|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2007. október 23.1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./2007. október 23.A grafikai alkotás egész arzenáljával – hagyományos és modern technikákkal, alapanyagokkal, egyedi ötletekkel – ismerkedhetnek meg mindazok, akik ellátogatnak a marosvásárhelyi Kultúrpalota új tárlatára. Ifj. Molnár Dénes grafikus harmadik alkalommal szervezte meg a kiállítást, amelynek látogatói a levonatkészítés és a számítógépes grafika műhelytitkaiba pillanthatnak bele. A tárlat szervezője elmondta, a kiállítás-sorozatot évekkel ezelőtt édesapja, a 2000-ben elhunyt Molnár Dénes grafikusművész kezdeményezte. /Antal Erika: Mindent a grafikáról. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2007. október 24.Székelyföldtől a Partiumig szinte valamennyi nagyobb erdélyi településen emlékeztek 1956-ra. Háromszéken Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, valamint Baróton tisztelegtek a forradalom hősei előtt. A megyeszékhelyen a városháza falán levő „Gloria Victis” feliratú emléktábla előtt rótta le kegyeletét a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság. „1956-ot követően Sepsiszentgyörgy 23 polgárát, összesen 265 év börtönbüntetésre ítélte a volt kommunista diktatúra” – dokumentálják a múltat a kőtáblába rótt betűk. Délután a tavaly felszentelt emlékoszlopnál az ‘56 Emlékparkban, illetve a központi park kopjafájánál koszorúztak. Csíkszeredában a Kalász negyedi temetőnél felállított kopjafánál elsőként Nagy Benedek, az ‘56-os Baráti Társaság nevében mondott beszédet. A megemlékezés a koraesti órákban, fáklyásmenettel folytatódott a Szabadság-tértől, a magyar főkonzulátus előtti téren felállított ‘56-os emlékműhöz. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Ifjak kétnapos rendezvénysorozattal emlékezett meg az ‘56-os forradalomról és szabadságharcról. Varga László nyugalmazott református lelkész, ötvenhatos elítélt tartott előadást. Ezt követően a Szabadság, Szerelem című filmet vetítették le. Október 23-án Hajdú Zoltán történelemtanár a forradalom leverése utáni megtorlásról beszélt. Nagyváradra október 23-án érkezett az a vándorkiállítás, amely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó erdélyi és román vonatkozású dokumentumokból áll. Mind a három szatmári magyar középiskolában (Kölcsey Ferenc, Hám János, Református Gimnázium) megemlékeztek október 23-án az ‘56-os magyar forradalomról. Délután az RMDSZ székházában a Szent-Györgyi Albert Társaság szervezésében Sárándi Tamás muzeológus 1956 romániai vonatkozásáról tartott előadást. Snagovban friss, piros-fehér-zöld szalagos koszorúk emlékeztetnek arra, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt itt tartották fogva Nagy Imrét, az 1956-os magyar forradalom vezetőjét és sorstársait. Az október 23-i megemlékezésen a Markó Béla szövetségi elnök vezette RMDSZ-küldöttség helyezte el az emlékezés koszorúit az ‘56-os hősök emlékművénél. Markó Béla beszédében rámutatott arra, hogy ötvenegy év után „még mindig adósságunk van azokkal az emberekkel szemben, akik 1956-ban a szabadságért harcoltak”, egyesek közülük az életükkel fizettek. /Adósságot törlesztettek Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./2007. október 24.Október 23-án Sepsiszentgyörgyön együtt tartották emlékező ünnepségeiket a helyi ötvenhatosok és a volt politikai foglyok. A kommunizmus börtöneit megjárt háromszékiek közül jelenleg közel ötszázan élnek. A sepsiszentgyörgyi köztudatban leginkább jelen lévő helyi ötvenhatos megmozdulás a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT) tagjainak sok év börtönnel megtorolt koszorúzása a negyvennyolcas emlékműnél (1957-ben és ‘58-ban). Felnőtt tanácsadójukra, a szamosújvári börtönben ismeretlen okokból elhunyt Szalay Attilára évente emlékeznek az egykori SZIT-tagok. A Csíki utcai Szalay-ház falán elhelyezett emléktáblát minden október 23-án koszorúzza meg a SZIT, a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ), a városvezetés és a helyi RMDSZ. A megemlékezők tizenöt bajtársuk sírjánál koszorúztak a város temetőiben. A délutáni megemlékezések sora a kommunista diktatúra áldozatainak Erzsébet-parkbeli kopjafájánál