|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 367 találat | lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-367 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. január 31.Aláírták a Pécs- Arad kulturális együttműködési szerződéstPáva Zsolt pécsi és Gheorghe Falcă aradi polgármesterek aláírták a baranyai megyeszékhelyen a két testvérváros 2011-es kulturális, művészeti, oktatási együttműködési programját, de megbeszélték az eddigi közös programok tapasztalatait is. Az aradi küldöttség meglátogatta, többek között, a Zsolnay Múzeumot, a Tudásközpontot és a Kodály Központot. A program keretében idén is kölcsönösen megszervezik a két város napját, lesznek színházi, zenei vendégelőadások, kiállítások. Irházi János. Nyugati Jelen (Arad) 2011. január 31.Válaszúton Jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa, és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyásaCélegyenesbe fordult az RMDSZ belső választási kampánya. A jelöltek teljes erőbedobással dolgoznak, egyesek népszerű protektorokat keresnek határon innen és túl, mások pedig épp ellenkezőleg, függetlenségüket hangoztatják. Mintha a romániai magyar médiát is az elnökválasztás kérdése uralná, pedig az RMDSZ olyan helyzetbe került, hogy bárki legyen is az elnöke, nem könnyen birkózik meg vele. Egyfelől az a hatalmi konstrukció, amelynek a Szövetség is része, egyre inkább elveszteni látszik demokratikus jellegét. Erőltetett ütemben koncentrálja a hatalmat és rombolja a demokratikus intézményrendszert. A parlament házszabályának folyamatos megsértése, csalással vagy a felelősségvállalás eszközének túlzott és indokolatlan alkalmazása révén elfogadott jogszabályok, a bírósági ítéletek semmibevétele, egy politikai ihletésű megfélemlítés gyanúját keltő letartóztatás, a távszavazás bevezetésének szándéka, illetve a fővárosi kerületek központosítására tett kísérlet (ami szöges ellentétben áll a meghirdetett decentralizáció elvével, de lehetővé tenné a helyi bevételek megszerzését és a főpolgármester irányítása alá vonását) jól jelzik ezt a folyamatot. Ehhez társul még a kabinet ijesztő fantáziátlansága, a gazdaság élénkítésének elmaradása, újabb és újabb megszorító intézkedések bevezetése. Az RMDSZ asszisztenciája ezekhez az intézkedésekhez máris megrendítette a választók egy részének – elsősorban az értelmiségnek – a bizalmát immár nem is a Szövetség demokratikus elkötelezettségében, hanem a koalíciós szolidaritás értelmében. A kongresszus előtt álló legnagyobb dilemma az, hogy érdemes-e és ha igen, akkor meddig éri meg ezen az úton maradni, különösen olyan körülmények között, amikor az ellenzék – a narancssárga sajtó minden óbégatása ellenére – egységesül, s a magyar érdekképviseletnek csak korlátozott ideig van lehetősége átigazolni a demokratikusabb táborba. Másfelől nagyvonalú magyar kormánypárti segédlettel és kaján elnöki jóváhagyással új magyar párt próbál gyökeret verni Erdélyben, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a választások előtt osztozkodásra kényszerítse az RMDSZ-t egy minimális támogatottságú, távirányított politikai alakulattal. Úgy tűnik, az RMDSZ-nek egyelőre nincs elképzelése arra, hogy miként kezelje ezt a helyzetet, hogyan őrizze meg Európa legnagyobb kisebbségének érdekképviseleti egységét. Épp ellenkezőleg, létezik a Szövetségen belül egy nem domináns, de mindenképp jelentős vonulat, amelyik azt hangoztatja, hogy máris oda kell adni a fele leányságot és a teljes királyságot a politikai Borsszem Jankónak. Harmadrészt – és erről is nyíltan kell beszélni – az elmúlt években, talán mert a majdnem folyamatos kormányzás érdeke ezt követelte meg, jelentős deficitet halmozott fel a Szövetség belső demokráciája. A Szövetségi Képviselők Tanácsa formális intézménnyé vált, a döntéseket jobb esetben a Szövetségi