Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 279 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 271-279
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. október 6.

Félévszázados a Kolozsvári Zenei Ősz
Nosztalgia és ünneplés jellemzi az idei Zenei Ősz komolyzenei fesztivált, hiszen ötvenedik alkalommal rendezik meg Románia és Európa egyik leghosszabb múltra visszatekintő ilyen jellegű rendezvényét.
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztató jó hangulatát fokozta Marius Tabacu filharmónia-igazgató közismert humora, Horia Andreescu karmester finom és ízléses poénja, illetve a zenekar két alapító tagjának, Vasile Curta (hegedű) és Gheorghe Musat (trombita) azzal kapcsolatos visszaemlékezése, hogy a fesztivál október 7-i nyitó koncertjén (amelyre már nem lehet jegyet kapni) ugyanazt a műsort játsszák, mint 1955-ben, az intézmény első hangversenyén.
– Az igényességről tanúskodó akkori repertoár azt jelentette: Antonin Ciolan bízott a keze alatt muzsikáló fiatal zenészekben, hogy azok képesek lesznek Wagner-, Toduţă-, Rahmanyinov- és Beethoven-műveket előadni – fejtette ki Marius Tabacu. 
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 6.

Idegen tollak és az igazság-ügy
Idegen tollakat keresnek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjén, Laura Codruţa Kövesin, miután elterjesztették róla, hogy sok más közismert személyiséghez hasonlóan, ő is plagizált volna doktori dolgozatában. Egyszóval tolvajlással, szellemi lopással gyanúsítják, azzal, hogy valójában idegen tollakkal ékeskedik miután ő is lazán, kényelmesen és lelkiismeret furdalás nélkül másolgatta össze szakdolgozatát a neve előtt jól mutató és hangzó Dr. címért.
Már évek óta folyamatosan bontakoznak ki a plágiumbotrányok ismertebb vagy kevésbé ismert és népszerű személyiségek, politikusok, intézményvezetők esetében, és felmerült az is, hogy a doktori címgyártás túl egyszerű meg sablonos rutinjának kellene véget vetni. Ami az elkövetkezőkben minden bizonnyal hasznos és szükséges lenne, hogy a plágiumesetekkel megtépázott doktori cím végre visszanyerhesse értékét és fontosságát, ne csak kézlegyintést, szájbiggyesztést érjen az elhangzása, leírása ezek miatt az esetek miatt. Na de mit ér egy doktori cím bizonyos szakmai körökben illetve tisztségekben, valamely intézmény keretei között? Más munkahelyi besorolást, nagyobb fizetést, tehát az érdek a megszerzésében mindenképpen indokolt a költségvetésben dolgozóknál. És még mit ér a doktori cím ezeken is túlmenően? Az adott esetben, vagyis a DNA főügyésze esetében pedig lejáratást, hátbatámadást, meghurcolást, hiteltelenítést, ami nem csak a személye, hanem az egész intézmény ellen irányul – ezt állítja ugyanis Laura Codruţa Kövesi a napokban kirobbantott plágiumbotrány kapcsán, amelyről már Klaus Johannis államfő is kijelentette, hogy a kivizsgálás eredményétől függően maradhat, vagy mennie kell az intézmény éléről a DNA vezetőjének.
ÚJVÁRI ILDIKÓ Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 6.

Lukács Mária
(1934 – 2016)
Mindjárt az elején sietek pontosítani: ez az írás visszaemlékezés, nem nekrológ. Visszaemlékezés egy nagy művésznőre, a kolozsvári Magyar Opera egyik emblematikus alakjára, aki a maga idejében a közönség kedvence volt: ő volt A BALERINA.
Egyik kritikusa Terpszikhoré papnőjének nevezte, és úgy értékelte, hogy „A Magyar Opera történetét beragyogja Lukács Mária táncművészete. Minden szerepében arra törekedett, hogy maradéktalanul valósítsa meg a műfaj legfőbb követelményét és célját: az ábrázolás tökéletességét. Mindig a cselekményhez hozzánőve alkalmazkodott ahhoz, amit alakított. Tette azt annál szívesebben, mert számára az átlényegülés, a megformálandó hősökkel való azonosulás olyan munka volt, ami egyszersmind maradandó élményt is jelentett.” Mikor pedig végleg lelépett a világot jelentő deszkákról, vele egy korszak zárult le az opera történetében.
Valóban, élete a színpad volt, életcélja pedig megfelelni a saját maga támasztotta elvárásoknak, amelyekkel táncművészetét szolgálta. Saját szavait idézve: „Számomra a balett maga az élet. Vallom másokkal együtt: a művészetet szeretem magamban, és nem magamat a művészetben. A szépre és a jóra nevelés nagyon fontos eszközének tekintem a balettet, kiváltképp húszadik századi művészetnek, már csak tömörsége miatt is. A balett-táncos oldalnyi írott szöveget képes elmondani egyetlen pillanat alatt, mozdulattal, arcjátékkal. A tánc nem robot akkor, ha érzem a közönség együttvibrálását az általam életre keltett hőssel, s tudom a nézőnek holnap jobb napja lesz, kellemesebben érzi majd magát s ehhez a csodához én is hozzájárultam. Különben nem akarom tudni, hogy nehéz fizikai munka a tánc, hogy a néző se gondolhasson arra, és mindent, amit lát, természetesnek tekintsen. A közönség ragaszkodása jelenti számomra a legnagyobb segítséget. A taps olyan, mintha doppingszert szednék, – úgy érzem, szárnyakat kapok tőle a színpadon. Számomra a közönség tapsa – életszükséglet.”
Laskay Adrienne Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 6.

Isten nélküli magány a mélyben – Évadkezdés Kolozsváron
Az Isten által elhagyatott világban ki az ember? – ezt a kérdést járja körül Makszim Gorkij A mélyben című drámájából készült előadás, amelynek bemutatójával október 7-én kezdi új évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón Jurij Kordonszkij orosz származású amerikai rendező, Visky András, a színház művészeti igazgatója és Dragoş Buhagiar díszlettervező beszélt az előadásról. A sajtóesemény angol nyelven zajlott, az orosz rendező a történet mély, bárhol és bármikor érvényes rétegeiről beszélt. Visky András elmondta, az előadás Radnai Annamária új fordítása alapján készült, ez magyarázza, hogy a korábban Éjjeli menedékhely címen ismert darabnak ezúttal A mélyben a címe. Jurij Kordonszkij úgy fogalmazott, A mélyben a szó szoros értelmében jobban megfelel a darab mondanivalójának, mint az Éjjeli menedékhely.
Visky kérdésére, hogy miért pont ezt a darabot választotta, a rendező úgy válaszolt: nehéz „érzelmi választ” adni. Kifejtette, bár a darabot szinte a világ összes nyelvére lefordították, és előadták már Perutól Japánig számos országban, mindenki úgy érezheti: az ő országáról szól. A rendező hozzátette, a 19. század végén írt drámát úgy alakították, hogy a mai ember számára váltsa ki azt a hatást, amit a mű a megszületése korában válthatott ki. Ezért a 19. századi szlenget korszerűsítették, a darab időszerűségét olyan eszközökkel is sugallni próbálták, mint a rádió, amely mindig az előadás napján elhangzó híreket mondja majd be.
„A mélyben a legihletettebb mű, ellentmondásos, gyönyörű és ma is időszerű szöveg. A mai világ valóságos tükre: a magány érzése minden szinten jelen van benne, az egyén, a társadalmi csoport, a nemzet, az ország magányossága, és az egyén állandó küzdelme azzal, hogy ő a társadalomnak is része. A mélyben Isten nem igazán van jelen; egyes szereplők számára létezik, de ők is küszködnek, kérdéseket tesznek fel, amelyekre szinte sosem kapnak választ. Feltevődik a kérdés, még meddig mehet el az emberiség, mielőtt teljesen elpusztul?” – vélekedik a rendező Gorkij művéről.
Dragoș Buhagiar díszlettervező elmondta, a darab szereplői lényeges belső problémákkal küzdenek, így a díszlet tervezésénél tautologikus lett volna a szöveget követni, ezért egy kiégett híd szolgál háttérül. Jurij Kordonszkij a szentpétervári Állami Színházművészeti Akadémián tanult, színész és rendezői szakon is mesterfokozatot szerzett. 1989 óta tanít, játszik és rendez külföldön. Előadásai számos nemzetközi díjat nyertek. Színészi és rendezői pályafutása során több mint húsz országban dolgozott, színházművészetet és rendezést tanított. 2001-ben az Egyesült Államokba költözött, jelenleg a Yale School of Drama rendezői szakának óraadó tanára.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)

2016. október 6.

Fiatal erdélyi magyar költők versei jelentek meg románul
Azért volt nehéz lefordítani románra a fiatal erdélyi magyar költők verseit, mert a szerzők új szavakat alkotnak, amelyeket bajos átültetni egy másik nyelvre – avatott be a műhelytitkokba Dósa Andrei költő, műfordító a Csend, béke, perverziók, hepiend – Fiatal romániai magyar költők antológiája (Linişte, pace, perversiuni, hepiend – Antologia tinerilor poeți maghiari din România) című verseskötet kolozsvári bemutatóján.
A besztercei Max Blecher Kiadó gondozásában napvilágot látott kiadványt az október 4. és 9. között zajló, IV. Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál keretében mutatták be kedden este a Főtéren felhúzott sátorban. Claudiu Komartin, a könyv szerkesztője elmondta, a kilenc fiatal költő verseit tartalmazó kiadvány egy nagyobb projekt része, amely még a tavaly kezdődött el egy Beszterce-Naszód megyei román–magyar írótáborban. A kötetben szereplő költők életkora 20 és 34 év között mozog, a verseket Dósa Andrei fordította, az előszót pedig Szántai János kolozsvári író írta.
Ștefan Baghiu, a kötet gondozója elmondta, két évvel ezelőtt találkozott először a kortárs fiatal magyar költők verseivel, pontosabban azoknak angolra fordított változatával, és tavaly nyáron szervezték az egyhetes alkotótábort, ahol az erdélyi magyar és román költők találkoztak. Ennek eredménye, hogy Dósa Andrei fordításának köszönhetően olyan szövegekhez jutottak, amelyek visszatükrözik az eredeti verseket, ugyanakkor román nyelven is megállják a helyüket.
Baghiu azt is elmondta, a magyar költők nagyon jól alkalmazkodnak a slam poetryhez, legalábbis román társaikhoz képest. Szántai János közbevetette, hogy a slam poetry műfaja Budapestről érkezett Erdélybe, és az erdélyi mgyar fiatal költők élesen megkülönböztetik a slam poetryt az igazi verstől.
A beszélgetés „hajrájában” több verset is felolvastak André Ferenc, Fischer Botond, Gondos Mária Magdolna, Horváth Benji, Gothár Tamás, Kali Ágnes, Kulcsár Árpád, Varga László Edgár, lapunk volt munkatársa és Serestély Zalán tollából. Ștefan Baghiu úgy értékelte, az antológia azt is dokumentálja, hogy a fiatal magyar költők miként próbálják feloldani belső szorongásaikat. A nemzetközi könyvvásáron magyar könyveket is vásárolhatnak az érdeklődők, az Erdélyi Magyar Könyves Céh megbízásából az IDEA Könyvtér és a Kriterion Könyvkiadó képviseli az erdélyi magyar kiadókat a főtéri sátor Mátyás-szobor felőli bejáratánál.
A rendezvény, amelynek az a mottója, hogy „Nem menekülhetsz a könyv elől”, romániai és külföldi kiadók könyveit is felsorakoztatja. A vasárnapig tartó eseménysorozaton többek közt könyvbemutatók, felolvasások, előadások, író-olvasó találkozók, koncertek és vitaestek várják az érdeklődőket.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)

2016. október 6.

