Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 549 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 541-549
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. január 25.

Dragnea: Soros csak a rosszat finanszírozta Romániában
A közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Dragnea egy tévéinterjúban kifejtette: a kormánynak alaposan meg kell vizsgálnia, hogy a közhasznúnak nyilvánított nem kormányzati szervezetek közül hány minősül valóban közhasznúnak, és mire költik forrásaikat, hiszen ezek a szervezetek közpénzeket is felhasználnak. Szerinte rengeteg "tisztességes, becsületes" civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek.
A PSD elnöke a műsorban konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. "Ez az ember, aki talán már a 90-es évektől kezdődően különböző szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának" - jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke.
Dragnea a tavalyi parlamenti választási kampányban is többször támadta a magyar származású amerikai üzletember hálózatának romániai tevékenységét, politikai ellenfelét, az akkori szakértői kormányt vezető Dacian Ciolos miniszterelnököt pedig azzal vádolta, hogy a román érdekek szolgálata helyett Brüsszel és a Soros-birodalom utasításait hajtja végre.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 25.

Prefektusi felszólítás a mérai magyar helységnévtábláért
A prefektúrához fordult jogorvoslatért az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a kétnyelvű mérai helységnévtáblák eltávolítása miatt. 
A Kisbács községhez tartozó településről néhány héttel ezelőtt tűntek el a magyar helységnévtáblák, melyeket azóta sem helyeztek vissza. Mint kiderült, az RMDSZ önkormányzati képviselői több alkalommal jelezték a problémát Florin Mureşan szociáldemokrata (PSD-s) polgármesternek, a táblák azonban továbbra sem kerültek a helyükre. Csoma Botond Kolozs megyei parlamenti képviselő – az RMDSZ megyei vezetője – a Krónikának elmondta: a polgármester azzal védekezett, hogy az utászok távolították el a helységnévtáblát.
„Mivel a polgármester a füle botját se mozdította a helyi önkormányzati képviselők kérésére, hogy visszahelyezze a kétnyelvű helységnévtáblát, ezért írtam a prefektusnak” – magyarázta lépésének okát Csoma Botond. A Kolozs megyei RMDSZ azt kéri beadványában a prefektustól, hogy szólítsa fel a kisbácsi polgármesteri hivatalt a táblák visszahelyezésére.
„A prefektus dolga, hogy felügyelje a törvények betartását. A 215-ös törvény értelmében Mérán ki kell helyezni a kétnyelvű helységnévtáblát, és ezt a közigazgatási egység polgármesteri hivatalának kell végrehajtania. Azt kértük a prefektustól, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a törvényes előírásokat maradéktalanul tartsa be a kisbácsi polgármester” – nyilatkozta Csoma Botond.
A kormányhivatal egyébként helyt adott a szövetség által megfogalmazott beadványnak, a válaszlevélben pedig a prefektúra közölte az RMDSZ-szel, hogy már értesítették az ügyről Kisbács község polgármesteri hivatalát, és kérték, hogy vegyék figyelembe a törvény előírásait, és annak megfelelően helyezzék ki Méra határában a magyar helységnévtáblákat. 
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 25.

Kodály-muzsikával ünnepeltünk
Több Kodály-kórusmű csendült fel vasárnap délután a Törökvágási Református Egyházközség templomában, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a fentebbi egyházközség által szervezett eseményen, amikor kilencedik alkalommal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját (MKN). A vasárnapi, kolozsvári rendezvényt megelőzően, szombaton a Dalosszövetség Medgyesen szervezett kórushangversenyt az ünnep alkalmával.
A dalosszövetség, a hagyományteremtő szándék folytatásaképpen, a Magyar Kultúra Napjának megünneplését a kerek évfordulóhoz érkezett zeneszerzők, illetve személyiségek emlékének szentelte. Idén Kodály Zoltán (1882–1967) zeneszerzőre emlékeztek, aki 135 évvel ezelőtt született, és 50 évvel ezelőtt hunyt el, illetve Szent László királyra, aki 940 évvel  ezelőtt lépett trónra, és 825 évvel ezelőtt avatták szentté.
A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), a Magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese),  a kolozsvári Szent Mihály templom Szent Cecília kórusa (karnagy: Potyó István, orgonán kísért Csengeri-Kostyák Zsuzsa) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes) előadásában több magyar művet hallgathattak meg a jelenlevők. Áhítatot tartott Bibza Gábor esperes, az egyházközség lelkésze. Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója Szent László királyról tartott előadást. Szavalt Vetési Nándor színművész.  
– Kölcsey verse hatásos alkotás, de csak Erkel zenéjével kapta meg az őt megillető helyet. A következő nemzedék csak akkor fog törődni az elődök kultúrájával, ha példát mutatunk nekik – mondta köszöntőjében Tóth-Guttman Emese, a RMD  elnöke.  
– Szinte fáj kimondani, de ebben az ember által saját képére berendezett világban (gondoljunk csak a jár nekem, megérdemlem szólamokra) sajnos sok jót nem könnyű találni. Épp ezért nincs is fontosabb talán, mint felmutatni alig vitatható európai, keresztény magyar értékrendünket és azt az utat, amely oda vezetett, hogy ennek tudatára ébredjünk. Mindennek az alapja pedig nem más, mint ezeknek az örökölt és az építő ember által folyamatosan karban tartott, kiegészített értékeknek, valamint a velük azonos keresztény létezésnek a megőrzése. Költőnk szavával élve – ez a mi dolgunk, és nem is kevés: átadni értékrendünket az utánunk következő nemzedékeknek, megmenteni európaiságunkat, az ebből adódó kultúrát az eltűnés veszélyétől – vélte Széman Péter EMKE-elnök.
A kórushangverseny záró mozzanataként a Dalosszövetség vezetősége emléklapokat adott át a karnagyoknak és az előadóknak, majd a Himnusz eléneklésével fejeződött be  a rendezvény.
(Borítókép: Az eseményen fellépett a Magyarfenesi vegyeskar is, Tóth-Guttman Emese karnagy vezetésével. Fotó: Vas Géza)
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 25.

„Itt a Helikon tanult a mezőtől”
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 25.

„Kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!”
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
 „Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 25.

Unitárius találkozó Temesváron
„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá”
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai.
Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében:
„Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni”
A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”.
A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót.
Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben.
„Édesapám emléke kötelez”
A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót  Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát.
„A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.)
Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 25.