kezdődött, ahol Józsa Csaba Árpád, az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság elnöke kiemelte: ötvenhat tanulsága, hogy egy kis nép egy emberként állt ki a szabadságért. A megemlékezések a tavaly felavatott ötvenhatos emlékműnél folytatódtak, ahol Török József, a VPFSZ elnöke beszélt. Dr. Kiss Tamás, a magyarországi POFOSZ alelnöke megköszönte az erdélyi ötvenhatosok egykori szolidaritását és a jelen lévő fiatalok érdeklődését ötvenhat iránt. /Fekete Réka: 1956-ra emlékeztünk Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kézdivásárhelyen október 23-án a Szoboszlay-perben kivégzett hősök emlékére állított kopjafánál rótták le kegyeletüket. Farkas Ferenc történelemtanár, a Református Kollégium igazgatója felelevenítette az ötvenegy évvel ezelőtti magyarországi és erdélyi forradalom és szabadságharc fontosabb mozzanatait, a Szoboszlay-kirakatperről is szólva. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom háromszéki szervezete által szervezett megemlékezés a Vigadóban volt, levetítették a Hajdú Gábor által 2006-ban rendezett, Boldog napok – hulló csillagok című dokumentumfilmet, majd fáklyákkal a Hősök emlékművéhez vonultak. /Iochom István: Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kovásznán az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub Imádkoztam, ha félni kellett című rendezvényével emlékezett az 1956-os forradalomra, amelyen Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott lelkész szemtanúként beszélt. Ezt követően a központi park ‘56-os emlékművénél a kovásznai Magyar Polgári Szövetség és Székely Tanács rendezett gyertyás megemlékezést. /Bodor János: Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./2007. október 25.Az alkotmányossági rend veszélyeztetése miatt büntetőjogi keresetet nyújtott be Románia főügyészénél a Nagy-Románia Párt (PRM) Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ellen – jelentette be október 24-én Lucian Bolcas parlamenti képviselő, a PRM alelnöke. A kereset benyújtását Markónak október 20-án Marosvásárhelyen elhangzott beszédével indokolták. Markó beszédében hangsúlyozta, hogy a romániai magyarságnak vissza kell szereznie 1918–19-ben elvesztett hont, azaz anyagi javait, a jogait, a méltóságérzetét és az együttlétet a magyar nemzettel. Bolcas szerint Markó beszéde bujtogató jellegű, amivel szerinte az RMDSZ elnökének az volt a szándéka, hogy megteremtse „a román egységes nemzetállam elleni ellenséges akciók” előfeltételeit. A román sajtó is élesen bírálta az RMDSZ elnökét. /Markót feljelentették a főügyésznél. Az RMDSZ kizárását kéri a PRM. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./2007. október 25.November 20-án Marosvásárhelyen, 21-én Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, 22-én pedig Sepsiszentgyörgyön tart kampánygyűlést Tőkés László, az eseményeken részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is – jelentette be a független EP-jelölt Maros megyei kampánystábját vezető Tőkés András. Elmondta, a megye falvainak mintegy 60–70 százalékában sikerült eddig olyan önkéntes csoportokat szerveznie, amelyek segítségükre lesznek a kampányban. Tőkés András szerint Sógor Csaba bizonyult az RMDSZ „trójai falovának”, hisz beavatottként értesülhetett Tőkésék szándékairól. Egy nyilvánosságra került belső RMDSZ-es dokumentumra hivatkozva közölte: fennáll a veszélye annak, hogy a Fidesz elnökének látogatását az RMDSZ meg kívánja zavarni. Erről tájékoztatták Orbán Viktort is, aki nem mondta le útját. /Tőkés Orbánnal kampányol. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./2007. október 25.Négy magyar előadás is jutott a kolozsvári 6. Puck – Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának október 23-i napjára. A szemlén többségükben román nyelvű előadások szerepelnek. Az Egy egér naplója című Bálint Ágnes-mesét a Budapest Bábszínház adta elő, az Ördögűző tarisznyát pedig a Puck Bábszínház magyar tagozata, a magyarországi Rumi László rendezésében /első bemutatója 2001 decemberében volt/, ugyancsak ők mutatták be Ion Creanga Ivan Turbinca című meséjét Sütő András fordításában. A Puck Bábszínház különösen „ördögös évadot” kezdett, hiszen az Ördögűző tarisznyán kívül az Orbán János Dénes-regénye alapján készült Búbocska és az Ördögverő jóbarátok is szerepelt a repertoáron. Utóbbit az Insomnia kávéházban /nem a fesztiválon/ adta elő a társulat. Végül a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem bábszínész szakos hallgatói Molière nyomán született Szívek és szarvak című előadása szerepelt fesztiválon. /Rostás-Péter Emese: Egerek, macskák, ördögök. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./2007. október 25.Az eltelt évek alatt több hasznos témájú és közérdekű könyv gyűlt össze Sepsimagyarós falucska református egyházánál. Mintegy háromszáz kötetet a Marosvásárhelyen élő Fodor Sándor nyugalmazott tanár adományozott még 2003-ban. Ugyancsak az ő szerkesztésében jelent meg egy Sepsimagyarósról szóló falufüzet, ebben az évben pedig Marosvásárhely város turistakalauza. A falu olvasni szerető és érdeklődő emberei a falufüzetből ingyenes példányt kaptak. A szeptember végén megtartott falutalálkozó alkalmával Fodor Sándor, akinek gyermekkori évei kötődnek ehhez a faluhoz, újabb könyveket adományozott. Így Szász Csaba református lelkész kezdeményezésére megalakították, és ünnepélyes keretek között felavatták Sepsimagyarós református egyházi könyvtárat. A könyvtárnyitás napján ezer kötetet tartottak számon. Nevet is kapott a kis téka, az egyházához mindig hű, néhai id. Kese Kálmán (1921–2007) kántor nevét viseli, aki hosszú időn át volt a kis falucska közművelődési életének mozgatója, a helyi vegyes kórus karmestere. /Kisgyörgy Zoltán: Református egyházi könyvtár Sepsimagyaróson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./2007. október 26.A marosvásárhelyi tanács október 25-i ülésén vitát keltett a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkozó határozattervezet, amelyet végül – a Kossuth Lajos utca kivételével – elfogadtak. Sita Ioan Nagy-Románia párti tanácsos kérte az ülésvezetőt, vegyék le napirendről az utcanevekre vonatkozó pontot. Ebben javasolták, hogy a Pál Antal Sándor levéltáros, Sebestyén Mihály volt helyi tanácsos, Horváth Szabolcs tanár, Káli Király István volt tanácsos, valamint Böjthe-Beyer Barna informatikus, illetve dr. Bakos Levente alpolgármesterből álló bizottság által fordított magyar utcaneveket fogadja el a tanács. Sita Ioan szerint jogtalanul szerepel a jegyzéken Kossuth Lajos neve, ugyanis szerinte ilyen utca nincs Marosvásárhelyen. Dr. Benedek István, az RMDSZ frakcióvezetője határozottan elutasította ezt az ellenvetést. Elmondta, nem lett volna meglepő, ha ezeket az érveket 1990-ben hallja. Végül a tanácsosok elfogadták a jegyzéket. Bakos Levente alpolgármester elmondta, ez a tanácsi határozat feljogosítja a polgármesteri hivatalt arra, hogy elkészítsék és kihelyezzék a magyar megnevezéseket is tartalmazó utcaneveket Marosvásárhelyen. /Vajda György: A Kossuth utca kivétel. Kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./2007. október 26.Újszerűnek előadás lesz a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat október 28-i, vasárnapi bemutatója, amelyet Andreea Vulpe rendezett Shakespeare III. Richárd drámája alapján. Shakespeare többszereplős darabjában ezúttal három színész lép színpadra, a főszerepben B. Fülöp Erzsébetet, az összes további női szerepben Tompa Klárát, míg a férfiszerepekben Bokor Barnát láthatjuk. „Egyedi ez a megközelítés, nem tudok róla, hogy női szereplő játszotta volna III. Richárdot, aki itt tulajdonképpen nem is nő, nem is férfi” – jelentette ki B. Fülöp Erzsébet. A másik két szereplő feladata sem könnyű, úgy kell átlépniük egyik szerepből a másikba, hogy közben jelmezt sem válthatnak. A posztmodern előadás holografikus vetítésekkel is bővül. /Antal Erika: III. Richárd: se nem nő, se nem férfi. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./2007. október 26.Kelemen Lajos kiváló történészre emlékezett Molnár B. Lehel, az unitárius egyház központi levéltárosa az október 25-én Kolozsváron tartott rendezvényen. Az unitárius egyház egykori főgondnoka születésének 130. évfordulója alkalmából tartott emlékezésen bemutatták Kelemen Lajos Művelődéstörténeti tanulmányok /Kriterion Könyvkiadó/ című kötetet. Ez a könyv folytatása a Kriterion Könyvkiadónál korábban kiadott két Kelemen Lajos könyvnek. /Művészettörténeti tanulmányok, Kriterion Kiadó, Bukarest, 1977., II. kötet: 1982/ Molnár B. Lehel felvázolta, hogy Kelemen Lajos milyen fontos szerepet játszott Erdély középkori művelődés- és művészettörténetének kutatásában. Sas Péter, az Erdélyi Tudományos Füzetek újabb számának szerkesztője elmondta: a most megszerkesztett füzet az előző két szám folytatása. – Jövőre pedig meg szeretnénk jelentetni a negyedik kötetet is, amelyben Kolozsvárhoz és Marosvásárhelyhez kapcsolódó történetek lesznek olvashatók – fűzte hozzá. /D. I. : Kelemen Lajosra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2007. október 26.Az Országos Ifjúsági Hatóság által szervezett második Szórvány Karaván keretén belül koncertezett Kolozsváron október 26-án Rúzsa Magdi vajdasági magyar énekesnő. Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke elmondta: az énekesnő fellép még Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is. „Azért választottuk őt, mert szórványban élő magyarként dalaival pozitív üzenetet közvetít az erdélyi magyar fiataloknak” – mondta. „Dalaimban érezhető a rock és a líra kettőssége, mindkettőt nagyon szeretem, és úgy gondolom, hogy sikerült megteremtenem a háromszöget hallgató, Isten és előadó között” – mondta az énekesnő. /(D. I.): Rúzsa Magdi koncert Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2007. október 26.Áprily Lajos transzszilvanista költőre emlékeztek október 25-én Marosvásárhelyen a Református Diakóniai Házban. A Helikon – Kemény János Alapítvány által, a költő születésének 120. és halálának 40. évfordulója alkalmából szervezett esten Király László nagyenyedi tanár méltatta Áprily életművét. Manapság „olvasottság tekintetében polcon felejtettnek tűnik”, idézte az előadó Lászlóffy Aladárt. /”Polcon felejtett” Áprily. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./2007. október 27.Kelemen Lajos történészének szentelt tudományos konferencia kezdődött október 16-án Marosvásárhelyen, amelyen az erdélyi történészek és levéltárosok jeles képviselői vesznek részt. – Végre olyan magyar vonatkozású esemény részesei vagyunk, amelyet nem a magyar, hanem a román állam támogat – mondta Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója. A konferenciát Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke nyitotta meg, aki a nagy elődről, Kelemen Lajos történészről, levéltárosról beszélt. Kelemen Lajos igazi otthona az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ volt, melynek keretében Kolozsváron munkássága nagy részét kifejtette. Az EME titkára, igazgatója, levéltárosa és kutatója volt. Benkő Samu akadémikus is emlékezett a tudósra, majd bemutatták a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Művelődéstörténeti tanulmányok című kötetet, melyet Sas Péter művelődéstörténész ajánlott a közönség figyelmébe. /Mezey Sarolta: Kelemen Lajos öröksége nem csak a szakmabelieké. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./2007. október 29.Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Marosvásárhelyen kijelentette, hogy a szövetség meghívja Traian Basescu államfőt a november 18-án esedékes kampányzáró rendezvényre. Borbély László élesen kritizálta Orbán Viktor jelenlétét Tőkés László novemberi kampánykörútján, mert az RMDSZ és a Fidesz is az Európai Néppárt tagja. /Sz. T. : Basescu RMDSZ-kampányzárón? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./2007. október 29.A kolozsvári PUCK Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon bábos alakítás-díjat kapott György László, a Kolozsvári Bábszínház Ördögverő jóbarátok című előadásán nyújtott teljesítményéért. A kolozsvári Puck Bábszínház változatos és jó minőségű repertoárjáért kapott díjat. Dicséretben részesült a budapesti Bábszínház Egy egér naplója című, új bábszínházi technikát bemutató előadása és a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház Óz, a csodák csodája című előadása. /Zsehránszky István: Bábdíjak PUCK-módra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./2007. október 29.A Bernády-napokon Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában emlékszobát avatott