|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 294 találat | lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-294 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. július 28.EMI-tábor: központi téma a népesedésMegszámláltattál. És híjával találtattál? mottóval szervezi meg augusztus 10–14-e között nemzeti jellegű táborát Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). – Annak idején a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szerettünk volna kint lenni egy EMI-sátorral, de a szervezők nem engedélyezték. Akkor fogalmazódott meg bennünk egy, a nemzeti értékekre összpontosító tábor ötlete – emlékezett Soós Sándor EMI-elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. – Már az első tábor résztvevőinek száma is túlszárnyalta elvárásainkat, tavaly pedig már 17 ezren fordultak meg az eseményen. A fesztiválszervezésre alkalmas helyszínek már foglaltak, ezért nekünk évente az alapoktól kell felépítenünk a tábort, amelyre az egész Kárpát-medencéből várjuk az érdeklődő családokat – mondta. Soós Sándor elmondta: a népesedés, a szórvány tematikája még inkább időszerű így a népszámlálást megelőzően, ezért idén fokozott figyelmet fordítanak erre, külön sátor várja a téma iránt érdeklődőket. Kifejtette: a tartalmas előadások mellett esténként csak magyar zenekarok szórakoztatják a táborlakókat: első nap Charlie, második nap a Kárpátia, harmadik nap a Bojtorján és Kalapács, negyedik nap a Bikini, ötödik nap pedig az Ossián lesz a húzónév. – A rendezvény más táboroktól eltérően nemzetpolitikai műhely szeretne lenni, ahova minden politikai faktort meghívunk, olyan embereket, akik valójában formálói a nemzetpolitikának – hangsúlyozta az EMI-elnök, aki hozzátette: úgy igyekeznek összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon számára megfelelő foglalkozást. – Az előadások közül kiemelném Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének új alkotmányról, állampolgárságról, szavazati jogról szóló előadását és Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Nemzetpolitika ellenzékből című előadását. De ugyanilyen érdekesnek ígérkezik az autonómia, a politikai, a sajtó és a sportkerekasztal is – részletezte a programot az elnök. – A tábor költségeit igyekszünk a belépők árából fedezni, de természetesen támogatóink is vannak. Idén a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Magyar Parlament Elnöki Hivatala, a Fabó Imre Alapítvány, a gyergyószentmiklósi önkormányzat is hozzájárul a fesztivál megszervezéséhez – mondta. – A tábor költségvetése más táborokhoz képest jóval alacsonyabb, mert a 100–110 fős szervezőcsapat önkéntes alapon dolgozik, de becsléseim szerint idén is eléri a 240 ezer lejt – tette hozzá. Lovassy Cseh Tamás alelnök a tematikus sátrakról beszélt. Kézműves sátor, Keskeny út missziós sátor, EMI társalgósátor, a Caritas Családsegítő Egyesület sátra, művészetek sátor, film- és borsátor várja az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt. Újdonságnak számít a tavaly bemutatott szórványsátor népesedés sátorral való bővülése, valamint az Erdélyi Mentőcsoport jelenléte. De lesz táncház a kisszínpadon, íjászverseny, és EKE által szervezett túralehetőség is. A tábor honlapján (www.emitabor.hu/erdely) minden hasznos információ, újdonság megtalálható. DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár) 2011. július 28.Băsescutól „védik” CsekétMegvédte Cseke Attila egészségügyi minisztert a Traian Băsescu államfő részéről elhangzott vádakkal szemben Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Szerinte az RMDSZ-es tárcavezető tisztességesen végzi munkáját, mélyreható egészségügyi reformot hajtott végre, ezért nem látja okát annak, hogy felelősségre vonják. A köztévének adott hétfő esti interjúban az államfő többek között arról is beszámolt, hogy négyszemközti beszélgetésen egyeztetett Emil Boc miniszterelnökkel arról, hogy az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) közötti konfliktust miképpen lehetne feloldani. „Vagy megegyeznek, vagy mindketten mennek útjukra” – fenyegetőzött Băsescu, aki szerint 2010 végén a kormány 2,5 milliárd lejt volt kénytelen átirányítani más területekről azért, hogy az egészségügyben felhalmozódott adósságokat törlessze. „Azóta újabb 2 milliárd gyűlt fel, ez nem mehet így tovább” – fogalmazott az államfő. Arra az újságírói kérdésre, hogy a megoldást Cseke Attila egészségügyi miniszter menesztése jelentené-e, Băsescu elmondta, ez a megközelítés nem vezetne eredményre, ugyanis Cseke lemondatásával az RMDSZ nem értene egyet, és a koalíció is veszélybe kerülne. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a problémát a szaktárca és az egészségbiztosítási pénztár közötti tisztázatlan jogi viszony okozza. „El kell végre dönteni, hogy a CNAS betagozódik-e a minisztériumba, és akkor a tárcavezető felel a biztosítópénztárnál tapasztalt pazarlásért, vagy két külön intézményként kezeljük őket. Most mindenki az egészségügyi minisztertől várja a megoldást, de a szakterületre szánt összegek jelentős hányadát a CNAS költi el” – fogalmazott Kelemen. Hozzátette: az RMDSZ és a koalíció azon az állásponton van, hogy semmi ok nincs arra, hogy Cseke Attilát felelősségre vonják. Az érintett RMDSZ-es tárcavezető tegnapi közleményében „tartalmas és hasznos tárgyalásnak” minősítette azt a találkozóját, amelyen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Jeffrey Franks vezette küldöttségének bemutatta az elmúlt egy év és hét hónap reformintézkedéseit. „A mandátumom alatt végrehajtott reformokról minden kormány és minden egészségügyi miniszter beszélt az elmúlt 15 évben, azonban gyakorlatba ültetni ezeket senkinek sem sikerült. Azokról, a rendszer reformja szempontjából szükséges lépésekről beszélek, mint a kórházak decentralizációja és átszervezése, a betegszabadságolások terén bevezetett szigorítások, amelyek kivétel nélkül az egészségügyi rendszer hatékonyabb működéséhez járulnak hozzá” – mondta el Cseke Attila. Hozzátette: a reformintézkedésekkel párhuzamosan feltétlenül szükséges a pénzügyi hozzájárulás annak érdekében, hogy a továbbiakban a reform folytatásának szükségességét a lakosság is elfogadja. „Azt várom el, hogy azokon a területeken, ahol fontos reformok végrehajtására került sor, így az egészségügyben is, a következő költségvetés-kiegészítéskor prioritás legyen az anyagi erőforrások kiutalása” – foglalta össze az RMDSZ-es tárcavezető. A miniszter leszögezte, nincs személyes konfliktusa Lucian Duţă CNAS-elnökkel, az egészségügyi rendszer jelenlegi felépítésének menedzsmentje okoz feszültséget a tárca és az egészségbiztosítási pénztár között. „Az egészségügyi rendszer nem működhet hatékonyan, ha két különálló intézménynek vannak fontos hatáskörei. A CNAS az egészségügyi költségvetés 82 százalékát kezeli, a fennmaradó 18 százalékot pedig a minisztérium. A két intézmény között nincs alárendeltségi viszony, a gondok nagy többsége a CNAS tevékenységéből adódik, mégis mindenért az Egészségügyi Minisztériumot és a minisztert tartják felelősnek. Nekünk ezt a rendszert kellene átalakítani és mindent meg kell tennünk egy egységes és hatékony menedzsment bevezetéséért” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 28.Pléhkrisztus a Gordon-tetőnRozsdamentes acélból készült, húszméteres Jézus-szobrot állítanak a Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre, a tervek szerint a monumentális méretű alkotás tetején kilátót is működtetnek. A Jézus szíve címet viselő munka kétszázezer euróból készül el, több helyi vállalkozó és a Protemp alapítvány finanszírozza. A Rio de Janeiróban látható, világszerte ismert műalkotásra emlékeztető szobor a székelyudvarhelyi Zavaczky Walter munkája, a kilátó megtervezésére és kivitelezésére egyébként a kezdeményezők nem írtak ki pályázatot. A látványterv szerint a tárt karú Jézus feje, keze és palástja egy húsz méter magas fémvázra kerül, amit a Nyko Kft. készít, a kilátó csúcsa pedig a fejrészen kap helyet, a felfelé vezető létrát a belső, üreges részben helyezik el A tervek szerint az építmény augusztus 21-én kerül a helyére, habár a munkálatokkal a kivitelezők az utóbbi idők viharos időjárása miatt jelentősen megkéstek. A sokak által „pléh-Krisztusnak” nevezett szobor megosztja a helyiek véleményét, vannak, akik szerint eredeti és a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd ide. Többen azonban úgy vélik, a kilátó ízléstelen és tájidegen. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 28.Kakaskodás Lehet követelőzni is persze, de nem biztos, hogy célravezető.A Tusványos kapcsán számos cikk, értékelés látott napvilágot e lapban is, én két észrevételt tartanék fontosnak. Az egyik a magyar-román államközi, a másik az itthoni magyar–román viszony jövőjét illeti. 