Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 466 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 451-466
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2012. október 5.

Ne szólj szám, nem fáj fejem
Egy érdekes névsor: Becsek-Garda Dezső, Sógor Csaba, néhai Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly. Tegyük hozzá Csapó József volt szenátort, a Székely Nemzeti Tanács alapító elnökét, a legelső székelyföldi autonómiastatútum kidolgozóját.
A listán levőknek két közös nevezőjük van: a székelyföldi autonómiastatútum elfogadását javasolták a román törvényhozásban, és jelenleg egyikük sem tagja Románia parlamentjének. Gondolom, ez a „véletlen” egybeesés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a román felsőházban a 9 RMDSZ-es szenátor közül a jelen lévő 5-ből (!) senki sem mert megszólalni a területi autonómia statútuma törvénytervezetének szeptemberi vitájában. A hősiesen rettegő romániai magyar képviseletünktől joggal kérdezhetjük: ha egy ilyen alkalommal nem próbálnak higgadtan, intelligensen érvelni a területi autonómia és decentralizáció felettébb hasznos voltáról, mit gondolnak, mikorra fog eljutni oda a román közgondolkodás, hogy belássa, erre szükség van, ez nemcsak a romániai magyaroknak, hanem valamennyi román állampolgárnak hasznára válna?
Itt volt az alkalom, hogy a Törvényhozási Tanács (Consiliul Legislativ) téves, az európai normákat és a román alaptörvényt félrefordító, félremagyarázó érveit a nyilvánosság előtt megcáfolják. Idézhették volna az Európa Tanács 2003/1334-as számú határozatában foglalt rendelkezést, amely a Nemzeti Kisebbségek Védelmére Vonatkozó Európai Keretegyezményre hivatkozik. A keretegyezmény kimondja, hogy ,,a felek megfelelő intézkedéseket hoznak a gazdasági, társadalmi, a politikai és kulturális élet minden területén a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és a többséghez tartozók között teljes és tényleges egyenlőség előmozdítása érdekében.” Elmagyarázhatták volna, hogy az idézett passzus, valamint az Európa Tanács 1993/1201-es számú ajánlása sem támasztja alá a Törvényhozási Tanácsnak azt a véleményét, miszerint az európai intézmények nem támogatják az aszimmetrikus régióknak mint államon belüli entitásnak etnikai alapon való létrehozását.
Megszoktuk, hogy legalább a választási kampányok idején az RMDSZ az autonómiával kampányol, rábiggyesztve az aradi Szabadság-szoborra az „Együtt az autonómiáért!”, avagy az „Autonómiát Székelyföldnek!” jelszavát. Mindenkori kampánytémájuk és az RMDSZ programjába foglaltak ellenére semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy a székelyföldi autonómiastatútum vitájában hallgattak, mint a csuka. Ráadásul főtitkári gőggel büszkén bevallották azt, hogy 22 évvel az RMDSZ létrehozása után még mindig nincs a szervezet által kidolgozott és felvállalt autonómiastatútum. Kovács Péter a Krónikában azt fejtegette, hogy „koalíció, partneri viszony kell a többséggel és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható”.
A nyilatkozó tehát egyetért az autonómiastatútum elutasításával, mivel az „nem elfogadható”, ugyanakkor szorgalmazza a bármi áron való koalíciókötést azzal a Szociálliberális Unióval (USL), amelyik elsősorban magyarellenes retorikájával került hatalomra, és azonnal visszavonatta az általa megbuktatott kormánynak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására vonatkozó határozatát. Victor Ponta miniszterelnök marosvásárhelyi tárgyalásain egyértelműsítette, hogy továbbra sem ért egyet a tanügyi törvény által előírt önálló magyar főtanszékek létrehozásával. Ennek ellenére az RMDSZ politikai alelnöke azzal dicsekszik, hogy ellenzékből is létrehozták a „magyar karokat”, noha a frissen módosított chartával egyelőre még magyar főtanszékeket sem hoztak létre! A MOGYE szenátusának szeptember 28-i óvatos meghátrálását elsősorban a magyar tanerők és diákok kiállása, az RMOGYKE és a szülők tüntetései, a plágiumbotrányok, valamint a nemzetközi odafigyelés idézte elő.
Az RMDSZ csúcsvezetése által áhított koalíciókötéssel kapcsolatban elmondhatom,  sohasem állítottam és most sem állítom, hogy ab ovo nem szabad kormánykoalíciót kötni. Ugyanakkor igencsak vitathatónak tartom azt, hogy ha törik, ha szakad kormányra kell kerülni azért, hogy mintegy 200 ember jó állást kapjon annak árán, hogy cserébe feláldozzák a romániai magyarság hosszú távú megmaradását, gyarapodását. A magyarfalókkal való koalíciónak külföldön az lenne az olvasata, hogy a romániai magyarság helyzete kifogástalan, az RMDSZ pedig régi jó szokásához híven nem kritizálná azt a kormányt – bármit is tesz –, amelynek haszonélvezője.
A lista másik tanulsága: az RMDSZ mindenkori csúcsvezetése sosem védte meg azokat, akik határozottan képviselték a magyar közösség érdekeit, és ezáltal magukra vonták a többségiek haragját. Példaként említem Király Károly, Tőkés László és néhai Pálfalvi Attila tanügyi államtitkár esetét. Úgy néz ki, hogy a gyászos tradíció folytatódik, mert a csúcsvezetés minden további nélkül rábólintott arra, hogy a magyar oktatás érdekeit karakánul és profi módon képviselő Dr. Szabó Béla profeszszort román követelésre ne válasszák meg a magyar oktatásért felelős rektorhelyettesnek.
Ha beleegyezünk abba, hogy a magyarság képviseletével szemben vétójogot gyakoroljon az ultranacionalista román szenátus, előbb-utóbb kizárólag csak rommagyarok „képviselhetik” érdekeinket a MOGYE szenátusában is. Jellemző, hogy a MOGYE törvénytelenül, érvényes charta nélkül megválasztott szenátusában bennmaradtak a sztrájktörő „magyarok”, illetve továbbra is megmarad a szenátusban a kétharmados román többség, amelyik a jövőben is bármilyen törvénytelen, magyarellenes döntést meghozhat.
Mit sem számít az, hogy a képviseleti demokrácia alapelvei szerint a „multikulturális” egyetem szenátusában érvényesíteni kellene a paritás elvét, vagy legalább az etnikai arányosságét. Ez a faramuci helyzet még messze nem oldotta meg a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés helyzetét, éppen csak kimozdította a holtpontról. A választások után derül ki, hogyan is áll a magyar oktatás helyzete, mennyire fogják betartatni a 2011/1-es számú tanügyi törvény 135. szakaszának rendelkezéseit.
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd
Krónika (Kolozsvár)

2012. október 5.

SZKT, vagy amit akartok
Markó Béla volt RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) zilahi ülésén arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a kommunista zsarnokságból nemrég kilábalt országunkban aggasztóvá válik a visszarendeződés veszélye.
Tudjuk, hogy mit jelent ez, de ha nem tudnánk, akkor se reménykedjünk, ők majd megmondják. (Mi az, hogy majd? Most!) Világosan, feszes logikával, íme: ha veszély van, akkor félni kell – vagy legalábbis nem árt óvatosnak lenni –, gyanakvónak és bizalmatlannak kell lenni mindenkivel és mindennel szemben, ami újszerű. Össze kell zárni, szól a figyelmeztetés, képileg és fogalmilag pedig: juhnyáj viharban, esetleg hadi alakzat, kinek melyik tetszik. Csüggedni persze nem kell, mert nekünk, romániai magyaroknak van egy szövetségnek álcázott politikai pártunk, az egységes és oszthatalan RMDSZ személyében, az erő tehát velünk van, nem hagy el minket... soha!
Az egyetlen és kizárólagos politikai képviseletünk megvéd minket. Kiktől is? Mindenekelőtt az MPP-től és az EMNP-től – ez a kissé meredek, de alig meglepő, frappáns válasz Kelemen Hunor éppen regnáló RMDSZ-elnök szájából hangzott el. Ha megkérjük a romániai magyarság állatorvosát, hogy fejtené ki ezt részletesebben, akkor vélhetően jön az unos-untiglan ismételgetett duma: viszályt akarnak szítani köztünk, acsarkodó szekértáborok ádáz gyűlöletét exportálja az anyaország romlott politikai elitje az erdélyi tündérkertbe, ahol minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve mindaddig, míg ezek a mesterséges alakulatok létre nem jöttek. (Persze, ki lehet ezt fejteni hosszan „orbánozva” is, de nem érdemes!) Az én olvasatomban a helyes értelmezés így hangzik: ők, politikai képviseletünk felkent papjai megóvnak minket a belső ellentétektől, a szóváltástól, a nyilvánosság előtt zajló politikai cirkusztól (értsd politikai vita), az érvek és ellenérvek ütköztetésétől, a választott képviselőink elszámoltatásától, sőt, ha kell, megvédenek minket saját magunktól is. Mert a romániai magyar választópolgár védelemre szorul, önmagában életképtelen, éretlen, tudatlan és naiv, egyszóval elesett, olyan, aki a bölcs, tapasztalt és jól értesült előljáróira kell, hogy hagyatkozzék, másképpen neki annyi.
Kelemen Hunor az RMDSZ új generációjához tartozik, de azért nem annyira fiatal, hogy ne élte volna át a ’89 előtti mostoha időket, tehát akárcsak Markó, nagyon is tudja, hogy mit beszél. Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és belelapoz a boldog emlékű kommunista pártsajtóba (másmilyen sajtó akkortájt ugye nem is volt), akkor ezt a gondolatmenetet, ezt a félelemkeltést, ezt az erőszakosan görcsös féltést és az azzal szükségképpen együttjáró, képmutató küldetéstudatot fellelheti ott is. Úgy tűnik tehát, a vészjelzés jókor jött: kísértet járja be Romániát, a kommunista visszarendeződés kísértete, hogy egy nagy klaszszikust parafrazáljak. Kedves romániai magyar polgártársaim, nem árt résen lenni!
Engedtessék meg nekem, hogy a zilahi SZKT szellemiségét Bibó István tekintélyével szegezzem szembe. A 20. századi magyar politikai gondolkodás talán legnagyobb alakját azért idézzük itt meg, mert ő valami olyasmit mondott, hogy a demokrácia „a nép uralma, közelebbről egy olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, ellen tudja őrizni, és ha kell, el tudja kergetni.” Nos, uraim, döntsék el maguk, teljesül-e ez a feltétel a romániai magyarságra vetítve? Fontolják meg, teljesülhet-e egyáltalán, ha nincs választási alternatíva. Bibó úgy látta, hogy demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a kritikától stb. Nála sokkal bölcsebb RMDSZ-es elöljárók viszont veszélyekről, védelemről és persze ennek nyomán egységről beszélnek. Csak ne lenne olyan ismerős ez az egész... Nincs miért szépítenünk a dolgot: a romániai magyarság politikai egypártrendszerben élt mindaddig, ameddig az RMDSZ lehetséges magyar váltópártjai meg nem alakultak. A „zilahi bölcsek” (sic!) ezt a korábbi áldatlan állapotot tartanák üdvösnek... Visszarendeződés? Az!
Félreértés ne essék, a fentebb idézettek nem azért igazak, mert Bibó mondta, hanem azért, mert különösebb szellemi erőfeszítés nélkül belátható, hogy nyilvános politikai vita nélkül egyszerűen nem létezik demokratikus politikai közélet. Ha a közügyeket nem lehet megvitatni az állampolgárok széles körű részvételével, akkor sem a képviselőink erényeit, sem azok hibáit nem láthatjuk. Nem tudjuk eldönteni, hogy kibe szorult politikai bölcsesség és kibe nem, nem tehetünk különbséget a magánérdekeit hajkurászó korrupt politikus és a közjót folyamatosan szem előtt tartó elöljáró között. Másfelől, ha elvakítanak minket a szenvedélyeink, a vágyaink és főként a félelmeink, akkor indulatosan ítélünk, nem pedig megfontoltan és mérlegelve.
Egyik esetben szavazunk, a másik esetben választunk. A kettő közti különbséget nem lehet eléggé túlbecsülni. Király András az SZKT-n erre is egyértelmű direktívát fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy az RMDSZ-nek nem választani, hanem szavazni kell elvinnie az embereket. Őszinte, de a romániai magyar választópolgárt lesújtó vélemény ez, azt feltételezi ugyanis, hogy a polgártársaink képtelenek önállóan gondolkodni és helyesen dönteni.
Egy közösség egészséges politikai ösztönei azon múlnak, hogy fel tud-e halmozni sok-sok évnyi hasznos politikai tapasztalatot. Ez pedig a maga során csak úgy lehetséges, ha tagjai minél szélesebb körben, folyamatosan, generációról generációra élhetnek politikai szabadságukkal, alkalmuk van arra, hogy a nyilvánosság előtt mérlegre tegyék véleményüket. Szabadon társulhatnak közös célok megvalósításáért anélkül, hogy ezekhez a kezdeményezésekhez valamiféle felsőbb szintű jóváhagyás vagy támogatás szükségeltetne. Egy valóban szabad és „egészségesen” működő politikai tér arról ismerszik meg, hogy a legegyszerűbb és legjelentéktelenebb polgár közérzete is jó, jövőképe pedig alapvetően derűs. Nos, elég csak körülnézni mindenkinek a saját környezetében, és nehéz szívvel ugyan, de gyorsan levonhatja a következtetést: sokan vannak, akik az ismerősök, családtagok, munkatársak közül az elmúlt 15–16 évben hagyták el az országot, még többen vannak viszont, akik itthon maradtak ugyan, de csalódottak, kiábrándultak, és teljes közönnyel viseltetnek a közügyek iránt. Pedig ezeknek az embereknek is voltak/vannak vágyaik, terveik és van a közösségi ügyekre vonatkozó véleményük, csak éppenséggel nem volt azokra kíváncsi eddig senki.
Az RMDSZ történelmi felelőssége elsősorban nem abban rejlik, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a kizárólagos hatalomhoz – noha egy demokratikus értékeket valló politikai alakulat már önmagában ezért is elmarasztalható. Hanem azért, mert immár tizenhat éve politikai kiskorúságban tartja a romániai magyarságot. Ez a közösségre nézve sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint az ellenséges többségi társadalom nyomasztó túlsúlya. A parlamenti választásokat előkészítő zilahi tanácskozás az elmúlt másfél évtized arroganciát és zavarodottságot elegyítő RMDSZ-ét vetíti elénk. Nem jó hír ez nekünk, politikai ellenfeleiknek, de talán még nagyobb csalódást keltő hír a romániai magyar választópolgárok számára.
Ilyés Szilárd A szerző tudományos kutató, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

