|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 483 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 481-483 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. február 5.Kós Károly szellemi örökségeTibori Szabó Zoltán: A Kós Károly-i örökség kisajátításáról a tények nyelvén című írásában (Szabadság 2013. február 2.) megtisztelt azzal, hogy a 20. század „erdélyi mindeneséről” írt monográfiámra utalt. Ez indított arra, hogy eredeti szándékomtól eltérően, néhány gondolatban mégis kifejtsem a témával kapcsolatos egyéni álláspontomat. Ezzel hatalmas malomkövek között találhatom magam, de ez elkerülhetetlen minden olyan esetben, ahol a napi politika megjelenik. Kós Károly szellemi örökségének hovatartozása kapcsán kirobbant, a hozzászólóktól érthető módon meglehetősen erőteljes érzelmi alapon kifejtett álláspontok között mintha éppen a lényeg kapott volna kevesebb hangsúlyt, Kós Károly szellemi öröksége. Ezt az enciklopédikus nagyságrendű fogalmat kellene előbb tisztázni ahelyett, hogy az egyik, kinek-kinek kedvesebb feléhez – a jobb, vagy a baloldalhoz – próbálja passzítani. Ha a nemzetet a maga teljességében, kerek egészként fogadjuk el, akármelyik oldalunkra tesszük a magunkénak érzett jusst, az egyik felünk csupasz marad. Ha Kós Károly örökségét Erdély fogalmával azonosítjuk, a nagy huzakodásban arra ébredhetünk, hogy újra Cs. Szabó László 1940-ben megfogalmazott, Transzszilvániára vonatkozó szavai érvényesülhetnek: „kétfelé hasadt, mint Báthory András homloka a fejszecsapástól.” Az erdélyi művelődés történetével, az abban fontos szerepet játszó, kiemelkedő személyiségekkel való foglalatosságom közben rá kellett jönnöm arra, mi az igazi tét. Nem az életrajzi adatok bőséges felsorakoztatásának, a korábban ismeretlen források feltárásának igénye az elsődleges szempont. A legfontosabb a hogyan kérdése, vagyis hogyan próbáljuk az utókor számára átörökíteni nagyjainkat. A leírtak megfelelnek-e korábban valamilyen egyéni érdek vagy politikai szempont szerint kialakított sémának, vagy azokat zavaró módja miatt slendrián elutasításban, vagy ami még rosszabb, agyonhallgatásban részesül. S most itt van Kós Károly esete, akinek számtalanszor feldolgozott és kiadott szinte teljes életműve sem elég ahhoz, hogy pontosan tudható legyen, milyen nézetek határozták meg életútját. Kós Károly legendás vehemenciáját kölcsönözve, vágjunk a dolgok közepébe. Mindent meghatározó kiindulópontját – kilenc évtized távlatából – így határozta meg: „én az életet világéletemben nagyon reálisan néztem. És innen a földről néztem, a szülőföldről.” („A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni” Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal. Bukarest, Kriterion, 1978. 108. old.) Az erdélyi realitás láttatta meg vele tizenegy évesen a Trencsén (ma Ştefan cel Mare) téren a Memorandum-per miatt tüntetőket, huszonhét évesen a balázsfalvi Szabadságmezőn tartott ASTRA-gyűlést, harmincöt évesen a gyulafehérvári nemzetgyűlést, ötvenhét évesen a kolozsvári magyar bevonulást és hatvanegy évesen a Maniu-gárdisták vérengzését. Úgy tűnik, egy apróságról megfeledkeztek Kós Károlynak az erdélyi sorsba ágyazott politikai szemléletét keresők: az idővel többségivé nőtt románság meghatározóvá vált szerepének felismeréséről. Az 1910-es balázsfalvi gyűlésre utalva helyettük is megfogalmazta Kós Károly: „Láttam, hogy itt valami más van, mint amiről nekünk, diákoknak Budapesten beszélnek. S hogy valami nagy hiba van a politikában... Írtam is erről a Budapesti Hírlapban. Megjelent, de Rákosi Jenő megjegyezte, hogy hát ez semmi… nem jelentős dolog… Én azért mégiscsak azzal maradtam, hogy itt Transsylvániában valami nem úgy van, ahogy eddig tudtuk. Hogy van itt Transsylvániában valami, amit tudomásul kell venni, s amihez mindnyájunknak alkalmazkodnunk kell.” („A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni” i. m. 74. old.) Szülőföld-képét szászföldi gyermekkori élményei, székelyföldi építészeti tanulmányútjai és kalotaszegi kirándulásai, majd ottani letelepedése, építészettörténeti tanulmányai mellett az erdélyi emlékírók évszázados tanulságokat hordozó írásai teljesítették ki. „A három rendi nemzet mellett én megláttam a románságot is. Nekünk jóban kell lennünk. Egészen fiatalon jutottam erre a konklúzióra.” („A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni” i. m. 76. old.) Nem ingatag izmusokra építette egyre jobban kiterebélyesedő életműve fundamentumát, az oly sokat emlegetett transzszilvanista világképét, hanem szülőföldjéhez való örök hűsége jegyében az Erdélyt meglakó népek együttműködésének vágyára. Példaképe a visszavárt „nagy fejedelem”, Bethlen Gábor volt, akinek két nagyhatalom, török és osztrák között egyensúlyozva kellett biztosítania az Erdélyi Fejedelemség önállóságát. Ezek voltak a politikus Kós Károlyt meghatározó alapok. Mindent megtett azért, hogy az erdélyi magyarság 20. századi metamorfózisai után eszméletre térjen és megtalálja önmaga helyét, szerepét a fanarióta politikai körforgásban. 1921-ben a Kiáltó Szó címen megjelent írásában így összegezte a követendő utat, az önazonosság-tudat feladása nélküli beilleszkedés lehetőségét: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.” („Kőből, fából házat… igékből várat” In memoriam Kós Károly 1883–1983. Bp., Magvető, 1983. 97. old.) Tusakodásokkal terhes otthonépítő munkája közben elérkezett az erdélyi történelem újabb fordulata, a második bécsi döntés. Tibori Szabó Zoltán idézte Kós Károly Ezerkilencszáznegyvennégy című írásának egyik mondatát: „…Túlvoltunk már a Horthy-rezsim kurta egyhetűs farsangján és hosszú, négyesztendős, kálváriás böjtjén.” A citált részhez tartozik a Kós-gondolat befejezése: „De nem voltunk túl az évtizedek óta szított s a négyéves, kényszerű háború nyomorúsága, valamint a belső, politikai tusakodások mérgével is táplált vak gyűlöletek meg-megújuló kitörésein, az ököl, bunkósbot és fejsze esztelen és felelőtlen dühöngésein.” Az így kiteljesített, a szárazajtai fejvételre utaló gondolatsort 1948-ban fogalmazta meg. Egészen másképpen kezdődött az emlegetett négyéves időszak, ahogyan Kós az Ezerkilencszáznegyven című írásában éreztette is: „A városházán öreg városi zászlók lobognak-lengenek, s a piaci templom tornyáról mélyen kígyózik le a magyar trikolór. […] Azután egyszer csak jöttek, akiket vártunk: én és mindenki és a város és az egész Erdély. […] És ordítottam velük én is, és ujjongtam velük és a szememből csorgott a könny, mint százezer testvérem szeméből.” (Erdélyi Helikon, 1940. 9–10. sz. 612–613. old.) Idővel egyre csalódottabban vette tudomásul a helyi viszonyokat nem ismerő, kívülről odahelyezett, ejtőernyősöknek titulált közigazgatási vezetők kinevezését, az életükből mindezért 22 évet adó erdélyiek háttérbe szorítását. Az említett Ezerkilencszáznegyven címet viselő írásában mutatta be a helyzetet, a Sors által hajszolt szimbolikus szekeret, melynek gyeplőjénél az utat nem ismerő kocsis ül. Aki tudná mutatni az utat, azt durván félrelökik. „Mire vártok itt, erdélyi emberek? A szekeret várjuk, a magyar szekeret, aki minket idehozott és innen tovább viszen. Ne várjátok azt – felelte a Sors – mert azt régen útjára indítottam és most messze jár bizonyára.” Mint korábban, ismét szembeszállt az erdélyi önállóságot veszélyeztető és a toleranciát nélkülöző politikával, mellyel a „másik haza” érdekei nem estek egybe. A területileg ki(vissza)egészült és egészen balra fordult Romániában Tibori Szabó Zoltán véleménye szerint Kós Károlyból a kommunisták jelentős súlyú szövetségese lett. Lássuk életének utolsó tevőleges cselekvési időszakának általam összegzett bemutatását. Miért vállalhatta Balogh Edgár felkérésére a politikai életbe való bekapcsolódást? A választ, vagy annak egy fontos elemét megtalálhatjuk a szociáldemokrata Lakatos Istvánnak (Kolozsvár, 1945. szeptember 16.) írt levelében: „nem szégyenlek támogatást kérni mindenkitől dolgozó magyar népünk érdekében, s melyet ma szolgálnia kell minden erdélyi magyarnak úgy, ahogy lehet és ameddig bírjuk, nehogy elveszítsük csatánkat az élet és a munka frontján, aminek elkerülhetetlen következménye volna, hogy Erdélyről és mindenről, amit itt eleink, Erdély földjében porladó őseink teremtettek, építettek, gyűjtöttek és jóban-rosszban megőriztek, le kell mondanunk, örökre talán.” (Kós Károly levelezése. Bp., Mundus, 2003. 385. old.) A korszak stílusának ismeretében írásaiban sem kelthet meglepetést vagy csodálkozást egy-egy demokratikus, baloldalinak minősíthető szófordulat. A Világosság napilapban megjelent cikkeiben önmagát adta, a falu problémáival, a város építészetével foglalkozott. A „demokrácia” fejlődésével témában és megfogalmazásban egyaránt igyekezett lépést tartani, de érződött nemcsak a sorok között, a sorokban is, hogy ez nem az ő világa. Egyes cikkei nagyon hasonlítottak gróf Bánffy Miklós hasonló időszakban, az Utunkban, a Beszéljünk semmit rovatban közreadott írásainak címében jelzett mondanivalójára. Voltak, akik akkortájt kommunistának tartották, még el is kerülték. (Ezt a mondatot idézte Tibori Szabó Zoltán a szövegkörnyezetből.) Voltak – folytattam a gondolatmenetet – akik politikai huncutságot sejtettek a háttérben, ahogyan erről Molter Károlynak írt levelében (Kolozsvár, 1948. december 12.) olvashatunk: „a múltkoriban egy régi barátomon, aki bizalmasan s nagy szívesen azt mondta nekem: Valld be őszintén, öregem, hogy a cikkeidet diktálják és te csak aláírod azokat.” (Kós Károly levelezése i. m. 407. old.) Kós Károlyt a magas szintű társadalmi megbízatások meglepték, de jóleső érzéssel töltötték el. „Ráadásul én nem voltam kommunista, egyáltalán nem voltam semmilyen pártnak a tagja. Jólesett tehát a bizalom.” („A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni” 114. old.) Ha ennyire ellenkezett meggyőződésével, világlátásával, akkor miért vállalhatta – vetődhet fel a kérdés. Egyre jobban gyökeret ver az a nézet, hogy egyik fia érdekében tett eleget olyan felkéréseknek, mint a Magyar Népi Szövetség védnöksége alatti újságírás, országgyűlési képviselőség. Kós András azokban az években magyar katonaként hadifogoly volt a Szovjetunióban, s hihetőleg megígérték édesapjának, hogy közbenjárnak hazaengedése ügyében. Az MNSZ színeiben való képviselőségét Tóbiás Áron is firtatta, akinek ennyit válaszolt: „Kurkó Gyárfás kényszerített rá.” (Tóbiás Áron: Erdély öröksége. Kolozsvári látogatás a 88 esztendős Kós Károlynál. Olvasó Nép, 1988. 158. old.) Az új rendszer alaptermészetét kiismerve, keserű élettapasztalata és a történéseket, az összefüggéseket rendszerező logikus gondolkodásmódja Lakatos Istvánnak írt, már idézett (Kolozsvár, 1945. szeptember 16.) levelében – „a magamnak, magunknak nem hazudhattam” életszemléletével – az illúziókeresés, a hamis áltatás elutasítására szólított fel: „sajnos, ma amikor a kivívott szabadságunkkal dicsekszünk a múltak elnyomásával szemben, a jogos kritikának megnyilvánulása tilosabb és veszedelmesebb, mint valaha. Aki kritizálni merészel, az fasiszta-gyanús, akit félre kell állítani, vagy éppen a bíróság elé kell utalni.” Keserűsége tükröződött régi barátjának, Fogolyán Kristófnak írt (Kolozsvár, 1952. október 10.) vallomásosan őszinte levelében: „Aztán számoltam, próbáltam elkészíteni a mérleget. Az egyik oldalra odaírtam a munkát, amit akkor, nehány évtizeden keresztül hittel, bizakodással, szeretettel cselekedtünk, s adtunk, csak adtunk. Miért? Kinek? Mi azt hittük: népünknek, az ő testének és lelkének, a mi véreinknek, a mi gyermekeinknek, a magyar jövendőnek adjuk. Tehát adtuk bőségesen, bőkezűen, számolás nélkül, ahogy a szeretet és a hűség adhatja. Mindent adtunk, ami tőlünk kitelhetett: munkát, tervet, gondolatot, időt, ideget, egészséget, s anyagit… Sokat kellett adnunk, mert kevesen voltunk, akik vállaltuk ezt a munkát és harcot és építést... És akik hittük, hogy helyesen okosan és előrelátóan csináljuk, amit csináltunk és ez a hitünk volt a mi bőséges jutalmunk. Ezt írtam a számadás egyik oldalára. S a másik oldalán azt akartam felírni, hogy mi lett az eredménye annak a kiadásnak, befektetésnek? S lehet, hogy az én öreg szemeim nem látnak már jól, lehet, hogy az én régi agyam már nem tudja megítélni, de bizony mondom, megdöbbentem, mert alig-alig látok valamit is, amit a mai elgondolás értéknek vállalt abból, amit mi akkor értéknek, eredménynek ítéltünk, tudtunk és cselekedtünk…” (Kós Károly levelezése 453. old.) Másként nem is gondolkodhatott az Erdélyi Református Egyházkerület 1934-től 1965-ig, 82 éves koráig szolgáló főgondnoka. A korszak földi purgatóriumát 1956 ősze hozta el, melyről így vallott Vincze Géza református lelkésznek írt levelében: (Kolozsvár, 1958. június 21.) „A sors rendelése volt, hogy éppen a forradalmat [!] érhettem meg ott: elég tarka életemnek legnagyobb, legmegrázóbb élményét.” (Kós Károly levelezése