Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 545 találat lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-545
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2014. január 31.

Több esélyt kaphat a Sapientia kisebbségi regionális egyetemként
A kisebbségi nyelveken képzést nyújtó egyetemek, a sajátos helyzetben lévő régiók segítésére irányuló programok kidolgozásának, a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a Régiók Bizottságának brüsszeli plenáris ülésén Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke csütörtökön a bizottság előadójaként mutatta be véleménytervezetét Az európai felsőoktatás a világban címmel, amelyet egyhangúlag szavazott meg a testület – számol be a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
A dokumentum előzetes tervezetét 2013. október 17-én küldték be az oktatásügyekért felelős szakbizottságnak, és november 13-án mutatták be az RB Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága ülésen, ahol egyöntetűen megszavazták.
Barroso: vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat
A plenáris ülés kezdetén José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke elmondta, fontosnak tartja, hogy a tagállamok konzultáljanak a helyi és regionális önkormányzatokkal a partnerségi megállapodás kidolgozása során. A bizottság elnöke jelezte, több panaszt is érkezett már hozzá, és olyan véleménye van az érintett tagállamokról, hogy azt nyilvánosan nem mondaná el, azonban azt kijelentette, a bizottság „figyelmezteti a tagállamokat, hogy vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat”.
Felszólalásában Borboly Csaba elmondta, a véleménytervezet összeállításában előnyt jelentett, hogy többnyelvű régiót képvisel, ahol a kisebbségi tannyelvű felsőoktatás alig néhány évtizedes múlttal rendelkezik. A kidolgozást egyeztetések sorozata előzte meg: regionális konzultáció a román felsőoktatási intézmények képviselőivel, egyeztetés európai uniós intézmények szakértőivel, az Európai Bizottság felsőoktatási biztosával, valamint a litván elnökség oktatási képviselőivel.
„Az Európa 2020 stratégia kiemelt figyelmet fordít a felsőoktatás nemzetközivé tételére, és ennek kapcsán stratégiák kidolgozását ösztönzi. Úgy gondolom, hogy az EU a globális kihívásokra választ adhat a felsőoktatási partnerségeken keresztül, ezek növelhetik a kutatási és oktatási kapacitást, az egyetemek a tudástranszfer ügynökeivé válhatnak” – fogalmazott az előadó.
A véleménytervezet javasolja, hogy a tagállamok olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek segítik a sajátos helyzetben lévő régiókban a helyi és regionális szintű felsőoktatási intézmények nemzetközibbé válását. Egy ilyen program révén felhívhatnák a figyelmet a mobilitás kétirányú jellegének fontosságára, hogy a kibocsátó és a befogadó térség érdekeinek megfeleljen. A véleménytervezet kiemeli, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában fontos szerep juthat azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek egynél több nyelven nyújtanak képzést. A multikulturális közegekben legalább két európai nyelvvel ismerkedhetnek meg a hallgatók, amely vonzó lehet a külföldi diákok számára.
A véleménytervezet szerzői ugyanakkor javasolják a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy vállaljanak kezdeményező szerepet, fogadják nyitottsággal a partnerségi megkereséseket. A Régiók Bizottsága nagy lehetőséget lát abban, hogy az európai felsőoktatási rendszer jó gyakorlatát és rendszerszerű megoldásait a szomszédos országokra és a csatlakozás előtt álló államokra is kiterjessze, hiszen így jobban biztosítható az ottani hallgatók mobilitása Európa felé, valamint a tehetségekért folyó versenyben is javulhatnak Európa esélyei.
Esélyegyenlőséget mindenkinek
Hargita megye önkormányzatának elnöke úgy összegezett: a tervezet elfogadásának kettős jelentősége van. Egyrészt felhívja a figyelmet a vidéki régiókban működő egyetemek fontosságára – ilyen például a csíkszeredai Sapientia –, hogy ezen intézmények diákjai is ugyanolyan esélyeket kapjanak, mint a neves egyetemek diákjai, másrészt az Európai Unió intézményeinek figyelmét a nemzeti kisebbségekre irányítja. Hozzátette: azért is fontos a dokumentum elfogadása, mivel korábban is tett javaslatokat a nemzeti kisebbségek és kisebbségi nyelvek viszonylatában, de ez az első javaslat, amelyet egyöntetűen elfogadott a szakbizottság.
