|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 1998. október 16.Aurel Agache 1989 előtt Háromszék - különösen Kézdivásárhely - réme volt. Törvénytelen kivizsgálásokat indított, ezekből anyagi hasznot húzott. 1989. dec. 22-én a népharag áldozata lett. Hasonló esetek történtek Bukarestben, Nagyszebenben, Kudzsiron, de nem indítottak bűnvádi eljárást. Kézdivásárhelyen viszont az üggyel időnként előhozakodtak, ismertette a helyzetet Tamás Sándor képviselő. Adrian Casuneanu, Agache özvegyének ügyvédje, Nicolae Iorga ügyvéd, a Nagy Románia Párt Brassó megyei elnöke és Petre Turlea egységpárti képviselő igyekeztek az ügynek politikai színezetet adni. Kézdivásárhelyen nagy felháborodást keltett az ügy. Volt olyan ugyanis, akit Agache addig veretett, amíg leszakadt a mája, beszélik, hogy nőket erőszakolt meg, emberek tucatját nyomorította meg. Agachét mindezek ellenére post mortem hősnek nyilvánították és ezredesnek léptették elő. Az Agache meggyilkolásában vétkesnek kikiáltott hat ember közül egy időközbe autóbalesetben elhunyt, kettő - egyikük román nemzetiségű - ismeretlen helyen tartózkodik, egy súlyos baleset következtében ágyhoz kötött, a megmaradó két ember védekezhet majd szabadlábon az ügyben. Frunda György, aki a védőügyvéd szerepét vállalta el, kifejtette, hogy 1989. dec. 22-én Kézdivásárhelyen több milicista volt, de egyiknek sem esett bántódása, csak Agachénak. Frunda számára érthetetlen, hogy a demokratikus koalíció idején indított nyomozást a Kovászna Megyei Ügyészség és azt le is zárta. Az ügyész nem vette figyelembe a Nemzeti Megmentési Front 1990. jan. 4-én kiadott amnesztiarendeletét. Hiányos vádiratot terjesztett az ügyészség a bíróság elé. A vádló ügyvédei kérték az ügy áthelyezését, mondván, a helyi lakosság nyomást gyakorol a bíróságra, ezért a tárgyalást Bukarestbe helyezték át. A vádlottak nehezen találtak ügyvédeket, akik korábban hajlandók voltak erre, visszaléptek. Egyedül Fazekas F. Csilla - néhai dr. Fazekas Miklós RMDSZ-szenátor és alkotmánybíró lánya - tartott ki mellettük. Az ügyvédnőre nyomást gyakoroltak, de ő bátran kitartott. A sepsiszentgyörgyi magyar ügyvédek nem álltak ki a vádlottak mellett. /Béres Katalin: Kézdivásárhelyi milicista halála. = Brassói Lapok (Brassó), okt. 16-22./1998. október 22.Bemutatkozott Németh Csaba /sz. Marosvécs, 1951. máj. 21./, Kézdivásárhelyen élő szenátor. Kozsokár Gábort alkotmánybírónak választották, a helyébe került Németh Csaba. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./1998. október 22.Okt. 22-én tartotta tisztújító közgyűlését az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete. Tamás Sándor parlamenti képviselőnek, a szervezet elnökének részletes beszámolóját vita követte, melynek során szóba kerültek a közösséget érintő legfontosabb problémák, majd a közgyűlés egyhangúlag elfogadta az elnöki beszámolót. A tisztújításon újraválasztották a jelenlévők Tamás Sándort. A közgyűlés ezt követően többes jelöléssel és titkos szavazással megválasztotta a Kézdivásárhelyi RMDSZ választmányát és etikai bizottságát. /RMDSZ Tájékoztató, okt. 23., 1354. sz./1998. október 27.1989 után kezdték újraindítani a református iskolákat, 1990-ben Nagyváradon, Zilahon és Szatmárnémetiben és Kolozsváron indult református középiskolai osztály, emlékezett vissza Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. 1991-ben indították el Nagyenyeden a szórványiskolát, ma már Nagyenyed és Kolozsvár iskolájának bentlakása is van. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület taktikája az, hogy az iskola indulásakor jó feltételeket biztosít a működéséhez, az Erdélyi Református Egyházkerület taktikája viszont az, hogy az egykori kollégiumi épületeket rendezi meg. Marosvásárhelyen két év után tudtak csak helyet szerezni a Bolyai Líceumba. Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégiumba, Székelyudvarhelyen a Bod Péter Tanítóképzőbe már könnyebb volt bekerülni. Kézdivásárhelyen is van református kollégium. - Ismeretes, hogy faluhelyen egyre több faluban szűnnek meg az iskolák. A megszűnő iskolák helyett szórvány iskolaközpontokat szeretnének létrehozni. 