Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 668 találat lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-668
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2015. május 29.

Maradnak az igazságügyi vezetők (Johannis válaszolt)
Nem támogatja a büntető törvénykönyv és az eljárásjog módosítását a román államfő. Ezt maga Klaus Johannis erősítette meg a szenátusi elnök hozzá intézett nyílt levelére reagálva tegnap. Az elnök továbbá azt is leszögezte, nem hajlandó sem a korrupcióellenes főügyész, sem a legfelsőbb bíróság elnökének menesztéséről tárgyalni.
Johannis kifejtette, hogy azért ellenzi a Btk. módosítására irányuló törvénykezdeményezéseket, mert „a jelek szerint” azok csak azt célozzák, hogy hátráltassák az igazságszolgáltatást egyes bűncselekmények – közöttük a nagy korrupciós ügyek – felderítésében. Az államfő elhárította Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök azon kérését is, hogy „váltsa vagy mondassa le” a román legfelsőbb bíróság elnökét és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét, akiket a politikus visszaéléssel vádolt. Johannis tisztázta, az államfőnek nincsen ilyen jogköre, a bírák és ügyészek ellen csak szakmai testületük, a Legfelsőbb Bírói Tanács folytathat fegyelmi vizsgálatot. A szenátusi elnök kedden intézett nyílt levelet az államfőhöz, amelyben egy ártatlanul meghurcolt – fél éves előzetes letartóztatás után jogerősen felmentett – nő esetére hivatkozva kérte az igazságszolgáltatás két csúcsvezetőjének leváltását, azt állítván, hogy a korrupcióellenes ügyészség a legfelsőbb bíróság elnökének személyes érintettsége miatt küldött előzetes letartóztatásba egy ártatlan polgárt. Tăriceanu felkérte az államfőt: támogassa a Btk. módosítását, hogy megelőzzék a hasonló visszaéléseket. Válaszában Johannis kifejtette: egy konkrét ügy – bármilyen sajnálatos is lenne – nem szolgáltathat elegendő okot arra, hogy módosítsák a büntetőjogot. Az elnök emlékeztetett rá, hogy az új Btk. és az új büntető eljárás csak egy éve lépett hatályba, és nem gyűlt még össze elegendő tapasztalat ezek társadalmi kihatásairól. Az államfő leszögezte, megengedhetetlen, hogy a büntetőjogot átfogó alkalmazási tapasztalat nélkül, politikai megfontolások alapján módosítsa a parlament. A szociáldemokrata törvényhozók olyan módosításokat javasoltak, amelyek megnehezítenék a gyanúsítottak előzetes letartóztatását és enyhítenének a tisztségviselőket érintő érdekellentétek szabályain.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 29.

Játékfilm a Securitate működéséről
Megtörtént események alapján készített Janus címmel televíziós játékfilmet Gyöngyössy Bence rendező a romániai totalitárius rendszer állambiztonsági szolgálatának (Securitate) családok belső életébe is mélyen beavatkozó működéséről. A Janus kétnapos konferenciával egybekötött ősbemutatója szombaton lesz a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, ezt követően több vetítést szerveznek Budapesten, Esztergomban, Székesfehérváron és Vácott. A film az ősszel a Duna tévécsatornán is látható lesz.
A film története egy erdélyi ellenzéki család drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a Securitate kétarcú ügynöke – a „megtestesült Janus” –miként hatol be az otthon falai közé, hogyan manipulálja a magánélet bensőséges pillanatait, és árulja el a család tagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait. A Janus producere, Kabay Barna az MTI-nek elmondta: a film cselekménye több olyan valós temesvári vagy kolozsvári eseményt fűz össze egységes történetté, amelyekkel a Szigorúan ellenőrzött életek című, 2012-es dokumentumfilm készítésekor találkoztak elbeszélés, levéltári kutatások vagy családi kapcsolatok nyomán. „A film elkészítésében az eddigi dokumentumfilmjeinkkel járó munka mellett sokat segítettek történészek, akik különböző anyagokat szállítottak nekünk” – tette hozzá. Kabay Barna a Janus dramaturgiájáért is felelős Petényi Katalinnal közösen több dokumentumfilmet készített a kommunista titkosszolgálatok működéséről, többek között nevükhöz fűződik a Hitvallók és ügynökök című többrészes filmsorozat is.
A producer szerint a Janus leginkább a történetmesélés szempontjából különbözik az elmúlt időszak hasonló témát körüljáró játékfilmjeitől, mint amilyen például A vizsga vagy A berni követ című alkotás. Mint fogalmazott, a Janusban egyszerre két idősíkban zajlanak az események, a krimiszerű történet az egyik főszereplő visszaemlékezéseiből építkezve áll össze. „Mindez igencsak kívánja a néző állandó koncentrációját” – tette hozzá. Kabay Barna elmondta: a film gyártásakor a legnagyobb kihívás az volt, hogy mindvégig autentikusan és hitelesen ábrázolják az érzelmileg megrázó erdélyi eseményeket. Emellett rendkívül fontosnak érezte, hogy olyan film készüljön, amely képes a fiatalok megszólítására is. A főbb szerepekben Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és Hatházi András látható. A 75 perces alkotás dinamikus, pergő képei Márton Balázs operatőr nevéhez fűződnek – mondta el Kabay Barna. A mintegy 150 millió forintból készült filmet 80 százalékban támogatta a médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 29.

Adósságnövelő állampolitika
Gazdasági vészharangot kongatott meg a Számvevőszék a minap az elmúlt három évre vonatkozó beszámolójában a jelentős mértékben megnövekedett közadósság, illetve általában a közpénz, a banki kölcsönök felhasználása kapcsán. A pénzügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a közadósság elérte a 60 milliárd eurót, ami a hazai össztermék közel 40 százalékát teszi ki. Ez persze a 87%-os európai átlaghoz képest nem sok, a gazdasági perspektívák, a gazdaságpolitika, a sajátos hazai helyzet ismeretében azonban kockázatos arány. Ugyanis míg 2008-ban a közadósság a GDP 13,2 százaléka volt, 2012-ben már 37,3 (!) százalékra nőtt, tehát igencsak gyors ritmusban adósodunk el… A lakosságra lebontva közel 3000 euró jutna mindenkire, ahhoz, hogy a közadósság visszafizethető legyen. Ami nem kis pénz, tekintettel a hazai jövedelemszintre.
Talán még ez a növekvő mértékű eladósodás is indokolható és elfogadható lenne, ha az állam által felvett bankkölcsönöket értelmesen használnák fel, gazdasági növekedést generáló beruházásokat, projekteket finanszíroznának, ám nem ez történik. A számvevőszéki jelentés szerint a Világbanktól, a Nemzetközi Valutaalaptól, illetve a hazai pénzpiacról felvett hiteleket az állam a költségvetési hiány fedezésére, alapvetően a nyugdíjak kifizetésére és az egészségügyi szektorra fordította és csupán 1 (!) százalékát irányította a fenntartható gazdasági fejlődést biztosító beruházásokra. A Nemzetközi Valutaalaptól 2009-ben felvett kölcsön visszaadása éppen a beruházásokra igényelt későbbi hitelek egy részéből történik.
Nemcsak országos, de önkormányzati szinten is érezhető a beruházások finanszírozásának hangsúlyos visszaesése, szinte mindenütt csak a már korábban megkezdett projektekre csurrant-cseppent egy kis pénzt a kormány. Maros megye sem kivétel, a 2010 tájékán megkezdett sok tízmillió eurós beruházásokkal szemben ma nem tudunk példát mondani komolyabb befektetésekre, a Szászrégen–Laposnya közötti út felújításán, egy- két kisebb útjavításon kívül nincs komolyabb beruházás. Már annak is örülni kell, ha az uniós projektek önrészét tudják finanszírozni az önkormányzatok…
A fentiekkel szemben nemcsak a közadósság növekvő tendenciája, hanem a banki szektor túlfejlesztése is probléma, és ezt maga Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója hangsúlyozta, más gazdasági szektorok erősítését sürgetve. A kormányzó valószínűleg nem olyan módszerekre gondolt, amilyeneket a kormány "bevetett" az elmúlt időszakban. Nem az oszlopadó, a borravaló megadózása, a 2 lejes kasszahiány miatti drasztikus intézkedések és más, hasonló pénzügyi "bravúrok" hozzák el a várt gazdasági növekedést, hanem atörvénykezés olyan értelmű átalakítása, amely a befektetési kedvet növeli, stabil vállalkozói környezetet teremt, ezzel párhuzamosan pedig elengedhetetlen a közigazgatási szektor átszervezése, az emberi erőforrás megtartására, a szociális ellátásra vonatkozó stratégiák kidolgozása.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 29.

Harminc hagyományos utcanév kerülhet ki Marosvásárhelyen
"Visszajön a magyar nyelv a főtérre – ahol a helye van"
Ha a főispáni hivatal törvényesség szempontjából nem emel kifogást, akár júniusban kihelyezhetik Marosvásárhelyen azokat az utcanévtáblákat, amelyek a román nyelvű megnevezés mellett a hagyományos, magyar nevet is tartalmazzák. A helyi tanács tegnapi ülésén ugyanis a testület – négy ellenszavazat mellett – kétharmados többséggel elfogadta a 30 utcanevet tartalmazó lajstromot magába foglaló határozattervezetet. Így kerülhet ki a Calarasilor utca mellé (vagy alá?) a Kossuth utca, a Mihai Eminescu utca mellé a Jókai Mór utca stb. Peti András alpolgármester, az RMDSZ frakcióvezetője szerint a hagyományos utcanevek jóváhagyása nem jelenti azt, hogy lemondtak a többi 460 utca kétnyelvűsítéséről.
A napirend 46. pontjaként szereplő hagyományos utcanevekre vonatkozó határozattervezetet Peti András javaslatára a 11. helyre emelték előre. A tervezethez egyedül Sabau Olimpiu képviselő szólt hozzá, kijelentve, meglátása szerint a tervezet megszavazása politikai, illetve közigazgatási üzenetet hordoz: a 30 hagyományos név nem egyezik az utcák jelenlegi nevével, és e gesztussal "nem a jövő fele tekintünk, hanem visszatérünk a múltba".
A felszólalását követő szavazás során négy ellenszavazat mellett a testület kétharmados többséggel jóváhagyta a határozattervezetet. A tanácsülést követően a sajtó képviselőinek nyilatkozva Peti András elmondta, két különböző célkitűzést követnek: egyrészt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, ami nem kapta meg a törvényességi láttamozást a jegyző részéről, illetve ezzel párhuzamosan elindítottak egy másik kezdeményezést is, amelyik a hagyományos történelmi utcák, közterek elnevezéseit hivatott megjeleníteni. "Amikor kézbe fogjuk kapni a korábbi, a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozattervezeteink elutasításának indoklását, az RMDSZ-frakció a közigazgatási bírósághoz fordul jogorvoslatért. Ezzel párhuzamosan, de nem ehelyett, elindítottunk egy másik kezdeményezést is, amelyik a hagyományos történelmi utcák, közterek elnevezését tartalmazó utcanévtáblák kihelyezését célozza. Annak ellenére, hogy a sajtóban az elmúlt napokban vehemens támadások értek, a közösség, az átlagemberek részéről pozitív visszajelzéseink vannak. Szerencsére partnereket találtunk, és sikerült kétharmados többséggel megszavazni a határozattervezetet, és a táblák, remélem, rövid időn belül kikerülnek. Ezek nem a fordítást helyettesítik, hanem azt kiegészítik, és a köznyelvben vagy a kollektív memóriában őrzött megnevezéseket fogják tartalmazni. Nem adtuk fel a kétnyelvűségért indított küzdelmünket" – tette hozzá Peti András. Elmondása szerint egyelőre 30 utca esetében kerülnek ki a hagyományos nevek, de egy bizottságot megbíztak a feladattal, hogy a többi 460 utca tekintetében is elemezze a kérdést.
– 2010-től kezdődően minden tanácsi határozatban két nyelven szerepelnek az utcanevek, elsősorban az új utcák esetében. Ezeket nem kell elemezni, ki kell tenni úgy, ahogy szerepelnek a határozatban. Mi most a főtérre koncentráltunk, hisz a civilek sérelmezték, hogy a főtérről ki van zárva a magyar nyelv. Most visszajön a magyar nyelv a főtérre, ahol a helye van, és remélem, más téren is fogunk elérni eredményeket" – hangsúlyozta az alpolgármester, reményét fejezve ki, hogy a tegnap elfogadott utcanév-határozat ellen nem emelt törvényességi kifogást a főispáni hivatal, vagy akár a magyar civil szervezetek. A határozat törvényességének elemzésére 15 napja van a prefektúrának, ha nem utasítják el, azonnal ki lehet tenni a román megnevezést tartalmazó táblával és felirattal azonos méretű, a hagyományos magyar megnevezést tartalmazó táblát.
Nem mondanak le az Aranykakasról
A Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Szervezetnek az Aranykakas épületével kapcsolatosan a helyi tanácsosokhoz, illetve a polgármesterhez eljuttatott nyílt levelére reagált a tanács jegyzője,Andrei Muresan, aki kijelentette, az épület tulajdonosa előzetes feljelentést tett a helyi tanácsnak a kisajátításra vonatkozó határozata ellen, javasolva, amíg a helyzet nem tisztázódik, várjanak. Peti András elmondta, kérték az Aranykakas közhasznúvá nyilvánítását, sajnos, ebben hatásköre a megyei önkormányzatnak van. "A közhasznúvá nyilvánítása után a kisajátítást is kezdeményeztük. A tulajdonos tudomást szerzett a döntésünkről, és előzetes felszólítással élt, levelére április 29-én válaszoltunk. Remélem, nem húzódik a bíróságon évekig az ügy, és emiatt a legfontosabb cél, az épület megmentése nem valósulhat meg. Időközben a tulajdonos meghirdette az árverést az épületre, viszont nem rendelkezik az elővásárlási jogról való lemondással sem a kulturális minisztérium, sem a megyei önkormányzat, sem a városi önkormányzat részéről, a törvény szerint pedig csak ezt követően tudja eladni. Mi nem mondtunk le elővásárlási jogunkról, hiszen fontos számunkra ez az épület, és kiállunk a döntésünk mellett, hogy át akarjuk venni, és megmenteni a jövő generációk számára" – közölte az alpolgármester.
A testület elhalasztotta a parkolási szabályzat módosítására vonatkozó határozattervezet megvitatását, a sporttámogatások esetében pedig egyrészt a végrehajtó apparátus szakembereiből álló bizottságra bízta a sportegyesületekkel való együttműködés indokoltságának megállapítását, illetve legkevesebb 20 százalékkal csökkentette a múlt évi kerethez képest a sportegyesületeknek nyújtandó támogatás értékét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 29.

