|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2009. május 28.Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székházában Almási István kolozsvári születésű népzenekutató A népzene jegyében. Válogatott írások /Európai Tanulmányok Alapítvány, 2009/ című könyvét. A szerzője idén decemberben ünnepli 75. születésnapját. Almási Istvánnak, a romániai magyar népzenekutatás jelentős képviselőjének számos kötete jelent már meg, köztük a Jagamas Jánossal közösen írt Magyaró énekes népzenéje. Egy Felső-Marosmenti falu magyar néphagyományaiból, illetve a Faragó Józseffel együttdolgozva született Virágok vetélkedése. Régi magyar népballadák című kötet. A mostani kötet 25, 1974 és 2007 között született tanulmányt tartalmaz. A házigazda szerepét Pozsony Ferenc néprajzkutató, a KJNT elnöke töltötte be. /Ferencz Zsolt: A népzene jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2009. május 29.Pozitívan fogadja az erdélyi magyarság az összefogás hírét, ugyanakkor értetlenül állnak a választók a kormány olyan intézkedései előtt, mint például a magyar intézményvezetők tömeges leváltása – számolt be Porcsalmi Bálint, RMDSZ önkormányzati alelnöke a több hetes korteskedés tapasztalatairól. Bejelentette: június 3-án újabb nagygyűlésre kerül sor Marosvásárhelyen, az RMDSZ így kívánja kifejezni a magyar tisztségviselők eltávolítása elleni tiltakozását. A kampány kezdete óta három RMDSZ-karaván járta be Erdélyt, 320 települést jártak be. Sógor Csaba EP-képviselő, a Magyar Összefogás listájának harmadik helyezettje hangsúlyozta: a június 7-i európai parlamenti választások sikere most is azon múlik, mennyire sikerül mozgósítani a magyar szavazókat. Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos bejelentette: az RMDSZ benyújtotta a többnyelvű feliratokra vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Az ehhez kapcsolódó támogató aláírások összegyűjtésére szükséges nyomtatványokat a polgármesteri hivatal azonban még mindig nem bocsátotta ki. Boros János EP-jelölt elmondta: a magyarországi fürdővárosban, Hajdúszoboszlón egyre több helyen szerepelnek román feliratok is, hiszen a városvezetők belátták, a település gazdasági érdekei ezt kívánják meg. /Pozitívan fogadják az összefogás hírét Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./2009. május 29.Erdély multikulturális jellegére és az itt élő magyarság értékeire kívánta felhívni Európa figyelmét Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a 2008 májusa és novembere között Brüsszelben tartott Erdélyi Napok című kulturális rendezvénysorozattal. A politikus által összeállított program egyik fontos mozzanata a június 10-én megrendezett Élő Erdély elnevezésű konferencia volt, amelyen Markó Béla, Tánczos Vilmos, Smaranda Enache, Tompa Gábor és Egyed Péter tartott előadást. A konferencián elhangzott szövegek könyvformában – angol és francia nyelven – való megjelentetését az Európai Néppárt (EPP) támogatta, a kötetet bemutatták a kolozsvári Tranzit Házban. Egyed Péter filozófus a kötetben szereplő írások szerzői közül elsőként Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnökét kérte fel, hogy ismertesse a Brüsszelben elmondottakat. Enache szerint Erdély az európai sokszínűség azon gazdag régiója. – Nemzetállamok szövetsége vagy régiók Európája? – tette fel a kérdést Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Kifejtette: Erdély gazdagságát az is bizonyítja, hogy a román és német nyelvet, illetve kultúrát is ismerő magyar anyanyelvű brassóiak mellett a „jól működő, különlétben élő” székely és szász is megfér, ezeket a modelleket pedig nem szabad egymással szembeállítani. Tánczos Vilmos néprajzkutató szerint az EU arra kíváncsi, hogy hagyományainkhoz miként viszonyulunk, egyáltalán mit tudunk felmutatni a kultúránkból. – Fontos, hogy saját értékeinket előtérbe állítsuk – mondta. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a városban működő színjátszás 217 éves hagyományát ismertette. A magyar nyelvű filozófia teljesítményeinek bemutatása kapcsán Egyed Péter filozófus Böhm Károly és Bretter György munkásságát ismertette. /Ferencz Zsolt: Fontos, hogy értékeinket mások is megismerjék. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./2009. május 29.Élesen bírálta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő Sorin Apostu kolozsvári polgármestert amiatt, hogy nem hajlandó magyar nyelvű tájékoztató feliratokkal ellátni a műemlékeket. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ-es eurohonatya primitív gondolkodásmóddal vádolta az elöljárót, akinek szerinte azt kellene figyelembe vennie, hogy a kincses városba látogató turisták túlnyomó többsége magyar. Sógor elítélte Corina Cretu nyilatkozatát is, amelyben a Szociáldemokrata Párt EP-képviselője szeparatizmussal és nacionalizmussal vádolta erdélyi magyar képviselőtársait amiatt, hogy kizárólag magyarul hajlandók felszólalni Brüsszelben, románul pedig nem. A sajtótájékoztatón Csoma Botond városi tanácsos bejelentette: az RMDSZ benyújtotta az önkormányzathoz a magyar feliratok alkalmazását célzó határozattervezetet, az aláírásgyűjtéshez viszont továbbra sem láthat hozzá a szövetség, mivel a polgármesteri hivatal még mindig nem bocsátotta rendelkezésére a szükséges formanyomtatványokat. /Rostás Szabolcs: Sógor: Sorin Apostu primitív. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./2009. május 29.Hét szakkal bővül a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű képzéskínálata a következő tanévtől. A vallástudományi, zenepedagógiai, információmérnöki, muzeológiai és társadalommarketing szakok mellett új képzéseket indít a Bölcsészettudományi Kar is. Szikszai Mária, az egyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének adjunktusa és Berszán István egyetemi docens, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője tájékoztatott a karon választható új szakokról. A néprajz tanszéken az országban elsőként indul művelődésszervező képzés. Az új szak többek között a Kárpát-medence kultúrájával, rendezvényszervezéssel, pályázatírással, közigazgatási ismeretekkel és menedzsmenttel foglalkozó kurzusokat kínál a hallgatóknak. A Magyar Irodalomtudományi Tanszék a bolognai rendszerbe beilleszkedő, de önálló magyar nyelv- és irodalomképzést indít a jövő tanévben, abból a megfontolásból, hogy a jelenleg csak másik nyelv- és irodalom szakkal párban végezhető magyar szakon alaposabb képzést kaphassanak. Állandó panasz volt az elmúlt években, hogy a magyar szakot nem lehet más karok rokon szakjaival párosítani. /R. Kiss Kornélia: Hét új magyar szak a kolozsvári BBTE-n. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./2009. május 29.A kettős emlékezés jegyében telnek a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum idei iskolanapjai – mondta ünnepi megnyitóbeszédében május 28-án Vanek Judit aligazgatónő. Emlékeznek az iskola névadójára, Apáczai halálának 350. évfordulója alkalmából, ugyanakkor Wolf Rudolf, tavaly elhunyt igazgató emléke előtt tisztelegnek. Venek Judit külön köszöntötte a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium küldöttségét és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Fenichel Sámuel Önképzőkörének diákjait, akik szintén résztvevői az idei programoknak. Az aligazgatónő bemutatta a tanintézmény frissen megjelent évkönyvét, illetve a kicsiknek szóló Aranyablak ünnepi számát, valamint a Világnégyzet gyűjteményt. /D. I. : Iskolanapok az emlékezés jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./2009. május 29.Míg húsz évvel ezelőtt mindössze öt magyar történész élt Marosvásárhelyen, ma ennek az ötszöröse dolgozik és kutatja a múlt különböző szakaszait. Pál-Antal Sándor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnöke május 4-én a Magyar Tudományos Akadémiától Arany János-emlékérmet vehetett át. Pál-Antal Sándor elmondta, negyvenkét évig volt aktív levéltáros, s e tevékenysége elismeréseként 2002-ben megkapta a magyar levéltárosoknak járó legnagyobb elismerést, a Pauler Gyula-díjat. Kutatási területe Székelyföld története, a székely társadalom alakulása a különböző korszakokban. Ezen belül a legtöbb dolgozatot a népmozgalom és a társadalomkutatás terén írta, egy több mint 500 oldalas kötetben dolgozta fel a székely önkormányzat történetét 1848-ig. Egy másik kötet a marosszéki intézmények és pecséthasználatuk történetét taglalja, de megírta az erdélyi pecséttani kutatások történetét, a vármegyék, a székely és szász székek, valamint a városi pecséthasználat históriáját is. Forrásfeltáró és -közlő tevékenységet is folytat. E téren öt kötetet adott ki. Egyet Marosvásárhely jogszabályairól, kettőt az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról (az egyik Marosszékre, a másik Udvarhelyszékre vonatkozik) és elindított egy sorozatot A székely székek a 18-ik században cím