|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2006. február 14.A marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület Beszélgetések a közelmúltról címmel találkozósorozatot indított, elsőként a Magyar Autonóm Tartomány 1960-ban, a megjelenés előtt bezúzott monográfiáját mutatták be. Dr. Gagyi József, a Sapientia EMTE Humántudományok Karának tanára vitaindítójában a monográfia megszületésének történelmi-társadalmi körülményeit vázolta, majd a hatalmi szóra bezúzott könyv egykori szerzőjével és lektorával folytathattak kötetlen beszélgetést a jelenlévők. Gagyi idézte Stefano Bottoni olasz történészt, hogy a MAT szovjet mintára és befolyásra, sőt, Sztálin és közvetlen munkatársainak kifejezett óhajára jött létre. A román hatalom végig gyanakodva figyelte a nemzetpolitikai törekvéseivel ellenkező mesterséges képződményt, és aztán, a Sztálin halálát követő viszonylagos olvadás idején, a szovjet csapatok kivonulása után azonnal meg is szüntette. A monográfia hivatalos címe: A Magyar Autonóm Tartomány a gazdasági fejlődés útján volt, két év alatt, 1958–59 során íródott. A kézirat 21 szerző munkája. A szerzők vázolták a régió közel ötven esztendővel ezelőtti állapotát. „A MAT – amint azt az előző fejezetben megállapítottuk – gazdag és változatos természeti kincsekkel rendelkezik. Mindezek a természeti kincsek a Székelyföldet már a múltban is hazánk egyik iparvidékévé tehették volna. Ehelyett azonban Székelyföld gazdasági szempontból országunk legelmaradottabb vidékei közé tartozott” – foglalták össze a múltat a szerzők, hozzátéve: „munkásaik rövid tíz év alatt az addig elmaradott Székelyföldet fejlett iparral rendelkező tartománnyá változtatták”. A kéziratot bezúzása után szerzőit meghurcolták, pártszankciókkal sújtották. Az előszó íróját, Szövérfi Zoltánt, a tartományi pártbizottság propagandatitkárát – sejthetően a központi pártvezetés tagjának, Fazakas Jánosnak az érdeméből – felfele buktatták, s a 80-as években bekövetkezett korai haláláig Bukarestben, a Kereskedelmi Minisztériumban dolgozott. Valószínűleg Fazakas János volt a monográfia megírásának kezdeményezője és támogatója. Józsa Ignác, az egyik szerző, és Kovács Sándor, a könyv lektora elmondták, amíg a kéziraton dolgoztak, nem érzékelték, hogy megváltozott a politikai széljárás. 1960 nyarán megszületett az a MAT területére vonatkozó központi utasítás, hogy minden magyar igazgató, intézményvezető mellé egy román helyettest kell kinevezni. /Sz. L.: Beszélgetések a közelmúltról. A Magyar Autonóm Tartomány bezúzott monográfiáját ismertették. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 14./2006. február 14.Stockholmban január 18-án rangos, magyar képzőművészeti kiállítás nyílt meg. Tamás György, az ismert műgyűjtő és felesége Tamás Mária, Stockholm belvárosában magyar képzőművészek munkáiból rendezett nagy sikerű kiállítást. A bemutatkozó művészek közül a legnagyobb sikere Tompos Opra Ágota, kolozsvári művész Phoenixmadár című festményének volt. A kiállítás anyaga zömmel erdélyi alkotók munkáiból állt össze, de más magyarlakta vidékek, városok képzőművészeinek alkotása is szerepelt. Erdélyi kiállítók: Benczédi Sándor – Kolozsvár, Bokor Ernő – Kolozsvár, Dudás Gyula – Nagybánya, Cs. Erdős Tibor – Kolozsvár, Fekete Pál – Marosvásárhely, Ferenczy Béla – Nagyvárad, Gaál András – Csíkszereda, Imecs László – Kolozsvár, Incze István – Marosvásárhely, Incze István Botond – Marosvásárhely, Molnos Zoltán – Székelyudvarhely, Nagy Melinda – Csíkszereda, Németh G. Katalin – Sepsiszentgyörgy, Takács Gábor – Kolozsvár, Tompos Opra Ágota – Kolozsvár, Tolnay Tibor – Nagyvárad, Vass Csaba – Tasnád, Vassy Erzsébet – Nagyvárad, Veress Endre – Kolozsvár, Wéber Mária – Kolozsvár, Zoltán Katalin – Kolozsvár. A Tamás család ősszel is rendez kiállítást. /Tatár Zoltán: A „Phoenixmadár” szárnyalása Stockholmban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./2006. február 14.A gyökerekből készült szobraim nélkül üres a lakás, hiányoznak belőle a barna, sárga és fehér árnyalatú négylábúakat és madarakat ábrázoló ágak. Ők már az életem részét képezik – vallja Péter Ferenc gyökérszobrász, akinek alkotásaiból nyílt kiállítás Marosvásárhelyen. /Antal Erika: Gyökérszobrok az életről. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./2006. február 15.A Székely Nemzeti Tanács felhívást adott közre: a székelyek március 15-ét ünnepeljék együtt Székelyudvarhelyen. Székedi Ferenc, a lap munkatársa ellenkezett. Miért éppen Székelyudvarhelyen? Miért nem Sepsiszentgyörgyön vagy Marosvásárhelyen? Miért nem másik székelyföldi városban? Abban a városban, kellene ünnepelni, amelynek színmagyar vezetősége lassan egy évtizede vitatkozik egymással? /Székedi Ferenc: Udvarhelyre kéne menni? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./2006. február 15.Egyre feszültebb a viszony Marosvásárhelyen a Polgármesteri Hivatal és a Megyei Tanács vezetője között. Dorin Florea polgármester legutóbbi sajtótájékoztatóján súlyos vádakkal illette Lokodi Edit megyei tanácselnököt, többek között azzal, hogy ellopta a város vagyonát, hogy „felületes és infantilis közigazgatást” folytat, ami nem más, mint „nyilvános bohóckodás”. Szükség lenne beavatkozásra. A megbeszélést a megye önkormányzati életében a legnagyobb súlyt képviselő RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie. A megyei RMDSZ szervezet gyengeségéről tesz tanúbizonyságot, ha nem meri kézbe venni ezt az ügyet. /Antalfi Imola: Ingyencirkusz a köz kárára. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 15./2006. február 15.Február 17-én kezd műsorokat sugározni Erdélyben a jelenleg 44 országban fogható katolikus Mária Rádió. A világméretű hálózat Székelyföldre is telepített adóállomást, amely Gyergyószentmiklós és Csíkszereda között található. A rádió Marosvásárhelytől Brassóig, Gyergyótól Segesvárig sugároz magyar és román nyelvű műsorokat – mondta el Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Szintén nagy teljesítményű frekvenciát kapott Zilah is, amely Szilágyságot fedi le. A nagyváradi székhelyű stúdió vezetője, Szatmári Ferenc közölte: próbaadásokat már több mint egy hete sugároznak. „A Mária Rádió úgy lesz alternatívája a közszolgálati rádióknak, hogy a vallási műsorok mellett közönséget érintő közéleti és kulturális feladatokat is ellátnak” – határozta meg a műsorrács arculatát Gáspárik. A katolikus rádió hivatalos megnyitója március 25-én lesz. A 24 órán át sugárzó rádiócsatorna magyar és román nyelvű műsorainak idejét a világhálózat vezetősége határozza meg. /Barabás Márti: Mária Rádió, a „napos” igény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./2006. február 16.Rendezvénysorozattal ünnepli meg a Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület (CSIKISZ) megalakulásának negyedik évfordulóját. Február 18-án tisztújító közgyűlést tart az egyesület, majd a marosvásárhelyi Madártej kabarétársulat lép fel. Ezt követően reggelig tartó mulatság lesz, zenél a székelyudvarhelyi Dzsungel Band. /Négyéves a CSIKISZ. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./2006. február 16.Májusban nem mindennapi bemutatóval jelentkezik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata. Béres László színházigazgató szerint a Télikert című előadás érdekessége, hogy a színművet Láng Zsolt író, drámaíró kimondottan a gyergyószentmiklósi színészekre szabta. A szerző nem ismerte személyesen a figurás színészeket, hanem Patkó Éva rendező – a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója – elmesélése alapján írta meg a színdarabot. A szerző az olvasópróbáktól kezdődően a bemutatóig dramaturgként végigkíséri az alkotási folyamatot. /Jánossy Alíz: Rejtélyes télikert Gyergyószentmiklóson. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./2006. február 17.Tizenötödik évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Borbély László, a kuratórium elnöke emlékeztetett, az alapítvány első nagy kihívása a Bernády-szobor felállítása volt a Bernády téren, akkor egyesek Antonescu-szobrot akartak állítani Marosvásárhelyen. Utána a Bernády Ház megvásárlása és berendezése következett. 2001-ben az Illyés Alapítvány segítségével sikerült befejezni a Bernády Ház kibővítését, átépítését. Azóta látványosan megnövekedett a rendezvények száma. Tervezik a Bernády-szoba megnyitását. Amikor a szobrot felavatták /1994. okt. 29./ megjelentettek egy szép könyvet Bernády emlékére /Marosi Barna: Bernády György városa/. A könyv hamar elfogyott. Idén valószínűleg újranyomatják. /Antalfi Imola: Ünnepel a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./2006. február 17.A marosvásárhelyi Kultúrpalota egyik hatalmi parancsszóra eltávolított többalakos, nagyméretű bronzreliefje eredetileg a nagyterem bejárati ajtaja fölött pompázott, majd eltávolítása után sok évtizeden át lappangott a palota alagsorában. A Kőrösfői-Kriesch Aladár terve alapján Sidló Ferenc által megmintázott, zománcdíszítéses műkincs Ferenc József megkoronázását örökítette meg. A domborművet Pokorny Attila szobrászművész kitartó munkával restaurálta. Február 16-án a reliefet visszahelyezték eredeti helyére, az előcsarnok főfalára. /Visszakerült helyére a dombormű. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./2006. február 18.Tizenöt éve hunyt el Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. – Kolozsvár, 1991. jan. 25./ író. A másfél évtized elegendő lett volna arra, hogy megfeledkezzenek az íróról. Bajor esetében ez nem így történt. Távozta óta jó néhány kötet jelent meg írásaiból. A legfrissebb kiadvány a Kriterion Kiadónak köszönhető. Nagy Pál összeállításában és gondozásában Angyal Bandi illemtana címmel veheti kézbe az olvasó a kiváló humorista humoreszkjeit és paródiáit. Azokat az írásokat, amelyek 1959 és 1989 között a marosvásárhelyi képeslap, az Új Élet hasábjain láttak napvilágot. A lap egykori főszerkesztője, Sütő András írt hozzá előszót. /Angyal Bandi illemtana. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./2006. február 20.Marosvásárhelyen hozza létre a Janovics Jenő Alapítvány (JJA) az erdélyi magyar televíziót és rádiót, döntött az alapítvány kuratóriuma Marosvásárhelyen tartott ülésén. A magyar médiaközpont várhatóan már 2006 második felétől sugározhat majd. Nagy Zsolt, a JJA elnöke elmondta, a döntés értelmében a következő időszakban megkezdik a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól kapott 300 millió forintos céltámogatás felhasználását. Ezt az összeget egy megfelelő marosvásárhelyi ingatlan, valamint a stúdiók létrehozásához szükséges technikai felszerelések megvásárlására fordítják. Ezzel egyidőben megkezdődik a szerkesztőség felépítése, a szakembergárda toborzása is. Nagy Zsolt hozzátette: a kuratórium csupán az intézmények létrehozásáról döntött, a Magyar Televízió, illetve a Duna Televízió felajánlásáról folytatják a tárgyalásokat. /Borbély Tamás: Marosvásárhelyen lesz az erdélyi magyar televízió és rádió. A két intézmény már 2006 második felétől elkezdené működését. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./2006. február 20.Luther Márton halálának 460. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Új Kezdet református gyülekezeti folyóirat filmvetítéssel egybekötött megemlékezést szervezett február 17-én a Diakóniai Központban. Az érdeklődőket Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, vártemplomi lelkész köszöntötte, méltatva Luther Márton munkásságát. /(simon): Luther, a villám. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./2006. február 21.Romániában Iliescutól Basescuig minden államelnök a szekuból kinőtt titkosszolgálatokra támaszkodott. 