2012. október 5.

Bemutatták Bodó Márta egyházi kötetét
A Fehér Holló sorozat legújabb kötetét, Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatta be a hétvégén a Világhírnév Kiadó Marosvásárhelyen. Az interjúkat és riportokat tartalmazó kötet egyházi személyiségeket, vagy ahogy Szabó Csaba, a sorozat ötletgazdája és a kiadó vezetője fogalmazott: egyházi VIP-ket sorakoztat fel.
A Keresztény Szó és a Vasárnap című katolikus lapok főszerkesztője olyan egyházi méltóságokkal beszélget el, mint Paul Poupard bíboros, a Vatikán Kultúráért felelős Pápai Tanácsának elnöke, Armand Puig i Tarrech, barcelonai biblikumtanár, John-Michael Botean, az amerikai román görög katolikusok püspöke, Nelson Viola, a nemzetközi Caritas lelkivezetője vagy Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek.
A kötetből nem hiányoznak a kimondottan magyar témák sem: Darvas Piroska segítő nővér Szent Ignác lelkiségéről mesél, Bereczki Szilvia az erdélyi egyetemi és ifjúsági pasztorációról beszél, a riport készítése óta elhunyt Erőss Rozália azt a második világháborús eseményt eleveníti fel, amikor férje a halálmenetből mentett ki egy zsidó nőt.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta: az embernek nem csak a rózsafűzért kell imádkoznia reggeltől estig, ennél sokkal többet kell tennie, amihez jelentős nyitásra van szüksége. A címmel kapcsolatosan a könyvet bemutató Simon Ilona újságíró kifejtette: az utolsó szót, a kommunikációt akár a szeretet szóval is be lehetne helyettesíteni.
„A hitről aligha lehet más fogalomra asszociálni, de a kötetbe beválogatott interjúk olvastán az emberben csendes meggyőződéssé érlelődik a gondolat, hogy a kultúra nem más, mint a remény, hogy érdemes írni, zenét szerezni, míg a kommunikáció mindenkoron valamiféle szeretet jele, a másik felé kinyújtott kéz” – fejtette ki a pályatárs. Könyvében Bodó Márta olyan emberekkel beszélgetett el, akik azt sugallják: ez a mai kor világába átemelt, átfogalmazott néhány szó meghatározhat egy egész emberi életet. Ahol az emberi kifejezés Simon Ilona szerint csupa nagybetűvel értendő.
Szucher Ervin

2012. október 5.

Magyar nyelvű szakoktatás Kolozsváron: 7 osztály 2014-től?
Egész Romániában felértékelődőben a szakmunkási státus
Az utóbbi két évtizedben háttérbe szorult a szakmunkásképzés Romániában, ezért a legtöbb szakmában egyre nehezebb utánpótlást találni a nyugdíjba vonulók helyébe. Éppen ezért az utóbbi időben felértékelődött az iparban, a szolgáltatásokban a „szakik” munkája. Ez magyarázza annak a projektnek a sikerét, amely tegnap zárult Kolozsváron, és amely során a kolozsvári Energetikai Szakkollégium illetve az Anghel Saligny Építőipari Szakkollégium végzős diákjai egy hónapon keresztül cégeknél dolgozhattak. Másfelől ugyancsak tegnap Horváth Anna kolozsvári alpolgármester kijelentette: városunkban hét olyan osztályra lenne szükség, amelyben magyar nyelvű szakoktatás folyik, miközben jelenleg csak három ilyen létezik, három különböző iskolában. Hozzátette: a civil szféra bevonásával már a 2014–2015-ös tanévtől kezdődően, egy épületben indulhatna be a hiánypótló magyar nyelvű szakoktatás Kolozsváron.
K. O., Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 5.

Történészek az 1848–49-es Aradról
Akit érdekel 1848–49, közelebbről Arad és környékének szerepe a forradalomban és szabadságharcban és elment a Csiky Gergely Főgimnáziumban tartott ma délutáni előadásokra, értékes és érdekes előadásokat hallgathatott meg.
Bevezetőként Király András tanügyi államtitkár – maga is történész, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke – az Aradi Magyar Napok keretében megrendezett történésztalálkozók történetéről szólva megemlítette: az 1999-es első után, amelyet a szabadságharc 150. évfordulója kapcsán rendeztek, a mostani a negyedik.
Elsőként Lehoczky Attila (Csiky Gergely Főgimnázium) Arad város polgáriasodásáról beszélt 1848-ig, a forradalom kitörésének évéig. Számos érdekes adattal illusztrálta, hogy – bár a város igazi polgári fejlődése a XIX. sz. második felében, vége felé bontakozott ki –, a kiindulópontnak tekinthető 1746-os évtől (Arad és Zaránd vármegyék összevonása Arad székhellyel) egy évszázad alatt 22 ezer lakosú, sok polgári intézménnyel és felépítménnyel rendelkező városként fogadta a forradalmat.
Dr. Bóna Gábor professzor (Miskolci Egyetem) a város és a vár 1848-as, a forradalom kitörésekor „rögzíthető” állapotából kiindulva tartott nagyon érdekes előadást az aradi erősség ostromairól, illetve ostromkísérleteiről, a szabadságharc aradi harcairól (a legjelentősebb az 1849. február 8-i összecsapás volt, amelynek során az Asztalos Sándor őrnagy és Bockó Dániel kormánybiztos vezette magyarok kiűzték a várost rabló Habsburg és szerb katonákat), végül a várőrségről készült érdekes összeírást is bemutatott.
Almási Gábor kisiratosi történelemtanár a világosi fegyverletétel körülményeiről, a szabadságharc utolsó csatáiról beszélt, előadásának második részében pedig a Kisiratoson 2009. augusztus 15-én a Szent György lovagrend hozzájárulásával felállított Világos-emlékműről és jelentőségéről beszélt, megállapítva: az életben tartja 1848 szellemét és lángját.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 5.

A magyar kormány szolidáris a Mikó-ügyben érintettekkel
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a kormány nevében szolidaritását fejezte ki csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében érintettekkel, valamint a református egyházzal.
Semjén Zsolt szerint nemzetközi fórumoknak is fel kell figyelniük a történtekre. „Nagyon komoly aggodalomra ad okot nemzetközi jogi szempontból is az, ami a romániai egyházi ingatlanrendezés során történik, és baljós előjelnek tekinthető” – mondta a miniszterelnök-helyettes egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón. Szerinte a történtek teljes bizonytalanságot keltenek, és nyilvánvalóan megfélemlítési szándék is van mögöttük. Hozzátette: alapvető emberi jogok sérülnek nemcsak a magyarság, hanem a vallásszabadság tekintetében is. A kereszténydemokrata politikus azt mondta: nemzetközi fórumoknak is fel kell figyelniük erre a jelenségre. Mint kifejtette, bízik abban, hogy az a politikailag „heveny szituáció” valahogy nyugvópontra jut, és azokat, akik törvényesen vesznek részt az ingatlan-visszaszolgáltatásban, nem érheti atrocitás, az egyházak pedig saját jogos tulajdonukat végre visszakaphatják.
Pénteken Ploiești-en tárgyalják másodfokon a Mikó-ügyet. A kollégium épületeinek a visszaszolgáltatása ügyében zajló büntetőperben június 29-én hozott alapfokú ítéletet a Buzăui Törvényszék. Megállapította: a restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hiszen az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A törvényszék a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást és Markó Attilát – három-három év letöltendő börtönbüntetésre, Silviu Climet pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és a református egyházat az államnak okozott 1,13 millió lejes kár megtérítésére kötelezte.
Székelyhon.ro

2012. október 5.

