|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 1997. szeptember 12.Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke meghívására Romániába látogatott és Tőkés Lászlóval együtt több találkozón, istentiszteleten, polgári fórumon vett részt Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke, illetve Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Szept. 12-én Székelyudvarhelyen Németh Zsolt bemutatta Tőkés László püspöknek az elmúlt hét évben írt beszédeit, dokumentumait tartalmazó Temesvár szellemében című könyvét, továbbá a Részünk és jogunk című, a magyar történelmi egyházaktól elkobzott ingatlanok felsorolását nyújtó könyvet, majd részt vettek a városban tartott polgári fórumon. Tőkés László elmondta: "Románellenes embernek festett le az ellenséges propaganda, de aki ezt a könyvet elolvassa, annak úgy gondolom nincs további magyarázatokra szüksége. Szeretem a románokat, viszont az eddigi román politikát nem szeretem." /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 16./ Székelyudvarhelyen a polgári fórumon többen elmondták, hogy a kisebbségi sorsban élő magyar közösségeket félelem tölti el, hogy az anyaország - belépve az Európai Unióba és a NATO-ba - megfeledkezik róluk és az utódállamok nemzetsorvasztó politikájának áldozataivá válnak. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezetőségi tagja megkérdezte Orbán Viktort, mi a véleménye az RMDSZ kormánybeli szerepléséről és a kettős állampolgárság kérdéséhez. Orbán Viktor nem kívánta értékelni az RMDSZ kormányban való részvételét, azt hangsúlyozta: mindegy, hogy az RMDSZ benne van a kormányban vagy nincs, csak a törvények biztosítsák a megmaradás feltételeit. A kettős állampolgárság ügyével először az RMDSZ vezetőségének kell előállnia, de az nagyon sok jogi probléma felmerülésével járhat. További kérdések kapcsán Orbán Viktor kifejtette: a magyar kormány nem köthet olyan nemzetközi szerződést, amely károsan befolyásolná a kisebbségben élő magyarság sorsát. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 12.Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke meghívására Romániába látogatott és Tőkés Lászlóval együtt több találkozón, istentiszteleten, polgári fórumon vett részt Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke, illetve Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Szept. 12-én Székelyudvarhelyen Németh Zsolt bemutatta Tőkés László püspöknek az elmúlt hét évben írt beszédeit, dokumentumait tartalmazó Temesvár szellemében című könyvét, továbbá a Részünk és jogunk című, a magyar történelmi egyházaktól elkobzott ingatlanok felsorolását nyújtó könyvet, majd részt vettek a városban tartott polgári fórumon. Tőkés László elmondta: "Románellenes embernek festett le az ellenséges propaganda, de aki ezt a könyvet elolvassa, annak úgy gondolom nincs további magyarázatokra szüksége. Szeretem a románokat, viszont az eddigi román politikát nem szeretem." /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 16./ Székelyudvarhelyen a polgári fórumon többen elmondták, hogy a kisebbségi sorsban élő magyar közösségeket félelem tölti el, hogy az anyaország - belépve az Európai Unióba és a NATO-ba - megfeledkezik róluk és az utódállamok nemzetsorvasztó politikájának áldozataivá válnak. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezetőségi tagja megkérdezte Orbán Viktort, mi a véleménye az RMDSZ kormánybeli szerepléséről és a kettős állampolgárság kérdéséhez. Orbán Viktor nem kívánta értékelni az RMDSZ kormányban való részvételét, azt hangsúlyozta: mindegy, hogy az RMDSZ benne van a kormányban vagy nincs, csak a törvények biztosítsák a megmaradás feltételeit. A kettős állampolgárság ügyével először az RMDSZ vezetőségének kell előállnia, de az nagyon sok jogi probléma felmerülésével járhat. További kérdések kapcsán Orbán Viktor kifejtette: a magyar kormány nem köthet olyan nemzetközi szerződést, amely károsan befolyásolná a kisebbségben élő magyarság sorsát. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 13.Szeptember 13-án, szombaton, Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Területi elnökeinek Konzultatív Tanácsa. Az ülésen részt vett Markó Béla szövetségi elnök és meghívottként Kelemen Hunor, a Művelődési Minisztérium államtitkára. Markó Béla tájékoztatta a jelenlévőket a kormánykoalíció tevékenységéről, külön kitért az oktatási törvénnyel kapcsolatos vitákra. Ugyanakkor a szövetségi elnök kihangsúlyozta, hogy a tanügyi törvény gyakorlatba ültetése elsősorban a helyi illetékesek feladata, sőt, kötelessége. Markó Béla értékelte a közelgő Kongresszus feladatait és fontosságát. Takács Csaba ügyvezető elnök felkérte a területi szervezetek elnökeit, hogy az iskolakezdés alkalmával vegyék fel a kapcsolatot a megyei tanfelügyelőkkel, annak érdekében, hogy határozzák meg a pillanatnyi és távlati tennivalókat, és cselekedjenek azok megvalósítása érdekében. Az ügyvezető elnök ismertette a kongresszus előkészületeinek menetét, a kongresszusi ülésrendet és tájékoztatta a jelenlévőket a kongresszusi kiadványok elkészítésének és kézbesítésének menetéről. Dézsi Zoltán beszámolt az SZKT Állandó Bizottságának üléséről és ismertette az ott született döntéseket. A szept. 19-21-i, Székelyudvarhelyen tartandó SZKT üléseinek a következő menetrendet javasolták: szept. 19-én 18 órától Egyeztető Kerekasztal, 20 órától frakcióülések; szept. 20. 