Kinyílt A dzsungel könyve
Igencsak el vagyunk kényeztetve – jutott eszembe, amikor a Kolozsvári Állami Magyar Színház beharangozta A dzsungel könyve musical bemutatóját (Dés László–Geszti Péter–Békés Pál, rendező: Puskás Zoltán). Világvárosok vannak abban a helyzetben, hogy ugyanazt a darabot több helyi társulattól, különböző rendezői világokból fakadó többféle koncepcióban lássák, alig pár százezres lakosú erdélyi városok nemzeti kisebbségeinek többnyire nincs ilyen kiváltságos szerencséjük.
A dzsungel könyve igencsak népszerű Kolozsváron. Évekkel ezelőtt a magyar iskolák közösen mutattak be részleteket a musicalből. Az utóbbi egy évben szintén amatőr diáktársulattól, az Apáczai-líceum vegyeskara tinédzsereinek alakításában láthattuk több alkalommal a sétatéri színpadon, legutóbb az opera karácsonyi előadásaként, nagy sikerrel. Jó néző-bemelegítés volt ez a színházi produkcióra, sokan kívülről fújják már a dalokat – nagyon vártuk a dzsungelt úgy, ahogyan profi színésze(in)k tudják tálalni.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 29.

Nemzetközi Néptáncfesztivál Szamosújváron: a 20.-hoz érkeztek
Szamosújvár főterét májusban évek óta a népi értékeket továbbéltetők veszik birtokba: két napig magyar népzenétől hangos a főtér, miközben népviseletbe öltözött ovisoktól felnőtt táncosokig több százan fordulnak meg mind a színpadon, mind pedig a kézműves vásárban és a kézműves foglalkozásokon.
A szervező ezúttal is természetesen a helyi Téka Alapítvány volt, amely megalakulása óta fontosnak tartja a népművészeti értékek újratanítását és azt, hogy teret biztosítson a táncosok, zenészek tehetségének megmutatására is.
F. E.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 29.

Szemet, lelket gyönyörködtető táncévzáró Bánffyhunyadon
Idén Pünkösdhétfőn szervezték meg a Bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport és a Bánffyhunyadi Vlegyásza Szakképző Líceum közös rendezvényét, a már hagyományszámba menő Táncévzárót. Amint a megnyitón elhangzott, immár 17. alkalommal sikerült ilyen ünnepi keretben bemutatni a nagyérdemű közönségnek egy szeletet abból a munkából, amelyet a tanév során a gyerekek és oktatók közösen, nagy lelkesedéssel végeztek.
Kis Magdolna
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 29.

Erdély tájain – Dél-erdélyi körúton Kazinczy nyomában
Jövőre lesz kétszáz éve annak, hogy Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, műfordító, a nyelvújítás mozgalmának legjelentősebb alakja erdélyi körútra indult.
Úti élményeit az Erdélyi levelek című művében tette közkinccsé. Mint arról már hírt adtunk az Erdélyben, az évforduló alkalmából a kolozsvári EKE szeretné végigjárni Kazinczy útját, felkeresni a településeket, ahol ő is járt. Idei kirándulásainkon igyekszünk Kazinczy-emlékhelyeket felkeresni, kapcsolatokat teremteni, gördülékenyebbé tenni a jövő évre tervezett emlékutat. Ezt tettük április végi négynapos dél-erdélyi körútunk során is, amikor nemcsak olyan településeket kerestünk fel, ahol történelmünk nevezetes eseményei történtek, vagy ahol építészeti örökségünk gyöngyszemeit láthattuk, de útba ejtettünk olyanokat is amelyeket Kazinczy Ferenc 1816-os erdélyi útja alkalmával meglátogatott.
Egyik szemünk sír, a másik nevet
Alvincen meglátogattuk a 14. században épült református templomot, amelyet 2011–2013 között a Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program keretében, a Teleki László Alapítvány segítségével felújítottak. Eddigi kirándulásaink során is többször meglátogattuk az egyre jobban pusztuló, a kommunista rendszer idején raktárnak, juhakolnak használt, majd az 1970-es árvíz után véglegesen elhagyott istenházát, ezért töltött el most örömmel az újra használhatóvá vált több száz éves templom látványa. A közelében álló romos Bethlen várkastély viszont már nincs olyan állapotban, hogy felújítására sor kerülhetne, azt évtizedekkel ezelőtt kellett volna megtenni, de inkább hagyták elpusztulni. Pedig Bethlen Gábor fejedelem reneszánsz várkastélya méltó dísze volt a korabeli Erdély építészetének. Az utóbbi évek régészeti kutatásai derítették ki, hogy az egykori várkastély udvarának földjében rejtőznek a korábbi domonkos kolostor és a belőle Martinuzzi Fráter György által kialakított kastély falai. Ezen falak között gyilkolták meg Ferdinánd császár olasz zsoldosai 1551. december 17-én Fráter Györgyöt, a 16. századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakját, akiről még ma sem tudják pontosan, hogy magyar, osztrák vagy török érdeket szolgált, vagy csak a saját érdekeit tartotta szem előtt.
A marosnémeti kastélyt 2007-ben kapta vissza örököse, gróf Horváth Tholdy Péter.
KOVÁCS D. ZSUZSA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 29.

Főépítész kerestetik
Pákei Lajos levelei az Országos levéltárban – MNL-OL P1781. 9-10 tétel
Százharmincöt esztendeje 1880. május 29-én Kolozsvár városi tanácsa Pákei Lajost, a Theophil Hansen neves dán építész segédjeként Bécsben dolgozó, Kolozsvárról elszármaztott, 27 éves fiatal építészt megválasztja a város főmérnökévé. Pákei Lajos önéletrajzában így emlékezik vissza:
„...abba a helyzetbe juttatott a sors, hogy szakpályám és családi kötelesség között kellett választanom – mint a családom egyetlen férfi tagja ez hazajövetelemet tette elkerülhetetlenné. – Kolozsvár városnál megürült városi főmérnöki állásra a törv. hatósági bizottság bizalma folytán, megválasztottak Kolozsvár város főmérnökének. – Így kerültem haza szülővárosomba 1880-ban.”
A budapesti országos levéltárban külön jelzet alatt őrzik a Pákei család Pestre került hagyatékát. Itt találhatunk jó néhányat azokból a levelekből is, melyeket az ifjú Pákei Lajos családjától kapott az 1876–1893 közötti időszakban, levelek, melyek árnyalják a főmérnökké választás körülményeit.
GY. DÁVID GYULA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 29.

Egyház és rendszerváltás
Konferenciát és hálaadó emlékünnepélyt rendeznek a hétvégén Nagyváradon az egyházi rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából.
A Szabadulás az egyház „babiloni fogságából” – 1989 címmel meghirdetett rendezvénysorozat a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) égisze alatt, a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete szervezésében zajlik.
Szombaton 10 órai kezdettel Balog Zoltán református lelkipásztor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője fővédnökségével Rendszerváltozás az egyházban címmel tartanak konferenciát a királyhágómelléki egyházkerületi székházban. Tőkés László volt püspöknek, európai parlamenti képviselőnek, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének kezdőáhítatát követően beszédet mond Németh Zsolt gyülekezeti főgondnok, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Tőkés István teológiai professzor, Szászfalvi László lelkipásztor, országgyűlési képviselő, Zalatnay István lelkipásztor és Molnár János egyháztörténész.
Ezt követően kerekasztalt rendeznek a királyhágómelléki egyházi rendszerváltozásról Tőkés László, valamint volt és jelenlegi egyházi tisztségviselők részvételével. A kiállítással és könyvbemutatókkal fűszerezett konferenciasorozaton kielemzik a magyarországi testvéregyházakban végbement rendszerváltozást is, amelyről Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, zsinati lelkészi elnök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus megyéspüspök, Hafenscher Károly evangélikus zsinati lelkészi elnök, valamint Fazekas László felvidéki református püspök értekezik.
Az ülésszak keretében szó lesz az egyházi megújulásról is. Vasárnap hálaadó emlékünnepélyt tartanak a Nagyvárad-Olaszi református templomban, igét hirdet Balog Zoltán lelkipásztor, miniszter. Egyébként a nagyváradi konferencia keretében kerül sor szombaton 19 órakor a PKE-n Gyöngyössy Bence rendező Janus című filmjének ősbemutatójára.
A nyolcvanas évek derekán és napjainkban játszódó izgalmas és megrázó történet egy erdélyi ellenzéki család drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a Szekuritáté, a romániai totalitárius rendszer titkosszolgálatának kétarcú ügynöke – a „megtestesült Janus” – egy házasságon keresztül miként hatol be az otthon négy fala közé, hogyan kontrollálja és manipulálja a magánélet legintimebb pillanatait, árulja el gátlástalanul családtagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait és titkait.
A történetet megtörtént események ihlették. Egy művelt, köztiszteletben álló orvos és feleségének megrendítő sorsán keresztül tárul fel a diktatúra működése: a Szekuritáté miként tett embereket a hatalom eszközévé, hogy vált lehetségessé, hogy elárulják szeretteiket, hozzátartozóikat. Gyöngyössy Bence rendező munkatársaival, Kabay Barna producerrel és Petényi Katalin dramaturggal évek óta foglalkozik ezzel a korszakkal; a Szekuritáté iratanyagának tanulmányozása során találkoztak több romániai magyar ellenzéki család megfigyelésének megrendítő eseteivel.
Kabay Barna producer az MTI-nek elmondta: a film cselekménye több olyan valós temesvári vagy kolozsvári eseményt fűz össze egységes történetté, amelyekkel a Szigorúan ellenőrzött életek című, 2012-es dokumentumfilm készítésekor találkoztak elbeszélés, levéltári kutatások vagy családi kapcsolatok útján. A történetet Márton Balázs operatőr dinamikus, modern, pergő képei jelenítik meg, a katartikus sorsokat pedig kitűnő színészgárda formálja meg, többek között Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és a kolozsvári Hatházi András.
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 29.