A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázat határon túli szervezeteknek
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi szemé- lyeknek mintegy egymilliárd forint értékben – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Az államtitkár a részletekről szólva elmondta, a pályá- zaton kulturális, oktatási és kutatási programokat, írott és elektronikus médiát, könyvkiadást, valamint civil szerve- zetek, illetve egyházi jogi személyek által fenntartott okta- tási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működését támogatják. Potápi Árpád János közölte, a pályázati összeg két részre oszlik. A 600 milliós központi keretből nagyobb, országos szervezeteket támogatnak legfeljebb há- rommillió forint értékben, míg a 400 milliós regionális keretből kisebb szervezeteket maximum 600 ezer forintig. Pályázni már lehet, a beadási határidő február 22. – tette hozzá. További információ a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a www.bgazrt.hu, valamint a www.kormany.hu és a Nemzeti Regiszter oldalon található.
Népújság (Marosvásárhely)

2017. január 25.

A Kamaraszínházban átadták az idei Kölcsey-díjakat
A teljes értékű aradi magyar társadalom megnyilvánulása
Amint azt előzetesen hírül adtuk, vasárnap a Magyar Kultúra Napján, az Aradi Kamaraszínházban szervezte meg a Kölcsey Egyesület azt a hagyományos, nagyszabású ünnepségét, ahol a nemzeti kultúránkban az elmúlt évben vagy időszakban kiemelkedőt alkotott személyeket Kölcsey-díjjal tüntetnek ki.
A nemzeti imánk felcsendülését követően, a nagytermet megtöltő közönséget Fekete Károly, az Egyesület alelnöke, műsorvezető köszöntötte, aki az olaszországi autóbusz-balesetben elhunyt magyar fiatalok tiszteletére, egyperces néma felállásra kérte a résztvevőket. Ezt követően Józsa Tamás elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt című költeményét. A továbbiakban Fekete Károly tekintett vissza nemzeti imánk megszületésének a történetére: 1823. január 24-én fejezte be Kölcsey Ferenc a halhatatlan költeményt, amely Erkel Ferenc zenéjével a népakarat jóvoltából nemzeti imánkká vált. Ezt 1989. után törvény is nemzeti Himnuszként szentesíti.
2003. óta – az RMDSZ és magánszemélyek támogatásával – ezen a napon osztja ki a Kölcsey Egyesület díjait azoknak az aradiaknak és nem aradiaknak, akik sokat tettek magyar nemzeti közösségünk kultúrájáért, haladásáért, megmaradásáért. A díjazottak kiválasztása két kritérium alapján történik: ne legyenek az Egyesület vezetőségi tagjai, illetve aktív politikusok, noha politikai eszközök nélkül nem lehet biztosítani a megmaradásunkat.
A jelen rendezvény nem jöhetett volna létre az aradi önkormányzat és az ott dolgozó képviselőink, továbbá azoknak a képzőművészeknek a támogatása nélkül, akik a díjátadáshoz szükséges műalkotásokat ingyen biztosítják. Az idei ajándékokat Csernyánszky Judit, Steinhübel Zoltán és Simó Margit ajánlotta fel. Fekete Károly kitért az idén várható évfordulókra is, amelyek a figyelmet a magyar kultúrára irányítják: március 2-án lesz Arany János születésének a 200. évfordulója; februárban lesz 150 éve annak, hogy Ferenc József gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, majd júliusban magyar királlyá koronázták; ugyancsak júliusban a magyar országgyűlés szentesítette a kiegyezést, amelynek az 50 éve, a magyar szellemi és anyagi fejlődésében határtalan eredményeket hozott. Tulajdonképpen manapság is ontja a jótékony hatásait. Ugyancsak idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, ami óriási jelentőségű mind nemzeti, mind pedig valláskultúránk számára.
Április végén az Egyesület az Arad Megyei Múzeummal közösen egy olyan kiállítást szervez, ahol nemzeti relikviáinknak 100 darabját lehet majd megtekinteni.
Végszavában tolmácsolta Bognár Levente aradi alpolgármesternek az üdvözletét, aki gyengélkedése miatt nem lehetett jelen a rendezvényen.
„E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra”
A továbbiakban Jankó Andrást, az Egyesület elnökét kérte szólásra, aki beszédében méltatta a mindenkori Kölcsey-díjjal kitüntetett személyeknek a magyar kultúráért kifejtett munkáját. A sajtóban rendszeresen méltatták a kitüntetettek munkáját, ezért a kitüntetés egyben köztiszteletet is jelent. Annak a reményének adott hangot, hogy minden eddigi kitüntetett büszke a Kölcsey-díjára. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az ünnepség megszervezésében, kiemelte Ábrahám Zoltán érem- és szobrászművész nevét, aki évek óta készíti a Kölcse-díj érméit és dobozait. Mivel elfogytak az érmék, elkészített egy szilikon-másolatot, amivel jövőre új érméket lehet önteni. Erre azért volt szükség, mert az érmekészítő, Dinyés László elhunyt, akivel a kapcsolatot aradi barátja, Cziszter Kálmán tartotta, ő fizette ki az eddig készült valamennyi érmét, amiért ugyancsak köszönet jár neki. Jankó beszédét Kodály Zoltántól vett idézettel zártra.
A továbbiakban, a műsorvezető az aradi Vox Angelicus vonósnégyesnek, a Kászoni Annamária énekével gazdagított műsorát emelte ki, ami a díjátadás közben, illetve utána következett.
A jelenlévők köszöntésére kérte fel Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, aki üdvözlő szavait követően a Magyar Kultúra Napjának a világszerte történő megünnepléséről beszélt. „E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra. Nekünk aradi és Arad megyei magyaroknak nagy előnyünk, hogy évente e napon együtt vagyunk, együtt ünnepelünk olyan személyiségeket, akik az elmúlt években vagy évtizedekben a megyeközpontban, illetve a megyében nemzeti kultúránkban letették a névjegyüket. A tény, hogy vannak olyan személyiségeink, akik a kultúránkban, a hagyományaink ápolásában, a megtartásában maradandót alkotnak, azt támasztja alá: noha egyre kevesebben vagyunk, de vannak céljaink, van közös jövőnk, amiért a közösségünk tagjai megpróbálnak a legtöbbet tenni. Gratulálok a kitüntetetteknek, illetve magam és az érdekvédelmi szervezet nevében köszönetet mondok a Kölcsey Egyesület vezetőségének a mai szép ünnepségért, de az egész évben folyamatosan szervezett programokért is, ahol az aradi és a megyei magyarság összegyűlhet, együtt ünnepelhet, közösen tervezhet.” Miután köszönetet mondott, illetve gratulált a szervezőknek és a kitüntetetteknek egyaránt, mindenkinek jó egészséget kívánt a maga és az érdekvédelmi szervezet nevében.