„A legfontosabb dolog mégis az, hogy a kis, regionális és kisebbségi egyetemek megkerülhetetlenül és egyértelműen az Régiók Bizottsága látókörébe kerültek, és ezzel az EU szakpolitikájának részévé váltak. Most a felsőoktatási intézményeken a sor, hogy éljenek a lehetőséggel” – fogalmazott a véleménytervezet előkészítésében felkért szakértő, Csák László.
Borboly Csaba 2012 októberétől állandó tagja a Régiók Bizottságának, ezen belül pedig a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), valamint az Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottságba választották be, és az Európai Néppárt tagjaként vesz részt az üléseken. Az európai felsőoktatás a világban témában 2013. szeptember 16-án, a 19. szakbizottsági ülésen választották előadónak.
Székelyhon.ro,

2014. január 31.

A történelmi lehetőség, amivel élni kell
Tudjuk: sokféle nemzetfogalom létezik, illetve ugyanazon nemzet kebelén belül előfordul, hogy beállítódástól függetlenül másképp értelmezik, hogy ki tartozik a nemzethez, ki nem, illetve ki milyen fajta nemzethez tartozik. Magyarországon Trianon előtt a politikai nemzethez való tartozás jól elkülönült a kulturális értelemben vett nemzeti hovatartozástól, amint megtudhatjuk éppen frissiben Bárdi Nándortól, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársától is, aki Otthon és haza című tanulmánykötetéről adott interjút az Mno.hu-nak, s ebben a külhoni magyarság szemszögéből elemezte a helyzetet. A Trianon utáni mindenféle kényszerek jól összekuszálták ezeket az akkor látszólag jól körvonalazódott fogalmakat. A kommunizmus alatt nem gondolkodtak nemzetekben, ezért ez a probléma hivatalosan nem is merült fel. Meg is látszott ez a nyolcvanas, kilencvenes évek határozatlanságán, amikor újra ki kellett találni: ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem? A többnyire szocialista kormányzások úgy tartották, hogy politikai értelemben magyar az, aki magyar állampolgár. Kulturális értelemben magyar az, aki magyarnak vallja magát. Magyar állampolgárnak viszont születni kellett, vagy hosszú évek magyarországi tartózkodását felvállalni, így a határon túli magyarok, ha nem költöztek Magyarországra, nem vállalhattak politikai közösséget a Magyarországon élő magyarokkal.
A külhoni állampolgárság intézménye és annak lehetősége, hogy külhoni magyarok is részt vegyenek az országgyűlési választásokon, új helyzetet teremtett, hisz azok is részévé válhatnak ezáltal a politikai magyar nemzetnek, akik nem élnek Magyarországon.
Van is ebből probléma. Sokan úgy vélik – még köztünk, erdélyi magyarok között is –, hogy igazából nincsen jogunk beleszólni a magyarországi politika alakulásába, mert nem élünk ott, nem viseljük döntésünk következményeit. Ez az érv már ott megdől, ha megnézzük: az egyik vagy másik színezetű kormányzás mit mondott és mit tett a határon túli magyarságért. Csak egyetlen példa: a mostani előtti ciklusban a magyar állam által fenntartott romániai magánegyetem, a Sapientia évről évre a megszűnés szélén evickélt, ma pedig folyamatosan a bővítésről, terjeszkedésről, campusépítésről érkeznek a hírek. Hogy ne éreznénk akkor bőrünkön egy országgyűlési választás eredményének következményeit? Ugyanebbe a kategóriába tartozik, csak sokkal alpáribb az a fajta érv, amelyik hamisan az adózás helyéhez köti a szavazati jogot: nem adózol Magyarországon, ne szavazz. Ez már egyenesen gyurcsányi mélységekbe húzó gondolkodásmód. A szavazati jog nem egy szolgáltatás, amit adód ellenében megvásárolsz, s akkor nem is beszéltünk arról a sok magyarországi magyarról, aki semmivel sem járul hozzá a közös kasszához, vagy azokról a Magyarországon élő nem magyarokról, akik viszont igen, és nem is kevéssel.
