|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 497 találat | lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-497 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. október 31.Ügyvéd képviselheti Tőkés LászlótJogosnak ítélte a román ügyvédi kamara elnöksége, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt ügyvéd képviselje a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága előtt, amely november 20-án dönt az állami kitüntetés esetleges visszavonásáról. A kamara tegnap kézhez kapott határozatát Kincses Előd elküldte az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, valamint a Románia Csillaga Érdemrend héttagú becsületbíróságához. Az ügyvéd tájékoztatást kért a november 20-i tárgyalás helyszínéről és időpontjáról, valamint másolatot a Tőkés László ellen felhozott írásos bizonyítékokról. „Felhívtam a figyelmüket arra, hogy amennyiben megakadályozzák a védelemhez való jog gyakorlását, akkor határozatuk semmisnek minősül” – tette hozzá Kincses Előd. Kifejtette: a védelemhez való jogot az alkotmány, az európai emberjogi charta és valamennyi román törvénykönyv biztosítja. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 31.HírsalátaMAROS MEGYÉBEN ÉRVÉNYTELENNEK TEKINTI A MEGYE JEGYZŐJE AZ ALÁÍRÁSOKAT. Jogilag érvénytelen a több mint 50 000 aláírás, amelyet a helyi referendum megszervezése céljából gyűjtött össze a lakosságtól az RMDSZ Maros megyei szervezete. A megyei önkormányzat titkára formai kifogásokra hivatkozva nem fogadta el azt a táblázatot, amelyet az érdekvédelmi szervezet az aláírások összegyűjtésére használt. Ez azt jelenti, hogy a csaknem 55 000 aláírást tartalmazó táblázatok jogilag érvénytelenek, s a polgári kezdeményezés meghiúsult. Az RMDSZ-nek azonban van még egy lehetősége arra, hogy a fejlesztési régiók átalakítására vonatkozó népszavazási kezdeményezéséről mégis tárgyaljon a megyei képviselő-testület. A kudarc láttán új megoldás után néztek, és a megyei tanácstagok egyharmadának aláírásával referendum kiírását javasolják pontosan ugyanazzal a kérdéssel. A rendkívüli tanácsülést november 14-én tartják, napirendjén kizárólag ez a javaslat szerepel. A határozat elfogadásához azonban szükség van a többség jóváhagyó szavazatára, és – bár az RMDSZ kivételével mindegyik politikai párt ellenzi a referendumot – a szövetségiek abban reménykednek, hogy a több tízezer támogató aláírás jobb belátásra bírja őket. (Marosvásárhelyi Televízió) MEGTAPOSTÁK A SZÉKELY ZÁSZLÓT AZ ÚJ JOBBOLDAL TAGJAI. Képes úti beszámolót közölt hétfő este a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szélsőséges szervezet egyik brassói tagja vasárnapi székelyföldi „viszontagságairól”. A román nacionalisták egyik közkedvelt portálján, a Frontpress.ro-n közölt írását földbe taposott székely zászlót ábrázoló fotókkal illusztrálta. A lobogót gyalázó fiatalok egyike maga a szerző, Remus Rădoiu, a felvételek pedig székelyföldi útján készültek. Ketten rendőri kísérettel jutottak el a Brassói megyehatárig, onnan ugyancsak rendőri kísérettel a csernátoni Haszman Pál falumúzeumig: „Apokaliptikus kép fogadott, idegennek éreztem magam saját hazámban: mindenütt Nagy-Magyarországot ábrázoló lobogókat és székely zászlókat láttam. A mellettünk elsiető moldovai rendszámú autók utasai riadtan figyelték az irredentizmusnak ezt a megnyilvánulását” – írja Rădoiu. A két román fiatalember Kézdivásárhelyig jutott el. Sétáltak egyet a városban, többször skandálták, hogy „Hargita és Kovászna megye román föld!”, megtapostak egy székely zászlót, majd visszaültek az autóba, és elhajtottak. Rădoiu írásában megállapította: a televíziók félretájékoztatták a nézőket: a székely menetelésen még tízezren sem voltak, és „szó sem volt” élőláncról. (ÚMSZ) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 31.A tehetséggondozásértSzékelyföldi tájékoztató körútja első állomásán, Sepsiszentgyörgyön a szervezett tehetséggondozás témával tartott találkozót pedagógusok részvételével kedden az áprilisban alakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács. Bereczki Kinga, a szervezet elnöke lapunknak elmondta: az SZTT célja intézményes és szakmai háttér megteremtése a szervezett tehetséggondozás számára, amelynek első szakaszában elkészítik a tehetségtérképet, összeállítják a tehetségterületek lajstromát, és megkeresik azokat a szakembereket, akik oktatóként, mentorként részt vennének a tehetséggondozásban. A székelyföldi tanács együttműködik az Erdélyi Tehetségsegítő Tanáccsal, jövő héten mindkét szervezet részt vesz a Kárpát-medencei tehetséggondozó magyar szervezetek találkozóján. (fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 31.Az egész magyar közösség akaratáról van szóTegnap délben oktatóik mellett egyetemi hallgatók lepték el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem bejárata előtti teret. A tiltakozó megmozdulás célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy továbbra sem teljesültek a magyar tagozat önállóságával kapcsolatos ígéretek, amelyeket három szakminiszter jelenlétében írtak alá, s az oktatási minisztérium és az egyetem vezetősége továbbra sem tartja be a tanügyi törvény előírásait. A hallgatókhoz dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője, dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes, majd Tubák Nimród, a diákszövetség (MMDSZ) elnöke szólt. Szabó Béla professzor az oktatási minisztérium és az egyetem vezetősége közötti cinkos összejátszásnak nevezte az időhúzást, amely hátráltatja az önálló magyar főtanszékek létrehozását. Bár a minisztérium feladata lenne, hogy a törvények betartását biztosítsa, a magyar tagozat vezetőinek egyetlen beadványára sem válaszoltak. Szilágyi professzor a petícióban foglaltakat ismertette. – Ez a tömeg magáért beszél, megcáfolva azt a többször hangoztatott véleményt, hogy a diákok egy része nem akarja a magyar gyakorlati órákat – hangsúlyozta a diákszövetség elnöke. A magyar, román, angol nyelvű feliratok mellett adott pillanatban valamennyi hallgató magasba emelte azt a lapot, amelyen a négy legfontosabb követelésük volt olvasható: kétnyelvű gyakorlatokat, azaz román és magyar nyelvű gyakorlati képzést, a román és magyar diákok külön csoportba sorolását, a magyar tagozat számára megszabott külön álláskeretet és a magyar tagozathoz tartozó külön főtanszékek (depar-tamentumok) létrehozását kérték, a tanügyi törvény vonatkozó előírásait felsorolva. A néhány perces tiltakozást követően a diákok eloszlottak, majd a magyar tagozat küldöttsége dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettessel az élen átadta a több mint 1.100 diák és az egyetem 92 tanára által aláírt kérést Leonard Azamfirei rektornak. Ezt követően Szilágyi professzor elmondta, hogy a rektor annyit kérdezett, reményeik szerint a többséget könnyebben meg fogják-e ezáltal győzni, s hogy tudatában vannak-e annak, hogy a szenátusi többség döntésétől függenek. – Mai figyelemfelkeltő akciónk célja az volt, hogy eljusson az egyetem vezetőségéhez, nem négy-öt ember, hanem az egész magyar közösség (diákok és tanárok) akaratáról van szó, s arról, hogy mindannyian azt szeretnénk, végre dönthessünk a saját anyanyelvi oktatásunk kérdéseiről – hangsúlyozta a rektorhelyettes. A figyelemfelkeltő akció idején az egyetemen tartózkodtak az egyetemi oktatás minőségét ellenőrző bizottság, az ARACIS képviselői, de a beszédekben elhangzott, hogy a megmozdulást nem szándékosan tartották ezen a napon, az akkreditációs bizottság küldöttsége ugyanis a vártnál hamarabb érkezett. Azamfirei rektor sajnálatosnak nevezte a tiltakozást, akárcsak a külön évnyitót, s arra hivatkozott, hogy az egy évvel ezelőtt megkötött protokollumba foglalt vállalásokat – az önálló főtanszékekre vonatkozó utolsó pontot kivéve – teljesítette az egyetem, az önálló csoportok megalakítása azonban nem szerepelt az egyezségben. A magyar nyelvű gyakorlati oktatás kapcsán a Diszkriminációellenes Tanács határozatát említette, amely kimondta, hogy a kötelező román nyelvű gyakorlati oktatás nem jelent hátrányos megkülönböztetést. A törvények betartását illetően pedig azt nyilatkozta, hogy az eddigi perekben az egyetem nyert, ami azt jelenti, hogy minden esetben törvényesen járnak el. A Népújság kérdésére, hogy miért nem teljesült az egyezség utolsó és nagyon fontos pontja, a rektor azt válaszolta, hogy arra az egyetem akkreditációját követően kerülhet sor. A döntéseket a szenátusban kell meghozni, aminek nem használnak az erőszakos megmozdulások – tette hozzá. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 31.Erdélyi magyar fiatalok 2013Jobban oda kell figyelniük ezekre a felmérésekre a politikusoknak is, akik csak akkor használják, amikor tetszeni akarnak a közösségnek – vonta le a következtetést Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke kedden a Barna Gergő – Kiss Tamás szociológuspáros Erdélyi magyar fiatalok 2013 című magyar és angol nyelvű kutatásjelentésének bemutatója után, amelyre a marosvásárhelyi Bernády Házban került sor. Mint mondta, az erdélyi fiatalok körében az elmúlt időszakban nem történt visszaesés az identitástudat terén, ezt igazolja, hogy nem Magyarországra vándorolnak ki, az elvándorlás oka gazdasági, és ezeket a problémákat kellene nagyobb súllyal kezelni. A kiadvány alapját egy 18 és 35 év közötti erdélyi magyar fiatalokat megcélzó reprezentatív szociológiai adatfelvétel képezi. A felmérést a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a brüsszeli székhelyű Európai Tanulmányi Központ felkérésére a TranObjective Consulting Kft. végezte, összehasonlítva két korábbi, hasonló közvélemény- kutatással. A tanulmány alapján az erdélyi magyar fiatalok számára a legfontosabb érték a családi biztonság, a szerelem és a boldogság. Feltűnő, hogy egynegyedük nem tud megnevezni olyan élő erdélyi személyiséget, akit nagyra értékelne. A korábbi felmérések alapján – 2001-ben és 2008-ban is készült hasonló átfogó vizsgálat az erdélyi magyar fiatalokról – a kutatóknak rálátásuk van az elmúlt tizenkét évre. Arra keresték a választ, hogy mi változott és mi állandósult a fiatalok körében ebben az időszakban, iskolázottság, anyagi helyzet, családalapítás, gyermekvállalás, migráció, vagyontárgyak gyarapodása, mobiltelefon, személyi számítógép és internet- hozzáférés, saját használatú személygépkocsi stb. terén. A felmérésből kiderül, hogy az erdélyi fiatalok legsúlyosabb problémái – a gazdasági válság következtében is – a munkanélküliség, a pénztelenség, az alacsony kereset, a kilátástalan jövő, a szegénység és létbizonytalanság vagy a lakáshelyzet megoldatlansága. Életükében a legjelentősebb esemény – derült ki a továbbiakban – az első szexuális tapasztalat, az első nagy részegség, ezeket követi az anyagi, illetve a családtól való függetlenség. Bodor László, az RMDSZ főtitkárhelyettese szerint Romániában – hasonlóan a fejlett nyugati országokhoz – koherens ifjúsági stratégiára, hatékony ifjúsági törvényre lenne szükség, így talán megállíthatók lennének a migrációs folyamatok is. Európai szinten a jelenség visszaszorítását célozza a Youth in the Move program, amely 15%-ról 10%-ra csökkentené az iskolai lemorzsolódást, és szeretné elérni, hogy a felsőfokú végzettségűek aránya elérje a 40 százalékot. Ezt a stratégiát kellene beépíteni az erdélyi magyarság tudatába is – mondta. A kutatás szerint a legfontosabb szabadidős tevékenységek: a sportolás, rádióhallgatás, moziba járás, olvasás, színház, újságolvasás. Átalakult a családszerkezet is a rendszerváltást követően, a házasság időpontja kitolódott, nőtt a gyermektelen házaspárok aránya. Mostanában azonban a többgyerekes családmodell kezd teret nyerni. Ez a jelenség főleg a felsőfokú végzettségűek körében figyelhető meg. Az eseményen részt vett Kovács Péter, a Kós Károly Akadémia igazgatója. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 31.Ökumenikus istentisztelet az épülő Új Ezredév templombanÉpül a bánsági magyar közösség Trianon utáni legnagyobb beruházása! Ökumenikus istentiszteletet tartottak október 29-én délután az épülő Új Ezredév Református Központ imatermében. Örvendetes hír, hogy október eleje óta folytatódik a Református Központ építése, a munkatelepi körülmények között az imaterem is csak egy fából készült lépcsőn közelíthető meg. A Makovecz Imre tervei alapján épülő Új Ezredév Református Központ F épülete az Európai Unió HU–RO 1101/165/ 1.2.3. számot viselő, Vallási útvonalak Csongrád és Temes megyében című pályázata keretében valósul meg, 362,5 ezer eurós költséggel. A közösségek közötti kapcsolatok erősítését célzó ökumenikus rendezvénysorozat is a fenti pályázat része. A kedd délutáni ökumenikus rendezvény vendégei a gyárvárosi római katolikus hívek voltak, ft. Kapor János plébános vezetésével. Az ökumenikus istentisztelet keretében igét hirdetett ft. Kapor János, majd bemutatta a jelenlevőknek az 1726-ban létrehozott gyárvárosi római katolikus egyházközség, illetve a 112 esztendeje felszentelt Millenniumi templom felépítésének történetét. A XIX. század végén a tízezres lélekszámúra duzzadt gyárvárosi egyházközség a város akkori „legmonumentálisabb épülete”, a Millenniumi templom felépítésére vállalkozott. Ft. Kapor János a gyárvárosi plébánia birtokában levő, régi könyvekből, dokumentumokból, fotókból, kegytárgyakból, zászlókból, stb. összeállított, rendkívül érdekes kiállítást is bemutatta a református gyülekezetnek Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora, Gazda István a Nyugati Jelennek elmondta: száz esztendővel a Millenniumi templom felszentelése után, a gyárvárosi református gyülekezet felvállalta az Új Ezredév Református Központ, a Trianon utáni legnagyobb magyar beruházás megvalósítását! Az évek óta stagnáló építkezés folytatására a Vallási útvonalak Csongrád és Temes megyében című EU-s pályázat keretében nyílt lehetőség. A hónapokig tartó előkészületek után idén októberben elkezdődött az F ökumenikus épület építése, 410 négyzetméteres beépített területtel. Az F épület földszintjén – amely a már elkészült E épület párja – kap helyet a 113 ülőhelyes, 103 négyzetméter nagyságú terem, mely istentiszteletek, konferenciák vagy más közösségi rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. Ugyanitt helyezkedik el az irodahelyiség is, mellette kis raktárral. Az emeleten öt vendégszoba lesz, előszobával és fürdőszobával, a tetőtérben egy 65 négyzetméteres terem létesül, időszakos ökumenikus kiállítások számára. Az épületben kisméretű hangversenyterem is helyet kap, illetve az alagsorban is hasznosítható tereket alakítanak ki. „Az európai uniós pályázat lebonyolításának határideje 2014. június 30. – mondta Gazda István lelkipásztor. – A kivitelezést végző vállalat vezetői a legkomolyabban álltak hozzá a munkához, és mindent megtesznek az általunk is felvállalt júniusi határidő betartása érdekében. Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora arra hívta fel a bánsági magyar közösség figyelmét, hogy téglajegyek megvásárlásával támogathatják a Makovecz Imre tervei alapján épülő monumentális Református Központ felépítését. „10, 50, 100 és 500 lej értékű téglajegyeket bocsátottunk ki, erre a bevételi forrásra azért van szükségünk, hogy a banki kamatokat és a menet közben felmerülő egyéb járulékos költségeket fedezni tudjuk” – mondta Gazda István. „Az Új Ezredév Református Központ lehet a korunk követelményeinek megfelelő új Magyar Ház, a temesvári és a bánsági magyarság büszkesége! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2013. október 31.Jékelyre emlékeznek a PIM-benA száz éve született Jékely Zoltán költő, íróra emlékeznek a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata szervezésében ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A költő életművét Ágh István író, az MMA rendes tagja; Szabó T. Anna költő, irodalomtörténész; Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Szakolczay Lajos irodalomtörténész, író ismerteti. Az esten Jékely Zoltán versei, prózai írásai hangzanak el, közreműködik Havas Judit előadóművész és Papp Zoltán színművész. Ágh István az MTI-nek felidézte: Jékely Zoltán munkásságának egyik elengedhetetlen motívuma volt a haláltudat és az élet ciklikus megélése. Verseiben ezek olyannyira elevenek, mint amennyire szomorúak és elégikusak, halálfélelemmel teljesek. Hozzátette: első kötete, az Éjszakák szinte teljesen ezen az elmúlásos hangon szólal meg, benne már megjelenik Erdély elvesztése és az otthonkeresés Magyarországon. Mint mondta, pályája elején ezek voltak a legfontosabb témái, de összességében az elégikusság, a halál- és az elmúlástudat végigkísérte a költő egész életét. Ágh István emlékeztetett arra, hogy a másik téma, amely markánsan jelen van Jékely Zoltán írásaiban, az a hontalanság. Trianon mélyen megsebezte a szívét, először Kolozsvárra, majd onnan Budapestre költöztek, majd újra Kolozsvárra, ezután megint Budapestre. A Rákosi-rendszer – az akkori magyar irodalom legjobbjaival egyetemben – hallgatásra kényszerítette, az írószövetségből is kizárták. Az én országom című versén keresztül pontos képet kaphatunk arról, hogy hontalannak érezte magát egész életében – jegyezte meg Ágh István Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 31.Kötelékek – kézfogásokOktóberi napjaim, napjaink Amikor még nem volt internet, illetve számítógép, de tévé sem – az én gyermekkoromban mindenesetre így volt –, szülői kézfogással vagy már önállóan járkálva az utcán, olvastuk az üzletek cégtábláit, a feliratokat (többnyire magyarul); tanultuk a szavakat, a jelentéseket. Bő hetven év múltán is megmaradt bennem ez a szokás, ránézek a legkülönbözőbb kiírásokra, próbálom továbbgondolni őket. Igazi vénasszonyok nyarán (indián nyári napon?) buszra várva, a következő szövegen akadt meg a tekintetem: „Spală româneşte”. Keresem ennek a (mosópor-reklámnak szánt) mondatnak az időszerű (korszerű?) magyar értelmezését. Moss románul? Tisztára mossa a szennyest? Eltünteti, amit kell? És persze hozzágondolom a magyar megfelelőket autonómia-igényünk szellemében, no meg, a „magyar gyerek gyógyítja”-szerű régebbi meg az újabb fordulatokat, hiszen mi is tudunk mindenfélét, akár ma használatos magyar reklámszöveget, nemzeti szabadságharcosat. Még csak nem is kell feltétlenül a futballpályákra kimennünk. Itt vagy ott hátat fordítani ilyen vagy olyan himnuszok elhangzásakor. 