a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum. Az emlékszobával a vásárhelyi magyar közösség sokéves álma valósult meg. Bernády György egykori polgármester megmaradt tárgyi örökségét: irodabútorait, polgármester emlékiratait, díszes könyvtárát a helyi református egyház őrizte meg. Lakatos Péter református lelkész elmondása szerint a most kiállított hagyaték jó része soha nem került nyilvánosság elé. Az alapítvány évente Bernády-emlékplakettel – Gyarmathy János szobrászművész alkotása – jutalmazza azt a személyiséget, aki a néhai polgármester szellemiségének folytatójaként a Bolyaiak városát gyarapítja. A Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László miniszter a Bernády-emlékplakettet Csató Béla főesperes-plébánosnak adta át. A Bernády Házban megnyílt Szász Endre festészeti és grafikai kiállítása is. /Lokodi Imre: Bernády-emlékünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./2007. október 29.Nagy siker, telt házas bulik jellemezték Rúzsa Magdi erdélyi koncertkörútját, mely október 28-án Marosvásárhelyen ért véget. Sokan együtt énekeltek a láthatóan meghatódott énekesnővel. A nagyváradi színházban a szűnni nem akaró taps jelezte, érdemes volt Váradra látogatnia, ahová visszavárják. /Rúzsa hangorkánjában. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./2007. október 30.A Sapientián működő szakok elismeréséhez a címzetes tanárok szerződtetése a legnehezebb. Még a héten benyújtja négy szakának akkreditációs kérelmét a romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökséghez (ARACIS) a csíkszeredai Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az év végéig pedig a marosvásárhelyi karon működő pedagógia és informatika szak elismerését is kérvényezi az intézmény vezetősége. A magánegyetemeken működő szakok elismeréséhez számos követelménynek kell eleget tennie az intézménynek. Így elsősorban a felsőoktatási intézményben legalább 70 százalékban főállású tanároknak kell tanítaniuk, amelyből minimum 25 százalék professzor és docens. A Gazdaság és Humántudományok Karon öt szak működik, ebből három – az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, a könyvelés és a román–angol nyelv és irodalom – szak akkreditálását kérvényezik – közölte dr. Bakacsi Gyula csíkszeredai dékán. „A végzősök 50 százalékának kellett sikeresen államvizsgáznia, és ezt a feltételt teljesítettük is: a három végzett évfolyam diákjainak 75–90 százaléka diplomázott, mégpedig román élvonalbeli egyetemeken Bukarestben és Temesváron” – fejtette ki Bakacsi. A Műszaki és Társadalomtudományok Karon a szociológia–vidékfejlesztés szak akkreditálási dossziéja már összeállt. Bíró A. Zoltán, a kar dékánja elmondta, a karon működő tanszékeket intézetekké alakították át. Ezzel a lépéssel létrehozták a Műszaki Tudományok Intézetét, amelynek Szép Sándor rektor-helyettes a vezetője, és Bíró A. Zoltán vezeti a Társadalomtudományi Intézetet. A Sapientia-EMTE Marosvásárhelyre kihelyezett Műszaki és Humántudományok Karon működő pedagógia és informatika szakát szeretné akkreditáltatni az egyetem vezetősége. Dr. Hollanda Dénes dékán szerint mindkét szak immár az összes feltételt teljesíti. Szélsőséges politikusok bármikor megpróbálhatnak keresztbe tenni a magyar egyetemnek. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálása ellen a Nagy-Románia Párt főtitkára, Gheorghe Funar emelt szót a szenátusban. Kolozsváron a Sapientia Természettudományi és Művészeti Kar környezetföldrajz–környezettudomány szakát szeretné elsőként akkreditáltatni az egyetem vezetősége. Dr. Tonk Márton dékán a Krónika érdeklődésére elmondta, a szak akkreditációs kérelmét csak 2008 őszén nyújtja be. /Prioritás az akkreditálás. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./2007. október 30.Marosvásárhelyen október 27-én megnyílt Czirjék Lajos festményeinek és Fekete Pál kisplasztikáinak kiállítása. Czirjék Lajos, a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének alelnöke tájak színes világát hozza közel a nézőhöz, Fekete Pál kisplasztikái, a tájban élő ember groteszk világával egészítik ki a látványt. Agyagszobraiban a székely ember életének jellegzetes pillanatait ábrázolja. /(bodolai): Színek és formák jelentése. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./2007. október 30.Nem előzmény nélküli esemény Marosvásárhelyen, hogy muzsikust ünnepelnek. Most a zenei fesztivál záróhangversenyét Csíky Boldizsár zeneszerző 70. születésnapján tartották, ő fesztivál egyik létrehozója. A hangversenyen ősbemutatóként hangzott fel Csíky Boldizsár szeptemberben írt Concertatio c. nagyzenekari műve. Csíky Borka és ifj. Csíky Boldizsár fellépése igazi ajándékcsokor volt a marosvásárhelyi Vártemplomban. /Csíky Csaba: Ünnepi hangverseny. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./2007. október 31.Tisza Kata Reváns című könyve több különálló kis történetből áll. Mostanában divatos valaki szexuális és szerelmi életéről írni. Az írások nyelvezete egyszerű, és gyakran trágár. Az írás trágár kifejezésekkel teli irománnyá válik, az olvasó nem érti, hogy miért kell ilyen ocsmány nyelvezetet használni. Erre sokan megkérdezhetik, akkor miért olvasta el. Elsősorban szolidaritásból: kíváncsi volt arra, hogyan ír egy erdélyi, de Pesten élő huszonéves – az írónő ugyanis Marosvásárhelyről ment el Budapestre, ott pedig az ELTE-n végzett angol tanári szakon, és fiatal kora ellenére már a médiaszakma több területén is kipróbálhatta magát. Írt hat újságnak, vezetett műsort két tévécsatornán, most pedig egy kereskedelmi rádiónál dolgozik. /Osváth Diána: Olvasgattam. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2007. november 1.A politika általában a pillanatnyi pártérdekek szempontjai szerint pocskondiázta vagy, ritkábban, dicsérte a munkát – állapították meg Marosvásárhelyen a Tismaneanu-jelentés szakemberei. Fiatal történészek voltak a marosvásárhelyi Belvárosi szerdák rendezvénysorozat októberi estjének meghívottjai. László Márton, Lázok Klára és Novák Csaba Zoltán tagjai lehettek annak a szakértői csoportnak, amely elkészítette a kommunista rendszer bűntetteit fellajstromozó Tismaneanu-jelentést. Markó Enikő moderátorként örömének adott hangot, amiért a három fiatal szakember egyaránt Marosvásárhelyen talált magának munkát: László Márton az Állami Levéltár Maros megyei fiókjának levéltárosa, Lázok Klára a Teleki Téka kutatója, Novák Csaba Zoltán pedig a Román Akadémia Társadalomkutató Intézete vásárhelyi fiókjának munkatársa, mindhárman doktoranduszok. Kutatási területük is megegyezik: a jelenkorral foglalkoznak. 2006 áprilisában alakult meg még a Tismaneanu-bizottság. Magyar részről Salat Leventét, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorát kérték fel a részvételre, neki köszönhetően kapcsolódhatott be az a történészcsoport, amelynek a három fiatal kutató is tagja. A magyar rész megírását két hónapnyi kemény kutatómunka előzte meg, amelynek során minden levéltári anyaghoz hozzáférhettek, munkájuk elé sehol sem gördítettek akadályokat. A decemberre elkészült hatszáz oldalas kötetből mindössze huszonöt oldal jutott a magyar vonatkozásoknak. A kutatók igyekeztek, már amennyire a terjedelmi megkötések engedték, mindenről szólni, ami fontos. /Tismaneanu-jelentés elemzés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2007. november 1.Nem árt visszatekinteni a kezdetre. 1990. őszén volt a gyergyószárhegyi magyar–román értelmiségi találkozó. A megbeszélés budapesti majd bukaresti eszmecseréket folytatott, romániai magyar és román értelmiségiek keresték a kiutat a marosvásárhelyi véres események után. A beszélgetések a román–magyar irodalmi fordítások jegyében kezdődtek. Az eddigi irodalmi fordításokat kellene kiszélesíteni, eszmetörténeti sorozatokat létrehozni. Többen egy román nyelvű magyar újság létrehozása mellett törtek lándzsát, illetve gyakoribb magyar tévérészvétellel szerették volna ellensúlyozni a bukaresti közszolgálati tévében elhangzó magyarellenes nézeteket. A nyitottság, a rugalmasság még mindig jobb tanácsadó, mint a bezárkózás, köldöknézés és önmarcangolás. /Székedi Ferenc: Tizenhét év. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2007. november 2.Hajléktalan fagyott halálra a napokban – adja hírül a rádió szinte menetrendszerűen, november beálltával. Legutóbb Csíkszereda közelében halt meg egy hajléktalan. Marosvásárhely központjában hajléktalanok újságot árulnak – így próbálnak némi pénzt összeguberálni a mindennapi kenyérre. Gyergyószentmiklóson több mint tizenöt hajléktalan kap enni a szeretetkonyhán. Romániában a városi környezetben körülbelül 12 ezer hajléktalan felnőtt él, egy 2004-es felmérés adatai szerint. /Barabás Márti: Akik az utcát választották. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./2007. november 2.Tonk Márton egyetemi docens, az EMTE kolozsvári karának dékánja, az Európai Tanulmányok Tanszék vezetője tanulmányában bemutatta az EMTE helyzetét. Az EMTE feladatát összegző, 2000 áprilisi alapító nyilatkozatot képlékeny, átmeneti felsőoktatás-politikai kontextusban fogalmazták meg. Az EMTE akadémiai közösségének tagjai az egyetem misszióját újrafogalmazták 2005-ben: az EMTE a romániai magyarság önálló egyeteme, mely minőségi oktatásra és kutatásra, szakmaiságra, átlátható működésre, regionális igényeknek való megfelelésre, valamint a magyar kultúra értékeinek közvetítésére törekszik. Néhány jelentős lokális kezdeményezést az EMTE integrált, a különböző régiókban akadémiai-kutatási teljesítménnyel rendelkező szakmai műhelyek és az egyetem egymásra találtak. Romániában a magyar felsőoktatási intézmények közül az EMTE az egyetlen, melynek minden szakán kötelező az úgynevezett magyarságtudományi tantárgycsomag hallgatása. A Sapientia Alapítvány 2001-ben több szak akkreditációs folyamatát indította el, melynek eredményeként az intézmény és annak hét szakja elnyerte az ideiglenes működési engedélyt. Az egyetem 2002-ben újabb nyolc szak beindítását, a 2004/2005-ös tanévtől pedig tizenkilenc szak működését engedélyeztette. Jelenleg az intézmény képzési struktúrája a következő: Műszaki és Társadalomtudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar (Csíkszereda): agrár- és élelmiszer-ipari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, román–angol, szociológia, környezetmérnök, élelmiszer-ipari mérnök, kommunikáció–PR, környezetgazdaság szakok; Műszaki és Humántudományok Kar (Marosvásárhely): pedagógia, mechatronika, informatika, számítástechnika, automatizálás, kommunikáció–PR, kertészmérnöki szakok; Természettudományi és Művészeti Kar (Kolozsvár): környezetföldrajz, fotó-, filmművészet, média, európai tanulmányok szakok. Az EMTE felépítése a klasszikus egyetemi struktúrát követi (tanszékek, intézetek, karok), működését az egyetemi charta szabályozza. A szakok számának növekedésével az egyetemen jelentősen nőtt a hallgatói és oktatói létszám is. Míg induláskor az EMTE-re 371 diák nyert felvételt, addig a 2007/2008-as egyetemi évre beiratkozott hallgatók összlétszáma 2223. Az egyetem az első évben 73 oktatói állással rendelkezett, jelenleg pedig 296 állással. A 296 állást jelenleg 170 főállású, 82 társult, illetve 44 órabéres oktató tölti be. A kedvezőtlen demográfiai előrejelzések ellenére a felvételi vizsgákra való jelentkezés az EMTE esetében jónak tekinthető. Összességében tekintve minden évben túljelentkezés, néhány szak esetében többszörös túljelentkezés volt (pl. pedagógia, kommunikáció, könyvelés, média, szociológia, európai tanulmányok szakok). Az egyetemen a 2004/2005-ös tanévben végzett az első évfolyam, összesen hat szakon, a végzettek a Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen államvizsgáztak, 98,85-százalékban sikerrel. Ettől az évtől a Bachelor szintű alapképzések sorra kerülnek a végleges akkreditáció stádiumába: heteken belül 6 szak végleges akkreditációját kezdeményezi az egyetem (agrárgazdaság, könyvelési informatika, román–angol, szociológia, pedagógia, informatika), 2008-ban újabb 6 szak esetében kerülhet sor az akkreditáció elnyerésére (közgazdaság, kommunikáció PR, mechatronika, számítástechnika, automatizálás, környezetföldrajz). A jelenlegi szakstruktúrából kiindulva az EMTE „legfiatalabb”, európai tanulmányok szakja 2011-ben nyerheti el a végleges akkreditációt. Három akkreditált szakkal már kezdeményezhető a teljes EMTE akkreditálása. A végleges akkreditáció megszerzésével összefüggésben lévő kihívás a többlépcsős oktatási rendszer bevezetése Romániában. A „rövid” alapképzésen alapuló szabályozások a Bologna-rendszerű mesterképzést (MA) az akkreditált egyetemek jogkörébe utalják. Ahhoz, hogy