Bárdi Nándor elemzéséből kiderül, hogy a szétszakított nemzetrészekben sokféle megoldást kipróbáltak identitásuk meghatározására, a politikai elit irányultságának beállítására. A Trianon óta eltelt közel száz év arra világított rá, hogy azok a megoldások, amelyek nem kötődtek ilyen vagy olyan módon Budapesthez, mint a magyar nemzet politikai értelemben vett központjához, hosszú távon és igazán nem tudtak működni. Igaz, kísérletezni ezekkel igazából csak a rendszerváltozás után volt lehetséges, s még nem sikerült megtalálni a helyes utat, amely egyrészt kötődik a nemzet fő irányához, ugyanakkor kiszolgálja a helyi közösségek igényeit. Ma Romániában megfigyelhetjük: az itteni többséggel megkötött, sokszor gazdasági alapú alkuk, amelyekért cserébe némi beleszólást engednek a bukaresti politikába, korántsem elégséges eszközök a magyar identitás megőrzése, a magyarlakta vidékeken az életszínvonal emelése érdekében. Ennél többre van szükség.
Trianon óta példátlan, történelmi lehetőség, hogy a politikai magyar nemzet részeként Székelyföldről beleszóljunk a magyar politika alakulásába. Hogy élnünk kell vele, nem kérdés. De ez még nem a teljes megoldás: amikor saját egyéni képviselőt vagy képviselőket küldünk majd az Országgyűlésbe, akkor valóban kiteljesedik a politikai nemzetegyesítés.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,

2014. január 31.

A gagauzok nem akarnak úgy járni, mint az erdélyi magyarok
A Moldovai Köztársaság gagauz közössége azért szervez népszavazást február másodikán a tartomány jövőjéről, hogy az autonómiával ne járjon úgy, mint az erdélyi magyarok – jelentette ki Mihail Formuzal, a gagauz autonóm tartomány kormányzója a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában, amelyet pénteken idézett az Adevărul című lap.
A gagauzok Moldova déli részén élnek, a török nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet beszélnek. Az ortodox vallású közösség a húsz éve alakult, mintegy 150 ezres népességű autonóm tartomány lakosságának több mint 80 százalékát teszi ki.
A tartományi tanács által kiírt népszavazáson az egyik kérdés azt firtatja, támogatnák-e a választók Moldova belépését az Európai Unióba, egy másik kérdés tanúsága szerint pedig a gagauz tartomány önrendelkezési jogát nyilvánítanák ki arra az esetre, ha Moldova elveszítené szuverenitását, azaz egyesülne Romániával. A referendumot a moldovai kormány nem ismeri el, mondván, hogy országos ügyekben nem lehet helyi népszavazást rendezni.
A tartomány vezetői inkább az orosz vámunióban, mint az Európai Unióban látnák Moldova jövőjét, és – miként az Adevărul által idézett interjúból kitűnik – aggasztja őket az is, hogy a chișinăui kormány nem utasította el hivatalosan Traian Băsescu román államfőnek a két ország egyesülését szorgalmazó kijelentéseit.
„Nekünk jó memóriánk van, emlékszünk az 1918-as eseményekre. Nem szeretnénk, hogy egy szép napon a gagauz autonómia is eltűnjön, miként eltűnt a romániai magyarok autonómiája” – fogalmazott Formuzal, arra utalva, hogy az Erdély és a román királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés autonómiát ígért Erdély nemzeti közösségeinek, amit a későbbi román alkotmányok nem szentesítettek.
Băsescu november végén egy interjú során kifejtette: Románia következő nagy célja az kell hogy legyen, hogy egyesüljön a Moldovai Köztársasággal.
A Moldovai Köztársaság novemberben parafálta az Európai Unióval kötendő társulási egyezményt, a chișinăui alkotmánybíróság pedig úgy döntött, hogy az ország hivatalos nyelve a román.