2013 októbere annyi élményben részesített… Sokunkat. Futball-beszéd (és hallgatás) Hallgatni arany! – szoktuk mondani. Persze nem mindig van így. Ám akinek ég a háza, inkább hallgasson, mintsem próbálja dicsekvéssel, hazugságokkal elfedni a valóságot. De jobban teszi, ha erőt vesz magán, és keresi a bukássorozat valóban nem könnyen megtalálható okait. (Legyen ő válogatott labdarúgó, edző, szövetségi kapitány vagy éppen vezető politikus.) Ez most éppen magyar kérdés, ha azonban valaki az észtek elleni „győztes” román meccset nézte, az Andorrával „sikeresen” megvívott, ugyancsak szégyenletes szereplésünk helyett (vagy közben), és hallotta a bukaresti szurkolók saját csapatuknak szóló füttykoncertjét, ráadásul a magyaroknál még mindig jobb román (külföldi légiósokkal hasonlóképpen teletömött) klubcsapatok szereplését követte – hát az akár romániai (román) hazafiként sem lehet büszke. Viszont egy görögökkel megvívott sikeres novemberi selejtezőt követően felbúg(hat) a „nagyok vagyunk” nemzeti himnusza. Mi egyelőre a bukaresti „saját” szégyent (0:3), a magyar válogatott minősíthetetlen teljesítményét követő újabb, amszterdami megalázást, az 1:8-at nyalogatjuk körül. És természetesen vitatkozunk – a Kolozsvár Társaság rendezvényén is – kolozsvári, úgymond első osztályú csapataink állapotán, gondjain, a köztük feszülő gyűlölségen. No meg nosztalgiázhatunk, ifjú korunkra emlékezve, amikor Kolozsvár főterén a mikrofonból Szepesi György közvetítése szólt, az aranycsapat világsikerét kürtölve világgá – és ez városunk lakóinak másik részét nem háborította fel… (Jelenből nézve, magyar szurkolói szemmel: alighanem biztatóbb lehetne egyelőre más labdajátékhoz pártolni: mondjuk kézilabdához, vízilabdához.) Iskola, egyetemi beszéd A szégyen után a dicsőség – bár ez is kicsit régebbi. Nem kell egészen az iskoláig visszamenni (noha megtehetnénk), egyetemi szinttől fölfelé haladhatunk ezúttal. Némiképpen a sporttal, labdajátékokkal is kapcsolatba hozható (és ebben bizonyára egykori iskolánknak, a kolozsvári Református Kollégiumnak, az államosítást követő években továbbélő sportos hangulatnak is szerepe volt). Kelemen Árpádról van szó (1932–1997), az ő magasra ívelő (nem mellesleg sportos) életpályájáról, amely a városhoz közeli Kajántóról indult, és nyugat-európai, amerikai állomásokon át Kolozsváron zárult. Aknamezőn – a hírnév felé, így jellemezném ezt az életutat, hiszen Gheorghiu-Dej és Ceauşescu Romániájában, különösen egy Kelemen-fajtának, aknákkal telepített talajról kellett elrugaszkodnia; innen jutott nemzetközi hírnévre a műszaki életben, kolozsvári műegyetemi tanárként, elismert, többszörösen kitüntetett feltalálóként. Az ő emlékére most kiadott kis kötetben elmondhattuk, hogy a diktatúra, a nemzetiségi elnyomás legsötétebb éveiben Kelemen Árpád azon kevesek közé számított, akiknek sikerült áttörni a bezártságot, táplálhatták a még hinni tudókban a reményt, hogy a falak nem véglegesen, végzetesen vesznek körül minket. A Kolozsvár Társaság az Októberi Napok keretében mutatta be a Kelemen Árpádról készült könyvet – és adhatott örömteljes hírt (az aranymisés római katolikus pap Jakab Gábornak köszönhetően) arról, hogy a már-már teljesen elöregedő faluban, Kajántón valami új kezdődik, egy összetartó fiatal (ferences) közösség helyválasztása folytán gyerekek tölthetik meg a templomot. Demográfiai szempontból érdemes bővebben foglalkozni ezzel az új jelenséggel, hogy egyes Kolozsvár környéki (vagy már éppen ide kapcsolódó) falvak magyar lakossága növekedőben van; Szászfenes és Kisbács ebben a tekintetben egyre többet hallat magáról. Szobrok beszéde Itt vannak még közöttünk néhányan az ötvenhatosok közül, faggathatjuk őket, de már gyakoribbak az alkalmak, hogy az emlékművek előtt idézzük fel, az 50. évfordulón is túljutva, ami több száz kilométerre tőlünk, illetve ami itt, velünk történt. A Kolozsvár Társaság igyekszik élni a lehetőséggel, hogy a közös emlékezés valóban a közösségünké legyen, maradjon, a megosztás ne érvényesülhessen a sétatéri 1956-os emlékmű körül. Így történt ez 2013. október 23-án is. És így történt Sztánán, valamivel korábban, ahol ugyancsak sok százan álltuk körül Kós Károly mellszobrát, Gergely Zoltán kitűnő alkotását. A kazettás mennyezetű kis református templom természetesen szűknek bizonyult a vendégek és helybeliek valamennyijének befogadására, de méltó hátteret biztosított és biztosít most már folyamatosan a találkozásnak Kós bronzba örökített arcmásával. Ha egy szobor valóban sikerült, akkor a választott anyag (fa, kő, bronz) magát az embert jelenti. Kós Károly életművéből számos motívumot lehetne kiemelni – Gergely Zoltánnak a lényeget sikerült megragadnia: a tartást, az életmunkára elkötelezett (Kós kedvelt kifejezése), a közösségnek tartozó és tartozását megfizető embert. Ahogy Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke a szoboravatáson kifejtette: Kós alkotása – maga az élete. Ez persze nem kisebbíti a részek, a részletek jelentőségét. Tudjuk, a Kós-életműben nem kicsiny „részlet” az Erdélyi Szépmíves Céh létrehozása és eredményes működtetése két évtizeden át (1924–1944). Az idei október hozadéka (nekem), hogy az 1928-ban születettekről, és velük, a most 85 évesek köztünk lévő három képviselőjével (Dávid Gyulával, Balázs Sándorral és a Kriterion volt műszaki szerkesztőjével, Bálint Lajossal) beszélgetve szükségszerűen került szóba könyvkiadásunk, mindenekelőtt a Domokos Géza nevével összefonódott Kriterion. S ha nem is a Kolozsvár Társaság nyilvánossága előtt, azt követően egy baráti beszélgetésben és a Tar Károlytól kapott ESzC Emlékkönyvbe belelapozva továbbgondoltam az örökség súlyát. Az Ághegy Könyvek sorozatát szerkesztő, ma Svédországban élő, hazalátogató, magát változatlanul erdélyinek valló Tar Károly (1969-ben kisregénnyel mutatkozott be a Forrás-sorozatban) a pár éve kiadott Emlékkönyv előszavában Kós Károlyt és Dsida Jenőt idézi, a „mindig magunkért, de soha mások ellen” szellemében. Minthogy pedig összeállításában az 1924 és 1944 közé helyezhető Szépmíves Céh megnevezése alá egy másik, ma már kevéssé számon tartott dátumot is beidéz (1990–1995), nyilván nem kerülheti meg a ’89-es fordulatot követő kísérlet megidézését. Azt gondolom, ez az igazi érdekessége, újdonsága ennek az Emlékkönyvnek. Ne menjünk bele a részletekbe (hiszen ez messze vezetne), idézzünk azonban néhány mondatot az újjáalakulni akaró ESzC hajdani intézőjének, Tar Károlynak a bevezetőjéből: „Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenségre vizsgáztunk.” A vizsgázás, az összeméretkezés: nehéz ügy. Így van ez a szobrok esetében is. Nem kerülhető meg a kérdés az új (kolozsvári) Bethlen Gábor-szoborral kapcsolatban sem. Aligha kérdőjelezheti meg bárki is örömünket azon, hogy a Nagy Fejedelem egész alakos megjelenítésével most már bármikor találkozhatunk a Kétágú templom előterében, pontosabban attól kicsit jobbra, a szomszéd kerítése felé és így sajnos háttér nélkül – vagyis nem úgy, ahogy a kiváló Márton Áron-bronzalakot láthatjuk (Bocskay Vince alkotását) a Szent Mihály-templom monumentális gótikájához illesztve. De be kell vallanunk magunknak, hogy a Péterfy László erre az alkalomra bronzba öntött (régebbi?) makettje nyomába sem lép a Kós András alkotta tömbszerű Bethlen-szobornak, amely nem is olyan rég Nagyvárad büszkesége lett, ráadásul köztéren (nyilvános parkban). Ebből a szoboralakból, a Péterfyéből éppen a monumentalitás, az erő sugárzása hiányzik. Viszont szép beszédeket hallgathattunk az avatóünnepségen – nem utolsósorban Böjte Csaba ferences atyától, a Tőle mindig hitelesen hangzó összetartozásról. Brassó, Székelyudvarhely A két város csak az én októberi napjaim emlékében állítható így egymás mellé. De hát ez is valamilyen összetartozás, egy-egy közösség súlyáról, kísérletéről szól. Brassóban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre tartott konferenciát („Protestánsok a Kárpátok alatt”), a Barcaságra, a magyar–szász kapcsolatokra összpontosítva. Itt sajnos kevesen voltunk, még a Brassói Lapok sem tekintette saját ügyének, legalábbis „helyi érdekességnek” a rendezvényt. (Pedig tehette volna több okból. Én személyesen Ritoók – Miess G. – János nevét említeném, a szász–magyar kapcsolatok kutatójáét, aki mielőtt a Korunk szerkesztőségében felelős titkár lett volna, a BL előd-, illetve köztes hetilapjának, az Új Időnek volt irodalmi szerkesztője.) Azt gondolom egyébként, hogy ez az Erdélyi Kör mint egyfajta szellemi fórum Erdély-szerte, így persze Kolozsvárt is több figyelmet érdemelne. Utóvégre az EPMSZ (a svájci bejegyzésű anyaszervezet), Cs. Szabó László és Szabó Zoltán európai szellemiségében, Erdélyt is jelentheti – semmiképpen nem májusi utazási lehetőség Nyugatra vagy Délre kirándulni szándékozóknak, az Akadémiai Napok alkalmából. Székelyudvarhely szerényebb, ám úgy is írhatnám, rátartibb erdélyi város, legalábbis magyar nézőpontból. Ugyan az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány sem túl gyakran hallat magáról, de most már honlapja van, frissül, a „székely anyaváros” polgármesteri hivatalának dísztermében pedig az évi díjosztó ünnepségre többnyire megtelik a terem – olyankor is, amikor párhuzamosan színházi műsorok folynak, vagy a korábbi polgármester, Szász Jenő programja zajlik éppen. Nincs nagy hírverése országosan az EMIA tevékenységének, pedig ez is nemzetstratégia, hogy például évről évre egy – tőlünk nézve „határon túli” – magyar irodalmár kap Hídverő gyűrűt, az erdélyi irodalom népszerűsítéséért. Tekintélyes az eddigi névsor, olyanokkal, mint Ilia Mihály, Pomogáts Béla, a néhai Görömbei András – most a kecskeméti Forrás főszerkesztője, Füzi László irodalomtörténész csatlakozott a „meggyűrűzöttekhez”. Irodalmi beszéd, színházi beszéd Mióta – második éve – van erdélyi színházi folyóiratunk (a 2013. őszi számot vehettük legutóbb kézbe), joggal várjuk, hogy saját dilemmáinkra is kapjunk szakavatott választ valamelyik ifjú színikritikusunktól. Ők ugyanis már erre a pályára készültek, nem mint mi, akik évtizedekkel korábban rándultunk át (alkalmilag vagy tartósan) erre a területre. Bevallom, olykor vitatkoznék a Játéktér alapszerzőivel, vagy „kiegészítő” kritikát volna kedvem írni, amikor például Bogdán Zsolt kitűnő Dsida-versmondásának méltó visszhangját keresem. Legújabb – októberi – színikritikus-ingeremet a kolozsvári magyar színház két utóbbi előadása váltotta ki, természetesen más-más formában. Előrebocsátom, nem a színészekkel van vitatkoznivalóm, ők nagy többségükben (megítélésem szerint) most is tették a dolgukat, néha nagyszerűen. Mindenekelőtt szerző és színpad, szöveg és játék(lehetőség) viszonyát tenném szóvá, akár terjedelmesebb tanulmányban – ha futná időmből. (És szakértelmemből?) Az egyik érintett Bohumil Hrabal és az Őfelsége pincére voltam színpadi adaptációját végző, szintén cseh David Jarab s a prágai rendező, Michal Dočekal. A másik Demény Péter. (Vele akár négyszemközt is megbeszélhetnénk a dolgot – tehettük volna már Brassóban, ha látom az itthoni próbákat –, Kolozsvárt pedig majd bizonyára találkozunk, vitatkozunk barátilag.) Nem vitatom akár Shakespeare, akár Caragiale vagy Örkény szövegének új (rendezői) értelmezésének jogosultságát. De azt már igen, hogy Bohumil Hrabalból, a sajátosan cseh (közép-európai?) humorú prózaíróból harcos antifasiszta és antikommunista, közhelyesen exklamáló színpadi szerzőt faragjanak. Változatlanul azt gondolom, hogy a filmes Jirži Menzel érti jobban Hrabalt, mint Jarab vagy Dočekal. Ráadásul a maga módján izgalmas (és lírai) Hrabalból hellyel-közzel tucatszerzőt csináltak, aki ráadásul olykor már vontatottá, unalmassá válik szövegével a színpadon. Szerencsére Bogdán Zsoltnak a főszerepben (Jan Dite) mindvégig van hitele, tartása, hosszúra nyújtott néma jelenéseiben is. Bíró József a Cseh Köztársaság elnöki minőségében kiváló epizódalakítást nyújt; francia professzorként viszont szánalmas szürkeségre van kárhoztatva. (Nem folytatom.) Demény Péter bemutatkozása színpadi szerzőként, úgy vélem, felemásra sikerült a Stúdió klasz-szikus-polgárira „varázsolt” kisszínpadán. Nem a rendezőt, még kevésbé a színészeit hibáztatom. Panek Kati remek volt, sajnálhatjuk, hogy ritkán látjuk nagytermi előadásban vagy a Stúdió színpadán. És a társakkal sem volt semmi baj. A kétségtelenül igényes, irodalmi (írói) szövegből hiányzott az átütő drámaiság. Demény drámai helyzetet képzelt el, prózai olvasatban ez nyilván meg is van – a színen ez kevésnek bizonyult. A Bolero egyelőre inkább a prózaíró (és költő) Demény tehetségét sejtette meg újra. Talán lesz folytatás igazi drámában, majd színpadon is. Októberre jön november, december, 2014 január, új októberek. Új (értőbb?) kritikusokkal. Kántor Lajos Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 31.Martonyi: az autonómia nem alkotmányellenesSem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem – jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A tárcavezető azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn az MTI-nek azt mondta: Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a bukaresti kormány a székelység autonómiaigényére. A kormányfő ezt azzal összefüggésben mondta, hogy a vasárnapi Székelyek nagy menetelésén a szervezők becslése szerint 120 ezer, a hatóságok állítása szerint 15 ezer résztvevő követelte Székelyföld területi autonómiáját, és tiltakozott Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen. Martonyi János felidézte: a román alkotmány kimondja, hogy Románia egységes nemzetállam. Ezt azonban egyáltalán nem kérdőjelezné meg, ha olyan helyi önigazgatási, önrendelkezési formációk, autonómiák jönnének létre, amelyek egyébként az állam egységét nem érintik – tette hozzá. Úgy fogalmazott: „szó sincs arról, hogy Románia közepén valamiféle elkülönülő enklávé jönne létre.” Hozzáfűzte, ha egy közösség nagy többsége valamiféle önigazgatási, önrendelkezési autonómiaformát igényel, akkor demokratikus alapelv, hogy ezt a többség komolyan veszi, és tárgyalásokat kezd ennek az önrendelkezési formának a konkrét megvalósításáról. A tárcavezető a vasárnapi demonstráció másik fő témájára utalva arra hívta fel a figyelmet: azt viszont kimondják nemzetközi, illetve európai normák, hogy nem szabad olyan területi beosztást meghatározni, amely az adott területen élő kisebbséget hátrányosan érinti, és a kisebbség létszámának a csökkenéséhez vezet. Márpedig azok a regionális elképzelések, amelyek megjelentek Romániában, „nagyon sajnálatos módon arra utalnak, hogy egy olyan területi módosítás következne be, ami igenis hátrányosan érintené éppen azt a közösséget, amelynek nagy többsége, mint látjuk és láttuk, valamiféle autonómiaformának a megvalósítását tartaná demokratikus megoldásnak” – mutatott rá a külügyminiszter. Hozzátette: a magyar kormány ebben az ügyben továbbra is – az alaptörvény értelmében – felelősséget vállal a határon túli magyar 2013. október 31.Indul az internetes választási regisztrációCsütörtöktől interneten is regisztrálhatnak a magyarországi választási névjegyzékbe azok a határon túli magyarok, akik voksolni szeretnének a jövő évi országgyűlési választásokon. Levélben Erdélyből szerdáig több mint 20 ezren jelentkeztek. November 1-jétől már az interneten is kérhetik a választási névjegyzékbe vételhez szükséges regisztrációjukat a határon túl élő kettős állampolgárságú magyarok – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Amint arról már korábban írtunk, a 2014. tavaszi országgyűlési választáson a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok közül azok vehetnek részt, akik a regisztrációjukat eljuttatják az NVI-hez postai vagy péntektől akár elektronikus úton. A regisztráció tíz évig érvényes, és automatikusan meghosszabbodik, ha valaki részt vesz egy választáson, vagy ha az adatait frissíti, módosítja. A határon túli magyarok postai regisztrációja – mint ismeretes – augusztus elsejével indult el. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint tegnap délutánig 47640 választási regisztrációs kérelem érkezett az NVI-hez, a legtöbben, 20773-an romániai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra. A második legnépesebb tábor a délvidékieké, az ott élő kettős állampolgárok közül eddig 12969-en regisztráltak. A választási iroda az előzetes bejelentések értelmében november folyamán, a kérelmek elbírálását követően kezdi meg a visszaigazolásokat. Kényelmes megoldás Tulajdonképpen az állampolgárok kényelmét szolgálja az a tény, hogy akár otthonról, a számítógép elől is lehet regisztrálni a választásokra – vallja Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője. „Eddig a választási regisztráció úgy történt, hogy az érintettek postán megkapták a regisztrációs kérelmet, esetleg beszerezték a főkonzulátuson, vagy letöltötték az internetről. Miután kitöltötték papíron, leadták a főkonzulátuson, vagy elküldték postán” – emlékeztetett. Péntektől lehetőség van arra, hogy amennyiben valaki e-mailben kéri a visszaigazolást, akkor e-mailben is kaphatja meg, tehát minden elektronikusan történik. A főkonzul felhívta a figyelmet arra, hogy a személyi adatok kitöltésénél fontos a magyar személyi lakcímkártya adatainak beírása. „Amennyiben postacímet adnak meg, a román személyi igazolványban szereplő megnevezéseket kell használni annak érdekében, hogy házhoz jusson a küldemény” – hívta fel ugyanakkor a figyelmet a főkonzul. Kérdésünkre, hogy lekéstek-e a jövő évi magyarországi szavazásról azok a személyek, akik még nem nyújtották be az állampolgársági kérelmüket, Zsigmond Barna nemmel válaszolt. „Aki szeretne részt venni a magyarországi választásokon, de még nem nyújtotta be az állampolgársági kérelmét, minél előbb, néhány héten belül jelentkezzen, mert ellenkező esetben kifuthat az időből” – hangsúlyozta a diplomata. Interneten a Valasztas.hu, illetve az Nvi.hu oldalon lehet regisztrálni a jövő évi választásokra, az említett oldalakon kitöltési segédlet is található. „Amennyiben valakiknek gondjai akadnak a kitöltésnél, befáradhat a főkonzulátusra, itt segítünk. Ugyanakkor továbbra is megmarad a papíralapú regisztráció lehetősége” – hívta fel a figyelmet a főkonzul. Felgyorsul a folyamat „Az online regisztráció bevezetése az írásban benyújtott kérések feldolgozását is felgyorsítja” – mutatott rá eközben a Krónika érdeklődésére Magdó János kolozsvári főkonzul. Mint részletezte, a kolozsvári főkonzulátus eddigi tapasztalatai azt mutatják jelentős érdeklődés mutatkozik a választási regisztráció iránt, legtöbben a kihelyezett konzuli napokat vagy az állampolgársági eskütétel napját használják ki erre a célra. Megtudtuk, augusztus óta néhány ezres nagyságrendben regisztráltak az új magyar állampolgárok a kolozsvári főkonzulátuson. Segítenek a demokrácia-központok „Mi első sorban azoknak tudunk csak segíteni, akik papíron akarnak regisztrálni. Aki bejön az irodáinkba, annak továbbra is a nyomtatott formában intézzük a regisztrálását. Az online regisztrálás igazából azoknak van, akik otthonuk kényelmében, délután, munka után akarnak bejelentkezni” – magyarázta Nagy József Barna, az állampolgársági ügyintézésben nagy szerepet vállaló demokrácia-központok hálózatának nagyváradi irodavezetője. Hogy mennyire lesz népszerű az internetes bejegyzés, azt nem tudta megjósolni, de az elmúlt időszakban már több fiatal is jelezte neki, hogy csak erre vár, hiszen a ifjabb generáció inkább az elektromos megoldásokat részesíti előnyben. Szerinte eddigi munkájuk sem fog megcsappanni, mivel a vidékiek többsége nem internetezik. Pontos statisztika ugyan nem készült arról, hogy irodáikon keresztül eddig hányan regisztráltak, de Nagy József Barna növekedett érdeklődést tapasztal az elmúlt időszakban. Tájékoztatása szerint Váradon tegnap, alig egy pár óra alatt hetven személy regisztrált, míg például az érmellék központjában, Érmihályalván ezen a héten már háromszázan jelezték választási szándékukat. Egy mandátum sorsáról dönthetünk Amint arról korábban beszámoltunk, a honosított erdélyi magyarok legfeljebb egy mandátum sorsáról dönthetnek a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon. Minderre a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legfrissebb kutatásainak az eredményeiből derült fény. Mint rámutatnak, a jövő tavasszal esedékes anyaországi megmérettetésen várhatóan 70–80 ezer, magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi voksol majd. Számításaik szerint jövő júniusra egyébként várhatóan mintegy 260 ezer szavazó korú erdélyi magyar lesz magyar állampolgár, ám csupán 25–30 százalékuk fog voksolni – a részvétel jelentős mértékben függ majd attól, hogy megszervezik-e a szavazólapok begyűjtését, vagy a szavazóknak kell azt eljuttatniuk a megfelelő helyre. A felmérés eredményeiből ugyanakkor kiderül, hogy a megkérdezettek 25 százaléka még nem tudja vagy nem árulta el, kire szavazna, ugyanakkor a pártpreferenciával rendelkezők 86 százaléka a Fideszt, hat százaléka az MSZP-t, négy a Jobbikot, két százaléka pedig az Együtt 2014-et támogatja. Összeállításunk