1997-ben elhatározták, hogy kísérleti jelleggel Kolozs megyében 14 elemi iskolai osztályt indítanak, kérték az engedélyezést a tanfelügyelőségtől, a minisztériumtól, a vallásügyi államtitkárságtól. A megyei tanfelügyelőség nem is válaszolt. /Makkay József: Kik nem támogatják az egyházi oktatást? Szélmalomharc intézményeink újraszervezéséért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./1998. november 5.Nov. 5-én Bukarestben a bíróság újabb tárgyalási napot tartott az Agache-ügyben. 1989. decemberében a népharag végzett Agache milicistával, özvegye pert indított. Akkor a többi helyi milicistának haja szála sem görbült, csak Agachénak, aki pisztollyal a kezében fordult a tüntetők ellen. Jellemző, hogy nyolc éven át az ügyészség nem is tudott előállítani tetteseket. - A tárgyaláson megjelent Petre Turlea képviselő, a hírhedt magyarellenes Har-Kov ügy egyik szószólója. A két vádlottat, Paizs Ottó és Reiner Antal kézdivásárhelyi lakosokat Frunda György és Fazekas Csilla védi. Fazekas Csilla elmondta, hogy az akkori tömegből önkényesen kiragadott két embert nem lehet elítélni. Frunda György elmondta, hogy ilyen hamis, célzatosan összeállított vádiratot még nem látott, emellett az ügyész nem tisztázta, hogy a harmadik vádlott, Konrád János mit cselekedett. A két védőügyvéd újabb tanúk beidézését kérte, köztük van Agache egykori főnöke, aki hajlandó ismertetni Agache viselt dolgait. /Béres Katalin: Az Agache ügy a fővárosi bíróságon. = Brassói Lapok (Brassó), nov. 13./Előzmény: Brassói Lapok (Brassó), okt. 16.1998. november 20.Kézdiszék, XXI. század címmel Felsőháromszéki Befektetési Konferenciát tartanak november 20-22-e között Kézdivásárhelyen. A rendezvény célja: megismertetni a külföldi és hazai befektetőkkel Kézdivásárhely illetve Felsőháromszék által kínált befektetési lehetőségeket. A konferencia fővédnökei között van Németh Zsolt magyar külügyi politikai államtitkár és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /Felsőháromszéki Befektetési Konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./1998. november 20.A Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség, a Kölcsey Kör és az EMKE nov. 20-án és 21-én kilencedik alkalommal rendezi meg az Ifjú szívekben élek Kárpát-medencei vetélkedőt és érmindszenti zarándoklatot. A rendezvényről Muzsnay Árpád számolt be a Szatmári Friss Újság hasábjain. A vetélkedőre eddig 17 csapat jelezte részvételi szándékát. Szatmárról a Kölcsey Ferenc Kollégium, a Református Gimnázium és a Hám János Szemináriumi Líceum, valamint a Nagykárolyi Hepaj csapata vesz részt a vetélkedőn. Magyarországról a budapestiek, a debreceniek, a hajdúnánásiak, a nyíregyháziak és a sátoraljaújhelyiek, Jugoszláviából a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csapata, Erdélyből a kolozsváriak, a marosvásárhelyiek, a nagyváradiak, a nagybányaiak és a kézdivásárhelyiek mutatják be műsorukat. Bár készültek, az árvíz miatt mégsem vesznek részt a kárpátaljaiak. A zsűriben olyan személyiségek lesznek mint: Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok új elnöke, Indig Ottó, az Ady Társaság elnöke, Porkoláb Albert tanár, Kovács Ferenc rendező, Tóth-Páll Miklós színművész és Görbe István tanár. Nov. 21-én elzarándokolnak az érmindszenti Ady Múzeumhoz és szoborhoz. Az eseményt . Kányádi Sándor verseiből összeállított műsor zárja. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./1998. november 26.A bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Társaság alelnöke, Molnár Szabolcs, a Hungarológia Tanszék vezetője háromszéki körutat szervezett a tagság részére. Sepsiszentgyörgyön jelen voltak gróf Mikó Imre szobrának leleplezésénél, jártak Csomakőrösön, Kézdivásárhelyen, Alsócsernátonban és Dálnokon. Hiányolták, hogy Csomakőrösről és Dálnokról nincs tájékoztató anyag. /Bakó Mária: Vissza a gyökerekhez. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./1998. november 30.Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke visszatekintett az elmúlt kilenc évre. Az egyházkerület mintegy 500 épületet igényel vissza a román államtól, azonban még egy szobát sem kaptak vissza. A magyar történelmi egyházak külön kihallgatást kértek ebben az ügyben Emil Constantinescu elnöktől. 