|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2007. május 10.Együttműködés keretében olyan adatbázist hoznak létre a román-magyar határ menti térségekben élők számára, amely tartalmazza a megfelelő szakmai tudással rendelkező pályázatírók neveit, referenciáit, elősegítve ezzel a román nemzeti fejlesztési terv operatív programjaiban, illetve az európai területi együttműködés keretében előirányzott források felhasználását mondta május 9-én Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója, aki Szatmárnémetiben részt vett az új magyar nemzetpolitika bemutatását szolgáló erdélyi információs napok rendezvényén. Bukarestben és Kolozsváron már tartottak hasonló összejövetelt, a következő hetekben pedig Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Aradon ülnek össze a magyar nemzetpolitika illetékeseivel a helyi önkormányzati és civil szféra képviselői, valamint a gazdasági élet szereplői. /Pályázatírók adatbázisa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./2007. május 10.A magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyét idén második alkalommal szervezte meg Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceum, tizenöt iskola és hatvankilenc diák részvételével. Idén földrajzból és biológiából mérték össze tudásukat a diákok. /Menyhárt Borbála: Magyar középiskolások országos vetélkedője. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./2007. május 10.Marosvásárhelyen az unitárius egyházközség Bolyai téri tanácstermében megnyílt a kettős kiállítás, melyen Marton Márta Ágota grafikus, valamint Casoni Szálasi Ibolya divattervező alkotásai láthatók. A szénnel készült grafikák felelevenítik az erdélyi tájakat. Casoni Ibolya alkalmi ruhákból álló tárlatán a színekből, formákból elegancia sugárzik. /Menyhárt Borbála: Grafika és Képlékeny divat. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./2007. május 10.Irodalmi konferenciát és költészetnapi felolvasóesteket szervezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) április 12-13-án Kolozsváron, Kánon(ok). Pantheon(ok). címmel. Április 12-én az erdélyi magyar irodalmi lapok vezető szerkesztői beszélgettek a magyarországi szerzők erdélyi irodalmi folyóiratokban való jelenlétéről. A rendezvényen részt vett Orbán János Dénes (Irodalmi Jelen), Szilágyi István, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Kántor Lajos, Balázs Imre József (Korunk), Fekete Vince és Lövétei Lázár László (Székelyföld), a beszélgetést Egyed Emese vezette. Az eszmecsere „ikerrendezvényeként” délután az ELTE két professzora, Margócsy István és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi szerzők magyarországi recepciójáról. A költészetnapi rendezvénysorozat másnap az E-MIL közgyűlésével folytatódott, és erdélyi magyar költők felolvasóestjével zárult. Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával tüntették ki Vida Gábor írót, a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjét a Költészet Napján. A 90 éves Hubay Miklós, a magyar drámaírás klasszikusa, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnöke, a firenzei egyetem egykori tanára volt a Korunk Akadémia vendége április 15-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), máj. 10./2007. május 11.William Shakespeare Windsori víg nők című vígjátékát mutatja be május 11-én a Kolozsvár Állami Magyar Színház Keresztes Attila rendezésében. A közelmúltban végzett fiatal színművészek játszanak Az embergyűlölő, avagy Bohóc ez, vagy beteg? című előadásban, amelyet május 11-én mutat be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. “A Molière-mű mondanivalója ma is aktuális, ezért esett rá a választás” – mondta Farkas Ibolya rendező. /Gyűlöletek és magányok. Shakespeare Kolozsváron, Molière Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./2007. május 11.A hatvanas-hetvenes évek székelyföldi művészeti élete, a háromközpontú tájegység (Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy) gyakorlatilag átvette Kolozsvártól az erdélyi magyar képzőművészet modernizációjának megvalósítását. Kolozsvár maradt ugyan a mérce, a „hiteles hely”, de az alkotómunka új színhelyeiről származtak az impulzusok, amelyek