György író, az EMIA elnöke üdvözölte a közönséget, ezután pedig rögtön színre lépett a debütáns, Bálint Tamás (Irodalmi Jelen – Méhes György-debütdíj). A pap leánya, birtokostul (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek) című kötetét Orbán János Dénes, az E-MIL elnöke mutatta be. Nagy Koppány Zsolt tetszést aratott a limerikekkel. Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek) című novelláskötét bemutatták, továbbá sikere volt a kézdivásárhelyi Muszka Sándor Mi nem lóg ha áll (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek, Irodalmi Jelen) című munkájának, ez próza és vers egyben, illetve két részben. /Barabás Blanka: Csak Az nem elég. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 3./2008. január 4.Kézdivásárhelyen a polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 525 újszülöttet, 183 házasságkötést és 215 elhalálozást vettek nyilvántartásba. A születések száma azért ilyen magas, mert az egész Felső-Háromszéken világra jött babákat a céhes városban anyakönyvezik. A születések aránya majdnem fele-fele a város és a vidék között. 2005-ben 572-en, 2006-ban pedig 586-an születtek, illetve 222-en, valamint 237-en hunytak el. Tavaly 2006-hoz viszonyítva harminckettővel több házaspár mondta ki a boldogító igent. /Iochom István: Kevesebb születés, több családalapítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4./2008. január 16.Az 1994-ben a Bod Péter Tanítóképzőben felekezeti tagozatként alakult kézdivásárhelyi Református Kollégium 1998-ban önálló oktatási intézmény lett. 2005-ben átköltöztek a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ egyik épületébe. Tavaly az iskola igazgatója a megüresedett Petőfi-iskola újabb épületére nyújtotta be igényét. A helyi tanács művelődési bizottsága októberben a Református Kollégiumnak adta a hatvanas években laboratóriumoknak készült épületet. /Iochom István: Költözik a Református Kollégium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 16./2008. január 17.Az Európai Emberjogi Bíróság szerint az Agache-ügy elítéltjei diszkrimináció áldozatai voltak. Frunda György RMDSZ-szenátor január 7-én kapta meg az értesítést az Európai Emberjogi Bíróságtól (CEDO), hogy 2007. december 27-én végleges maradt az az ítélet, amelyet szeptemberben jóváhagytak, és amely elmarasztalja a román bíróságokat. Paizs Octavian, Héjja Dezső, Reiner Antal és Konrád János 2001 márciusában beadvánnyal fordultak az Európai Emberjogi Bírósághoz, mert Romániában nem volt esélyük méltányos tárgyaláshoz, a per túl sokáig elhúzódott (1990-től 2001-ig), annak ellenére, hogy ők mindvégig ártatlannak vallották magukat és azt állították, azért ítélték el őket, mert magyarok, tehát etnikai diszkrimináció áldozatai a román bíróságokon. Az Európai Emberjogi Bíróság megállapította, az alperesek nem részesültek méltányos eljárásban, mert a román bíróságok nem fogadták el a bizonyítékaikat és kötelezte a román államot, hogy Paizs Octaviannak 4. 050, Reiner Antalnak 3. 000, Héjja Dezsőnek 1. 050, Konrád Jánosnak 2. 000 eurót fizessen erkölcsi kártérítés címén. Ugyanakkor a román államnak 1. 500 euró perköltséget kell fizetnie. 1989. december 22-én, a forradalom kitörésekor, Kézdivásárhelyen egy körülbelül 300 fős tömeg meglincselte Aurel Agache volt milicistát, aki jogtalanul elkobozta az emberek javait, meghurcolt embereket, nőket erőszakolt meg, illetve azzal zsarolta őket, hogy ha nem fekszenek le vele, akkor férjüket, testvérüket, apjukat bezáratja. /Mózes Edith: Frunda György: Az ártatlanság megállapítása sohasem késő. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./2008. január 19.A nagyváradi Pro Familiae Alapítványt, a kolozsvári Életfa Egyesületet, az üvegcsűri Családi Körben Egyesületet, a nyárádszeredai Erdélyi Nagycsaládokért Egyesületet, a marosvásárhelyi Szomszédság szervezetet, a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítványt, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért családszervezetet és a kézdivásárhelyi Őrcsillag Családok és Nagycsaládok Egyesületet összefogó Erdélyi Családszervezetek Szövetsége határozottan tiltakozik a román kormány 2008. január 8-án elfogadott azon rendelete ellen, mely értelmében elveszik a gyerekpénzt azoktól a nappali tagozatos diákoktól, akik betöltötték 18. életévüket, akkor is, ha még nem fejezték be középiskolai tanulmányaikat. Ez hátrányos megkülönböztetés, mert e támogatás az Európai Unió valamennyi országában jár a diákoknak. /Csíki Sándor elnök, Dánél Sándor alelnök, Kundi Enikő alelnök Tiltakozik az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 19./2008. január 19.Január 17-én Szentkatolnán, a művelődési otthonban a magyar kultúra napja jegyében kettős könyvbemutatóra került sor. Jakab Jolán történelem szakos tanár a budapesti Táltos Kiadónál tavaly megjelent, A magyarság eredetének nyelvészeti kérdései című, Bálint Gábor munkásságának szentelt kötetet mutatta be. A Szent László Akadémia és a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem 2006. december 8-án nemzetközi konferenciát rendezett a Magyarok Házában a nagy Kelet-kutató, nyelvész, Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) emlékére, ahol a részt vevő neves hazai és külföldi szakemberek újraértékelték a harminc nyelvet beszélő, nemzetközi hírű Kelet-kutató életművét, és kiáltvánnyal fordultak a Magyar Tudományos Akadémiához a finnugor nyelvrokonság kizárólagosságának újragondolása végett. A konferencián elhangzott tizenkét tudományos dolgozatot tartalmazza a kötet, melyet dr. Obrusánszky Borbála mongolista, fiatal kutató szerkesztett. Jakab Jolán Bálint Gábor emléke Szentkatolnán című írása is szerepel a könyvben. Borcsa János bemutatta tavaly megjelent, hatodik könyvét, mely egyben az Ambrózia Kiadó tizenkettedik kötete. Az Őrzők és ébresztők /Ambrózia Kiadó, Kézdivásárhely/ a szerző 1974 és 2006 között lapokban megjelent vagy tárlatmegnyitókon, könyvbemutatókon elhangzott szövegeit, publicisztikai írásait, valamint kritikáit tartalmazza. /Iochom István: Kettős könyvbemutató Szentkatolnán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./2008. január 25.Michael Shafir még az egyetemi tanári tisztség által biztosított tekintéllyel is visszaélt, valótlanságot állítva rágalmazta az Erdélyi Magyar Ifjakat, mert vezetőik tiltakoztak Szili Katalin látogatása ellen, hazaárulónak nevezve a Gyurcsány Ferenc mellett december 5-e, az októberi rendőrterror és a többi viselt dolga ellenére is kiálló MSZP-s politikust. Wass Albert nem élhet a replika jogával, tíz évvel ezelőtt meghalt. A kommunista román népbíróság halálra ítélte: magyarként, grófként és íróként – ártatlanul. Michael Shafir bevallotta: nem sokat tud az EMI-ről. Bagoly Zsolt tájékoztatta: az EMI 2002-ben alakult (ma hat városban működik), célja, hogy erősítse az erdélyi magyar fiatalságban a nemzeti öntudatot és hazaszeretetet. Michael Shafir „szélsőségesség”-nek nevezi, hogy 2005-ben az EMI levélben kérte Hiller István MSZP-elnököt, ne változtassa füttykoncertté október 6-át, minekutána március 15-én ez sikerült Gyurcsány Ferencnek. Szintén szélsőség, hogy szóvá tették Eörsi Mátyásnak: elfogadhatatlan, hogy magyar politikus gyűlöletet szítson az egyik nemzetrészben a másik ellen. Shafir „félfasiszta” Magyar Gárdáról, helytelenül írt nevű Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról és egy kézdivásárhelyi (nem létező) Székely Gárdáról beszélt, mondván, ezeknek importálja a szélsőségességét az EMI. A kapcsolat létezésének bizonyítása elmaradt. Shafir szerint ezen szervezetektől az EMI pénzt kap. Ez nem felel meg a valóságnak. /Bagoly Zsolt – (az Erdélyi Magyar Ifjak alelnöke): Wass Albert háborús bűnös, az EMI szélsőséges. Q. E. D. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./2008. január 28.Január 26-án Marosvásárhelyen tartotta ülését az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, melyen elfogadták az önkormányzati választásokon alkalmazandó jelöltállítási és rangsorolási kritériumokat. A helyi RMDSZ-szervezetekre bízzák, hogy titkos (álló- avagy mozgóurnás) szavazással vagy pedig küldöttgyűlésen rangsorolják a helyi és a megyei tanácsosjelölteket. A jelölteknek nyilatkozniuk kell múltjukról, vállalniuk kell, hogy az RMDSZ-előválasztások után, a helyhatósági választásokon, sem függetlenként, sem pedig más párt vagy szervezet színeiben nem indulnak, RMDSZ-ellenes tevékenységet nem folytatnak, jövedelmük egy részét a szövetség kasszájába befizetik. Az SZKT jóváhagyta a Szövetség Állandó Tanácsának (SZÁT) november 30-i határozatát, amelynek értelmében Toró T. Tibor képviselőtől a politikai bizalmat megvonják. Az SZKT-ülés kezdetén adta át Markó Béla a szervezeti és közösségi tevékenységet elismerő Ezüstfenyő-díjakat. A hatodik éve kiosztott díjat az idén huszonöten kapták meg, köztük Borsos K. László, a szövetség bethleni szervezetének ügyvezető alelnöke, Józsa Miklós nagyenyedi nyugalmazott tanár és Molnos Lajos kolozsvári városi tanácsos. Eckstein-Kovács Péter szenátor javasolta, hogy a 2008–2013 időszakra vonatkozó RMDSZ önkormányzati stratégia megvitatását és elfogadását a testület halassza el más alkalomra, mert a néhány nappal korábban kézhez kapott tervezetet a képviselőknek nem volt idejük alaposan tanulmányozni. A javaslatot elvetették. A fórum elfogadta az SZKT módosított működési szabályzatát, majd megválasztotta az SZKT Állandó Bizottságának a tagjait. Az SZKT alelnökei lettek Birtalan József, Olosz Gergely, Erdei István, Péter Ferenc. A testület két titkári posztjára Bölöni György és Budai Richárd került, a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság tagjai pedig Dósa Szilárd, Biró Enikő és Botházi Nándor lettek. A megalakult SZKT-szakbizottságoknak a közeljövőben kell vezetőiket megválasztaniuk. Markó Béla elnök kijelentette, a legfontosabb politikai feladat az idei két választáson (helyhatósági és parlamenti) való minél sikeresebb részvétel. Elmondta: az RMDSZ két EP-képviselője már dolgozik, fontos feladatokat kaptak az Európai Néppárt (EPP) frakciójában és az EP szakbizottságaiban. Winkler Gyula felvetette a bizottságában a romániai gazdasági fejlesztési régiók kérdését, és jelezte, hogy ezt a problémát az RMDSZ mielőbb meg szeretné oldani. Miközben tehát az RMDSZ EP-képviselői dolgoznak, a másik EP-képviselő, Tőkés László „egyelőre harcol”. Egyelőre azért, hogy tagja lehessen az EPP-frakciónak. Markó szerint tanulságos, hogy Tőkés László a román állam elnökéhez és a demokratákhoz fordul támogatásért. Markó úgy vélte, tragikomikus, hogy a romániai politikai elit micsoda rövidlátásban szenved, amikor az ország prioritásai helyett vakon egymással harcol. A kisebbségi törvényről nem esik szó, de a többségi lakosság problémáiról sem. Ilyen körülmények között az RMDSZ-nek szem előtt tartania a közösség valós prioritásait. A szövetségi elnök értékelte, hogy közvita bontakozott ki fontos kérdésekről, például a Székelyföld jövőjéről, a tanügyi törvénycsomagról. A frakciók nevében Lakatos Péter (Partium), Magyari Nándor László (Liberális Koalíció), Kereskényi Gábor (Tulipán), Tánczos Barna (Székelyföld), László Attila (Közép-Erdély) szólalt fel. Bakk László (Kézdivásárhely) ezúttal is élesen bírálta a szövetség vezetőségét, akik szerinte „tévútra terelték az RMDSZ-t”, súlyos belső válságot idéztek elő. Szabó Ödön (Nagyvárad) azért bírálta Markó Bélát, mert szerinte beszámolójában az elnök elhallgatta, hogy Tőkés László január elején kijelentette: az államfő kérésére lemondott az autonómia képviseletéről Brüsszelben, viszont folyamatosan támadja az RMDSZ-t, miközben most azzal érvel, azért illeti őt meg az EPP-frakciótagság, mert ő RMDSZ-tag. Az SZKT leszavazta a nők és a 35 éven aluli fiatalok kötelező 15 százalékos részarányára vonatkozó javaslatot. Vita volt arról is, hogy bukás esetén a szövetségi elnöknek, az ügyvezető elnökségnek vagy esetleg az egész SZKT-nak is le kellene mondania. Markó Béla leszögezte: ahol gyengék lesznek az eredmények, ott vállalni kell majd a felelősséget, s ebben a szövetség vezetőinek is lesz majd részük. Felszólította a székelyföldi képviselőket, hogy mielőtt a szövetségi vezetők menesztését követelnék, „nézzenek mélyen magukba”. Vita volt Toró T. Tibor képviselő elmarasztalása ügyében. Többen javasolták, hogy az ügy megtárgyalását a testület ismét napolja el, mert Torónak feltörték a gépkocsiját, és ezért nem lehetett jelen az ülésen. A halasztásra vonatkozó javaslatot elutasították. Kelemen Hunor ügyvezető elnök hangsúlyozta, Toró T. Tibor az RMDSZ ellen dolgozott, ezért meg kell vonni tőle a politikai bizalmat. Ez az RMDSZ „szövetségi filozófiája” szerint elfogadható – magyarázta. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy a képviselőházi frakció próbálta Torót „jobb belátásra bírni”, de nem sikerült. Bárányi Ferenc is úgy vélte, hogy Toró elárulta az RMDSZ-t. A testület végül 6 ellenszavazattal, 12 tartózkodás mellett elfogadta, Toró T. Tibortól megvonják a politikai bizalmat. /Tibori Szabó Zoltán: RMDSZ-dilemmák választások után, választások előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./ Megszavazta az SZKT, hogy az RMDSZ helyhatósági jelöltjeinek ki kell tölteniük a felekezeti hovatartozást jelölő adatlapot, annak ellenére, hogy a liberális frakció tagjai ezt ellenezték. Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör elnöke szerint „teljesen privát ügy”, hogy a kérdőívvel megszólított személy melyik egyház tagja. /Lokodi Imre: Vallás mint „kritérium” = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./ / „Az RMDSZ novemberben azért kampányolt, hogy a szövetség képviselői bejussanak az Európai Parlamentbe, Tőkés László pedig ne jusson be” – jelentette ki Markó Béla elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa január 26-i ülésén. Az elnök azt kérte az SZKT-tól, hogy vonja meg a politikai bizalmat Toró T. Tibor képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökétől. A képviselők padsoraiban tapasztalható ellenérzések miatt Markó kétszer is kiment a szónoki pulpitushoz, elismételve, a feladat kellemetlen, de nem halasztható el. A bizalommegvonás ellen csak Antal Árpád képviselő érvelt. Bárányi Ferenc, Kelemen Hunor és Lokodi Emőke voltaképpen Markó Béla érveit ismételték meg. „Azt jelzi, hogy a szövetség konfrontatív stratégiával kíván nekivágni a helyhatósági választásoknak” – értelmezte a döntést Toró. /Gazda Árpád: SZKT: kipipált feladatok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./ / Markó Béla hangsúlyozta, hogy nem hagyják abba a tárgyalásokat az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulásokkal, hozzátéve: ,,amíg ezek a szerveződések a konfrontáción kívül egyebet nem tudnak elképzelni az erdélyi magyar politikai életben, nehéz velük párbeszédet folytatni”. Az elnök beszámolóját ezúttal nem követte vita. Az ülésen célként határozták meg: a 2004-es választási eredményeknél jobbat kell elérni. Az előzetes napirenden nem szerepelt, és sokakat váratlanul ért, hogy vitára került Toró T. Tibor képviselő decemberben elhalasztott megrovása. Markó Béla ragaszkodott a politikai bizalom megvonásához, láthatóan idegesen követelte ,,egy minimális politikai és morális kritériumrendszer” alkalmazását. Az SZKT-n bemutatták az RMDSZ következő öt évre szóló önkormányzati stratégiáját, módosították a testület alapszabályzatát, és megválasztották az állandó bizottságot. /Farkas Réka: Döntöttek a jelöltállítás módjáról (Ülésezett az SZKT). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./2008. február 2.Február 1-jén a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban a Kézdivásárhelyen született és jelenleg Kolozsváron élő Muszka Sándor ezúttal íróként mutatkozott be. A Székely kabaré című könyvét mutatta be, majd humoros történeteket adott elő Szini Lajos (Laji bá) Küsdeg nyüszkölések és Hosszú Zoltán Dani bá című köteteiből. Az írót és a könyveket Sántha Attila költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának volt elnöke mutatta be. /(Iochom): Székely kabaré a céhtörténeti múzeumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./2008. február 9.Az alsó-háromszéki települések többségében állóurnás előválasztásokon döntenek arról, ki kerüljön fel az RMDSZ önkormányzati jelöltlistájára, döntött február 8-án a HKT. Kézdivásárhelyen városi, és nem csupán