1. Orbán Viktor többek közt a következőket mondta a táborban: „Tőkés László előadásából hallhattuk, hogy mennyi gond van még a mostani román kormányzat és az itt élő magyar közösség között. De képzeljük el, hogy ha nem egy nemzeti jellegű kormányzat lenne Romániában, hanem visszajönnének az internacionalisták itt is. Akkor milyen konfliktusaink lennének! Képzeljük el, hogy a mai román ellenzék retorikája és politikai irányvonala állami szinten is érvényesülni tudna!” Nem akarok itt arról értekezni, hogy a nemzeti jellegűnél akadna jobb jelző is, amikor arról a Demokrata-Liberális Pártról beszélünk, amelyik pár éve még a Szocialista Internacionálén belülről próbálta megakadályozni a Szociáldemokrata Párt felvételét ugyanoda. Az internacionalizmus (és a kozmopolitizmus) szitokszóvá avatásáról szintén értékeztek e rovat szerzői. Én másra hívnám fel a figyelmet. „Képzeljük el, ha... visszajönnek az internacionalisták... akkor milyen konfliktusaink lennének!” – mondja Orbán. Márpedig az internacionalisták alighanem visszajönnek, nem szükséges különösebben fejlett fantázia ahhoz, hogy elképzeljük: egy éven belül „a mai román ellenzék retorikája és politikai irányvonala állami szinten is érvényesülni tud”. Sőt, talán a Fidesz által jól ismert kétharmados erővel! Ilyen körülmények között az idézett mondatok úgy is értelmezhetők, hogy Orbán Viktor román-magyar konfliktust vizionál. Egy biztos: ő maga semmit nem tesz azért – ellenkezőleg –, hogy a két ország viszonya a Băsescu-rezsim után is zökkenőmentes legyen. 2. A magyarok Traian Băsescuhoz való ellentmondásos viszonyulásáról ragyogó elemzést írt Székedi Ferenc. Erről annyit, hogy az említett tekintetben Tőkés László kétségkívül magyarabb másoknál. Egyrészt jól érzi magát Traian Băsescu társaságában, sőt ugyanabból a korból és ugyanabból az eszmei vonulatból választott magának jelképet: Horthy Miklós tengernagyot. (Akihez képest „hol állunk mi”? Mint tudjuk, Traian Băsescu Ion Antonescu marsall hadvezéri eredményeit irigyeli.) Másrészt Tőkés László azzal magyarázza Traian Băsescu hiányát a Tusványoson, hogy „mi nem alkuszunk”. Most tekintsünk el attól, hogy ezt a logikát követve tavaly és tavalyelőtt „alkudtunk”, hiszen Traian Băsescu elment Tusnádfürdőre, és a valóságban idén is szívesen látták volna az elnököt, aki az utolsó pillanatig „lebegtette” a részvételét. A lényeg más: az, hogy Traian Băsescuval mint a románok képviselőjével igenis kell alkudni. (Még akkor is, ha az eredmény nem mindig súrol Horthy-i magasságokat.) Lehet követelőzni is persze, de nem biztos, hogy célravezető. A demokrácia nem a többség diktatúrája – jó esetben legalábbis -, de a többségtől nem is lehet eltekinteni. Egy kisebbség számára lehetetlen elérni bármit a többség hozzájárulása nélkül. A hozzájárulás nem feltétlenül jelent lelkes helyeslést a többség részéről, viszont annak a belátását igen, hogy „megéri”, ha például a kisebbség autonómiát kap. A Tőkés-verzióban ez az alkudozás a következőképpen szól: „Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe, beleértve a korlátozott nemzeti önrendelkezéshez, az autonómia valamennyi fajtájához való jogot”. Vajon mennyire célravezető eszébe juttatni a románoknak, hogy azokat a jogokat kérjük most tőlük, amelyeket mi nem adtunk meg, amikor a szóban forgó területek fölött mi diszponáltunk? Ezzel együtt az állásfoglalásban nem lenne semmi kivetnivaló, ha Tőkés László történetesen magánember volna. Ismerek olyan embereket, akik a szabad véleménnyilvánításra mindennél többet adnak; fontosabb számukra az érveik hangoztatása, mint a vita eredménye; képesek sokszor a saját pozíciójukat aláásni, csak megmondhassák a magukét. Ezek kétségkívül karakán, becsületes emberek – csak hát alkalmatlanok arra, hogy akár a saját érdekeiket képviseljék. Hát még a másét! Mármost nem állítom, hogy Tőkés László ilyen becsületes ember volna, de úgy viselkedik... Szőcs Levente. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 28.Közös projekt a múltunkrólA Hajdú-Bihar Bihar Eurorégióban fellelhető levéltári dokumentumok digitalizálására vállalkozott a két megye több közintézménye. A projektismertető sajtótájékoztatót tegnap tartották A két megye archívumaiban fellelhető dokumentumok digitalizálását Hajdú-Bihar megyei önkormányzat kezdeményezte, míg román részről a nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Országos Levéltár Bihar megyei igazgatósága, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és a Bihar Megyei Tanács vett részt a munkában. Az Európai Unió Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 379.675 euróból megvalósuló projekt keretében a váradi önkormányzat költsége 73.091 euró volt. A projekt keretében eddig ötven kéziratos térképet digitalizáltak, és az elkövetkező öt évben további nyolcszáz térképet dolgoznak fel. Honlap Lakatos Péter történész ismertette a digitalizált dokumentumok gyűjtőhelyéül szolgáló honlapok struktúráját, mely hozzáférhető a nagyváradi Polgármesteri Hivatal honlapján – oradea.ro – is, a digitális örökség /patrimoniul digital/ menüpont alatt. Eddig mintegy ötvenezer oldalt dolgoztak fel, és hátravan még mintegy hatvanezer oldal digitalizásása. Az iratokat a honlapon tematika szerint csoportosították, így lehet kutatni Bihar vármegye vízügyi iratait, Bihar vármegyei szabályrendeleteket, okleveleket, kéziratos térképeket és Bihar vármegye Református Egyházi Anyakönyvének iratait az 1826-1895-ös időszakból, továbbá nagyváradi városi jegyzőkönyveket is. A program keretében a 16. és 20. század közötti dokumentumok feldolgozása folyik. Remélik, hogy a közös projekt keretében a 16. század előtti dokumentumokat fel lehet majd dolgozni. Pap István. Bihari Napló (Nagyvárad) 2011. július 29.Strasbourgba viszik a könyvtárügyetA brassói táblabíróságnak a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére 2008-ban kiírt versenyvizsgát megsemmisítő végzésével nem értenek egyet, de tiszteletben tartják azt, mondotta Tamás Sándor a megyei tanács tegnapi soros ülésén. Az elnök hozzátette, az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróságra viszik. A román igazságszolgáltatás követelményeinek eleget téve, a testület többségi szavazattal tudomásul vette a Szonda Szabolcs igazgatói tisztségbe való kinevezését semmissé nyilvánító határozatot, ugyanakkor megbízta Hollanda Andrea osztályvezetőt az igazgatói teendők időleges ellátásával. Az intézményfenntartó önkormányzat új versenyvizsgát hirdet a tisztség betöltésére. A téma kapcsán mindhárom frakció képviselői kifejtették nézeteiket. Az elnök ismertette a történteket, hogy Dan Tănasă és Codrin Munteanu volt prefektus megtámadta a tanácshatározatot, mert feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete. Hangsúlyozta, nem magyar nemzetiséget kértek, csupán azt, hogy egy 75 százalékban magyarok lakta megyében, egy 85 százalékban magyarok által látogatott, többségében magyar könyvállománnyal rendelkező könyvtár igazgatója ismerje a helyi többség nyelvét. Bosszantja, de nem lepi meg az állapot, hogy Románia mai napig nem érte el a demokrácia megfelelő szintjét. Említette, Románia 1995-ben aláírta a kisebbségi nyelvek európai chartáját, s a hazai könyvtárügyi törvény is megengedő. Eltévesztették a címezettet, ha azt gondolják, hogy meg fogunk hátrálni – hangoztatta Tamás Sándor. Kulcsár-Terza József, az MPP-frakció vezetője elfogadhatatlannak nevezte a táblabírósági döntést, jelesül azt, hogy Székelyföldön egy könyvtárigazgatónak nem lehet feltételül szabni, ismerje a magyar nyelvet. Párttársa, Fazakas Tibor egyenesen úgy fogalmazott, hogy durva támadás érte a székelyföldi, háromszéki magyarságot, s kíváncsi volt a román kollégák véleményére. Sabin Calinic szerint az igazságszolgáltatás helyesen döntött. Ő is úgy véli, a kitéttel diszkriminálták a magyar nyelvet nem ismerőket, mert ők eleve ki voltak zárva a vizsgáról. Ioan Solomon tanácstag furcsállta: hogy nem értik meg, ha az igazságszolgáltatás összes foka úgy vélte, hogy diszkrimináció történt, akkor ez a valóság. Értsék meg, ez a könyvtár romániai megyében van, és román állampolgárok látogatják! A tanácselnök ekkor jelentette be, hogy Strasbourgba viszik az ügyet. Baka Mátyás RMDSZ-es képviselő a román kollégáknak célozva mondta, a hazai igazságszolgáltatás minőségét mutatja az a rengeteg ügy, amely az európai bíróságra került. Új versenyvizsga kiírásáról is döntött a testület. Az igazgatójelöltnek feltételül szabták, hogy egyetemi végzettsége, mesteri fokozata vagy egyetem utáni szakképesítése legyen, a művelődési minisztérium által elismert kulturális menedzseri képesítéssel rendelkezzék, legyen szakmai múltja, s ismerjen uniós nyelveket. Utóbbi kitét vitát váltott ki. Az előterjesztés szerint az Európai Unióban hivatalos három nyelv ismeretét követelték volna meg. Tamás Sándor azt javasolta, a követelményt a román és még két, EU-ban hivatalos nyelvre módosítsák, hogy ne adjanak felületet újabb támadásra. Pró és kontra vélemények hangzottak el. Többen említették, ha már diszkriminációról van szó, ez a kitét is diszkriminál, hiszen a versenyvizsgán az EU polgárai vehetnek részt, s jókora hányaduk nem ismeri a magyar nyelvet. Baka Mátyás azzal érvelt, hogy Craiován minden bizonnyal nem kérnék a román nyelv ismeretét, mert aki Romániában érettségizett, értelemszerűen vizsgázott az állam nyelvéből. Végül tizenegy tartózkodás mellett többségi szavazattal a román és két EU-s nyelv ismerete lesz kötelező. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 29.