|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2004. július 16.Mégis eladják a zágoni közbirtokosság erdőjét a tulajdonosok. Vargha Gusztáv közbirtokossági elnök fenntartja, hogy az eladás nem törvénybe ütköző. Megvan a kétharmados eladáspárti többség is. Elmondta, az állami erdészettől megkapták a hivatalos papírt, elővásárlási jogukkal nem élnek, úgyhogy szerint szabad utat kaptak. Az osztrák mellett egy magyarországi cég is jelezte vásárlási szándékát, az veheti meg az erdőt, aki a legtöbbet ajánlja. Az eladás ellenzői levélben fordultak az elnökhöz, és kérték: fénymásolatban bocsássa rendelkezésükre az elmúlt időszak közgyűlési és igazgatótanácsi jegyzőkönyveit. Nem kaptak választ, ezért a kézdivásárhelyi bírósághoz fordultak, és jogi úton kérték, kötelezzék Vargha Gusztávot a dokumentumok kiadására. Vargha Gusztáv közölte, semmilyen dokumentumot nem hajlandó kiadni a kezéből. Tamás Sándor képviselő az elindított perben vállalta az ellenzők jogi képviseletét. „Ez olyan közösségi ügy, amely mellett nem mehetünk el tétlenül. A törvény sem ad lehetőséget az eladásra, ám erkölcsileg sem engedhetjük meg, hogy a közösség vagyonát elkótyavetyéljék, nem beszélve arról, hogy vannak, akik határozottan ellenzik az eladást ” – nyilatkozta a képviselő. – Az RMDSZ képviselői és szenátorai hangsúlyozzák, nincs törvényes módja az eladásnak. /Farkas Réka: Perelnek az eladás ellenzői. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./2004. július 20.A Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybeteg emberek segítésével foglalkozik. Horváth Levente református lelkész, felesége, Horváth Mari, és Bartha Éva, az alapítvány munkatársa számolt be a mentőmisszió munkájáról. Horváth Levente elején csak egyhetes táborokat szervezett. Nemsokára jelentkeztek az első eredmények, voltak, akik a tábor után nem estek vissza. Időközben tőlük függetlenül hasonló kezdeményezések indultak Marosvásárhelyen, és Székelyudvarhelyen. Ezeket a kezdeményezéseket összehangolták. A misszió a református egyház keretén belül működik. 1996-ban létrehoztak egy háttérintézményt, a Bonus Pastor Alapítványt. Jelenleg tizenegy csoport működik: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Zilahon, Nagyváradon, Magyarózdon, Mezőpaniton, Vajdakamaráson és Felsősófalván. A csoportok közti kapcsolatot a negyedéves országos találkozó adja, ahol körülbelül száz ember szokott összegyűlni, ahol a szabadultak találkoznak egymással, megbeszélik gondjaikat. A kapcsolattartás másik módja a körlevél, amit évente öt-hat alkalommal küldenek ki kb. 700 személynek. Sokakban, főleg akik közelében nem működik csoport, ez tartja a lelket, tudják azt, hogy gondolunk rájuk. Az egyes segítőtáborokat meghirdetik az újságokban, rádióban és a körlevélben. Főleg magyarok jönnek el, de voltak románok is, a feleség magyar volt, és folyamatosan fordított a férjének. Most már egyre több drogos vagy játékfüggő ember is jön közéjük. – Megjelent egy kötet Mi az, hogy csodálatos? címmel. Szűcs Teréz beszélgetett szabadultakkal és munkatársakkal. Ezt románra is lefordították. /Szentes Szidónia: Betegekből asszisztensek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 20./2004. július 31.Megjelent Beke Ernő A régi Kézdivásárhely képes levelezőlapokon, 1898–1968 /Ambrózia Könyvkiadó, Kézdivásárhely, 2004/ című könyve. A bevezető tanulmányt a kézdivásárhelyi születésű Olasz Gabriella doktorandus írta. Az ötvennégy éves Beke Ernő első kötetét tette le az olvasók asztalára. /(Iochom): Üdvözlet Kézdivásárhelyről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./2004. augusztus 2.A hét végén Szörcsén első alkalommal rendeztek falunapokat. A kétnapos rendezvény alatt a faluközpontban székely díszkaput, a templomkertben pedig turulmadaras emlékművet avattak az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban, valamint a két világháborúban elesett szörcsei hősök tiszteletére. Szörcsén különböző szórakoztató műsorokat, ügyességi