Kegyeltek és kitagadottak
Felállította bábuit az RMDSZ a parlamenti választások sakktábláján. Amint az várható volt, a polgári gyalogok besorozása nem ment zökkenőmentesen, de a szövetség felső vezetése végül minden olyan figurának megtalálta a helyét a jelöltlistán, akit oda szánt.
A megméretkezők névsorának véglegesítése során egymásnak feszültek a belső erők, a személyes, helyi és országos érdekek; regionálisan is megmutatkoztak a súlycsoportbeli különbségek, illetve a tagok, szervezetek lojalitását is alaposan próbára tették.
Az RMDSZ ez esetben is politikai pártként viselkedett, a vétójoggal rendelkező Szövetségi Állandó Tanács múlt hétvégi döntéseit pedig csak az nem nyelte le, aki eddig más illúziókat kergetett. Hiszen egyértelmű volt: az MPP felnyalábolt fenyőágainak tüskéi valakit úgyis megszúrnak. Az udvarhelyszéki RMDSZ volt olyan erős, hogy elutasítsa a felső vezetés decemberi ajándékát, a marosszéki tulipánnak viszont már nem volt más választása: be kell fogadnia porzói közé Biró Zsoltot, a polgári párt elnökét.
A cserebere-akciók, az itt a piros, hol a piros játék során egy olyan szakember is kirostálódott, aki a helyi választmány eredeti rangsorolásán a Maros megyei szenátorjelölt-lista második helyére került. Jakab István gazdag romániai és brüsszeli vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy tudását a parlamentben kamatoztatná, ám a párt felső vezetése nemhogy elvette tőle az amúgy sikert nem garantáló helyet, de se szó, se beszéd, a listáról is törölte a megélhetési politikusnak messze nem nevezhető közgazdászt.
Természetesen, mint minden felső vezetésnek, a SZÁT-nak is joga van felülírni a helyi döntéseket, ha a helyzet felülnézetből úgy kívánja. Nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy a decentralizáció mellett vehemensen kardoskodó vezetők saját házuk táján esetenként semmibe veszik az alsóbb szintű határozatokat. A politikából kiábránduló Jakab esetében az a visszataszító, ahogyan bántak vele, illetve a megyei szervezettel: előzetes egyeztetés, figyelmeztetés nélkül „kilőtték” a jelöltet – aki utólag sem kapott magyarázatot –, és kész tények elé állították a marosszéki választmányt is (akárcsak a bukarestit, amely továbbra is tiltakozik befutó helyre rangsorolt képviselőjelöltjük lecserélése miatt).
A közösségi kommunikációs alapszabályokra fittyet hányó, ridegen kirekesztő eljárás arra világít rá, mi zajlik a Bukarestben jól megedződött magyar pártban az érdekvédelmi külcsín mögött. Lehet, nem mondtunk újat – csupán arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a kiskirályok, kegyeltek és kitagadottak világának térnyerése nagyon rossz dolog.
Páva Adorján Krónika (Kolozsvár)

2016. október 6.

Sorosék finanszírozták
Elképesztő film a vármegyés mozgalomról 
Az úgynevezett Beke-ügy kapcsán Kézdivásárhelyről indul, és Moszkváig jut el annak a filmnek a történetvonala, amit a Rise Project készített. A több mint húszperces, dokumentumfilmként felfogható, nagyon részletes, de ugyanakkor részrehajló alkotás szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) minden radikális szervezettel összefüggésbe hozható, és célja a Székelyföld autonómiájának megvalósítása.
Hit, hűség, bátorság – ezzel kezdődik az Autonómia és petárdák című film, amit a stáblista szerint Victor Ilie és Ștefan Makó riporterek készítettek, és a Soros György által létrehozott Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) támogatott. A film látványos képsorokkal mutatja be a HVIM tevékenységét, menetelő, fekete pólós fiatalok, airsoft játékfegyverekkel (a filmben természetesen valóságosnak tűnnek) gyakorlatozó vármegyések tűnnek fel, és többször megjelenik a képsorokon Kézdivásárhely is. Elképesztő részletességgel, de ugyanakkor tendenciózus megközelítésben mutatja be a HVIM történetét, tárgyalja az ún. Beke-ügyet, terroristaként mutatva be annak szereplőit, akik nemcsak Kézdivásárhely főterén, hanem nemzeti érdeket jelentő gázvezetéket is fel akartak robbantani.
A film szeptember 27-én került fel a Youtube videómegosztó portálra. Szőcs Zoltán öccse szerint teljesen elferdítve mutatja be a mozgalmukat, és elképesztőnek tartja azt, hogy ők kapcsolatban lennének például moszkvai, svájci vagy lengyelországi szeparatistákkal. Csongor érdeklődésünkre elmondta: a stáb nagyon barátian viszonyult hozzájuk, több alkalommal megjelentek különböző rendezvényeiken, és ők nem is zárkóztak el, hogy filmezzék tevékenységüket, mivel azt remélték, így le tudják bontani azt a falat, ami a HVIM és a magyarság, illetve a román nemzetiségűek között létezik. Ehhez képest a velük készített interjúkból csak részleteket vágtak be, s így a montázzsal teljesen más értelmet kapott az, amit ők közölni akartak.
Több olyan jelenetet is bevágtak, amelyek terhelőek például Szőcs Zoltánra nézve. A végén az is elhangzik, hogy Szőcs Zoltán és Beke István több mint tíz-tíz év börtönbüntetésre számíthat a petárdás ügyben. Az előbbi öccse szerint ez sajtóból származó megelőlegezés, ugyanis a vádirat alapján ez az információ nem helytálló.
A film készítésében az atlatszo.hu internetes portál erdélyi kirendeltsége is közreműködött. A filmben is megjelenő Sipos Zoltán egy cikkben azt írja, ő egyfajta tanácsadóként igyekezett egy-egy mozzanat hátterét bemutatni, esetenként pedig idegenvezetőként és tolmácsként is segített nekik. Őt idézzük: „Információk szintjén a film nem igazán hoz újdonságot ahhoz képest, ami… korábban már megjelent. Egyedüli kivételt talán a film második felében felvázolt orosz szálnak az egyes részei képezik… Ez a film nem az információk szempontjából fontos, hanem azért, mert úgy hiszem, a filmbeli narratíva lesz a meghatározó a bukaresti döntéshozók, hatóságok, valamint a közbeszéd számára, ami a magyar radikális mozgalmakat vagy épp az autonómiát illeti.”
Aki kíváncsi a filmre, a Youtube keresőjébe írja be: AUTONOMIE SI PETARDE. 
Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. október 6.

Helyneveink védelmében
Az egyetemi heti kötelező katonai foglalatosságok egyikén térképet terítettek elénk: Kolozsvár és környékének katonai térképét. Persze, a meglepő nem ez volt, hiszen minket állandó védekezésre készítettek fel (mi sosem támadtunk, mindig minket veszélyeztettek, s általában nyugat irányából), hanem inkább az, hogy ezen a román katonai térképen szinte teljes egészében magyar elnevezéseket olvashattunk, ahol lehetett, ott román átírással, de többnyire tiszta magyarsággal. Kérdeztük a századost, mit jelent ez, s ő nagyon érthetően elmagyarázta: ha a helyiektől szeretnénk érdeklődni, csakis magyar helyneveket hallhatunk, merthogy itt magyarok élnek.
Azóta sok víz lefolyt a Szamoson, a Kalotán, az Aranyoson, sok mindent elmosott az áradás, lehet, a neveket is. És most itt van a kezemben egy térkép Sepsiszentgyörgy környékéről, ahol különösebb áradás még nem pusztított, de valami mégis letörölte róla a magyar neveket. Valea Crişului (Kőröspatak), Pasul Vadaş (Vadas-tető) irányából haladunk Aita Medie (Középajta), aztán Șugaş băi (Sugásfürdő), az Izvorul Honved (Honvéd-kút), s onnan Sfântu Gheorghe (Sepsiszentgyörgy) irányába.
És hogy hol haladunk át, az ám az érdekes! Nem sorolok fel mindent, a helyiek bizonyára jobban tudják, hiszen valószínű ők „így” használják: Culmea lui Ivan, Almaşul mic, Poiana Cocoşului, Pârâul Negru, Izv. Ursului, Culmea Arcuşului, La cireşe, D. Cetăţii, Muntele Cetăţii, Pna Drumului Mare, Pădurea Grofului, Poiana Ciurdei, Coasta Taurilor, Dealul înflorit, Izvorul Roşu, Păd. Cărbunari… Ez csak töredéke a sok érdekes helynévnek, amelyeket ezen a térképen feltüntettek. Most már az hiányzik, hogy ellenség lepje el a környéket, mert meglepetésében hanyatt-homlok menekülni kényszerülne: e megnevezések alapján ugyanis az égvilágon senki nem tudná útbaigazítani. Csak nehogy hozzászokjunk ezekhez a megtévesztő elnevezésekhez, s esetleg magunk se találjuk meg a hazafelé vezető utat…
Ezt a térképet egy turisztikai ismertetőkkel tele asztalról vettem el, igaz, még tavaly. Hogy hány példányt vittek haza belőle, s még mennyi van, azt megmondani nem tudom.
Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. október 6.

II. Hálózatépítő Konferencia
A tavalyi, nagy sikerű berekfürdői találkozó után, október 13–15. között Csíksomlyó ad otthont a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat II. Hálózatépítő Konferenciájának. A szolgálat programjának célja együttműködő szakmai közösséggé szervezni a mentálhigiénés képzés jelenlegi és egykori hallgatóit, illetve tanáraikat. A képzés alapértékei és módszerei másfél évtizede változatlanok, tehát a hallgatók szakmai tevékenysége is hasonló, függetlenül attól, hogy valaki Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken vagy Kárpátalján él. A Kárpát-medence szinte egészére kiterjedő Lelki Segítő Szolgálat alapjai tehát kialakultak. A további építkezés útja nem az intézményesedés, hanem az, hogy e közösség tagjaiként éljük át összetartozásunkat, legyen képünk egymás szakmai tevékenységéről, és lehetőség szerint működjünk együtt a különböző helyi programokban.
A továbblépés elsődleges módszere a hálózatépítés. Az „együttműködés” a mentálhigiénés tevékenység paradigmája; együttműködünk klienseinkkel, azok hozzátartozóival, a csoportok tagjaival, különböző intézményekkel – és szakemberként egymással is. E nélkül nem lehetséges a lelki egészség előmozdítása. A fentiek jegyében rendezzük meg II. Hálózatépítő Konferenciánkat Csíksomlyón. E kultikus helyen a Föld „összeér” az Éggel, tehát különleges módon élhető meg saját spiritualitásunk, illetve az „emberen túlmutató” transzcendens valóság. A somlyói zarándokhely napjainkra az összmagyarság találkozási pontja is lett – lakóhelytől, állampolgárságtól függetlenül.
Hálózatépítő konferenciánk – a mentálhigiéné szakterületén – „nemzetegyesítő” alkalom is, amely tiszteletben tartva másokat, saját nemzeti közösségünk lelki kultúrájának épüléséhez is hozzájárulhat.
A szervezők (Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Hódmezővásárhelyről) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. október 6.

Agerpres mindenkinek
Újraindult a magyar hírszolgálat 
Negyed évszázados kihagyás után, tegnap újraindította magyar nyelvű hírfolyamát a román Agerpres hírügynökség.
A közszolgálati intézmény lényeges politikai, gazdasági, kulturális, egyházi és egyéb témájú híreinek magyar fordítását ingyenesen elérhető internetes felületen teszi közzé a magyar nyelvű felhasználók számára. Alexandru Giboi vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva az Agerpres közszolgálati kötelezettségeivel indokolta a magyar hírfolyam újraindítását, amelynek elsődlegesen „a Romániában nagy számban élő magyar anyanyelvű emberek tájékoztatása” a célja. Kifejezte reményét, hogy az Agerpres a romániai magyar nyelvű felhasználók első számú, leghitelesebb hírforrásává válik, és a magyar hírfolyam a világon másutt élő magyarok – szerkesztőségek vagy egyéni felhasználók – számára is fontos hírforrás lehet.
A vezérigazgató rámutatott: az Agerpres az utóbbi években felvállalta a helyi sajtó támogatását, ennek érdekében ingyenesen elérhető nyilvános hírfolyamot is indított. „A magyar hírfolyam a magyar nyelvű kiadványok munkáját hivatott segíteni olyan minőségi tartalommal, amelyhez reményeink szerint partnereinket és felhasználóinkat már hozzászoktattuk”, tette hozzá.
A magyar nyelvű híreket ugyanaz a szerkesztőség készíti, amely eddig – az Agerpres egyedüli idegen nyelvű hírfolyamát – az angol nyelvű kiadást gondozta. A szerkesztőség versenyvizsgával szerződtetett új munkatársakat, akik magyarra fordítják az Agerpres híreit. A lefordítandó híreket a célközönség számára képviselt hírérték alapján választják ki – magyarázta a vezérigazgató. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 

2016. október 6.

