|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 747 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 721-747 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2016. szeptember 5.Sikeres városnapok KovásznánA szórakozás, a kikapcsolódás, a találkozások ideje a városnapok, ahol feledhetők a mindennapi gondok – mondta a Kovásznai Napok hivatalos megnyitóján Gyerő József polgármester. A háromnapos ünnep gazdag programajánlatában mindenki megtalálhatta a neki tetsző műsort, tele volt a városközpont, helybeliek, a környező településekről, távolabbról érkezett vendégek, gyógyulni vágyó turisták élvezték a rendezvények hosszú sorát, ettek-ittak a lacikonyhák melletti sátrakban. Szombaton számos sporteseményen szurkolhattak az érdeklődők. A focipályán harmadik alkalommal szervezték meg a Lőrincz Zsigmond Kupa-viadalt. Minifoci-bajnokság, sakkverseny zajlott, vasárnap az asztaliteniszezők csaptak össze, megtartották az öregfiúk focimérkőzését is. Tegnap a Tündérvölgyben 18. alkalommal szervezték meg a gyorsulási autóversenyt. A nagy tömegeket megmozgató, látványos eseményt az Autocrono Egyesület szervezte a kovásznai városháza és a helyi tanács, valamint a DR Racing Team autósegylet támogatásával. Közel harminc versenyző állt rajthoz a 201 méteres versenypályán (ezt 200 méteres fékezőpálya egészítette ki). Domaházi János szerint kimagasló teljesítményű autókkal érkeztek az amatőr pilóták, nemcsak Háromszékről, hanem a környező megyékből is. A sétatéren tizennyolc bográcsban főztek finomabbnál finomabb ételeket. Az Asimcov által szervezett bográcsos ételek versenyét a Dr. Benedek Géza Szívkórház csapata, a Szívesek nyerték – annak ellenére, hogy első alkalommal vettek részt a megmérettetésen. Őket követte a Sepsiszentgyörgyi Vadbogrács nevű csapat és a szörcsei Szörcsei Lovagrend szakácsegyüttese. Számos különdíjról is gondoskodtak a szervezők, hat csapat – Sepsi Nagyik, Inkubátorház, Zágoni községháza, Nyolcas fogat, Pokolsár Egyesület, Pódium és Junior Business Klub – kapott meghívást a Sepsiszentgyörgyön idén sorra kerülő töltöttkáposzta-főző versenyre. A hagyományhoz híven köszöntötték idén is a jubiláló házasokat. Tizenhét pár kapott meghívót, tizenöten jelen is voltak. Tizenhárom házastárs ezelőtt ötven évvel fogadott örök hűséget egymásnak, két pár – Ioan Sorescu és Florea Sorescu, valamint Mihail Gheorghe Ciurea és Ciurea Zita – pedig ezelőtt hatvan évvel kötött házasságot. Kultúrából sem volt hiány, a központi parkolóban felállított színpadon számos együttes, egyéni fellépő mutatkozott be, esténként a szórakoztató zenéé volt a tér. Állandó programokról is gondoskodtak a szervezők, a Városi Művelődési Házban fotóműhely működött, a központi parkban zajlott a kézművesvásár, a Kádár László Képtárban és a Gazdáné Olosz Ella Galériában az aktuális tárlatokat tekinthették meg az érdeklődők. A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (rendező: Molnár János) a korábbi években is létrehozott, nagy sikerű élő szoborparkja a művelődési ház előtti téren idén is elkápráztatta a nagyérdeműt. A gyermekeknek külön foglalkozásokat szerveztek, az utazást kedvelők a gumikerekű kisvonatból nézelődhettek a városháza és a Clermont Szálloda közötti útvonalon, a Tündérvölgyben pedig igazi gőzmozdonnyal vontatott szerelvényen lehetett vonatozni a Clermont Szálloda és a Sikló közötti sínpályán. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 5.Katonanótától hangos IkaváraljaHagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni. A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet. Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget. „Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 5.Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseitMagyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit az uniós agrárpolitika (KAP) tervezésében és alakításában – állapodott meg Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter és Achim Irimescu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton Szilágy-perecsenben. A szilágysági településen folytatott tárgyalást követően Fazekas Sándor az MTI-nek a helyszínről telefonon elmondta: a kétoldalú agrárkapcsolatokat áttekintő megbeszélés legfontosabb kérdésköre volt az uniós közös agrárpolitika összehangolása. A két ország az agrárkérdéseket azonosan vagy hasonlóan ítéli meg, és ebben eddig is együttműködés volt a két ország között. Magyarország és Románia is abban érdekelt, hogy az unióban egy erős közös agrárpolitika legyen, megfelelő anyagi háttérrel. A két ország ugyancsak egyetért, hogy a KAP-nak egyszerűnek és gazdabarátnak kell lennie, továbbá az anyagi forrásokhoz is könnyű hozzáférés szükséges azért, hogy a gazdák korszerű és versenyképes módon termelhessenek – tette hozzá. A találkozón az állategészségügyi kérdéseket érintve megállapították: az afrikai sertéspestis, illetve a szarvasmarháknál a bőrcsomósodás betegség veszélyezteti a termelést. Ezek a betegségek közelítenek az unió határaihoz, és a védekezés hiánya nagy gazdasági károkat okozhat – mondta Fazekas Sándor. A miniszterek a helyi termékek népszerűsítéséről is véleményt cseréltek. Fazekas Sándor fontosnak nevezte, hogy a szilágysági termékek minél ismertebbek legyenek Erdélyben és Magyarországon is. Ebben a térségben ugyanis jelentős a hagyma-, a zöldség- és a gyümölcstermesztés, valamint a bor- és pálinka-előállítás. A Szilágyságban nagyon erős magyar közösségek találhatók, amelyek fenntartják a térségre jellemző termelési kultúrát – mondta az agrárminiszter. Fazekas Sándor jelezte: meghívta román kollégáját Magyarországra, a találkozó a mostani helyszínhez hasonlóan "vidéki környezetben lesz", hiszen az agrárium a vidékhez kötődik – mondta a földművelésügyi miniszter. Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 5.Zárult a második rovásírástábor SzovátanA rovásírás "hályogkovácsa" Miután a tavaly nagy sikernek örvendett a szovátai unitárius templom udvarán megtartott rovásírástábor, Varga Sándor unitárius lelkész, a tábor megálmodója és kivitelezője úgy döntött, hogy az idén is szervez egy hasonló tábort, ahol a gyerekek játszva tanulják a rovásírást. Az idei tábor két részben zajlott: július végén volt az úgynevezett előkészítő tábor, augusztus elején pedig a folytatása. Varga Sándor a Népújság kérdésére elmondta, hogy 6 és 9 év közötti gyerekek tanulták a rovásírást. A résztvevők nagy része szovátai volt, de érkeztek gyerekek Sóváradról és Szakadátról is. Ráduly János tanár úr engem is "megfertőzött" A reggeli ima után kezdődtek a változatos programok, mert a rovásírás mellett imákat, verseket, mondókákat, népdalokat is tanított a lelkipásztor. Emellett sokat kirándultak, Varga Sándor szerint "patakoztak", vagyis fürödtek a Szováta- patakban. – Honnan jött a tábor, és egyáltalán a rovásírás tanításának ötlete? – A táborozást a tavaly kezdtük 25 gyerekkel Szovátan, az unitárius egyházközség udvarán, felhasználva a tanácstermet, a templomot és az udvart is, de mondhatnám egész Szovátat, mert közbe-közbe kirándultunk is. Az ötlet már régebben megfogalmazódott bennem, de tulajdonképpen abból adódott, hogy annak idején gyermekkoromban Ráduly János tanár úrral szomszédok voltunk Csókfalván. A tanár úr engem is "megfertőzött" a rovásírással. Arra gondoltam, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor miért ne lehetne megtanulni. És kiderült, annyira logikus az egész, hogy rekordidő alatt el lehet sajátítani. – Csak egy példát mondok: van olyan negyedikes tanítványom, aki ötnapi tanulás és gyakorlat után a templomban egy táblára diktálás után felírta, hogy Anyám tyúkja. De ne kössük a szekeret a lovak elé. Arra gondoltam, miért ne tanítsak meg másokat is, ha én már valamit tudogatok. Eleinte amolyan "hályog-kovács" voltam, tartottam egy előadást a felnőtteknek, amelyre eljött a Sóvidék televízió, és készített egy kisfilmet az eseményről. Akkor jöttem rá, hogy bizony-bizony meglehetősen sekélyes volt a tudásom ahhoz, hogy "közprédára" lehessen tenni. Aztán túlestem ezen a lámpalázon, és arra gondoltam, hogy miért ne lehetne, hiszen a gyerekész rendkívül fogékony, és aztán az egyik hittanórás szülőnek a biztatására belevágtam. – Kik voltak a táborozók? – Első osztályosoktól negyedik osztályosokig, sőt még előkészítő osztályosok is voltak. A tavaly 25 gyerekkel indultunk. Amolyan nappali tábor volt, egy hatalmas közös sátrat húztunk fel a templom udvarán, ahol kézműves-tevékenységeket lehetett tanulni, gyakorolni, lehetett gyurmázni stb., a tanácstermet pedig kineveztük tanteremnek. Érdekes módon a gyerekeket azzal fogtam meg, hogy azt mondtam, semmit sem kell tanulni. És tényleg úgy is volt: játszva tanultuk a rovásírást. ...a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban – Ez volt a tavaly. Az idén kéthetes tábort szerveztek július-augusztusban. – Idén felbátorodtam, és mint már említettem, az egyik szülő is nagy segítségemre volt, szemléltetőanyagot hozott, beszereztük az ábécét, és úgy szerveztük meg a tábort, hogy nemcsak rovásírással foglalkoztunk – az unalmas lett volna –, hanem mindennel egy csipetnyit. Például reggel a templom előtt gyülekeztünk, körbeálltuk az úrasztalát, imádkoztunk előbb a szülőkért, majd a szülők a gyerekekért, majd utána házi áldást mondtunk, mert a házat is meg kell áldani. Utána még tanítottam pár imát, egypár éneket, még népdalokat is. A végén kezdtük énekelni azt, hogy elmegyünk mi messzire/, a világ végére/, ha a cipőnk megbírja, elmegyünk Párizsba/, de a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban. – Nem mentek tehát Párizsba... – Nem, mAradtunk tehát a táborban, pontosabban az unitárius templom udvarán. Ott sorba álltak a gyermekek, tornaórát tartottunk, egy kis mozgást végeztünk, és közben elmagyaráztam, hogy a rovásírás tulajdonképpen a test alakját mutatja: a terpeszállás például az S betű, mert olyan, mint egy sátor. Vagy amikor egyenesen állsz, az a szeretet betűje, mert az az ég és a föld között van, és a szeretet köti össze az eget a földdel. Tudniillik a rovásírás legtöbb betűje pontosan ebből indul ki. Például húzok egy vonalat, az a J betű, mert a jurtánál Isten fájának nevezik a középső tartóoszlopot. Vagy a címerben a kettős kereszt, amit a katolikusok apostoli keresztnek neveznek, az a gy betűt jelképezi: egy az Isten, és így tovább. Majd amikor jól elfáradtunk, gyurmáztunk, később, mikor erősebben kezdett tűzni a nap, bementünk a hűvös terembe, ott róttuk a betűket. Csábító és serkentő volt a gyermekek számára, hogy először mindenki a saját nevét tanulta meg. De megtanultuk azt is, hogy a rovásírás milyen gazdag, mert 14 magánhangzója van, amiből a latin héttel szemben jobban lehet szavakat kombinálni. – Az idén 22 gyerek vett részt a táborban. Honnan jöttek? – Szovátaról és a Sóvidék körzetéből. A szülők hozták és vitték, ugyanis csak nappali táborozás volt. Az volt számomra is a legérdekesebb az egészből, hogy egy másodikos-harmadikos gyermek az ábécét öt- tíz óra alatt meg tudja tanulni, sőt már tud írni és olvasni is. Én magam is csak most jöttem rá, hogy mi az előnye, és logikai szempontból mennyi mindenre tanít. Nem árultunk zsákbamacskát – Pénteken, a táborzárás előtti napon csodálatos tábortüzet raktunk a templom udvarán. A tábortűz előtt összegyűjtöttem a szülőket és a gyermekeket, bevittem egy kisebb iskolai táblát, és nagyobb papírszeletekre rovásírással felírtam különböző helységneveket, a gyerekek neveit. A gyermekek a szülők előtt kihúztak egy "tételt", és meg kellett mondják, mi van rajta. Tehát nem árultunk zsákbamacskát, hogy tanultak-e vagy sem. A vizsga után elénekeltünk néhány vicces nótát, sőt még a szülőket is "vizsgáztattuk". A végén okleveleket osztottunk ki, utána kimentünk a tábortűzhöz, ezzel zártuk a tábort. Persze ezek mellett kikapcsolódásként volt például "patakászás", ami azt jelentette, hogy levittem a gyerekeket a Szováta-patakára, ahol aztán úgy pancsoltak, mint a vadkacsák, de ellátogattunk Korondra is és a tőzegláphoz is. Játékosan tanultunk, naponta másfél óránál többet nem, azt azonban olyan tömötten, mint a "somosdi tojás". Kiderült, hogy a gyerekeknek hihetetlenül jó memóriájuk van. Az is előfordult, hogy ha valamit tévedésből elírtam, azok közül, akik másodjára voltak a táborban, kijavítottak. Úgy vizsgáztattam őket, hogy mindegyik anyagban hagytam egy hibát. Rájöttünk, hogy egészen más a nyelvtanulásnál vagy az olvasásnál, amikor egy betű egy hang, nincs benne semmi zavaró. A rovásírás annyira logikus, hogy rendkívül megkönnyíti a tanulást. Például az f betű egy karika, mintha ki volna ikszelve. A karika a földet szimbolizálja, az iksz pedig az égtájakat. Megtanítja logikára az embert, mindennek megvan a logikája, ezért könnyű a gyereknek rögzíteni. – Első ránézésre csupa érthetetlen jeleket lát a laikus. – Pedig könnyű megjegyezni. Itt van például a h betű, mint egy hajfonat. Csodálatos dolgokat lehet kihozni, és az is érdekes, hogy a rovásírást lehet balról jobbra is és jobbról balra is írni. – Lesz folytatása? – Persze. Sőt, téli időszakban a felnőttek is, akik igényt tartottak rá, rovásírást tanultak, előadásokat tartottunk. Annyira egyszerű, hogy egy intelligens ember pár óra alatt megtanulhatja. Lesz folytatása. Ez olyan, hogy ha megfertőz, akkor nem tudsz tőle szabadulni. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 5.Bepillantás Kétegyháza község hétköznapjaibaA Magyar Alkotmány szavatolja a kisebbségi oktatást Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármesterrel a községnek Kisjenőhöz fűződő kapcsolatairól, a közös tervekről beszélgetünk. – Polgármester asszony, lát e komoly lehetőséget Kétegyháza és Kisjenő részére közös EU-pályázat lehívására? – Jelenleg erre nem látok komoly lehetőséget, lévén, hogy Kisjenő sokkal nagyobb település, mint Kétegyháza. Ilyen jellegű pályázatokhoz nekünk kisebb partnerekre lenne szükségünk, lévén, hogy mi kisebb beruházásokat tudunk végrehajtani. Mi évek óta Székudvarral közösen pályázunk, méghozzá eredményesen: volt egy útépítési pályázatunk, ami Kétegyházának 150 millió forint fejlesztést jelentett, de volt egy szennyvíz-beruházásunk is. Utóbbit tavaly fejeztük be, több mint 270 millió forint hasznot hozott a községünknek, de Székudvar számára is hasonló mértékű beruházást jelentett. Vagyis településenként közel 1,5 millió euró értékű infrastrukturális fejlesztést tudtunk végrehajtani. – Önök számára a befektetés hány kilométer hosszú aszfaltozást jelentett? – Mi akkor útfelújításra pályáztunk, Kétegyháza összes aszfaltozott útburkolatát fel tudtuk belőle újítani. – Kétegyháza útjainak hány százaléka aszfaltos? – Akkor 50%-a volt, most viszont már 65%-nál tartunk, mivel azóta útépítést is végrehajtottunk. De még mindig nincs minden utunk leaszfaltozva, ezért az új RO–HU pályázati lehetőségek kihasználásával további 7-8 kilométernyi aszfaltos utat szeretnénk építeni. Székudvaron valószínűleg kevesebb szükséges, de mindkét település kerékpárutat is építeni kíván, ugyanakkor kulturális programokra is közösen kívánunk pályázni. Ez ügyben már kétszer is egyeztettünk, csak várjuk a pályázat megjelenését. – Önnel találkoztunk az idei Kisperegi Falunapokon is. Nagypereg községgel lát-e lehetőséget közös pályázatokra? – Székudvaron kívül más településekkel nem tárgyaltunk pályázati lehetőségről, mivel a pályázatokhoz önrész is szükséges, amiből olyan sokat nem tudunk előteremteni. Baráti kapcsolatot tartunk 5-6 romániai településsel. Közülük a legnagyobb Kisjenő, amelyik testvértelepülésünk több mint 30 éve, de a többi településsel is kulturális, illetve sportbeli, iskolák közötti együttműködést tartunk fent. Ezek inkább anyanyelvápolás oda-vissza alapon, hiszen nálunk is élnek románok, ezért ápoljuk a viszonyt az ottani románokkal, illetve a magyarokkal egyaránt. – Hogy működik önöknél a közmunka program? – Mivel nálunk kevés a munkalehetőség, a munkaerőnk közel 10%-ának nincs munkája, vagyis a településünkön több mint 350 munkanélküli él. Közülük 220-at húztunk ki, akiknek munkát kell biztosítanunk. Elsősorban a közterületek rendbetételén, a közintézmények karbantartásában, de növénytermesztésben is foglalkoztatjuk őket. Ezen kívül van egy asztalosipari műhelyünk, ahol nyílászárókat gyártottak, jelenleg gyermekbútorokat gyártunk. – Mivel az ellenzék azt állítja, hogy ezek nem valós, hanem álmunkahelyek, az érdekelne leginkább: hasznos munkát végeznek-e? – Állíthatom, hogy hasznos munkát végeznek, hiszen velük teljesen felújítottunk egy nagyon régi óvodaépületet, ami gyönyörű lett. Annak minden munkáját a közfoglalkoztatottak végezték el. Ugyancsak velük újítottunk fel egy régi iskolaépületet is, ahol az egyikben fogyatékosok nappali intézménye működik, a másik a közfoglalkoztatási telephely. Meg lehet nézni mindkettőt, hiszen újakra vannak cserélve a nyílászárók, az épület le van szigetelve, rendesen ki van festve. A kialakított varrodába ők kötötték be a villanyvezetéket, a varrógépeket. Tehát nagyon sok fontos munkát tudtunk velük elvégeztetni. – Mennyit tudnak fizetni nekik fejenként? – 78 ezer forint bruttót, ami nem nagy összeg, alacsonyabb a minimálbérnél, de nem is akkora a teljesítményük, mint a rendes alkalmazottaké. El kell mondanom, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nehéz együtt dolgozni, mert elszoktak a munkától, ezért csak 50-70%-os teljesítményt lehet kihozni belőlük. Ezzel együtt, sok türelemmel, de haladni lehet velük. – Honnan kerül ki a fizetési alapjuk? – Az állam biztosítja, a fizetés 20%-ának megfelelő támogatást is ad dologi költségekre, de az önkormányzat is mellé tesz valamennyit. Határozottan állíthatom, hogy a közfoglalkoztatás hasznos az önkormányzatnak, a munkanélkülinek, de a településnek is, mert a lakosság tisztább, rendezettebb körülmények között élhet. Mivel az önkormányzat kevés pénzt kap az államtól, de az adóbefizetés is kevés, a közfoglalkoztatással rendben tudjuk tartani a közintézményeket, de a településeket is. – Hogy működik önöknél az oktatás? – Az utóbbi években nagyok kevés gyermek születik, ezért a 25-27 megszülető gyermek oszlik el a magyar és a román nyelvű iskolák között. Az utóbbi időben az arány igencsak eltolódott a román nyelvű oktatás felé, mert a magyarok közül sokan vidékre viszik, esetleg a román iskolába íratják a gyermekeiket. Ezért nem tudjuk, hosszú távon hogyan lehet majd fenntartani a magyar nyelvű oktatást. Mert az Alkotmány szerint az államnak kötelessége fenntartani a nemzetiségi iskolákat, amely előírás nem vonatkozik a magyar nyelvű oktatásra. – Lehetséges, hogy Magyarországon megszűnnek állami magyar nyelvű iskolák, miközben a nemzetiségiek működését az állam szavatolja? – Igen, ez a tendencia, mert a nemzetiségi iskolákat az állam jobban támogatja, mint a magyar nyelvűeket… – Kétegyházán a lakosságnak hány százaléka román? – Mintegy 30%-a, de azok között magasabb a születési arány, ráadásul sok magyar is román iskolába íratja a gyermekét, mert ott nagyobb a támogatás, illetve most éppen ez a divat. Évtizedekig fordított volt a tendencia, hiszen egy-egy román osztályba 4-8 gyermek járt, most viszont 15-20, miközben a magyar iskolában 10-14-es létszámú osztályok vannak. – Mi volt a gond az iskolákat működtető Klebelsberg Alappal? – Nálunk nem volt semmi gond, mert a pedagógusok megkapták a bérüket, a működtetést a helyi önkormányzat biztosította. Január 1-jétől azonban változik a jogszabály, miszerint az iskolák működtetését az állam veszi át. Szerintem januártól lesz nehézkesebb, mert el lehet gondolni: ha elromlik egy vízcsap vagy akármi, akkor majd Békéscsabáról vagy Gyuláról intézkednek? Furcsa lesz, hogy a saját településünkön nem mi mondjuk meg, hogyan működjön tovább. Reméljük, az új rendszer is bejáródik és zökkenőmentes lesz a működés. – A Kétegyháza–Kisjenő közötti kapcsolatok gyakorlati működése hogyan történik? – Annak az összekötője Deznán Anna, aki igen jó kapcsolatokat ápol nemcsak velem, hanem a képviselő-testületünk tagjaival is. Deznán Anna feladatkörébe inkább a két adminisztráció közötti kapcsolatok tartoznak, míg a kulturális kapcsolatok a két település tánccsoportjainak a kölcsönös fellépésével, az iskolák kölcsönös látogatásával működnek. A nálunk rendszeresen megszervezett, idén a X. Pogácsafesztiválon részt vett, fellépett a kisjenői néptánccsoport és a kisjenői nyugdíjasok énekkara. A 30-40 csapat által sütött pogácsát szakavatott zsűri szokta értékelni, nevezni meg a Pogácsa királynőt. Ilyen alkalmakkor a polgármesteri hivatal 250 kiló pogácsát süttet, ingyenes kóstolgatás céljából. – Köszönöm szépen a beszélgetést, további gyümölcsöző együttműködést kívánok! Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 5.December 11-e új esélyt jelent a Hunyad megyei magyarság számáraSzombaton a Vajdahunyadi Magyar Házban ülésezett a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsa, amelynek napirendjén a képviselő- és szenátorjelölt-listák összeállítása szerepelt. A Szövetség képviseletében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke vett részt a gyűlésen. Hunyad megyében augusztus 26-ig lehetett benyújtani a jelölési dossziékat, amelyeket a megyei választási bizottság ellenőrzött és hagyott jóvá. Ennek megfelelően Széll Lőrincz, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság ügyvezető igazgatója és az MKT elnöke parlamenti képviselői, míg Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke szenátori mandátumot pályáz meg. Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az RMDSZ és az erdélyi magyarság képviseletének teljességéhez hozzátartozik, sőt, elengedhetetlen feltétele, hogy a szórványban élők megyéiből is parlamenti képviselők kerüljenek be. „Nagyon fontos, hogy a szórványközösségek méltóképpen képviseljék azokat az értékeket, de azokat az élethelyzeteket is, amelyek a mindennapjaikat meghatározzák. A szórványhelyzetben élők körében kiemelten fontos a Hunyad megyei magyarság nemcsak történelme miatt, hanem a mindennapokban felmutatott kitartás, a megmAradásért folytatott konok, következetes harc példájaként is” – méltatta a Hunyad megyeieket Székely István. „Az erdélyi magyar közösségek változatosak, kezdve onnan, ahol többséget alkotnak és tömbben élnek a magyarok, egészen a másik végletig, ahol szórványkörülmények között igyekeznek megmAradni a kis lélekszámú magyar közösségek, mint például itt, Dél-Erdélyben. Hunyad megye magyar közösségének demográfiai aránya 4 százalék alatt van, ezért számunkra különösen fontos az a lehetőség, amely december 11-én nyílik meg számunkra azáltal, hogy újból megyei listás rendszer szerint választják meg a képviselőket és szenátorokat Romániában. Ez politikai szavazást jelent, a választási rendszer arányossága pedig újból elérhetővé teszi számunkra Hunyad megyében is a parlamenti képviseletet. Az elmúlt két ciklusban az egyéni választókerületes rendszer megfosztott minket ettől az esélytől, reméljük, hogy ez olyan fejezet volt a romániai választások történetében, amelyet végleg lezártunk. Az idei parlamenti megmérettetés felelősségét átérezve döntöttem úgy, hogy minden erőmmel és minden lehetőséget megragadva, tevőlegesen is hozzájárulok, hogy az év elején megfogalmazott célkitűzésünket megvalósítsuk: hogy Hunyad megyében visszaszerezzük a parlamenti képviseletünket” – fogalmazott Winkler Gyula. Széll Lőrincz felszólalásában felidézte, 21 évvel ezelőtt kezdte el közösségi munkáját a lupényi ifjúsági szervezetben, jelöltségét a szakmaiság és a közösségi elkötelezettség jegyében fogalmazta meg. „Az ifjúság és sport területén szereztem az elmúlt években országos tapasztalatot, Zsil-völgyi születésűként mélységesen átérzem a szociális politikák fontosságát, informatikus mérnökként pedig mai életünk legfontosabb aspektusára, a kommunikációs társadalom működésére is igyekszem rálátással lenni. Családommal Hunyad megyében tervezzük jövőnket, közösségi elkötelezettségemet pedig a továbbiakban parlamenti képviselői munkában szeretném bizonyítani, amennyiben erre megbízást kapok” – emelte ki Széll Lőrincz. Az MKT elfogadta a jelöléseket, valamint határozatban szögezte le, hogy a Hunyad Megyei Állandó Tanács egészítse ki a jelöltlistákat, javaslatait pedig terjessze elő a Szövetségi Állandó Tanácsnak jóváhagyás végett. Hunyad megyének a 2016-os parlamenti választásokat követően hat parlamenti képviselője és három szenátora lesz. (www.winkler gyula.ro) Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 5.Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági VándorszínházRejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól. – Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház. – Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve? – A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház. Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett! Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat. – Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron? – Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot. – Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása? – Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített. – Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében? – Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 5.Csend és alkotás helye – zárult a kidei színháztáborKözel hetvenen gyűltek össze szombaton este a Kidei Alkotóközpontban, hogy betekintést nyerjenek a Shoshin Színházi Egyesület által szervezett nyári tábor kulisszái mögé. A szabadtéri, amfiteátrumszerű térben az idegenség egy lehetséges értelmezését tárták a közönség elé a magyar, román, görög és spanyol anyanyelvű alkotók, akik augusztus 29-e óta a lengyel Grzegorz Ziółkowski és a Kolozsvári Köllő Csongor irányításával dolgoztak együtt. Az előző két alkalomhoz képest újdonság volt idén a rezidens szerző, Visky Zsolt költő jelenléte, aki a teljes munkafolyamatot végigkövette. Ennek nyomán született az a háromnyelvű szöveg (magyar, román, angol), amely térinstallációként fogadta a hátsó udvaron bóklászókat, az elmúlt napok hangulatából azt is megragadva: „ez a hely itt most a csendnek a helye”, „egyszerre lenni figyelő felnőtt, bambuló kamasz, alvó kisded”. A színészképzés lehetőségeinek kiterjesztését, valamint a természet és a kreatív folyamatok közötti kapcsolat vizsgálatát tűzte ki céljául a Shoshin Egyesület Nemzetközi Színházi Rezidenciák elnevezésű programja, amelynek keretében az egyedi építészetéről ismert faluba, a festői szépségű Kidébe hívták múlt héten az érdeklődőket. Az elmélyülten, egymásra figyelve történő alkotás, a határok feszegetése kulcsfontosságúnak bizonyult, a szervezők olyan gyakorlatokból építették fel a programot, amelyek nem csupán hasznosak lehetnek akár hosszabb távon is, de szükségesek is a minél nagyobb hatékonyság érdekében. Szövegértelmezés, hangképzés, színészi akrobatika, dinamikus partnergyakorlatok, tér- és csoporttudatosság, harcos attitűd és csikung mind-mind része volt a hatnapos tábornak, a jobb fizikai erőnléthez a reggeli és szürkületi szaladások, tornagyakorlatok, a csapatépítéshez az éjszakába nyúló beszélgetések is hozzájárultak. A központi téma a csónak volt, amely egyrészt az utazás eszköze, olyan alkalmatosság, amely átviszi az embert egyik partról a másikra – magyarázta Köllő Csongor, az egyesület egyik alapító tagja szombaton este, az alkotómunkát megkoronázó találkozón. A színészi mesterség tükrében is igyekeztek megragadni, hogy a színész úgyszólván nem mAradhat érintetlen: a munka, amin és amivel dolgozik, olyan, mint ez az apró, labilis szerkezet, amely elszállítja és átváltoztatja az előadót, neki pedig folyamatosan haladnia kell a különböző változásokkal, technika és gyakorlat tekintetében egyaránt. A másik megközelítés arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon kit vagy mit vinnének magukkal a fedélzetre, ha menekültként kizárólag egy csónakhoz hasonló instabil járművük lenne. Ki-ki milyen szavakat, dalt, képeket vinne magával az új életébe – olyan kérdések ezek, amelyek napjainkban, a különböző események hatására nagyon is időszerűek, a színház pedig alkalmas az aktuális problémák megértésére, továbbgondolására. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 5.Boia az ár ellenMegint a közvélekedéssel dacolva foglal álláspontot a neves és népszerű histórikus: helyesnek tartja a kisinyovi amerikai nagykövet kijelentését, miszerint nem időszerű most Románia és Moldova Köztársaság egyesüléséről beszélni. A diplomata nyilatkozata felhabzó méltatlankodást keltett Bukaresti berkekben, és a Szenátus sebtiben patriótáskodó nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyet a többi közt a Fehér Ház postaládájába szántak. Ebben nem kevesebbet állítanak a megütközött román honfiak, mint hogy James Pettit nem ismeri a történelmet. Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 5.Putyin szóba hozta a magyar–román határ kérdésétHa valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő. Ha valaki fel akarja vetni a második világháború után meghúzott határok kérdését, akkor a magyar–román határ ügyére is ki kell térni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban. Az orosz elnöki hivatal honlapjára pénteken fölkerült interjúban a riporter az aznap Vlagyivosztokban megtartott, Putyin és Abe Sindzo japán miniszterelnök közötti találkozó kapcsán föltette a kérdést: hajlandó lenne-e Moszkva visszaadni Japánnak a Kuril-szigetek egy részét a szorosabb gazdasági együttműködés fejében, és a Balti-tenger partján található orosz enklávé, Kalinyingrád – a korábbi Kelet-Poroszország – ügyét is fölvetette. Putyin a Kuril-szigetek kapcsán leszögezte: Oroszország nem adja el területeit. „Olyan megoldást kell találni, amely nyomán egyik felet sem éri kár, amely nyomán egyik fél sem érzi magát sem nyertesnek, sem vesztesnek" – mutatott rá az orosz elnök. A Kínával fennálló területi viták rendezése kapcsán kifejtette: Kínának sem adtak semmilyen területeket. „Azok a területek vitatottak voltak, és negyven éven keresztül tárgyaltunk a Kínai Népköztársasággal, míg végül megállapodtunk. A terület egy részét Oroszország kapta, a másokat Kína. Alapvető különbség van a Japánhoz kapcsolódó történet és a Kínával folytatott tárgyalásaink között. A japán probléma a második világháború nyomán állt elő, és a második világháborút követő nemzetközi egyezmények tárgyalják, miközben a kínai partnereinkkel a határról folytatott egyeztetéseknek semmi közük a második világháborúhoz vagy bármely más katonai konfliktushoz” – szögezte le Putyin. A Kalinyingrádra vonatkozó megjegyzésre – amely kapcsán a riporter közbevetette: az csak tréfa volt – Putyin szintén komolyan válaszolt. „Félretéve a viccet, ha valaki felül akarja vizsgálni a második világháború kimenetelét, akkor tárgyalhatunk. De akkor nem csupán Kalinyingrádról kell tárgyalnunk, hanem Németország keleti részéről, az egykor Lengyelország részét képező Lvov városáról, és így tovább. És ott van a listán Magyarország és Románia is” – tette hozzá Putyin, megjegezve: Kalinyingrád ügye Pandóra szelencéjét nyitná ki. Orosz–japán csúcstalálkozó A gazdasági együttműködésről és a két ország közötti területi vitáról folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő pénteken Vlagyivosztokban. A kétnapos Keleti Gazdasági Fórum alkalmából létrejött különtalálkozó tévékamerák előtt lezajlott első perceiben Abe arról szólt, hogy a távol-keleti fejlesztési régió prioritás Oroszország számára, és Tokió határozott támogatásáról biztosította a japán–orosz együttműködés fejlesztését az ázsiai–csendes-óceáni térségben. Putyin fontosnak nevezte, hogy a kormányok segítsék a magánszektorban megnyilvánuló kezdeményezéseket. Abe pedig arról tájékoztatta az újságírókat még pénteken, hogy az orosz elnökkel mélyreható négyszemközti megbeszélést folytatott a két ország között megkötendő békeszerződésről. Lavrov megerősítette, hogy ebben a témában is folyt eszmecsere, és kijelentette, hogy a japán kormány új keletű készséget tanúsított a közös nevező megtalálására. A két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 5.Kis magyar birodalom Buenos AiresbenAugusztus utolsó vasárnapjának reggelén a 152-es buszra szállok fel Buenos Aires központjában. Esős, szeles, tízfokos időjárás járja. Amint a helyiek tartják, augusztus végén mindig beköszönt egy ilyen kellemetlen téli nap, Szent Rózsának szentelve. Egy óra buszozás után érek a végállomásra, onnan taxival indulok tovább. Amikor bemondom a taxisnak a címet, maris megkérdezi, hogy a magyar iskolába megyek-e. Olivas városrész már Central Buenos Airesen kívülre esik, de gyakorlatilag nincs semmi különbség. Esetleg annyi, hogy a belvárosban megszokott, ott előforduló utcák itt ismétlődnek. A közlekedés a kormány támogatásának köszönhetően nagyon olcsó a tízmillió lakost jócskán meghaladó fővárosban, de az élet amúgy szinte minden téren drágább. Bár egy tanári fizetés legfeljebb tízezer pesós, vagyis hatszáz dollár körüli, a romániai árak kétszeresével kell általában számolni. Őrzik az íratlanul is kötelező szellemiséget A Szent László-gimnáziumban szombatonként vasárnapi iskola zajlik tíz óra és fél kettő között. A vakációk kivételével (december közepétől február végéig nyári vakáció, aztán húsvéti szünet és némi téli vakáció) hozzávetőlegesen minden második vasárnap van kimondott vasárnapi iskola, de menet közben más aktivitás is előfordul. A vasárnapi iskolába járó 45-50 magyar, magyar származású gyermeket tucatnyi pedagógus oktatja. A diákok tandíjat fizetnek, a pedagógusok elsősorban kedvtelésből, saját maguk és gyermekeik magyarságtudatának megőrzése érdekében végzik a munkát. A foglalkozás tíz órakor közös imával kezdődik. A 3–18 év közötti gyermekek életkor szerint fel vannak osztva az alábbi csoportokba: Óvoda, Alma, Szőlő, Barack, Cseresznye, Eper (ők az érettségihez közel állók). Mindegyik csoportnak van osztályterme, az ajtóra ki van írva a csoport neve és ott a jele. Együtt a spanyol osztályok emblémájával. A Petke József páter által alapított egykori magyar iskolába – amelynek működtetője az 1952-ben Juhász Mária apáca által létrehozott Zrínyi Kör volt, ma pedig a Szent István Kör –, ugyanis hétköznapokon argentin gyermekek járnak oda, és az oktatás spanyolul zajlik. Körülbelül nyolcszázan járnak ide. Az iskola szellemiségét íratlanul is kötelező módon őrzik. Már az épület bejáratánál ott az iskola emblémája spanyol felirattal: Szent László Iskola. Egyenruhájuk sötétzöld színű, piros-fehér-zöld csíkkal szegélyezve. Bár magyarul nem tudnak, mégis minden évben megtanulnak egy magyar éneket, amit az évzáró ünnepségen adnak elő. És az argentínai magyar egyesületek képviselőivel, a magyar cserkészekkel együtt minden év májusának végén, a magyar hősök napján felvonulnak a temetőben megszervezett megemlékezésen. A pedagógusok egymás között megosztják a tantárgyakat, a magyar beszéd és íráskészség fejlesztése mellett fontos a földrajz és történelem, de akár általános ismeretek esetén a magyar kifejezésekre való rávezetés is. Kiemelt, a gyermekek által igen szeretett tevékenység a néptánc. A foglalkozás záróimával, közös énekléssel, a további teendők megbeszélésével és a közben születésnapot ünneplők köszöntésével ér véget. „Áldásoddal megyünk, jó uram” – visszhangzik a folyosón. Majd a tanárok és vendégeik visszavonulnak az amúgy puritán kinézetű tanári szobába, ahol nyelvcsiszoló foglalkozásra kerül sor. Benedekné Mária nyugdíjas pedagógus lelkiismeretesen készül, és érdekes feladatokat készít elő. (Az igazsághoz tartozik, hogy előtte olyan beszélgetésnek is fültanúja voltam, miszerint „a nagynénit szerdán megoperálták, két napig a terápia intensiven volt, aztán átkerült a sala communéba”.) Barátkozás a nyelvvel A munka pontosan le van osztva. Gorondiné Judit az egyik szervezője a soron következő hosszú hétvégének. Szombaton a gyerekekkel meglátogatják a bevándorlási múzeumot, és a magyar nyelvű idegenvezetés során „barátkoznak a nyelvvel”. No meg azzal az épülettel, ahol annak idején nagyszüleiket, dédszüleiket a messzi kontinensre érkezésüket követően egy hónapon át elszállásolta az argentin hatóság. Trianon után a harmincas évek kezdetének gazdasági válsága miatt, később a második világháborút követően mentek ki nagyobb számban magyarok. Végül az ötvenhatosok, akik már őket befogadó magyar közösséget találtak Buenos Airesben. Aztán a fiatalokkal meglátogatják a Mindszentynumot és szintén magyar idegenvezetéssel a Természettudományi Múzeumot. Másnap misén vesznek részt és néptáncfoglalkozáson. Egyébként „vendégtanárok” is érkeztek a vasárnapi iskolába. A magyar állam Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasai közül hárman kerültek Argentínába hat hónapra. Egyikük Ferenc Viktória, ungvári születésű, aki szombatonként órákat tart, de alapvetően szociológiai kutatást folytat. Nyilván az argentínai magyar közösségről. Egyébként a magyar állam segítségnyújtása sokrétű. Olyan programot is támogatnak, amely során argentínai magyar fiatalok a nyári vakációjuk során (december közepétől február végéig) Magyarországon tartózkodnak, és ott járnak iskolába. De a magyar állam közbenjárására, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége utánajárásának köszönhető, hogy ma egy teret neveztek el Buenos Airesben Hungría Plazának, ennek egyik sarkában felállítottak egy Magyarok Világszövetsége által adományozott székely kaput mögötte Szent István mellszobrával. Ebédlő a református templomban Mária néni lánya, Benedek Zsuzsa apai ágon Elek apó leszármazottja, Sepsiszentgyörgyi származású. Ő