A mieink se lopjanak
Rosszul jött az RMDSZ-nek, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség vádat emelt Olosz Gergely felső-háromszéki képviselő- és szenátorjelölt ellen. Befolyással való üzérkedés, kenőpénz elfogadásáért küldik bíróság elé. Most, a választások küszöbén az is igen kellemetlen, hogy teljes vagyonát zárolták.
Fiatal kora dacára – alig 36 éves – Oloszt már a Tăriceanu-kormány idején is körüllengte valamiféle gyanú. Az energiaszabályozó hatóságnál kapott zsíros fizetésén csámcsogott a bukaresti sajtó, mert akkoriban havi 140 000 lejt kevesen tudtak kiügyeskedni maguknak. Bár úgy is nevezhetnénk, hogy fulminánsan gyors karriert futott be, mégis sok embernek leesett az álla, amikor a sepsiszentgyörgyi illetőségű, alig ismert fiatalembert korábban a román Uránium Társaság vezetőjeként futtatta az RMDSZ. Amikor egyik háromszéki képviselő más megbízatást kapott, a 2008-as általános választások előtt néhány hónappal Olosz úgy lett a képviselőház tagja, hogy az energiahatósági állásáról nem mondott le. Nagyobb botrány után adta csak fel. Utána indult a választásokon, és a felső-háromszékiek egy független jelölt ellenében 12 557 szavazattal honatyájuknak is választották. Az akkoriban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából tudtuk meg: van bőven, amit a tejbe aprítania. Örökölt, vásárolt, szépen gyarapodott. S közben annak a bizonyos kenőpénznek a gyanúja is elülni látszott. A korrupcióellenes ügyészség malmai lassan őrölnek, de őrölnek, így aztán ismét vizsgálódni kezdtek, s bár Olosz tavaly komolytalannak nevezte lapunkban is az ügyet, most kiderült: kénytelen bíróság elé állni. Nemrég az RMDSZ úgy döntött, nincs nála alkalmasabb ember Felső-Háromszék képviseletére, mi több, az is kedvükre valónak bizonyult, hogy szenátori székre pályázzék. Pedig milyen szitokáradattal illeték, amikor az RMDSZ 2011-es nagyváradi kongresszusán szövetségi elnöknek jelöltette magát. Kelemen Hunorral és Eckstein Kovács Péterrel méretkezett össze, és kapott is az 536 küldöttől kerek 47 szavazatot. Akkor úgy tűnt, kiesett a pikszisből, de lám, nem. Amolyan róka fogta csuka helyzet alakult ki. Bukarestben Dâmboviţát lehetne rekeszteni a korrupcióval, hatalmi visszaéléssel, kenőpénz elfogadásával gyanúsított vagy vádolt politikusokkal. Az Olosz-ügy ott nem nagy szám. Mi csodálkozunk, s reménykedünk, talán nem is igaz.
Simó Erszébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 5.

XIX. Közéleti Diák és Ifjúsági Akadémia
Megkezdődött a XIX. Közéleti Diák és Ifjúsági Akadémia (KÖDAK), melynek felvételije két helyen, Kolozsváron és Csíkszeredában zajlott. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) által évente megszervezett képzéssorozat első hétvégéje Sepsiszentgyörgyön zajlott.
A KÖDAK egy olyan ifjúsági vezetőképző, ahol a jelen középiskolás diákjai a jövő sikeres embereivé válhatnak. A képzéssorozat hat hétvégén keresztül tart. Minden hétvégén más témakörben, más előadóval és más helyszínen zajlanak a képzések.
A MAKOSZ hosszú távú célja, hogy a jövőbeli diákönkormányzati vezetők felkészüljenek a program által a minőségi munka végzésére, megtanuljanak felelős döntéseket hozni, stratégiában gondolkodni, illetve csapatban dolgozni.
2011. szeptember 24-25-én zajlott a felvételi. 16 diák lett kiválasztva az ország minden pontjáról, akik a szóbeli felvételi alapján elég színes egyéniségeknek, kitartónak és határozottnak tűntek. Az idei generációt három csoportvezető terelgeti a hat hétvégén át. Egyikük Bagaméri Noémi, a MAKOSZ KÖDAK Intézetéért felelős alelnöke, és két munkacsoportosa Virginás Tar Ágnes, illetve Kelemen Erika.
Szeptember 30.- október 1-2. között zajlott a KÖDAK első hétvégéje, melynek szervezeti menedzsment volt a témája. Szász Levente, egyetemi tanár, Phd-jelölt foglalkozott a 16 akadémikussal. Betekintést nyertek a szervezetek működésébe. Vezetési és konfliktusmegoldói technikákat tanultak. Ezek mellett stratégiákat dolgozhattak ki játékos feladatokon keresztül. A képzés, illetve a csapatépítő játékok alatt is aktívan figyeltek, ügyesen teljesítettek és megismerték egymást.
Az Akadémia következő hétvégéje két hét múlva, október 14-16. között Temesváron lesz, ahol a rendezvényszervezéssel fognak részletesebben foglalkozni a hallgatók.
Köszönjük az Országos Ifjúsági és Sporthatóság támogatását.
erdon.ro

2012. október 5.

Könyvbemutató az autonómiáról Dél-Tirolban
2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen.
A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében.
Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek. „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt.
A Ladin Egység Napja
„Ne add el földedet, ne add el életed!”
Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!”
A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert.
A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini, a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok.
Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt.
A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben.
A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen.
erdon.ro

2012. október 5.

Még várat magára az erdélyi műemlékek feltérképezése
Erdély-szerte nem történt még meg a műemlékek és műemlék jellegű épületek helyzetének, jelenlegi állapotának a felleltározása. A topográfiai felmérésre azért is égetően nagy szükség van, mivel a ma még álló épületek közül nagyon sok két-három év múlva már eltűnik – hangzott el a Gyorsuló metamorfózis, Városi műemlékeink helyzete az ezredfordulót követően című műemlékvédelmi konferencián, Marosvásárhelyen.
A Kultúrpalota Tükörtermében tartott rendezvényt a Marosvásárhelyi Művelődési Központ a Maros Megyei Múzeummal közösen szervezte.
A műemlékvédelem alapjai hiányoznak
A csütörtöki egész napos rendezvény egyik célja a nagyközönség figyelmének a felkeltése volt a műemlék jellegű épületek megőrzésére. Ahogy Orbán János művészettörténész, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ munkatársa, szervező a maszol.ro-nak elmondta, a műemlékek, illetve a műemlék jellegű építészeti értékkel bíró épületek állapota, rohamos átalakulása, esetenként a pusztulása aggodalomra ad okot.
„Ebből kiindulva fel szeretnénk hívni a széles nyilvánosság figyelmét a műemlék-topográfiák szükségességére, hiszen a műemlékvédelem alapjai hiányoznak, az emberek nem tudják, mi az, amit védeni kell, ezért fontos számba venni, dokumentálni és valamilyen módon hozzáférhetővé tenni" – mondta a szervező.
Nem csak a műemlék építészeti érték
A topográfiai felmérést nem csak a műemlékek esetében kell elvégezni, de olyan építészeti értékkel bíró épületeknél is, amelyből sokkal több van, és amelyek meghatározzák a város arculatát. Összehasonlításképpen például Marosvásárhelyen 140 műemléképületet tartanak nyilván, míg az építészeti értékkel bíró épületek száma eléri az ötszázat is.
„Itt azokra az épületekre kell gondolni, amelyek a városkép szempontjából legalább olyan jelentősek, hiszen hozzájárulnak a városkép megőrzéséhez" – fogalmazott Orbán János.
Tájékoztatása szerint ez a kategória van kitéve leginkább a megsemmisülésnek, mert abból kifolyólag, hogy nem műemlék, semmi törvényes jogi védettsége nincs az átalakításokkal szemben.
Az utóbbi időszak gazdasági fellendülése nagyon megviselte ezeket a Marosvásárhely arculatát meghatározó épületeket azzal, hogy hőszigetelő ablakokat szereltek a homlokzatokba, átalakítottak egyeseket, tetőt cseréltek, vagy csak szakszerűtlen, építészetileg rossz felújításokat végeztek.
Gyenge a műemlékvédelmi rendszer
A konferencián jelenlevő Entz Géza műemlékvédelmi szakember a topográfiai felmérések európai gyakorlatáról beszélt. Kitért a franciaországi példára, majd a magyarországit ismertette. „A műemlékvédelemnek nincs társadalmi bázisa, holott távlati védelemre, ezt célzó befektetésekre volna szükség, hiszen nemzeti érdek, hogy az épített örökség megmaradjon" – mondta a szakember.
Intézményes módon soha nem merült fel egy átfogó topográfiai munkának Erdélyben – hívta fel a figyelmet Emődi Tamás nagyváradi műemlékvédő építész, aki szerint Marosvásárhely az egyik olyan erdélyi nagyváros, ahol Keresztes Gyula műépítész szakirodalmi leírásán kívül még csak kezdeményezés sem történt. Elszórtan a 70-80-as években Erdély különböző vidékein voltak kezdeményezések, de azok sem hozták meg a kellő eredményt.
„Minden egyes városban nagy szükség volna ilyen leltárok elindítására, nem utolsósorban azért, mert olyan léptékű ingatlanberuházások, épületátalakítások történnek nap mint nap, a kapitalizmusnak nagyon furcsa változata hódol Romániában, amelynek a szabályozatlansága meglehetőséen kirívó" – mondta a maszol.ro-nak a szakember. Ennek az átalakulással járó szabályozatlanságnak nem képesek gátat vetni sem a művelődési minisztérium dekoncentrált intézményei, sem az urbanisztikai bizottságok, sem az építészi hivatalok.
„A műemlékvédelmi rendszer annyira gyenge és életképtelen, hogy ezeknek a topográfiáknak lassan nem az lesz a céljuk, hogy bizonyos alapot képezzenek egy majdani monografikus kutatáshoz, hanem az, hogy egyáltalán rögzítsék azt, amit két-három, vagy öt év múlva nem lehet már rögzíteni" – fogalmazott Emődi.
Maszol.ro

2012. október 6.