Megrázó előadással emlékeztek az aradi vértanúkra
A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban X. osztályos diákok előadásával emlékeztek az évfordulóra.
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is megemlékeztek a diákok és a tanárok az 1848-49-es szabadságharc vérbe fojtását követően kivégzett tábornokokról.
A X. F, a X. B. diákjai, az iskola kórusa, Szilágyi Kinga, Dobos Írisz és Miklovics Anna közös produkciója mindenkit megérintett. A diákok a vértanúk feleségeitől, szüleitől búcsúzó leveleiből olvastak fel részleteket, illetve elhangzott Damjanich János imája is. A feketébe öltözött diákok gyertyát gyújtottak a megidézett tábornokokért, az előadást Ady Endre Október 6 című költeményének szavalata illetve egy rövid balett-betét színesítette. Az előadás összeállításában Nevezi Dobosi Csilla, Fórizs Enikő és Fisár Erika voltak a diákok segítségére.
"Szeretném, ha azt üzenné ez a műsor, illetve minden műsor, ami történelmünk pillanatait eleveníti fel, hogy a magyar történelem minden egyes mozzanata mi magunk vagyunk. Többek vagyunk általa és azok vagyunk, akikké rendeltetett minket a sors. Attól vagyunk ebben a nagy világban azok, akiknek születtünk és akiknek szeretnénk megmaradni, hogy megőrizzük az ünnepeinket, tiszteljük a történelmünket. Így tudunk ebben az eléggé bizonytalan világban gyökereket találni magunknak. Ezért kell fejet hajtanunk, mindig, minden pillanatban az őseink előtt. Ragaszkodni ahhoz ami a miénk és amit nem hagyunk soha, hogy elvegyenek tőlünk" - mondta az előadást követően Pataki Enikő, az iskola igazgatója. szatmar.ro

2016. október 6.

Védhatalmi státus és autonómia
Budapesti ülésén újraválasztotta elnöki tisztségébe Tőkés Lászlót a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács. A 12 éve megalakult szervezetről és az immár 26 éve életben tartott nemzeti önrendelkezés alternatívájáról Tőkés Lászlóval beszélgettünk.
– A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács újraválasztott elnökeként hogyan értékeli a KMAT eddigi tevékenységét? A szervezet 12 évvel ezelőtti megalakulásával sikerült-e áttörést hozni az autonómiaküzdelembe?
– A történet igazából az 1998 szeptemberében megtartott alsócsernátoni autonómiafórummal kezdődött, válaszul arra, hogy az RMDSZ látványosan elhajolt a programjában szereplő autonómiapolitikától, hallgatólagosan jegelte az ügyet, és a nemzeti önrendelkezés politikáját felváltotta a kormánypolitika. Mi kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy ne engedjük szőnyeg alá seperni, és valamiképpen éltessük a nemzeti önrendelkezés alternatíváját. Az Alsócsernátonban elkezdődött fórumsorozat más helyszíneken folytatódott, és ennek jegyében született meg 2004-ben Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács. Ekkor már nemcsak a gyászos emlékű RMDSZ-kongresszust kellett ellensúlyozni, hanem a magyarországi kommunista visszarendeződést is. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) gyakorlatilag megszűnt, de még nem jött létre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), ezért úgy gondoltuk, hogy a MÁÉRT és a magyar autonómiatörekvések vonalát folytatnunk kell. Noha a kezdeményezés jól indult, rendre elfogyott körülöttünk a levegő, a Medgyesi–Gyurcsány-korszak kihúzta a lábunk alól a talajt, így csak nagyon vegyes teljesítményt nyújthattunk. Az autonómiaküzdelem folyamatára nemcsak az RMDSZ, hanem az akkori magyar kormányzat is negatívan hatott.
– Furcsa helyzet állt elő azzal, hogy a Kárpát-medencei magyar közképviseleti szervezetek közül gyakorlatilag az RMDSZ nem aktív tagja az autonómiatanácsnak. Ennyire nem lehetett közös nevezőre jutni?
– Az RMDSZ viszonyulása az autonómiatanácshoz egyféle barométer szerepét tölti be. Vezetői ma tagadják, de a szövetség valamikor tagja volt KMAT-nak. Később ezt úgy magyarázták, hogy csak megfigyelőként vesznek részt a munkánkban, de ma már ezt a státust sem tartják fenn, meghívásainkra nem válaszolnak.
– Egyféle műhelymunkát végeznek az önrendelkezés témakörében. Mennyire működnek együtt más szervezetekkel?
– A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-korszak lezárultával újult erővel próbáltunk életet lehelni az elalélt autonómiatanácsba, közben azonban visszatért a MÁÉRT és tovább működött a KMKF is, így bizonyos fokig több szervezet is foglalkozik ugyanazokkal a témákkal. A három szervezet között nehéz megtalálni azt a pászmát, amely a mi profilunknak a legmegfelelőbb. Úgy érzem, hosszas útkeresés után idén új lendületet nyert a tanács működése. A 2014-ben elgondolt állapotmegfigyelés – divatos szóval a monitoring – lett a sajátságos pászmánk. Az önrendelkezés ügyét leghatékonyabban egy olyan állapotmegfigyelés révén támaszthatjuk alá, amely egyértelművé teszi, hogy a magyar közösségek számára nincs alternatíva.
– Az autonómiatanács idén felmérte a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. A nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a magyar nemzeti közösségek mindenhol diszkriminált helyzetben vannak. Hogyan tudna a magyarság ebből az ördögi körből kitörni?
– Ahogyan azt a tusnádfürdői táborban korábban megfogalmaztam, és erre idén ráerősítettem, a mindenkori magyar kormány és állam védhatalmi szerepének az érvényesülésére van szükségünk. Könnyű belátni, hogy anyaországi és nemzetközi támogatás nélkül nem vagyunk képesek hatékony munkát végezni. Mi a kezdetektől a Fidesz szövetségesei voltunk. Az autonómiatanács megalakulása óta többször is megtisztelt jelenlétével Orbán Viktor, máskor a KDNP elnöke, Semjén Zsolt vett részt a munkánkban. 2010 óta mindvégig tartottuk a kapcsolatot a nemzetpolitikai államtitkársággal. Az eltelt hat évben ez az együttműködés mégis hullámzó lett. Azt gondolom, hogy mi mindvégig jó szolgálatot tettünk a magyar nemzetpolitikának azzal, hogy ébren tartottuk az autonómiát. Idén ez az együttműködés látványosan javult azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megbízottjaként Szili Katalin személyében külön kormányzati tárca foglalkozik a Kárpát-medencei magyarság autonómiájának kérdésével, tehát jelentősen nőtt munkánk kormányzati támogatottsága. A teljes felmérő és szakmai munkába besegít a Kántor Zoltán vezette Nemzetpolitikai Kutatóintézet, illetve Csóti György révén a Kisebbségi Jogvédő Intézet is. Most készülünk intézményesíteni a monitoringrendszerünket, amit az Európai Parlamentből jövet egy rendkívüli fontos fejleménynek tartok. Csak azzal lehet meggyőzni bárkit, ha a tények nyelvén ismertetjük a Kárpát-medencei magyarság valós helyzetét. Ehhez kapcsolódik egy reprezentatív Kárpát-medecei autonómiakonferencia megrendezése is.
– Említette a mindenkori magyar kormány szerepét. A húsz évvel ezelőtt, 1996-ban megkötött román–magyar alapszerződés milyen mértékben vetette vissza az autonómia ügyét?
– A Horn Gyula miniszterelnöksége idején megkötött román–magyar alapszerződés számunkra felért Kádár János gesztusával, amikor a forradalom leverése után, 1958-ban Magyarország kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román hatalom kénye-kedvének. Ezt még a nemzetinek tartott Tabajdi Csaba államtitkár is átérezte, amikor a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) akkori elnökeként fogadott Budapesten. Együtt mentünk át Horn Gyulához. Tisztában voltak vele, hogy mit követtek el: éppen csak hogy meg nem követtek, bocsánatot nem kértek. Tulajdonképpen azért hívattak, hogy egy olyan alapszerződést nyomjanak le a torkunkon, amiről kidolgozása és aláírása előtt nem konzultáltak velünk, tehát kész helyzetet teremtettek. Az akkor már gyengülő pozícióm viszonylatában a Markó Béla vezette RMDSZ – hogy finoman fogalmazzak – beletörődött a helyzetbe.
– Van-e esély arra, hogy az ön által szorgalmazott védhatalmi státus Magyarország és a környező országokban élő magyar közösségek viszonylatában működőképessé váljék?
– A mindenkori magyar kormánynak kötelessége egy támogatási minimumot biztosítania a határon túli magyar közösségek számára. A védhatalmi státus egy történelmi-politikai analógiára alapozott, kimerevített példa, az anyaországi támogatás eszményi változata. Magyarország viszonylatában ez nagy valószínűséggel hosszú ideig még nem valósulhat meg. Ma más viszonyok vannak, mint a háború utáni években Ausztria és Olaszország között. Antall József valamikor leütötte az alaphangot a 15 millió magyarral kapcsolatban, de ennek az erkölcsi töltete a Horn-kormány idején elfogyott. A határok fölötti nemzetegyesítési politikája révén a Fidesz ezt visszahozta a státustörvénnyel, majd az újabb szocialista kormányváltás után a történet ismét takaréklángon égett. Új korszakot jelenthetne ebben az ügyben az immár harmadik Orbán-kormány, de látni kell, hogy olyan nemzetközi események írják felül a magyar–szlovák vagy magyar–román kapcsolatokat, amelyben Magyarországnak ma nincs lehetősége arra, hogy olyan politikát folytasson a környező országok magyar közösségei irányában, mint ahogyan tette azt például Nyugat-Németország Kelet-Németországgal. A szlovák példán látjuk, hogy ma már az autonómia és a kettős állampolgárság ügye sem botránykő.
– Az erdélyi közbeszédben időnként szóba kerül a nemzetközi nyomás lehetősége. Az Európai Parlament képviselőjeként milyen esélyt lát erre?
– Nem használjuk ki a lehetőségeinket. Ha azt veszem figyelembe, hogy az Európa Tanácsban a Kalmár- és a Gros-jelentés kapcsán születtek eredmények, akkor van keresnivalónk az európai intézményekben nemzeti közösségeink jogvédelme terén. Az Európai Néppárt a legutóbbi programjában felvette a hagyományos kisebbségek ügyét. Inkább az a baj, hogy nagyon gyámoltalanok és szkeptikusok vagyunk. Eleve lemondunk ezekről az ügyekről, nem akarjuk zavarni az összhangot a kisebbségi kérdéssel. Túl óvatosak vagyunk: betuszkoljuk magunkat a korrekt politikai beszéd és a politikailag korrekt Európai Parlament korlátai közé. Az egyéni emberi jogok szűk mezsgyéjén igyekszünk megpróbálni a lehetetlent. Ezért is tartom nagy eredménynek, hogy idén egyáltalán egy konferenciát szentelhettünk az autonómia kérdésének az Európai Parlamentben.
– Az Európai Unió polgárainak mintegy tíz százaléka, azaz ötvenmillió ember tartozik az őshonos nemzeti kisebbségekhez. Hogyan történhet meg az, hogy az unió mégsem hajlandó tudomást venni ekkora tömegekről?
– Ennek az álláspontnak a fő oka abban keresendő, hogy az Európai Unió kettős mércével méri a lakosság tíz százalékát kitevő őshonos nemzeti közösségeket és az összlakosság mintegy 5 százalékát jelentő bevándorlókat. A mi ügyünk intézését a tagországok hatáskörébe utalja, miközben ezzel éles ellentétben az unió tagországainak a szuverenitását is képes megcsorbítani annak érdekében, hogy a migráns kisebbség helyzetéről és jövőjéről gondoskodjon. Ebből csak úgy lehetne jól kijönni, ha Orbán Viktor szavaival élve, a segítséget helybe visszük, és nem a bajt hozzuk be a nagyobb közösségbe. Vagyis az őshonos kisebbségek helyzetét otthon kell megoldani, és nem Európába exportálni a bajokat. Ezt kell megértetnünk az Európai Unióval.
– De hogyan lehet megoldani ezt a gondot egy olyan Romániában, amelyiknek egyetlen kormánya sem akar a közösségi jogokról hallani?
– Azt gondolom, hogy ezt meg sem próbáltuk. Kormányra kerülésünk pillanatában, 1996-ban az ennek ágyát megvető neptuni paktum nyomán a román hatalom egy piros és egy zöld lámpát állított fel nekünk. Az utasítás egyértelmű volt: mi csak a zöld lámpa által jelzett úton haladhatunk. Azon az úton, amit a román nacionál-kommunista parancsuralmi rendszer eszköztára alapján dolgoztak ki nekünk. Azóta is ez folytatódik. Ennél még a provokáció is jobb: példa rá a székely zászló esete Klemm amerikai nagykövettel. A baj az, hogy mára egy olyan kontraszelektált politikai osztály alakult ki, amelyik ezt az utat gond nélkül elfogadta, és természetesnek tartja. Legmarkánsabban Victor Ponta volt kormányfő fejtette ki ezzel kapcsolatos véleményét: a román–magyar együttműködésben csak az RMDSZ jöhet számításba. Bukarest a kisebbségi közösségeknek járó pénzösszegekkel tartja őket pórázon, és engedélyezi számukra a mozgásteret. A román hatalom szerint aki nem ezen az úton jár, az szélsőséges, nacionalista, politikailag inkorrekt, szeparatista, autonomista... De hát így tekint ránk az RMDSZ is.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. október 6.