9-től az SZKT elkezdi munkálatait. Székely István ügyvezető alelnök bemutatta a megjelent elnököknek a 84/1995. számú tanügyi törvény módosításának és kiegészítésének megalapozásául szolgáló, kül- és belföldi jogi dokumentációt tartalmazó RMDSZ kiadványt, amit kézhez kaptak a jelenlévő területi elnökök. Az alelnök bejelentette, hogy hamarosan ugyanilyen kiadvány fog megjelenni a közigazgatási törvény módosításának jogi hátteréről is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 16., 1114. sz./1997. szeptember 13.Szeptember 13-án, szombaton, Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Területi elnökeinek Konzultatív Tanácsa. Az ülésen részt vett Markó Béla szövetségi elnök és meghívottként Kelemen Hunor, a Művelődési Minisztérium államtitkára. Markó Béla tájékoztatta a jelenlévőket a kormánykoalíció tevékenységéről, külön kitért az oktatási törvénnyel kapcsolatos vitákra. Ugyanakkor a szövetségi elnök kihangsúlyozta, hogy a tanügyi törvény gyakorlatba ültetése elsősorban a helyi illetékesek feladata, sőt, kötelessége. Markó Béla értékelte a közelgő Kongresszus feladatait és fontosságát. Takács Csaba ügyvezető elnök felkérte a területi szervezetek elnökeit, hogy az iskolakezdés alkalmával vegyék fel a kapcsolatot a megyei tanfelügyelőkkel, annak érdekében, hogy határozzák meg a pillanatnyi és távlati tennivalókat, és cselekedjenek azok megvalósítása érdekében. Az ügyvezető elnök ismertette a kongresszus előkészületeinek menetét, a kongresszusi ülésrendet és tájékoztatta a jelenlévőket a kongresszusi kiadványok elkészítésének és kézbesítésének menetéről. Dézsi Zoltán beszámolt az SZKT Állandó Bizottságának üléséről és ismertette az ott született döntéseket. A szept. 19-21-i, Székelyudvarhelyen tartandó SZKT üléseinek a következő menetrendet javasolták: szept. 19-én 18 órától Egyeztető Kerekasztal, 20 órától frakcióülések; szept. 20. 9-től az SZKT elkezdi munkálatait. Székely István ügyvezető alelnök bemutatta a megjelent elnököknek a 84/1995. számú tanügyi törvény módosításának és kiegészítésének megalapozásául szolgáló, kül- és belföldi jogi dokumentációt tartalmazó RMDSZ kiadványt, amit kézhez kaptak a jelenlévő területi elnökök. Az alelnök bejelentette, hogy hamarosan ugyanilyen kiadvány fog megjelenni a közigazgatási törvény módosításának jogi hátteréről is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 16., 1114. sz./1997. szeptember 15.A szenátus szept. 15-i ülésén Corneliu Vadim Tudor szenátor "terrorizáló programnak" minősítette Csapó József szenátor évek óta ismeretes autonómia-tervezetét. Tudor szerint "a magyarok ollóval játszanak Románia térképén". Felszólította a parlamenti bizottságok vezetői, illetve egyes ismert személyiségeket. "akik annyit szenvedtek a román térség védelméért", foglaljanak állást az RMDSZ-szel szemben és hiúsítsák meg "esztelen terveit". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17., Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./ Ugyanezen az ülésen Eckstein-Kovács Péter szenátor politikai nyilatkozatban bírálta Funar kolozsvári polgármestert, legújabb magyarellenes uszításai miatt. Megengedhetetlen, mondotta Eckstein-Kovács Péter, hogy Avram Iancu halálának 125. évfordulóját, a kolozsvári polgármesteri hivatal hathatós támogatásával, fékeveszett magyarellenességre használják fel. Funar állításai, melyekben a 400 000 erdélyi betelepített magyar kiutasítását, a nyugdíjak etnikai alapon történő tömeges megvonását, az alkalmazottak ugyanilyen kritérium alapján történő tömeges elbocsátását kéri, kimeríti a faji uszítás és a nemzetek közötti gyűlöletkeltés bűncselekményét, ami büntetőtörvénykönyvi felelősségre vonást kellene, hogy maga után vonjon. Eckstein-Kovács Péter arra kérte az egyházakat és a hadsereget, hogy ne vegyenek részt az ilyen ünnepségeken. A szenátor konkrét feljelentést nem tett, mivel a közösség elleni izgatást az ügyészségnek hivatalból kell üldöznie. Ezért az ügyészséget kérte, hogy indítson bűnvádi eljárást Funar polgármester ellen. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 17., Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 15.A szenátus szept. 15-i ülésén Corneliu Vadim Tudor szenátor "terrorizáló programnak" minősítette Csapó József szenátor évek óta ismeretes autonómia-tervezetét. Tudor szerint "a magyarok ollóval játszanak Románia térképén". Felszólította a parlamenti bizottságok vezetői, illetve egyes ismert személyiségeket. "akik annyit szenvedtek a román térség védelméért", foglaljanak állást az RMDSZ-szel szemben és hiúsítsák meg "esztelen terveit". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17., Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./ Ugyanezen az ülésen Eckstein-Kovács Péter szenátor politikai nyilatkozatban bírálta Funar kolozsvári polgármestert, legújabb magyarellenes uszításai miatt. Megengedhetetlen, mondotta Eckstein-Kovács Péter, hogy Avram Iancu halálának 125. évfordulóját, a kolozsvári polgármesteri hivatal hathatós támogatásával, fékeveszett magyarellenességre használják fel. Funar állításai, melyekben a 400 000 erdélyi betelepített magyar kiutasítását, a nyugdíjak etnikai alapon történő tömeges megvonását, az alkalmazottak ugyanilyen kritérium alapján történő tömeges elbocsátását kéri, kimeríti a faji uszítás és a nemzetek közötti gyűlöletkeltés bűncselekményét, ami büntetőtörvénykönyvi felelősségre vonást kellene, hogy maga után vonjon. Eckstein-Kovács Péter arra kérte az egyházakat és a hadsereget, hogy ne vegyenek részt az ilyen ünnepségeken. A szenátor konkrét feljelentést nem tett, mivel a közösség elleni izgatást az ügyészségnek hivatalból kell üldöznie. Ezért az ügyészséget kérte, hogy indítson bűnvádi eljárást Funar polgármester ellen. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 17., Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 16.A képviselőház szept. 