|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2000. október 26.A magyarországi Fejér megyéből érkeztek küldöttek - polgármesterek, tanácsosok - Kolozsvárra, okt. 25-én tárgyaltak a Kolozs megyei tanácsosokkal. A magyarországi vendégek ezzel viszonozzák itteni kollégáik áprilisban tett Fejér megyei látogatását. A megbeszélésen részt vett Ioan Rus Kolozs megyei tanácselnök, Serban Gratian és Kerekes Sándor alelnökök, Alföldi László magyar főkonzul, valamint Bogdan Cerghizan prefektus. Az üdvözlő beszédekben kiemelték: elsőrendű fontosságú, hogy kiépítsék a térségek közötti és határokon átnyúló együttműködést. Alföldi László főkonzul fontosnak ítélte, hogy erre a találkozóra a két választás között került sor, hiszen ez is mutatja a valós együttműködési szándék folytatását. Fertő László, a Fejér megyei közgyűlés elnöke bemutatta megyéjüket, hangsúlyozva, hogy Fejér megye Magyarország legfejlettebb megyéi közé tartozik, hiszen Budapest után náluk a legnagyobb az egy főre eső nemzeti bruttó össztermék. Elmondta, hogy kapcsolatot szeretnének teremteni több Kolozs megyei településsel és polgármesterrel. Fertő László elmondta, hogy szándéknyilatkozatot ír majd alá itteni kollégájával, Ioan Rus megyei elnökkel, amely a két megye szorosabb jövőbeni kapcsolatáról szól. /(újvári:) Komoly kapcsolatteremtési szándék Kolozs megyével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2000. október 27.A Fejér megyei küldöttség polgármesterei látogatták Kolozs megye különböző településeit. Fejér megyei képviselői Kőrösfőre, Szamosújvárra, Tordaszentlászlóra Járavizére, Székbe látogattak, okt. 27-én további községekbe kalauzolják el őket. /Szamosújváron a Fejér megyeiek. Községeket látogatnak a magyarországi polgármesterek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2000. október 28.A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatás-tudományi Karával közösen meghirdeti a "Távoktatási Rendszer a Helyi Közigazgatásban" nevű program második szakaszát. A program hat erdélyi megyében /Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros és Szatmár/ működik, az anyagi hátteret az Európai Unió PHARE-programjának két alapja, az Alap a Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért (FMAPL) és "A Demokráciáért", illetve az Alapítvány a Nyílt Társadalomért biztosítja. A képzésen résztvevők oktatócsomagot kaptak kézhez, melynek segítségével a tananyagot önállóan elsajátíthatták. Az oktatáscsomag román nyelven íródott, magyar nyelvű változata nemsokára magyar nyelven is hozzáférhető lesz. /A Civitas Alapítvány sajtóközleménye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 28./2000. október 30.Okt. 29-én felavatták a tordai csatában 1944. szeptember 13. és október 8. között elesett hősi halottak emlékművet, a kopjafát. Az emlékünnepségen jelen volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Kötő József oktatási államtitkár, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Ravasz István alezredes, hadtörténész, a Honvédelmi Minisztérium képviselője is, Pataky József tordai RMDSZ-elnök, aki a honvédsírok feltárásában és rendbehozásában oroszlánrészt vállalt, hangsúlyozta: a tordai honvédtemetőben 183 hősi halált halt katona nyugszik, ezek közül 140 honvéd neve ismert. A felállított emlékoszlop nemcsak a tordai temetőben nyugvó katonák emlékét őrzi, hanem a tordai csatában elesett több mint 2000 hősi halottét is. (Az RMDSZ tordai szervezete már 1995-ben ünnepség keretében emlékezett meg a második világháborúban hősi halált halt vagy szovjet fogságba elhurcolt honvédekről és ártatlan polgárokról.) Emlékbeszédet mondott Ravasz István, Eckstein-Kovács Péter és Kónya-Hamar Sándor, majd Pataky József leleplezte az 1944-es csatában elesettek emlékére felállított kopjafát. /Kopjafát állítottak Tordán az 1944-es csatában elesettek emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./2000. október 31.Ok. 30-án közel hatvanan voltak jelen Kolozsvár főterén Mátyás király szobrának megkoszorúzásánál. Részt vettek az RMDSZ parlamenti jelöltjei, a helyi önkormányzat képviselői és a kolozsvári polgárok. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének felkérésére a Közterület-fenntartó Vállalat virágokkal ültette be a szobor talapzatánál található ágyást. Kónya-Hamar Sándor képviselő elmondta: ez volt az első lépés a szoborkörnyezet rendbetételére, amely egyfajta cáfolatként tekinthető a rendőrparancsnoknak korábban tett kijelentésére, hogy "nem lehet büntetni azt, amit nem lehet letaposni". Az RMDSZ megyei szervezete a jövőben is folytatja a szobor és környezete védelme érdekében foganatosított akciót. Ugyanakkor felhívást intéznek minden Kolozsvárról elszármazott külföldi polgárhoz, hogy nemzetiségüktől függetlenül támogatást, segítséget nyújtsanak a szobor restaurálásához. /Összefogásra szólít fel az RMDSZ. Mátyás király szobrát meg kell menteni! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2000. november 2.A Szekuritáté Irattárait Átvilágító Országos Bizottság nov. 1-jén közölte az első eredményeket a parlamenti jelöltek szekus-dossziéinak ellenőrzéséről. Az eddig nyilvánosságra hozott listán 62 személy szerepel, közöttük Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Frunda György szenátor, az RMDSZ államfő-jelöltje, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Szilágyi Zsolt Bihar, Vajda Ferenc Tulcea megyei képviselő. A bizottság megállapította: a 62 személy közül egyik sem volt a Szekuritáté vagy más hírszerző szolgálat informátora, és nem működött együtt ezekkel. /Átvilágították Markó és Frunda dossziéját. Eddig tiszta a vizsgált RMDSZ-es politikusok múltja. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./2000. november 4.Második alkalommal rendezték meg Székelyudvarhelyen a Székelyföldi Turisztikai Konferenciát. A nov. 3-i megnyitón közel százan voltak jelen Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs és Fehér megyékből, turisztikai cégek képviselői, szakemberek, különböző intézmények képviselői. A konferencián részt vettek magyarországi (Veszprém megyei) szakemberek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének szaktanácsadója is. /Székelyföldi turisztikai konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./2000. november 6.Kéthetes kampánykörútra indult tucatnyi lelkes magyar fiatal, akik november 5-én három kiplakátolt autóval indultak el Gyergyószentmiklósról. Az erdélyi körút célja: eljuttatni a magyar fiatalokhoz az RMDSZ üzenetét. A Mi Erdélyben utazunk mottó kettős értelmet takar: nemcsak az utazás jellegére utal, hanem hangsúlyozza azt is, hogy nagyon sok fiatal Erdélyben gondolkodik, bízik abban, hogy Erdélyben van megélhető, bíztató jövő. A Kézdivásárhelyről induló karaván az elmúlt hétvégén bejárta a környező falvakat. A napokban Kovászna és Hargita megyében járó karaván Szatmár, Bihar megyében folytatja útját. Szilágy és Kolozs megyében is megfordul az ifjúsági karaván, majd Maros megyébe utaznak, végül pedig visszatérnek Hargita megyébe. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 6. - 1843. sz./2000. november 7.A Szatmár Megyei RMDSZ óvást nyújtott be a törvényszéken a Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt szabálytalan választási benevezése ellen. Az RMDSZ megyei vezetősége azzal indokolja lépését, hogy a Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt - ellentétben a választási törvény előírásával, amely szerint egy párt egy jelöltet csak egy megyében nevezhet be -, ők ugyanazt a listát hat megyében tették le. A Szatmár Megyei Törvényszék nov. 6-án helyt adott az RMDSZ óvásának. A nevezést eddig elutasította Kolozs, Maros, Kovászna megye is, ahol ugyanaz a lista jelent meg a Szabad Demokrata Párt részéről. /A Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt kizárja magát a választásokból. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 7./2000. november 14.Nov. 13-án váratlanul véget ért az a per, amelyet Sabin Gherman, a Pro Transilvania Egyesület (PTE) elnöke ellen indított mintegy másfél évvel ezelőtt az RTDP, RNEP és az NRP: az egyesületet törvénytelennek ítélte meg a Kolozs megyei táblabíróság. Sabin Gherman kijelentette, hogy nem érte teljesen váratlanul a döntés. Gherman a táblabírónak a Helsinki Értekezlet gyülekezeti szabadságra és szabad véleménynyilvánításra vonatkozó cikkelyeit hozta fel, de hiába. Gherman most külföldre utazik, hogy a nyugati politikusok figyelmét felkeltse a romániai helyzet iránt. Rövidesen tüntetéseket szervez a különböző nagykövetségek előtt. Kijelentette, hogy nem szünteti meg a Pro Transilvania Egyesületet. Jelenleg 32 ezer tagjuk van. - Gherman nem fél a letartóztatástól. /Szabó Csaba: Illegalitásba kényszerült a Pro Transilvania Egyesület. Sabin Gherman nem fél a letartóztatástól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./2000. november 17.A Gál Kelemen Oktatási Központ ismert intézménye a kolozsvári, illetve Kolozs, és a vele szomszédos megyék magyar tanítói, tanárai számára. 1992 óta szolgálja a magyar nyelvű oktatásban dolgozók szakmai problémáinak megoldását, segíti a szakmai továbbképzést, értékes a szakkönyvtára. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Erdélyben ez a negyedik központja. Nov. 4-én ünnepélyes keretek között avatták a kolozsvári pedagógusok a felújított két termet. Az oktatási központ vezetője, Szőcs Judit tanárnő avatóbeszédében megemlékezett a központ születéséről, tevékenységének nyolc évéről. Az avatón az RMPSZ országos elnöke, Lászlófy Pál kiemelte az Erdélyben működő oktatási központok fontosságát, jelezte, hogy mindegyik egy-egy régióban fogja össze a magyar pedagógusok törekvéseit: Csíkszeredában az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza keretében működik, Váradon a párciumi pedagógusok munkáját segíti, Szovátán pedig a Teleki Oktatási Központ nyújt lehetőséget szaktanácskozások, találkozók, konferenciák szervezésére. A magyar irodalom tanításához gazdag videokazetta gyűjteményből lehet kölcsönözni. A magyar zeneoktatásban is tudnak segíteni a zenetanároknak. Az oktatási központ összegyűjti az értékes tanári szakdolgozatokat. /Cs. Kovács Katalin: Így érdemes... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./2000. november 22.Nov. 21-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában tartotta az RMDSZ országos kampányzáró gálaestjét, Erdélyben a jövő mottóval. "Az elmúlt 10 esztendőben sikerült visszaszerezni az erdélyi magyarság számára a múltat, sikerült és sikerülni fog visszaszerezni elkobzott házainkat, földjeinket, erdeinket. Az elkövetkező évek feladata visszaszerezni a jövőbe vetett hitet és bizalmat. Ehhez szükséges az egységes és erős parlamenti képviselet" - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök. Takács Csaba, az RMDSZ Országos Kampánystábjának vezetője beszédében figyelmeztetett arra, hogy nov. 26-án az RMDSZ-re leadott szavazatok az erdélyi magyar közösség erejét mutatják meg. Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje, Tamási Áron ismert szavaira utalva hangsúlyozta: Mi, erdélyi magyarok ebben a világban itt vagyunk otthon benne. Nekünk itt kell maradnunk, hogy otthon legyünk valahol a világon és ez rajtunk múlik. A magyar kormány üzenetét Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter továbbította, kifejtve, hogy az RMDSZ szereplése a romániai választáson az egész nemzet számára fontos. Sikeres volt az ünnepi gálaműsor is, fellépett többek között Kilyén Ilka és a Maros Néptáncegyüttes. - A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Markó Béla hangsúlyozta, hogy választási körútjuk során felmérték a magyar közösségek, kistelepülések problémáit. Markó Béla bevezető beszédében rámutatott: az RMDSZ helyesen döntött, amikor a programjában jelentős hangsúlyt fektetett a regionális fejlesztés kérdéskörére. Leszögezte: az RMDSZ nem fog koalícióra lépni egy olyan párttal, amely nem ismeri el a kisebbségi jogokat, ellenzi a privatizációt és elutasítja az elkobzott javak visszaszolgáltatását. A Szövetség csupán akkor hajlandó újabb kormányzati szerepre, amennyiben konkrét biztosítékokat kap arra, hogy az állami magyar egyetem, a tulajdontörvények, az egyházi ingatlanok, a közigazgatási decentralizáció, valamint az anyanyelvhasználat kérdésében tartós megoldás születik. Takács Csaba ügyvezető elnök elmondta, hogy az RMDSZ kampánykaravánja több mint 3 ezer kilométert tett meg Erdélyben. Az RMDSZ vezetői egyetértettek abban, hogy amennyiben a szélsőnacionalista Nagy-Románia Párt államelnökjelöltje kerülne be a választás második fordulójába ez rendkívül súlyosan érintené és lelassítaná az ország európai integrációját. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 22. - 1856. sz./ Az RMDSZ kampányzáró rendezvényén részt vevő Deutsch Tamás magyar ifjúsági és sportminiszter Marosvásárhely felé menet Kolozsváron is rövid időre megállt. A miniszter felkereste az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét. A beszélgetésen felmerült az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek és a magyar ifjúsági és sportminisztérium közötti további együttműködés kérdése is. /Deutsch Tamás Kolozsváron, = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2000. november 27.Kónya-Hamar Sándor képviselő, Kolozs megye RMDSZ elnöke a választást értékelte: sajnos, előrelátható volt Corneliu Vadim Tudor előretörése. Az RMDSZ pedig nem tehetett mást, minthogy egy erős parlamenti csapat kialakítására koncentráljon. A szövetség a továbbiakban sem tágít politikai célkitűzéseitől, és próbál kitartani mindamellett, ami a demokrácia szabályaiba belefér. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./2000. november 27.Nov. 25-én Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban kiosztották a pedagógustársadalom egyik legmagasabb kitüntetését, a Kolozs megyei érdemes oktató-nevelő díjakat. Wolff Rudolf igazgató házigazdaként üdvözölte a jelenlevőket, majd Székely Géza, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke méltatta az eseményt. Idén 18 pedagógust díjaztak. /Szabó Csaba: Kiosztották a megyei érdemes oktató-nevelő díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./2000. november 28.Az erdélyi megyék többségében a szavazáson való részvételi arány meghaladta az 50%-ot - jelentette a Mediafax az urnák lezárása előtt egy órával mért adatokra hivatkozva. Kolozs megyében a szavazati joggal rendelkezők 61,1%-a járult az urnákhoz, Kolozsváron pedig 60,5%-a. Fehér megyében a választói névjegyzéken szereplők közül 62,95 %, Beszterce-Naszód megyében 56,34 %, Szilágy megyében pedig 62,84 % vett részt a szavazáson. /Erdélyben is átvették a vezetést a kommunisták és a nacionalisták. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./2000. november 29.Az összes leadott szavazat: 11 069 149. Lokodi Edit Emőke, a Központi Választási Bizottság RMDSZ-es tagja arról tájékoztatott, hogy a szavazatok 98,05 százaléka alapján az államfő-jelöltek - százalékban kifejezve - a következő teljesítményt érték el: Ion Iliescu - 36,61, Corneliu Vadim Tudor - 28,47, Theodor Stolojan - 11,80, Mugur Isarescu - 9,49, Frunda György - 5,83, Petre Roman - 3,00, Teodor Melescanu 1,92. A második fordulóba az SZDRP és a Nagy-Románia Párt jelöltje került be. Mind a szenátust, mind pedig a képviselőházat az említett két politikai alakulat fogja "uralni". Mindkét házba ugyanaz az öt párt került be, a mandátumokat tehát ezek között fogják elosztani, egyelőre a következő arányokban: szenátus: SZDRP 37,35, NRP 21,10, DP 7,61, NLP 7,48, RMDSZ 6,49 százalék; képviselőház: SZDRP 36,88, NRP 19,58, DP 7,06, NLP 6,90, RMDSZ 6,38 százalék. Az RDK 5,26, illetve, 5,01 százaléknyi szavazatot összesített, ami messze elmaradt a 10 százalékos választási küszöbtől. - Térképre kivetítve, a politikai erőviszonyok a következőképpen alakultak. Az elnökválasztás tekintetében Ion Iliescu uralta az egy Tulceát kivéve, ami C.V.Tudoré lett, egész Munténiát és Moldovát. Erdélyben viszont 12 megyében a Nagy-Románia Párt jelöltje vitte a prímet, míg Frunda György Szatmár, Maros, Hargita és Kovászna megyében lett első. Ami a pártokat illeti, ott főleg Erdélyben színesebb a kép. A szenátor-jelöltekre leadott szavazatok tekintetében az RMDSZ Szatmár, Szilágy, Maros, Hargita és Kovászna megyében lett első, míg az NRP Arad, Fehér, Kolozs, Szeben és Beszterce-Naszód megyében. Minden más megyében az SZDRP-é lett az elsőség. A képviselők tekintetében csak annyiban változik a helyzet, hogy az RMDSZ Biharban is tarolt, míg az NRP teljesítménye némileg gyengébb volt, csak három megyében, méghozzá Kolozsban, Aradon és Beszterce-Naszódban került többségbe. - Az RMDSZ nagyjából megismételte négy évvel ezelőtti teljesítményét, ami a két lépcsőben végrehajtott újraleosztás nyomán mindenképpen több parlamenti helyet fog jelenteni. - Olyan szabálytalanságok nem voltak, amelyek lényegesen befolyásolták volna a végső eredményeket. Néhány helyen elvesztették a pecséteket, a leadott statisztikákban nem egyeznek a számok, például kevesebb az érvényes és jegyzett szavazat, mint a kiadott szavazólap, amiből esetleg arra lehet következtetni, hogy imitt-amott elvettek néhány szavazatot egyik vagy másik párttól. /Gyarmath János: '96-os formáját hozta az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./2000. november 29.Nov. 28-án rendkívüli sajtóértekezletet tartott Kolozsváron a Nagy-Románia Párt Kolozs megyei vezetősége. Többek között jelen volt Gheorghe Funar főtitkár és Ioan Mihai Nastase az NRP megyei szervezetének elnöke. Elmondták: véleményük szerint a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt támogatói Corneliu Vadim Tudorra voksolnak a második fordulóban. Meggyőződésük, hogy ugyanezt teszik a magyarok, a székelyek, a csángók, sőt még a zsidók is, hiszen "az NRP-ben mind a négy kisebbség képviselteti magát". Szerintük a Nagy-Románia Pártot semmiképp sem lehet szélsőséges alakulatnak minősíteni. A Corneliu Vadim Tudor pártelnök által nyilvánosságra hozott, "az ország megmentését" szolgáló Sürgősségi Programban az szerepel a Románellenes Tevékenységeket Kivizsgáló Országos Bizottság létrehozása. A program második pontja: hatalomra jutás esetén betiltják a "szegregacionista RMDSZ-t". Arra kérdésre, hogy az RMDSZ betiltása esetén mi történik majd a szövetség vezetőivel, a sajtótájékoztatón elmondták: A törvénytelenül működő RMDSZ vezetőit Vadim védelme alá vonja. Ha a román állami hatóságok, a Román Hírszerző Szolgálat, az ügyészség arra a következtetésre jut, hogy megszegték az ország törvényeit, akkor az igazságszolgáltatás kezére adjuk őket. A sürgősségi program szerint a Nagy-Románia Párt a román állam hatalmának visszaállítását tervezi azokban a régiókban, amelyeket állítólag az RMDSZ és Magyarország ügynökei gazdaságilag gyarmatosítottak. - A Nagy-Románia Párt kivizsgálja majd az olyan üzletemberek tevékenységét, mint Erdély Ede, akinek nevéhez sok sötét ügylet fűződik. Kivizsgálják majd azt is, hogy a székelyek miért vágták ki az erdőket. "Megengedhetetlen, hogy elkótyavetyéljék a román állam kincseit" - mondta Gheorghe Funar. - A Nagy-Románia Párt főtikára "Románia és Besszarábia" mihamarabbi egyesülését szeretné. Azt akarják, hogy a moldovai állampolgárok ne útlevéllel, hanem személyazonossági igazolvánnyal utazhassanak az országba. /Kiss Olivér: Törvényen kívül helyeznék az RMDSZ-t. A magyar cégek bezárásával fenyegeztőznek Vadimék. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./2000. december 1.December 2-4. között Erdély-szerte megemlékezéseket és találkozókat szerveznek a helyi magyar közösségek a moldvai csángósággal szembeni szolidaritás és segítőkészség jegyében. Erdély kisebb-nagyobb települései egy-egy moldvai csángó falu küldötteit fogadják, és velük közös ünnepi megemlékező programot szerveznek. Ezzel kívánják felhívni a helyi közösségek figyelmét arra, hogy a moldvai csángómagyar lakosság teljes felszámolásának megakadályozása magyar közösségünk összefogása nélkül nehezen elkerülhető. Kolozsvár Klézse csángómagyarjainak küldötteit fogadja. Dec. 2-án nyílik a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén a kiállítás, a csángók életét bemutató vetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel. Délután a Heltai Alapítvány Pinceklubjában bemutatják egy csángó néptáncegyüttes németországi útjának rövid filmjét. A klézsei vendégek bemutatják zenéjüket és táncműsorukat a kolozsvári érdeklődőknek. A csángó