Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 356 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 331-356
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2012. március 8.

Szakkollégiumok a kolozsvári magyar tagozatért
Soós Anna, a BBTE frissen megválasztott rektorhelyettese a minőségi tanárképzésről
Soós Anna egyetemi docenst, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának dékánhelyettesét szavazta meg a magyar tagozat tanári kara és diákjai tagozatuk rektorhelyettesi funkciójába február 27-én. A matematikus docens ezzel együtt a felsőoktatási intézmény tanulmányi rektorhelyettesi tisztségét is elnyerte. Mindkét pozícióban elődjét, Magyari Tivadar szociológust váltja. A frissen megválasztott rektorhelyettest elképzeléseiről és terveiről kérdeztük.
A magyar tagozat két jelölt, Soós Anna és Nagy László fizikus között választhatott. Az utóbbi jelölt is rektorhelyettesi funkciót kap, mivel a BBTE-n két magyar és egy német rektorhelyettes segíti a rektor munkáját. A voksoláson a dékánhelyettes 69,3 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 64,7 százalékát nyerte el, így a következő négy évben Soós Anna fogja a magyar tagozatot vezetni. A rektorválasztás ugyanakkor még nem zárult le: az eredménytelen első forduló után az oktatók március 8-án döntenek majd Cristina Ciumaş közgazdász- vagy Ion Aurel Pop történészprofesszor között. A BBTE-n jelenleg egyébként 42 ezer egyetemista tanul, közülük 6500 a magyar tagozat hallgatója, további, nagyjából 3000 magyar diák tanul román és angol nyelven. Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna kiemeli: a BBTE az egyetlen magyar érdekeltségű romániai állami egyetem a legfelsőbb kategóriában, „tudatosítani kell a magyar oktatói közösségben, hogy lényegesen hozzájárult ennek megvalósulásához”. A professzor kérésünkre kifejtette, hogy az egyetem az országos második helyen áll, viszont egy akkora közösségben, mint a BBTE tanári kara, nem biztos, hogy a magyar kollégák megfelelőképpen érzik annak a súlyát, hogy ehhez lényegesen hozzájárultak. A BBTE kutatóegyetem, vagyis a rangsoroláskor nagy százalékban a kutatási eredmények számítottak. „Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha a két tagozatot szétszednénk, akkor külön egyik sem jutna el a legjobb kategóriába.”
Az új tanügyi törvény értelmében létrejött magyar intézetek működőképességének optimalizálását tűzi ki Soós Anna egyik legfontosabb céljaként. Az oktatási nyelvenként elkülönülő, de egyenrangú intézetek tudományos és gazdasági tekintetben rendelkeznek bizonyos saját jogkörrel. „Tagozati szinten mindenképpen az együttműködés az életképesség záloga. Van, ahol szakonként formálódtak intézetek, máshol több szakirányt is lefednek annak függvényében, hogy a kollégák hogyan látták kivitelezhetőnek. Viszont az, hogy ezek mennyire működőképesek, a jövő kérdése. Mindenesetre közöttük olyan együttműködést kell megvalósítsunk, hogy az egész tagozati rendszer megfelelően működjön. Nem lehetnek kedvelt és kevésbé kedvelt szakok, tudományegyetemként fönn kell tartani olyanokat is, amelyek önmagukban nem nyereségesek, mert a társadalomnak szüksége van rájuk. Az együttműködés jegyében a tanterveket, programokat úgy próbáljuk kialakítani, hogy a tudományterületek kiegyensúlyozottan jelenjenek meg.” Szükségesnek látja Soós Anna azt is, hogy a tagozat képviselői minden szinten képviseljék magukat a döntéshozói testületekben annak érdekében, hogy az anyagi támogatásokból (diáklétszámnak megfelelő, kutatási programok szerinti) arányosan részesüljenek, hogy ezeket az összegeket aztán úgy osszák el az intézetek közt, hogy mindegyik optimálisan működhessen.
Új kihívást jelent a 2013-tól életbe lépő tanügyi reform, mely szerint a tanárképzés didaktikai magiszteriként történik majd. Jövő ősztől háromféle mesteri program közül választhatnak majd a diákok (mindeközben nem kapnak pedagógia képzést a hároméves alapszakon): tudományos magiszteri, didaktikai mesteri a leendő tanárok számára, és gyakorlati jellegű, ami olyan szakképzést ad, mely közvetlen elhelyezkedést tesz lehetővé. Mindezek működésére a szaktárca még nem dolgozott ki pontos módszertant. Soós Anna szerint a BBTE felelőssége a romániai magyar iskolák minőségi tanárutánpótlásának biztosítása. „Fontos megfelelő tanárokat képezni, és figyelembe véve az Erdély szinten mutatkozó minőségi tanárhiányt, a didaktikai mesteri remélhetőleg vonzó lesz majd.”
Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna azt is kiemeli, hogy a BBTE-t az egész Kárpát-medencei magyar fiatalság számára kell vonzóvá tenni. Azt kérdeztük az egyetemi oktatótól, mi ennek a gyakorlati haszna a felsőoktatási intézmény és az erdélyi magyar közösség szempontjából úgy, hogy a külföldi diákok tandíjmentes helyekre is bejuthatnak. „A kategóriás egyetemként rengeteg beiskolázási helyet kapunk, s ebbe nyugodtan beleférnek a külföldről érkezett hallgatók is. A mesteri programokon például nem sikerült hallgatókkal feltöltenünk a keretszámot. A jelenlegi körülmények közt az a feladatunk, hogy programjainkat a legjobb kategóriában tartsuk, s ezzel elég helyet biztosítsunk mindenki számára.”
Soós Anna tervei között sarkalatos pontot képvisel a szakkollégiumi rendszer kiépítése. „Szakkollégiumi rendszer működtetésével a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) keretében 2005 óta már foglalkozunk. Olyan hallgatók számára kínálunk előadásokat, kutatási programokat, akik vállalják a pluszmunka pluszterheit is. A KMEI esetében viszont sajnos nem adott az egyik lényeges komponens: az, hogy a hallgatók együtt legyenek. Az Eötvös József Collegium mintájára – ami közös bentlakást is jelent – szeretném kiépíteni a román oktatásban pillanatnyilag ismeretlen szakkollégiumi rendszert, ami a közös élethely okán közös programokat is lehetővé tesz egyrészt a saját szakterületükön, másrészt olyan általános műveltséghez tartozó területeken, amelyek átjárhatóvá teszik a különböző diszciplínákat. Ráadásul mindezzel egy olyan kapcsolati háló alakul ki a hallgatók között, amelyet nem csak diákkorukban, hanem bármilyen későbbi élethelyzetükben fölhasználhatnak.” A szakkollégiumok Soós Anna szerint a bentlakások átszervezésével valósíthatóak meg, anyagi ráfordítást a meghívott előadók és a tutorok finanszírozása igényel.
A BBTE új rektorhelyettese legnagyobb kihívásként a magyar tagozat optimális működtetésére tekint, melyet oly módon kíván megszervezni, hogy minden oktató otthon érezhesse magát az intézményben. Soós Anna az önálló állami Bolyai Egyetemmel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a BBTE nem pusztán alapképzést nyújtó egyetem, a rangsorban élen jár, ezért a jelenlegi struktúrákban úgy kell megtalálnia mindenkinek a helyét, hogy a vállalt feladat ne kényszert jelentsen.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. március 8.

Ioan-Aurel Pop lett a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem új rektora
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatói és diákképviselői Ioan-Aurel Pop történészprofesszort választották csütörtökön az intézmény rektorává.
Ioan-Aurel Pop rendkívül szoros versenyben győzött Cristina Ciumas közgazdászprofesszor ellen. Pop 659, Ciumas 595 szavazatot kapott a választások csütörtökön tartott második fordulójában.
Az egyetem honlapján közzétett életrajza szerint Ioan Aurel Pop a Kolozs megyei Vasasszentivánon született 1955-ben, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett történészi diplomát, majd ugyanitt doktori címet is. Doktori disszertációjának címe: „Az erdélyi kenézi gyűlések a XIV. – XVI. században”. 1993-tól vezeti az Erdélyi Tanulmányok Központját. 1994 és 1995 között a New York-i Román Kulturális Intézet igazgatója volt, 2003 és 2007 között pedig a velencei Román Kulturális és Kutatási Intézetet vezette. 2001-től a Román Tudományos Akadémia levelező, 2010-től pedig rendes tagja.
Életrajza szerint angolul, franciául és olaszul kiválóan beszél, magyar és német nyelvtudása kielégítő. Magyari Tivadar, a magyar tagozatért felelős leköszönő rektor-helyettes egy interjúban tudni vélte, hogy Ioan Aurel Pop mind a politikai hatalom, mind a politikai ellenzék támogatását élvezi. Magyari úgy ítélte meg, hogy lehet majd vele a tárgyalni a magyar tagozat ügyeiről, de azt is hozzátette, korábban többször is a magyar törekvések ellen szólalt fel, és több olyan oktató is a csapatához tartozik, akik ellenezték a magyar tagozat önállósodását.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Románia legnagyobb és legjobbnak minősített egyeteme, az intézményben 72 alapképzéses szakon, és 28 mesterképzéses szakon folyik magyar nyelvű oktatás.
A rektorválasztásra azt követően került sor, hogy az intézmény 19 évi vezetése után nyugdíjba vonult Andrei Marga filozófusprofesszor.
Erdély.ma

2012. március 8.

Magyar felsőoktatási hálózat kiépítése – Bodó Barna egy új szemléletről
A hazai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kifejlődése, az, hogy a két magyar magánegyetem, a Partium és a Sapientia, valamint az állami ún. multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket, miként arra már történtek próbálkozások. E változások kívánatos irányairól kérdezte a Háromszék, dr. Bodó Barna docenst, a kérdés kutatóját.
– A nyolcvanas években utolsó roham indult a beolvasztott egykori Bolyai utolsó maradványai, a karok, tanszékek korábbi felszámolása után csökevényesen megmaradt magyar diákcsoportok ellen is. Ahol csak három-négy diák jutott be, a szak is megszűnt, mint a fizikán, a filozófián és másutt, úgyhogy a ’89-es a fordulat a csoportokból is csak néhányat talált életben. A fordulat utáni azonnali lehetőség kihasználását a Bolyai restaurálására a magyar érdekképviselet elmulasztotta, emiatt nem tudhatjuk, mit sikerült volna elérni, de ami helyette elkezdődött, és máig tart, az egy gyötrelmesen lassú és ellentmondásos építkezés, mely a hátrányos kiszolgáltatottságból a magyar, nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három tagozatot (BBTE, marosvásárhelyi orvosi és színi) máig nem tudta kiszabadítani. A Bolyai Kezdeményező Bizottság is, melynek elnöke volt, azért alakult, mert e folyamatot nem tartotta célravezetőnek. Visz-e közelebb az önállósághoz az új oktatási törvény? – Két tanulmányomban írtam le részletesen, mit gondolok erről, ezek a Romániai Magyar Felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelentek meg, melyet Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztett. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki, az az, hogy a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, egy csapda. Mint ismeretes, az RMDSZ nyomására a kormány kiadott egy törvényrendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt az alkotmánybíróságon megóvott, és az ott elbukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény nem sokat tud e fejleményről, bár a tervvel azért is elégedetlen volt, mert nem a Bolyai újralétesítését írta elő. Ön akkor a vezető garnitúrához tartozott.
– Én akkor hagytam abba az aktív politizálást. 1998-ban történt, az RMDSZ-nek döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban vagy sem. Azt az SZKT-ülést, ahol erről szavaztak, én mint alelnök vezettem. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: ha nem lesz külön magyar állami egyetem, kilép. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondja: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, vizsgálja ki az ügyet. Szerintem ez a „legbájosabb” történetek közé tartozik, a bizottság ugyanis nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem újraszavazni.
– Mennyi idő telt el a tisztázással?
– Olyan három hónap. Akkor mondtuk mi ketten Somai Józseffel, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert olyan szervezetben, mely elismeri, a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismétli meg, nem tudunk benn maradni. Mindketten lemondtunk politikai tisztségünkről, én 1999-től az egyetemre mentem tanítani. Visszatérve: a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a marosvásárhelyi orvosi kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene, hogy legyen, mivel törvény van rá, és azt kellene betartani. A vásárhelyi orvosinak nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére, az ún. intézetekre és a belőlük alakuló tagozatra szükség van, de szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúra, amely általában több szakot szolgál ki azzal a tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti ELTE-n intézet, nem tanszék. Tehát az Állam- és Jogtudományi Karon nem katedra, hanem intézet, departman. Jogosítványai ugyanazok, de mégis magasabb fokozatnak tekintik.
– Magában foglalhat tanszékeket is? – Igen, be lehet azokat is sorolni alája. Ami minket illet, a csapdahelyzet miben áll? Ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon van magyar képzés: politikatudomány, kommunikáció és újságírás. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolnak egy főtanszék, „intézet” alá, tehát van egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt személyes stratégiák játszanak bizonyára közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, de annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak egy valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – amiről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük a törvény szerint, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat – én 2006-ban mentem át a Sapientiára –, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy legtöbb három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Na most egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Megfelel-e vajon mindenkinek?
– Azért mondom, hogy milyen okokból nem alakult meg mindenütt a magyar intézet. Egyesek félnek tőle, mások a munkától félnek. Ötéves folyamat különben.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez? – Úgy vélem, nem. Annyi történik, hogy szakmai szempontból van valamelyes előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a történet úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen tettünk javaslatot arra, hogy egy Erdély-szintű új struktúrát hozzunk létre, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, nálunk is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum. Azaz a jelentkező problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána kommunikálják a politika világával. A mi esetünkben ez a Partium Egyetem, a hamarosan akkreditáltnak számító Sapientia EMTE összefogását jelentené, az egyházi főiskolákét, a Babeş–Bolyai magyar és a székelyföldi kihelyezett tagozataiét, együtt a marosvásárhelyi orvosi egyetem és művészeti akadémia magyar tagozataival. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet. A kidolgozott elképzeléseket kell aztán az érdekképviselet elé terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. A hálózat létezik. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 éve, hogy magyar állami egyetem kell nekünk, s hogy visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
3szk.ro
Erdély.ma

2012. március 8.

