Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 755 találat lapozás: 1-30 ... 691-720 | 721-750 | 751-755
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2016. május 30.

MŰKEDVELŐ TERRORISTÁK ERDÉLYBEN
A csúf, kellemetlen és önveszélyes „terrorista” balfácánkodás akkor válik közveszélyessé, ha az etnikai „összetartás” jegyében szolidárisak vagyunk akár a butuska, akár az értelmes neofasisztákkal, és szemben „a románokkal”.
A romániai terrorelhárító szolgálat – föltéve, hogy igazat állít – föltárta a Hatvannégy Vármegye nevű irredenta, szélsőjobboldali mozgalom erdélyi bandériumának vagy micsodájának a tervét, hogy ezt-azt a levegőbe röpítsen, például gázvezetékeket robbantson föl, s ehhöz próbálja elnyerni bizonyos oroszországi „szervek” közreműködését. A kétbalkezes összeesküvők beszélgetéseit persze lehallgatták, s bevágták őket a dutyiba.
Elolvasva az „életveszélyes gerillák” eszmecseréjének jegyzőkönyvét, az a benyomása támad az embernek, hogy ezek a kissé zavarodott elméjű fiatal férfiak elsősorban saját magukra lehettek veszélyesek, s a letartóztatás mentette meg őket tőle, nehogy megsebesítsék magukat vagy a nagymamájukat a petárdáikkal. Remélhetőleg nem veszik őket túl komolyan, és nem sújtják őket túl szigorú büntetéssel; elvégre a hülyeség nem büntetőjogi tényállás.
Minden kocsmában lehet hallani férfiak hencegését („…s én aztán jól megmondtam neki…”), amely nagyobb tesztoszteron- és adrenalinfröccs után arra készteti a büszke hímeket, hogy tényleges nyusziságuk szégyene miatt jelképes bosszút álljanak a többi nyuszi/oroszlán füle hallatára a söntéspultnál az elképzelt ellenségen. Ezek a balszerencsés tökfilkók pórul jártak, mert alfahím-ábrándjaikat lehallgatták és nyilvánosságra hozták.
De az ügy mégis jelentékeny, ha nem is föltétlenül abban az értelemben, ahogyan a DIICOT/SRI meg a román bulvársajtó egy része beállítja.
Az ugyanis tény, hogy Magyarországon és az „utódállamok” magyar nemzetiségi területein létezik neonáci/újnyilas politikai alvilág (másutt is akad ilyesmi, de ránk ez tartozik), amelynek többé-kevésbé szoros kapcsolatai vannak az eufemisztikusan „nemzeti radikálisnak” nevezett pártokkal meg bizonyos „szurkolói körökkel”, illetve a helyi civil társadalom némely mozgolódásaival. Néhol és néha „magasabb körök” is igénybe veszik szolgálataikat. A „vármegyésekhez” közel álló ásotthalmi polgármester, aki lóháton, gépkocsival és motorkerékpárral vadászik „migráncsokra” a határsávban, csakhamar a Jobbik (országos, parlamenti képviselettel rendelkező magyarországi párt, amelynek „a határon túl” is van befolyása) alelnöke lehet, és hasonló figurák némelyütt a hatalom közelébe kerültek. Ennek a „miliőnek” az egyik vezéralakja Magyarországon ül börtönben, súlyos vádakkal illeti az ügyészség.
Magyarországon köztudomásúlag van szélsőjobboldali terrorizmus: az egyik neonáci fegyveres csoport hat találomra kiválasztott romát gyilkolt meg csak származása, „faji jellege” miatt, köztük egy kisgyereket; az elkövetők egyike korábban a magyar katonai titkosszolgálat ügynöke volt. (Az alaposan föltárt rémtettek nem váltottak ki nagyobb fölháborodást vagy iszonyatot.)
Ugyanakkor ennek a politikai alvilágnak a nézetrendszere – amely minden tekintetben negatív: faj- és idegengyűlölő, antiszemita, cigányellenes, soviniszta: szláv- és románellenes, nyugatellenes, iszlamofóbiás, nőgyűlölő, homofób, antiegalitárius, antiszociális és antidemokratikus, és esküdt ellensége a mélyszegénységben élő „underclass”-nak, a munkanélkülieknek, a segélyezetteknek, a kisnyugdíjasoknak, az egyedülálló anyáknak, a fogyatékosoknak, a hajléktalanoknak – messze túlterjed a „hivatásos”, fölcímkézett, egyenruhás, tetovált, árpádsávos, üvöltöző és bunyós szélsőjobboldal határain. Sokkal elterjedtebbek a Jobbikkal nem rokonszenvező ultrajobboldali lapok, portálok, műsorok, közösségimédia-csoportok; a hírhedt kuruc.info olvasói nem kizárólag jobbikosok – mint ahogyan a Jobbiknak vannak egyáltalán nem szélsőjobboldali hívei és támogatói is, jó sokan. (A délibábos „intellektuális” fasizmus több mai magyarországi reprezentánsa pedig újabban félhivatalos köztiszteletnek örvend, díjakat kap, és tisztelgő díszkiadvány kapható róla a jobb könyvkereskedésekben. A fasiszta múlt rehabilitációjának tekintetében pedig Magyarországnál is rosszabbul áll Románia és Horvátország. Amikor – sok évvel ezelőtt – szóvá tettem a román értelmiséghez írott nyílt levelemben, az ÉS-ben és a Dilemában a vasgárdista örökségnek mint a román demokrácia „alapjának”, a reprezentatív múltnak az ápolását, fölöttébb kétértelmű válaszokat kaptam, különösen furát a műfajban azóta is maradandót alkotó Andrei Pleşu tollából. A kibontakozott vita majdnem teljes anyaga megtekinthető ebben a kötetben: Intelectualul român faţă cu inacţiunea. În jurul unei scrisori a lui G. M. Tamás, szerk. Mircea Vasilescu, utószó: Adrian Cioroianu, Bukarest: Curtea Veche, 2002.) A helyzet mindezek tekintetében Európa-szerte és világszerte meredeken romlik, de megvannak a helyi sajátságaink. (Csak egyetlen, sokatmondó adat: fölmérések szerint a közel-keleti és afrikai menekülteket a válságban lévő Görögországban a lakosság 85 százaléka látná szívesen, Magyarországon a lakosság 1 százaléka.)
…És persze az, hogy jobb sorsra érdemes, boldogtalan férfiak (igen: férfiak) ezekre a förtelmekre fanyalodnak valóságos, tartalmas, alkotó élet helyett: megmutatja ennek a társadalomnak az elvetemültségét és értéktelenségét. (De erről már nagyon régen, tizenkét esztendővel ezelőtt kénytelen voltam írni: TGM: „Szegény náci gyermekeink”, Élet és Irodalom, 2004. október 1.) Mielőtt keményen és habozás nélkül ellenállnánk a poszt- és neofasizmusnak, forduljunk megrendült részvéttel azok felé, akik csak ebben lelhetnek kiutat a kései kapitalizmus általános reménytelenségéből. Amit tesznek, az az ő felelősségük, de abban, hogy azzá lettek, amivé, nem ők a hibásak. Mindez közismert.
De nekünk, akiknek közünk van Erdélyhez, akad néhány külön kérdésünk. És ebben elérkezett az ideje a világos beszédnek.
A csúf, kellemetlen és önveszélyes „terrorista” balfácánkodás akkor válik közveszélyessé, és emelkedik politikává, ha az etnikai „összetartás” jegyében szolidárisak vagyunk akár a butuska, akár az értelmes neofasisztákkal, és szemben „a románokkal”.
Románia a parlamenti kormányrendszer csöndes összeomlása után (vö. „Mi van Romániával?”) kockázatos átmeneti helyzetben van, amelyben megerősödött bizonyos bűnüldöző és földerítő szervezetek (DNA, DIICOT, SRI, SIE, stb.) eddig is aránytalan befolyása, amelynek az „antikorrupciós” aspektusát még mindig nagy mértékben támogatja a közvélemény. (A korrupcióellenes kampányt, amelynek vannak sajnálatosan destabilizáló hatásai is, erőteljesen támogatja az Egyesült Államok diplomáciája, s egyre nagyobb szerepet kap a NATO.) A romániai magyar közösség hivatásos képviselőinek (párt, civil társadalom, médiák, értelmiség) álláspontja a romániai országos problémákat illetően (kivéve a politikai osztály kétségtelen züllöttsége iránti közundort) nem világos.
A romániai magyarság körében – nyilvánosan legalábbis – ismeretlen a nem etnikai jellegű romániai állampatriotizmus. A német nemzetiségű államfő vallomásai román hazafiságáról ellenszenvet váltottak ki. (De az övé messze túlmegy a nem etnikai, francia-amerikai típusú állampatriotizmus határvonalán: asszimiláns, a román kulturális nacionalizmushoz igazodó attitűd. A román kulturális nacionalizmus pedig, akárcsak a miénk, egyre abszurdabb, vö. írásommal a piros-sárga-kék zászlómániáról.) Kérdés, hogy – a gazdasági-szociális helyzet hőn óhajtott javulásán kívül – mi az a közös ügy, amely a romániai magyarságot az etnikum fölötti, romániai államnemzeti közösséghez kapcsolja. A sok vonatkozásban észlelhető közöny (vö. „Magyarok és románok”), a „nagypolitikai” problémákat illetően az ilyen vagy amolyan budapesti nézőpont érvényesítése mintha arra utalna, hogy ilyesmire nincs lehetőség. Mindeközben számos romániai magyar – természetesen – ezer szállal kapcsolódik román „ügyekhez”, eszmékhez és érdekekhez, de ennek nincsen majdnem semmiféle politikai reprezentációja.
Az ilyen típusú állampatriotizmus amúgy is hanyatlik mindenütt a világon – hiszen a nem etnikai nacionalizmus halott, helyét az etnicizmus vette át (lásd erről írásomat itt) – , és ebben a helyzetben az 1989-i szellemű demokratikus, egyébként a régi baloldaltól örökölt utópia (testvérnépek baráti versengése és dialektikus harmóniája, kölcsönhatása, együttműködése bármelyikük fölényének vagy kiváltságainak elismerése nélkül, a népek egyenlősége és barátsága, az asszimilációs folyamatok korlátozása, a nemzetiségi kulturális környezetek ápolása és védelme) szemlátomást megbukott, hogy a közös „európai identitásról” (amely e sorok írójának amúgy is ellenszenves) ne is szóljunk. (A „multikulturalizmus” manapság, különösen a magyar nyelvterületen népszerűtlen gondolata nem volt több, mint a kulturális közösségek és önazonosságok egyenrangúságának elismerése a több nemzetiségű társadalmakban; igaz, hogy sikertelennek bizonyult, de az, hogy kisebbségiek is utálják – akiknek az érdekében állt – , több, mint meggondolkoztató.)
A nacionalizmust fölváltó etnicizmusnak az a következménye, hogy az etnikumok és az etnikai kultúrák logisztikailag-technikailag, területileg, szimbolikusan elkülönülnek (akármilyen spontán folyamatok mennek végbe az „életvilágban”) – ezt Erdélyben az autonómia célképzete fejezi ki, másutt a föderalizmus vagy a függetlenségi mozgalmak – , és a „közös ügy” (la chose commune) eszméje csak etnokulturális-szociokulturális mezsgyéken belül értelmezhető; a nemzetállami politikai közösségek szupremáciája a múlté. Még az egy nyelvű, monokulturálisnak vélt Magyarországon se számítanak „magyarnak” a saját „nemzeti” kultúrával nem rendelkező cigányok: a nemzetállami politikai közösség Magyarországon is megszűnt. (Nem is említem bizonyos politikai-világnézeti-kulturális beállítottságok, magatartások, élethelyzetek, önmeghatározások „kiátkozását” a „nemzetből”, amely a két világháború közötti disszimilációs folyamatokra emlékeztet. De ez se kizárólagos magyar sajátosság. Az amerikai „olvasztótégelynek” is vége, amit Donald Trump elnökjelöltsége jelképez.)
Az etnicizmus bírálható és bírálandó, de hatalmas tény. S annál hatalmasabb, mert egyszerre fejti ki korróziós hatását mind a szupraetnikus nemzetállamokra, mind az európai föderalizmusra – amely annyi ember hiú reménye volt 1989 után – , azaz mindenre, ami a későpolgári társadalomban az etnikum (a „faj” vagy a „kultúra”) fölött állt valaha, a nacionalizmus és szocializmus végképp lezárult évszázadaiban. Mert Deák vagy Kogălniceanu nemzedéke számára a nacionalizmus államcél volt – közösséget társított a joghoz, kultúrát a hatalomhoz – , ám az etnicizmus destruktívan, nihilisztikusan államellenes: voltaképpen közömbös a mindenekelőtt törvényekben és intézményekben kifejeződő, klasszikusan modern politikával szemben. Ez utóbbinak az univerzalisztikus igényeiben jóformán már senki nem hisz. (Én se.)
Ez a szellemi-erkölcsi szituáció nagyon különös: a mai értelmiségi nemzedék kisebbik, de nem jelentéktelen része gyakorolja azokat a magatartásokat, amelyek déd- és nagyszülei ma megtagadott ideáljai voltak: erősek a román-magyar kulturális kölcsönhatások, vannak közös nemzetközi (főleg, de nem kizárólag európai) intellektuális tapasztalatok, bizonyos enklávékban (képzőművészetek, színház-film, társadalomtudomány, „kritikai elmélet”) terjed a kétnyelvűség, emelkedik a közös alkotások száma és minősége, és persze vannak interetnikus barátságok és szupraetnikus közösségek – de ennek a reménykeltő gyakorlatnak alig van nyilvános leírása. Mintha mindaz, ami nem etnicista, illegális és életveszélyes lenne – ami mérhetetlen túlzás.
Ha elfogulatlanul nézzük, a szélsőjobboldal eljátssza minden sikeresélyét, amikor az irredentizmushoz ragaszkodik. Az újnyilas szélsőségességet bátorítja a mai magyar állam felelőtlen gesztuspolitikája, amellyel magyarországi államférfiak mint politikai hatalom birtokosai jelennek meg Romániában (de nem ám Szerbiában és még kevésbé Szlovákiában!): Áder államelnök mellett pl. az állami kényszerhatalmat és főséget (imperium, Hoheit) megtestesítő egyenruhás magyar testőrtiszt áll a kegyeletsértően ronda csíkszeredai Márton Áron-szobor avatásán, a székelyruhás szűzek koszorújában, amivel durván pök a román állami szuverenitásra – ez kiválthat belőlünk kárörvendő vigyort, de rendkívül veszedelmes.
Az erőnek erejével megvalósítandó határrevízió, „Trianon” megsemmisítése – végül is ez a Hatvannégy Vármegye és a magyar jobboldali mozgalmak és médiák programja, amely mögött annyi stratégia sem áll, mint Teleki Pál gróf (a Horthy-korszak rossz szelleme) egykori, katasztrofális politikája mögött, amely a régi Magyarország végleges pusztulásához vezetett (amint a gróf az utolsó pillanatban maga is fölismerte) – szükségessé tenné a románság egyetértését, hacsak a magyar jobboldal nem akar európai háborút. Mivel erről nincs szó (sőt: a két ország, akárcsak a második világháború alatt, ugyanannak a szövetségi rendszernek a tagja – EU/NATO – , de most nem lesz bécsi döntés), a romániai magyarság, hm, „felelős tényezőinek” el kellene dönteniük, hogy továbbra is némán és tétlenül asszisztálnak-e a bálványosváraljai-tusnádfürdői provokációkhoz, abban a reményben, hogy a mieinknél semmivel nem jobb román soviniszták oly mélyen lenéznek bennünket, hogy az effélével nem is törődnek. (Eddig, mi tagadás, ez volt a helyzet. A román nemzeti közvélemény számára „Tusványos”: vicc. Nekünk: rossz vicc.)
Alapjában a felelőtlen, könnyelmű, tudatlan és vak „magasabb körök” a hibásak a maguk „Trianon-traumára” alapozott szimbolikus politikájával, amelyért semmiféle felelősséget nem hajlandók vállalni: ők felelnek azért, hogy ezek a szerencsétlen marhák ma román börtönben ülnek azokért a hungarista fantáziákért, amelyeket Csonka-Magyarországon minden kockázat nélkül hangoztathatnak a bicepszüket feszítő gyávák. (Miközben szépecskén kiürül Kelet-Európa, és öcséink, húgaink, csemetéink – versengve a menekülő arabokkal, afgánokkal, beludzsokkal, líbiaiakkal – elmennek szolgának a barátságtalan Nyugatra, tömegesen és elkeseredetten; Szerbiában rövidesen már nem marad magyar; egy-két londoni utcán a tavaly több román szót hallottam, mint angolt. Nem autonómia, föderalizmus, nemzetiségi önállóság-önrendelkezés, de nem is az asszimiláció „oldja meg” a romániai magyar kérdést, hanem hovatovább a kivándorlás szünteti meg.)
S ezt a szalonirredenta műtrágyát forgalmazza ma Pesten majdnem mindenki, beleértve a liberális sajtó jelentős részét, anélkül, hogy Erdélyt ismerné vagy szeretné. Erdélyben (és a Vajdaságban) is van baloldali magyar értelmiség, amelynek a nézeteit olyan helyeken fejezik ki (közvetve), mint a temesvári TESZT (lásd erről itt és itt) – nem hinném, hogy Magyarországon bárkinek tudomása lenne róla, hogy Temesvár egyáltalán létezik – , de politikai értelemben titokként kezeli saját létezését. Az omertà mindent visz. Ennek az értelmiségnek még ahhoz sincs bátorsága (tisztelet a kivételnek persze), hogy kinyilvánítsa: nem irredenta, és nem helyesli a nyilas-terrorista kalandorságot, mert akkor románbérencnek vagy (Isten őrizz) zsidóbérencnek fogják nyilvánítani azok, akiknek persze eszük ágában sincs bármit tenni a poszttrianoni status quo ellen, hiszen ez ártana üzleti érdekeiknek.
Ez a némán antifasiszta és antisoviniszta értelmiség a maga zárt enklávéiba húzódva a könyveivel, kiállításaival, performanszaival, zenéivel, a maga politikai (javarészt lazán antikapitalista) azonosságát el nem áruló, parányi közösségi tereivel, a személyes kapcsolatok és a „műveljük meg kertjeinket” apródonkénti kultuszaival, a maga fanyar és lemondó szerelmeivel, gimnáziumi barátságaival, házi bodzaszörpjeivel és biciklitúráival fölkínálja szép fehér nyakát a késnek. A diadalmas román (és transznacionális) kapitalizmus pedig elhúz mellette zakatolva, dübörögve, csörömpölve, síppal-dobbal rohanvást a semmibe.
Márpedig ez az igazság – nem vagytok, nem vagyunk irredenták – , és nem kellene a békesség kedvéért (vagy a reménytelenség miatt) egykedvűen hallgatni. Itt az ideje, hogy valaki kimondja már Kolozsvárt vagy Marosvásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön vagy Aradon: hogy elég volt az országrontó és nemzetvesztő erdélyi magyar arisztokrácia kultuszából, amely már 1848-ban magyar-román háborút csinált a legnagyszerűbb szabadságküzdelemből. Hogy valaki kimondja már, hogy még a mélykonzervatív Makkai Sándor által szorgalmazott „magunk revíziójá”-ból se lett semmi, csak határrevízió négy évre, és emiatt összeomlás és nemzethalál. Hogy az erdélyi grófok (Bethlen István, Bethlen György, Teleki Pál, Bánffy Miklós) kvartettje fölért húsz turáni átokkal. Hogy „a kisebbségi élet áldásai”-ból (László Dezső) megannyi átok lett. Hogy a romániai magyarságnak jót tenni csak titokban vagy hazudozva lehet, mert nem vagyunk képesek őszintén beszélni egymással. Hogy a pesti patrónusaik előtt bőszen oláhozó erdélyi magyar vezetők odahaza nagyszerűen bizniszelnek sovén román partnereikkel.
És hogy elég volt már. Elég volt.
Tamás Gáspár Miklós
Transindex.ro