1997 májusában azonban a kihallgatást úgy rendezték meg, hogy minden elismert egyház vezetője ott volt. Amikor közvetlenül feltették a kérdést a magyar egyházi javak visszaszolgáltatását illetően, kitérő választ kaptak. Az államelnök elismerte, hogy erre szükség van, de hozzátette, a megoldás nagyon nehéz. A visszaigényelt javak általában a városközpontban vannak, azokat a román állam régen lefoglalta más célokra. Nincs tehát politikai akarat a visszaadásra. 1998. okt. 26-27-én tartotta az ausztriai református és evangélikus egyház együttes zsinatát, ahová meghívták Csiha Kálmánt. A püspök beszámolt az egyház jelenlegi helyzetétől. - 1989 után megindultak az egyházi építkezések, külföldi testvéregyházak segítségével felépült többek között Illyefalván az Ifjúsági Központ, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ, ebben kapott helyet a Diakonisszaképző Főiskola internátusa. 1989 óta az egyházkerületben 32 templom épült. Internátus épül Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen a református kollégiumok számára. Az árvaházakból 18 éves korukban kikerülők részére alakult meg az Eutikhus Ifjúság-gondozó Szolgálat, Baktai Béla lelkész vezetésével. Ennek keretében az elnéptelenedő falvakban az egyház megvesz számukra egy-egy épületet, földet is vesznek nekik, hogy gazdálkodni kezdjenek. Így tudtak elhelyezni eddig 24 fiatal a három központban, Lengyelfalván, Peteken és Égén. A beteg öregek gondozása is megindult, Kolozsváron 400 idős ember gondját viselik. Újabb kezdeményezés az utcagyerekek összeszedése. /Somogyi Botond: Építő egyház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./1998. december 12.Incze László múzeumalapító és igazgató értékes könyvet állított össze a múzeumról Emlékkönyv - Kézdivásárhely /Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1997/. Azonban a szép kiállítású könyvnek alig volt vásárlója, jegyezte meg a hetvenéves Incze László. /Sylvester Lajos: Kit érdekel Kézdivásárhely könyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./1998. december 18.A Székely Nemzeti Múzeum születésnapjának 1879. szept. 15-ét tartják, amikor Sepsiszentgyörgyön az akkori elöljárók átvették Cserey Jánosné Zathureczky Emilia által felajánlott közel kilencezer tárgyat. Az elmúlt évben Imecsfalván márvány emléktábla és Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alumíniumba öntött domborműve, Csereyné Zathureczky Emiliát ábrázoló portréja került az egykori Cserey-udvarház falára, a Cserey Jánosné Baráti Társaság /Imecsfalva/ anyagi támogatásával. A múlt hónap végén, nov. 29-én a múzeumalapító Cserey Jánosnéra emlékeztek Imecsfalván. Szabó Judit kézdivásárhelyi muzeológus tartott előadást. /Borcsa János: Imecsfalva a hagyományteremtés útján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./1998. december 30.A hetvenéves Incze László /sz. Barót, 1928. dec. 14./ a kézdivásárhelyi múzeum alapítója, vezető muzeológusa 1953-ban költözött Kézdivásárhelyre. Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetemen végezte a filozófia-történelem szakot, iskolai tanár volt, majd 1970 szeptemberében kinevezték két emlékkiállítás, az 1969 júniusában megnyílt 1848-as, illetve a céhes emlékeket tartalmazó kiállítás vezetőjének. Ekkor kezdte el a helytörténeti múzeum szervezését. A lakosság önként ajánlotta fel a létesítendő múzeumnak a régi céhek és ipartársulatok emléktárgyait. A nemrég megjelent Emlékkönyvben erről Incze László beszámolt. A múzeum nem jöhetett volna létre Sylvester Lajos akkori megyei művelődési elnök, Király Károly megyei tanácselnök és a helybeli polgármesterek, Márton Albert és Makó Árpád segítsége nélkül. /Iochom István: Kézdivásárhelyi múzeumalapító. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./1991. december 6.A Kézdivásárhelyen az Agache-üggyel kapcsolatos letartóztatások ellen közös nyilatkozatban tiltakozott Kézdivásárhely polgármesteri hivatala, a Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Polgári Szövetség fiókszervezete, az RMDSZ és a MADISZ helyi szervezete. "Ez a megtorló intézkedés ellentmond a Nemzeti Megmentési Front amnesztia-határozatának és a nemzetközi jog előírásainak. 