|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 1998. november 6.November 6-án színházat avattak Székelyudvarhelyen. A Tomcsa Sándor Társulat avatóünnepségén bemutatták Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát. A társulat hivatásos színészekből és a helyi népszínház műkedvelőiből állt össze. Létrejöttét, működését a székelyudvarhelyi önkormányzat szorgalmazta, biztosítja. A városi művelődési házban fogja produkcióit bemutatni. A mostani nagy sikerű előadásban többek között Ferenczy Annamária és Fincziski Andrea Temesvárról, Molnár Gizella és Kőmíves Mihály Sepsiszentgyörgyről, Vitályos Ildikó Kolozsvárról, Sarkadi Zoltán Marosvásárhelyről járult hozzá a biztató induláshoz. A helyi önkormányzat profi táncegyüttes létrehozásáról és támogatásáról is döntött. Ugyancsak hivatásos művészeket foglalkoztató új színház alapítása várható rövidesen Hargita megye székhelyén, Csíkszeredában is. /Színházat avattak Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./ Dr. Merő Béla Zalaegerszegről érkezett Székelyudvarhelyre, a Küküllő-parti városba intézményt teremteni. Nem minden kötődés nélkül, hiszen édesanyja a várostól nem messze fekvő kis székely faluban, Székelyderzsen született - ezért a színházi próbák után rokonait kutatja a vidéken. A zalai város félhivatásos színtársulatával, a Reflex Színpaddal több nemzetközi elismerést arató rendező már dolgozott Erdélyben - egy-egy produkció erejéig már megfordult Nagyváradon, Temesváron és a marosvásárhelyi színinövendékeknél. /Lukács Csaba: Színházat avattak Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./1998. november 6.November 6-án színházat avattak Székelyudvarhelyen. A Tomcsa Sándor Társulat avatóünnepségén bemutatták Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát. A társulat hivatásos színészekből és a helyi népszínház műkedvelőiből állt össze. Létrejöttét, működését a székelyudvarhelyi önkormányzat szorgalmazta, biztosítja. A városi művelődési házban fogja produkcióit bemutatni. A mostani nagy sikerű előadásban többek között Ferenczy Annamária és Fincziski Andrea Temesvárról, Molnár Gizella és Kőmíves Mihály Sepsiszentgyörgyről, Vitályos Ildikó Kolozsvárról, Sarkadi Zoltán Marosvásárhelyről járult hozzá a biztató induláshoz. A helyi önkormányzat profi táncegyüttes létrehozásáról és támogatásáról is döntött. Ugyancsak hivatásos művészeket foglalkoztató új színház alapítása várható rövidesen Hargita megye székhelyén, Csíkszeredában is. /Színházat avattak Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./ Dr. Merő Béla Zalaegerszegről érkezett Székelyudvarhelyre, a Küküllő-parti városba intézményt teremteni. Nem minden kötődés nélkül, hiszen édesanyja a várostól nem messze fekvő kis székely faluban, Székelyderzsen született - ezért a színházi próbák után rokonait kutatja a vidéken. A zalai város félhivatásos színtársulatával, a Reflex Színpaddal több nemzetközi elismerést arató rendező már dolgozott Erdélyben - egy-egy produkció erejéig már megfordult Nagyváradon, Temesváron és a marosvásárhelyi színinövendékeknél. /Lukács Csaba: Színházat avattak Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./1998. november 17.A marosvásárhelyi táblabíróság elutasította a székelyudvarhelyi tanács fellebbezését a Cserehát-ügyben folyó egyik perben. A két hete lezajlott tárgyaláson a helyi bíróság elrendelte az alperes székelyudvarhelyi tanács tulajdonjogára vonatkozó bejegyzések megsemmisítését, és ugyanakkor törölte a telekkönyvből az alperesek tulajdonjogát a földterületre vonatkozóan. Az ezzel szembeni fellebbezést követően a táblabíróság megerősítette a korábbi ítéletet, melynek értelmében a földterület továbbra is állami tulajdonban marad. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./1998. november 17.A marosvásárhelyi táblabíróság elutasította a székelyudvarhelyi tanács fellebbezését a Cserehát-ügyben folyó egyik perben. A két hete lezajlott tárgyaláson a helyi bíróság elrendelte az alperes székelyudvarhelyi tanács tulajdonjogára vonatkozó bejegyzések megsemmisítését, és ugyanakkor törölte a telekkönyvből az alperesek tulajdonjogát a földterületre vonatkozóan. Az ezzel szembeni fellebbezést követően a táblabíróság megerősítette a korábbi ítéletet, melynek értelmében a földterület továbbra is állami tulajdonban marad. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./1998. november 18.Nov. 14-én Kolozsváron, a kerekdombi református templomban adták át a Diaszpóra Alapítvány Czedler Márton- és Földes Károly-szórványdíjait. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke elmondotta: idén immár hatodik alkalommal kerül sor e díjak kiosztására. Idén elsősorban az otthonteremtőket, a kicsikre, a fiatalokra figyelőket jutalmazták. Azokat, akik bentlakást, tábort, közösségi keretet tudtak teremteni a szórványban élő magyar fiatalok számára. Jenei Tamás, az alapítvány alelnöke a díj jelentőségét méltatta. A Földes Károly-díjat a magyarköblösi gondnok, a 75 éves Terebesi László vehette át, aki 1945-től gyülekezetének kántora. Az előző rendszer legsötétebb éveiben is tartotta falutársaiban a lelket, heti rendszerességgel istentisztelet volt a faluban. A Czedler Mártonról elnevezett díjjal Dobai László székelyudvarhelyi lelkészt jutalmazták. Szórványlelkészként hosszú évekig a Hunyad megyei hátszegi egyházközség szétszóródott magyarságát gyűjtötte össze. Geréb Zsolt teológiai professzor laudációjából azt is megtudtuk: 1990-ben pályázat útján foglalta el lelkészi állását a székelyföldi városban, ahol lázas munkába kezdett a református diákotthon megteremtéséért. A 4 emeletes, 120 férőhelyes bentlakás ma már számos, szórványból érkezett magyar gyerek számára jelent biztos menedéket az anyanyelv megóvásához és a református hit megtartásához, elmélyítéséhez. Díszoklevelet az anyanyelvi szórványtáborok szervezői kaptak: Tatár Mihályné Péterffy Irén nagykendi és Kabai Ferencné Hegyi Gitta szamosújvári tiszteletes asszony, valamint Lukácsi Szilamér erdőcsinádi lelkész. Kolozsvári teológusok részvételével evangelizációs hét rendezéséért a petrozsényi gyülekezet kapott emléklapot. /Díjak a szórványmagyarság támogatására. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./1998. november 18.Nov. 14-én Kolozsváron, a kerekdombi református templomban adták át a Diaszpóra Alapítvány Czedler Márton- és Földes Károly-szórványdíjait. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke elmondotta: idén immár hatodik alkalommal kerül sor e díjak kiosztására. Idén elsősorban az otthonteremtőket, a kicsikre, a fiatalokra figyelőket jutalmazták. Azokat, akik bentlakást, tábort, közösségi keretet tudtak teremteni a szórványban élő magyar fiatalok számára. Jenei Tamás, az alapítvány alelnöke a díj jelentőségét méltatta. A Földes Károly-díjat a magyarköblösi gondnok, a 75 éves Terebesi László vehette át, aki 1945-től gyülekezetének kántora. Az előző rendszer legsötétebb éveiben is tartotta falutársaiban a lelket, heti rendszerességgel istentisztelet volt a faluban. A Czedler Mártonról elnevezett díjjal Dobai László székelyudvarhelyi lelkészt jutalmazták. Szórványlelkészként hosszú évekig a Hunyad megyei hátszegi egyházközség szétszóródott magyarságát gyűjtötte össze. Geréb Zsolt teológiai professzor laudációjából azt is megtudtuk: 1990-ben pályázat útján