2016. május 30.

Minisztériumi felszólítás dák jelképek használatára
A zászlótörvényt figyelmen kívül hagyva, a román szimbólumokat kéri számon a Sepsiszentgyörgy lobogóját megszavazó önkormányzaton a közigazgatási és fejlesztési minisztérium.
Antal Árpád polgármester hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a napokban levelet kaptak a szaktárcától a tavaly másodszor is elfogadott városzászló ügyében. Ebben a minisztérium arról tájékoztatja az önkormányzatot, hogy az ügyben kikérték a prefektúra véleményét, mely nem tartja célszerűnek a zászlót, mivel szerinte „nem reprezentatív a helyi közösség számára".
A prefektúra szerint a heraldikai szakértő nem vette figyelembe a történelmi tényeket, miszerint „Erdély területén számtalan dák lelet van, és a zászlón nincsenek dák szimbólumok". A levélben a szaktárca arra utasítja az önkormányzatot, keresse meg zászlóügyben a megyei önkormányzat elnökét és a prefektust, ugyanis nekik kell előterjeszteniük Bukarestben a városzászlót hivatalosító kormányhatározat-tervezetet.
Antal Árpád nevetségesnek nevezte a prefektúra érveit, ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy a minisztérium szerint a kormányhivatal, és nem a helyi közösség által választott testület dönti el, mi reprezentatív a sepsiszentgyörgyieknek. A lobogón a hivatalosan elfogadott városcímer szerepel, és nem is lesz egyéb, szögezte le az elöljáró. Rámutatott arra is, hogy a minisztérium figyelmen kívül hagyja az RMDSZ nyomására elfogadott zászlótörvényt, mely szerint a helyi tanács által elfogadott határozat alapján a szaktárcának kell előterjesztenie a kormányhatározat-tervezetet, azaz nincs szükség a prefektúra vagy a megyei tanács közvetítésére.
Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat decemberben szavazta meg újra a város kék-arany lobogóját a hivatalosan jóváhagyott címerrel, miután 2008-ban már egyszer megtették, de a határozatot négy évre rá bíróságon támadta meg a prefektúra, a brassói táblabíróság pedig érvénytelenítette azt. A tavalyi közmeghallgatáson a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a zászló négy sarkába különböző román szimbólumokat – dák zászlót, román női népviseletet, ortodox keresztet – javasolt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

2016. május 30.

Húszéves a zeneművészeti tanszék a PKE-n
A Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Kara a romániai magyar felsőoktatás első rendszerváltozás után alakult képzőművészeti-zenei fakultásaként jött létre két évtizeddel ezelőtt. A Zenepedagógia hároméves alapképzéshez Zeneművészet az audiovizuális kultúrában címen társul kétéves mesterképző a nagyváradi tanintézet keretén belül.
Másfél napos rendezvénnyel jubilál a hétvégén a PKE zeneművészeti tanszéke. Június 3-án, pénteken 17 órakor lesz a zenés ünnepélyes megnyitó a református püspöki palota dísztermében. Ünnepi beszédek következnek, majd 18.15-kor ünnepi műsor és kitüntetések átadása.
Másnap, június 4-én 17 órakor „dalforgás” kezdődik ugyanott a volt és jelenlegi hallgatók közreműködésével. Fellép a PKE Zeneművészeti Tanszékének Partiumi Énekkara, vezényel Berkesi Sándor és Brugós Anikó, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum gyermekkara, vezényel Varga Cecília, majd Kiss Adrienn Lívia és Kiss Stefánia népdalokat énekelnek, fellép a Csillagocska Alapítvány Csillagocska Néptáncegyüttes Benedek Árpád vezetésével. A Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség Kórusát Orosz Otília Valéria, a Csillagocska Alapítvány Csillagfény kórusát Márkus Zoltán, a Michael Haydn Kórust Kristófi János Zsigmond vezényli. Andrejszki Judit ének- és csembalóművész után a Zeneművészeti Tanszék Öregdiák Énekkara zárja a műsort, vezényel Berkesi Sándor és Brugós Anikó.
Mintegy előrendezvényeként a jubileumi hétvégének, holnap, május 31-én a palota Bartók-termében a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak zeneszerzői estjére kerül sor 18 órától, a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében. Bemutatkoznak: Elek Gergő, Fábián Attila, Ömböli Péter, Szopos Zoltán. Közreműködnek: Andrejszki Judit – csembaló, orgona, Antal Zsuzsanna – fuvola, Fábián Attila – orgona, Gábor Melinda, Kovács Annamária, Jánosy Anna és Korodi Erik – klarinét, Lukács Zsolt – basszusklarinét, Ömböli Péter – zongora.
Egyébiránt a Partiumi Keresztény Egyetem idei tanévzáró ünnepségére (a ballagásra) június 4-én 11 órai kezdettel kerül sor a nagyvárad-újvárosi református templomban.
itthon.ma//2016. máj. 30.

2016. május 30.

Az RMDSZ jelöltjeinek támogatásra biztat Böjte atya a választások előtt
Az RMDSZ jelöltjeinek támogatására biztat a szövetség honlapján hétfőn közzétett üzenetében Böjte Csaba.
A dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke felhívásában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Románia újból „a kisebbségek elutasításának útjára lépett”. Felidézte: sorkatonasága ideje alatt egyetlen magyar szóért száz fekvőtámaszt kellett végeznie. „Remélem, hogy soha nem jön vissza az az idő!” – fogalmazott.
Böjte atya kifejtette: nem érti, hogy most, amikor Európára nehéz idők köszöntenek, amikor minden társadalmat fenntartó erőre szükség van, miért „rúgnak bele durván” Románia jelenlegi vezetői a több mint egymilliós magyar közösségbe.
„Fogjunk össze Erdély legerősebb, a jelképeinkért küzdő érdekvédelmi szervezetével és tegyünk meg mindent, hogy a választásokon olyan pozícióba kerüljenek helyi és országos szinten, hogy meg tudják védeni demokratikus eszközökkel a Romániában élő kisebbségek jogait!” – olvasható a felhívásában.
maszol.ro

2016. május 30.

Közzéteszi az RMDSZ a kormánytámogatások elköltésére vonatkozó információkat
A választás után öt évre visszamenően közzéteszi az RMDSZ azokat az információkat, amelyek a kormánytámogatás elköltésére vonatkoznak - jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői, kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ-nek nincs rejtegetni valója, nyilvánosságra hozzák többek között a szövetség struktúráiban dolgozók bérezéséről, a pályázati pénzek elnyeréséről, a meghívásos pályázatokon kiosztott pénzekről szóló információkat, amelyeket mindenki számára elérhetővé tesznek. (hírszerk)
Transindex.ro

2016. május 30.