175 éves a brassói Áprily Lajos Főgimnázium
Az Áprily Lajos Főgimnázium idén ünnepli az egykori Római Katolikus Főgimnázium megalakulásának 175. évfordulóját. Az iskola oktatói és diákközössége a tanév végéig tartó rendezvénysorozattal tiszteleg a közel két évszázados intézmény múltja előtt.
A rendezvénysorozat nyitóeseményére március 7-én 17 órától került sor a Főgimnázium dísztermében. Ennek során három iskolatörténeti előadás hangzott el, majd az est a további rendezvények programjának ismertetésével és az iskola diákegyüttesének fellépésével folytatódott.
A következő rendezvényre áprilisban kerül sor, amikor Áprily Lajos tiszteletére szerveznek egy szavalóversenyt. Ekkor fogják kiértékelni az iskola tanulóinak meghirdetett rajz-fotó és rövidfilm pályázat eredményeit is.
Ugyancsak áprilisban lesz a Romániai Magyar Tanítók Országos Konferenciája is.
A rendezvénysorozat május 18-án egy egész napos műsorral zárul.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

2012. március 8.

Kezdeményező testület alakult az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozására
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója egy Erdélyi Múzeum létrehozását kezdeményezte, ahová összegyűjtenék az erdélyi képzőművészeti alkotásokat és hozzáférhetővé tennék a közönség számára. A program segítése érdekében Vargha Mihály egy reprezentatív kezdeményező testületet hozott létre tekintettel a tervezett erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény több művészeti ágat magába foglaló jellegére, valamint összerdélyi gyűjtési területére. A testület első tanácskozását 2012. március 17-én 10 órai kezdettel tartja Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében. A kezdeményező testületbe a következő szakembereket hívta meg a múzeum igazgatója: Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Németh Júlia (Kolozsvár) Bartha József, Kusztos Enikő, Szepessi László (Marosvásárhely), Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Újvárossy László (Nagyvárad), Kocsis Rudolf, Szekernyés János (Temesvár), Véső Ágoston (Nagybánya) Orth István (Nagyszeben) Vetró Sebestyén András (Brassó) Mráz Ferenc (Bukarest) Botár László, Gyarmati Zsolt, Márton Árpád (Csíkszereda) Berze Imre, Vécsi Nagy Zoltán (Székelyudvarhely) Csergő Tibor (Gyergyószentmiklós) Siklódi Zsolt (Gyergyószárhegy) Vetró András (Kézdivásárhely) Bocskai Vince (Szováta) Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) (közlemény)
Transindex.ro

2012. március 9.

Németh Zsolt: prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése
A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ma Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdaság tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Hangsúlyozta: a szomszédos országok a magyar külgazdaság legígéretesebb területei közé tartoznak, jelentős aktívummal, növekvő kereskedelmi forgalommal és további bővülési potenciállal.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője elmondta: a gazdaságstratégiai dokumentumok mindegyikében – fontos külgazdasági stratégiai célterületként – megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági tér.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre fókuszáló gazdaságfejlesztési stratégia – közölte a főosztályvezető. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
Németh Zsolt is hangsúlyozta: a Kárpát-medencei gazdasági tér elnevezés arra utal, hogy a szomszédos országokra vonatkozó külgazdasági feladatok között kiemelten fontos a határon túli magyarság jelenlétében rejlő gazdasági lehetőségek kihasználása. A szomszédsági gazdaságpolitika horizontját a szomszédos országok teljes területe, teljes fogyasztói- és munkaerő-piaca jelenti – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a közös Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégia már elindult. Németh Zsolt ismertette, hogy Romániában több mint 3.500 magyar-román vegyesvállalat volt bejegyezve tavaly november végén, összesen közel 200 millió dollárnak megfelelő tőkével. Ukrajnában 2010-ben 1.030 ukrán-magyar vegyesvállalat működött, jegyzett tőkéjük mintegy 4 milliárd hrivnya volt.
A magyar vállalatok térségben való jelenlétéről beszélve fontos, hogy ne mossuk egybe, de ne is válasszuk el túlságosan mesterségesen a diplomáciai célkitűzéseket és a gazdasági célokat – mondta Németh Zsolt. A vállalatok célja nem lehet más mint saját gazdasági célkitűzéseik megvalósítása, a vállalat hasznot, üzletet akar csinálni, ideológiai okokból más célt nem lehet rájuk kényszeríteni – vélekedett. Ha a vállalatok jól teljesítenek, az visszahat az ország megítélésére, és ez visszafelé is igaz – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: egymással kölcsönhatásban kell vizsgálni az anyaországnak a határon túli magyar közösségekhez és az érintett szomszédos országokhoz fűződő viszonyát gazdaságpolitikai kérdésekben is, és mindezt bele kell helyezni az európai és globális gazdasági összefüggésekbe.
Németh Zsolt szólt arról is, hogy a magyar külpolitika nemcsak a régióban számol a magyar cégek külföldi jelenlétével, fontos feladat a magyar cégek, multinacionális cégek érdekeinek támogatása a világ bármely pontján.
Tokai Magdolna, a Magyar Villamos Művek (MVM) üzletfejlesztési osztályvezetője elmondta: cégük közép- és hosszú távú növekedési stratégiájának alapja elsődlegesen a Kárpát-medence. A cél egy optimális regionális energiamix kialakítása, amely a maximális hatékonyságot hozná a régióban. Magyarország regionális koordinátorként léphetne fel ebben az együttműködésben, elsősorban a hasonlóan állami tulajdonú villamosenergetikai cégekkel már fel is vették kapcsolatot – mondta Tokai Magdolna, megerősítve, hogy egy regionális villamosenergiai együttműködésben gondolkoznak, az MVM vezetésével.
Dezső Attila, a Budapesti Értéktőzsde felügyelőbizottságának elnöke, ügyvéd elmondta: a nagyvállalati és a kis-és középvállalati kör között nagy különbség van, teljesen más problémákkal szembesülnek. Minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb a felelőssége, és a globális világban egyre inkább a termékekkel azonosítják az országot. Míg a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) elsősorban nemzetiségi és nyelvi kapcsolatokra építik politikájukat a Kárpát-medencében, addig a nagyok teljesen más szempontokat vesznek figyelembe. A stratégiai szolgáltatóknak geopolitikai szempontokkal is foglalkozniuk kell – hangsúlyozta.
Orosz András, a Richter exportigazgatója elmondta:10.000 munkavállalót foglalkoztatnak, akiknek fele külföldön dolgozik, 31 országban közvetlenül van jelen a Richter, 100 országba szállítanak termékeket. A román, szlovák, és a cseh piac az első 10 legfontosabb piacuk közé tartozik, három szomszédos országban – Ausztriában, Szlovéniában és Szerbiában – nemrég óta közvetlenül is jelen van a Richter – emelte ki az exportigazgató.
Ferenc I. Szabolcs, a Mol társasági kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: a Mol tevékenysége rendkívül tőkeigényes, ezért kiemelten fontos a szomszédos országokban a szabályozás kiszámíthatósága, és vannak helyek, ahol az üzleti tevékenység csak kereskedelmi területen lehetséges, például Szerbiában. Ugyanakkor Romániában, Szlovákiában intenzíven jelen van a Mol, intézményes a kapcsolat a helyi közösségekkel.
A stratégiai gáztározókkal kapcsolatos megállapodások területén ugyanakkor nem sikerült előrelépni a régióban – jegyezte meg.
MTI/Erdély.ma

2012. március 9.

Áttörés az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatában
Több mint harminc, a magyar történelmi egyházaktól korábban elkobzott ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött Bukarestben az illetékes tárcaközi bizottság – közölte pénteken az MTI-vel Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, a testület egyik tagja. A visszaszolgáltatott ingatlanok között van egyebek mellett az irgalmasok rendjétől elkobzott nagyváradi Pénzügyi Palota és a Maros művészegyüttes székházául szolgáló marosvásárhelyi műemléképület. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államtitkára szerint a magyar egyházak viszonylag jól állak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszerzése terén. Erdélyben ugyanis – a Kárpátokon túli térségekkel ellentétben – telekkönyvi rendszer működött, így nem jelent különösebb gondot a tulajdonjog bizonyítása – tette hozzá. Tájékoztatása szerint Romániában körülbelül hétezer államosított ingatlant kértek vissza az egyházak, az ezredforduló után meghozott úgynevezett restitúciós törvények alapján. Ezek közül 1500-1600-ra tehető a magyar történelmi egyházak követelése. A magyar egyházak ingatlan-visszaigényléseinek körülbelül kétharmada, mintegy ezer épület esetében hozott a tárcaközi bizottság kedvező döntést – mondta Markó Attila.
Szász János, a gyulafehérvári római katolikus érsekség gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta: a tárcaközi bizottság döntése még nem jelenti azt, hogy az egyház azonnal visszakapja államosított épületét. Ha abban közintézmény – például iskola vagy kórház – működik, akkor az öt évig még benne maradhat és ezalatt a törvény által megállapított bért kell fizetnie az egyháznak. Ilyen esetben az egyházak csak a türelmi idő lejártával dönthetnek szabadon a visszakapott ingatlan rendeltetéséről.
Az ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében illetékes tárcaközi bizottság csaknem egy éves szünet után kezdte újra munkáját. Az ebben részt vevő kisebbségügyi államtitkár maga is nehezményezi, hogy „olyan ritkák lettek az ülések, hogy a jogos igénylők egy idő után kénytelenek beperelni a bizottságot”. Markó Attila azt mondta, a testület munkáját nem akadályozhatja az, hogy őt és a tárcaközi bizottság két másik korábbi tagját beperelte a Korrupcióellenes ügyészség a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium esetében hozott döntésük miatt. Az ügyet az erdélyi magyar közéleti szereplők megfélemlítési akciónak, az ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat fékezésére irányuló törekvésnek minősítetik, ami ellen tiltakozó megmozdulást is rendeztek Sepsiszentgyörgyön.
A bíróság azóta megállapította, hogy a vitatott épület valóban a református egyház tulajdona, és feloldotta az alperesek vagyonának zárlatát. Markó Attila szerint ebből logikusan kellene következnie annak, hogy a beperelt tisztségviselőket felmentsék a korrupciós vád alól, de ez az ítélet még nem született meg.
MTI
Erdély.ma

2012. március 9.

Nyolcvanéves lenne idén Dankanits Ádám
Harmincöt évvel azután, hogy a bukaresti földrengésben életét vesztette, Dankanits Ádám művelődéstörténészre, A Hét című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kincses városban élők szerdán délután, a Kolozsvár Társaság székházában. Az 1932. január 2-án született személyiség pályájáról Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke és Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese tartott előadást.
Dankanits Ádám Kolozsváron végezte tanulmányait, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát. Ezután a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárában és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán dolgozott, 1970-től A Hét szerkesztője volt, magyarázta Sipos Gábor, hozzátéve: a művelődéstörténet iránti érdeklődése a könyvtárban, a XVI. századi könyvek vizsgálata során bontakozott ki. A Kriterion gondozásában 1974-ben jelent meg összegző munkája, a XVI. századi olvasmányok című kötet, amelynek előszavában így fogalmaz a szerző: „Az erdélyi könyvtárakban becslésünk szerint több mint húszezer tizenhatodik századi külföldi nyomtatványt őriznek. Ebből a hatalmas hagyatékból Kelemen Lajos és Jakó Zsigmond munkája nyomán a kolozsvári akadémia gyűjteményében, Gustav Gündisch kutatásai alapján pedig a szebeni Brukenthal Könyvtárban sikerült kiszűrni mintegy másfélezer kötetet, amelyről névbejegyzés vagy pedig a kötéstáblán feltüntetett szignó (iniciálé) alapján bizonyítható, hogy már a tizenhatodik században Erdélybe került.”
Marosvásárhelyi, zilahi, csíkszeredai, brassói és székelyudvarhelyi gyűjteményeket vizsgált továbbá Dankanits, s eredményként a XV–XVI. századi európai irodalom recepcióját adta Erdélyben, hangsúlyozta az EME elnöke. Mint mondta, Dankanits Ádám új pászmán folytatta ezután kutatásait, a XVII–XIX. századi erdélyi életformaváltásra fókuszálva: egészségügyi, közigazgatási, termelési és művelődési vonatkozásban végezte a gyűjtést.
A földrengés okozta pusztulástól megmenekített írásai A Hétben jelentek meg 1979-ben, majd 1983-ban A hagyományos világ alkonya Erdélyben című kötetben, a Magvető Kiadónál. – Annak ellenére, hogy tanulmányai mellett mindösszesen két vékony kötete jelent meg, Dankanits Ádámot sokan idézik, és számos kutatásnak volt a serkentője – összegezte Sipos Gábor.
A Hétnél dolgozott együtt a művelődéstörténésszel Horváth Andor, aki egykori kollégájával kapcsolatban a nagyvilágban való korszerű tájékozódást, a jó értelemben vett megszállottságot és a korszerű történetírást említette. – Születésének évét tekintve szomorú, hogy nem lehet már közöttünk, ami azonban az életművét illeti, bőven van, mire emlékeznünk. Szomorú, hogy nem tudta folytatni mindazt, amit elkezdett – vélekedett a Korunk főszerkesztő-helyettese.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 9.