táncház keretében tanítani is fogják táncukat. Kolozsvári látogatásukat Mátis Jenő és Kónya-Hamar Sándor képviselők, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és több kolozsvári vállalkozó pénzadománya, az Apáczai Csere János és Báthory István Líceum szállásadó támogatása, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Tranzit Ház, valamint a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány programszervezési együttműködése tette lehetővé. A Heltai Alapítvány Magyar meséskönyvet a csángó földre elnevezésű karácsonyi könyvgyűjtő akciót indít. /Pillich László: Kolozsvári csángó napok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./2000. december 4.Közzétették a november 26-i szavazás végleges eredményeit. Az RMDSZ a 140 fős szenátusban az eddigi 11 mandátummal szemben 12 mandátumhoz, a 327 fős képviselőházban a korábbi 25 hellyel szemben 27 helyhez jutott. Az RMDSZ hat erdélyi megyében végzett az élen. A szövetség szerezte meg Szatmár megye mindkét szenátori helyét, s a korábbi kettő helyett három képviselőt küldhet. Hargita megyének továbbra is csak RMDSZ-es szenátorai és képviselői lesznek, Kovászna megyében pedig csak a választásokon győztes PDSR jutott egy képviselői helyhez az RMDSZ-en kívül. A szórványban élő magyarok Hunyad megyében képviselői mandátumhoz jutottak, és első alkalommal lesz parlamenti képviselője az RMDSZ bukaresti szervezetének. Ez utóbbi a külföldön leadott szavazatoknak köszönhetően történhetett meg. Az RMDSZ képviselői: Arad megye - Tokay György (ügyvéd, 61 éves) Bihar - Szilágyi Zsolt (politológus, 32), Fazakas László (református lelkész, 43), Székely Ervin (jogász, 43); Brassó - Kovács Csaba (jogász, 45); Bukarest - Pataki Júlia (jogász, 33); Hargita - Ráduly Róbert (mérnök, közgazdász, 32), Asztalos Ferenc (tanár, 55), Garda Dezső (tanár, 52), Antal István (mérnök, 52), Kelemen Hunor (állatorvos, tanár, 33); Hunyad - Winkler Gyula (mérnök, 36); Kolozs - Kónya-Hamar Sándor (filozófus, tanár, 52), Vekov Károly (tanár, 53); Kovászna - Márton Árpád (színész, 45), Tamás Sándor (jogász, 34), Birtalan Ákos (közgazdász, 38); Máramaros - Böndi Gyöngyike (közgazdász, 48); Maros - Kelemen Atilla (állatorvos, 52), Kerekes Károly (jogász, 52), Borbély László (közgazdász, 46), Makkai Gergely (meteorológus, 48); Szatmár - Varga Attila (jogász, 37), Pécsi Ferenc (közgazdász, 56), Erdei Doloczky István (mérnök, 45); Szilágy - Vida Gyula (jogász, közgazdász, 68); Temes - Toró Tibor (fizikus, 43). Az RMDSZ szenátorai: Bihar megye - Pete István (közgazdász, 47), Calarasi - Vajda Borbála (geofizikus mérnök, 42); Hargita - Verestóy Attila (mérnök, 46), Sógor Csaba (református lelkész, 36); Kolozs - Eckstein Kovács Péter (jogász, 44); Kovászna - Puskás Bálint (jogász, 51), Németh Csaba (tanár, 49); Maros - Markó Béla (tanár, 49), Frunda György (ügyvéd, 49); Szatmár - Szabó Károly (mérnök, 57), Kereskényi Sándor (tanár, 49); Szilágy - Seres Dénes (jogász, 47). /Harminckilenc RMDSZ-honatya a parlamentben! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./2000. december 4.Hiába reménykedtek Kolozs megyében, az RMDSZ-nek nem sikerült a harmadik képviselői mandátum, a megyében maradt az egy szenátori /Eckstein-Kovács Péter/ és két képviselői /Kónya-Hamar Sándor és Vekov Károly/ mandátum. - 1990-ben Kolozs megyében az RMDSZ képviselőházi lista 88 126 szavazatot kapott, a szenátori pedig 89 953-et. Ez a szavazatarány akkor 3 képviselői és 1 szenátori mandátumot ért. /Pillich László, Eckstein-Kovács Péter, és Podrádszky László, majd az 1992 februárjában lemondott Eckstein-Kovács helyébe lépő Balázs Sándor képviselő, a szenátor pedig Szőcs Géza volt./ 1992-ben az RMDSZ 3 képviselői mandátumot (74 216 szavazat), 1 szenátusi mandátumot (74 684 szavazat) nyert. Képviselők: Sinkó István, Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenő. A Sinkó István halálával megüresedő helyet Neményi-József Nándor vette át, akit később kineveztek a Versenytanács tagjává, ezért le kellett mondania mandátumáról. Őt Bitay Levente követte. A Kolozs megyei szenátori tisztséget 1992-1996 között Buchwald Péter töltötte be. 1996-ban: 2 képviselői mandátum (72 633 szavazat), 1 szenátusi mandátum (74 181 szavazat). Képviselők: Kónya-Hamar Sándor és Mátis Jenő, szenátor: Eckstein-Kovács Péter. 2000-ben tovább csökkent a szavazatszám: a képviselői listára 69 323-an, a szenátori listára pedig 69 221 érvényes szavazatot adtak le. Fehér megyében 1990-ben egy RMDSZ-es képviselő jutott be Brendus Gyula személyében, 1992-ben pedig egy szenátor, ezt a tisztséget Incze István töltötte be. 1996-ban, és 2000-ben sem sikerült képviselői vagy szenátori mandátumra szert tenni. Beszterce-Naszód megye 1990-ben 1 RMDSZ-es képviselővel rendelkezett (Szilágyi János), 1992-ben szintén egy képviselőt küldött (Szilágyi Zoltán), 1996-tól nincs RMDSZ-es parlamenti képviselője. Szilágy megyének 1990-től 1 képviselője, és 1 szenátora van. 2000-2004 között Vida Gyula a negyedik, Seres Dénes pedig a harmadik mandátumát kezdi. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Több RMDSZ-mandátum a törvényhozásban. Kolozs megyének mégsem jutott harmadik képviselői hely. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./2000. december 11.Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: az a tény, hogy a két rossz közül kellett választani, önmagáért beszél. - Ez nem jelent mást, mint a politikai kényszerhelyzet valóságát. Számunkra azt jelzi, hogy következetesen ki kell tartanunk amellett, amit tíz évvel ezelőtt felvállaltunk. Újra ellenzéki helyzetben, ugyanazzal a politikai párttal, a nacionalizmus rejtett, bujtatott arcával kell szembenéznünk most is, és ilyen körülmények közt megvédenünk kisebbségi értékrendünket, jogainkat. Az a tény, hogy tíz év után onnan kell folytatnunk, ahol 1990-ben elkezdtük, ismételten azt jelzi: az RMDSZ csak önmagában bízhat, az erdélyi magyarság csakis önmagára számíthat. /Kónya-Hamar: Az erdélyi magyarság csakis önmagában bízhat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2000. december 12.Dec. 12-én tartja tisztújító közgyűlését az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezt megelőzően, dec. 11-én az Igazgatótanács ülésezett, amelynek napirendjén a püspökválasztás előkészítése szerepelt. Hat évenként tartanak tisztújítást. Ez alkalommal megújítják az összes egyházkerületi tisztségviselő mandátumát, püspököt, főjegyzőt, főgondnokot, generális direktort, aljegyzőt, igazgatótanácsi tagokat, bizottsági képviselőket stb. választanak. A jelöléseket a kerület 16 egyházmegyéje teszi meg. Az egyházkerületi tisztségviselők személyéről titkos szavazással döntenek. A közgyűlésben hivatalból részt vesz az egyházkerület püspöke, a főjegyző, főgondnok, gondnok, generális direktor, a fegyelmi bizottság tagjai, illetve az egyházmegyék lélekszámától függően egyházi és világi küldöttek. A református egyház alapszabályzata értelmében az önálló és állandó lelkészi állást vagy lelkészi képesítéshez kötött rendes tanári állást viselők közül választhatnak püspököt. A közgyűlésnek Pap Géza kolozsvári felsővárosi református lelkész és dr. Molnár János teológiai professzor közül kell választania püspököt. Pap Gézát 15, dr. Molnár Jánost pedig 4 egyházmegye jelölte. Többen dr. Csiha Kálmán jelenlegi püspököt is jelölték, aki azonban bejelentette, hogy nyugdíjba vonul- Dr. Molnár János teológiai professzor csupán Csiha Kálmán visszalépése után jelentette be, hogy vállalja a jelölést. Mint fogalmazott, a püspök iránti tiszteletből nem indult volna Csiha Kálmán ellenében. Pásztori Kupán Gerő István nagyenyedi lelkész neve is felmerült, aki szintén úgy döntött, hogy nem vállalja a jelölést. A főjegyzői (püspök-helyettesi) tisztségre Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperest, Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, Molnár János teológiai professzort és Vetési Lászlót, az egyházkerület szórványügyi szakelőadóját jelölték. A generális direktori tisztre Ötvös József vásárhely-cserealji lelkészt, Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperest, Baczoni Sándor szovátai lelkészt, Kiss Jenőt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem vallástanárképző tanárát és Vetési Lászlót javasolták. Dr. Molnár János 1955-ben született Zsibón. 1974-ben érettségizett és felvételizett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. A doktori szigorlatot 1990-ben tette le. 1980-1983 között segédlelkész a Nagyvárad-Velencei gyülekezetben. Az akkori egyházi vezetőség egyik napról a másikra mint nem kívánatos személyt 1983-ban áthelyezte Apátkeresztúrra, 1986-ban pedig felfüggesztette helyettes lelkészi szolgálatából. 1986-ban az Erdélyi Református Egyházkerület fogadta be, a kolozsvári belvárosi gyülekezetben segédlelkész. 1986-tól teológiai előadótanár és professzor. 1998-tól a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző karának dékánja és tanszékvezetője. Tudományos munkássága: hat önálló kötet, ötven szaktanulmány, negyvenöt egyházi, pedagógiai és szakkérdésekkel foglalkozó újságcikk. A Református Nőszövetséggel közösen Zsobokon létrehozták a Bethesda gyermekotthont és szórvány-iskolaközpontot, Kolozsváron az Aksza missziós házat, Farnason pedig öregotthont. Pap Géza 1954-ben született Kolozsváron. 1978-ban végezte tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1979-től Bukarestben segédlelkész. 1981-től a Kolozs megyei Magyarkiskapuson szolgál. 