Népi gyermekjátékok
„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is”
A néphagyományok, ezen belül a népszokások, népi gyermekjátékok tanítását és bemutatását célul kitűző rendezvény több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. Prezsmer Imola, az óvónők volt szakfelügyelőjének kezdeményezésére elindított mozgalom ma már kapocsként is szolgál a városi és vidéki óvodák között. Sepsiszentgyörgyön két módszertani műhelyben is ezen a héten szervezték meg a népi gyerekjátékok seregszemléjét.
„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők a másokét is.” Ezzel a kodályi hitvallással szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon a népi gyermekjátékok seregszemléjét. A „Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is” mottóval évek óta zajló rendezvénysorozaton az idén a módszertani műhelyhez tartozó városi és vidéki tanintézmények óvodásai és az őket felkészítő pedagógusok vettek részt. A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon két nagycsoportja mellett a nagyborosnyói, illyefalvi és sepsiszentkirályi óvodások dalos közösségei mutatták be a tiszta forrásból merített magyar népi gyermekjátékok sokféleségét és sokszínűségét.
Az óvodások mély kútba tekintettek, kertet kerteltek, táncba vitték Danikáné lányát, bújj-bújj zöld ág alatt aranykaput nyitottak. Ugyanakkor, Forrai Katalin nyomdokait bejárva, már feledésbe merült, illetve kevésbé ismert népi gyermekjátékokat is bemutattak. A szervező tanintézmény finom falatokkal kínálta a vendégeket, előkerült a komatál, kenyérfalatok, citromos tea, kürtőskalács várta a dalos kedvű kis közösségeket.
Az öröklődő csoda
A zsűri elnöke Prezsmer Imola nyugdíjas óvodai szaktanfelügyelő volt, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt megálmodta és megvalósította a seregszemlét. Ő mondott dicséretet a zenei anyanyelven megszólaló apróságoknak. Méltatásában a tiszta éneklést, a ritmusérzék fejlesztését, az igényesen megválasztott és előadott népi gyermekjátékok fontosságát emelte ki. A pedagógusok értékmentő szolgálatukért kaptak dicséretet. A tiszta forrást keresőket azért méltatta, mert hagyományt éltetnek, a rájuk bízott gyermekekkel éneklik és játsszák azokat a dalokat, játékokat, melyekben ott zeng az ősi erő. A sikeres fellépésért minden csoport és a vezető óvónők is oklevelet kaptak, illetve egy festett követ. Az ajándéktárgy jelképesen arra a gondolatiságra emlékeztet, hogy a népi gyermekjátékokban rejlő csoda megmarad és öröklődik, akárcsak Márai Sándor magyarságféltő köve. (Bartók Emese)
Ünnepet varázsoltak
A Pinocchio Napközi Otthon által szervezett találkozónak a Kónya Ádám Művelődési Ház adott otthont.
A seregszemlén a Hófehérke módszertani műhelyhez tartozó Hófehérke és Pinocchio Napközi Otthonok, valamint a Hamupipőke Óvoda közép- és nagycsoportos gyerekei vettek részt, több mint 200-an. Idén a vidéki tanintézmények gyerekhiány miatt (kevés a közép- és nagycsoportos óvodás) nem tudtak bekapcsolódni a rendezvénybe. A jelen lévő, ünneplőbe öltözött gyerekek táncoltak, énekeltek, ismert és kevésbé ismert gyerekjátékokat mutattak be.
Mind a nyolc fellépő csoport igényes, színvonalas produkcióval készült, lelkesedésükkel, vidámságukkal igazi ünnepé varázsolták az együttlétet. A seregszemle végén a házigazdák kürtőskaláccsal és zsíros kenyérrel kínálták a vendégeket.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. május 29.

Elbúcsúztak a Kölcsey végzősei, Kölcsey-díjat kapott Filip Zoltán
„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket" - ezekkel a szavakkal vett búcsút Pataki Enikő igazgató, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium az intézmény idei végzőseitől. A közel négy órás ballagáson a diákok mellett jutalmazták a nyugdíjba vonuló pedagógusokat, Filip Zoltán pedig megkapta a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését.
Európa egyetemein - Bologna, Padova, Párizs, Heidelberg - már a XII. században ballagtak, azaz elbúcsúztak a diákok a tanintézménytől. Magyar földön a most Szlovákiához csatolt Selmecbányán ballagtak először - azóta pedig elengedhetetlen eseménye ez a diák- és pedagóguséletnek. Szatmárnémeti magyar tannyelvű középiskolái közül idén a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kezdte meg a ballagások sorát: diákok, tanárok csütörtök délután vettek búcsút egymástól.
A szokásoknak megfelelően az ünnepség az utolsó becsengetéssel és az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, majd a XI-sek feltűzték a szalagot és átadták a mesebeli tarisznyát a végzősöknek. Ezt követően a tanáriban Veress Kupán Emese szóban, Gáll Máté pedig énekben búcsúzott a tanári kartól, majd Kallós András és Csordás Levente egy virágcsokorral mondott köszönetet az igazgatóságnak.
Az iskola zászlaját követve az osztályos dalolva érkeztek az udvarra, ahol elfoglalták a számukra kijelölt helyeket. Eközben a két konferanszié, Doroha Liza és Fehér Ádám méltatta valamennyi osztály tanulmányi teljesítményét, sportbéli és a tantárgyversenyeken elért eredményeiket.
Az ünnepség egy perces néma gyászszünettel folytatódott, a jelenlévők így emlékeztek meg a néhány hónapja elhunyt korábbi kitűnő pedagógusról, Filip Mártáról.
„Remélem, valamennyien érzitek a hitet: a szeretet, a tudás, a biztos jövő reményének hitét. Érzitek azt a bizalmat, amellyel mi, a benneteket útra bocsátók, nevelők és szülők, kísértük lépteiteket mostanáig, és amely biztonságot nyújt számunkra most, hogy rátok tekintünk: felnőttek a gyermekeink, elindulhatnak hát saját útjukon", kezdte ünnepi beszédét Pataki Enikő igazgató. „Tudjuk, hogy van erőtök valóra váltani álmaitokat, hisszük, hogy van kitartás bennetek végigmenni az általatok választott úton, ez adjon erőt nektek a holnaphoz!", szólt a pedagógusi biztatás.
Az igazgatónő természetesen jó tanácsokkal is felvértezte a végzősöket: „A változást magatokban hordozzátok, a világ körülüttetek olyanná válik, amilyenné ti alakítjátok. Ne legyetek közömbösek soha, ne higgyetek soha azoknak, akik azt sugallják, nem rajtad áll a változás! Ne várjátok, hogy egyszer valaki valamikor majd ad egy lehetőséget, mert a lehetőségekre magatoknak kell rálelnetek, és nektek kell élnetek velük!".
„Elbocsátunk , de visszavárunk benneteket", zárta szavait Pataki Enikő. Gondolatát folytatta Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, aki reményének adott hangot, hogy a fiatalok további tapasztalatokkal és tudással felvértezte visszatérnek majd Szatmárnémetibe. „A Kölcsey egy olyan közösségi műhely, amelyből olyan palánták nőnek ki, akikre a helyi közösségünk méltán számíthat majd a jövőben is", fogalmazott .
A folytatásban Mozart „Requiemjének" dallamára minden egyes ballagó osztály két-két tagja, valamint az osztályfőnök megkoszorúzta a gimnázium épületében található emlékhelyek egyikét, majd a ballagók részéről Dobai Bernadett, a XI. osztályosok részéről pedig Farkas Henrietta mondott búcsúbeszédet. A végzősök a hagyományoknak megfelelően átadták az iskola kulcsát a XI. osztályosoknak. Az ünnepélyes pillanatokat Gnand Gréta éneke és Ianos Abigél, valamint Sárándi Annamária tanárnő szavalata tette felemelkedettebbé. És bizony a sorok között volt, aki nem bírta visszatartani a meghatódottság könnyeit...
Ekkor érkeztünk el a díjazások pillanataihoz. Az évfolyam két legjobb tanulóját, az egyaránt 10-es négy éves átlagot elérő Heidenhoffer Erhardot és Kassai Evelint valamint a 9,81-es átlagot elérő Mezei Boldizsárt az Autonet jutalmazta 500, 300 illetve 200 euróval. Díjat kapott közel harminc diák tanulmányi eredményeiért, különböző versenyeken, megmérettetéseken való helytállásért, pályázatokban, projektekben való részvételükért. Általános derültséget keltve Kovács Béla tanár felajánlásából díjat kapott a négy év alatt legkevesebbet hiányzó diák is, Sütő Evelyne.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesülete ajándékkal jutalmazta a tanév végén nyugdíjban vonuló Nevelits Gyöngyvért, Pricop Marianát és az előző igazgatót, Elek Imrét - utóbbi nem tudott részt venni az eseményen. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Bizottsága pedig immár ötödik éve adta át a Kölcsey Nagydíj Arany fokozatú kitüntetését, amit ezúttal Filip Zoltán kapott. „Olyan pedagógus ő, akit talán a legszigorúbbak egyikeként tartanak számon az iskolában, de akihez tanítványai mégis rendszeresen visszajárnak, akinek hívó szavára bárhonnan hazajönnek, ha segíteni kell, akit a ballagók hatalmas tapssal, sírva búcsúztatnak, pedig kisdiákként még sokszor úgy érezték, nem fogják túlélni óráit. Olyan tanár, aki megtanít küzdeni, akinek kemény álarca mögött az iskoláért és a diákokért dobogó szív rejlik. Tanártársainak a kitartás és következetesség példaképe, aki a közösségért él és dolgozik. Diákjainak a mester, aki megtanít mindarra, ami az életben a legfontosabb: kemény munka nélkül nincs eredmény, küzdelem nélkül nincs siker, közös akarat és együttműködés nélkül nincs győzelem", méltatta kollégáját Pataki Enikő.
A hagyományoknak megfelelően a ballagás a Szózat eléneklésével ért véget. Csütörtökön összesen 176 maturandus intett búcsút a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól.
szatmar.ro

2015. május 29.

Tompa Gábor Label Curtain című könyvét bemutatják New Yorkban
A legnagyobb észak-amerikai könyvvásáron, a New York-i BookExpo America-n mutatják be Tompa Gábor Curtain Label című angol nyelvű színházi magánszótárát.
A könyv a Bookart kiadó gondozásában jelent meg, alapjául a Zsigmond Andrea szerkesztésében 2010-ben megjelent Cimkefüggöny - Tompa Gábor színházi magánszótára című könyv szolgált.
A BookExpo America idén május 27. és 31. között zajlik, Tompa Gábor könyvét május 31-én, vasárnap Doina Uricariu a New York-i Román Kulturális Intézet igazgatója és Rareș Trifan programigazgató mutatják be Románia standjánál.
maszol.ro

2015. május 29.