1990-ben a marosvásárhelyi fekete március végjátéka az volt, hogy létrehozták a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/. Az állítólagos magyar irredentizmus ellen. Az 1996-ban győztes Emil Constantinescu elnök egyszer csak azt vette észre, hogy a titkosszolgálatok hálójában vergődik, és amikor ezek megsúgták neki: nincs esélye a 2000-es választások megnyerésére, visszalépett a megmérettetéstől, kijelentve, hogy a szeku legyőzte. Az is lehet, hogy Constantinescut valamivel megzsarolták. Iliescu visszatért a hatalomba, akkor egy volt katonatiszt került a hírszerzők élére, Radu Timofte. Timofte újból a román társadalom egyik legfontosabb intézményévé szervezte az SRI-t. Napirenden voltak a telefonlehallgatások, volt, hogy az utcán tartóztatták le a nemszeretem polgárokat, például Mugur Ciuvicát. Több mint másfél évtizeddel az 1989-es fordulat után 110 ezer szekusdossziét zároltak, nemzetvédelmi okok ürügyén ezekbe tekinteni tilos. Tehát 110 ezer régi besúgó, szekus hírszerzővé lépett elő. A liberális Dinu Patriciu ügyeinek vizsgálatakor kiderült, hogy a vállalkozó telefonját hosszú évekig törvénytelenül lehallgatták. Az utóbbi időszakban hivatalosan 14 ezer állampolgár telefonálást hallgatták le, még az ország elnöke is a napokban 2373 személy tavalyi lehallgatásáról beszélt. Traian Basescu az államelnöki választási kampányban megígérte: győzelme esetén leváltja mind a hírszerzőszolgálat, mind a kémelhárítás vezetőit. Nem váltotta le. Mert Radu Timofte és Traian Basescu egyetértett a hírszerző és kémelhárító szolgálatok szerepének felértékelésében. Előbb hozzákezdtek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) átfestésére. Erre jó volt a három újságíró iraki „elrablása”, amely körül immár egy esztendővel az eset után is sok a kérdőjel. Traian Basescu regnálása óta folyamatosan mind nagyobb hatáskörhöz jutnak a hírszerzők. Számos jogszabályba csempésztek be olyan cikkelyt, amely megkönnyíti a közpolgárok utáni kutakodást. A 10 ezer eurón felüli adásvételeket – tehát a telek- és házügyletek tekintélyes részét – jelenteni kell az SRI-nek. Basescu újra be akarja vezetni a rendőrspicli intézményét. Vagyis a fedett ügynökök alkalmazását, akik munkahelyeken, kocsmákban, templomokban vigyáznák az emberek viselkedését, beszédét. A polgárok bankszámláiba is beletekinthetnek a titkosszolgálat emberei. Az újságíró biztos benne, hogy az úgynevezett magyar irredenták utáni kutakodás is felerősödött. A hírszerzők évi jelentéseiben szerepelt, hogy a magyar irredentizmus nemzetvédelmi szempontból veszélyes. Ezen az RMDSZ kormányzati szerepvállalása sem változtatott. /Román Győző: Téglák és sasszeműek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 21./2006. február 21.A magyar kormány azt ígérte: a határon túli magyarokat nem használja majd eszközként a választási kampányban. Ennek ellenére az utóbbi hetekben elszaporodtak Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester elleni támadások. A jelenlegi kormánypártok célja: a „Fidesz-barát” Szász Jenő elleni vádakkal árnyékot vetni a polgári ellenzékre is. Az Erdélyi Napló szerint azért esett a választás Marosvásárhelyre, hogy alkalmat nyújtsanak Pomogáts Bélának arra, hogy – a Székelyudvarhelyért Alapítvány immár négy esztendeje szabályszerűen elszámolt pályázata ürügyén – támadja Szász Jenőt. Pomogáts kifejtette, azért álltak el a pertől, mert nem akartak „egy erdélyi magyar alapítványt bukaresti román bíróság előtt perelni”. Valójában perelni akartak, olvasható a hetilapban, de budapesti keresetüket, megalapozatlanként, két ízben is visszautasították. Pomogáts Béla gyaníthatóan politikai megrendelésre tette ezt. „A napokban olvastam a Népszabadság egyik erdélyi tudósításában, hogy az udvarhelyi árvízkárok enyhítésére befolyó, a magyar társadalom adakozásából összegyűlt magyarországi segélypénzek nem az árvízkárosultak otthonainak, templomainak a felépítését szolgálták, hanem egyszerűen a polgármester magánszámlájára kerültek, és az udvarhelyi sportcsarnok renoválására használták