MTI
Székelyhon.ro,

2014. január 31.

Tőkés: Nem lehet múlt időben beszélni a Securitatéről
Molnár János A Securitate célkeresztjében – Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című könyvét mutatták be a szerző és a főszereplő jelenlétében csütörtökön Kolozsváron.
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent 250 oldalas könyv a Securitate irattárában megőrzött Tőkés-dossziékat dolgozza fel. A könyv borítóján egy olyan fénykép látható, amelyet a Securitate készített a diák. A szerző elmondta, újszerűsége abban áll, hogy Tőkés László megannyi korabeli írását is tartalmazza. Olyan dokumentumokat, amelyek eredetije elveszett, és a Securitate román fordításából kellett magyarra visszafordítani. „Ezek a szövegek minden bizonnyal az erdélyi művelődéstörténet és politikatörténet szerves részét fogják képezni” – jelentette ki Molnár János.
Úgy vélte, az akkori politikai helyzetre adott választípusoknak létezik egy Tőkés-modellje, mely nemcsak az akkori lelkész magatartásában, hanem az általa leírt szövegekben is tetten érhető. Amikor a magyar értelmiségiek többsége csak a sorok között mert üzenni a diktatúráról, Tőkés László leplezetlenül írta le az erdélyi valóságot. A szerző azt is megemlítette, a könyvet azokkal a nemtelen támadásokkal akarja szembeállítani, amelyek Tőkés Lászlót az elmúlt években érték. „Tőkés László politikai gondolkodása alapjában nem változott, a céljai sem változtak. Az a harc, amit akkor ő vívott, a közösségre kivetítve a szabadságért, az autonómiáért vívott harc volt. Nézzük meg a mai politikusokat, hány mondhatja el magáról, hogy ugyanaz, aki volt” – fogalmazott ki Molnár János.
Tőkés László elismerte, számára is izgalmas a könyv, hiszen a Securitate célkeresztjében lévő személyként egykor a „gödör fenekéről” szemlélte történetét, most a külső szemlélő perspektívájából láthatja azt. „Nincsen semmilyen öncélú hősiesség a történetemben. Lelkész akartam lenni, végezni akartam a munkámat. Ezt próbálta akadályozni a Securitate, ezzel kellett felvennem a harcot” – magyarázta. Tőkés László azt is megemlítette, hogy nem lehet múlt időben beszélni a Securitatéről. A politikai rendőrség örökségét a balkáni elaknásított területekhez hasonlította. „Nem kérdéses, hogy a Securitate nyúl utánam a Románia csillaga érdemrend visszavonási kísérlete ügyében is. (…) Az információkkal való visszaélés háborúja zajlik ma is” – fogalmazott a volt püspök. A túlélő politikai rendőrségről szólva H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója negatív Déva vára-jelenségről beszélt. „Amit lebontunk estig, újraépül reggelig” – fogalmazott a könyv szerkesztője.
MNO.hu,

2014. január 31.

Várvédő – Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek
A két világháború közti erdélyi magyar irodalom legtermékenyebb ága az Erdélyi Helikon írói csoportosulás. A helikonisták közé sorolható ötvenöt író által létrehozott alkotások java része túlélte az irodalmi kánonok hullámtöréseit, túlélte a kommunista diktatúra tilalmi évtizedeit. Csupán tucatnyi szerző került a „megtűrtek” körébe, a többségnek évtizedekig az elhallgatás, könyveiknek a könyvtárak zárolt polcai jutottak osztályrészül. A hatvanas–hetvenes évek bukaresti és kolozsvári kiadóinak kitartó küzdelme eredményezte azt, hogy Balázs Ferenc, Bánffy Miklós, Berde Mária, Dsida Jenő, P. Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Markovits Rodion, Reményik Sándor, Szántó György… neve sorra visszakerült az irodalmi köztudatba. Nyírő József és Wass Albert művei azonban itthon csak az 1989/90-es fordulat után jelenhettek meg. Nyírő József hamvainak honi földbe való temetését a hatalom megakadályozta; a távollétében koncepciós perben elítélt Wass Albert jogi rehabilitációja mindmáig késik. Az 1989-es politikai fordulatot követően a helikonisták iránti érdeklődés – a „marosvécsi írói parlament” legjobbjainak köszönhetően – újra reneszánszát éli.