Állandó Tanács, rosszabb esetben még szűkebb grémium hozta, s az aktíva utólag megerősítette. Nem véletlenül, egyes tisztségviselők „titokpártnak” titulálták az RMDSZ-t, utalva a döntéshozatal átláthatatlan jellegére és arra, hogy a formálisan kompetenciával rendelkező tisztségviselők rendszerint a sajtóból értesültek arról, hogy mit „döntöttek”. Ha nem is szűnt meg, de jelentősen szűkült az RMDSZ ideológiai pluralizmusa, és felerősödött a területi érdekcsoportok befolyása. Jól nyomon követhető volt ez a jelenség a tisztségek elosztása esetében, amelynek kizárólagos szempontját a területi algoritmus képezte, s ez nem minden esetben esett egybe a kinevezettek szakmai kompetenciájával. Azt hiszem, hogy olyan fontos döntések meghozatala előtt, mint amilyenek az RMDSZ-re az elkövetkező hetekben várnak halaszthatatlan követelmény a belső demokrácia helyreállítása, s ennek az alapszabályzati feltételeit is biztosítani kell. Lesz tehát feladata és hatalmas felelőssége az RMDSZ leendő elnökének (akiről már tudjuk, hogy ő nem Markó Béla), s akivel szemben a várakozás minden eddiginél nagyobb. Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 31.Menetel Kelemen HunorHárom további szórványmegye támogatja Kelemen Hunort a február végi RMDSZ-elnökválasztáson – vált ismertté a hétvégi küldöttgyűlések nyomán. Három további szórványmegye támogatja Kelemen Hunort a február végi RMDSZ-elnökválasztáson – vált ismertté a hétvégi küldöttgyűlések nyomán. Pénteken az RMDSZ Arad és Szeben megyei területi szervezeteinek küldöttgyűlése döntött: Aradon a művelődési miniszter 32 támogató szavazatot kapott Olosz Gergely képviselőházi frakcióvezető 7 és Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos 3 szavazatával szemben, míg Szeben megyében 52 RMDSZ-küldött szavazott Kelemenre és 16 Ecksteinra; itt Olosz egyetlen voksot sem kapott. Szombaton Beszterce-Naszód megyén volt a sor. Itt – Kelemen és Eckstein jelenlétében – szintén titkos szavazással a művelődési miniszter 36, Eckstein 8, Olosz pedig egyetlen voksot könyvelhetett el. A besztercei küldöttek ezzel megerősítették a megyei állandó tanács múlt heti, szintén Kelement támogató döntését. Kelemen Hunyad megyében folytatta hétvégi „szórványkörútját”, ahol megköszönte a hunyadi RMDSZ támogatását; erről a szervezet már decemberben döntött. Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök házigazdaként elmondta: nem volt erről nagy vita, hiszen „a hunyadiak úgy gondolják, Kelemen Hunor közülük való, mert számtalan esetben segítette az itt élő közösséget”. Nem döntött viszont egyetlen jelölt támogatásáról sem a Temes megyei RMDSZ: a választmányi ülés mintegy száz küldöttje szombaton úgy határozott: a kongresszusi küldöttekre bízzák, hogy választási programjaik tanulmányozása nyomán „arra a jelöltre adják a voksukat, akire jónak látják”. Platformvigasz Ecksteinnak Miután a hétvégén ülésező megyei szervezetek egyike sem állt ki mellette, Eckstein-Kovács Péter egy RMDSZ-platform támogatásával vigasztalódott. A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező Szociáldemokrata Platform 26 küldöttje közül 18 szavazott Eckstein-Kovács Péterre, 7 Kelemen Hunorra, 1 szavazat pedig érvénytelen volt. Olosznak itt sem termett babér; a háromszéki képviselő eddig egyetlen területi szervezet, a Történelmi Máramaros támogatását élvezi, míg Eckstein mellett eddig szintén egy területi – a Kolozs megyei –, valamint három platform állt ki. Kelemen Hunor ezzel szemben már tizenkét területi szervezet támogatását mondhatja magáénak. Tőkést hívja harcba Olosz Olosz egyébként nem jelent meg a küldöttgyűlések egyikén sem, a képviselőházi frakcióvezető ugyanis a hétvégén „külső támogatást” keresett az RMDSZ-elnöki jelöltségéhez. Olosz Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pártalapításra készülő