16-i ülésén magyarellenes kirohanások hangzottak el. Florin Buga /Nagy-Románia Párt/ azzal vádolta Frunda Györgyöt, hogy "lopva fordult" az Európa Tanácshoz, hogy "új jogokat kolduljon" a magyar kisebbség számára, Csapó József szenátor székelyföldi autonómiatervezete pedig "merénylet Románia területi integritása ellen". Lazar Ladariu /RNEP/ kilátásba helyezte: "ha Erdélyben veszélyes irányba haladnak a dolgok, megtaláljuk a megoldást arra, hogy ellensúlyozzuk az RMDSZ szélsőséges provokációit". /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 16.A képviselőház szept. 16-i ülésén magyarellenes kirohanások hangzottak el. Florin Buga /Nagy-Románia Párt/ azzal vádolta Frunda Györgyöt, hogy "lopva fordult" az Európa Tanácshoz, hogy "új jogokat kolduljon" a magyar kisebbség számára, Csapó József szenátor székelyföldi autonómiatervezete pedig "merénylet Románia területi integritása ellen". Lazar Ladariu /RNEP/ kilátásba helyezte: "ha Erdélyben veszélyes irányba haladnak a dolgok, megtaláljuk a megoldást arra, hogy ellensúlyozzuk az RMDSZ szélsőséges provokációit". /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 16.Az RMDSZ-ben Tőkés László után Katona Ádám /sz. Dicsőszentmárton, 1935/ váltja ki a legtöbb vitát. A Székelyudvarhelyen élő politikus az RMDSZ keresztény-nemzeti platformjának alapító elnöke. Katona Ádám a vele készített interjúban kifejtette, hogy az RMDSZ a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ megkerülésével lépett be a kormányba. Többszöri érdeklődésére Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elismerte, hogy írásos dokumentum nem született a belépéskor, csak szóbeli egyezség volt. A kormánykoalíciót alkotó román pártok viszont írásban fogalmazták meg feltételeiket. Ciorba miniszterelnök budapesti látogatásakor hivatkozott egy brosúrára, amely - szerinte - az RMDSZ kormányba lépésének alapja. Katona utánajárt ennek, a füzet olyan, mint az RMDSZ most érvényes programja, amelyet 1995-ben az RMDSZ kolozsvári kongresszusán fogadtak el. A brosúrából viszont hiányzik a közösségi, illetve a kollektív jogok követelése, nem szerepelnek benne az autonómiakövetelések sem. Katona Ádám többször megkérdezte Markó Béla elnököt, ki készítette a brosúrát, de kérdésére nem kapott választ. - A Ciorba-kormány száznapos programjában meg sem említették a magyar nemzeti közösséget, annak ellenére, hogy az RMDSZ kormánytényezővé vált. - Most is folyik a románosítás, katonaság, rendőrség, csendőrség betelepítése folyik, a tisztek hozzák családjaikat is. Egyetlen nagyobb városban nincs magyar rendőrparancsnok. Miközben Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön új kaszárnyákat építenek, Nagyszebenben bezárnak kaszárnyát. /Görgényi Péter: A székelyföldi autonómia nem vágyálom. = Magyar Nemzet, szept. 16./1997. szeptember 16.Az RMDSZ-ben Tőkés László után Katona Ádám /sz. Dicsőszentmárton, 1935/ váltja ki a legtöbb vitát. A Székelyudvarhelyen élő politikus az RMDSZ keresztény-nemzeti platformjának alapító elnöke. Katona Ádám a vele készített interjúban kifejtette, hogy az RMDSZ a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ megkerülésével lépett be a kormányba. Többszöri érdeklődésére Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elismerte, hogy írásos dokumentum nem született a belépéskor, csak szóbeli egyezség volt. A kormánykoalíciót alkotó román pártok viszont írásban fogalmazták meg feltételeiket. Ciorba miniszterelnök budapesti látogatásakor hivatkozott egy brosúrára, amely - szerinte - az RMDSZ kormányba lépésének alapja. Katona utánajárt ennek, a füzet olyan, mint az RMDSZ most érvényes programja, amelyet 1995-ben az RMDSZ kolozsvári kongresszusán fogadtak el. A brosúrából viszont hiányzik a közösségi, illetve a kollektív jogok követelése, nem szerepelnek benne az autonómiakövetelések sem. Katona Ádám többször megkérdezte Markó Béla elnököt, ki készítette a brosúrát, de kérdésére nem kapott választ. - A Ciorba-kormány száznapos programjában meg sem említették a magyar nemzeti közösséget, annak ellenére, hogy az RMDSZ kormánytényezővé vált. - Most is folyik a románosítás, katonaság, rendőrség, csendőrség betelepítése folyik, a tisztek hozzák családjaikat is. Egyetlen nagyobb városban nincs magyar rendőrparancsnok. Miközben Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön új kaszárnyákat építenek, Nagyszebenben bezárnak kaszárnyát. /Görgényi Péter: A székelyföldi autonómia nem vágyálom. = Magyar Nemzet, szept. 16./1997. szeptember 17.Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szept. 17-ére összehívta a megyei szervezet politikai tanácsadó testületét azzal a céllal, hogy állást foglaljanak a Funar polgármester szervezte Avram Iancu-ünnepségen elhangzott provokatív szónoklatokkal kapcsolatban. Funar a rendezvényt a szélsőséges pártok kampányülésévé változtatta az ünnepséget, hogy ilyen módon magyarellenes propagandát folytasson. Az RMDSZ tanácskozásán ezért úgy döntöttek, hogy az ünnepségen készült hangfelvételeket átadják az RMDSZ vezetőségének, az SZKT Székelyudvarhelyen megrendezendő ülésén pedig felhívják a figyelmet erre az egész magyarságot érintő jelenségre. - A polgármester menesztéséről a kormány dönthet, állapította meg Boros János. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./1997. szeptember 17.Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szept. 