|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2009. február 11.Az egyházi ökumenikus közéleti-politikai szerepvállalásnak kiemelkedő példája az a 2009. február 8-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlés, melyet a székelyföldi történelmi magyar egyházak kezdeményeztek és szerveztek – vélekedett Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke.,,Az ellenzékbe szorított RMDSZ-nek revideálnia szükséges eddigi politikáját, mely egyetlen lapra, a kormányzati részvétel konjunkturális körülményeire tette fel közösségünk ügyét. A legutóbbi választások nyomán kialakult helyzet bebizonyította, hosszú távon csak az számít tényleges eredménynek, amit törvények által és intézményesült formában kivívunk magunknak” – áll Tőkés nyilatkozatában. Több mint egy évtizede tartó kormánytagsága, illetve kormány közeli politikája következtében az RMDSZ akaratlanul is annak a többségi jogfosztó politikának vált részesévé, mely ellen – a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen részt vevő képviselői által – jelenleg tiltakozik. A kialakult magyarellenes politikai kurzusnak önbírálatra kell késztetnie az RMDSZ hivatalos vezetőit – mutatott rá Tőkés László. „Hiteles magyar politikával támasszuk alá és képviseljük jogos követeléseinket” – sürgette Tőkés László. /Hiteles magyar politizálás kell (Tőkés László a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésről). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 11./2009. február 11.Sepsiszentgyörgyön a háromszéki megyeházára is kitűzték a székely zászlót, miután Codrin Munteanu prefektus beiktatásakor a lobogó eltűnt az ülésteremből. A román megyei képviselők azonnal tiltakozásuknak adtak hangot, és követelték a lobogó azonnali eltávolítását. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök elmondta, a székely zászlót azért tűzték ki a megyeháza homlokzatára, hogy a közös ülésteremben ne zavarjon. Korábban ezt a megoldást javasolta a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete nevében Csinta Samu ügyvezető elnök is, aki emlékeztetett, hogy a lobogót a Székely Nemzeti Tanács állandó bizottságának nevében 2008 nyarán Tulit Attila adta át a tanácselnöknek azzal a kéréssel, hogy az önkormányzat használja a székelység szimbólumát. Codrin Munteanu újdonsült prefektus felszólította a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy távolítsa el a városházáról a székely zászlót. /Bíró Blanka: Székely zászló a megyénél. = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./2009. február 13.Tárgyalást kezdeményez az RMDSZ helyi és megyei szervezeteivel a háromszéki MPP. Csinta Samu, a párt ügyvezető elnöke úgy értékelte, a vasárnapi tüntetésen megnyilvánult egység jó alapot teremtett a további együttműködésre. Kiindulópontként a tiltakozó nagygyűlés központi témáit ajánlják: arányos magyar képviselet az intézmények vezetésében, az autonómia kérdésének újabb dimenziói, illetve Traian Basescu autonómiaellenes nyilatkozatainak határozott elutasítása. Csinta egyébként az MPP nevében sikeresnek és folytatandónak értékelte a sepsiszentgyörgyi tüntetést. /Folytatni kell a tiltakozást (Egyeztetni hívja az RMDSZ-t a háromszéki MPP). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./2009. február 13.Legújabb humoros, táncos előadásával, a Csökmői Sárkányhúzással vendégszerepel Kolozsváron a Nagyvárad Táncegyüttes. A Bihar megyei falvak táncos-énekes hagyományaiból felépített szatirikus táncjátékot február 16-án mutatják be Diákművelődési Házban. Az esemény nyitódarabja egy előadássorozatnak, melynek szervezője az Ördögtérgye Egyesület. Pályázati úton nyert pénzből idén tavasszal három előadást hozzak el Kolozsvárra: a Nagyvárad Táncegyüttest, a székelykeresztúri Pipacsokat és a sepsiszentgyrgyi M. Stúdiót. /Kolozsváron vendégszerepel a Nagyvárad. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./2009. február 13.Kovászna, Zabola és Sepsiszentgyörgy után Para Mária kovásznai amatőr festő Kézdivásárhelyen, a Vigadó földszinti kiállítótermében mutatkozik be. Az elsősorban akvarellből válogatott kiállítását népes közönség jelenlétében Fülöp Magdolna nyitotta meg. (Iochom): Para Mária akvarelljei a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./2009. február 14.Ismét Székelyföldre látogatott Traian Basescu államfő. Február 13-án Kovászna fürdővárosba utazott. Az Antena 3 tévének nyilatkozva Basescu ismételten megerősítette az autonómiával kapcsolatos korábbi álláspontját, miszerint Romániában soha nem lesz területi autonómia. Újságírói kérdésre Markó Béla, az RMDSZ elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján egyszerűen „bizarrnak” nevezte az államfő nyilatkozatát, kiemelve: igaz ugyan, hogy az elmúlt évtizedekben sikerek könyvelhetők el a kisebbségi jogok érvényesítése terén, nem mondható el viszont az, hogy Romániában minden tekintetben megvalósult volna az esélyegyenlőség, példaként említve a kollektív nemzetiségi jogok biztosításának a kérdését. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy míg Kovászna megyében 75 százalék a magyar lakosság aránya, az állami hivatalokban való jelenlétük alig 50 százalékra tehető. Hasonló a helyzet Hargita megyében is, ahol ez az arány 85–55 százalék – mondta az RMDSZ elnöke. „Az ilyen bizarr felvetések helyett inkább növelni kellene a magyarok jelenlétét az állami intézményekben. Nem szeretnék vitába szállni Traian Basescuval, aki nem tudom, hogy miért, de ismét negatív üzenetet fogalmazott meg nemcsak az RMDSZ, hanem a két székelyföldi megye magyar lakossága felé is” – szögezte le Markó Béla. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett: Basescu szándékosan tesz „irritáló” nyilatkozatokat. Mind Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, mind pedig Antal Árpád polgármester határozottan cáfolták az etnikai tisztogatás vádját A sajtótájékoztatón Tamás Sándor egy levelet mutatott be az újságíróknak. Ebben egy moldovai állampolgárságú férfi kér részleteket a Kovászna és Hargita megyéket célzó kormányzati programról, amelynek célja állítólag a két megye románosítása. Tamás Sándor elmondta, írásos kérést intézett a belügyminisztériumhoz, illetve a kormányfőhöz a programmal kapcsolatos információért, azonban nem kaptak magyarázatot. „A kormány elvette pénzünket, 100 milliárd régi lejjel tartozik. Románia megyéi közül Kovászna kapja a legkevesebb pénzt az útépítésre, az erre a célra elkülönített összeg alig 10 kilométernyi útjavításra elég – mondta Tamás Sándor megyei tanácselnök. /Újból Székelyföldön időzik Basescu. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./ “Kötelességemnek érzem az embereknek elmagyarázni, hogy nem kezdeményezhetnek alkotmányellenes cselekedeteket” – mondta Besesu elnök, aki saját elmondása szerint azért indult a Székelyföldre, hogy a helyi sajtóval és a helyi hatóságok képviselőivel találkozzon, és az alkotmányban foglaltakkal cáfolja meg a helyi politikusok felvetéseit. “Konkrétan a Székelyföld területi autonómiájának gondolatára utalok. Bizonyos politikai csoportok választási megfontolásokból inkább hazudnak, minthogy igazat mondjanak. Romániában az alkotmány első cikkelye szerint lehetetlen területi autonómiát adni. ” /Kizárt dolog a területi autonómia. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./ Az államelnök kifejtette, hogy a magyarok jogait be kell tartani, a magyar kisebbségnek lehetőséget kell biztosítani az anyanyelven való tanuláshoz, az anyanyelvi felsőoktatáshoz, a parlamenti és helyhatósági képviselethez, valamint arra is, hogy a magyarok az igazságszolgáltatásban anyanyelvüket használhassák. Basescu szerint az ország területét nem lehet felosztani azok a politikusok kedvéért akik a parlamentben esküt tesznek az alkotmányra, hazaérve pedig az alkotmány megszegésére buzdítják a lakosságot. Hangsúlyozta, ezeket a politikusokat inkább Kovászna és Hargita megye gazdasági helyzete kellene jobban érdekelnie. /Basescu: jogok a magyaroknak, autonómia nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 14./2009. február 14.Elítélik és felelőtlennek tartják Traian Basescu államfő több ízben megismételt nyilatkozatait a Kovászna megyei RMDSZ-es politikusok. Albert Álmos szenátor, területi elnök szerint jobban tenné az államelnök, ha finomabban bánna ezekkel a kijelentésekkel. Az etnikai tisztogatás vádját kampányfogásként értékelte, ha ilyen szándéka lett volna a székelyföldi magyarságnak, ezt a 90-es évek elején sokkal kedvezőbb körülmények között hajthatta volna végre – vélekedett. Az intézményvezetők reális etnikai arányát a mai napig nem sikerült visszaállítani, bár az elmúlt négy esztendőben. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök ellentmondásba keveredik.,,Folyamatosan hangoztatja, hogy Románia nemzetállam, s ez azt jelenti, csak románok élnek itt. Akkor ki tisztogatja őket?” – tette fel a kérdést. Rámutatott, a hetvenes-nyolcvanas évektől tudatos románosítás zajlik a Székelyföldön, a Román Kommunista Párt 1985-ös marosvásárhelyi dokumentumával igazolta, pontos stratégia készült az etnikai arányok megváltoztatására. Tamás Sándor megyei tanácselnök egy esettel igazolta, hogy a ‘89 utáni román kormányok is hasonló módon jártak el: tavaly szeptemberben a belügyminisztériumtól kapta meg egy moldáviai állampolgár levelét, aki a ,,Kovászna és Hargita megye betelepítésére vonatkozó kormányprogram” előnyei iránt érdeklődött, s jelezte, öttagú családjával kihasználná a lehetőséget. A megyei tanácselnök a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez fordult tájékoztatásért, de nem kapott választ érdeklődésére. Gazdasági válság idején rendkívül veszélyes és felelőtlen az etnikai indulatok gerjesztése – jegyezte meg Antal Árpád. /Farkas Réka: Felelőtlenek az államfő nyilatkozatai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./2009. február 14.A Háromszék Táncegyüttes alapítása óta húzódó hányódásnak jövő évben vége szakad, székhelygondjuk a színház udvarán épülő előadóteremmel megoldódik. Az eddigi városi fenntartású intézményből megyeivé válik – a Sepsiszentgyörgy polgármestere és a Kovászna Megyei Tanács elnöke közötti egyezség szerint fenntartási költségeiket ezentúl a megye állja, a székhelyet pedig a város biztosítja. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője elmondta, egyelőre az együttesnek nincs költségvetése. A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben úgy jött létre, hogy nem örökölt semmilyen régi struktúrát, mint más intézmények, a produkciók rovására megy az esetleges költségcsökkentés. Tavaly jó évet zárt a Háromszék Táncegyüttes, nyolc bemutató volt, a tánckarnak négy, az M Stúdiónak szintén. A múlt héten volt az idei első bemutató, a Mátyás király című gyerekelőadás, jövő héten lesz a következő bemutató, az M Stúdió Törékeny című előadása Goda Gábor rendezésében. /Váry O. Péter: Gazdát cserél a Háromszék Táncegyüttes. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./2009. február 14.A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár majdnem teljes állománya – könyvek, CD-k, DVD-k – az internetre került(https://www.kmkt.ro/search/main/). A könyvtár Romániában az elsők között kezdte el a számítógépes katalogizálást, a katalógus javításán folyamatosan dolgoznak. A könyvtár állományában levő újságok, folyóiratok feldolgozása a közeljövő feladatai közé tartozik. /(vop): Interneten a könyvtár állománya. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./2009. február 16.Az alkotmányt lobogtatva érkezett Háromszékre Traian Basescu államfő. Bár a székelyek korábban bocsánatkérésre szólították fel az államfőt, ő ráerősített: Romániában soha nem lesz területi autonómia. A Székelyföldet fellendítendő, még a héten elküldi a minisztereket a térségbe, akiknek előfutáraként tanácsosa, Eckstein-Kovács Péter elkezdi „információszerző” megbízatását. „Eldöntött tény, hogy Románia nemzetállam, a területén nem hozható létre területi autonómia” – szögezte le Traian Basescu. Az államfő közel öt órán át tárgyalt a Kovászna és Hargita megyei tanácselnökökkel, illetve a székelyföldi városok polgármestereivel. Basescu nem tartotta magát a zárt ajtók mögötti egyezséghez, hanem – amint a sajtó szeme elé került – egész pályás letámadást indított a magyar politikusok ellen. Az elnök megismételte korábbi tézisét, miszerint a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatoknál etnikai tisztogatás folyik a románokkal szemben. „Mutassanak nekem egyetlen román nemzetiségű igazgatót, osztály- vagy irodavezetőt a Hargita vagy Kovászna megyei tanácsnál vagy magyar vezetésű polgármesteri hivatalnál, és visszavonom, amit mondtam” – provokálta az elnök az RMDSZ-es vezetőket. A megszólított vezetők nem válaszoltak, az ÚMSZ viszont közölt példát: Marin Nicolae a Kovászna Megyei Tanácsnak alárendelt Útügyi Igazgatóságot vezeti. Tamás Sándor elmondta, a Kovászna megyében a román nemzetiségű igazgatók részaránya közel hatvan százalékos, ha a teljes intézményi hálózatot tekintjük, de javarészük a kormánynak alárendelt struktúrák élén áll. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint „Traian Basescu csapdát állít saját magának, amikor azt nyilatkozza, hogy Székelyföldön etnikai tisztogatás folyik a románok ellen”. Antal emlékeztetett: az államelnök azt hangoztatja, hogy Románia nemzeti állam. „De ha ebben az országban csak románok élnek, akkor ki tud etnikai tisztogatást végezni?” – tette fel a kérdést Antal, aki átadta Basescunak azt a petíciót, amelyet múlt vasárnap olvastak fel a magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett tüntetésen. Basescu azzal utasította vissza a dokumentumról való tárgyalást, hogy ő csak reális problémákról hajlandó beszélni. Az államfő a közel egy órás sajtótájékoztató idején többször felolvasott Románia alkotmányából. „A magyar politikusok, amikor az autonómiáról beszéltek, nem mondták el az embereknek, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam” – idézte az alkotmány első