fel” – mondta Pomogáts, majd a következőképpen folytatta: „Helytelen lenne, ha a közvélemény egyszerűen szemet hunyna ezek fölött a tények fölött, csak azért, mert egy olyan emberről van szó, akinek befolyásos helyzete van a román politikai életben és a magyar politikában is.” /Szentgyörgyi László: Erdélyben kampányolnak a magyar kormánypártok. Szász Jenőt mondanak, Fideszt gondolnak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 21./2006. február 21.A Sepsiszentgyörgyön létrehozandó magyar kulturális fiókintézet igazgatására a székelyudvarhelyi születésű 32 éves Hadnagy Miklóst találta a legalkalmasabbnak Bozóki András tárcavezető a nyolc pályázó közül. A román parlament még nem ratifikálta a fiókintézet megnyitását lehetővé tevő egyezményt. Hadnagy Miklós kifejtette, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézetnek a romániai magyarság és az anyaország között kell közvetítenie. Fel kell vállalnia a többi, régióban élő kisebbségi közösség művészetének, kultúrájának bemutatását, de különös figyelmet kell fordítania a romániai magyarság kultúrája bemutatására és közvetítésére a világ országaiban. Hosszú távon magyarországi, romániai és Kárpát-medencei intézményeket felölelő hálózatot kell kialakítani. Hadnagy Miklós 1992-ben telepedett át Székelyudvarhelyről Magyarországra. Eddig is kulturális területen tevékenykedett: parlamenti szakértőként, a Határon Túli Magyarok Hivatalánál, illetve az Illyés Közalapítványnál. /Guther M. Ilona: Kultúrablak Európára. Interjú Hadnagy Miklóssal, a szentgyörgyi kultúrfiók leendő igazgatójával. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./ 15/ 401 évvel ezelőtt, 1605. február 21-én a székely rendek Nyárádszeredában fejedelemmé választották Bocskai Istvánt. Nem egészen két hónap elteltével, április 19-én a szerencsi országgyűlésen már a magyarországi rendek is megválasztották, 20-án be is iktatták a tisztségbe. Szeptember 14-én Szászmedgyesen a három nemzet nevében iktatták be Bocskait erdélyi és magyarországi fejedelemnek. Ezekre az eseményekre emlékeznek tíz napon át Nyárádszeredában. Február 20-án marosvásárhelyi, szovátai és nyárádszeredai diákok vettek részt a Bocskai fejedelem korát, a vallási tolerancia szellemét idéző történelmi tárgyú vetélkedőn, este pedig lakossági fórumot tartottak. /Bakó Zoltán: Bocskai-napok Nyárádszeredában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./2006. február 22.Asztalos Enikő tanárnőt 1993-ban kérték fel, hogy a Marosvásárhelyi Népi Egyetemen magyar néprajzi tanfolyamot szervezzen. Ez az egyetlen, azóta is folyamatosan működő, magyar nyelvű tanfolyam az intézményben, az egyetlen tanfolyam Romániában, amely hivatalos oklevelet is nyújt. A Magyar Néprajzi Múzeum pályázatain rendszeresen és sikerrel vettek részt a hallgatók 2005-ig. Népmonda-gyűjtésük megjelent az 1998-ban kiadott „Beszéli a világ, hogy mi magyarok…” Magyar történeti mondák című gyűjteményben. Idén a magyar néprajzi tanfolyam 1997-től végzett hallgatóinak gyűjtő csoportjával ismét küldtek pályamunkákat. Az egyik téma a népi vallásosság és a szakrális emlékek az ezredvégi Erdélyben. Olyan dolgozatok születtek, mint A marosvásárhelyi cseralji református egyházközség rövid története (szerzője Kolumbán Erika), Konfirmáció, a túlélő beavatási szertartás Erdélyben, a modern korban (Törzsök Gyopár), A marosvásárhelyi VII., Szabadság úti református egyházközség megalakulásának története és működése 2004-ig (Törzsök Gyopár), Az úrvacsora néprajza Magyarsároson az unitárius egyházközségben (Tóth Gyula), A templomi ülésrend a marossárpataki református templomban (Bakó Béla Pál). Másik témakör a településkép változásai a 19.