Magyardellő, az élni akaró falu
Vadregényes környezetben fekszik a Maros által körülölelt kis magyar település, a Maros megyei Magyardellő. A pár éve immár hídon is megközelíthető falucskát kezdik felfedezni a fiatal családok, ami reményt ad arra, hogy az érintetlen környezetben fekvő település turistaparadicsommá válhat.
Virágvázaként öleli körbe a Maros a települést, miközben óvja és elrejti. Igazi vadregényes táj fogadja a Marosvásárhelytől alig 25 kilométerre fekvő Magyardellőn az oda tévedőt vagy vendéget. Pár éve csak gyaloghídon és a kompon lehetett megközelíteni. Emlékszem, itt utaztam először komppal, s nem ismerve a komp működését, azon csodálkoztam, hogy a fiatalember milyen könnyedén vontatja át a gépkocsikat úsztató vastálcát a Maros egyik partjáról a másikra. Azóta már megépült a híd, de a táj még mindig meseszerű. A hídról letérve viszonylag jó úton kell poroszkálni egy szűk kilométert a legelő szomszédságában, amelyen kecskék és lovak békésen legelnek egymás mellett. Az alig száz füstöt rejtő faluban ma is sok ház üresen áll, vannak olyanok, amelyben csak hétvégenként vagy nyaranként szellőztetnek, portalanítanak. Az utcák többnyire kihaltak, mindenki a maga portájával, dolgával foglalkozik. A legtöbb kert végében békésen hömpölyög a Maros, amely azonban sokszor volt haragos, de mindig megbékélt: az elmúlt években gátakkal szabályozták, hogy ne öntse el a dellőiek portáját. A kis falu egyetlen boltja két váltásban fogadja a vevőket, ebédidőben pár órára bezár, s délután nyit újra, hiszen mindig akad olyan, akinél elfogyott a só, a cukor vagy csak váratlan vendégek érkeztek, akiket illik megkínálni valami itókával. Az idősebbek hetekig nem mozdulnak ki a faluból: hova is mennének?
A helyiektől tudom, hogy a 1960-as években még színtiszta magyar település volt, Magyardellőt Kicsi–Magyarországnak nevezték. Utcái gyermekzsivajtól voltak hangosak, a templompadok nem kongtak az ürességtől. A hetvenes-nyolcvanas évektől azonban lassan, de biztosan apadásnak indult. Legtöbben a fő útvonalak mentén levő, biztos munkahelyeket és megélhetést biztosító településekre költöztek. A családi házakból lassan kihaltak az idős szülők, és sok házat megpróbáltak olcsón értékesíteni, de kevés talált új gazdára.
Gyermekként Dellő jelentette az életet
Az egykori Magyardellő hangulatát részben visszaadja Szász Gyöngyike, született Demeter, vallomása, akit arra kértem, hogy pár szóban foglalja össze, mit jelent számára szülőfaluja. Már évek óta Budapesten lakik, de valahányszor teheti, szívesen hazajön Erdélybe, és ilyenkor kilátogat Dellőre is. Szülei hétvégenként járnak haza a családi házhoz kertészkedni. Szász Gyöngyike legutóbb az augusztusban szervezett falutalálkozó alkalmából látogatott Dellőre, ahol emléklapot is kapott: kereken harminc évet töltött az idén.
„Számomra gyerekkoromban Dellő legfőképp a szabadságot jelentette. Nagyszüleim ott éltek, tehát a hétvégék és szünidők nagy részét ott töltöttem. Dellő volt az a hely, ahol lényegében felnőttem. Megtanulhattam azokat a dolgokat, amiről Móra Ferenc a Kincskereső kisködmönben vagy Tamási Áron az Ábel a rengetegben ír a vidékről, azaz a falusi életről. Ott követtem el életem csínytevéseit, mint például a csoportos szőlőlopást, a saját kertünkből való almalopást, az egész napos ingyenes strandolást a Marosban. Ott tanultam meg főzni, szilvás gombócot készíteni. Szombatonként Dellőn hagyománya volt a gulyásfőzésnek, és minden este puliszkát ettünk vacsorára hol paprikás mártással, hol hagymás tokánnyal, de volt olyan, hogy üstben főzött szilvalekvárt higítottunk vízzel, és azt mártogattuk puliszkával. Dellőnek köszönhetően ismerem levelükről a gyümölcsfákat, és tudom, mi a veteményezés, a kertészkedés. Itt tanultam meg kapálni, kaszálni, szénát forgatni vagy kukoricát, krumplit betakarítani. Tudom, mit és mennyit esznek a háziállatok. Hogyan kell tehenet, illetve kecskét fejni, kacsát tömni, tyúkot etetni. Otthon tanultam meg kenyeret dagasztani és sütni. Ma is a számban érzem ennek az ízét: milyen finom a frissen sült kenyeret a kútból mert vízzel enyhén meglocsolni és cukorral beszórni” – meséli Szász Gyöngyike, aki ma is hálásan emlékezik vissza gyerekéveire. Mint fogalmaz, igazából most döbben rá, hogy mennyire gazdag gyerekkora volt, mennyi tapasztalatot szerzett, mi mindennel felruházta egy életre ez a száz házból álló kis falucska.
Híd és árvízvédelmi rendszer
A kerelőszentpáli polgármester, Simon István nem vette le szemét és kezét a kihalófélben levő kis településről, Magyardellőről. Mindig úgy osztották a községi költségvetést, hogy abból ebbe a kis elzárt falucskába is jusson. 2006-ban készült el az új gyalogoshíd, de a gépkocsik, szekerek továbbra is komppal kellett megközelítsék a Maroson át a települést.
Minden további beruházás hatalmas összegeket igényelt, de rendre minden elkészült. 2011-ben befejezték a gátrendszert: a megfelelő magasságú töltésekkel immár sikerült megóvni a települést a gyakori árvízveszélytől, azelőtt ugyanis évente négyszer-ötször is kiöntött a Maros. Az árvízvédelmi rendszer elkészültével élhetőbb lett ugyan a település, de még mindig nehezen lehetett megközelíteni, a község tehát hozzálátott az addigi legnagyobb beruházásához, a Maroson átívelő hídhoz. A megyei önkormányzati támogatásból megépült híd látványosan megváltoztatta a falu hétköznapjait. Az addig jórészt parlagon heverő magyardellői földeket ma már szinte teljes egészében megdolgozzák. A Maros árterületén található kiváló minőségű, jó termőképességű földekre egyből nagy lett az igény, az erőgépek most már gond nélkül megközelíthetnek minden parcellát. „Az utóbbi években sokan bérelnek földet Magyardellőn, és ez gazdaságilag jótékony hatással van nemcsak a falura, hanem a községre is” – magyarázza a polgármester, aki azt is nagy megvalósításnak tartja, hogy sikerült bevezetni az ivóvizet a faluba.
Noha élhetőbb és lakhatóbb településsé vált, az előző évtizedek hatalmas elnéptelenedési trendjét az utóbbi tíz év masszív beruházásai sem tudták megváltoztatni. Gyerekhiány miatt nemcsak az iskola szűnt meg, hanem a néhány óvodás is Kerelőszentpálra ingázik. 2007-ben a márciusi ifjaknak állítottak kopjafát a református templom udvarára: egy évtizeddel ezelőtt még 140 lelkes volt a gyülekezet, de azóta is folyamatosan apad.
Munkalehetőség a községben
Az immár kényelmet nyújtó Magyardellőt azonban kezdik felfedezni az olyan fiatal családok, akik tiszta levegőre és csendre vágynak. Suba Csongor és felesége, Réka, két és fél éve költöztek ki a faluba. Megváltották Csongor nagyszülői házát, felújították és berendezkedtek. A feleség arról mesél, hogy férje kertészmérnök, így mindenképp falura akart költözni. Lévén, hogy ősei itt születtek, kézenfekvő volt Magyardellőre kitelepedni, annál is inkább, mert a falu közel van a városhoz. „Nagy szerencsénk volt, hogy miután kiköltöztünk, éppen elkészült a híd is, ami nagy segítséget jelent az olyan ingázóknak, mint én. Bár Marosvásárhely viszonylag közel van, mégsem lehet azt mondani, hogy egyszerű az ingázás. Magyardellőre nem jár ki busz, az időseknek és fiataloknak is egyaránt ki kell gyalogolniuk Kerelőszentpál főútjára, tőlünk mintegy másfél kilométerre, és többek között egy mezőn is át kell haladni, ahol juhnyájak és juhászkutyák vannak” – magyarázza a fiatalasszony. Az ingázás annak sem olcsó mulatság, aki kocsival teszi meg a megyeközpontig tartó távot, hiszen havonta legalább 400 lejbe kerül az üzemanyag. Ezt minimálbéres állás mellett nem lehet vállalni. Vendéglátóm szerint a munkaképes dellőiek nagy többsége mégsem Marosvásárhelyre ingázik, hanem a Kerelőszentpál határában működő kábelgyár alkalmazottja: a nagyvállalat saját kisbuszaival biztosítja a munkások szállítását.
Vadregényes táj és nagy csend
„Reggel olyan tiszta és friss a levegő, mintha a hegyekben ébrednél. Nagy a csend. A falut körbeöleli a Maros, így nyáron nagyon sokat csónakázunk. Aki meglátogat, azt is elvisszük egy-egy csónaktúrára. Ezt mindenki nagyon szereti. Sok mindent megtermelünk magunknak. Csongor nemcsak a saját kertünkben, hanem két szomszédos kertben is gazdálkodik, és ismerősöknek, barátoknak értékesíti a minimális vegyszerrel kezelt zöldségeket, de tartunk rucát is” – magyarázza mosolyogva a városi asszony.
Magyardellő jövőjét tekintve Suba Réka optimista: bár most sok az üresen álló ház, van már néhány fiatal család, akik megpróbálják kimozdítani a holtpontról a kis magyar közösséget. Ennek egyik példája a nemrég megszervezett falunap. A bemutatott színdarabnak olyan sikere lett, hogy máris Kerelőszentpálra és Búzásbesenyőbe hívták az előadókat. „Tudjuk, hogy kihalóban van a falu: az itt élő idős emberek mellett zömében öt-hat család jár hétvégeken haza. De Csongor unokatestvérei közül van már olyan, aki komolyan fontolgatja, hogy hazaköltözik családostól. Víz, gáz és villany van, hamarosan aszfaltutunk is lesz és megoldódik a csatornázás” – magyarázza bizakodóan Réka.
Sáfárkodni a talentumokkal
Csorbai Loránd református lelkész hét éve szolgál a gyülekezetben, fiatal feleségével együtt kinn lakik a parókián. Elismeri, hogy emberi számítások szerint nincs nagy esély arra, hogy Magyardellő újra Kicsi-Magyarország legyen, de optimista. „Noha a falu többsége idős ember, vannak kiköltöző fiatal családok és mintegy 15 gyerek. Magyardellő az anyaegyházközség, de már régóta kevesebben vagyunk itt, mint Kerelőszentpálon, ahol gyarapodik a református közösség. Most a dellői gyülekezethez 80-an tartoznak és a faluban 120-an laknak. Mivel közel van a város és érintetlen, szép a természet és ma már hídon is meg lehet közelíteni a falut, bízom benne, hogy még több fiatal család választja majd otthonaként Magyardellőt. Azt szeretnénk, ha a települést felvennék a Natura 2000-es természetvédelmi területek közé. Ezen a vadregényes tájon turisztikailag sok a kiaknázásra váró lehetőség. Szeretnénk csónaktúrákat beindítani, gyermekfoglalkozásokat szervezni. Meg kell találnunk azokat az utakat, amelyek fejlesztik Magyardellőt és helyben is megélhetést biztosítanak” – fogalmaz a református lelkész.
Az idei augusztus végi falunap keretében játszóteret avattak. Nem az uniós előírásoknak megfelelő gumiszőnyegest, hanem olyan tájba illőt. A bizakodás jele ez is. Ma 15 gyerek hintázhat, csúszdázhat és rúghatja a bőrt a falucska játszóterén. Meglehet, tíz év múlva már kicsi lesz a mostani játszótér, és újra gyermekzsivajtól lesznek hangosak a dellői utcák. Újra csapatostól fognak a kertek végéből a Marosba ugrani, lubickolni a gyermekek.
Simon Virág Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. október 6.