Egyházaink és népünk szolgálatában
Meghatódással emlékezem vissza az Úr születésének 1990. esztendejére, amikor is közvetlenül a lélek- és egyháznyomorító ateista diktatúra összeomlását követően magyar egyházaink végre talpra állhattak és újjászerveződhettek.
A babiloni fogságból való szabadulással ért fel, amikor hosszú tilalmi időszak után az „Oradeai” Református Egyházkerület eredeti Királyhágómelléki nevezetét visszavéve Krisztus hűséges szolgálatának útjára végre visszatérhetett, ezzel egy időben pedig a Szent István alapította, megcsonkított és látszatlétre kárhoztatott Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye újraalakulhatott. „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Hatalmasan cselekedett velünk az Úr” – ekképpen jellemezhetjük egyházaink népének örömét a Zsoltáros szavával (Zsolt 126,2).
Tempfli atyával, még mielőtt püspökké nevezte volna ki II. János Pál pápa, a Szent Lélek indítására összesereglő ökumenikus találkozókon volt alkalmam megismerkedni. A változások és a szabadságra jutás lázas örömében feledhetetlen templomi ünneplésekre és testvéri együttlétekre került sor, a lánglelkű Czirják Árpád „vezényletével”, a kolozsvári Szent Mihály-templomban, majd pedig egyházkerületünk kétágú templomában, Nagyvárad-Újvároson.
A május 25-én megboldogult főtisztelendő Tempfli József nagyváradi megyés püspökről való emlékezés nem volna teljes, hogyha áldozatos szolgálatának erről az ökumenikus vonulatáról megfeledkeznénk. Egyházaink egymásra találásának azon melegében Vele együtt alakítottuk meg a Romániai Magyar Keresztény Egyházak Szövetségét, mely spontán tettrekészséggel igyekezett megtalálni egyházaink megújulásának és hívő népünk közös szolgálatának az útját. Majd amikor a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, és a spontán szervezkedés is elvesztette eredeti rendeltetését, illetve újraszerveződő egyházaink és a felálló új egyházi vezetőségek intézményes formában folytathatták tovább az együttműködést – püspöki minőségében Tempfli atya ekkor is élen járt az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Elöljárói Állandó Értekezletének a létrehozásában. Túlságosan messzire vezetne, és nem képezheti tárgyát egy ilyen emlékidézésnek az Állandó Értekezlet szerteágazó munkájának bemutatása és egyházpolitikai jelentőségének értékelése. Az viszont minden bizonnyal elmondható, hogy saját egyházi életük és szolgálatuk körét messze meghaladva római katolikus, református, evangélikus és unitárius testvéregyházaink, egyházmegyéink, illetve püspökségeink „egymás terhét hordozták” a rendszerváltozással párhuzamosan haladó egyházi átalakulásokban, másfelől pedig jó példával jártak elől magyar kistársadalmunk önszerveződésében, sőt derekasan ki is vették a részüket erdélyi nemzeti közösségünk sorsának alakításából. Az új évezredben bekövetkezett fejleményekre és beállt változásokra nem térve ki bizton elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozás, valamint a ’90-es évekbeli egyházi ökumenikus együttműködés hőskorában történelmi egyházaink elöljárói – erejük és lehetőségeik szerint – híven betöltötték hivatásukat, és elsősorban nem rajtuk múlott, hogy az egyház és állam viszonya, „a templom és az iskola” sorsa, vagy éppen a kommunizmus idején elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának ügye nem a demokratikus jogállamiság, valamint az egyházi és vallásszabadság követelményeinek megfelelően alakult.
Ennek a „kegyelmi időszaknak” egyik kiemelkedő vezető egyházi személyisége volt nagyméltóságú Tempfli József püspök atya. Nagy örömöt és elégtételt jelent számomra, hogy hitünk közösségében együtt szolgálhattuk egyházaink és népünk javát; hogy nagyvárad-hegyaljai ökumenikus templomukban reformátusok és katolikusok együtt dicsérhetik az Urat; és hogy egyházaink előjáróiként mi is alapítói lehettünk erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszerünknek.
Megzavarodott és felkavarodott világunkban üdvös volna ugyanazon a testvéri ökomenikus úton tovább haladni, amelyen Ő is járt.
Nagyvárad, 2016. május 29.
Tőkés László
tokeslaszlo.eu

2016. május 31.

A másság hangjai Kolozsvárról
Nemcsak azért érdemes figyelni a Kolozsváron a román–magyar kerekasztalon elhangzott nyilatkozatokra, mert kritikus szavakkal illették a székely szabadság napján hazafiasan bírságoló marosvásárhelyi csendőrséget, hanem mert a kincses városból immár a jó értelemben vett erdélyiség hangjai szólnak.
És bár e regionalizmusnak természetesnek kellene lennie – nálunk semmi nem természetes! –, volt idő, nem is oly nagyon régen, amikor Kolozsvár a dohos és a vad nacionalizmus otthonát jelentette. Ami persze nem szívódhatott fel nyomtalanul...
A regionalizmusról és az önkormányzatiságról tartott kolozsvári román–magyar kerekasztal-beszélgetésen tehát az ActiveWatch bukaresti civil szervezet megrótta, azaz „szólásszabadságból elégtelen” diplomával tüntette ki az általa túlbuzgónak tartott Maros megyei csendőrséget. Adrian Szelmenczi azt is megjegyezte, Romániában 98 évvel a gyulafehérvári nyilatkozat után is „háborúban legyőzött félként” viszonyulnak a magyarokhoz, olyan, mintha az állam kisebbségei ellenében fogadta volna el alkotmányát. Lucian Constantin, a Demokratikus Erdély Liga elnöke szerint Románia az Európai Unió legközpontosítottabb állama, és saját polgárai közül is csak kevesen ismerik fel, hogy a centralizáció átmentésével a jobb élet esélyéről mondanak le. E szervezet egyébként Erdély autonómiáját tűzte zászlajára, s célja, hogy Románia régiósítása a történelmi régiók visszaállításával történjék. Tudor Duică, a Demokratikus Erdély Liga társalapítója úgy vélekedett, az erdélyiek semmiképpen sem engedhetik meg, hogy a főváros a történelmi hagyományokat felrúgva alakítsa ki az ország régióit. Mi több, Emil Aluaş, a Pro Vest Alapítvány elnöke egyenesen azt javasolta, az erdélyieknek maguknak kell kezdeményezően és határozottabban fellépniük, mert Bukaresttől nem remélhetnek jó megoldásokat.
Persze, ezek egyelőre csak szavak. Ám a regionalizmus erdélyi, sőt, romániai képviselőinek gondolatait érdemes rögzíteni, kiindulópontként kezelni, mert céljuk közelíthető az erdélyi, székelyföldi magyarok céljához. Hiszen önérzetes bánsági, bukovinai, máramarosi – a sor folytatható – emberekhez hasonlóan mindannyian jobb életminőséget, azaz kevesebb központosítást és korszerűbb államot szeretnének. Azt, hogy sorsuk fontos kérdéseiről maguk dönthessenek, s ha ezt önrendelkezésnek vagy autonómiának nevezzük, pusztán meghatározás kérdése. A másság Kolozsvárról érkező hangjai pontosan azt igazolják, hogy e vágy nem csupán valami székelyföldi, sokak által becsmérelt sajátosság, hanem egyetemes és emberi célkitűzés. Kapaszkodjunk tehát bátran Lucian Constantin nézetébe: mivel alig hihető, hogy lenne épeszű ember, aki elutasítana egy jobb romániai életminőséget, vélhetően csak idő kérdése, és a valós regionalizmus érdekében nem ezrek, hanem tízezrek, százezrek fognak szövetkezni.
Szépen, okosan és békességben, hiszen másként nem is érdemes.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 31.

A Néppártot vádolják (Kampányban az RMDSZ)
Bohóckodásnak elég, viszont településfejlesztéshez kevés, amit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az önkormányzati választások eddigi kampányában felmutatott – véli Tamás Sándor, a Háromszéki Területi RMDSZ elnöke. A politikus a szövetség sepsikőröspataki, illetve gidófalvi polgármesterjelöltjeinek bemutatása kapcsán minősítette az ellenzéki alakulatot, Kisgyörgy Sándor és Berde József pedig konkrét példákkal szolgált a szerintük egyre aljasabbá váló néppárti szavazatszerzési praktikákról.
Az RMDSZ megyei elnöke szerint egyre világosabb, hogy az EMNP jelöltjei úgy viselkednek, mintha egy szavalóversenyen vennének részt, betanulnak egy szöveget, és azt ismételgetik, függetlenül attól, hogy az köthető vagy sem az önkormányzati munkához. Ezentúl pedig a párt szlogenje – Tiszta lappal – mögé olyan személyek álltak be polgármesteri babérokra törve, mint a számtalan román pártot megjárt Silviu Ioachim Sepsikőröspatakon, aki húsz évig községvezető is volt különböző politikai színekben, vagy a minden erdélyi magyar alakulatot megjárt Máté István Gidófalván, akiknek értékeiről nem egy rendben volt alkalmuk meggyőződni – részletezte az elnök. Tamás Sándor szerint mindkét jelölt esetében kétséget kizáróan igaz a mondás, mely szerint „kilóra képesek eladni a ködöt”. A politikus továbbá úgy értékelte: a „jobb sorsra érdemes” Erdélyi Magyar Néppárttól, valamint polgármesterjelöltjeiktől elvárható lenne, hogy ne azon a minősíthetetlen szinten nyilvánuljanak meg, amilyet a párt legutóbbi, Silviu Ioachim arcképét és üzenetét hordozó kampányszórólapja tükröz. Jelöltjüknek bőven lett volna ideje megvalósítani mindazt, amit a jelenlegi községvezetésen számonkér, ráadásul aljas, alpári modorban, amely a kampányhoz sem méltó. „Emberi tartást feltételeznénk az EMNP jelöltjeitől, de úgy tűnik, mindkét községben hiányzik ez” – részletezte Tamás Sándor.
Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere egyszerűen ocsmányságnak minősítette a községben szétszórt kampányanyagot, amely azonkívül, hogy valótlan, torzított állításokkal van tele, és hemzseg a helyesírási hibáktól. Egy magát nemzetinek és magyarnak nevező alakulattól ez elfogadhatatlan, és a párt felső vezetését is minősíti – véli Kisgyörgy Sándor, hozzátéve: a szórólapok szétosztásánál még annyira sem voltak képesek, hogy az emberek szemébe nézzenek, személyesen nyújtva át. Az RMDSZ jelöltje ezt követően tételesen elemezte és cáfolta a szórólapon felsorolt állításokat, egyrészt Silviu Ioachim megvalósításait illetően, másrészt az ő személyét érintő kijelentéseket. Az elöljáró szerint hamis állítás, hogy a képviselő-testület ülései nem magyarul folynak, amint az is, hogy naprakész pályázatok a fiókban hevernének. A területalapú támogatásokat illető vádak pedig egyszerűen a tavalyi törvényváltozás hozta új helyzet elferdítése. Kisgyörgy Sándor megjegyezte: érdekes, hogy ellenjelöltje a község magyarságáról mint kisebbségről beszél, ami szerinte megalázó a sepsikőröspataki és kálnoki emberekre nézve. Ami az általa vezetett hivatal „közpénzpazarlását” illeti – a szórólap négy példát említ –, az elöljáró elmondta: ezek egy része egyszerűen értelmezhetetlen, így az állítólagos titkárnőre költött pénz (vélhetőleg itt a jegyzőre gondoltak), az ügyvédi és felértékelő tiszteletdíjak pedig az előző községvezetéstől örökölt ügyek rendezése miatt szükségesek. A szórólapon mintegy mottóként szereplő mondatról, mely szerint a mostani vezetés megfélemlíti, terrorizálja a község lakóit, a polgármester kifejtette: feltételezi, hogy a roma közösséggel szembeni kemény fellépését próbálják így beállítani. A szigorításokra szükség volt, hiszen egyrészt felszámoltak egy kiskorúakból álló bűnbandát, amelynek tagjai betörésekkel foglalkoztak, illetve valamelyest visszaszorították az illegális legeltetést, valamint az állandósult randalírozásokat. Kihívója megvalósításait illetően Kisgyörgy Sándor kifejtette: a vízhálózat kiépítése csak részben valósult meg, a sportcsarnok felépítése egy kormányprogram része volt, és a Demokrata Párt akkori minisztereinek köszönhető, a köztéri park és játszótér kialakítását, a kálnoki iskola felújítását, valamint az utakat és hidakat érintő beruházásokat azóta a finanszírozó minisztérium, a korrupcióellenes ügyészség, illetve a gazdasági rendőrség vizsgálja. Több százezer lejes túlfizetésekre, forráseltérítésekre, sikkasztásra, sorozatos okirat-hamisításra derült fény, és nem egy beruházást saját zsebből kénytelenek befejezni, így például a Bedő Albert-emlékházat. Ebből mindössze egy betonalapot sikerült a korábbi polgármester idején megönteni egy tisztázatlan jogi helyzetű telken, ami így is kétszázezer lejbe került – tette hozzá. Zárásként a polgármester megemlítette: nevére tizenöt feljelentést nyújtott be az elmúlt négy évben Silviu Ioachim különböző hatóságokhoz. Kisgyörgy Sándorral ellentétben Berde József az elmúlt tizenkét év megvalósításait sorolta fel, az infrastrukturális beruházásokra helyezve a hangsúlyt (ivóvíz-, szennyvízhálózat, önkormányzati ingatlanok, művelődési otthonok), illetve a tervekről is beszámolt. Utóbbiak között újabb szennyvízhálózat-bővítés, aszfaltozás, híd- és átereszépítés, ravatalozóházak szerepelnek. Berde József a személyét érintő, a Facebookon névvel és névtelenül közzétett vádakról is szólt. Ezek szerint az önkormányzat elhallgat több problémát, így az ivóvíz szennyezettségét a község adott településein, a kalákában megvalósított beruházások kisajátítását, a választók lekenyerezését stb. Az elöljáró szerint nevetséges ez „a mocskolódás” az EMNP részéről, és kifogásolta azt is, hogy megvalósíthatatlan ígéreteket tesznek. Ezek közül Berde a szakorvossal rendelkező mentőállomás létesítését és a kölcsönzött tűzoltóautót említette.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 31.

Megújul a Gábor Áron-szobor talapzata
Kikezdte az idő vasfoga az 1971. szeptember 8-án Kézdivásárhely főterén felavatott Gábor Áron-szobor talapzatát, a vörösmárvány lapok elkezdtek leválni a betontalapzatról, ezért a városháza a burkolat felújításával bízta meg a természetes kövek feldolgozására, forgalmazására és beszerelésére szakosodott bélafalvi Kamen Ro Kft.-t.
A szakemberek a múlt hét folyamán eltávolították a vörösmárvány burkolatot, majd lekezelték a talapzatot, de a sok esőzés miatt csak tegnap tudták folytatni a munkát. Iuliana Salamon cégvezető elmondta, hogy az új burkolat fekete színű, három centiméter vastagságú indiai, Verde gloria nevű gránitból készül. A városvezetés az új talapzat megtervezésére helybeli képzőművészeket kért fel. A gránitlapra visszakerül a régi felirat, Gábor Áron neve, valamint születésének és halálának éve. A talapzat hátsó felére szintén visszaszerelik a 2003-ban felavatott 40x50 cm-es sárgaréz táblát, amelyen magyar, román és angol nyelven fekete színű betűkkel az alábbi szöveg olvasható: „A Nagyváradi M. Kir. Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola parancsnokságának megrendelésére Nagyvarjasi Oláh Sándor készítette 1942-ben. A Hadapródiskola Bajtársi Köre, 2003. június 27.” Azt is megtudtuk, ha az időjárás kedvez, ma befejezik a felújítást.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 31.