Az egyén legtöbbször nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként”
Hozzászólás az asszimiláció témához
Március 6-án este a kolozsvári Magyar Főkonzulátus érdekes előadásoknak és vitának volt a házigazdája. Az elhangzottakról a Szabadság olvasói tájékozódhattak is a megjelent beszámolóból. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés a jelen volt népes közönségnél is szélesebb kört érdekel, s az idő szorításában abbahagyott vitát érdemes nagyobb nyilvánosság előtt folytatni. Erre tennék kísérletet az alábbiakban.
Bodó Barna professzor a kérdés mai nyugati szakirodalmának ismeretében és azt továbbfejlesztve rajzolta meg az asszimiláció elméleti vonatkozásait. Már bevezetőben hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a kérdés politikai vonatkozásával, az egy másik gondolatmenet része lehetne. Nagyon fontos következtetése volt az, hogy az egyénnek, az egyéni döntésnek meghatározó szerepe van abban, hogy egy adott – illetve változó jellegű – asszimilációs helyzetre miképpen válaszol. Figyelmeztetett ezzel az egyén felelősségére.
Csakhogy az egyén – legtöbbször, teszem hozzá – nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként. S döntése nem kis mértékben függ attól, hogy milyen és mennyire erős az a közösség, amelynek a része ő.
Az asszimilációs helyzeteket a gyakorlat oldaláról leírók – a Regátba, a Kárpátokon túlra megélhetési célból (ideiglenesen) kikerült (vagy végérvényesen ott ragadt) magyarok sorsával foglalkozók – mindegyike (Koós Ferenctől Nagy Sándoron át Bántó Istvánig) az asszimilálódás helyzetei és típusai mellett mindegyre leírja azt is, hogy egy adott, esetükben a tömbromán környezetbe valóban egyénként, szabad döntés (?) nyomán kikerült egyedek miképpen próbálják magukat közösségbe szervezni. Főképp Bántó István könyve (Magyar művelődés a román fővárosban. Polis Könyvkiadó, 2011.) kimondottan arról szól, miképpen próbálják összefogni a tiszta román környezetbe kikerült magyarokat a Regátban is tevékenykedő magyar egyházak, milyen saját magyar egyesületeket, szervezeteket hoztak/hoznak létre és éltettek/éltetnek az ottani magyar közösségek.
Az egyén tehát, a Bodó Barna által megrajzolt döntési helyzetekben valójában ezzel a közösséggel a háta mögött (vagy szemben) dönt, és döntését nagy mértékben meghatározza az, hogy közössége milyen támogatást ad számára ehhez a döntéshez (vagy miképpen marad magára annak híján).
Még inkább ez a helyzet a saját lakóhelyéről el nem távozott, de ott asszimilációs helyzetbe kerülő egyénnel, akinek döntésében megint fontos tényező az, hogy nyújt-e számára a lakóhelyi közösség olyan feltételeket, amelyek ellensúlyozzák az asszimiláció irányába történő választását. Ezeknek a feltételeknek a sorában nagy fontossága van az intézményeknek (egyház, iskola), de az egyéni élet mindennapjait nem egyszer meghatározó erkölcsi elveknek, szokásoknak, hagyományoknak is. A téma kutatói és gyakorlati ismerői által köztudott, hogy vannak egy idegen nyelvű és kultúrájú tömbbe beékelt sziget-települések, amelyeknek fiataljai például évszázados hagyományként a tömbből (valaha elhagyott korábbi településükről) házasodnak, így biztosítva be magukat az asszimiláció folyamatában meghatározó fontosságú vegyes házasság ellen.
Az előadásokat követő hozzászólások során előjött egy példa: a dobrudzsai török és tatár közösségeké, amelyek évszázadok alatt is megőrizték a maguk különváltságát, s ahol például a vegyes házasság a közösségből való kirekesztést vonja maga után.
Ez a „megmaradás-példa” persze a mi esetünkben kivételes, mert itt a közösség önvédelmi reflexét a vallásbeli különbözőség is erősíti: a muzulmán-keresztény vegyülés egyrészt magának a közösségnek a hite, másrészt a többségi közeg megítélése szerint is elfogadhatatlan. A keresztény közösségen belül – az ortodoxia és a „magyar vallások” között – nincs ennyire éles elhatárolódás, sőt a kulturalizáció bizonyos alacsony szintjén (a vallás és a babona összemosódásának helyzeteiben) a külsőségek egész rendszerét kínáló szertartás- és szokásrend még vonzó is lehet. (Csak emlékeztetőül utalnék az irodalomban feldolgozott példákra, Rákosi Viktor Elnémult harangok vagy Nyirő József Néma küzdelem című regényeiben. Ne felejtsük el: a mezőségi vagy a Szamos-völgyi magyarság számottevő mennyiségben a 19. század folyamán asszimilálódott, amikor pedig intézményi szinten – egyház, iskolarendszer – tulajdonképpen „hatalmi helyzetben” volt.) De nyilván az identitás-megtartó intézmények között is rangsort kell felállítani hatékonyságuk szempontjából: a „hatalmi helyzet” semmit nem ér, ha nem párosul azzal, hogy az illető – megtartásra hivatott – intézmény valóban betölti-e a feladatát, vagy ellenkezőleg, taszító tényezővé válik az őt a közösség felé képviselő személyek esendősége, alkalmatlansága miatt.
És itt elérkeztem ahhoz, ami az egész asszimiláció-kérdésben a legfontosabb: az egyént „szabad döntésében” befolyásoló közösségi tényezőhöz.
Van közösség – és ezt a dobrudzsai törökök-tatárok példája bizonyítja –, amelyik képes kidolgozni és hatékonyan alkalmazni az önmegtartás közösségi stratégiáit. És van közösség, amelyik elveszíti képességét ilyen stratégia kidolgozására, vagy egy korábban meglévő stratégiát már nem képes új helyzetében alkalmazni. És itt a regáti magyarság helyzetét húsz esztendős bukaresti lelkipásztori munkája révén mélységében ismerő Nagy Sándorra hivatkoznék, aki úgy tapasztalta, hogy a tömbmagyar vidékről Bukarestbe bekerült székely sokkal hamarabb feladja identitását, mint az, aki vegyes lakosságú vidékről származik, ahol már kialakultak a közösség önmegtartó stratégiái. Az asszimilációs helyzetbe került egyént tehát – az őt is magához kapcsoló intézmény létrehozásával és életteli működésével – a közösségnek kell megtartania. S a közösség vezetőinek felmérhetetlen felelőssége az, hogy vannak-e ilyen intézmények és hogy azok megtartó erőt tudnak-e jelenteni.
És ha igaz ez – márpedig igazsága azt hiszem, nyilvánvaló –, a közösség önvédelmi hálójának létrehozásában még nagyobb a felelőssége azoknak, akik ennek a védőhálónak a létrehozására egy egész nemzeti közösség léptékében hivatottak. Olyan védőhálóról van ugyanis szó, amely átfogó rendszert képez, de ugyanakkor árnyaltan tud alkalmazkodni minden konkrét helyzethez.
Ilyen védőháló szerepét töltötte be a két világháború között a Reményik Sándor versében jelképpé emelt „templom és iskola” – nem véletlen, hogy az 1945 utáni totalitárius (de a maga nemzeti államteremtő céljait a homlokzatra kitett jelszavak mögött nagyon is tudatosan képviselő) diktatúra épp az önálló magyar oktatási rendszert likvidálta és az egyházat igyekezett hatástalanítani. (A Székelyföldről tízezres nagyságrendben kerültek munkát keresők, például a Zsil völgyébe a mezőgazdaság kollektivizálása elől menekülve, de az ott még a 40-es évek végén meglévő magyar iskolákat épp ebben az időszakban számolták fel, rohamossá téve ennek a népességnek az asszimilációját. Hol volt ez az „egyén szabad döntése”?)
A történet lényege 1989 óta is ugyanaz: a legádázabb ellenállás a hatalom (és bármely helyi hatalmasságai) részéről épp az önálló anyanyelvi oktatással szemben mutatkozik. Mert az identitásvesztés az iskolában (sőt, amint az előadás után az egyik hozzászólásban hallottuk: az óvodában) kezdődik, amikor a gyermek fejében otthonról hozott nemzeti identitása összezavarodik (jobban mondva, amikor azt tudatosan összezavarják), s eljut arra a megállapításra, hogy „eddig magyar voltam, most román vagyok”, vagy hogy „őseim a dákok és a rómaiak”. Ennek a gyereknek – és szüleinek – csak akkor szabad a döntése a maga asszimilálódása dolgában, ha rendelkezésére áll a szülőknek magyar óvoda és iskola, akár helyben, elérhető közelségben, akár – amint erre szintén történt utalás a hozzászólások során – egy lehetőleg mindenkit (vagy minél nagyobb kört) átfogó bentlakási hálózat révén.
Ennek – általában az ilyen fajta védőhálónak – a létrehozása hatékonyan csak az egész kisebbségi magyar közösség léptékében történhet meg.
És itt újra elérkeztünk a bennünket képviselő vezetők felelősségéhez.
Manapság divat a politikai porondon az „alternatívák” fontosságáról beszélni. Ezek az „alternatívák” valójában bizonyosfajta hatalomból való részesedés igényét jelentik, míg a közösséget lehetőleg minden egyedében megtartó védőháló megléte (létrehozása) pártsemleges – sőt pártokon felüli. Elgondolások többfélék lehetnek, a politikai „alternatívákat” kínálók programjai szerint. De a létre hozandó rendszernek egyetlen mértéke van: a közösség minél nagyobb körét és a rendelkezésre állítható anyagi-emberi erőforrások teljességét átfogó hatékonyság.
Az asszimilációs helyzetben „egyéni döntés” elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének „szabadsága” a szabadság arculcsapás.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 9.

Ne engedjük, hogy a bánsági magyar ügy kétes pártérdek-érvényesítési kísérletek áldozata legyen!”
VÁLASZ A NYÍLT LEVÉLRE az EMNP és EMNT Temes megyei szervezeteinek többnyire azonos vezetőihez
A temesvári és a Temes megyei magyarság sorsáért felelősen cselekvő RMDSZ megyei és helyi szervezetei az elmúlt 22 év alatt nyitottak voltak minden olyan kezdeményezés előtt, ami az identitásvesztés és fogyatkozás megakadályozását vagy lassítását szolgálta.
A Temes megyei RMDSZ az eltelt időszakban szorosan együttműködött a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel, melyeket a rendelkezésére álló eszközökkel folyamatosan támogatott, többeket már a megalakulás pillanatától.
A Temes Megyei Területi Képviselők Tanácsa (továbbiakban TKT) 2012. február 29-i gyűlésén határozottak értelmében az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmával szervezett ünnepi rendezvényeit nem használja fel kampánycélra.
A TKT tagjai az EMNP országos és megyei elnökének, az önkormányzati választásokon való magyar–magyar együttműködésre vonatkozó kérését kimerítő vita után okafogyottnak nyilvánította, mivel az elfogadott jelöltállítási szabályzat 1. pontja értelmében: „Javaslattételi joga van mindenkinek, akit a magyar közösség sorsa érdekel”. Ennek szellemében lehet mindenki jelölt. A rangsorolás következtében választási listára kerülő nem RMDSZ tag írásban vállalja a tagság felvételét és az RMDSZ programját, ahogyan történt a 2009-es európai parlamenti választásokon a „Magyar Összefogás Listája” esetében is.
Az EMNP Temes megyei vezetői előtt érthetetlen ok az, hogy nem az RMDSZ vezetői, hanem a Temes megyei RMDSZ vezető testülete, a TKT utasította el a kérést, mivel a szabályzat mindenkinek esélyt ad a sorvadó temesközi magyar közösség megmaradását zászlajára tűző cselekvő tevékenységre.
A Mikó Imre terv Kós Károly Közösségi Központban tartott ismertetésére – még kevésbé az erről szóló egyeztetésre – a Temes Megyei RMDSZ elnöksége nem kapott meghívót. A Demokrácia Központ székhely igényére adott nemleges választ azzal indokoljuk, hogy az eredeti cél – a magyar állampolgárság megszerzésében nyújtott tanácsadás – mellett nyilvánvaló volt, hogy ez az iroda az új párt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtőhelye lesz. Az RMDSZ első perctől átérezte a kettős állampolgárság kiemelt fontosságú közösségi jelentőségét, ezért a temesvári Magyar Házban működő irodájában – a Demokrácia Központ által nyújtott tanácsadással egyenértékű – segítséget nyújtott minden fajta anyaországi támogatás nélkül.
A Temes Megyei RMDSZ a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel való egymásra utaltságát és az ebből fakadó együttműködést mindig is komolyan vette. Ennek megyeszerte számos eredménye született, melyeknek a magyarság nemzeti öntudatát erősítő szerepe erkölcsi, oktatási és művelődési szempontokat figyelembe véve vitathatatlan.
Meglepetésünkre szolgál az EMNT és az EMNP Temes megyei szervezetei szinte azonos vezetőségének fenntartása az RMDSZ és a szláv kisebbségek összefogása tárgyában az önkormányzati választásokon. Ez egy négyéves folyamat, melyet az RMDSZ a 2008-as helyhatósági választások előtt az EMNP jelenlegi országos elnökének hathatós közreműködésével és jóváhagyásával indított el. Ennek a nyílt levélben intoleráns módon lefitymált összefogásnak köszönhető, hogy a 2004-ben Temesváron elveszített önkormányzati képviseletet visszaszereztük.
A 2012-es választásokon a megyei RMDSZ számára a Temesváron elért eredmények megtartása mellett hangsúlyosan kiemelt célja a megyei képviselet visszaszerzéséért folyó küzdelem. Ennek érdekében nem fordítunk hátat hűséges szövetségeseinknek és arra kérünk minden felelős magyar embert, hogy közös ügyünket ne engedje holmi kétes pártérdek-érvényesítési kísérletek áldozatául esni.
Ui. A Temes Megyei RMDSZ ezennel a közleményháborút és a nyílt levelezgetést a maga részéről lezárja. Erőforrásainkat a következőkben a magyar közösség további építésére és megerősítésére fordítjuk. Szórványban élő, számarányában megfogyatkozott nemzettársaink jövőjének egyik biztosítéka, hogy jelen legyünk a rólunk szóló döntéshozatal minden szintjén. Ennek érdekében kérünk mindenkit, hogy tudatos és felelősségteljes támogatásával álljon közös ügyünk mellé.
Temesvár, 2012. március 7.
A Temes Megyei RMDSZ Területi Képviselőinek Tanácsa
Nyugati Jelen (Arad)

2012. március 9.