Betegellátás Maros megyében: kevés a szakember, zsúfoltak a kórházak
Felemás érzés fogja el az embert, ha belép a Maros megyei kórház épületébe: egyik épületszárnyból a másikba lépve vagy egyik emeletről a másikra haladva az ultramodern, nyugati színvonalú kórházi osztályról egy ajtónyitással rendkívül elhanyagolt körülmények közé kerül. A legkorszerűbb berendezéssel, a folyosón éjjel világító lámpákkal, puha szőnyeggel, korszerű mellékhelyiséggel találkozhatunk az egyik osztályon, míg a másikon rozsdás a vaságy kerete, az éjjeliszekrény fiókját alig lehet kihúzni, a vécé és a zuhanyozó szinte használhatatlan, a padlót is egykor jobb napokat látott linóleum borítja.
Kevés a szakember a sürgősségi osztályon
A sürgősségi rohammentő szolgálat a legprofibb felszereléssel, a legrátermettebb szakemberekkel fogadja a betegeket, külön részlegen a felnőtteket és külön a gyerekeket. Mindenki kedves, segítőkész, türelmes, azonban kevés a szakember, egy gipsz-cserére, vagy egy röntgenre órákat is kell várakoznia annak, akinek nem élet-halál közötti az állapota.
„Hamarabb, mint éjfél előtt ne is számítsanak arra, hogy sorra kerülnek” – magyarázza egy fehérköpenyes egészségügyi alkalmazott kedvesen, miután az ötéves páciens és hozzátartozója délután óta várakozik, hogy kicseréljék a gipszet a gyerek karján. Az illetékes ugyanis ép egy életmentő műtéten vesz részt, amikor lesz egy kis ideje, jön és megoldja a gipszcserét.
Annak ellenére, hogy a szolgáltatások nem túl gyorsak, több helyen is ott a háromnyelvű táblácska, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy itt nem fogadnak el hálapénzt.
Életmentő műtétet végzett az egyetemista
Műtétre készülve B. Sándor a sebésztől az altatóorvosig mindenkit megkeresett. „Utóbbi meg is lepődött, mondta, hogy csak legritkább esetekben szoktak a betegek az altatóorvosra is gondolni, a pénzt elvette, megköszönte, de allergiás tesztet nem végeztetett” – meséli kórházélményeit olvasónk, aki ennek következtében altatáskor lassan kezdett elfeketedni, mert az altatókoktél egyik komponensére allergiás volt. Az altatóorvos ettől szinte elájult, gégemetszést képtelen volt csinálni, mert másfél évtizede nem végzett ilyen műtétet. A sebész sem állt a helyzet magaslatán: ő bárhol vág, de torkot nem.
A műtőben ott téblábolt egy utolsó éves egyetemista, aki felajánlotta, hogy, ha senki nem csinálja meg a gégemetszést, ő megpróbálhatja – habár addig csak hullákon végzett ilyen beavatkozást. „A sebész erre úgy válaszolt, hogy ennek a betegnek már úgy is szinte mindegy, s a diák megcsinálta, és jól, így maradtam életben” – meséli olvasónk.
Sz. Géza rutinműtétre került kórházba. Azt mondták, hamar elvégzik, egy napig megfigyelés alatt még maradnia kell, aztán mehet haza. „A műtét előtt az altatóorvos 1500 lejt kért. Nekem egyhavi nyugdíjam alig ezer lej, inkább hazamegyek, aztán lesz ami lesz velem. Mire az orvos visszakérdez: elnézést, 150 lejt akartam mondani” – mesélte a volt beteg.
Hálapénz nélkül is lehet
A betegek között vannak, akik egyáltalán nem gondolnak arra, hogy hálapénzt adjanak az orvosnak. Erről mesél E.B., aki a neurológián feküdt két hétig, mialatt különböző vizsgálatokat végeztek, egyik szakrendelőből a másikba kísérték, a legújabb technikákat is kipróbálták rajta, mágneses rezonanciát egy hét alatt kétszer is végeztek, – anélkül, hogy mindezért bármennyire is „hálás” lett volna bármelyik orvosnak, nővérnek, ápolónak.
„Kedvesek voltak, segítőkészek, megalázónak éreztem volna, ha borítékot csúsztatok az orvos, vagy az ápoló zsebébe” – osztotta meg élményeit az egykori beteg, aki mindennel meg volt elégedve, „csupán” a mellékhelyiségekben érezte úgy, mintha ott megállt volna a fejlődés. „Úgy látszik, senkinek nem jutott eszébe, hogy a kórházban ápoltak is tisztálkodnának, mintha 30 évet repültem volna vissza az időben, mikor beléptem a zuhanyozóba” – mesélte.
Rendkívül jó körülmények vannak ellenben a Maros megyei kórház újszülött osztályán: kétágyas szobákban fekszenek a kismamák babáikkal együtt. Tisztaság, este diszkrét megvilágítás, éjjeli lámpa mindkét ágy fölött, külön fürdőszoba nyílik minden kórteremből, modern ágy és kiságy a kisgyereknek, mosdókagyló, szappan, fertőtlenítőszer. „Mindez olyan, mintha nem is Romániában lennénk” – magyarázta az anyuka, akit éppen meglátogattunk.
„Szégyellem magam a kollégáim helyett”
„Orvostársaim lejáratják a szakmát, hiteltelenné teszik az orvostársadalmat, megszegik a hippokratészi esküt. Szégyellem magma helyettük, felháborítónak tartom, ami nap mint nap történik” – fogalmaz érdeklődésünkre egyik orvos. A névtelenségét megőrizni óhajtó K.A. a megyei kórház alkalmazottja. Úgy látja: a betegnek elég a saját gondja, nem szabadna még hálapénzt is várni, vagy egyenesen kérni tőle.
„Nagyon jól tudom, mi folyik, hallom, hogy egyik-másik orvosnak mi a tarifája, és ha nem kapják meg rá sem néznek a betegre. Még megdöbbentőbb, hogy egyesek el is küldik a pácienst azzal, hogy csak akkor jöjjön vissza, amikor megvan a pénze” – magyarázza az orvos. Hozzátette: édesapja és nagyapja is orvos volt, mindkettőtől azt látta, hogy a hozzájuk forduló betegen segíteni kell a legjobb tudásuk szerint, anélkül, hogy fizetséget várnának.
Nagyberuházások a fejlesztések érdekében
2012 és 2016 között 5,45 millió lejt ruházott be a Maros megyei tanács a fennhatósága alá tartozó egészségügyi intézményekbe. Ebből 4 664 000 lej jutott a Maros megyei, 789 ezer lej pedig a dicsőszentmártoni kórháznak. A megyei kórházat különböző vizsgálati eszközökkel, orvosi felszereléssel látták el, a dicsői intézményben különböző korszerűsítéseket végeztek, illetve orvosi műszerekkel szerelték fel – tudtuk meg a Maros megyei tanács sajtóosztályától.
Egy másik beruházás, amire 2009-ben pályázatott a megyei önkormányzat és 2013-ig be is kellett fejezni, a megyei kórház felszerelését, az egészségügyi szolgáltatások bővítését célozta. A megítélt, több mint 11 millió lejt az orvosi szolgáltatások minőségének a javítására, a minőségi szakvizsgálatokra, orvosi eszközök beszerzésére, szakrendelők kialakítására és felszerelésére fordították.
Antal Erika maszol.ro

2016. október 6.

Zord időben emlékeztek az aradi vértanúkra a Szabadság-szobornál
Fagyos hidegben kezdődtek meg kora délután az október hatodikai megemlékezések Aradon, a Szabadság-szobornál.
Gheroghe Falcă polgármester köszöntötte a hideg és a reggel óta kitartóan szitáló, de a koszorúzásra elállt esős idő ellenére is szép számban megjelenteket. Az aradi elöljáró emlékeztetett arra, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként fogják fel.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében úgy fogalmazott, hogy minden szabadságharc az emberi méltóságért folytatott harc is egyben. „Így volt ez 1848–1849-ben, 1956-ban és 1989-ben. Arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozatkészsége és mártírhalála, hogy nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság feltétel nélküli szeretetét népszerűsítsük” – fogalmazott. Hozzátette, amikor az erdélyi magyarság azt kéri a román többségtől, hogy úgy tekintsenek ránk az 1918-as nagy román egyesülés után száz évvel mint államalkotó nemzeti közösségre, „akkor nem ellenünk akarunk bennünket, hanem csupán az egyenlő jogok, a szabadság és az emberi méltóság feltétel nélküli tisztelete vezet bennünket.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos szerint a 21. századi új kihívásokkal csak közösen lehet szembenézni, és „ne csak egymással, hanem egymásért legyünk itt, Közép-Európában”. Mint mondta: „A gyűlölet még sehol sem teremtett értékeket. A sokszínűség viszont érték. Bár napjainkban néhány ország az etnikai sokszínűséget inkább nemzetbiztonsági kockázatként kezeli. De nem a nemzeti kisebbségek léte a kockázat, hanem a kisebbségi jogok eltiprása, visszaszorítása.” Kalmár Ferenc emlékeztetett arra is, hogy az idei október az 1956-os forradalom jubileuma is egyben.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök megjegyezte, hogy „az utóbbi években sosem vagyunk itt annyian a téren, ahányan lehetnénk, ahányan képviselhetnénk Arad és a megye magyarságát, ahányunk főhajtása elegendő kegyeletet sugallana a kivégzett tábornokok felé”, de a jelenlévő aradi magyarokat a „hétköznapok hőseinek” nevezte, „akiknek szíve-lelke piros, fehér és zöld, akik a nap huszonnégy órájában magyarok, akkor is, ha ez még most, huszonöt évvel a demokratikus rendszer megteremtését követően sem egyszerű feladat”.
Az ünnepi beszédek végén elhelyezték koszorúikat a magyarországi parlamenti pártok, a romániai magyar politikai, egyházi és civil szervezetek, a különböző közületek képviselői. Délután a vesztőhelyen folytatódik a megemlékezés.
Pataky Lehel Zsolt maszol.ro

2016. október 6.