versenyeket és szabadtéri mulatságokat szerveztek. Az ünnepi ceremóniát a helybeli hagyományőrző lovasbandérium felvonulása nyitotta meg. A polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy a visszaállított székely díszkapu az itteniek életét, nyitottságát, befogadókészségét jelképezi. Aug. 1-jén a templomkertben felállított turulmadaras emlékműnél a kézdivásárhelyi fúvószenekar toborzó zenéjére gyülekezett az ünneplő közönség. /Bodor János: Szörcse ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./2004. augusztus 6.A kézdivásárhelyi Incitato fogathajtó sportklub, a bálványosi Daragus Kft. és a szörcsei Agroinvest Rt. idén Bálványoson szervezte meg a „lóravaló” képzőművészek táborát. Az 1990-ben Magyarországról visszatelepített ún. Incitato vérvonal és a felszámolt Agromixt Rt. dálnoki lipicai ménesének (törzsménjének) nevét öröklő művésztábor 30 meghívottja közül 22 alkotó jelentkezett, köztük anyaországiak is. A tábor fő szervezői továbbra is Tóth Ferenc és lelkes családja, a táborvezető Vetró B. Sebestyén András brassói képzőművész, házigazda és fő támogató Daragus Attila vállalkozó. Kirándultak a szörcsei, illetve az alsószombatfalvi ménesekhez. Ez utóbbi Kelet-Európa legnagyobb ménese. A táborban született munkákat kiállították Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban, júl. 18-án Sylvester Lajos nyitotta meg a kiállítást. /Csutak Levente grafikus: XII. Incitato művésztelep – 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./2004. augusztus 6.A kézdivásárhelyi Incitato fogathajtó sportklub, a bálványosi Daragus Kft. és a szörcsei Agroinvest Rt. idén Bálványoson szervezte meg a „lóravaló” képzőművészek táborát. Az 1990-ben Magyarországról visszatelepített ún. Incitato vérvonal és a felszámolt Agromixt Rt. dálnoki lipicai ménesének (törzsménjének) nevét öröklő művésztábor 30 meghívottja közül 22 alkotó jelentkezett, köztük anyaországiak is. A tábor fő szervezői továbbra is Tóth Ferenc és lelkes családja, a táborvezető Vetró B. Sebestyén András brassói képzőművész, házigazda és fő támogató Daragus Attila vállalkozó. Kirándultak a szörcsei, illetve az alsószombatfalvi ménesekhez. Ez utóbbi Kelet-Európa legnagyobb ménese. A táborban született munkákat kiállították Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban, júl. 18-án Sylvester Lajos nyitotta meg a kiállítást. /Csutak Levente grafikus: XII. Incitato művésztelep – 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./2004. augusztus 25.Marosvásárhely nagy öregje, Kövesdi Kiss Ferenc áldásos, gazdag életének 92. évében 2004. július 22-én hunyt el. Tizenegy gyermekes földműves családban született Székelykövesden. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének diákja volt, a tanítói diplomát a kézdivásárhelyi képzőben kapta meg, ahol szintén felfigyeltek szorgalmára. Lévita tanító pályáját Maroskeresztúron kezdte, majd Székelyföldvárra s onnan a szórványok szórványába, Brailába helyezték, ahol csak egy évet tanított, de ez alatt is Felfedezte azon magyar családokat, kiknek gyermekeit a magyar elemi iskolába íratta. Visszatért, a Nyárád mente kicsiny, színmagyar falvaiban fogalmazta meg a kor parancsát, miszerint: "Elvész az a nép, amely elfelejti kultúráját, és nem vigyáz arra." Ott vált kultúrfelelőssé és közügyek intézőjévé. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett Kolozsváron, majd megmaradt szórványban tanítónak. Sok évtizede foglalkoztatta a mezőségi szórvány sorsa. Ötven éven át gyalogolt mezőségi úttalan utakon. Több mint 270 települést ismert, járt be. 147 falu helyzetét mérte fel és írta meg konkrét dokumentumok alapján. Munkájából egy rövid ismertető rész jelent meg Még szólnak a harangok című kötetében. Halála előtt adták ki Budapesten hat kötetnyi könyvének első részét Riadóra szól a harang címmel. Fáradhatatlan szervező volt. Kicsiny mezőségi szórványfalvak református híveinek találkozókra, konferenciákra, zarándoklatokra való összegyűjtését vállalta. Nevéhez haranglábak, templomok összeomlásának megállítása fűződik, testvérgyülekezetek segítségével. Példa erre a Cege községbe olvasztott Göc falu összeomlással fenyegetett kis református temploma. /Kovács Zoltán: In memoriam Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./2004. szeptember 13.Szept. 