1989. december 22-én a népharag országszerte az elnyomó szervek addig rendkívül durván viselkedő képviselői ellen fordult. Ezt máshol mindenütt elismerték a forradalom természetes megnyilvánulásának, nálunk pedig bűnügyi eljárást indítanak ezeknek a Ceausescu-bizalmiaknak az érdekében és a forradalmat végrehajtó tömeg egyes tagjai ellen." /Tiltakozás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./ Letartóztatások: nov. 26-i jegyzet.1991. december 7.Nov. 26-án letartóztatták Kézdivásárhelyen Héjja Dezsőt, majd nov. 29-én Filip Orban Danielát. Héjja Dezső huga, Könczey Emilia mondta el, hogyan történt a letartóztatás. Héjja Dezső idézést kapott, hogy jelenjen meg a rendőrségen. Ennek eleget tett, majd üzentek a feleségének, hogy vigyen be a férjének váltó fehérneműt. A feleség és Héjja Dezső huga bement a rendőrségre, akkor tudták meg, hogy az Agache-ügyben történt a letartóztatás. Fényképeket mutogattak nekik, hogy kit ismernek fel. A rendőrségen közölték velük, a hozzátartozókkal, hogy segíteniük kell a többi személy azonosításában. Ha nem kerülnek elő a bűntársak, akkor Héjja Dezső 15-20 évet is kaphat, de ha segítenek, akkor másfél évre csökkenhet a büntetése. A rendőrségen közölték velük, ne mondják el senkinek, hogy az Agache-ügyben történt a letartóztatás. /Iochom István: Az Agache-ügy fejleményei. Egy letartóztatás története. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec.7./1991. december 12.A Kézdivásárhelyen történt letartóztatások ellen tiltakozott Kozsokár Gábor RMDSZ-szenátor /A hatalom az hatalom = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12 és a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége. /Tiltakozás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 14./ Letartóztatás: nov. 26-i jegyzet.1991. december 13.Az Agache-ügyben történt letartóztatásokról többen nyilatkoztak a lapban. Király Károly leszögezte: "a népítéleteket nem szabad semmiféle joggyakorlatban közönséges bűncselekménynek tekinteni, s törvény elé állítani a tetteseket. Ezen a vidéken, ahol mi élünk, az eseményeket visszamenőleg ellenforradalomként kezelik, tehát a mostani letartóztatásokból arra következtethetünk, hogy nekünk a kommunista diktatúrát nem lett volna szabad megdöntenünk." Bajcsi Ákos képviselő: "Meg kell találnunk a módot arra, hogy leleplezzük az ellenünk irányuló aljas támadásokat." Bokor Zoltán, Kézdivásárhely polgármestere: "Nekünk, kézdivásárhelyi polgároknak, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kimozdítsuk a holtpontról az Agache-ügyet! Tiltakoznunk kell, minden formában. " /Iochom István: Közeledünk vagy távolodunk a demokráciától? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./1991. december 17.Kozsokár Gábor Kovászna megye RMDSZ-szenátora jogászként meghökkentőnek tartja a letartóztatásokat a kézdivásárhelyi rendőr, Agache ügyében. 1989. dec. 22-én a népharag lett úrrá. Sok ember gyűlt össze, nem egy ember ölte meg a rendőrt, aki előzőleg rengeteg visszaélést követett el. Emberölés vádjával letartóztatni egyes embereket, amikor egy egész tömeg fordult szembe a diktatúra képviselőjével, elfogadhatatlan, mondta. /Béres Katalin: Letartóztatások Kézdivásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./1991. december folyamánA diáklapok változatlanul jelentkeznek, erre példa a Képződmény, a Benedek Elek Tanítóképző (Székelyudvarhely) "hébe-hóba megjelenő diáklapja" vagy a KHM, a Mikes Kelemen Líceum /Sepsiszentgyörgy/ kiadványa, ugyanezen középiskola lapja volt még a Fogak és a Pepita, no meg a Vándorló Iskola, a líceum alkalmi kiadványa. A KFT és a Tintaszósz a Kölcsey Ferenc Líceum /Szatmárnémeti/ diáklapjai voltak, de az eredeti című: "...?" lap is az ő érdemük. Nehéz lenne összeszámolni hányfajta diáklap jelentkezett ebben az évben. Közöttük volt a Kobak, a Mircea Eliade Líceum /Segesvár/ lapja, a MÁG, a Márton Áron Líceum /Csíkszereda/ diáklapja, ez később Ergo néven látott napvilágot, a Garabonciás, az Ipari Iskola /Szilágysomlyó/ lapja, a Gaudeamus, a Mihai Eminescu Líceum /Nagyvárad/ lapja, a Guguc, az Elméleti Líceum /Zilah/ diáklapja, a Gyorsuló Idő tudományos diáklap /Áprily Lajos Líceum, Brassó/, ugyanezen intézmény diákjai szerkesztették a Visszhang címűt is, a Haladjunk, a Bethlen Gábor Líceum /Nagyenyed/ lapja, az Isa, a Nagy Mózes Líceum /Kézdivásárhely/ lapja, a Kavics és az egy számot megért Tégla az Ady Endre Líceum /Nagyvárad/ lapja, a Stafilokópé a Salamon Ernő Líceum /Gyergyószentmiklós/ kiadványa és