Antal Árpád: elhibázott közpolitikákat folytat a kormány
Elhibázottnak tartja Románia közigazgatási átszervezésének kormány által elfogadott tervét Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón kifejtette: „Nem vitatja senki, hogy hatékonyabbá, modernebbé kell tenni a hazai közigazgatást, és az is igaz, hogy az önkormányzatok, mintegy 90 százaléka saját bevételeiből jelenleg nem tudja fedezni működési költségeit. Kérdés azonban az, hogy mit tekintünk saját bevételnek?”.
Az elöljáró szerint nem az a megoldás, hogy összevonnak egyes községeket, hanem az, hogy több pénzt hagynak az önkormányzatoknál, mivel akkor teljesen mást mutatnának a számok. Rámutatott: az elmúlt években újonnan alakult községek sokkal jobban teljesítenek, mint azelőtt, amíg egy községközponthoz tartoztak, mivel kreatív energiák szabadultak fel.
„Nem szabadna kizárólag pénzügyi szempontból elemezni a közigazgatási hatékonyságot, mert ez alapján az lenne a legolcsóbb, ha Romániában létrehoznának két tízmilliós várost. Ezzel szemben a falvakat és kisvárosokat kellene erősíteni, amelyek a helyi értékeiket kihasználva megfelelő életminőséget tudnának biztosítani az ott lakóknak” – véli Antal Árpád.
Mint arról beszámoltunk a kormány elfogadta a „Többközpontú Románia 2035” című területfejlesztési stratégiát, amely alapján új közigazgatási besorolást kapnak a romániai települések. Ezáltal úgynevezett szuperközségek és közigazgatási fejlesztési pólusok jönnének létre, amelyekbe több pénzt utalnának, mint a többiekbe.
A stratégia szerint a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatainak lehetőséget adnak, hogy beolvasztásukat kérjék egy nagyobb településekbe. Azok a községek, amelyek 2025 végéig nem érnek el bizonyos paramétereket, kötelező módon egyesülnek valamelyik nagyobb, szomszédos településsel. A kormány által szerdán elfogadott jogszabály életbe lépéséhez, azt még el kell fogadnia a parlamentnek is.
A közigazgatási átszervezéshez hasonlóan elhibázott közpolitikának tartja Antal Árpád azt a kormány által szeptember végén elfogadott jogszabályt, miszerint12.500 lejes egyszeri támogatást kapnának azok, akiknek lakhelyük közelében nincs munkavállalási lehetőségük és lakhelyüktől 50 kilométernél nagyobb távolságra költöznek. Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere szerint a kormánynak inkább arra kellene ösztönözze a vállalkozókat, hogy azokban a régiókban telepedjenek le, ahol sok a munkaerő, mintsem, hogy az elvándorlást támogassák. „Ezzel Románia elsivatagosodásának folyamatát segítik elő, és kialakulhat a Latin-Amerikai modell, miszerint rossz életminőséget biztosító nagyvárosok jönnek létre, és köztük semmi” – jelentette ki. 
 Kovács Zsolt maszol.ro

2016. október 6.

Így is lehet emlékezni október 6-án
A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel Nyárádszeredában, így emlékeztették az arra járókat október 6. fontosságára.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezetének vezetője, az országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta, szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848–49-ben, akárcsak 1956-ban a pesti ifjak.
A délelőtt felállított pannónál délig már több tucatnyi felnőtt és ifjú megállt, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat terveznek gyújtani a helyszínen.
Szűcs Péter azt is elmondta, az eddigi években mindig szerveztek valamilyen megemlékező rendezvényt október 6. alkalmával, de igyekeznek minden évben valami újjal előállni. Az EMI már hetedik éve működik Nyárádszeredában, de már megalakulásuk előtt is rendeztek megemlékezést a főtéri kopjafánál.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro 

2016. október 6.

„Egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot”
A marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében emlékezett meg a 167 évvel ezelőtt kivégzett 13 aradi vértanúra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete október 6-án.
„Mártírok születtek magyarságunk egén, a hit mártírjai, akik nemcsak önmagukban, nemcsak a közösségben hittek, hanem eleven hitű emberek voltak. Az élő hit mártírjait tiszteljük, akik hitüket a haza oltárán feláldozták” – mondta Balla József római katolikus lelkész, aki felolvasta Damjanich János 1849. október 5-ről 6-ra virradó éjszaka írott imáját. Péterffy Gyöngyvér Erős hittel című saját költeményét szavalta el, majd a Rendhagyó Történelemóra egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor ismertette a történelmi tényeket, kiemelve: „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell”.
Elmondta, Magyarország az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot egy új ország megteremtéséért vívta, a 200 ezres orosz és 66 ezres osztrák csapatokkal szemben csupán abban bízhattak, hogy képesek lesznek annyira lelassítani az előretörést, hogy Nyugat-Európa felfigyeljen a küzdelemre.
„A magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, mint ahogy ma is felismeri, és ha kell, nemcsak a maga szemszögéből, hanem egész Európa helyett felismeri” – fogalmazott Kocsics Lóránt Zsombor.
A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a Kultúrpalota nagytermében. A magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gáspár Botond Székelyhon.ro 

2016. október 6.

Két helyszínen emlékeztek Csíkszeredában az aradi vértanúkra
Az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából tartottak rövid megemlékezést csütörtökön délelőtt a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában, késő délután pedig a Mikó-vár előtt.
A tanulók az aradi vértanúk utolsó napjait idézték fel, majd mécseseket gyújtottak a vértanúk fényképei előtt. A rendezvény végén az Ismerős Arcok Nélküled című számát énekelték el közösen. Szabó Csaba, az iskola történelem szakos tanára, az esemény szervezője elmondta, a megemlékezés célja, hogy a gyerek számára közelebb hozzák az aradi vértanúk hőstetteit, és azok utóéletét biztosítsák a tanulók részére. „Nagy hagyománya van a rendezvénynek, évről évre egyre közvetlenebbé tesszük” – fogalmazott a pedagógus.
Koraeste a Mikó-vár előtt szervezett gyertyagyújtást a tizenhárom aradi vértanú emlékére Korodi Attila parlamenti képviselő, az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és a Székely Nemzeti Tanács. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy az évente ismétlődő megemlékezés ellenére keveset tudunk azokról, akik 1849 októberében életüket adták a szabadságért. Az alkalomra a szervezők kihelyezték a vértanúk portréit is, amelyek előtt gyertyát gyújthattak a jelenlevők.
A megemlékezésen mintegy százan vettek részt. A gyertyagyújtás a vértanúk lelki üdvéért való imádkozással, majd a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro

2016. október 6.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Gyergyószentmiklóson is
„A szabadság olyan, mind halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle” – idézte egy 1848-as szabadságharcos szavait Portik Zsolt történelemtanár a gyergyószentmiklósi temetőben.
Kiss Antal honvédszázados kopjafájánál zajlott csütörtökön az 1849 október 6-i gyásznapra való megemlékezés. Mint elhangzott, a forradalmárokra példaképként kell tekintenünk, erőt merítenünk elszántságukból, kitartásukból, hiszen ma sem könnyű magyarként élni és fontos, hogy unokáink is magyarként emlékezhessenek meg a nagy elődökről.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében hangsúlyozta, a gyásznapon emlékezünk arra az 1849 őszén az egész nemzeten úrrá lett csalódottságra, reményvesztettségre is, amiből nem látszott kiút. A letörtség mellett azonban mi az ami felemelhet? – tette fel a kérdést. A halálraítéltek sorsvállalása ebben is példa lehet. Feljegyezték róluk, ki Horatiust, ki várak megerősítéséről szóló könyvet olvasott, dolgoztak, terveztek  kivégzésük előtti estén, nem hagyták el magukat. Üzenet, ami mára is érvényes lehet: sose hagyjuk a csüggedést eluralkodni magunk felett, főleg ne olyankor, amikor egy egész közösséget próbálnak megfélemlíteni.
A megemlékezésen Gergely Péter kilencedikes diák szavalata hangzott még el, és az alkalomhoz illő dalokat adott elő az Ipartestület Férfikórusa. Az eseményen megjelentekre a magyar történelmi egyházak lelkészei mondtak áldást, majd koszorúzással és a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Gergely Imre Székelyhon.ro

2016. október 6.

ERDÉLYI PIKARESZK
(avagy: a Tamási-modell)
„A tavasszal volt ötven éve, hogy meghalt Tamási Áron, de ahhoz képest, hogy mekkora – nem hivatalos – kultusza volt ezelőtt harminc-negyven esztendeje, szinte észrevétlenül múlt el az évforduló, egy-két iskolai rendezvénytől eltekintve. Akiknek torzó ez a mű, torzó az idén is, akiknek meg monumentális lehetne, azok talán mostanában Wass Albertben vagy Nyirő Józsefben keresik a nagyságot, tisztelet a kivételnek. Pedig számos tanulsággal járhat, ha ismét beleolvasunk a Tamási-féle székely pikareszkbe. Mint ahogy ideje lenne elgondolkozni azon is, hogy nem tették-e le mégis eleink egy továbbvihető és továbbírható transzszilván történet alapjait. Nem biztos, hogy érdemes arról elmélkedni, vajon hiteles képet mutat-e egy adott korról az irodalom. Szabad-e például olyan hatalmas különbségeket feltételezni a tizenkilencedik században a hol köztársasági, hol restaurációpárti Franciaország és a viktoriánus Anglia között, mint amit Balzac sokszínű, derűt és borút váltogató regényfolyamából, az Emberi színjátékból és Dickens fekete-fehér, rendkívül nyomasztó műveiből sejthetnénk. Franciaország- és Anglia-képemet én is alapvetően az irodalomból kaptam, és máig eltérő elképzelésem van ennek a két nemzetnek az ipari forradalom korában, illetve azután zajlott életéről. Gondolom, mindez sokban különbözik attól a valóságtól, ami persze elmúlt, nincsen sehol, és az irodalmi műveken kívül esetleg szociológiai vagy statisztikai munkákból, netán ilyen-olyan kordokumentumokból próbálhatnánk meg reprodukálni. Hamis vagy nem hamis, de maradandó minden esetben ez a kép, és csodák csodája, konvergens is, mármint olyan értelemben, hogy a francia íróknak van egy többé-kevésbé közös Franciaországuk, az angoloknak is egy közös Angliájuk és így tovább. Ezek szerint nemcsak a nemzet teremti meg a maga irodalmát, hanem az írók is megteremtik a maguk nemzetét. Vagy ha úgy tetszik: a maguk társadalmát. Jöjjön el a te országod, Jókai Mór? Vagy a tiéd, Móricz Zsigmond? Nehéz erre válaszolni, ám kétségtelenül van a magyar irodalomnak is egy közös Magyarországa, hogyha nem is olyan nyers, erős, kritikus megfogalmazásban mindig, mint ahogy szeretnénk. Erdéllyel viszont más a helyzet. Miközben van a történelemben, évszázadokra visszamenően egy politikailag jól elkülöníthető Erdély, nincs ugyanakkor az irodalomban is egy közös Erdély-kép. Apor Péter, Mikes Kelemen vagy általában az emlékírók Erdélye még egy sokfelől cibált, tépett, mardosott, kissé komor, de alapjában véve kiegyensúlyozott, szeretetteljes országot mutat, tartós Erdély-stratégiáról mégsem lehet beszélni, mert az itt termett irodalmi remekművek vagy az innen származó írók a tizenkilencedik században már szinte zökkenőmentesen épülnek be a magyar irodalom egészébe, legyen szó Jósika Miklósról, Gyulai Pálról vagy Kemény Zsigmondról. Talán Kemény Zsigmondnál érezni az őrületnek azt az előszelét, amelyből aztán kinő Trianon után a csodavárás …”
Markó Béla Élet és Irodalom

2016. október 7.