alatt, amelynek keretében már a második kötet is megjelent és a következő két kötet kézirata is kiadásra kész. Marosvásárhely története egy évtizede a szívügye. Elérkezett az ideje annak, hogy végre egy átfogó Marosvásárhely-történet napvilágot lásson. Kiadás előtt áll Marosvásárhely történetének első kötete, amely a kezdetektől 1848-ig tárgyalja a város múltját. A közelmúltban jelent meg Sebestyén Mihály Időtára, amely a vásárhelyi események időrendi sorrendjét ismerteti. Pál-Antal Sándor az EME marosvásárhelyi fiókjának elnökeként célul tűzte ki a fiatal, pályakezdő történészek támogatását, irányítását. Rendszeresen tartanak tudományos ülésszakokat, az ülésszakok anyagának kötetekbe foglalják és kiadják. Így láttak napvilágot a Mentornál a Maros megyei magyarság történetével és Marosvásárhely múltjával foglalkozó tanulmánykötetek. A levéltár hivatalosan közigazgatási intézmény, ha valaki ott tudományos munkát akar végezni, a megszabott feladatok elvégzése és a munkaidő után gyakorolhatja azt. Pál-Antal Sándor (Karcfalva, 1939) az egyetemet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen végezte (1963). Disszertációját 2004-ben védte meg Kolozsváron. 1963–2005 között, 42 éven át a marosvásárhelyi Állami (utóbb Nemzeti) Levéltár munkatársa. Fontosabb munkái: Székely önkormányzat-történet (2002); A Székelyföld és városai (2003); Maros-széki intézmények és pecsétjeik (2004); Székelyföldi erdészet és faipar (társszerző Kádár Zsombor, 2002); Marosvásárhely XVII-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai (2006); Csíkmadaras története. (1996); Áldozatok – 1956 (2006); A székely székek a 18. században (Marosszék, Udvarhelyszék 2007,2009). /Antal Erika: A történelem vonzásában. Pál-Antal Sándor történész úgy véli, a történésznek nemcsak hivatali munkáját kell elvégeznie. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2009. május 29.Erdély értékeinek, kultúrájának, az erdélyi identitásnak helye van Európában. Ez volt az üzenete a május 27-én Kolozsváron megrendezett Élő Erdély címet viselő kétnyelvű könyv bemutatójának. Francia és angol nyelven jelent meg az a kötet, amely egy 2008 novemberében Brüsszelben megrendezett konferencia anyagát tartalmazza. A könyv bemutatóján Sógor Csaba európai parlamenti képviselő mellett jelen voltak a konferencia előadói is, így Smaranda Enache emberjogi aktivista, Egyed Péter költő, író, esszéista, Markó Béla költő-politikus, Tánczos Vilmos néprajzkutató és Tompa Gábor rendező. /Sipos M. Zoltán: Brüsszelben is élő Erdély. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2009. június 1.A kolozsvári műemlékek többnyelvű – köztük magyar nyelvű – feliratozására vonatkozó aláírásgyűjtést kezdeményezett az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Az aláírásgyűjtés házról házra történik, az érdeklődők az íveket aláírhatják a Kolozs Megyei RMDSZ székházában is. /Aláírásgyűjtést kezdeményez az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./2009. június 1.Az RMDSZ számára fontos tanulni a múltból. Erre nyújt alkalmat Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston összeállította gyűjtemény a Magyar Népi Szövetség 1944 és 1953 közötti történetéből. Valószínűleg célzatosan a mához szóló címet adtak a kötetnek: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Kántor Lajos hibának tartja a Szabédi László-életmű ismeretében, hogy Szabédi nevét a megjelent munka még személynévmutatójából is mellőzte. Szabédi Kurkó Gyárfásnak (az MNSZ akkori elnökének), Balogh Edgárnak és Jordáky Lajosnak (meg Püski Sándornak Budapestre) írt leveleiben világosan látta a széthúzást, továbbá a kommunista pártirányítást (RKP), a nemzeti önfeladás veszélyességét. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. június (1). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953./Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009/2009. június 2.Az Apáczai-napok során először osztották ki a Wolf Rudolf-díjat, amelyet Deák Árpád történelemtanárnak ítélték oda, aki 1990-től 2006-ig, azaz nyugdíjazásáig tanított az iskolában, a tanári közösség meghatározó egyénisége volt. A díjat az iskola szülői közösségének Encyclopaedia Egyesülete alapította idén januárban. A díjazottat Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum igazgatója méltatta. /N. -H. D. : Deák Árpád kapta a Wolf-díjat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./2009. június 2.Június 1-jétől a kábeltévé-társaság új programcsomaggal jelentkezik abban a 23 városban (így Kolozsváron), ahol működik a digitális változat. Az UPC Pannonia 10 magyar nyelvű adót tartalmaz. /Magyar nyelvű csomag az UPC-nél. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./2009. június 3.Az RMDSZ önkénteseinek sikerült 3 nap alatt 3036 aláírást összegyűjteniük az állampolgári kezdeményezésű helyi határozattervezet benyújtása érdekében, amely a valós többnyelvűséget, alkalmazását célozza meg. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kolozs megyei szervezete és kolozsvári európai parlamenti jelöltjei aláírásgyűjtést szerveznek állampolgári kezdeményezésű helyi határozat-tervezet benyújtása érdekében. A határozattervezet a következőket kéri: „1. Kolozsvár bejáratainál lévő táblákon magyarul is jelenjen meg a városunk neve. Nem szabad megengednünk, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor bármilyen nyelven fel lehetett tüntetni városunk nevét, csak magyarul nem. 2. A kolozsvári műemlék épületeket jelző feliratokra kerüljenek fel a magyar, valamint a német elnevezések is. A városvezetésnek hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy Kolozsvár sokszínűségét megjelenítse a város utcáin, épületein. Ily módon a városba látogató turisták tudomást szerezhetnek a városban élő nemzetiségekről és megismerhetik a valódi multikulturális Kolozsvárt”. /Már több mint 3000 aláírás gyűlt össze. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 3.Negyvenöt éve, 1964 pünkösdjén nagyváradiak százai védték napokig a város szívében álló Szent László római katolikus templomot a kommunista rezsim által elrendelt lebontástól. Június 1-jén, az események évfordulóján rájuk emlékeztek a váradi katolikusok, reformátusok és más felekezetekhez tartozók a megmentett templomban, majd táblát szenteltek emléküknek. A rendezvény keretében Fodor József vikárius, illetve Szabó István, az emléktáblát felállító Nobilitas Egyesület igazgatója mesélte el a 45 évvel ezelőtt történteket a templomot megtöltő gyülekezetnek. A vikárius 1967-ben került a templomba, ahol az akkori plébánostól, Dászkál Istvántól tudta meg a részleteket. Dászkál kinevezett plébános volt, elődjét, dr. Ópalotai János apátplébánost a diktatúra már akkor eltávolította. Nagyvárad összes templomában kihirdették, hogy másnap, tartják a Szent László-templomban az utolsó szentmisét. A templom lebontását azzal indokolták, hogy egyhangú, szürke falaival nem díszíti, hanem rontja a városképet. Az embereknek 24 óra alatt idejük volt megszervezni az ellenállást. Pünkösd hétfőjén reggel hatkor, az első szentmisén már tele volt a templom és a Szent László tér is annyira, hogy a főtér villamosforgalmát le kellett állítani. A tömeg egyre csak nőtt a nap folyamán, aztán a hatórai mise végeztével az emberek egyszerűen nem akartak hazamenni, szünet nélkül énekeltek és imádkoztak. Estére a közeli váradújvárosi református templom gyülekezete is megérkezett, saját zsoltárait, dicséreteit énekelve. Éjfélkor a plébános bezárta a templomajtót – akkorra már a Szekuritáté is a helyszínen volt, többeket elhurcoltak, igazoltattak, de nem tudták megfélemlíteni a templomvédőket, akik ott maradtak az istenháza körül. Napokig tartott a csendes ellenállás. Közben a városvezetőség megpróbált munkásokat toborozni a lebontásra, sikertelenül. „Az emberek nem akartak felmenni a tetőre és ledobni a keresztet a toronyról” – mesélte a vikárius. Csütörtökön végre megjött a hír: visszavonták a lebontási parancsot. A szentmisén Tőkés László és Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelöltek is megjelentek. Tőkés kiemelte, isteni ajándék, hogy nem fulladt erőszakba a ‘64-es templomvédés, ráadásul sikerrel is járt, méghozzá éppen abban az időszakban, amikor Erdély több temploma nem volt ilyen szerencsés: a brassói református istenházát például valóban lebontották. „Ha 1989-ben nem bukik meg a diktatúra, a kolozsvári Szentpéteri templom sem menekül meg” – mondta Tőkés. A bejáratnál felszerelt emléktáblát felszentelték és megáldották. „45 éve Isten segítségével mentette meg Nagyvárad népe a Szent László-templomot a kommunista rezsim által elrendelt lebontástól” – áll a Nobilitas Egyesület tábláján. /Nagy Orsolya: A templomvédők dicsérete. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 3.Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs tárában a gazdag gyűjtemény többek között színműveket, színlapokat, fényképeket, színházi folyóiratokat tartalmaz. A legkorábbi színháztörténelmi dokumentumok a XIX. század elejéről maradtak fenn, de a gyűjtemény ma is bővül. A dokumentációs tár kezelője és rendszerezője dr. Salat-Zakariás Erzsébet. A legrégebbi plakát 1822-ből maradt fenn. A színház neve többször változott. A jelenlegi Kolozsvári Állami Magyar Színház neve Nemzeti Színház volt, de kezdetben Kolozsvári Színháznak, később pedig Kolozsvári Országos Nemzeti Színháznak is nevezték, és a Pósa Mihály igazgatása alatti színész társulat megnevezés is megjelenik. A társulat nem csak Kolozsváron tartott előadásokat. Az 1877-ből fennmaradt plakátok mindegyike nagyváradi előadásokról számolt be. Dr. Salat-Zakariás Erzsébet szeretné folytatni a színlapok digitalizálását. /Andercó Aliz: Beszédes színlapok a múlt századokból. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 3.Németh Júlia közel húsz éve sok kiállítást nyitott és nyit meg évente, vállalja a kiállítás-szervezést is. Munkásságának első összefoglalója után (Kolozsvár – műhely és vonzáspont, 2000) újabb kiadványa /Kolozsvár – mű-hely-szín. Litera-Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008/ látlelete a 21. századba lépő erdélyi magyar képzőművészetnek. Erre utal már a bevezető tanulmány is: Magyar képzőművészek az ezredfordulós Erdélyben. /Murádin Jenő: Az a bizonyos szék. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 3.Két kis kötetet mutatnak be június 3-án Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában a két világháború közötti erdélyi magyar líra ma újra a legnépszerűbbek közé tartozó képviselőjének művéből. Az egyik kötet /Reményik Sándor: Sóhaj a mindenségért. Versek. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009/ a költőnek azokat a verseit sorakoztatja fel, amelyek talán a „legszebb versek” alcímet is viselhetnék. Verseiben Trianon után, a rá zúduló sorscsapás alatt egy egész nemzetrész jajdult fel. Az „Eredj, ha tudsz... ” soraiban nem csak a tehetetlen indulat, hanem a továbbélés parancsa is ott van már: a megmaradás parancsa. A Korszerűtlen versek kiadása – Reményik 1942-ben megjelent posztumusz kötete (Egészen) és 1943-as Összes versei után – az új világháború befejeztével, 1945-ben is szóba került: Áprily Lajos írt is hozzá előszót (nemrég került elő a Reményik-hagyatékból, s most lát először napvilágot a Sóhaj a mindenségért című kötetben). Az „osztályharcra” és az „ellenséges ideológia leleplezésére” kihegyezett akkori irodalompolitikának azonban jobban megfelel a megbélyegezhető, az „irredenta költő” képe. A napjainkban újra ismertté váló költő mellett a második kötet egy ismeretlen Reményik Sándort mutat be. A Vércsöppek a hóban Rövidprózai írások (1914–1919). Sajtó alá rendezte Dávid Gyula /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009/ megelőzték Reményik Sándor költői jelentkezését, s amelyeknek jó része egy felvidéki lapocskában látott napvilágot, az első világháború előtt és alatt. /Dávid Gyula: Két könyvbemutató elé. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 3.Úttörő jelentőségű, tudományos igényű munkával gazdagodott a magyar néprajzkutatás. Mohay Tamás A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás /L’Hartmann Kiadó, Budapest/ című könyve nagyszabású összefoglaló egy magyar búcsújáró helyről, elsősorban néprajzi-antropológiai megközelítésben – hangzott el Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatójában Mohay Tamás könyvbemutatóján, június 1-jén Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. A szerző, egyben a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, már évtizedek óta foglalkozik néprajzzal. Mohay elmondta, hogy jelenleg a könyv folytatásán dolgozik, amely az 1949-től napjainkig terjedő időszakot fogja vizsgálni. /Sipos M. Zoltán: A búcsú története. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./ Tánczos rámutatott arra, hogy „úttörő jelentőségű” munkáról van szó, ugyanis „előzmény nélküli a maga sokirányúságában, kritikai jellegében és terjedelmében”. /Jakab András: Mohay Tamás a csíksomlyói búcsúról. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2009. június 4.Lakatos Róbert Bahrtalo! (Jó szerencsét!) és Tompa Gábor Kínai védelem című filmje mellett több erdélyi magyar rendező kisjátékfilmjét tekinthette meg a közönség június 3-án Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében zajló magyar napon. Hajdu Szabolcs, a fesztivál versenyfilmjeit zsűriző filmrendező elmondta: a TIFF keretében levetített filmek többsége arra törekszik, hogy ajtót nyisson a világra, azok az alkotások pedig, amelyekben romániai színészek szerepelnek, ezen túl plusz élményt nyújtanak a nézőknek. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, a Kínai védelem című film rendezője kifejtette: igazi kaland volt számára elkészíteni 1999-ben a filmet, azóta számtalan dolog megváltozott a romániai filmgyártásban. /Ferencz Zsolt: Magyar nap a TIFF-en. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./2009. június 4.A kolozsvári Bulgakov kávézó adott otthont az elmúlt évek Félsziget fesztiváljairól készült fotók kiállításának. A Félsziget Archív nevet viselő kiállítás vándorkiállítás. /Sipos M. Zoltán: A Bulgakovban járt a Félsziget képarchívuma. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./2009. június 4.Erdélyi kiadók is jelen lesznek Budapesten a június 4-én kezdődő 80. Ünnepi Könyvhéten. A kolozsvári Koinónia, Kriterion, Polis, illetve Komp-Press kiadók mellett jelen lesz a marosvásárhelyi Mentor, a csíkszeredai Pro Print, illetve Pallas Akadémia is. A hagyományos fővárosi helyszínek – a Vörösmarty tér, a Deák Ferenc és a Váci utca – mellett idén is számos vidéki városban rendeznek könyvheti programokat. Balázs Imre József, a Korunk – Komp-Press Kiadó igazgatója elmondta, június 3-án a Bem moziban Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyvének volt a bemutatója. Megnyílt Paulovics László festőművész kamarakiállítása. /(köllő): Erdélyi kiadók a 80. Ünnepi Könyvhéten. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./2009. június 5.Az Európai Unió 27 tagországában megkezdődött az Európai Parlament új képviselőtestületének megválasztása a hollandiai és a nagy-britanniai szavazóhelyiségek megnyitásával. A választásokat június 4. és 7. között tartják. Tőkés László, a Magyar Összefogás Listájának vezetője június 4-én Kolozsváron tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját, amelyen felhívást intézett a romániai magyarokhoz, hogy vegyenek részt a választásokon. A Magyar Összefogás Listájának három jelöltje, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor a kampány során mintegy tíz erdélyi megyébe jutottak el és hatvan településen vettek részt különböző kampányrendezvényeken. Szinte mindenütt jelen voltak a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) helyi képviselői is. Tőkés László Márton Áron példaértékű cselekedetét elevenítette fel, amikor az erdélyi püspök és elvbarátai 1946-ban memorandumban tárták Észak-Erdély ügyét a második világháborút lezáró párizsi békekonferencia elé. „Akárcsak Márton Áron, nekünk is Európa elé kell vinnünk az erdélyi magyarság ügyét” – szögezte le a püspök. Tőkés László elítélte a román és szlovák magyarellenes nacionalista megnyilvánulásokat. Az MPP több képviselője felhívást adott ki: „Félretéve pártpolitikai szempontjainkat, és bízva a magyar összefogás jövőbeli kiteljesedésében, úgy gondoljuk: most itt az ideje annak, hogy vasárnap, június 7-én mi is elmenjünk szavazni. Szabad akaratunkból, senki által nem kényszerítve, egyedül a nemzet érdekét tartva szem előtt. Amikor Sólyom László köztársasági elnököt szinte kitiltják Romániából nemzeti ünnepünkön, amikor Szlovákiából ki akarják tiltani Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét, amikor Ukrajnában nyelvtörvénnyel lehetetlenítik el kárpátaljai testvéreink oktatását, amikor Délvidéken Vajdaság autonómiájának lényegét lúgozzák ki a szerb nacionalisták, amikor Romániában pártállami időket idéző módon távolítják el a magyar szakembereket csak azért, mert magyarok, akkor nem ülhetünk tétlenül. Szlovák nacionalisták szerint nincs is olyan, hogy ‘Kárpát-medence’. Román eszmetársaik Székelyföld létét tagadják. Mutassuk meg, hogy igenis létezik Székelyföld, igenis élnek magyarok Erdélyben és szerte a Kárpát-medencében. Ez a mi felelősségünk is. Nem négy pártpolitikust küldünk Európába, az Európai Parlamentbe, hanem négy magyart. Egy a nemzet!” Aláírók: Borbély Zsolt Attila, az MPP alapító tagja, Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csinta Samu, az MPP háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Gergely Balázs, az MPP alapító tagja, Keizer Róbert, az MPP kolozsvári szervezetének