Orbán: Fontos és érzékeny szakaszban az Európai Unió
A kohéziós támogatások jelentősebb lefaragásával nem számoló költségvetés-tervezetet támogató nyilatkozatot a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt, 15 uniós tagországot tömörítő Kohézió barátai csoport miniszterelnökei írták alá.
A közös nyilatkozat elfogadása után Orbán Viktor kormányfő kijelentette: az EU egy nagyon fontos és érzékeny szakaszba ért, mivel a közeljövőben az elkövetkezendő hét év költségvetéséről születik döntés. Ebből adódóan az egyes álláspontok képviselői között kiéleződött a küzdelem.
„A vita arról szól, hogy miként lehet Európát, illetve az unióhoz tartozó országokat egyenként kirángatni abból a válságból, amelyben Európa ma van" – mutatott rá a magyar kormányfő. „Legalább annyi befektetésre és támogatásra van szüksége Magyarországnak a következő hét évben, mint amennyi az elmúlt hét év során rendelkezésre állt" – szögezte le.
Ahhoz, hogy az EU 2014 és 2020 közötti költségvetésében a Kohézió barátai csoport elképzelései szerint alakuljon az unió kohéziós politikára szánt támogatásainak szintje, még az EU – jelentősebb költségvetési lefaragásokat szorgalmazó – nettó befizető tagországainak a beleegyezésére is szükség lesz. Orbán Viktor szerint a beleegyezés megszerzéséhez megfontolt eljárást igénylő bonyolult küzdelem vezethet el. „Amire törekednünk kell, az a tárgyalás és a megegyezés" – hangoztatta a kormányfő, aki szerint a kohéziós csoport többi országának vezetői is a megegyezés szándékával lépnek fel tárgyalásaik során, ugyanakkor kinyilvánítják azt is, hogy milyen feltételek elfogadhatatlanok számukra. „Világossá tesszük, hogy nincs Európai Unió közös európai fejlesztések nélkül", nincs Európa akkor, ha az unióhoz később csatlakozott és szegényebb országok nem kapnak támogatást a gazdagabb országoktól – szögezte le Orbán Viktor.
A kormányfő szerint a kohéziós alapok lefaragását javasoló tagországokat a felzárkóztatási támogatások szinten tartásáról tapasztalati érvekkel lehet meggyőzni. Ennek kapcsán rámutatott: az EU legsikeresebb vállalkozása ez idáig éppen a közös gazdaságfejlesztési program volt, hiszen a megvalósult beruházások mellett több millió munkahely létrejötte is ennek köszönhető.
„A legnagyobb érvünk és a legnagyobb szövetségesünk éppen a valóság" – szögezte le a kormányfő, aki, mint mondta, bízik a sikerben, mivel ügyes politikával a következő másfél-két hónapban komoly eredményeket lehet elérni.
„A szükséges szövetségek egy részét már meg is kötöttem, ott pedig ahol konfliktust kellett vállalni, a magyar álláspontot világossá tettük" – összegzett Orbán Viktor.
A 15 fős csoport által közös nyilatkozatban támogatott költségvetés-tervezet a kohéziós politika támogatására 339 milliárd eurós csomagot irányoz elő a 2014-től 2020-ig terjedő időszakra. Ez az összeg 15,8 milliárd euróval alacsonyabb, mint amennyi volt az előző költségvetési időszakban, és a felzárkóztatásra szánt támogatások 4,5 százalékos csökkentését jelentené. Az EU nettó befizető országai 100-150 milliárd eurót kitevő lefaragást támogatnának, és egy ilyen forgatókönyv esetén a felzárkóztatásra szánt támogatások akár 50-60 milliárd euróval is csökkenhetnének az előző költségvetési időszakhoz képest.
MTI
Erdély.ma

2012. október 6.

Szétfejlődés
Az utóbbi hetek, hónapok történései – lásd a Mikó-ügyet, a MOGYE körüli eredménytelen huzavonát, s a sor szinte tetszés szerint folytatható – újfent az erdélyi magyar politikai érdekvédelem megoldatlanságára terelte a közélet iránt még érdeklődők figyelmét. Egy többségi társadalom ideológiai és egyéb szempontok szerinti tagoltsága, megosztottsága érthető, mondhatni természetes. Dúljanak benne bármekkora politikai ellentétek, akár nyílt ellenségeskedések, az nem jár komolyabb kockázatokkal az illető nemzet létére, nem veszélyezteti annak fennmaradását. Egy nemzeti kisebbség esetében viszont egészen más a helyzet. Nekik minden jelentős politikai döntéshozás esetén fel kell tenniük a kérdést: választásukkal, mármint a kínálkozó lehetőségek valamelyike melletti kiállásukkal közösségük fennmaradását szolgálják-e vagy sem? A megállapítás fokozottan érvényes a közép-kelet európai nemzeti kisebbségek, különösen a kárpát-medencei magyarság esetében.
Az erdélyi magyarság politikai küzdelmeinek távolabbi és közelebbi múltját tekintve a helyzet egyértelműnek tűnik: világos, hogy stratégiai, tehát fennmaradásunkat tekintve létfontosságú kérdésekben csak egységes fellépéssel lenne lehetséges eredményeket elérni. Tehát legyen bár viszonylag tagolt, sokrétű, anyagi helyzetét, életkörülményeit tekintve sokféle, ideológiailag sokszínű az erdélyi magyar társadalom, abban egyetértésnek kell lennie, hogy legfontosabb célja: a szülőföldön való megmaradás, kedvező körülmények esetén a fejlődés mind gazdasági, mind kulturális téren. „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” – szól a szépírói eszközökkel is megfogalmazott, minden közösségéért tenni akaró számára az erkölcsi parancs.
Mint korábban említettem, úgy tűnhet, az erdélyi magyarság esetében adott az érdekazonosság: a cél világos – a fennmaradás –, annak eszközei – autonómia, államilag támogatott anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig, stb. – úgyszintén. A józan paraszti ész szerint ezeknek a stratégiai céloknak kell(ene) alárendelni minden politikai és más természetű közéleti cselekvést. A nemzeti összefogás, a közös fellépés, minden lehetséges energiának célirányos felhasználása nélkül elképzelhetetlen a siker. Az Európa más tájékain tapasztaltak csak megerősítik eme meggyőződésünket. Ezt sokan tudják felénk is, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tudnák, sokan hirdetik, s ugyanannyian hivatkoznak nap mint nap az összefogás szükségességére.
Csakhogy a valóság, sajnos mást mutat. A legutóbbi évek, mondhatni évtized politikai történései alapján bátran kimondható: az összefogástól, az új egységtől egyelőre távolabb vagyunk, mint valaha. Az egyelőre csak cél, s nem lehetőség. A nyári helyhatósági választások eredményei sem úgy alakultak, hogy előbbre vigyék az új egység megteremtésének ügyét. Egyelőre úgy fest, hogy ama bizonyos politikai ingamozgás a szétfejlődés irányába mutat. Pillanatnyilag a legtöbb, ami az erdélyi magyar politika élet aktoraitól elvárható, hogy ne tegyenek olyat, ami ellehetetlenítheti a jövőbeni együttműködést, szélesebb ölelésű összefogást.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

2012. október 6.

Aradi vértanúk – Tisztelgés és koszorúzás Aradon a Vesztőhelyen –
Hiába van szombat, hiába ajándékozta meg a természet kellemes őszi nappal Aradot, nem emlékszem, hogy a rendszerváltás óta bármelyik évben kevesebben gyűltek-e össze kint a Vesztőhelyen, mint ma délelőtt. De az is először fordult elő, hogy se a magyar kormány, se prefektúra, se a megyei önkormányzat, se a polgármesteri hivatal ne képviseltesse magát az eseménynek megfelelő szinten. A magyar kormány és a prefektúra egyáltalán, a két önkormányzat pedig tanácsosi szinten volt jelen.
A körülbelül háromszáz résztvevőnek viszont legalább a kecskeméti 1848-as hagyományőrzők egyesülete okozott maradandó emléket, hisz korhű tiszti, katonai egyenruhákba öltözve álltak díszőrséget az obeliszk lépcsőin és lent. A korhűséget és a történelmi valóságot viszont csorbította a huszáregyenruhába öltözött hölgy, talán neki nem kellett volna beállni az alakzatba.
Az ökumenikus istentisztelet, a himnusz és a székely himnusz eléneklését követően először a Damjanich és Knezich családok leszármazottai koszorúztak, majd, többek között az országos és aradi RMDSZ, a bukaresti nagykövetség és kolozsvári főkonzulátus, az Országgyűlés, a Szabadság-szobor Egyesület, a megyei és városi önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek helyezték el a megemlékezés koszorúit. Irházi János
aradihirek.ro
Erdély.ma

2012. október 6.

Rétvári Bence: „Arad a magyar megmaradás szimbóluma”
Kivételesen szép, meleg ősz eleji napot hozott október 6-a. Aradon, a Megbékélés parkjában sok száz ember gyűlt össze, hogy lerója kegyeletét az aradi vértanúk előtt a Szabadság-szobornál, mint minden évben 2004 óta.
„163 évvel ezelőtt, 1849. október 6. is szombati napra esett. Ebben az órában akkor már bevégeztetett a kivégző osztag, a hóhér és a kirendelt tanúk munkája; a minorita templomban elmondták az első gyászmisét. A városban a leírások szerint csönd, feszültség és értetlenség uralkodott. Az aradiak talán megérezték a történelem szelét, nem látták, de gyanították, a tizenhárom férfi lelke megtestesült a megfoghatatlanban: a szabadság szellemiségében” – a román és magyar nemzeti himnusz elhangzása után ezekkel a szavakkal indította tegnap Matekovits Mihály kora délután a monumentális Szabadság-szobornál tartott koszorúzási ünnepséget, majd bemondótársával, Ruja lldikóval konferálták be a szónokokat, később a koszorúzókat. Előbb azonban rövid történelmi áttekintő hangzott el, egyebek közt az, hogy 1949-ben, a magyar forradalom és szabadságharc százéves évfordulójának főrendezője az aradi várban állomásozott szovjet hadsereg volt, „lám, mi a szabadságot hoztuk” jelszóval.
„Hogy majd 2049-ben, a kétszáz éves évfordulón hogyan emlékeznek a mára, majd kiderül. Mi csak reménykedni tudunk: lesz, aki emlékezzen, lesznek koszorúzó diákjaink, könnyező öregjeink és emlékező nemzettársak.”
A bemondó aztán sorra köszöntötte a megjelent vendégeket: Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnököt, dr. Rétvári Bencét, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Ujhelyi Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökélt, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Magdó Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának főkonzulját, Both Ferenc ezredest, a bukaresti magyar nagykövetség katonai attaséját, Cosmin Pribac Arad megyei prefektust, Király András oktatásügyi államtitkárt, Gheorghe Falcă aradi polgármestert és Bognár Levente alpolgármestert, a megyei RMDSZ elnökét, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Kreszta Traiant, a Magyarországi Román Kisebbségi Országos Önkormányzat elnökét.
A mikrofonhoz először lépett Gheorghe Falcă aradi polgármester elöljáróban elnézést kért öltözetéért, de, mint mondta, tíz perce érkezett meg Aradra hosszú útról, átöltözni sem volt ideje, de itt akart lenni a megemlékezésen, hogy éreztesse: egységesek vagyunk. „Közösen megértettük, mit jelent a történelem és a szabadság – együtt kell megtanulnunk, hogyan kell a szabadságot megtartani. Akkor lesz szabadságunk, ha a tőlünk jobbra vagy balra álló is szabad, és én azt akarom, hogy a mellettem álló megőrizze szabadságát”, mondta Arad polgármestere.
A szabadság egyébként vissza-visszatérő téma volt valamennyi szónok beszédében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök történelmi tények sorolásával indította beszédét, majd így folytatta: a hősök tisztelete túlélt másfél évszázadot, túlélte a kommunista diktatúrát. „A lélek szárnyán élő gondolat elpusztíthatatlan” – szögezte le. Aztán arról beszélt: akiket itt kivégeztek, tudatosan választották az önkény elleni harcot, és vállalták következményeit. A szabadságnak nincs nemzetisége, a szabadságharc melletti kiállásban ott volt a mindent elsöprő vágy a szabadság iránt, és a hit, hogy minden nép számára eljön a szabadság ideje. A vértanúk példájából, amikor nyomdokaikba lépünk, hitet merítünk ahhoz, hangsúlyozta a szónok, hogy ma se tévesszük el a célt, eszméiket be kell építenünk a mába és holnapba. A XIX. és XX. század kihívásai csak részben különböznek egymástól, a gyökerek mélyről táplálkoznak – ma is szabadságot, testvériséget, egyenlőséget akarunk. Szabadságtörekvéseink nem mások ellen irányulnak, mert nincs szabad emberiség addig, amíg egyeseknek nincs szabadságuk.
Kelemen Hunor kiállt a hazai magyarság nyelvhasználata és érdekei mellett, hangsúlyozva: azt kívánjuk, hogy magunk alakíthassuk sorsunkat, magyarul végezhessük munkánkat.
Az RMDSZ országos elnöke azt is hangsúlyozta, hogy 2012-ben a legnagyobb ellenségünk a kishitűség, ezt kell legyőznünk, s hogy ügyünket sikerre tudjuk vinni, az egységet kell sikerre vinnünk. Beszédét azzal zárta: a 13 vértanú legyőzte a halált, mert bennünk él. Így legyen 10, 100 esztendő múlva is.
Dr. Rétvári Bence államtitkár költői kérdésekkel indított: ki emlékezik ma a vértanúkat kivégző hóhérokra, a halálos ítéletet meghozó bírákra, van-e olyan utód, aki virágot visz sírjukra? Ki akkor a győztes és a vesztes?
A vértanúk egy tiszta és szent eszmét követtek, ezért ők a győztesek.
Őket a szabadság és a hazaszeretet vezette, mondta a szónok, aztán némi keserűséggel hozzátette: ezek ma sokkal kevésbé fontosak. Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Lahner György, Lázár Vilmos, Nagysándor József végszavait idézte, amelyekből a szabadság és hazaszeretet árad, majd így folytatta: sírjaik a nemzet védőfalai lettek, mind erősebbé tettek bennünket, és megmaradtunk magyaroknak úgy is, hogy országhatárok választanak el bennünket.
Végül – arra utalva, hogy a vértanúk közül sokan nem is voltak magyarok – így fejezte be beszédét: minden közösségben élnie kell egy önmagán túlmutató eszmének, értékközösség nélkül Európai Unió sem lehetne. Hangsúlyozta: az anyaországnak támogatást kell nyújtania a határon túli magyaroknak, s ebben nagyon fontos állomás volt a magyar állampolgárság megadása két évvel ezelőtt. A gyakorlat egyébként általános az Unióban, ma a 27 tagország közül 24-ben alkalmazzák, így válnak a határon kívüli nemzettársak politikai közösséggé.
Cosmin Pribac Arad megyei prefektus arról szólt: különleges eseményen vagyunk jelen, amelynek feladata egymáshoz közel hozni az embereket és hidat verni a két nemzet között. A Megbékélés tere egy ilyen hely, mondotta. A szabadság eszméje közös, folytatta, s ma elértük, hogy együtt lehetünk szabadok. Az utolsóként felszólaló Bognár Levente Arad megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester, miután október 6-nak aradi kötődéseit hangsúlyozta, berögződött tévhiteket próbált eloszlatni beszédében. Azt a badarságot például, amelyet egyes román szélsőségesek terjesztenek, hogy a 13 aradi vértanú románok ellen harcolt volna, vagy hogy 1848–49-ben 40 ezer román polgári áldozat volt. Történelmi dokumentumok tanúsága szerint az összes, Erdélyben a forradalom idején és következtében elpusztult személy száma – a katonákat is beleértve – sem közelíti meg ezt a gyűlölködésre és uszításra használt adatot. „Szeretnénk továbbra is együttműködni román polgártársainkkal a kölcsönös megértés és tisztelet jegyében” – zárta beszédét Bognár Levente.
A beszédek lezajlását követő koszorúzás során mintegy 75 koszorút helyeztek el a Szabadság-szobor talapzatánál – a hivatalos intézményeken (országos RMDSZ, magyar kormány, aradi prefektúra, Magyar Országgyűlés, Aradi Polgármesteri Hivatal, bukaresti magyar nagykövetség, kolozsvári főkonzulátus, Arad Megyei Tanács stb.) számos hazai és határon túli, mindenekelőtt anyaországi civilszervezet is elhelyezte a megemlékezés virágait, köztük volt amerikai (Minessotta), ausztriai (Salzburg), vajdasági (Csóka város). Megkülönböztetett tisztelet illeti Damjanich János és Knézic Károly vértanúk leszármazottait, akik 2012-ben Aradon adóztak dicső elődeik emlékének.
Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2012. október 6.