Laudációk, díjátadások
Fekete Károly az Egyesület vezetősége nevében köszönetet mondott az RMDSZ-nek és az aradi tanácsnak a folyamatos támogatásért, majd felkérte a díjátadásra Jankó András elnököt és Berecz Gábor titkárt.
Az első díjazott, Cziszter Kálmán építészmérnök, városvédő munkájának az értékelésére Ujj János helytörténészt kérték fel, aki előrebocsátotta: Cziszter Kálmánnal négy évig egy osztályba járt, az iskola egyik eminens tanulója volt.
Építészmérnökként a város igen sok házának az épület-gépészeti és statikai terveit készítette el, de nem ezért kapja a kitüntetést, hanem az 1970-es évektől elkezdett közéleti munkájáért. A Művelődés című folyóirat által Nagyváradon szervezett műszaki-tudományos konferenciáról hazajövet Toró Tibor akadémikussal egy személyvonat fülkéjében megbeszélték, hogy az Aradon jól működő Kulturális Tudományos Egyetem mintájára, másfajta tudományos egyetemet indítsanak be, azzal a megjegyzéssel, hogy a román ipart kívánják vele támogatni. Cziszter Kálmán olyan jól megszervezte a jelzett Egyetem előadássorozatát, hogy akkor, amikor 3 magyarnak a találkozója bűnnek számított, a jelzett előadásokon 60-80 érdeklődő is gond nélkül találkozhatott. Cziszter Kálmán olyan előadókat hívott meg, akik azelőtt az anyanyelvükön soha nem szólaltak meg, de kolozsvári és temesvári egyetemi tanárok is megfordultak e rendezvényeken. Cziszter Kálmán tudományos munkát is végez, szakfolyóiratokban is közöl. Maga nagyon büszke, amiért a Szántay Lajosról írt könyvében egy fejezetnek a megírását elvállalta.
Miután gratulált a kitüntetetteknek, Ujj János abban a reményében zárta értékelőjét, hogy ezt egy másik osztálytársának a kitüntetésén is megteheti majd.
Cziszter Kálmán megköszönte a Kölcsey Egyesületnek, amiért egy mérnököt is méltónak talált a kitüntetésre, egy gondolat erejéig visszatért az említett előadás-sorozatra, amely 150 rendezvényt ért meg, számos erdélyi személyiség közreműködésével. Az épített örökségünk védelmében végzett munkájáról kifejtette: az összefüggött azokkal a közéleti feladataival, amelyeket a forradalom után ráosztott az élet. A munkájához nagy segítséget kapott a családja, főként a felesége részéről, továbbá az egykori tanárai és iskolatársaitól, nem utolsó sorban a kollégáitól. Éppen ezért Ujj Jenő, Cristian Miloş, Anghel István és Sándor István építészek nevében is vette át a kitüntetést.
A továbbiakban a Tóthpál Béla elsőhegedű, Miskovits Tibor másodhegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataki Károly gordonka által alkotott Vox Angelicus műsora következett, Kászoni Annamária énekes közreműködésével.
Előtte azonban Kászoni László adott hangot az aradi magyar zenekultúrát méltató szavainak. E rendezvényeken aradiak játszanak, énekelnek aradiaknak, mint egy valódi nagycsaládban. Előbb Brahms VI. magyar táncát adták elő nagy átéléssel, majd Kászoni Annamária kiváló énekkvalitásait megcsillogtatva, Arany János Rabgólya, illetve Petőfi Sándor Tortemetés című megzenésített verseit szólaltatták meg.
A következő laudáció előtt Fekete Károly műsorvezető pontosított: az Egyesületnek az a törekvése, hogy érzékeltesse: az Arad megyei magyarság megfogyatkozva is egy teljes, tökéletes társadalmat képez, amelyben vannak építészeink, tanáraink, képzőművészeink, zenészeink és íróink, tehát nem vagyunk egy, a sebeit nyalogató maradék, amely néphagyományok alapján állít össze néha valamilyen programot. „Mi a szülőföldünkön élni akaró, jövőtervező közösség vagyunk, az is akarunk maradni!”
A következő díjazottakkal kapcsolatban megjegyezte: örvendünk, hogy manapság van egy Kamaraszínházunk, de volt valamikor Nemzeti Színházunk is, aminek a történetét a Piroska házaspár, Katalin és István által összeállított, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában Aradi Magyar Színháztörténet I. címmel már megjelent, míg a II. óriási kutatómunkát igénylő kötet már nyomdakész állapotban van, kiadóra vár.
A színpadra kérte a Piroska házaspárt, akiknek a munkáját Réhon József nyugalmazott tanár, közíró méltatta. Azt a kolozsvári Babeș–Bólyai Tudományegyetem elvégzése után, 15 munkahelyen keresztül, kétszer 44 évi pedagógus-szolgálat jellemzi, ami a legbeszédesebb. A Piroska házaspárnak a 18 évi, Arad megyei szolgálata valahogy figyelmen kívül maradt, elmaradt a köszönet, az elismerés. Elsősorban nem ezért ítélték nekik a díjat, hanem azért a kitartó kutatómunkáért, aminek az eredményeit évkönyvekben, folyóiratokban, illetve az aradi magyar színháztörténetről írt kötetükben láthatjuk viszont. Az első kötetnek a bemutatóján azt mondta: a Piroska házaspár színháztörténetének ott kell lennie az aradi olvasóközönség polcain, Márki Sándor kötete mellett. Értékelője végén Réhon József átadta a maga tréfás, de jelképes ajándékait, majd a Kölcsey-díj átadására került sor. A Piroska házaspár tagjai egyenként mondtak köszönetet az elismerésért.
A vasárnapi lélekemelő rendezvényt a Vox Angelicus és Kászoni Annamária magas színvonalú előadásának második része zárta, majd az Egyesület által felajánlott szeretetvendégségen még sokáig, kellemes baráti hangulatban beszélgettek a résztvevők.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 25.