elnöke, Lemák Rudolf, az MPP máramarosi szervezetének elnöke, Lengyel György, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke, Murvai Miklós, az MPP Arad megyei szervezetének alelnöke, Nagy István, az MPP pécskai szervezetének elnöke, Nagy Pál, az MPSZ alapító tagja, országos ügyvezető elnök, Orbán Mihály, az MPP országos szervezetének alapító alelnöke, Sándor Krisztina, az MPP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, Simon Csaba, az MPP Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Tőkés András, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke. /P. A. M. : Tőkés: a választások eredményétől függ az összefogás jövője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 5.A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezete megtartotta tisztújító közgyűlését. Az ülésen jelen volt Simon Csaba informatikus, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke, a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, valamint Bakó Ernő mérnök, a Kolozs megyei szervezet titkára. A városi szervezet új elnöke Keizer Róbert mérnök-vállalkozó lett, alelnök dr. Szász Csaba a Kolozsvári Műszaki Egyetem tanára, valamint elnökségi tagok Székely János gépészmérnök, Felméri Cecília egészségügyi asszisztens, Horváth Zoltán fizikus, Orbán Gyula nyugdíjas, és ifj. Székely János építészmérnök. Gergely Balázs, az MPP-kongresszust követően lemondott elnöki tisztségéről a gyűlésen történtek miatt. /Tisztújítás az MPP kolozsvári szervezetében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 5.Szavazásra buzdítottak erdélyi magyar közéleti személyiségek. Jenei Imre nagyváradi sportszakember, labdarúgóedző fontos állampolgári kötelességnek tartja a szavazást. A nagyváradi Jakobovits képzőművész házaspár úgy nyilatkozott: az utóbbi időben csalódtak a politikában, mégis minden alkalommal elmennek szavazni. „Húsz éve vezetem a Barabás Miklós Céhet, azóta próbálunk létrehozni egy erdélyi magyar kortárs művészeti múzeumot. Mindenkihez fordultam már, de senki nem segített” – panaszolta Jakobovits Miklós festőművész. „Nem elég, ha az ember csak sóhajtozik, tenni is kellene valamit” – mondta. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója még nem tudja, hogy az urnák elé járulhat-e vasárnap, mivel lehet, hogy sürgősen az Egyesült Államokba kell utaznia. Ha idehaza lesz, a neves színházi szakember feltétlenül élni fog szavazati jogával. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója támogatja a Magyar Összefogás listáját. Böjte Csaba ferences szerzetes rendkívül fontosnak tartja, hogy szavazatával támogassa az RMDSZ– EMNT közös listáját. „A társadalom felelős tagjai minden alkalommal elmennek szavazni, hogy később joguk legyen megszólalni, ha valami nem tetszik” – nyilatkozta László Noémi költő. Fontosnak tartja a Magyar Összefogás listájának támogatását, valamint az RMDSZ–EMNT együttműködésének folytatását Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese is. /Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Nagy Orsolya, Pengő Zoltán: Szavazni hívnak az erdélyi magyar közéleti személyiségek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 5.Román állampolgár vagyok, a szívem magyar, a lelkem pedig cigány, jelentette ki Gábor Lali azon a beszélgetésen, amelyre a TIFF Magyar napján került sor Kolozsváron a Bánffy-palotában. A Lakatos Róbert által rendezett Bahrtalo! című versenyfilm két szereplője, Gábor Lali és Boros Loránd, a rendezővel együtt vett részt a találkozón, ahol bemutatták a film DVD-változatát, illetve François Bréda: Lali lakomái című kötetét. A két kiadványt egy „csomagban” forgalmazza a Gaudeamus könyvesbolt. /(köllő, ferencz): Bahrtalo-lakoma és gulyásos kínai védelem. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 5.Benkő József történelem szakos egyetemi hallgatónak a második világháborús relikviákat tartalmazó magángyűjteményéből nyílt kiállítás Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában. /(N. -H. D.): Hadtörténeti kiállítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 5.Jóváhagyta a perújrafelvételi kérelmet a legfelsőbb bíróság az 1958-ban politikai okok miatt kivégzett Szoboszlay Aladár katolikus pap ügyében. Az ügy újratárgyalása Kolozsváron lesz. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki Szoboszlay testvérének felkérésére vállalta a jogi képviseletet, elmondta: a legfelsőbb bíróság döntése értelmében a kommunista katonai törvényszéken Szoboszlay ellen „koncepciós eljárás keretében” felhozott bizonyítékokat most újra kell vizsgálnia a kolozsvári táblabíróságnak. /Jóváhagyott perújrafelvétel a Szoboszlay-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 5.Immár nyolcvanadik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Ünnepi Könyvhetet, mely Európa legnagyobb hagyományra visszatekintő ilyen rendezvénye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős könyvanyaggal vesznek részt a könyvhéten az erdélyi magyar kiadók. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat. Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben adták ki. Az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete közel 150 verset tartalmaz, ott lesz Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye is. Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteivel lesz jelen, továbbá a Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetével, Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkájával. A Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatában van Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyve, a kiadó Ariadné Könyvek című sorozatának ötvenedik darabja Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve. A kolozsvári Koinónia Kiadó széles kínálattal érkezett a könyvhétre, a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. Máté Angi első kötetes szerző Mamó című könyvével „berobbant az irodalmi életbe”. A szintén kolozsvári Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását. A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A könyvhéten két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. /Erdélyi kiadók a magyarországi könyvhéten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 6.Sokáig úgy volt, hogy a 156 éves nagyenyedi, középfokú óvó- és tanítóképzést idén véglegesen elbúcsúztatják, helyét teljes egészében a főiskola veszi át. Mégsem ez történt. Az új miniszter új rendelkezést hozott: az országban néhány helyen megtartják a középfokú képzést. Nagyenyedre ősztől a magyar nyelvű óvóképzés feladata hárul. Érdemes az erdélyi, és benne az enyedi óvodatörténetre visszatekinteni. Szabó K. Attila székelyudvarhelyi pedagógia tanár szerkesztésében megjelent hatalmas munka, Az erdélyi tanító és óvóképzés történetéből (Mentor, Marosvásárhely, 2006) foglalkozik a kérdéssel. A helyi vonatkozásokat Fari P. Ilona, a nagyenyedi kollégium gyakorló óvodájának nyugalmazott óvónője tárta fel és ismertette a Közoktatásban megjelent cikkében. Gáspár János (1816–1892), a nagyenyedi tanítóképző első kinevezett igazgatója, tanára Csemegék című könyvében műfordításokat, verseket közölt a legkisebb korosztálynak, ezzel kibontakoztatta a magyar gyermekirodalmat. Az első óvodát Nagyenyeden 1865. április 24-én nyitották meg. Az első magyar kisdedóvóképzőt 1837-ben létesítették, Festesics Leó tolnai házában. London után ez volt a világ második ilyen intézménye. Három évtized múlva, 1873-ban egyszerre Kolozsváron és Budapesten nyitottak meg óvóképző intézeteket. 1918-ban már 15 kisdedóvóképző működött magyar nyelven. 1853-tól Nagyenyeden magyar nyelvű református felekezeti tanítóképzés folyt. Az 1948-as tanügyi reformmal ezeket az intézményeket (Kolozsvár, Nagyenyed, Zilah, Brassó, Kézdivásárhely) államosították, de megmaradhattak. 1957-től váratlanul beindult az óvónőképzés, amely a tanítóképző enyedi hagyományaira épített, hamarosan kialakította sajátos profilját, óvodai gyakorlatait. 1969-ben hároméves érettségi utáni szakképzés indult, majd 1970-ben összevonták a tanító és óvóképzést. 1979-ben megszüntették a nagyenyedi pedagógiai líceumot, majd 1990-ben, szemléletváltással egybekötve, újraindították Bethlen Gábor Kollégiumot. 2001-ben az 5 éves helyett bevezették a kettős szakosítást nyújtó 4 éves képzést. /B. B. : Nagyenyed. Újraindul az óvóképzés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./2009. június 6.Május 22-24-e között harmadik alkalommal rendezték meg a Húszplusz Ifjúsági Keresztyén Konferenciát a kolozsvári Bulgária-telepi templomban. A közel százharminc résztvevő előadásokon és vidám alternatív tevékenységeken vehetett részt. A konferencia egyik fő szervezője, Simon János lelkész köszöntötte a résztvevőket. /Butyka Anna: Hitélet – Nem csak a húszéveseké a világ – Ifjúsági Keresztyén Konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||