Az alkotóközösség megismerésének rögös útján Az Erdélyi Helikon költői (1928–1944) című Kriterion-kiadvány (1973) jelentette az első lépést. A beígért folytatás elmaradt, a próza- és kritika-antológia már nem jelenhetett meg. A következő nagy lépést a Marosi Ildikó által közzétett kétkötetes leveleskönyv – A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944), Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979 – jelentette. A rendkívül értékes forráskiadvány ismételten felkeltette az érdeklődést a marosvécsi találkozók és az Erdélyi Szépmíves Céh iránt.
A mögöttünk maradt két évtizedben a cenzúra béklyóitól megszabadult szellemi élet fórumai és műhelyei intenzív munkával igyekeztek ledönteni a tabukat. A csíkszeredai Pallas–Akadémia, a kolozsvári Kriterion, Polis, a marosvásárhelyi Mentor kiadó sorra jelentette meg a műveket, irodalmi társaságok, alapítványok hosszú sora vállalta fel egy-egy író kultuszának ébresztését, ápolását.
Írásunkban e nemes törekvés újabb hajtásáról szeretnénk tájékoztatni az erdélyi magyar literatúra iránt érdeklődő olvasókat, irodalombarátokat az anyaországban létrehozott Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítványról, működéséről és az általa megjelentetett Várvédő című, évente megjelenő folyóiratról, az általuk szervezett budapesti rendezvényekről.
Kemény János unokája kezdeményezésére 2010 januárjában a magyarországi Pátyon hozták létre az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítványt. Vajon Kemény Endre, az alapítvány elnökeként miért tartotta fontosnak azt, hogy az Erdélyi Helikon ügye az anyaországban is szervezett formában képviselve legyen? A kérdésre a Várvédő 1. számában a Medgyessy Éva által készített interjúban kapunk választ: „Azt tapasztaltam, hogy még az irodalmi érdeklődésű magyarországi közönség körében is alig ismert az Erdélyi Helikon írói csoportosulás és a hozzá kötődő, azonos című folyóirat. Az ismert írókat, költőket, mint Tamási Áron, Wass Albert, Áprily Lajos, Jékely Zoltán nem hozzák összefüggésbe a szellemi csapattal, ahová tartoznak, a szám szerint 55 helikonista közül mindössze néhányat ismer a közönség. Fontosnak tartottam tehát az Erdélyi Helikon ügyének képviseletét, alkotóinak megismertetését, szellemiségének őrzését, olyan értékek terjesztését, amelyek ma is aktuális kérdésekre keresik a választ (…) a Helikon bátor, megmaradásunkat célzó, kultúránkat nemesítő eszméire ma is szükségünk van.” Az Európai Unió homogenizáló, a nemzeti sajátosságokat alábecsülő törekvései áradatában, az egymással ellenséges szekértáborokra szakadt mai magyar szellemi életben az erdélyi példa számos tanulságul szolgálhat: „Elszakadva az anyaországtól, egyedül maradván, egy hosszú távú kisebbségi sorsra kellett berendezkedjenek. 1926-tól Marosvécsen ült össze az erdélyi »írói parlament«, ahol a két-három napos találkozóikon az írók megvitathatták elképzeléseiket, terveiket a jövőt illetően, örökké szem előtt tartva a transzszilvanizmus eszméjét.” Az alapítvány tevékenysége az Erdélyben 2000-ben létrehozott, az Adamovits Sándor által vezetett Helikon Alapítvánnyal párhuzamos síkon halad, egyazon cél szolgálatában.