-20. században, ide sorolható: Jedd község történeti változásai 2006-ig (Maki Böjte Éva) stb. A falusi és városi közösségek mindennapjai témához tartozik Soós Eszter dolgozata a cserkészéletről, Czirjék Lajos munkája a Maros megyei képzőművészek egyesületének történetéről. Székely Lajos a csittszentiváni faragókörről írt. Van más téma is, Maki Böjte Éva: Hadifogság, munkatábor, internálás Jedd községben az I. és a II. világháborúban és Tóth Katalin: A népi ruházat alakulása, változatai Magyarsároson. /Bölöni Domokos: Néprajzi rajzás Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 22./2006. február 24.Fennállásának fél évtizedét ünnepelte február 22-23-án a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ. Díjazták a Miért leszek asszisztens? című pályázat nyerteseit, előadások hangzottak el Bod Péterről, Árva Bethlen Kata udvari lelkészének munkásságáról, szellemiségéről. Csiha Kálmán ny. püspök beszéde után Spielmann Mihály történész Bod Magyar Athenas című könyvéről, Veress László lelkész Bod Péter olthévízi éveiről, az ott született művekről értekezett. Bálint Zsigmond fotóművész mezőségi fényképeit Barabás László méltatta. /Mészely Réka: Bod Péter szellemiségének őrzése. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./2006. február 25.XIX-XX. századi székelyföldi városfejlődés – ez volt a központi témája a Marosvásárhelyen február 22-én szervezett beszélgetésnek, amelyen Gagyi József házigazda fogadta dr. Pál Judit történészt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárát. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Borsos Tamás Egyesület által közösen szervezett Beszélgetések a közelmúltról 2. címet viselő városfejlődés-ismertető rendezvényen város-meghatározási elméletekről, gazdasági helyzetről, a város és állam viszonyáról volt szó. Az egyetlen szabad királyi város a térségben Marosvásárhely volt, így hivatalosan az már nem számított a Székelyföld részének, habár továbbra is annak fővárosaként tartotta számon a népi emlékezet. A XIX. század második felében igen fontossá vált a közigazgatási funkció, a megyeközpontok rohamos fejlődésnek indultak. Ilyen volt Csíkszereda, amelyik Csíksomlyótól orozta el a központi szerepet. /Nagy Botond: Székelyföldi városfejlődés, avagy Erdély örök improvizáció. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 25./2006. február 25.Az idén 60 éves Vári Attila új regényének /Vanília, Mentor Kiadó. Marosvásárhely, 2005/ dilemmája az, hogy a leírt, elbeszélt történetek között van-e kapcsolat. Vári elbeszélései éppen azért szerveződnek bizarr regénnyé, mert angol mecénásának írott leveleiben keresetlen őszinteséggel, áttételek nélkül vall dilemmáiról. A regényben kissé nehéz tájékozódni, mert szerzői döntés miatt nincs tartalomjegyzék. Vári őszintén vall dilemmáiról. Egybeesik ez szűkebb hazája, Erdély és városa, történeteinek örök színtere, M. szabad királyi város elhagyásával. „Talajt vesztettem, félek, hogy önmagamat is. Egyelőre nem írok többet, még az a szerencsém, hogy régebbi novelláimból összeállt a Szépirodalmi számára egy kötet…” Vári, ha megtorpanásokkal is, de rendületlenül írja élete fő művét, a 2001-ben megjelent Cselédfarsang című regényét, s mintegy mellékesen megújítja elbeszéléseit. /Bogdán László: A befalazott török, avagy Vári Attila intenzív világa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 25./2006. február 27.Az RMDSZ elítéli, hogy egyesek olyan rendezvényekre használják föl a magyar nemzeti ünnepet, mint teszi azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be Marosvásárhelyen Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Borbély az SZNT vezetésének múlt hét eleji bejelentésére reagált, amely szerint március 15-én, a Székelyudvarhelyen megrendezésre kerülő székely nagygyűlésen kiáltványt mutatnak be a Székelyföld autonóm régió létrehozásáról. „Március 15-e mindannyiunk ünnepe. Az utóbbi tizenöt évben minden alkalommal kaptunk levelet a miniszterelnöktől és az államelnöktől. Úgy vélem, hogy kölcsönösen tiszteletben kell tartanunk egymást” – tette hozzá az ügyvezető alelnök. Kelemen Attila képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szintén elítélte a kezdeményezést. Markó Béla szövetségi elnök is kiemelte, hogy az autonómiát nem nyilatkozatokkal, hanem politikai eszközökkel kell kivívni. /G. G.: RMDSZ-nem az SZNT-s nagygyűlésre. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./2006. február 27.Február 25-én Marosvásárhely ülésezett a Romániai Magyar Közoktatási Tanács. Megjelent többek között Markó Béla RMDSZ-elnök, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős RMDSZ ügyvezető alelnök, valamint a Közoktatási Tanács tagjai: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, az Erdélyi Tankönyvtanács elnöke, Péntek János képviselőjeként Néda Árpád professzor, Tulit Zsombor, a Romániai Magyar Tankönyvkiadók Egyesületének képviselője, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezetője, Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke, Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógus-szövetség elnöke. A tanács egyéves tevékenységét értékelve Lakatos András mindenekelőtt a Tanügyminisztérium által 2005-ben kiírt 53 tankönyv lektorálásának fontosságát emelte ki. Arra kell törekedni, hogy a minőségi magyar tankönyveket magyar szakemberek írják, és ehhez tankönyvíró műhelyek létrehozása szükséges. – Igény van a romániai magyar pedagógusok akkreditált, intézményesített továbbképzésére. /Ülésezett a Romániai Magyar Közoktatási Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./2006. február 27.Két és fél évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a tanács egyetlen napirendi pontként tárgyalta ülésén a december elseje alkalmából a városban felállítandó Mihály vajda-szobor ügyét. Kelemen Atilla akkori megyei RMDSZ-elnök kedélyesen megjegyezte, hogy a Mihály vitéz szobra állni fog, de cserében mi is elhelyezzük az új Kossuth Lajos utca névtábláját. Erre Kelemen Atilla bő két hetet adott a helyi magyar lap hasábjain. A tanács úgy döntött, hogy a december elsejei dátum közelségére való tekintettel a város által ajándékba kapott Mihály vitéz-mellszobor, megtekintés végett, két hétre ideiglenesen a Városháza elé kerül. Eltelt néhány hónap, időközben a helyi tanács megtalálta a műalkotás végleges helyét. A döntés ellenére Mihály vajda egy tapodtat sem moccant a Városháza mellől. A Kossuth Lajos utca a törvényszéktől várja a végleges döntést. Hiába sikerült az RMDSZ többségű helyi tanácsnak másodszori nekirugaszkodásra a Kossuth utcáról döntenie, a románok, történészi sugallatra kiderítették, hogy a terrorista Kossuth Lajos parancsára Marosvásárhely főterén száz román hazafit akasztottak fel. Mihály vajda tehát marad, Kossuth Lajos pedig tanácsi döntés ellenére sem fog visszakerülni. /Fazekas Károly Csaba: Vásárhelyi mindennapos rémtörténet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27./2006. február 28.A Templom és Iskola Alapítvány szavalóversenyén református kollégisták tettek bizonyságot versszeretetükről Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Líceumban. Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök, az alapítvány elnöke elmondta: a tavaly először megrendezett versenyt ezentúl évente folytatni fogják. /N.B.: Balladák a Bernády Teremben. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./2006. február 28.Vidéken ritkák az irodalmi találkozók, ezért jöttek sokan a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör erdőszentgyörgyi humoros délutánjára. Nagy Pál válogatásában jelent meg Bajor Andornak az egykori Új Élet című képes hetilapban megjelent írásait tartalmazó kötete (Angyal Bandi illemtana), amelyhez Sütő András írt előszót. Néhány példányához az olvasók ezúttal is hozzájuthattak. Székely-Benczédi Endre szatirikus politikai szakácskönyve nyomdakész állapotban van immár egy esztendeje. Szerencsések az erdőszentgyörgyiek, van egy Kovrig Magdolnájuk, aki a nevelésre, az oktatásra tette fel életét, akinek művelődésszervezői munkája nyomán élénk tevékenység zajlik