Tisztelgés a bátrak előtt (Sepsiszentgyörgy)
A tizenhárom aradi vértanú előtt tisztelgő kopjafapark idén is benépesült a sepsiszentgyörgyi megemlékezőkkel. A 167 évvel ezelőtti történelmi eseményeket idézte a Székely Mikó Kollégium diákjainak előadása (fotó), a hősök mártírhalálának mához szóló üzenetét tolmácsolták a szónokok. Nem mozgatott nagy tömeget a megemlékezés, de méltóságteljesen, szépen rótták le kegyeletüket idén is a sepsiszentgyörgyiek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren 2011-ben állították fel a tizenhárom kopjafát, Balázs Antal fafaragó ötletének és kivitelezésének köszönhetően új kegyhellyel gyarapodott Sepsiszentgyörgy, és azóta minden esztendőben október 6-án itt gyülekeznek a főhajtók. Hagyománnyá vált immár a Székely Mikó Kollégium diákjainak fellépése is, évről évre ők állnak díszőrséget, mondanak verset, prózát, énekelnek a megemlékezésen. Idén Szemből, halál volt a címe irodalmi összeállításuknak, majd beszédet mondott Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője, megyei tanácstag és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Jó lenne, ha ünnepeink nem gyászos eseményekhez kapcsolódnának, de a viharos magyar történelemnek előnye is van, megerősített bennünket – hangsúlyozta beszédében Benkő Erika. Az aradi tizenhármak példát mutattak a magyarok méltóságából és szabadságvágyából, korai haláluk nem volt értelmetlen, hisz „nem az a fontos, hogy mennyit élünk, sokkal fontosabb, hogyan élünk, mit teszünk, milyen ügyek mellett állunk ki. A tartalmas és értékes élet lényege nem szűnik meg a halál után, aki alkotó, tevékeny életet él a közösség érdekében, annak csak a teste enyészik el, a szelleme addig nem, amíg vannak olyanok, akik hisznek az eszmében, amelyért dolgozott” – mondotta. „Bármilyen szörnyű volt is a történelem, nekünk mindig azt kell keresnünk benne, ami biztató, ami megerősít bennünket. A tizenhárom aradi vértanú halálában hagyatékuk a biztató, a bátran élt, teljes élet példája, amely mindannyiunk számára követendő út. Nekünk vannak még beteljesületlen álmaink, vannak céljaink, a mi időnk csak ezután jön el. Tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mit akarunk, mi a célunk a földön, és azt is, hogy mindezért dolgoznunk kell, és dolgozni is fogunk” – zárta beszédét Benkő Erika.
Latorcai János a reformkor nemzeti öntudatot élesztő, szellemi nagyságokat teremtő időszakát idézte fel. Beszélt a kivégzett tizenhármak bátorságáról, nagyságáról, és október 6. egyik legfontosabb üzeneteként fogalmazta meg: a halál nemcsak ölni, de éltetni is tud egy egész nemzetet, „vértanúink azért vállalták a halált, hogy elvezessenek bennünket a győzelemhez, hogy elhiggyük, véráldozatuk nem volt hiábavaló. Megtanították számunkra, hogy a nemzeti sorscsapásokban ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, amelyik, ha nekünk nem is hoz jót, de a nemzet javát szolgálja.” Mint fogalmazott, ez itt, Erdélyben nem szorul különösebb magyarázatra, hisz az itt élők ezt tapasztalják nap mint nap, generációról generációra. „167 éve a nemzet nagyjainak titka éppen abban rejlett, hogy a létkérdésekben világosan látták a megoldás útját, megértették, hogy itt, Nyugat és Kelet határán jövőnk csak akkor lehet, ha Európa irányába haladunk, de megtartjuk, ápoljuk saját különleges gyökereinket, kultúránkat.” Latorcai János szerint nemzeti identitásunk megőrzése ma éppen olyan fontos, mint 167 éve volt, akkor az osztrák elnyomás, ma a nemzetek létjogosultságát tagadó kozmopolitizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, megmaradásunk csak akkor biztosított, ha nem tévesztjük szem elől, hogy minden magyar – a csonka Magyarországon, az elszakított részeken, az öt világrész bármely táján élő – egy nemzet. 
Balázs Antal nyugalmazott tanító szomorúan állapította meg, hogy kevesen tartották fontosnak a tisztelgést az aradi hősök előtt, elsősorban az idősebb korosztály tagjai jelentek meg a sepsiszentgyörgyi főhajtáson. Pedagógustársaihoz szólt: próbálják megtanítani a gyermekeknek, hogy emlékezni kötelességünk. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldásában arra kérte az Urat, hogy „az aradi tizenhármak istenhite, család- és nemzetszeretete a miénk is legyen, így épüljön, szépüljön a magyar jövendő. Ne engedd, Uram, hogy az áldozatos életük árán megszerzett szabadságot szabadosságba kergessük, hanem engedd, hogy a hősök szeretetével, kitartásával és hitével bízzunk mi is a te atyai szeretetedben, általad, veled és benned épüljön újra a magyar nép.” A felszólalások és a kopjafák megkoszorúzása után himnuszaink csendültek fel, majd az egybegyűltek az Erzsébet park oroszlános emlékművénél is lerótták kegyeletüket.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 7.

Háromszék uniós támogatásra pályázik Hargita és Brassó megyével közösen (Útkorszerűsítés Erdővidéken)
Hargita megyével közösen nyújtja be Kovászna Megye Tanácsa azt a pályázatot, amely révén lehetővé válhat a Barótot Olaszteleken és Vargyason keresztül a megyehatárral összekötő út korszerűsítése. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén hagyta jóvá a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.
Tamás Sándor tanácselnök a vonatkozó tanácshatározat kapcsán elmondta: a beruházás része annak a nagyobb tervnek, amely során 55 kilométernyi megyei besorolású utat korszerűsítenek Erdővidéken. Egész pontosan a Málnás–Mikóújfalu–Hatod–Barót–Brassó megyehatár lenne az egyik, a másik pedig a Barót–Olasztelek–Vargyas–Hargita megyehatár. A két munkálatot a szomszédos megyékkel partnerségben tervezik: a Baróttól a megyehatárig tartó, mintegy 16 kilométeres szakasz korszerűsítését Hargita, míg a második, jóval hosszabb és jelentősebb befektetést igénylő rész javítását Brassó megyével közösen. Mivel a korszerűsítések értéke meghaladja a helyi erőforrásokat, külső finanszírozási lehetőséget kellett keresni. Hargita megye önkormányzatával közösen a Regionális Operatív Programon keresztül tervezik megszerezni a szükséges támogatást. A beruházás becsült értéke nagyjából tízmillió euró, az út felújítása mellett két híd rendbetételét is jelenti. A pályázat leadási határideje november 16-a, ezért sürgős a műszaki-gazdasági mutatók jóváhagyása – tette hozzá Tamás Sándor. Az elnök továbbá elmondta: a másik szakasz műszaki-gazdasági dokumentációja is készül, várhatóan e hónap közepére össze is állítják, és akkor már a várható költségek is ismertek lesznek.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 7.

Cioloş–Barnier találkozó
Románia az Európai Unió kemény magvának részévé szeretne válni, és megvannak az eszközei és a politikai akarata is ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon az unió jövőjéről szóló tárgyalásokhoz – nyilatkozta Dacian Cioloş miniszterelnök, miután találkozott Michel Barnier-vel, akit a Nagy-Britanniával folytatandó brexit-tárgyalások levezetésére jelölt az Európai Bizottság.
Michel Barnier 27 országot érintő körútján arról kíván tájékozódni, milyen álláspontot képviselnek a tagországok Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépésével kapcsolatban, és ismerteti a tárgyalások előkészítéséhez szükséges követendő lépéseket. Romániára rendkívül fontos szerep hárul ez ügyben, hiszen a kilépési tárgyalások várhatóan 2019 első felében érnek véget, amikor éppen Románia tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 7.

Emlékműveket a közterekre!
Örömmel értesültem a Székely Hadosztálynak állított emlékműről. A szoborkompozíció a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület megrendelésére, sepsibükszádi kőtömbökből készült, és a csíksomlyói Fodor-ház udvarán kapott helyet. Jó választásnak tűnik a kegytemplom szomszédsága, hiszen idővel ez is zarándokhely lesz.
Az ünnepi beszédekből egy gondolatot ajánlanék az olvasók figyelmébe: ez a hagyaték ránk nézve kötelesség, szolgálatba állít és megtanít a küzdelemre. Az emlékmű felirata a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetet dicséri. Maradna örök jele annak, hogy a szabad székely nép soha nem hajtott fejet nyomorító idegen hatalmak előtt!
Örömömbe kis üröm is vegyült, hiszen emlékszem arra, hogy Nagybaczoni Zsigmond László – akinek a Háromszékben is jelentek meg tanulságos írásai – még 90 éves korában is mennyire küzdött egy hasonló emlékmű erdővidéki megvalósításáért. Sajnos, lelkes munkáját senki sem folytatta, elmúlásával leállt a jóindulatú kezdeményezés, pedig mennyi szervezetünk, egyesületünk, alapítványunk van, amelyek közös célért küzdenek, csak éppen hiányzik köztük az egyetértés... Talán majd az új képviselőktől segítséget kapnak, ha felhagynak az elődök sunyításával, és akkor ezek az emlékművek – Nyirő József és Wass Albert szobrainak társaságában – az udvarokból, templomkertekből kiköltözhetnek a zászlóinkkal feldíszített terekre.
Tölgyes Lajos, Brassó Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. október 7.

A tizenhármak emléke
Tegnap arra emlékeztünk, hogy 167 esztendeje haltak vértanúhalált Aradon a magyar szabadságharc honvédtábornokai. Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét is ezen a napon végezték ki, nem volt véletlen, hogy a szabadságharc leverését követő osztrák megtorlás éppen az egy évvel korábbi, második bécsi forradalom kitörésének évfordulójára időzítette a vérengzést. Azóta már tudjuk, hogy bár a szabadságharc elbukott, az áldozat nem volt hiábavaló, a nemzet küzdelmének társadalmi vívmányait, a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni. És a már haláluk napján mártírrá vált tizenhármak kiállása kellett a későbbi kiegyezést kikényszerítő passzív ellenállás magvainak elvetéséhez is.
Példaadásuk az igaz ügybe vetett megtörhetetlen hit, az összefogás és a hazaszeretet máig élő üzenete. Hiszen a magyar forradalom ügye mellett a kivégzőosztag sortüzéig vagy a hóhér köteléig kitartó tisztek között csak öt volt magyar származású, mellettük három német, két örmény és egy-egy osztrák, szerb és horvát férfi vállalta a halált is a magyar és az egyetemes szabadságért. Az alig két évtizede lezajlott délszláv háborúkra vagy a közelebbi fejleményekre gondolva, vajon hol álltak volna, vagy épp állnának, milyen oldalon ebben a világban? Mert az a haza, amely mellett a végsőkig kitartottak, ma több országba van szétszakítva, ahol a kisebbségi sorban élők még mindig csak amolyan megtűrt, másodrangú polgároknak számítanak, úgy is, hogy a román impérium alatt élőknek szűk százada egészen mást ígértek. Jóhiszemű egymás felé közelítés nélkül kevés az esély a tizenhármak szimbolizálta nemzetiségek közti egyetértésre, ami igencsak elkelne a vén földrész e tájékán ilyen zavaros időkben.
Az öt magyar vértanú pedig vajon hogyan vélekedne egy olyan hazáról, ahol az állítólagos demokraták az egyik legalapvetőbb demokratikus jogtól való tartózkodás mellett álltak ki egy olyan referendum kapcsán, amilyenhez hasonlót a kontinens többi országában is illett volna tartani a vén földrész utóbbi időkbeli egyik legnagyobb kihívásának kérdésében? A néhai tábornokok vélhetően kardot rántanának a hazájukat a brüsszeli harctereken hátba támadó, a hatalomért minden elvet megtagadó utódok láttán. Már ha nem Tamási novellahőseihez hasonlóan húznák ismét magukra a hantot egy ilyen világra ébredve, melyből kiveszett már a nyoma is annak a tartásnak, ami az ő példamutatásukhoz elengedhetetlen volt. Ma a szabadnak csak becézett, közterheket számlálatlanul nyögő, de a törvény előtt az utódállamok polgáraival egyenrangúságot csak néha tapasztaló magyaron nem önkényeskedő császárok, "csak" kalandor politikusok uralkodnak.
Benedek István Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 7.