szerzői: Bálint Eszter, Kiss Előd Gergely, Kozán István, Vásárhelyi-Nyemec Réka közösségekért, és természetesen támogatja törekvéseiket, igényeiket. Szabadság (Kolozsvár) Krónika (Kolozsvár) 2013. október 31.Magyarnak lenni ősszel VáradonAz 1990-es marosvásárhelyi fekete március gerjesztette aggodalmak óta szinte sosem volt ilyen rossz a közérzete a nagyváradi magyarságnak – amely azóta létszámában a felére csökkent. S bizony, ereje is ehhez mérten fogyatkozott, ami az önbizalmát aligha növeli. Már csak azért sem, mert a politikai érdekérvényesítés lehetőségei is beszűkültek azáltal, hogy a többségi románság képviselete minden fontosabb kérdésben nemzeti alapon pozicionálja magát, és a kisebbséget mellőzve dönt. De ez még a jobbik eset, mert gyakorta kimondottan a hátrányára. Amikor a magyarokról van szó, megszűnnek a pártos viták, felülkerekedik a régi frusztráltságokból és komplexusokból táplálkozó többségi nacionalizmus, öngerjesztő arrogancia. Ám mivel az ország nyugati határszélén mindenki igyekszik európainak tűnni, a magyarellenesség látensen burjánzik és hat, a komolyabb közszereplők nem vállalják fel nyíltan. Az ördög a részletekben rejtőzködik. Nagyvárad román többségű vezetősége azért is alázhatja meg naponta a város lakosságának több mint egynegyedét kitevő magyar kisebbséget, azért ingerelheti, provokálhatja és kerülheti meg, mert nem kell vele számolnia a politikai-adminisztratív döntéseknél. A magyarok közképviseletét a rendszerváltás óta ellátó – és nagymértékben ki is sajátító – RMDSZ ugyanis kiszorult a vezetésből: a kormánykoalíció pártjai dominálják az önkormányzatot, a képviselő-testületi döntésekhez nincs szükségük a létszámában is megcsappant tulipános frakció voksaira. Ma már azt is nehéz kideríteni, hogy miket forralnak a románok a polgármesteri hivatalban, milyen határozatokat készítenek elő, milyen huncutságokon spekulálnak, a diktatúra bukása óta ugyanis először fordul elő, hogy nincs magyar alpolgármestere a városnak, aki a körmükre nézne legalább… Köztudott például, hogy a többségiek folyamatosan azon mesterkednek, hogy a közel ezeréves város magyar múltját elkendőzzék, sőt, eltüntessék: az épített örökséget éppúgy, mint a szellemi hagyatékot. Újabban azonban a jelent is magyartalanítanák. A Nagyváradi ősz nevű, állítólag 1991-ben indult, akkor még csak városnapként elképzelt „projektet” mára szinte egyhónaposra duzzasztották, de úgy, hogy a szeptember 20-án elkezdődött és október 12-én, a „város napján” tetőzött ünneplésfolyam gyakorlatilag kizárólag a román lakosságnak szólt. A magyar közösség politikai, egyházi, civil képviselőit éppúgy kihagyták a szervezésből, mint a polgárokat. Legfeljebb fogyasztókként, költekezőkként, alkalmi publikumként számítottak rájuk. Ugyanakkor nem lehet véletlen, hogy a rendezvénysorozat egész propagandájában a kollektív többségi amnézia, mi több, egyenesen a történelemhamisítás uralkodott. Azt már megszokhatták a váradi magyarok, hogy a közelmúlt és a jelen kronológiáját szinte csak román vonatkozású, többé-kevésbé dicsőséges momentumokkal zászlózza a hivatalos diskurzus, de az új döbbenet, hogy tudományosnak álcázott konferencián lúgoznák ki Nagyvárad történelméből Szent László magyar királyt, elvitatva tőle a városalapítás közkeletű tényét. Mindeddig senki sem kérdőjelezte meg, hogy a lovagkirály 1082-ben rendelte el Várad várának és monostorának építését, idehelyeztetve a bihari püspökséget, ide is temetkezett. Most tudós történészek dáko-román múltat vizionálnak és „Szlovákiában” 1113-ból fennmaradt okiratot idézgetnek, mint „első említést”, csak sikerüljön valahogy I. Lászlót eltávolítani… a városból. Ha már a sírját úgysem sikerült fellelni az azóta többször lerombolt és újjáépített várban. Apropó: a város napja. Október 12-én ünnepelni lehet ugyan Nagyváradot nagy csinnadrattával, parádéval, de közmegegyezésről szó sincs: a kettős évfordulónak kimondva-kimondatlanul magyarellenes éle van. 1918. október 12-én a Román Nemzeti Párt prominensei a történelmi Magyarország szétverésének szándékát fogalmazták meg egy kiáltványban, gyakorlatilag hátba támadva a világháborúban kivérzett országot, amelynek addig hűséges polgárainak tűntek. Huszonhat év múlva pedig ugyanezen napon a szovjet tankok nyomában jöttek „felszabadítani” Váradot azok, akiknek utódai ma is hadizsákmányként tekintenek mindenre. Heteken át ünnepelnek és ünnepeltetik magukat közpénzen, miközben rá sem hederítnek a város magyar közösségére. Rosszkedvünk telét vetítette előre a falcs hangú nagyváradi ősz… Dénes László Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. október 31.Aktív várakozástól a politikai cselekvésigSzázezres nagyságrendű részvételt ígér a Székelyföld autonómiájáért, a romániai régióátszervezés elleni tiltakozás céljából október 27-én szervezendő Székelyek Nagy Menetelése. Kántor Zoltán szociológus-politológussal, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójával arról is beszéltünk, miért kell jelen lennie a partiumi magyarnak is a Kökös és Bereck közötti útszakaszon. – Mit üzen önnek a várhatóan magas létszámú részvétel: az erdélyi magyarok megtanulták az érdekérvényesítés, a véleménynyilvánításnak ezt a válfaját? Több mint két évtizednyi passzivitás után hogyan helyezhető be ez a tiltakozási forma az erdélyi közegbe? – Hosszú út végén van e tekintetben a székelyföldi magyarság. Miután csak a ’89-es forradalom alkalmával, illetve annak környékén találkozhatott tömegtüntetésekkel, a marosvásárhelyi fekete március alaposan el is vette a kedvét az utcai megmozdulásoktól. Azt követően a közelmúltig alig volt utcai megnyilvánulás, párhuzamban azzal, hogy a magyar közösségek számára szinte morálisan kötelező alapelv volt a békés úton való véleménynyilvánítás. Miközben több jel is azt igazolta, hogy mindezt nem honorálja a román többségi állam. És bár egyáltalán nem pártolom az észak-írországi vagy baszkföldi típusú erőszakos megnyilvánulásokat, azt mondom: ha ez a teljesen parlamenti tárgyalásos úton zajló politizálás nem vezetett a kívánt eredményekhez, akkor egy közösségnek az utcán is meg kell mutatnia magát. A közelmúlt hasonló megnyilvánulásai – a néhány évvel ezelőtti, a román hatalom által közvélemény-kutatásnak aláminősített népszavazás, vagy az idei, márciusi marosvásárhelyi tüntetés –, a küszöbön álló, minden korábbinál nagyobb tömegeket megmozgatni látszó nagy menetelés mellett több egyéb tiltakozási forma is elképzelhető, például egy tér hosszabb távú elfoglalása. Mert nem elég csak a magyar közvéleménynek üzenni, a román felé is egyszerre kell „ütősen” és békésen kommunikálni, valamint a nemzetközi közvélemény várhatóan jelen lévő képviselői felé is. – A politikai cselekvések hatékonyságát jelentős mértékben befolyásolja az időzítés pillanata. „Idő” van most? – Nagyon jónak tartom az időzítést. Nemrég volt ugyanis a katalóniai élőlánc, egy éve pedig a milliós léptékű barcelonai tüntetés, így a nyugati közvélemény is kötni tudja a székelyföldi menetelést ezekhez a nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásokhoz. Kommunikációs szempontból sokkal jelentősebb az átütőerő, ha egy nyugati modellre tudunk utalni, ellenkező esetben az ottani közvélemény hajlamos úgy tekinteni a székelyföldi közösségre, mint partikuláris, zavarkeltő érdekek csoportosulására. Amire a román államhatalom jó érzékkel rá is játszik. Újra és újra tudatosítani kell valamennyi szereplővel, hogy a szándék az autonómia, nem pedig az elszakadás – mindez a folyamatban lévő politikai-társadalmi átalakulás tükrében. Romániában zajlanak az alkotmánymódosítás, a régióátszervezések tárgyalásai, most aktuális hát a kérdés. Ha már megszületnek a döntések, sokkal nehezebbé válik az egész, nem beszélve arról az önvádról, hogy nem mentünk ki, amikor kellett. Ezt végig kell csinálni. A romániai magyarság már a falig hátrált a régióátalakítás ügyében, nincs tovább, most kell lépni. Egyértelművé kell tenni a román többség számára, hogy a jelenlegi tendenciák túlmennek a magyar közösség tűrőképességének a határán. – Az autonómia fogalmának tisztázása, eszközeinek-lehetőségeinek tudatosítása tekintetében továbbra is súlyos hiányosságok tapasztalhatók. Hogyan lehetne közelebb jutni az érdemi beszédhez? – Azt hiszem, leszögezhetjük: sokkal többen hiszik, hogy tisztában vannak, mi az autonómia, mint ahányan ténylegesen tudják is. Az egész annyira evidens, az emberek olyan mértékben szeretnék az önrendelkezést, annyira jelen van a közdiskurzusban, a politikai elit tagjain túl mégis csak kevesen tudnának válaszolni arra, hogy lényegében mi is az autonómia. A tudatosítás keretében nem csak a nagy célt kellene kommunikálni, hanem azt is, hogy mit jelent. Például a döntés felelősségét, azt, hogy egy-egy rossz döntés esetében már nem lehet Bukarestre mutogatni. Ez mind-mind a tanulási folyamat része. Fontos már most készülni a majdani állapotokra, közösségerősítő-összetartó cselekedetként számos, törvény által már ma is biztosított dolgot megvalósítani, életbe léptetni. Folyamatosan tenni kell azért, hogy az autonómiára való „aktív várakozás” közben ne gyengüljön le a társadalom. – Milyen „terápiát” tartana célravezetőnek? – Például a kisebbségi jogok jóval tudatosabb érvényesítését. A környező országokban sokkal több kisebbségi jog van érvényben – amelyek önmagukban természetesen nem elegendők a külhoni magyarság hosszútávú reprodukciójának biztosításához –, mint amennyivel valóban élnek is az érintett közösségek. Részben mert nem tudnak róla, vagy mert nem tartják fontosnak, legtöbb helyen a többségi állam is igyekszik elbátortalanítani ezeket a próbálkozásokat. Miközben amúgy sincs garancia, hogy nagyon gyorsan elterjednének. Kellenek hozzá azok a bátor emberek, akik vállalják, hogy jogérvényesítő erőfeszítéseik következményeként a saját ügyük