foglalta el lelkészi állását a székelyföldi városban, ahol lázas munkába kezdett a református diákotthon megteremtéséért. A 4 emeletes, 120 férőhelyes bentlakás ma már számos, szórványból érkezett magyar gyerek számára jelent biztos menedéket az anyanyelv megóvásához és a református hit megtartásához, elmélyítéséhez. Díszoklevelet az anyanyelvi szórványtáborok szervezői kaptak: Tatár Mihályné Péterffy Irén nagykendi és Kabai Ferencné Hegyi Gitta szamosújvári tiszteletes asszony, valamint Lukácsi Szilamér erdőcsinádi lelkész. Kolozsvári teológusok részvételével evangelizációs hét rendezéséért a petrozsényi gyülekezet kapott emléklapot. /Díjak a szórványmagyarság támogatására. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./1998. november 27.A Székelyudvarhelyen működő Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány hagyományt szeretne teremteni azzal, hogy köszöntik az éppen hetvenéves erdélyi magyar írókat. Idén Benkő Samu, Dávid Gyula, Domokos Géza és Szőcs István tölti be ezt az életkort, őket nov. 28-án köszöntik. Az ünnepség után kihirdetik az alapítvány novellapályázatának eredményét. /Nagy nap a szombat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./1998. november 27.A Székelyudvarhelyen működő Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány hagyományt szeretne teremteni azzal, hogy köszöntik az éppen hetvenéves erdélyi magyar írókat. Idén Benkő Samu, Dávid Gyula, Domokos Géza és Szőcs István tölti be ezt az életkort, őket nov. 28-án köszöntik. Az ünnepség után kihirdetik az alapítvány novellapályázatának eredményét. /Nagy nap a szombat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./1998. november 28.Nyelvművelés, nyelvápolás, nyelvi tervezés címmel szakmai tanácskozást tartott az Anyanyelvápolók Szövetsége a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson. Péntek János kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár, az AESZ elnöke előadásában átfogó képet nyújtott a nyelvhasználat, illetve a nyelv mai állapotáról. A nemzetközpontú nyelvművelés feladatairól beszélt. A közösség szempontjából igenis szükség van a nyelvi karbantartásra, az anyanyelvi mozgalomra, szögezte le a professzor, utalva a magyarországi vitára, amely megosztotta a nyelvészeket. Az egyik tábor hívei szerint nem kell beavatkozni a nyelv életébe, a többség viszont azon van, hogy szükséges a tudatos beavatkozás. Az előadók között volt Cs. Nagy Lajos, a kolozsvári egyetem vendégtanára, Vetési László református lelkész, teológiai tanár, szórványkutató, Brauch Magda aradi, Komoróczy György székelyudvarhelyi nyelvművelő és Zsigmond Győző egyetemi adjunktus. A tanácskozás jó megszervezéséért elismerés jár Török Katalinnak, az AESZ alelnökének és Ördögh Gyárfás Lajos főtitkárnak. /Aranka György nyomdokain. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29./1998. november 28.Nyelvművelés, nyelvápolás, nyelvi tervezés címmel szakmai tanácskozást tartott az Anyanyelvápolók Szövetsége a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson. Péntek János kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár, az AESZ elnöke előadásában átfogó képet nyújtott a nyelvhasználat, illetve a nyelv mai állapotáról. A nemzetközpontú nyelvművelés feladatairól beszélt. A közösség szempontjából igenis szükség van a nyelvi karbantartásra, az anyanyelvi mozgalomra, szögezte le a professzor, utalva a magyarországi vitára, amely megosztotta a nyelvészeket. Az egyik tábor hívei szerint nem kell beavatkozni a nyelv életébe, a többség viszont azon van, hogy szükséges a tudatos beavatkozás. Az előadók között volt Cs. Nagy Lajos, a kolozsvári egyetem vendégtanára, Vetési László református lelkész, teológiai tanár, szórványkutató, Brauch Magda aradi, Komoróczy György székelyudvarhelyi nyelvművelő és Zsigmond Győző egyetemi adjunktus. A tanácskozás jó megszervezéséért elismerés jár Török Katalinnak, az AESZ alelnökének és Ördögh Gyárfás Lajos főtitkárnak. /Aranka György nyomdokain. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29./1998. november 30.Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke visszatekintett az elmúlt kilenc évre. Az egyházkerület mintegy 500 épületet igényel vissza a román államtól, azonban még egy szobát sem kaptak vissza. A magyar történelmi egyházak külön kihallgatást kértek ebben az ügyben Emil Constantinescu elnöktől. 1997 májusában azonban a kihallgatást úgy rendezték meg, hogy minden elismert egyház vezetője ott volt. Amikor közvetlenül feltették a kérdést a magyar egyházi javak visszaszolgáltatását illetően, kitérő választ kaptak. Az államelnök elismerte, hogy erre szükség van, de hozzátette, a megoldás nagyon nehéz. A visszaigényelt javak általában a városközpontban vannak, azokat a román állam régen lefoglalta más célokra. Nincs tehát politikai akarat a visszaadásra. 1998. okt. 26-27-én tartotta az ausztriai református és evangélikus egyház együttes zsinatát, ahová meghívták Csiha Kálmánt. A püspök beszámolt az egyház jelenlegi helyzetétől. - 1989 után megindultak az egyházi építkezések, külföldi testvéregyházak segítségével felépült többek között Illyefalván az Ifjúsági Központ, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ, ebben kapott helyet a Diakonisszaképző Főiskola internátusa. 1989 óta az egyházkerületben 32 templom épült. Internátus épül Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen a református kollégiumok számára. Az árvaházakból 18 éves korukban kikerülők részére alakult meg az Eutikhus Ifjúság-gondozó Szolgálat, Baktai Béla lelkész vezetésével. Ennek keretében az elnéptelenedő falvakban az egyház megvesz számukra egy-egy épületet, földet is vesznek nekik, hogy gazdálkodni kezdjenek. Így tudtak elhelyezni eddig 24 fiatal a három központban, Lengyelfalván, Peteken és Égén. A beteg öregek gondozása is megindult, Kolozsváron 400 idős ember gondját viselik. Újabb kezdeményezés az utcagyerekek összeszedése. /Somogyi Botond: Építő egyház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./1998. november 30.Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke visszatekintett az elmúlt kilenc évre. Az egyházkerület mintegy 500 épületet igényel vissza a román államtól, azonban még egy szobát sem kaptak vissza. A magyar történelmi egyházak külön kihallgatást kértek ebben az ügyben Emil Constantinescu elnöktől. 1997 májusában azonban a kihallgatást úgy rendezték meg, hogy minden elismert egyház vezetője ott volt. Amikor közvetlenül feltették a kérdést a magyar egyházi javak visszaszolgáltatását illetően, kitérő választ kaptak. Az államelnök elismerte, hogy erre szükség van, de hozzátette, a megoldás nagyon nehéz. A visszaigényelt javak általában a városközpontban vannak, azokat a román állam régen lefoglalta más célokra. Nincs tehát politikai akarat a visszaadásra. 1998. okt. 26-27-én tartotta az ausztriai református és evangélikus egyház együttes zsinatát, ahová meghívták Csiha Kálmánt. A püspök beszámolt az egyház jelenlegi helyzetétől. - 1989 után megindultak az egyházi építkezések, külföldi testvéregyházak segítségével felépült többek között Illyefalván az Ifjúsági Központ, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ, ebben kapott helyet a Diakonisszaképző Főiskola internátusa. 