meghatározták a nemzedék szemléletét, képzőművészeti nyelvét, stíluseszményeit. Sövér Elek – Gaál Andrással, Márton Árpáddal, Plugor Sándorral, Sükösd Ferenccel, Simon Endrével, Forró Antallal és másokkal együtt – ennek a nemzedéknek az egyik legtehetségesebb tagjaként a székely festőiskola harmadik hullámát képviselte, írta Banner Zoltán művészettörténész. A székely festőiskola alapítóinak – Márton Ferencnek, Nagy Istvánnak és zsögödi Nagy Imrének – a küldetése ennek az eddig ismeretlen szépségű tájnak, az általa meghatározott életformának festői felfedezésében rejlett. A második nemzedék – Bordi András, Bene József, Incze István, Hervai Zoltán, Piskolti Gábor, Barabás István – ezt a küldetést folytatta. Ebbe a tevékenységbe kapcsolódott be a tanítványok serege, a népes harmadik nemzedék, amely visszatelepedett a szülőföldjére –kisebb-nagyobb művészeti központok, máig működő hálózatát hozta létre. Ők nyitottak ablakot a kortárs európai művészetben végbemenő változásokra. A gyergyóalfalvi Sövér Elek a részletben az Egészet sugallta. 70 éve, 1937. július 25-én született, 25 éve, 1982. május 7-én hunyt el Sövér Elek festőművész. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó a kettős évforduló alkalmából Sövér Elek-albumot jelentet meg, Banner írása ebből való. /Banner Zoltán: Láva és hamu. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 11./2007. május 12.Az RMDSZ-nek a május 19-i népszavazással kapcsolatos álláspontját fogalmazta meg május 11-én, Marosvásárhelyen megtartott sajtótájékoztatóján Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Kijelentette: Traian Basescu leváltására szavaz a szövetség, s erre hívja fel szavazótáborát. „Nem akarunk mocskolódó kampányt. A referendum tétje nem egyetlen személy, hanem Románia sorsa. Traian Basescu egy autoritárius, a totalitarizmus felé hajló rendszerért száll síkra, amelyben a hatalom egy ember kezében összpontosul” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ elnöke leszögezte: „nem tűrjük, hogy magyarellenes kampányt folytassanak”. Markó Béla a Népújság kérdésre, hogy miért nem zárják le a vele szemben folytatott vizsgálatot, kijelentette, egyeseknek nagyon is megfelel, hogy az ügyészségnél minél több embernek nyitott dossziéja. Szerinte megint fölépül egy olyan rendszer, amikor mindenkit megpróbálnak sakkban tartani. Ellene semmiféle vádat nem fogalmaztak meg. Számára megalázó volt, hogy azzal foglalkoznak, hogy sok-e vagy kevés amennyit majd munkáiért fog kapni. Az a honorárium, amelyet annak fejében kapott, hogy öt éven át több könyvét ki fogja adni egy kiadó – első két könyvét a következő másfél hónapban, a harmadikat valószínűleg ősszel adják ki – annyi, amennyit Bukarestben politikusok vagy hozzájuk közel álló emberek látszatmunkákért, ún. consulting-tevékenységért egy hónap alatt kapnak. Az újságíró felhozta, Eckstein Kovács Péter szenátor szerint az erdélyi magyarság zöme Traian Basescu felfüggesztett államelnököt támogatná a május 19-i referendumon. A szenátor szociológiai felméréssel rukkolt elő. Markó erre kifejtette, Eckstein Kovács Pétert becsapták a közvélemény-kutatással. „A mi felméréseink szerint a magyarság többsége támogatja az RMDSZ álláspontját, vagyis azt, hogy igennel kell szavazni Traian Basescu lemondására. ” /Antalfi Imola: Az RMDSZ Traian Basescu leváltására szavaz. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./ A népszavazás előtti kampányban Traian Basescu és az ellene vagy mellette küzdő pártok képviselői személyeskedő vádaskodásokkal tematizálják a „politikai” vitát. Markó Béla RMDSZ-elnök is igen kemény szavakkal bírálta a felfüggesztett államfőt, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy rendkívül súlyosnak tartja, miszerint az ügyészség az elmúlt napokban a szövetség számos képviselője ellen eljárást indított. Eckstein-Kovács Péter szenátor ismételten kételyét fejezte ki a Basescu és a PD elleni kampány eredményességével kapcsolatban. /Eldurvult, vádaskodásba, személyeskedésbe fajult a kampány. Markó: Rendkívül súlyos a magyar tisztségviselők elleni ügyészségi eljárás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./2007. május 12.Marosvásárhelyen