Nemzetközi Bartók-konferencia Nagyváradon
Pénteken hangversennyel fejeződik be az a nemzetközi Bartók-konferencia Nagyváradon, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti karának zeneművészeti tanszéke szervezett a komponista halálának 70. évfordulója alkalmából. A Bartók Béla Kelet és Nyugat között című tanácskozás főbb témái közé tartozik Bartók életének nagyváradi vetülete, valamint egy jeles váradi Bartók-tanítvány, Szalay Stefánia munkássága. A fiatal zongorista Thomán Istvántól saját kérésére került át Bartók csoportjába a budapesti Zeneakadémián, ami egy évtizedekre szóló barátság kezdete volt Emődi János történész az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában elmondta: Szalay Stefánia nemcsak tanított Váradon, hanem nagyon gyakran koncertezett is, és koncertműsorai véleményezésére évente felment Pestre Bartókhoz. A komponista gyakran küldött neki Pestről zenei könyveket, kottákat, kéziratokat, ő pedig megszervezte Bartók váradi vendégszerepléseit és erdélyi, romániai népzenegyűjtő útjait. Szalay Stefánia a régi Úri utcai szülői házban megalapította a legelismertebb nagyváradi zeneiskolát, a mai zeneiskola elődjét. Koncertjein előszeretettel népszerűsítette Bartók legújabb darabjait.
Vikárius László, az MTA BTK Zenetudományi Intézete Bartók Archívumának igazgatója hangsúlyozta: Bartók a román népzene egyik legfontosabb gyűjtőjének is számít a mai napig. A komponista felfogása megelőlegezte az európai gondolatot, a népek összetartozását – tette hozzá. Bartók gyerekként élt is Váradon, a premontrei gimnázium tanulója volt, ahol emléktáblát helyeztek el tiszteletére. Fodor Attila, a Partiumi Keresztény Egyetem zenetudományi tanszékének vezetője kiemelte: Bartók Nagyváradon tanulhatott először hivatásos zenetanártól, a székesegyház karnagyától. A konferencián szó esett többek között A kékszakállú herceg vára szereplőinek párbeszédéről, A csodálatos mandarin Kelet-Nyugat olvasatairól, Bartók egynemű karainak szövegforrásairól, Bartók és Enescu kapcsolatáról, valamint arról is, hogy a román kolinda hogyan jelenik meg a Bartók utáni magyar zeneszerzők műveiben.
maszol/MTI

2015. május 30.

Emil Boc nem hagyta szó nélkül a táblapert
Kampányfogás – kommentálta Emil Boc, Kolozsvár polgármestere azt, hogy Horváth Anna alpolgármester és Vákár István, a Kolozs megyei tanács megbízott elnöke is csatlakozott a városháza ellen indított táblaperhez.
Emil Boc a Napoca FM rádióban azt mondta csütörtökön, hogy 2016-ban helyhatósági választások lesznek, Horváth és Vákár pedig szavazatokat remélnek attól, hogy a Musai-Muszáj civil csoport kezdeményezésére csatlakoztak a perhez.
A polgármester megjegyezte, hogy a bíróság a városházának adott igazat a többnyelvű névtáblák ügyében indított perben. Horváth Anna és Vákár István mellett több kolozsvári személyiség csatlakozott szerdán a Musai-Muszáj civil csoport Ezer per tavasza elnevezésű akciójához, amelynek keretében tömegesen lehet beperelni a városházát a többnyelvű városnévtáblák ügyében.
Paprika Rádió / foter.ro
Erdély.ma

2015. május 30.

Figyelmeztető szórványlét
Most, a trianoni döntés kilencvenötödik évfordulójának előestjén talán még követelőzőbben jön elő a Kárpát-medencei magyar szórványkérdés, számunkra elsősorban Erdély elszórványosodásának története. Ha csak számszerűen tekintjük a folyamatokat, úgy is megdöbbentő az a fogyás, ami végigkísérte a történelmi léptékben rövidnek mondható időszakot. „...a románok létszámához hasonlóan ma mintegy huszonhárommillió magyarnak kellene élnie a Kárpát-medencében” – írja Pomogáts Béla egyik tanulmányában. Ehhez képest feleannyian, ha vagyunk, és az apadás – az elmúlt negyedszázados „demokráciában” is – megállíthatatlannak látszik. Sőt, nem minden jellemezhető számokkal, veszteségeink azonban, ha egyéb szempontokat is figyelembe veszünk, talán még hangsúlyosabbak. Az sem kétséges, hogy az identitásváltás folyamatában sérül leginkább az emberi lélek, a kultúraváltás köztes állapota akár több nemzedékre kiható válságot okozhat, s ha össznemzeti szempontból a megmaradás parancsa a mérvadó, az identitásváltásba kényszerített egyén nehéz élethelyzetbe kerül.
Szórványvidéken járva ezek a kérdések még inkább előtolakodnak. És érdemes elmenni oda, ahol már évtizedek óta nincs magyar elemi iskola, és emberi sorsokon keresztül megsejteni, mivel is jár(hat) eme identitásváltás. A magunkfajta többséginek (a székelyföldi relatív többségi tudat közvetett erősítése okán is) érdemes néha feltennie a kérdést: tehet-e mást a – lapunk mai számában a Fekete Réka szórványriportjában idézett – lozsádi Bökös Árpád, mint azt, hogy ropogósra kikeményített, patyolatfehérre kifehérített ingbe, színes román népviseletbe öltözteti vegyes házasságában született kisgyermekeit, és ünnepségre viszi a közeli ortodox kolostorba? Tehet-e mást az özvegyen maradt, sok betegségtől szenvedő Csuka Irén, mint azt, hogy örül három leányának, akik mind vegyes házasságban élnek? És a konkrét kérdések sorát folytathatnánk.
Intézményesen viszont sokat tehetünk azért, hogy enyhüljön eme kényszer, az asszimilációs nyomás. S ha a természetes asszimilációs folyamatok megállíthatatlanok is, a templom és iskola kettőse elhivatott emberek ténykedése révén továbbra is megadhatja azt a kulturális hátteret, amelyben megélhető a gyökerekhez való ragaszkodás öröme. S nekünk kell támogatnunk ezt, itthoni és anyaországi többségieknek egyaránt. Ekkor ellensúlyozható bár részben az a homogenizációs törekvés, amely Trianon óta változatlanul jellemzi a hazai közéleti gondolkodást, ekkor segíthet az európai kisebbségvédelmi rendszerek egész sora, amelyek papíron várják, hogy gyakorlatba ültessék. Segíthet abban, hogy egyetlen identitását szabadon és teljes körűen megélni kívánó egyén vagy közösség se kényszerüljön önmaga feladására.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 30.

Berde Mózsa-szobor Sepsiszentgyörgyön
Egész alakos Berde Mózsa- (1815–1893) szobrot terveznek Sepsiszentgyörgyre, ennek érdekében a kezdeményezők öttagú szoborbizottságot hoztak létre.
Mint tegnapi közleményükben írják, a Hármas – Háromszéki Magyar Sajtóért – Alapítvány kezdeményezésére, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség partnerségével május 27-én megalakult a szóban forgó testület, melynek célja „méltó emléket állítani Háromszék forradalmi kormánybiztosának”. A Szentivánlaborfalván született Berde Mózsa jogászként, parlamenti képviselőként is tevékenykedett, jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyta, így hagyatékának felhasználásával épült fel 1901-ben a kolozsvári unitárius kollégium, majd 1914-ben a székelykeresztúri unitárius gimnázium új épülete – szerk. megj. A szoborbizottság tagjai azt is leszögezik, a szoborállítás gondolata kötődik a háromszéki önvédelmi harc vezéregyénisége születésének 200. évfordulójához, ugyanakkor „mind a műalkotás jellege, mind megvalósításának folyamata a szék történelmének legdicsőbb időszakát kívánja idézni”. A bizottság június végéig pályázatot hirdet, év végéig elbírálják a beérkezett műveket és kiválasztják a nyertes alkotást, de ezzel egyidejűleg gyűjtést is szerveznek. (mol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 30.