a Stafilokópé karácsonyi melléklete, a Kópé Mellén/k/let/t/.2003. január 16.Kézdivásárhelyen a hét elején a kézdiszéki polgármesterek, magánvállalkozók, iskolaigazgatók és lelkészek vettek részt a felső-háromszéki régiófejlesztési egyesület létrehozását kezdeményező tanácskozáson, melyen Demeter János, a megyei tanács elnöke, Vajda Lajos és Baka Mátyás, a megyei tanács két alelnöke és Csanádi András, a Magyar Tudományos Akadémia professzora is jelen volt. A majdani egyesület Kézdiszék gazdasági fejlesztési stratégiáját dolgozná ki, s ugyanakkor a különböző pályázatokat is előkészítené. Demeter János pozitív példaként a már létező és eredményesen működő Helyi Munkaügyi és Fejlesztési Egyesületet (HMFE) említette. Csanádi András Erdővidéken szerzett tapasztalatairól számolt be. A tanácskozás végén az a döntés született, hogy a községek társulnak a HMFE-hez, melynek bővített közgyűlését január 29-én tartják. Valószínűleg módosítják majd a HMFE alapszabályzatát, és felveszi a Felső-háromszéki Egyesület nevet. /(Iochom): Felső-háromszéki Egyesület alakul. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 16./2003. január 25.A mai hazai politológia művelői között Bakk Miklóst kitüntetett hely illeti meg, állapította meg Borcsa János. Bakk Miklós első kötete látott napvilágot: Lassú valóság /Ambrózia Kiadó, Kézdivásárhely/. Az új kiadónak ez a hatodik könyve. /Borcsa János: Bakk Miklós: Lassú valóság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 25./2003. február 6.Készülőben az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti 2003-as évi megállapodás.Fehér megye: a protokollumba idén is szeretnék belefoglalni a gyulafehérvári Batthyaneumnak a római katolikus egyháznak történő visszaszolgáltatását. A nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium étterme korszerűsítési munkálatainak állami költségvetésből való támogatását szeretnék elérni.Szilágy megye: a gáz Kraszna menti településekre való bevezetésének állami finanszírozását és magyar tannyelvű középiskolát hozzanak létre Szilágysomlyón. Hunyad megye: ne vonják össze gazdasági okokból az iskolai tagozatokat, jelentette ki Winkler Gyula parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke. A dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium fenntartásához szükséges a közoktatási intézmények akkreditációjáról szóló normáknak az elfogadása.Csíkszék: az országos protokollumban szerepeljen a Csíki Magánjavak ügyének megoldása, fogalmazott az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke, Ráduly Róbert. Felső-Háromszék: anyagi támogatást kérnek Kézdivásárhely új kórháza és a több éve épülő, 24 tantermes iskola építésének folytatásához, könnyítsék meg a magánerdészetek létesítését.Alsó-háromszék: Albert Álmos, az alsó-háromszéki szervezet elnöke elmondta, hat pontban összesítették a legfontosabb kérdéseket: vagyon-visszaszolgáltatás felgyorsítása, a decentralizált intézmények felének RMDSZ-es vezetője legyen, a nagyon elszaporodott pénzügyi ellenőrzések leállítása, a privatizált vállalatok helyzetének elemzése, végül egy kérést nem hoztak nyilvánosságra.Gyergyószék: a 2002-es egyezmény gyergyói ajánlásaiból semmi nem valósult meg, ezeket a követeléseket belefoglalják idén is az országos egyezménybe. Ilyenek a kommunizmus előtti megyehatár helyreállítása a Gyilkos-tónál levő határszakaszon; a békásiak által elfoglalt legelők ügyében történő perújrafelvétel és az ügy Strassbourgig vitele; a megyei utak rendbetétele; a téli fűtés helyzetének megnyugtató megoldása, a gyergyószentmiklósi nagykórház megépítésének, valamint 500 férőhelyes sportcsarnok felépítésének támogatása, az iskolahálózat átszervezése, valamint külön művészeti iskola beindítása Gyergyószentmiklóson is. Máramaros megye: Ludescher István, az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének elnöke leszögezte, a magyar lakosság számával arányos mértékben képviseltesse magát az RMDSZ a megyei döntéshozó struktúrákban. A Babes-Bolyai Tudományegyetem most alakuló, nagybányai környezetvédelmi kollégiumán magyar tagozatot is létesítsenek. Arad megye: az elmúlt évhez hasonlóan idén is kérik a Szabadság-szobor helyzetének rendezését.Temes megye: a Magyar Ház ügyét szeretnék az országos protokollumban