„Az RMGC ígéretszegése esetén leállíthatom a beruházást”A verespataki kulturális örökség megmentése az elsődleges célom – mondta csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A művelődési és örökségvédelmi miniszter hangsúlyozta, amennyiben a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) nem teljesíti vállalását, mely szerint 70 millió dollárt fektet be Verespatakon a régészeti és építészeti örökség megőrzésére, megvannak az eszközei a beruházás leállítására. A tárcavezető szerint a minisztérium jelentős sikert ért el az elmúlt héten, amikor 140 millió dollárt sikerült örökségvédelemre szereznie – ebből 70 milliót Verespataknak szánnak. Ez az összeg a biztosítéka annak, hogy a román állam megmentheti a verespataki régészeti és építészeti örökséget – tette hozzá Kelemen. (Mediafax) Nyugati Jelen (Arad) 2011. július 29.Tőkés László EMNT-elnök a néppárt elutasításáról, az aláírások ellenőrzéséről, az erdélyi örökség védelméről – INTERJÚNem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről, amelyekért 1989-ben sokak életüket áldozták – nyilatkozta Tőkés László a Krónikának az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének elutasítása kapcsán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint semmi okuk kételkedni aláírásgyűjtőik megbízhatóságában, és nemtelen sajtóhadjáratnak tartja az EMNP-aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokat. Az Európai Parlament alelnöke szégyennek nevezi a verespataki bányaprojektre és a kolozsvári Kétágú templom körüli építkezésre kiadott engedélyt. Hogyan kommentálja a Bukaresti Törvényszéknek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése elutasításáról szóló indoklását, miszerint az EMNP nem a nemzeti érdekek képviseletét, hanem csupán egy közösség érdekképviseletét tűzte ki célul? – Az indoklás egészen abszurd. Azt sejtettük, hogy nem lesz éppenséggel kényelmes sétagalopp egy olyan politikai alakulat bejegyeztetése, mely nem képezi integráns részét a Dâmboviţa-parti „kéz kezet mos” típusú politikai-gazdasági rendszernek – tehát nem zsarolható és nem megvásárolható –, viszont erre, a demokratikus többpártrendszer lényegét tagadó, cinikus elutasításra nem számítottunk. Az ugyanis a maga módján talán megérthető, hogy – a bíró szerint – az erdélyi magyarság szülőföldjén való boldogulása és „komfortérzete” nem kifejezetten „román nemzeti érdek”. Ezzel szemben viszont a pártos hovatartozás mióta számít inkább „nemzeti érdek”-kategóriának? Mióta liberális, konzervatív, demokrata, szocialista stb. egy egész nemzet? Ez a bírói argumentáció a közérdeken és a sokszínűségen alapuló, egységesülő Európában egészen egyszerűen értelmezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ugyanakkor súlyosan magyarellenes, kizárólagos és diszkriminatív. – Ezek után milyen lépésre készülnek? Nem merült fel, hogy esetleg változtassanak a párt kifogásolt alapszabályán vagy elnevezésén? – Fellebbezünk, ehhez kétség sem fér. De nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről – demokrácia, többpártrendszer, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága –, amelyekért 1989 szabadító karácsonyán sokak életüket áldozták, és amelyekben hittünk akkor, amikor közösen elkezdtük építeni a szabad Romániát, és amelyek erdélyi magyarságunk számára is az egyetlen életesélyt és kibontakozási lehetőséget kínálták. – A bukaresti Jurnalul Naţional és az Új Magyar Szó napilapok nevük elhallgatását kérő grafológusokra hivatkozva azt állítják, hogy az EMNP bejegyzését támogató aláírások hamisak. Ez ügyben egy magánszemély feljelentést is tett az ügyészségen. Mi a véleménye az aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokról? – Semmi okunk kételkedni az aláírásgyűjtőink megbízhatóságában. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezői az aláírások ellenőrzése terén is minden lehetőt megtettek. Ez az egész nemtelen sajtóhadjárat, illetve a magyar–román sajtókommandó akciózása az EMNP bejegyzésének a megakasztását célozhatja, hiszen amíg nyomozás folyik, addig a bejegyzési kérésünket akár fel is függeszthetik. Azt azonban alig hinném, hogy a bíróságon bárki is tarthatónak gondolná az első fokon megfogalmazott bírói elutasítást, következésképpen minden lehetséges eszközt bevetnek annak céljából, hogy a néppárt minél később léphessen a porondra. Ezen túlmenően, én inkább magát a történetet tartom szimptomatikusnak. Kezdődött azzal, hogy miközben az RMDSZ potentátjai úton-útfélen azt nyilatkozták, hogy ők nem fogják akadályozni az EMNP bejegyzését, ezenközben Kelemen Hunor szövetségi elnök közvetlen munkatársa, Novák Levente és az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke, Budai Richárd, strómanként egy hevesen magyarellenesnek bizonyuló bukaresti ügyvédet felhasználva, pártos célzatossággal aláírási listáink ellenőrzésébe fogtak. Majd minekutána ezáltal első fokon nem sikerült megakadályozniuk az EMNP bejegyzését, aláírási íveinket „véletlenül” befújta a szél két újság ablakán. Az elvtársi összefogással készült román–magyar sajtóankét diszkrét bája, hogy a magyarbarátsággal aligha vádolható Jurnalul Naţional, valamint az RMDSZ szócsöveként működő újság szállott rá a témára. Igazán jó gyomorra vall öszszefeküdni saját gyalázóinkkal… A romániai abszurdhoz az is hozzátartozik, hogy az Új Magyar Szó főszerkesztője, „a sajtószabadság elkötelezett bajnoka” nem Európa legdiszkriminatívabb párttörvénye ellen emeli fel a szavát, vagy nem a kolozsvári Kétágú templom körül történteket vizsgálja, hanem egy magyargyűlöletéről hírhedt napilappal karöltve inszinuál csalást. Mindez igencsak sokat elárul a bukaresti morálról és „érdekérvényesítésről”… – A román sajtó és a bukaresti pártok egy része hazaárulónak kiáltotta ki amiatt, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen kijelentette: Bukarestnek jogokat, autonómiát kell biztosítania a magyarok számára a Trianonban elvesztett területek fejében. Mit szól azokhoz a vélekedésekhez, miszerint Romániában megválasztott európai parlamenti képviselőként a kisebbségi jogokat nem követelheti Magyarország területvesztésére hivatkozva? – Talán Ovidiu Pecican írta ennek kapcsán, hogy el kellene fogadnom: én nem Magyarország, hanem Románia „hőse” vagyok. Külön köszönöm a professzor úrnak, hogy emlékeztette az olvasókat Temesvárra és a kezdetekre, hiszen akkoriban éppen az volt a közös nevező, hogy mind a magyaroknak, mind a románoknak otthon kellene érezniük magukat saját hazájukban és Európában. Formailag ez a folyamat el is kezdődött, tartalmilag viszont éppen ez a hazaárulási vád mutatja, hogy mennyire az elején vagyunk még a megbékélésnek. Tusnádfürdőn a magyar nemzet és a román nemzet közötti párbeszédet szorgalmaztam, és egyben azt hangsúlyoztam, hogy nem a többség és a kisebbség párbeszédére, hanem az egyenrangú nemzetek közötti szóértésre volna szükségünk – hiszen erről szól Európa. A képlet világos és – viszonylag – egyszerű. Az anyaország „felelősséget visel” az elszakított nemzetrészekért – ez áll az új alkotmányban –, hiszen azok is alkotórészei a nemzetnek. Márpedig hogyha a nemzet területeket vesztett – és kicsoda tagadhatná ezt? –, akkor igenis helye van a méltányos rendezésnek, éspedig annak, hogy Európában általánosan elfogadott jogok biztosításával kompenzálják a jogfosztással járt területvesztést. Ennél mi sem természetesebb… De akár fordíthatunk is a nézőponton. Romániának is jól felfogott érdeke, hogy minél inkább magához kapcsolja a területén élő nemzeti közösségeket. Demográfiai hullámvölgyben vagyunk, rengeteg román költözik el végérvényesen országunkból. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a maradók – márpedig mi, magyarok különösképpen hűségesek vagyunk szülőföldünkhöz – hogyan viszonyulnak a nehéz gazdasági helyzetbe került államukhoz. Korbáccsal és hatalmi szóval hazaszeretetet parancsolni nem a legszerencsésebb. Tehát Pecican professzor úrnak és az általam igen tisztelt, józanabb román véleményformálóknak talán ezt kellene elmagyarázniuk a politikai jövőkép híján magyargyűlöletre hergelt választók számára: közös érdekünk, hogy velük együtt mi is itthon érezzük magunkat. Nekünk viszont ehhez arra van szükségünk, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Nem magyarkodásból, hanem jövőnk érdekében; nem mellesleg pedig azért is, mert a mindenkori kormány képtelen kielégítően ellátni a feladatait – arról nem is beszélve, hogy a mostani csődközeli állapot kialakulásáért az egész bukaresti politikai osztályt felelősség terheli. Mi úgy gondoljuk, hogy magyarnak lenni Erdélyben is jó kell legyen – a közös teherviselés és a javak igazságos elosztása, a román–magyar jogegyenlőség jegyében. Ehhez kérünk eszközöket mindannyiunk érdekében. Addig is mindent megteszünk, ami rajtunk áll – erről szól példának okáért a Tusnádfürdőn bemutatott Mikó Imre-terv. – Tusványoson a verespataki aranybányaprojekt régészeti mentesítési engedélyének kibocsátásával egy lapon emlegette a kolozsvári Kétágú református templom szomszédságában zajló építkezéssel kapcsolatban kirobbanó botrányt. Mi a közös az Ön által bírált két ügyben? – A szégyen. Hogy magyar miniszterek ellenjegyzik az erdélyi – hangsúlyozom: közös – épített és természeti örökségünk rombolását. Ezért nem érdemes hatalmon lenni. Ha már a Valutaalapnál elzálogosították a jövőnket, legalább a múltunkat hagynák békén, vagy legalább védenék meg. Hiszen erre esküdtek fel, ezt vállalták! Ezzel szemben viszont képesek inkább bagóért eladni az egész örökségünket… Amit a Ceauşescu-diktatúra idején nagy nehezen mégiscsak sikerült megmentenünk, azt a sajátos román demokrácia mostani időszakában vesztegetnének el? Ezek után ne csodálkozzunk, hogyha fiataljaink többé egy csöppet sem bíznak a politikai osztályban, hiszen látják, érzékelik, hogy a közérdek helyett a rövid távú önérdek diktálja a bukaresti tempót. Ez pedig az egész ország számára káros, erdélyi magyarságunkra nézve pedig kifejezetten életveszélyes. Ezzel együtt egyes elöljáróink úrhatnámsága is visszataszító. Egészen friss fejlemény, hogy az említett törvénytelen építkezés élharcosa, az RMDSZ által odatett Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde tanárnő telefonon fenyegeti mindazokat, akik meg akarják akadályozni örökségünk elprédálását, mondván, hogy Bukarestből „elzáratja a pénzcsapokat”, ha nem hagyják annyiban. Gyalázat. Ezt mi aztán végképp nem hagyhatjuk annyiban. Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár) 2011. július 29.Tizenkét európai fővárosban készülnek tüntetni a MOGYE-értTizenkét európai főváros román nagykövetsége előtt készül csendes tüntetést szervezni a Marosvásárhelyen bejegyzett Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A nagyrészt orvosokból és egyetemi tanárokból álló civil szervezet arra a diszkriminációsorozatra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét, amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyarságát sújtja. Az akció főszervezője, Ádám Valérián ugyanakkor arra szeretné ösztönözni a tanintézet magyarságát, hogy a jelenlegi körülmények között október elsején ne kezdje el a 2011/12-es tanévet. Az egyetem volt diákja, aki jelenleg a RMOGYKE titkára, Marosvásárhelyen imával egybekötött főtéri körmenetet készül szervezni, melynek eszmei támogatására neves politikusokat, orvosprofesszorokat és pápai képviselőket próbál megnyerni. A városháza egyelőre nem hagyta jóvá az egyesület kérését, ennek ellenére Ádám nem mond le eredeti elképzeléséről. „Minden egyes megmozdulást a felebaráti szeretet jegyében szervezek. Éppen ezért mind az európai fővárosokban, mind a Marosvásárhely főterén felszólalók majd a békét fogják hirdetni. Így próbálunk igazságot teremteni Marosvásárhelynek” – fejtette ki a Krónikának Ádám Valérián. A szervezet titkára egyébként a múlt héten egy román, illetve magyar nyelvű bibliai idézettel tűzdelt rózsát nyújtott át az egyetem szenátusi tagjainak. Miután kiosztott huszonhat virágszálat, a gyűlésezni készülő egyetemvezetőség rendőrséggel tessékeltette ki a MOGYE épületéből a szenátus tagjait toleranciára intő Ádám Valériánt. A felsőoktatási intézmény egykori diákjának gesztusa emlékezetes, ám hatástalan maradt: az intézmény többségben lévő román vezetői a magyarságra nézve kirekesztő, diszkriminatív chartát szavaztak meg. Néhány nappal később, Constantin Copotoiu rektor kezdeményezésére az általános orvosi karon mind a nyolcvan fizetéses helyet román diákoknak ítélték oda. A vonal alatt rekedt magyar felvételizők közül negyvenen csak a kormány beavatkozása után jutottak tandíjas helyekhez. Lapunk kíváncsi lett volna a RMOGYKE elnökének álláspontjára is, de Csiszár Anna Adrienn elzárkózott a sajtónyilvánosságtól. „Nem nekünk való charta” A napokban megszavazott új chartáról nyilatkozva, Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora a Krónikának úgy fogalmazott: „Az nem nekünk való! Visszalépést jelent, hisz rosszabb, mint a régi. Egyrészt nincs döntéshozatali jogunk, másrészt az új oktatási törvény által lehetővé tett tagozatalakítási lehetőséget startból kizárja” – sorolta a retrográd szellemben született új charta hátrányait az egyetem helyettes rektora. Nagy Örs szerint – aki egy nappal korábban azt állította, hogy az egyetem magyarsága egyelőre mindössze csatát vesztett, háborút nem – most már a politikának kell beavatkoznia a kérdés megoldásába. Az intézményvezető ismételten el szerette volna oszlatni azokat a kételyeket, melyeket a román nemzetiségű pedagógusok és diákliga-vezetők fogalmaztak meg, miszerint a magyarok a MOGYE kettészakítását tűzték ki célul. „A magyar tagozat létrehozása, az önállósodás semmiképp nem jelenti az egyetem kettéosztását” – szögezte le Nagy Örs. Egyetlen járható út: az önállósodás Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke, Benedek István szerint is minél előbb lépni kellene az egyetem ügyében: a MOGYE-n tanító professzor a magyar tagozat létrehozásában és annak önállósodásában látja az egyetlen megoldást. „Az a magyar tagozat, amelynek megkerülésével, a megkérdezése és beleegyezése nélkül a többségiek döntenek, halálra van ítélve. Ezért az egyetlen járható út a függetlenedés” – fejtette ki az orvos-politikus. Benedek arra is felhívta a figyelmet, hogy a többség diktatúrája nemcsak az egyetem magyarságának, hanem magának az intézménynek és a városnak is árt. Ugyanakkor a Copotoiu-féle vezetés, eddig törvényes köntösbe bújtatott, szintén magyarellenesnek vélt másik mozzanatára is felhívta a figyelmet. Benedek István emlékeztetett arra a kisebbséget érintő döntésre, melynek értelmében a tavasszal számos, európai hírnévnek örvendő idős professzort kényszerítettek nyugdíjba. „Miután az egyetem vezetősége megszabadult a számára kényelmetlen személyektől, most meghirdette, hogy az is maradhat, aki betöltötte a 65. életévét. Hát nem a magyar tagozat ellehetetlenítése ez is?” – tette fel a kérdést az egyetemi tanár. Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2011. július 29.Önálló magyar tagozat a MOGYE-n: közeledünk vagy távolodunk?Az utóbbi időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére sincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását. Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990. februári–márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quót. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében fokozódott. Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére. Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás. Tandíjas helyekre száműzött magyar diákok Akkori beadványunk így kezdődött: „Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozását a kisebbségek nyelvén....” Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy 2000-ben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a MOGYE élére. Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre „száműzött”. 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele-fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek „köszönhető”, hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől. Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig című írásában (Krónika, 2004. március 5–7.). De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban? Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi aszszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás megreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés. Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart, behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégprofesszorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, az egyetem parkjának tatarozása és a többi. Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint az értelmes vitafórum helyszíne. Több irányba húzott szekér Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irányba veszi útját. Az idén januárban megjelent tanügyi törvény a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása révén, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely). A tanügyi törvény hatálybalépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányította, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor. A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak. A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény által lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédéstől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik. Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ára újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára. A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhívva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában. A beadványra válaszként a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttségét fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását. Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hívatott szenátusi gyűlést július 22-ére tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távol maradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is vitázni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges. Akarják, de nem lehetséges? A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban. A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együttjáró zöld cetlik a János apostoli idézettel: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében „szimulálásra lenne szükség”, tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?) Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük. Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képest visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Például arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább „bólogató Jánosok”. Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül... A MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket. A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást, és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzésben. Amenynyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek. Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében. Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret. Dr. Ábrám Zoltán A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, a MOGYE szenátusának tagja. Krónika (Kolozsvár) 2011. július 29.Sarmaság a két arcú községAz Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély. Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges. Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya. Városiasodó falukép. A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak. „Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás. Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották. Tárnazárás - talajvesztés. Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester. A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig. Bányamúlt bányászszemmel. Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés. Új gyülekezetnek új templom dukál. Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez. Teraszárnyék vagy pincehűs. Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó. Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2011. július 29.Nagytarnai ifjúsági táborSzatmár megye — A Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági testülete idén is megszervezte a hagyományos ifjúsági keresztyén tábort, melyre 2011. július 31. és augysztus 6. között kerül sor Nagytarnán. A Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági testülete idén is megszervezte a hagyományos ifjúsági keresztyén tábort, melyre július 31. és augsztus 6. között kerül sor Nagytarnán. A család a tábor ez évi témája, mottójául egy ézsaiási igét választottak a szervezők: „Hát elfeledkezhetik–é az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkezhetnének is ezek: én terólad el nem feledkezem (Ézs. 49, 15). Az egyházmegye gyülekezeteiből érkező ifjakat a tábor szervezői vasárnaptól várják, a nyitóistentisztelet 19 órától kezdődik, ahol Kovács Sándor esperest hallgathatják meg a résztvevők. A hét programjában énektanulás, biblia óra, néptánc–tanulás, tájékozódási vetélkedő, filmnézés, focibajnokság, kirándulás és szalonna sütés is szerepel. A tábortémájához és mottójához illő előadások is elhangzanak: hétfőn Berke Eszter, Család a bibliában, kedden Szatmári Elemér lelkipásztor: Család tegnap és ma, szerdán Rácz Ervin lelkipásztor: Érintések a családban, csütörtökön Tóth Emese:Válságok a családban. A pénteki nap bibliaismereti vetélkedőre lehet benevezni, s a rendezvény záróistentiszteletére szombaton délelőtt kerül sor, amikor Király Lajos lelkipásztort hallgathatják meg az ifjak. erdon.ro 2011. július 29.Gondot jelent a szövegértésMinden második romániai fiatalnak gondot jelent az olvasott szöveg értelmezése, derül ki egy felmérésből. A funkcionális analfabetizmus terjedése ér újratermelése európai, sőt világjelenség. Uniós viszonylatban Románia évek óta sereghajtó. Az olvasási képességek mérése tekintetében uniós viszonylatban évek óta sereghajtónak számít Románia, így annak a felmérésnek az eredménye sem meglepő, amely szerint az általános iskolás diákok közül minden második tanuló szövegértési gondokkal küszködik, azaz funkcionális analfabéta. A szaktárca ezen a szégyenletes eredményen oly módon szeretne javítani, hogy ősztől az I–VIII. osztályban ismét kötelezővé teszi az olvasás órát. Mit mutat a felmérés? Felmérések alapján a 15 éves fiatalok között két fiatal közül minden másodiknak gondot okoz az olvasott szöveg értelmezése. Nemcsak az irodalmi szövegek megértése nehézkes a fiatalok számára, de a matematika feladatok értelmezése is problémát okoz, sőt a földrajz vagy a történelem tárgyak esetében is szövegértelmezési nehézségekkel küszködnek. A szaktárca lépése (ti. az olvasás bevezetése az általános oktatási rendszerben) része az Oktatás 2020 intézkedéscsomagnak. A program céljai között szerepel az iskolaelhagyás 11,3 százalékra való visszaszorítása, illetve az óvodáskorú gyermekek bevonása az oktatási rendszerbe. Romániában jelenleg az óvodáskorú gyerekek 73,4 százaléka jár óvodába. Mire vezethető vissza? A funkcionális analfabetizmus terjedése és újratermelése európai, sőt világjelenség. A problémával kapcsolatban Bagosi Ilona, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyar szakos tanára elmondta, a középiskolában szerencsére nem elterjedt, de nagyon kevés kivételként találkozott már a jelenséggel, főként a IX. és X. osztályokban. Hozzátette, azok a diákok, akik ezzel a problémával küszködnek, az érettségiig behozzák a lemaradást. Bagosi Ilona tapasztalata szerint azoknál a diákoknál jelent ez gondot, akik otthon nem kapják meg a szükséges támogatást, több családban már újságot sem olvasnak. Kisebb korban minden szülőnek mesét kellene olvasnia gyermekének, így talán megelőzhető lenne a funkcionális analfabetizmus — fogalmazott a magyartanárnő. A főgimnázium diákjai körében a 2010/2011–es tanév második félévében készítettek is egy erre vonatkozó felmérést, ebből kiderült, hogy elég sok gyermeknek nem olvastak mesét kisebb korban. Háttér Az Európai Bizottság minden évben értékeli a tagállamok teljesítményét az oktatás és a felnőttképzés területén is, a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseit szem előtt tartva. A jelentés tizenhatféle mutatószámot használ, mérve többek között az iskolai felkészítésben való részvételt, a felsőoktatásban végzettek számát, és az infokommunikációs képességeket. Ezen kívül felügyeli az oktatásra és képzésre szánt források felhasználását. A tagállamoknak egyébként 2010–ig a következő célokat kellett volna teljesíteniük: a 18–24 év közötti diákok maximum 10%–a hagyja félbe iskolai tanulmányai, a rosszul olvasó tanulók aránya legalább 20%–kal csökkenjen, a fiatalok legalább 85%–a befejezett középfokú végzettséggel rendelkezzen, a matematikai, természettudományos vagy műszaki képzést végzettek arányának mintegy 15%–kal növekedjen, a felnőttek 12,5%–a részt vegyen az élethosszig tartó tanulási programokban. erdon.ro 2011. július 29.Tőkés két szép szemeBár már lassan egy hete véget ért a tusványosi tábor, a rendezvény politikai utóhangjai még csak most kezdenek igazából felerősödni. A napilapok kommentátorai azóta kivesézték az ott elhangzott beszédeket, a politikai elemzőknek azonban még hetekig van min csámcsogniuk. Bár már lassan egy hete véget ért a tusványosi tábor, a rendezvény politikai utóhangjai még csak most kezdenek igazából felerősödni. A napilapok kommentátorai azóta kivesézték az ott elhangzott beszédeket, a politikai elemzőknek azonban még hetekig van min csámcsogniuk. Például azon, hogy Tusnádon állítólag négyszemközt találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz vezére Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. A hír – amelyet eddig sikerült titokban tartani – csak néhány nappal később szivárgott ki, egy román központi napilap, a nagyobbik román kormánypárthoz és Traian Băsescuhoz közel állónak tartott Evenimentul Zilei révén. (Hadd ne kommentáljuk most az RMDSZ kommunikációs stratégiáját, jegyezzünk meg csak annyit, hogy az exkluzív információk közlésére felhasznált csatornákat érdemes jól megválogatni, azoknak ugyanis jelentős szolgálatot teszünk ezáltal.) Az exkluzív hírt közlő lap kommentárja szerint a találkozó aggodalommal töltötte el az RMDSZ-szel rivalizáló erdélyi magyar politikai szervezeteket, elsősorban Tőkés Lászlót és híveit, akik a volt püspök személye köré szerveződött csoport párttá alakulásának kudarcától való félelmükben attól tarthatnak, hogy a Fidesz – „jobb” híján – az RMDSZ-szel köt végül partnerséget. Tőkésék aggodalmai már csak azért is indokoltak, mert a magyar kormánypárt vezetői elsősorban pragmatizmusukról híresek, és a Fidesz határon túli szándékai, elképzelései aligha függetlenek az anyagi érdekektől. Gondoljunk csak olyan előzményekre, mint amilyenek a Fidesznek a székelyföldi önkormányzatokkal a legfagyosabb politikai légkörben is fenntartott gazdasági jellegű kapcsolatai, amelyek – ha nem is teljesen függetlenek a politikai széljárástól – elsősorban a pénzről, közbeszerzésekről, versenytárgyalásokról szólnak. A túlnyomóan RMDSZ-es erdélyi magyar önkormányzatok döntéshozói olyan állami megrendelésekhez juttathatják a romániai üzletkötésekben, szolgáltatások végzésében érdekelt magyarországi – zömmel Fidesz-közeli – cégeket, amelyektől eltekinteni épeszű politikus nem fog. Orbánékról pedig sokminden elmondható, csak éppen az nem, hogy nem ismernék a saját (cégeik) érdekei(ke)t, és valakinek a „szép szeméért” veszni hagynának zsíros(nak remélt) szerződéseket. Még ha azt a valakit Tőkés Lászlónak is hívják... Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 29.