Önfelszámolás önkormányzati segítséggel (A kréta körül)
Könnyedén mond le a sepsiszentgyörgyi önkormányzat iskoláinkról: amit eleink nagy erőfeszítéssel létrehoztak, azt a nagy békeidőben és demokráciában nemhogy fejleszteni, de megtartani sem vagyunk képesek. Az 1989-es fordulat után csupán töredékét szereztük vissza az örökségnek, és rendre azt is elveszítjük, illetve magunk számoljuk fel. Ezt állapítom meg újfent, amikor a Kós Károly Szakközépiskola felszámolásáról dönt a városvezetés, semmibe véve a névadó intését: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Az, aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.”
Az elmúlt több mint negyedszázadban a Puskás Tivadar Szakközépiskola vezetősége és jómagam  igazgatóként (1990–1992 és 2010–2013), majd aligazgatóként (2002–2010) mindig arra törekedtünk, hogy modern felszerelést biztosítsunk a szakképzés számára, hogy diákjaink versenyképesek legyenek a munkaerőpiacon. Bevezettük a CNC-technológiát, a hegesztő-, villanyszerelő-, automatizálás-, autójavító szakos végzőseinket keresik a vállalkozók, helyben, de Brassóban is találnak munkát. Ez az iskola is bizonyítja: képzett szakemberekre szükség van, sőt, valós hiány mutatkozik. Ennek ellenére, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szakszerűtlen, megrendelt felmérésre alapozza a Kós Károly Szakközépiskola felszámolását, amit a Puskás Tivadar Szakközépiskolával kíván összevonni, holott említett tanintézményben is, éppúgy, mint a Puskás-iskolában, hiányszakmákat tanítanak. És megfeledkeznek arról, hogy a helyi és a megyei önkormányzatnak kötelessége a munkahelyteremtés, a vállalkozók idevonzása, ami lehetővé tenné a duális oktatást, amely egyelőre csak elméletben létezik.A sepsiszentgyörgyi önkormányzat iskolákat számol fel és ezt hőstettként állítja be, ellenben a szakmai szempontból indokolt lépéseket nem meri meglépni, mert a személyes és csoportérdekek másként szólnak. Elfogad olyan határozatot, amelynek alapján a következő tanévtől Sepsiszentgyörgyön öt elméleti és három szakközépiskola fog működni. Ebből a háromból kettő teljes átfedéssel, ugyanazokkal a szakképzésekkel. Ez aztán a hozzáértés, a szakoktatás fejlesztése, a munkaerőpiac támogatása! Ilyen helyzetben nem csoda, ha fiataljaink távoznak, máshol keresik a boldogulást, miközben itthon szakemberhiány van.  Sok mindent lehetett volna, és még lehetne tenni. Ehhez azonban öntelt elöljáróinknak le kellene szállniuk a magas lóról. Valós gazdasági stratégiát kellene kidolgozniuk rövid, közép és hosszú távra, aztán az erőfeszítéseket a stratégia megvalósítására fordítani. Ehhez azonban szakértelem és akarat kellene, amiből kevés adatott. Így marad a nagy demokráciában a rombolás és felszámolás, kétes magyarázatokkal.
Újfalvi István tanár, Puskás Tivadar Szakközépiskola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 25.

A sepsiszentgyörgyi szakoktatás átszervezéséről 
Miközben egyre nagyobb a szakmunkáshiány, egyre szűkül a szakképzés, az elméleti oktatásban növekszik a beiskolázás, a szakiskolákban pedig csökken.
Ebből kitűnik, a helyi és térségi oktatáspolitika nem követi a munakerőpiaci igényeket, bizonyos érdekcsoportok határozzák meg a döntéseket, a helyi önkormányzat pedig attól sem riad vissza, hogy ezeknek alárendelve felszámoljon iskolákat – állítják a sepsiszentgyörgyi tanács múlt heti döntését ellenzők, akik nem értenek egyet a Kós Károly Szakközépiskola összevonásával a Puskás Tivadar Szakközépiskolával. Utóbbi tanintézet mérnök-tanára, korábbi igazgatója és a megyei tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője egybevágó véleményét közöljük.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 25.