látni. A Magyar Ház ügyében a Temes megyei RMDSZ a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult jogorvoslatért.Beszterce-Naszód: a javaslatokról a febr. 15-i elnökségi ülésen döntenek, tájékoztatott Szilágyi János megyei RMDSZ-elnök.Bihar megye: Nem tartja egészségesnek Lakatos Péter, Bihar megyei területi RMDSZ-elnök, hogy megjelenjenek a sajtóban a 2003-as protokollum egyes kitételei, mielőtt azokat megtárgyalták volna a kormánypárt képviselőivel. Maros megye: még nem állították össze idei "igénylistát". A legtöbb bosszúságot a kétnyelvű feliratok hiánya okozza. A legtöbb vegyes lakosságú településen ezek késéssel jelentek meg, de a megyében még ma is létezik olyan falu, ahol a törvény előírásai ellenére sem tették ki a helységnévtáblát. A Bolyai Farkas Gimnáziumban a román tanárok nem törődtek bele az ősszel megkezdett fokozatos visszamagyarosítási folyamatba, és az elmúlt hetekben kérvényezték a IX. osztályok újraindítását a román tagozaton. Fontos a katolikus osztályok beindítása a felekezet államosított iskolájában, a mai Unirea Főgimnáziumban. Brassó megye: Magyar tagozat indítását kérik az erdészeti egyetemen. Kolozs megye: egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, magyar tannyelvű állami egyetem létrehozása.Szatmár megye: A Csanálos-Vállaj határátkelőhely megnyitása, a Hám János Katolikus Gimnáziumnak a püspöki palotába való költöztetése, /Tavaly teljesítetlen igények az idei egyezményben. Készülőben az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti 2003-as évi megállapodás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./2003. február 10.Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés /EMK/, az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja hivatalos küldöttséggel megjelent Szatmárnémetiben az RMDSZ kongresszusán, illetve febr. 1-jén, a szatmárnémeti Láncos-templomban sorra került Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén. Katona Ádám platformelnök Medgyessy Péte miniszterelnök kongresszusi üdvözlő beszéde alatt feltűnést keltő módon - az EMK magasra tartott vörös szórólapjával - jelezte, hogy az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja "a pálya elhagyására" szólítja föl a budapesti miniszterelnököt. Az RMDSZ csúcsvezetése a 7. Kongresszust törvénytelen módon, a belső választásokat megelőzően szervezte meg. Ezért tiltakozásul az EMK küldöttsége nem szólalt föl az RMDSZ program- és alapszabály-módosításának, illetve a szövetségi elnök választásának vitájában és a szavazásokon sem vett részt. Viszont véleményét nyilvánosságra hozta az 1000-1000 példányban kinyomtatott, és a kongresszusi résztvevők, illetve a sajtó munkatársai között szétosztott Memorandumában meg a vörös színű szórólapján, valamint nemzetközi sajtóértekezletén. A Láncos-templomban Katona Ádám platform-elnök A harmadik út prófétái című előadásával szerepelt. Bemutatásra került a platform kiadványa, dr. Csapó József szenátor A romániai magyarság - autonóm nemzeti közösség című könyve is. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés egyhangúlag tiszteletbeli elnökévé kérte föl Tőkés László püspököt, aki elfogadta a platform felkérését. Az EMK elnöksége nemzetközi sajtóértekezletet tartott, amelyen elnökségének valamennyi tagja nyakába akasztott papírlapokra írt protestáló szövegekkel is kifejezésre juttatta véleményét a Szövetség csúcsvezetőségének politikájáról. Az EMK tiltakozott amiatt, hogy a kongresszus megszüntette az RMDSZ tiszteletbeli elnöke funkciót. Egyúttal az EMK tiltakozott az ellen, hogy a kongresszus elnöksége a küldöttek előtt eltitkolta a több mint ezer személy részvételével tartott Egyházkerületi Közgyűlés üzenetét. Ugyancsak tiltakozott az EMK amiatt, hogy a program- és alapszabály-módosítási vitában nem vették tekintetbe az EMK platform írásban, nyomtatásban elkészített Memorandumát. (Ezt a dokumentumot Markó Béla szövetségi elnök kívánságára állították össze.) Az EMK tiltakozott december elsejének budapesti megünneplése ellen, melyen Medgyessy és Nastase miniszterelnökök, illetve az RMDSZ hivatalos küldöttsége (Kelemen Attila és Verestóy Attila) együttesen vett részt. Az EMK tiltakozott továbbá Nastase miniszterelnök kongresszusi beszédében kifejtett azon kijelentése