11-én Kézdivásárhelyen megnyílt a csernátoni Haszmann Júlia Réka – Haszmann József lánya – első egyéni tárlata. Réka a Haszmann nemzedék első, képzőművészeti főiskolát végzett tagja. A teremben harmincöt alkotását, közöttük államvizsga-dolgozatként készült és régi kályhákat megjelenítő installációját láthatja a művészetkedvelő közönség. /Iochom István: Haszmann Réka első tárlata. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 13./2004. szeptember 16.Markó Béla, az RMDSZ elnöke szept. 15-én hivatalos látogatást tett Kézdivásárhelyen, szülővárosában. Megjelent a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanévnyitóján. Ünnepi beszédében a líceum diákjait az itthon maradásra szólította fel. Az eseményen jelen volt Tamás Sándor képviselő, Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere, Ferencz Attila alpolgármester, Baka Tamás a megyei tanács alelnöke, valamint Bokor Tibor, a líceum igazgatója. Államfőjelöltként személyesen, és az RMDSZ számára is prioritás a Székelyföld fellendítése, jelentette ki az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ fontosnak tartja az autonómiát, de mindezt a többség és a kisebbség közötti együttműködés révén látja megvalósíthatónak. /(Gáll Zoltán / Csernik Attila): A szövetségi elnök hazalátogatott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./ Kézdivásárhely öt középiskolájának 112 osztályában 2895 diák kezdte meg az új tanévet. A Nagy Mózes Elméleti Líceum harminchét osztálya 950, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ negyvenhárom osztálya 1073, az Apor Péter Iskolaközpont tizenkét osztálya 330, a Református Kollégium nyolc osztálya 212, a Bod Péter Tanítóképző tizenkét osztálya pedig 330 tanulóval indult. . /Iochom István: Markó Béla a Nagy Mózes Líceumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./2004. szeptember 16.A 125. évfordulóját ünneplő Székely Nemzeti Múzeum nevét az 1948-as államosítás utáni 42 évi tilalmas idő után, 1990 óta használhatja. A Székely Nemzeti Múzeum Trianon után is – talán egyedi esetként Erdélyben – kivételes státusú intézményként működött, és a két világháború közötti erdélyi szellemi élet két meghatározó személyiségének, László Ferencnek és Csutak Vilmosnak köszönhetően folyamatosan gyarapodott és fejlődött. Különleges státusát annak köszönhette, hogy az első világháború előtt a múzeumi közgyűjtemény nem volt magyar állami tulajdonban, ennek következtében nem került a román hatalom birtokába. A mostani évforduló alkalmával több kiadvány is napvilágot látott. Ezek közül a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet gondozásában megjelent kétkötetes Emlékkönyv /szerkesztette Boér Hunor és Wolf Tamás/ bizonyítja, hogy Székelyföld egészére – vagy egész Erdélyre, sőt, a moldvai csángókra is – kiterjedő tudományszervező munka bázishelye a Székely Nemzeti Múzeum. 1948 után kutatási területe beszűkült, Székelyföld egésze helyett Háromszékre korlátozódott. Az elmúlt évtizedekben a múzeum új részlegekkel bővült – Kézdivásárhely, Csernáton, Kisbacon, Nagybacon stb. –, jelentős képzőművészeti gyűjtemények kerültek birtokába, s a szó fizikai értelmében is tovább épült, új épületszárnyat, képzőművészeti galériát kapott. /Sylvester Lajos: Múzeumunk, az autonómia alapintézménye. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./2004. szeptember 20.Szept. 