cikkelyét Basescu. Hozzátette: egyetért a „helyi autonómia” minél nagyobb kiszélesítésével. A székelyföldi önkormányzati vezetők Basescu érveire reagálva elmondták: a spanyol alkotmány első cikkelye is a nemzetállamiságot hangsúlyozza, azonban a második pontja kimondja a régiók autonómiáját, felsorolja ezek hatáskörét. Basescu a korábbiaknál is hevesebben támadta az RMDSZ-t, amelyet – amellett, hogy a térség elmaradottságáért tett felelőssé – nem lojális partnernek és „szavazatvadásznak” nevezett. A államfő kitért a Magyar Polgári Szövetséggel fenntartott korábbi kapcsolataira is, amelynek elnökét – Szász Jenőt – székelyudvarhelyi polgármesterként empátiából támogatta. „Ugyanaz történt vele, ami velem bukaresti főpolgármesterként: akadályozták munkájában” – fejtegette Basescu, az RMDSZ-re utalva ezzel. Nem létezik kormányprogram arról, hogy moldovai románokkal népesítsék be Kovászna és Hargita megyét, jelentette ki Basescu. Az államfőt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök tájékoztatta arról, hogy tavaly ősszel levelet kapott a belügyminisztérium egyik illetékesétől, aki arra kérte, hogy teljesítse egy moldovai család Székelyföldre telepedési kérését. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Román Kommunista Párt archívumából megszerzett, 1985-ből származó átirattal bizonyította, hogy erőszakosan zajlott a románság Székelyföldre való betelepítése; abban ez áll: „(...) hogy Marosvásárhelyen a románok száma az összlakosságon belül elérje vagy meghaladja a következő két éven belül az 50 százalékot, az szükséges, hogy engedélyezzék ebben az időszakban 7600 román nemzetiségű alkalmazását a szocialista egységekben (...). ” A moldovai Vasile Botnaru kérésében egy olyan kormányprogramra hivatkozott, amely Kovászna és Hargita megye benépesítését érinti. Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu kisebbségügyi tanácsosa kifejtette: nem tehet arról, hogy Basescu mit nyilatkozik a magyar ügyekről. /Kovács Zsolt, Lokodi Imre, Isán István Csongor: Az asztalt verte Basescu. Nekiesett az RMDSZ-nek az újra a Székelyföldön „üdül” államelnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ Basescu elnök február 14-én először Kovászna és Hargita megyék rendőrfőnökeit, majd a prefektusokat fogadta, ezután ebédre látta vendégül a két megye tanácsának vezetőit és a háromszéki polgármestereket. Az államfő kifejtette, hogy a decentralizáció híve, majd bírálta az RMDSZ-t, hogy hosszú évekig volt kormányon és nem támogatta hatékonyan a két székely megyét. . /Bíró Blanka: Basescu a Székelyföldön: decentralizáció igen, autonómia nem. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./2009. február 16.Kisgyörgy Zoltán helytörténész, a lap munkatársa február 13-án Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban A háromszéki harangok és Gábor Áron címen előadást tartott. Mintegy háromszáz műkincs értékű harang szól ma a megye templomaiban, még azután is, hogy ágyúöntés céljából az 1848-as önvédelmi harc idején, de az első világháború alatt is megtizedelték a harangállományt. Gábor Áron kérő szavára 313 harangot gyűjtöttek be a székely székek, közülük legtöbbel Háromszék, szám szerint 125-tel járult hozzá a fegyverkezéshez. A megye legrégebbi harangja szotyori református templom tornyában ma is szól, igaz, csak ünnepekkor. Az 1426-ban öntött harangot az Olt vizébe süllyesztették az utolsó tatárbetöréskor, s véletlenül került felszínre, szintúgy, mint az 1531-ből származó maksai, melyet Rákiné kútjába rejtettek. Kisgyörgy Zoltán egykor minden toronyba felmászott. Elmondta, sok háromszéki harang hirdeti feliratában: A villámokat szétoszlatom, a felhőket szétszaggatom, az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom. /Szekeres Attila: Dörögtek a hídfőn a székely harangok… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./2009. február 17.A Hargita Megyei Tanács jogi osztályának vezetője román nemzetiségű, a háromszéki önkormányzatnál és alárendelt intézményeknél pedig hét vezetői tisztségben van román ember, közölte a Hargita és a Kovászna megyei tanácselnök. Szinte kizárólag az RMDSZ-nek köszönhető a fejlődés Kovászna és Hargita megyében, állítja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki Tamás Sándor Kovászna megyei és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökkel közös sajtótájékoztatón számadatokkal támasztotta alá kijelentését. A székelyföldi önkormányzati vezetők nem értik, miért bírálta Traian Basescu államfő az RMDSZ-t. Ugyanakkor üdvözölték a Traian Basescuval való tárgyalási lehetőséget. Hargita és Kovászna megyében huszonöt évig minden vezetői tisztséget csak románok töltöttek be, és ez még egy ideig 1989 után is így működött. Hiába jelentkeztek magyar emberek, csak románokat alkalmaztak, jelentette ki Borboly Csaba. Valóban volt etnikai tisztogatás, amint azt Basescu megfogalmazta, csak fordítva – a magyarok ellen. Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök elmondta: a háromszéki önkormányzatnál és alárendelt intézményeknél hét vezetői tisztségben van román ember, míg a megyei tanács 141 dolgozója román nemzetiségű. Tamás Sándor fenntartja, hogy magyar alprefektusa is lesz Kovászna megyének, és György Ervin volt kormánymegbízottat nevezte meg a tisztség várományosának. Mindezt annak ellenére, hogy a kormánypártok már megegyeztek: ahol az egyik párt jelöli a prefektust, ott a másik párt adja a két alprefektust. „Traian Basescu mostani konfliktusa az RMDSZ-szel abból fakad, hogy a szövetség ellent mert mondani az állam elnökének a székelyek területi autonómiájával kapcsolatban – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök február 16-án a szenátus plénumán. Markó közölte: az államelnök által jelzett súlyos infrastrukturális problémákat és a két megye szegénységét az RMDSZ éppen az autonómia révén kívánja orvosolni. /Kovács Zsolt: Székely cáfolat Basescunak. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./2009. február 17.Február 15-én, vasárnap délelőtt hálaadó szentmisével fogadták a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Templomban a múlt héten hazaszállított koncertorgonát. Háromszék legnagyobb hangszerét Svájcban gyártották, most Magyarországról szállították új helyére. A templomban Dávid György plébános azért mondott hálát, hogy a kétéves álom valóra vált, a több ezer darabra szedett hangszer a templom különböző termeiben vár összeszerelésre. A szállítmányt elkísérte Lukács Tamás magyarországi orgonaépítő mester, aki szerint, ha minden a tervek szerint halad, április végére nem csak az építés, hanem a behangolás is elkészülhet. Dávid György plébános a széles körű összefogás eredményének látja, hogy a 2007-ben alakult egyházközség ilyen hangszerrel bővülhet. Lőffi Gellért, a hangszer beszerzése és működtetése érdekében létrehozott Vox Celestis Orgonaegyesület elnöke az anyagi gondokról is szólt, az országos és helyi költségvetés elfogadásának késlekedése miatt ugyanis kölcsönhöz kellett folyamodniuk. /Ferencz Csaba: Hálaadó szentmisén fogadták a hangszerek királynőjét (Koncertorgona Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 17./2009. február 17.Február 15-én, vasárnap Kolozsváron a Bánffy-palotában az áriaesten két kiváló, fiatal művész lépett fel: György Katalin (szoprán) és Nagy Zoltán (basszus). Kolcsár Péter zongoraművész kettős minőségben szerepelt: egyrészt szólistaként, másrészt pedig ő kísérte a fellépő művészeket. György Katalin a sepsiszentgyörgyi református kollégiumban érettségizett (2001), majd a kolozsvári zeneakadémián énekszakot végzett, jelenleg a Kolozsvári Magyar Opera énekkarának tagja. Nagy Zoltán a kolozsvári zeneakadémián végzett. Több énekversenyen vett részt. Nagy Zoltán mesteri tanulmányait Salzburgban kezdte, majd felkérésre részt vett egy meghallgatáson a bécsi Staatsoperben. Ennek eredményeképpen azonnal kétéves szerződést írt alá vele a rangos operaház vezetősége. /N. -H. D. : Fiatal művészek áriaestje. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./2009. február 18.Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő ígérete szerint továbbítják az Európai Parlamenthez a sepsiszentgyörgyi tiltakozó nagygyűlésen megfogalmazott tízpontos petíciót. A szentgyörgyi nagygyűlésen részt vevő Sógor Csaba elmondta: Hans Gert Pötteringnek, az EP elnökének adják át a petíciót, és ha lehetőség adódik, egyperces felszólalásban is kitérnek rá. /Farcádi Botond: Sepsiszentgyörgyi petíció az Európai Parlamentben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./2009. február 18.Június elejétől új magyar nyelvű helyi televízió kezdi meg működését Kolozsváron. „Jövedelmező lesz, mert ez teljesen szabad tér, a városnak ugyanis, meghökkentő módon, nincs magyar tévéje. Amit a Román Televízió közvetít, egyáltalán nem elég” – nyilatkozta Bogdan Eduard, aki az új adó mellett a csíkszeredai Székely Tévé tulajdonosa is. A kolozsvári kábelszolgáltató jelenleg a Duna Televízión és az M2-n kívül semmi mást nem biztosít. A műsorrácsot egyelőre száz százalékosan magyarra tervezik. „A magyar műsorokat egyszerűbb megvalósítani, mert van hozzá csapat” – mondta Eduard. „Ennek a csapatnak a felét szeretném átvinni Sepsiszentgyörgyre, mert ugyancsak ma engedélyt kaptam egy ottani tévé, az Aktív átvételére. Az is Székely Tévé néven indulna egy hónap múlva, és elképzelésem szerint a három részadó egyként működne” – magyarázta a tulajdonos. 