i. m. 517. old.) A mindent szülőföldjéért cselekvő, a hűség fundamentumáról építkező erdélyi mindenes az időben megjelenő és eltűnő, de kitörülhetetlen jelet hagyó nemzeti kiválóságaink egyik szimbólumává nemesült. Ebben az értelemben igaza lehet Tibori Szabó Zoltán írása zárógondolatának: „Kós Károly ugyanis valamennyiünké.” Igen, magyar közkincs, neki nincs külön jobb és baloldala, de meddő önigazolások helyett „a kisebbségi élet ajándékaként” próbáljunk hozzá méltóan valamit kezdeni és sáfárkodni szellemi örökségével. SAS PÉTER A szerző művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 5.Nagyenyedi emlékülés a budapesti parlamentbenNégyszáz éve választották fejedelemmé Bethlen Gábort Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából tartanak emlékülést a Magyar Országházban február 22-én. Az ünnepségre a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium is meghívást kapott. A fejedelem által 1622-ben akadémiai rangra emelt református iskola tavaly ünnepelte fennállásának 390. évfordulóját. A történelem akkori eseményei azt eredményezték, hogy Apafi Mihály 1662-ben Nagyenyedre költöztesse az intézményt, amely itt is megőrizte szellemi folytonosságát és hagyományait. Ma is reprezentatív tanintézete az oktatástámogató fejedelem emlékének. Ha 1610-ben, a három részre tagolt Magyaroroszág különböző vidékein valaki azt tudakolta volna, ki is az a Bethlen Gábor, aligha kapott volna helytálló választ. A királyi országrészben a nevét sem igen ismerték, a Félhold uralma alatt álló hódoltságban mindössze néhány főtiszt tartotta őt számon fejedelmi követként. Konstantinápolyban, a Fényes Portán már akadtak volna ismerősei. (Forrás: Bitskey István: Így élt Bethlen Gábor. Móra könyvkiadó, 1985.). Ekkoriban még ő maga, a bátor és tehetséges fiatalember sem gondolhatta, hogy három év múlva Erdély fejedelme lesz, majd 1620-ban Besztercebányán az országgyűlés Magyarország királyává választja. Az aranykor fejedelme Harminchárom éves korában, 1613-ban Bethlen Gábort bonyolult és nehéz politikai és hadászati helyzetben választották erdélyi fejedelemmé. Októberben a már országszerte ismert hadvezér és diplomata török seregektől övezve vonult be Gyulafehérvárra, majd továbbindult Kolozsvárra, ahová összehívták a fejedelemválasztó országgyűlést. Közben Báthory Gábor, Erdély akkori fejedelme orgyilkosok áldozata lett, és így Bethlen egyedüli várományosa maradt az erdélyi fejedelmi trónnak. Előzetesen a diplomácia előiskoláját sikerrel kijárt Bethlen maga mellé állította a hódoltsági török vezéreket, majd egy levélben Thurzó György nádornak, a király helytartójának is jelezte bujdosása mozgatórugóit. Megcáfolta a keringő álhíreket, kiemelve: semmiképpen sem akarta veszélyeztetni a királyságot. Indokolta a török segítség igénybevételét, amelyet elsősorban a fejedelmi zsarnokság ellen használt fel. Ahmed török szultánt Bethlen csak szerencséjének köszönhetően győzte meg. 1613 februárjában személyesen jelent meg a nagy szultán színe előtt, de nem kapott egyértelmű ígéretet a támogatásra. Ottléte alatt, egy szép tavaszi napon, sétalovaglás közben, külföldi követek gyűrűjében I. Ahmed lova megbokrosodott, és a rakoncátlan állat veszélyeztette a szultán testi épségét. Az épp jelen lévő Bethlennek sikerült megfékeznie a szilaj mént, a szultánt pedig elragadtatta ez a bátorság. A történtek után Bethlen meghívást kapott a szultáni tanácsba, ahol meggyőződtek okos érveléséről, tapintatos modoráról és kitűnő nyelvtudásáról. Most már egyértelműen pártfogolták erdélyi fejedelemmé emelését. Az októberi kolozsvári fejedelemválasztó Országgyűlésen elhangzott esküjének egy részletét idézzük: „Én Bethlen Gábor, Erdélynek választott fejedelme, Magyarország részeinek ura és székelségek ispánja etc. Eskeszem az élő Istenre etc. Hogy az megmondott birodalomban, országban lévő nagyságos urakat, nemeseket, vitézlőket, székelséget, kerített és mezővárosokat és in genere (általában) minden nemzetségeket, rendeket, státusokat, religiókban, fejedelemségre való libera elektióban suffrágiumban (szabad választásban, szavazásban) és vároknak illibera pronuntiátokban (korlátozott rendelkezéseiben) szabadságokban, törvényekben és approbáta consuetúdójukban (jóváhagyott szokásukban megtartok). (Makkai László: Bethlen Gábor emlékezete, Magyar Helikon, 1980.) Az egykori krónikás szerint „a fejedelem fő gondja volt tudós ifjakat taníttatni, a hazát tudós-keresztény tanítókkal, tudós professzorokkal megékesíteni.” A feljegyzések szerint a kassai, debreceni, nagyváradi, dési, huszti, nagybányai, kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és nagyenyedi iskolák élvezték bőkezű támogatását. Bethlen Gábor fejedelemmé választása után betartotta ígéreteit, és politikájával Erdély né-pének békességet, stabilitást, új gazdasági és iskolapolitikát, valamint kultúrát teremtett. Megvalósította Erdély aranykorát. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 5.Mikó Imre jogvédelmi szolgálat az RMDSZ-nélKisebbségi vonatkozású jogvédelmi szolgálatot indított az RMDSZ, amely Mikó Imre jogász, író, műfordító, politikus, erdélyi polihisztor nevét viseli. Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap Kolozsváron jelentette be, hogy eligazítást és védelmet kívánnak biztosítani minden, nemzetiségük miatt ért hátrányos megkülönböztetésben részesülő romániai magyar embernek, jogi személynek és intézménynek. Kelemen Hunor elmondta: az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni, törvénybe foglalni, azonban ezek alkalmazása során bizonyos esetekben fennakadások figyelhetők meg. A Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja a visszaélések begyűjtése, az érintettek eligazítása, illetve a lehetőségek függvényében jogorvoslat biztosítása. A politikus kiemelte, az elmúlt időszakban jelzések érkeztek nemzeti szimbólumaink használatának korlátozásáról, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés megakadályozásáról, kétnyelvű táblák lefestéséről és az állami intézményekben a 20 százalékos szabályozás által biztosított kétnyelvűség mellőzéséről. Ilyen és hasonló jellegű visszaélések kapcsán bármely megyei és területi RMDSZ irodához fordulhatnak az érintettek. A kezdeményezés számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészül, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők és politikusok várják az érdeklődőket. Az RMDSZ elnöke elmondta: a program névválasztása nem véletlen, hiszen Mikó Imre pályája során a kisebbségi jogvédelmet szolgálta, ebből a célból Bukarestben irodát is működtetett. Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 5.Vásárhelyről, vármegyérőlKettős könyvbemutató a Bernády Házban A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében. – Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével. A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában. E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról. Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól. – A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt. Knb. Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 5.Közszolgálatiság, vonzó formábanMárciustól egész napos magyar rádióadás Marosvásárhelyről Sajtótörténeti eseményre kerül sor alig négy hét múlva. Egy régi álom valósul meg. A Marosvásárhelyi Rádió egész nap hallható lesz magyar nyelven is. Szász Attila főszerkesztő-helyettes nyilatkozott a Népújságnak az átállásról. – A Román Rádiótársaság igazgatótanácsa még októberben döntött arról, hogy a Marosvásárhelyi Rádió megkapja az engedélyt az egész napos magyar nyelvű sugárzásra. Ez azt jelenti, hogy új frekvenciát kapunk, az FM 106,8-et. A Hargitán levő nagy teljesítményű antenna lefedi a jelenlegi adáskörzetünket, tehát a Székelyföldet és a Mezőség egy részét. Ezen a hullámhosszon most még a román kulturális adó szól, amely átkerül egy másik sávra. – A román médiában némelyek ezt rossz néven vették. – A mi térségünkben nem volt nagy hallgatottsága ennek a kulturális adónak. Viszont a mi hallgatottságunk az egyik legnagyobb a térségben. A döntéshozók felismerték, hogy a piacnak egy olyan szegmenséről van szó, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kétnyelvű szimbiózis nagyon szép, de vannak hatékonyabb megoldások, hogy a két rádió – a magyar és a román – külön frekvenciákon szóljon. A román nyelvű adás is 24 órás lesz, amely marad a jelenlegi frekvenciákon. Középhullámon nem változik a helyzet. Mind a három középhullámú frekvencia megmarad, változatlan idősávokban. – Közel két évtizede közbeszéd tárgya az egész napos magyar adás megvalósítása. Miért csak most került erre sor? – A döntéshozók későre ismerték fel, illetve csak most adódtak erre műszaki feltételek. Sajtótörténeti szempontból rendkívül fontos előrelepés nemcsak a rádió életében, hanem a székelyföldi és erdélyi magyarság életében is. Az elvárások nagyok, a rádió felelőssége is rendkívüli. – A munkatársak miként viszonyulnak e megterhelő kihíváshoz? – Már egy ideje készülünk erre az átállásra. A csapat lelkesen várja. De mindenki tisztában van azzal, hogy rendkívül nehéz időszak elé nézünk, hisz a jelenlegi egy rádió helyett most két frekvencia tartalmát kell előállítani ugyanazzal a humán erőforrással és költségvetéssel. Nyilván vannak még megoldandó technikai feladatok: szoftverfejlesztések, számítógép- hálózatok bővítése és a sugárzás műszaki részleteinek finom hangolása. Például az antenna beállítása, esetleg teljesítményének növelése. De már célegyenesben vagyunk, és közel egy hónap áll még rendelkezésünkre, hogy ezeket megoldjuk. – Mikor szólal meg a 24 órás magyar rádió? – A tervek szerint március másodikán indítanánk az egész napos magyar nyelvű műsort, amely egybeesik a rádió 55. születésnapjával. Ezért kettős ünnep lenne, egyrészt visszatekintve megemlékeznénk az elmúlt 55 évre – amelyből öt évet a Ceausescu-éra utolsó öt évében némaságra volt ítélve. E nagy hagyományú rádió az egyik legismertebb és legbejáratottabb magyar nyelvű média a térségben. Nagy a hitele és népszerűsége, azért nagy a mi felelősségünk, amikor a napi 7 órás programról egész naposra váltunk. Igyekszünk az 55 éves évforduló alkalmából is különböző rendezvényeket szervezni, amelyeken felhívjuk a figyelmet arra, hogy íme, itt van egy öreg rádió, amely nem vén rádió, és hogy egy új fejezet elé nézünk. – Melyen mértékben változik a műsorstruktúra? A közszolgálatiságot megőrizve miként versenyezhet a Marosvásárhelyi Rádió az adáskörzetében levő kereskedelmi adókkal? – Az új műsorrács már elkészült. Nyilván szem előtt tartottuk az eddig is hűséges rádióhallgatók igényeit. A bejáratott műsorokat megőrizzük. Nagy kihívás megtölteni az új idősávokat, amelyeket az egész napos rádiózás révén nyerünk. A legnagyobb változás mind a műsorrács, mind pedig a célközönség szempontjából a reggeli műsor. Közismert, hogy a rádiózásban a reggeli, míg a televíziózásban az esti idősáv a legfontosabb. Lesz egy tájékoztató és szórakoztató tartalmat nyújtó reggeli műsorunk 6-tól 10 óráig. Igyekszünk itt a célközönségünket bővíteni. De nem célunk, hogy konkurensei legyünk szórakoztatásban a kereskedelmi rádióknak, hanem megőrizve a közszolgálati jellegünket, színvonalas tartalmat szeretnénk nyújtani. – Napközben mivel tennék "hallgat- hatóvá" műsoraikat? – Az egész műsorrácsnak a logikája, hogy hétfőtől péntekig azonos, mind a műsorok, mind a műsorvezetők változatlanok. Mindennap lesz interaktív beszélgetőműsor hasznos információkkal. Lesz egy mezőgazdasággal, a falu világával foglalkozó rovat. Délután háromórás tömbben a napi aktualitásokkal foglalkozunk. Háttér- információk, elemzések, interjú a nap főhősével. Késő délutánra, amikor a televíziókkal kell versenyeznünk, rétegműsorokat terveztünk. Lesz oktatással foglalkozó műsorunk, és megmarad a három jól bejáratott műsorunk: a Törvénytár, az Összhang és a Medicina. Mind olyan interaktív, betelefonálós élő műsorok, amelyek eddig sikeresnek bizonyultak. Pénteken lesz egy gazdasági magazin. A hét minden napján este lenne egy félórás, gyerekeknek szóló adás. A késő esti órákban tovább szűkítjük a rétegeket, és próbáljuk megszólítani az autó-motor, a számítástechnika iránt érdeklődőket. Szeretnénk bevonni az iskolarádiók és suliújságok készítőit a műsorgyártásba. Lesz irodalmi műsor és különböző zenei műsorok. Például nagyobb teret fog kapni a klasszikus zene. Este 9-től egyórás német adás lesz a 106,8-es hullámsávon. – Hétvégeken mások a rádióhallgatási szokások, mint hétköznap. Erre mit lépnek? – A reggeli négyórás ébresztő blokk után az aktívabb emberekhez szólunk. Lesznek turisztikai, gasztronómiai, divat-, színházkritikai és zenés műsorok. De megmarad a Kárpát-medencei stúdiók együttműködésével készülő Térerő című színes magazinműsorunk is a régió magyarságáról. Vasárnap főleg az otthonülő és idősebb vidéki hallgatóinkhoz szólunk. A Hitvilágot és az Igehirdetést összevonva egy nagyobb egyházi műsort tervezünk. Hiánypótlónak szánjuk a rádiószínházat vasárnap este, amivel régi hagyományt elevenítünk fel. Szeretnénk új előadásokat is rögzíteni. – Van elég munkatárs itt a stúdióban, illetve az adáskörzetben, akikkel ezeket a feladatokat megoldják? – A humán erőforrással vannak gondjaink. Van itt egy erős közösség, közel negyven fő – alkalmazott és bedolgozó –, az adáskörzetünk jelentősebb pontjaiban vannak tudósítóink. Ilyen szempontból lefedettnek tekinthető, de a rájuk eső munka növekedni fog. Nem lesz elég napi egy-két hírt szállítani, valószínűleg aktívabban be kell kapcsolódniuk, és ezt nekünk is valamilyen módon jutalmaznunk kell. Hogy miként, az még számunkra is ismeretlen, keressük az újabb forrásokat. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 5.Mosoni Emőke az RTV bukaresti magyar adásának új főszerkesztőjeÚj főszerkesztője van a Román Televízió bukaresti magyar adásának, az intézmény vezetősége Mosoni Emőke újságírót (képünkön) nevezte ki a tisztségbe. Az új főszerkesztő Kacsó Sándort váltja, aki egy évtizeden át irányította a magyar szerkesztőség munkáját. A közszolgálati televízió február 1-jétől csaknem 700 fővel csökkentette alkalmazotti létszámát, így februártól az új szerkezeti felépítés szerint 2450 ember dolgozik az intézményben. A televízió vezetősége csaknem valamennyi végrehajtói vezető posztra új személyeket nevezett ki. Mosoni Emőke az MTI-nek tegnap elmondta: megkapta már a felkérést a televízió vezetőségétől, és miután egyeztetett Kacsó Sándorral, úgy döntött, hogy elvállalja az új feladatot. Rámutatott: a főszerkesztői megbízatás egyelőre hat hónapra szól, hiszen a televízió versenyvizsgát fog meghirdetni a posztra. Az új főszerkesztő legfőbb terve, hogy folytassa azt a munkát, amelyet Kacsó Sándor és a szerkesztőség elkezdett. Mosoni szerint jelenleg a legnagyobb kihívás a magyar szerkesztőség számára, hogy még mindig nincs költségvetésük, amiből új műsorokat gyárthatnak, ezért reméli, hogy minél hamarabb döntés születik erről. A román televízió tavaly nyár óta leállította az új műsorok gyártását, és többnyire ismétléseket közöl, miután drasztikus megszorító intézkedéseket alkalmazott a tavaly júliusban kinevezett új vezetőség. A kollektív elbocsátás is része volt ennek az intézkedéstervnek. Mosoni Emőke 1998 óta tagja a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségének, 2000-től állandó alkalmazott, jelenleg két műsort szerkeszt, a Heti Krónikát és a Sajtóban című adást. Kacsó Sándor lapunk megkeresésére elmondta: nem volt meglepő számára a lépés, hiszen a tavaly elkezdődött átszervezések tervezetében ilyen lehetőség is felmerült. Mint mondta, a hivatalos indoklás szerint a menedzsment rosszul végezte a dolgát, így a vezetőket lecserélték, igaz nem mindenhol. A bukaresti német adás és az egyéb nemzetiségek alosztályának vezetői ugyanazok maradtak, mint a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar adások esetében. Szerinte nem egyértelmű a lépés indoklása. Kacsó egyébként vezetői pályafutásának 10 éve alatt nemcsak kinevezett, hanem megbízott, azaz ideiglenes főszerkesztő is volt. 2010-ben például, amikor szintén változott a televízió szerkezete, megbízott igazgatóként maradt a szerkesztőség élén. 2011-ben ki is írtak a tisztségre egy versenyvizsgát, amelyen a minimálisan szükséges 8-as osztályzat helyett csak 7,8-at kapott az írásbelin, ekkor azonban tudomása szerint nem volt kihívója. A tervezett második versenyvizsgát meg sem tartották, ugyanis időközben ismét változott a köztelevízió vezetősége, az egyetlen versenytársának, egy nagyváradi rádiós szakembernek pedig nem volt felsőfokú végzettsége, így ő nem is vehetett volna részt a versenyvizsgán. A mostani átszervezéssel egyébként már nincs külön főszerkesztői állás, hanem úgynevezett koordinátori funkció, amit a kinevezett szakember egyéb szerkesztői teendői mellett lát el. Kacsó egyelőre nem tudta megmondani, hogy az erre a posztra hat hónapon belül kiírandó versenyvizsgára beadja-e jelentkezését. „Nehéz időszak ez, egyrészt kevesebben maradtunk, másrészt még nem világos, hogy az új műsorok gyártására mennyi támogatást kapunk. Amíg ez nem tisztázódik, nem tudom, jelentkezem-e” – magyarázta. Amint arról korábban már beszámoltunk, a bukaresti magyar szerkesztőség az új struktúrában 24 alkalmazottat tarthat meg. Mosoni Emőke kinevezését egyébként örvendetesnek tartotta, hiszen már régóta tagja a munkaközösségnek, és így elkerülték azt, hogy egy kívülről jövő ember legyen a vezető, aki nem ismeri a körülményeket. „Mosoni Emőke eddig is a helyettesem volt, szerintem megfelel a feladatra, amennyiben szüksége lesz rá, támogatni fogom a tanácsaimmal” – mondta Kacsó, aki szerkesztőként tevékenykedik tovább, tulajdonképpen főmunkatársi minőségben. Főszerkesztői pályafutása eredményei közül kiemelte a 2005–2006-ban a Duna Televízióval közösen elindított Pulzus című műsort, amely párhuzamosan ment szombatonként a Duna Tv-ben magyar, a TVR egyik csatornáján pedig román nyelven. Szintén fontosnak tartotta, hogy 2011-ben elindult a Magyaradás.ro honlap, amelyen megtalálhatók a korábbi riportok, és magyar nyelvű műsorok. Varga László Krónika (Kolozsvár), 2013. február 5.HírsalátaBÁNATOS AZ ORTODOX ESPERES. Florin Tohănean megyénkbeli ortodox esperes azt sírja el a Cotidianulnak, hogy a Székelyföldön valaki vagy megtanul magyarul, vagy elmegy, s azon búsong, Románia szívében csak a görögkeleti templomokban beszélnek románul. „E vidéken vannak olyan települések, ahol két ortodox templom is épült, miközben ma már alig 10–15 személy vallja magát románnak, illetve ortodoxnak” – panaszolja. A tanult pap nagyon elégedetlen azzal is, hogy e vidéken kevés egyházi földet és erdőt kaptak vissza, de a legnagyobb bánata, hogy az „ide betelepedett magyarok el akarják törölni a románság történelmi nyomait”, ráadásul a központi államhatalom nem tudja érvényesíteni akaratát, „minden kormány az RMDSZ csárdását járja”, s az itteni vezetők azért szemtelenedtek el, mert sérthetetlennek érzik magukat – panaszkodik Isten ortodox szolgálja, aki már csak a királyság visszajövetelében bízik, „mert ha 1918-ban is hasonló vezetői lettek volna a románoknak, mint ma, a Nagy Egyesülés nem történt volna meg, s már valamennyien magyarul beszélnénk.” DUŞA UTAT MUTAT. Szigorúan megbüntetik azokat, akik nem tartják tiszteletben Románia felségjeleit – ígérte szombaton Csíkszeredában Mircea Duşa védelmi miniszter. Azt is sietett leszögezni, semmi értelme 2013-ban autonómiáról beszélni. A két megye vezetőinek elsősorban gazdasági-társadalmi kérdésekkel kell foglalkozniuk. (Cotidianul) KOLOZSVÁRNAK NEM KELL ADÓEMELÉS. Mert az adónövelés a kormány döntése alapján Kolozsvárra nézve is kötelező, az önkormányzat az alkotmánybíróságon támadja meg a szóban forgó kormányrendeletet, és kéri annak hatályon kívül helyezését. A kolozsvári helyi tanács az RMDSZ-es és a demokrata-liberális tanácstagok javaslatára már a múlt év végén határozott, hogy a helyi adók és illetékek szintjét nem kívánja növelni, azonban a kormány január 23-i sürgősségi rendelete kötelezővé tette a 16 százalékos emelést. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 5.Száz gyermekkel kevesebb (Mikóújfaluban járt a Háromszék)A konzervatív újságolvasónak is az a fontos, hogy a lap róla szóljon – indította a múlt heti laptalálkozót házigazdaként Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere, aki szerint községükben azért olvassák szívesen a Háromszéket, mert megtalálják benne mindazt, ami a háromszéki embert manapság foglalkoztatja. Azt követően, hogy lapunk jelen lévő munkatársai – Farcádi Botond, Fekete Réka, Ferencz Csaba, Kádár Gyula, Kisgyörgy Zoltán és Kuti János – bevezető felszólalásukban szót ejtettek a Háromszék küldetéséről, a jelenkor különböző gondjairól-bajairól, történelemről, a művelődési házban összegyűlt kéttucatnyi érdeklődő vetett fel témákat, köztük kiemelten a román nyelv oktatásának kérdését. Mint mindenütt, Mikóújfaluban is aggasztó a népességfogyás, az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a lakosság száma. 2007-ben olyan mélypontra jutott a természetes szaporulat, hogy míg negyvenhat temetést jegyeztek, csupán tizenhat keresztelőt tartottak a faluban. Mostanra változott valamennyit a helyzet, tavaly először annyi születést iktattak, ahány temetést, de a gyermeklétszám még mindig igen alacsony, az óvodában és iskolában százzal kisebb a létszám (jelenleg 194), mint tíz esztendővel ezelőtt. A 2011-es népszámlálás szerint Mikóújfalu lakosainak száma 1831, ebből 1824 állandó, heten Izraelben dolgoznak, de a választói névjegyzékben 1538-an szerepelnek, ami azt bizonyítja a 0–18 év közöttiek (286 fő) aránya a természetes 33 százalék helyett csupán 16 százalék. A kétszázas létszám alatti iskola csak azért őrizheti meg függetlenségét, mert a községben egyedüli tanintézmény. Idegen nyelvként a románt – Tizenegyedikes gyermekeim jövőben érettségiznek, és alig tudnak románul, ami nem csoda, mert az iskolában rosszul tanítják, a hétköznapokban pedig a székelyföldi gyermekek nem találkoznak a román nyelvvel, ezért mindenképpen változtatni kellene az oktatás módszerén – vezette fel a témát Száfta Csilla, akinek véleményét többen osztották. Nyáguly Dávid elmondta, gyermekként ő sem tudott románul, és a szakiskolában sem a tanóráknak köszönhetően tanulta meg a nyelvet, hanem román nemzetiségű évfolyamtársaitól, és unokái révén most is azzal szembesül, hogy a magyar gyermeknek képtelenség úgy tanulnia a románt, mintha anyanyelve lenne. Nagy Sándor iskolaigazgató szerint a jelenlegi módszer nemcsak a diákokat nyomorítja meg, de a pedagógusokat is, akik tudják, hogy egy idegen nyelvet nem lehet anyanyelvként tanítani, ideje volna ezen változtatni. Az igazgató a folytonosan változó törvénykezést is okolja a záróvizsgákon tapasztalt gyenge eredményekért, és szerinte a nagymértékű pedagógusvándorlás is árt a rendszernek, nincs folytonosság, olykor évenként változik egy-egy osztályban az adott tantárgyat tanító pedagógus, de azt sem tartja jónak, hogy aki egyszer címzetességet nyer, az nyugdíjas koráig töltse be ugyanazt a katedrát függetlenül attól, hogyan végzi munkáját. Az iskolavezető kérdésre válaszolva elmondta: nem tartja helyesnek, hogy azoktól az óvónőktől, tanítóktól, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek, most azt követelik, hogy egyetemet végezzenek. Szerinte sokan inkább más munka után néznek, ami érthető, mert ha húsz-huszonöt évig taníthattak azzal a tudással, amit a középfokú tanítóképzőben szereztek, igazságtalanság azt kérni, hogy szerezzenek magasabb szintű diplomát. Ami ráadásul nem garancia arra, hogy ettől eredményesebben fognak oktatni – vélekedett. A Háromszék mikóújfalusi laptalálkozóját némileg uralta az oktatás jelenlegi szétziláltságáról szóló beszélgetés, hisz a jelenlévők gyermekük, unokájuk révén nap mint nap érintettek ezekben a kérdésekben, a komorabb hangulatot oldották azonban a Szász István helyi állatorvosnak, Kisgyörgy Zoltánnak és Kuti Jánosnak köszönhető humoros pillanatok. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 5.Magyar éledés a görög katolikusoknálÚjjászervezés alatt áll a magyar nyelvű görög katolikus egyházi élet Nagyváradon és környékén is. Magyar nyelvű misék már vannak egy ideje, s a szervezeti újjáépítés is tart. Üldözték sokáig a görög katolikusokat is a kommunista Romániában: az állammal összefonódó ortodoxia és maga a világi hatalom is elnyomni igyekezett őket – ráadásul ezen belül még nemzetiségi kérdés is tovább súlyosbította a helyzetet, hiszen a magyarság elsorvasztására irányuló sokrétű tevékenység itt is megmutatkozott. Mostanság azonban az újjáépítés időszaka tart már. Vadas Krisztián parókus, nyilatkozott lapunknak, aki a nagykárolyi magyar görög-katolikus parókián szolgál. Mint mondja, „a magyar hívek kompaktabb közösségben már csak itt, a Partiumban maradtak meg lényegében”. Váradon is Károlyból indul ki tulajdonképpen a mostani „építkezés”, s Vadas Krisztián az, aki ezt koordinálja. Mint elmondta, a püspöke kérte fel arra, hogy szervezze újjá a a magyar nyelvű görög-katolikus egyházi életet Váradon és vonzáskörzetében is. „Hosszú munka lesz ez, egyes strukturális elemeit tekintve még évekig tarthat” – mondta. Ám a hívek máris tapasztalhatnak változást, hiszen egy jó ideje ismét van magyar nyelvű szertartás Váradon is. Vadas Krisztián szolgál minden hónap második és utolsó vasárnapján a nagyváradi görög katolikus teológiai szeminárium kápolnájában, általában 17 órától. Emellett – amikor erre lehetőségük van – hazai és külhoni szakértők bevonásával előadásokat is tartanak magyarul, a keleti egyház kincseiről, a hitélet, a művészet és a történelem témaköreiben. Egyébként épp szervezés alatt van a Partiumi Magyar Görög Katolikusok Találkozója. Ezen a magyar kormány egyházügyekért felelős osztálya is képviselteti majd magát, illetve romániai magyar és magyarországi küldöttek, hívek is érkeznek. Ott lesz továbbá Magyarország kolozsvári főkonzulja is. A találkozó Nagykárolyban lesz, most pénteken. A rendezvény 15 órakor a templomban veszi kezdetét, majd 16 órakor a kastélyban folytatódik, történelmi konferenciával. Arról is megkérdeztük a szervezőt, miért lett lényeges mostanában az egyház vezetésének az, hogy a magyar egyházi életet is újjáteremtse. Vadas Krisztián , aki a a Nagyváradi Magyar Görög katolikus Egyházközség szervező lelkésze is, elmondta: „A hitben nincs nyelvi megosztottság, ez a legfontosabb. De az is tény, hogy mostanság kedvező időket élünk. Nem volt ez mindig így, de most így van. Egyébként az egyházunk amúgy is egyre kiterjedtebb és jó kapcsolatokat ápol mindenfelé, határokon innen és túl,s ebbe is illeszkedik ez a munka”. Szeghalmi Örs erdon.ro, 2013. február 5.Háromszéki hadüzenet az Antena3 televíziónakA valóság meghamisítása és gyűlöletbeszéd miatt kéri az Antena3 televízió felelősségre vonását a háromszéki önkormányzat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség illetve több központi román napilap, így az Evenimentul Zilei és az Adevărul. Az eset előzménye, hogy a hírtévé Mihai Gâdea által vezetett Sinteza zilei nevű műsorában, január 29-én a kilenc meghívott újságíró és politikus minősíthetetlen hangnemben rohant ki a székely szimbólumok ellen, rongynak nevezték a székely zászlót, gúnyolódtak a telefonon bekapcsolt Tamás Sándor háromszéki tanácselnökön, ugyanakkor azt állították, hogy Kovászna megye tanácsa honlapjának nincs román nyelvű változata. Ez utóbbi állítás alátámasztására egy Photoshop programmal meghamisított képernyőmentést mutattak be. Az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség közleményében rámutat, hogy a műsorban közzétettek egy másik képernyőmentést is, amely már tartalmazta az önkormányzat honlapjának nyelvváltó gombját, azonban Mihai Gâdea műsorvezető nem jelezte a különbséget, és ezzel megsértette az audiovizuális törvénybe foglalt, az információk pontos, ellenőrzött, részrehajlás nélküli és jóhiszemű közlésére vonatkozó előírásait. A román sajtófigyelő ügynökség az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA) azt várja, hogy kötelezze helyesbítésre az Antena3 televíziót és bírságolja meg az érintetteket. Kovászna megye tanácsának legutóbbi ülésén is terítékre került az Antena3 televízió ügye. Az elemzők szerint a Mihai Gâdea által vezetett műsorban elhangzottak kimerítik a gyűlöletbeszéd és uszítás fogalmát, ezért a testület kikérte az Országos Audiovizuális Tanácstól a múlt keddi műsor felvételét, és az alapján eljárást indítanak a bukaresti hírtévé ellen. Ezt az önkormányzat legutóbbi ülésén Tamás Sándor tanácselnök jelentette be, akit az autonómiatörekvések, a székely szimbólumok használata és az önkormányzat honlapja ügyében vettek össztűz alá a tévéműsorban. A tanácsülésen felszólalt Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke és Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke, akik arra szólították fel a magyar és román tanácsosokat, hogy közösen foglaljanak állást az Antena3 televízióban elhangzott gyűlöletbeszéd ellen. A Néppárt sepsiszentgyörgyi elnöke keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: meggyőződése, hogy „felülről irányított" gyűlöletkeltés zajlik a magyar közösség, és a székelység ellen. Ide sorolható az Antena3 műsora, és Codrin Munteanu volt háromszéki prefektus tevékenysége. Bedő Zoltán szerint a magyar közösség megfélemlítését célozza az is, hogy a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Mircea Dusă védelmi miniszter mellé kinevezték főtitkárnak Codrin Munteanut, így a fegyveres erőknek „két székely szakértő" parancsol. A volt prefektus által a SIC-Terra Siculorum (Székelyföld) feliratú tábla eltakarására kihelyezett román zászló elhasítása ügyében zajlanak a vizsgálatok. A Kovászna megyei rendőrség parancsnok-helyettese, Silviu Stoenescu sajtótájékoztatón kifejtette: eddig a zászló helyszínét filmező 8 kamera felvételét elemezték ki. Azon az látszik, hogy január 27-re virradóan 1.30 és 2 óra között egy férfi sétál el a zászló mellett, amelyet egy nála lévő éles tárggyal felhasít, mondta a rendőrtiszt, aki szerint a távoli, fekete-fehér felvételekről nem tudják azonosítani az elkövetőt, de előre viszi a nyomozást, hogy ismerik a nemét, a magasságát és a ruházatát. Bedő Zoltán szerint a zászlórongálás miatt a háromszéki rendőrség két fiatalt idézett be, és több órán át vallatták őket annak ellenére, hogy hat másik szemtanúval tudták igazolni: a rongálás időpontjában máshol tartózkodtak. Kovács Zsolt Maszol.ro, 2013. február 5.Veszélyesnek látják a románok az etnikai szempontú régiórajzolástA kolozsvári IRES közvélemény-kutató intézet azt vizsgálta, hogy milyen elvárásaik és félelmeik vannak a románoknak a tervezett új régiókkal kapcsolatban. A kormány az idén akarja elfogadni a közigazgatási régiókról szóló törvénytervezet, amely szerint a gazdasági fejlesztési régiókat közigazgatási jogosítványokkal ruházzák fel. A megkérdezettek 48 százaléka kockázatnak tekinti a magyarok „etnikai szempontok szerinti elkülönítését", 47 százalék viszont nem. A legnagyobb kockázatot ebben a 65 év fölöttiek, valamint a nyolc osztállyal rendelkező személyek többsége látja. A történelmi régiók szerinti bontásban a kelet-romániai Moldva lakói tartanak leginkább ettől, az ottani megkérdezettek 52 százaléka válaszolta azt, hogy kockázatnak tekinti a magyarok elkülönítését. Erdélyben valamivel alacsonyabb, 47 százalék ezek aránya. A legtöbb román (64 százalék) a régiók egyenlőtlen fejlődését tekinti kockázatnak a régiók kialakítása szempontjából. Emellett a románok több mint fele a bürokrácia növekedésétől is tart, míg 78 százalék egyetért azzal, hogy a bukaresti kormányzat bizonyos hatásköreit a régiók vegyék át. A megkérdezettek 72 százaléka szerint csökkenteni kellene a kormánymegbízott szerepét betöltő prefektusok hatáskörét is. A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) még nem ismertette a közigazgatási régiók létrehozásáról szóló törvénytervezetét, de azt tudni lehet már, hogy az USL-t alkotó két nagy politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót ruházná fel közigazgatási hatáskörökkel, a szövetség másik tagja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) viszont tíz régiót hozna létre. Maszol.ro, 2013. február 5.Markó Attila: Brassó nem marad parlamenti képviselet nélkülA választások után tett ígéretéhez híven Brassó megye magyarságának képviseletét is el szeretné látni az elkövetkezendőkben – mondta Markó Attila, az RMDSZ Brassó megyei Képviselők Tanácsának (MKT) ülésén. Hozzátette: vállalását egyrészt parlamenti iroda működtetésével, fogadóórákkal, események, rendezvények támogatásával, valamint a megye magyar közösségével való közvetlen találkozással kívánja teljesíteni. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szórvány Napján a tavaly Brassóban megszervezett konferencián Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke bejelentette, hogy Kovászna megye és Brassó megye között le kell bontani a magyar közösséget elválasztó szellemi határokat. Közösségi kulturális kapcsolatok, közös rendezvények és csereprogramok kell összefogják a két megye magyarságát. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ szórványprogramjának köszönhetően az elmúlt években élő kapcsolat alakult ki a székely megyék és több szórványmegye, köztük Hunyad, Szeben, Fehér és immár Brassó megye között is. „Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha velem együtt két képviselője lett volna a brassói magyarságnak, de bizakodó vagyok, és azon dolgozunk az elkövetkezendő időszakban, hogy ez csak egy rövid ideig tartó állapot legyen" - fogalmazott Markó Attila. (közlemény) Transindex.ro, 2013. február 6.Bedő Zoltán: megfélemlít a hatalomGyűlöletkeltés és fenyegetés éri az erdélyi magyarokat, hangsúlyosan a székelyeket – állapította meg sajtóértekezletén Bedő Zoltán. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a megfélemlítési akciót a legmagasabb szintről irányítják. – Nehogy azt higgye valaki, hogy felsőbb engedély nélkül egy kormánymegbízott megengedi magának azt, amit Codrin Munteanu véghezvitt – fejtette ki Bedő. – Összehangolt akcióról van szó, ami az Antena3 minősíthetetlen hangvételű műsorában csúcsosodott ki – tette hozzá. – Az EMNP vehemensen tiltakozik a székely jelképek meggyalázása ellen, és felszólítja a Kovászna megyében a magyarokkal békében élő románság képviselőit, akik ismerik a valós helyzetet, hogy foglaljanak állást az ügyben – mondta a megyeszékhelyi elnök. Bedő szerint a megfélemlítés része az is, hogy a hatalom a fegyveres erők fölötti hatalommal „jutalmazza” azokat, akik a leggyalázatosabban viselkedtek a magyarokkal szemben, mint például Mircea Duşa volt Hargita megyei parlamenti képviselőt és Codrin Munteanu volt prefektust. Közölte: a székely népet nem lehet megijeszteni, és mindenkor kiáll szimbólumai mellett. Így lesz ez a március 10-i autonómiatüntetésen is, ahová több tízezer embert várnak. Bedő két magyar fiatal meghurcolásáról is beszámolt, akiket a zászlóbotrány kapcsán behívott a rendőrség, és órákig vallatott. Elmondása szerint a fiataloktól számon kérték azt is, hogy miért töltöttek fel székely szimbólumokat Facebook-oldalukra. Érdeklődésünkre Iulia Grigoraş rendőrségi szóvivő elmondta: valóban behívattak néhány magyar és román fiatalt azok közül, akik a román zászló megrongálásának éjjelén a Mihai Viteazul téren jártak, de cáfolta azt, hogy internetes tartalmakról érdeklődtek volna. E. A. hirmondo.ro Erdély.ma, 2013. február 6.Kisebbség- és keresztényellenesség az EU-tagjelölt országokbanA Benes-dekrétumokról, a szlovákiai magyarok állampolgárságáról, illetve a kisebbségellenes megnyilvánulásokról is szóltak magyar európai parlamenti (EP-) képviselők a testület strasbourgi plenáris ülésén, a hétfő éjjel elhangzott egyperces felszólalások között. Tőkés László néppárti képviselő kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilvánulásokat tett szóvá. Törökországi híradások és az Amnesty International közleménye a törökországi örmények ellen elkövetett, nem egy esetben halálos kimenetelű erőszakos cselekményekről számolnak be. „A támadások rávilágítanak arra, hogy mennyire elviselhetetlen örménynek lenni Törökországban” – állapítja meg az egyik kisebbségi örmény forrás. Az előre kiterveltnek mutatkozó, rendszeres és célzott terrorakciók mögött feltehetően azok a török szélsőséges nacionalista erők állanak, melyek az 1915-ös örményellenes genocídium szellemében az ország teljes etnikai „purifikációjára” törekszenek, és ennek céljából a többségi iszlám keresztény-ellenességet provokálják, valamint a védtelen örmény-keresztényeket igyekeznek megfélemlíteni. A terroristák – jelképes módon – az Isztambulhoz tartozó Samatya települést választották ki célpont gyanánt, mely nyolcezres örmény közösségével az Örmény Ortodox Pátriárkátus székhelyéül szolgál. Hazai vizekre evezve, Szerbiában szintén olyan őshonos kisebbségi – magyar – településeken folytatódik nemzeti közösségünk provokálása és megfélemlítése, mint a délvidéki Temerin. A szerb hatóságok cinkos magatartása közismert. A múlt heti temerini „magyarverés” esetében még attól sem riadtak vissza, hogy magukkal a szerb huligánok által helybehagyott magyar ifjakkal szemben is kivizsgálást indítsanak, ittas állapotban véghezvitt verekedés címén. A szerbiai viszonyok a korábban elkövetett magyar- és németellenes tömeggyilkosságok tekintetében is párhuzamba vonhatók a törökországiakkal. A két ország márcsak azért is egymás mellé állítható, mivel az Európai Unió két tagjelölt országáról van szó. Tegnap esti, napirend előtti felszólalásában, az EP strasbourgi plenáris ülésén ezt emelte ki Tőkés László európai képviselő, határozottan felemelve szavát a világszerte felerősödött keresztényellenességgel, valamint a térségünkben szűnni nem akaró magyarellenességgel szemben. Az erdélyi képviselő az európai csatlakozás kizáró jellegű előfeltételeként hangsúlyozta a nemzeti és vallási kisebbségek védelmének a megkövetelését – hiszen az Emberi Jogok Európai Egyezménye, valamint a „koppenhágai kritériumok” is ezt teszik kötelezővé. Strasbourg, 2013. február 5. F E L S Z Ó L A L Á S Két uniós tagjelölt országból érkeztek hírek kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilatkozásokról. Törökországban az „örmény holokauszt” (1915) gyászos emlékét idézi az, a rendszerint idős, magatehetetlen örmény asszonyok ellenében, Samatya keresztény körzetében elkövetett, erőszakos támadássorozat, mely halálos áldozatokat is követelt. Szerbiában a véres balkáni háború etnikai tisztogatásaira