ellen, hogy kormánya nem hajlandó biztosítani a romániai magyar nemzeti közösséget megillető kollektív jogokat, illetve hogy Nastase miniszterelnök jogsértő kijelentését az RMDSZ vezetősége szó nélkül hagyta. Tiltakozott az EMK a romániai magyarság több súlyos közösségi jogsérelmének elhallgatása miatt is. Ugyanis az RMDSZ csúcsvezetősége - noha az EMK hosszú hónapok óta több rendben írásban is segítségét kérte -, nem járt el az egymást követő bukaresti kormányok úgynevezett regionalizálási praktikái ellen, továbbá a Székelyföldnek román egyházi és katonai intézmények betelepítésével történő, központi irányítással folytatott elrománosítása ellen, illetve az Aurel Agache kézdivásárhelyi milicista tiszt i meglincselése ürügyén igazságtalanul elítélt és börtönbe zárt, súlyosan beteg Reiner Antal azonnali kegyelemben részesítése érdekében. Az EMK elnökségi tagjai: Bakk László, Katona Ádám, Moldován Béla, Sántha Pál Vilmos, dr. Újvári Ferenc. /Kongresszus és rendkívüli közgyűlés után. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform közleménye. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./2003. február 10.Febr. 8-án a Református Pedagógiai Intézet szervezésében tanácskozáson vettek részt Kolozsváron az ország református kollégiumainak küldöttei. Bustya János, a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója elmondta: a kolozsvári, sepsiszentgyörgyi, nagyenyedi, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, zilahi, szatmári, kézdivásárhelyi és nagyváradi református középiskolák küldöttei annak a lehetőségét vizsgálták meg, hogyan lehetne a zene, magyar és vallás-tantervet úgy gyakorlatba ültetni, hogy e tantárgyak sajátosan református vonatkozásai érdemben érvényesülhessenek. /Sz. Cs.: Tanácskoztak a református kollégiumok. Kilenc hazai intézmény képviseltette magát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./2003. február 10.Febr. 7-én Kézdivásárhelyen, a Vigadóban Horváth Arany A csillagok nem álmodnak című, tavaly megjelent riportkötetét mutatták be. Sylvester Lajos kiemelte: a kolozsvári szerző Háromszékhez is szorosan kötődik, hiszen a kötetben szereplő, értékteremtő riportalanyai közül páran - dr. Boga Olivér, Nagy Lajos, Incze László - éppen felső-háromszékiek. /(Iochom): Könyvbemutató a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./2003. február 13.Febr. 12-én Reiner Antal kiszabadult a börtönből, az Agache-per utolsó börtönben lévő elítéltje este Esztelnekre érkezett. Reinernek febr. 21-én meg kell jelennie a kézdivásárhelyi bíróságon sorra kerülő vagyonmegosztási tárgyaláson. Reiner 2001. aug. 4-én a békéscsabai menekülttáborból váratlanul hazatért esztelneki otthonába, ahol másnap letartóztatták. 557 napig ült rácsok mögött. /Iochom István: Agache-ügy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./2003. február 18.Kézdivásárhelyen 1996 decemberében jegyezték be a fejlesztési egyesületet, és tevékenységét 1997-ben kezdte a PHARE-PAEM-programmal, melynek költségvetése 126 500 ECU volt, mutatta be munkájukat Könczey Lehel, az egyesület ügyvezető igazgatója. Pályázataik elsősorban szociális tevékenységre, szociális háló kialakítására irányulnak. A múlt év legnagyobb megvalósítása a szociális étkezde beindítása volt. A pályázat nyomán hét új munkahelyet teremtettek, ahol jelenleg nyolcvanöt, a közeljövőben százhetven rászorulónak biztosítanak ingyen étkezést. Idénre az egyesület szociális központ létesítését pályázta meg sikeresen, melyet a szociális étkezde épületében szeretnének beindítani. Ezzel a pályázattal tizennégy új munkahelyet teremtenek. Most tevékenységüket kiterjesztik a kisrégióra, Kézdiszékre. Az egyesület felvállalja Felső-Háromszék kistérségi fejlesztési stratégiájának a kidolgozását, illetve a pályázatok előkészítését, monitorizálását. Török Sándor polgármester, az egyesület vezetőségének tagja elmondta: ezzel az egyesület egész Felső-Háromszéket fogja szolgálni. /Iochom István: Mérföldkőhöz érkezett a helyi fejlesztési egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./2003. február 22.