elnökével találkozott Nagyváradon azután, hogy csütörtökön Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök is fogadta. Olosz Nagyváradon Tőkéssel egyetértésben az RMDSZ-t bírálta. Mint mondta, a szövetséget ernyőszervezetként szokás nevesíteni, csakhogy meglátása szerint „ez az ernyő ma lehúzott állapotban van: egyfelől azért, hogy a más véleményen lévőket kizárják, másfelől pedig azért, hogy az erdélyi magyar közösség ne láthassa, mi történik alatta”. Kritikákat fogalmazott meg az RMDSZ vezetőségével szemben Eckstein is, aki a csütörtöki, Maros megyei küldöttgyűlés megszervezését tartotta antidemokratikusnak. „A kerületi szervezetekre az RMDSZ központi apparátusa szemmel láthatóan jelentős nyomást gyakorol” – fogalmazott közleményében Eckstein. Mint ismeretes, az RMDSZ február 26-27-én Nagyváradon rendezendő tisztújító kongresszusán az eddigi elnök, Markó Béla már nem kívánja újra jelöltetni magát. Markó Béla, aki tizennyolc éve áll a szövetség élén, nem titkolta, hogy Kelemen Hunort szeretné utódjaként látni. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 31.Mennyei frakcióA múlt héten elhunyt az RMDSZ egyik volt szenátora. Szép, hirtelen halállal – mint villanásnyi szavazómozdulat, határozott opció egy gyökeres változás mellett. Idős is volt már, de nem nagyon, ismerték azonban mindenekfelett precíz, mindenben az ésszerűségre törekvő igazi mérnökemberként. A kezdetekkor ilyen értelmiségiekből állt össze az RMDSZ-t a parlamentben működtető csoport: persze leginkább humán értelmiségiek (írók-költők, szerkesztők), jogászok, tanárok, orvosok, lelkészek, vagyis természetes módon olyanok, akiknek mesterségüknél fogva kapcsolatuk volt az emberekkel, akiket tágabb körben ismertek, akiknek szavaik voltak, sőt szavuk volt. Nálunk nem voltak magas forradalmi öntudatú, szervezett munkások vagy nyugaton is elismert közgazdászok, liberális gondolkodók, a rendszerváltozáskor és napra kész, képzett politikusok, mint voltak Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon. De hamar megmutatkozott, hogy ezek a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállamiság megszilárdítására – sajátos esetünkben pedig a nemzeti közösség képviseletére és érdekérvényesítésére – életüket és jövőjüket föltevő törvényhozási harcosok mégis rendelkeztek a legfontosabb adományokkal: ésszel, akarattal, erkölcsi tartással. És biztos az, hogy azokban az első lázas-veszélyes években vállalásuk sokkal inkább szolgálta a közösség eszméit és eszményeit, céljait, mint személyes érdekeiket. (Az arány – becsüljük úgy: nyolcvan százalék a húszhoz – ma is az, csak fordítva érvényes, miután a politikai pályának felvillantak új meg új lehetőségei.) Szabó Károly szenátor úr múlt heti halála legelőször azokat az úttörőket juttatja eszünkbe, a kedves jó Domokos Gézával az élen, akik az egészségükkel fizettek ezért a vállalásukért, a magyar ügy képviseletéért. Érdekes csoport, tagjaiban közös, hogy rendkívül komolyan vették az adott szót, tiszteletben tartották a játékszabályokat, kerülték a demagógiát, példát mutattak demokratikus elkötelezettségből, és dolgoztak megfeszítetten. Meg hát volt, van még valami bennük, ami ezekben a bonyolult időkben szintén időszerű: az a politikai méltóságérzet, amelynek lényegét Markó Béla szövetségi elnök nemrég úgy fogalmazta meg: semmilyen körülmények között nem hagyunk diktálni magunknak, ami azt jelenti, hogy nem hagyjuk fölülírni választott érdekvédelmi szervezetünk legitimitását. Sem Bukarestből, sem Budapestről, egyik nemzetállami önkénytől sem. Nem tántorítanak el sem túlhatalmi demagógiák, sem koncepciós fenyegetések. Ők, ott fenn, az RMDSZ elhunyt parlamenti képviselői, a végleges nagy áthonosítás után már helyes kis frakciót alakíthattak. Átmeneti helyzetünkben jó lenne néha felnézni, hogy ez a csoport milyen elvi döntéseket hozna a legfontosabb, sorshatározó politikai stratégiai, erkölcsi kérdésekben. Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 31.Mit gondolnak rólunk a románok? És nem csak az értelmiségiekA feleségemmel nemrég – mondhatni a napokban – történt három eset eszembe juttatta Kiss Olivérnek jó egy éve közölt, hasonló című írását arról, hogy úgy tűnik, nem ismer bennünket a többség. Ha így van, fölmerül a kérdés: miért nem ismer, és mi ennek az oka? Mert valamilyen oknak lennie kell. Régi ismerősével találkozott a feleségem az egyik trolibusz megállóban. Közeledett a troli, amivel hazajöhet. Elköszöntek. Természetesen magyarul beszéltek. Futólag úgy látta, mintha a közelükben álló, középkorú, félig vidékies öltözetű nő nézné, netán figyelné őket. Fölszállt a trolira, helyet foglalt. Nem sokkal ezután elébe állt az illető nő, és letegezve, románul szólt rá: „Állj föl!”. „Miért?” – kérdezte a feleségem. „Azért”, jött a válasz, „mert ebben az országban a románoknak van elsőbbségük”. A feleségem persze nem állt föl, és méltatlankodva leteremtette az illetőt, már csak azért is, mert a „nagy honleány” jóval fiatalabb volt nála. A hangoskodásra több utas is fölfigyelt, és lehordták az elsőbbségeskedőt. Néhány nap múltán egyik unokatestvérét akarta fölhívni. Miután a vonal másik végén fölvették a kagylót, magabiztosan, magyarul kérdezte: „XY család?” Az illető válasz helyett fölcsattanva, éles hangon, románul, kérdéssel felelt: „Miii? Miféle nyelv ez?” A „téves kapcsolás” elmaradt. Alig két napra rá szomszédokkal beszélgetett a ház előtt. Egyikkel románul, a másikkal magyarul. Egy férfi közeledett feléjük kerékpáron. Leszállt, kerékpárját a kerítés mellé támasztotta, odalépett a feleségemhez, aki épp magyarul beszélt, és a fülébe köpött. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, felült a kerékpárjára és indult. A feleségem utána kiáltotta, „Mit akar? Mi baja? Ki maga?” Az illető a pedált taposva, félig visszafordulva, románul, durván anyázni kezdte. Ez a három eset nem értelmiségi válaszféle a címben föltett kérdésre. Saját intézményeink szükségessége Nem általános jelenség, de időnként előfordul. Vajon azért, mert nem ismernek bennünket? Mert, amint Kiss Olivér írta, kolozsvári, erdélyi magyarként úgymond légmentesen elzárt világban élünk? Mert külön színházunk, operánk, újságunk, folyóiratunk, műszaki, tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk, talán méhész, bűvész és sírkőfaragó egyesületünk is van? Mert külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb.? Mindez nem különcködés, nem befelé fordulás, nem elzárkózás, hanem a lehető legtermészetesebb szerveződés. Valamennyi iskolára, egyetemre, egyesületre, társaságra szükségünk van ahhoz, hogy nyelvünket, nemzeti tudatunkat megtartsuk, és tovább fejlesszük. Közhely, de igaz, hogy nyelvében él a nemzet. A fordulat előtti parancsuralomban megtanulhattuk – a lényegében spanyolfalként használt egyetemünket, iskoláinkat, lapjainkat mindinkább sarokba szorították, rendre felszámolták, intézményeink, egyesületeink, szervezeteink nem léteztek, mert a hatalom nyelvünket, öntudatunkat, létünket fenyegette. 1919 óta, a kisebb ereszdmegekkel együtt, arra akart kényszeríteni, hogy beolvadjunk vagy kivándoroljunk. Vagyis föl akart számolni bennünket. És ez ellen jóformán semmit sem lehetett tenni. A sorainkból kikerült és különleges helyzetbe emelt lakájok, talpnyalók pedig itthon és külföldön azt bizonygatták, hogy márpedig milyen jó nekünk. És csakis így jó. Aki, ne adj isten, mégis föl merte emelni a szavát, azt nyomban elővették, a román nép, az ország befeketítőjének, ellenségének, a „feddhetetlen, imádott” vezér rágalmazójának, lejáratójának kiáltották ki. És ez csak a kezdet volt. A nemzeti „egységállam” építése, ha