[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]Hoffmann Rózsa nem tudja, mit beszél Egyre elviselhetetlenebb terhek Aczél Endre, Népszabadság Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené. Először is egységes Kárpát-medencei tudástér csak akkor létezhetne, ha abban a bizonyos egységesülő „tudásban” a magyarság osztozna a Kárpát-medencét belakó többi néppel: szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, szerbekkel, sőt talán horvátokkal, szlovénokkal, osztrákokkal is. A Kárpát-medence nem a miénk. Minden olyan referencia, amelyik összeköti ennek a földrajzi térségnek a létét a magyarsággal, de/és csak azzal, a közel száz éve nem létező történelmi Magyarország továbbélésének illúzióját kelti vagy épp a „Kárpát-Duna-Nagyhaza” irredenta szlogenjét idézi föl. Létezett „egységes Kárpát-medencei tudástér” a dualizmus idején, csak akkor és ott az egyenlő volt a nemzetiségek nyelvének, kultúrájának, iskolázásának elnyomásával, a magyar kultúrfölény hirdetésével. S mint ilyen, halálra volt ítélve. De nem is ezzel van bajom igazán. Hanem az államtitkár asszonynak azzal az ábrándjával, hogy ami majd a magyar közép- és felsőktatási reformban megvalósul, az egyenest átszivárog a határon túlra, s ott, ahogyan Hoffmann Rózsa fogalmazott, éreztetni fogja a hatását. Ez annyit jelent, hogy Romániában, ahol Hoffmann szónokolt, olyan irányt vesznek a dolgok, amilyeneket az Orbán-kormány megszab nekik. Tartok tőle, a szónok nem egészen volt tisztában azzal, hol van. A romániai (és kiterjesztőleg: szlovákiai, szerbiai, ukrajnai) tanügy az ottani parlament kezében van. Bármilyen fokon újuljon is meg Hoffmann kezén a magyar pedagógia, annak tovasugárzó hatása csak akkor lesz, ha azok a parlamentek is úgy akarják. Ami súlyosabb: Hoffmann-nak tudnia illett volna arról, hogy a román parlament a Fidesz-kormány által nagyon nem szeretett RMDSZ sokéves, kitartó harca eredményeképp elfogadott egy oktatási törvényt, amely (ha szeptember 15-én valóban életbe lép) a magyar kisebbség régi követeléseit teljesíti: 1. a magyar tannyelvű iskolákban a történelmet és a földrajzot magyarul tanítják – idővel majd erdélyi magyar szerzők műveiből; 2. az „államnyelv”, a román ugyanezekben a tanintézetekben tanítható idegen nyelvként is; 3. megvalósul az anyanyelvi szakoktatás (nagyon fontos!); 4. megkapják a normatív támogatást a magyar tannyelvű egyházi és magániskolák is. Az RMDSZ, a román parlament nagy lépést tett afelé, hogy az államtitkár asszony által megjelölt célkitűzés, az egy tömbben vagy szórványban élő magyarság anyanyelvi kultúrájának erősödése megvalósulhasson. Ő viszont nem létező magyarországi pedagógiai reformokra hivatkozik. Igaz, még a politizáló magyar közvélemény se tud arról, hogy az RMDSZ a román politika színpadán – ahol Hoffmann statisztaként sincs jelen – mit ért el. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 29.SérelemlistaVeszélybe került a kolozsvári Kétágú templom, időközben pedig negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól – csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről, a csaknem nyolcezer egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatásának vontatottságáról, az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése körüli bizánci gáncsoskodásról, a magyar megyék megszüntetéséről szóló komédiáról, a kisebbségi törvény megszavazásának elodázásáról, a szoborgyalázásokról, az emlékműrongálásokról, a házsongárdi temető háborgatásáról, az állami magyar egyetem ordító hiányáról, a polgármester által lebontásra ítélt marosvásárhelyi Kós Károly-épületről, a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványról, az egykori Securitate magyarok körében (is) kifejtett mai aktivitásáról, a székely és partiumi önrendelkezés esélytelenségéről, a kulturális autonómia halogatásáról, a népszámlálási trükkökről, Székelyföld elrománosításáról, a kormánytag Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikertelenségéről, a brüsszeli Székelyföld-iroda elleni ágálásról, románok magyarellenes masírozásáról, de a felsorolást helyszűke miatt kénytelen vagyok berekeszteni. Amikor az elmúlt napokban átautóztam egykori Tündérkertünkön, megpróbáltam száműzni e sérelmeket a gondolataimból. Hadd legyen pihentető az utazás, a fenyőillat, a transzilván táj. Csucsa környékén már éppen Ady és Goga barátságát kezdtem elirigyelni, amikor kénytelen voltam rádöbbenni, nemcsak a magyarellenes intézkedések szaporodtak el, de egyik évről a másikra egész dombok, hegyek, erdők tűnnek el a Kőrös, a Maros vagy az Olt folyása mentén. Kavicsbányákban porladnak el a kárpáti bércek, számlálatlanul lopják a fenyőt, a bükköt, a tölgyet, a követ éjszakánként nyugodtan alvó tolvajok, s mialatt Románia többi része megállíthatatlanul fejlődik, Erdélyben az elmúlt húsz évben kiépült ötven kilométernyi autópálya, a székelyföldi települések infrastruktúrája háborús időket idéz, s az emberek többsége jövőkép nélkül botladozik a mindennapi betevőért. A múlt hét végén véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik eszmecseréjének előadói kifejtették: a román pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni, ráadásul a romániai „politikai kártyajátékban” mindig a magyarok a Fekete Péterek. A romániai „ügyeletes ellenzék” mindig keményebben játssza ki a magyar kártyát, mint a hatalmon lévők, ráadásul szociológiai felmérések igazolják a román társadalomban szunnyadó, magyarokkal szembeni elutasítást. Miután az előadáson az is elhangzott, hogy Románia és Magyarország viszonya nem vonatkoztatható el az erdélyi magyarság helyzetétől, kénytelen vagyok a fentebb csak nagy vonalakban összefoglalt sérelemlistára mutatni és megállapítani: az elmúlt húsz év mindenképp, de az azt megelőző évtizedek is azt bizonyítják, Románia képtelen megbecsülni a Trianonnal ölébe hullajtott Erdélyt, az ott élőket, a transzilvanizmus értékeit. A jelek szerint Bukarestnek csak az erdélyi altalaj és a térség különböző erőforrásai a számottevők, míg a románokból a mindennél erősebb birtoklási vágy (és az orvul szerzett zsákmány miatti lelkiismeret-furdalás) csalja elő a magyarellenességet. E támadásokat azonban tovább tűrni nem lehet. Az eddigi viszonyrendszer (az Európai Unió, a NATO) nem bizonyul elegendőnek a románok észre térítéséhez, de ősszel Traian Basescu államfő Budapestre látogat. El kell mondanunk neki: többé nem vagyunk Fekete Péterek! Melyik nemzet visel még el ennyi sérelmet? Magyar Hírlap 2011. július 30.Egyesültek a vitézi rendekEgyesült a három legnagyobb magyarországi vitézi rend a honvédelmi minisztérium Hadtörténeti intézetének dísztermében tegnap. Az egyesülési elhatározásról, valamint együttműködésről szóló megállapodást Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend elnök-főkapitánya, Vad László, a Vitézi Rend Kárpát-medencei Kormányzóságának rendi kormányzója, illetve Szlavniczai Sándor Ervin, a Horthy Miklós Vitézi Rend Alapítvány alapító törzskapitánya és Ajtós József László főkapitány-helyettes írta alá. Molnár-Gazsó János kifejtette: "Amint nemzetünk, úgy a vitézi rend is megosztott volt hosszú éveken át. Pedig mindenkinek tudnia kell, hogy Horthy Miklós kormányzó egy vitézi rendet alapított. Egyet, ám olyat, amely az 1918 utáni rendkívüli nehéz időkben képesnek bizonyult nemzeti keresztény szellemiséget képviselni, és új nemzetépítő munkát végezni, a magyar nemzet és haza érdekeit szolgálni. S ezeken van a hangsúly ma is. Úgy gondolom, hogy 2011-ben is időszerűek ezek a feladatok, tehát nekünk, vitézeknek ezekre az aktualitásokra kell összpontosítanunk – nemcsak szavakban, hanem minden megnyilvánulásunkkal." Hozzátette: "példát kell mutatnunk hazánk minden polgárának! Mivel a megosztottság mindig idegen érdekeket szolgál, nekünk az összefogásra kell koncentrálnunk, ezzel és rugalmassággal, tárgyilagossággal komoly eredményeket érhetünk el... Hiszen nagy feladatok előtt állunk! S nekünk ehhez méltóan kell viselkednünk, cselekednünk, mivel nem pusztán hagyományőrző vitézi rend vagyunk, hanem katonai is. Megvallom, egy élő, tevékeny vitézi rendet szeretnék, amely motorja lehet a nemzeti keresztény erőknek, és hazánk megerősödését szolgálja." (Szekeres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 30.HírsalátaELÍTÉLTETNÉK TŐKÉST. A szocdemek arra kérik a külügyminisztériumot, fogalmazzon meg hivatalos álláspontot Tőkés László EP-képviselő kijelentései kapcsán. Tőkés azt mondta Tusnádfürdőn, hogy Romániának meg kell adnia a trianoni szerződésben is szereplő területi autonómiát, s bocsánatot kellene kérnie a magyarság ellen eddig elkövetett atrocitásokért. Ezt a szocdemek, de nem csak ők, a román állam elleni támadásnak tekintik. (Paprika Rádió) FUNERIU ÚJABB ZSENIÁLIS ÖTLETE. Jegyeik alapján három – gyenge, közepes és nagyon jó – kategóriába osztaná a diákokat az oktatási minisztérium. Az ötlet a katasztrofális eredményekkel végződő érettségi vizsgát követően pattant ki a tárca vezetőségének fejéből. A rendszert már idén bevezetnék. Az intézkedés célja megakadályozni a tanárokat abban, hogy jó jegyet adjanak azoknak a diákoknak, akik erre nem szolgáltak rá. A tanulók képességeinek értékelése már zsenge kortól, első osztálytól megkezdődne. (Realitatea) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 30.A városháza könyvkiadót hoz létreSepsiszentgyörgy Kiadó néven saját könyvkiadót hoz létre a megyeszékhelyi önkormányzat. Az erre vonatkozó határozatot csütörtöki tanácsülésén fogadta el a képviselői testület. Nicolae Ivan kétnyelvű megnevezést javasolt, ezt Antal Árpád András polgármester elutasította, mondván, megvan már a szükséges jóváhagyás, és amennyiben román nyelvű könyvet kíván kiadni a városháza – egyelőre