RMDSZ-előválasztásokat kívánnak tartani – tájékoztatott Tamás Sándor parlamenti képviselő, azaz a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács képviselőit is meg szeretnék szólítani, vegyenek részt az előválasztásokon, szervezzék meg azt közösen március 16-án. Tamás Sándor reménykedik abban, hogy a Magyar Polgári Párt nem utasítja vissza javaslatukat, és közösen szervezik meg az előválasztásokat. /(-kas, iochom): Főleg állóurnás előválasztásokat tartanak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./2008. február 9.Dr. Borcsa János irodalmi munkásságáról beszélt dr. Szőcs Gézának, a Siculus Rádió vezetőjének. Borcsa János a középiskolában az Ébredés iskolai irodalmi folyóirat szerkesztője volt. Néhai Kiss Lázár magyartanára Kézdivásárhelyen példás tehetséggondozó tevékenységet folytatott a diákok körében. Gyakran fordultak meg írók és előadóművészek a líceumban. Kolozsváron Páskándi Géza költészetét választotta szakdolgozata témájának. Borcsa akkor kezdett közölni könyvismertetőket, később kritikákat különböző lapokban és folyóiratokban. Kritikusi hitvallása: a számára ihletadó művek fontos üzenetének felerősítése hiteles értelmezések, meggyőző értékítéletek megalkotása útján. Kölcsey Ferenc volt a magyar irodalomkritika egyik legszámottevőbb megalapozója. Ő fogalmazta meg Parainesisében: ,,Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is (…), de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. " Borcsa János kritikus, irodalomtörténész /sz. Kézdivásárhely, 1953/ 1976-ban szerzett tanári oklevelet a Babes–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, s ugyanitt doktorált 2000-ben. Magyartanár Szentkatolnán. Kötetei: Megtartó formák (Bukarest, 1984), Szövegközelben – létközelben (Marosvásárhely, 1994), Szövegszigettenger (Kolozsvár, 1997), Méliusz József. Monográfia (Bukarest–Kolozsvár, 2001), Irodalmi horizontok (Kolozsvár, 2005). /Dr. Szőcs Géza: Őrzés és ébresztés Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./2008. február 11.Február 8-án Csíkszeredában, a Kriterion Házban is bemutatkozott a nagyváradi Várad című kulturális folyóirat. Szűcs László főszerkesztő örömmel újságolta, hogy a Várad havilappá válik. A köszöntőt követően Herman Ferenc színművész Svejk című előadását mutatta be huszonötödik alkalommal, majd a szerkesztők kötetlen beszélgetést folytattak az olvasókkal. Február 9-én székelyföldi körutat tett a folyóirat: Sepsiszentgyörgyön ismertették, este pedig nyolckor a kézdivásárhelyi érdeklődők ismerkedhettek a hatodik éve működő Váraddal. /Horváth István: „Svejkes” Várad Csíkban. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./2008. február 13.Felső-Háromszéken a Magyar Polgári Párt külön jelölteket indít az önkormányzati választásokon, – közölte dr. Fekete Károly, a Magyar Polgári Szövetség kézdiszéki elnöke. Tamás Sándor parlamenti képviselő javaslatát illetően elmondta: az MPP nem venne részt az RMDSZ által szervezett előválasztásokon, hanem minden kézdiszéki községben és Kézdivásárhelyen saját polgármester- és tanácstagjelölt listát indítana. Az MPP elnöksége kidolgozott egy együttműködési javaslatot, melyet ha elfogad az RMDSZ felső vezetősége, új út nyílik a magyar–magyar együttműködés felé. /Iochom István: Kézdiszéken saját jelölteket állítanak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./2008. február 14.Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének bővített választmányi ülésén Dénes István, az RMDSZ Nemzeti Szabadelvű Kör platformja elnökének kérésére arról is döntöttek, hogy a városi szervezet soraiba fogadja a platform tagjait, akik saját jelöltekkel óhajtanak indulni az RMDSZ által március 16-án szervezendő előválasztásokon. Valamikor a céhes városban az RMDSZ legerősebb platformja a Fidesz mintájára alakult Reform Tömörülés volt, de egyik alelnökének árulása nyomán teret veszített, s akárcsak a Katona Ádám és Bakk Dávid László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform, kisszámú tagsággal rendelkezik. /Iochom István: Újabb