Iohannis csalódott
Aggodalmának adott hangot tegnap Klaus Iohannis, amiért néhány évi haladás után elakadt a kommunizmus bűneinek kivizsgálása, és arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy oldják fel a zárlatot; a forradalom gyilkosságai sem maradhatnak büntetlenek – tette hozzá.
Az államfő a Szabad sajtó téren megtartott szoboravatáson beszélt – az egykori Lenin-szobor helyére került, Szárnyak című alkotás az 1945–1989 közötti kommunista ellenállásnak állít emléket –, ahol egyúttal négy volt politikai foglyot is kitüntetett: Nicolae Tomaziu lelkész, Elena Ion-Arnăuţoiu, Nicolae Ciurica és Dumitru Moldovan börtönben is ült elveiért.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 31.

Eltemették Tempfli Józsefet
A nagyváradi római katolikus püspöki székesegyház kriptájában hétfőn végső nyugalomra helyezték Tempfli Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspökét.
A zsúfolásig megtelt székesegyházban tartott engesztelő szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elmondta: a papi hivatás ma isteni elhívás kérdése. Felidézte: Tempfli József az isteni hívást olyan korban hallotta meg, amikor az egyház vezetői a kommunista diktatúra börtöneiben voltak. Azt követően jelentkezett a gyulafehérvári papi szemináriumba, hogy Márton Áron püspököt kiengedték a börtönből.
Jakubinyi György azt is felidézte, hogy Tempfli József 1990-ben olyan korban vállalta a püspöki megbízatást, amikor II. János Pál pápa egyszerre nevezett ki 15 püspököt azoknak a római katolikus és görög katolikus egyházmegyéknek az élére, amelyek nem működhettek a kommunista Romániában.
Megemlítette, hogy Tempfli József pappá szentelése óta harmadára csökkent a papnövendékek száma a négy magyar többségű egyházmegyében. Ezért a püspök közbenjárását kérte az egyházmegyéért és a papi, szerzetesi hivatásokért.
Ioan Robu bukaresti érsek-metropolita román nyelven köszönte meg Istennek, hogy Tempfli Józsefet adta az egyházmegyének, a híveknek és a népnek. Böcskei László jelenlegi nagyváradi püspök is arról szólt, hogy Tempfli József olyan "lámpás ember" volt, aki révén "Isten ajándéka mutatkozott meg az életünkben".
Az engesztelő szentmisén neves közéleti személyiségek is részt vettek, köztük Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Tempfli József május 25-én, 85 éves korában hunyt el hosszas betegség után. 1990 áprilisa és 2009 márciusában történt nyugdíjazása között vezette a Szent László király által alapított nagyváradi egyházmegyét. Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség Díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért Díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 31.

Lovasiskolánkkal a Maros megyei lovas élet fellendítését is tervezzük"
Beszélgetés ifj. Szentgyörgyi Istvánnal, az ART EQUEST lovasiskola egyik alapítójával
– Honnan származik a lovas-iskola alapításának ötlete? Miért éppen Vajdaszentiványt választották helyszínül?
– Családi gyökerek kötnek Vajdaszentiványhoz, itt született nagyapám, aki a múlt század ’70-es éveiben költözött be Marosvásárhelyre, hogy lányát iskoláztassa. Ezt követően kissé bonyolódtak a szálak, de örülök, hogy 30 évvel később visszatérhettünk a településre. 2000-ben megvásároltunk egy több mint 200 éves udvarházat, s körülötte 11 hektár földet. A ház egy dombon van, amelynek az oldala forrásokkal van tele, ezért a közelében egy hatalmas tavat hoztunk létre. Nyolc évvel ezelőtt egy esküvői sátor épült ott, ahol különböző ünnepi rendezvényeket szervezünk. Négy évvel ezelőtt a Zichy család visszakapta elődeinek kastélyát, de felújítására nem volt anyagi háttere. Bérleti szerződést kötöttünk velük, megpróbáljuk felújítani és különböző rendezvények megtartására kiadni az épületet.
Sokat gondolkodtunk azon, hogy mivel tudnánk idevonzani a turistákat, és úgy véltük, hogy a lovas aktivitás fel tudná lendíteni az idegenforgalmat. Egy olyan hagyományőrző tevékenységről lenne itt szó, amely szorosan össze tudna fonódni a közkedvelt és híres vajdaszentiványi néptánccal. Amikor az Epona lovasiskola vezetője felajánlotta segítségét Jankovics Ferencnek egy lo- vaskonferencián, megragadtuk az alkalmat és döntöttünk. Idén jött el a megfelelő pillanat, hogy megvalósítsuk és hivatalosítsuk elképzelésünket. A Zichy-kastély és környéke tudják biztosítani a szükséges feltételeket az iskolának, s ezáltal fellendülhet az utóbbi években elhanyagolt Maros megyei lovas élet.
– Hogyan fog működni ez a lovasiskola? Kik iratkozhatnak be?
– Elsősorban a fiatalabb generációt szeretnénk megszólítani, 16 éves kortól várjuk a jelentkezőket. Elsőszámú cél, hogy a fiatal megtanulja a ló tartásának, gondozásának az alapjait, beleértve a fedeztetést is, ami rendszeres munkával jár. A jelentkezésnél figyelembe vesszük az elszántságot. A lovasiskolát különböző mellékaktivitásokkal, valamint állami pénzforrások lehívásából tervezzük finanszírozni. Ötlet, elképzelés van bőven, s úgy gondoljuk, hogy sok mindenre van lehetőségünk. Gondolok itt lovas turizmusra, gyerekek lovagoltatására, nyári táborok megrendezésére, a lovagolni tudás továbbfejlesztésére.
– Mekkora lóállománnyal rendelkeznek?
– Két spanyol kancát kaptunk az Epona lovasiskolától, lóállományunk különben vegyes. A mellékaktivitásokra további hat lóval rendelkezünk, s újabb lovak megvásárlását tervezzük.
– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok a terveik megvalósításához.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 31.

A marosvásárhelyi óvónőképző 50 év távlatából
50 évvel ezelőtt, 1966-ban nyitotta meg kapuját a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum, ötéves képzési idővel, egy-egy magyar óvónői és tanítói osztály, illetve két-két román osztály számára. Mi, az első végzős óvónői osztály, 45 évvel ezelőtt, 1971. május 25-én ballagtunk, és utánunk már csak öt évfolyam végzett.
A marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum tízéves történetének nem kizárólag az eltelt évek száma ad különleges alkalmat és indokot a megemlékezésre. Városunkban és Erdély-szerte évszázados tradíciókkal rendelkező középiskolák működtek és működnek.
A tíz év jelentőségét leginkább a vállalt küldetésben kereshetjük: jól felkészült magyar óvónőket és tanítókat képezni többnyire a három székely megye számára. Hiszen a jó óvoda, iskola legfontosabb feltétele a jó pedagógus, aki hivatásáért él, alkot, érte lelkesedik és nevelő munkájában örömet talál. A mi képzőnk – ma már kijelenthetjük – ezt a küldetését, a pedagógusképzést becsülettel teljesítette a nehéz körülmények ellenére is. A kezdeti nehézségeket – épület- és szaktanárhiány – mi, növendékek szinte fel sem fogtuk, csupán azt éreztük, hogy az első két évben a Bolyai Farkas középiskola szeretettel befogad bennünket, otthont ad a vidékről érkező diákoknak is. Tanáraink számára is nagy kihívást jelenthetett egy olyan iskolában tanítani, amelyiknek nem volt hagyománya, hiszen 1956-ban megszüntették a szászrégeni magyar tanítóképzést, óvónőképző pedig a megyében addig nem működött. Ennek ellenére a nemes cél érdekében nagy lelkesedéssel, odaadással talán velünk együtt tanulták e képzés csínját-bínját, rakták le a rögös út köveit és élvezték munkájuk szépségét, sikerességét.
Osztályunk nagyszerű közösséggé formálódott, nem számított, hogy nagyvárosból vagy kicsi székely faluból jöttél, hogy milyen családból származol, esetleg árva vagy-e. A szeretet, egymás elfogadása, megbecsülése és segítése volt e közösség célja. A tanulás és az óvodai mintatanítások mellett a sok kirándulás, a kézilabda-bajnokságok, színházi előadások, koncertek és nem utolsósorban a diákbulik tették felejthetetlenné diákéveinket. A sok diákcsíny elkövetése után néha jött Erzsike néni számonkérése, büntetése, de még ma is a fülemben cseng Kádár tanárnő kiállása mellettünk: Ne bántsátok, ezek a lányok megállják az életben a helyüket!
És ez így is lett. Nem dicsekvésként, de bárhova kerültünk, kicsi székely falukba, városokba, megyeközpontokba, a Gyimesekbe, valamint Budapestre, Németországba, nyomot hagytunk növendékeink lelkében, abban a közösségben, ahol éltünk, amelyet becsülettel szolgáltunk. Osztálytársaim szakmai tekintélyre tettek szert a 40 év alatt, közülük sokan óvodavezetők lettek, módszertani-pedagógiai köröket vezettek, képzők gyakorló óvodáiban tanítottak, és valamennyien megszerezték a tanügyben elérhető legmagasabb fokozatot. A 40. osztálytalálkozó óta minden évben találkozunk, mert jó együtt lenni, felidézni diákéveinket, elbeszélgetni családról, unokákról, sorsokról, fél évszázadot megélt barátságunkról.
50 év távlatából szemlélve úgy érzem, hogy nagyszerű emberek neveltek, alapos ismereteket és műveltséget közvetítettek, és nekik köszönhetünk nagyon sok mindent. Hálánk jeléül szeretettel sorolom fel tanáraink nevét: Mester Judit és Bartha Anna osztályfőnökök, Varga Erzsébet, Sebestyén Teréz, Kádár Sarolta, Vészi Mária, Hőgyes Károly, Nagy Géza, Milosits Béla, Klára József, Baltag Emil, Rozsnyai Enikő, akik sajnos már csak fentről figyelhetik tanítványaik életét, és az örökifjú Tímár Katalin és Tőkés András.
1976-tól az Erdély több városában működő magyar tanítóképzőt, beleértve a marosvásárhelyit is, egy tollvonással megszüntetik, így a kezdeti lendületes fejlődés megtorpan. Tulajdonképpen a másfél milliós magyar közösség óvodáinak és iskoláinak az elsorvasztásáról volt szó, erre törekedett a Ceausescu-rezsim. Az óvónők és tanítók utánpótlását csupán a székely- udvarhelyi és a nagyváradi képzők látták el, nem rajtuk múlt, hogy nagyon sok magyar óvodában és iskolában szakképzetlen, illetve román anyanyelvű óvónők és tanítók tanítottak egészen 1990-ig.
Kovács Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

2016. május 31.