A szakoktatás hanyatlása és sorvadása (A kréta körül)
Nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültem utolsó pillanatban a helyi sajtóból elöljáróink gyors és „szakszerű” döntéséről, amely a város szakoktatási hálózatát érinti, pontosabban a Kós Károly Szakközépiskola jogi személyiségének megszüntetését és a Puskás Tivadar Szakközépiskolához való csatolását jelenti. Teszik ezt azzal az indokkal, hogy túlzsúfoltak a két magyar tannyelvű elméleti líceum épületei, és a szülők kérelmeznék ennek enyhítését! Vajon kérdezte meg valaki a Kós Károly Szakközépiskola tanárait, diákjait és azok szüleit, hogy ők mit szeretnének? A válasz: nem. Meghallgatás nélkül, önkényesen kész tények elé állították őket! Olyan diszkrimináció ez, amely világossá teszi: bizonyos körökben ezek az emberek nem számítanak, főleg nem, ha a fent említett két líceum tehetős szüleinek igényeiről van szó!
Mindannyian tapasztaljuk, ha valaki próbál ácsot, asztalost, kőművest, vízvezeték-szerelőt, mezőgépészt, mezőgazdászt, fémforgácsolót, villanyszerelőt keresni, nagyon nehezen talál. Ha egy cég próbál a szokásos piaci bérért ilyen szakmunkásokat alkalmazni, szinte a lehetetlenre vállalkozik. Bizonyos szakmákban ugyanis egyszerűen nem találni szakembert. Megjelennek olyan – sokszor egyébként vitatható – elemzések is, amelyekben külön listák szerepelnek a hiányszakmákról. Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy több fiatalt kell(ene) kiképezni a listán szereplő szakmákban. (Állítólag a mostani intézkedés is ilyen megrendelt felmérés alapján történik).A mindenkori kormányok szakképzésre vonatkozó oktatáspolitikája azt hangsúlyozza, hogy a képzési kínálatot igazítani kell a munkaerőpiachoz. Ám valójában ez történik? Igazodunk a kormány oktatáspolitikájához és a munkaerőpiac elvárásaihoz? Milyen mértékben sikerül mindezek megvalósítása az alapképzésben? Ezekre a kérdésekre kellene választ találniuk az önkormányzatoknak és az illetékes szervezeteknek egy közös fejlesztési stratégia révén. Bár létezik bizonyos szintű fejlesztési stratégia, és létezik egy Helyi Fejlesztési Bizottság, amelynek feladata e stratégiák összehangolása és a munkaerőpiac igényeihez való igazítása, mégsem valósul meg a szakképzés alapfokú harmonizációja a munkaerőpiac igényeivel. Hol lehet a gond? – tesszük fel újból a kérdést. Választási kampányokban, konferenciákon, előadásokon, a médiában sokszor szó esik a szakképzés változó szerepéről. Történt valami kézzelfogható ezek után? Sajnos nem. Ellenkezőleg: ahelyett, hogy megerősítenék a szakképzés vonalát, olcsóbbnak és kényelmesebbnek találják a szakközépiskolák összevonását, a zsugorítást. Azok a pedagógusok, akik a szakoktatásban dolgoznak, keserűséggel állapítják meg, hogy az elmúlt húsz esztendő oktatási reformjainak legnagyobb vesztese a szakképzés. Vegyük példának Sepsiszentgyörgyöt: az idősebbek még emlékeznek, hogy közvetlenül a rendszerváltás után városunkban működött két elméleti líceum és hat szakközépiskola (kereskedelmi, szövetkezeti, építészeti és faipari, textil, mezőgazdasági, műszaki). Mostanra az elméleti líceumok száma alaptalanul ötre nőtt, a szakközépiskoláké pedig négyre csökkent. Megszűnt a Perspektíva- és a Gámán János Szakközépiskola, az Egészségügyi Technikumot pedig beolvasztották a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, s most újra le akarják szakítani tőle. Sok szakember már számtalanszor hangoztatta eddig is a sajtóban és különböző fórumokon, hogy rossz irányba haladunk, mert a munkaerőpiacnak szakemberekre van szüksége, nem csak akadémikusokra. Sajnos, eddig senki nem hallgatta meg őket, és amint látjuk, most sem veszik fontolóra. És pontosan azok a szakmák sorvadtak el, amelyekre igény van, amelyekre a munkaerőpiac, főleg a termelési területen, igényt fogalmazott meg, ahol látható és érzékelhető a hozzáadott érték. Bár adottak a feltételek a modern, korszerű, minőségi szakképzés megvalósítására, az érdeklődés hiánya, az alacsony beiskolázási számok miatt ezek az iskolák nem tudják felvállalni és teljesíteni küldetésüket. A válasz a fent említett problémákra egyrészt a demográfiai mutatók alakulásában, a társadalmi-szociális tényezőkben, másrészt pedig a beiskolázási számok hibás elosztásában keresendő. A demográfiai adatok már rég figyelmeztettek bennünket a nyolcadik osztályt végző diákok számának drasztikus csökkenésére, aminek persze egyformán kellene érintenie a város líceumainak és szakközépiskoláinak beiskolázási tervét. Sajnos, az elmúlt évek során a tanulólétszám csökkenése csak a szakoktatást érintette hátrányosan. Megjegyzem, hogy a 2003/2004. tanévvel kezdődően, a PHARE-pályázatokkal és az anyagi beruházásokkal egy időben volt egy oktatási minisztériumi ajánlat (európai uniós normák a szakképzésre vonatkozóan), amelynek értelmében a IX. osztályokra vonatkozóan a beiskolázási arány: 60% a szakoktatás és 40% az elméleti és vokacionális képzés (az úgynevezett akadémiai vonal). Ezt be is tartották 2009-ig. Ez a pillanat volt a szakoktatás elsorvasztásának a kezdete. Ettől kezdve az említett arány fokozatosan felcserélődött, az akadémiai oktatás hangsúlyosan megerősödött. Ennek következtében az elmúlt években szakközépiskoláinkból tömegével építettük le szaktanárainkat, oktató mestereinket, az elbocsátási folyamat nem arányosan, testvériesen történt az elméleti és a szakoktatás terén. Az iskolarendszerű szakképzésnek egyaránt ki kell elégítenie a közoktatás és a munkaerőpiac igényeit. A kilencvenes évek elején a gazdaság szereplői biztosan számíthattak jól képzett munkaerőre, amely a hazai szakképző iskolákból került ki. Keresettek voltak fiatal szakembereink az ország munkaerőpiacain, de Európában is. Napjainkban azonban sajnos, egyre többször halljuk a hazai kis- és nagyvállalatok, valamint a multinacionális cégek képviselőitől, hogy nincsenek megelégedve a fiatalok szakmai felkészültségével. A hazai felmérések szerint (ha az érettségit nézzük) szakközépiskoláink tanulói nehezen tesznek eleget a tantervi követelményeknek. De tudatában vagyunk annak is, hogy azoknak a diákoknak, akik a szakoktatásban folytatják tanulmányaikat, közel 90 százaléka a VIII. osztály végi országos felmérőn nem érte el az 5-ös általánost. Nos, ezekkel a diákokkal próbáljuk felépíteni és megerősíteni a hanyatlásban lévő gazdaságunkat?! Az elméleti/akadémiai oktatás expanziója következtében a leghátrányosabb helyzetű rétegek kerültek szakközépiskoláinkba, nem feledve viszont azt sem, hogy az elméleti oktatásba is jutnak be diákok, akik nem érték el az országos felmérőn az 5-öst mindkét vagy mindhárom vizsgatantárgyból. A másik probléma az, hogy e tanulók szociokulturális háttere sem ösztönzi őket a tanulásra. Az elszegényedő vagy már szegény – a létminimum szintjén tengődő – családok számára nem elfogadható, hogy a szakmát tanuló gyermekük 19 éves korában válik keresőképessé, így egy része már a nyolcadik osztály elvégzése után lemorzsolódik, nem folytatja tanulmányait.Mindezek következményeként egyre csökken a szakmunkásállomány. Emiatt megtörténhet, hogy e folyamat megállítása esetleg megfordítása érdekében meg nem hozott drasztikus intézkedések olyan lehetetlen állapothoz vezetik a Kovászna megyei és ezen belül a sepsiszentgyörgyi munkaerőpiacot, hogy külföldről, esetleg Keletről kell szakmunkásokat, munkaerőt importálni a még létező és fennmaradó termelőegységek működtetéséhez. Ha e vidék fejlesztéséért felelős vezetők nem ismerik fel a szakképzés fontosságát, akkor gyakorlatilag nem is tesznek semmit a fejlődésért. Meg kell találni az egyensúlyt a két vonal között úgy, hogy minden gyermek származásától függetlenül hozzáférjen a szakképzéshez, és legyen cél e fiatalok felzárkóztatása és szakmai képzése. Tudományos felmérés elkészítését javasolom, amely révén tanulmányozható: megállítható-e és visszafordítható-e a szakképzést választó diákok számának csökkenése, szabályozható-e, és ha igen, miként az egyensúly, hogyan tehető láthatóbbá, hogyan fejleszthető a középfokú szakképzés, hogyan működhetne hatékonyabban együtt más, felsőoktatási szintekkel, programokkal? Valamint a 21. századi szakképzés tekintetében minek és kinek kellene változnia a meglévő rendszerekben? Szükséges lenne, hogy a város és a megye vállalkozói, a gazdasági egységek vezetői és minden olyan személy, akit érdekel a szakoktatás, szakképzés sorsa, véleményt nyilvánítson, mert a közös jövőnkről van szó, és nem ártana fontolóra venni Szent-Györgyi Albert szavait: „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája.”
Popescu Marius szakoktatásért felelős tanfelügyelő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 25.