emlékeztetnek a Temerin magyar városban sorra került, újabb erőszakos cselekmények, melyeknek múlt héten ártatlan magyar fiatalok voltak az elszenvedői. Mindezek kapcsán, ezúton hívom fel az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács figyelmét arra, hogy – a „koppenhágai kritériumok” értelmében – mindkét tagjelölt ország esetében kizáró jellegű csatlakozási feltételként érvényesítse a nemzeti és vallási kisebbségek védelmének követelményét. Strasbourg, 2013. február 4. Tőkés László EP-képviselő Erdély.ma, 2013. február 6.Törvénytelenül tanítják a román nyelvet a kisebbségi iskolákbanHogyan érjük el azt, hogy a magyar diákok 12 év alatt se tanulják meg az ország hivatalos nyelvét? Mintha csak ez lenne célja a tanügyi rendszernek. A gyerekeknek a négy elemi után beszélniük kellene a többség nyelvét, hiszen ötödik osztálytól a román gyerekekkel azonos módon, azonos tankönyvből tanulnak. A tanároknak nincs idejük nyelvet tanítani, vizsgákra kell felkészíteniük a diákokat. Az oktatási törvény módosításával, két évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy a magyar gyerekek sajátos tanterv szerint tanulhassák a románt. A lehetőség tehát adott, az iskolákban viszont minden a régi. Mariana Calangiu évtizedek óta Székelyudvarhelyen tanít, neki markáns véleménye van a hivatását meghatározó tantervről. A diákok sok olyan ismeretet szereznek, amelyet az életben sosem használnak, de szükségesek a vizsgákhoz, mondja a közkedvelt tanárnő. Jakab Hanga, a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium román szakos tanára munkáját is a tanterv határozza meg, szerinte, az egész egy szélmalomharc, nekik a 8. osztály végén van egy vizsgájuk, így céljuk az, hogy az sikerüljön. Mivel a vizsgákat a román anyanyelvű diákok tudásszintjére szabták, a székely gyermekek számára a román vizsgák, vagy a román érettségi a legnagyobb kihívás. Fancsali Adél tanítónő pedig azt állítja, hogy megfigyeléseik szerint az elemiben a román gyerekek tankönyve könnyebb, mint a magyar gyerekek román tankönyve. Egy országos román nyelvű napilap nemrég szemlézte egy Csíkszeredában élő brit nyelvtanár blogját, aki azt állítja, hogy hatástalan oktatási módszerével Románia az etnikai konfliktusokat erősíti. Mindez pedig törvénytelenül történik, mert a 2011-es tanügyi törvény szerint már most idegen nyelvkényt kellene tanítani a románt a kisebbségi iskolákban. Király András György, az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára azt állítja, hogy a két éves csúszás a bürokrácia, és a sorozatos miniszterváltások miatt következett be. Duna Tv Erdély.ma, 2013. február 6.Németh Zsolt: „zászlóháború dúl" a SzékelyföldönA Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint „zászlóháború dúl" a Székelyföldön. Németh Zsolt ezt azon a keddi fővárosi ünnepségen mondta, amelyen Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. Az államtitkár úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt felidézte a román honvédelmi miniszter hétvégi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román állami jelképek ellen. Hozzátette: a magyar kormány határozottan elvárja a román kormányzattól, hogy szüntesse be ezt a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. Az elmúlt hónapok romániai lépései ellentétesek az elmúlt években kibontakozott magyar-román együttműködéssel, a stratégiai partnerség értékrendjével, gyakorlatával, ahogyan az EU normáival is – mondta Németh Zsolt. A székely zászló elleni támadást az államtitkár a közösség jogai, autonómiája és a léte elleni támadásnak nevezte. Az államtitkár ugyanakkor biztatónak mondta, hogy elmozdították tisztségéből a Kovászna megyei kormánymegbízottat. (A tavaly májusban prefektussá kinevezett Codrin Munteanu a magyar feliratok és a székely szimbólumok elleni intézkedéseivel keltett feltűnést a 74 százalékban magyarok lakta székelyföldi megyében.) A keddi eseményen Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere úgy értékelte, hogy kisebbségi kérdésekben kettős mércét alkalmaz az Európai Unió. Németh Zoltán, a XXII. kerület fideszes országgyűlési képviselője szerint „ki kell követelni" a határon túli magyaroknak azokat a jogokat, amelyek az Európai Unió számára is fontosak. A Tisztességes Választásért Alapítvány hétfőn közölte az MTI-vel, hogy ötven székely zászlót ajánlott fel az önkormányzatoknak. Eddig a főváros VII. kerülete, valamint Gyöngyöspata és Siófok tűzte ki a zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére. A keddi ünnepségen további önkormányzatok, köztük Pesterzsébet és Diósd képviselői vették át Székelyföld zászlaját. MTI Erdély.ma, 2013. február 6.Székelyzászló-ügy – Ponta szerint Románia nem tűri el, hogy kioktassákRománia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök szerdán arra reagálva, hogy Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Székelyföldön dúló „zászlóháború" ellen emelt szót, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Ponta a szerdai kormányülés elején, a sajtó jelenlétében hozta szóba a témát. „Arra kérem, külügyminiszter úr, hogy mielőtt Brüsszelbe indul, adjon határozott választ, hogy nem tűrünk – tartózkodnék a nem diplomatikus kifejezéstől, de normális esetben ezeket szemtelenségeknek nevezném -, de nem tűrünk semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzuk a törvényeket Romániában" – mondta Victor Ponta. A román kormányfő hozzátette, úgy véli, Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. „Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül persze, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk itt ki. Nem akarom, hogy provokációk csapdájába essünk, de annak a látszatát is szeretném elkerülni, hogy külföldről adnak nekünk leckéket. Nehogy valaki is azt képzelje, hogy túl sokszor odafordítjuk a másik arcunkat is" – mondta a szerdai kormányülésen a román miniszterelnök. Németh Zsolt részt vett kedden azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, „szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz. MTI Erdély.ma, 2013. február 6.Bekérették Füzes Oszkárt a román külügyminisztériumbaBogdan Aurescu külügyi államtitkár közleménye szerint: Németh Zsolt kijelentései elfogadhatatlanok, ellentétesek a jószomszédi viszony szellemiségével és szembemennek a román-magyar stratégiai partnerséggel. Ezért a szaktárca sürgősen bekéreti Füzes Oszkár magyar nagykövetet. A román külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint Németh Zsolt Székelyföld „úgynevezett" zászlójáról, illetve egy Székelyföld elleni „szimbolikus agressziójáról" beszélt. „Németh Zsolt kijelentései ellentétesek a jószomszédi viszony szellemiségével és elfogadhatatlanok. Németh szembemegy a Románia és Magyarország közötti 21. századi stratégiai partnerséggel. A román hatóságok nem fogadnak el és nem is fognak elfogadni ilyen sajnálatos beavatkozást, amelyek a román alkotmány és törvények ellen szólnak. A magyar államtitkár kijelentései által egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia mellett foglal állást, amit tilt Románia alkotmánya és ami nem része az európai normáknak a kisebbségvédelmi területen sem. Ezt a kirohanást ezért elutasítjuk." – jelentette ki a Aurescu. A román államtitkár hozzátette, hogy Románia és Magyarország tagjai egy olyan nemzetközi és európai rendszernek amelyben az emberi és kisebbségi jogok védelme alapvető érték. Titus Corlatean külügyminiszter utasítására Fűzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet sürgősen bekéretik, hogy közöljék a román fél álláspontját az ügy kapcsán. A közlemény szerint Románia tiszteletben tart és biztosít minden kisebbségjogot, és ezt nemzetközi és európai szinten is elismerik. mediafax.ro Erdély.ma, 2013. február 6.Lesepert módosító indítványokElkezdődött tegnap a parlamentben az idei költségvetés vitája, amelyet az RMDSZ nem szavaz meg, mivel elutasították valamennyi módosító indítványát. Hasonlóképpen járt valamennyi párt, így a kormány 13 500 indítványt sepert le az asztalról. A kabinet azonban ezt megengedheti magának, hiszen a Szociálliberális Szövetség (USL) a nemzeti kisebbségek frakciójával együtt mintegy 70 százalékos parlamenti többséggel rendelkezik. Victor Ponta miniszterelnök ugyanakkor tegnap sem mulasztotta el a lehetőséget, hogy udvariassági gesztust tegyen a parlament nyilvánossága előtt az RMDSZ, valamint a szintén ellenzékben lévő Dan Diaconescu-féle Néppárt (PPDD) irányába. Megköszönte nekik a költségvetés kapcsán folytatott „hasznos” egyeztetést, és kijelentette, hogy a két párt partnere lehet a parlamenti többségnek. Ennek ellenére a szövetség úgy döntött, hogy nem szavazza meg a büdzsét. Erdei Dolóczki István képviselő közlése szerint az RMDSZ törvényhozói úgy vélik, hogy a költségvetés nem az ország fejlődését szolgálja. A képviselő szerint a költségek elosztásakor nem vették figyelembe a gazdaságélénkítő prioritásokat, és nehezményezte, hogy a kormány nem fordít elég pénzt az infrastruktúrára, így például nem finanszírozza az észak-erdélyi autópálya építését. Ponta beszédében kiemelte, hogy a kormány a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé. Rámutatott: a büdzsében van fedezet a 2010-es lefaragások előtti szintre kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak, és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. A költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euró-árfolyamon. A kormány 2,15 százalékos deficittel számol. A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) elfogadta tegnap, hogy a kormány privatizálja a CFR Marfă vállalatot. Ez formai követelménye volt annak, hogy a kormány teljesíteni tudja a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt kötelezettségét a vasút teherszállító részlegének magánosítása ügyében. A stratégiai befektetőnek akarja eladni a vállalat 51 százalékos többségi részvénycsomagját, a jelentkezőknek 10 millió euró garanciapénzt kell felmutatniuk, hogy részt vehessenek a privatizációban. A CSAT arról is határozott tegnap, hogy Románia tíz katonát küld Maliba. B T. Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 6.GyászhírEzúton tudatom minden kedves baráttal és ismerőssel, hogy férjem, Veress Zoltán író 77 éves korában, házasságának 58. évében 2013. február 4-én stockholmi otthonában csendesen elhunyt. Veress Magda. Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 6.„Jó érzés csapatban dolgozni”Beszélgetés Kiss Gáborral, a tízéves Agnus Rádió főszerkesztőjével Változatos programokkal ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Agnus Rádió: az egész napos rendezvénysorozat keretében városi nyomkeresésre, társasjátékversenyre, bloggertalálkozóra, autóbuszos városnézésre, komolyzenei estre, tortalicitre és farsangi mulatságra várják az érdeklődőket, akik emellett betekintést nyerhetnek a műsorkészítés rejtelmeibe, valamint a Szabadsággal közösen indított Házaló fazék rovat kulisszái mögé is bepillanthatnak. Kiss Gáborral, a rádió jelenlegi főszerkesztőjével az elmúlt időszakban végbement változásokról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján. – Másfél évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében neveztek ki az Agnus Rádió főszerkesztőjévé, Vitus-Bulbuk Istvánt váltottad a tisztségben. Mi minden történt ebben az időszakban az Agnus háza táján? – Elsősorban a csapat összetétele módosult, többen vagyunk, többfelé járunk. Az igazán lényeges változás nem is annyira a szerkesztőségben, hanem inkább Kárpát-medencei szinten történt. A Kárpát-medencei Református Rádiótanács kezdeményezésére tavaly szeptember óta készítenek közös műsort a részegyházakban működő református rádiók és stúdiók, Határtalan címmel. Mivel nem mindenhol sikerül napi 45 percet biztosítani ennek sugárzására, szombaton heti összefoglalót adunk a műsorból. Természetesen azok az interjúk és riportok, amelyek a Kárpát-medencei műsorfolyamba bekerülnek, szabadon felhasználhatók bárki számára, így, ha a teljes műsort nem is tudjuk sugározni, hiszen napi 8 órában elég nehéz erre sort keríteni, mégis lehetőségünk nyílik hírt adni arról, ami a Kárpát-medence más régióiban történik. Néhány rovatunk is változott közben: így például az irodalmi műsor, amelynek új szerkesztője van, Kovács Emőke személyében, és újraindítottuk a Házaló Fazekat, az Agnus Rádió és a Szabadság közös rovatát, amely immár kéthetente jelentkezik. Mihály Noémi kolléganőm vette át a szerkesztését, más perspektívából megközelítve a műsort, mint ahogyan Adorjáni Eszterrel annak idején elkezdtük. Ez pedig a Házaló fazéknak is jót tesz. – Újabban a refradio.eu/radio/agnus oldalon érhető el a rádió honlapja. – Ez is a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsnak köszönhető, hiszen közös felületen működünk, a refradio.eu oldalon keresztül. A rádiós misszióba bekapcsolódó stúdióknak lehetőségük van ezen belül saját honlapot