megoldása akár két hónapot is késik, vagy hogy több illetékbélyeget kell vásárolniuk. Egészen addig, míg az egész be nem indul, nem válik mindennapi gyakorlattá. Örvendetes fejlemény, hogy Kárpát-medence szerte fiatalok kezdeményezik a hasonló ügyek képviseletét: Erdélyben az Igen, tessék! mozgalom, a CEMO Marosvásárhelyen vagy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, Felvidéken pedig a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért vagy a Pro Civis Egyesület. – A kedvező jelek ellenére az emberek között továbbra is makacsul tartja magát a kérdés: Székelyföld autonómiája miért lenne jó mondjuk a partiumi magyarnak? – A kérdés értelmezéséhez érdemes néhány dolgot leszögezni. Egyrészt azt, hogy az autonómia-törekvéseknek, magának az autonómiának is jóval nagyobb hagyománya van Székelyföldön, mint Partiumban, ahol a politika csak a legutóbbi időszakban fogalmazta meg egy esetleges autonómia célként való kitűzését. Másrészt az etnikai arányok és a két régió eltérő földrajzi helyzete is magyarázó ok: Partiumban a magyar és a román etnikum egymás mellett, kölcsönhatásban él, míg Székelyföldön markáns az elkülönülés a két etnikum között. Székelyföldön még most is egy esetleges területi autonómia nemzeti identitással kapcsolatos funkciói kerülnek előtérbe, a gazdasági és egyéb szakpolitikai funkciók taglalása egyelőre háttérbe szorul. A kérdés a közbeszédben is hasonló módon jelentkezik, ezért a partiumi magyarok számára kevésbé tűnik megvalósíthatónak a dolog, az így artikulált célokat pedig kevésbé érzik közelinek. Miközben a területi autonómiának csupán az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, a nyelvhasználatról. Közelebb kell hozni az autonómia kínálta előnyöket. Egy kutatói előadás legfeljebb az egyetemistáknak hasznos, mindenki másnak azt is el kell mondani, hogy az autonómia saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében. A partiumi magyarság számára viszont inspiráló lehet a székelyföldi autonómia, és mobilizáló erejűek a jelenlegi autonómia-törekvések. A székelyföldi autonómia egyfajta hátország is lehet az Erdély egyéb vidékein élő magyarok számára. – A tömeges véleménynyilvánítás remélhetőleg agyonhallgathatatlan tényén túl milyen hozadéka lehet még a menetelésnek? – Meggyőződésem, hogy az élmény is roppant fontos lesz a jelenlévők számára. Amikor mi ’89-ben Temesváron skandáltuk, hogy „Le Ceauşescuval!” – vagy előtte 1989. december 15-én a néma kiállás Tőkés Lászlóért – bármikor lelőhettek volna, mégsem jutott eszünkbe félni, olyan védettséget kölcsönzött a közösség, hogy nem is fogtuk fel, milyen veszélyben forgunk. A menetelők számára ez a fajta közös élmény felbecsülhetetlen értéket jelent majd. Miroslav Hroch cseh történész szerint egy nemzetről attól a pillanattól beszélhetünk, amikor megvalósítja az első közös politikai cselekvést, mint közösségteremtő mozzanatot. Ez a menetelés azt a hitet is erősítheti, hogy igen, lehetséges, igen, képesek vagyunk összefogni. A tüntetés és a saját közösség mobilizálása azonban csak eszköz. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi – politikai és tudományos – fórumokon megfelelő szakmai megalapozottsággal kell elmagyarázni a külhoni magyarok igényeit, és az adott állam többsége fele is érthető módon kell kommunikálni az igényeket. Kántor Zoltán Szociológus, politológus, 1968-ban született Temesváron. Szociológusi diplomáját a Temesvári Tudományegyetemen szerezte 1995-ben. Tanulmányait a Central European University Politikatudományi, majd a CEU Nacionalizmus Tanulmányok szakán folytatta. 2000-ben az ELTE Szociológia szakán MA fokozatot szerzett. Politikatudományi doktori fokozatát az ELTE-n szerezte. 1998-99-ben ösztöndíjas az Edinburgh-i Egyetemen. 1999-2006 között kutatóként dolgozott a Teleki László Intézet Közép-Európa Tanulmányok Központjában, 2006-2011 között a Magyar Külügyi Intézetben, jelenleg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Korábban a Regio folyóirat szerkesztője, illetve az angol nyelven megjelenő Regio főszerkesztője; a Magyar Kisebbség című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, a Kisebbségkutatás folyóirat szerkesztője. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Kutatási területei: nemzeti kisebbségek, nacionalizmus, Románia, határon túli magyarok, státustörvény, állampolgárság, etnikai pártok. Csinta Samu Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. október 31.IngerküszöbökAz apró sikereknek is meg kell tanulnunk örülni. Annál is inkább, mert nagyok, sajnos, nincsenek. A rendszerváltás hajnalától, 1988-tól számítva eltelt negyed évszázad. Elvesztettünk Erdélyben négyszázezer magyar lelket, kit így, kit úgy, politikai érdekképviseletünk töredezett, a mindennapok létfenntartási gondjai alatt roskadozó átlagember számára szinte átláthatatlan, a fény pedig nem látszik az alagút végén. Legfeljebb pillanatokra dereng fel, s utána nem tudja az ember, káprázat volt-e vagy tényleges valóságérzékelés. A Székelyek Nagy Menetelése után mégis újra hajlamosak vagyunk a derűlátásra. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a közösség képes összefogni a magyar jövő érdekében, s az sem tagadható már, hogy az autonómiára vonatkozóan megvan a közakarat. Világosan igazolja ezt a kifejezetten politikai, egyetlen témát felvető kezdeményezés százezres léptékű támogatottsága. A hivatalosságok ordas hazugsága a tizenötezer felvonulóról azonnal cáfolható, hiszen 53 kilométeres egybefüggő menetoszlop elképzelhetetlen annyi részvevővel: méterenként legalább egy embert kell számolni, s az már többszöröse a hivatalos számadatnak. Múltidézés Ilyen és ehhez hasonló akciókra lett volna szükség több mint húsz esztendeje, amikor az autonómia került az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet programjának középpontjába. Ehelyett az 1993 és 1996 közötti, hároméves Janus-arcú korszak után, amit egyik oldalról a nemzeti önkormányzat építésének megkezdése, másik oldalról meg a neptuni tárgyalás és a Nagy Benedek-féle Tőkés László elleni puccskísérlet jellemzett, az RMDSZ beállt statisztának a román kormány mellé. A kétezres években az autonómiát komolyan vevő tábor szervezeti önállósulása után pedig azt hallhattuk pozícióban levő politikusaiktól, hogy nem működne a székely autonómia, mert a székely megyék többet kapnak vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetnek. Micsoda fonák érvelés volt ez – ha egyáltalán igaz volt –, nem vette figyelembe a nemzeti önkormányzás gazdasági dinamizáló hatását, hiszen az ember mindig szívesebben dolgozik saját magának, mint másnak, arról nem is szólva, hogy a szabadság előbbre való a jólétnél. Vagy hogy az SZNT statutumához hasonló hátrányos megkülönböztetést Hitler sem mert volna megkockáztatni – Székely Ervin egykori képviselő mocskolódásának hatására keresgélné az ember a koncentrációs táborokról szóló passzust az egyébként teljes mértékben eurokonform és demokratikus statútumban, de mily meglepő, nincs benne. Azt sem feledhetjük, hogy az RMDSZ elnöke miként kicsinyelte le az autonómiára vonatkozó székely közakarat mozgó urnás népszavazáson való kinyilvánításának jelentőségét a jogmorzsák felcsipegetésével szemben. Ami szerinte és követői szerint előbb-utóbb autonómiához vezet. Nem vezet, ezt tudhatjuk jól, a mennyiség ez esetben soha nem csap át minőségbe. Ha netán valamennyi közösségi ingatlant, minden erdőt, földet, épületet visszaadnának a magyarságnak, még azt is, amit nem 1945, hanem 1920 után raboltak el, ha maradéktalanul biztosítanák nyelvi jogainkat, az sem jelentene autonómiát, az sem jelentené az erdélyi magyar élet szervezésének saját kézbe vételét. Távol a magyarázatoktól Az autonómiaharc ügyében a múlt vasárnap nagyot léptünk előre. Végre egységben mutatta meg a magyar közösség és valamennyi magyar szervezet, hogy fő célja az autonómia, azon belül Székelyföld területi autonómiája. Volt már egy hasonló történelmi csillagállás 2009-ben, akkor részben az autonomisták miatt csúszott el az üzenet. A Székely Nemzeti Tanács ragaszkodott az elsőbbségéhez, és nem volt partner az RMDSZ által felkarolt önkormányzati nagygyűlés megszervezésében, így egy gyűlés helyett kettőt tartottak, a média pedig az egységes magyar autonomista közakarat helyett a magyar torzsalkodásra helyezhette a hangsúlyt. Igaza volt az SZNT-nek abban, hogy ő kezdeményezte a székely önkormányzati nagygyűlést 2009 elején? Igaza volt. Elvszerű volt az SZNT álláspontja? Elvszerű volt. Taktikus volt, előrébb vitte az ügyet? Sajnos nem. Most szerencsére más a helyzet. A nagy kérdés, hogy meddig lehet megtartani az RMDSZ-t az autonomista konszenzuson belül, mikor kezdik ismét azt magyarázni, hogy az autonómia eléréséhez nem tüntetések révén jutunk közelebb. Mert ma már mindent meg lehet magyarázni. Budapest volt SZDSZ-es főpolgármestere meg tudta magyarázni, hogy miért nem akar világkiállítást az általa vezetett városban a millecentenárium évében. Az RMDSZ megmagyarázta, hogy az 1999-es etnodiszkriminatív, az állami magyar egyetem létrehozását a bizonytalan jövőbe toló tanügyi törvény valójában siker, „jelentős előrelépés”. Gyurcsányék megmagyarázták – s nem kevés embert meg is győztek –, hogy miért nem kell kettős állampolgárság. Úgyhogy nem tudhatjuk, mikor fogja az RMDSZ azt magyarázni, amit ma a Demokratikus Koalíció képviselői mondanak az anyaországi szimpátiatüntetésekről, vagyis, hogy ezek csak ártanak az autonómia ügyének. Elvégre az RMDSZ kommunikációja arra állt rá, hogy az autonómiát az aprómunkával lehet építeni. Miközben az autonómia a közjogosítványokról szól, arról, hogy a magyarság a maga érdekeinek megfelelően irányítsa a sorsát a maga által befizetett adóból. Úgy pedig nem lehet autonómiát kiküzdeni, hogy e kérdésről a törvényhozásban nem beszélünk, ki sem ejtjük szánkon az autonómia