16-án tartották meg az MPSZ kézdiszéki kongresszusi küldöttjelölő gyűlését, Kézdivásárhelyen, a Magyar Polgári Szövetség főtéri székházában a széki szervezetek – Kézdivásárhely, Kézdiszentlélek, Ozsdola, Csernáton, Torja, Szentkatolna és Gelence – küldöttei jelenlétében. Az ülésen Sántha Imre ikafalvi református lelkész, a Székely Nemzeti Tanács kézdiszéki elnöke is jelen volt. Dr. Fekete Károly, az MPSZ területi szervezetének elnöke beszámolt a szövetség eddigi tevékenységéről. A küldöttek egyetértenek az MPSZ Országos Vezetőtanácsa közleményével, melynek értelmében az összmagyar előválasztásokat a két szervezetnek közösen kellene megszerveznie, oly módon, hogy ,,paritásos alapon létrehozzanak egy-egy központi, megyei, területi és helyi szervezőbizottságot, és azok feleljenek a választások tisztességes lebonyolításáért”, ami nem egyenlő az RMDSZ által ajánlottakkal, miszerint az előválasztásokon csak RMDSZ-tagok indulhatnak és szavazhatnak. /(Iochom): Küldöttgyűlés Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./2004. szeptember 21.Negyven éve, 1964-ben szabadultak az általános amnesztia feltételei mellett többek közt az ún. Szoboszlay-per életben maradt elítéltjei is. Lőrincz Károly Vargyason lakó hivatásának tekinti elítélttársai emlékének ápolását, többek közt Kézdivásárhelyen sikerült neki és segítőinek kopjafát állítani. Lőrincz Károly élettörténetéről írt Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000/ című kötetében. Lőrincz Károlyt 25 évre ítélték, a Szoboszlay-perben összesen tizenegy halálos ítélet született, ezeket végre is hajtották, volt négy életfogytiglan, négy huszonöt éves, a legkisebb büntetés négy év volt. Lőrincz Károly megállapította, hogy a kommunizmus perét a mai napig nem folytatták le, bár áldozatainak száma százmilliónál többre tehető. Romániában az egykori gyilkosok, kínzók jó része hősi címet visel. A gyergyószárhegyi Ferencz Béla Ervin ferences atyát azért kínozták, hogy vallja azt: Szoboszlay Bukarestben ki akarta robbantani a forradalmat. Ha ezt vállalja, ígértek neki négy évre leszállított börtönbüntetést, de ugyanakkor kivégeztek volna 36–38 vádlottat, többek között Lőrincz Károlyt is. És Ferencz atyában volt annyi erő, hogy nemet mondjon. Macskássi Pál volt az erdélyi tartományi hadbíró alezredesi rangban, akinek nevéhez számtalan kegyetlen ítélet kapcsolódik. Lőrincz Károlyt 1993 októberében, meghívták Budapestre az ’56-osok világtalálkozójára, és ott elmondta, ’56-nak Erdélyben is voltak mártírjai, tizenegyet végeztek ki csak a Szoboszlay ügyben. Kérte, segítsenek emléket állítani nekik. Végül 1999-ben a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában avatták fel az emlékművet. Az emlékmű egy székely anyát ábrázol, aki felfogja eleső fiát, az 1956-os erdélyi mártírok neveit rávésték. Torján Ábrahám Árpád plébánosnak, vértanúnak állítottak kopjafát, Kézdivásárhelyen pedig egy kollektív kopjafát a kivégzettek neveivel, 24 név szerepel rajta. A kézdivásárhelyi temetőben minden év október 23-án megemlékeznek róluk. A Szoboszlay-ügyben 1957-ben voltak a letartóztatások, 1958-ban hoztak ítélete, s a per beilleszkedett az akkori magyarságellenes megtorlási hullámba. A Szoboszlay-üggyel azt akarták bizonyítani, hogy a magyarság az ország biztonsága ellen szervezkedik. 1958 februárjában látogatott Marosvásárhelyre Kádár János és Kállai Gyula, s kérték, hogy példás büntetésben legyen része az ’56-os szimpatizánsoknak. Meg is tették. Kezdve az ő perükkel és folytatva másokkal, így az EMISZ-szel, melyben 72 ifjút ítéltek el. Ugyanakkor a Faliboga-ügyben, melyben valóban fegyveres szervezkedés folyt Marosvásárhely környékén, mivel a vádlottak románok voltak, sokkal kisebb büntetések születtek. –A Szoboszlay-per anyagát Tófalvi Zoltán fogja feldolgozni, gyűjti hozzá az anyagot. Lőrincz József tüdővérzést kapott a börtönben, a börtönkórházból szabadult 1964-ben. Szabadulása után először nem alkalmazták sehol. A Szekuritáté be akarta szervezni besúgónak, de nem állt kötélnek. /B. Kovács András: Negyven éve szabadultak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./2004. szeptember 27.Szept. 