enyhébben is, de töretlenül folytatódik. Vagyis: olvadjunk be vagy tűnjünk el. Amennyire lehet, ennek ellensúlyozására szükséges a sok saját intézet, szövetség, egyesület stb. Történelem: hazugság és szégyentelenség között Az iskolában tanított „történelemmel”, a „történelmi tárgyú” filmekkel, a sajtóban menetrendszerűen közölt „történelmi” anyagokkal, az időnként szervezett nagy „történelmi” fölhajtásokkal azt verték, sulykolták az emberek fejébe, hogy az „egységes nemzetállam” több mint kétezer éve létezik, hogy a többségi nép ősidőktől itt él, innét soha tapodtat sem mozdult. És mindezt a szentség, a megkérdőjelezhetetlenség rangjára emelték. Ezek alapján megismerhettek bennünket? A cél nyilván ennek ellenkezője, a hazugságok terjesztése volt. Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelent a háromkötetes Erdély története, hisztérikus kampányt szerveztek a magyar „történelemhamisítás”, „történelemhamisítók” ellen. Ezért mind többen bennünket is ferde szemmel kezdtek nézni. De a hatalom azért kegyesen „megengedte”, hogy hellyel-közzel – amikor úgy érezte –, szemszúrásból a nemzeti kisebbségek is szóba kerüljenek. De csakis úgy lehetett őket bemutatni, mint akik az évszázadok során idetelepedtek az „örökös” őslakók mellé. Az iskolai történelemkönyvben például az állt, hogy a magyarok, ez az ázsiai mongol horda, csupán háromszáz évi kegyetlen harc után igázta le a hősiesen védekező erdélyi román államokat. Azok a nemzedékek, amelyek ezen a tanításon nőttek föl, eme „ismeretek” alapján megismerhettek bennünket? Mindennek a gyümölcse az 1989. évi fordulat, a parancsuralom bukása után érett be. Hosszú évekig a bőrünkön érezhettük a sokak részéről megnyilvánuló, mérhetetlen gyűlöletet – marosvásárhelyi pogrom, kolozsvári „polgármester” stb. Hazugság az alapja a nemismerésnek A hosszú évekig tartó, felsőbbrendűséget sugalló politikának köszönhető, hogy nem ismernek bennünket, hogy szinte semmit nem tudnak rólunk, vagy ha mégis valamit, az is többnyire hazugság. Ezért ütköznek meg, jobb esetben csodálkoznak azon, hogy miért beszélünk nyelvünkön, amit nem értenek, ezért várják el, hogy előttük egymás között is az ő nyelvükön beszéljünk. Persze, vannak, akik az agymosás ellenére is értelmes, művelt emberek maradtak. De ezek között is egyesek, amint Kiss Olivér írta, úgy vélik: nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, érzékenyek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek, ufólény-szerűek, akik hirtelen megjelennek, és ismét kérnek valamit a történelem nevében. A dicső múlt nevében. Mert szerintünk az nekünk jár és kell. Mert az a jussunk. Úgy tartják, hogy relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. Temetővel, Házsongárd Alapítvánnyal foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. Miért a múzeumokkal? És mi az, hogy Erdélyi Múzeum-Egyesület? És miért nem foglalkozunk, mondjuk, a kortárs művészek kiállításaival? Hiányolták ugyanakkor, hogy a Szabadság miért nem közöl legalább a világhálón román nyelvű összefoglalót a magyarság kérdéseiről. Érdemes elolvasni Kiss Olivérnek a világhálón olvasható írásához fűzött megjegyzéseket. Van, aki szerint új himnuszra lenne szükségünk e helyett, a több mint százötven éves avíttság helyett, mert a mostani csak a múltra emlékeztet. Érdekes, Sabin Gherman, a Torkig vagyok Romániával című írás szerzője épp azt emlegette, hogy mikor lesz a románoknak olyan himnusza, amit nem váltogatnak állandóan. Másik, ugyancsak magyar hozzászóló Kolozsvár helytörténetének, a magyar történelemnek a román nyelvű változatát hiányolta. Ez valóban jó lenne. A kérdés csak az, melyik román kiadó vállalná a hazaáruló megbélyegzést azzal, hogy olyan könyvet, mi több, könyveket adna ki, amelyek az úgynevezett dák–román folytonossági elméletet cáfolják? Az általunk