kifejezést, hogy az autonómiáról szóló szavazás előtt nem élünk a szólásjoggal, sőt, kimegyünk a teremből, meg sem próbáljuk elérni a román hatalom ingerküszöbét. Kényelmetlenségi tényező, megoldandó problémává kell válnunk, ha célunkat komolyan gondoljuk. Jobb lett volna Románia Európai Uniós csatlakozása előtt erre összpontosítani, de sohasem késő a jó irányba lépni. Ha nem érjük el a román hatalom ingerküszöbét, esélyünk sem lesz arra, hogy valaha saját kezünkbe vehetjük sorsunk irányítását. Most frappánsan, látványosan adtunk jelet a nagyvilágnak és Bukarestnek létezésünkről és önkormányzásra vonatkozó igényünkről, ezt igazolják az ingerült román reakciók, a betiltási javaslatok, de ezt igazolja a hirtelen „elromlott” mozdony is. Ezt a célorientált magyar akcióegységet kellene megőrizni, és akkor ügyünk sikerre van ítélve Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. október 31.Tüntetéssorozat az autonómiáértAkár Bukarestben és Brüsszelben is kész tüntetni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), amennyiben a román kormány nem kezd párbeszédet a székelyföldi autonómia kérdésében. Ezt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke jelentette ki tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján. Tőkés szerint a múlt vasárnapi Nagy Menetelés az év eseménye volt Romániában, mert világosan megmutatta azt, hogy mit kíván a székely közösség. A sajtótájékoztatón közzétett, Tőkés László által jegyzett nyilatkozat pedig így fogalmaz: „Székelyföld területi autonómiájával együtt célul tűzzük ki Partium és más történelmi régiók önrendelkezésének, valamint Erdély regionális önkormányzatának a megvalósítását – a többségi románsággal való megegyezés alapján. A Székelyföldön kinyilvánított népakaratnak megfelelően, határozottan visszautasítjuk az ország önkényes és mesterséges módon való területi átszervezését – és ezzel ellentétben reprezentatív jellegű, kétoldalú párbeszédet kezdeményezünk a magyar nemzeti közösség képviselői és a román kormány között: a több szintű magyar autonómiáról.” Tőkés László a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy elvárják a román kormánytól, hogy párbeszédet kezdeményezzen az erdélyi magyarság képviselőivel az autonómia megvalósításáról, és ha ezt elmulasztja, akkor az EMNT és az EMNP a polgári engedetlenség eszközével fog élni annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon a román politikára. Emellett pedig Bukarestben, azt követően pedig Brüsszelben is tüntetni fognak az autonómiáért, amennyiben ebben a kérdésben nem történik előrelépés. A politikus hangsúlyozta, hogy az ország valamennyi történelmi régióját autonóm tartománnyá kellene átalakítani, mert ez szolgálná a legjobban mind maguknak a régióknak, mind pedig Romániának az érdekeit. Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy a regionális autonómia nem pusztán magyar kérdés. Ebben a vonatkozásban jó példa a mócföldi románok tiltakozása a verespataki bányaberuházás ellen, hiszen ez is a helybelieknek azt a követelését fejezi ki, hogy a kormányzat az ő beleegyezésük nélkül döntsön az ő régiójukat érintő kérdésben. Tőkés bejelentette, hogy szándékukban áll tüntetést szervezni Székelyföldön a verespataki bányaberuházás ellen, ezzel is mintegy szolidaritást vállalva a mócföldi románokkal. Szerbia és a kisebbségek Tőkés László a sajtótájékoztatón elmondta: januárban indul a csatlakozási tárgyalás az Európai Unió és Szerbia között, és ennek okán az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottságának küldöttsége melynek tagja Tőkés László is, látogatást tett Szerbiában, és külön megbeszéléseket folytatott a kisebbségi ügyekben illetékes minisztériumok, valamint a szerb parlament Emberi és Kisebbségi Jogi Bizottságának képviselőivel, továbbá a nemzeti kisebbségek tanácsainak vezetőivel. Mint Tőkés László jelezte, az említett bizottság főként a szexuális kisebbségek, valamint a roma kisebbség helyzete iránt érdeklődött, a Szerbiában élő, mintegy húsz nemzeti kisebbség iránt érdektelenséget mutatott, és mint Tőkés mondta, csak az ő közbenjárására került be a záróközlemény-tervezetbe az nemzeti kisebbségek helyzetére vonatkozó utalás, de az is csak az alábbi, megszépített formában: „üdvözli az etnikumközi feszültségek csökkenését Vajdaságban, ahol a kisebbségek általában véve kellő védelemben részesülnek”. Tőkés emlékeztetett arra, hogy korábban már kifejezte tiltakozását a szerbiai igazságügyminisztérium felé a Timok völgyi vlachokat ért sérelem miatt, akik ellen csupán azért folyik rendőrségi eljárás, mert egy ünnepség keretében egy településen keresztet állítottak, és az ünnepséget román nyelven bonyolították le. De ugyanígy szót emelt Tőkés László a több mint egy éve, törvényellenes módon vizsgálati fogságban tartott hét temerini magyar fiatal védelmében és kiszabadítása érdekében. Tőkés kifejtette, hogy a várhatóan januárban elkezdődő csatlakozási tárgyalások során lehetőség nyílik a kisebbségi, illetve a magyar érdekek fokozott érvényesítésére, ezért a politikus hangsúlyozta, hogy két követelményt mindenképpen előfeltételként kellene támasztani Szerbia európai csatlakozásával szemben: a délvidéki magyarság helyzetének rendezését, kollektív jogainak és teljes körű autonómiájának biztosítását, valamint a második világháború végén a magyar és más nemzetiségek ellen elkövetett tömeggyilkosságok elismerését és jóvátételét, vagyis az áldozatok rehabilitálását és leszármazottaik kárpótlását, ehhez kapcsolódóan pedig a kollektív bűnösség törvény általi feloldását. Pap István erdon.ro 2013. október 31.Az autonómia gondolata nem újkeletűNagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskolában folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, váradi főlevéltáros tartott előadást, Észak-Erdély 1944 szeptember- 1945 március közt címmel. Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Előadása kezdetén dr. Nagy Mihály Zoltán főlevéltáros arra hívta fel a figyelmet: az általa felvázolt, múltidéző téma olyan, napjainkban különösen aktuális témákat boncolgat, mint a közigazgatási átszervezés és az autonómia kérdése, vagy az Erdély az erdélyieké gondolata. Arra emlékeztette hallgatóságát: 1940-1944 között Erdély két részből állt, melyet tulajdonképpen gazdasági vagy földrajzi szempontok nem indokoltak. A magyar fennhatóságú Észak-Erdélyhez 1,3 millió magyar és 1 millió román került, a román vezetésű délen pedig 500 ezer magyar maradt. A reciprocitás elve alapján egyik területen sem alkalmaztak nemzetiségbarát politikát. Északon a magyarok joggal úgy érezhették, ismét államalkotó nemzetté váltak, délen viszont erősödött bennük a kisebbségi öntudat, és úgy vélték, hogy ez az állapot hosszú távon fenntarthatatlan. Mint ismert, eközben Románia 1940-ben ugyan elveszítette Észak-Erdélyt és Dél-Dobrogea-t, azonban 1941-ben megszerezte Észak-Bukovinát és Besszarábiát, illetve megszállta Transznisztriát. Zajlott a háború, a különböző csatatereken emberek haltak meg, de a politikusok, katonai szakértők már azt fontolgatták, mi legyen, ha eljön a béke- magyarázta a történész. Több elképzelés is felmerült a nagyhatalmak részéről, a Szovjetunió az oszd meg és uralkodj elve alapján úgy gondolta, hogy talán jó lenne egy önálló erdélyi állam létrehozása, mert úgy nyomást tudna gyakorolni, de azért a területrendezést attól tette függővé, hogy Magyarország és Románia milyen magatartást tanúsít. Közigazgatás Románia 1944 augusztusában pálfordulást hajtott végre, októberben pedig sikertelennek bizonyult Magyarország kiugrása, így úgy tűnt, Romániának kedveznek a fejlemények. A Szovjetuniónak viszont nem tetszett, hogy nem a baloldali erők szerezték meg a hatalmat, így megpróbálták befolyásolni a romániai eseményeket, például kormánybuktatásokkal. Közben a román hadsereg haladt előre Erdélyben, Iuliu Maniu azt is felvetette, hogy polgári hatóságként hozzák létre a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatásának Kormánybiztosságát. Az említett ok miatt viszont a Szovjetunió nem engedte a román közigazgatás megszervezését egész Észak-Erdélyben, végül pedig novemberben úgy döntött, hogy Észak-Erdély teljes területéről a román rendfenntartó szervek ki kell vonuljanak, illetve a politikai hatalmat is át kell adni, és szovjet katonai közigazgatást vezetnek be, opportunista megfontolásból csupán a román postai és vasúti alkalmazottak maradhatnak. Autonomista törekvések Észak-Erdélyben tehát 1944. november 12. és 1945. március 6. között szovjet katonai közigazgatás működött. Érdekességképpen a főlevéltáros megjegyezte: két hónappal korábban, 1944. szeptember 9-én az Erdélyi Magyar Tanács levélt intézett Horthyhoz, melyben kérte, hogy kezdeményezzen fegyverszünetet és béketárgyalásokat, Észak-Erdélyben tehát a konzervatív erők is jobban látták, hogy mi kellene tenni, mint magyarországi eszmetársaik. Dr. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta: a baloldali fordulathoz, tehát a szovjet katonai közigazgatás bevezetéséhez nem csupán a kommunisták fűztek nagy reményeket, hanem jónak találták a más érzelműek is, hiszen hatályban maradt a magyar törvénykezés (kivéve a zsidóellenes és náci törvényeket), maradt a pengő és a szovjetek úgy nevezték ki a megyei, városi, községi vezetőket, hogy figyelembe vették a nemzetiségi arányokat. Biharban például Csillag András lett a főispán, Nagyváradon pedig Csíky Gyula a polgármester. Ezekkel az intézkedésekkel magyarázható: felcsillant annak az illúziója, hogy Erdély esetleg önálló autonóm köztársaság legyen, az autonomista törekvések hívei voltak olyan baloldali személyiségek, mint Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Lakatos István, Kurkó Gyárfás vagy Bányai László, akiket később emiatt meghurcoltak, illetve börtönbe zártak. Felmerült az is, hogy az erdélyi megyék fogjanak össze és alkossanak közös kormányt. Románia természetesen szeparatista, irredenta megnyilvánulásoknak tekintette ezeket. 