Bernády Házban megnyílt Szabó Attila csíkszeredai fotóművész tárlata. Kis székely falvak emberei láthatók a fotókon. Szabó András főmuzeológus-kurátor, a kiállító testvérbátyja méltatta a kiállítást. /Nagy Botond: Világteremtő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./2007. május 12.A közel két évtizede Magyarországra áttelepült Szávai Géza író, a Pont Kiadó vezetője Aletta bárkája című regénye a múlt ősszel jelent meg, azóta elfogyott, most újból kiadták. A szerző jelezte, május 16-án Marosvásárhelyen is bemutatja művét. Szávai Géza elmondta, hogy gyerekkorát Erdélyben több náció közötti konfliktusokban élte meg, most azt tapasztalja, hogy ugyanez mind elterjedtebb, csúnya szóval, globális életérzéssé terebélyesedik a világban. Budapesten nemegyszer mondták neki: „igen tájjellegű arcod van, Géza. ” Szávai Géza elmondta, van egy nemzetközi programjuk, amelybe tizenkét ország ugyanennyi kiadóját kapcsolták be. Amikor létrehozta a Pont Kiadót, a magyar Himnuszt, amit száz éve szidnak a románok, és rengeteg magyart meghurcoltak miatta, lefordította és kiadta románul. Kiadta Kölcsey válogatott műveit kétszer egymás után, magyarul és románul, hogy a román értelmiség szembesüljön a szöveggel. Szávai Géza regényeit is megjelentette román fordításban. /N. M. K. : Aletta bárkája Marosvásárhelyen. Interjú a regény szerzőjével, Szávai Gézával. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./2007. május 14.Még a Székelyföldön többségben élő magyarság sem érzi szükségét annak, hogy használja az anyanyelvét – fogalmazódott meg az aggodalom a megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) hétvégi, kovásznafürdői tanácskozásán. Ördög-Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke a fenti jelenségre példaként említette, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőségen egyetlen magyar feliratot sem lehet fellelni, és sem az intézmények magyar vezetői, sem az üzletek magyar tulajdonosai nem éreznek felelősséget az anyanyelvhasználatot illetően. Péntek János, az AESZ elnöke kifejtette, aggasztó jelenség, hogy folytatódott a magyar nyelv néha ijesztő regressziója. 1980 és 2002 között kétmillióval apadt a világ magyarsága, ennek ellenére a Kárpát-medencében számarányában még mindig a magyar nyelvet beszélik a legtöbben: a népesség 37 százalékának anyanyelve a magyar. Az elnök úgy véli, hogy az anyanyelv megtartását annak tudatos, félelem nélküli használata és áthagyományozása biztosítja. „Ha a finn példát vesszük, akkor Erdélyben is természetes volna, hogy hivatalos nyelv legyen a magyar” – mondta Gazda József író, az AESZ alapító tagja. Gazda szerint sem a hazai, sem az anyaországi politikusokban nincs felelősségérzet a magyar nyelv iránt. Az AESZ elnöksége, valamint a ma már közel ötszázas létszámú tagság Erdély és a Partium különböző vidékein él, a tágabb vezetőségben pedig minden megye képviselteti magát. A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszán összesen 24 általános és középiskolás csapat mérte össze tudását. A díjkiosztáson az általános iskolások versenyén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata vette át az első díjat, második lett a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola, harmadik helyen végzett a kovásznafürdői Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium csapata. /Kovács Csaba: Gazda: hiányzik a magyar nyelv iránti felelősség a politikusokból. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./2007. május 14.Május 12-én zajlott le Gyergyószentmiklóson a VII. Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumának díjátadó ünnepsége. Az oklevélosztást követően a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Diploma után című musicalje várta a megjelenteket, másrészt a közönség régi kedvenceinek tapsolhatott, a szentgyörgyi társulatban játszó régi figurásoknak. A marosvásárhelyi magyar társulat két rangos elismerést is besöpört: az Alexandre Colpacci rendezte Yvonne, burgundi hercegnő című előadás a nagydíjat, a legjobb női alakítás díját pedig a címszereplőt alakító Nagy Dorottya kapta. A legjobb rendezés díját a házigazda színház, gyergyószentmiklósi Figura rendező-igazgatója, Béres László nyerte el, a legjobb férfialakításért járó elismerést pedig az idén Uniter-díjra jelölt Hatházi Andrásnak, a kolozsvári magyar Színház művészének ítélték. /Rostás-Péter Emese: Diploma előtt és után. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./2007. május 14.Idén Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban szervezték meg a népi gyermekjátékok fesztiválját. A seregszemlén tíz csoport, közel 150 első osztályos gyerek vett részt. A rendezvény a pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódott. A népi gyermekjátékok lassan feledésbe merülnek. Az ünnep végén még egyszer felkérték a segesvári Kikericset, játssza el a témához kapcsolódó pünkösdikirályné- választást, hogy a többi gyerek is kedvet kapjon hozzá, megtanulják és otthon is játsszák. /(mezey): Pünkösdikirályné-választás. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./2007. május 14.Május 12-én Marosvásárhelyen a vár kis színpada a Gyermek-gyöngykoszorú Fesztivál miatt muzsikaszótól, népdaltól volt hangos, a Mészárosok bástyájában pedig megnyílt a Habakuk Ifjúsági Bábjátszó Egyesület kiállítása. A Habakuk csoport Bartha Júlia vezetésével immár 11 éve működik. Jelenleg három csoportba osztott 23 gyermekkel dolgoznak. A mostani kiállítás visszapillantó az elmúlt évek tevékenységére: a bemutatott bábelőadások hősei láthatók. /Mezey Sarolta: Meséről mesére. Bábkiállítás és marionett-előadás. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./2007. május 15.Együttműködés keretében olyan adatbázist hoznak létre a román-magyar határ menti térségekben élők számára, amely tartalmazza a megfelelő szakmai tudással rendelkező pályázatírók neveit, referenciáit, elősegítve ezzel a román nemzeti fejlesztési terv operatív programjaiban, illetve az európai területi együttműködés keretében előirányzott források felhasználását – közölte Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója, aki a múlt héten Szatmárnémetiben részt vett az új magyar nemzetpolitika bemutatását szolgáló erdélyi információs napok újabb rendezvényén. Bukarestben és Kolozsváron már tartottak hasonló összejövetelt, a következő hetekben pedig Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Aradon ülnek össze a magyar nemzetpolitika illetékeseivel a helyi önkormányzati és civil szféra képviselői, valamint a gazdasági élet szereplői. Az Együttműködés és verseny címet viselő szatmárnémeti találkozó legfőbb hozadéka – amint azt a főigazgató elmondta – az volt, hogy a résztvevők elhatározták: közösen hozzák létre a programírók adatbázisát. Össze kell gyűjteni a megfelelő szakmai tudással rendelkező csapatot, az önkormányzati szférában célszerű lesz ilyen területen otthonosan mozgó „menedzsmenteket” működtetni – mondta a főigazgató. /Pályázatírók adatbázisa határ menti térségeknek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./2007. május 15.Május 15-ét, a nemzetközi családnapot töltse szerettei körében jót beszélgetve! – erre kéri önt és családját, valamint közösségének tagjait az idén alakult és pillanatnyilag nyolc szervezetet tömörítő szövetség, amely átfogja Erdélyt Nagyváradtól Csíkszeredáig. A nagyváradi, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, nyárádszeredai, üvegcsűri és kézdivásárhelyi családszervezetek önkéntesei megállapították, hogy családjainkban a szülők és a gyermekek túl sokat tévéznek, számítógépeznek s keveset beszélgetnek. Ezért van szükség kellemes családi napra. /Az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének felhívása. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./2007. május 15.Május 14-én a Kincskeresők óvodásai, valamint a Csiky Gergely Iskolacsoport, az Aurel Vlaicu és a 10-es általános iskolák elemistái töltötték meg az Aradi Bábszínház előadótermét, hogy megtekintsék a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozatának Mirkó királyfi című előadását, Lengyel Pál rendezésében. /(Kiss): VIII. Euromarionett fesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./2007. május 15.Május 15-én Marosvásárhelyen a Bernády Házban bemutatják Sára Sándor doni dokumentumfilmjéből és a korabeli hadi okmányokból összeállított Hol vannak a katonák? /Új Horizont Kiadó, 2006/ című kötetet. A találkozón levetítik a Pergőtűz című film rövidített változatát. Vetítés után Sára Sándorral Gálfalvi György beszélget. /Találkozó Sára Sándorral. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./2007. május 16.Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere kilakoltatná a romákat a Hidegvölgyből. Florea kilátogatott Hidegvölgybe, az úttesten, illetve az utca két szélén szemét, eldobált műanyag flakonok, háztartási hulladék, bűz és a házakból kiáramló hangos zene – ez a kép fogadta a polgármestert. A Hidegvölgy bejáratánál és a felső részében elhelyezett szeméttárolók fölöslegesnek bizonyulnak, az emberek továbbra is az utcára vagy a konténerek mellé dobják a szemetet. Dorin Florea felháborodottan intette az itt élőket: nem rezervátumot akar létrehozni a Hidegvölgyben, hanem olyan negyedet, ahol emberi körülmények között élhetnek a roma közösség tagjai. „Ha egyesek szemetelnek, azt a többiek figyelmeztessék! Ha valakik lopnak, azt akadályozzák meg! Nem értik, hogy fel akarom emelni magukat, hogy ne mindig csak a törvényesség szélén éljenek? Milyen átok ül a maguk fején, hogy csak így akarnak élni!?” – rivallt rájuk Florea. Florea jelezte, idén bevezetik az ivóvizet a Hidegvölgy utcáiba, illetve megépítik a csatornarendszert, a lakásépítési program is folytatódik. Hozzátette, ha a következő időszakban nem tapasztal előrelépést, kész felszámoltatni az egész Hidegvölgyet, a romákat pedig a város szélére, a vegyipari kombinát mögötti telekre költözteti át. A hidegvölgyi romakolónia Marosvásárhely egyik legszebb és legdrágább részének tartott területen fekszik. /Antal Erika, Szuher Ervin: Szeméthegyek a Hidegvölgyben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./2007. május 16.Az Európai Idő (Sepsiszentgyörgy) hetilap szerkesztősége megfenyegette a marosvásárhelyi Pro Európa Ligát, hogy rágalmazásért bepereli a szervezetet, mivel ez utóbbi jelezte a hatóságoknak, hogy a szóban forgó lapban antiszemita hangvételű cikkek és karikatúrák jelennek meg. A lap azzal vádolja a liga vezetőségét, hogy ezáltal a sajtószabadságot korlátozzák. Smaranda Enache, a PEL társelnöke sajtótájékoztató keretében cáfolta a vádakat. – A Pro Európa Liga azáltal, hogy felhívta a hatóságok figyelmét a lapban megjelent, fajgyűlöletet sugárzó cikkek tartalmára, nem a sajtószabadságot kívánta korlátozni. /Menyhárt Borbála: Az Európai Idő beperelné a Pro Európa Ligát. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./2007. május 16.Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete által a marosvásárhelyi várban május 12-én megrendezett gyerekek Gyöngykoszorú- találkozóján 18 néptánccsoport vett részt, mintegy ötszáz gyereket felvonultatva. Legnépesebb „küldöttsége” a mezőpaniti Kádár Márton Iskolának volt, akik iskolaigazgatójuk kíséretében nyolcvanan jöttek el a találkozóra. Három együttest alkottak, több táncrendet mutattak be. Szép tánca volt a dicsőszentmártoni Kökényesnek. A néptáncegyüttesek java része élő zenére táncolt. A Gyöngykoszorú délutáni programjába idén is népdalvetélkedőt iktattak. Ötvenkét gyerek nevezett be a Deus Providebit Házban szervezett versenyre. /Mezey Sarolta: Gyermek-Gyöngykoszorú. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./2007. május 17.A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága, illetve az RMDSZ Önkormányzati Tanácsa közös szervezésében május 16-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában tartottak információs napot a magyar kormány Kárpát-medencei magyar kisebbségekkel is kapcsolatos új fejlesztéspolitikájának elveiről. A rendezvényt Lokodi Edit, az RMDSZ megyei Önkormányzati Tanácsának elnöke nyitotta meg, majd Csegzi Sándor alelnök ismertette a jelenlevőkkel a magyar kormány és a határon túli magyar kisebbségek illetve az adott országok kormányzati képviselői között a támogatások kérdéskörében folytatott eddigi megbeszéléseket. A MeH részéről dr. Törzsök Erika, a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatója, Rajnai Gábor fejlesztéspolitikai szakértő, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség részéről Hámory Jenő szakmai főtanácsadó tartottak előadásokat. A magyar kormány teljesen átalakította a határon túli magyar közösségek felé irányuló eddigi támogatási rendszerét, abból kiindulva, hogy a Kárpát-medencei magyar kisebbségek csaknem mindegyike már az Európai Unió határain belül él. A magyar kormány új nemzetpolitikája tulajdonképpen fejlesztési politikává vált, és arra irányul, hogy az európai uniós pénzforrások eléréséhez segítse hozzá a Kárpát-medencei magyar közösségeket. /(benedek): Fejlesztéspolitikai információs nap. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./2007. május 17.Jóváhagyta a kormány május 16-i ülésén az új regionális és megyei kórházak megépítésére, illetve a régebben épült intézmények rehabilitálására vonatkozó ütemtervet. Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter bejelentette, a tárca júliusban írja ki a nyolc regionális kórház és húsz megyei sürgősségi kórház megépítésére vonatkozó pályázatot. Regionális kórház épül többek között Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Temesváron, míg új megyei sürgősségi kórházat Aradon, Nagyváradon, Gyulafehérváron, Besztercén, Brassóban, Déván és Nagyszebenben hoznak létre. Emellett megújul többek között a csíkszeredai, a sepsiszentgyörgyi, a nagybányai, a szatmárnémeti és a zilahi megyei kórház. Emellett több mint 233 ezer tanügyi alkalmazott kap százeurós tankönyv- és szoftvervásárlási támogatást. /Balogh Levente: Új kórházak épülnek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./2007. május 17.Idegen rögök közt nyugszanak a kétszeres halált halt katonák. A kétszeres halál a legfájdalmasabb: azokra, akik hazájukért estek el egy először értelmetlen, majd utolsó megoldásként végigharcolt háborúban, megtiltotta az új hatalom az emlékezést. Akik túlélték, inkább hallgattak róla. Jó húsz évnek kellett eltelnie, amikor először beszélhettek. Voltak, akiknek fontos volt mindez – ők voltak a megszólaltatók. Sára Sándor filmrendező is a megszólaltatókhoz tartozott. Marosvásárhelyen találkozott az érdeklődő közönség Sára Sándorral és a 26-27 évvel ezelőtt forgatott, Pergőtűz című művel, amelynek rövidített változatát, a sorozatként vetített mű utolsó részét mutatták be. Sára Sándor elmesélte, először 25 részes filmben gondolkodtak, ebbe a filmgyár vezetősége nem egyezett bele, így maradt a kétrészes változat. De már az elején kiderült, hogy ebbe a két részbe semmi sem fér bele, így fokozatosan nőtt a részek száma, alkudoztak, kilincseltek – abban az időben Magyarországon egyáltalán nem volt természetes a második magyar hadsereg Don-kanyari tragédiájáról beszélni. Végül maradt a 25 rész, de a tévében kellett bemutatni, a moziba nem engedték. Amire elkészült az utolsó rész, és az MTV már vetítette Krónika cím alatt a sorozatot, kitört a botrány: a magyar katonának szovjet tanítónővel folytatott, a filmen elmesélt viszonya miatt a mű és az ügy a szovjet nagykövetségre került. A vetítés érdekében beleegyeztek a cenzúrába, de így sem mutatták be teljes egészében a sorozatot. Eredeti formájában a Duna TV vetítette a rendszerváltás után. A film elkészülte után megkereste Sárát az egyik könyvkiadó, hogy meg szeretné jelentetni a szöveget. A kissé átdolgozott szövegből 1983-ban elkészült egy meglehetősen vastag könyv 80. 000 példányban. Amikor a film körül kirobbant a botrány, elrendelték a könyv bezúzását. Kalandos utakon menekült meg pár kötet belőle... /Nagy Botond: Elkésett visszhang a kétszeres halálról. Sára Sándor Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./ Sára Sándor Hol vannak a katonák? című dokumentumfilmjét mutatták be a marosvásárhelyi Bernády Művelődési Központban, az alkotást első alkalommal láthatta az erdélyi közönség. A filmrendező Csíkszeredába – ahol a Film. Dok fesztivál zsűrielnöke – tartva állt meg Marosvásárhelyen. „Annak idején elképzelhetetlen lett volna Erdélyben a magyar hadseregről forgatni filmet. A II. magyar hadsereget horthysta-fasiszta jelzővel bélyegezték meg, ezért csak kevés erdélyi résztvevőt tudtam megszólaltatni” – mondta el Sára. /Antal Erika: Sára Sándor filmje a háborúról. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./2007. május 18.Az idei felvételi vizsgán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karán továbbá a négyévessé váló orvosi asszisztensképző szakon a meghirdetett helyek 50-50 százalékára vesznek fel tanulmányaikat magyarul illetve románul folytatni kívánó diákokat – jelentették be. Nagy Örs rektor-helyettes jelezte, az 50 százalék valamelyest javít azon a Bolyai Kezdeményező Bizottság által is felvetett egyenlőtlenségen, ami a tavalyi felvételit jellemezte, mikor a magyar vonalra az általános orvosi karon 8-ason fölüli, a románra pedig már az ötöst meghaladó általánossal is felvételt nyertek a hallgatók. Az új elosztás alapján a korábbi 103 helyhez képest 137-re bővül a magyar vonalon betölthető helyek száma, a fogorvosin és a gyógyszerészeti karon 25-25 hely lesz, s minderre a végleges engedélyezést a jövő héten várják. Egyetemi szintű, azaz négyéves lesz az orvosi asszisztensképzés, amelyen az őszi tanévtől magyar vonal is indul. Három szakon viszont, amelyek iránt az elmúlt években kisebb volt az érdeklődés (fogtechnikus, fogászati asszisztens illetve gyógyszerészasszisztens) csak tandíjas helyeket hirdetnek meg. Copotoiu Constantin rektor szerint azért nem lehet magyar tagozatról beszélni, mivel a diákok és az oktatók egy része egyetértett azzal, hogy a gyakorlatot továbbra is román nyelven tartsák. A rektor szerint nincs szükség arra, hogy a román tagozatos hallgatóknak, akik Erdélyben vállalnának munkát, biztosítsák, hogy magyarul is tanuljanak, mivel mindenkinek ismernie kell az ország nyelvét. A rektor elmondta, hogy a magyar tagozaton a végzősök közel 80 százaléka külföldre távozik. /(bodolai): Kívül-belül megújul az egyetem. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./2007. május 18.Dr. Czirják Árpád érseki helynök meglepőnek és érthetetlennek nevezte, hogy a gyulafehérvári érsekség a kolozsvári Szent Mihály-plébániáról más plébániára óhajtja őt áthelyezni. Erről faxon értesítették, elvárta volna, hogy konzultáljon vele erről dr. Jakubinyi György érsek. Az áthelyezésnél pénzügyi szempontokra hivatkoztak. Az érsekség előírta, hogy a bérházakkal rendelkező plébániák a házbér címén befolyt bruttó összeg harminc százalékát fizessék be a gyulafehérvári érsekségnek. A Szent Mihály plébánia ennek az előírásnak csak részben tett eleget. A felszólításra reagálva a tartozás jelentős részét már törlesztették is. Az érsekség javasolta, hogy a marosvásárhelyi, a brassói és a kolozsvári plébánosok kölcsönösen egyezzenek meg a cserében, ami nem jött létre. Mindegyik lelkipásztor ragaszkodott saját közösségéhez. Azóta az érsek újabb javaslatot tett: Czirják maga választhat új plébániát, ő azonban ezt az ajánlatot nem tudja elfogadni. Egészsége, sem energiája nem teljes ahhoz, hogy mindazt, amit megtett Kolozsváron, másutt újrakezdje. /Horváth Arany: Váratlan, érthetetlen a gyulafehérvári érsekség szándéka. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./2007. május 21.Marosvásárhely és Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön ismertették a Miniszterelnöki Hivatal vezető munkatársai Budapest határokon túl átívelő fejlesztéspolitikáját. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatója úgy vélekedett, hogy a profit az információszerzésben gyors fél jutalma. Bemutatta a magyar kormány Varratmentes Európa című, megújuló nemzetpolitikai elveit és intézményrendszerét. Törzsök Erika szerint a korábbi támogatási intézményrendszer átszervezését az indokolta, hogy az már egyáltalán nem felelt meg az uniós gyakorlatnak, ugyanakkor pedig a több mint 15 éven keresztül áramoltatott, több tízmilliárd forintos források hatékony felhasználása, illetve elosztásának átláthatósága sem volt megfelelő. /Domokos Péter: Sikert és profitot ad a tájékozottság. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./2007. május 21.Hatodik alkalommal szervezte meg a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara a tudományos diákköri konferenciát, amelyen valamennyi szak képviseltette magát. A diákok a gépészmérnöki, a villamosmérnöki, a számítástechnika, a kommunikáció, a pedagógia és a kertészmérnöki szekcióban összesen 35 tudományos dolgozatot mutattak be. /Antal Erika: Diákkonferencia Vásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2007. május 21.Rengeteg látogatót vonzottak az elmúlt hét végén az erdélyi múzeumok. Kolozsváron a Passamezzo Historikus Együttes reneszánsz táncokat adott elő. Marosvásárhelyen a várban több párhuzamos esemény is várta a gyerekeket, illetve szüleiket. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a térképkiállítással egybekötött Descriptio Transylvaniae – Erdély térképeken elnevezésű térképtörténeti konferencián többek között Gróf László térképtörténész, az oxfordi Királyi Földrajzi Társaság tagja és Klinghammer István, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást. /Álmatlan tárlatlátogatók. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2007. május 21.Kincses Réka Balkán bajnok című alkotása nyerte el a Csíkszeredában tartott IV. Film.Dok magyar–román dokumentumfilm-fesztivál fődíját. Az alkotás idén egy másik jelentős elismerést is besöpört: a Balkán bajnoknak ítélték oda ugyanis a 2007-es budapesti filmszemle legjobb dokumentumfilmjének járó díját. A portré kategóriába benevezett film a rendező édesapját, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvédet mutatja be. A történet két idősíkon fut: az egyik 1989 végétől a 2004-es választásokig, a másik pedig a 2004-es választási kampány idején, amelynek zártával a győztesek ünnepelnek, Kincses Előd azonban nem. Ő vesztes, a rendszerváltás és a választások vesztese. A bukaresti Magyar Kulturális Intézet, Csíkszereda polgármesteri hivatala és a Mazsola Film Bt. szervezte, május 14–20. között tartott csíkszeredai filmszemle látogatottsága rekordot döntött. A szemle célja a magyar és román filmes és televíziós szakemberek közötti szorosabb kapcsolat kialakítása. Beke Mihály András, a Magyar Köztársaság Bukaresti Kulturális Intézetének igazgatója sikeresnek ítélte meg filmes mustrát, annak dacára, hogy kevesebb pénz állt a szervezők rendelkezésére. /A bajnok lett a bajnok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2007. május 22.Nincs pénz a Tamási Áron Gimnázium teljes körű tatarozására. Ipari alpinisták verték le a meglazult vakolatot a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium homlokzatáról, így próbálva elejét venni a baleseteknek. „A város legszebb épülete a város szégyene lesz” – kesereg Laczkó György igazgató. A három év híján százéves épületet 2004-ben kapta vissza a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye. Akkor megyei első volt a gimnázium a világbanki kölcsönből felújítandó iskolaépületek listáján. A visszaszolgáltatással azonban elesett ettől a lehetőségtől, és sem a helyi önkormányzattól, sem a minisztériumtól nem kaphatnak pénzt a felújításra. A tatarozási munkálatokat az egyháznak kellene állnia. Azonban a római katolikus egyház nem tudja ezt fedezni. Lehetséges anyagi forrást jelenthetne számukra az 2006/1884-es kormányhatározat. „Az állam 50 évig használta, lelakta az épületeket, tehát a felújítás költségeit is állnia kell. Ehhez azonban hosszú távú bérleti szerződést kell kötnie az egyháznak, a tanfelügyelőségnek és a városnak, és akkor a központi költségvetésből igényelhető pénz a felújításra” – állította Szász Jenő polgármester. A Katolikus Státus azonban ezt újabb államosításként értékeli, és elutasítja a hosszú távú bérleti szerződéseket. A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye a csíkszeredai Márton Áron, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes, valamint a marosvásárhelyi Unirea, a valamikori II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium épületét is visszakapta. Csíkszereda önkormányzata évi 150 ezer lejt fizet bérként, az új díjszabások szerint viszont 890 ezer lejt kellene fizetnie. Kézdivásárhelyen a visszaszolgáltatás előtt sikerült világbanki kölcsönből felújítani a Nagy Mózes Gimnázium épületét, ezért ott eddig nem fizetett bért az önkormányzat. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tavalyig pereskedett az Unirea épületének tulajdonjogáért, ezért nem fizetett bért. A katolikus egyház pert nyert, és az idéntől itt is bért fizet a város az épületért. /K. Cs. : Omladozik az iskola. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||