Az Erdélyi Helikon – Kemény János Alapítvány a megalapításától eltelt évek alatt több irányban fejtett ki sikeres tevékenységet. Elsőként megjelentették az Erdélyi Helikon Öröknaptárat, melyben mind az 55 helikonista szerepel, az írók születése és halála évével; bekapcsolódtak a marosvásárhelyi testvéralapítvány által szervezett rendezvényekbe; 2011-ben beindítottak egy ünnepségsorozatot, melynek célja, hogy mind az 55 helikonistáról méltón megemlékezzenek; 2012-ben megjelentették a Várvédő folyóirat – alcímében: Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek – 1. számát.
Az Öröknaptár, a marosvásárhelyi alapítvány révén, remélhetőleg eljut az erdélyi magyar oktatási és kulturális intézményekbe, segédeszközként az írók kultuszának méltó ápolásában. Az erdélyiekkel közös rendezvények aktív szereplőiként szolgálják a Helikon-közösség eszméinek propagálását. S ez nem csupán irodalom-, illetve eszmetörténeti kérdés, nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is aktuálpolitikai üzenete van – irodalmi és egyéb vonatkozásban is. Szőcs Géza a 2011. november 15-i budapesti Erdélyi helikonisták ünnepségén elhangzott üdvözlő beszédében méltán hangsúlyozta: „… széles spektrumú társaság volt ez, hány különböző módon látták és láttatták a világot, és arra a meggyőződésre is juthatunk, hogy a békésen egymás mellett ülő írók és költők világnézetét olykor maga a világ választotta el egymástól – mégis jól megfértek egymás mellett, mert megértették, hogy a szervezetbe tömörülés nem holmi öncélú úri huncutság, hanem a hangsúlyos érdekképviselet és a közös fellépésből adódó társadalmi elfogadottság felé vezető út maga.” Az első Helikon- ünnepségen hangzottak el e szavak. Az elsőt aztán 2012. november 17-én követte a második, 2013. november 21-én pedig a harmadik jubileumi ünnepség – igen gazdag, vonzó programmal, illusztris személyiségek közreműködésével. Ez utóbbi alkalommal a részvevők megtekinthették a szatmárnémeti származású, Szentendrén élő Paulovics László grafikus és festőművész helikonista írókról készített portrésorozatát. A műsorokat Óss Enikő, a Nagyváradról Amerikába emigrált, majd Budapestre települt színésznő rendezi. A szervezők előtt követendő példaként áll a két háború között igen eredményesen működő – 1934-ben alakult, négy év múlva már harminchétezer tagot számláló – Erdélyi Helikon Magyarországi Barátai elnevezésű közösség.
A Várvédő 1. számában Medgyessy Éva alapító főszerkesztő tollából olvashatunk az útra bocsátott kiadvánnyal kapcsolatos elképzeléseikről: „Célunk elsősorban nem a múltidéző nosztalgiázás, hanem az elmúlt évtizedekben szándékosan eltemetett, elfeledtetett, ám páratlanul gazdag irodalmi-szellemi hagyaték aktualitásának és jövőbe mutató aspektusainak felfedezése is. Ezért az irodalmi szemelvények mellett megvizsgáljuk, hogyan él ma a két világháború közti erdélyi magyar író-költő társadalom munkásságának emléke a jelen szellemi embereinek emlékeze-tében, illetve jeles irodalmi személyiségeink miként értékelik az említett életműveket és nem utolsósorban az ehhez hasonló szellemi közösségek létrejöttének fontosságát. A Várvédő »füzeteiben« ezért nem csupán a két világháború közötti erdélyi írókkal és költőkkel, hanem a mai magyar szellemi élet és irodalmi jelenünk elhivatott, jeles képviselőivel is találkozhatnak. Várvédő tevékenységünk így reményeink szerint egyformán hozzájárul majd a marosvécsi várkastélyban létrejött, egyedülálló irodalmi csoportosulás művészetének ápolásához és újraélesztéséhez, valamint erős várunk, a szellem, a kultúra szolgálatához is.”