A 2012-es eredmények
Az RMDSZ a 2012-es eredményeket szeretné újra elérni a vasárnapi önkormányzati választásokon – derült ki Kelemen Hunor tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján.
A választási kampány legfőbb célja a mozgósítás. A cél egyrészt a 2012-es választáshoz hasonló eredmény elérése, másrészt a közjó szolgálata. Azokban az önkormányzatokban, ahol csak néhány tanácsossal és alpolgármesterrel rendelkezünk, a magyar közösség képviselőinek ott kell lenniük az önkormányzatokban, biztonságot kell nyújtaniuk a magyar embereknek, továbbá az életminőség javítását célzó önkormányzati döntéseket kell hozniuk” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Kelemen valós esélyt lát arra, hogy az RMDSZ szatmárnémeti és marosvásárhelyi polgármesterjelöltje megnyerje a választásokat, és kiüssék a nyeregből az eddigi román városvezetőket. „Mindkét városban a nem RMDSZ-jelöltre leadott szavazatok száma a jelenleg tisztségben levő polgármestereket segíti” – összegzett Kelemen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Gergely Balázs: csak azt tudom megígérni, az a személy maradok, aki eddig is voltam
„Mindent megteszek, hogy Kolozsvár még élhetőbb város legyen számunkra”
Mindenekelőtt a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjeként és a civil szféra szintjén folytatott tevékenysége által szerzett ismertséget Gergely Balázs, aki a június 5-én, azaz vasárnap tartandó önkormányzati választásokon második helyen szerepel az RMDSZ kolozsvári tanácsos jelöltjeinek listáján. A Kincses Kolozsvár Egyesület elnökét az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői kérték fel, hogy vállalja el a jelöltséget, ami egyfajta premiert jelent a kincses városban, hiszen az elmúlt két évtizedben erre nemigen akadt példa. Gergely Balázs Kolozsváron született 1977. január 12-én. A Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, majd régészi és történészi oklevelet szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Életében fontos szerepet tölt be a család: nős, két fiúgyermek édesapja.
– Milyen okból kifolyólag döntöttél úgy, hogy elvállalod az RMDSZ listáján a kolozsvári tanácsosi jelöltséget?
– Bár néhány évvel ezelőtt felhagytam az aktív politizálással, ez nem jelentette azt, hogy kivonultam Kolozsvár közéletéből. Ettől függetlenül, nem terveztem indulni a helyhatósági választásokon, és komoly lelkiismereti kihívást jelentett a döntés meghozása. Az első és egyben a legfontosabb oka a jelöltség elvállalásának, hogy az egyházfők megtisztelő felkérését nem lehetett visszautasítani. Második okként Horváth Anna személyét emelném ki, akivel a Kolozsvári Magyar Napok szervezése kapcsán volt már alkalmam együtt dolgozni. Őt olyan személynek tartom, aki mellett érdemes kiállni. Annát egy rendkívüli képességekkel rendelkező közösségi képviselőnek tekintem, aki más „sebességben” mozog, mint társai, a tenni akarása nem ismer lehetetlent. Ha nem indultam volna tanácsos jelöltnek, akkor is ez lenne a véleményem. A mérlegelésnek fontos pillanata volt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tagjaként és egykori alelnökeként a szervezet országos és megyei vezetése döntésének függvényévé tettem az indulást. Ha ők nem adnak zöld utat a majdani tanácsosi szék felé haladó úton, egészen biztosan nem vállalom a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistájának második helyét. Végül, de nem utolsósorban úgy gondolom, szükség van az önkormányzatban annak a politikai csatározásokon túlmutató civil szellemiségnek a képviseletére, amely egész munkásságomat meghatározza. És ha már komoly elhivatottságot érzek a kolozsvári magyar emberek szolgálatára, akkor kutyakötelességem képességeimet a lehető legmagasabb szinten, akár az önkormányzatban is kamatoztatni.
– Előbb a Magyar Polgári Párt (MPP), majd az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben tevékenykedtél, a vasárnapi választáson pedig az RMDSZ listáján méretkezel meg. Hogyan próbáltad meg kezelni magadban ezt a mondhatni tudathasadásos állapotot?
– Nincs semmilyen tudathasadásos állapot, hiszen pártoktól függetlenül mindig is a jobbító szándék vezérelt. Aki ismer, az jól tudja, hogy hiszek az értelmes politikai pluralizmusban, a konstruktív ellenzékiségben, ugyanakkor mindig igyekeztem integratív szerepet betölteni a politikában. Pályafutásomat valóban az MPP-ben kezdtem, a néhai Csép Sándorral közösen úgy gondoltuk: szükség van egy alternatívára az RMDSZ mellett. Közös hitvallásunk volt, hogy nem ellenségként, sőt még csak nem is ellenfélként, hanem legfőbb stratégiai partnerként kell hogy tekintsünk a magyar testvérszervezetre. Addig voltam tagja a pártnak, míg annak hajdani elnöke, Szász Jenő többedmagammal együtt kizárt, csak azért, mert másképpen gondolkodtunk bizonyos kérdésekről. Később az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP tagjaként fejtettem ki tevékenységemet, ami már csak azért is fontos időszak, mert hét évvel ezelőtt ezzel a csapattal kezdtük el megszervezni a Kolozsvári Magyar Napokat. Addig volt elfogadható számomra egy politikai szerepvállalás, ameddig konstruktív módon tudtam működni benne. Valószínűleg ezt a konszenzust keresték az egyházfők is, amikor úgy döntöttek, hogy javasolnak az RMDSZ listájára.
- Amennyiben sikerül bejutnod a tanácsba, hogyan képzeled el a munkát az RMDSZ-frakció keretében, adott esetben vagy helyzetben milyen álláspontot fogsz majd képviselni?
A jelölés vállalását megelőző beszélgetéseken már leszögeztem, amennyiben bekerülök a tanácsba, egyedül a felhatalmazóimnak, azaz az egyházfőknek tartozom elszámolással. Nem vagyok egy pórázon vezethető típus, ezért megígérhetem, hogy csak azokat a kezdeményezéseket fogom támogatni, amit ténylegesen hasznosnak vélek. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy fontos a magyar képviselők együttműködése, hiszen egyénileg nem ugyanazokkal a jogosítványokkal rendelkezik egy városatya, mint frakcióban, de a pártfegyelem helyett én inkább a lelkiismeretem hangjára hallgatok. Ahhoz, hogy minél hatékonyabban működjünk, jól előkészített, szakmailag megalapozott, teljesíthető javaslatokkal kell előállni. Tágabb körű egyeztetésekre van szükség frakción belül és kívül egyaránt. Kulcsfontosságúnak tartom a civilekkel és az egyházakkal való folyamatos konzultációt, amelynek megalapozására egy új együttműködési rendszerre van szükség. Ennek kiépítését saját küldetésemnek tekintem.
– Milyen terveid vannak, amit önkormányzati képviselőként el szeretnél érni?
– Történészként hajlamos vagyok elmerülni a múlt egy-egy epizódjánál, különösen, ami Kolozsvár históriáját illeti, utólag pedig újra és újra megállapítom, hogy nem kell a szomszédba menni a jó példákért, ha valamit tenni akarok a városomért, sokszor elég megnézni, mit tettek eleink. Ez nem azt jelenti, hogy több mint 130 éves pókhálós ötleteket kellene „leporolni”, csupán azt, hogy van mit tanulni Kolozsvár egykori városvezetőitől, amennyiben munka- és társadalomszervezésről van szó. Kolozsváron szerencsére sok olyan polgár van, aki szívesen tenne a város építészeti, történelmi és természeti értékeinek védelméért. Éppen ezért a város sorsa iránt felelős civilként – majdani önkormányzati munkám előkészítéseként – kezdeményeztem a Kolozsvári Városszépítő Egylet újraalakítását, mely ismételten keretet adhatna a célkitűzések összehangolására. Az egylet Haller Károly jogtudós, egyetemi tanár, polgármester idején hatékonyan működött. Reméljük, most is eredményes lesz.
– Legszívesebben milyen téren szeretnél tevékenykedni, milyen szakbizottságban dolgoznál a leginkább?
– Habitusom, múltam, képzettségem alapján egyértelmű, hogy a kulturális bizottságban van a helyem, mely az egyházakért, a civil közösségért, az oktatásért, a kisebbségekért is felel. Úgy érzem, itt tudnám hasznosítani a tapasztalataimat. A Kolozsvárral kapcsolatos elképzeléseimről, jövőképemről, a magyar ügyek iránti érzékenységemről remélem, eddigi tevékenységem során is sikerült tanúbizonysággal szolgálnom, ezért külön politikai programmal nem készültem a kampányra. Nem hiszek a kampányígéretekben, a cilinderből elővarázsolt ötletekben. Főleg azért, mert eddig sem az ötletek hiánya szabott gátat Kolozsvár fejlődésének, hanem ezek megvalósításának nehézsége. Csak azt tudom megígérni, az a személy maradok, aki eddig is voltam, és mindent megteszek, hogy Kolozsvár még élhetőbb város legyen számunkra.
– Mi az a minimum, amit szerinted el kellene érnie a magyarságnak Kolozsváron a június 5-i helyhatósági választáson?
– A minimum az, hogy megállítsuk a két évtizede drasztikusan csökkenő tendenciát a helyi képviseletben, de ideális lenne, ha sikerülne megfordítanunk a folyamatot. Csalódás lenne minden más eredmény. A számok akkor nőnek, ha a választópolgárok bizalma nő. Az emberek bizalma pedig akkor nő, ha azok, akik bizalmukat kérik, okot adnak a bizalomra. Meggyőződésem, hogy új fejezetet kell indítani, félre kell tenni a régi sérelmeket, meg kell teremteni az új esély lehetőségét önmagunknak, közösségi sikert kovácsolni a választáson, és az azt követő időszakban.
A Kolozsvári Magyar Napok minden előzetes elvárást túlteljesítő sikere is mutatja, az összefogás útja a járható út. Bármikor újra lehet kezdeni a bizalom kiépítését. Legyen ez most egy ilyen pillanat.
„Hitvallásom: Istentől életet kaptam, Erdélytől öntudatot, Kolozsvártól otthont, nagyszüleimtől hitet, szüleimtől szeretetet, tanáraimtól tartást, barátaimtól megbecsülést és kritikát. Mindezekből csak az marad érték, amit sikerül továbbadnom.” –
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Medgyes: Vándorcsizma Néptáncfesztivál 14. alkalommal
A hagyományossá vált erdélyi néptánccsoportok valamint a helyi magyar lakosság találkozójára idén rengetegen voltak kíváncsiak szombaton, május 28-án Medgyesen a Greweln parkban. Az Erdély több részéről érkezett és a helyi csoportok felvonulása után a fesztivál helyszínén mindenki megmutatta tehetségét a színpadon, a kilenc együttes bemutatója nagy tetszést aratott a nézőközönség körében.
A szervezők, mint minden évben, kihirdették a gulyásfőző versenyt, ahol finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattak a fesztiválozók.
A Karosi Turul Hagyományőrző csoport közreműködésével íjászat és baranta bemutatóval készültek a szervezők, egész napos jurta látogatáson történelemóra keretében a 10. századi magyarok életmódját, ruházatát, lakóhelyüket lehetett megnézni, illetve meghallgatni. Külön érdekesség volt, hogy a kíváncsiak egy három húsos, köleses ételt is megkóstolhattak, az étel különlegessége a korhű fűszerezés volt: hasonló készült a X. században használt zöldfűszerekkel, nem tartalmazott pirospaprikát, az íze mégis enyhén csípős lett.
D. E.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Fehér megye: mozgalmas évről számoltak be a pedagógusok közgyűlésén
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség Fehér megyei szervezetének tisztújító közgyűlésén több környékbeli iskola képviselői vettek részt: a beszámoló mellett díjkiosztást is tartottak. A megye 140 magyar pedagógusából 80-an tagjai a szervezetnek.
Az első napirendi pont a tevékenységi beszámoló volt, amelyet Deák- Székely Szilárd Levente megyei RMPSZ elnök tartott. A 2015 januárjától 2016 májusáig terjedő időszak kiemelkedő eseményei közé a Bolyai Nyári Akadémián, az Educatio Kupán, a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségén, a szakképzés jövőjéről tartott konferencián, a szórványoktatás helyzetét elemző konferencián való részvételt sorolta. A Szülőföldön Magyarul program is bonyodalommentesen zajlott le, a tavalyi évhez képest idén 60-nal kevesebb igénylést jegyeztek, összesen 1401-et. A szervezet képviselői részt vettek az országos küldött- és vándorgyűléseken, anyaországi táboroztatásokat és jó néhány továbbképzőt szerveztek, de voltak különlegesebb tevékenységek is, például a Hosszú Elemér Sakkverseny és az interaktív tábla használatáról szóló tanfolyam is. Természetesen díjkiosztásokra is sor került: Tomai Gyöngyi, a Bethlen Gábor Kollégium tanítónője Ezüstgyopár-díjban, 2-2 diák pedig Mákvirág-díjban és Az iskola legjobb végzős diákja kitüntetésben részesült.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Magyarfenes: amatőr színészet felsőfokon
Tasnádi István Finito című drámáját vitte színre nemrég a Magyarfenesi Stúdiószínpad amatőr színtársulata, Marosán Csaba színművész rendezésében.
A színtársulat 2010-ben alakult, lelkes, magyarfenesi fiatalok közreműködésével. A csapatnak jelenleg 11 aktív tagja van, de a szervezőcsapat reméli, hogy ez a szám nőni fog. A színjátszás iránt érdeklődőknek eddig öt előadást sikerült megvalósítaniuk (Szőcs Géza – Kisbereki böszörmények; Görgey Gábor – Örömállam; Görgey Gábor – Komámasszony, hol a stukker; Csokonai Vitéz Mihály – Özvegy karnyóné és a két szeleburdiak; Sławomir Mrožek – Ház a határon), és nemrég bemutatták legfrissebb darabjukat, Tasnádi István drámáját. A Finito egy 44 éves, nős, gyermektelen, nagyábrándi lakosról, egykori húsüzemi dolgozóról szól, aki nehézségei miatt véget akar vetni életének.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Megpecsételődött szakmai kapcsolat
A Babeş– Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum tegnap ünnepélyes keretek között írta alá Kolozsváron a két intézmény közötti szakmai, tudományos megállapodást.
A rendhagyó eseményt Nagy Róbert Miklós, az intézet igazgatója nyitotta meg. Elmondása szerint az egyezmény nemcsak hivatalossá teszi az együttműködést, hanem megteremti az együttműködés jogi hátterét is. Hozzátette: közös terveik között nemcsak szakmai kiadványok készítése szerepel, hanem kutatási tevékenységek és szakmai találkozók lebonyolítása, ezek eredményeinek publikálása, pályázatok benyújtása, cserediákok fogadása, stb. A két intézmény közötti eddigi együttműködés során már számtalan pozitív élmény halmozódott fel, ezért szeretnék, ha mind a tanárok, mind pedig a diákok kihasználnák ezt a remek lehetőséget.
Estók János, a múzeum főigazgatója elmondta: eddig két intézménnyel, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, illetve a gödöllői Szent István Egyetemmel írtak alá hasonló egyezményt, és nagy örömükre szolgál a most megkötött újabb együttműködés. Ezt követően az igazgató a két intézmény történetéről mesélt, azt emelve ki, hogy rengeteg a közös szál. Alpár Ignác tervező például fontos szerepet játszott mind a kolozsvári, mind a budapesti intézmény megalakulásában, életében, továbbá Herman Ottó erdélyi gyűjteményeinek jelentős részét a budapesti múzeumban állították ki. Hangsúlyozta: az általa vezetett intézmény több mint 15 ezer állatcsontot és 600 ezernél is több könyvet, köztük Mohács előtti iratokat tár a közönség elé. Zárásként megjegyezte, hogy nagyon nagy szeretettel és szívélyesen fogadják az itteni diákokat, akár kutatóként, akár látogatóként érkeznek.
Kovács Lilla
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Könyv a múltról a jövőnek Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária tollából
Ha semmi egyebet nem tett volna a Kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület elődje, az 1919-ben kezdeményezett és 1920-tól már eredményesen működő Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet mint hogy megjelentette Kós Károly Országépítőjét és Varju nemzetségét, kiadta az Erdélyi Szépmíves Céh köteteit, az Erdélyi Helikont és elindította a Reményik Sándor és Dsida Jenő nevéhez fűződő Pásztortüzet, neve akkor is kitörölhetetlenül beépült volna a magyar művelődéstörténetbe.
A monda szerint hatalmas égi háború és mennydörgés közepette pattant ki apja fejéből a bölcsesség, a tudomány és a művészet istennője, Minerva, s a múlt század eleji hatalmas világégést és impériumváltozást követően, mondhatni mennydörgésszerűen pattant ki az anyaországtól elszakított, identitásukat megőrizni óhajtó erdélyi magyarok fejéből is az ő nevével fémjelzett kolozsvári magyar kiadó- és nyomdavállalat. A kisebbségi sorba jutott nemzetrész ösztönös, spontán védekezési mechanizmusának köszönhetően, de ugyanakkor egyfajta felismert szükségszerűségként is. Hiszen mi más, ha nem éppen az anyanyelvi kultúra, az oktatás, az irodalom, a tudomány és a művészet védhetné meg leginkább a merőben megváltozott és nem éppen kedvező körülmények közé csöppent erdélyi magyarságot.
Ennek a tudatában született meg az alapítók, ötszázötvenhárom erdélyi, bánsági és partiumi magánszemély, jeles értelmiségiek, az arisztokrácia és tehetősebb polgári családok tagjainak az alaptőkét biztosító anyagi hozzájárulásával a Minerva. A már működő vállalatba néhány évvel később az egyházak is beszálltak. A műintézet olyan szellemi műhely és prosperáló vállalkozás volt, amely első időszakában 1920 és 1940 között, majd 1940-től 1948-as államosításáig „a legnagyobb teljesítményű erdélyi magyar kiadó- és nyomdavállalatként” eredményesen járult hozzá a magyar irodalom, sajtó, tudomány, művészet, ismeretterjesztés és nem utolsósorban oktatás fejlődéséhez.
Tibori Szabó Zoltán, Újvári Mária: A kolozsvári Minerva története
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Mai vitézek méltatták a régiek példás cselekedeteit
Emlékünnepség Tordán a magyar hősök napján
A magyar hősökre emlékezett május 29-én, vasárnap a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB).
A Magyar Hősök Emlékünnepét egy 1917-ben született, majd sokáig betiltott törvény feltámasztásával, a magyar Országgyűlés jogszabályalkotásának köszönhetően 2001 óta – hivatalos megindoklással a Magyarország szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért küzdött hazafiak emlékünnepeként – minden május utolsó vasárnapján rendezik meg. A szervezésben a Tordai Magyar Kulturális Egyesület, a Vitézi Rend székei, az erdélyi magyar történelmi egyházak, valamint több hazai, anyaországi és Nyugaton élő magánszemély is részt vállalt. Az eseményen a tordai központi temető három helyszínén az 1944-es tordai csata áldozataira, a THHB néhai elnökére, vitéz Pataky Józsefre és a városból a második világháború lezárása után szovjet fogságba ártatlanul elhurcolt több száz magyar civilre emlékeztek.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Mentor – Az online környezetünkben is meg kell tanulnunk tájékozódni
Vincze Hanna Orsolyával beszélgettünk válságról, médiáról, filmekről
Oxfordban tanult, mégis a Babeş– Bolyai Tudományegyetem jelentette Vincze Hanna Orsolya számára azt az életpályát, amiben jól érzi magát. Kommunikációtudománnyal foglalkozik, néha még a népszerű sorozatokra is szakemberként reflektál. Két kislánya mellett, lopott óráiban úszik, olvas, és olykor belealszik a filmnézésbe. Szerinte nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett magyar–angol szakon, utána történelemtudománnyal foglalkozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), jelenleg pedig kommunikációt tanít a BBTE-n. A történelemtudomány a múltat vizsgálja, visszafele tekint, a kommunikációtudomány ezzel szemben viszonylag új szakterület és inkább előre néz. Hogyan fér meg egymás mellett ez a kettősség?
– Ezt szokás nem lineáris karriernek nevezni. Az én esetemben igazából ez csak látszat, a pályaválasztásomban van egy folytonosság. Az egyetemen régi szövegekkel foglalkoztam és ezek tanulmányozását folytattam a doktori iskolában a Közép-európai Egyetemen. Mindig is érdekelt, hogy a szövegeknek mi a helye a valóságban. A bölcsészkaron a tanulmányozott szövegek kapcsán az érdekelt, hogy milyen kontextusban, milyen céllal, milyen társadalmi valóságban, milyen beszélők közötti interakciókban születtek, mit jlentenek, mi a közük a politikai valósághoz.
Így kezdett el foglalkoztatni a kommunikációtudomány, ugyanis ezeknek a nagy kérdéseknek az újragondolását ma tulajdonképpen a kommunikációtudomány végzi. Hogy a szövegekben és a szimbolikus tartalmak egymás közötti cseréjében milyen tudás jön létre a világról, hogy milyen képeket, milyen értelmezéseket forgalmazunk, ezeket a kérdéseket ma leggyakrabban a kommunikációtudománnyal foglalkozók teszik fel. De ugyanilyen kérdéseket fel lehet tenni a történettudományban, például a politikai nyelvek elemzéseként, amivel a disszertációmban foglalkoztam, vagy az irodalomtudományban, különösen a kora modernkor tanulmányozásában.
"Szeretem a szavakat tenni-venni"
– Honnan jön a szöveg szeretete?
– Bármilyen területtel kezdtem foglalkozni, bármilyen kutatási kérdést fogalmaztam meg, a végeredmény mindig az lett, hogy olyan kérdésként fogalmazódott meg, olyan módszertant kerestem hozzá, amely szövegek vizsgálatát feltételezi vagy szövegszerűen vizsgálható. A doktori tanulmányaim alatt is politikai nyelvek vizsgálatával foglalkoztam, foglalkoztunk, amelyek mind szövegszerű vizsgálatok voltak. A kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos szavaknak, bizonyos kijelentéseknek, bizonyos beszédmódoknak egy adott politikai vagy beszélő közösségben mi a tétje, milyen jelentései vannak a beszélők számára. Mindig szerettem szövegekkel, szavakkal foglalkozni, a szavakat tenni-venni, továbbá mindig érdekelt, hogy mások mit tesznek a szavakkal.
– Voltak mentorai? Kik formálták a pályáját?
– A középiskolás magyartanáromat, Murvai Évát mindenképpen kiemelném. Azt gondolom, az ember életére a középiskolás tanárai nagy hatással vannak.
Oxfordban volt egy tutorom, Robert J. W. Evans. Ez is egy nagyon sajátos tapasztalat. Az ott működő tutoriális rendszerről mi is szoktunk álmodozni, de sajnos csak a szakkollégiumi programok keretében tudunk valamennyire is közel kerülni ehhez, az oktatásban nem. Oxfordban mindenkinek a munkáját közelről követi egy tutor, akivel egyéni képzési terv, olvasmányok, beszélgetések során gondolkodnak együtt.
– A külföldi tapasztalatok milyen újdonságot hoztak? A kivándorlási trendek ellenére miért jött mégis haza?
– A hazaköltözésem személyes döntés volt. A doktori tanulmányaim végén már a BBTE-n dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez az a karrier, ez az a pálya, amire készülök, amiben jól fogom érezni magam. Nem is volt kérdés, amikor lehetőségem volt versenyvizsgázni a BBTE-re, akkor azt megpróbáltam.
Az egyetem fiatalabb oktatóinak nagy részére igaz, hogy sokan közülük – mint a kora modernkorban – peregrinálnak (vándordiákok külföldi egyetemjárása) szerte külföldi intézményekben, és aztán hazajönnek, ahol próbálják hasznosítani a megszerzett tudást. A külföldi modellek tanulságosak. Fontosak a szakmai kapcsolatok. Ugyanakkor fontos tapasztalat látni az ottani kutatást, az igazán nagy kérdések nagy lélegzetű megfogalmazását. A nagynevű egyetemeken sokkal bátrabban tesznek fel nagy kérdéseket.
Az oktatás szervezésében is hasznos tapasztalatok ezek. Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen lesz az oktatás a jövőben, hogyan lehetne azt személyre szabottabbá tenni, hogy milyen lehetne a tehetséggondozás, hogyan kell a kiemelkedő diákokkal foglalkozni – ezen kérdések megválaszolásában nyilván ezek a tapasztalatok nagyon fontosak.
Válság-karácsonyokról, rendszerváltásról
– Van-e olyan kutatása, ami közel áll a szívéhez?
– 2011–2013 között azzal foglalkoztam, hogy a gazdasági válságnak milyen volt a média-reprezentációja, hogy milyen nyelven tudtunk erről beszélni. Izgalmas volt látni, ahogyan ez a „válság” metafora általános hírkeretté vált. Az történt a romániai médiában 2009–2010 között, hogy ezt a kifejezést a valóság nagyon különböző aspektusaira használtuk: a karácsonyi ünnepek válság-karácsonyok voltak, de a politikai valóságot, az államapparátus, az államigazgatás szükségesnek tűnő reformját is válság-diskurzusokkal lehetett leírni. Arról is beszéltek, hogy milyen jó a válság, mert ennek nyomán befejezhetjük azt az átmenetet, amit még 1989-ben kezdtünk el. Ez azért érdekes, mert a kutatásban azt láttuk, hogy a média-diskurzusnak egy eleme tulajdonképpen a valóság értelmezésének és keretbe helyezésének egy módja, ami generikus hírkeretté tud válni. Ez sajátos ablakot nyit a világra, és a világról való tudásunk egy sajátos formája jön benne létre.
Youtube-ról tájékozódnak a fiatalok
– A kommunikációs technikák elég gyorsan változnak. Hol van ma a kommunikációnak, a médiának a helye a társadalomban?
– Az nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció átalakulóban van. Az internet, különösen a részvételen alapuló új média felületek nagy kihívást jelentenek mind a média mögött álló hagyományos üzleti modellek számára, mind az újságírás, mint hivatás számára. Valamennyien részt veszünk a hírek előállításának, megosztásának, terjesztésének, értelmezésének a folyamatában. A kortárs hírkultúrában a híreknek sajátos, új műfajai jönnek létre.
A fiatal hírfogyasztók egyre nagyobb hányada mondja például azt, hogy a világ dolgairól szatirikus, ironikus formájú, műfajú tartalmak segítségével értesül. Egyre többen mondják, hogy kizárólag online tájékozódnak, hogy például youtube-csatornákat követnek. A hagyományos értelemben vett hírek minthogyha veszítenének a közéleti tudásunk, a világról alkotott tudásunk fölötti monopóliumából. Ugyanakkor a világról és a közéletről való tudásnak új, izgalmasabbnál izgalmasabb formái jönnek létre. Amikor a szakkollégiumi hallgatók témaválasztásait figyeljük, látjuk, hogy milyen újabb és újabb témák érdeklik őket. Újabb és újabb felületeken keresik azt, hogy hol lehet tájékozódni vagy tartalmat megosztani. Ezek olyan változások, amelyek átalakítják az üzleti modellt, de átalakítják a hivatást, a szakmát is.
Ezt belülről igen sokan úgy élik meg – tudjuk beszámolókból, újságírókkal készített interjúkból –, mint egy destabilizáló folyamatot. Ugyanakkor roppant izgalmas az a mód, ahogyan egyre szélesebb közeg vehet részt ebben a folyamatban. Mindezt az árnyoldalaival együtt látjuk: pont azért, mert a tudás forgalmazásában egyre többen vesznek részt, már el kellett volna kezdeni azt a folyamatot, amikor az online-nal kapcsolatos készségeket az iskolában tanítjuk. Ahogy a természeti környezetünkben megtanulunk tájékozódni, ugyanúgy meg kell tanítani a diákokat tájékozódni az online környezetben. El kell sajátítani például azokat a tartalom megosztására vonatkozó etikai normákat, amelyeket hagyományosan az újságíró iskolában tanultak meg a hallgatók. Meg kell tanítani normákat arra vonatkozóan, hogy milyen képeket lehet megosztani a nagy közönséggel, az internet potenciálisan végtelen közösségével. Itt lesznek újabb kihívások a közoktatás, a tanári hivatás, az iskolai curriculum számára is.
– Ha már a tanári hivatásnál tartunk, nőként tapasztalta az „üvegplafon” jelenséget (láthatatlan előrehaladási korlát)?
– Közvetlen módon nem. Nálunk a tanszéken nagyon empatikus és segítő kollegiális háló vesz körül. Volt olyan, hogy az órarend aszerint készült, hogy nekem milyen kötelezettségeim vannak otthon: figyelembe vették, hogy a gyermekeimet ki kell vennem az óvodából, iskolából. Tény, hogy az embernek a családban betöltött szerepe, az élethelyzetek változása átalakítja az időbeosztást, a munkára fordítható időt. Nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Rugalmasságot igényel az intézmény részéről is, de az egyetemi közegben ez megvalósítható.
„Szeretek sorozatokat nézni”
– Mit csinál, amikor éppen nem kutat, nem tanít?
– Kicsi gyermekeim vannak, két kislányom. Ez pillanatnyilag nagyjából teljesen kitölti a nem munkával töltött időnket. Vannak lopott óráim, amikor például a lányom úszótanfolyamra jár, én is elmegyek úszni. Igyekszünk együtt tölteni minél több tartalmas időt.
Nagyon szeretek jó kortárs magyar irodalmat olvasni, de érdekelnek a kortárs populáris jelenségek is. Valószínűleg a szakmámból adódóan, a kortárs kommunikációs jelenségek iránti érdeklődésemnek köszönhetően lelkes fogyasztója vagyok a populáris kultúrának: szeretek sorozatokat nézni, és lelkes olvasója vagyok a kortárs sikerkönyveknek is. Valaki azt mondta, hogyha Dickens ma írna, akkor filmforgatókönyvet írna, nem regényt: szeretek olyan sorozatokat nézni, amik helyenként olyanok, mintha Dickens írta volna a forgatókönyvet. A teljes igazság persze az, hogy néha belealszom a filmekbe.
Nyilván ezeket az ember néha szakmai szemmel nézi. Feltűnik például, hogy a Kártyavár (House of cards) című filmre való utalások hogyan válnak részeivé a kortárs események értelmezésének. Volt, hogy a The Guardian cikke úgy magyarázta el a nem amerikai olvasóközönség számára az amerikai elnökválasztásban történteket, hogy azt a filmben történtekhez hasonlította. Olyan hivatkozási alappá válik így a film, ami a nagyközönség számára is egy működő értelmezési keretet nyújt. Nyilván szatirikus, ironikus formában, de értelmezési kereteket forgalmaznak ezek az új médiumok, ami által a fogyasztók számára értelmezhetővé válik a valóság.
Vincze Hanna Orsolya.
• 1977-ben született Marosvásárhelyen • egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán végezte • 2008-ban szerezte doktori fokozatát a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) • 2005–2006-ban Oxfordban Chevening ösztöndíjas • a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának habilitált egyetemi docense • kutatási területei: kortárs hírkultúra, politikai eszmetörténet
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Átláthatóvá teszi a költségvetési pénzek elköltését az RMDSZ
Az RMDSZ a június 5-i helyhatósági választásokat követően a költségvetésére vonatkozó valamennyi adatot közzétesz 2009-ig visszamenőleg – jelentette be hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.
A szövetség elnöke szerint a szervezet honlapján nyilvánosságra hozandó adatok között szerepel majd a román költségvetési támogatásoknak a nyilvános és nem nyilvános pályázatok útján történő elköltése, továbbá az is, hogy milyen összegeket fordított az alakulat bérezésre és rezsiköltségre. A politikus az Átlátszó Erdély munkatársának adatigénylési kérése nyomán számolt be az adatok „átláthatóvá" tételéről hozott döntésről.
Mint ismert, az oknyomozó portál az elmúlt időszakban a román kormányhoz benyújtott közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Az Átlátszó Erdély szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott az állami költségvetésből, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
A portál nemrég közérdekű adatigényléssel fordult az RMDSZ-hez, kérve a szövetség és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) által kötött megállapodás alapján elkészített dokumentumokat a 2009-2015-ös időszakra. Kelemen Hunor tegnap közölte: bár az RMDSZ nem közintézmény, és rá nem vonatkoznak a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló jogszabály előírásai, a költségvetésére vonatkozó adatokat a honlapján hozza nyilvánosságra.
Lapunk kérdésére az RMDSZ elnöke közölte, az alakulat országos szinten egyik román párttal sem kötött megállapodást a helyhatósági választásokat megelőzően. Az EMNP részéről ugyanis többször érte az a vád, hogy bizonyos erdélyi településeken azért nem állítottak polgármester-jelöltet, mert az alpolgármesteri tisztség reményében kiegyezett a román alakulatokkal. Kelemen Hunor közölte, az alapszabály szerint azokon a településeken kell polgármester-jelöltet állítani, ahol a magyarság számaránya meghaladja a húsz százalékot. Hozzátette, a helyi szervezetek sok helyen nem találtak megfelelő személyt, máshol senki nem vállalta a megmérettetést.
A Krónika megkérdezte azt is, mi a véleménye a szövetség vezetőjének arról, hogy egy korábban kiszivárgott beszélgetés tanúsága szerint Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke három évvel ezelőtt arról beszélt: az MPP azért akar szert tenni parlamenti képviseletre, hogy részt vegyen a bukaresti korrupcióban. Kelemen közölte, a téma kapcsán még nem beszélt az MPP elnökével, a kampány során ugyanis nem találkozott vele.
„Azt viszont elmondhatom, hogy a politika nem így működik, és rosszul teszi, ha valaki mégis így látja, de én ezen nem tudok változtatni" – jelentette ki a szövetségi elnök. A politikus mindazonáltal erkölcstelennek nevezte azt, ha valaki rögzít egy politikai alakulat tagjai által lefolytatott beszélgetést, majd kontextusából kiragadva, politikai céloktól vezérelve közzéteszi azt. „Én ezt erkölcsileg minősíteni nem tudom, de aki ilyesmire képes, az egyéb disznóságokra is" – fogalmazott Kelemen Hunor.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2016. május 31.