nincs ilyen szándék –, kezdeményezik egy román nyelvű kiadó létrehozását is. A városháza ugyanis három, az 550. évfordulóhoz kapcsolódó magyar nyelvű kötetet akar megjelentetni, csíkszeredai mintára ezért döntöttek saját könyvkiadó mellett. Rodica Pârvan szavazás előtt kijelentette, az az érzése, hogy ez egy "kis agyafúrtság", végül tizenkét támogató szavazattal, két ellenkezéssel és két tartózkodással elfogadták a tervezetet. (mózes) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 30.Soros négy legdurvább húzásaÜgyfelei számára bezárja alapját, de befolyását vélhetően megőrzi Soros György, a világ egyik legismertebb befektetési guruja. Cége ellentmondásos megítélésű húzásairól is ismert, számlájára írják a világ egyik legerősebb devizájának összeomlását, egy egész régió megroggyanását, nemrég még az OTP elleni támadása miatt is megbüntette a magyar pénzügyi felügyelet. Befektetési alapjának bezárása – azaz külső befektetők nélkül működteti tovább – aligha jelenti azt, hogy a magyar szrámazású amerikai üzletember teljesen visszavonul az üzleti élettől. A Soros Fund Management (SFM) alapkezelő a befektetési piac egyik meghatározó szereplője marad, hiszen az általa kezelt 25 milliárd dolláros vagyon nagy részét már eddig is a családi befektetések tették ki. A néhány napon belül 81 éves Soros Quantum nevű alapja és az SFM elnökeként szinte egyedülállóan sikeres befektetési politikát folytatott az elmúlt csaknem negyven évben. A befektetőinek átlagosan 20 százalékos (2007-ben 30 százalék fölötti) éves hozamot termelő alap még a válságos 2008-ban is képes volt pluszban zárni, és jelenleg is rekordernek számít az ügyfeleinek összesen megkeresett 35 milliárd dollárral. Igaz, 2011 első felében már hatszázalékos mínuszt termelt. A sikerek hatására a saját bevallása szerint döntései során gyakran az ösztöneire hallgató Soros Györgyöt és cégét, ha nem is lengte körül a tévedhetetlenség mítosza, de sokan követték az általa mutatott irányokat. Emlékezetes eset volt 1993 májusában, amikor az alap 400 millió dollárnyit vett a legnagyobb amerikai aranybányászati cég papírjaiból, mire a befektetők tódulni kezdtek az aranypiacra, napok alatt kétéves csúcsra hajtva fel a fém árát. 14,5 milliárd dolláros vagyonával a Forbes listáján a 46. leggazdagabb emberként szereplő Sorosról kialakult kép ugyanakkor a világ több országában sokkal közelebb áll a veszélyes spekulánséhoz, mint a sikeres üzletemberéhez. Ellentmondásos üzleti húzásainak némelyikét – négyet a továbbiakban ismertetünk – a mai napig emlegetik, elsősorban Európában és Ázsiában. A font bedöntője Soros számlájára írják az 1992. szeptember 16-i "fekete szerdát", a brit font összeomlásának napját. Soros alapja akkor arra számított, hogy mivel a fontot túlértékelten léptették be az Európai Árfolyamrendszerbe (ERM), a szigetországi gazdaság recessziója közepette a brit pénzt előbb-utóbb le kell értékelni. Ezért hatalmas összegben épített ki úgynevezett short pozíciót a font ellen. Ez a devizapiacokon és a tőzsdéken egyaránt ismert fogalom azt jelenti, hogy valaki általa még nem birtokolt, csak később – és reményei szerint olcsóbban – megvásárolandó eszköz eladásáról állapodik meg. Az üzletember jól kalkulált: a font árfolyama szeptember 16-án hatalmasat esett, a Soros Fund pedig 1,1 milliárd fontot kaszált. Noha formailag egy szokványos ügyletről volt szó, a felhasznált pénzmennyiségnek az árfolyam mozgatására alkalmas nagysága miatt Sorost a font bedöntőjeként kezdték emlegetni. Ahogy a Telegraph írta tíz évvel a történtek után: a briteknek szükségük volt valakire, akit hibáztatni lehetett. Az események hatására egyébként Nagy-Britannia kilépett az ERM-ből. Soros két hónappal később a Timesnak adott interjújában azt mondta, bizonyára cége volt a legfontosabb tényező a font piacán a fekete szerda előtti napokban. Short-botrány Ázsiában Hasonlóan alakult Soros szerepe az 1997-es délkelet-ázsiai gazdasági krízisben. Akkor is a helyi pénzek (elsősorban a maláj ringgit és a thai baht) gyengülésére játszva shortolt, és nyert. Az érintett országok vezetői – feltehetően saját felelősségüket is kisebbítendő – ezt később úgy interpretálták, hogy Soros és a hozzá hasonló spekulánsok robbantották ki az egész térséget sújtó válságot. Érvelésük alapja az volt, hogy a short tranzakciók a kritikus tömeget elérve képesek önbeteljesítő jóslatként működni. Kétségtelen, hogy többek között ugyanebből a megfontolásból a shortolást több országban betiltották már. Soros 1998-ban megjelent, A globális kapitalizmus válsága – Veszélyben a nyílt társadalom című könyvében teljesen megalapozatlannak nevezte a vádakat, mondván, a short pozíciókat nagyon hosszú, hat hónaptól egy évig terjedő időre nyitották. "A válság alatt, illetve a megelőző hónapokban egyáltalán nem adtunk el ringgitet, ellenkezőleg, amint gyengülésnek indult, vásárolni kezdtük" – írta, hozzátéve, hogy még túl korán is kezdtek a vásárlásba, elszalasztva ezzel a nyereség jó részét. Az üzletemberrel leginkább kritikus politikus, az 1997 előtt kimondottan sikeres Mahathir Mohammed maláj miniszterelnök egyenesen zsidó világ-összeesküvésben való részvétellel vádolta meg az apai ágon zsidó származású Sorost, mondván, a régió muszlim többségű országait tekintette célpontnak. A felek végül 2006-ban egy Kuala Lumpur-i konferencián békültek ki. Bennfentes kereskedés Tulajdonképpen máig sem zárult le Soros harmadik, nagy port felvert ügye, a francia Société Générale Bank részvényeinek adásvétele. 1988-ban Soros tudomást szerzett róla, hogy egy befektető a bank ellenséges felvásárlására készül (ez a menedzsment hozzájárulása nélküli befolyásszerzést jelenti). Pár nappal később a Soros Fund 95 000 SocGen-részvényt vásárolt, majd haszonnal adott túl rajtuk. A francia hatóságok 1989-ben bennfentes kereskedés gyanújával vizsgálatot indítottak, és 2002-ben elmarasztaló ítélet született, amelyet Soros fellebbezése után a legfelsőbb bíróság megerősített. Sorost nem a kétmillió eurós büntetés érintette a legérzékenyebben, hanem a befektetői hírnevén esett folt. "Ez az ítélet ajándék az ellenségeimnek. A jó hírem a tét" – idézte őt a New York Times. Aligha véletlen, hogy míg a fenti két elhíresült short-üzletről honlapjának Gyakori kérdések rovatában megosztja a saját verzióját, a SocGen-ügyről egy szót sem ejt. 2006-ban arra hivatkozva, hogy az eltelt idő hossza miatt Franciaországban nem volt lehetőség méltányos eljárásra, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A strasbourgi testület még nem hozott döntést. Célpont az OTP A Soros Fund Managementet két éve Magyarországon is megbüntették. Majdnem félmilliárd forintos bírságot szabott ki rá a pénzügyi felügyelet a 2008. október 9-i tőzsdei kereskedés végén az OTP papírjaival végrehajtott ügylet miatt. A felügyelet megítélése szerint a 251 000 részvénnyel végrehajtott shortolás célja a részvény árfolyamának leszorítása volt (az OTP a kereskedés végén több mint kilenc százalékot zuhant). Soros György akkor azt nyilatkozta, hogy az alap működését már nem ő felügyeli. Leszögezte, hogy személy szerint nem kötött volna üzletet az OTP részvényeinek árfolyamcsökkenésére, és őszintén sajnálja, hogy az SFM így tett. A cég ettől függetlenül megtámadta a PSZÁF határozatát, ám veszített a legfelsőbb bíróságon is. Az utóbbi évtizedben az SFM stratégiáját alapítója tudatosan módosította. A kitűzött éves hozam 30-ról 15 százalékra csökkent, ennek megfelelően a befektetések óvatosabbak lettek, az egykor a New York Times megfogalmazása szerint is agresszív spekulánsnak számító Soros módszerei sokat változtak. (az origo.hu nyomán) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 30.Kincsünk: a szóAz okcitánról Franciaországot többnyire egynyelvű, egynemzetiségű országként ismerte a világ, és mi is a közelmúltig, ám kiderült a nagyvilág számára, hogy erről szó sincs, és nem csak azért, mert a gyarmatokról áttelepedett színes bőrűek száma ugyancsak elszaporodott az országban. Élnek itt őslakosok is nem kis számban, akiket a francia állam igyekszik letagadni, beolvasztani, az országot egynyelvűvé tenni, ami nagyrészt sikerült is neki, és ez külpolitikájában is érvényesült, aminek ékes bizonyítéka Trianon, vagy hivatalos nevén az 1920-as trianoni békekötés. A legnagyobb lélekszámú közösség az okcitánoké, akiknek nyelve az okcitán. Hagyományos neve – provanszál nyelv (okcitán nyelven occitan franciául occitan vagy langue d’oc) –, Dél-Franciaországban több dialektus formájában élő újlatin nyelv, amely a nyugati újlatin nyelvek iberoromán csoportjába tartozik. Leginkább a Spanyolországban beszélt katalán nyelvhez áll közel, amellyel együtt a nyelvészek nézete szerint dialektális kontinuumnak is tekinthető. Az okcitán elnevezés onnan ered, hogy a középkori dél-franciaországi dialektusokban, vagyis nyelvjárásokban az igenlést az oc szóval fejezték ki, míg az északi nyelvjárásokban az oil szót használták; az előbbi dialektusokból fejlődött ki az okcitán nyelv, az utóbbiakból alakult a későbbi francia nyelv. Az okcitán nagy kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban. A középkorban a trubadúrok okcitánul dalolták balladáikat, verseiket. A nagyobb újlatin nyelvekbe, mint például az olasz és a spanyol, számos szó