Erdélyi Helikon – Irodalmi Füzetek – Várvédő. Mit takar e hármas tagolású cselekvési tér? Erre a Marosvásárhelyen született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar–francia szakot végzett író, színháztörténész, a Várvédő folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány irodalom- és színháztörténeti tanácsadója, Medgyessy Éva szavai adnak számunkra kimerítő választ: „Erdélyi Helikon – ez ugye önmagáért beszél. Ennek a két világháború közötti irodalmi mozgalomnak, a hozzá kapcsolódó folyóiratnak, valamint az eköré csoportosuló alkotóknak állít emléket. Irodalmi Füzetek – ez rávilágít arra, hogy nem csupán a műveket idézzük fel, hanem, mint egy jó irodalomórán teleírt füzetben szokás, rávilágítunk a társadalmi-politikai körülményekre, az írók életpályájára, és ami talán még izgalmasabb, a témában folytatott saját kutatásaink eredményét is hozzátesszük itt. És hogy miért Várvédő? A helikoni találkozók székhelye, a marosvécsi vár és persze a találkozók szellemiségének őrzésére utalunk ezzel. De képletesen egy kicsit távolabbra is: erős várunk, az anyanyelvi kultúra védelmére. Azt a szellemiséget, azt a gondolatiságot szeretnénk közkinccsé tenni, amelyet az erdélyi helikonisták képviseltek, és amely ma is aktuális. Hogy mi is ez? Egészen röviden összefoglalva: a kultúra lélekmentő és nemzetmegtartó ereje.”
A Várvédő – Erdélyi Irodalmi Füzetek eddigi két száma arról győz meg, hogy az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány csapata hűséggel és elkötelezetten, tartalmilag, és a nyomdai kivitelezésben is magas igényességgel követi a maga elé állított célt, munkájukat a szó nemes értelemben vett szolgálatként tételezik.
Az 1. szám beköszöntő írásai – Előszó, Szőcs Géza köszöntője az Erdélyi helikonisták első ünnepségén, a két háború közötti Erdélyi Helikon Magyarországi Barátai rendezvényét népszerűsítő Hívogató reprint megjelentetése, az alapítvány létrejötte körülményeinek felidézése, Pomogáts Béla írása a marosvécsi íróközösségről és az általa megjelentetett azonos nevű folyóiratról – mind-mind a témára való ráhangolódást segítik. A szerkesztői szándékhoz híven az írók születési vagy elhalálozási évfordulójuk szerint kerülnek fénykörbe. E számban: Balázs Ferenc, Gagyi László, Kacsó Sándor, Kemény János, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Maksay Albert, Molter Károly, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Szántó György, Szentimrei Jenő, Tavaszy Sándor. Az életrajzokat Medgyessy Éva és Pomogáts Béla jegyzi. Mindenik életrajzot egy-egy alkotás, illetve abból kiragadott részlet követ. A megidézett szerzőkről és műveikből kirajzolódó képet többnyire kortársak, családtagok, illetve baráti körükből megszólalók kiváló tárgyismerettel és lelki affinitással telített írásai teszik még árnyaltabbá – Balázs Ferenc emlékezetét Kászoni József, a Kemény Jánosét Kemény Endre, a Kuncz Aladárét Jancsó Miklós, a Makkai Sándorét Makkai Lilla, a Reményik Sándorét Molter Károly. A folyóirat tárgykörében szerep jut a kitekintésnek, a választott téma tágabb értelemben történő bemutatásának is. E számban a kolozsvári születésű Szász István Tas tanulmánya – A közösen gondolkodó Helikon és Hitel – a két kiadvány céljaiban kimutatható párhuzamosságot, közös törekvéseket tárja fel. Az ugyancsak erdélyi származású, de nyugatra sodródott Tolvaly Ferenc magatartása azt példázza, hogy „a szellem embere kitekint a világba – és onnan hazahozza tapasztalatait”. A vele készített interjú zárószavai általános megfontolásra érdemesek: „Mint korábbi nagy válságok idején, most is az értelmiségnek a felelőssége, hogy a kiutat keresse, ugyanakkor rámutasson arra, hogy a világ csak erkölcsi-etikai alapokon maradhat fenn.”