Magyarellenes tüntetés Aradon
„Ne emlékezzetek nálunk háborús bűnösökre”, Hargita és Kovászna román föld”, Besszarábia román föld”, Románia egységes nemzetállam”, „Románia román föld”, „Csak a román nyelv a hivatalos”, Avram Iancu az igazi román” és „Aki román csatlakozzon hozzánk”, skandálták a ma Aradon 15 órakor kezdődött magyarellenes tüntetésen a szélsőséges román nacionalista párt, az Új Jobb (Noua Dreaptă – ND) aktivistái.
Ám hiába vonultak végig zászlókkal, transzparensekkel az ortodox katedrálistól a színházig, egyetlen román sem csatlakozott hozzájuk, így aztán ugyanaz a harminc ember fejezte be a megmozdulást, aki összegyűlt a párt Hegyalja téri székházában.
Az engedélyezett tüntetés fő célja az volt, hogy tiltakozzanak a 13 vértanúra való megemlékezés ellen. A ND aradi vezetője a vonulás ideje alatt elmondta, nekik általában semmi bajuk a magyarokkal, csak az irredenta vezetőikkel, akik szét akarják szakítani az országot és „románokat gyilkoló háborús bűnösökre” emlékeznek.
A menetet a helyi rendőrség és a csendőrség biztosította, atrocitásokra nem került sor, igazából csak a gépkocsivezetők szitkozódtak a kormány mögött, amiért bő félórára lezárták a Forradalom útja egyik oldalát.
Irházi János
Erdély.ma

2012. október 6.

Jászvásár mellett elhantolt magyar honvédek nyomában
Nem tudni pontosan, hol hantolták el a magyar katonákat
Vad Imre Lajos és társai nem értek haza a szovjet hadifogságból
Hogyan vág neki az újságíró egy volt magyar honvéd sírja felkutatásának, aki feltételezhetően Jászvásár környékén hunyt el, szovjet hadifogságból való hazatérésekor? Milyen forrásokat és módszereket használ a téma felgöngyölítésére olyan körülmények között, hogy a birtokában lévő adatok szerint valószínűleg olyan településen lehet a keresett magyar katona sírhelye, amely nincs rajta Románia térképén, ráadásul a helyszín az interneten elérhető digitális eszközökkel sem található meg? Az egyik kereskedelmi légitársaság pilótája, Vad Tibor kérésére vágott neki a kis csapat az útnak, hogy megtalálja nagyapja, a néhai Vad Imre Lajos sírhelyét, akit állítólag valahol Jászvásár környékén temettek el. A személyes indíttatású ügy közösségivé nőtte ki magát, ugyanis az időközben begyűjtött információk nyomán kiderült: a szóban forgó településen több tucat honvédet hantoltak el. Talán valamikor emléktábla is kerül a helyre.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 6.

Szélsőséges tüntetés az aradi gyásznap alkalmából
Aradon végezték ki 163 évvel ezelőtt az 1848–49-es szabadságharc tizenhárom tábornokát. Az ő emlékükre a 2004-ben visszaállított Szabadság-szobornál minden évben október 6-án szervez az RMDSZ megemlékezést.
Ismét provokáló tüntetést szervez a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet, amely ma Aradon az aradi tábornokok kivégzésének gyásznapján vonul fel a Maros-parti település belvárosában.
A felvonulást Dumitru Măgureanu, a szélsőséges szervezet aradi vezetője jelentette be, és közölte, hogy 150 résztvevőt várnak. Măgureanu szerint a résztvevők román nemzeti színű zászlókat fognak lobogtatni, Avram Iancu 1848-as román szabadságharcos fényké-pét fogják kitűzni, és olyan feliratokat emelnek majd magasba, mint például „Románia oszthatatlan, független és egységes nemzetállam”.
Mint mondta, a tizenhárom aradi tábornoknak szentelt rendezvény sérti a szabadságharcban elesett román áldozatok emlékét. Az Új Jobboldal felvonulása délután három órakor kezdődik, és várhatóan öt óráig tart. A magyar rendezvény reggel tíz órakor kezdődik a vesztőhelyen, majd 13 órakor folytatódik a Szabadság-szobornál.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere az MTI-nek elmondta: tudomása szerint a szervezet hatszor kért már engedélyt a városházától, amely rendszeresen elutasította, ezért tudomása szerint a szervezet a bírósághoz is fordult. Bognár szerint az Új Jobboldal eredetileg a Megbékélési Parkba kért engedélyt, ahol minden évben a magyar rendezvényt tartják.
Bognár azt kérte Gheorghe Falcă polgármestertől, hogy október 6-án ne engedélyezzen semmilyen Új Jobboldal-rendezvényt. Mint mondta, pénteken mégis arról értesült, hogy lesz ilyen felvonulás. Az utcai rendezvények engedélyezésére illetékes bizottság tagjai azt közölték az alpolgármesterrel, hogy nem volt jogalapjuk újból elutasítani a szervezet kérését, hiszen a két rendezvény nem ugyanazon a helyen és időpontban zajlik – tette hozzá az alpolgármester, aki szerint az engedélyt Cătălin Tiţirigă, a város másik alpolgármestere írta alá.
Bognár szerint a szélsőséges szervezet tagjai közül páran már tavaly is jelen voltak a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen zászlóval és feliratokkal, akkor feljelentették őket, és a csendőrség büntetést rótt ki rájuk.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 6.

Holland tapasztalatcserén az erdélyi refomátus iskolák vezetői
Tanárként Nagyenyedről Hollandiába utazni nem teljes élmény Apáczai Csere János emléke nélkül. A 17. század nagy erdélyi pedagógus-tudósa (1625–1659) peregrinációja során már abban az időben felismerte a hollandiai oktatás óriási előnyeit a kelet-európaival szemben. Megdöbbentették a franekeri, leydeni, utrechti és harderweiki egyetemen tanultak. Kétségbeesetten tapasztalta, hogy az ottanihoz képest az itteni tudás gyakorlatilag nem is tudomány, és fájt neki nemzete elmaradottsága. Valószínűleg ma sem véletlen, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület folyamatosan küldi ki kollégiumainak igazgatóit hollandiai tapasztalatcserére. Idén a sepsiszentgyörgyi, a zilahi és a nagyenyedi iskolaigazgatók vettek részt egy kétnapos konferencián Apeldoornban, ahol több mint százan gyűltek össze az európai református tanintézetek képviseletében.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 6.

Székelyek nyomában Bukovinában
(Folytatás szeptember 26-i lapszámunkból)
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza- hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori "őslakosok" közül számosan "hazalátogattak" Bukovinába. A korosabbak lelki békéje megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millennium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: "Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pamântul natal."
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér- zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzetiszínű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székely-magyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, ráfaragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve.
Maneuti (Andrásfalva), Dornesti (Hadikfalva), Tibeni (Istensegíts), Iacobesti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó, immár román–magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székely–magyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotjukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a többméteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: "Radacinile neamului nostru se afla înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai." A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: "Itt nyukszik Istenben" Szőcs Antal (1910- 1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy kéttucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat "mesélhetne". A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő.
Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sok ezer zsidó vált a jászvásári és dorohoii pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csak hogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva–Dornesti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880- ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó
A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

2012. október 6.

Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat
Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.
Kerényi Imre elmondta: első körben 2013 karácsonyáig összesen 24 kötet jelenik meg, többek között Tormay Cécile, Esterházy János, Bethlen István, Kós Károly és Bánffy Miklós tollából, életéről.
A könyvekhez kapcsolódva öt szobrot és közteret is felavatnak, felújítanak majd, amelyek a fenti közéleti személyiségek, írók nevét viselik. Róluk emellett konferenciákkal, televíziós műsorokkal is megemlékeznek.
Kerényi Imre kifejtette: a Nemzeti Könyvtár "fölfelé nyitott" sorozat, amely 24 kötetes "hullámokban" jelenik meg hét rovattal: a magyar írók, a magyar hősök, a magyar tájak, a magyar mesék, a magyar ízek, a magyar ritkaságok és a magyar ünnepek kategóriákban.
A most bemutatott hét kötet között van Tormay Cécile A régi ház című könyve, amelyet megjelenése után 17 nyelvre fordítottak le, valamint Jókai Mór Benyovszky Móric élete, Gundel Károly A vendéglátás művészete, Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve és Szigethy Gábor szerkesztésében az Október 23. című kötet.
A miniszterelnöki megbízott a kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: "azokat a hősöket választották ki, akik nemcsak lírai költeményeket írtak, (…) hanem valamit tettek is annak érdekében, hogy Trianon után hogyan lehet felemelni a hazát".
Azokat a műveket választották ki, amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek – mutatott rá, kiemelve: a könyvsorozat arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a nemzeti oldal saját kánonát.
Ez egy kultuszkönyvtár – folytatta Kerényi Imre, hozzátéve: minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze, ez a kánon nem támad senkit, más kánonokat sem. A könyvtár köteteit a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó adja ki. A kötetek tízezer példányban jelennek meg, ebből ötezer a tiszteletpéldány – jelezte.
2013 márciusára várható újabb 7 kötet megjelenése a sorozatban, szintén 10-10 ezer példányban. A könyveket eljuttatják valamennyi közkönyvtárnak, valamennyi iskolai könyvtár számára, és azzal a feltétellel, hogy "berendezési tárgyak legyenek" iskolaigazgatóknak, valamint a jelentősebb települések polgármestereinek. A könyvek eladási ára 2500 forint.
Kerényi Imre hangsúlyozta: nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet nem szánnak neki, szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Kérdésre válaszolva azt mondta: ha a kötetek zömét megvásárolják, akkor a program nullszaldós lehet.
A miniszterelnöki megbízott arról még nem tudott tájékoztatást adni, hogy a következő 24 kötetben mely művek szerepelnek, mint mondta, értelmiségieket szeretne megkérni, hogy jelöljenek meg öt kötetet, amit szívesen látnának a sorozatban.
Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke a tájékoztatón bemutatta a könyvtárról szóló honlapot. Mint kifejtette: a www.nemzetikonyvtar.kormany.hu oldalon a könyvsorozattal, Az Alaptörvény illusztrációi című vándorkiállítással, az Alaptörvény terjesztésével és a Szobrok, közterek projekttel kapcsolatos legfontosabb információk találhatók. A www.nemzetikonyvtar.hu oldalon a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. bonyolítja a kötetek online forgalmazását.
A sajtófőnök később az MTI-vel közölte: az első 7 kötet esetében a kereskedelmi forgalomból kötetenként maximum bruttó 12 500 000 forint bevétel keletkezik, vagyis összesen maximum 87 500 000 forint, amelyet később nevesítésre kerülő közérdekű célra használnak fel.
Kitért arra is, hogy az 52 oldalas Magyar Közlöny Alaptörvény különszámához képest a Nemzeti Könyvtár egyes kötetei 200 oldaltól 600 oldalig tartó terjedelemben jelennek meg a kiadványok könyvformátumához illő, ugyanakkor a klasszikus és megszokott könyvmérethez képest speciális méretben és kivitelben.
Jelezte: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Könyvtár kiadványsorozat kiadási és értékesítési feladatainak elvégzésére vállalkozási keretszerződést kötött a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft-vel. A szerződés alapján 2013. május 31-ig 140 ezer kötetet adnak ki, aminek költségigénye nettó 300 millió forint.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. október 6.

„A vesztőhelyre sáros út vitt…”
Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 honvédfőtiszt utóélete legendásan gazdag. Nagyon sok igaz és vélt történet szövődött alakjuk köré. A kutatók az eltelt bő másfél évszázad folyamán számos tényt vitathatatlanul rögzítettek. Ezek java be is került a magyarság történelmi köztudatába.
Néhány kérdésben azonban eltérőek a nézőpontok. Amit az egyikük legendának tart, azt mások valós eseményként tárgyalják. Az aradi várfoglyok, a végrehajtott halálos ítéletek számát és a szabadulások időpontját illetően is ütköznek a vélemények.
Az alábbiakban a szabadságharc aradi mártírjaihoz fűződő, alig ismert helyi eseményekre szeretném felhívni a figyelmet. Ezek a valós vagy kelt epizódok történelmi összefüggésben jelentéktelenek, ám ismeretük erősíti helyi kötődésünket, történelmi múltunk és annak jeles személyiségei iránti örök tiszteletünket.
A „bresciai hiéna” ígérete
Iulius Haynau táborszernagy, aki már a véres októberi napokat megelőzően Heim Domokos volt polgármester házában (ma Eminescu utca 22–24.) rendezte be a hadiszállását, rövidesen végre is hajtotta, amit Radetzky tábornokhoz írott levelében ígért: „Gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani (…) Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
Az Európa nagy részében döbbenetet és felháborodást kiváltó véres megtorlások hangulatát megrázó sorokban érzékeltette Vörösmarty: „Most tél van és csend és hó és halál.”
Bő egy évszázaddal később Faludy György a fenti címben idézett sorral („A vesztőhelyre sáros út vitt…) indította az Október 6. című versét.
Jókai a szabadságharc végnapjairól
Jókai Mór 1849-ben kétszer is Aradon járt. Augusztus elején a Fehér Keresztben szállt meg. Életem legszomorúbb napja című memoárjában a fegyverletétel előtti napok hangulatát vetette papírra. Két hónappal később már a vár belső életét rajzolta meg gazdag írói képzelete alapján.
Az aradi várban, a vértanú tábornokok rabságának színhelyén közel 600 fogoly sínylődött. „Soha ennyi vendéget nem látott ez a kastély” – idézte fel Jókai az aradi erőd új lakóinak vészterhes napjait a Politikai Divatok című regényében. „S a vendégek mindegyike oly különös munkával van elfoglalva; komoly férfiak titkosan súgnak-búgnak, kisírt szemű asszonyok találkoznak egymással, kezet szorítanak, egy szót mondanak, s tovább mennek; tárcáját, s pénzestül, ahogy van, rábízza, kezet szorít a cseléddel, s odébb küldi. A szobákban komoly férfiak irományokat égetnek hamuvá; mások hajukat, szakállukat vagdalják le, anélkül, hogy eltorzított arcaikon valaki nevetne, némelyik mozdulatlanul ül vagy hever, mintha nem érezné, hogy él, másik nyugtalanul jár, mintha kijárást keresne ebből a világból…”
Kihallgatások a vaslakat-házban
Az osztrák császári titkosrendőrség éber figyelme mindenre kiterjedt, Székhelyén, a Winkler-házban (Vaslakat-ház) egymást érték a kihallgatások. A pincében lévő vizsgálati börtön zsúfolva volt a lefogott gyanúsítottakkal és a forradalmi eseményekkel, illetve a szabadságharccal szimpatizáló személyekkel. Egy ideig itt tartották fogva a Kossuth-kiáltvány és főként a Kossuth-bankók terjesztésével megvádolt minorita szerzeteseket is. Mi sem mutatja jobban a minoriták a szabadság ügye iránti elkötelezettségét, mint hogy 1848–1849-ben 11 minorita belépett a nemzetőrségbe.
A Vaslakat-házban (első tulajdonosáról kapta korábban a Winkler nevet) hallgatták ki Lakatos Ottó pátert (1802–1881), a minorita gimnázium igazgatóját, (Arad későbbi monográfia-íróját) és rendtársait, Kosztka Libor házfőnököt, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurélt, Zetykó Kelement és Winkler Brúnót. Innen szállították őket Pestre, a hírhedt Újépület börtönébe, majd Terézvárosba. A 14 évre elítélt Lakatos páter rabságának az 1857-es amnesztia vetett csak véget.
Eltérő szakvélemények a szabadulásokról
A foglyok életében fordulatot hozott I. Ferenc József 1852-es aradi látogatása. Ekkor 99 tisztet bocsátott szabadon, néhány katona büntetését felével vagy harmadával csökkentette – tudjuk dr. Kovách Géza aradi történész az Emlékező város (Arad, 1999) c. könyvéből. Lakodalma napján, 1854. április 22-én a császár újabb kegyelmet gyakorolt. Az aradi várbörtön utolsó száz elítéltje az 1857. május 4-én meghirdetett amnesztiával nyerte vissza a szabadságát.
Egyes kutatók szerint az erőd utolsó ’48-as foglya a börtönt 1858. június 2-án elhagyó Virágh Gedeon őrnagy volt. A legkésőbben szabaduló rabok időpontját Hermann Róbert történész, a korszak egyik jeles kutatója, 1859-re teszi.
Az első bátor javaslat
A ’48-as eszméket ápoló Alföld című aradi lap 1867. június 15-i számában Tiszti (Reiner) Lajos (1835–1911) szerkesztő merész kezdeményezéssel állt elő: emléket kellene állítani a tizenhárom kiszenvedett vértanúnak.
„Hosszú, nagyon hosszú ideig voltunk megfosztva a sóvárgott alakalomtól – írta –, hogy a nemzeti kegyeletnek az érdeméhez arányult legalább századrészét róhassuk le azon örökemlékű, dicsteljes hősök iránt, kik mindent, de mindent, mi e földön becses, föláldoztak az ügy oltárára, melynek szentségét honfi szívünk meleg vérével pecsételték meg.”
Tiszti Lajos kezdeményezésének magvai termékeny talajba hullottak. Atzél Péter polgármester (1867–1871) hamarosan bizottságot szervezett és gyűjtést indított a kivégzés helyén felállítandó emlékmű és egy belvárosi szobor felállítására.
A fegyverletételnek Világoson nincs emlékműve…
A történelmi köztudatba mélyen bevésődött Világos neve, holott a tényleges fegyverletétel jóval távolabb, a csigérszőllősi pusztán és az ott napjainkban is fellelhető egykori (ma romos) malom környékén történt.
A legendák eloszlatására a tragikus események emlékének megörökítésére Papp Andor, a Délvidék című aradi periodika szerkesztője szerint 1910-ben Králitz Lajos aradi ügyvéd, a csigérszőllősi birtok akkori tulajdonosa a valóságos helyszínen emlékművet rendelt ifj. Kállay Nándortól és Sebők Jánostól. A nyitott kapu előtt ülő, lehajtott fejű, szomorú nőalak alakja mellett a következő feliratot képzelték el az alkotók: „E síkon tette le a fegyvert a magyar hadsereg 1849. augusztus 13-án az orosz hadsereg előtt. – uram Istenem! Óvd meg nemzetünket a balsorstól!”
Az 1873-ban felállított Búsuló Arad szoborra (Aradi Zsigmond alkotása a múzeum raktárában vár sorsának jobbra fordulására) hasonlító emlékmű kivitelezésére, feltehetően, már nem került sor, hiszen egyetlen helytörténeti munkában, vagy kismonográfiában sem történik említés róla. Az egykori helybeliek sem emlékeztek arra, hogy lett volna ott valami emlékmű.
A fegyverletétel 160. évfordulóján Kisiratoson a Szent György Lovagrend jóvoltából állítottak fel köztéri emlékművet.
Világoson nincs, Kisiratoson van hol fejet hajtanunk.
Damjanich mankója
Az Arad Megyei Múzeum raktárában megőrzött több mint 17 ezer tárgyi és írásos dokumentum digitalizálása és restaurálása – a közös román–magyar együttműködésnek köszönhetően – a vége felé közeledik. Az Ereklye Múzeum tavaly napvilágot látott története után a páratlanul gazdag relikviák albumát is várjuk.
Az egyik legismertebb tárgyi emlék a törött lábú hős, Damjanich János tábornok mankója. Azt viszont kevesen tudják, hogyan került a múzeum birtokába. Meglehetősen kalandos úton.
Egy özv. Kocsis Ferencné nevű hölgy ajándékozta a gyűjtőknek férje hagyatékából. Kocsis Ferenc 1849-ben Aradon volt bádogos, s volt anyósát mosónőnek fogadták meg az ítéletek végrehajtására már nyugállományból Aradra rendelt brünni hóhérnak.
A hóhér elismervényt is kapott „szakszerű” munkavégzéséről. Távozásakor a bitó alatt elhelyezett zsámolyt és egy darabka kötelet „ajándékozott” a mosónőjének, azzal az ajánlással, hogy tegye e tárgyakat pénzzé. Kocsis Ferenc sokáig megőrizte az ereklyéket, ám közben kiderült, hogy a szokatlanul magas mankó (Damjanich rendkívül daliás termetű volt) is anyósa birtokába került. A korabeli regula szerint ugyanis a hóhért illette meg az elítélt személyes holmija. A zsámolynak és az akasztófa kötelének nyoma veszett, a mankó viszont a múzeumba került.
Az utolsó aradi ’48-as
1908. augusztus 21-én 91 éves korában halt meg a legmagasabb rangú aradi ’48-as honvéd, báró Schenovitz Frigyes. Bajor származású apja a bécsi katonai akadémiára járatta. Mérnökkari tisztként dolgozott, majd a vezérkari iskolában műszaki ismereteket tanított.
Schenovitz 1848-ban a Don Miguel ezrednél szolgált. Elhagyta a császári zászlót és belépett szerveződő honvéd hadsereg kötelékébe. Az ezredesi rangig vitte. Öccsét a komáromi csatában vesztette el.
Világos után a szökést fontolgatta, de inasa elárulta. Az aradi várba hurcolták és kötél általi halálra ítélték. Szerencséjére, a kivégzés késlekedett, és ez idő alatt, összeköttetései révén, elérte, hogy büntetését hét évi várfogságra enyhítsék. Fogsága idején ő irányította a várbeli lovarda építését.
Szabadulása után Schenovitz báró Aradon telepedett le, és magánmérnöki praxist folytatott. Horváth Ádám polgármestersége idején (1853–1860) városi, majd megyei főmérnöknek nevezték ki. Később tiszteletbeli tagja a helyi honvédegyletnek.
Honvédegylet, Kossuth-asztaltársaság, Függetlenségi és 48-as kör,Asztalos Sándor-társaság
A kiegyezés utáni években egymást követően olyan civilszervezetek jöttek létre, amelyek a szabadságharc eszméinek frissen tartását tekintették elsődleges céljuknak. Tagjaikból választották meg a vesztőhely bizottságot, majd a Szabadság-szobor felállítását intéző bizottságot.
Nemcsak javasolták, hanem anyagilag is támogatták a Búsuló Aradként elnevezett honvédemlékmű megrendelését a Milanóban élő Aradi Zsigmond szobrásztól.
Pontos nyilvántartást vezettek az Aradon és a vármegyében élő veterán szabadságharcosokról, anyagi támogatásban részesítették őket, illetve az elesettek nehéz sorsban élő családtagjait. A 81 éves Salacz Gyula, egykori polgármester, az egyesület tiszteletbeli elnöke vezetésével 1913-ban még 11-en voltak közülük életben.
A Kölcsey Egyesület mellett ezek a civilszervezetek erőteljesen támogatták az obeliszk és a szobor felállításának ügyét, az 1849. február 8-i aradi harcok emléktábláinak az elhelyezését, utcák elnevezését az aradi vértanúkról és a szabadságharc prominens személyiségeiről. Részt vállaltak az egész országra kiterjedő ereklyék felkutatásában és összegyűjtésében.
Működésük az első világháború utánig tartott.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