Karizmatikus vezetők segíthetik a külhoni magyarság megmaradását
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyarság megmaradásának a titka a minőségi intézményrendszer mellett az, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek.
Szilágyi Péter A megmaradás útjai – helyzetkép a külhoni magyarságról címmel hétfőn a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián kiemelte: 96 éve bekövetkezett a felfoghatatlan, és az ezeréves Magyarországot feldarabolták. „Trianonnal új korszak kezdődött, a múlt eltörlésének és átfestésének kora, százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, milliók életét keserítették meg csak azért, mert magyarnak születtek" – idézte Szilágyit az MTI.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a XX. század során Beneą és Maniu, Sztálin uralma és Tito partizánjai jelöletlen tömegsírokat, szenvedések tengerét szabadították a magyarságra. Ezeket követték a szocializmus évtizedei, amelyben a nemzet összetartozását tagadták, szimbólumait a sör-virslivel, templomait a pionírházakkal váltották fel. „A magyar korona az óceánon túlról várta, hogy hazatérhet-e valaha is" – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: minden keserű és nehéz történés ellenére mégis ma, közel száz évvel az országvesztés után, magyarok százezrei őrzik az anyanyelvet, élik meg a magyar kultúrát, az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai nemzetrészekben. „Összetartozásunk egyre inkább élő valósággá válik a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt" – mutatott rá Szilágyi Péter.
A helyettes államtitkár a megmaradás titkát a minőségi intézményrendszer mellett abban látta, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek. Példaként említette Márton Áront Erdélyben, Esterházy Jánost Felvidéken, Olofsson Placid atyát, Gulácsy Lajos püspököt a szovjet lágerekben, Böjte Csabát a nehéz sorsú gyermekek között. „De mindezeken túl a legfontosabb, hogy mi magunk, személy szerint cselekvő részei legyünk a magyarságnak" – fogalmazott Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén. Kiemelte: a nemzeti összetartozás ünnepével 1920 következményeire kívánnak választ adni, a nemzet államhatárok felett álló egységét vallják meg. „A magyar emberek életerős közösségét hirdetik, amely magában hordozza, hogy magyarként fontosak vagyunk egymás számára, és eszerint is cselekszünk" – fogalmazott.
Ablonczy Balázs történész előadásában rámutatott: Trianon mindazon veszteségek összefoglaló neve, ami a magyarsággal történt a 20. században. Úgy vélte, egyfajta „ősbűnként" jelenik meg a magyarság számára. Kitért arra is, hogy a békeszerződés és az abban foglalt igazságtalanságok felerősítették azokat a véleményeket, hogy olyan sorscsapás készül, ami a nemzet teljes megsemmisülésével fenyeget.
Legfontosabb dilemmának az időrendiséget nevezte, azaz mi volt előbb, minek köszönhető az utódállamok kialakulása. Azt gondolta, ha nincsenek nagyhatalmi szándékok a monarchia felosztására, ami már 1916-tól jelentkezett, akkor gyökeresen másként néznének ki ma Magyarország határai. – A mostani állapotokban a magyar képviselet hiánya is közrejátszott a párizsi békekonferencián – jegyezte meg, felidézve: egy évig egyáltalán nem volt helyszíni jelenlét. Rámutatott, ez 1920 januárjában már megkésett volt. Kitért arra is: Trianon után 350-425 ezerre tehető a menekültek száma, az ő történetük feltárásával még adós a történettudomány. „Ezeket a történeteke el kell mondani, ennyivel tartozunk" – fogalmazott Ablonczy Balázs.
A konferencia a nemzeti összetartozás hetéhez kapcsolódik, szombatig számos kulturális programmal, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője kiemelte: az egész hetet annak szentelik, hogy ismét a Kárpát-medence magyarságára, a Trianon utáni Magyarországra fordítsák a figyelmet, és igyekeznek minden korosztálynak színes programokat kínálni számos műfajban.
Krónika (Kolozsvár)