Újabb tárgyalást tartottak febr. 21-én a Reiner Antal versus Aurel Agache Dionisie polgári perben. Mint ismeretes, Agache azért indított eljárást a börtönből nemrég kiszabadult esztelneki lakhelyű férfi ellen, hogy be tudja hajtani az 1999-ben született végleges bírósági döntés nyomán neki megítélt 50 millió lejes kártérítést. Chiper Jenica ítélőbíró elfogadta az Agache által benyújtott iratcsomót, és arra kérte az 1989 decemberében Kézdivásárhely főterén meglincselt milicista fiát, hogy márc. 17-re, a következő tárgyalás időpontjára szakértővel értékeltesse fel az Reiner esztelneki házát. Ötvös Zoltán ügyvéd beadványt nyújtott be az ítélőbírónak, amely szerint Bugár Lenke (Reiner volt felesége) nem hajlandó kivonulni a vagyonközösségből, hanem külön telekkönyveztetni szeretné az ingatlan őt megillető részét. A tárgyalás után Agache és Reiner találkoztak a bíróság udvarán. Agache ajánlatot tett a feketehalmi börtönből szabadult férfinak: a B1 televízióadó Igazságmondó gép című műsorában hazugságvizsgáló gépre kötve tegyenek fel egymásnak tíz-tíz kérdést annak érdekében, hogy fény derüljön az igazságra. /Bartos Lóránt: Reiner Antal a tévében? = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./2003. február 26.Febr. 25-én a képviselőház elfogadta, hogy bármely, parlamenti képviselettel rendelkező nemzeti kisebbségi szervezet ugyanolyan jogokkal rendelkezzen, mint a politikai pártok. Erről a 2002/16. számú - állami tulajdonban levő helyiségek politikai pártoknak való eladását szabályozó - törvény rendelkezik. Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke harminc és negyven közöttire becsülte azoknak az ingatlanoknak a számát, amelyeket a törvény alapján az RMDSZ megvásárolhat. A törvény hatálya alá eső ingatlanok feltérképezése jelenleg is folyik. Az RMDSZ megyei és helyi székházakat megvásárlását is tervezi, többek között Nagyváradon, Kézdivásárhelyen, Nagybányán, Déván. Ugyanakkor az RMDSZ több székházát is visszaigénylik volt tulajdonosaik. A Maros megyei RMDSZ székházául szolgáló, egykor államosított épületre a volt tulajdonos Marosvásárhelyen élő örökösei tartanak igényt. Az Arad megyei RMDSZ-székház ügyében a szövetség pereskedni kényszerült. Az aradi bíróságon a szövetség elveszítette a pert; az indoklás szerint az RMDSZ nem párt, így nem is vonatkozik rá a törvény kitétele. Az ítélet ellen fellebbeztek, és a temesvári táblabíróság már az RMDSZ javára döntött. /Salamon Márton László: Pártoknak kijáró jogok az RMDSZ-nek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./2003. március 3.Kézdivásárhelyen a Romániai Magyar Nem Hivatásos Színjátszók Egyesülete, a Jádzó Társaság és a Vigadó Művelődési Ház közös szervezésben tartották meg a Vidéki Színjátszó Napokat, melyen a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság színjátszó csoportja, a feldobolyi Vadrózsa csoport, a nagyborosnyói, a dálnoki és az ikafalvi csoport lépett fel./(Iochom): Kézdivásárhely. Vidéki Színjátszó Napok - másodszor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./2003. március 8.A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett karainak hallgatói az akkreditáció hiánya miatt máig nem kaptak oklevelet, hiába fizették ki a sürgősségi díjat. A BBTE-nek nincs elegendő alkalmazottja a tanulmányi iratokat kiállító osztályon, ezért a végzetteknek egy évet kell várniuk az oklevél kiállításáig. Ez idő alatt a tanulmányait már befejezett diák a végzettségét igazoló diploma hiányában nehezen jut munkahelyhez. Gyorsított eljárással ugyan kézhez kapható az oklevél, ha a végzett személy 400 ezer lejt fizet az egyetemnek. A minisztérium egyik rendelete miatt néhány szak esetében ez sem lehetséges, ugyanis a BBTE-nek előbb akkreditálnia kell a kihelyezett karokat. Néda Árpád, a BBTE rektor-helyettese közölte, hogy a Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen, Maroshévízen, Máramarosszigeten, Szatmárnémetiben, Kézdivásárhelyen, Nagyenyeden, Nagyváradon, Zilahon és Sepsiszentgyörgyön működő kihelyezett felsőoktatási karok számára a BBTE most állítja össze az akkreditáláshoz szükséges dokumentumköteget. Ugyanis az elmúlt évig ezeknek a főiskoláknak nem volt szükségük erre, a diplomákat kiállíthatták saját megnevezéssel is. A tudományegyetem szándéka, hogy legkésőbb év végéig megszerezze a karok ideiglenes működési engedélyét. /Lázár Lehel: Hiába fizettek sürgősségi díjat. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||