került be az okcitánból. A középkorban az okcitán irodalmi élet központja a történelmi Provence tartomány volt, ezért is nevezik hagyományosan provanszál nyelvnek. Ugyanakkor a szó szoros értelemben vett provanszál nyelvjárás csak az okcitán egyik területi nyelvváltozata. Az okcitánnak hivatalosan – a Spanyolországban beszélt aráni nyelven kívül – nincs sztenderd, azaz egységes irodalmi változata, de facto a déli lengadocian dialektust tekintik elfogadottnak. Az okcitánnak három fő dialektuscsoportja van, ezen belül összesen hét nyelvjárást beszélnek. A nyelvjárások főleg hangtanilag különböznek egymástól: míg az északiak a franciához, a déliek, illetve a gascogne-i és aráni a katalánhoz és a spanyolhoz áll közelebb. A tulajdonképpeni okcitán nyelvjárás, a lengadocian távolodott el legkevésbé a latintól. A gascogne-i és a Spanyolországban beszélt aráni dialektusban erős a baszk–aquitaniai őselem hatása, így egyes mássalhangzókat teljesen másképp ejtenek, mint a többi nyelvjárásban. Éppen ezért a gascogneit és aránit sokszor külön nyelvnek is tekintik. Tehát elképzelhető ezek alapján az a bábeli zűrzavar, ami Franciaország nyelvi világát jellemzi. A francia irodalmi nyelv általános alkalmazása teszi lehetővé az egymás közti kommunikációt. Itt jegyezném meg, ez jellemző egész Nyugat- Európára, az Egyesült Királyságtól, Németországon keresztül Olaszországig el. A kis fejedelemségek egyesítése szükségessé tette az egységes nyelv kialakítását, így születtek meg az irodalmi nyelvek többnyire a felvilágosodást követően, amelyeket ma is használnak minden országban. A magyarban nincsenek ilyen nagy eltérések a nyelvjárások és az irodalmi nyelv között, ezért kissé felfoghatatlan számunkra, hogy a porosz nem érti a bajort, vagy a toscanai a nápolyit stb. De gondoljunk csak Barnard Shaw Pygmalionjára, vagy a belőle készült My fair lady-re, s mindjárt érthetőbb lesz a dolog. Kabók István vajdasági kisebbségi előadó Bejártam Nyugat-Európa kisebbségi vidékeit (1995. II. 18.) című feljegyzéseiben írja: "Az okcitánok – évszázadokon keresztül – megszokták, hogy a francia állam keretei közt éltek, a franciákat nem tekintették megszállóknak. A nagy polgári forradalmat követően, amikor megindult a franciásítás, komoly ellenállás nem bontakozott ki. A franciák kigúnyolták az okcitánok nyelvét, amolyan vidéki tájszólásnak kiáltották ki, és ezt maguk az okcitánok is igazságként fogadták el, szégyelleni kezdték anyanyelvüket. Még e század elején is tilos volt a francia iskolában bármely nemzetiség nyelvét beszélni, mert azért büntetés járt – leggyakrabban verés –, de az sem volt ritka, hogy jármot tettek a gyermek nyakába, ezzel is azt sugallva, hogy az, aki nem franciául beszél, az ökör, ezt ki is mondták! A legnagyobb rombolást mégis a televíziós korszak hozta. Franciaországban ma is törvény tiltja az ország nemzetiségi térképét tankönyvben ábrázolni. Az iskolai tananyagból – főleg a történelemből – a gyermek sohasem tudhatja meg, hogy Franciaország soknemzetiségű állam volt, és hogy még ma sem egynemzetű. Még az okcitán mozgalom aktivistái is szomorúan közölték velem, hogy ami az ő népüket illeti, az elfranciásítás már megfordíthatatlan, befejezett tény." Legalábbis meggondolkoztató számunkra az okcitán nyelv sorsa, ha tekintetbe vesszük, hogy a nyelvet beszélők száma ma is 4.500.000 Franciaország, 50.000 Olaszország és 5.500 Spanyolország területén. Egy közepes ország lélekszámát kitevő népesség. Kuti Márta. Népújság (Marosvásárhely) 2011. július 30.Veszélyben a magyar orvosképzésMár csak az RMDSZ politikai befolyásának köszönhetően lehetne megakadályozni azt, hogy ne lépjen érvénybe a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által elfogadott egyetemi charta, ami hátrányosan érinti a magyar tagozatot. Az új charta szerint a magyar tagozatot még azok a jogok sem illetik meg, amelyekkel eddig rendelkezett. Csendes tiltakozást helyezett kilátásba tizenkét európai fővárosban a román nagykövetségek előtt a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület, amely a MOGYE magyar tagozatát ért diszkriminációra kívánja felhívni a figyelmet. Ádám Valerián, az egyesület titkára az MTI-nek elmondta: a tiltakozásra azt követően kerül sor, hogy az egyetem román többségű vezetősége több olyan döntést hozott, amelyek hátrányosan érintik a magyar tagozatot. A romániai magyar orvosokat és egyetemi oktatókat tömörítő civil szervezet főként azt kifogásolja, hogy az egyetem román többségű szenátusa által elfogadott új egyetemi charta nem tartja tiszteletben az új oktatási törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a multikulturális egyetemeken a magyar tagozat főtanszékekbe/intézetekbe szerveződjön, vagyis az oktatás nyelve szerint különüljön el, és nagyobb döntési jogkörnek örvendjen. A magyar tagozat oktatói tüntetőleg kivonultak az egyetemi szenátusi szavazásról, de a testületben a régi charta szerint a román tagozat képviselői kétharmad arányban vannak jelen, így az megszavazhatta az intézmény új alapvető szabályzatát. A magyar tagozat képviselői szerint azonban így sem teljesen szabályosan zajlott a szavazás, mivel az egyik elhunyt román szenátusi tagot rendkívül rövid alatt helyettesítették új taggal, és nem tartották tiszteletben a szenátusba való beválasztás egyetemi szabályzat által rögzített procedúráját. Nagy Örs, az egyetem rektorhelyettese a Krónika című napilapnak elmondta: az új egyetemi charta visszalépést jelent, hiszen rosszabb, mint a régi. Egyrészt a magyar tagozatnak nem biztosít döntéshozatali jogot, másrészt az új oktatási törvény által lehetővé tett tagozatalakítási lehetőséget startból kizárja. Ádám Valerián közölte: a tervek szerint a román nagykövetségek előtti tiltakozás egyidőben zajlik majd az európai fővárosokban augusztus 11-én romániai idő szerint este hét és kilenc óra között. Az egyesület Marosvásárhelyen is imával egybekötött tiltakozást tervez, de ezt az akciót egyelőre nem engedélyezte a helyi rendőrség. Az egyesület titkára szerint azért időzítették augusztus 11-re a megmozdulást, mert az oktatási minisztériumnak egy nappal korábban kellene jóváhagynia az új oktatási törvény szerint a romániai egyetemek által elfogadott új chartákat. Ádám Valerián szerint amennyiben a minisztérium visszaküldi a marosvásárhelyi egyetemnek a kifogásolt szabályzatot, elállnak a tiltakozástól. Az egyetemi charta ellen foglalt állást Markó Béla miniszterelnök-helyettes is, aki Daniel Funeriu oktatási miniszterrel korábban folytatott tárgyaláson kifejtette: a szaktárcának nem kellene jóváhagynia a szabálytalanul elfogadott dokumentumot. Szabadság (Kolozsvár) 2011. július 30.TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak. A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya. A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan. A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek. A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató. Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet. A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe. A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak. Az erdélyi magyarok nem érdeklik. Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben. Az erdélyi magyarok nem érdeklik. Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel. A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.) De ez még mind semmi. A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se. De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek. Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete. Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet. Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs. Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.) Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja. Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk. A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt. Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben. Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát. A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)... A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét. Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása. Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne! Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas. Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében. Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban. Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság 2011. július 31.Andrei Pleşu: Băsescu ne tiszteli az értelmiségetTraian Băsescu pragmatizmusának köszönhetően hamar ráérzett arra, hogy csak előnye származhat abból, ha értelmiségiekkel veszi körbe magát, mondta Andrei Pleşu egy interjújában. A volt elnöki tanácsadó szerint az államfő nem felejtette el, hogy 2004-ben Adrian Năstasevel szemben az értelmiség segítette hatalomra, azonban a szellemi elittel való együttműködése nem saját meggyőződéséből, hanem szigorúan politikai haszonelvűségből fakad. Băsescu semmiféle szimpátiát és tiszteletet nem táplál az értelmiség iránt, fűzte hozzá az egykori bizalmas. Andrei Pleşut 2004 decemberében nevezte ki Traian Băsescu elnöki tanácsadónak, tisztségéből 2005 májusában mondott le. (antena 3) Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