létrehozni, mégis van egy közös platform, amely egységes és ugyanakkor különböző, hiszen a felkerülő tartalomról mindenki maga dönthet. Szorosabb kapcsolatban vagyunk az egyházi műsort gyártó más erdélyi stúdiókkal is, rendszeresebben kapunk tudósításokat Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is. Az egyházi szervezetek közül többször dolgoztunk már együtt a Bonus Pastor Alapítvánnyal – ezeket a műsorokat lényegében ők készítették el, mi csak a műsoridőt biztosítottuk. Ugyanez kezd körvonalazódni most már az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel és a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel, ugyanakkor pedig a Protestáns Teológiai Intézet is be szeretne kapcsolódni a rádiós munkába. – Többen írjátok az Agnus blogot is, ezáltal változatosabb témákat, nézőpontokat ismerhetnek meg az olvasók. Hogyan alakult ez? – Büszke vagyok erre, hiszen 2008-ban, amikor hozzáfogtam, teljesen másnak indult az egész. Mindig az volt a problémám, hogy nyáron, amikor Kolozsváron nem történik semmi, jóformán alig van, mit feltölteni. A mindennapi.hu portál megszűnésekor gondoltam arra, hogy érdemes lenne a közéleti-egyházi vonalon elindulni, és ilyen témában blogokat működtetni. Egészen másként alakult aztán ez is, amolyan egyházi blogoszféra lett belőle: a bloggereink között vannak Magyarországon élő újságírók, valamint rádiónk korábbi és jelenlegi munkatársai, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel publikálnak. Mindenkinek külön felületet biztosítunk, hogy a bejegyzések könnyen visszakereshetők legyenek, másrészt így a látogatottságot is könnyebb monitorizálni. Amióta többen írják, érzékelhetően megnőtt a látogatók száma: napi 300 egyéni látogatónk volt áltagosan, amikor még csak a főoldal létezett, ma viszont már 1500 egyéni látogatót vonz a honlap. Az egyik legérdekesebb blogunk egyébként a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület számára létrehozott felület, amelynek jelen pillanatban három szerzője van, s ahány ember, annyi stílus. Persze a többi blog is eléggé változatos, csak más tekintetben: Békefy Lajos oldalán a nemzetközi egyházi hírekről lehet tudomást szerezni, Bagdán Zsuzsi pedig nagyon szépen és mélyen tud írni személyes hangvételben mindarról, ami őt foglalkoztatja. Fábián Tibor volt főszerkesztőnk blogja egyház és világ kapcsolatáról szól, az általam működtetett, fotóblogon pedig azokat a képeket jelentetem meg, amelyeket nap mint nap készítek. – Az energikusságodon és szervezőkészségeden túlmenően, amiről már korábban, műsorvezetői és riporteri tevékenységeid során megbizonyosodhattunk, hogyan telt számodra ez a másfél év? – Rengeteg örömöm volt ebben a másfél évben. Voltak persze nehezebb időszakok is, de szerencsére sikerült elhárítanunk az akadályokat. Hihetetlenül jó érzés csapatban dolgozni, koordinálni a csapatot, és igazából nem is fontos, hogy ki a főnök: hiszen a döntések nagy részét közösen hozzuk meg, nekem csak akkor kell tulajdonképpen közbelépnem, amikor nagyon hamar kell dönteni. Persze fárasztóbb, hiszen mégiscsak felelősség, de úgy érzem, rengeteget lehet fejlődni, főként a szervezési részét illetően. Fárasztó azért is, mert folyamatosan kell dolgozni, előkészíteni gyűléseket, leosztani a munkát, de ugyanakkor elégtétel a munka gyümölcse.A cím tényleg nem jelent sokat: viccelődve mondtam egyszer, amikor a szerkesztőségben valaki főnöknek szólított, hogy ha még egyszer ezt mondja, levonom a fizetését. Nem hiszem, hogy ténylegesen a főnökük lennék, inkább egyike vagyok azoknak, akik régóta vannak a rádiónál: tíz évből ötöt töltöttem itt, ismerem a rádió profilját, és ez talán feljogosít arra, hogy összehangoljam a munkát. De ugyanolyan joga lenne erre Farkas Adorjáni Eszter főszerkesztő-helyettesnek is, aki talán régebb óta is dolgozik a rádiónál, és aki nagyon nagy segítség nekem. Jól ki tudjuk egészíteni egymást, míg én inkább a közéletben mozgom otthonosan, addig őt a kultúra, a zene érdekli jobban, ami nem is csoda, hiszen végzettsége szerint zenész. Szabadság (Kolozsvár), 2013. február 6.Autonómia-tüntetéstA Székely Nemzeti Tanács 2013. március 10-én, a Székely Szabadság Napján, 17. órától autonómia-tüntetést szervez Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél, melyre minden, az autonómiáért tenni akaró szervezetet és magánszemélyt elvár. 1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak. Tegyük közösen március tizedikét, a Székely Vértanúk emléknapját a Székely Szabadság Napjává! A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a "törvényes, szabad és független nemzeti állás" jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia-küzdelem jelmondatává! Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Népújság (Marosvásárhely), 2013. február 6.Közösen SzékelyföldértAz idei Székelyföld-szintű rendezvények menetrendjéről egyeztettek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzat vezetői tegnap a megyehatáron, a tusnádfürdői tulajdonban, ám Sepsibükszádon levő Csíki Határ fogadóban. A megyeháza közleménye szerint egyeztettek a IV. Székelyföldi Napok rendezvénysorozatáról. Ennek nyitóeseménye az első alkalommal megtartandó Székelyföldi Fotóbiennále lesz május 10-én. Az Óriáspince-tető ismét helyet ad a Székely Vágtának, júniusban Csernátonban tartják az Aquarius borvízfesztivált. Közösen szervezik meg az Ezer Székely Leány találkozót Csíkszeredában és Csíksomlyón, a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt és a Székelyföldi Családok Napját. Hagyományteremtő szándékkal megszervezik az első Székelyföldi Önkéntes Tűzoltóversenyt. Az önkormányzatok közös tévéműsorok forgatását is tervbe vették, hogy szélesebb közönségnek mutassák be a régió vendégforgalmi látványosságait, szabadidős programkínálatait, gasztronómiai sajátosságait. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 6.Megbírságolták a magyarságot sértő politikustA romániai magyar közösséget és a magyar nyelvet sértő kijelentései miatt pénzbírságra ítélte Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikust az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A képviselő blogján tavaly áprilisban megjelent kijelentések miatt egy magánszemély fordult a testülethez. „A magyar nyelv hivatalossá tétele Romániában olyan, mintha Izraelben a német nyelvet hivatalosítanák” – közölte blogbejegyzésének címében Diaconu, aki egyebek mellett az elnyomók nyelvének minősítette a magyar nyelvet. Úgy véli, „a nagy egyesítés és az első világháború áldozatai azért történtek, hogy a románoknak ne kelljen elsajátítaniuk az elnyomók nyelvét”, s megjegyzi: az RMDSZ olyan iga felvételét javasolja, „mely 1916 és 1918 között több mint százezer román életébe került”. A magyar nyelv hivatalossá tételét célzó törekvések kapcsán Diaconu kifejti: bármiről is álmodozna az RMDSZ, akárhogyan is zsarolná a román politikai osztályt, a magyar nem lesz hivatalos nyelv az országban „sem most, sem húsz, sem pedig száz év múlva”. Az ügyben indított kivizsgálás nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács a politikus kijelentéseit diszkriminatívnak minősítette, s határozatában kitért arra is, a honatya nem első esetben tesz sértő megjegyzést a hazai magyar közösségre, s azt is ajánlják: a jövőben tartsa tiszteletben az egyéni méltósághoz való jogot. Bogdan Diaconut ebben az ügyben ezerlejes bírság befizetésére kötelezte a testület, korábban pedig hatszáz lejes büntetést szabtak ki rá, miután tavaly januárban egy másik blogbejegyzésében a magyar címert horogkereszthez hasonlította. Demeter Virág Katalin Krónika (Kolozsvár) 2013. február 6.Szőts Dániel 88 évesSepsiszentgyörgy mindnyájunk által tisztelt és szeretett, Pro Urbe- és Pro Comitatu Covasnae-díjas, örökifjú Dani bácsija családja, barátai, világháborús bajtársai és a vitézi rend tagjainak jelenlétében az árkosi Szentkereszty-kastély nagytermében ünnepelte születésnapját. Kopacz Attila az Árkosi Művelődési Központ igazgatói és az ARTprinter Könyvkiadó tulajdonosi minőségében köszöntötte az ünneplőket, mutatta be a szakértelemmel gondozott, igényes kivitelezésű, Múltam emlékei című, több mint háromszáz oldalas kötetet, melyben Dani bátyánk felmenőire is emlékezve, pályafutásának egyes szakaszait – gyermekkorát, a Székely Mikó Kollégiumban töltött diákéveit, a halállal is szembenéző katonaéletét, egyetemi tanulmányait, orvostudományi és közegészségügyi működését, egyházi szolgálatát – fényképekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrálva eleveníti fel, ugyanakkor helyet ad szeretett családja bemutatásának, a szülőföld hírnevének, nemzeti kultúránk öregbítéséért, védelméért kifejtett tevékenységének, több közéleti írásának. „Dr. Szőts Dániel nagy múltú, és kötelezettségét dicsőséggel és becsülettel viselő család sarjaként, katonák, ügyvédek, orvosok, tisztviselők sora után maga is remeket alkotott életével” – olvashatjuk György Attila sommázását a könyv előszavában. Dani bátyánk a köszöntésére megjelentek mindegyikét dedikált kötettel ajándékozta meg, és a kastély szellemének igézetében derűs nosztalgiával emlékezett arra, hogy hetven évvel ezelőtt mint karpaszományos tizedes rövid ideig itt is teljesített katonai szolgálatot. A meglepetés erejével hatott a Kopacz Attila által szervezett ünnepi kamarakoncert, melyen Robert Ciufu, a ploieşti-i Carmen Sylva Zeneiskola végzős diákja Joseph Haydn és Liszt Ferenc zongorára írt néhány művét, köztük a 2. Magyar Rapszódiát adta elő. A találkozót néhány pohár bor melletti baráti beszélgetés zárta. Kívánjuk, hogy mindnyájunk javára adjon Isten Dani bátyánknak még számos esztendőt egészségben eltölteni. József Álmos Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 6.Kétezerötszáz év börtönbüntetés ErdélybenTófalvi Zoltán nagysikerű előadása 1956 erdélyi mártírjairól a Budapesti Székely Kör estjén 2013. január 9-én Amikor az 1956 erdélyi mártírjai című, tíz kötetesre tervezett sorozatot és forráskiadványt 2007-ben elindítottuk, az akkor rendelkezésünkre álló periratok, levéltári dokumentumok alapján – a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval teljes egyetértésben – úgy képzeltük el: a tizenkét kivégzéssel, a kiszabott büntetések összeadása révén kétezerötszáz év börtönbüntetéssel záruló, úgynevezett „hazaárulási perek” - csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben a tíz halálos, és végrehajtott ítéleten kívül a további negyvenhét vádlottat ezerháromszáz év fegyházbüntetéssel, életfogytiglani kényszermunkával sújtották – bevezető tanulmányai, papírra rögzített, legépelt tervezetei, elkobzott bűnjelei, kihallgatási jegyzőkönyvei, ítéletei, az életrajzi adatok, a letartóztatáskor készült fotók, a hely- és névmutatók – úgymond – „beleférnek” három vaskos, egyenként 750-800 oldalas kötetbe. A negyedik kötetet pedig a „hazaárulási perek” túlélői visszaemlékezéseinek szenteljük – mondta Tófalvi Zoltán történész előadása kezdetén 2013. január 9-én a Budapesti Székely Kör rendezvényén. Az idén indított Székely Akadémia első rendezvényén, a budapesti Aranytíz Kultúrház épületében megtartott rendkívül érdekes előadásában a történész hangsúlyozta: – A „hazaárulási perek” néven ismert és a kollektív emlékezetben is ekként aposztrofált bűnvádi eljárások és kirakatperek során 102 személyt ítéltek el. A nagyszámú és rendkívül súlyos ítéletek – a négy „hazaárulási perben” tizenkét személyt ítéltek halálra és végeztek ki, huszonegy személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, hatvanhat személyt pedig négy és huszonöt év közötti börtönbüntetéssel sújtottak – szerves részét képezték az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó, és annak ürügyén 1956. október 24-én kezdődött és 1965-ig tartó retorziónak, megtorlási hullámnak. Egy 1967. évi belügyminisztériumi összesítés szerint politikai okokból 1954 és 1967. december 31-e között összesen 32.840 személyt tartóztattak le. Tófalvi Zoltán rámutatott: – A Szekuritáté szervei 1950 és 1968. március 31-e között összesen 91.333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 24.629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –, 8.910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy a „belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”. Az 1950 és 1968. március 31-e között letartóztatott 91.333 gyanúsított közül 73.636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25.740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60.000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25.740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai -, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr. Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei – mondta Tófalvi Zoltán. A 73.636 bíróság elé állított személy közül 25.441 személyt 1 és 10 év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárus, 1568 az egykori történelmi pártok tagjai, 20.983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. 