1988 decemberétől kolozsvári felsővárosi lelkész. /Papp Annamária: Tisztújítás az Erdélyi Református Egyházkerületben. Molnár János és Pap Géza közül választanak püspököt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./2000. december 14.Kolozsváron, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete székházának alagsorában megnyitották az Ifjú Gazdák Egyesületének újonnan berendezett könyvtárát. Kentelki Endre, az ifjú gazdák elnöke felvázolta az egyesület eddigi tevékenységét, amely 1998 októberében alakult a Kolozs megyei Romániai Magyar Gazdák Egyesületének támogatásával. Úgy döntöttek, hogy az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság szakosztályaként fognak dolgozni. Az alapító tagok a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem hallgatóinak sorából kerültek ki. Terveik között szerepel a mezőgazdasági szaknyelv anyanyelven történő elsajátításának támogatása, mert Romániában nem létezik magyar nyelvű mezőgazdasági felsőoktatás, sem magyar tagozat az állami egyetemeken. Saját időszakos kiadványok megjelentetését tervezik. Az új, többségében magyar nyelvű szakkönyvtár 2000 kötetes. /Barazsuly Emil: Könyvtárt avattak az ifjú gazdák. Céljuk a magyar mezőgazdasági szaknyelv elsajátítása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./2000. december 15.A mezőgazdasági szaktanácsadás világszerte szerves részét képezi a mezőgazdasági termelésnek. Romániában az elmúlt tíz évben a mezőgazdasági szaktanácsadás vontatottan haladt, a gazdák igazából nem tudták értékelni az agrárszakemberek segítségét. Az RMGE Maros megyei szervezete PHARE-pályázatot nyújtott be mezőgazdasági szaktanácsadásra, amit meg is nyert. Ennek értelmében szaktanácsadókat képeznek, akik munkájuk első szakaszában támogatást élveznek, majd önerőből kell kiépíteniük azt a hálózatot, amely révén szakmai segítségük eljuthat az igénylőkhöz. Kolozs megyéből Lőrincz Piroska kertészmérnök és Farkas Zoltán agronómus vehetett részt az elmúlt hetekben magyarországi szakmai továbbképzéseken, amelyet sikeres vizsga zárt. Marosvásárhelyen modern szaktanácsadó központ épül ki, amelynek fiókegységei lesznek az erdélyi megyékben. /Mezőgazdasági szaktanácsadó iroda létesül. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2000. december 18.Dec. 16-án Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa /TEKT/, majd az RMDSZ Operatív Tanácsa. A testületek elsősorban a parlamenti pártokkal, és főként a kormányalakító RTDP-vel elkezdett tárgyalások eddigi eredményeiről, valamint a további egyeztetések jellegéről folytattak eszmecserét. A területi elnökök és a Szövetségi Operatív Tanács egyaránt megfelelő megoldásnak tartják a kisebbségi kormány feltételekhez kötendő politikai támogatására vonatkozó stratégiát, azt, hogy az RMDSZ bizonyos programpontok teljesülése, illetve a kormányprogramba való beemelése esetén támogassa a kisebbségben kormányzó TDRP-t. ″ Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a résztvevőket a Magyar Állandó Értekezlet munkálatairól és a határon túli magyarok jogállását szabályozó törvénytervezetről. Az RTDP-kormány támogatását érintő feltételek között Markó Béla elsőként az egyetemi oktatást, tágabban az anyanyelvű oktatás további bővítését, a regionális fejlesztési kérdéseket, a tulajdonkérdés megoldását, a nyelvhasználat kérdését, valamint a közigazgatás decentralizációját említette. Bejelentette: az eddigi tárgyalások alapján nagy remények vannak arra vonatkozóan, hogy az RTDP megszavazza a 20%-os nyelvhasználati rendelkezéseket, több konkrétum azonban a további egyeztetések után várható. /RMDSZ Tájékoztató, dec. 18. - 1873. sz./ A TEKT ülésén Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei elnök azt javasolta: az RTDP-vel való tárgyalások alkalmával pontosan tisztázzák, hogy a kormánypárt és az ellenzéki pártok között tervezett protokollumnak milyen következményei lesznek megyei szinten, különös tekintettel azokra a szakemberekre, akik a helyi adminisztrációban az elmúlt négy évben megállták helyüket. Az OT úgy látja: amennyiben a héten folytatódó tárgyalások sikeresnek minősülnek, az RMDSZ megadhatja a kormánytámogatást az RTDP-nek. - A Román Társadalmi Demokrácia Pártja lemondott az egy évre szóló megegyezés aláírásáról az ellenzéki pártokkal, és megelégszik a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, és az RMDSZ ígéretével egy ″normális politikai légkör″ biztosítására, és a kisebbségi kormány ″bizonyos fokú″ támogatásával. Hat hónap múlva a Nastase-kabinet újabb bizalmi szavazást fog kérni a következő fél évre. Sajtóértesülések szerint a DP, az NLP és az RMDSZ ezen a héten egyeztet az RTDP-ajánlatról. Mint ismeretes, a múlt héten az RMDSZ is tárgyalt az Adrian Nastase kijelölt miniszterelnök vezette RTDP-delegációval. Ezt követően létrejött egy RTDP-RMDSZ munkabizottság, amelynek feladata kidolgozni a parlamenti támogatás feltételrendszerét. Az RMDSZ ragaszkodik a húszszázalékos lakossági arányhoz kötött anyanyelvhasználati joghoz (az ezt szabályozó helyi közigazgatási törvényt a parlament még nem fogadta el), a tulajdonkérdés rendezéséhez (az egyházaktól és magánszemélyektől államosított javak kérdése, valamint a 2000/1-es törvény végrehajtása), a regionális fejlesztéshez, a magyar nyelvű felsőoktatás autonómiájának biztosításához. Markó Béla jelezet: nem koalíciós tárgyalásokat folytatnak az RTDP-vel. /Székely Kriszta: Tárgyalások az RTDP-vel. Feltételes támogatás a Nastase-kormánynak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./2000. december 28.Murvai László tanulmányában a romániai magyar nyelvű oktatást elemezte az 1998-1999 és az 1999-2000-es iskolai év mutatói alapján. Óvodák száma: miközben Romániában az óvodák száma emelkedett, a magyar óvodák száma 1142-ről 1136-ra csökkent. Ezen belül az önálló magyar tannyelvű óvodák száma 678-ról 645-re apadt, amíg a