2008 nyarán a Csíkszereda székhelyű Székely Televízió tizenhárom munkatársa mondott fel, emiatt az adó több mint három hónapig csak archív anyagokat sugárzott. A tömeges felmondás oka a fizetések drasztikus csökkentése, valamint a tulajdonos által kinevezett új igazgatóval való összeférhetetlenség volt. /Fleischer Hilda, Horváth István: Indulhat a Kolozsvár tévé. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./2009. február 18.A sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhely február 18-án bemutatta a Törékeny című előadást. A Goda Gábor, a magyarországi Artus Társulat vezetője által rendezett előadás fő témája a törékenység.,,Rendhagyó munkamódszerünk során a színészek, táncosok alkotótársakká váltak” – mondta bemutató előtti sajtótájékoztatóján Goda Gábor. A darab díszlet- és jelmeztervezője Bagoly Zsuzsanna, zeneszerzője Orbán Ferenc. /Farcádi Botond: Bemutató az M Stúdiónál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./2009. február 19.Az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban szólalt fel több romániai magyar és román képviselő az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén február 18-án. A magyar képviselők autonómiaellenes kijelentéseinek visszavonására szólították fel Traian Basescu államfőt, román kollégáik azt hangoztatták: Románia elegendő jogot garantál a kisebbségeknek. Sógor Csaba (RMDSZ) a tíz nappal korábbi sepsiszentgyörgyi tüntetés mondanivalóira hívta fel a figyelmet. Rámutatott: a megmozdulás egyebek között a székelyföldi autonómiáért, a romániai magyar kisebbség közösségi jogainak érvényesítéséért emelt szót, és Winkler Gyulával együtt a tüntetésen elfogadott petíció szövegét egy kísérőlevéllel kiegészítve Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament elnökének is eljuttatta. Sógor felszólította Traian Basescu államfőt, hogy vonja vissza az erdélyi magyarokat sértő kijelentéseit, biztosítsanak az etnikai arányoknak megfelelő képviseletet a közintézményekben, ismerjék el a magyar nyelvet hivatalos regionális nyelvként és állítsák le az irányított betelepítéseket. Tőkés László Királyhágó melléki püspök arról beszélt, hogy Romániában a tavalyi választások nyomán „átalakult a politikai táj”, de Erdélyben nem változott a román-magyar viszony: például magyarellenes túlkapásokra került sor, és folyik az aránytalan asszimiláció. Mint mondta, (a térségbe látogatott) Traian Basescu elnök „sem látta jól” a helyzetet. „Alkotmányosnak álcázott, diktatórikus megnyilatkozásai viszont még az RMDSZ-t is ráébresztették autonómiájával kapcsolatos mintegy másfél évtizedes tévedéseire és mulasztásaira – és ennek köszönhetően késznek mutatkozik annak felülvizsgálatára” – hangoztatta Tőkés. Winkler Gyula (RMDSZ) ugyancsak utalt a sepsiszentgyörgyi tüntetésre, illetve a vezető posztok nagykoalíció általi „szétosztására”, amelynek fogalmazása szerint „van egy kisebbségellenes arculata”, hiszen a magyar származású köztisztviselőket több helyütt felváltják a román származásúak. A román képviselők közül Nicolae Vlad Popa ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy Romániában a kisebbségi jogokat garantálja az alkotmány, a magyarok arányos képviseletet élveznek, és a választási kampány során senki nem akarta megsérteni őket. Calin Chirita szerint elfogadhatatlanok a Romániát ért bírálatok, mert az ország tiszteletben tartja a nemzetközi normákat és a kisebbségi jogokat. Alexandru Nazare úgy vélte, a román állam sok jogot garantál, de „tartozik is még” a kisebbségeknek, mindenekelőtt a romáknak. /Balogh Levente: Román-magyar szóváltás az Európai Parlamentben. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./2009. február 19.Tőkés László EP-képviselő A kiújuló romániai magyarellenes tárgyában felszólalt az EP-ben. Az őszi parlamenti választások és a kormány megalakulása felállása nyomán Romániában – Szlovákiához hasonlóan – a politikai életbe újból visszatért a magyarellenesség, hangsúlyozta. Az erdélyi magyar egyházak által szervezett, 2009. február 9-i, sepsiszentgyörgyi tüntetés ez ellen emelte fel a szavát. Tíz pontos petíciójukban ezrek követelték – egyebek mellett – a székelyföldi etnikai arányok mesterséges megváltoztatására irányuló román betelepítések leállítását. Traian Basescu elnök viszont – abszurd módon – a székely magyarokat vádolta meg románellenes „etnikai tisztogatással”. Ugyanakkor a kolozsvári helyi választás alkalmával terjesztett „demokrata” röpcédulákon ugyanezzel a rágalommal uszítottak a magyar polgármesterjelöltek ellen. „Felhívom az Európai