a kisvárosban, ő vezeti a Bodor Péter Művelődési Egyesületet. Helyi lap jelenik meg havonta, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, amelyet a fiatal szerzőgárdával ugyancsak Kovrig Magdolna tanárnő szerkeszt. /Damján B. Sándor: Hej, Múzsa, légy mostan ihletett…” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./2006. március 2.Marosvásárhelyen a Megyei Törvényszék helyt adott Porkoláb Zoltán panaszának és visszahelyezte jogaiba. Az előzmény: Maroskeresztúr tanácsa múlt év október 27-én felmentette tisztségéből az RMDSZ-es alpolgármestert. Porkoláb védőügyvédje, Kincses Előd elmondta, a keresztúri tanács nem tartotta tiszteletben a törvény által előírt ötnapos határidőt. Ugyanakkora napirenden nem szerepelt az alpolgármester leváltásának kérdése. Leváltására olyan indokokat hoztak fel, hogy például nem megfelelően működik a hőközpont. Porkoláb a megyei RMDSZ-től sem kapott támogatást. Porkoláb Zoltán úgy érzi, személyes bosszú áldozata. Az alpolgármesteri tisztséget RMDSZ-es kollégái el akarták venni tőle. /(mózes): Pert nyert Porkoláb Zoltán a maroskeresztúri tanáccsal szemben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./2006. március 2.Amikor egy ország szegény, a művelődési élet húzza a rövidebbet. Ilyen körülmények között jó arról hallani, hogy vannak magántársulatok, mint a Yorick Stúdió Marosvásárhely, amelyek saját produkciók bemutatásával próbálkoznak. Gernyeszegen csak a községközpontban négy színjátszó kör és hat néptánccsoport tevékenykedik, magyar, román és cigány egyaránt. Hasonlóan aktív élet van Nyárádszeredában is, ahol szinte minden hétvégén történik valami a kultúrotthon körül. Jó ötletek, lelkes emberek kellenek. /Ha van mire alapozni. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./2006. március 3.Március 2-án Marosvásárhelyen Keresztény értékek az európai politikában címmel szervezett tanácskozást Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem műszaki és humántudományok marosvásárhelyi kara és a hollandiai Református Párt /Staatkundig Gereformeerde Partij/. „Nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvhasználat a teljes tanulmányi időszakra kellene vonatkozzon. Csakhogy nem kellene túl sokat várjanak e téren az Európai Uniótól, mert az unió nem kötelezheti Romániát arra, hogy megváltoztassa a magyar helyzetet, mivel ez Románia nemzeti kompetenciájához tartozik” – jelentette ki Evert-Jan Brouwer a tanácskozáson. /Bögözi Attila: Keresztény értékrend és kisebbségek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2006. március 4.Vári Attila hatvanéves, a jubiláló írót köszöntötték március 2-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, a Látó folyóirat estjén. Az író beszélt új, Vanília című regényéről, melyet a Mentor, Káli Király István kiadója jelentetett meg. Vári Attila jó mesélő, több adomát mondott el, többek között gróf Teleki Mihály kommunizmusbeli, álláskereső önéletrajzát idézte: „Őseim szegény jobbágyok voltak, egészen a tizenharmadik századig...”. /Nagy Botond: Ünneplők és adomázók. Vári Attila 60 éves. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./2006. március 4.Nemrég zárult Bartha József sikeres egyéni tárlata a budapesti Liget Galériában. Tavaly a bukaresti Új Galériában rendezett hasonlóan visszhangos kiállítást. Mindkét fővárosban jelentős színházaknál kapott díszlettervezői feladatot, emellett csoportos kiállítások szervezője, kurátora vagy résztvevője is volt. Hazai és külföldi alkotótáborban is dolgozott. A Munkák címet viselő, háromnyelvű (magyar, román, angol) kiadvány Bartha József 1999–2005 közötti munkásságát foglalja össze. Bartha József mediális művész hasonló struktúrákat hoz létre, mint akármelyik mai posztkonceptuális művész bárhol a világon, csakhogy a mű mégis mást jelent Marosvásárhelyen, mint New Yorkban. /Mindig más. Bartha József munkáiról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||