1-25 év közötti börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárus, 503 egykori polgári pártok tagjai, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárus, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárus, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A rendkívül súlyos ítéletek mindenike a bukaresti, kolozsvári és jászvásári hadbíróság számlájára írható. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlai-per tíz kivégzettje közül csak három név szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A túlélők visszaemlékezése szerint a politikai foglyok számára fenntartott börtönökben az életkörülmények a szovjet Gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. Ez ellen csak a szamosújvári rabok lázadtak fel 1958. július 14-én, a francia forradalom napján. Ennek a börtönlázadásnak aktív résztvevője, szenvedő alanya volt Szilágyi Árpád, a Bolyai Tudományegyetem IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatója, aki még gimnazista korában, 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen. Ezeken a plakátokon először használta a „Fekete Kéz” aláírást. A magyar forradalom idején egyetemi hallgatóként levelet írt a Budapesten megjelenő Irodalmi Újság szerkesztőségének, és a levéltitok szentségében naivan bízva részletesen beszámolt a Bolyai Egyetemen kialakult lelkes hangulatról, a diákok nagy részének a forradalom melletti elkötelezettségéről. 1956. november 1-jén a karon néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartóztatták le, előbb hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték, később a „Fekete Kéz” nevű szervezetben való részvételéért a Kolozsvári Katonai Törvényszék – a korábbi büntetés „megfejeléseként” – 22 év börtönbüntetéssel sújtotta. 1964. július 27-i szabadulása után Balánbányán dolgozott, 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louisban. Ott írta meg és angol nyelven publikálta a The Victime – Az áldozat - című visszaemlékezését. 2003-ban visszatelepedett Csíkszeredába. A „Bolyai” tudományegyetemen a forradalom napjaiban kialakult, a budapesti, szegedi, debreceni egyetemeken számtalan visszaemlékezésből, önálló kötetekből már megismert forrongással teljesen azonos hangulatról a Csíkszeredában élő Nagy Benedek (a Bolyai Tdományegyetem első csoportjának perében öt év börtönbüntetéssel sújtották), Páll Lajos korondi festő-költő (a Bolyai harmadik csoportjában perében hat évre ítélték) és Szilágyi Árpád leveléből értesülhetünk. Ezek a levelek teljes terjedelemben és jegyzetapparátussal Tófalvi Zoltán köteteiben látnak napvilágot. A történész érdekes összefüggésekre világított rá: – A „magyar” vonatkozású, a magyar vádlottak elleni perekben a mellényszabóból gyors talpalással „hadbíróvá” előléptetett Macskási Pál őrnagy, majd ezredes „jeleskedett”. A periratokból, visszaemlékezésekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottakból, elítéltekből a magyar forradalom eszméivel való azonosulásnak még az írmagját is ki akarta irtani. Az általa elnökölt tanács a legszigorúbb ítéleteket hozta. Életútjának, szerepének pontos felderítése további kutatásokat igényel, de a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják: Macskási Pállal végeztették el a janicsár munkát. A 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy István megőrizte Macskási Pál halálakor a kolozsvári Igazság napilapban megjelent gyászjelentést, amely a „drága jó férj, édesapa, szomszéd, jóbarát” emlékét hivatott idézni. A minden nehézségen felülkerekedő arisztokrata a gyászjelentés oldalára odaírta: „hamarabb is meghalhattál volna!” P. Ferencz Béla-Ervin Ferenc-rendi szerzetes a börtönből való szabadulása után megkereste Macskási Pál nyugalmazott ezredes sírját a Házsongárdi temetőben – minden „nagy embert” Erdély Pantheonjában helyeznek örök nyugalomra -, és „megköszönte az életfogytiglani kényszermunkát, a mérhetetlen szenvedést, megbocsájtott neki, majd imádkozott üldözőjéért. Macskási Pál „utóéletének” van egy teljesen ismeretlen fejezete, ami engem a szülőfalujához őszintén ragaszkodó korondiként ma is sokkol – mondta az előadó: – Az 1956-os elítéltek hóhérának felesége – bizonyos Bíró Berta - korondi származású volt, s a férje halála után átköltözött Marosvásárhelyre, a Budai Nagy Antal lakónegyedbe, dr. Pál-Antal Sándor történész akadémikus édesanyjának tőszomszédságába. A lányuk pedig az a Macskási Izolda képzőművésznő, akinek az 1990-es évek elején Marosvásárhelyen, Korondon is volt kiállítása, és aki a támogatói között tudhatta a Szeged-csanádi római katolikus megyéspüspököt. Amióta sorra jelennek meg az erdélyi „hazaárulási perek”-et bemutató kötetek, és publikálom az apja által szignált ítéleteket, mintha a föld nyelte volna el, kámforrá változott. „Sic transit gloria mundi” – Az evilági dicsőség múlandó – tartja a latin közmondás. Bár látszólag a letartóztatás, a nyomozás, a kihallgatások idején nem érvényesült az „etnikai” elv, a „rendszer ellen szervezkedő elemeket” előre meghatározott klisék, sablonok szerint csoportosították – román vasgárdisták, magyar nacionalisták-irredenták, cionisták, történelmi pártok tagjai, imperialista ügynökök -, a letartóztatottak, elítéltek etnikai megoszlása azt bizonyítja, hogy a Szekuritáté a magyarok által lakott régiókban sokkal „aktívabb” volt, mint a román többségű vidékeken – hangsúlyozta az előadó. Szoboszlai Aladár román-magyar konföderációra vonatkozó tervezete nem deus ex machina-ként, isteni beavatkozásra született, hanem – ahogyan a debreceni, veszprémi program is bizonyítja – „benne volt a levegőben”. 1959-ben felszámolták a romániai magyar értelmiségképzés legfontosabb központját, a Bolyai Tudományegyetemet. Makfalvi Gábor tanulmányának végkövetkeztetése szerint: „az ötvenes években (sem) beszélhetünk önálló, nemzeti külpolitikáról. Moszkva budapesti helytartói habozás nélkül bármikor feláldozták a szomszéd országokban élő magyar kisebbséget – cserébe azért, hogy a szovjet hatalom által elvárt „jószomszédi viszony ne sérüljön”– mondta az előadó. Mindezek ismeretében kapnak – úgymond – történelmi hátszelet azok a tervezetek, elgondolások, amelyek a román-magyar ellentétek, az erdélyi kérdés megoldását sürgették. Bár a „hazaárulási perek” hadbírósági ítéletei nyomán a tervezetek megalkotóinak egy részét kivégezték, másokat életfogytiglani kényszermunkára, vagy 4-től 25 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélték, a szervezkedések börtönökben sínylődő tagjait továbbra is a román-magyar kapcsolatok jobbításának szándéka vezérelte, és az 1989 decemberi rendszerváltást követően elképzeléseiknek azonnal hangot is adtak. A túlélők egy része a politizálást választotta. Varga László református lelkészt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, majd mozgalom elnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. Csiha Kálmán tíz éven át az Erdélyi Református Egyházkerület negyvennegyedik püspöke volt, P. Ferencz Béla-Ervin jelenleg is a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor házfőnöke, rendkívül aktív egyházi vezető. Orbán Péter volt a mozgatója annak az évekig tartó pernek, amelynek során a Szoboszlai-csoport elítélt tagjait felmentették az 1958. május 30-i, 719. számú ítélet hatálya alól. Minden túlélő elsősorban azt szorgalmazta és szorgalmazza, hogy a politikai elítélteket alanyi jogon rehabilitálják. Ugyanis a „hazaárulási perek” a mai napig nem évültek el. Az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István csak évekig tartó pereskedés után 2010-ben kapott kárpótlást a börtönben eltöltött hét esztendőért. A határozat visszamenőleg nem hatályos, tizenkilenc évig egy fitying kárpótlást sem kapott. Dr. Dobai István 1990 után szinte teljesen vakon – imponáló tudásának és műveltségének birtokában – monumentális műveket alkotott. Tófalvi Zoltán köteteiben publikált dokumentumok, mélyinterjúk, beszélgetések nyomán kibomlik előttünk a politikai elítéltek, a Duna-delta munkatáboraiban éveken át szenvedő raboknak, néha a puszta életben maradásért, a túlélésért folytatott küzdelme. Azok maradtak életben – állítják egybehangzóan -, akiknek volt kellő hite és humorérzéke. Szolzsenyicinekre lenne szükség, hogy teljes és hiteles képet alkothassunk a romániai politikai börtönök mintegy százezer ember életét derékba törő világáról. Tófalvi Zoltán köteteiben közölt dokumentumokból, interjúkból képet alkothatunk a román kommunista diktatúra képmutatásáról, szemfényvesztéseiről is. Nicolae Ceuasescu pártfőtitkár a nemzetközi közvéleményt arról próbálta meggyőzni, hogy 1964 után - amikor amerikai nyomásra Romániában elengedték a büntetés le nem töltött részét (ez volt a hírhedt „gratiere”) - nincsenek politikai foglyok, közben a börtönök tele voltak politikai elítéltekkel. A letartóztatottak, hónapokon át minden ítélet nélkül vizsgálati fogságban tartottak száma csak a „hazaárulási perek” esetében több százas nagyságrendű. A Szoboszlai-csoport perében kétszáz személyt tartóztattak le és hurcoltak meg. A dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-perben 1957. március 22-e és július 29-e között letartóztatták Bányainé Szaniszló Ilonát, Jordáky Lajost, Molnár Dezsőt és Sipos Endrét. Tárgyalás és ítélet nélkül 1957 szeptember elejéig vallatták, majd szabadon engedték őket. Jordáky Lajost, a kiváló szociológust, történészt, politikust, írót országos „Canossa-járás”-ra is kötelezték. A Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészhez kapcsolódó politikai per meghurcoltjaival kapcsolatosan nincs pontos adatunk – mondta az előadó. A beidézett és kihallgatott tanúk száma alapján itt is mintegy száz személy letartóztatásával kell számolnunk. Ha egyáltalán rangsort lehet felállítani a politikai perek hierarchiájában, akkor kijelenthetjük: ez volt a legkegyetlenebb, legkevesebb túlélőt „produkáló” politikai perek egyike. Bár a harmincegy vádlott közül egyik sem beszélt román nyelven, ez az egyetlen per, amelyben még véletlenül sincs magyar nyelvű kihallgatási jegyzőkönyv. Annak ellenére, hogy a vallatásra, kihallgatásra Nagyváradon került sor, az állambiztonsági tisztek igen jelentős része magyar anyanyelvű volt. A periratokból az is kiderül: Wohl Zoltán nagyváradi szekus őrnagy önként jelentkezett Sass Kálmán és dr. Hollós István szamosújvári kivégzésére, mert látni akarta, hogyan múlnak ki. A Szekuritáté részéről ezért „delegálták” őt a halálos ítéletet 1958. december 2-án 14,30 és 15,00 óra között végrehajtó kivégző osztagba. Szadista kéjjel vallatta, kínozta a letartóztatottakat. Amikor a kutatást Tófalvi Zoltán 1990 elején végre elkezdhette, a harmincegy elítélt közül már csak öten éltek. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtön-emlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól. Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében. Értékét növeli, hogy 1983-ban, a teljes megvakulása előtt – a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe vetette papírra a börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire „minden esélye megvolt” -, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára. A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül 10 személyt 1958. május 30-án a temesvári „Május 1” munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 719/1958-as számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 206/1958-as számú végleges döntésével helyben hagyta – jelentette ki az előadó. A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország akkori törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő „bólogató Jánosként” minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet – ahogyan azt Tófalvi Zoltán sorozatának első kötetében a hazai román és magyar történetírásban először publikált kivégzési jegyzőkönyvek bizonyítják – 1958. szeptember 1-jén, éjszaka 23 és 24 óra között a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző osztagnak, majd agyonlőtték őket. A „módszer” nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a Katyn-i erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a Katyn-i mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-Végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, akik a tetemeket eltemették, elkaparták. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk – hangsúlyozta az est előadója. A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallos joga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégző helye a szamosújvári börtön volt. Az 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955 novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés következik, hogy Közép és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a több pártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának, néhány kitételében ma is alkalmazható programját… Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román-magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: – Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott:… Ha Confederatios alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.”