A Várvédő 2. számának bevezetője az általános elveken, célkitűzéseken túl a lapszerkesztés kulisszatitkairól, no meg a támogatókról és előfizetőkről beszél, segítségről és bizalomról szól. Joggal, hisz már több mint százan lettek/váltak a lapot igénylő olvasókká, előjegyzésükkel támogatják a kiadvány megjelenését. E lapszámot Pomogáts Béla nemrég megjelent könyvének – A marosvécsi várban – előszavából vett részlettel indítják. Idézzünk belőle néhány gondolatot: „Az erdélyi irodalmi közösség ugyanolyan szellemi tényezője és alakítója volt a két világháború közötti magyar irodalmi kultúrának, mint a Nyugat körül gyülekező irodalom vagy a népi mozgalom. (…) termékeny példát adott arra, hogy az irodalmi értékek szolgálata és a közösségi-nemzeti elkötelezettség a legkevésbé sem állhat egymással szemben.” Rendkívül sok és értékes információval és megállapítással szolgál Murvai László tanulmánya: A transzszilvanizmus az erdélyi magyar oktatásban. A szerző évtizedekig a román tanügyminisztérium nemzetiségi főosztályának volt a beosztottja, majd vezetője, így hitelesen tudja elénk tárni a helikonisták odisszeáját a diktatúra éveiben kötelező tantervekben. Kemény Endre az Erdélyi Helikon folyóirat tizenhét éves történetét vázolja fel, utalva arra, hogy miként sikerült teljesítenie a keletkezésekor felvállalt feladatát: „a kisebbségi sorsra kényszerült magyarok lelki támogatását és megerősítését a kultúra eszközeivel”. A folyóirat programja érzékeltetésére idéz annak kiváló szerkesztői – Áprily Lajos és Kuncz Aladár – beköszöntő írásaiból; az utólagos értékelések – Pomogáts Béla, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon címszava, Marosi Ildikó méltatása – mintegy visszaigazolják elődeik fölvállalt szolgálatának időtálló értékeit.
A lapszerkezet az első számban tapasztalt utat követi: a rövid íróportrékat – Bárd Oszkár, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Kiss Jenő, Kovács László, Lakatos Imre, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakocs Károly, Sipos Domokos, Szentmihályiné Szabó Mária – Medgyessy Éva jegyzi. A saját művek, illetve az azokból kiragadott részletek hozzák az olvasókhoz közelebb a mostani számban, többségükben kevésbé ismert szerzők munkáit. Bárd Oszkárról Murvai László, Hunyady Sándorról Brody Alexander, Jékely Zoltánról Katona Tamás, Kiss Jenőről Szász István Tas és Tamás Gábor, Sipos Domokosról Lőrinczi László ír értő, lélekközeli sorokat. A lapszám „csemegéje” a Kányádi Sándorral folytatott beszélgetés. Megható történetek felidézése ez, melyek „elindultak Kányádi emlékezetéből, mint feltörő forrásból a víz, s vették az irányt, amerre akarták, elkanyarodtak, miként a pisztrángos hegyi patak is természet adta útján jobbra meg balra – ahogyan a hegyoldal lejtése viszi.” Élvezetes diákkori emlékek, tanulságos történetek fonódnak itt egybe történelmi példákkal, családi emlékekkel.
Mindkét számot a Hírek, események rovat zárja: közös bennük, hogy a helikonistákkal kapcsolatos eseményekről számolnak be – Erdélytől Budapestig, s onnan is távolabb: Los Angelesig. Mindenik sor tanúságtétel az íróközösség élő hagyományairól, a tiszteletről és megbecsülésről, amely tagjait övezi.
Nem zárhatjuk bemutató értékelésünket anélkül, hogy felhívnánk a figyelmet a két számban megjelent igen értékes korabeli fotókra, melyek messze többet jelentenek illusztrációknál.
Az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány és a Várvédő folyóirat igen kedvező fogadtatásáról egyként vallanak az évenként tartott budapesti jubileumi ünnepségek, valamint az is, hogy már a lap 2. száma több mint száz előfizető nevét közölhette.
Máriás József
Művelődés (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 511-540 | 541-545




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998