Régi hagyományt elevenít fel a Kölcsey Egyesület
Ujj János újabb könyvének bemutatója
A Kölcsey Egyesület február 23-án megtartott beszámoló és tisztújító közgyűlésen elhangzott számos javaslat közül az egyiket máris életbe ültetné az új vezetőség.
És ez nem más, mint a korábban sikeresen működő előfizetői rendszer, pontosabban az, hogy azok a tagok, pártolók, illetve mindenki, akinek fontos az aradi magyar közművelődési élet, és évi 100 lej támogatói tagdíjjal segítik az Egyesület működését, azok ingyen juthatnak az évente megjelenő két Fecskés-könyvhöz és a hat Havi Szemléhez (kéthavonta jelenik meg). Ugyanakkor az év második felében megjelenő második Fecskés-könyvben közzé teszik azok névsorát, akik ily módon segítették az év folyamán az Egyesület tevékenységét. És ha idejében szeretnének értesülni az Egyesület rendezvényeiről, azokról e-mail-címükön rendszeresen tájékoztatják is.
A Kölcsey Egyesület elérhetőségei: Jankó András elnök, tel.: 0754-660-744, Berecz Gábor titkár, tel.: 0723-897-746, Fekete Károly elnökségi tag, tel.: 0722-275-652, e-mail-cím: [email protected].
A felkínált lehetőségre nem kell sokat várni, ugyanis az első „ajándékkönyvet”, a Fecskés könyvek sorozat 23. darabját, Ujj János Aradi századok – várostörténeti tanulmányok, esszék /Az aradi Kölcsey Egyesület könyve/ című legújabb kötetét 2012. március 14-én, szerdán 17 órakor mutatják be a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. A kötetet Friss Panián Iván olvasószerkesztő és Nagy István tördelőszerkesztő ismerteti.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

2012. március 9.

Regionális konferencia a hazai diplomások sorsáról
A líceumot, illetve egyetemet végzett fiatalok kevesebb, mint 25%-a képes csupán elhelyezkedni a szakmájában, derül ki a statisztikákból. A romániai végzősök ezrei munkanélküli segélyre kényszerülnek vagy kénytelenek szakmát váltani.
Mi a teendő? Mit tehet ezekért a fiatalokért a mai civil társadalom? Hogyan lehetne változtatni a jelenlegi román oktatási rendszeren? Mi az, ami hiányzik belőle? Ezekre és más kérdésekre próbálnak választ adni azon a március 9-én sorra kerülő három napos regionális konferencián, melyet az EDU-TIM Európai Tanácsadás Kft. vezetői szerveznek Aradon.
A Gyakorolj, hogy tanulhass, tanulj meg gyakorolni! elnevezésű, az Európai Szociális Alapból finanszírozott projekt célja tájékoztató kampányokkal rávilágítani a romániai diákok líceum/egyetem alatti gyakorlati felkészítésének a jelentőségére.
Dr. Melania Vergu projektvezető szerint kampányukkal nemcsak a romániai diákokat célozzák meg, hanem a gyakornokokat foglalkoztató gazdasági alanyokat is. Céljuk támpontot nyújtani a fiataloknak ahhoz, hogy kamatoztathassák az iskolai éveik alatt szerzett tudásukat, ugyanakkor képesek legyenek megállni a helyüket a hazai munkaerőpiacon.
A három napos regionális konferenciát – több megyében szerveznek hasonlót – pénteken 17 órai kezdettel tartják az aradi Aurel Vlaciu Egyetem M-komplexumának konferenciatermében. Cím: Aurel Vlaicu, Elena Drăgoi utca 2–4. sz. Bővebb információ a projektről a www.invatasapractici.ro, illetve a www.scoalaedu.ro honlapokon.
Nyugati Jelen (Arad)

2012. március 9.

Rendkívüli ülés rendkívüli témája
A marosvásárhelyinél csendesebben ugyan, de Segesváron is zajlik az iskolaügy: a 4637 magyar által lakott városban az RMDSZ három közgyűlési képviselője 800 szülői aláírás, az egyházak és civil szervezetek támogatólevelének birtokában már tavaly, az új tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásai alapján kért jóváhagyást a tanfelügyelőségtől az önálló magyar iskola létrehozására. A válasz: elkéstek vele. A képviselők azonban nem adták fel: legalább a 2012/2013-as tanévtől egy épületbe szervezett magyar nyelvű oktatást szerettek volna a magyar diákok számára. Ez irányú kérelmüket Gál Ernő helyi RMDSZ-elnök szerint 2011 márciusa óta válaszra sem méltatta a megyei tanfelügyelőség.
A beiskolázási tervre vonatkozó javaslatot a segesvári tanács harmadik nekifutásra tárgyalja. Február 23-án vitatkoztak rajta először, eredménytelenül, majd a március 5-i rendkívüli tanácsülés szintén kudarc lett, így aztán március 13-án e “rendkívüli” téma vitájára ismét rendkívüli ülést hívnak össze.
Teljességgel érthetetlen, hogy a jelenleg két, egymás közelségében, a városközpontban levő tanintézményben tanuló magyar diákok miért ne tanulhatnának egy épületben?! Ehhez épületcserére lenne szükség, ami csak előnyt jelentene a román osztályok számára, hiszen kevesebb magyar diák költözne ki az Eliade líceumból, mint ahány román diák érkezne helyükbe az Aurel Mosora néven futó épületegyüttesből (ide tartozik az egykori Petőfi iskola is, jelenleg a református egyház évek óta visszakövetelt, de vissza nem szolgáltatott, pereskedés tárgyát képező tulajdona).
Az RMDSZ közgyűlési képviselők épületcserére vonatkozó javaslata meglepetésként érhette a tanácsosokat a március 5-i ülésen, és úgy érezték, meg kell hívniuk (ismét!) a tanfelügyelőség képviselőjét, akitől állítólag “magyarázatokat” várnak. A keddi rendkívüli ülés feszültséggel terhesnek ígérkezik. A dolgok remélhetőleg nem fajulnak oda, ahova a marosvásárhelyi Bernády iskolanévadási határozat vagy a MOGYE-ügy jutott, de ehhez a magyar érdekképviseletnek a közbenjárására is bizonyára szükség lesz. Mert nálunk nem elég a törvényt meghozni, betartásához hosszas egyeztetésekre, kitartó, meggyőző munkára van szükség, a siker pedig egyáltalán nem garantált...
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 9.

Ajánlás a külhoni magyar óvodák éve programról
Ajánlást fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottsága a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programról – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az elfogadott ajánlás összhangban áll a MÁÉRT plenáris ülése által egyhangúlag elfogadott Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentummal.
Az államtitkárság felidézte, hogy február 16-án jelentették be a “2012 a külhoni magyar óvodák éve” programot, amelyre 100 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program elindításának tervét már előrevetítette, hogy a tavalyi évtől az oktatási-nevelési támogatás az óvodásokra is kiterjed. A program célja, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a későbbiekben is magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszanak. A kezdeményezéssel összhangban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elindította a külhoni magyar tannyelvű óvodákra vonatkozó kutatását, amely témakör kutatása korábban a külhoni magyar tannyelvű középiskolai és felsőoktatási kutatásokhoz képest eddig kissé háttérbe szorult.
A program céljának megvalósításához olyan eszközöket jelöltek meg, mint az óvodai oktatás minőségének emelése, a pedagógiai hiányterületek pótlása, illetve a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése. A program szakmai elemei közé tartozik egy módszertani csomag összeállítása, továbbképzés és pályázatok indítása a külhoni magyar óvónők számára, illetve magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok eljuttatása a külhoni magyar óvodákba. Ez utóbbiak közül elsőként az UNESCO által is elismert Tímár-módszerrel, illetve a meseszövés módszerével ismerkedhetnek meg a határon túli magyar óvónők és óvodások – áll a közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 9.

MOGYE: karok vagy tagozatok?
Magyar karokat vagy magyar tagozatot hozzanak létre kormányhatározattal a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen? – ezen a kérdésen akadt el MOGYE-n kialakult helyzetről szóló kedd esti vita a Demokrata Liberális Párt és az RMDSZ között – tudtuk meg tegnap Fekete Szabó Andrástól, a tárgyalások egyik résztvevőjétől. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kérdésünkre megerősítette: ezen a kérdésen akár a koalíció sorsa is múlhat. „A PDL nem hajlandó belátni, hogy kormányhatározattal csak karok hozhatók létre az egyetemeken, magyar vonal vagy tagozat nem” – mondta a politikus.
Fekete beszámolója szerint a kedd esti vitán az RMDSZ és az igazságügyi miniszter is hangoztatta, a karok létrehozása az egyetlen törvényes megoldás. „Ezt teszi lehetővé a törvény. A magyar tagozatok vagy úgynevezett intézetek felülről történő létrehozása már sértené az egyetemi autonómiát. Ha ezekről szólna a határozat, a MOGYE vezetői azonnal perelnének és nyernének” – magyarázta Fekete. Mint ismert, a PDL jövő hétfőig kért haladékot álláspontja kialakítására. „Félnek attól, hogy mit szólnának a szavazóik, ha engedélyeznék a magyar karok megalakítását” – mondta a szenátor. Bár egyes sajtóértesülések szerint a „PDL nem enged, mert megelégelte, hogy az RMDSZ folyton a koalícióból való kilépéssel fenyegetőzik”, a nagyobbik kormánypárt alelnöke, Sorin Frunzăverde tegnap bizakodóan azt mondta, megoldás születik majd az ügyre. „Nem kellett volna a kormányhatározatig eljutni.
A magyar tagozatok kérdését a MOGYE chartájában kellett volna rendezni” – mondta a politikus. Hasonlóan bizakodó volt tegnap Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is. „A koalícióban mindenki egyetért azzal, hogy a MOGYE-nak be kell tartania a törvényt, s ha nincs más megoldás, kormányhatározattal kell erre kényszeríteni. Hétfőn eldöntjük, mit tartalmaz majd a határozat” – jelentette ki. Mint ismert, korábban Markó Béla kormányfő-helyettes kilátásba helyezte lemondását is, ha a MOGYE ügye nem rendeződik.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. március 10.

A Maros Megyei Prefektúra perben van a saját kormányával
A kormány területi megbízottja, azaz a Maros Megyei Prefektúra perben van a saját kormányával. Románia történelmében ilyen este még nem volt, mondta pénteken Nyárádszeredában Kerekes Károly parlamenti képviselő.
Miután Marius Paşcan kormánybiztos többszöri felszólításra sem vonta vissza a kisváros zöldövezeti nyilvántartása elleni pert, a Környezetvédelmi Minisztérium is beszállt. A jogi vita továbbra is a főtéri park területén található ortodox tulajdonú telek miatt zajlik. Kerekes Károly szerint az ügy elfajult, és már-már nevetséges.
A települések zöldövezeti nyilvántartásának létrehozása európai uniós követelmény, mert tudni kell, hogy mekkora az egy főre eső zöld terület. Ettől függ az uniós és kormányzati pénzek lehívása, mondta Kerekes Károly. Hozzátette, hogy az ügy kapcsán kikérték a fejlesztési és környezetvédelmi szaktárcák véleményét is. A kabinetek a nyárádszeredai nyilvántartásban nem találtak kivetnivalót. Tehát az alperesek szerint a Maros megyei prefektus által indított per jogtalan.
Kerekes Károly, parlamenti képviselő: „Ez a kormánynak a hitelét rontja, hogy a saját területi megbízottja pereskedik saját kormányával. Precedens nélküli. Én értesítettem a kormányfőt, egy interpelláció formájában, s kértem, hogy tegyen ezért valamit, mert tényleg nevetségessé válik a kormány az ország közvéleménye és a sajtó előtt.”
A képviselő azt is sérelmezi, hogy maga az érintett fél, vagyis az ortodox egyház az eddigi tárgyalásokon sosem hallatta a szavát. Most mégis újra beszáll a perbe, ismét a prefektus árnyékában. „Tudnak-e egy olyan esetről még, hogy a Prefektúra más egyházak érdekében is fellépett?”
A helyi tanács úgy szeretett volna véget vetni a huzavonának, hogy megvásárolja a szóban forgó 1022 négyzetméter telket. Az ortodox egyház azonban visszautasította az ajánlatot, mert az új templomot éppen a központban szeretnék megépíteni. Ezután Marius Paşcan kormánybiztos kezdeményezésére perek sorozata következett.
Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere: „Ha egy tízes skálán kellene értékelni azt, hogy hogy állt ez az ügy, akkor körülbelül olyan kettes lehetett ez a jegy. Most azt kell mondjam, hogy olyan hatos, hetesre áll a szeredai tanács, úgyhogy elég jól állunk. Itt van előttem kiterítve a peres dosszié, előttem van a zöldövezetes dosszié. Tehát mi fel vagyunk készülve erre a perre.”
Most azért éppen a zöldövezeti nyilvántartást támadta meg a prefektus, mert a törvény szerint, amíg ebben a regiszterben szerepel egy adott terület, tilos annak rendeltetését megváltoztatni. Szóval nem lehet oda ortodox templomot építeni.
Kántor Emőke
Erdély Tv
Erdély.ma

2012. március 10.

Érvénytelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének a szombati közgyűlése
Érvénytelennek bizonyult a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szombatra összehívott lábnyiki küldöttgyűlése, ezért a korábban lemondott vezetőknek újabb közgyűlést kell összehívniuk.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége alapszabályában az áll, hogy a közgyűlés akkor érvényes, ha legalább 15 helyi szervezet küldöttei vesznek részt ezen. A helyi szervezetek pedig saját gyűléseiken jelölik ki a közgyűlési képviselőiket. Solomon Adrián lemondott elnök az MTI-nek elmondta, a tagoknak egy csoportja, mely az utóbbi időben aktivizálódott, felrótta, hogy a gyűlésen csupán négy szervezet képviselői vannak a szabályzatnak megfelelően jelen. A közgyűlést megelőzően ugyanis csak Kosteleken, Frumószán, Lábnyikban és Magyarfaluban gyűléseztek a helyi szervezetek.
Solomon Adrián elismerte, hogy jogos az észrevétel, de az MTI-nek elmondta, nem érzi hibásnak magát az emberek fásultsága miatt. A leköszönt elnök elmondta, megpróbálja megszervezni a helyi szervezetek közgyűléseit, és húsvét után újabb közgyűlést próbál összehívni, immár az alapszabálynak megfelelően.
A Transindex helyszíni tudósítása szerint a szombati gyűlésen mintegy negyvenen vettek részt. Jelen volt több meghívott is, köztük Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, és Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének 12 vezetője január 30-án mondott le tisztségéből, és mondta fel a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt, miután világossá vált számukra, hogy a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot.
A Moldvai Magyar Oktatási Programot az MCSMSZ a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az teszi szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában. A finanszírozó április végéig a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget bízta meg a program felügyeletével.
Erdély.ma

2012. március 10.

Etnikai csapdában
A marosvásárhelyi orvosi egyetemen kialakult cirkusz kapcsán többen felhívták a figyelmet az elmúlt napokban, milyen téves utat választottak azok, akik etnikai ügyként próbálják kezelni az elfogadott törvény alkalmazásának kérdését, politikai ideológiák össztüzébe terelték a demokratikus, akár alapvető emberi jognak tekinthető követelést.
Jó ideje zajlik a vita a MOGYE-n az önálló magyar tagozat létrehozataláról. A magyarok kérik az önálló kart, mert egyre szűkebbé váltak lehetőségeik a közösködésben, a román vezetőség “áldásos” tevékenységének köszönhetően lassan alig maradt magyar professzor, tanársegéd, s az egykori jeles magyar elődök által létrehozott skólában oly mértékben szorították háttérbe az alapítókat, hogy kérdésessé vált, egyáltalán hány évig marad még magyar csoport. Az új tanügyi törvény lehetővé tette az önálló magyar kart, ám ennek alkalmazását elutasította a szenátus, a felsőbb számonkérést pedig az egyetemi autonómia megsértésének tekintik. Úgy állítják be, mintha egy felsőfokú oktatási intézmény vezetőtestülete a jogszabályok fölött állna, az általa elfogadott belső rendelkezések, mint állam az államban, akár az alkotmányt is felülírhatják. Pedig a törvény az törvény, és még a vásárhelyi egyetemnek is be kell(ene) tartania. Önálló magyar tagozat meg nem azért lehet, mert a magyar adófizetőknek százalékos arányuk miatt járna, hanem azért, mert az ország törvényei biztosítják. Erre a megközelítésre hívták fel a figyelmet az elmúlt napokban többen, no meg arra is, hogy az etnikai szempontra hivatkozás igen heves, ugyancsak etnikai ellenreakciót vált ki. Ma már nemcsak a szeparatizmus ellen tüntető diákok, a román betegeket magyar orvosoktól féltő egyetemi professzorok, de az egyre hevesebb politikusi reakciók is ezt igazolják. Kampányolnak a szociáldemokraták, és most már a liberálisok is, pártelnökük vonul Marosvásárhelyre, hogy biztosítsa az ott helytálló román hazafikat, dönthet bármit az áruló kormány, ők majd úgyis visszaállítják a jelenlegi rendet. A demokrata-liberális politikusok egyelőre nem nyilatkoznak, de ha hinni lehet a kiszivárogtatott híreknek, a dönteni hivatott kormányüléseken sem szelídebb a hangnem: zsarolást emlegetnek, s fenyegetőznek, hogy nem engednek a követelésnek, némelyek szerint Ungureanu miniszterelnök már kisebbségi kormányzásra készül.
Újból csapdába – ezúttal etnikaiba – sodorta magát az RMDSZ. Ha kitart fenyegetése mellett, és feladja kormányzati pozícióját, légüres térbe kerül, pénzforrások, befolyás, szövetségesek nélkül kénytelen nekivágni a kampánynak, túl késő már a kudarcos vezetéstől elhatárolódni, ha maradnak, önmaguk ultimátumát köpik szembe (igaz, nem először). Egyetlen kiút lenne: a törvénynek jogot szerző kormányrendelet kicsikarása, de ma éppen ez tűnik a legreménytelenebbnek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. március 10.

Bodó Barna docens az erdélyi magyar egyetemi hálózat kiépítéséről
[INTERJÚ] A romániai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kialakulása, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia, valamint az állami multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket – véli a lapunknak adott interjúban Bodó Barna. A Sapientia docense szerint az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatnak közösen kell elterveznie jövőjét.
– Az 1989-es rendszerváltás után a magyar érdekképviselet elmulasztotta kihasználni a Bolyai Egyetem újraindításának lehetőségét, ehelyett ma is tart egy nagyon lassú és ellentmondásos építkezés, mely máig nem tudta kiszabadítani a hátrányos kiszolgáltatottságból a nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három magyar tagozatot a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Színművészeti Egyetemen. Ön szerint közelebb visz-e az új oktatási törvény az erdélyi magyar felsőoktatás önállóságához? – Ezzel a kérdéssel két tanulmányomban is részletesen foglalkoztam, mindkettő a Romániai magyar felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelent meg, Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztésében. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki: a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, ami egy csapda. Az RMDSZ nyomására az akkori kormány kiadott egy rendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt megóvott az alkotmánybíróságon, és ott el is bukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, így csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény talán el is felejtette ezt a fejleményt. Ön, aki akkoriban még aktívan politizált az RMDSZ-ben, azért is elégedetlen volt a tervvel, mert nem a Bolyai Egyetem újraindítását írta elő.
– Éppen akkor hagytam abba az aktív politizálást. Az RMDSZ-nek 1998-ban döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban. A Szövetségi Képviselők Tanácsa alelnökeként én vezettem le a miniparlament ama ülését, amelyen erről szavaztak. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, hogy bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: kilép, ha nem lesz külön magyar állami egyetem. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondta: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, és vizsgálja ki az ügyet. A „legbájosabb” történetek közé tartozik, hogy a bizottság nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem megismételni a szavazást.
– Mennyi idő telt el, amíg kiderült, hogy szabálytalan volt a szavazás?
– Mintegy három hónap. Akkor mondtuk Somai Józseffel együtt, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert nem tudunk olyan szervezetben maradni, amely elismeri, hogy a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismételi meg. Mindketten lemondtunk a politikai tisztségünkről, én pedig 1999-től az egyetemen tanítok. Különben a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a MOGYE magyar tagozata kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene hogy legyen, mivel törvény van rá, amit be kellene tartani. A vásárhelyi felsőoktatási intézménynek nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére az úgynevezett intézetekre, és a belőlük alakuló tagozatra szükség van. De szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúrát, amely általában több szakot szolgál ki azzal a bizonyos tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen intézetként, nem tanszékként működik, vagyis az állam és jogtudományi karon nem katedra, hanem intézet, departman van. Jogosítványai ugyanazok, mégis egy magasabb fokozatnak tekintik.
– És magába foglalhat tanszékeket is?
– Igen, azokat is be lehet sorolni oda. Nálunk az teremt csapdahelyzetet, hogy ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon működik magyar képzés: a politikatudományi, a kommunikációs és az újságíró szakon. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolják egy főtanszék, „intézet” alá, tehát lenne egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt bizonyára személyes stratégiák játszanak közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, mégis annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez azonban a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – és erről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy a törvény szerint sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy maximum három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Mármost egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, hogy külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez?
– Úgy vélem, hogy nem. Szakmai szempontból van valamelyest előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a folyamat úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen javasoltuk már, hogy egy új, Erdély-szintű struktúrát kellene létrehozni, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, de Romániában is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum.
Azaz a felmerülő problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána küzlik a politikummal. A mi esetünkben ez a Partiumi Keresztény Egyetem és a nemrég akkreditált Sapientia EMTE, az egyházi főiskolák, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar, illetve a Székelyföldre kihelyezett tagozatai, a MOGYE és a marosvásárhelyi Művészeti Akadémia magyar tagozatainak összefogását jelentené. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller-projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet.
Aztán a kidolgozott elképzeléseket az érdekképviselet elé kell terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandagyar állami egyetem kell nekünk, és visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 évvel ezelőtt, hogy mőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 10.

Készül a Wekerle- terv
Prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése
A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium (KüM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdaság tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Hangsúlyozta: a szomszédos országok a magyar külgazdaság legígéretesebb területei közé tartoznak, jelentős aktívummal, növekvő kereskedelmi forgalommal és további bővülési potenciállal.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője elmondta: a gazdaságstratégiai dokumentumok mindegyikében – fontos külgazdasági stratégiai célterületként – megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági tér.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre fókuszáló gazdaságfejlesztési stratégia – közölte a főosztályvezető. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
Németh Zsolt is hangsúlyozta: a Kárpát-medencei gazdasági tér elnevezés arra utal, hogy a szomszédos országokra vonatkozó külgazdasági feladatok között kiemelten fontos a határon túli magyarság jelenlétében rejlő gazdasági lehetőségek kihasználása. A szomszédsági gazdaságpolitika horizontját a szomszédos országok teljes területe, teljes fogyasztói- és munkaerőpiaca jelenti – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a közös Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégia már elindult. Németh Zsolt ismertette, hogy Romániában több mint 3.500 magyar-román vegyesvállalat volt bejegyezve tavaly november végén, összesen közel 200 millió dollárnak megfelelő tőkével. Ukrajnában 2010-ben 1.030 ukrán-magyar vegyesvállalat működött, jegyzett tőkéjük mintegy 4 milliárd hrivnya volt.
Orosz András, a Richter exportigazgatója elmondta:10.000 munkavállalót foglalkoztatnak, akiknek fele külföldön dolgozik, 31 országban közvetlenül van jelen a Richter, 100 országba szállítanak termékeket. A román, szlovák, és a cseh piac az első 10 legfontosabb piacuk közé tartozik
Ferenc I. Szabolcs, a Mol társasági kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: Romániában, Szlovákiában intenzíven jelen van a Mol, intézményes a kapcsolat a helyi közösségekkel.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 10.

Szépréti Lilla évfordulói
Március 14-én lenne 75 éves. Idén lesz halálának 20. évfordulója is.
Íróként, újságíróként élt a köztudatban. Népszerű tollforgatónk volt. Manapság ritkán írnak, beszélnek róla. Pedig többet érdemelne. Bőven van mit felidéznünk életművéből. Ebben segít ma a szeretteitől érkezett pályarajz.
Szépréthy Lilla újságíró, író (írói nevén Szépréti) 1937. március 14-én Brassóban született, ahol 1954-ben a mostani Áprily Lajos líceumban érettségizett. 1959-ben Kolozsváron a Bolyai Egyetemen szerzett magyartanári diplomát. Ezután mindvégig Marosvásárhelyen dolgozott riporterként az akkoriban egyetlen magyar nyelvű országos képeslapnál, az Új Életnél (1989 után Erdélyi Figyelő). Későbbi legismertebb riportjait az erdélyi magyar és szász műemlékekről írta. Legnépszerűbb könyve, a Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről 1981-ben jelent meg Kolozsváron. Olthévíz és Kőhalom között 1992. május 15-én közlekedési balesetben halt meg, amikor Brassóba vezetett az Áprily Lajos gimnáziumi végzősök világtalálkozójára.
Az első könyve 1965-ben jelent meg: Egy szál svéd gyufa, kisregény; 1968-ban a Páhuzamos vonatok című (elbeszélések); 1969-ben kiadták a Zöld mécses című kisregényét; 1971-ben megjelent a Zsuzsu Seremberekben meseregénye; 1974-ben novelláskötet, Utazás anyámmal; 1975-ben A család reménysége című kisregény, a Napot járó pillangó c. meseregény; 1981-ben Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről; 1996-ban a Családregény. Ez halála után látott napvilágot Marosvásárhelyen.
Hogy miket írt a lapokban? Először is miket nem írt: nem méltatta a Ceausescu házaspárt és “pártunkat”. De rengeteg riportot készített Szatmártól Konstancáig, Temesvártól Suceaváig. Erdélyben majdnem minden városról írt. Sok faluban járt, nemcsak a hétfalusi, hanem a moldvai csángókat is felkereste. Tematikája is nagyon változatos volt. Részt vett szív- és agyműtéten, éjszakai mentőn, iskolákban, múzeumokban riportozott, írt művelődési rendezvényekről, közéleti személyekkel, képzőművészekkel, színészekkel, zenészekkel, folkloristákkal készített interjút. Bűnügyi témákról is írt, ezért járt a bíróságon, rendőrségen, még a börtönben is.
De ami főként érdekelte, azok a műemlékek voltak. Ezekről főleg azért közölt sok-sok cikket, hogy az eseményeket felelevenítse, és ezáltal erdélyi magyar múltunkat is megismerjük. Szépréti Lilla megpróbálta az erdélyi fejedelmek, jelentős személyiségek munkásságát, koruk eseményeit a műemléki leírásba becsempészni.
A műemlékekről írt cikkek képezik az 1981-ben megjelent Régi és új világ című kötetének az anyagát. A könyv nagy siker volt, sokat jelentett Szépréti Lilla és Marx József fotóművész számára, akivel nagyon szívesen járt terepre. A könyvet, ami akkori viszonylatban csak kis példányszámban jelenhetett meg (5000), nem is vitték a könyvesboltokba. Vásárhelyen az Eminescu könyvesboltban, ahol a könyvbemutatón Oláh Tibor beszélt, pár óra alatt, amíg a szerző dedikált, a több ezer példány elkelt. Kint a lépcsőkön sorban álltak az emberek, hogy hozzájussanak. Sütő András a következőt írta a kötetről: “Ez a könyv, Szépréti Lilla kitartó barangolásainak krónikája, a mi múltbéli örökségünk mohás kőfalai, tornyai felé mutat, s nem azért, hogy a jövendő felé fordított arcunkat visszafordítsa, hanem éppenséggel a jövőnek jobb megtervezése végett. Történelmi műemlékeinkről van szó. És arról, hogy aki nem ismeri a múltját, nem érti világosan a jelenét sem…”
Akár írói, szerkesztői hitvallásaként tarthatta volna sajátjának e sorokat Szépréti Lilla. Ő azonban ritkán nyilatkozott. “Csak” tette, amit kell, írta, amire közösségének oly nagy szüksége volt. És van ma is. Ezért is lenne érdemes újra elérhetővé tenni alkotásait.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 10.