Írónőkről filmvásznon (A magyar kultúra napja)
A magyar kultúra napja alkalmából szervezett sepsiszentgyörgyi rendezvények sorában kiemelt helyen említendő az a vasárnap este tartott, vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetés, amely a magyar irodalom két méltatlanul elfeledett alkotójára, Ignácz Rózsára és Erdős Renée-re próbálta felhívni a figyelmet. Nehéz lenne kideríteni, hogy miért bánt velük olyan mostohán az utókor és az irodalomtörténet, de a Balassi Intézet, Magyarország Kulturális Központja és a Kónya Ádám Művelődési Ház közös kezdeményezése megpróbálta közelebb hozni őket az irodalomkedvelőkhöz.A Kónya Ádám Művelődési Házban tartott rendezvény első részében két huszonhat perces rövidfilmet láthatott a közönség az írónőkről, akik mindketten színésznőként kezdték pályájukat, majd beszélgetésre került sor, amelyben a filmek alkotói – Oláh Katalin rendező és Csukás Sándor operatőr – megosztották a résztvevőkkel a filmkészítéssel kapcsolatos élményeiket, de korábbi munkáikról, jövőbeni terveikről is meséltek. Erdős Renée-ről (1879–1956) többek között megtudhattuk, hogy nem volt ügyes színésznő, de a verseit első perctől szerették az olvasók, regényíróként pedig még nagyobb népszerűségnek örvendett. Bár első verseskötetét őszintesége, szókimondása miatt fiatal lányoknak nem ajánlotta a korabeli kritika, az első világháború után olyan felkapottá vált, hogy eladott könyveiből a sokszorosát kereste annak, ami az általános megélhetési minimumot jelentette a korabeli Budapesten. Mint megtudhattuk, Babits őt tartotta egyik példaképének, Bródy Sándorral botrányos szerelmi viszonyt folytatott, kétszer is férjhez ment, és bár fiatal korában felvette és buzgón gyakorolta a katolikus hitet, született zsidó lévén nem mentesült a zsidóüldözés alól.
Az Ignácz Rózsáról (1909–1979), a kovásznai származású, erős református gyökerekkel rendelkező írónőről – éppen ma 108 éve született – készült filmből ugyancsak sok új információt ismerhetett meg a közönség, például azt, hogy egyéni előadásaival színésznőként is sikeres volt, és annak ellenére mostohán bánt vele az irodalomkritika, hogy az ő korában már nem számított különlegesnek az írónőség. Erdélyben nem tartották igazán erdélyi írónak, Magyarországon pedig határon túli volt, talán ezért nem kapta meg életműve azt a figyelmet, amelyet megérdemelt volna. Saját bevallása szerint papíriszonya volt, mégis nagyon sokat írt, 1940–47 között, hét év alatt tizenkét prózakötete jelent meg. Mint elhangzott, természete és írásművészete is férfias elszántságról tanúskodott, írói munkájában pedig a „felcsigázottság” érdekében folytatott egészségtelen életmódot találta a legkellemetlenebbnek.Mindkét film irodalom- és színháztörténészek, írók, korabeli írótársak és közeli családi barátok méltatásai, visszaemlékezései alapján készült, ezek mellett pedig természetesen a bemutatott szerzők műveiből is hangzottak el idézetek, Erdős Renée alakítója Pető Kata, Ignácz Rózsáé pedig Török-Illyés Orsolya. Amint az alkotókkal folytatott beszélgetésekből kiderült, korábban Bánffy Miklós, Kós Károly és Kemény János életéről, munkásságáról is forgattak filmeket, és mivel ők pestiek, elfogultság nélkül, csupán szakmai szempontok alapján közelítettek a bemutatott életpályákhoz. Az is elhangzott: a filmek elkészítésének egyik fő szempontja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését, ezért igyekeztek izgalmas képekkel oldani a monológok egyhangúságát, további hasonló produkciók készítése mellett pedig az is fontos céljuk, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék eddigi filmjeiket.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 25.

Együttműködés az egyetemmel (Kézdivásárhely)
Bokor Tibor polgármester és dr. Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának dékánja a kézdivásárhelyi városházán együttműködési megállapodást írt alá, amelynek legfőbb célja egymás támogatása különböző területeken és programokban.
A hivatalos dokumentum szerint Kézdivásárhely önkormányzata lehetőségeihez mérten segítséget biztosít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának egyetemi és tudománynépszerűsítő tevékenységében, valamint szakmai, gyakorlati tapasztalatainak átadásával és gyakorlati helyszín biztosításával segíti a csíkszeredai kar oktatási tevékenységét.A megállapodás tartalmazza azt is, hogy a Sapientia szakmai és tudományos tevékenységekkel támogatja az önkormányzat és a polgármesteri hivatal tevékenységét, eszerint az egyetem közreműködne Kézdivásárhely általános fejlesztésében, különös tekintettel a gazdaság, turisztika, oktatás, környezetvédelem és fenntarthatóság területén.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 25.