RMDSZ-platform Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./2008. február 15.A nagyváradi Erdélyi Riport hetilap munkatársai olvasótalálkozókat szerveztek Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Csíkszeredában elmondták, jó volna megfogni a fiatalokat, de senki sem tudja valójában, hogy mi érdekli őket. Sepsiszentgyörgyön szemükre vetették, hogy túl egysíkúak, nem adnak teret az ellenvéleménynek. Az is megfogalmazódott, hogy tulajdonosi kezek vezetik a tollukat. Erre a szerkesztők megkérdezték, van-e létjogosultsága Erdélyben a baloldali gondolkodásnak? Kézdivásárhelyen megkérdezték a közönséget, mi izgatja őket jobban: a helyi gondok megoldása, vagy a Székelyföld jövője? Utóbbit jelölték meg fontosabbnak. /Kinde Annamária: A sablon nem segít. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./2008. február 16.A hatvanéves Vetró András szobrászművészt köszöntötte a lap. Vetró András a kolozsvári egyetemi évek után Kézdivásárhelyen telepedett le. Termékeny alkotó, kiváló nevelő is, múzeumbarát, kiállításszervező. A nyolcvanas években, a beszűkült lehetőségek időszakában műtermében valóságos szoborerdő nőtt. Választott városa terei, parkjai benépesültek nemzetünk jeleseinek szobor-arcmásaival. Mostani kiállítása a Gyárfás-képtárban nem más, mint műterem-látogatás. /Vargha Mihály: A hatvanéves Vetró András köszöntése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./2008. február 20.A közös előválasztások megszervezését a Magyar Polgári Szövetség elutasította, ellenben a Székely Tanács kézdiszéki vezetői elfogadták, így rajta lesz a listán Bakk Dávid László széki elnök és Laczkó Áron városi elnök neve is – közölte Tamás Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke. /Iochom István: Negyven jelölt (RMDSZ-előválasztások Kézdivásárhelyen) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./2008. február 22.A kézdivásárhelyi és a Bihar megyei szervezet példáját követve február 21-én a csíki RMDSZ is közös előválasztásra hívta a helyi politikai ellenzék jelöltjeit a helyhatósági választásokra. Hajdú Gábor bejelentette, hogy Ráduly Róbert jelenlegi polgármestert támogatják, de jelentkezhetnek még jelöltek az április 6-i előválasztásokra. Rádulynak máris ellenjelöltje van, Papp Előd, akit a Magyar Polgári Párt indít. Közös lista indítását szorgalmazta a helyi RMDSZ a kézdivásárhelyi előválasztáson is. A Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete elutasította a felkínált lehetőséget. Kézdivásárhelyen az előválasztáson megméretkezik a Székely Tanács megbízott széki elnöke, Bakk László, valamint a jelenleg is tanácsosi mandátummal rendelkező Laczkó Áron, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnöke is. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete szintén közös előválasztásra tett javaslatot a Magyar Polgári Egyesület (MPE) vezetőségének, amely elutasította az indítványt. Az MPE az MPP bejegyzésének véglegesítésétől tette függővé az RMDSZ-szel való együttműködés módozatait. A két szervezet vezetői már tárgyaltak is a közös előválasztásról. /RMDSZ: nyitott előválasztások. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./2008. február 28.Az 1850–1918 közötti nevezetes eseményekről, az első világháborúról, természeti katasztrófákról, a világ országairól készült háromdimenziós fényképeket, valamint aktfotókat állítottak ki a Csíki Székely Múzeumban „A Magyar Nemzeti Múzeum sztereofénykép-tárlata Térbe zárt pillanatok. Epizódok a sztereo-fényképezés történetéből” címmel nyílik február 28-án. A felvételek kék-piros színszűrő szemüvegen keresztül térhatást nyújtanak. „A Magyar Nemzeti Múzeum első kiállítását nyitja meg ezúttal Székelyföldön – emelte ki Gyarmati Zsolt igazgató a kiállítás jelentőségét. A vándorkiállítás következő állomása áprilisban Székelyudvarhely, majd Székelykeresztúron, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is bemutatják. /Székely Zita: Mozipótló századeleji képek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 28./2008. február 29.Február 27-én Kézdivásárhelyen a felső-háromszéki fiatal közgazdászok a Jövőképünk