Magyar oktatás Romániában – A legnagyobb hiba a stabilitás hiánya
A rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben számtalan sajátos jelzővel illették Romániát. Sorolhatnánk oldalakon keresztül a javarészt nem hízelgő titulusokat. Közoktatás tekintetében a következő szlogen illik ránk: a kísérletek országa vagyunk – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatásügyi alelnökének, Szilágy Ferencnek tegnapelőtt kiadott közleményében.
„Minden román kormány, minden miniszter addig-addig „javítgatta” a rendszer hibáit, míg sikeresen megütöttük minden idők legalacsonyabb szintjét” – fogalmaz a szakpolitkus, aki szerint „a hibát kereshetjük az évről évre liberálisabb szellemben, az oktatásba is begyűrűző »projektelő« merkantilista szemléletben, az áleredményekkel büszkélkedő helyi álvezetőkben, a korrupcióban, a felvételi nélküli felsőoktatási bizniszben, mely a minőségi helyett a mennyiségi és főleg anyagi szempontokat helyezi előtérbe”. A legnagyobb hibaként azonban a stabilitás hiányát jegyzi meg a szerző: „Jóformán nincs olyan diák, aki abban a rendszerben fejezné be a tanulmányait, amelyben elkezdte, még ha csak négyéves ciklusokról beszélünk is. A boldog diákévek alatt egyszerűen felváltják a kisiskolákat az iskolabuszok, intézmények tűnnek el, s vele együtt a közösség és az évtizedes szellemiség. Volt felvételi, képességvizsga, egységes dolgozat, lassan már a pedagógusok is egymástól kérdezik, hogy vajon az idén hogy lesz. Illetve kérdeznék, ha lenne rá idejük. Alóluk is kicsúszott a talaj, anyagilag is egyre lejjebb csúsztak a társadalmi ranglétrán, s ez persze összefügg a közösségi tisztelet és megbecsülés erodálásával. Az amúgy is siralmas helyzetben szinte kegyelemdöfésként csapott le a román kormány szolgapolitikájának az eredménye: fizetéscsökkentés és a »szporok« megvonása. Kategóriától függően 30-50 százalék is lehetett a jövedelemcsökkenés. Az eredmény: elkeseredett pedagógusok ezreinek távozása.”
Szilágyi Ferenc kifejti, szerinte az oktató és nevelő munka sem üti meg azt a színvonalat, ami elvárható lenne. Tanítás helyett papírfogyasztás és statisztikagyártás folyik, az iskolai tevékenységet felváltja a „extrakurrikuláris” tevékenység.
A közlemény folytatásában gyakorlatilag az RMDSZ-politikát bírálja az EMNT-alelnök, aki megállapítások helyett a szervezet 1989. december 25-ei programjába, illetve a tavalyi nagyváradi, X. RMDSZ kongresszuson elfogadott programban foglaltakat kommentálja és veti a szervezet vezetőinek szemére, hogy „korábbi tömör, egyértelmű megfogalmazást egy rutinosan megcsavart, többféleképpen értelmezhető, ha akarom fehér, ha akarom fekete célkitűzés vette át”. Szilágyi mint az EMNT oktatási alelnöke a bírálja a kisebbik kormánypárt politikáját, szerinte a látszatintézkedések, az esetlegesség és a halogatás, valamint az évtizedes mulasztás a nemzetárulás fogalmát is kimeríti. „Így 22 év után továbbra is álom az önálló magyar közoktatási hálózat, máig nincs önálló magyar, állami finanszírozású tudományegyetem, Székelyföld kivételével alig létezik intézményi szinten önálló magyar szakközépiskolai oktatás, a vegyes intézményekben a magyar nyelvnek túlnyomórészt megtűrt szerepe sincs, s ugyanez jellemző a tanfelügyelőségekre s az ottani ügyfélszolgálatokra.” B. B.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2012. március 10.

Játszmák határokon belül, határokon kívül
Kevés olyan nép él Európában, amelyiknek saját parlamentjén kívül még öt ország parlamentjében van képviselete. Mi magyarok Budapesten kívül Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában vagyunk jelen. Az elmúlt 20 év során volt a magyaroknak parlamenti képviselője Kijevben is.
A két világháborút követő békék után, a 40 éven keresztül szigorú határokkal elválasztott, határok közé bezárt térségekben, autarchiákban, lájtos és kevésbé lájtos diktatúrákban éltek a kisebb, nagyobb magyar közösségek. A '80-as évek második felétől egyre keményedő feltételek között élők nem csak az adott politikai berendezkedés elnyomorító hatásaival küzdöttek akár Csehszlovákiában, akár a volt Jugoszláviában, Romániában, ill. a Szovjetunióban, hanem a kisebbségi léttel is. Magyarországra, a gulyáskommunizmus világára vágyó tekintettel pillantottak a szomszédos országokban élő magyarok és nem magyarok.
1990 után új helyzet állt elő. Legelőször az RMDSZ szerveződött meg hihetetlen gyorsasággal Romániában, de hamarost létrejött Csehszlovákiában a MPP, majd az Együttélés, a Vajdaságban a VMDK, majd a VMDSZ, Ukrajnában a KMKSZ, majd az UMDSZ. Megköttettek az un. Alapszerződések sorra a szomszédos országokkal. Nem ment simán semmi, de a délszláv háború sújtotta térségeken kívül békés körülmények között kialakultak minden országban a választott, legitim politikai képviseletei a magyaroknak. Elindult egy folyamat, melynek során egyre több, – természetesen nem elégséges – eredményt értek el az intézmények, az ingatlanok visszaszerzése, az identitás, az oktatás/ kultúra megőrzésének területein. A határon túli magyarok többségében az adott ország állapotának függvényében, egyre inkább tudatosult, hogy nekik két fővárosuk van. Az adott országé, és a magyar főváros, Budapest. A magyar közösségek tagjainak többségében tudatosult az is, hogy egzisztenciális létük attól az országtól függ első sorban, melyben a többség bizonyára mindenkor 2/3-t alkotott. A kérdés tehát mára úgy merül fel egy kisebbségi létben élő magyar esetében: élhető az adott ország, v. kevésbé élhető, mint máshol a környéken. Egy kis létszámú klientúra persze függött és függ Budapesttől minden térségben. Nemcsak politikai szerepét tekintve, de gazdasági/szociális tekintetben is. Térségektől függően ebben nagy eltérés van. Kárpátalján ez a politikai klientúra esetében 100%-os, míg más térségekben inkább a legitim parlamenti képviselettel rendelkező párt alternatívájaként, Budapestről támogatott, vagy gründolt párt klientúra számára létkérdés.
Ugyanakkor a realitás érzék, mely tudomásul veszi, hogy nem a budapesti kakaskukorékolásra kél fel a nap a szomszédos országokban, nem jellemezi a magyarországi politikát. Különösen a jobboldali kormányok vélték és vélik úgy, hogy Budapesten kell megmondani, mi a jó a határon túli magyaroknak, hogy ők is a “centrális erőtér” sugarába tartozzanak.
Ennek eszköze részben a sérelmi politika folyamatos gerjesztése, amit először státustörvénnyel, majd 2010-ben kettős állampolgársággal kívánnak “kezelni” illetve a támogatáspolitika. Az egyre szűkülő források zavaros intézményi átalakításokkal, átláthatatlan döntési folyamatokkal párosulva, a központ meleg tenyeréből etetett klientúra által vezényelve, mára a határon túli magyarság többsége számára érdektelen és enyhén szégyenletes hellyé teszik az “anyaországot” Már a legrosszabb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság sem föltétlen akar felkerekedni, hogy áttelepüljön Magyarországra.
Az átlagember számára tehát érthetetlen, hogy miért folytat komoly küzdelmet a magyar kormány és diplomácia, hogy mára veszélybe kerüljön az elmúlt 20 év diktatúráktól megszabadult magyar kisebbségek teremtette legfontosabb vívmány – a politikai érdekérvényesítő szerep az adott országok parlamentjeiben. A statisztikai adatok fényében ugyanis világos, hogy a magyar közösségek nem olyan nagy létszámúak, hogy a Fidesz által gründolt, vagy “stratégiai partnernek” kinevezett pártok megjelenésével, a választásokon megoszló szavazatok elégségesek legyenek akár egy párt bejuttatásához is. Így, amit a 20. század nem végzett el a határon túlra került magyarság életében, azt a 21. század elején a Fidesz megosztó politikája befejezi. Hiszen, ha nem lesznek magyar képviselők az adott országok parlamentjeiben, az eddig kínnal-keservvel elért, ám mégis fontos eredmények sem lesznek védhetők. Ugyan is, ha nincs is törvénybe foglalt kulturális autonómia, de annak szinte minden eleme megtalálható mind Romániában, mind Szlovákiában. Szerbiában, a Vajdaságban a Nemzeti Tanács intézménye az egész térség számára példaérték modellt hozott létre, mely tulajdonképpen a kulturális autonómia intézménye.
A nacionalizmusok ugyan minden országban rendelkezésére állnak a politikának, de jelenleg alacsony hőfokon vannak tartva. Választások idején persze felizzíthatók, de jelenleg az a nagyobb veszély pl. a szlovákiai magyar kisebbségre, hogy “Minél jobban prezentálódik az MKP a Fidesz saját akarat nélküli fiókpártjaként, annál inkább közelít szlovákiai koalíciós potenciálja a nullához. És annál kevésbé lesz az itteni magyarok számára érdekes, hogy a parlamentben izolálódik-e, avagy a parlamenten kívül. Ugyanis egyik esetben sem lesz képes tenni értük semmit, ami hasznukra válhatna” (Morvai Péter).
Az etnikai alapú magyar pártok mindenek fölött való forszírozása Budapestről végzetes tévedés. Kontraproduktív!
Több, mint árulkodó Semjén Zsolt mondata: “A magyarság megmaradása függ attól, “milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”. Ez a fajta gondolkodás, nem tudja elképzelni, hogy a Fideszen kívül, sőt a Fidesz ellenében, és után is van és lesz élet a szomszédos országok magyar társadalmai számára.
Ugyanakkor azzal, hogy Magyarország az elmúlt másfél évben feladta legnagyobb értékét: a társadalmi, gazdasági, politikai stabilitást, nemcsak a hazai társadalomnak, de a határon túli magyaroknak is árt. A kormány elszigetelte Magyarországot Európában. A magyar diplomácia mozgástere beszűkült. A kormányzati politika kockáztatja a kisebbségben élő magyarság politikai érdekképviseleteit a szomszédos országokban. S Magyarország mára már nem egy vágyott hely, ahol sokkal jobb lenne élni, mint az euróval fizető Szlovákiában, vagy az Európai Unióban és a NATO-ban felértékelődő Romániában. Horvátország uniós tagállammá válásával, tengerpartjával, Szlovénia jólétével nem vetélkedhet az egyre zsugorodó gazdasággal rendelkező Magyarország, mely hova tovább egy jól fejlett autokrácia, egypárti berendezkedéssel, leépülő jogállammal.
A 2011-es népszámlálási adatok drámai fogyást mutatnak Romániában és Szlovákiában. Az asszimilációt pedig gyorsítja, hogy a magyar identitástudatnak nem támasza Magyarország. A kettős állampolgárság törvénybe iktatásának módja és időpontja a választójog mellérendelésével – mindennél árulkodóbban bizonyítja, hogy ez elsősorban belpolitikai játszma része, és nem a magyar kisebbségekről szóló, mindent megoldó gyógyír. S hogy ez, – mint Ruprecht Polenz a német Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke mondja: “a külhoni magyaroknál lojalitási konfliktust okoz” – nem érdekli a Fidesz gőzhengerét.
Ugyanakkor, ahogy a felzárkózás és a szociális pillér mellett nem áll ki a magyar kormány Magyarországon, sőt, nap, mint nap táplálja az EU-ellenességet a társadalomban, úgy nem használja ki az európai integráció adta lehetőségeket a határon túli magyar közösségek érdekében sem . Nem számol azzal, hogy a 2012 – választások Romániában és Szlovákiában új helyzetet teremtehenet, s mi lesz a kisebbségben élő magyarokkal, ha ezekben az országokban is a “centrális erőteret” és a nemzeti burzsoázia megerősítését hirdeti meg a kétharmados többség?
Törzsök Erika
Népszava

2012. március 11.