A síp immár a térparancsnoknak szólt
Búcsú dr. Szőts Dánieltől
Amikor a tavalyi augusztusi készülődésben a térparancsnoki tisztségről és hadtörténészek által ajándékozott tábornoki rangjáról lemondott, nem gondoltuk, hogy ilyen hamar neki szól egy másik parancsnoki síp: dr. Szőts Dánielt, mindannyiunk Dani bácsiját, az Úz-völgyi zarándoklat mindenesét, az orvost, a huszadik század családi krónikását, az egyházi és világi közélet mindig aktív szereplőjét immár a megnyugvás tereire szólítja az örökkévalóság parancsa.
Az a síp, amely annyi honfitársunkat emlékeztette arra, hogy eleink küzdeni akarásában önmagunk értékeit tudjuk táplálni, az a síp, amelynek hangjára „csatasorba” állt a megemlékezők serege az Úz-völgyi temetőben, hogy élő történelemmé formálódjon a haza védelmében hozott áldozat, az a sípszó, amely szervező erővé nemesülve az emlékezés tüzét csiholta, majd évtizedeken át fáklyaként tartotta magasba, az a sípszó mintegy átlényegülve lélekharangként kondul meg szívünkben: Dani bácsi nincs többé közöttünk.Nézem a fotókat, amelyek utolsó találkozásunkkor, épp a „lemondását” szentesítő pillanatokban készültek. Olyan természetességgel, olyan pátoszmentes nyugodtsággal, katonás tartással tette azt is, mint aki tudja: a harcot meg kell vívni, és soha nem szabad kibújni a felelősség alól. Mert erre tanította egész élete, s amikor tehette, szavaival, írásaival és cselekedeteivel erre tanított mindannyiunkat.„Ápoljátok és őrizzétek meg Úz völgye szellemét, adassék tisztelet a hősök emlékének és az életben maradtaknak, akik védték hazájukat, védik szülőföldjüket, anyanyelvüket, magyar nemzeti identitásukat” – írta Dani bácsi – mintegy végrendeletként – zarándok testvéreinek intézett üzenetében. Most, a búcsú pillanataiban ezt a hűséget tudjuk megköszönni neki.A harci síp ezen a parton immár nem szólal meg többé, de mintha látnánk, amint elköltözött egykori bajtársai felsorakoznak Szőts Dániel fogadására. 
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 24.

Gulág-emlékkonferenciát rendeztek a kijevi magyar nagykövetségen
Egy nemzet, egy ország elleni megtorlást vitt véghez 1944 után a sztálini rezsim, amely nem a valódi bűnösöket akarta megtalálni, hanem egy szabadságszerető nép gerincét megtörni – hangsúlyozta Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója kedden a kijevi magyar nagykövetségen megtartott Magyarok a Szovjetunió munkatáboraiban – 1944-56 című gulág-emlékkonferencián.
A zömében kijevi ukrán hallgatóság előtt beszélve, a szakértő kiemelte, a sztálini rezsim arra az álláspontra helyezkedett, hogy a második világháborúban elkövetett tettekért nemcsak a magyar politikai és katonai vezetés, hanem az egész magyar nép felelős. Ezért polgári lakosok százezreit vitték munkatáborokba, köztük 14-16 éves fiatalokat, rokkantakat, nagy számban olyanokat, akik addig soha életükben nem jártak a Szovjetunió területén.
Emlékeztetett arra, hogy az elsők között kárpátaljai magyarokat hurcoltak el szovjet munkatáborokba.
Szakály Sándor rámutatott arra, hogy miután Magyarország több más közép- és kelet-európai állammal együtt a szovjet érdekszférába került a második világháborút követően, Sztálin ezekben az országokban “szabad kezet” kapott. “Sztálin ugyanis úgy vélekedett, hogy minden hatalom, amely elfoglal egy országot, ott a saját rendjét vezeti be” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy azok a hadifoglyok, illetve kényszermunkások, akik a munkatáborokban dolgoztak, könnyen válhattak politikai elítéltekké, hiszen nyelvtudás híján, és a rossz tolmácsok miatt nem tudták, mit tartalmaz az a bírósági jegyzőkönyv, amelyet aláírattak velük. Megjegyezte, hogy közülük azokat, akiket nem végeztek ki, általában újabb 25 év javító-nevelő munkára ítéltek.
Keskeny Ernő nagykövet bevezetőjében arra tért ki, hogy különböző becslések szerint 600-800 ezer magyart hurcoltak el szovjet munkatáborokba. Kiemelte, hogy a magyar kormány a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, rövidítve Gulág Emlékévvé nyilvánította, majd ezt 2017. február 25-ig meghosszabbította. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon minden év november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapja.
“A Gulág Emlékév célja, hogy rámutasson a szovjet politikai propaganda és a valóság közötti ordító különbségre, hogy emléket állítson azoknak a százezreknek, akik az elmúlt évtizedekben nem mesélhették el mindazt a kínszenvedést, amit ők maguk és sorstársaik átéltek. Azt kívánom, hogy ez az emlékév legyen mementó, erőt és hitet adó valamennyiünk számára, akik jól tudjuk: a múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető a jövő, az áldozatok emlékének megőrzése nélkül elveszíthetjük nemzeti múltunk egy darabját” – hangoztatta a nagykövet.
A rendezvény résztvevői egy perces néma csenddel adóztak a múlt pénteki olaszországi buszbalesetben elhunyt magyar kirándulók emlékének.
A konferenciával egy időben egy 23 tablóból álló fotó- és dokumentumkiállítás is nyílt a magyar nagykövetségen, amelyet szerdán a “Csokoládéháznak” nevezett kijevi múzeumban mutatnak be.
Forrás: mti.hu
Kárpátalja.ma

2017. január 24.