Történelmi emlékek lépten-nyomon (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 2.)
Hunyad megye református esperese, Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor szerint a szórványban az egyháznak a magyarság megmaradásáért is sokat kell tennie, a legtöbb településen a templom az egyetlen gyülekezőhelye a magyar közösségnek. A Hunyad megyei, közel tizenötezer – kétharmad részben római katolikus – magyar ajkú lakosságból négyezerhatszáz vallja magát reformátusnak tizenhat önálló gyülekezetben, ebből háromezren városon élnek, ahol sok a bevándorló, körükben az összetartás sokkal kisebb, mint a falvakon, ahol igyekeznek a hagyományokat megőrizni.
Zsargó János: Városon mindenki hozta a maga vidékéről a saját szokásait, sokan jöttek Székelyföldről, de Szilágyságból, Bihar megyéből, a Nyárád mentéről is, azonban azt tapasztalom, hogy falun és városon is igény van az egyház iránt. A lelki megerősödést várják tőle, hogy megmaradhassanak. Igyekszünk lelki- és nemzetmegtartás szempontjából is eleget tenni. Ha a statisztikai adatokra tekintünk, akkor látjuk, hogy két-három nemzedéken belül esetleg néhány templomot be kell zárni, de tudjuk és továbbadjuk hitmegtartó erőként, hogy a jövendő az Úristen kezében van. Vajdahunyadon száz évvel ezelőtt Gál Sámuel lelkipásztor leírja, hogy az 1614-ben a Bethlen család által épített ősi templomban pünkösd első napján hatan vannak és vesznek úrvacsorát egy százlelkes gyülekezetből. Jelenleg kilencszázan vagyunk Vajdahunyadon, vasárnaponként százhúszan-százharmincan hallgatják Isten igéjét. A Maros mentén és a Cserna völgyében csak Vajdahunyad és Déva nagyobb gyülekezet, egy másik erősebb vidék a Zsíl völgye, de az elmúlt húsz év alatt ezeknek a gyülekezeteknek a fele eltűnt. Vajdahunyadon, ahol jelenleg az ötvenezres lakosság csupán öt százaléka beszél magyarul, fele református, fele katolikus, idén nyolc konfirmandusunk volt, ez elég szép szám, a tavalyi egyhez képest, azelőtt három, előtte meg egy sem volt. Ez viszonyítás kérdése, mert amikor én 1980-ban konfirmáltam, több mint negyvenen voltunk, és azután hatvanig, hetvenig is felment a konfirmandusok száma évente. Sajnos, általános jelenség más gyülekezetekben is. A hatvanas években indult fejlődésnek a vaskohászat, ezért arra az időre tehető a bevándorlás, akik akkor jöttek, azok most hatvan-hetven évesek, a következő generáció már keveset fogott ki a vasgyár életéből. Annak idején húsz-harmincezer ember dolgozott ott, de a gyár összeomlott, munkalehetőség nincs, sokan elmennek külföldre. Falvainkban kis lélekszámúak a gyülekezetek, több helyen nincs lelkész, a közeli városból szolgál be a lelkipásztor. Ilyen Lozsád is, közel tizenöt éve nincs a gyülekezetnek saját lelkésze. Lozsád olyan helyen épült, ahol időnként csúszik a föld, sok családi házban hatalmas károk keletkeztek, a talajmozgás érintette a templomot is, de az RMDSZ segítségével sikerült pályázni, így a templomot nagyrészt megmentették. A faluban száz lelkes a gyülekezet, a parókiája lakhatatlan.
Lozsád Piskin, a Sztrigy felett átnyúló hídról, ahol Bem tábornok megvívta dicső csatáját 1849 februárjában a császári csapatokat vezető Puchner ellen, és megvédte Erdély déli kapuját, látni a romos állapotban éktelenkedő egykori csárdát, amelynek kertjében több száz honvéd lelte nyughelyét. Erdély történelmének emlékei lépten-nyomon megszólítják az arra utazót, Déva száz-százötven km-es körzetében nemesi kastélyok, kúriák, templomtornyok őrzik a Hunyadi, Bethlen, Apafi, Bornemissza, Gyulay, Ocskay, Kún, Barcsay, Kendeffy családok emlékét, a névsor mögött az elmúlt fél évezred történése, építkezés, rombolás, újraépítés húzódik. Piskitől Szászváros irányában Tordosnál kell letérni Lozsád felé, a faluról a szájhagyomány többféle emléket őriz: talán nem is ott alakult, ahol ma található, s tán a török betörések után kapták székely katonák vitézségük jutalmául. Lozsád Mărtineşti községhez tartozik, a föléje magasodó Măgura-domb a helyi románság szent hegye, ahol az Úr színeváltozása-kolostorban ottjártunkkor, május 9-én Szent Miklós ünnepét ülték. A vegyes házasságban élő Bökös Árpád is éppen oda készült feleségével és két gyermekével, Alexia Máriával és Chiril Árpáddal. A kapuban röviden csak annyit tudtunk meg tőle, a fiatalok sokan elmentek a faluból, ő otthon maradt, azt pedig nem tudja, mikor van református istentisztelet, mert ő az ortodox templomba jár. Magyar iskola már nem volt, amikor ő kezdte, román is csak elemi, azóta az is megszűnt. „Húzzuk egyik napról a másikra, gazdálkodunk, így élünk.” Csuka Irénnel már jobban megy az ismerkedés, ő nem készül a Măgurára. Kéthetente, amikor a százvárosi lelkész Lozsádra jön, elmegy az istentiszteletre, ő az egyik a hat-hét templomba járó helyi reformátusból. A családban lozsádiasan beszélnek, ha kérdik tőle, evél tojást?, válaszol, ráér, mert már megdagasztá a kenyeret, de velünk átvált „a máshonnan jövőnek kijáró beszédre”, azt mondja, csak egymás között tartják a régi nyelvet. Csuka Irén 1954-ben született, kifogta a magyar elemi iskola utolsó éveit, ötödikben Szászvárosban folytatta az iskolát románul, majd Ploieşti-en tanulta a műanyag-feldolgozó szakmát. Meséli, a templom nyolc évig be volt zárva, aztán felújították. „Az istentiszteleten, ha ünnep van, harmincötön, negyvenen gyűlünk össze, máskor, vasárnap ötön-haton, tízen nagyon ritkán. Összesen lehetünk kilencvenen reformátusok a faluban, sok a vegyes házasság, a három lányom is mind vegyes házasságban él. Egy unokámmal magyarul beszélek, a többiekkel nem tudok. A férjem harói volt, ott valamikor volt magyar iskola, de az ő idejében már nem. A Csuka úgy volt beírva, Ciuca, ott meg kellett változtatni a neveket, nálunk nem.”
Andrásfalva messze van
A Dévához közeli Csernakeresztúron a magyar lakosság 99 százaléka bukovinai székely, mind az öt faluból származtak ide, de a többség andrásfalvi, kevesebben vannak Istensegítsről, Fogadjistenről, Hadikfalváról, Józseffalváról. Amióta 1910 körül ide telepítették, mindig működött itt hagyományőrző csoport, énekkar, színjátszó csapat, dalárda, a leányegyletekben táncoltak. A kommunizmus alatt megszűntek ezek, de a kilencvenes évek elején újra fellendült a néptánc és az ének. A csernakeresztúri hagyományőrző néptánccsoport vezetőjével, Szabó Juliannával a csernakeresztúri magyarok életéről beszélgettünk.
Szabó Julianna: Csernakeresztúr Árpád-kori település volt, ami nagyon elrománosodott. A bukovinaiak idetelepülésétől változott az arány, jelenleg 1400 lakosa van a falunak, 65 százaléka magyar. Nyolc-kilencszáz magyar katolikus van, laknak itt még reformátusok is a régi időkből. Nagyanyám andrásfalvi, nagyapám hadikfalvi, leányul, legényül kerültek Dévára, itt házasodtak össze. Déván hamarabb történt a kitelepülés, később váltottak telepeket Csernakeresztúron. Nagyszüleim sokat meséltek, miként jöttek szekerekkel Bukovinából. Azért kellett eljönni, mert nem volt megélhetőségük. Nagy családok voltak, tíz-tizenkét gyermekkel, és akik eljöttek Dévára, szívesen fogadta az akkori bíró, jó föld volt a Maros mentén, és ment a hír hazafelé, hogy itt meg lehet élni belőle, és jöttek a többiek is. Van egy táncunk, amit hétfélésnek neveznek, édesanyám azt mondta, ezzel borozdolták ki (mérték ki a barázdákat – szerk. megj.) Csernakeresztúrt. Ez nagyon régi tánc, hét féle tánc van benne. Bukovinában többféle nemzetiséggel éltek együtt, mindeniktől átvettek valamit, és sajátjuknak tekintik. 1994-ben jött hozzánk Kóka Rozália, bukovinai gyökerű néprajzkutató, ő volt a mentorunk, azt mondta, annyi kincs van itt, össze kellene gyűjteni, csoportot alakítani. Az ő segítségével írtuk meg az első pályázatot, így vettük meg a tájházat. Az öregek összegyűjtötték a Bukovinából hozott tárgyakat, ott vannak kiállítva. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a ház tulajdonosa, melyet sokan látogatnak. Csernakeresztúron működik magyar óvoda és elemi iskola, a nagyobbak Dévára ingáznak a Téglás Gábor iskolába, aki ötödikben magyarul folytatja, az úgy is érettségizik. Sokáig mondták nekünk, hogy csángók vagyunk, még a Tatros Forrásánál Fesztiválra is meghívtak, aztán rájöttek, nem is vagyunk csángók, és nem mentünk többet. Eljárunk a Bukovinai Nemzetközi Néptánctalálkozóra. Olyankor van, aki hazalátogat az ősei falujába, de ott már nincs senki, utolsóként Szemcsuk István bácsi halt meg két éve, az ő gyermekei már nem tudnak magyarul.
Böjte atya gyermekei
Szászvárosban az iskolaépítő Kún Kocsárd, az EMKE alapító tagja emléktáblája megtekintése után utunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által 1999-ben indított Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központba vezetett. Az egykori ferences rendházban működő bentlakásotthonban jelenleg nyolcvan nehéz sorsú óvodás és elemista mindennapjait teszik szerethetőbbé a nevelők, köztük a csíkszentdomokosi Fazakas Rozália, aki egy életében bekövetkezett változás után döntött úgy, hogy hivatásszerűen foglalkozzék gyermekneveléssel, oktatással.
Fazakas Rozália: Tíz évvel ezelőtt láttam egy műsort a Duna Televízióban Csaba testvérről, és az nagyon meghatott. Írtam egy levelet Dévára, amiben jeleztem Böjte atyának, hogy szeretnék nevelőként dolgozni valamelyik házban. Két hét múlva érkezett a válasz, hogy elmehetek megnézni a tevékenységet. Szászvárosban nevelőhiány volt, így kerültem ide, ahol nem ismertem senkit, semmit. Nagyon megszerettem a munkámat, a gyermekeket.
A szászvárosi gyermekvédelmi központ gyermekei többségében román anyanyelvűek, akik magyar óvodában és elemi iskolában tanulnak, ötödiktől a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban folytatják tanulmányaikat. Olyan családokból származnak, ahol éheznének, esetleg bántalmaznák őket, ez az egyetlen esélyük, hogy táplálkozzanak, ruházkodjanak, tanuljanak – mondják a nevelők. Ünnepeken, amikor a szülők közül is többen eljönnek, két nyelven miséznek a templomban, magyarul és románul. A kert áldásaiból jut zöldség és gyümölcs az asztalra, jó szóból és szeretetből pedig annyi, amennyit ezek a gyermekek eddig soha nem tapasztaltak. Minden bizonnyal így van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mind a hetvenkét iskolaházában, napközijében, bentlakásotthonában, ahol Erdély-szerte több mint kétezerháromszáz gyermek menekül meg a nélkülözéstől és szeretet hiányától. Egyetlen református Kitiden
Kun Árpád nyugalmazott református lelkésszel a vajdahunyadi magyar házban találkoztunk. Miután megmutatta a szász erődtemplomokról készített fotóiból állított kiállítást, a gyülekezetek fogyásáról beszélt, és arról, hogy ezelőtt kétszáz évvel huszonkilenc lelkész nevét jegyezték fel Hunyad megyében, most tízen szolgálnak. Kun Árpád 1969–2007 között szolgált Kiskujonban, Melegföldváron, Székelykövesden, Magyarkájánban, Lozsádon, Bácsiban, 1987-től él Vajdahunyadon. Kun Árpád: A szórványban élő meg akarja tartani az anyanyelvét, de keveset beszél magyarul. Egyfajta kevert identitással rendelkeznek, nem is csoda, hisz vannak települések, ahol ötven-hatvan éve nincs magyar iskola. Van egy falu, Kitid, ahol egyetlen református asszony él, az 1928-ban született Ravisaniné Farkas Piroska, akit évente egyszer-kétszer meglátogatok, Bibliát olvasunk. Kun Árpád gondolataival, a kevert identitás valóságtartalmának megtapasztalt tudatával, kissé szomorúan, de sok szép emlékkel tértünk haza Sepsiszentgyörgyre. Kitid templomát lebontották 1960-ban, köveiből téeszistállót építettek, már csak a templom vázlatrajza maradt fenn Debreceni László albumában. A többi Piroska néni emlékezetében él. Rajtunk, tömbben élő magyarságon is múlik, hogy a szórványlét ne váljék csupán emlékezetté, hogy a Dél-erdélyi magyarság, ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon.
Fekete Réka
Előző: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. máj. 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 30.

Washingtoni tárgyalás-sorozatot szervez az RMDSZ elnökének a HHRF
Amerikai kongresszusi képviselőket, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőket, emberi jogi és vallásügyi szakértőket, valamint az amerikai magyar közösség tagjait tájékoztatja június 2-5. között a másfél milliós erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kelemen Hunor által vezetett delegációja,amely a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására látogat Washingtonba.
A HHRF, amely május 8-án ünnepelte fennállása 39. évfordulóját, hónapok óta dolgozik azon, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért 3 éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, majd további két restitúciós ügyben alaptalanul meghurcolt Markó Attila számára lehetőséget biztosítson az Egyesült Államokban arra, hogy ismertesse a romániai restitúciós folyamat útjába gördített akadályokat. Az előkészített látogatást azért kellett elhalasztani, mert időközben a román hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Markó Attila ellen. Ezt követően született az a döntés, hogy az RMDSZ elnöke személyesen mutassa be a romániai magyar közösség égető problémáit. A tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai-román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről.
A washingtoni Kongresszus amerikai-magyar érdekcsoportjának (Hungarian-American Caucus) két társelnöke – Andy Harris és Marcy Kaptur kongresszusi képviselők – személyesen hívták meg Kelemen Hunor RMDSZ- elnököt és munkatársait. Az amerikai törvényhozók számára több tájékoztatót is tartanak, az erdélyi delegációt meghívták a Tom Lantos Emberjogi Bizottsághoz és a külügyi bizottság európai és eurázsiai albizottságához is; mindkét alkalommal videóközvetítéssel bekapcsolják Markó Attilát is.
Magyarország washingtoni nagykövetsége fogadja be azt a nyilvános eseményt, amelyen az amerikai fővárosban és környékén élő magyarok első kézből kaphatnak tájékoztatást az erdélyi magyar közösség helyzetéről.
Mint ismeretes, pontosan 10 éve, 2005-ben a washingtoni Kongresszus egyhangúlag elfogadott határozatban (H.Res. 191) sürgette a román hatóságokat, hogy mihamarabb véglegesítsék az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. A Mikó-ügy kirobbanása óta pedig kongresszusi képviselők tucatjai kérték John Kerry amerikai külügyminisztertől, hogy lépjen fel az igazságtalanul meghurcoltak érdekében. Válaszában az amerikai diplomácia "kulcsfontosságúnak" nevezte a restitúció kérdését, és jelezte, hogy a State Department "rajta tartja a szemét a fejleményeken".
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 30.