26-án Kézdivásárhelyen két képzőművészeti tárlat nyílt: a Céhtörténeti Múzeumban Farkas István brassói műgyűjtő kortárs képzőművészeti anyagát, a Vigadó kiállítótermében pedig Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrász kisplasztikáit mutatta be. /Iochom István: Két képzőművészeti tárlat nyílt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./2004. szeptember 30.Megérkezett Budapestről a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Háznak adományozott, több mint egymillió forint értékű, modern mozirendszer, melyet az anyaországi Uránia Filmszínház és a szentendrei önkormányzat ajándékozott a céhes városnak. A projektoros filmvetítés állandó helyszíne a Vigadó kiállítóterme lesz, tájékoztatott a jövő hónapban induló filmklub vezetője, Damó Csaba. /(Gáll Zoltán): Mozi a Vigadóban mérleg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./2004. október 5.Okt. 4-én Kézdivásárhelyen, a Bod Péter Tanítóképzőben Bajcsi Ildikó, a főiskola tanulmányi igazgatóhelyettese nyitotta meg az új tanévet. Az elmúlt négy év során 980 tanító és óvónő tette le a véglegesítő, egyes és kettes fokozati vizsgát. Idén csak nappali tagozattal indulnak, a három évfolyamon összesen hatvanhárom diák huszonkét oktatóval kezdi meg az új tanévet. /Iochom István: Tanévnyitó a tanítóképzőn (Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./2004. október 6.Első alkalommal szentelnek püspököt Sepsiszentgyörgyön: okt. 8-án iktatja püspöki tisztségébe Adorjáni Dezső Zoltán lelkészt a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház. A tizenhat évig Bukarestben szolgált Adorjáni Dezső Zoltán Mózes Árpád püspököt váltja fel, aki 48 évi lelkészi és tizenkét évi püspöki szolgálat után ez év márciusában vonult nyugdíjba. Az új püspököt a lelkészek által javasolt jelöltek közül a 39 gyülekezet titkos szavazással, nagy többséggel (36 gyülekezet voksával) választotta meg. Adorjáni Dezső /sz. Brassó, 1964. ápr. 8./ édesapja ’56-os börtönviselt evangélikus lelkész. Adorjáni a teológián kívül filozófiát, pszichológiát és irodalomtörténetet is tanult. Bukarestbe került, ahol két évig segédlelkész, négy évig helyettes lelkész, 1994-től mostanáig parókus lelkésze a magyar és a román gyülekezetnek. 1991-től 2000-ig az egyházkerület belmissziói előadója, 1998-tól a brassói egyházmegye esperese, 2000-től az egyházkerület püspök-helyettese, főjegyzője. Adorjáni 1996-tól a tizennégy tagegyházat tömörítő Romániai Felekezetközi Bibliatársulat elnöke, szakfolyóiratokban megjelent tanulmányok és cikkek szerzője, a kilencvenes években ösztöndíjasként tanult Kasselben, Marburgban, Londonban, a berlini politológián, kutatói munkát is végzett, 1999 óta pedig a rendszeres teológia doktorandusa. – Az elmúlt években gyülekezetet alapítottak Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában. /Demeter J. Ildikó: Székelyföldre összpontosít az evangélikus egyház. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 6./2004. október 7.Okt. 6-án Kézdivásárhelyen A szülőföld szerepe a XX. század lírájában címmel szavalóversenyre került sor, majd a résztvevők kezükben egy-egy szál gyertyával a Vigadó elé vonultak, ahol az aradi vértanúkra emlékeztek. /Iochom István: Az aradi Golgotára emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./2004. október 7.Okt. 6-án a kézdivásárhelyi bíróságon újra elnapolták az ifjabbik Agache által kezdeményezett pert, mely Reiner Antal esztelneki házának megosztását célozza. /(Iochom): Újabb halasztás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./2004. október 13.A Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Megyei Könyvtár, a Székely Nemzeti Múzeum, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház, valamint a Kovászna Megyei Tanács szervezésében megkezdődtek Sepsiszentgyörgy az Őszi Művelődési Napok. Az október 23-án záruló rendezvény nemcsak a megye városaira, de a falvakra is kiterjed. Sepsiszentgyörgyön Jánosi József Háromszéki táncok c. könyvbemutatója után az Eszterlánc táncegyüttes, majd a Háromszék Táncegyüttes lépett fel. Délután a Hajnal akar lenni népdalénekes vetélkedő helyi elődöntőjére