Parlament figyelmét, hogy Romániában – burkolt módszerekkel – tovább tart Erdély elrománosítása, etnikai arányainak a megváltoztatása. Hans-Gert Pöttering elnök úrnak ugyanakkor – a tüntetők kérésére – eljuttatom a székely közösség petícióját, melyet az idézett röpcédulával együtt ezennel mellékelek” – mondta Tőkés László, február 18-án. /Tőkés László a sepsiszentgyörgyi petíció tartalmát ismertette az EP-vel. = Erdely. ma, febr. 19./2009. február 19.Kettős könyvbemutatóra és kiállításmegnyitóra került sor február 18-án a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. Bemutatták a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatában megjelent Vinczeffy László-albumot, továbbá Jánó Mihály művészettörténész Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez című kötetét. Vinczeffy László festőművész tárlatát Márton Árpád csíkszeredai festőművész nyitotta meg. /Szekeres Attila: Múlt és jelen festményeken (Művek, könyvek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./2009. február 20.Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ közötti megegyezés politikai játéktérhez juttatja az MPP-t, többek között erről akarja biztosítani a polgáriakat Tőkés László püspök. Elmondta, hogy örömmel üdvözölte a sepsiszentgyörgyi tiltakozó felvonuláson elfogadott petíciót, másrészt a tüntetés valamiképpen megelőlegezte azokat az együttműködési törekvéseket, amelyek az aláírandó megegyezésben öltenek testet. A püspök szeretné, ha országos szinten is úgy tudna együttműködni a politikum, a civil szféra és az egyházak, miként az Háromszéken sikerült. Tőkés Lászlót meglepte egyesek vehemens reagálása az előzetes megegyezésre, ugyanis két menetben is egyeztettek azokkal a szervezetekkel, amelyek 2007-ben támogatták jelöltségét. Akkor nem jutott kifejezésre az elutasító magatartás. Az MPP elnöke a legutóbbi ülésük után azt mondta, nem tudják elfogadni a megegyezést, kívül maradnak, de nem támadják Tőkés László jelöltetését. Mivel nem sikerült meggyőzni az RMDSZ-t arról, hogy koalícióra lépjen az MPP-vel, csak ez a lehetőség maradt. A püspök reméli, hogy február 21-i találkozójukon sikerül feloldani az ellentétet. /Farcádi Botond: A megegyezésnek több az előnye, mint a hátránya (Villáminterjú Tőkés Lászlóval). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./2009. február 20.Abban az esetben, ha az MPP és az RMDSZ között nem jön létre választási koalíció az EP-választásokra, a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi vezetősége választási egyezmény aláírását javasolja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), amelyben szerepelnének a polgáriak célkitűzései is. Gazda Zoltán, az MPP háromszéki szervezetének alelnöke sajtótájékoztatóján kijelentette, a városi szervezet továbbra is nagyon fontosnak tartja a Tőkés László püspökkel való együttműködést. /MPP. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 20./2009. február 20.A magyar intézményvezetők leváltása elleni tiltakozásként szervezett sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen elfogadott petíció szövegét Brüsszelben is ismertették. Sógor Csaba olvasta fel magyar nyelven a petíciót, Tőkés László román, Winkler Gyula angol nyelven olvasta fel a petíció rövidített változatát az Európai Parlamentben. Sógor Csaba képviselőtársaival együtt reménykedik abban, hogy előbb-utóbb eredménye lesz felszólalásaiknak. Még nem működik a magyar és kisebbségi ügyek közös brüsszeli képviseletére létrehozandó lobbiiroda – tájékoztatott Sógor Csaba. /Lokodi Imre: Brüsszelben a petíció. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./2009. február 21.A felső-háromszéki MPP-sek nem szeretnének elnökválasztást a március 14-i gyergyószentmiklósi kongresszuson, az alapszabályzatra hivatkoznak, amely szerint nem járt le Szász Jenő elnök mandátuma. Fekete Károly, az MPP kézdiszéki elnöke a helyi küldöttgyűléseken kialakult álláspontot tolmácsolta, úgy vélik, „a személyi ambíciókat félretéve, mindenkinek a pártépítésen, az erdélyi magyar társadalmon belüli pluralizmus kibővítésén, a valós demokrácia megteremtéséért kellene dolgoznia”. A felső-háromszékiek a sepsiszentgyörgyi nyilatkozatokra reagáltak. Gazda Zoltán alelnök egy héttel korábban jelentette be, a megyei szervezetnek lesz elnökjelöltje a párt országos kongresszusán. /Farkas Réka: A felső-háromszéki MPP nem szeretne más elnököt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./2009. február 21.Szegeden megnyílt Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész fából készült kisplasztikáinak Fantomok és maszkok című kiállítása. Vargha Mihály tárlata már több magyarországi helyszínen is