17-ére összehívta a megyei szervezet politikai tanácsadó testületét azzal a céllal, hogy állást foglaljanak a Funar polgármester szervezte Avram Iancu-ünnepségen elhangzott provokatív szónoklatokkal kapcsolatban. Funar a rendezvényt a szélsőséges pártok kampányülésévé változtatta az ünnepséget, hogy ilyen módon magyarellenes propagandát folytasson. Az RMDSZ tanácskozásán ezért úgy döntöttek, hogy az ünnepségen készült hangfelvételeket átadják az RMDSZ vezetőségének, az SZKT Székelyudvarhelyen megrendezendő ülésén pedig felhívják a figyelmet erre az egész magyarságot érintő jelenségre. - A polgármester menesztéséről a kormány dönthet, állapította meg Boros János. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./1997. szeptember 18.Orbán Viktor és Németh Zsolt magyarországi politikusok erdélyi körútjával kapcsolatban nagy vihart kavart a román nacionalista sajtó. Ezek a lapok azt hajtogatták, hogy a magyarok Erdély elszakításán fáradoznak. Valójában Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen a találkozókon a jelenlevők józan és mértéktartó beszédeket hallottak. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 18.Orbán Viktor és Németh Zsolt magyarországi politikusok erdélyi körútjával kapcsolatban nagy vihart kavart a román nacionalista sajtó. Ezek a lapok azt hajtogatták, hogy a magyarok Erdély elszakításán fáradoznak. Valójában Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen a találkozókon a jelenlevők józan és mértéktartó beszédeket hallottak. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./1997. szeptember 20.Szept. 20-án és 21-én Székelyudvarhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/. Emil Constantinescu államelnöknek és a koalíció felelős politikusainak határozottan fel kell lépniük az ellen a szélsőséges nacionalizmus ellen, amely Madrid óta eltelt időszakban a romániai közéletben és sajtóban az ellenzéknek köszönhetően felerősödött, fejtette ki beszámolójában Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki politikusok részéről fasisztoid megnyilvánulások is elhangzanak, nemcsak Funar polgármester szájából, azzal céllal, hogy megrontsák Magyarország és Románia viszonyát. Ezeket a törekvéseket egyes koalíciós politikusok is támogatják, például Dejeu belügyminiszter bizonyos állásfoglalásai vagy Pruteanu szenátor, az oktatási bizottság elnöke, aki fellép saját pártja határozatai ellen. A kormányzatot az RMDSZ-szel kötött koalíciója miatt támadják. A koalíció működését a habozás, sok esetben az RMDSZ-szel kötött megállapodások ellenzése jellemzi. El kell fogadni azokat a jogszabályokat, amelyek módosítása hónapok óta húzódik. - Markó Béla szorgalmazta a szekuritátés dossziék megnyitását. Az SZKT-n elvetették az Operatív Tanács politikai döntési hatalommal történő felruházását, így két SZKT-ülés között a szükséges döntéseket továbbra is a szövetségi elnöknek kell meghoznia. Vitát váltott ki a tiszteletbeli elnök hatáskörének kérdése is. "Olyankor vált vitatottá ez a tisztség korábban is, amikor egyeseknek nem szolgált tetszésére a tiszteletbeli elnök politikai tevékenysége" - válaszolta Tőkés László püspök a Népszabadság kérdésére. Hozzátette: "folytatódik a követett periferizálásom." Szept. 21-én az SZKT az RMDSZ alapszabály-tervezetet vitatta meg. Az SZKT kifutott az időből, így az RMDSZ kongresszusa elé kerülő két dokumentumot, az alapszabály módosítását csak részben, a programtervezetet viszont nem tudta megvitatni. Ezért Markó Béla javaslatára bizottságot hoznak létre a kongresszus elé kerülő dokumentumok szövegének véglegesítésére. - Az SZKT elvetette Márton Árpád javaslatát, hogy ne legyenek belső választások. Elfogadták viszont azt a módosítást, hogy a szövetség társult szervezetei kizárhatók, a platformok pedig megszüntethetők. Az SZKT-n Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője "Kongresszus előtti politikai erkölcsi válság az RMDSZ-ben" címen osztogatta sokszorosított röpiratát, illetve az SZTK kolozsvári ülésen elhangzott felszólalását és más dokumentumokat. Katona Ádám élesen ostorozta a "román és magyar nyelvű hírközlést", amelyet szerinte az RMDSZ-en belüli hatalom birtokosai bevontak a hatalom megőrzésért, illetve a jogos kritika elhallgattatásáért vívott harcukba. Székelyföld militarizálásának alátámasztására Katona Ádám statisztikai kimutatást közölt: Székelyudvarhely és környékén a rendőrök száma az 1989 előtti 129-ről 1995-ig 290-re emelkedett, az utóbbiak közül csak 44 tud magyarul. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 22., Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./1997. szeptember 20.Szept. 20-án és 21-én Székelyudvarhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/. Emil Constantinescu államelnöknek és a koalíció felelős politikusainak határozottan fel kell lépniük az ellen a szélsőséges nacionalizmus ellen, amely Madrid óta eltelt időszakban a romániai közéletben és sajtóban az ellenzéknek köszönhetően felerősödött, fejtette ki beszámolójában Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki politikusok részéről fasisztoid megnyilvánulások is elhangzanak, nemcsak Funar polgármester szájából, azzal céllal, hogy megrontsák Magyarország és Románia viszonyát. Ezeket a törekvéseket egyes koalíciós politikusok is támogatják, például Dejeu belügyminiszter bizonyos állásfoglalásai vagy Pruteanu szenátor, az oktatási bizottság elnöke, aki fellép saját pártja határozatai ellen. A kormányzatot az RMDSZ-szel kötött koalíciója miatt támadják. A koalíció működését a habozás, sok esetben az RMDSZ-szel kötött megállapodások ellenzése jellemzi. El kell fogadni azokat a jogszabályokat, amelyek módosítása hónapok óta húzódik. - Markó Béla szorgalmazta a szekuritátés dossziék megnyitását. Az SZKT-n elvetették az Operatív Tanács politikai döntési hatalommal történő felruházását, így két SZKT-ülés között a szükséges döntéseket továbbra is a szövetségi elnöknek kell meghoznia. Vitát váltott ki a tiszteletbeli elnök hatáskörének kérdése is. "Olyankor vált vitatottá ez a tisztség korábban is, amikor egyeseknek nem szolgált tetszésére a tiszteletbeli elnök politikai tevékenysége" - válaszolta Tőkés László püspök a Népszabadság kérdésére. Hozzátette: "folytatódik a követett periferizálásom." Szept. 