került sor. Kézdivásárhelyen a Magyar Mise rockoratóriumot mutatta be Tolcsvay László és Tolcsvay Béla, Kovásznán Incitato képzőművészeti kiállítást nyitottak meg, Zabolán pedig Kovászna és vidéke című könyvet mutatta be a két szerző, Váradi Péter Pál és Löwey Lilla. A következő napok programja is gazdag. Lesznek kiállítások, könyvbemutatók, előadások, író-olvasó találkozók, koncertek. Ezeken a napokon a Kovászna megyei múzeumokba, képtárakba ingyenes a belépés. /(Éltes Enikő): Őszi Művelődési Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2004. október 13.Okt. 12-én Kézdivásárhelyen, a Vigadó kistermében bemutatták Beke Ernő Üdvözlet Kézdivásárhelyről /Ambrózia Könyvkiadó/, című, helybeli képeslapokat megjelenítő, könyvét. /Iochom István: Üdvözlet Kézdivásárhelyről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./2004. október 29.Okt. 28-án tartotta az RMDSZ kampánynyitó rendezvényét Kézdivásárhelyen. Lovasok alkotta sorfal között vonult be a Vigadó épületébe Markó Béla, a szövetség államfőjelöltje, valamint az RMDSZ parlamenti képviselői, szenátorai, ügyvezető elnökei, önkormányzati tisztségviselői és a kézdivásárhelyi polgárok. Tamás Sándor képviselő köszöntötte az államelnök-jelöltet, valamint a közönséget. Markó Béla hangsúlyozta: nem programot kíván bemutatni, sokkal fontosabbnak tartja azokat az üzeneteket elmondani, eljuttatni a választópolgárokhoz, a magyarokhoz, amelyek meghatározó jellegűek lehetnek az elkövetkező időszakban, a közeledő választásokra való tekintettel. /Megkezdte választási kampányát az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./2004. november 8.Fábián Ernő tanár és közíró idén töltötte volna 70. évét. Róla emlékeztek meg nov. 6-án Kovásznán családtagjai, volt kollégái, tanítványai és tisztelői. Az eseményen jelen volt Németh Zsolt magyarországi politikus, a Fidesz országgyűlési képviselője is. A családi ház udvarán kezdődött Fábián Márta asszony, Ernő bácsi özvegye és Németh Zsolt leleplezte Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész bronzplakettjét. Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója Fábián Ernőhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg az emlékezőkkel, akit a helytállásnak, a vidéken való értékalkotás apostolának nevezett. Németh Zsolt elmondta: 1986-ban szakdolgozatát Fábián Ernő A tudatosság fokozatai című tanulmányában megjelent nemzetpolitikai gondolatairól írta. A városi művelődési házban tartott emlékkonferencián Németh Zsolt és Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, az MPSZ országos választmányának elnöke Fábián Ernő politikai örökségéről értekezett. Nemzetpolitikai gondolkodása kapcsán szó volt az autonómia és a kettős állampolgárság kérdésköréről is. Németh Zsolt elmondta: Magyarország lakosságának 45 százaléka rokoni szálakkal kötődik a határon túli magyarsághoz, ezért arra kéri a határon túli magyarságot: tekintsék sajátjuknak a referendumot, és hívják fel hozzátartozóikat, küldjenek egy képeslapot magyarországi rokonaiknak, és mondják meg nekik: vegyenek részt a referendumon, és szavazzanak igennel. Molnár Gusztáv, Bíró Béla és Lőrincz Csaba politológusok a Limes Kör – melynek Fábián Ernő is tagja volt – örökségéről vitáztak. Molnár Gusztáv Fábián korábbi meglátásaira utalva elismerte, hogy tíz évvel ezelőtt Fábián Ernőnek igaza volt. Mint mondta, ő mindig azt vallotta, hogy a társadalom alfája és ómegája a pluralizmus. Az egységmítosznak vége. /Bodor János: A helytállás apostola. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./2004. november 8.A Kriza János Országos Balladamondó Versenynek adott otthont hét végén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) a középiskolások számára évente megrendezi a nagy népdalgyűjtőről elnevezett balladamondó versenyt, amelyen idén első ízben szakiskolások is részt vettek. A diákokat Ördög-Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke köszöntötte. A balladamondó verseny első díjazottja Kovács Réka, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákja lett. /Nagy Zsuzsanna: A szép magyar nyelv igazi forrásai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./2004. november 12.