feltárása című kerekasztal-beszélgetést követően megalakították a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) felső-háromszéki szervezetét, illetve annak munkacsoportját. Hiábavalónak bizonyult a megyei RMKT érvelése, lobbizása, hogy csatlakozzanak a már működő, hatvan tagot számláló megyei szervezethez. Arról is döntöttek, hogy megpróbálnak csatlakozni az országos RMKT-hez. /Iochom István: Felső-háromszéki közgazdászok szervezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 29./2008. február 29.A Kutató Diákokért Országos Szövetség, az Erdélyi Unitárius Egyház és a János Zsigmond Unitárius Kollégium szervezésében 2007. november 30. és december 2. között került sor a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájára (TUDEK) Kolozsváron. A rendezvény hatodik kiírására Erdély 20 gimnáziumából érkeztek középiskolás diákok. Nyolc szekcióban zajlott a konferencia, a 140 diák 88 dolgozatot mutatott be. Végül a díjkiosztó gálán elsőként a zsűri által kiemelt három mintadolgozatot mutatták be: a gyergyószentmiklósi Kolcsár Levente Péter a Salamon Ernő Gimnáziumból, a kézdivásárhelyi Ördög Ildikó Andrea és Borcsa Imola a Nagy Mózes Gimnáziumból, valamint a marosvásárhelyi Fekete Albert Zsombor a Bolyai Farkas Gimnáziumból. Cseke Péter egyetemi tanár, a Korunk szerkesztője bemutatta az általa szerkesztett folyóiratot, majd Szekeres Péter, a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke értékelte a rendezvényt. A díjazottak a konferencia történetében először a Románia Nevelésügyi, Kutatási és Ifjúsági Minisztériuma által kiállított hivatalos oklevelet kaptak, amely alapján remélhetőleg a közeljövőben a TUDEK-en elért eredményeket az egyetemek figyelembe veszik a felvételi kritériumrendszerében. /Vörös Alpár: Az erdélyi tudományosság jövője. = Művelődés (Kolozsvár), február/2008. március 4.Március 1-jén Kézdivásárhelyen megtartotta tisztújító közgyűlését a Kézdiszéki Székely Tanács. Miután Sánta Imre református lelkész, széki elnök Ikafalváról Bikfalvára került, az elnöki teendőket megbízott elnökként Bakk Dávid László alelnök látta el. A jelen levők Bakk Dávid Lászlót választották meg elnöknek, Boldizsár Bélát és Péter Jánost alelnöknek. /Iochom István: Tisztújítás a Kézdiszéki Székely Tanácsnál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./2008. március 4.Szakértők szerint a gazdák hanyagsága miatt veszélyes burgonyabetegség ütötte fel a fejét Háromszéken. A romániai burgonyatermesztő megyék közül Kovászna az utolsó, ahol megjelent a kór. Idén Kézdivásárhely, Lemhény és Szentkatolna környékén rendeltek el karantént az év elejétől, a gazdáknak megtiltották az ott termesztett burgonya értékesítését, és azt, hogy a fertőzött földeken továbbra is krumplit ültessenek. A betegség elterjedését úgy próbálják megakadályozni, hogy a fertőzött földeken megtiltják a legeltetést. Háromszéken nincs olyan gazda, aki ne termesztene burgonyát, a terület viszont nagyon felaprózott. Kovászna megyében az elmúlt esztendőben 22 ezer hektáron több mint 13 ezer gazda termesztett krumplit, egy átlagos parcella mindössze 2,4 hektáros. /Kovács Zsolt: Beteg a háromszéki burgonya. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./2008. március 6.Kézdivásárhelyre és környékére kalauzol Ráday Mihály városvédő műsora az Unokáink sem fogják látni márciusi adásaiban: a március 9-i és 15-i adás a Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városába, Kézdivásárhelyre, valamint a céhes város közelében fekvő katolikus falvak alkotta „Szentföldre” kalauzolja a nézőket. A térség települései – Gelence, Kézdiszentlélek és Esztelnek – Árpád-kori templomaikról híresek. /Háromszéki barangolás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./2008. március 7.Tőzsér József, a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója elmondta, édesapja Gyergyóalfaluban nyitott egy könyvesboltot. Gyermekkora könyvek között telt el. Elvégezte a kolozsvári Pedagógiai Főiskola látogatás nélküli, földrajz–történelem szakát, majd tanított, emellett könyvterjesztéssel is kezdett foglalkozni. 