1989 óta az egyházkerületben 32 templom épült. Internátus épül Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen a református kollégiumok számára. Az árvaházakból 18 éves korukban kikerülők részére alakult meg az Eutikhus Ifjúság-gondozó Szolgálat, Baktai Béla lelkész vezetésével. Ennek keretében az elnéptelenedő falvakban az egyház megvesz számukra egy-egy épületet, földet is vesznek nekik, hogy gazdálkodni kezdjenek. Így tudtak elhelyezni eddig 24 fiatal a három központban, Lengyelfalván, Peteken és Égén. A beteg öregek gondozása is megindult, Kolozsváron 400 idős ember gondját viselik. Újabb kezdeményezés az utcagyerekek összeszedése. /Somogyi Botond: Építő egyház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./1998. december 15.Okt. 31-én jelent meg a Fényszilánk, Székelykeresztúr református egyházközsége gyülekezeti lapjának az első száma, melyet nov. 29-én követett a második. A lap felelős szerkesztője Antal Zoltán székelykeresztúri lelkész-esperes. Az egyházi lap a vitafórum lehetőségét kínálta fel. /László Miklós: A székelykeresztúri református egyházközsége gyülekezeti lapja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 15./1998. december 15.Okt. 31-én jelent meg a Fényszilánk, Székelykeresztúr református egyházközsége gyülekezeti lapjának az első száma, melyet nov. 29-én követett a második. A lap felelős szerkesztője Antal Zoltán székelykeresztúri lelkész-esperes. Az egyházi lap a vitafórum lehetőségét kínálta fel. /László Miklós: A székelykeresztúri református egyházközsége gyülekezeti lapja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 15./1998. december 15.Garda Dezső A falutörvénytől a közbirtokosságig /Status Kiadó/ című könyve Gyergyóújfalu monográfiája, összefoglalja a falu négyszáz éves történetét, több fontos dokumentumot közöl. Tartalmazza az 1762-es összeírás adatait, az 1848-as szabadságharcban és az első világháborúban résztvevő helybéliek névsorát. E könyv "a székelység történetét is olyan elemekkel gazdagítja, melyek egyediek népünk históriájában" - írta Garda Dezső könyve előszavában. /Gyergyóújfalu monográfiája. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 15./1998. december 15.Garda Dezső A falutörvénytől a közbirtokosságig /Status Kiadó/ című könyve Gyergyóújfalu monográfiája, összefoglalja a falu négyszáz éves történetét, több fontos dokumentumot közöl. Tartalmazza az 1762-es összeírás adatait, az 1848-as szabadságharcban és az első világháborúban résztvevő helybéliek névsorát. E könyv "a székelység történetét is olyan elemekkel gazdagítja, melyek egyediek népünk históriájában" - írta Garda Dezső könyve előszavában. /Gyergyóújfalu monográfiája. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 15./1998. december 15.Megjelent Kristó Tibor Égő Éden /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998/ című verseskötete. A szerzőnek korábbi verseskötetei mellett néprajzi tanulmánykötete is megjelent Csíki néprajzi gyűjtések /1995/ címmel. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 15./1998. december 15.Megjelent Kristó Tibor Égő Éden /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998/ című verseskötete. A szerzőnek korábbi verseskötetei mellett néprajzi tanulmánykötete is megjelent Csíki néprajzi gyűjtések /1995/ címmel. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 15./1998. december 16.Néhány hete megnyílt az új erdélyi magyar színház Székelyudvarhelyen, dec. 12-én pedig bemutatkozott a székelyudvarhelyi Néptánc-műhely is. A Néptánc Együttes a Pipacsok táncegyüttes tagjaiból áll. Vezetőjük, László Csaba elmondta: az amatőr csoport hivatásossá alakul, hogy az autentikus néptáncot megőrizzék és átadhassák az utókornak. Az önkormányzatnak kell anyagilag gondoskodni róluk, ők pedig elmennek az iskolákba is, hogy oktassák a néptáncot. A csíkszeredai Népi Együttes mellett helye van a székelyudvarhelyi Néptánc Együttesnek is. /Színház után Néptánc-műhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./ Nov. 6-án avatták az új színházat.1998. december 16.Néhány hete megnyílt az új erdélyi magyar színház Székelyudvarhelyen, dec. 12-én pedig bemutatkozott a székelyudvarhelyi Néptánc-műhely is. A Néptánc Együttes a Pipacsok táncegyüttes tagjaiból áll. Vezetőjük, László Csaba elmondta: az amatőr csoport hivatásossá alakul, hogy az autentikus néptáncot megőrizzék és átadhassák az utókornak. Az önkormányzatnak kell anyagilag gondoskodni róluk, ők pedig elmennek az iskolákba is, hogy oktassák a néptáncot. A csíkszeredai Népi Együttes mellett helye van a székelyudvarhelyi Néptánc Együttesnek is. /Színház után Néptánc-műhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./ Nov. 6-án avatták az új színházat.1998. december 26.Dec. 26-án, életének 64. évében, súlyos betegségben elhunyt Bisztray Ádám író. Ismertebb művei: Erdőntúli táj, Elfelejtett tél, farkasokkal. /Magyar Szó (Újvidék), 1999. jan. 7./ Bisztray Ádám /sz. Bukarest, 1935. nov. 5./ Székelyudvarhelyen élt, majd 1940-ben családjával Magyarországra költözött. - Erdőntúli táj /versek, 1972/, Elfelejtett tél, farkasokkal /elbeszélések, 1974/.1998. december 26.Dec. 26-án, életének 64. évében, súlyos betegségben elhunyt Bisztray Ádám író. Ismertebb művei: Erdőntúli táj, Elfelejtett tél, farkasokkal. /Magyar Szó (Újvidék), 1999. jan. 7./ Bisztray Ádám /sz. Bukarest, 1935. nov. 5./ Székelyudvarhelyen élt, majd 1940-ben családjával Magyarországra költözött. - Erdőntúli táj /versek, 1972/, Elfelejtett tél, farkasokkal /elbeszélések, 1974/.1991. december 18.Idén elmaradt a nov. 10-re Pusztinában tervezett Csángó Fesztivál. A helyi hatóságok az összejövetelt nem engedélyezték, és a faluban olyan légkört teremtettek, hogy a szervezők jobbnak látták lemondani a rendezvényről. Egyesek nem ok nélkül gyanakodnak a titkosszolgálat /SRI/ Bákó megyei embereinek közreműködésére. Gál Balázs Pusztinán több emberrel beszélgetett. Egy asszony elmondta, hogy köveket hajigáltak udvarukra és közben kiabálták: Jos udemereul! vesszen az RMDSZ, mert az asszony leánya Székelyudvarhelyen jár iskolába. Áradt a panasz a megkérdezettekből. A magyarok segélyszállítmányban színes televíziót és hangszereket hoztak a pusztinaiaknak. Azonban a tanácsi titkár elvette tőlük és pénzért eladta az ingyenes ajándékot. /Gál Balázs: Az elmaradt Csángó Fesztivál margójára. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./1991. december 18.Idén elmaradt a nov. 10-re Pusztinában tervezett Csángó Fesztivál. A helyi hatóságok az összejövetelt nem engedélyezték, és a faluban olyan légkört teremtettek, hogy a szervezők jobbnak látták lemondani a rendezvényről. Egyesek nem ok nélkül gyanakodnak a titkosszolgálat /SRI/ Bákó megyei embereinek közreműködésére. Gál Balázs Pusztinán több emberrel beszélgetett. Egy asszony elmondta, hogy köveket hajigáltak udvarukra és közben kiabálták: Jos udemereul! vesszen az RMDSZ, mert az asszony leánya Székelyudvarhelyen jár iskolába. Áradt a panasz a megkérdezettekből. A magyarok segélyszállítmányban színes televíziót és hangszereket hoztak a pusztinaiaknak. Azonban a tanácsi titkár elvette tőlük és pénzért eladta az ingyenes ajándékot. /Gál Balázs: Az elmaradt Csángó Fesztivál margójára. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./1991. december folyamánÚj szaklap is jelent meg ebben az évben, a Zenit (Székelyudvarhely), a helyi Univerzum Csillagászati Egyesület negyedéves kiadványa.1991. december folyamánÚj szaklap is jelent meg ebben az évben, a Zenit (Székelyudvarhely), a helyi Univerzum Csillagászati Egyesület negyedéves kiadványa.1991. december folyamánA diáklapok változatlanul jelentkeznek, erre példa a Képződmény, a Benedek Elek Tanítóképző (Székelyudvarhely) "hébe-hóba megjelenő diáklapja" vagy a KHM, a Mikes Kelemen Líceum /Sepsiszentgyörgy/ kiadványa, ugyanezen középiskola lapja volt még a Fogak és a Pepita, no meg a Vándorló Iskola, a líceum alkalmi kiadványa. A KFT és a Tintaszósz a Kölcsey Ferenc Líceum /Szatmárnémeti/ diáklapjai voltak, de az eredeti című: "...?" lap is az ő érdemük. Nehéz lenne összeszámolni hányfajta diáklap jelentkezett ebben az évben. Közöttük volt a Kobak, a Mircea Eliade Líceum /Segesvár/ lapja, a MÁG, a Márton Áron Líceum /Csíkszereda/ diáklapja, ez később Ergo néven látott napvilágot, a Garabonciás, az Ipari Iskola /Szilágysomlyó/ lapja, a Gaudeamus, a Mihai Eminescu Líceum /Nagyvárad/ lapja, a Guguc, az Elméleti Líceum /Zilah/ diáklapja, a Gyorsuló Idő tudományos diáklap /Áprily Lajos Líceum, Brassó/, ugyanezen intézmény diákjai szerkesztették a Visszhang címűt is, a Haladjunk, a Bethlen Gábor Líceum /Nagyenyed/ lapja, az Isa, a Nagy Mózes Líceum /Kézdivásárhely/ lapja, a Kavics és az egy számot megért Tégla az Ady Endre Líceum /Nagyvárad/ lapja, a Stafilokópé a Salamon Ernő Líceum /Gyergyószentmiklós/ kiadványa és a Stafilokópé karácsonyi melléklete, a Kópé Mellén/k/let/t/.1991. december folyamánA diáklapok változatlanul jelentkeznek, erre példa a Képződmény, a Benedek Elek Tanítóképző (Székelyudvarhely) "hébe-hóba megjelenő diáklapja" vagy a KHM, a Mikes Kelemen Líceum /Sepsiszentgyörgy/ kiadványa, ugyanezen középiskola lapja volt még a Fogak és a Pepita, no meg a Vándorló Iskola, a líceum alkalmi kiadványa. A KFT és a Tintaszósz a Kölcsey Ferenc Líceum /Szatmárnémeti/ diáklapjai voltak, de az eredeti című: "...?" lap is az ő érdemük. Nehéz lenne összeszámolni hányfajta diáklap jelentkezett ebben az évben. Közöttük volt a Kobak, a Mircea Eliade Líceum /Segesvár/ lapja, a MÁG, a Márton Áron Líceum /Csíkszereda/ diáklapja, ez később Ergo néven látott napvilágot, a Garabonciás, az Ipari Iskola /Szilágysomlyó/ lapja, a Gaudeamus, a Mihai Eminescu Líceum /Nagyvárad/ lapja, a Guguc, az Elméleti Líceum /Zilah/ diáklapja, a Gyorsuló Idő tudományos diáklap /Áprily Lajos Líceum, Brassó/, ugyanezen intézmény diákjai szerkesztették a Visszhang címűt is, a Haladjunk, a Bethlen Gábor Líceum /Nagyenyed/ lapja, az Isa, a Nagy Mózes Líceum /Kézdivásárhely/ lapja, a Kavics és az egy számot megért Tégla az Ady Endre Líceum /Nagyvárad/ lapja, a Stafilokópé a Salamon Ernő Líceum /Gyergyószentmiklós/ kiadványa és a Stafilokópé karácsonyi melléklete, a Kópé Mellén/k/let/t/.2003. január 3.Zsúfolt ház előtt mutatta be december 31-én legújabb produkcióját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színtársulat. Szirmai Albert: Mágnás Miska című operettjét Dehel Gábor rendezte. Az előadáson jelen volt és rövid beszédet mondott Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. /Mágnás Miska-bemutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 3./2003. január 3.Zsúfolt ház előtt mutatta be december 31-én legújabb produkcióját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színtársulat. Szirmai Albert: Mágnás Miska című operettjét Dehel Gábor rendezte. Az előadáson jelen volt és rövid beszédet mondott Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. /Mágnás Miska-bemutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 3./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||