21-én az SZKT az RMDSZ alapszabály-tervezetet vitatta meg. Az SZKT kifutott az időből, így az RMDSZ kongresszusa elé kerülő két dokumentumot, az alapszabály módosítását csak részben, a programtervezetet viszont nem tudta megvitatni. Ezért Markó Béla javaslatára bizottságot hoznak létre a kongresszus elé kerülő dokumentumok szövegének véglegesítésére. - Az SZKT elvetette Márton Árpád javaslatát, hogy ne legyenek belső választások. Elfogadták viszont azt a módosítást, hogy a szövetség társult szervezetei kizárhatók, a platformok pedig megszüntethetők. Az SZKT-n Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője "Kongresszus előtti politikai erkölcsi válság az RMDSZ-ben" címen osztogatta sokszorosított röpiratát, illetve az SZTK kolozsvári ülésen elhangzott felszólalását és más dokumentumokat. Katona Ádám élesen ostorozta a "román és magyar nyelvű hírközlést", amelyet szerinte az RMDSZ-en belüli hatalom birtokosai bevontak a hatalom megőrzésért, illetve a jogos kritika elhallgattatásáért vívott harcukba. Székelyföld militarizálásának alátámasztására Katona Ádám statisztikai kimutatást közölt: Székelyudvarhely és környékén a rendőrök száma az 1989 előtti 129-ről 1995-ig 290-re emelkedett, az utóbbiak közül csak 44 tud magyarul. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 22., Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./1997. szeptember 20.Szept. 19-én és 20-án Farkaslakán és Székelyudvarhelyen emlékeztek a száz éve született Tamási Áronra. Farkaslakán, az iskola udvarán felavatták az író mellszobrát, Sánta Csaba alkotását. Farkaslakán szept. 19-én Sütő András, Kányádi Sándor, Dávid Gyula /Kolozsvár/ és Czine Mihály /Budapest/ emlékeztek az íróra. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./ Sütő András beszédében békességre intett: "A fejünk fölött az ezer esztendős magyar égboltozat, európai életünk sátora." Hatalmi marakodás zajlik és jönnek a megbélyegzések: "Megalkuvó magyar!", "Kommunista-neptunista magyar!" Végleges helyre kell billenteni a világot. "Tűzveszélyes időkben a meggondolatlanul cselekvők és a cselekvésképtelen meggondoltak félreállítása, avagy tiszteletteljes leültetése babérjaikra: politikai és morális feladat." - Sütő Tamási Áron hatalmas életművét méltatva megállapította, hogy az író publicisztikai hagyatékának közkinccsé tételében nem lehetünk elégedettek. Sütő másra is figyelmeztetett: "A mulasztás kiterjed az erdélyi-romániai magyarság hét évtizedes önvédelmi harcának egész történetére is." Sütő kiáll a mérsékeltek mellett, mondván: a parlamenti képviselőink iszapbirkózást folytatnak jogainkért, a radikálisok közben fumigálják őket. /A beszédet közölte: Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./ Szept. 20-án - többek között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet Farkaslakán. /szövege: Népújság (Marosvásárhely), szept. 26., Múzsa mell./1997. szeptember 20.Szept. 19-én és 20-án Farkaslakán és Székelyudvarhelyen emlékeztek a száz éve született Tamási Áronra. Farkaslakán, az iskola udvarán felavatták az író mellszobrát, Sánta Csaba alkotását. Farkaslakán szept. 19-én Sütő András, Kányádi Sándor, Dávid Gyula /Kolozsvár/ és Czine Mihály /Budapest/ emlékeztek az íróra. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./ Sütő András beszédében békességre intett: "A fejünk fölött az ezer esztendős magyar égboltozat, európai életünk sátora." Hatalmi marakodás zajlik és jönnek a megbélyegzések: "Megalkuvó magyar!", "Kommunista-neptunista magyar!" Végleges helyre kell billenteni a világot. "Tűzveszélyes időkben a meggondolatlanul cselekvők és a cselekvésképtelen meggondoltak félreállítása, avagy tiszteletteljes leültetése babérjaikra: politikai és morális feladat." - Sütő Tamási Áron hatalmas életművét méltatva megállapította, hogy az író publicisztikai hagyatékának közkinccsé tételében nem lehetünk elégedettek. Sütő másra is figyelmeztetett: "A mulasztás kiterjed az erdélyi-romániai magyarság hét évtizedes önvédelmi harcának egész történetére is." Sütő kiáll a mérsékeltek mellett, mondván: a parlamenti képviselőink iszapbirkózást folytatnak jogainkért, a radikálisok közben fumigálják őket. /A beszédet közölte: Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./ Szept. 20-án - többek között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet Farkaslakán. /szövege: Népújság (Marosvásárhely), szept. 26., Múzsa mell./1997. szeptember 25.A kormány vezető ereje, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szenátusi és képviselőcsoportja szept. 24-én Victor Ciorbea miniszterelnök és a parasztpárti miniszterek jelenlétében megvitatta az RMDSZ-szel kialakult konfliktust, és bizottságot hozott létre az RMDSZ-szel folytatandó tárgyalásokra. Egyes jelentések szerint az ülésen "a miniszterelnök leszögezte: a jövőben nem fog megengedni semmiféle soviniszta és alkotmányellenes nyilatkozatot a /romániai/ magyar helyi hatóságok részéről". A KDNPP szándéka szerint a két párt küldöttsége a tanügyi törvényen kívül a koalíciós együttműködésben felmerült más problémákat is megvitat majd, közölte Victor Ciorbea. Az öttagú parasztpári bizottságot Virgil Petrescu oktatásügyi miniszter vezeti. A csoportnak nem tagja George Pruteanu szenátor, aki az anyanyelvű oktatást ismét korlátozó döntések kierőszakolásával a viszályt előidézte. - Radu Vasile, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt főtitkára bírálta az RMDSZ "politikai ostobaságát", amellyel ragaszkodik a két vitatott tárgy magyar nyelvű oktatásához. Olyan kompromisszumos megoldást javasolt, hogy a földrajzot magyarul, a történelmet románul tanítsák. Markó Béla kommentálni sem volt hajlandó ezt a változatot, rámutatva, hogy itt a koalíciós együttműködésről, a kormányprogram betartásáról van szó. /Nem két tantárgyról van szó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./ Az RMDSZ szept. 