Gyarapodik Kossuth regimentje
Újabb hagyományőrző huszárcsapat tette le az esküt a hétvégén Havadon, ahol Kossuth szobra előtt emlékezett a tömeg az 1848-49-es szabadságharcra.
Tavaszi napsütés és hósipkás dombok fogadták szombaton a Havadra érkezőket. No meg a faluvégen strázsáló lovas huszárok. Közel ezer fős tömeg gyűlt össze a település központjában, Kossuth Lajos két éve állított szobránál: fúvószenekar kíséretében érkeztek a huszárok, autókkal a szomszédos rigmányi fiatalok, de nemzeti és székely zászlókkal sereglett a nép a Nyárád, a Kisküküllő mentéről és a megyeközpontból is. Szombaton nemcsak az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek Havadon, hanem a nemrégiben alakult helyi lovas huszárcsapat is letette az eskűt. „Forradalmaink, nemzeti megmozdulásaink mindig megmutatták a világnak, hogy a magyar nem született szolganép, hanem szabadságra, függetlenségre, önállónemzeti létre hivatott történelmi közösség” – hangzott el a megnyitón, ahogyan az is, hogy az értékek változása, a nemzet fogyatkozása közepette „megemlékező ünnepségünk figyelmeztetés kell legyen”. Felesküdtek az új huszárok
Kossuth szobránál Veress Gergely polgármester elmondta: ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, magyarságunkért, identitásunkért, gyerekeink oktatási lehetőségeiért. De Kossuth regimentje nem fogyatkozik itt, és minden magyar szívnek együtt kell dobbannia. Ugyanis itt megalakult a 15. Mátyás huszárezred 5. századának helyi hagyományőrző csapata, amely ekkor tette le fogadalmát. „Remélem, úgy fogtok majd helytállni, viselkedni, hogy nemcsak a községnek hoztok jó hírt, hanem az egész nemzetünknek” – mondta a polgármester. Az ünnepélyes pillanaton jelen voltak a torboszlói székely kopjás lófők, a 9. huszárezred marosvásárhelyi, valamint a a 15. Mtáyás huszárezred szovátai és marossárpataki csoportjai. A helyiek vezetője, Csípán Csaba hadnagy Miholcsa József őrnagy előtt tette le fogadalmát, majd feleskette társait is.
„Dicső őseink iránti tisztelettel, és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve fogadom, hogy napjaimat a Szent Korona isteni törvényeihez igazítom, családom és környezetem felemelkedésén munkálkodom, segítek megőrizni múltunk hagyatékából mindent, ami megtart és előre mutat. Elöljáróim jó példáját és cselekvéseit követem legjobb tudásom szerint. Hűséges leszek csapataimhoz, nem hozok szégyent bajtársaimra, mert tudom, hogy velük, valamint emberi tartásommal, fegyelemmel példát mutatva nemzetünk önbecsülését, jövőbe vetett hitét és feltámadását szolgálom úgy Székelyföldön, mint az egész Kárpát-medencében. Isten engem úgy segéljen!” Miután a 11 helyi huszár felesküdött, felavatták a csapat zászlaját, amelybe szeget vertek a polgármester mellett a politikusok is: Lokodi Edit Emőke, Kerekes Károly, Szabó Árpád, továbbá Miholcsa József huszár főparancsnok, Jakab Viktor lelkész és a magyarországi Hévizgyörk polgármestere, Tóth Tibor is. A szegek jelképezik a vezető személyek vagy méltóságok jegyeit arról a felhatalmazásról, miszerint a csapatot zászlóval ruházzák fel. A lobogót Nagy Attila helyi lelkész áldotta meg, kérve Istent, hogy „cselekedje, hogy emlékezésünkből erő, bátorság és remény áradjon”. Ezután Adorjáni Judit „zászlóanya” felkötötte a díszszalagot, lobogóik összeérintésével a csapatok pedig elfogadták új bajtársaikat.
Csak közösen érhető el eredmény
A 164 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékezve Veress Gergely polgármester ünnepi beszédében kifejtette: 1848. március 15. a magyarok ünnepe volt és marad. Boldog ünnep, mert létünkért való küzdelmünket, a közös ügyünkért való összefogást jelenti számunkra. Ma is tudjuk, milyen jövőt szeretnénk teremteni, de ez a mi elhatározásunkon múlik, és ezért tenni kell és nem kétségbeesni. Mert általunk születik a jövő. „Kötelez minket a múlt, az elődök példája és szelleme. Szabadság ott van, ahol tisztelik egymást az emberek. Ahol szent az adott szó, ahol megbecsülik a múlt emlékeit. Itt az idő, hogy megtegyük azt, ami rajtunk áll” – figyelmeztetett az elöljáró, aki szerint március 15. nemcsak az emlékezés napja, hanem a jövőlátásé is: „El kell hinnünk, hogy csak közösen érhetünk el eredményt. Mi, erdélyi magyarok nem engedhetjük meg, hogy csak nagyravágyás miatt szétszaggassák nemzetünket, kockáztatva jelen és jövő nemzedék magyarságát és identitását.”
„Csodaként maradtunk meg Európában”
Amikor a magyarság megérkezett Európába, erős nép volt és nagyhatalom lett. És ezt ma sem tudják elnézni az európai nemzetek, az EU is árgus szemmel figyel mindent, amit a magyarok csinálnak. „Csodaként maradtunk meg Európában” – hangsúlyozta Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke – , mert tudunk emlékezni, vállaltuk anyanyelvünk, identitásunk megtartását, és székelyekként arra vagyunk ítélve, hogy harcoljunk az autonómiánkért. „Vissza kell térnünk önazonosságunk, emberségünk gyökereihez. Az összefogás, az egység, a mai ünnepség a nemzet széthúzása elleni üzenet legyen innen, havadról” – emelte ki a megyei tanács elnöke.
„Csak az a miénk, amit ki tudunk harcolni”
Ez volt az üzenete Kerekes Károly parlamenti képviselő beszédének, aki emlékeztetett a marosvásárhelyi Kossuth utcanév miatti sikertelen harcra, a 2. számú iskola elnevezésének vagy a MOGYE magyar kara megalakításának akadályozására, nemkülönben a közeli Nyárádszeredára, ahol harcolni kell a főtér megtartásáért.
Kelemen Attila képviselő üzenete is hasonló hangot ütött meg: ebben az országban magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, álmodunk, sírunk, de résen kell lennünk, mert a mi „állóképességünkön” múlik a siker, és ha meghátrálunk, minden elért eredményt feláldozunk. Az összetartást hagsúlyozta Bárczi Győző alispán is, míg Havad anyaországi testvértelepülése, Hévízgyörk polgármestere elismerését fejezte ki. Tóth Tibor szerint az erdélyi kistelepülések nagyobb tetteket tudnak végrehajtani, mint a magyarok „a nagyhazában”.
„Isten áldd meg a magyart!”
Az ünneplő közösséget Bustya Ferenc rigmányi lelkész a bibliai „Békesség néktek” megszólítással köszöntötte, míg a gegesi református kórus a magyarok világhimnuszát énekelte el, a havadi Vadburusnyán egyesület pedig Petőfi Nemzeti dalát. László János nyugalmazott tanár Gábor Ferenc Magyarnak lenni című költeményét, míg a helyi Csalóka Ernő teológus Petőfi Csatadalát adta elő. A költő visszatér – énekelte a helyi Baki Tünde, míg Veress Gergely polgármester Vörösmarty Szózatát szavalta el. Az ünnepség végén Lokodi Edit Emőke díszokleveleket osztott ki, majd Kossuth szobra előtt koszorút helyezett el a Megyei Tanács, Kerekes Károly, a helyi önkormányzat, a községi RMDSZ szervezet, az iskola, a község egyházai, a helyi huszárok és Hévízgyörk küldöttsége. A politikusok ajándéka
Tizenegy huszár tett eskűt szombaton: Csípán Csaba, Kiss Csanád, Bodoni Levente, Vass Tamás, Csipán László, Rigmányi Zsombor, Szabó Zsolt, Kádár Zsolt, Pál András, Pál Hunor és Bíró István. A huszárok egyenruhája kibédi posztóból készült Székelyudvarhelyen, információink szerint egy egyenruha ára 2500 lej volt. A szükséges összegeket Markó Béla szenátor és Borbély László képviselő biztosították a havadi csoport számára.
Szekelyhon.ro

2012. március 11.

Szórvány és egyház: szórványtanácskozás Köröstárkányban
A Belényesben megszervezett őszi szórványtalálkozó folytatásaképpen 2011. március 10-én, szombaton szórványtanácskozásra került sor a Bihar megyei Köröstárkányban. A Magyar Polgári Egyesület (MPE) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által közösen meghirdetett szakmai megbeszélés-sorozat második találkozóján Nagy József Barna, az MPE elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte a református egyházközség gyülekezeti termében egybegyűlteket, majd Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkipásztor mutatta be a települést, illetve az itt élő reformátusok életét. Köröstárkány az egyedüli magyar település a Belényesi-medencében, lakói messze földön ismertek a fóliasátras zöldségtermesztésükről, hangzott el a bevezetőben. Sajnos a szórványélet hátrányai – vegyes házasságok, több elhalálozás, kevesebb születés – egyre jobban megmutatkoznak a településen. Dukrét Géza a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Belényesi-medence történelmének viszontagságos évszázadait ismertette, külön hangsúlyt fektetve a magyar vonatkozású történelmi adatokra. A helytörténész két témába vágó kötetet is bemutatott: Györffy István, A Fekete-Körös völgyi magyarság című munkáját, valamint A Belényesi-medence turistakalauzát. A szórványtalálkozás szervezői ezzel a két kötettel ajándékozták meg az érdeklődőket, ugyanakkor a vidék magyar gyülekezeteinek, iskoláinak és könyvtárainak is több kötetet ajándékoztak.
Burian Sándor ágyai (Arad megye) háziorvos, az EMNT szórványtanácsának tagja az Arad megyei magyar térvesztésről tartott előadást. Arad a második védvonal című, statisztikákkal, ábrákkal is alátámasztott előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy Arad megye magyarsága, mintegy második „védvonal”, napjainkban a végleges megsemmisülés útjára lépett. Ezt a „védvonalat” mégsem szabad veszni hagyni, mert akkor a belső erdélyi, ma még tömbmagyarságnak számított vidékek válnak jobban sebezhetővé.
Bartha Mária Zsuzsanna nagykárolyi (Szatmár megye) unitárius lelkész – aki szintén tagja az EMNT szórványtanácsának – az egyház, főleg az unitarizmus és a szórvány kapcsolatáról tartott előadást. A tanácskozás további részében a résztvevők meglátogatták a magyarremetei Árpád-kori templomot, ahol szent királyaink (Szent István, Szent Imre, Szent László) egyedülálló ábrázolásait, illetve a bibliai témájú freskókat tekintették meg. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló szórványkonferencia a várasfenesi tájház megtekintésével zárult.
Harangszó (Nagyvárad)

2012. március 11.

„Ezzel a teherrel gyarapodunk”
Nagyvárad – Dr. Tőkés István nyugalmazott professzor hirdetett igét, majd IGE-hirdetés című, prédikációkat tartalmazó kötetét mutatták be vasárnap délelőtt, a nagyvárad-olaszi református templomban.
Jézus mindenkit egyformán hív, s bár sokan tapasztaljuk, hogy belefáradunk az életbe, úgy érezzük, hogy nincs tovább, Jézussal nem történhet meg a felmondása az életnek – mondta a nyugalmazott teológiai professzor „Jöjjetek énhozzám, mert megtartalak és megnyugosztalak titeket” – s ez a felhívás mindenkinek egyformán szól. De vajon mit jelent a megnyugtatás – tevődik fel a kérdés. Jézus nem veszi el a fáradtságot, ám saját igáját adja – azaz lehetőséget arra, hogy viseljük a terhet. Ezzel a teherrel pedig erőnk gyarapszik és el tudjuk viselni a megpróbáltatásokat, az iga pedig nem más, mint maga Jézus „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” – mondja, és ez az iga soha meg nem szűnik, hiszen ő velünk van és vele tudunk járni.
Szép magyar szó
Az igehirdetést követően Veres-Kovács Attila lelkipásztor méltatta a 96 esztendőt betöltött professzort. „Köszönjük, hogy eljött, segítse az Úr, hogy tovább szolgálja anyaszentegyházát” – mondta a lelkipásztor, majd Kiss Tünde zenetanár és Kiss Huba Ernő kántor megzenésített zsoltárokat adott elő furulyán és gitáron.
A későbbiekben Hermán M. János előadótanácsos szólt a professzor által írt negyedik prédikációs kötetről. Mint megemlítette, Orbán Viktor magyaroroszági miniszterelnök is idézett a kötetből, „s ha egy magyar miniszterelnök is olvassa, miért ne olvashatnánk mi is, miért ne lehetnénk rá büszkék?” – tette fel a kérdést. Dr. Geréb Zsolt teológiai professzor méltatásából idézve elmondta: a kötet az élő ige üzenetét hordozza közérthető, világos és szép magyar szóval, szeretettel ajánlja minden igére szomjas embernek.
Ajándékok tárháza
Az előadótanácsos az evangéliumi szabadságról is szólt, melynek során a jézusi igát kell viselni, s egyúttal felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy szabadidejében olvassanak prédikációt. „Ez a kötet lelki épülésünkre szolgál, s azt kívánjuk, hogy éljen bennünk a Krisztus, nélküle véletlenül sem cselekedhetünk jót” – hangzott el. Ezzel a kötettel ajándékokkal ékes tárházat kapunk, melynek birtokában megajándékozottak vagyunk; a nehéz anyagi körülmények nemegyszer meggátolják a jó cselekvését, hitünkből azonban nem hagyhatunk, s általa másoknak is tudunk segíteni. A prédikáció bátorságot ad, segít a tisztánlátásban – nem csak arra való, hogy a templomban örvendezzünk neki. A későbbiekben Hermán M. János megemlítette: sajnos Krisztus gyermekei nincsenek mindig egy akaraton, a legnagyobb baj, hogy olykor ellenségei egymásnak…
Üzenet
„Hálás vagyok, hogy megjelent ez a kötet” – mondta a későbbiekben a nyugalmazott professzor, kihangsúlyozva: a kötet nem Tőkés Istvánról szól, hanem az igéről; akik az Úrban bíznak, azoknak az ereje megújul, s ha ez a kötet hozzájárul ahhoz, hogy ez az üzenet eljusson az emberekhez, akkor már elérte a célját.
Tőkés László EP-alelnök beszéde során megemlítette: Orbán Viktor miniszterelnököt támadások érték az EP plenáris ülésén, ám ő bizonyságot tett hitéről, s bebizonyította, hogy jogunk van a kereszténységünkhöz. Később édesanyjáról is szólt, akinek komoly szerepe volt abban, hogy édesapja prédikálhatott és megírhatta köteteit, s aki a szívén viselte a magyar falvak sorsát. Azt is elmondta: a prédikáció csak látszólag szerény műfaj, valójában a legtöbb ember nem novellákat olvas, hanem prédikációt hallgat és olvas, talán csak a tévéfilmek vetekedhetnek a prédikációk népszerűségével. Megemlítette még Tőkés László, hogy a Felvidéki Magyar Párt nem jutott be a parlamentbe – „ez vár ránk is, ha nem szedjük össze magunkat” – továbbá azt, hogy „fele árpa, fele víz politikai irányba haladunk, s meg fogjuk inni a levét annak, ha csak szavaljuk Petőfi Talpra magyarját, de nem állunk talpra”.
Dedikálta
A március 15-i programról is szólt, melynek kapcsán megemlítette: meg akarták gátolni ünneplésüket, de nem hagyták magukat. „Krisztus igáját felvesszük, de a szolgaság igáját nem; mindenkit szeretettel hívunk és várunk, Dávidként nem ülünk fel Góliátok gúnyolódására.”
A későbbiek során Bach D dúr szvitjének egy része hangzott el Gergely Bálint, Antal Sándor és Lászlóffy Zsolt közreműködésével. Az ünnepség a Lorántffy-központban folytatódott, ahol dr. Tőkés István nyugalmazott professzor dedikálta kötetét.
Neumann Andrea
erdon.ro

2012. március 12.