az erdélyi gyökerű argentínai magyar kisebbséget képviseli. De a katolikus tömbben reformátusként is kisebbségben van. A református egyház presbitere, ahol édesanyja a főgondnok. A református templom egyébként a közelben található. Két erdélyi református püspök is szolgált a kicsiny istenházában: Tőkés László és néhai Csiha Kálmán. Utóbbi dél-amerikai gyűjtőkörúton járt itt 1998-ban, amikor a Marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ építése volt az adományozások célja. A kis könyvtárban könnyen fellelhető Csiha püspök Fény a rácsokon című dedikált könyve. A templom szószékét és padjait kalotaszegi varrottasok díszítik, a konyhában pedig elsősorban kalotaszegi református templomokat ábrázoló tányérok lógnak a falon. Igen, a templom fontos tartozéka az ebédlő, hiszen az istentiszteletet követően gyakorta még egy közös ebédre is sor kerül. Ottjártamkor tucatnyi terítek jelezte, hogy másnap „benépesedik” az úrnak háza. Kéthetente spanyolul szolgál egy argentin református pap. Inkvizíciós történelmi ismereteink alapján már ez is kuriózumnak tűnik. Sajnos több mint tíz éve már nincs állandó magyar református lelkésze a kicsiny gyülekezetnek. Viszont minden év októberében eljön Felvidékről Écsi Gyöngyi református lelkész, és ilyenkor teljesen ökumenikus istentiszteleteket tart, mert nem a vallás számít, hanem a magyar nyelvű prédikáció. Magyar katolikus pap sincs. Az egykori magyar templomban ma már spanyol pap szolgál a környékbeli római katolikus argentin híveknek, miközben a magyarok a földrajzilag lakásukhoz közel fekvő parókiára járnak. Míg egyesek a havonta sorra kerülő magyar evangélikus istentiszteleten vesznek részt. Mert van magyar lutheránus lelkész Dénes András személyében, akinek a szülei a második világháborút követően emigráltak Argentínába. Áldozatkészséggel a magyar ügyekért Az iskolán és az egyházakon kívül a magyar élet bástyái az egyesületek. Mint bárhol a nyugati diaszpórában, nagyon szövevényes és az idő múlásával átalakuláson esik át a magyar önszerveződés. Ennek előmozdítói nem kimondottan értelmiségi foglalkozásúak (írók, tanárok, lelkészek, orvosok stb.), mint a Kárpát-medenceében, hanem elsősorban a magyarügyek iránt áldozatkész, arra időt és energiát fordító, becsületes magyar emberek. Zaha Alexandra, a Hungária Egyesület alelnökeként, a kilencvenes években elnökségi teendőket betöltő édesapja nyomdokait követi. Magyarok a nagyvilágban című könyvemben az ötven beszélgetés egyike Lomniczy Józseffel készült. A ma nyolcvanhét esztendős Lomniczy József mindhárom gyermeke magyar házastársat talált magának. Az egy éve nyugdíjas Alexandra négy gyermeket nevelt fel, közülük a kétgyermekes Eszter magyarországi és németországi tanulmányokat követően végül is Uruguayban talált megélhetésre, Ilona és Paula Spanyolországban él, Tamás pedig harmadik éve Dél-Amerikát járja egy rozoga autóval. Nemrég Manaus környékén, az esőerdőben látogatták meg őt a szülők. Amúgy Alexandra elég gyakran jár Európába, évente általában kétszer, és ilyenkor nemcsak magyarügyek rendezése okán ténykedik, hanem gyermekeit, Németországban lakó húgát és ennek gyermekeit vagy éppenséggel Pesten élő unokaöccsét is meglátogatja. Bár földrajzilag Budapestről Buenos Airesbe utazni ugyanannyi, mint fordítva, egyöntetű, hogy az argentínai magyaroknak – lelkileg – sokkal közelebb van Budapest. Alexandra kiváló magyarságtudata mellett ízig-vérig argentinnak vallja magát. Szülőhazájában elsősorban a kedvező éghajlatot, a szép tájakat, az emberek kedvességét és közvetlenségét, tiszteletadását szereti. Kevésbé a pontatlanságot, lezserséget, latinos kétarcúságot. És bár személyesen nem történt baja, beleivódott, hogy a táskáját mindig zárva tartsa, és lehetőleg jól megszorítsa, ha forgalmasabb helyre ér. Bár vannak nem magyar barátai is, és egy argentin római katolikus parókiális közösségnek tagja, életét elsősorban a magyarügyek intézése tölti ki. Ez a boldogsága. A Hungária Egyesület tagdíjakból, a vendéglátási céllal bérbe adott saját tulajdonú épület jövedelmeiből, magyar állami támogatásból, pályázatokból él. Valamikor három magyar szervezet hozta létre. A jó magyar ételekre bizony kaphatóak a helybéliek, úgyhogy az is előfordul, hogy egy-egy zsúfolt hétvégén az amúgy multifunkcionális nagyterembe is terítenek. Ottjártamkor egyébként éppen vívóedzést tartottak benne az alkalmi páston. Az emeleten három terem szolgálja a közösségi tevékenységeket, az udvaron grillező és teniszpálya, azon túl pedig a fiatalokra bízott, saját működtetésű, az argentin állam által is némileg támogatott cserkészház van. Az a cél, hogy a magyar fiatalok lehetőleg itt szórakozzanak szabad idejükben. Nos ez a kis magyar birodalom. A Hungária legjelentősebb tevékenységei közé tartozik immár 58 esztendeje a cserkésztábor és a cserkészbál évi megszervezése, ahová több százan jönnek el. Több néptánccsoport működik, korosztályok szerint, és magyarországi, dél-amerikai fellépéseken vesznek részt. Az argentínai, brazíliai es uruguayi néptánccsoportok évi rendszerességgel találkoznak váltott helyszínen. De a néptánc jelenti a közös kapcsot a helybéli német, lengyel, ír egyesületekkel, táncosaikkal. Működtetik a Szent István Otthont, amely 35 idős személy otthona, főleg magyaroké. Augusztusban Szent István-misét, májusban Mindszenty-misét szerveznek, karácsony előtt háromnapos vásárt és betlehemezést, no meg szilvesztert is. Persze sokan barátokhoz mennek újévet ünnepelni, főleg olyan helyre, ahol úszómedence is van. Megtartani a származástudatot Bár az életszínvonalat évtizedről évtizedre csökkenőnek minősíti, Alexandra nem tagadja: szabadság mindig volt, és ma is van Argentínában. Megnyílt az élettere az argentínai magyaroknak. Sokuknak a gyermeke Európában él, vagy legalábbis ott tanul. Az utóbbi időben könnyen megkapható magyar állampolgárság éppen a három hónapon túli budapesti tanulásban, munkavállalásban, ott-tartózkodásban segíthet. Aki teheti, meg is szerzi. Kétéves unokája már argentin–német–magyar állampolgár. Ami pedig a jövőbeli kilátásokat illeti, a legnagyobb gond, hogy – minden erőfeszítés ellenére – a magyar családokban otthon már a szülők sem beszélnek magyarul a gyermekeikkel, mert nemzedékről nemzedékre csökkent a magyarnyelv-használatuk. Ennek a folyamatnak a lassítása, a magyar származástudat megtartása és a magyar értékek össztársadalmi megbecsülése az argentínai magyarok tevékenységeinek a legfontosabb jövőbeli közös célja. Ábrám Zoltán A szerző Marosvásárhelyi egyetemi tanár Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 5.Megkezdték a munkát a Kőrösi- és Petőfi-program ösztöndíjasaiMegkezdte értékmegőrző munkáját a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program 127 frissen felkészített ösztöndíjasa – közölte a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága az MTI-vel. Az államtitkárság idén negyedik alkalommal küldi a nemzeti ügyek iránt elkötelezett fiatalokat a világ számos országába annak érdekében, hogy megerősítsék az ott élő magyarok nemzeti identitását, támogassák a magyar-magyar kapcsolatokat. Állomáshelyükön közösségi programokat szerveznek, történelmet és magyar nyelvet tanítanak, ösztönözik a magyarok közösségi életét és kapcsolattartásukat az anyaországgal. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében szeptember elsejétől az északi féltekén: az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában 77 ösztöndíjas teljesít szolgálatot a következő kilenc hónapban. A Petőfi Sándor-program idén második alkalommal, 51 ösztöndíjas bevonásával indul. A program jelentős részben a volt monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Idén egyszerre vettek részt augusztus végén a már hagyományos egyhetes képzésen mindkét program ösztöndíjasai. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a felkészítő hét megnyitóján kiemelte, fontos célja a programoknak, hogy a magyarok között hálózat szerveződjön. Elhangzott, az államtitkárság ösztönözni kívánja, hogy a külhoni magyarok a Magyarországgal ápolt kapcsolatok mellett egymással is folytassanak párbeszédet. A felkészítésen az ösztöndíjasok előadásokat hallgattak a nemzetpolitikai stratégiáról, a magyar diaszpóra és szórvány történetéről, jelenlegi helyzetéről, továbbá az egyes régiókban élő magyarok történetéről, az egyházak szerepéről a diaszpórában és szórványban. Ismereteket szereztek a honosítás és az egyszerűsített állampolgársági kérvények ügyintézésének módjáról is. Grezsa István, a programokat felügyelő miniszteri biztos a felkészítő hét megnyitóján elmondta, hogy az idei hétszeres túljelentkezésnek köszönhetően kiválóan felkészült fiatalokat vonhattak be a munkába. Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 5.Múzsák találkozása a szecessziós múzeumbanNegyedik alkalommal találkoztak a Múzsák a Nagyváradi Holnapfeszten, közel ősi lakhelyükhöz, a helikoni ligethez, mivel a szombaton zárult háromnapos rendezvény a város egyik legújabb művészeti terében, a szecessziós múzeumnak otthont adó belvárosi Darvas-La Roche-villában zajlott: szó, dal és kép közös, interdiszciplináris művészeti élményt nyújtott az érdeklődőknek. Művészeti ágak összefonódása A szervezők, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, Simon Judit újságíró, szerkesztő, valamint Ramona Novicov művészettörténész tartotta a csütörtöki megnyitót, majd a Kocsis Csaba vezette berettyóújfalui Körömvirág együttes mutatta be a határ mindkét oldalán élő kortárs magyar költők megzenésített verseiből összeállított műsorát. Énekeltek verset Markó Bélától is, aki a Körömvirág után mutatta be Kerítés című, legújabb kötetét. A költő-politikus elmondta, újabb mandátumért már nem indul az őszi választásokon, ezt öt éve döntötte el, a versek mellett viszont egyre gyakrabban ír publicisztikát, nagy élvezettel. Új kötetéből felolvasott néhány szabadverset, majd dedikált. Az első napot a Képek és szavak című, Ujvárossy László képzőművész-egyetemi tanárral folytatott beszélgetés zárta, aki azt az élményét is megosztotta a jelenlevőkkel, amit a velencei biennálén is tapasztalt: a fiatal művészek egyre inkább a többi művészeti ággal való összefonódást kedvelik, olyannyira, hogy már nem is a képzőművész, hanem „csupán” a művész önmeghatározást használják. Tényregény az „ordas időkről” A pénteki programsort a MÚRE Brassai 2015 sajtófotókiállítás megnyitója indította. Rácz Éva, a magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke és Ramona Novicov a fotóművészet lényegéről, a pillanat megörökítésének lehetőségéről és a sajtófotó valóságot feltáró dokumentumszerepéről beszélt. Szűcs László elmondta, a verseny kiírásakor romániai magyar fotósokra számítottak, de végül több országból érkeztek művek, alkotóik valamiképpen mind kapcsolódnak Erdélyhez, ha másként nem, érzelmileg. Az eseményen könyvbemutató is várta a közönséget: Simon Judit látta vendégül Forgách András magyarországi írót, akivel Élő kötet nem mArad című könyvéről beszélgetett. A tényregény azt a jellegzetesen huszadik századi, kelet-európai családi tragédiát írja meg, amit Esterházy Péter a Javított kiadásban, csak Forgách az édesanyjáról tudja meg, hogy a III/1-es érintettséget. Megható őszinteséggel beszélt a hír fogadásáról, az azt követő eseményekről, hangsúlyozva, hogy rég elhunyt édesanyjához való kötődése mit sem változhat az „ordas idők” miatt. Kinde Annamária költőről neveztek el díjat A fesztivál második napját Élő Várad – Nagyvárad és a progresszió címen fórum és felolvasás zárta Tasnádi-Sáhy Péter irányításával, fiatal tollforgatók – Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Mihók Tamás és Bíró Árpád Levente közreműködésével. A fiatalok leginkább azt nehezményezték, hogy nem érzik, hogy Váradon lenne olyan mentor, szellemi irányító, akihez alkotói problémáikkal bármikor fordulhatnának, illetve akit mesterükként követhetnének. Ez a téma tulajdonképpen átvezet a harmadik fesztnap délutánjába, amikor bemutatták a 2014-ben elhunyt Kinde Annamária Nagyváradi költőről elnevezett díjat, Deák Árpád művét. Szűcs László elmondta, a márvány talapzaton stilizált bronz angyalszárnyakat ábrázoló alkotást évente egy olyan fiatal alkotó kapja majd, akinek még nincs kötete, de már megérett rá. Kiemelte, mennyire szívén viselte a korán elhunyt költőnő a fiatalok felkarolását, alkotói kört szervezett és az ő ötlete volt a Várad folyóirat Várad Junior rovata. Az idei díjat majd az október végi Könyvmaratonon fogják átadni, addig talán elkészül Kinde Annamária síremléke is, ugyancsak Deák Árpád műve. Ami a szerepek álarca mögött rejtőzik A rendevénysorozaton a színházi alkotókkal is tartottak beszélgetést: Novák Eszter rendezővel, a Szigligeti Színház művészeti vezetőjével, majd Bíró József Nagyváradi születésű Kolozsvári színésszel. Novák Eszter beszélt erdélyi gyökereiről, Marosvásárhelyi, illetve Budapesti rendezéseiről, művésztanár tevékenységéről és arról, mit jelent számára a Szigligeti Színház művészeti vezetése. Bíró József elmondta, színészi pályája a legendás Kortárs-csapattagsággal kezdődött, a színiakadémia elvégzése és rövid kitérők után pedig a Kolozsvári színházban teljesedett ki. Mindkét színházi alkotóművész kiemelte, nem az erőltetett aktualizálás vagy múltba fordulás a fontos, hanem a mindenkori ember sokszor egyértelmű, de inkább rejtélyesen összetett arcának felmutatása az egyes szerepek álarca mögül. A Holnapfeszt eseménysorát színházi előadás zárta: a Szigligeti Színház fiatal művészei Tasnádi-Sáhy Péter rendező szakos hallgató vizsgaelőadását, a Kés a tyúkban című darabot mutatták be. Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 5.Az EMNP „dolgozik”Nem látják, hogy hová akarunk jutni A megyei tanácsnak nincs fejlesztési stratégiája – állapították meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei tanácsosai hónapzáró sajtóértekezletükön. A tanácsosok úgy vélik, bizonyos esetekben a fejlődést politikai megfontolások gátolják. Az EMNP új tanácsosai, Fazakas Péter és Balázs Attila két rendkívüli és egy rendes ülésen „vannak túl”, ezek tanulságait foglalták össze. Kifejtették: a megyei tanácsnak nincs egy tiszta fejlesztési stratégiája. – Akármilyen kevés pénzünk van, azt tudni kellene, hogy hová akarunk eljutni. Ha a turizmust akarjuk fejleszteni, ahogyan ezt állandóan hangoztatjuk, akkor a kommandói utat kellene mihamarabb rendbe tenni, hiszen egyetlen hely Háromszéken, ahol tartósan jó minőségű havon sízni lehetne. Az csak kifogás, hogy nem lehet 12 méterre szélesíteni, ha igazán akarnánk, meg tudnánk csinálni – véli Balázs Attila. Fazakas Péter szerint erre csak a politikai akarat hiányzik, és „amíg az erdőt teljesen ki nem irtják”, addig nem is lesz megcsinálva az út. Az EMNP politikusai szerint az RMDSZ parlamenti képviselete erőteljesebb lobbit fejthetne ki a megyén áthaladó országutak megjavítása érdekében. (erdély) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 5.Aranyosszék aranyaAranyosszéket is útba ejtettük e nyáron, a valamikori egységet szétzilálták a mai népesedési viszonyok, de érzésünk szerint azért figyelemreméltó szívóssággal tartja magát az a pár falu, melyben többséget vagy kisebbséget alkot a magyarság. Kérdésünkre, hogy székely eredetükről tudnak-e, a találomra kiválasztott járókelők Bágyonban nemmel válaszoltak, e közösséghez tartozás úgy látszik, csak az olvasottabbak közt ismeretes. Várfalvára viszont hatalmas székelykapu alatt lehet behajtani, itt mégis számon tartja az önkormányzat, és ébresztené a hovatartozás érzését. Várfalva a térképen Moldovenești névre hallgat, innen nehéz fogódzót találni még Erdély felé is, nemhogy az egykori Aranyosszékre. Igaz, a szomszédban élő mócok is arra panaszkodnak, hogy három megye között osztották el a szerintük összefüggő területet, melyet pedig egységesen kellene fejleszteni. Pillanatnyilag az uniós legelő- és kaszálógazdálkodási ösztönzésen kívül — ezt különben mindenki igényelheti a Prut és a nyugati határ közt — semmilyen külön juttatásban nem részesülnek, márpedig igényelnék. Báthori Zsigmond fejedelmet idézték, aki annak idején az adót engedte el nekik, mondván: nadrágszíjparcelláikat ne terhelje még ezzel is. No de külön regionális függetlenségre és fejlesztési tervekre lenne szükség, a sajátos ipari, szolgáltatási és mezőgazdasági ágak felkarolására, ismételték többen is. Különösen, hogy a globalizáció csápjait már kinyújtotta Topánfalva és Aranyosbánya irányába, a kereskedelmi hasznot itt is lefölözi a Penny, a Profi, arrébb a Kaufland. Ami a magyar kitartást illeti, annak iskolapéldáját szolgáltatja az égig érő tar Székelykő tövébe telepített Torockó. Valakiknek nagyon szúrhatja a szemét e magyarságát természetesen megélő település, ez olvasható le a környéket óriás ortodox templomokkal megtűzdelő igyekezetről, s magán a településen a görögkeleti istenháza is ízlést próbára tevő módon hirdet valami kereszténységtől idegen indulatot. Kertjében a keresztre feszített Megváltó mindkét kezében, de még átszegezett lábán is trikolórt, összesen hármat, lobogtat a szél. B. Kovács András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 5.Világgá – hazaÍgy, így. Hiszen a haza csak annyiban földrajzi jelenség, amennyiben „belakja” a földműves, az iparos, a tanító, az írás- vagy képzőművész egyéni s legbelső világát. Hazát lehet választani, ám a szülőhaza varázsát nem pótolhatja idegen föld- vagy néprész. Elnéztem csernátoni Székely Géza grafikus, festőművész igazodását mindehhez, és sok más titokhoz 28 éves korában, ezelőtt harminc esztendővel, amikor megnyitottam első kiállítását szülőfalujában. Akkor a Kolozsvári Utunk irodalmi hetilapban megjelenő méltatásomat ugyanezzel a címmel tettem közzé: Világgá – haza. Nehéz bejutni egy ember világába, ha nincs kézügyben sem kilincs, sem más fogódzó. Az ő művészi világa esetében hasonló helyzetbe kerülünk. Különösen akkor, ha önmagára zár ajtót, ablakot. Jelen itthoni – otthoni – vendégművészünk, Székely Géza esetében is firtatni lehet ezt a bejutási kérdést. Még akkor is, ha itt, Alsócsernátonban látta meg a napvilágot. És ezzel, mondhatni, a kérdések, meglepetések elejére jutottunk. Tulajdon édesapja fedezte föl benne a rajzoló, festegető, színező tehetséget, meg sem állott véle Kosztándi Jenő festőművész, a tehetségeket FelsőHáromszéken nagy gonddal begereblyéző híresség műterméig. Most és innen nézve simának tűnik a művészi fejlődés útja. Következett tanulásban, eszmélésben Marosvásárhely, majd Kolozsvár, a Művészeti Egyetem és a kiváló mesterek, pszichológusok és didaktikusak a művészet osztatlan mezein. Életútnak ez így egyszerű, ám térjünk vissza a fent említett kilincshez! Nagyon ritka az a művész, aki egyszerűen elrebben az ősi fészekről, nekiindul a nagyvilágnak, feledi a bölcsőket, koporsókat, az utcák fáit, patakokat. Székely Géza egy-egy grafikai vagy pasztellsorozatával mintha térdet és fejet hajtana Csernáton, Székelyföld előtt. Nézzük a férfi- meg nőportrékat, köztük apjáét, és arra is kell gondolnunk, hogy ezeket az arcokat szemrebbenés nélkül kiválogathatnánk más népek férfiinak ezer portréja közül is. Mi a titka ennek? Mintha magunk éltük volna meg az arcok, a nyakak, vállak ráncainak minden eredetét annyi ezer esztendő alatt. Mind a miénk. Az anyakép, a mindenható is ott a maga kendőjével. Faluvég nevű festménye (1974) ma is az ősi, a szülőföld eligazító emlékét idézi a vásznon. El-elcsukló hangon valljuk más népekkel, néprészekkel, hogy a szabadságharcok mind, mind vélük és érettük történnek. Nem is tettünk olyan nagy utat máig Csernátonon belül, illetve kívül. A grafika, a festészet műfajain belül és az önmagára találás jajain fölül hihetetlenül nagy az út a Madách Imre-féle ember- és történelemlátás motívumaiig. Az emberi és emberiségi kétségek, a természet és a tudós emberi meglátások vetületei itt vannak a vásznakon. A grafika, a hidegtűkarc, pasztell meg szénrajz – mind a belül viaskodó ember és művész arcvonása. A célszerű zsúfoltság mellett színtónusok változatossága is jellemzője Székely Géza művészetének. És ebben az élményhalmazban, művészi vajúdásban „van-e visszatérés” faluja kapuihoz? Kapu c. műve erre a bizonyosság. A mai férfi, két fiatal másik férfi apja, másként nyitja azt a kaput, azt az ablakot, melyekről annyi helyen álmodott. Itt van a nyitott és zárt ablakok jelensége – Igézet címmel. Állsz előtte, és arra gondolsz: vajon melyik ablakszem igéz ma, most nála? A zárt vagy a nyitott? Az elvonatkoztatás, a gondolkodásra, a keresésre késztető művek címeiből jegyzek ide: Alter ego, Múzsák asztala, Szatír ikon, Hiátus, Árgus… Meg kell említenünk azt is, hogy nem tudván „kibeszélni” mindent a palettán színekben, szenekben, a költészethez is fordul Székely Géza. És képzőművészi alkotásait elemezve azt kell mondanom, hogy nem csak azért, mert a felesége, Cseh Katalin költő. Harminc évvel ezelőtt is magam nyitottam meg az ifjú Székely Géza első kiállítását Csernátonban. Senki nem akart ma és itt évfordulni. Az egybeesés a véletlen műve. Noha hiszem a nagyszerű író Karinthy Frigyes szavait: ez nem véletlen, ez vélet. Nyugtassuk a művészt azzal talán, hogy valahol valaki valamit akar vele és érte… Azóta maga is vitte-növesztette hírét-nevét falujának, határokon túl és vissza, vissza a megtartó földre. Sosem fordított hátat sem a gondolkodó, szenvedő ember világának, sem az ő népének. Czegő Zoltán (Elhangzott Székely Géza csernátoni kiállításának szombat esti megnyitóján.) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 5.Késik a megfelelő válaszA polgárok biztonsága a legfontosabb Pénteken Érsekújváron Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának ( FUEN) elnöke, az RMDSZ külügyi titkára Gulyás Gergellyel, a Magyar Országgyűlés alelnökével és Csáky Pállal, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselőjével közös beszélgető esten vett részt, áll az RMDSZ tegnapi közleményében. „Az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésköre az Európai Unió egyik nagy megoldatlan témája. Sajnos, az alapító atyák a szőnyeg alá söpörték, mint olyan témát, amely körül nem sikerült konszenzust teremteni. Nyugat-Európában ennek ellenére a legtöbb helyen sikerült a kisebbségi közösségeknek kedvező megoldásokat találni. Ebben a FUEN-nek fontos szerepe volt” – fogalmazott Vincze Lóránt. Az őshonos kisebbségek és az európai migránsválság összefüggéseiről szervezett találkozó házigazdája Nagy Dávid, az MKP helyi önkormányzati képviselője volt. A FUEN elnöke úgy véli, a kelet-európai bővítéssel újabb megoldatlan problémahalmaz adódott a meglévőkhöz, sok államban a többség–kisebbség párbeszéd megrekedt, és az őshonos nemzetiségek többnyire sikertelenül kérik az európai intézményektől jogaik védelmét, a kisebbségi kulturális értékek megbecsülését. „Ma nem könnyű feladat felhívni a figyelmet a kisebbségi közösségek nehézségeire. Az EU egyik legnagyobb kihívása a migránsválság, és egyre késik a megfelelő európai válasz. Brüsszelben ma úgy látszik, mintha ez a kérdés már nem létezne, a Brexit uralja a napirendet, holott Görögországból és Olaszországból naponta érkeznek hírek újabb menekültek partraszállásáról, akik útnak indultak a balkáni útvonalon. A hezitáló tagállami vezetőket közvéleményük is sürgeti, hogy minél hamarabb találjanak egy világos megoldást, amelynek középpontjában az európai polgárok biztonsága áll. Ez ma mindennél fontosabb” – összegzett az RMDSZ külügyi titkára. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 5.1956 emlékezeteA pusztulásról sem feledkezhetünk meg Magyar sors 60 évvel a magyar forradalom után címmel szervezett bajtársi találkozóval összekötött tudományos értekezletet a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete (VPFHSZ) pénteken és szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A két nap alatt a téma jeles magyarországi és erdélyi kutatói tartottak nemcsak érdekfeszítő, hanem különböző töltetű érzelmeket is felkorbácsoló előadásokat 1956 történéseiről és azok következményeiről. Elsőként Török József VPFHSZ-elnök, a rendezvény ötletgazdája és levezénylője köszöntötte az előadókat és a magyarországi, valamint erdélyi sorstársakat, majd Tófalvi Zoltán osztotta meg gondolatait, hangsúlyozván, hogy az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc Kárpát-medencei eseményeit nem szabad egymástól különválasztani. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, arra figyelmeztetett, hogy a rossz megismétlődését csak úgy tudjuk elkerülni, ha nem feledkezünk meg a nehéz időkről és a pusztulásról. Az előadók sorát Horváth Miklós magyarországi hadtörténész, egyetemi tanár nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásairól beszélt. Nem rejtette véka alá, hogy a rádióban elhangzott biztatások és ígéretek ellenére Amerika és nyugati szövetségesei a magyar forradalmat és szabadságharcot szovjet belügynek tekintették, vagyis tulajdonképpen szabad kezet adtak Moszkvának, hogy a magyarokkal szemben cselekedjen a belátása szerint. Markó György magyarországi történész, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet tankokkal, kézifegyverekkel szembeszállók kilétére mutatott rá. A hallgatóság döbbenettel vette tudomásul, hogy ezek a hősök zömében tizen- és huszonéves, katonai ismeretek birtokában sem lévő, azonban elszánt és bátor fiatalok voltak. Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyi történész, akadémikus a székely főváros ’56-os eseményeiről, Kozma Csaba Kolozsvári történész a Gyergyószárhegyi és Marosvásárhelyi szervezkedésekről tartott előadást. Tófalvi Zoltán kutató Moyses Márton, a diktatúra és nemzeti elnyomás ellen már 1956-ban tiltakozó, majd önmagát a Brassói pártbizottság épülete előtt 1970-ben felgyújtó baróti fiatalember tragikus sorsát ismertette. Végül Benkő Levente Kolozsvári történész az erdélyi magyar szellemi elit ’56-ban tanúsított magatartását ecsetelte, és a forradalmat – néhány kivételtől eltekintve – zömében elítélő állásfoglalását ismertette. A jelen lévő magyarországi forradalmárok, így D. Szűcs Lászlóné, a POFOSZ országos elnökének helyettese, Szalay Zoltán, a POFOSZ Budapesti elnöke és Dózsa László visszaemlékezései megdöbbentő és megható színfoltját képezték a kétnapos értekezletnek, melynek során a Sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkot és emlékházat is meglátogatták. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 5.Könyvbemutató a képtárban1916 a világi ember szemszögéből Pénteken a Kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét. A kiadvány megjelenését támogató Hegedűs Ferenc kultúrmecénás házigazdaként köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd Józsa Irén magyartanár Székely János A vesztesek című versét szavalta el. Az első világháború 1916-os, kézdiszéki eseményeit bemutató könyvet Farkas Ferenc történelemtanár méltatta, hangsúlyozva, hogy a fotókkal és térképekkel gazdagon illusztrált kötet részletes és valós képet nyújt a hátország történéseiről, az emberi sorsok alakulásáról. A szerző az első részben Kézdivásárhely és Kézdiszék mindennapjait illusztrálja az első világháború „talán legfontosabb évében”, a második fejezet a román támadással és annak következményeivel foglalkozik, míg a harmadik rész a román haderő kiszorításáról szól. Tóth László a könyv megírásának indítékairól beszélt, kifejtve, „emlékezni kell azokra, akik hősként áldozták életüket, vagy kényszer hatására hagyták el szülőföldjüket, távol hunytak el, esetleg nem térhettek vissza.” Daczó H. Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 5.A menekültkérdésről is véleményt mondott Borbély PozsonybanAz Európai Unión belüli Közös Kül- és Biztonságpolitikát taglaló (KKBP), illetve ennek részeként a Közös Biztonság- és Védelempolitikára (KBVP) is kitérő parlamentközi konferencián vett részt a hét végén Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. A KBVP számos állandó politikai és katonai struktúra politikai kereteit határozza meg, de az elmúlt időszak fejleményei és kihívásai nyomán folyamatos átalakulásban van és várhatóan tovább fog fejlődni, ahogyan ezt a Lisszaboni Szerződés meghatározza. A konferencián Borbély László Az EU mint globális szereplő: egy hatékony multilaterális diplomáciai modell kiválasztása című panelben intézett kérdést az EU külpolitikai képviselőjéhez, Federica Mogherinihez, valamint az ENSZ főtitkárhelyetteséhez, Miroslav Jencahoz arról, hogy miként lehetne az EU biztonságpolitikáját hatékonyabban összehangolni az ENSZ és a különböző nemzetközi szervezetek programjaival. Mint elmondta, ez a kérdés annál is inkább aktuális, hogy Federica Mogherini ezen a konferencián mutatta be az EU globális stratégiai tervezetét a biztonság- és védelempolitikát illetően, amely hamarosan az Európai Tanács asztalára kerül. „Válaszában mind Mogherini, mind az ENSZ főtitkárhelyettese kifejtette, hogy reményeik szerint az Európai Uniónak már a jövő évben lebontott, részletes biztonságpolitikája lesz, amely hatékony válaszokat biztosít majd a tagállamok új biztonságpolitikai kihívásaira. Azt is elmondták, hogy meglátásuk szerint az utóbbi években, több térségben is szorosabb együttműködés alakult ki az EU és az ENSZ szervezetei között, főként ami a konfliktusos zónákat illeti, folyamatosan egyeztetnek egymással, mi több, az Interparlamentáris Unió (IPU) és az ENSZ nemrég egy egyezményt is aláírt, amelyben strukturáltabb együttműködésre vállalkoznak” – nyilatkozta Borbély László. Elmondta, hogy a menekültkérdést és az ehhez kapcsolódó biztonságpolitikai kérdéseket globális szintre kell emelni, hiszen ez nemcsak az EU problémája, rendezésében a világ összes országának szerepet kell vállalnia, éppen ezért fontos az intézmények, a parlamentek közötti kooperációnak is az erősítése. maszol.ro 2016. szeptember 5.A holokauszt első tömegmészárlása: több mint 23 ezer halottHetvenöt éve, 1941. augusztus 27-28-án a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a ma Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij – akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij – közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg a német SS-csapatok. Harminc pengő, háromnapi élelem A második világháborúba való belépés, 1941. június 27. után a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság indítványozta minden „kétes állampolgárságú egyén” összegyűjtését Kárpátalján, majd átszállítását a magyar hadsereg műveleti területéhez tartozó Kelet-Galíciába, ezt támogatta Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa is. A deportálásokat a vezérkar javaslatára július elején rendelte el a minisztertanács. A magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése országszerte július 15-én kezdődött meg. Általános gyakorlat volt, hogy a hatalmukkal visszaélő, minél több zsidótól megszabadulni akaró helyi tisztviselők azokat is elvitették, akik magyar állampolgárok voltak, de ezt nem tudták azonnal igazolni, vagy ügyükben még folyt az eljárás. Sokszor a rendeleteket sem tartották be: hetven év fölötti személyeket éppúgy elvittek, mint gyerekeket vagy az első világháborúban kitüntetett frontharcosokat. A kitelepítésre ítélteknek azt ígérték, hogy Galíciában a visszavonuló szovjet hadsereggel tartó zsidók házait fogják megkapni, de csak fejenként 30 pengőt, háromnapi élelmet és némi poggyászt vihettek magukkal. „MAradt még elég zsidó…” A magyarországi zsidók száma (a kikeresztelkedettekkel együtt) 1941-ben megközelítette a 800 ezret, a trianoni határok között mintegy 480 ezren, a visszakerült felvidéki, erdélyi, délvidéki részeken és Kárpátalján 320 ezren éltek. 1939 és 1941 között az országba mintegy 10-20 ezer zsidó menekült Csehországból és Szlovákiából, Lengyelországból és Németországból (amelynek ekkor már Ausztria és részét képezte). Többségük hamis papírokkal bujkált, mások bekerültek a Belügyminisztérium alá tartozó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság nyilvántartásába, ők internálótáborokban voltak, vagy szabadlábon, de megfigyelés alatt. „Ne aggódjon, mArad még elég zsidó a világon” – „nyugtatta” meg egy német tiszt a Kamenyec-Podolszkijon átvonuló magyar katonai konvoj munkaszolgálatos zsidó sofőrjeit, miután sírva fakadtak az eléjük táruló látványtól. Az ukrán város melletti erdőben meztelenre vetkőztetett hullák ezrei hevertek a többségében maguk az áldozatok által előre kiásott gödrökben. A sofőrök – akiket szintén kérdőre vontak, de a magyar katonák, azt hazudva, hogy nem zsidók, megmentették őket – nem tudhatták, hogy a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlásának szemtanúi, ahol az áldozatok száma meghaladja a tízezret. Halálra ítélve A mintegy 17 ezer embert először a Kőrösmezőn kialakított internálótáborba, majd innen több hullámban a határon túlra, többségüket a mintegy 100 kilométerre fekvő Kamenyec-Podolszkij környékére szállították. Az újabb és újabb transzportok érkezésével a helyzet egyre romlott, az emberek éheztek, járványok fenyegettek. Augusztus közepére a helyiekkel együtt mintegy 26 ezer zsidó zsúfolódott itt össze. A térség ellenőrzését a magyar honvédségtől átvevő németek attól tartottak, hogy a növekvő számú deportáltak a felvonulási területeken akadályozhatják a Wehrmacht mozgását és az utánpótlást. A német katonai hatóságok egyre erőteljesebb követelésére Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter augusztus 15-én leállította a deportálásokat, amelyek ellen idehaza is sokan tiltakoztak. A már kitoloncoltakat azonban nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket, a mintegy 18 ezer deportált közül csak 2-3 ezer embernek sikerült visszavergődnie Magyarországra. Friedrich Jeckeln SS-tábornok, az Ukrajnában ténykedő Einsatzgruppék parancsnoka augusztus 25-én döntött a Kamenyec-Podolszkijban összegyűjtött zsidók likvidálásáról. Augusztus 27-28-án legéppuskáztak mintegy 23 600 embert, akik közül mintegy 12-15 ezret Magyarországról deportáltak. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt. múlt-kor/B.T. maszol.ro 2016. szeptember 5.Az iskola, ami miatt szeretnék újra elsős lenniAhol a wifi alapértelmezett, színes ernyők nyílnak a plafonról, és parajdi sóval körülvéve lehet olvasni. Ez a szamosújvári Magyar Szórványközpont. Előre szólok, hogy ez személyes lesz, mivel szamosújvári vagyok. Nyolcadik osztályig ott végeztem, és bár sosem utáltam különösebben iskolába járni, nem mondhatom, hogy Kolozsvárra jövetelem után hiányzott, főleg az épületek nem. I.-IV.-ben egy kicsi, betonudvarú épületegyüttesben tanultunk, V-VIII.-ban meg már nagyobb, hasonlóan "barátságosban". Azoknak a gyerekeknek, akik most kezdik az előkészítő osztályt Szamosújváron, már nem lesznek ilyen emlékeik. A szamosújvári magyar iskola terve nagyjából azóta létezik, hogy én eljöttem, a konkrét építkezés 2010-ben kezdődött, és most, a 2016/17-es tanévet 470 gyerek (előkészítőtől középiskoláig) egy olyan épületben kezdheti meg, amely miatt úgy érzem, hogy jó lenne elölről kezdeni az egészet. Jól tudom, hogy a korszerű iskolát nem csak a "külsőségek" jelentik. De a korszerűséghez igenis hozzátartozik, hogy amikor az általános iskolás gyerekek is középkategóriás okostelefonokkal szaladgálnak, akkor az informatika laborban ne őskövületeken kelljen Wordot tanulni, hanem 28 vadonatúj laptop álljon a rendelkezésükre. Azt is, hogy a történelem- és földrajztanárok ne töltsenek el értékes időt térképek cipelésével és felszerelésével (vagy akár rajzolásával...), hanem a digitális táblára pillanatok alatt kivetíthessék, és még annyi mindenre használhassák eszközként. Hogy legyen minden osztályteremnek saját szertára, minden gyereknek saját szekrénykéje, a diákokat kreatív, színes, ösztönző környezet vegye körül. És az olyan "apróságokról" még nem is szóltam, hogy az alsósoknál minden teremhez külön mosdó van, a kazánház ultramodern, a wifi alapértelmezett. Tudom, hogy ezek a körülmények teljesen normálisnak és adottnak számítanak sok helyen, de itt nem volt az. És nagyon, nagyon sok kitartás és (csak most szakadt rám, hogy mennyi) munka kellett ahhoz, hogy a szórványközpontnak ne "csak" annyi érdeme legyen, hogy szórvány - önmagában is nagy dolog ez, de a szórványnevelést a Téka Alapítvány húsz éve végzi, folyamatosan fejlődve, tehát ez nem érint annyira újdonságként -, hanem valódi, 21. századi iskolaépületben kezdhesse meg az idei tanévet 470 diák, hogy tényleg eszközök és kényelem szintjén mindenük adott legyen tanulni. De ahol a gyerekeket is bevonták az iskola berendezésébe, megkérdezték a véleményüket, hogy mit szeretnének, mire lenne igényük, ott nem a levegőbe építkeznek. Sebők Rácz Tímea Transindex.ro 2016. szeptember 5.Szülőföldkutatás a „festői szépségű Erdélyben”A Kárpát-medence minden részéről érkeztek fiatalok Zeteváraljára, ahol pénteken elkezdődött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) egyhetes szülőföldkutató és honismereti tábora. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a magyar jövő tudatos kiépítését igyekszik a maga eszközeivel segíteni. Tagjai úgy gondolják, eredményes nemzetstratégia csak egységes magyar nemzeti rendszerben, a Kárpát-medencei tömb- és szórvány-, valamint a diaszpórában élő magyarsággal közösen vihető végbe. E gondolat mentén hirdették meg Kós Károly-pályázatukat a Kárpát-medenceében vagy a világon bárhol élő 18 és 35 év közötti magyar fiatalok számára, akik érdeklődnek a szülőföldön való megmAradás és gyarapodás kérdései iránt. A pályázatra való jelentkezéshez egy motivációs levélre, valamint egy ajánlásra volt szükségük a fiataloknak, amelyet például közösségszervezőtől, tanártól, kórusvezetőtől, plébánostól kérhettek. Ezek alapján választották ki azt a hatvan fiatalt, aki részvevője lehet a Zeteváralján jelenleg zajló szülőföldkutató és honismereti tábornak. A feltételek szerint a tábor részvevői a 18–35 éves korosztály tagjai lehetnek, de nagy részük húszas éveiben jár. A Kárpát-medence minden részéről érkeztek, zömmel az anyaországból, de vannak Erdélyből, Felvidékről is, valamint akadnak olyanok, akik tartósan külföldön éltek, és bár kiválasztásuknál ez nem volt szempont, a szervezők örülnek az ilyen részvevőknek is, mert megoszthatják tapasztalataikat társaikkal. A tábor célja, hogy az NSKI a részvevők segítségével kidolgozzon egy olyan nemzetstratégiát, amely elősegítheti a szülőföldön mAradást és csökkentheti az elvándorlást. Ennek érdekében a tábor tagjai délelőttönként képzést kapnak arról, hogy miként lehet felmérni a migráció legfőbb okait. Az előadásokat az NSKI munkatársai – szociológusok, néprajzkutatók, történészek, gazdaságpolitikai szakemberek – tartják, és a 10–11 fős csoportok tevékenységét is egy-egy kolléga irányítja, aki segít a közös munkában – tudtuk meg Molnár Gergelytől, a tábor egyik szervezőjétől. Ugyanakkor minden délután gazdasági, oktatási, művészeti és kulturális szakemberekkel tartanak kerekasztal-beszélgetéseket – magyarázta. Az előadások mellett a fiatalok terepgyakorlatokra mennek, majd a tanultak alapján otthon, saját közösségükben készíteniük kell egy kis videót, illetve interjúkat. A kész munkákat aztán október közepéig kell beküldeniük az NSKI-hez, ahol a szervezők tervei szerint ezekből egy viszonylag reprezentatív felmérést lehet majd végezni az elvándorlás problémájáról. Vékony Csongor Levente, a tábor egyik részvevője 19 éves, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológus hallgatója. Interneten talált rá a táborra, és úgy gondolta, hogy tradicionális értékeket képviselő, konzervatív fiatalok társaságában eltölteni egy hetet értékes nyári programnak ígérkezik, mert sokat tanulhatnak egymástól. Meggyőző volt számára a tartalmas program és a színvonalas előadok listája is. Mindezek mellett a táborban megtanulhatja a társadalomkutatás módszertanát, és ez a későbbiekben hatalmas segítség lehet számára – magyarázta. Az sem volt utolsó szempont, hogy Erdélyben szervezték a tábort, hiszen nyári tervei között szerepelt – mint fogalmazott – a festői szépségű Erdélybe való ellátogatás is. Arra a kérdésre, hogy miért esett éppen Erdélyre a választás, amikor táborhelyszínt kerestek, Molnár Gergely válaszolt. Egyrészt pontosan a festői környezet miatt. Szerették volna olyan helyre hozni a fiatalokat, amit még sokan nem láttak – még az anyaországiak sem, a felvidékiek pedig még kevesebben – és érdemes megnézni. Másrészt szimbolikus oka is van, ugyanis a Nemzetstratégiai Kutatóintézet mindig nagy felelősséget érzett Székelyföld mint a legnagyobb határon túli és leginkább tömbszerű magyarlakta terület iránt – több kollégájuk is van innen. Emellett pedig nem titok, hogy a kivándorlás Székelyföldet súlyosabban érinti, mint az anyaországot, ezért a szervezők úgy vélik, itt kell leginkább foglalkozni a jelenséggel és annak okaival. Balog Emese Székelyhon.ro 2016. szeptember 5.Település-monográfia készült Csíkfalva községrőlBúzaháza, Vadad, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Csíkfalva alkotja a felső-nyárádmenti községet, amelynek monográfiáját Nemes Gyula írta meg. A Bekecs alatt Nyárád tere című kötetből a szerző fotókat vetített ki, úgy ismertette munkája eredményét a Bolyai téri unitárius templomban. Több mint háromszáz fekete-fehér fénykép és jó néhány színes felvétel teszi még érdekesebbé a Csíkfalva községet bemutató kötetet, amelyet a szerző több évig tartó kutató- és gyűjtőmunka alapján írt meg és tett le az olvasók asztalára. A mű nem csupán a csíkfalviaknak érdekes, de mindazoknak, akiket érdekel a történelemtudomány, mint a társadalomtudományok egyik fontos alkotója. Nemes Gyulának nem ez az első könyve, amelyben településtörténettel foglalkozik, Marosvásárhely környező falvainak, községeinek múltját kutatva sorra-rendre kötetbe foglalja azok történetét, közkinccsé tesz olyan dokumentumokat, feljegyzéseket, korabeli fotókat, interjúkat, amelyek kevésbé elérhetők az adott település iránt érdeklődők számára. Csíkfalva monográfiáját is több éves kutatómunka előzte meg, levéltárakban, könyvtárakban kereste elő a községre és a falvaira vonatkozó iratanyagot, illetve beszélgetett idős emberekkel, vagy egykor élt jelentős személyiségek leszármazottaival. Sok fotográfia származott Simó Attila néhai unitárius lelkipásztortól, akinek lánya, Simó Csilla bocsátotta a történész rendelkezésére a fényképeket, feljegyzéseket, leveleket, naplórészleteket. Még három háborús veteránnal is volt szerencséje beszélgetni 2013-ban Nemes Gyulának, aki a háborús élményeikről, a korabeli viszonyokról faggathatta őket. A kötet tizenöt nagy fejezetet tartalmaz, amelyekben az érintett falvak természeti-földrajzi elhelyezkedésétől, a történelmi helynevek és a települések története a kezdetektől a népéletig, népszokásokig, a község utcáinak a lajstromát is tartalmazza, a régi épületeket, középületeket, jelentősebb lakóházakat és kapubejáratokat, ipari létesítményeket. Kitér a helységek gazdasági állapotára is, a népesség számának és szerkezetének alakulására, az életmódra – táplálkozási szokásokra, viseletre, lakhatási viszonyokra – sorra veszi az egykori és mai templomokat, felekezeti, majd állami iskolákat, a látnivalókat, a helyi védettséget élvező virágokat. Külön nagy fejezetet szentel A hadak útján címmel a magyar királyok korától kezdve az erdélyi fejedelemségeken át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az első és a második világháború következményeinek. Antal Erika Székelyhon.ro 2016. szeptember 5.Mintegy négyszáz szakiskolai hely mAradt üresen Maros megyebenAnnak ellenére, hogy szakemberhiánnyal küzd a munkaerőpiac, Maros megyeben sem telnek meg a szakiskolai osztályok. Az idei érettségi statisztika azt mutatja, a középiskolát végzők mindössze 24 százalékának sikerült oklevelet szereznie. Évente kétszáz lejjel támogatja az állam azokat a diákokat, akik gimnázium helyett szakközépiskolai oktatást választanak. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy a tanulónak ne legyen igazolatlan hiányzása, illetve hetes fölötti legyen a magaviseleti jegye. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint még mindig dívik az a mentalitás, hogy a gyerek többet elér majd mint a szülő, ezért akarják mindenáron elméleti osztályba íratni, ráadásul a tanügyi törvény meg is engedi, hogy bárki beiratkozhasson a gimnáziumba, az is, aki sikertelenül szerepelt a kisérettségin – mondta el lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes. Az elméleti osztályokban már mind beteltek a helyek, a szakiskolák esetében ugyanez nem mondható el: a beiskolázási terv szerint Maros megyeben összesen 1316 helyet hirdettek meg, és a legutóbbi számítógépes elosztás szerint 389 hely mAradt üresen. A tanfelügyelőség ezután dönti el, hogy milyen szakokat von össze, hogy elindulhassanak az osztályok. Vannak népszerűbb szakok, ilyen a cukrász-, a pék- vagy a szakács-, illetve a pincérképző szak, ahol nem mAradtak üres helyek. Nem lehet ugyanezt elmondani a hús- és tejfeldolgozó szakokról, ahova egyetlen egy diák sem iratkozott. A fafaragó szakma sem örvend túl nagy népszerűségnek, ugyanis a Ion Vlasiu Szakközépiskola fafaragó szakán például a meghirdetett 14 helyből 12 még szabad a magyar tagozaton, akárcsak az Avram Iancu Szakközépiskola magyar tagozatának ipari gépész szakán. Az autószerelő szakok sem teltek meg mindenhol, de itt lényegesen nagyobb az érdeklődés, mint máshol. A Marosvásárhelyi Constantin Brâncuși Szakközépiskola továbbra is várja a nyolcadik osztályt végzett tanulók jelentkezését magyar tagozaton a biprofilú kőműves-kőfaragó-vakoló illetve víz- és gázszerelő szakokra, ahol félosztályok indulnak, és még mindig vannak helyek. Legalább tizenöt tanuló kell ahhoz, hogy elindulhasson egy osztály, itt megvan a minimum létszám, de még lehet iratkozni – tudtuk meg Nemes Andrea katedrafőnöktől. Annak ellenére, hogy a megyében ez az egyetlen építészeti szakközépiskola, már második éve, hogy nem hagyták jóvá a líceumi osztályok elindítását. Hajnal Csilla Székelyhon.ro 2016. szeptember 5.Szakály Sándor előadása szeptember 6-án VáradonA Polgári Esték rendezvénysorozat keretében, a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával emlékezhetnek az érdeklődők az 1940. évi Nagyváradi bevonulásra. A Magyar Nemzet 1940. szeptember 7-i számának beszámolójából idézünk két rövid részletet: „Örömtől zajos és hangos az utca, elsősorban a városon keresztül vezető főút. A főpályaudvartól kezdődően a régi Rákóczi úton a Bémer térig, azon túl a Sebes-Körös kishídján át a Szent László térig beláthatatlan a sokaság. Percekig harsog végig az éljenzés, hiszen egy katonai alakulat a másik után tűnik fel. A csapatok szakadatlan sorban vonulnak keresztül a városon. Ahogy egyre több a katona a városban, éppen úgy vonulnak egyre nagyobb számban az emberek a Szent László térre a fogadtatási ünnepség színhelyére. A díszemelvény a Szent László-templomtól balra, a Fekete Sassal szemben emelkedik. Magyar nemzetiszínű drapériák borítják külső falait, két oldalán a német és olasz zászló függ alá a magasból, hátul középen pedig tízméteres magyar zászló alatt színes őszi virágokból kirakva domborodik a Szent Koronás magyar címer. (...) Az emberek egyre özönlenek a hatalmas térre. Elsőnek vonul fel a frontharcos tisztek díszszázada, utánuk a váradi nők és leányok magyarruhás csoportjai, a Kálvin kör tagjai, a városi dalárdák, az ipartestületek szinte teljes számban, a sportegyesületek és kulturális egyesületek tagjai foglalják el sorra kijelölt helyüket. Tomboló éljenzés fogadja az Aradi, Temesvári, lugosi, belényesi és tárkányi magyarok csoportjait.” Nagyvárad visszatérésének 76. évfordulóján, 2016. szeptember 6-án dr. Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója tart előadást, kedden 18 órától Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza u./str. Primăriei 27. szám alatt. Az előadás címe: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója – Kenderestől Estorilig. Az előadás után alkalomhoz illő dalokkal lép fel a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. A helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók az előadó kötetei és más történelmi tárgyú kiadványok. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az ingyenes előadásra. itthon.ma 2016. szeptember 5.Centenáriumi Jakó Zsigmond - megemlékezés az MTA székházában2016. szeptember 2-án lenne 100 éves Jakó Zsigmond, erdélyi magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia (1988) és a Román Akadémia (1996) tiszteleti tagja. A számos díjjal és kitüntetéssel elismert, nemzetközileg jegyzett tudós, az erdélyi magyar tudományos világ jeles tudománypolitikusa, tudományszervezője, az 1990-ben újjá alakult Erdélyi Múzeum Egyesület első elnöke tiszteletére az MTA II. Osztálya és az EME centenáriumi megemlékezést tart szeptember 23-án, az MTA Székházában. mta.hu/magyar-tudomanyossag-kulfoldon 2016. szeptember 6.Specifikus román tantervet kér a MakoszA román nyelv kisebbségi diákok számára történő oktatásának megreformálását tekinti idei legfontosabb célkitűzésének a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz) – számol be Gligor Róbert László a kronika.ro-n. A diákszervezet képviselői ugyanis úgy vélik, igazságtalan az, hogy a magyar diákok a román anyanyelvűekkel azonos szinten tanulják az állam nyelvét. Mindenkinek az a célja, hogy a magyarság is jól beszélje az állam nyelvét, és ez csak egy kisebbségspecifikus tanterv révén érhető el, fogalmazták meg a hétvégén Jobbágyfalván tartott szabadegyetemükön a Makosz képviselői. Mint rámutattak, a kisebbségspecifikus tanterv már létezik, csak át kellene vinni a törvényhozáson. Elmondták, ennek érdekében ősztől médiakampányt indítanak a román diákszövetségekkel partnerségben. Úgy vélték, a technokrata kormány, a Tanügyminisztérium is partner lehet ebben, hiszen a szaktárca még soha nem volt ennyire nyitott és engedékeny a diákok jelzéseire, mint most. Néhány napja például azt is sikerült elérni, hogy a kisebbségiek a megmérettetéseken ne a román- és matematikavizsga között, hanem később bizonyítsanak anyanyelvi ismereteikből. A Makosz huszonkettedik nyári diákönkormányzati