2016. május 31.

Kiértékelték a táncos és filmes évet Kolozsváron
Több ezer nézőt vonzott Kolozsváron az a 92 film, illetve 12 kortárs tánc- és balettelőadás, amelyek a Comedy Cluj Filmfesztivál és a Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál keretében voltak láthatók egy év leforgása alatt a Városi Kultúráért Európai Alapítvány (FECU) szervezésében – jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon. A két rendezvénysorozatot a Norvégia, Izland és Lichtenstein által finanszírozott EGT-alap támogatta.
Takács Aranka, a két fesztivál ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: hídépítő jellegük volt a fesztiváloknak, ugyanis minden téren multikulturális volt a két rendezvény. Mint részletezte, folyamatosan két nyelven, magyarul és románul zajlott a két fesztivál kommunikációja. Nem csak a sajtóközleményeket küldték el magyarul is, hanem magyar nyelvű szórólapokat, tájékoztató anyagokat is készítettek, a Comedy Cluj Chameleon című fesztiválújságjában pedig német és angol nyelven is jelentek meg cikkek.
„Azok a társulatok, filmesek, akik eljöttek a két fesztiválra, mindamellett, hogy a nemzetköziségét biztosították a rendezvényeknek, a helyi kultúrát is erősítették. Például a táncfesztiválon fellépett a magyarországi Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek tagjai kalotaszegi táncokat is jártak. Mert ugyan kortárs táncfesztiválról volt szó, de a néptáncnak is megvan a kortárs vonatkozása” – magyarázta lapunknak Takács Aranka. Mint részletezte: a Steps programjában fellépett a Győri Balett is, amely szerinte Európa, sőt a világ egyik legjobb kortárs balett-társulata.
A Comedy Cluj fesztiválon magyar, román, német és szerb filmeket is vetítettek, a Steps kínálatában pedig, magyar, román és roma táncok voltak jelen. Takács szerint a vígjátékokat felvonultató filmfesztivál megmutatta a kolozsvári közönségnek, hogy minden népnek sajátos a humora, mást-mást értenek komédia alatt. Kérdésünkre elmondta: az EGT-alapos finanszírozás nagyot dobott a fesztiválok minőségén, sokkal nagyobb lehetőségek nyíltak meg előttük, ennek volt köszönhető, hogy egy éven át, májustól májusig tudtak programokat szervezni. Cristina Irimie, a projekt menedzsere ugyanakkor bejelentette: a két fesztivál idén is folyatódik, a Steps táncfesztiválra várhatóan november második vagy harmadik hetében kerül sor.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

2016. május 31.

Tisztelet és megbecsülés
Tájház nyílt Zalánpatakon
A zalánpataki születésű Préda Barna május 28-án mutatta be első könyvét Az én falum, Zalánpatak címmel, és nyitotta meg ajtaját az általa létesített tájház is. Az alig 24 éves fiatalember évek óta kutatja kicsiny települése múltját, és amikor csak teheti, a helyi idősekkel beszélget, érdekes történeteket, elbeszéléseket és féltve őrzött tárgyakat gyűjtve, amelyek egységet alkotva jelentik Zalánpatak történelmét.
Az otthoni hét év
Préda Barna 1992-ben földműves család gyermekeként látta meg a napvilágot, abban a kis házban, amelyet 1896-ban ükszülei építettek, ahol egykor dédszülei éltek, nagyszülei és édesanyja is nevelkedett, és ami mostantól a közösség javát szolgálva falumúzeumként működik. Préda Barna jelenleg a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársaként dolgozik. Igazi lokálpatriótaként folyamatosan azon igyekszik, hogy szülőfalujának múltját felkutassa és jelenével együtt papírra vesse.
– A könyv és a tájház születését több év előkészület előzte meg. Ehhez elsősorban kellett a történelem és az ősök szeretete, hozzájárult az otthoni hét év, és nagytatám, Farkas József, akitől a dajkamesék helyett a gyönyörű legendákat hallottam a Csodaszarvastól, egészen Horthy Miklósig – mesélte Préda. – Nem tudatosan született meg a tájház és a könyv, csak érdekeltek a történetek és lassan gyűjtöttem a régi tárgyakat, amelyeket otthon őriztem. Hatalmas áttörést jelentett, amikor Zalánpatakon Károly herceg házat vásárolt, attól a perctől kezdve pedig vele volt tele az internet. Akkor jött az érzés, hogy Zalánpatakon azelőtt is volt élet, vannak értékeink, örökségeink. Hosszas adatgyűjtés után döntöttem úgy, hogy megmutatom az írott történelmünket is az érdeklődőknek.
Egy összetartó nagycsalád
Kovászna megye legkisebb települése Zalánpatak, alig százhúszan lakják. A kétszáz évnyi üveggyártás megszűnése után az emberek vadászatból, mezőgazdaságból és állattenyésztésből éltek. Sok értékes embert adott a nagyvilágnak Zalánpatak, köztük a falu krónikását, Karácsony Jánost, akinek Barna a nyomdokaiba lépett. A falut jellemző összetartás a tájház létrehozásakor és átadásakor is megmutatkozott.
– Jó érzéssel töltött el, amikor az emberek önzetlenül nekem adták a régi tárgyaikat, a zalánpataki, közel kétszáz éves üvegpoharakat, hadi kitüntetéseket, háztartási eszközöket, szövőszéket, rokkákat. A kiállítás egyik büszkesége az a szerződés, amelyet egykor gróf Kálnoky Félixszel kötött szépnagyapám, illetve üknagymamám perefernum (hozomány) levele, amelyben foglaltak többsége a házban meg is tekinthető – mondta a tájház gazdája.
Az álom nem ér véget
– A továbbiakban is szülőfalumért akarok dolgozni, tovább bővíteni a múzeumot és a kiadványt. A zalánpataki hősi halottak emlékét csak a szívekben őrzik, semmi emléktábla nem tanúskodik róluk, ezért döntöttem úgy, hogy emléktáblákat készíttetek, amelyeket a legméltóbb helyre, a római katolikus templom falára helyezünk el – osztotta meg lapunkkal terveit.
A zalánpataki tájházban a hét bármely napján szívesen látják az érdeklődőket, akiket a helytörténeti ismeretekkel kiváló rendelkező Farkas József fogad. A helyszínen a monográfia is megvásárolható.
Deák Mária
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. május 31.