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület oktatási főtanácsosa, Tolnay István is úgy látja: a felekezeti oktatást és annak állami finanszírozását nem a felekezeti törvényben, hanem külön jogszabályban, illetőleg az oktatási törvény külön fejezetében kell rögzíteni. Asztalos Ferenc, a képviselőház oktatási bizottsága tagjának szerint az RMDSZ és a történelmi magyar egyházak által közösen kidolgozott oktatási törvénytervezet 26 cikkelyéből az oktatási tárca 20-at már elfogadott, és saját törvénytervezetébe foglalt. Iskola (oszt. száma/ összlétszám): Segítő Mária Róm. Kat. Teológiai Gimnázium, Csíkszereda 13/356; Árpádházi Szt. Erzsébet Róm. Kat. Teol. Gimn., Gyimesfelsőlok 15/370; Gróf Majláth Gusztáv Kollégium, Gyulafehérvár 4/100; Nagy Mózes Gimnázium, Kézdivásárhely 1/16; Hám János Róm. Kat. Gimnázium, Szatmárnémeti 12/339; Szt. László Róm. Katolikus Gimnázium, Nagyvárad 8/254; Bolyai Farkas Gimnázium, Marosvásárhely 1/19; Római Katolikus Teológiai Gimnázium, Kolozsvár 5/130; Gerhardinum Róm. Kat. Líceum, Temesvár, román tannyelvű 4/112; Gerhardinum Róm. Kat. Gimn., Temesvár, magyar tannyelvű 4/53; Lóránffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyvárad 13/345. Óvodák a Királyhágómelléki Ref. Egyházkerületben 9/192; Református Gimnázium, Szatmárnémeti 19/497; Wesselényi Miklós Kollégium, Zilah 12/319; Református Kollégium Kézdivásárhely 8/211; Református Kollégium, Kolozsvár 10/268; Református Kollégium, Marosvásárhely 8/234; Református Kollégium, Nagyenyed 3/64; Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy 8/217; Baczkamadarasi Kis Gergely Ref. Koll., Székelyudvarhely 8/225; Unitárius Gimnázium, Székelykeresztúr 6/136; János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár 8/200 /Benkő Levente: Konszenzus a felekezeti oktatás ügyében? = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./2004. november 17.Kézdivásárhelyen a Vigadó zsúfolásig megtelt nov. 15-én, a Népi Akció színeiben induló Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács választási jelölt- és programbemutató kampánygyűlésén, melyre meghívták Bayer Zsolt budapesti újságírót, Szabó Csilla, Sasvári Sándor, Beregszászi Olga és Homonyik Sándor anyaországi előadóművészeket, akik erdélyi körútjuk első állomására érkeztek. Bayer Zsolt elmarasztalta Markó Bélát és az RMDSZ csúcsvezetőségét, mondván, félrevezetik a magyar közösséget, nem mondanak igazat, visszautasították az SZNT népszavazási kezdeményezését. Ha most az RMDSZ bejut a román parlamentbe, mondotta, a következő négy évben ismét lekerül napirendről az autonómia ügye. Elmondta: a kommunista diktatúra éveiből, a nyolcvanas évekből három nevet ismert: Doina Cornea, Smaranda Enache és Tőkés László – ők nyíltan szembe mertek szállni a Ceausescu-diktatúrával. Bayer a kettős állampolgárság kérdésére is kitért, lélekkufároknak nevezve a mostani magyarországi kormányzó pártokat. Ezt követően bemutatkoztak a Népi Akció színeiben induló MPSZ-es szenátor- és képviselőjelöltek: dr. Csapó József, Benkő Emőke, dr. Fekete Károly, Benedek Barna József, valamint Bereczki Kinga, Sánta Imre, Benkő Árpád Jenő, Cseh Béla és Gazda Zoltán. Szász Jenő, az MPSZ országos elnöke, Székelyudvarhely polgármestere az RMDSZ tizenöt éves kudarcait, megvalósítatlan választási ígéreteit vette számba. /Iochom István: Főrészvényesek Magyarországon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./2004. november 19.Alig két hónapig jelet meg a Ziua bukaresti kap kiadása, a székelyföldi terjesztésre szánt magyar nyelvű napilap, A Nap. A lap hevesen támadta az RMDSZ jelöltjeit a parlamenti választási kampányban. Kállai László, A Nap főszerkesztője a lap megszűnése után megtagadott mindennemű nyilatkozatot. Ugyancsak tiszavirág életű volt az előző próbálkozás, a hetilapként megjelent A Nap, 1998. augusztusától 1999. szeptemberéig. /Albert Endre. Újra befellegzett A Nap-nak. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 19./ Az A Nap szept. 13-tól nov. 9-ig jelent meg. A román tulajdonú, román irányítású lap kimúlása nem olyan nagy szomorúság számunkra, írta Gálfalvi Csaba. /Gálfalvi Csaba: Ha meghal A Nap. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 19./2004. november 22.Nov. 20-án Kolozsváron tartotta közgyűlését a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Kötő József, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke az eddigi munka elismeréseként, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak Kájoni-emlékplakettet nyújtott át. Az RMD elnöke, Guttman Emese beszámolójában részletesen kitért tevékenységük minden vonzatára. Az RMD jövő évi munkatervét Bartók Béla halálának 50. és Farkas Ferenc születésének 100. évfordulója határozza meg. Az elnöki beszámolót két előadás követte a gregorián énekekről és az egyházzenei kultúra ápolásáról, majd Kelemen Antal, a fúvószene-szövetség vezetője, az utóbbi tíz év mérlegét ismertette. Jelenleg öt megyében (Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár és Brassó) működik fúvószene-együttes, és több a szakember, mint egy évtizede. A vezető szerepet a háromszéki együttesek (Uzonban, Kézdivásárhelyen, Barátoson és Rétyen) játsszák, de Hargitában 25 településen alakult (újjá) hasonló gárda. A közgyűlésen díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérteket: dr. Almási István néprajztudóst, Vizsnay Csaba zenetanárt, a nagykárolyi Katolikus Líceum igazgatóját, Gáspár Attila zenetanárt, zilahi karnagyot, Kállay Miklós Tünde zenetanárt, a Kolozsmonostori Református Énekkar karnagyát, és Cacu Mirceát, a bélteki és mezőpetri fúvószenekar karnagyát. /Ördög I. Béla : "Teremtsük meg az éneklő Erdélyt". A Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlése. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2004. november 25.Nov. 24-én zsúfolásig megtelt a marosvásárhelyi sportcsarnok az RMDSZ kampányzáró rendezvényén. Nagy Zsolt, a kampánystáb vezetője arra kérte a magyarságot, hogy legyenek ott nov. 28-án a választáson, hogy az RMDSZ erős maradjon a következőkben is. Dr. Kelemen Attila Maros megyei RMDSZ-elnök után Markó Béla államelnökjelölt szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy Vásárhelytől Vásárhelyig (Kézdivásárhelytől Marosvásárhelyig), közösségtől közösségig, magyarságtól magyarságig folyt a kampány. „Az RMDSZ ernyője 15 éve véd minket, és még sokáig kell védenie, mert nem mindig süt a nap. Mindenki befér az RMDSZ ernyője alá.” Koncz Zsuzsa és Bródy János adott koncertet, majd színpadra léptek az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei az egész országból. /Nagyálmos Ildikó: Kampányzáró Marosvásárhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 25./2004. november 27.Kézdivásárhelyen rendezték meg a felső-háromszéki református kórusok találkozóját. A rendezvény a főtéren, Gábor Áron szobrának a megkoszorúzásával kezdődött. A református templomban a helybeli kórus mellett a bodoki, a baróti, a kalotaszegi Kőrösfő és kantai római katolikus templom énekkara lépett fel, összesen százhetvenöt énekes. A szervezők minden kórust Beke Ernő Üdvözlet Kézdivásárhelyről című, képeslapokat bemutató könyvével ajándékoztak meg. /Iochom István: Református kórusok találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./2004. november 27.Nov. 26-án megnyílt Kosztándi Katalin és Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi képzőművészek közös tárlata Gyergyószentmiklóson, a Pro Art Galériában. A kiállítás alkalmával ismertették a két művész munkásságát bemutató, a Pallas–Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent albumokat is. Kosztándi Katalin beszélt vízfestményei, pasztellképei és grafikái üzenetéről. /Bajna György: Kiállítás és könyvbemutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||