Helikonisták a városnapokon
Hogy is hiányozhatnának? Ahányszor Marosvécsre utaztak, vagy a Székelyföld távolabbi tájait keresték fel, Marosvásárhely mindig fontos megállóhely, barátságos, otthonos, vendégmarasztaló "főváros" volt az Erdélyi Helikon tagjai és az írás többi kiváló elkötelezettje számára, akik joggal érezhették, hogy "Vásárhelynek lelke van /volt?!/ s ez a lélek sugárzik". Nem hagyhatták ki a lehetőséget, hogy egy-két napot vagy legalább egy felet, néhány órát itt ne töltsenek barátaiknál, fel ne keressék a Teleki Tékát, a Kultúrpalotát, Molterék otthonát, a KZST jeleseit, vagy éppen a Súrlott Grádicsot. Hangulatos visszaemlékezések sora, de számos száraz irodalomtörténeti adat is tanúskodik erről. A helikoni hagyományokat ápoló Helikon–Kemény János Alapítvány is számtalanszor emlékeztette erre a mai közönséget, amely mindig szép számban jelenik meg a két világháború közti erdélyi magyar irodalom és szellemi élet kiválóságait méltató rendezvényeken. Főként kerek évfordulókon kerül sor ezekre az estekre, irodalmi délutánokra, és nincs olyan esztendő, hogy ne lenne benne valamelyik helikonistának születésnapja vagy halálának évfordulója, amikor illendő róla megemlékezni. Az idei év sem kivétel. 125 esztendeje született például Reményik Sándor, Makkai Sándor, Hunyady Sándor, Molter Károly, 70 éve hunyt el Ligeti Ernő, P. Gulácsy Irén, 65 éve távozott az öröklétbe Bánffy Miklós, két évtizede Kiss Jenő. Néhányukat a Marosvásárhelyi Napokon is megidézték. Ez újdonságnak számít. A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriuma úgy gondolta, hogy a város e csúcsrendezvényén helyük van kultúránk e nagyérdemű képviselőinek is, az itteni magyarság súlyát, minőségi elvárásait ezzel is hangsúlyozottabbá lehet tenni. A szándék és kivitelezése jónak tűnik, úgy hisszük, érdemes a mostani kezdeményezést hagyománnyá nemesíteni. Talán éppen oly módon is, hogy rendhagyó helyszínekre várják az érdeklődőket.
Május 18-án például, amikor Molter Károlyra emlékeztek, a Zanza kávézó volt az est színhelye. Sokan voltak kíváncsiak a jubileumi Molter-idézésre. Nem kellett csalódniuk. A hajdani derűs Marosvásárhely című összejövetel kellemes, szórakoztató másfél órával ajándékozta meg a közönséget. Az írót és életművét Nagy Olga tanárnő varázsolta a jelenlevők elé közvetlen hangú, alaposan dokumentált előadásával, az egykori bolond kisváros derűjéből pedig Molter-anekdoták adtak ízelítőt a Komor korunk derűje gyűjteményből megszólaltatott vidám, szellemes írásokkal. Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina művésznők méltán kiérdemelték a tapsot, ahogy a zenei intermezzókat nyújtó ifjú gitáros, a középiskolás Pethő Csaba is. Az alapítvány nevében Nagy Miklós Kund alelnök méltatta az évfordulós eseményt.
A másik hasonló találkozó a rendezvénysorozat zárónapján, május 24- én zajlott, szintén szokatlan helyen, a vásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel. Erre a megemlékezésre még többen mentek el. Két tragikus sorsú író, Ligeti Ernő és Karácsony Benő munkásságáról, élete utolsó szakaszáról, zsidó származásuk miatt elszenvedett halálukról Spielmann- Sebestyén Mihály író, történész beszélt. A korszakot alaposan körbejáró, érdekes előadás a magyar zsidóság több más jeles reprezentánsát is előtérbe állította. Ligeti Ernő marosvécsi találkozókat felelevenítő egyik írását Szabó Dániel, Karácsony Benő Jánoska című prózáját Kilyén Ilka tolmácsolta. Bach-muzsika is felcsendült. Lokodi Károly hegedűn, Zágoni Előd csellón játszott. Mindezekről már bővebben tudósított a média. De érdemes volt visszatérni rájuk, hiszen bizonyára az irodalombarátok nevében is kijelenthetjük, hogy sokan várják a folytatást.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 30.

Átimádkozott elmélkedések
– "Publicistaként", népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból és közhírré tenni az evangéliumot, egyre nehezebb. Ám az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű… – bátorítja magát az 1968-ban Csíkszentmihályon született Sebestyén Péter, akit 1992-ben szenteltek pappá, és állomáshelyein (káplánként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyóremetén, plébánosként 2006-ig Erdőszentgyörgyön, és azóta Marosvásárhelyen) különös szorgalommal és kitartással igyekszik tollával is szolgálni az Urat: rádiós katekéziseiből, a különböző erdélyi lapokban megjelenő vallási és biblikus témájú jegyzeteiből, kisesszéiből, prédikációiból nem kevesebb, mint tizennégy könyv került ez ideig az olvasók elé.
"Erős életigenlés olvasható ki Sebestyén Péter írásaiból: pártolja a családot, a gyermekvállalást, a hit, a hagyományok megtartását, és elutasítja a deviánst, a természetellenest, az önzést, a fogyasztói világot, a gyökértelenséget és hitetlenséget – írja Zsidó Ferenc az Ajánlásban. – Meggyőző erővel mondja, hogy az előbbiek erőt adnak és kijelölik az ember helyét a világban, míg utóbbiak kezdetben a parttalan szabadság érzetével kecsegtetnek, hosszú távon azonban elidegenítnek, magányossá és céltalanná tesznek. (…) Sebestyén Péter jó érzékkel mozog azon a mezsgyén, amit múlt századi egyházi írók kijelöltek, de nyelvezete, ábrázolt problémahelyzetei jellegzetesen 21. századiak. A mai emberi lét alapdilemmáit boncolgatja: feloldani az ellentmondást siker és család, egyéni szabadság és közösségi összetartozás, kétely és hit között. Sok kihívás éri a ma emberét, és Sebestyén Péter szerint jól tájékozódni csak egyféle iránytűvel lehet: mely Istenre mutat. Az istenhit az ő értelmezése szerint nem valami statikus, kegyelmi állapot, nem is valami ósdi, fölösleges kacat, hanem nap mint nap megharcolt, kivívott életerő. Sebestyén Péter egyszerű, hétköznapi nyelven beszél, és szelíden: még akkor is, amikor a kritika hangján szólal meg, amikor a posztmodern társadalom rákfenéiről és az "ok-leveles keresztényekről" beszél. És nemcsak elmarasztal: folyamatosan mutat fel értékeket is. Ezek többsége (...) a vidéki élet, a haza- és földszeretet, a hagyományos értékek fogalomkörébe tartozik, de igyekszik megszólítani a hitetleneket is – amint erről a kötet címadó írása tanúskodik –, arra int, hogy a jólét fokozódásával ne forduljunk el Istentől, amint ezt a dekadenciára mindinkább hajló nyugati társadalmakban láthatjuk. Írásai olykor áttételesek, parabolisztikusak, máskor direktek, a problémát néven nevezők. A stílus ugyanakkor végig személyes marad, gyakoriak az emlékekre, élményekre való utalások, ezek bensőségessé, átélhetővé, hitelessé teszik Sebestyén Péter írásait. Arról ír, amit megtapasztalt, s azokhoz az emberekhez beszél, akiket jól ismer, kiknek problémái az ő problémái is. Nem prédikál, nem próbálja mindig kimondani az üdvözítő igazságot, viszont rávezet arra az útra, melyen aztán – remélhetőleg – megtaláljuk mi magunk."
"Minél egyértelműbben szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit" – ez a vallomás már-már ars poeticaként hangzik. Olyan olvasmányélményeket kíván nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, elgondolkoztatnak, térdre kényszerítenek, ún. aha- élménnyel, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket. "Át-imádkozott elmélkedései" a szerzőt magát is újra meg újra önreflexióra késztetik. Írás közben tapasztalja meg, "hogy az evangéliumnak milyen átütő ereje van. Értékadó, személyiségformáló, gyógyító."
A kötet javát a Kisesszék, tárcák című, huszonöt írást tartalmazó rész képezi, a második egységben recenziók, beszámolók kapnak helyet. Csaknem minden esetben igyekszik beszédes címet választani, ilyeneket: Boldogság? Az mi?, Kifelé az iskolából!, Giccs, ami nincs, Lélekfuvallat, Melyik farkast eteted?, Szösszenet a székelyekről... Az olvasás örömét az is fokozza, hogy mivel ezeket az eszmefutamokat a közrádióban is fel szokta olvasni, igyekszik minél érzékletesebben és pontosabban fogalmazni. Ezt mondja: "Miután a nyersanyagot papírra vetettem, utána elkezdem nyírni, fésülni, faragni, csinosítani, hogy a mondanivaló átütő erejét egyre jobban kisajtolhassam. Az esszé amúgy is kegyetlen műfaj. Nem szereti a szószátyárokat. A világos vonalvezetés, a szikár tőmondatok, a mellbevágó igazságok és a gondolati mélység egyaránt jellemzik."
Az ihletről pedig ezt tudja: "Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. A Lélek inspirál, ihletet ad. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak… A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá alakuljon..."
Sebestyén Péter: A jólét délibábja? (Esszék), Státus Kiadó Csíkszereda, 2015. A kötet írásai elérhetők a szerző 2014-ben készült honlapján is: www.peterpater.com
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 30.

Színház mozgással
"Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan…" Nikosz Kazantzakisz
Első ízben szervezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tánchetet. Az ötlet Keresztes Attila művészeti igazgatótól származott. A mi felfogásunkban a táncformában bemutatott színpadi produkciók is a színház kategóriába tartoznak. Az előadások lényege, mint a színházban, a világ megismerése, bemutatása. A táncszínházban (nem egy szerencsés szó) a szavak főszerepét a test mozgása, a gesztusok harmóniája vagy éppen diszharmóniája veszi át. Ebben az esetben is történeteket mesélnek a művészek, a szépről és a rútról, a szerelemről és az erőszakról, a háborúról és minden más fontos dologról, fények és tárgyak között. A mesélés befogadása, a történetnek megértése azonban másként történik. A táncolt történetekben a legbelsőbb és a legelvontabb gondolatokat is testtel, mimikával fejezi ki az alkotó és az alkotás maga, vagyis a színész. Amikor a színész a klasszikus színházban azt mondja, este van, mindenki tudja, a művész miről beszél… De hogyan lehet eltáncolni az estét szavak nélkül? Ez a színpadi forma nagyobb szerepet szán a nézőnek is a megértésben, mint az a színház, ahol a szavak vannak előtérben. A táncszínház esetében egy gesztus felér száz szóval, ha parafrazáljuk a régi mondást. Színházunk úgy gondolta, hogy a nézők megérdemelnek egy sűrített találkozást a tájainkon még újnak számító műfajjal. A főleg mozgással kifejeződő színházi forma a műfajon belül is hatalmas szórást mutat. A balettől a néptáncig, a kontakttáncig és ezek variációi mind láthatóak voltak egy hétig a Nemzetiben. Csodálatos volt közel tíz év után újra látni a világhírű szegedi balettet, először a világjáró budapesti Állami Népi Együttest, a Maros Művészegyüttest újragondolt formában. Az előadások mellett voltak szakmai műhelymunkák is. Számunkra külön öröm volt a legfiatalabb marosvásárhelyi együttes, az András Lóránt Társulat előadása. Előadásukkal azt bizonyították, hogy érdemes volt a Művészeti Egyetemen pár éve megindítani az egyetemi szintű táncoktatást. A színészek ugyanis mind a Köteles utcai intézmény végzettjei. A közel háromezer néző azt bizonyította, hogy megéri ezzel a műfajjal a jövőben is foglalkozni. Reméljük, hogy lesz hozzá anyagi forrás… Addig is köszönet a polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak, akik anyagilag is segítették a rendezvényünket.
Egy hét volt, jó volt, de a fejünkben már körvonalazódik egy táncfesztivál.
Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 30.

Szellemi jelzofény
Bertha Zoltán 60 éves
Bertha Zoltán József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, könyvtáros, egyetemi tanár, kritikus Szentesen született 1955. június 4- én. Kutatási területe a 20. századi, benne a határon túli, foként erdélyi magyar irodalom. Muvei: A hetvenes évek romániai magyar irodalma (tanulmány, Görömbei Andrással, 1983), A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1971-1980 (Görömbei Andrással, 1983), A szellem jelzofényei (tanulmányok, 1988), Bálint Tibor (monográfia, 1990), Gond és mu. Tanulmányok az erdélyi magyar irodalom körébol (tanulmányok, 1994), Arcvonalban. A közélet színterein 1980-1994 (1994), Süto András (monográfia, 1995), Sorstükör (tanulmányok, 2001), Sorsbeszéd (tanulmányok, 2003), "Világképteremto enciklopédizmus". Tanulmányok Németh Lászlóról (tanulmányok, 2005), Sorsjelzo (tanulmányok, 2006), Erdélyiség és modernség (tanulmányok, 2006), Fekete-piros versek költoje - Kányádi Sándor (2007), Sorsmetszetek (Tanulmányok, esszék, kritikák; 2012); Erdély felé (Esszék, tanulmányok, vallomások; 2012; Díjai, kitüntetései: a Muvészeti Alap fiatal kritikusi ösztöndíja (1983), a József Attila Kör belso ösztöndíja (1987), Móricz Zsigmond- ösztöndíj (1989), Kölcsey-díj (1996), Széchenyi professzor ösztöndíj (2000-2003), Petofi Sándor Sajtószabadság díj (2002), Tamási Áron-díj (2003), József Attila- díj (2004), Fehér Mária Emlékdíj (2007), A Magyar �?rdemrend tisztikeresztje (2015). A 60. életévét tölto irodalmárt, az erdélyi rendezvények gyakori vendégét június 3-án köszöntik Budapesten a Magyar Írószövetség dísztermében. A magunk köszöntojét egészítsük ki Bertha Zoltán egyik írásának közlésével.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 30.