„Nekünk még lélegzetet venni is autonóm módon kell”
A június 5-iki helyhatósági választások kampányfinisében Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke értékelte a mostani kampányt és latolgatta az esélyeket szerkesztőségünknek adott interjújában.
– Az új választási törvény szabta keretek között hogyan lehet a politikai üzeneteket közvetíteni a választók felé? –Milyen jó volt, amikor még annyira létezett a politika hitele a 90-es évek elején, hogy szinte nem kellett kampányolni, mert minden magyar tudta, hogy kit válasszon! Sajnos azóta fokozatosan a rossz portékának kedvező áron való eladása elv vált a kampány tárgyává, és a kampánytér áthelyeződött a valóságról a kommunikációra. Ezt látva érthető, hogy a mostani törvényi szabályozások mennyire kedvezőtlenek a kommunikációból és hamis propagandából élő politikai osztály számára, tisztelet a kivételnek, és emiatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek a pártok, beleértve az RMDSZ-t is, amely a leglehetetlenebb körülményeket, helyzeteket is kihasználja arra, hogy eladja magát, gondolok itt különösképpen az átkeresztelt kulturális tevékenységek garmadájára. Ma már semmi nem a kultúráról szól, hanem sokkal inkább a kulturális úton végzett kampányról.
– Ebben a helyzetben a magyar pártok egyáltalán meg tudják még győzni a polgárokat arról, hogy részt vegyenek a választásokon, és arról, hogy érdemes magyar pártra, pártokra szavazni? – A Colectiv tűzeset alkalmával megszólaló utca hangja kifejezte azt a mélységes kiábrándulást, amely a hagyományos, parlamenti pártokat sújtja Romániában, ez alól nem képez kivételt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sem, mely ahelyett, hogy a kongresszuson meghirdetett újratervezés elve szerint járna el, a kommunikációját próbálja úgy alakítani, hogy mégiscsak valahogy elvihesse az embereket az urnák elé. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ilyen szempontból hátrányos helyzetben van, mert az emberek, mint a halak a beetetéskor, megszokták azt a fajta kampánystílust, ami eddig is a tulipánra tétette velük a pecsétet. Nem sok lehetőség nyílik tehát ebben a viszonylatban az EMNP számára, hiszen vegyük csak a leglényegesebb tényezőt, az anyagi hátteret: nemrégen robbant ki az RMDSZ költségvetési támogatásának a botránya, amelyért egy valamire való demokráciában azonnal lemondott volna a pártelnök, de nálunk annyira cinikussá vált a politikai élet, hogy az emberek nem látják, hogy tulajdonképpen milyen előnyben részesül az RMDSZ a pénzosztó szerepkörében, így már a kampány startvonalán úgy vág neki a távnak az EMNP, mint akinek a lábára golyóbisokat kötöttek, az RMDSZ-t viszont repítik az anyagi lehetőségeik. Valójában a mi adólejeinken szervezi mondjuk a Minden magyarok majálisa és hasonló rendezvények garmadája révén azt a szemérmetlen kampányt, amelyet expressis verbis tilt a mostani választási törvény.
Akadálya az összefogásnak
– Az összefogás, illetve a versengés szempontjából ön szerint sikerült az RMDSZ-nek és az EMNP-nek megtalálni a megfelelő választási taktikát?
– Az én politikai létem az összefogás jegyében indult, hiszen 1989-ben Temesváron a románok is mellénk álltak, és nélkülük nem jutottunk volna semmire. Áldott legyen az emléke Tempfli atyának, mintegy tíz évig az összefogás jegyében működött együtt a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tehát amikor kiosztanak bennünket az RMDSZ nomenklatúra kiskirályai, hogy egységbontók vagyunk, hogy nem akarunk összefogást, akkor ez szemenszedett hazugság. Márpedig nagyon nagy szükség lett volna az összefogásra, főleg most, amikor az eltelt huszonhat év összefüggésében az egyik legkritikusabb időszakba kerültünk mi, erdélyi magyarok. Az RMDSZ doktrína értelmében a párton kívül nincs élet, más legitim vezetője nem létezhet a romániai magyarságnak, csak az RMDSZ. Erre ráerősít Victor Ponta és a többi román politikai párt, mikor azt mondják, hogy nekik egyetlen partnere az RMDSZ, ezért is adták oda neki a költségvetési támogatást. Ebben a helyzetben nagyon nehéz összefogni. Kelemen Hunor elnök sem engedélyezte a marosvásárhelyi összefogást, éppen emiatt nagyon pesszimista vagyok a marosvásárhelyi magyar jelölt esetében. A nemzeti polgári oldal egysége is megbomlott, és erre mintegy rásegít az RMDSZ, maga mellé állítva a Magyar Polgári Pártnak nevezett egyszemélyes pártkülönítményt. Bihar megyében az összefogás terén szerény eredményeket sikerült elérni. Még több helyi megegyezésre lett volna szükség, viszont a nagypolitika itt is közbeszól, mert meggyőződésem, hogy nem csak Kelemen Hunor áll a dolgok mögött, hanem itt például máris készíti elő választási kampányát Szabó Ödön, Biró Rozália és Cseke Attila. Az ő parlamenti megválasztatásuknak előfeltétele egy eredményes helyhatósági választás, ezért húzódtak a háttérbe, mert érzik, hogy zavaró volna a közvetlenebb jelenlétük, és többek között ezért akadályozták azt, hogy a helyi alkuk kialakulhassanak, ezért gyúrták át még az egyházi támogatást is. Teljesen bekebelezték az egyházakat, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is alárendelődik ezeknek a politikai érdekeknek, ami akadályává válik a valóságos összefogásnak.
Megoszlott
– Ön szerint milyen eredményeket fog hozni június 5-e?
– Hála Istennek Erdély szerte vannak jó polgármestereink, függetlenül a politikai színüktől. Nagyon bizonytalan vagyok június 5-e kimenetele tekintetében. Az emberek annyira kiábrándultak, hogy a magyarságnak csak az egynegyede megy el az RMDSZ-re szavazni, nagyon kontraproduktív is lehet ez a gátlástalan sikerpropaganda. Mindazáltal remélem, hogy meggyőző tud lenni a korrupciómentességre és az öntörvényű magyar politizálásra irányuló néppárti korteskedés. Egyetlen probléma az, hogy igazából nem sikerült megteremteni azt az alternatívát, amiben gondolkoztuk ezelőtt tíz évvel.
– Mire utal azzal, hogy nem sikerült megteremteni az alternatívát?
– Nem lett elég erős az EMNP. Megoszlott a nemzeti polgári oldal is, és úgy tűnik, hogy még a magyarországi barátaink is inkább a nyerő mellé állnak, mint a demokratikus nemzeti értékek oldalára, amiben van ráció, de hogyha a rendszerváltozás távlatában gondolkozunk, akkor nekünk még lélegzetet venni is autonóm módon kell, hogy Ady Endrét parafrazáljam.
Dávidi attitűddel
– Június 5-e meghozhatja az EMNP-nek azt a megerősödést, amire ön számít? – Én bízom benne, hogy sikerül megkapaszkodnunk, de a góliáti propaganda olyan lehengerlő, hogy nagyon nehezen találhatunk egy olyan Dávidra, aki szembe tud szállni ezzel a legyőzhetetlennek tűnő gépezettel. Mindazonáltal ezzel a dávidi attitűddel törekszünk arra, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy próbáljanak változtatni, és ne a kiábrándultság legyen úrrá rajtuk, hanem a cselekvő reménység.
– Ön szerint az EMNP részéről kik nyerhetnek Bihar megyében?
– Nem vagyok eléggé tájékozott a személyi vonatkozásokban, mert nem vagyok párttag vagy pártelnök, de úgy tudom, hogy ütőképes, jó, becsületes, öntudatos és esélyes embereink vannak több településen. Zatykó Gyulát és Csomortányi Istvánt (az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje, illetve a párt megyei tanácsosi jelöltlista vezetője – szerk. megj.) rendkívül sokra tartom, ilyen emberekkel valóban elérhetjük, hogy bekerüljünk a városi és a megyei tanácsba.
– Milyen hatása lesz a következő parlamenti választásokra nézve annak, ha jól, illetve ha rosszul szerepel június 5-én az EMNP?
– Olyan listás választási törvényhez tértünk vissza, illetve olyan alternatív bejutási szabály van érvényben, amelyekkel megint félreérthetetlen módon az RMDSZ-nek kínálnak szinte kizárólagos esélyt. Úgyhogy nagyon nehéz egyáltalán viszonyulni is ehhez a helyzethez. Az biztos, hogy amikor rákényszerült az RMDSZ, akkor velem is, az EMNT-vel is összefogott. Félek, hogy az RMDSZ-en belül komoly befolyásra szert tett bihari politikusok abba az irányba viszik az RMDSZ-t, ami kizárja az összefogás lehetőségét. Erdély több megyéjében össze lehetett fogni, de itt egy négyesfogat teljesen a zsebébe tette az RMDSZ-t, a magyarságot, iskoláinkat, egyházainkat. Ha ez az irányzat erdélyi viszonylatban is dominál, akkor nehéz lesz az összefogást megvalósítani.
Pap István
erdon.ro

2016. május 31.

Felavatták a kommunizmus áldozatainak emlékművét
Felavatták Bukarestben Mihai Buculei szobrászművész Szárnyak elnevezésű nagyszabású köztéri alkotását hétfőn, amely a kommunizmus áldozatai és elsősorban azok előtt tiszteleg, akik életüket áldozva nyíltan szembe mertek szállni a kommunista rendszerrel.
A 130 tonnás, 28 méter magas, acélból készült, három, ég felé törő, stilizált szárnyat ábrázoló emlékmű több mint tíz évig épült, 2,3 millió eurós költségvetésből. Az alkotás a Szabad sajtó terén kapott helyet, ahol a kommunista években Lenin szobra állt. A kommunizmus áldozatainak emlékművét a politikai foglyok nemzetközi szövetsége képviselőinek jelenlétében, katonai tiszteletadással szentelték fel, Klaus Iohannis államfő pedig ünnepi beszédében háláját és elismerését fejezte ki a kommunizmussal szembeszálló ellenállók áldozatvállalása előtt.
Az elnök aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Romániában mindmáig nem vizsgálták ki az 1989-es forradalom idején elkövetett bűnöket és úgy vélte: a felelősségre vonás nem maradhat el. Iohannis szerint olyan törvényre lenne szükség Romániában, amely megtiltaná a kommunizmus bűneinek tagadását. Az emlékmű felállításáról 2003-ban döntött a román kormány, de a kiválasztott helyszínt nem mindenki tartja jó ötletnek.
Calin Dan, a kortárs művészetek múzeumának igazgatója a piacvezető televízió híradójának korábban azt mondta, jobb lett volna üresen hagyni a Lenin-szobor talapzatát, mert az 1990-ben Szabad sajtó háznak átnevezett, a múlt század ötvenes éveiben épült egykori Scanteia-ház szerinte önmagában is egy önkényuralmi rendszer jelképe, és bármilyen eléje helyezett műalkotás "bűnrészessé válik", akkor is, ha ennek éppen ellenkezője volt a cél.
Bukarest utóbbi évtizedekben felállított köztéri alkotásai rendre vegyes fogadtatásban részesültek. Nem aratott osztatlan elismerést sem az Egyetem-téri Törött hegedű, sem a Nemzeti színház előtt felállított Pojácák szekere, sem a Forradalom-téren emelt, a bukarestiek által átdöfött burgonyaként emlegetett Újjászületés-emlékmű, sem a Traianus római császárt meztelenül, ölében farkassal megjelenítő szobor, amely a Történeti múzeum lépcsőin fogadja a látogatókat.
szatmar.ro

2016. május 31.

Könyvritkaság csodálható meg a sepsiszentgyörgyi múzeumban
Gróf Bánffy Kata egykori tulajdonát állítják ki a hónap műtárgyaként Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. A piros szattyánbőrbe kötött könyvecske Pápai Páriz Ferenc Pax Crucis című munkája, amelyet Szathmárnémethi Sámuel (1658–1717), a Kolozsvári református kollégium teológia tanára ajándékozott 1711-ben a főúri családnak újévi ajándékként.
A könyv a háromszéki múzeum könyvtárából kerül most a nagyközönség elé. A kiállított műtárgyat új, nyári nyitvatartási időben, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között tekinthetik meg.
Szathmárnémethi Sámuel (1658–1717), a kolozsvári református kollégium teológia tanára Pápai Páriz Ferenc Pax Crucis című munkájának ( Kolozsvár, 1710) több példányát küldte el főúri családok számára 1711 végén, újévi ajándékként.
Az ugyanazon kolozsvári compactor műhelyében bőrkötéssel ellátott könyveket a korábbi kutatások a kolozsvári Református Kollégium, a budapesti Egyetemi Könyvtár, valamint a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben azonosították. Előbbi gróf Bethlen László felesége, gróf Folti Mária, utóbbi kettő a naplóíró báró Wesselényi István (1674–1734), valamint felesége, gróf Bánffy Kata (1684–1734), Bánffy György erdélyi kormányzó leányának tulajdonába került.
A Székely Nemzeti Múzeum Könyvtárában található kötet – a bőrkötés előlapján olvasható felirat szerint – gróf Bánffy Kata számára készült. Ugyanezt erősíti meg a belső fehér borítólapján olvasható kézírásos bejegyzés is: Méltóságos Ur, Hadadi Wesselényi István Uram eö Naga kedves Házas Társának Méltóságos Gróf Bánffi Kata jo Aszszonynak eö Nagank, 1712. Uj esztendő ajandekában alázatosan küldi Sz. Némethi Samuel. C. E. R. P.
1942-ben megjelent írásában Herepei János sepsiszentgyörgyi múzeumigazgató részletesen tárgyalja a kötetet, emellett ugyanakkor a könyvkötés készítőjét is azonosította a „Lipsiából” ( Lipcse, Lepizig) Kolozsvárra átköltözött Hartmann Ehrenfriedt János személyében.
A bőrkötés leírását Herepei alapján idézzük: „Ez a könyv pedig fatáblára húzott piros szattyánbőrbe van bekötve s gazdagon aranyozott tábláit két rézkapocs szorítja össze. A kötés elülső és hátsó lapjára nyomott díszítő elemek azonosak. Dús levélzetű és egymáson keresztbe fektetett hosszú szárú, természetest utánzó virágokat (dorongbibéjű liliomot, aranyvirágot, szegfűt, vadrózsát) párhuzamos vonalkeretben levő boglár- és rozettasor kereteli; ezen kívül pedig befejező csipkézettel zárul. Az előlapon leveles virágszárakból képezett koszorúba GROF / BANFFI / KATA : /, a hátlapra pedig ugyanolyan koszorúba 1712 ESZ / TENDO. / BEN. felirat nyomatott. A könyv sarkán lévő öt bordázat között virág- és indadíszes táblácskák, a bordázaton pedig szívidomok. Aranymetszése dőlt vonalakkal és körívecskékkel díszített.”
maszol.ro

2016. május 31.

Állami tulajdonban marad a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium
MTI - Állami tulajdonban marad a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, miután az illetékes bukaresti restitúciós bizottság kedden szavazattöbbséggel elutasította a református egyház visszaszolgáltatási kérelmét - tájékoztatta az MTI-t Laczikó Enikő államtitkár-helyettes, aki az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatal (EKH) képviselőjeként tagja a héttagú testületnek.
Az államtitkár-helyettes közölte: a héttagú testületben egyedül ő támogatta az épület visszaadását, a bizottság többi hat tagja ellene voksolt.
A restitúciós bizottságban azért került ismét terítékre a Mikó-ügy, mert a székelyföldi kollégium korábbi visszaszolgáltatását a ploiesti-i táblabíróság 2014-ben szabálytalannak minősítette és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a restitúciós bizottság volt tagjait, megsemmisítetve a református egyház tulajdonjogát.
maszol.ro

lapozás: 1-30 ... 691-720 | 721-750 | 751-755




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998