írt román nyelvű lap, az 1991 áprilisa és 1993 júliusa között, a megyei RMDSZ által kiadott Puntea – amelynek egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője voltam –, ma is elkelne. Sajnos ezt a mieink akadékoskodása, rövidlátása szüntette meg. Pedig volt érdeklődés iránta. Néhány román fiatal hozzászólása Kiss Olivér írásához igen figyelemre méltó. Jól ismerik a magyarság helyzetét, sőt Erdély valós történetét is. Vannak tehát, akiket érdekel ez a kérdés és igyekeznek minél többet megtudni róla. A megoldást elősegítő két eszköz A kérdés azonban így nem oldódik meg. Ehhez két dologra lenne szükség. Az egyik, hogy a dák–román folytonosság mítoszának alaptalanságát ne csak néhány történész ismerje föl, de kezdjék el tanítani az iskolában is. Ez, sajnos, egyelőre nehezen kivihető, mert szorgalmazóira azonnal rásütnék a hazaáruló bélyeget. Előbb-utóbb azonban mind többen fognak rájönni arra, hogy a porhintés mögött ott vannak a tények – amelyek, mint mondják, fölöttébb makacsok –, a helynevek, beleértve a kis folyók nevét is. Ha valóban a románok lennének az őslakók, akkor nem a magyaroktól vették volna át ezek nevét – Almás (kettő is), Aranyos, Békás (kettő is), Berettyó, Borsa, Lápos, Sajó, Sebes, Székelyjó stb. –, hanem a magyarok tőlük, mert ők adtak volna nevet ezeknek. Ugyanígy a települések döntő többségének a neve. A másik pedig, hogy ott, ahol kisebbségek élnek, az iskolában kötelező legyen az illető kisebbség nyelvének, valós, rövid történetének tanítása. Ezt Finnországban úgy oldották meg, hogy a körülbelül hat százalék svéd lakosság gyermekei számára az első kötelező idegen nyelv a finn, a többségi finnek számára az első idegen nyelv a svéd. Az abói (turkui) egyetem svéd tannyelvű, ezen kívül Helsinkiben svéd tannyelvű műszaki egyetem és női tanárképző főiskola működik. De a Helsinki és még két másik egyetemen minden tantárgyat svédül is előadnak. Azokon a településeken, ahol svédek is élnek, minden felirat kétnyelvű, elől a finn, utána a svéd. Ahol viszont a svédek vannak többségben, a svéd az első, második a finn. Közelebbi példát is fölhozhatunk. A sokat szidott, sőt fasisztának is kikiáltott Horthy-rendszerben, a románok által megszálltnak mondott Észak-Erdélyben, a magyar tannyelvű iskolákban kötelező volt a román nyelv tanítása. Székelyföldön is. A pénzjegyeken minden magyarországi kisebbség nyelvén feltüntették azok értékét. Így például a tízpengősön ott állt a cirill betűs szerb és ruszin, a latin betűs német, horvát, szlovák, szlovén mellett a román zece penghei is. Az említettekhez hasonló megoldást nálunk is alkalmazni lehetne. Amikor ezt román értelmiségi fiataloknak elmondtam, volt, aki hevesen ellenezte még a gondolatát is. Ami az autonómiát, vagyis a területi önkormányzatot illeti, a román politikusok az egész ország érdekében jobban tennék, ha nem kiáltanának rá kígyót-békát, hanem belátnák, ez nem az ország feldarabolásával, hanem a gazdaság föllendülésével jár. Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár) 2011. január 31.Tizenhat millió lejt kap az RMDSZ a nemzeti kisebbségeknek járó állami keretbőlAz RMDSZ kapja a legtöbb pénzt 2011-ben a kormányfőtitkárság által az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályán keresztül a kisebbségek támogatására kiutalt összegből. A támogatások elosztását kormányrendelet rögzíti, az összesen 73,7 millió lejből az RMDSZ-nek 15,98 millió lej jut, míg a második legnagyobb összegű támogatást, 10,3 millió lejt a Pro Európa Roma Párt kapta. A Német Demokrata Fórum 5,7 millió lejből gazdálkodhat idén, míg az Ukrán Szövetség 6, a Lipován Oroszok Szövetsége 4, az Örmény Egyesület pedig 3,1 millió lejt kap. Az ily módon kapott összegeket a szervezetek székházköltségeire, a személyzet béreire, művelődéi rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan javakba történő befektetésekre, valamint uniós programok társfinanszírozására használhatják. A tavalyi év végén a kormányfőtitkárság 23 millió lejjel egészítette ki a kisebbségek támogatására fordítható összeget, az RMDSZ akkor is a legtöbb pénzt kapta: 5,7 millió lejt. Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár) 2011. január 31.Magyarellenes botránykeltés és csillapítás VáradonMiközben a helyi román sajtó egy része egyre vadabbul támadja a váradi román és magyar színtársulat különválását, a román társulat ma közleményben cáfolta a mind abszurdabb pletykákat. Hecckampányszerűen zajlik immár a román média egy részében a magyarellenes hangulatkeltés annak nyomán, hogy a Bihar Megyei Tanács megszavazta a váradi román és magyar színtársulatok különválását. Mint megírtuk, a tanács lényegében a felügyelete alá tartozó váradi kulturális intézmények (színház, Arcadia bábszínház, filharmónia) átszervezésének szabályzatát fogadta el. Ennek alapján létrejött két külön, önálló kulturális intézmény: az egyik a román, amely Iosif Vulcan néven működik tovább, a másik a magyar, amely Szigligeti Színház néven. A magyar például a Szigligeti színtársulatot, a Nagyvárad néptáncegyüttest és a bábszínház magyar társulatát foglalja magába. Ezen döntés után azonnal megindult a sajtó egy részében az akciózás, az uszítás: magyarellenes felhangoktól sem mentesen etnikai szegregációt kiáltottak. Ez a kampány mostanra fokozódott. Állítások és cáfolatok Olyan hírek terjedtek el - a román sajtó közreműködésével -, amelyek szerint a magyarok a román társulat kitúrását terveznék. Eszerint "a románoknak az Arcadia épületébe kellene átköltözniük, míg a magyarok a színház épületében maradnának". Mi több, már tüntetést is megpróbáltak szervezni egyes román körök, a két külön társulat megszületésének tényét a váradi színház halálaként állítva be. Ma estére a szímnház elé várják, gyertyás megmozdulásokra azokat, "akiket érdekel a színház sorsa". (A lapzártánk utánra időzített tüntetés sorsa kérdéses volt, amennyiben megtartották, beszámolunk róla.) A hangulatkeltésre először lapunkban reagált a Szigligeti Színház nevében Dimény Levente, aki jelezte: a szétválást a román társulat is akarta. Az egyre inkább elfajuló fejleményekre reagálva tegnap közleményt adott ki a Iosif Vulcan Társulat is. (Ez az új intézmény a román színtársulatot, a Crisana néptáncegyüttest és az Arcadia bábszínház román csapatát foglalja magában.) A nekünk is megküldött közleményükben így fogalmaznak "csakis azt tehetjük, hogy vehemensen cáfoljuk azon álhíreket, amelyek szerint a románoknak az Arcadia épületébe kellene átköltözniük, míg a magyarok a színház épületében maradnának". Kifejtik azt is: a különválás, s az egyes kulturális intézmények összevonása még csak nem is itteni találmány. Hasonló lejátszódott már Bákóban, Ploiesti-en, Konstancán, Pitesti-en, s előkészítés alatt áll Aradon. A román és a magyar "különválás" kapcsán ez áll az iratban: "Ez csak mindkét fél számára jó lehet, hiszen akaratlanul is voltak pénzügyi nézetreltérések a két tagozat között. Például egyes szerzői jogdíjakat a román tgaozat pénzéből kellett kifizetni a magyarnak, mivel az utóbbi pénzalapjai elfogytak. A szétválást nem kell barátságtalan gesztusként értékelni, hiszen a felek jól együttműködtek eddig is, s a jövőben is így tesznek". Paktum A Iosif Vulcan Társulat közleményében tudatta: a két új intézmény paktumot fog kötni a színház, a bábszínház és a volt Transilvania mozi épületének közös használatáról. Hangsúlyozzák: a színház épülete változatlanul a Megyei Tanácsé, s azt mindkét új intézmény használhatja. Hozzáteszik: az új szervezési forma egyenesen "előrehaladást biztosító tényező". Szeghalmi Örs. Erdon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