Születésnap a Visszhangban
Tisztelgés Csíky Boldizsár előtt
Október 9-én különkiadást láthatnak az Erdélyi Magyar Televízióban.A Visszhang magazin Csíky Boldizsár erdélyi zeneszerzőről szól, aki a napokban töltötte 75-ik életévét.
Annak ellenére, hogy számos helyen megfordult, Csíky Boldizsár szülővárosában, Marosvásárhelyen maradt. Itt kamatoztatja azóta is, amit tanult, ennek a városnak járul hozzá a kulturális életéhez és segít megőrizni annak a szellemiségnek legalább egy részét, ami mindig is nagy tiszteletnek és rajongásnak örvendett, tudva azt, hogy ezeket az értékeket mindig újra kell csomagolni, a kultúra hatáskörének változásával arányosan.
A műsorban olyan jeles előadóművészek is beszélnek Csíky Boldizsár munkásságáról, akik társai a zenében. Ugyanakkor azt is láthatják, milyen, amikor maga a szerző beszélget zenész kollégákkal, zenéről és azokról a lehetőségekről, melyekkel egy mai zenész élhet annak érdekében, hogy a zene jellem- és szellemformáló erejét közvetítse. Szó lesz még a zeneszerzés változásairól, a kezdetektől napjainkig.
Október kilencedikén, kedden este 20.30-tól, ünnepeljék együtt Csíky Boldizsár zeneszerzőt az Erdélyi Magyar Televízióval.
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

Nopcsa-kiállítás Déván
Kedden, október 9-én, délben 12 órakor nyitják meg a dévai Bethlen-kastélyban a Nopcsa Ferenc, világhírű paleontológus feljegyzéseiből és képeiből álló emlékkiállítást.
– A most bemutatásra kerülő hétkötetnyi kézirat az Albán Nemzeti Könyvtár tulajdonában van és első ízben kerül bemutatásra Romániában. A dévai múzeum tavaly indított egy hosszú távú projektet a hátszegvidéki Nopcsa Ferenc életének, munkásságának ismertetésére. A hónap végégig metekintehő kiállítás is szerves része a projektnek, ami remélhetőleg még újabb epizódokkal folytatódik– fogalmazott a kiállítást szervező dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumának szóvivője.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

„A harmadik út: az erkölcsös politizálás”
Beszélgetőkönyv Tokay Györggyel
Nagyon jó ügyvéd volt, igazán ismert politikai pályafutása nyomán lett. Gondolom, azt sajnálja, hogy 1989 nem húsz évvel korábban következett be” – indította a csütörtök délutáni, a Csiky főgimnázium dísztermében tartott könyvbemutatót Király András volt parlamenti képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök, jelenlegi oktatásügyi államtitkár.
A termet megtöltő hallgatóság akkor még nem tudhatta, hogy a terem első soraiban milyen előkelőségek társaságában vehet részt Irházi János Jó bolondok ügyvédje c. beszélgetőkönyvének bemutatásán. Aztán maga Tokay György mondta el: örül annak, hogy a bemutatón jelen vannak barátai – köztük románok, akik nem is értenek magyarul, s akikhez románul is szólt –, de mindenekelőtt volt harcostársai, Borbély László, Márton Árpád, Székely Ervin, Derzsi Ákos, Erdélyi István, Faragó Péter, Hosszú Zoltán mai vagy egykori RMDSZ-es parlamenti képviselők, szenátorok. Hogy messziről is eljöttek a bemutatóra, önmagában sokat mond arról a tiszteletről és megbecsülésről, amelyet az immár nyugdíjas, sajnos megrokkant egészségű „Apu bácsi” (a parlamentben így becézték, bölcsessége miatt, a nála idősebb képviselők is), Tokay György az 1989-es fordulat utáni politikai pályafutása során kivívott magának.
Székely Ervin, akit az idősebbek kiváló publicistaként ismerhetnek, felszólalásában elmesélte: valamikor, a ’89 előtti időkben az a mondás járta, hogy a romániai magyar értelmiség előtt két lehetséges út áll: az alkoholizmus vagy a halál. „Tokay megmutatta, hogy van harmadik út: az erkölcsös politizálás”, és az erkölccsel, a becsülettel szembesítette az embereket. Szeretet és tisztelet áradt más képviselőtársai felszólalásaiból is: Márton Árpád, például, a felesége részéről jövő üzenetet és ölelést adott át „az utolsó mohikánnak, az utolsó úriembernek a román politikában”. Borbély László volt miniszter azt mondta róla: „szuverén államalkotó volt az RMDSZ-en belül”, akit Katona Ádám, akit nemigen lehet az RMDSZ iránti barátsággal vádolni, „tiszteletbeli székelynek” nevezett a Har-Kov néven elhíresült ügyben való felszólalása miatt. „Tokay Gyurira mi felnéztünk – mondta –, s amikor (a parlamentben) senki nem mert kimenni a mikrofon elé, ő kiállt, megszólalt ékes román nyelven, ránézett a teremre és… mindenki elhallgatott. Olyasmit képviselt, ami a román politikai életben vele, sajnos, elment. Szeretném, ha visszajönne és elmondaná: vigyázzunk egymásra. És azt, hogy csak a románokkal együtt lehet megvalósítani azt, amit akarunk.”
Bevallom, elfogult vagyok Tokay Györggyel szemben. Jó negyven éve ismerem, az egykori magyar újságnál kollégák, reményeim szerint barátok is voltunk, Kolozsvárott, a Jókai 15-ben, szülőházában együtt szilvesztereztünk anno, aradi tömbházlakásának szobáit együtt tapétáztuk, több barátjával közösen, nem felejtem el, amikor – már ügyvéd korában – hozzá rohantam egy visszautasított szekusbeszervezési-kísérlet kapcsán, s egy pohár vodka mellett nemes egyszerűséggel azt mondta: „megcsókolhatják a s…t”; láttam megromlott egészséggel éhségsztrájkolni az aradi Városháza előtt az aradi magyar líceumért. Számtalanszor megcsodáltam borotvaéles eszét, ragyogó humorát (ami a könyvben is lépten-nyomon kiütközik), nem felejtem el, hogy valamikor 2004 előtt, amikor végleg megfeneklettnek látszott az ügy, határozottan kijelentette – az újságban is megjelent –: a Szabadság-szobor állni fog. És lám, mint annyi másban, igaza lett.
A mintegy 160 oldalas, a nagyváradi Riport Kiadónál megjelent interjúkötet hű (bár nem teljes) képet nyújt egy kivételes, 1989 utáni romániai magyar politikus életútjáról. De valójában sokkal többről, az 1989 utáni hazai politikai életről, szereplőiről, súlyos problémáiról és kulisszatikairól a volt parlamenti képviselő, RMDSZ-frakcióvezető, kisebbségügyi miniszter, balti-országokbeli nagykövet visszaemlékezéseiből. Olyan olvasmány ez, amelyet minden, a közélet iránt érdeklődő számára a legmelegebben ajánlhatunk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