Bertha Zoltán
"Idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme"
Négy év múltán aztán bekövetkezett az újabb tragédia – a magyarság hatalmas tömegeit ismét tényleges kisebbségbe taszító (átmeneti időintervallum után konkrét politikai értelemben is kisebbségből kisebbségbe sodró) katasztrófa: az 1944–45-ös román és szovjet megszállás végképpen véget vetett a négyesztendős szabadságnak, s megpecsételte a magyar Erdély sorsát. Trianonban könnyű dolguk volt "azoknak a területhabzsoló térképszabdalóknak, akik már-már eszelős ceruzahúzásaikkal Közép-Európa eladdig egyik legszívósabb néptestét szabad – mert hisz senki által nem védett, vagy védeni rosszul próbált – zsákmánynak tekintették"; "Romániának odaadtak minden világtáj felől a szomszédai országaiból minden területet, amit csak megpendített akárhol akármelyik román" (írja Beatrice apródjai /1979/ című művében – Hemingway-t is idézve – Illyés Gyula). S az 1920. június 4. utáni megismételt, második országdaraboló Trianon, az 1947. február 10-én szentesített párizsi békediktátum megint milliós magyar nemzetrészeket szakított el, a még kegyetlenebbül bosszúéhes totalitárius-kommunista diktatúra áldozatául, prédájául vetve azokat. Az eleinte a román szabadcsapatok vérengzésében tomboló, majd évtizedekig a politikai-hatalmi genocídium (Sütő András szavával: hungarocídium) valóságos népirtó terrorjában uralgó magyarpusztítás korszaka még inkább rávilágíthat annak az igazságára, amit Tamási Áron 1941-es tézise így kristályosított ki: "idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" (A tűz világossága). És egybehangzik ez azzal, amit Makkai Sándor szögezett le még 1937-ben (hogy "a kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség"; "legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal, és ez az, amit Európa lelkiismeretének – ha ugyan van lelkiismerete – nem szabadna eltűrnie és nem lehetne elhordoznia"); illetve azzal, amit pedig teoretikus jelleggel, definitív elméleti igénnyel később Bibó István jelentett ki: "A kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik"; "a reményből élésnek ez az állapota pedig, ha a remény hamarosan nem valósul meg (…) tartósan elviselhetetlen" (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, 1946).
S a jövő? A kiszolgáltatottságot megszüntető összmagyar nemzeti önrendelkezés esélye? – Abban mindenesetre bízhatunk, amit – a Csonka Magyarország című, 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat ("Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól"; "Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve – Babits Mihály is állított (Az írástudók árulása, 1928): Magyarország "az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet – a harci erő védtelen áldozata – szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot"; s "az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van". S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint – ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című, 1938-as költeményében –: "Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság." A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. ("A mi igazságunk: a mi erőnk" – hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt Trianon megítélésének tisztaságában, akár a szellemi fölénynek abból a pozíciójából, ahonnan Szőcs Géza szójátékosan humoros, karikatúraszerű bökverse is szól: "Libát vettem Libanonban / haj, haj, haj. / El is lopták Trianonban / baj, baj, baj. / Non, non, non. / Liba / non / non / non" (A liba); vagy Lászlóffy Csaba villódzón asszociatív költeménye: »Éltem, haltam vígan, haragban. / Meddig maradhat bosszulatlan / (Magyarigenben, Musza Daghban) / a gőgös nagyhatalmi katlan? / Vesztes versailles-i kirakatban / vagyok/voltam – én, faragatlan – / az Öregistennel haragban. / ’Tartalékaid mind meghagytam’« (Sejtek szonettje). Másrészt úgy is reménykedhetünk, ahogyan pedig erre napjainkban Szentmihályi Szabó Péter biztat minket (Trianon című versében) a kilencvenedik gyászév alkalmával: "Szegény halottainkat átkeresztelik, / gyárat építenek a szent romokon, / betiltják a magyar történelmet, / de fejük felett a véres kard: Trianon. // Meglehet, egyszer tényleg elfogyunk, / elvész a négy folyó s a három halom, / mégis miénk az üdvösség koronája, / s a menny kapujában a jelszó: Trianon." * "Az igazságot is meg lehet szokni" (Trianon részleges revíziója, Észak-Erdély 1940-es visszatérése az irodalom tükrében – 7., befejező rész)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 30.

„Az aradiak magatartását szeretnénk megváltoztatni”
Az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyről beszélt a Nyugati Jelen olvasóinak pénteken, a Pro Presens Alapítvány szervezésében zajló IV. Aradi Magyar Könyvnapok rendezvénysorozat keretében Andó András, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezető igazgatója. A Jelen Ház udvarán tartott, vetítéssel egybekötött prezentáción az igazgató az egyesület terveiről és a város eddigi legnagyobb kihívásának tartott megmérettetés fontosabb prioritásairól beszélt. Romániából összesen 11 város pályázik a titulusra, a pályázati dossziét Arad az elbírálás első szakaszában október 10-ig nyújtja be. Ha a rangos szakemberekből álló zsűrit meggyőzik, a város továbbjut a II. fordulóba, melyet 2017. közepe tájékán szervezik.
Andó hangsúlyozta, nem csak a dosszié tartalma fontos, hanem, hogy mennyire képesek meggyőzni a zsűrit Arad kiaknázatlan potenciáljáról. „Fel kell hívnunk Európa figyelmét Aradra!” – jelentette ki, hozzátéve: a pályázattal az aradiak nézőpontján, magatartásán szeretnének változtatni, elősegíteni egy fajta összefogást a nemzetiségek között, ami most igencsak hiányzik a város közösségéből.
Arad sikere nem utópia, vallja az igazgató, aki szerint a pályázaton dolgozók merész terve euroregionális kulturális központtá, Európa kulturális bástyájává alakítani Aradot, kiemelve azon értékekeit, hagyományait, melyek méltóvá tehetik a rangos cím viselésére.
Aradnak mindenképpen csak előnye származhat a pályázatból, véli Andó. Az Arad 2021 egyesület mozgatórugói nagy beruházásokban gondolkodnak, ilyen az aradi reptér fellendítése, a régi ipari objektumok felújítása, a Maros korszerű kihasználása és természetesen az egyik legösszetettebb elképzelés az aradi vár civil hasznosítására összpontosul.
„25 év után Arad nem ott van, ahol lennie kéne” – hangsúlyozta Andó András arra kérve a közönség soraiban ülőket, hogy építő ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az egyesület munkáját.
Az előadás végén a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadónak, aki úgy érzi, bár sokan nem hisznek benne, Aradnak minden esélye meg van a sikerre.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2015. május 30.

Hitélet – Kitüntették Potyó Ferenc érseki helynököt
Az erdélyi katolicizmusnak szól a kitüntetés – mondta köszönő szavaiban Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke, amikor átvette Mile Lajos főkonzultól a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét nemzetünkért végzett szolgálatáért, a főegyházmegye pasztorációs tevékenységének hatékony vezetéséért, nyelvi és vallási szórványban végzett munkásságáért.
Potyó Ferenc a főegyházmegye egyik legtevékenyebb, lelkes, sokoldalú felkészültségű papja. 1954. szeptember 25-én született a Hargita megyei Csíkszentmártonban. Középiskolai és teológiai tanulmányait a gyulafehérvári kántoriskolában, majd a Hittudományi és Papnevelő Főiskolán végezte. 1980. június 22-én dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. 1980–1997 között Marosvásárhelyen, Marosújvár-Felvincen, Székelykeresztúron káplán, plébános. 1990-ben sikerült jóváhagyatni a Marosvásárhely-kövesdombi új plébánia (Szent Miklós) létesítését, melynek első lelkésze. Székelykeresztúri plébánosi szolgálata idején (1991–1997) elindította a Kolping-ház felépítését. 1997-től a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános érseki helynöke és irodaigazgatója. 1993-ban posztgraduális tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza. Odaadó szolgálatát 2000-ben pápai káplán címmel jutalmazták, majd XVI. Benedek pápa 2013. február 22-én kelt bullájával Őszentsége tiszteletbeli Prelátusának (Prelato d’Onore di Sua Santita) nevezte ki.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 30.

Hitélet – Magyar áldást küldött Erdélybe Ferenc pápa
Fodor György piarista konfráter 70 éves
Ferenc pápa áldásában részesítette Fodor György piarista konfrátert, lapunk Hitélet rovatának római katolikus munkatársát, aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját. Ő az első erdélyi, aki magyar nyelvű áldást kapott írásban Vatikánvárosból Ferenc pápától.
„Őszentsége Ferenc pápa szívből adja Apostoli Áldását 70. születésnapja alkalmából Fodor György konfráter életére, családtagjaira és barátaira, kérve számukra a bőséges mennyei kegyelmek és vigasztalások kiáradását, és a Boldogságos Szűz Mária állandó segítségét.” – ez olvasható a szárazpecséttel hitelesített, Ferenc pápa képével ellátott díszes okiraton, amelyet a pápa nevében Konrad Krajewszki érsek, Őszentsége főalamizsnása írt alá. Áldását küldte dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke is, dr. Florentin Crihălmeanu, a Kolozsvár–szamosújvári görög katolikus egyházmegye püspöke az egyházmegye 1989 utáni megerősítése és újjáépítése terén szerzett különleges érdemeiért jutalmazta oklevéllel és emlékéremmel, köszöntötték a piarista öregdiákok és nagyszámú tisztelője is szerte az országból, továbbá Kalazanci Szent József emlékplakettel ajándékozta meg Ruppert József, a Piaristák Romániai Rendtartományának felelőse.
A hitem megtart
A mindig segítőkész Fodor György konfráter hittudományi felkészültséggel is rendelkező, nyugalmazott újságíró, a Romániai Szerzetes Elöljárók Országos Konferenciájának alapító, ma tiszteletbeli titkára, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tagja erdélyi nemesi család kései sarjaként született Kolozsváron.
– Akkor már mindenből kiforgatta családunkat az új hatalom, kivéve az Istenben való hitet és a gerincességet. Szüleimet nagyon korán elvesztettem, nagyanyám nevelt fel nagy nehézségek közepette. Már gyerekkortól gyönyörűségem telt az olvasásban, ehhez „társult” később az írásra való hajlam. Nagyanyám rányitotta értelmem a zenehallgatásra. A zene szépsége láthatatlan finom reszelőként simítja, finomítja lelkünket. Nem tudom elképzelni az életem zenehallgatás nélkül. Az orgona mindent átjáró hangjain „úszva” közösen imádkozva éljük meg a szent liturgiában a csodát. Ugyanakkor a közösség ereje a magasba emel, s átérzem, hogy a hitem megtart, hiszen Istenhez szeretnék emelkedni.
Tetteink lélekkapuk
– Mindig vallottam az önnevelés fontosságát, hiszen tetteink lélekkapuk. Ne legyünk önmagunkban megbotló emberek, hagyjuk magunkat vezetni a kegyelem által. Nem keresztény magatartás a visszahúzódás. Az ésszerű kiállás etikai, erkölcsi kötelességünk. A hitről és lelki élményeinkről beszélni nemcsak lehet, hanem kell is. Ifjúkoromban a piarista paptanárok – akik már nem taníthattak, de ministráltam nekik – hangsúlyozták, hogy keresztényként „oázissá” kell válnunk a világban. Ha nincs hitünk, akkor nincs semmink. Sokszor megtapasztaltam, hogy Isten kegyelme megajándékoz, megvéd és felöltöztet.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 30.

Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tudja támogatni a liberális ellenzék bizalmatlansági indítványát, ha az csak a levélben való voksolás ügyét kéri számon a szociáldemokrata Ponta-kormányon – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. A szövetség elnöke kimondatlanul azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kifejtette: sok mindenért lehet bírálni a bukaresti kormányt, de nem a választási reformért, amely a parlamentre tartozik. Mint mondta: a körvonalazódó tervezet – jobb szervezéssel – lehetővé teszi, hogy minden, külföldön élő voksolni óhajtó román állampolgár személyesen leadhassa szavazatát.
Hozzátette: az RMDSZ ellenzéki erőként azt sem teheti meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ellen voksol. Kelemen Hunor kimondatlanul ugyan, de azt vetítette előre, hogy a magyar frakció tartózkodni fog, amennyiben a kormánybuktató indítvány nem egészül ki olyan témákkal, amelyeket az RMDSZ szerint is számon kell kérni a kormányon.
Kelemen Hunor szerint a készülő választási reform lehetővé teszi a magyarság arányos képviseletét az önkormányzatokban és a parlamentben, ugyanakkor Románia kisebbségpolitikája távolról sem modellértékű. Úgy vélte: a kisebbségpolitikáról az érintettek – köztük a legnagyobb közösség, a magyarság – képviselőinek véleményét kellene kikérni, de Bukarest erre nem kíváncsi. Kelemen Hunor nehezményezte, hogy a román külügyminisztérium a kisebbségek nélkül rendezett konferenciát a kisebbségi keretegyezményről Kolozsváron.
„Miközben díszdoktori címmel meghajítják a Velencei Bizottság elnökét, egymás között lakkozzák az elmúlt 20 esztendőt, és azt mondják, hogy Románia modellértékű megoldás mára a kisebbségek ügyében. Ez nem igaz!” – jelentette ki Kelemen Hunor. Közölte: jövő héten Washingtonba utazik, ahol azt akarja megértetni tárgyalópartnereivel, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyar közösség céljai elfogadhatóak, nem jelentenek stabilitási kockázatot, fenyegetést a térség biztonságára.
Az RMDSZ belső parlamentjeként működő SZKT több tagja élesen bírálta a Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke által kezdeményezett „gyöngyhalász” programot, amely anyagi támogatással a Székelyföldre csábítja azokat a szórványban élő, magyarságukhoz ragaszkodó iskolásokat, akik szülőföldjükön nem tudnának továbbtanulni magyarul. A felszólalók úgy vélték: a program a szórványról való tudatos lemondást jelenti. Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő szerint inkább a szórványoktatást kellene erősíteni, és azt a támogatási elvet érvényesíteni, hogy „nem a gyereknek kell követnie a pénzt, hanem a pénznek kell követnie a gyereket”.
Markó Béla szenátusi frakcióvezető, az RMDSZ volt elnöke azt mondta: nem kérdőjelezi meg a kezdeményezés jóhiszeműségét, de veszélyesnek tartja azt. Az RMDSZ azt szeretné, ha Budapesten és Bukarestben is elfogadnák, hogy az erdélyi magyarsággal való konzultáció nélkül ne szülessenek döntések a közösségről – magyarázta.
Az SZKT - Kelemen Hunor javaslatára - kinevezte az RMDSZ ügyvezető elnökévé Kovács Péter eddigi főtitkárt. Az SZKT a társadalomszervezés erősítése reményében újjáalakuló ügyvezető elnökség tagjait is megválasztotta.
MTI
Székelyhon.ro

2015. május 30.

Szolgáljanak tudásukkal, enyhítsék a szenvedést
A gyógyításba, betegápolásba vetett hittel tanult három éven át a székelyudvarhelyi Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke. Szombaton hálaadó szentmisén és ballagási ünnepségen búcsúztak a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Orvosok, hit- és szakoktatók, papok, családtagok, rokonok, diáktársak, barátok, kollégák együtt vettek részt a búcsúzókkal az élet egyik fontos szakaszát lezáró szentmisén. Mátyás Károly főesperes-plébános három, a környező világban jelen levő nehézségre hívta fel az életútjukra indulók figyelmét: a szeretetlenségre, az elszegényedésre és az elvándorlásra. Nyomatékosította: erőt nyújtani csak az tud, akiben erő rejlik. A nemzet talpig fehérbe öltözött napszámosaihoz szóló tanácsa: merítsenek az égből eredező isteni forrásból. Tudásukkal szolgáljanak, enyhítsék a szenvedést.
Imádkoztak mindazokért, akik tanulmányaik részesei voltak, és elhangzott egy-egy fohász a sikeres vizsgákért, valamint azért, hogy el tudjanak helyezkedni munkakörükben. Az ünnepség keretében a test és lélek gyógyítására vállalkozókhoz elsőként Cerghezán Imre szakmai igazgató szólt: miután elhangzott az utolsó csengetés, egyenlő partnerként lépnek be a felnőttek társadalmába, ahol a kudarcot bűnként kezelik, és a legkisebb hiba is végzetes lehet. De munkájuk nyomán mosolyok fakadhatnak, hálás tekintetek kísérik tevékenységüket, és részük lehet egy-egy kézszorításban. A szakmai igazgató útravalója: legyenek és a maradjanak önmaguk. Megérintő kicsengetési emléket adott ma még tanítványainak, holnap már kollégáinak: Pál apostol Szeretethimnuszát kibuggyanó könnyek között, rezgő hangon idézte.
Bunta Levente polgármester útravalója a „keserédes pillanatokban”: a jól végzett munka öröménél nincs szebb. Legyenek gyökereik, de próbálják ki a szárnyaikat. A Tamási Áron Gimnázium nevében Laczkó György igazgató sok sikert kívánt és nagy hitet e nemes szakma gyakorlásához. „Gyökerezzetek meg itthon, ha lehet” – kérte.
Jutalmazták a legkiemelkedőbb iskolai teljesítményeket, köztük Dani Brigittát és Kosztándi Zsuzsannát, mint osztályelsőket. A 25 éve alakult Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas önkéntes munkájáért Csató Bélát és Szabó István Csabát díszoklevéllel tüntette ki. A Florence Nightingale Alapítvány oklevéllel és ajándékkal jutalmazta Kosztándi Zsuzsannát, az évfolyamelsőt.
A maradók verses-dalos összeállítással köszöntek el diáktársaiktól. A frissen végzettek hiszik: a gyógyítás a lelkiismeretesség, a becsületesség és az életet szolgálata mellett a szereteten alapszik.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

2015. május 30.

A magyar orvosképzés hetven évét idézték fel
A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 évét ünnepelték péntek este a Kultúrpalota nagytermében. Az ünnepi rendezvényen egykori végzősök, mai orvostanhallgatók, vendégek, meghívottak vettek részt. Mihály király 1945 május 29-én írta alá azt a Királyi Rendeletet, amellyel létrehozta a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Állami Egyetemet. A határozatot a 70. évforduló tiszteletére szervezett ünnepségen Szabó Béla professzor olvasta fel, hangsúlyozva az egyetemalapítás indoklását is, miszerint a magyar fiatalko tanulhassanak anyanyelvükön. Az oktató felidézte: az orvosi kar Marosvásárhelyre költöztetése tulajdonképpen egy kompromisszum volt, ugyanis a román kollégák gáncsoskodása miatt nem működött az eredeti megegyezés, miszerint a magyar professzorok és hallgatók közösen gyakorlatozhatnak az erre a célra kijelölt klinikákon a román egyetemmel.
Kényszermegoldásként költöztek tehát Marosvásárhelyre, egy rossz állapotban levő épületbe, és kezdték szinte a nulláról az egyetemépítést. „Ma az egyetem vezetősége megfeledkezik a királyi rendeletben leírtakról, arról, hogy magyar tannyelvű egyetemet hozott létre Mihály király. Példa erre az volt román uralkodónak a közelmúltban felavatott szobra, amelynek talapzatába azt vésték, hogy 70 éves a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, elhallgatva az eredeti hivatását. Mi ez, ha nem történelemhamisítás?” – tette fel a kérdést Szabó Béla professzor. Sebestyén Spielmann Mihály művelődéstörténész a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a jelenlevőket. Marosvásárhelyiként, történészként, személyes okokból is kötődik e nagy múltú egyetemhez – mondta –, amely meghatározta a város életét, de Erdély értelmiségét is. Az intézmény ugyanis nem csupán orvosokat adott, de költőket, írókat, képzőművészeket és zenészeket is, hiszen köztudott, hogy az orvosok szakmájuk mellett a művészeteket is magas szinten művelték.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott oktatóinak visszaemlékezései során dr. Dienes Sándor ny. egyetemi tanár, Általános Orvosi Kar, dr. Bocskai István, ny. egyetemi tanár, Fogorvosi Kar és dr. Gyéresi Árpád, ny. egyetemi tanár, Gyógyszerészeti Kar a kezdetekről beszéltek, diákévekről, egykori tanáraik emlékét idézték fel. A visszaemlékezések során kis videofilmeket is bejátszottak, ahol Dr. Szabó Árpád, Dr. Papp Zoltán, Dr. Péter Mihály és Dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanárokkal készített interjút láthatott a közönség.
A rövid zenei momentum után az ünnepi beszédek következtek: Dr. Lőrinczi Zoltán, egyetemi docens: A rendszerváltás és a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című előadásában az elrománosodást, a magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítését ismertette. Dr. Szilágyi Tibor, egyetemi tanár: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a 2011-es Tanügyi Törvény árnyékában című értekezésében felvázolta mindazt, ami a törvény létrejötte után történt az egyetemen. Elmondta, a négy esztendő alatt hét tanügyi miniszter váltotta egymást, ígérete mindnek volt, de azt egyikük sem tartotta be. Ahogy az is valamennyiükre jellemző volt, hogy a magyar kar által iktatott kérvényekre, beadványokra, soha nem adtak választ, holott a román törvények szerint egy hivatalba iktatott kérvényre harminc napon belül válaszolni kell. Az oktató felsorolta mindazt, amit a sajtó révén a nagy nyilvánosság is megismert: a tárgyalásokat, a kompromisszumokat, a miniszteri látogatásokat, a román hallgatók spontán tiltakozását a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyarok villámcsődületét a törvény tiszteletben tartásáért, az önszerveződésre való törekvéseket, a szenátussal való mindenkori küzdelmet sorolta.
Felidézte: 2012. szeptemberében került sor az úgynevezett hétpontos tárgyalásra, három magyar és három román tanár, valamint három miniszter jelenlétében. A találkozó súlyát mutatja – mondta –, hogy az oktatási minisztert az egészségügyi és a védelmi miniszter is elkísérte Marosvásárhelyre. „Ahogy a legutóbbi események során kiderült, eddig burkoltan, a háttérben akadályozták a törvény megvalósítását, most már nyíltan kimondják, hogy nem kell azt alkalmazni” – jelentette ki Szilágyi.
Dr. Mezei Tibor, egyetemi adjunktus: Itthon maradni nem elég című rövid előadásában arra biztatta a hallgatókat és mindazokat, akik az egyetemre készülnek, hogy ne hagyják magukat, a legnagyobb ellenség ugyanis a saját kishitűsége az embernek. Végül Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke beszélt arról, hogy milyen diáknak lenni Marosvásárhelyen a XXI. században.
Zárszóként Dr. Szabó Béla vonta le a végkövetkezetést: továbbra is érvényes az, hogy törvény ide, vagy oda, MOGYE-ügyben nem változik semmi. „Játsszuk az európai színezetet” – tette hozzá, miközben dúl a nacionalizmus, a magyar nyelvű oktatás teljes elsorvasztására irányuló tendencia.
A marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve című könyvet Sebestyén Spielmann Mihály méltatta. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gondozásában megjelent kötet szerzői a kezdetektől idézik fel az egyetem történetét, kitérve a karok és a tanszékek megalakulására és működésére.
Az ünnepi hangulat művészi színvonalához Péter Zsuzsa és Péter Béla, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hegedűművészei járultak hozzá.
Antal Erika
maszol.ro,

lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-668




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998