az EMTE továbbra is versenyképes lehessen, az akkreditáció gyors megszerzése fontos feltétel. Az egyetem középtávú fejlesztési stratégiájában az akkreditációt követő legfontosabb cél az MA-képzés (de ezzel egy időben a PhD-képzés) elindítása. /Tonk Márton: Merre tovább, Sapientia? = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./ Az egyetemnek a közelmúltban a Magyar Kisebbség (Kolozsvár) szentelt tematikus számot (2006/1–2.). Jelen szöveg az ott közölt, Bakacsi Gyula–Dávid László–Hauer Melinda–Szilágyi Pál–Tonk Márton által jegyzett tanulmány felhasználásával készült.2007. november 2.Bukarestben a 17. Nemzeti Színházi Fesztivált a délvidéki Magyarkanizsán született, Franciaországban élő világhírű táncművész, Nagy József (Josef Nadj) előadása nyitja meg november 3-án. A november 2–15. között zajló fesztivál műsorában 54 előadás, köztük 25 hazai rendező munkája szerepel. Idén három magyar társulat, a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi és a marosvásárhelyi kapott meghívást a szemlére. A Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással vendégszerepel Bukarestben: a Mihai Maniutiu rendezte Énekek énekével és Visky András Hosszú péntek című drámájával. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare Lear királyát adja elő Bocsárdi László rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pedig Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című művével lép fel. /Rostás-Péter Emese: Három magyar társulat kapott meghívást. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./2007. november 2.Dr. Nagy Lajos /sz. Marosvásárhely, 1933/ orvosnak készült, 1959-ben (két héttel az év végi vizsgák előtt) „ellenséges magatartás” miatt kirúgták az ország összes egyeteméről. Csak 1961-ben szerezhette meg orvosi diplomáját, addig a vargyasi szénbánya egészségügyi technikusa volt. A Sepsiszentgyörgy melletti Réty vált aztán második szülőföldjévé, ott találta meg hivatását. Nem ingázó, hanem „huszonnégyórázó” orvosként dolgozott egész életében. Megírta Réty falutörténetét, most pedig unokaöccse, az adatokat szorgosan összegyűjtő Nemes Gyula segítségével közreadta Nagyernye könyvét /Dr. Nagy Lajos – Nemes Gyula: Nagyernye/ is. Közel ezeréves székely falu története, megfelel a szakmai elvárásoknak, emellett rendkívül olvasmányos, és gazdag a képanyaga. /(bölöni): Nagyernye képes krónikája. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./2007. november 2.Nagy László unitárius lelkész az 1990-es évek elejétől gyűjtötte az anyagot Szőkefalváról, hogy kiadja munkáját /Nagy László: Szőkefalva múltjából, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007/, azonban hangsúlyozta: nem monográfia vagy falutörténet. Ízelítő Szőkefalva életéből, melyet indítja az önállóságát visszanyert Kis- Küküllő menti település első falunapján mutattak be. Reméli, hogy a bővített könyv is elkészül, mert az általa gyűjtött néprajzi anyag még kiadásra vár. A Dicsőszentmártonnal csaknem összenőtt falu 1314-ben jelent meg először a fellelt okiratokban, Terra Zeuke névvel. 2002-es adat szerint lakói magyarok (738), románok (445), cigányok (119) és szászok (2). Római katolikusok (182), reformátusok (521), unitáriusok (89), ortodoxok (461) és más hovatartozásúak (50). Nagy László munkájában az egyházak és iskolák történetét tekintette át röviden, és külön fejezetet szentel az 1848–49-es szabadságharc helyi emlékeinek. /b. d. : Szőkefalva falukönyve. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./2007. november 3.Marosvásárhelyen az RMDSZ néhány választási plakátját eltüntették. Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke szerint politikai nyomás miatt szereltette le a plakátokat az a cég, amely a reklámfelületeket bérelte. A reklámpannók kihelyezésére az RMDSZ Országos Ügyvezető Elnöksége szerződött egy bukaresti, illetve marosvásárhelyi céggel. Kelemen Hunor elmondta, kaptak egy e-mailt a bukaresti cégtől, amelyben közölték velük, hogy nem hivatalos politikai nyomás miatt kellett le szereltetni a pannókat. Ilyen eset Marosvásárhelyen és Kolozsváron fordult elő. /Antalfi Imola: Kiterjedőben a plakátháború. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||