Rendhagyó könyvbemutató
Reiner Péter és Borbély Zsolt Attila moderátor
Ha nem esik időben olyan közel egy másik könyvbemutatóhoz, csütörtökön este bizonyára többen ott lettek volna az arad-belvárosi református templom imatermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete által szervezett könyvbemutatón, amelyen Reiner Péter budapesti mozgalmár, emberjogi aktivista mutatta be a róla szóló, Márton Pál által jegyzett, Tiszta beszéd c. könyvet.
Az 1944-ben, az ostrom idején, bombázás közben a budapesti zsidókórházban született Reiner – mesélte életrajzát – különös vonzalmat érzett a Kos jegyű nők iránt, ebben a csillagjegyben született édesanyja, két felesége, a húga, s mint mondta, gyermekkora óta elemi bajt hozott rá kíváncsisága. Erdélyben, ahol több százszor járt, lépett be az MDF-be („2005-ben az MDF kilépett belőlem”), amely akkor megtévesztette.
Mai személyiségének, pártállásának előzménye, hogy édesapja „füstté vált Auschwitzban”, második apjának csak egyvalami nem sikerült: a hagyományos zsidó baloldalisághoz kötnie fiát. Fiatalemberként gyakran járt Lengyelországban, kiemelkedő személyiségekkel – köztük Andrzej Wajda filmrendezővel – ismerkedett meg, végleg beoltódott az antikommunizmussal s már 1964-ben tudta („minden lengyel tudta”), mi történt Katynban. (A szovjet hadsereg több tízezer lengyel tisztet kivégzett a II. világháború idején, s a németekre fogta – szerk. megj.) Biztos polgári vagyon birtokában az édesanya – mesélte Reiner Péter – az államosítás után talicskát tolt, miután apja belépett a kommunista pártba… Ellenzéki magatartása miatt kirúgták Magyarország összes gimnáziumából, végül később kertészmérnökként sikerült diplomát szereznie.
Ilyen előzmények után lépett be Reiner Péter az elsők egyikeként, büszkén vállalt zsidó származása dacára a Magyar Gárdába.
Nem mindennapi életút, az bizonyos.
Reiner Péter levetített egy kisfilmet a 2006. októberi budapesti rendőri brutalitásokról, amelyet egy évvel később a magyar polgárjogi harcosok Brüsszelbe is elvittek. A különös könyvbemutató egy 18 perces filmmel zárult, amelyben Morvai Krisztina a Tiszta beszéd c., Reiner Péter hitvallását összefoglaló könyvet ismerteti nagy empátiával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

Megjelent a katalógus és az okmánytár
Tegnap délután Bognár Levente aradi alpolgármester a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében megtartott történésztalálkozó három előadójának értékes ajándékot nyújtott át: annak a kétkötetes Gyűjteményi katalógusnak és az Okmánytárnak egy-egy példányát, amely az Arad Megyei Múzeum 1848–49-es állományának román és magyar történészek által felleltározott és lajstromozott kincseit foglalja magában.
A kétkötetes Gyűjteményi Katalógus és az Okmánytár a napokban került ki a nyomdából, kereskedelmi forgalomban (még) nem szerezhető be.
Jámbor Gyula
Gyűjteményi Katalógus (Aradi Ereklyemúzeum), Szeged, 2012.
/szerk. Kedves Gyula; készült a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Complexul Muzeal Arad együttműködésében/
Okmánytár : válogatott iratok és dokumentumok. Okmánytár az Aradi Ereklyemúzeum iratanyagából, 1836-1892 - a reformkor, a forradalom, a szabadságharc, a megtorlás, az emigráció és a kiegyezés korának dokumentumai /Szeged, 2012/ [szerk. Hermann Róbert]
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 6.

Az aradi vértanúkra emlékeztek (Kézdivásárhely)
Kézdivásárhelyen nem a szokásos módon, a kaszárnya előtt emlékeztek meg az aradi vértanú tábornokokról, hanem a Nagy Mózes Elméleti Líceum hátsó udvarán.
Tegnap a Vetró András által készített Sujánszky Euszták-dombormű előtt tartottak megemlékezést, melyen a kantai iskola és a Református Kollégium tanulói tiszteletüket rótták le a hős tábornokok emléke előtt. A két iskola tanulói az aradi mártírok utolsó óráira vonatkozó írásokból olvastak fel részleteket, közreműködtek a kantai tanintézmény zenészei. Ünnepi beszédek nem hangzottak el, és politikusokat sem hívtak meg, a város vezetőségét Derzsi Gyula alpolgármester képviselte. Az alig húszperces rendezvény koszorúzással ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 6.

Tisztújítás a református egyházban
Az Erdélyi Református Egyházkerület törvényei szerint hatévenként tartják az egyházmegyei tisztújító közgyűléseket. Az évek teltével új lelkészek nőnek fel az egyre nagyobb elvárások szintjére, s a tisztújítással együtt jár a nemzedékváltás is. Kovászna megyében három református egyházmegye működik: a sepsi, a kézdi-orbai és az erdővidéki.
– A fellebbezésekre előírt tizenöt nap letelt, az egyházkerületi igazgatótanács ülése is véget ért. Milyen hírrel szolgálhatunk olvasóinknak? – kérdeztük nt. Kató Béla egyházkerületi főjegyzőt. – A Sepsi Egyházmegyében lezajlott tisztújítás eredményeként Incze Zsolt György sepsiszentgyörgy-szemerjai lelkipásztort mint egyházmegyei esperest, Mátyás István angyalosi lelkipásztort mint főjegyzőt bízta meg a közgyűlés az egyházmegye vezetésével. Világi (presbiteri) főgondnoknak Dálnoki Lajost, gondnoknak pedig Fodor Imrét választották meg. A másik két egyházmegyében nem sikerült betölteni az üresen maradt esperesi tisztségeket, amit az elkövetkező időszakban pótolni fognak, de az egyházmegyék zökkenőmentesen működnek majd. Dálnoki Lajos, a Sepsi Egyházmegye új főgondnoka kérdésünkre elmondta: – Az egyházmegye gondnoka voltam, s a szeptemberben lezajlott közgyűlés fölös többséggel választott meg főgondnoknak. Véleményem szerint az egyházmegyei tanács régi vezetősége a legmesszebbmenően tiszteletben tartotta ez alkalommal is az igazságosság elvét, és mindenben az egyházi szabályok és előírások szerint zajlottak a közgyűlés munkálatai. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hat esztendőben a hívek legmagasabb elvárásainak szintjén végzi majd nemes munkáját az egyházmegye új tanácsa. Incze Zsolt lelkipásztor október elsejétől lelkipásztori feladatai mellett sepsi esperesként is teljes gőzzel és fiatalos erővel kezdte meg szolgálatát. – Véleményem szerint a tisztújítás eredményeként egy olyan közösség, olyan csapat került az egyházmegye élére, amely feladatainak maradéktalanul eleget tesz, s tagjai már a generációs váltás miatt is kissé másként gondolkodnak majd. Alapvető dolgunk lesz, hogy kiépítsünk egy jó lelkészi közösséget, jobban meg kell ismernünk egymás gondjait-bajait, egymás gyülekezeteit, fel kell építeni mindazt, ami az elmúlt időszakban nem működött az elvárások szintjén. Be fogjuk vezetni a havonkénti rendszeres találkozókat, hogy jobban megismerjük egymást, egyszóval ki kell építeni a mi kis belső lelki életünket. Főjegyző szolgatársam azt a gondolatát osztotta meg velem, hogy kéthavonta figyeljünk külön egy-egy gyülekezetre, életére, jövőképére, elképzeléseire, lelkiállapotára, mert ha megismerjük egymás örömét és bánatát is, könnyebben tudunk baráti kezet nyújtani. Valósuljon meg a tökéletes közösségépítés, legyen működő a kapcsolatteremtés, mert ha nem tudunk egymásról, nem vagyunk jó kollégák sem. Nem lehet most, a tisztújítás után világrengető dolgokra gondolni, hogy no most aztán megújul az egyház, zsúfolásig telnek majd templomaink, nem: magunkat kell először építeni az elvárások szintjén, közösségeinket és természetesen egyházmegyénket.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 6.

KILYUKADT A VÉDŐHÁLÓ? A magyar, illetve az RMDSZ-es képviselőket, szenátorokat a román közvélemény tisztességes férfiaknak tartotta, s az Isten druzsbájaként emlegetett Verestóyn kívül sokáig nem kapcsoltak korrupciós botrányt magyar honatya nevéhez. Idén robbant a Borbély-ügy, egy lakásfelújításhoz kapcsolt korrupciós vád, de nagyságrendje miatt inkább áldozatnak láttatta a volt környezetvédelmi minisztert, és a parlament sem hagyta jóvá az ügyészségi kivizsgálás folytatását.
A bukaresti újságok cikkeztek ugyan a Lakatos Péter, Kerekes Károly, Pethő Csilla Mária vagy Máté András Levente nevéhez köthető törvénytelenségekről, de az RMDSZ vezetésének mindig sikerült elsimítania az ügyeket. Olosz Gergely esetében a szövetség védőhálója kilyukadt, s minden bizonnyal a parlament védelmét sem nyeri el, hisz nem töltött be miniszteri funkciót. (Puterea)
Hírsaláta, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. október 6.

Bécsben a Tiszta Szív
A bécsi Erdélyi Nap rendezvényeinek sorában lép fel ma a kovásznai Tiszta Szív kórus tizennyolc tagú csapata. Repertoárjuk alapja Tolcsvay László Magyar mise című rockoratóriuma. Délelőtt a magyar templomban, a nagymise alkalmával énekelnek, délután a bécsi magyar szövetség látja őket vendégül.
A Magyar mise előadása szakszerű hangosítást kíván meg. Cseh Béla karnagy elmondta, magukkal vihették a Kőrösi Csoma Sándor Líceum jó minőségű hangosítóberendezését. Bár féltik a műszereket, Simon István igazgató megértette, hogy a kórus számára nélkülözhetetlen a felszerelés, ezért beleegyezett a kölcsönadásba. A Tiszta Szív kórus tavaly másodszor turnézott az Amerikai Egyesült Államokban, ott is a Magyar misét adták elő több helyszínen. Úgy gondolták, ott nem lesz nehéz biztosítani a hangosítást – de tévedtek, sok problémájuk adódott a megfelelő hangzással – mesélte a karnagy. A bécsi két fellépés után Kovászna testvértelepülésein állomásozik a Tiszta Szív kórus. Két-két előadással lépnek fel Pécsen és Balatonfüreden. A mostani turné során az eredeti elképzelés szerint Svédországot és Németországot is kellett volna érinteniük, de gyakorlati megfontolásból törölték a programból e helyszíneket. Az utazás költségeit szinte teljes egészében a budapesti MVM Energiakereskedelmi Partner Zrt. vállalta – tudtuk meg a karnagytól. A Tiszta Szív kórus tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Tucatnyi nagy európai turnén vettek részt. Legjelentősebb közülük a ’95-ös római utazás, amikor találkozhattak a pápával, és énekelhettek is az egyházfő előtt. Két évvel később a strasbourgi Európai Parlamentben léptek fel. A leghosszabb turnéjuk a svédországi volt 1999-ben, akkor 28 napot tartott az utazás. Kétszer jutottak el az Amerikai Egyesült Államokba is. Idén tavasszal Brüsszelben, az EU-székházban léptek fel.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 451-466




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998