25-én sajtóértekezletet tartott a szövetség bukaresti székházában. Markó Béla elnök mellett részt vett a sajtóértekezleten Verestóy Attila szenátusi, és Varga Attila képviselőházi frakcióvezető. A sajtóértekezlet fő ? mondhatni kizárólagos témáját ? a tanügyi törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szenátusi bizottsági vitájának kapcsán előállott helyzet adta. A KDNPP elnökével, Ion Diaconescuval és Victor Ciorbea miniszterelnökkel tartott megbeszéléséről néhány perces késéssel érkező Markó Béla helyett Verestóy Attila nyitotta meg a sajtóértekezletet és rövid bevezetőjében elmondotta, hogy a koalíción belül tulajdonképpen nincsenek lényegbeli, érdemi ellentétek a reformfolyamat folytatását illetően, de valóban felmerültek egyes nézetkülönbségek a KDNPP-n belül a kormányprogram részét alkotó kisebbségi oktatást illetően, ám ezek tisztázása a parasztpárt feladata, hiszen a sürgősségi kormányrendelet szövegét ez a párt is elfogadta és támogatta. A kis késéssel érkező Markó Béla röviden beszámolt találkozójáról a parasztpárt elnökével és a miniszterelnökkel. Ezen a találkozón a KDNPP és az RMDSZ nézetkülönbségeiről tárgyaltak a kisebbségi oktatást szabályozó sürgősségi kormányrendeletet illetően, mintegy folytatásaként azoknak a megbeszéléseknek, amelyek az utóbbi napokban folytak a kormánykoalíciós egyeztetéseken. Megállapodtak a két politikai alakulat között felmerült nézetkülönbségek tisztázását és rendezését célzó teendőkben. Markó Béla ezután kitért az utóbbi hetekben felerősödött nacionalista retorikára, az ellenzék nacionalista, uszító felhangú megnyilatkozásaira, a magyarság kitelepítését, Erdély Csalódást okozott talán az egész erdélyi magyarságnak Victor Ciorbea miniszterelnök fenti nyilatkozata, hogy a jövőben nem fog megengedni semmiféle soviniszta nyilatkozatot a helyi magyar hatóságok részéről. Ebben szerepet játszhat a román nacionalisták nyomása, hiszen Székelyudvarhelyen semmiféle sovinizmusról nincs szó. /Komoróczy György: Kormánytámadás Székelyudvarhely ellen?! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./1997. szeptember 25.A kormány vezető ereje, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szenátusi és képviselőcsoportja szept. 24-én Victor Ciorbea miniszterelnök és a parasztpárti miniszterek jelenlétében megvitatta az RMDSZ-szel kialakult konfliktust, és bizottságot hozott létre az RMDSZ-szel folytatandó tárgyalásokra. Egyes jelentések szerint az ülésen "a miniszterelnök leszögezte: a jövőben nem fog megengedni semmiféle soviniszta és alkotmányellenes nyilatkozatot a /romániai/ magyar helyi hatóságok részéről". A KDNPP szándéka szerint a két párt küldöttsége a tanügyi törvényen kívül a koalíciós együttműködésben felmerült más problémákat is megvitat majd, közölte Victor Ciorbea. Az öttagú parasztpári bizottságot Virgil Petrescu oktatásügyi miniszter vezeti. A csoportnak nem tagja George Pruteanu szenátor, aki az anyanyelvű oktatást ismét korlátozó döntések kierőszakolásával a viszályt előidézte. - Radu Vasile, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt főtitkára bírálta az RMDSZ "politikai ostobaságát", amellyel ragaszkodik a két vitatott tárgy magyar nyelvű oktatásához. Olyan kompromisszumos megoldást javasolt, hogy a földrajzot magyarul, a történelmet románul tanítsák. Markó Béla kommentálni sem volt hajlandó ezt a változatot, rámutatva, hogy itt a koalíciós együttműködésről, a kormányprogram betartásáról van szó. /Nem két tantárgyról van szó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./ Az RMDSZ szept. 25-én sajtóértekezletet tartott a szövetség bukaresti székházában. Markó Béla elnök mellett részt vett a sajtóértekezleten Verestóy Attila szenátusi, és Varga Attila képviselőházi frakcióvezető. A sajtóértekezlet fő ? mondhatni kizárólagos témáját ? a tanügyi törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szenátusi bizottsági vitájának kapcsán előállott helyzet adta. A KDNPP elnökével, Ion Diaconescuval és Victor Ciorbea miniszterelnökkel tartott megbeszéléséről néhány perces késéssel érkező Markó Béla helyett Verestóy Attila nyitotta meg a sajtóértekezletet és rövid bevezetőjében elmondotta, hogy a koalíción belül tulajdonképpen nincsenek lényegbeli, érdemi ellentétek a reformfolyamat folytatását illetően, de valóban felmerültek egyes nézetkülönbségek a KDNPP-n belül a kormányprogram részét alkotó kisebbségi oktatást illetően, ám ezek tisztázása a parasztpárt feladata, hiszen a sürgősségi kormányrendelet szövegét ez a párt is elfogadta és támogatta. A kis késéssel érkező Markó Béla röviden beszámolt találkozójáról a parasztpárt elnökével és a miniszterelnökkel. Ezen a találkozón a KDNPP és az RMDSZ nézetkülönbségeiről tárgyaltak a kisebbségi oktatást szabályozó sürgősségi kormányrendeletet illetően, mintegy folytatásaként azoknak a megbeszéléseknek, amelyek az utóbbi napokban folytak a kormánykoalíciós egyeztetéseken. Megállapodtak a két politikai alakulat között felmerült nézetkülönbségek tisztázását és rendezését célzó teendőkben. Markó Béla ezután kitért az utóbbi hetekben felerősödött nacionalista retorikára, az ellenzék nacionalista, uszító felhangú megnyilatkozásaira, a magyarság kitelepítését, Erdély Csalódást okozott talán az egész erdélyi magyarságnak Victor Ciorbea miniszterelnök fenti nyilatkozata, hogy a jövőben nem fog megengedni semmiféle soviniszta nyilatkozatot a helyi magyar hatóságok részéről. Ebben szerepet játszhat a román nacionalisták nyomása, hiszen Székelyudvarhelyen semmiféle sovinizmusról nincs szó. /Komoróczy György: Kormánytámadás Székelyudvarhely ellen?! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./1997. szeptember 28.Szept. 26-28-án tartotta meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság VI. Közgazdász Vándorgyűlését Székelyudvarhelyen A román gazdaság felkészülése az EU-csatlakozásra címmel. Előadást tartott többek között Kovács Adorján földművelésügyi államtitkár, dr. Vincze Mária egyetemi tanár /Kolozsvár/, Kolumbán Gábor, Hargita megye tanácselnöke és Szarka Árpád, a Bihar megyei Munkaügyi Igazgatóság vezérigazgatója. A vándorgyűléssel egyidőben tartották meg az RMKT küldöttgyűlését, amely megválasztotta a társaság új vezetőségét. Újraválasztották elnöknek dr. Kerekes Jenőt, az alelnökök: Coltea Tibor /Kolozsvár/, Kelemen Emőke /Marosvásárhely/, Somai József /Kolozsvár/ és Szécsi Kálmán /Székelyudvarhely/. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./1997. szeptember 28.Szept. 26-28-án tartotta meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság VI. Közgazdász Vándorgyűlését Székelyudvarhelyen A román gazdaság felkészülése az EU-csatlakozásra címmel. Előadást tartott többek között Kovács Adorján földművelésügyi államtitkár, dr. Vincze Mária egyetemi tanár /Kolozsvár/, Kolumbán Gábor, Hargita megye tanácselnöke és Szarka Árpád, a Bihar megyei Munkaügyi Igazgatóság vezérigazgatója. A vándorgyűléssel egyidőben tartották meg az RMKT küldöttgyűlését, amely megválasztotta a társaság új vezetőségét. Újraválasztották elnöknek dr. Kerekes Jenőt, az alelnökök: Coltea Tibor /Kolozsvár/, Kelemen Emőke /Marosvásárhely/, Somai József /Kolozsvár/ és Szécsi Kálmán /Székelyudvarhely/. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./1997. szeptember 30.Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ platform szept. 23-án tiltakozó nyilatkozatot adott ki. Tiltakoztak amiatt, hogy Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és dr. Bárányi Ferenc képviselő durva, rágalmazó nyilatkozatot tett a Pro TV júl. 13-i híradójában, az utóbbi pedig a Romániai Magyar Szó júl. 17-i számában. A sértett, Katona Ádám, az EMK elnöke az RMDSZ Etikai Bizottságához fordult és panaszának bizonyító anyagát szétosztotta az RMDSZ SZKT székelyudvarhelyi /szept. 20-21./ tanácskozásán. - Az SZKT Állandó Bizottságának napirendre kellett volna tűznie a dr. Csapó József szenátor által kidolgozott személyi autonómia statútum-tervezetet, azonban ezt nem tette meg. - Az EMK nem tudta elérni, hogy az SZKT tárgyaljon a katonaság, rendőrség és ortodox egyházi intézmények Székelyföldre telepítéséről. - Az EMK megdöbbenéssel fogadta, hogy nem az SZKT tárgyalta meg az RMDSZ alapszabályzat- és programmódosítási javaslatokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./1997. szeptember 30.Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ platform szept. 23-án tiltakozó nyilatkozatot adott ki. Tiltakoztak amiatt, hogy Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és dr. Bárányi Ferenc képviselő durva, rágalmazó nyilatkozatot tett a Pro TV júl. 13-i híradójában, az utóbbi pedig a Romániai Magyar Szó júl. 17-i számában. A sértett, Katona Ádám, az EMK elnöke az RMDSZ Etikai Bizottságához fordult és panaszának bizonyító anyagát szétosztotta az RMDSZ SZKT székelyudvarhelyi /szept. 20-21./ tanácskozásán. - Az SZKT Állandó Bizottságának napirendre kellett volna tűznie a dr. Csapó József szenátor által kidolgozott személyi autonómia statútum-tervezetet, azonban ezt nem tette meg. - Az EMK nem tudta elérni, hogy az SZKT tárgyaljon a katonaság, rendőrség és ortodox egyházi intézmények Székelyföldre telepítéséről. - Az EMK megdöbbenéssel fogadta, hogy nem az SZKT tárgyalta meg az RMDSZ alapszabályzat- és programmódosítási javaslatokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./1998. október 15.Udvarhely Szék /Székelyudvarhely/ címmel hetilap indult az Impar Kft. gondozásában. Az első számban Homoródi György állandó színház Székelyudvarhelyen történő megalapításának esélyeit mérlegelte. A helyi tanács pártolja a tervet, pénzt is kiutalt, de még meg kell nyerni a vállalkozókat. A színháznak az 1989-ig folyamatosan működő Népszínház tevékenységét kellene folytatni. Gyergyószentmiklóson sikeresen működik a Figura Színház, Csíkszeredában bejelentették állandó társulat megalakulását, miért maradna le ebben a nemes versengésben Székelyudvarhely, teszik fel a kérdést a lokálpatrióták. A második számban Bartók Lajos "...de ez már történelem" című, Székelyudvarhelyen megjelent önéletírását. /Lapszemle. = A Hét (Bukarest), okt. 15./ Ugyanerről: Aug. 21-én jelent meg a hetilap első "hivatalos" száma. /D. L. /Dénes László/: Nő a fű a sajtóprérin. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 8./1998. október 15.Udvarhely Szék /Székelyudvarhely/ címmel hetilap indult az Impar Kft. gondozásában. Az első számban Homoródi György állandó színház Székelyudvarhelyen történő megalapításának esélyeit mérlegelte. A helyi tanács pártolja a tervet, pénzt is kiutalt, de még meg kell nyerni a vállalkozókat. A színháznak az 1989-ig folyamatosan működő Népszínház tevékenységét kellene folytatni. Gyergyószentmiklóson sikeresen működik a Figura Színház, Csíkszeredában bejelentették állandó társulat megalakulását, miért maradna le ebben a nemes versengésben Székelyudvarhely, teszik fel a kérdést a lokálpatrióták. A második számban Bartók Lajos "...de ez már történelem" című, Székelyudvarhelyen megjelent önéletírását. /Lapszemle. = A Hét (Bukarest), okt. 15./ Ugyanerről: Aug. 21-én jelent meg a hetilap első "hivatalos" száma. /D. L. /Dénes László/: Nő a fű a sajtóprérin. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 8./1998. október 16.Csűrös István /Székástóhát, 1914. máj. 3. - Kolozsvár, 1998. aug. 2./ nekrológját olvashatjuk a napilapban. Csűrös István az erdélyi magyar botanikusok nesztora doktori disszertációját Székelyföld kiváló botanikusának, Soó Rezsőnek az irányításával készítette el. A jelenleg működő erdélyi botanikusok mind Csűrös tanítványok. Csűrös István a Bolyai Tudományegyetem dékánjaként is igazi tanárember volt. Korán, 1976-ban visszavonult. Botanikus munkássága a Kelemen havasok, a Fogarasi havasok, a Retyezát, a Nyugati Szigethegység, az Erdélyi medence, a Mezőség, Kászon és a Csíki havasok növényvilága kutatásához fűződik. Könyvei az erdélyi élővilág valóságos tárházai. Dr. Csűrös István a New York-i Tudományos Akadémia tagja /1974/, az MTA külső tagja /1994/ és az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja volt. /Pálfalvi Pál /Székelyudvarhely/ : In memoriam. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./ 1946-tól volt a Bolyai Tudományegyetem tanára, 1976-ban az egyetemtől ment nyugdíjba, de az egyetem konzultáns professzora maradt. Önéletrajza: Olvadó hópelyhek /NIS Kiadó, Kolozsvár, 1994/1998. október 16.Csűrös István /Székástóhát, 1914. máj. 3. - Kolozsvár, 1998. aug. 2./ nekrológját olvashatjuk a napilapban. Csűrös István az erdélyi magyar botanikusok nesztora doktori disszertációját Székelyföld kiváló botanikusának, Soó Rezsőnek az irányításával készítette el. A jelenleg működő erdélyi botanikusok mind Csűrös tanítványok. Csűrös István a Bolyai Tudományegyetem dékánjaként is igazi tanárember volt. Korán, 1976-ban visszavonult. Botanikus munkássága a Kelemen havasok, a Fogarasi havasok, a Retyezát, a Nyugati Szigethegység, az Erdélyi medence, a Mezőség, Kászon és a Csíki havasok növényvilága kutatásához fűződik. Könyvei az erdélyi élővilág valóságos tárházai. Dr. Csűrös István a New York-i Tudományos Akadémia tagja /1974/, az MTA külső tagja /1994/ és az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja volt. /Pálfalvi Pál /Székelyudvarhely/ : In memoriam. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./ 1946-tól volt a Bolyai Tudományegyetem tanára, 1976-ban az egyetemtől ment nyugdíjba, de az egyetem konzultáns professzora maradt. Önéletrajza: Olvadó hópelyhek /NIS Kiadó, Kolozsvár, 1994/1998. október 27.1989 után kezdték újraindítani a református iskolákat, 1990-ben Nagyváradon, Zilahon és Szatmárnémetiben és Kolozsváron indult református középiskolai osztály, emlékezett vissza Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. 1991-ben indították el Nagyenyeden a szórványiskolát, ma már Nagyenyed és Kolozsvár iskolájának bentlakása is van. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület taktikája az, hogy az iskola indulásakor jó feltételeket biztosít a működéséhez, az Erdélyi Református Egyházkerület taktikája viszont az, hogy az egykori kollégiumi épületeket rendezi meg. Marosvásárhelyen két év után tudtak csak helyet szerezni a Bolyai Líceumba. Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégiumba, Székelyudvarhelyen a Bod Péter Tanítóképzőbe már könnyebb volt bekerülni. Kézdivásárhelyen is van református kollégium. - Ismeretes, hogy faluhelyen egyre több faluban szűnnek meg az iskolák. A megszűnő iskolák helyett szórvány iskolaközpontokat szeretnének létrehozni. 1997-ben elhatározták, hogy kísérleti jelleggel Kolozs megyében 14 elemi iskolai osztályt indítanak, kérték az engedélyezést a tanfelügyelőségtől, a minisztériumtól, a vallásügyi államtitkárságtól. A megyei tanfelügyelőség nem is válaszolt. /Makkay József: Kik nem támogatják az egyházi oktatást? Szélmalomharc intézményeink újraszervezéséért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./1998. október 27.1989 után kezdték újraindítani a református iskolákat, 1990-ben Nagyváradon, Zilahon és Szatmárnémetiben és Kolozsváron indult református középiskolai osztály, emlékezett vissza Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. 1991-ben indították el Nagyenyeden a szórványiskolát, ma már Nagyenyed és Kolozsvár iskolájának bentlakása is van. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület taktikája az, hogy az iskola indulásakor jó feltételeket biztosít a működéséhez, az Erdélyi Református Egyházkerület taktikája viszont az, hogy az egykori kollégiumi épületeket rendezi meg. Marosvásárhelyen két év után tudtak csak helyet szerezni a Bolyai Líceumba. Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégiumba, Székelyudvarhelyen a Bod Péter Tanítóképzőbe már könnyebb volt bekerülni. Kézdivásárhelyen is van református kollégium. - Ismeretes, hogy faluhelyen egyre több faluban szűnnek meg az iskolák. A megszűnő iskolák helyett szórvány iskolaközpontokat szeretnének létrehozni. 1997-ben elhatározták, hogy kísérleti jelleggel Kolozs megyében 14 elemi iskolai osztályt indítanak, kérték az engedélyezést a tanfelügyelőségtől, a minisztériumtól, a vallásügyi államtitkárságtól. A megyei tanfelügyelőség nem is válaszolt. /Makkay József: Kik nem támogatják az egyházi oktatást? Szélmalomharc intézményeink újraszervezéséért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||