tagozatos óvodák száma 464-ről 491-re emelkedett. Az önálló magyar óvodák száma öt megyében emelkedett (Marosban számottevően), a legnagyobb csökkenés /17 óvoda/ Kolozs megyében következett be. Általános iskolák száma: Romániában csökkenés mutatkozik a két tanévet összevetve, a magyar nyelvű iskolák száma viszont növekedett. Ezen belül nem jó jel, hogy az önálló magyar iskolák száma visszaesett /586-ról 573-ra/, a tagozatok száma viszont emelkedett /503-ról 527-re/. Középiskolai hálózat: országosan nőtt a középiskolák száma, hasonlóan a magyar nyelvű oktatáshoz /itt már hiányzik az önálló magyar középiskola és a tagozat megbontása/.2000. december 28.Dec. 27-én Kolozsvárra érkezett a Zsidó Hitközségek Romániai Szövetsége által szervezett Hanukiász, a nyolc napon át - a Hanukka-ünnep idején - tartó körút, amely az ország fontosabb városain vezet keresztül. A Deportáltak Emléktemplomában tartott ünnepségen jelen volt többek között Eckstein-Kovács Péter leköszönő kisebbségvédelmi miniszter, Boros János kolozsvári alpolgármester, Bogdan Cerghizan Kolozs megyei prefektus, Alföldi László, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A Halmos Katalin-vezette Talmud Tora kórus héber és jiddis nyelvű ünnepi dalokat adott elő. Beszédet mondott Dorel Dorian, a zsidó kisebbség parlamenti képviselője is. A zsinagógában Kallós Miklós, a kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az ünnepélyes gyertyagyújtás után Menáchem Hákohen, Románia főrabbija mondott beszédet. Kolozsvárnak fontos helye van a zsidó kultúrában, hiszen a város híres szülöttei között nagy írók, zeneszerzők, színészek, ismert chászid rabbik foglalnak helyet. Ha Romániának szüksége van kisebbségvédelmi miniszterre, azt jelenti, nincsenek rendben a dolgok a kisebbségek védelmét illetően - vélte Menáchem Hákohen. A judaizmus nem ismeri a bosszú, a megtorlás fogalmát, ezek a szavak nem is léteznek a héber szókincsben - mondotta a főrabbi. Emlékeztetett, hogy Kolozsvárnak hat zsinagógája volt, és 18 ezer zsidó élt abban a városban, amelyben ma már sokszor az imádkozáshoz szükséges tíz férfiből álló minján megalkotása is gondot jelent. Az amerikai Joint Distribution Commitee zsidó segélynyújtási szervezet romániai tevékenységét ismertette a továbbiakban Zwi Feine, a Joint romániai képviselője. A szervezet 1919-ben kezdte meg tevékenységét, majd megszakításokkal működött a második világháborúig. 1990-ben kezdte el újra tevékenységét Romániában. Menáchem Hákohen, romániai főrabbi a Szabadságnak elmondta, a zsidóság szent városának tartja azt a Kolozsvárt, amely félévszázaddal ezelőtti mártírjai révén vonult be a zsidó történelembe. /Salamon Márton László: A Hannuka gyertyácskái oltották el az auschwitzi krematóriumok lángját. A zsidóság szent városának tartja Kolozsvárt Románia főrabbija. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./2000. február 8.Aranyosgyéresen a téli népfőiskola jubileumi rendezvénysorozata nagy érdeklődést váltott ki. Megjelent Alföldi László kolozsvári főkonzul, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter szenátor, kisebbségügyi miniszter, Kónya-Hamar Sándor, a képviselőház újraválasztott titkára, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Mátis Jenő képviselő és Buchwald Péter alprefektus. Végül febr. 5-én az elmúlt tíz esztendő népfőiskolai előadóival találkoztak az érdeklődők. Péter Károly ismertette a népfőiskola történetét. Egyed Ákos akadémikus, történész is méltatta a tízéves tevékenységet, a népfőiskolai mozgalom felelevenítésének és magas szintű előadások biztosításának fontosságát. /Felejthetetlen népfőiskolai esték Aranyosgyéresen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./2000. február 12.A febr. 11-i kolozsvári pedagógustüntetés hivatalosan 16 órakor véget ért, de a nagy tiltakozó megmozdulás hullámai még kora este is éreztették hatásukat a városban, ugyanis Mariana Dragomir főtanfelügyelő és Stanca Constantinescu szakszervezeti elnök az éter hullámain folytatta sztrájkkal kapcsolatos ellentétes nézeteiknek népszerűsítését. Febr. 10-én a Kolozs megyei iskolák mintegy fele jelezte, hogy a hét első napján készek a tiltások ellenére is sztrájkba lépni. /Szabó Csaba: Hétfőn újra sztrájkba lépnek a tanárok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./2000. február 15.A tanügyi sztrájk folytatódik, annak ellenére, hogy a parasztpárti miniszterek Traian Remes pénzügyminiszterrel történt febr. 12-i találkozóján megállapodtak abban, hogy a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 4 százalékát biztosítják a tanügy számára. A két nagyobb szakszervezeti tömörülés vezetői szerint az általános sztrájkot csak akkor fogják beszüntetni, ha a kormány rendeletben garantálja az oktatók béremelését. - A kolozsvári iskolák zömében naponta készítik el a sztrájknévsort; amennyiben a szakszervezeti tagok fele egyetért a sztrájkkal, akkor figyelmeztetik a gyerekeket, hogy másnap mire lehet számítani. /Szabó Csaba: Tovább tart a közoktatási sztrájk. Ma Bihar megyével szolidáris Kolozs megye. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||