… Szoboszlai nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román-magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román-magyar konföderáció tervezetét. Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű. Ugyanez elmondható Sass Kálmán két tanulmányáról, az érmihályfalvi református egyházközség Aranykönyvébe diktált bejegyezéseiről. A rájuk bízott nyájért, az általuk irányított közösségért érzett felelősség munkált minden tettükben… Sass Kálmán kivégzése előtt a börtön siralomházában szolgatársával, Balaskó Vilmossal, és a római katolikus dr. Hollós Istvánnal puliszkával és vízzel minden este úrvacsorát vett. Állandóan azt hajtogatta: „Szétlövik az okos fejemet!” Tudatában volt alkotó, szervezői és vezetői képességeinek – mondta Tófalvi Zoltán. Szoboszlai Aladár és Sass Kálmán emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Szoboszlai Aladártól a kivégzés előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!” Sass Kálmánt a rabtársai által készített papucsban vitték a kivégző osztag elé, mert a vallatások során a talpát addig verték, hogy alig tudott járni. Méltósággal halt meg. Sass Kálmán tűt nyelt, hogy ne tudják vallatni. Kioperálták a torkából. Utána bolondnak tetette magát. Ekkor a kezeit összekötötték a lábaival, egy vasrúdra akasztották, és egy vasrúddal addig verték a talpát, míg elájult. Ezért nem tudott a vizsgálati fogság teljes ideje alatt talpra állni. A kihallgatási jegyzőkönyvek mindenikét aláíratták. Abban senki nem kételkedik, hogy az előre megfogalmazott ítélet prekoncepciójának megfelelően minden kihallgatási jegyzőkönyv tele van nem csak valótlan állításokkal, hanem súlyos vádakkal is. Jószántából senki sem állít magáról ilyen megfogalmazásokat: „irredenta, nacionalista, kommunista ellenes neveltetésemnek köszönhetően…” Tófalvi Zoltán köteteiben – hazai könyvkiadásban először – éppen ezért a magnószalagra, videokazettára rögzített mélyinterjút, vallomást, visszaemlékezést „összeszikráztatja” a levéltári dokumentumokkal, a kihallgatási jegyzőkönyvekkel. Előbb a visszaemlékezést, utána a levéltári dokumentumot közli. Nem a visszaemlékezés igazságtartalmát kérdőjelezi meg, senkit nem akar dehonesztálni, éppen ellenkezőleg: azt a kort próbálja minél hitelesebben bemutatni, amelyben a „hazaárulási kirakatperek”-et megrendezhették, amelyben a szó jogi értelmében ártatlan embereket – hiszen a vélemény megfogalmazása nem bűncselekmény! – halálra ítélhettek, kivégezhettek. Minden demokrácia alaptörvénye: a vélemény szabadsága. Bár a szovjet blokk országai „népi demokráciaként” definiálták önmagukat, valójában a legsötétebb diktatúrát, az állandó félelem és rettegés légkörét vezették be. Tófalvi Zoltán kötetei közel fél évszázados, jogfosztással teli, az emberi méltóság gyakori lábbal tiprásáról ismert korszak minél hitelesebb keresztmetszete kíván lenni… Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebbnek” tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig több évi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól Tófalvi Zoltán hiánypótló könyvsorozata. Frigyesy Ágnes szekelykor.hu, 2013. február 6.RE: MÉG EGY ÜGYNÖKDo you like banana, Mr Bottoni? Régebben érdekelt, ki volt besúgó, ki nem. Ma már alig jobban, mint mondjuk az, hogy mi van a banánnal. És megmondom, úgy ahogy van: ez igen ritkán jut eszembe. Viszont messzemenően foglalkoztatna, ha nem beszélnénk nyíltan a banánról. Egy hónappal ezelőtt Stefano Bottoni írt egy cikket arról, hogy miért hallgatott el a Szilágyi Domokos-konferencia után, és miért szólalt meg most, a Szőcs-ügy kapcsán. A cikk óta megint sokféle szóbeszéd keringett a környezetemben. Megint, tudniillik annak idején, mielőtt nyilvánosságra kerültek volna a Szilágyi Domokos „jelentései”, hasonló természetű szövegeket hallottam. Ám ezekből nyilvánosságra hozni bármit, sem akkor, sem ma: nekem nincs „apparátusom”, vagyis szakértelmem. Hiába kéri számon Stefano Bottoni, hogy: „…senki nem veszi a fáradságot, hogy kikérje Szőcs István dossziéját, vagy más anyagokkal összevesse.” Az évek során néhányan közzétették megfigyelési dossziéjukat (például Markó Béla vagy Gyimesi Éva), tudok arról is, hogy hasonló munkákon dolgozik Gálfalvi György, Kántor Lajos. És hát ott van Könczey Csilla, aki akárha a saját bőrére írná, annyira érzékeny módon teszi olvashatóvá családja életét. Továbbá érdemes elolvasni Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond kiváló regényét, vagy Székely Csaba nemrég BBC díjat nyert rádiójátékát. Ez utóbbi egyébként arról szól, hogy egyszer, még az „átkosban” az apa, a kapcsolatai révén banánt visz haza, de a fiának meg kell fogadnia, hogy soha senkinek nem beszél erről, mármint a banánról. Amikor évek múlva a fiú mégis mesél róla, akkor nyomasztani kezdi, hogy megszegte-e a fogadalmát: vajon az akkori, forradalom előtti énje és a mai, forradalom utáni énje között van-e kapcsolat? Nagy és fontos kérdés! Szóval, vették páran a fáradságot, és a maguk módján feltártak ezt meg azt. Hogy mért nem kéri ki senki Szőcs István dossziéját? De kicsoda? Rám gondol Bottoni? Olvastam történészi munkákat, Frank Ankersmit és Eelko Runia a kedvencem, ámde fogalmam sincs arról, milyen módon kell feldolgozni egy megfigyelési dossziét. Mivel kell összevetni? Mi számít korszerű módszernek és mi nem? „Ezt a rendszert, a Ceaușescu-rendszert nem a három millió párttag, nem a Securitate vagy a hazafias gárdák működtették, hanem a romániai társadalom tette magáévá. A Secu nem a társadalommal konfrontálódott (és végképp nem valami nem létező „civil társadalommal”), hanem összeforrt a társadalommal, annak részévé vált, együtt lélegzett vele.” Yes. Stefano Bottoni eltalálta a szegfejet: minden rendszer „összeforr” a társadalommal, amennyiben a társadalomnak fogalma sincs, hogy milyen az a rendszer, mettől meddig tart, hol vannak a határai és a mozgatórugói, működésének mi a rejtett mechanizmusa. Ha a ’89 előtti társadalom rendelkezett volna „nyitottsággal”, lettek volna információi arról, hogy mi van a kulisszák mögött, lettek volna internetes fórumok, laptopok és lapok, és főképp történészek, társadalomkutatók, akik szabadon kutathattak volna, akik nyilvánossá tették volna a besúgólistákat stb., akkor másképp működött volna minden. Minél nyitottabb, minél több információval rendelkezik saját magáról, minél több tényleges, feldolgozott, szakszerűen dekódolt információval szembesül, és nem csupán szóbeszéddel, ilyen-olyan ficujkákkal, annál szabadabb, kevésbé „rendszerfüggő”, kevésbé „alattvaló” lesz a társadalom – s benne az összes emberi lom. Láng Zsolt Transindex.ro, 2013. február 7.Megszavazta a román parlament az idei költségvetéstA büdzsét 309 szenátor és képviselő szavazta meg, 108 törvényhozó ellene voksolt. A parlament elfogadta a társadalombiztosítások költségvetését is. Azért szavazott csak most a bukaresti parlament az idei költségvetésről, mert decemberben parlamenti választások voltak Romániában, az új kormány közvetlenül karácsony előtt állt fel, amely csak január folyamán dolgozta ki a költségvetés-tervezetet. Ezt megelőzően egyeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségével is. A román pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a büdzsé bevétele 98,182 milliárd lej lesz, a kiadásokat 116,36 milliárd lejre tervezték, a deficit pedig eléri a 18,176 milliárd lejt. A Parlament csütörtökön elfogadta az egészségügyi minisztérium idei költségvetését, két módosítással. Az egyikkel 5 millió lejt ütemeznek át a pénzügyminisztériumtól a temesvári sürgősségi kórházban elkezdett munkálatok befejezésére. A másik módosítás szerint 4 millió lejt csoportosítanak át az UNIFARM vállalat tőkenövelése érdekében. A tárca büdzséje mellett 104-en, az ellen 23-an szavaztak. A minisztérium idén 8 milliárd 67 millió lejből gazdálkodhat, több mint 80 százalékkal több pénzből, mint tavaly. Módosításokkal hagyta jóvá a Parlament ma reggel a pénzügyminisztérium költségvetését. A tárca büdzséje mellett 104-en, az ellen 23-an szavaztak. Az Európai Fejlesztési Bank hozzájárulásának köszönhetően a minisztérium kötségvetése 270 millió lejjel nőtt, ennek hiányában kevesebb pénzt kapott volna idén, mint tavaly – mondta a költségvetéssel megbízott tárca nélküli miniszter, Liviu Voinea. A tárca büdzséjét karcsúsították az innen átütemezett összegek, amelyek a Külföldi Hírszerzés, az egészségügyi minisztérium, a Román Televízió, a fejlesztési, az igazságügyi tárca és a kormányfőtitkárság kasszáját gyarapították. A kormány idén majdnem 15 és fél milliárd lejjel többet költ, mint tavaly. Az átlagnyugdíj ugyanis 795 lejre, a minimálbér két részletben, július elsejétől 800 eljre nő – mondta január végén Liviu Voinea. Rábólintottak a tanügyminisztérium költségvetésére is tegnap a szenátorok és a képviselők. A tervezetet 123 támogató és 22 ellenszavazattal fogadták el. Az egyik módosítás értelmében megkaphatják a címzetes kinevezést azoka szakképesített pedagógusok, akik a vizsgán legalább hetest kaptak, ha az iskola vezetősége ezzel egyetért. Az oktatási tárca idén 8 és fél milliárd lejből gazdálkodhat, ami majdnem 7 százalékkal több, mint tavaly. MTI/Marosvásárhelyi Rádió Erdély.ma, 2013. február 7.Az etnikai pártok betiltását kéri a székelyföldi románok szervezeteAz etnikai alapon szerveződött pártok törvényen kívül helyezését és az etnikai alapú területi egységek tilalmát kezdeményezi a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. A székelyföldi románok érdekvédelmére szerveződött civil szervezet igazgatótanácsa a parlamentnek, a kormánynak és a köztársasági elnök hivatalának is elküldte állásfoglalását a székelyföldi állapotokkal kapcsolatban. A Mediafax és az Agerpres hírügynökségek által idézett dokumentum azt javasolja, hogy az etnikai alapon szerveződött pártok és az etnikai szempontok szerint kialakított régiók tilalmát a tervezett alkotmánymódosítás során iktassák be az ország alaptörvényébe. A román szervezet álláspontja szerint Romániának a Magyarországgal való viszonyában Szlovákia példáját kellene követnie. A szlovák állam ugyanis „mindig méltóságteljesen és határozottan fellépett, ha Magyarország megpróbált beavatkozni a belügyeibe". A székelyföldi románok fóruma szerint Székelyföldön nem a magyarokat, hanem a románokat éri folyamatos „szimbolikus agresszió". Úgy véli, a román közösséget módszeresen diszkriminálják és marginalizálják azzal a céllal, hogy „Románia szívében olyan etnikai enklávét hozzanak létre, amelyben drasztikusan alacsony a románok száma". A hátrányos megkülönböztetésre példaként azt hozza fel, hogy a munkahelyeken megkövetelik a magyar nyelv ismeretét, hogy az önkormányzatokban nincsenek képviselve a románok, ahol pedig ott vannak, ott is arra kényszerülnek, hogy fülhallgatóval hallgassák a magyar nyelven zajló vita fordítását. A civil szervezet románellenes provokációnak tekinti, hogy a székelyföldi polgármesterek a törvényes előírások ellenére nem viselik ünnepi alkalmakkor a román nemzeti színű vállpántot, és azt is, hogy Kovászna és Hargita megye önkormányzata megjelentette A székelység története című tankönyvet. MTI Erdély.ma, 2013. február 7.Kiutasítanák a bukaresti magyar nagykövetetTitus Corlatean külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé". A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Szerdán a román kormány élesen elutasította Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár állásfoglalását, amelyben ő a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió" beszüntetését kérte Bukaresttől. A román külügyminisztérium szerdán berendelte Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását". Erre később a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, leszögezve, hogy a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik. A „zászlóháború" szerdán minden más témát kiszorított a román hírtelevíziók műsoraiból, amelyek órákon keresztül meghívott politikusok tucatjaival elemezették a magyar-román viszony alakulását. A Realitatea hírtelevízió élő műsorában – a háttérműsorba a nagykövetségről bekapcsolódó – Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől, hogy a magyar állam a Székelyföld „megalakítását" kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg. A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja. Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották. A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte. "A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában" – szögezte le a román külügyminiszter. MTI Erdély.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