látható volt. /(e. zs.): Vargha Mihály fantomjai Szegeden. /(vop): A költészettel jelzett tüzecske körül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./2009. február 21.Csíkszeredai és kézdivásárhelyi megálló után február 20-án Árkoson zárta székelyföldi felolvasó körútját az Erdélyi Magyar Írók Ligája, A körút résztvevői Király Zoltán, Farkas Wellmann Endre, Gáll Attila, továbbá a sepsiszentgyörgyiek, Farkas Árpád, Bogdán László és Szonda Szabolcs költők. /(vop): A költészettel jelzett tüzecske körül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./2009. február 23.Albert Álmos polgármesteri székből került a felsőházba. Elmondta, hogy az elmúlt másfél évtized alatt betöltött tisztségei közel álltak a román parlamenthez. Tagja volt a Megyei Jogú Városok Országos Szövetségének, ahol számos alkalommal megfogalmazták azt az igény, hogy a helyi közösségeket, helyi, megyei tanácsokat érintő törvényeket úgy kellene meghozni, hogy kikérjék azok véleményét, akik ezekkel a jogszabályokkal dolgoznak. Albert Álmos gépészmérnökit végzett a Brassói Műegyetemen, majd a Babes–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karán menedzsment szakon tanult tovább. 1992– 2008 között volt Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint az RMDSZ területi szervezetének vezetője. /Simon Judit: Döcögve halad a decentralizáció. „Újoncavató” interjú Albert Álmos Kovászna megyei szenátorral. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./2009. február 23.Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson szervezett író-olvasó találkozót február 20-án. A Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád, Bogdán László és Szonda Szabolcs, valamint a Kolozsvárról érkezett Király Zoltán, Gáll Attila és Farkas Wellmann Endre költők olvastak fel verseikből. Az árkosi találkozó az E-MIL székelyföldi felolvasó körútjának utolsó állomása volt, előtte a csíkszeredai Corvina Könyvesházban is fellépett a Kolozsváron élő költők csapata, kiegészülve a liga más tagjaival, Lövétei Lázár Lászlóval, Molnár Vilmossal, Muszka Sándorral és György Attilával, az est házigazdájával. Kézdivásárhelyre is ellátogatottak a költők. Király Zoltán költő, az E-MIL ügyvezető igazgatója a kézdivásárhelyi találkozót tartotta a legsikeresebbnek. /Bonczidai Éva: Vita a tankönyvekről és a költészet hasznáról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./2009. február 24.Több mint száz fiatal vett részt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) országos rendezvényén, a hét végén Sepsiszentgyörgyön megszervezett 12. Versmondó és népdaléneklő versenyen. A háromnapos találkozó a vetélkedő mellett számos kulturális programot is kínált. Az ünnepélyes megnyitó után beszélgetést tartottak, amelyen Rácz Norbert ifjúsági lelkész, az ODFIE elnöke színházról, kultúráról és hagyományokról kérdezte Bocsárdi László rendezőt, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatóját, Deák Gyulát, a Háromszék Táncegyüttes igazgatóját és Nemes Levente színművészt. A Mikes Kelemen Elméleti Líceumban az Osonó Színházműhely Részletek a bolyongás meséiből című, több hazai és külföldi megmérettetésen sikerrel játszott előadását láthatták az érdeklődők, a produkciót Fazakas Misi állította színpadra. A verseny szünetében Márk Attila megzenésített versekkel lépett fel, majd István Ildikó népdalénekes állt közönség elé. /Bonczidai Éva: Kulturális vetélkedő és programkavalkád. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./2009. február 24.Székelyföldi védőrendszerek. Ember és életmód e védőrendszerek oltalmában címmel tartott előadást Tüdős S. Kinga művelődéstörténész, tudományos kutató február 21-én Sepsiszentgyörgyön. Az előadót a szervező Csillagőrző Egyesület nevében Incze Réka köszöntötte. Elmondta, a Hazatérés előadás-sorozat igyekeznek bemutatni a magyar történelemnek olyan szeleteit, melyeket az iskolában nem tanítanak. Tüdős S. Kinga előadásában arra fektette a hangsúlyt, mit jelentettek a templomvárak szellemiségükben és funkcionalitásukban a fejedelemség korában, s mit jelentenek, vagy mit kellene jelenteniük a ma élő ember számára. Egykoron a templom nem csak a hit központja volt, hanem az oktatásé is, tehát a székelység kultúramegőrző és -továbbadó népcsoport volt, s annak is kell maradnia. A székely sajátos nevelésben részesült, katonáskodó nép volt, s ma is hangsúlyt kell fektetni a nevelésre, mert az a jövő alapja. A jövőről szólva az előadó hangsúlyozta: egyénenként kell vállalnunk székelységünket, és székelynek lenni nem szerep, hanem feladat. /Szekeres Attila: Székelynek lenni feladat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||