1945 februárjának végén az éppen regnáló román kormány megbukott, március 6-án Petru Groza lett a kormányfő, két nappal később pedig Sztálin megengedte, hogy Észak-Erdélybe visszatérjen a román közigazgatás, melynek tiszteletére március 13-án nagy ünnepséget szerveztek Kolozsváron, melyen Mihály király és Visinszkij marsall is részt vett. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2013. október 31.Az ügyvédi kamara jogosnak tartja, hogy Tőkés Lászlót ügyvéd képviselje a becsületbíróság előtt– A román ügyvédi kamara elnöksége jogosnak ítélte, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt ügyvéd képviselje a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, amely november 20-án dönt az állami kitüntetés esetleges visszavonásáról – tájékoztatta szerdán az MTI-t Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje. Kincses Előd az ügyvédi törvényre hivatkozva fordult a kamarához, miután a becsületbíróság – az érdemrend birtokosainak soraiból választott etikai testület – elutasította az EP-képviselő által megbízott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés László bepanaszoltként személyesen védje meg magát. Az ügyvédi kamara szerdán kézhez kapott határozatát Kincses Előd megküldte az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, valamint a Románia Csillaga érdemrend héttagú becsületbíróságához. Az ügyvéd tájékoztatást kért a november 20-i tárgyalás helyszínéről és időpontjáról, valamint másolatot a Tőkés László ellen felhozott írásos bizonyítékokról. “Felhívtam a figyelmüket arra, hogy amennyiben megakadályozzák a védelemhez való jog gyakorlását, akkor határozatuk semmisnek minősül” – tette hozzá Kincses Előd. Kifejtette: a védelemhez való jogot az alkotmány, az európai emberjogi charta és valamennyi román törvénykönyv biztosítja. Arra a közbevetésre, miszerint a becsületbíróság éppen arra hivatkozva tagadta meg az ügyvédi képviselet lehetőségét, hogy nem bírósági tárgyalásról van szó, Kincses Előd azt mondta: az ügyvédi képviselet nem szorítkozik peres eljárásra. “Az ügyvédi törvény szerint bármely fizikai és jogi személy előtt képviselhetem az ügyfelemet” – magyarázta. Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. erdon.ro (MTI) 2013. október 31.Barabási: mindenki lehet a hálózat közepeMelyik magyar írónktól származik az a gondolat, hogy kicsi a világ? Mennyi a Bacon-számod? Hogy lehet a Google-nek nagy a fitness-e? Miért nincs mindenkinek nagyjából egyenlő számú ismerőse? A hálózatok tudományának erdélyi származású tudósa, Barabási Albert-László kolozsvári előadásán minderre választ kapott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximumát megtöltő közönség. Barabási Albert-László, a Northeastern Egyetem, a Harvard és a CEU professzora volt az, aki felismerte, hogy a komplex rendszerek megértése a hálózatok megértésén keresztül történhet meg – mondta el felvezetőjében Néda Zoltán, a kolozsvári BBTE fizikatanára, hozzátéve: ma már nyilvánvaló, hogy minden komplex rendszer egy hálózatra épül. Ha megértjük a hálózatokat, akkor biológiai, társadalmi, gazdasági rendszereket tudunk tanulmányozni. Barabási László végigküzdötte magát az összes területen tevékenykedő tudósokkal folytatott vitán, és végül sikerült meggyőznie a tudóstársadalmat arról, hogy ez az új kutatási terület óriási lehetőségeket rejt magában. Barabásit kitörő taps fogadta a zsúfolásig telt Auditorium Maximumban, ahol a fizika nemzetközileg elismert professzora, a Nobel-díj esélyese azzal kezdte előadását, hogy „meleg van itt” – és azzal a földre dobta a zakóját. Előadásában az élet különböző területein kialakult hálózatok (például a Facebook létezése óta jól feltérképezhető társadalmi hálózatok és a sejten belüli fehérjék hálózata) közötti meglepő hasonlóságra hívta fel a figyelmet. A társadalom, a kultúra, az információ fejlődése – semmi nem érthető meg, ha nem értjük azokat a hálózatokat, amelyekre mindez épül. A hálózati gondolkodás ugyanakkor nem tudósoktól származik – állítja Barabási –, hanem egy „kedves kis novellára” vezethető vissza, mégpedig a Karinthy Frigyesére, aki először foglalkozott a kis világ elméletével. Eszerint a Föld minden lakója maximum öt ismerősnyi távolságra van a glóbusz bármilyen más lakójától. Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek – ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt más egyénen keresztül, kik közül az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel, csupa közvetlen – ismeretség – alapon, mint ahogy mondani szokták: „Kérlek, te ismered X. Y.-t, szólj neki, hogy szóljon Z. V.-nek, aki neki ismerőse...” – írta Karinthy 1929-ben a Láncszemek című novellájában. Úgy látszik, a magyar elmék valami miatt hajlamosak a hálózati gondolkodásra, az elmélet tudományos megalapozói ugyanis szintén nemzetünk fiai voltak: Rényi Alfréd és Erdős Pál, akik 1960-től kezdve több tanulmányt közöltek ebben a témában, ők alkották meg a véletlen hálók elméletét is, és ők jöttek rá arra, hogy a hálózat megjelenése egy fázisátalakuláson keresztül történik. A társadalom viszont – annak ellenére, amit első ránézésre képzelnénk róla – nem egy véletlen hálózat. Ha véletlen hálózat lenne, akkor nem léteznének nagyon ismert, népszerű tagjai és olyan tagjai sem, akiket csak kevés ember ismer. „A véletlen hálózat demokratikus” – fogalmazta meg Barabási. Az emberi társadalom viszont nem ilyen: vannak sztárok, befolyásos emberek, milliárdosok, akiket százezrek ismernek, és vannak magányos, elfeledett emberek is. A társadalomhoz hasonlóan az élet más területein létező hálózatok sem véletlenek. Törvényszerűségek szabályozzák kialakulásukat és működésüket. Nagy csomópontok alakulnak ki bennük, amelyek „szeretnek” más nagy csomópontokhoz kapcsolódni – körülbelül úgy, ahogy a gazdag emberek könnyen még gazdagabbak lesznek kapcsolataik, más gazdag emberekkel való interakcióik révén, a szegények pedig próbálnak a gazdagok csomópontjához kapcsolódni vagy legalább közel kerülni hozzájuk. A világhálón például 10¹² számú oldal van, de a legnagyobb csomópontok (mint amilyen Facebook, a Google stb.) tartják össze a rendszert. Ezeket skálafüggetlen hálózatoknak nevezzük és jellemzően rendkívül életképesek (Barabási terminusával: robosztusak), növekednek, képesek kijavítani a hibákat, pótolni a kieső kötéseket, kapcsolatokat – mindaddig, amíg célzott támadás nem indul a fő gócpontok ellen. A fizikus animációval ábrázolta, miként teremti újra magát egy skálafüggetlen hálózat (ez ugyanúgy lehet egy sejt, a társadalom vagy az internet), amelynek számos kis eleme kiesik, és miként esik darabjaira, ha célzottan a fő csomópontokat „lőjük ki” belőlük. A nagyvállalatok esetében nem mindig a felső vezetés tagjai jelentik a csomópontokat. Barabási felvázolt egy konkrét esetet, amikor egy cég vezetősége képtelen volt megmagyarázni, miért nem működik a kommunikáció köztük és az alkalmazottak között. Az alkalmazottak meginterjúvolása nyomán felrajzolt hálózati térkép kimutatta, hogy az egyik fő csomópont egy olyan beosztott, aki munkaköre és személyisége folytán minden egyes alkalmazottal állandóan kommunikál – kivéve a vezetőséget. Ha egy munkaközösség vezetői megtalálják az ilyen „csomópontot”, azt nem kirúgni kell, hanem bevonni a kommunikációba, hisz ő garantáltan meg fogja valósítani a közvetítést a vezérkar és a beosztottak között – tanácsolta a hálózatok tudósa. De mitől lesz a hálózat egyik eleme csomópont, amihez aztán egyre több és több más elem kapcsolódik, míg mások a perifériára szorulnak? Hogy tudott betörni a Google és a Facebook a már évtizedek óta működő világhálóra és rövid idő alatt maga köré csoportosítani más oldalak százmillióit? Barabási „fitness”-nek nevezi ezt a képességet. „A fitness az a tulajdonság, amitől egy ember esetében például el akarod kérni a telefonszámát és a jövőben is szeretnél vele találkozni” – magyarázta. Egyszóval: vonzerő. A hálózatok tehát attól nem demokratikusak, nem véletlenszerűek, hogy egyes elemeinek nagy a fitnesse, más elemeinek kicsi. Az Egyesült Államokban a kilencvenes években kezdődött el egy játék, amelyben a Kevin Bacon-számot számolják ki. A játékban azt nézik meg, hogy az adott személy játszott-e közös filmben Bacon-nel, ha igen, akkor Bacon-száma 1. Ha nem szerepeltek ugyan egy filmben, de a vizsgált személy olyan színésszel forgatott közös filmet, aki már játszott Kevin Bacon-nel, akkor Bacon-száma 2 lesz. Ilyen módon Tom Cruise 1, Marylin Monroe 2, Charlie Chaplin pedig 3 lépésre van Kevin Bacontól, ami azért meglepő, mert ez utóbbiak esetében nem kortárs színészekről van szó. Maga Barabási Albert-László Bacon-száma 1, ugyanis együtt szerepel az amerikai színésszel egy hálózatelméletről szóló dokumentumfilmben. Ennek a játéknak is magyar származású az „őse”: évtizedekkel korábban ugyanis már a matematikusok körében divat volt az Erdős-játék, ami abból állt, hogy ha valaki írt Erdős Pállal közösen egy cikket, akkor annak az Erdős-száma 1 volt. Ha olyan személlyel publikált közösen cikket, akinek az Erdős-száma 1 volt, akkor ennek a személynek az Erdős-száma 2 lett stb. „Nagy bánatom, hogy míg a Bacon- számom 1, addig az Erdős-számom csak 3” – jegyezte meg a fizikus. Most már Erdős-Bacon szám is létezik, ami valakinek az Erdős-száma összeadva a Bacon-számával – ez azt adja meg, hogy az illető mennyire mozog otthonosan a médiában és a tudományban egyszerre. Miért pont Kevin Bacon? Igazából nincs válasz. „Lényegében ezt a játékot bárkivel lehetne játszani. A hálózat lényege, hogy mindenki mindenkihez közel van. Sok szempontból mindenki lehet a hálózat közepe” – zárta előadását a világhírű fizikus. T. Koós Imola Maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