Alulírott Tőkés László, kilépek az RMDSZ-ből
NYILATKOZAT
Alulírott Tőkés László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítója, 1990-től a 2003-as kiebrudaltatásomig annak tiszteletbeli elnöke, jelenleg pedig a szervezet Temes megyei tagja, ezennel kilépek az RMDSZ-ből.
Indoklásom a következő:
A cianidos bányászatot betiltó, sikeres európai parlamenti határozat egyik kezdeményezőjeként vállalhatatlan számomra a kisebbik kormánypárt Verespatakkal kapcsolatos megengedő és a beruházást elősegítő álláspontja. A brüsszeli parlament folyosóin számomra egyre kínosabb választ adni az aggódó kollégák azon kérdéseire, hogy akkor most pontosan mi is történik Romániában?! Azt azért csak nem mondhatom, hogy a kanadai vállalat megvásárolta volna a minisztereinket…
Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, ám a schengeni övezetbe mind a mai napig nem fogadták be – többek között a mindent átfonó korrupcióra való hivatkozással. Vállalhatatlannak, és nem csupán számomra, hanem az egész erdélyi magyarságunkra nézve szégyenletesnek tartom azt, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői arra törekszenek, hogy ellehetetlenítsék a köztisztviselők vagyonosodását vizsgálni hivatott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), illetve a Korrupcióellenes Főügyészség (DNA) munkáját.
Soha nem értettem egyet az alibi-feltételeken alapuló kormányzati szerepvállalással. A hatalom öncélú akarása miatt az RMDSZ vezetői beáldozták az önálló állami magyar egyetemünket, igazgatói és prefektusi állásokra váltották autonómiánkat, aprópénzért hajlamosak kiárusítani Erdély természeti kincseit. Azok közé tartoznak, akik a hozzánemértés és a szabadrablás eredményeképpen csődbe vezették országunkat, ennek árát viszont népünkkel fizettették és fizettetik meg; munkahelyteremtés helyett csontig hatoló megszorítások, valamint egy több mint harmincmilliárd eurós külföldi kölcsön árán tartják lélegeztetőgépen Romániát.
Elutasítom az RMDSZ – zsákmányszerző pártlogikán alapuló – kirekesztő és az erdélyi magyarságot megosztó gyakorlatát. Minekutána az összes közpénzre rátette a kezét, és ezek java részét saját önös céljaira használja fel, 2012-ben már ott tartunk, hogy nemzeti ünnepeinket, szobrainkat és szimbolikus tereinket is egypárti önkénnyel igyekszik kisajátítani.
Meggyőződésem, hogy nem az erdélyi magyarság van az RMDSZ-ért, hanem éppen fordítva: erdélyi magyar pártjainknak, választott tisztségviselőinknek kell mindenkoron egész közösségünket szolgálniuk.
Nagyvárad, 2012. március 12.
Tőkés László
EP-képviselő
Erdély.ma

2012. március 12.

Hegyaljai vérengzések
Erdély történelmébe fekete betűkkel vannak beírva a mócok 1848–49-es magyarellenes rémtettei, melyeknek kb. tízezer védtelen csecsemő, gyermek, asszony és öreg esett áldozatul. A bécsi udvarral a magyar szabadságharc ellen szövetkező, Avram Iancu, Axente Sever és Prodan Simion pópa által vezetett román felkelők ugyanis megtámadták és felégették Alsó-Fehér megye magyarok lakta városait és falvait, s megdöbbentő kegyetlenséggel halomra gyilkolták azok ártatlan lakóit.
Az első mészárlás 1848. október 19-én Kisenyeden történt, az utolsó 1849 májusában Bucsesden. Többek között Zalatna, Nagyenyed, Marosújvár, Gyulafehérvár, Naszód és Abrudbánya városát is lerombolták. A rablóhadjáratok során pótolhatatlan kulturális értékek váltak a lángok martalékává. Enyeden például a református püspökség levéltára és a kollégium híres könyvtára is megsemmisült. A honvédseregbe bevonult és osztrák csapatok ellen küzdő férfiak hiányában ezek könnyen véghezvihető, de aljas cselekedetek voltak, melyek elkövetéséért a román nép a mai napig bocsánatkéréssel tartozik.
A lerombolt és elpusztított falvak egyikében, a napjainkban alig 15 magyar lelket számláló Magyarigenben tevékenykedik Dr. Gudor Kund Botond református lelkész és történész, aki elfogulatlanul és tudományos igényességgel munkálkodik a történtek feldolgozásán. Kutatásainak eddigi eredményét egy könyvbe foglalta össze, melynek sepsiszentgyörgyi bemutatója előtt alkalmunk nyílt elbeszélgetni vele az akkori eseményekről. Az elhangzottak rövidített változatát alább olvashatják.
– Az Erdélyi-érchegység környékén és az egykori fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron napjainkban csak elvétve lehet magyar szót hallani. Ez nem a véletlen, hanem a térségben a történelem folyamán többször megismétlődő népirtás következménye. A folyamat az 1784-es, Horea–Cloşca–Crişan-féle parasztfelkeléssel vette kezdetét. Ön tüzetesen elmélyült a témában, beszélne ennek kiváltó okairól?
– A Maros mentén 1658-ban végigseprő török- és tatárjárás, illetve az 1738-as pestisjárvány következtében a térség magyar lakossága megtizedelődött, ezért a földesurak újabb román tömegeket telepítettek a vidékre. Mindezek következtében egyes helyeken a román lakosság túlsúlyba került, azonban ez még önmagában nem vezetett a magyar népesség eltűnéséhez. A tragikus folyamat valódi okai az ön által is említett Horea-vezette parasztlázadásban gyökereznek. A téma tárgyalása még ma is hálátlan feladat, ugyanis a hivatalos román történetírás az eseményeket dogmatizálta, azok főszereplőit pedig szinte szentekké avatta. Státuszszimbólumokat formált belőlük, ezért nem lehet hozzájuk érni. Ennek ellenére a lázadásokban játszott szerepüket és azok hatását megpróbálom a maguk nyers valóságában láttatni, hiszen a történtek során nemcsak a nemesi kúriákat és azok lakóit pusztították el ritka kegyetlenséggel, hanem a környékbeli magyar lakosság egészét is.
Az okokat elemezve meg kell állapítanunk, hogy a román jobbágyság régióbeli számbeli fölényéből fakadóan, abban a korban elképzelhetetlen társadalmi jogokra tartott igényt. Éppen ezért II. József uralkodása alatt hiába ismerik el az ortodoxiát, a többi felekezet iránt részükről megnyilvánuló vallási türelmetlenség és a jobbágyterhek megnövekedése konfliktushoz vezetett. Ennek kirobbanásához hozzájárultak az uralkodó két erdélyi körútján tett, de soha be nem váltott ígéretei is. Ugyanakkor a felkelésnek etnikai indíttatása is volt, mely főleg az örmény és magyar kereskedők iránt megnyilvánuló ellenséges magatartásból fakadt. Így az sem véletlen, hogy a lázadás végül is a piactéren italt árusító örmény kereskedőkkel történt kocsmai összetűzés nyomán kapott lángra.
– Ugorjunk az időben az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc korszakáig, mikor a Mócvidék az elnyomó osztrák hatalmat támogatva ismét a magyarság ellen fordul. Ez a magatartás ugyanazokra az okokra vezethető vissza?
– Valamivel árnyaltabb a kép, mivel ebben az esetben hadszíntérről, katonai alkukról és egy olyan történelmi pillanatról beszélünk, melyben Bécs, a maga törékeny és veszendő helyzetében megpróbált szövetségeseket találni, hogy segítségükkel a magyarokat sakkban tarthassa. Az udvar által fellázított és felfegyverzett románok irányítása végül kicsúszott az ellenőrzésük alól, de a vérengzéseket meg sem próbálták gátolni. Így kapta meg Hegyalja magyar lakossága a történelem folyamán másodszor is a magáét, és zuhant egy nagyot ismét demográfiailag.
Az események hátterében azonban ezúttal nem jobbágyokat kell keresni, hanem bizonyos katonai és félkatonai alakulatokat, például Avram Iancu légióit, melyek katonai megállapodásokat írnak alá az osztrák kézen lévő Szebennel és Gyulafehérvárral. Mivel a Şaguna és társai által országgyűlési szinten működtetett román komité politikai erőként áll mögéjük, magyar részről a mozgalmuk joggal minősíthető ellenforradalomnak.
– Az itteni történelemszemlélet a magyarral szöges ellentétben ítéli meg az eseményeket. Ön erről hogyan vélekedik?
– A történetírás csak akkor tud előbbre jutni, és csak akkor kezdődhet el benne egy megtisztulási folyamat, hogyha mítoszok és félistenek gyártása helyett a tényekkel szembesül. Hogyha a saját történetírásuk által meg sem említett 1848–49-es román vérengzések nem számítanak többé tabutémának. Amíg azonban a politika elferdített, felnagyított és egyoldalúan beállított tragikus eseményekkel példálózik, addig csak konfliktust gerjeszthetünk.
– A román történészek körében észlelhető-e az igazsággal való szembenézésre irányuló szándék? – Igen, csak sajnos, ezek a történészek nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint azok, akik a hivatalos történetírást próbálják erősíteni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2012. március 12.

Marosvásárhely ostroma
Marosvásárhely frontváros, amelynek a végleges meghódításáért a románság, főleg a nacionalista pártok országos kampányt indítottak.
„Erdélyben Marosvásárhely a román nacionalista politikai szélverésnek a leginkább kitett város. Az erdélyi hajdani nagyvárosokat, Kolozsvárt, Temesvárt, Aradot, Brassót az előző évtizedekben lepte el a román politikai iszap, a közepes városok közül az egykori Székelyvásárhely maradt meg eddig így-úgy magyarnak, több, az erdélyi magyarság számára létfontosságú intézményével, és most erre a településre jár rá a rúd. (...)
Az elrománosító szándékok folyamatosan erősödtek, a város demográfiai összetételének megváltozását eredményezték, a vezető funkciók és a jelentős intézmények román kézre kerültek. Most pedig az utolsó roham: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) törvényeket hatályon kívül helyező elrománosítása, a magyar oktatás önállóságának ellehetetlenítése van soron. (...)
A MOGYE sorsa nem elszigetelten alakul, tágabb körben összefügg a nemsokára sorra kerülő helyhatósági választásokkal. Ebben a népszámlálás előzetes adatai szerint a lakosság 46 százalékát képező magyarság – 1990-ben a magyarság aránya, a Ceausescu-korszak nagyarányú betelepítései ellenére még 52 % volt -, amennyiben meg akar szabadulni a város nyakán immár a harmadik választási ciklusát töltő román polgármestertől a magyarság képviselőinek választási szövetségre, koalícióra kell lépniük.”
Sylvester Lajos
gondola.hu
Erdély.ma

2012. március 12.

Semjén Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel találkozott
Bemutatkozó látogatáson vesz részt hétfőn és kedden az EMNP elnöksége a magyarországi parlamenti pártoknál, Budapesten. Az erdélyi párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a budapesti bemutatkozó körút Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökénél kezdődött.
A kapcsolatfelvételről a párt február 25-i, csíkszeredai országos küldöttgyűlése döntött, az újonnan megválasztott vezetőség tagjai közül jelen volt: Toró T. Tibor elnök, valamint Gergely Balázs és Zatykó Gyula alelnökök.
Az Erdélyi Magyar Néppárt tájékoztatása szerint a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével a Kárpát-medence magyar vonatkozású aktualitásait tekintették át, külön kitérve a szlovákiai választások nemzetpolitikai szempontból aggasztó eredményeire.
A továbbiakban Toró T. Tibor bemutatta és átadta az Erdélyi Magyar Néppárt politikai keretprogramját, majd a közelgő romániai önkormányzati választások kihívásairól, az Erdélyi Magyar Néppárt választási stratégiájáról tartott rövid összefoglalót – írták a közleményben, amelyben kitértek az ősszel esedékes parlamenti választásokra is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke külön felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét arra, hogy a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb mellett a romániai választási törvény rendelkezik egy alternatív küszöbről is, mely szerint elegendő hat képviselői, valamint három szenátori választó körzetben egyszerű többséget szerezni ahhoz, hogy egy párt mandátumokhoz jusson.
A találkozón a közlés szerint elhangzott, hogy nincs alapja annak a riogatásnak, hogy az erdélyi magyarság kieshet a parlamentből, ahogyan az a felvidékiek esetében történt. A találkozó végén a jelenlévők megegyeztek, hogy a közelgő önkormányzati, valamint az azt követő parlamenti választásokra való tekintettel havi egyszeri, rendszeres találkozókra kerül majd sor az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői és a miniszterelnök-helyettes között.
MTI
Erdély.ma

lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 331-356




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998