1969-ben ment át a könyvkereskedési részlegre, 1970-ben átvette a részleg vezetését, és 1976-ig Hargita megye falusi könyvterjesztéséért felelt. Minden faluban könyvesboltot nyitottak. Sajnos 1989 után felszámolták a mintegy 49 könyvesboltot. Író-olvasó találkozókat szerveztek. Tőzsér elindította a „Könyvet postán” szolgálatot. 1975-ig jól működött mindezt, majd 1975 decemberében – azzal az ürüggyel, hogy illegálisan műanyag hajcsatokat árulnak a könyvesboltokban – letartóztatták Tőzsér Józsefet. Domokos Géza közbenjárt, így szabadlábra helyezték. 1976-ban Tőzsér átment a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalathoz, amelynek kereskedelmi részlegét 2003-ig vezette. Itt újraindította a könyvpostát, több író-olvasó találkozót szervezett. Tőzsér 1993-ban Zöld Ferenccel, az Akadémiai Kiadó akkori igazgatójával elhatározták, hogy fele-fele arányban vegyes vállalatot alapítanak Pallas–Akadémia Könyvkiadó néven. 1993 április elsején Csíkszeredában bejegyezték a céget, 1993–94-ben már saját könyvesboltokat hoztak létre Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Nagyszalontán, majd a kolozsvári Egyetemi Könyvesboltban, illetve Szatmárnémetiben. Akkoriban főleg az Akadémiai Könyvkiadó lexikonjait, kézikönyveit terjesztették, és évente négy-öt könyvet adtak ki. Az első Pallas–Akadémia könyv Kozma Mária Sárkányfogvetés című regénye, a második Sütő András Az élet és halál kapuiban című esszékötete volt. Sajnos 1995-ben – alighanem a világon egyedülálló esetként – az Akadémiai Kiadót eladták egy holland cégnek, amely öt év alatt majdnem teljesen felszámolta azt, Zöld Ferencet elbocsátották. A Pallas–Akadémia Erdély egyik legnagyobb magyar kiadójává és könyvterjesztőjévé nőtte ki magát. Már induláskor megfogalmazták, hogy az erdélyi tudományosságot szolgálják, továbbá kortárs szerzők szépirodalmi, történelmi, néprajzi, helytörténeti, turisztikai jellegű munkáit adják ki. Sorozatokat indítottak, ilyen például a Bibliotheca Transsylvanica, a Műterem, a Nagyapó mesefája, a Barangolás a Székelyföldön vagy az Utak, tájak, emberek sorozat. A legnagyobb példányszámú verseskötet 1989 előtt Kányádi Sándor Fától fáig című könyve volt, 40 ezer példányban jelent meg, és két év alatt elfogyott. Ma egy Kányádi-kötet ezer példányban jelenik meg, és szintén két év alatt fogy el. Kortárs prózakötetek átlag 500 példányban jelennek meg, és három év alatt kelnek el. A kiadót a turisztikai könyvek, valamint a történelmi jellegű könyvek teszik jövedelmezővé, amelyeknek példányszáma esetenként eléri a 10 ezret. A legsikeresebb könyvük Egyed Ákos A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című munkája volt. Eddig közel 5000 példányban jelent meg, és kéthavonta utánnyomást készítenek 500 példányban. Tőzsér József /sz. Gyergyóalfalu, 1945. jan. 19./ a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgató-tulajdonosa. /Benkő Levente: Könyvek közt született, könyvekkel él. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./2008. március 10.A kézdivásárhelyi Pro Cantus Egyesület és a kantai római katolikus plébánia közös szervezésében a hét végén Kézdivásárhelyen a kantai templomban tartották meg a XIV. kórustalálkozót, melyen a felső-háromszéki katolikus templomi kórusok, diákegyüttesek, valamint a Seprődi János Kórusszövetség háromszéki tagegyesületei vettek részt. /Iochom István: A felső-háromszéki katolikus templomi kórusok XIV. találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2008. március 10.Március 9-én Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban tizenkilencedik alkalommal nyílt meg a Kovászna és Brassó megyei képzőművészek immár hagyományos, március 15-ét köszöntő kiállítása, melyen idén harmincegy művész tiszteleg nemzeti ünnepünk előtt. Dimény Attila muzeológus házigazdaként köszöntötte a tárlatlátogatókat, majd felkérte Dobolyi Annamária művészettörténészt, a múzeum munkatársát, hogy méltassa a változatos technikával készített munkákat. /Iochom István: Megnyílt a március 15-ét köszöntő tárlat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||