Nem hosszabbították meg a Sky News riportjában szereplők letartóztatását
Elutasította a Bukaresti Ítélőtábla a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) arra vonatkozó kérését, hogy meghosszabbítsák a Sky News brit televíziócsatorna riportjában szereplő három romániai férfi előzetes letartóztatását.
Az ítélőtábla döntése értelmében Aurelian Mihai Szantót, Pantics Csaba Attilát és Pantics Leventét bírósági felügyelet alá helyezik. A döntés nem végleges, a DIICOT ügyészei megfellebbezhetik azt.
A három férfit augusztus 12-én helyezték vizsgálati fogságba, bűnszervezet létrehozásával, a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megszegésével és hamis információk terjesztésével gyanúsítják őket.
A riportfilmben Aurelian Mihai Szanto a közvetítő szerepét játszotta a brit riporterek és az úgynevezett fegyverkereskedők között, míg Pantics Csaba Attila és Pantics Levente maszkban jelenik meg, és az eladásra kínált fegyvereket mutatja be.
A DIICOT a brit televíziócsatorna három munkatársa ellen is bűnvádi eljárást indított, valótlan információk terjesztése és félrevezetés miatt.
Az ügyészek szerint 2016 júliusának elején a román állampolgárságú, de évek óta Angliában élő Aurelian Szantót egy régebbi ismerőse, a Sky Newsnál dolgozó brit újságíró azzal az ajánlattal kereste fel, hogy dolgozzon fordítóként a televí- ziócsatornának. A brit riporter elmondása szerint a fegyverkereskedelemről készült dokumentumfilmet forgatni, és arra kérte Szantót, hogy találjon olyan személyeket, akik hajlandók lőfegyverek bemutatására.
Szanto ugyan kijelentette, hogy katonai fegyvereket nem, csak egy romániai barátja által törvényesen birtokolt vadász-fegyvereket tud bemutatni, az újságíró így is beleegyezett. Szanto így felkereste barátját, Pantics Csaba Attilát, aki unokatestvérével, Pantics Leventével mutatta be a fegyvereket.
Az ügyészek úgy tudják, hogy Aurelian Szanto 2.000 eurót kapott az ‘oknyomozói munkáért’, aminek felét szétosztotta Pantics Attila és Pantics Levente között.
A forgatásra július 29-én több brit riporter landolt a marosvásárhelyi reptéren, őket egy kimondottan erre az alkalomra bérelt autóval Szanto várta.
A forgatás részleteinek tervezésekor Szanto kérte, hogy a ‘fegyverkereskedők’ szerepét játszó személyek viselhessenek maszkot.
Ugyanekkor szögezték le, hogy az úgynevezett csempészek között milyen párbeszédnek kell elhangzania, és milyen árakat kérjenek a kínált fegyverekért.
Szintén a riporterek kérése volt, hogy a forgatás elhagyatott, erdős területen történjen, a ‘csempészek’ autóján ne legyen rendszámtábla, a fegyvereket pedig takarják le egy pokróccal. Mivel az újságírók AK típusú katonai fegyvert akartak filmezni, Pantics Csaba Attila elkérte egy barátja gyűjteményéből annak UM Sadu 7,62X39-es típusú fegyverét, amelyet legálisan birtokolt ugyan tulajdonosa, de arra nem volt engedélye, hogy kivigye a lakásból vagy más személynek kölcsönadja.
A forgatásra július 31-én került sor, Marosvásárhely közelében. A házkutatások során az ügyészek megtalálták a Pantics Attila és Pantics Levente által viselt maszkokat. A riporterek kérésére a filmezés helyszínén Aurelian Szanto is maszkot, sapkát és dzsekit öltött, amit a britek kölcsönöztek neki. Amikor leforgatták az előre elkészített párbeszédeket, a brit riporterek nyomatékosan kérték a szereplőket, hogy románul beszéljenek, noha magyar anyanyelvűek – állítják még a DIICOT ügyészei. Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 7.

Megemlékezés a Megbékélési parkban
„Szabadság nélkül nincs emberi méltóság”
Nem zavarta meg az eső az aradi Megbékélési parkban a csütörtökön délben összegyűlt megemlékezőket, bár az október 6-i rendezvény záró momentumaiban, a koszorúk elhelyezésekor már csepergett.
A Szabadság-szobor előtti műsort, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, idén is a két (magyar és román) himnusz és az Örömóda lejátszásával kezdték, majd Fekete Károly (a Kölcsey Egyesület alelnöke) felkonferálásával Gheorghe Falcă aradi polgármester szólt pár szót az egybegyűltekhez. A város vezetője szerint az aradi vértanúk emléke egyesítő erővel bír az itt élőkre nézve. „Ha húsz évvel ezelőtt a 13 tábornokra való emlékezés szétválasztotta a nemzeteket, napjainkban a megemlékezés közelebb hozza őket, hogy együtt ünnepeljék a szabadságot. Arad érezhetően egy szabad város egy szép történelemmel, melyből kiderül, hogyan harcoltak annak idején a szabadságért. (…) Gratulálok, hogy önök ezeket az értékeket megőrzik és ezen értékek által a társadalom tagjai ma együtt lehetnek”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke az egybegyűltek előtt a kollektív emlékezetekben őrzött harcokra utalva, a nemzeti felemelkedés hajtómotorjának és üzemanyagának nevezte a magyar szabadságharcot.„Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az 1848-as szabadságharc és a 13 aradi vértanú emléke életben tartotta, erősítette a magyar nemzet immunrendszerét a legnagyobb kihívások idején is. És azért lehetett ez így, mert egy forradalmat túlerővel, fegyverrel, cselszövéssel, ármánykodással és árulással el lehet tiporni, de a szabadság iránti vágyat, a szabadság szeretetét, az igazságosság és az emberi méltóság természetes óhaját nem tudja elpusztítani semmilyen fegyver, semmilyen tiltás. Ez pedig tanulságul szolgálhat ma is mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy egy nemzeti közösség jogos igényeit és jogait semmibe lehet venni, közigazgatási és igazságszolgáltatási eszközökkel azokat meg lehet tiltani. Minden szabadságharc az emberi méltóságért folytatott harc is egyben” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint a vértanúk emléke a szabadság kultúrájának és feltétel nélküli szeretetének az üdvözítésére kellene buzdítson mindenkit.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa beszédében kihangsúlyozta, hogy Arad a helytállás és a megtestesült szolidaritás, a nemzetek közötti békés együttélés szimbóluma. A miniszteri biztos a régiók közötti összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet, hiszen „egymásra vagyunk utalva”, „a mai világ kihívásaival szemben csak együtt tudunk sikeres válaszokat adni és kapni”. Ehhez az egymás elfogadása szükséges és nem az egymás feletti uralkodás.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök arra próbálta ráirányítani az egybegyűltek figyelmét, hogy a megemlékezéseken sosem vannak annyian, ahányan lehetnének. „Kiégett volna október 6. szellemisége?” – tette fel a kérdést. „Még a rendszerváltás előtt Önök közül sokan október 6-án kabátjuk alá rejtett szál virággal igyekeztek átsurranni a figyelő szemek előtt a várhídon vagy az újaradi hídon, hogy eljussanak a Vesztőhelyre. Hogy főt hajtsanak, emlékezzenek, fújják gyásznapunk szellemiségének parazsát. Mert annak forrósága sosem lanyhulhat. Ezért arra kérem önöket, hogy miután elhelyezték Szabadság-szobrunkra a kegyelet virágait, vagy egyszerűen csak főt hajtottak kivégzett hőseinknek az emlékére, távozáskor rejtsenek kabátjuk alá egy fuvallatnyi szellemiséget. Vigyék haza, tárják fel a családban, ismerőseik, vagy szomszédjaik, barátaik előtt. Majd hintsék szét a fuvallatot, hogy újabb egy esztendeig tartsa életben a 13 aradi hős vértanú emlékének parazsát. Isten minket úgy segéljen!”
A magyarországi vendégek között köszönthették az aradi házigazdák többek között Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Kiss László ezredest, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének véderő attaséját, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, dr. Szinyei Katalint, dr. Görgényi Ernőt, Gyula testvérváros polgármesterét és még sok más hivatalosságot.
A beszédek után a magyarországi vendégek, az aradi és Arad megyei politikusok, a magyar érdekképviseleti szervezetek, az egyházvezetők, az iskolák és közintézmények képviselői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. Az aradi és Arad megyei vezetők közül jelen volt még Bognár Levente aradi alpolgármester, Iustin Cionca megyei önkormányzati elnök, Claudia Boghicevici megyei alelnök, Călin Bibarț alpolgármester stb.
Idén szélsőséges megnyilvánulások nem zavarták meg a megemlékezést.
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

2016. október 7.

„Köszönjük meg, hogy ilyen példaképeink lehetnek”
A szabadságnak ára
Szemerkélő esőben került sor az aradi vesztőhelyen tegnap délután a megemlékezésre. Az az 1990-es évek legelején történt ünnepség jutott eszembe, amikor – a mostaninál sokkal sűrűbb esőben – a teret megtöltő aradiak az első szabad október hatodikák egyikét ünnepelték esernyőik alatt. Tegnap távolról sem voltak annyian, mint húszegynéhány éve, meglepően sokan voltak viszont az anyaországiak, de szlovákiaiak is – köztük számos diák.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ Megyei Szervezete kulturális bizottságának elnöke nyitotta meg a nap jelentőségét, a 13 vértanú hősiességének mai kihatásait méltatva. Az egyházak képviseletében nt. Módi József református esperes mondott beszédet, többek között kijelentve: a szabadságnak ára van, amelyet a vértanúk megfizettek – ma az a kérdés, hogy a kor embere hajlandó-e megfizetni a szabadság árát. Illendő mindenesetre megköszönnünk, hogy ilyen példaképeink lehetnek.
A három nyelven elhangzott Miatyánk után a koszorúzás következett. Elsőként a Knézich és Damjanics család leszármazottai helyezték el a kegyelet virágait a 13 vértanú emlékoszlopánál, majd az RMDSZ Országos Szervezete, a bukaresti magyar nagykövetség, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Megyei Szervezete, a magyar külügyminisztérium, a honvédelmi minisztérium, a kolozsvári magyar főkonzulátus, az aradi Szabadság-szobor Egyesület, nagyon sok aradi és Arad megyei RMDSZ- és civilszervezet, egyház, iskola koszorúzott. És rengeteg anyaországi megye, város, vitézi rend, iskola, pedagógusszövetség – a kecskeméti diákok, például 240 kilométert kerékpárral tettek meg Aradig, hogy a megemlékezésen részt vehessenek, s a vértanúk örök nyughelyére tehessék koszorújukat.
-r –a Nyugati Jelen (Arad)

2016. október 7.

Szobrot kapott Kiss Ernő honvéd tábornok a vajdasági Eleméren
Mellszobrot állítottak a vajdasági Eleméren csütörtökön Kiss Ernő honvédtábornoknak, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 167 évvel ezelőtt Aradon kivégzett vértanújának.
A délvidéki központi megemlékezést minden évben a közép-bánsági Eleméren tartják, ezen a településen nyugszik ugyanis Kiss Ernő. 
A megemlékezés ezúttal is a 4300 fős település templomában tartott szentmisével kezdődött. Itt havonta csak egyszer tartanak katolikus misét, a helyi magyar lakosság száma ugyanis két százalék alatt van. Kiss Ernő mellszobra a templomkertben kapott helyet. A vértanúnak eddig nem volt szobra a Vajdaságban. Kiss Ernőnek ugyan 1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek, ám azt 1918-ban, az első világháború után a szerbek összetörték. A szobor feje azonban megmaradt, így arról mintázták a mostani emlékművet. A templom felújítását és a szoborállítást a magyar kormány támogatta. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke ünnepi beszédét követően az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az emléknap üzenete nem más, mint hogy sok helyről jövő, különféle emberek is tudnak olyan közös értéket, közös erőt találni, amely a magyarságban, a magyar szabadságszeretetben hozza össze őket. Ez a közös akarat a jövő szempontjából is meghatározó – szögezte le. „Az aradi vértanúk egy közös akaratért tudtak harcolni, és ez a közös erő a múlt vasárnap, a kvótareferendum alkalmával is megfogalmazódott a Kárpát-medence és a világ magyarságában”, amikor nemmel szavazott a népszavazáson – tette hozzá az MNT elnöke.
Kishegyesen a szabadságharc utolsó győztes csatájára emlékeztek, amelyet 1849. július 14-én vívott a magyar sereg, amikor visszaszorította Jellasics horvát bán csapatait. A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez vagy a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. A rendezvények már szerdán megkezdődtek. 
Nagybecskereken a Lázár Vilmos emlékére állított domborműnél rendezték meg a Légy híve rendületlenül című hangversenyt. Lázár Vilmost a domborműnek otthont adó székesegyházban keresztelték meg. 
Zomborban, Schweidel József szülővárosában a Szent Rókus temetőben koszorúzták meg az 1848–1849-es emlékobeliszket, majd a Magyar Polgári Kaszinóban megkoszorúzták a 220 éve született honvédtábornok emléktábláját.
Törökbecsén Leiningen-Westerburg Károlyra emlékeztek a katolikus templom kertjében hét éve felállított mellszobornál. 
Csütörtök délután Adán megkoszorúzzák Damjanich János domborművét. A helyi magyar közösségnek az emlékmű öt évvel ezelőtti felállításakor komoly harcot kellett vívnia azért, hogy megmaradhasson az emlékmű, ugyanis szerb kezdeményezésre el akarták távolítani. A szerbek a szerb születésű Damjanichot árulónak tartják, amiért a magyar szabadságért harcolt velük szemben. (MTI) Nyugati Jelen (Arad) 

lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 271-279




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998