szabadegyeteme egyébként laza, jó hangulatban zajlott. Bukaresttől Temesvárig az ország minden szegletéből érkeztek magyar középiskolások a Maros megyei településre. Olyanok, akik csak most kóstolnak bele a diáktanácsok munkájába, de olyanok is, akik két-három éve dolgoznak a szervezetben. Ez és a hasonló nyári rendezvények a diáktanácsok tagjainak képzését biztosítják, ugyanis közülük kerül ki az utánpótlás a Makosz számára, mondta el lapunknak Buryán Tünde főszervező és Bokor Zalán, a médiacsapat vezetője. Mint kifejtették, a résztvevők csoportokra osztva dolgoztak a csapatszellem kialakításán, kommunikációt, időbeosztást, marketinget, szervezést, vezetői stílust, előadásmódot tanultak. Szerepjátékokban diákönkormányzatokat alkottak, és péntek este egy-egy rendezvény megszervezését kellett bemutatniuk, de előtte megtanulták, hogyan írjanak kérvényt az osztályfőnökhöz, a román iskolaigazgatóhoz, a rendőrséghez, tűzoltósághoz, és hogyan érjék el ezek engedélyezését. A szervezők elmondták, hogy idén nem kaptak pályázati támogatást, így saját alapból és részvételi díjakból szervezték a rendezvényt, ezért is csak ötven jelentkezőt tudtak fogadni. A Makosznak 72 megyei, városi és iskolai tagszervezete van, ezek tagjaiból válogattak, a résztvevők köre pedig mind az ismeretek szempontjából, mind földrajzilag nagyon változatos. A szabadegyetemen jó hangulat uralkodott, bár nem ragaszkodtak a formaságokhoz, a lazaság nem zárta ki a szakmaiságot. „Nem szükséges folyamatosan zakóban lenni, hogy értékes rendezvényeink legyenek” – jelentette ki Bokor. A szabadegyetemen olyan kérdések is felvetődtek, mint az iskolai szintű konfliktusok, szabálysértések, amelyekkel a diáktanácsoknak szembe kell nézniük, és mint elhangzott, volt már olyan eset, hogy elérték az intézmény belső rendszabályának megváltoztatását. A román környezetből érkezők arról számoltak be, hogy anyanyelvük miatt éri ugyan néha negatív megkülönböztetés őket, de szándékos diszkriminációról már csak elszigetelt esetekben beszélhetünk – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. szeptember 6.ÖsvényverőkBikfalván minden törekvés, minden pályázat és összefogás eredményeként létrejött siker egy célt követ: olyanná tenni, varázsolni ezt a természeti értékekben és épített örökségekben felette gazdag települést, hogy ráléphessen arra az ösvényre, amely az UNESCO központja felé irányul, ráverekedni arra, hogy az elkövetkezőkben a világörökség része lehessen a Kövesponk és a Zákány-gerinc árnyékában meghúzódó sepsiszéki település. A községvezetés pénzalap hiányában a jövő évre halasztotta a világörökségi rang elnyeréséhez szükséges előtanulmány elkészítését. Adottságok özöne Nem vitás, hogy festői és majdnem érintetlen Bikfalva természeti környezete. A Bodzai-hegyek mindent nyújtanak, amit egy lombhullató erdőtakaró kínálhat a pihenni, lazítani akaró ember számára. Legelőterülete és a lanka televénye megterem kemizálás nélkül is annyi bioeledelt, amennyi egy vendéglátóegység konyhájához szükséges. Az altalaj még gazdag ivóvíztartalékokban, és felbecsülhetetlen a település épített öröksége: itt láthat több ősi kúriát az idelátogató, amelyek a késő reneszánsz, a barokk, a klasszicista és népi rokokó ízlésvilágát megőrizték. Zömét sikerült felújítani a lepergett negyedszázad alatt, s a megyei műemlékvédőknek gondjuk van arra, hogy ne pusztulhasson el semmi, ami értéket őriz. A Horváth család, akár sok más família, szépen felújíttatta az 1801-ben épült, a neoklasszicizmus jegyeit őrző Zátyi-kúriát, amely örökség révén jutott Zita asszony tulajdonába. Egyhektárnyi gyümölcsöskertje felnyúlik a domblábi övezetbe. Ide építtették pályázati pénzből ifj. Török Áron Sepsiszentgyörgyi tervező álomszép elképzelése alapján hatszobás, összkomfortos vendégházukat. A tágas és üveges nyílászárók, a minden irányba szabad kilátás, a szellős és levegős tornác vonzóvá teszi az új épületet. A kert szolgáltatja a konyhához szükséges biotermékeket, s a család tervében szerepel, hogy hamarosan természetgyógyász szolgáltatásokat is beindítanak, ugyanis erre képzett és gyakorlott tagja is van a famíliának – tudtuk meg Horváth Zitától és férjétől. Szomszédságukban, a Gát utcában még áll a mindenképpen mentésre szoruló, csodaszép híres-nevezetes Simonyi Óbester-kúria. Bizonyára ez ihlette meg a székely történelmi témákat regényekbe foglaló Zathureczky Bertát, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagját, amikor megírta a Simonyi Óbesterné című regényét. Sokadik panziója a Zöld Diófa Bikfalvának, de a legfiatalabb, csupán fél esztendeje kezdte meg működését. Hozzá hasonló, de típusában, szolgáltatásában különböző Bikfalva többi vendégháza, a Huszár-féle, a Mókus Panzió és táborok szervezésének is helyet adó Téglás Vendégház. A Bikfalván kiépült vendégházhálózat jelen pillanatban mintegy százötven személy elszállásolását tudja megoldani. Egy ősi kuriális épület és tágas kertjében vadonatúj szálláshely lesz a település jövőbeni vendégháztípusa. De nem csak ennyiből áll itt az épített örökség, látogatásunk idején folyamatban volt a dombtetőn álló műemlék, az egykori református vártemplom együttesének felújítása is. Tornyában az egész térség első harangja, amelyen a latin mellett édes anyanyelvünkön is megjelenik a felirat. A helyi adottságok sorához tartozik az a gazdag kiállítási anyag, amelynek létrejötte az évekkel ezelőtt itt letelepedő Kerezsi János nyugalmazott tanárnak és családjának köszönhető, nemkülönben azok a komolyzenei koncertsorozatok, amelyeket – mert jelenleg szünetelnek az előadások – csodák-csodája, igényel és hiányol az itt lakó egyszerű gazdaember, a munkás és a fiatalság is. – Tatarozás és bővítés előtt áll a kultúrotthon jelenlegi épülete – mondta Kerezsi tanár úr –, a kiállítások anyagát saját lakásomban tárolom abban a reményben, hogy több mint egy év eltelte után megkezdik a munkálatokat. Nem előzmény nélküli Bikfalván a népnevelő és szellemi értéket is teremtő tevékenység. A tatarozás előtt álló épületen emléktábla adja tudtára az utóbbi időben egyre több, Bikfalvát felkereső turistának is, hogy ennek a falunak szülötte bikfalvi Kóréh Zsigmond (1761–1793) festő-rézmetsző és tehetséges tanítványa, a bikfalvi előnevet mindig használó Falka Sámuel (1766–1825) híres nyomdász. A Kerezsi család tevékenysége rég túlnőtte Bikfalva határát. Nyáron turistajelzéssel látták el azt az ösvényt, amelyen a mondákba burkolódzó Csigavár helyéhez lehet eljutni. A bikfalviak szerint búvóhelye lehetett a falubelieknek a török-tatár időkben, avagy éppen őrtorony. Mondanunk sem kell, eddig régész még nem kutatta ezt a kérdéses eredetű létesítményt. Az érem másik oldala – Van itt még éppen elég tennivaló – sorolták a helyi gondokat a faluközpontban alkalmira váró bikfalviak. Veszélyezteti a főút menti kúriákat és lakóházakat, de a gyalogjárókat is a nemrég szabaddá tett, igen gyors teherforgalom, amely felette zajszennyező. Nincs keresnivalója az ilyen közlekedésnek ebben a faluban, kérték az uzoni önkormányzatot, hogy orvosolja panaszukat, lépjen közbe a nehéz teherforgalom zárolása érdekében, létesítsenek egy rövid elterelő utat a szomszédos Dobolló irányába. Sajnos, sikertelenül pályáztak a községvezetők a falu mellékutcáinak aszfaltozására, ahol nyári időben nagy a por. Érdemes-e egyáltalán világörökségi címre áhítozni, ha nincs a faluban ivóvízhálózat, s félbeszakadt a kanálisrendszer kiépítése is? A bajok részletezése és megoldási lehetőségei felől Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét kérdeztük, aki elmondta, hogy ezen a héten két jelentős beruházás indul: megkezdik a kultúrotthon teljes felújítását, bővítését, korszerűsítését, tetőterének beépítését. Az egymillió lejes beruházás része az épület belső bútorzata is. Ennek a hírnek Kerezsi tanár úr örvendett a legjobban, és elsorolta, hogy mennyi hasznos, jó dolgot szeretne majd beindítani a felújított épületben. Az is jó hír a bikfalviaknak, hogy megkezdik családi telkek bekötését a megépített szennyvízelvezető rendszerbe, amelyre szintén egymillió lejt nyertek a Világbanktól a környezetvédelmi minisztériumon keresztül. A rendszer tervezője elmondta, mivel a szennyvízhálózat szabadeséssel fog működni, kivitelezhető, hogy használatba vegyék az egész rendszert még mielőtt megépülne a falu ivóvízhálózata, ugyanis már elkészült a szennyvíz derítőállomása is. Sajnos, a mellékutcák aszfaltozására elkészített pályázatot még nem tudták érvényesíteni – mondta a polgármester –, de saját erőből térkőből kirakják a templom felé vezető két szorost – a gyalogos közlekedést szolgáló keskeny allékat –, és személyesen kérte a megyei tanács elnökét, Tamás Sándort, hogy tereljék el a falun áthaladó teherforgalmat. Zátyi Tibor falufelelős és községi tanácsos jelentős lépésnek nevezte az említett két bikfalvi beruházást, és elmondta: a helyiek bármiben készek segíteni, ami a település javát szolgálja. Ahhoz, hogy a faluközösség meg is tudjon birkózni az előtte álló elvárásokkal, és abban cselekvően részt is vállaljon, egyfajta lelkierőre-töltetre is szüksége van és lesz – hangsúlyozta Sánta Imre, a bikfalviak református lelkipásztora. Mint mondta, gyülekezetének régi nemes hagyományai vannak, s arányosan odafigyelnek a legkülönbözőbb korú egyháztagok helyzetére. Holland testvéreik segítségével szociális programot működtetnek, jelenleg a faluban élő és ott vakációzó gyerekek számára vallásos és nevelő jellegű programok futnak. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 6.Közösségápolás UzonbanTíz éve sikeres és bensőségessé vált baráti kapcsolatot tart fenn az uzoni református gyülekezet és egyházközsége a Pest megyei Mendével. Nem testvérgyülekezeti, hanem örökölt polgári kapcsolatot ápolnak: a mendeiekkel való találkozás minden esztendőben várt esemény. Most az uzoniakra került a sor, akiket már családi szálak kötnek a Budapesti Ferihegyhez és a savanyú káposztájáról híres Vecséshez közeli Mende lakóihoz. A négyezres lélekszámú település a Gödöllői-dombság lankáin terül el. „Az egymás hite általi lelki épülés érdekében tartjuk fenn a kapcsolatot, amelyhez szorosan kötődik a bennünket körülvevő világ megismerése, megmutatása, hiszen jól tudjuk, közel fél évszázad pergett le azóta, hogy ilyen utazásra és találkozókra nem engedtek alkalmat – magyarázta a jeles találkozó hozadékát az uzoniak református lelkipásztora, Ungvári Barna András. – A mendeiek is ezt tették, bemutatták a település tágabb környékét, ami már azért is fontos, mert megismerkedhettünk Ópusztaszerrel, az 1896-ban az ezeréves ünnepségek tiszteletére megépített hét történelmi millenniumi emlékhely egyikével. Magyarhonban ünnepeltük meg augusztus 20-át, emlékezetes módon, ugyanis a helybeli plébános társaságában a festői Mátraszentimrén vettünk részt ünnepi szentmisén, ahol mi is elvégeztük a magunk módján az újkenyér megáldását, újzsengét ünnepeltünk a Duna–Tisza közén. Megéltük a kapcsolatok erősödésének örömét, átadtuk mAradandó ajándékunkat, egy olyan fotóalbumot, amely a két közösség évtizedes kapcsolatát örökíti meg.” Mende vidékén két vár romjai is megtalálhatók. Az elsőt a Kr. e. 13 században élő bronzkori nép építette, a helybeliek Leányvárnak nevezik. A másikat már az Árpád-korban emelték, ez a mendeiek szerint a Lányvár. A török hódoltság idején a régi települések elpusztultak (romjaikat feltárták), a kipusztult magyarság helyébe a többségükben evangélikus hitben élő felvidékiek telepedtek. Az uzoniak itthon is megtartották az újkenyér ünnepét, amely hagyományosan a családok, rokonok, az ismerős közösségek ünnepe. Ekkor került sor a 10, 25, 50 éve házasságot kötöttek találkozójára is. Szeretettel fogadták körükben Szentgyörgyi Zsombor Mihály nyugalmazott Kézdivásárhelyi lelkipásztort, aki a szomszédos Bikfalván telepedett le, ő mondta az ünnepi úrvacsorai ágendát. Látogatásunk idején zajlott az uzoni vakációs bibliahét utolsó előtti napja. Népes gyereksereg töltötte együtt a közösségépítő, eseményekben gazdag hetet. Öröm volt látni, hogy a lelkipásztor vezetésével Nagy Hajnalka, Kovács-Ungvári Noémi vallástanár és a fiatalok mekkora hozzáértéssel szervezték-bonyolították a rendezvényt, amely immáron szokás szerint a vasárnapi istentisztelettel ért véget. Itt a gyerekek a szülők jelenlétében tettek tanúbizonyságot mindarról, amivel egy hét alatt lelkiekben-szellemiekben gazdagodtak, s megköszönték a támogatóknak, hogy mindennap jutott számukra falnivaló, édesség. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