Grindeanu: új kapcsolatokat kell kialakítani a román állampolgárok között
Meg kell erősíteni, sőt, új kapcsolatokat kell kialakítani a román állampolgárok között - fogalmazott a kis egyesülés napja alkalmából küldött üzenetében Sorin Grindeanu miniszterelnök, aki hozzátette: az országnak "a fejlődés ritmusában" kell lélegeznie. "Ennek a népnek egyik legfontosabb dátuma január 24. Ma 158 éve annak, hogy a két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld, Alexandru Ioan Cuzát választotta fejedelemnek Bukarestben és Iasi-ban egyaránt és ezzel megvalósította az egyesülést" - írja a miniszterelnök az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményben. Grindeanu szerint 1859. január 24. a modern román állam hivatalos kezdete. "1859. január 24. a modern román állam hivatalos kezdete, az első és legfontosabb lépés ahhoz, hogy létrejöjjön a minden románok országa, (...) enélkül nem kerülhetett volna sor a későbbi eseményekre" - véli Grindeanu. A miniszterelnök szerint a mai változó világban "szolidaritásra" van szükség. "Szolidaritásra, amely nem csak személyek és intézmények, hanem elsősorban értékek és nemzeti célok köré épül. Éppen ezért azt gondolom, hogy meg kell erősíteni, sőt új kapcsolatokat kell kialakítani a román állampolgárok között. Meg kell erősíteni a kapcsolatokat Románia különböző régiói között annak érdekében, hogy az egész ország a fejlődés ritmusában lélegezzen. Higgyünk Romániában és a románokban! Isten éltessen egységben!" - írja a miniszterelnök üzenetében. 
Transindex.ro

2017. január 24.

Új feladatok előtt Korodi Attila
Korodi Attila lett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése politikai ügyek bizottságának első alelnöke – jelezte a csíki parlamenti képviselő sajtófelelőse.
A napokban zajlott Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének idei első plenáris ülése, amelyen Románia képviseletében részt vett Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője is. A plenáris ülés kezdetén a tagok új vezetőket választottak a különféle szakbizottságok élére, így az Európai Néppárt javaslatára az ET Parlamenti Közgyűlése politikai ügyek bizottságának első alelnöki tisztségét január 23-tól Korodi Attila tölti be.
A Parlamenti Közgyűlés egyike annak a két legfontosabb szervnek, amelyeket az Európa Tanács alapszabálya hozott létre, és amely összetételében tükrözi a tagállamok főbb politikai irányvonalait. A közgyűlés az európai együttműködés eszméjének Európa valamennyi demokratikus államára való kiterjesztésének hajtóerejeként kívánja végezni munkáját.
Székelyhon.ro

2017. január 24.

Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostola
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.  
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők.  
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.”
Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében.
„Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.”
A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja.
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2017. január 24.

A csudával határos módon fennmaradt magyar koronáról
Szántai Lajos magyar népmesekutató, művelődéstörténész a magyar korona köré épült történelmi és művelődéstörténeti hagyományokról beszélt hétfőn este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
Az előadó a korona és a magyar nemzet sorsának párhuzamairól beszélt, számba véve azokat az eseményeket, amelyek a magyar korona kultúrtörténeti hagyományát alakították.
Annak ellenére, hogy az elmúlt ezer esztendőben milyen történelmi viszontagságokkal számolhatunk, és figyelembe véve a korona anyagát, szinte csodával határos módon a magyar korona Európa-szerte az egyik legrégebben épségben fennmaradt beavató tárgy. Mint az előadó ismertette, 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok „fogságába” került a korona, ám ekkor is mindvégig különös gondossággal őrizték katonai bázisokon, mozgatták két-három havonta, hiszen még a huszadik században is olyan világhatalmakat foglalkoztatott ez a szakrális értékkel felruházott tárgy, mint a Szovjetunió. Szántai úgy gondolja, most a lehető legjobb helyen van a korona, az országgyűlés épületében, a kupolateremben.
A nemzeti múzeumi elhelyezéssel az volt a problémás, hogy a koronára sem Magyarországon, sem az európai hagyományban nem tárgyként tekintettek, hanem élő minőségként – jelentette ki Szántai. Elmesélte, hogy 1983-ban, amikor újra Magyarországra került egy kutatócsapat (Lantos Béla, Ludvig Dezső és Csomor Lajos) ötvösművészeti szempontból is megvizsgálták a koronát. Akkor az derült ki, hogy a magyar korona nem két részből áll, hanem egységes egész – ismertette az előadó.
Ekkor kiadtak egy nyilatkozatot is, melyben megjelentették, hogy milyen állapotban kapták vissza a koronát. A leírás szerint azon három zománckép található, melyeket kicseréltek, például ahol az 1613-as leírások alapján Szűz Mária képe szerepelt, ott 1792-ben már Dukász Mihály bizánci császáré van. Az előadó szerint II. József Szűz Mária-ellenes volt, hiszen a korban Mária-képeket égettetett el. Számba vették a korona többi sérüléseit is, melyek közül több történelemhamisítási szándékkal keletkezett rajta.
Megismerhettük azt a hagyományt is, mely szerint a „szent korona égből szállott alá”, érvekkel támasztva alá, hogy e korona minden hatalom és jog forrása, a mindenkori uralkodó fölött áll, aki a nevében kormányoz. Kiderült, hogy az apostoli jog, a magyar királyoknak az a hatásköre, amely őket a katolikus egyház ügyeiben Szent István óta megillette, hiszen a római pápa az egyházszervezés feladatát, templomok építését, az esztergomi érsek kinevezését és a szükséges hatalmat is első királyunkra és utódaira ruházta, majd ezt a konstanzi zsinat is megerősítette.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

2017. január 24.

Szabad-e szóljon a sajtó Erdélyben? És lesz akihez?
Van-e, lehet-e életképes és hiteles, magyar sajtótermék Erdélyben? Fél napon át magába mélyedt a szakma.
Leépül, de legalább magának kevésbé hazudik az erdélyi magyar média – ezzel a benyomással távoztam az Erdélyi médiajelentés éves konferencia idei kiadásáról. Az előző években is sok érdekes dolgot talált rajtunk az akadémiai górcső, idén habnak ígérkezett az előadások tortáján az a kibeszélőshow, amelyre fő-, vezető és felelős szerkesztőket hívtak értekezni a sajtó szabadságáról.
Ezért kevesebb szó esett konkrét sajtótermékek konkrét gyakorlatáról, és több általános szó az újságírás általános elveiről ezen a korántsem forradalmi hétvégén a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában. Az újságírás külső feltételeiről szóló előadások vegyesen motiválhatták a szakma gyakorlóit (ha sűrűbben fordultak volna elő a hallgatóságban): a jogi feltételek több, a tárgyi-anyagi feltételek kevesebb „hatalmat” adnak az újságírónak, mint amennyit gondoltunk.
Helló, újságírók!
Kiderült Vallasek Magdolna jogász előadásából, hogy például a munka- (és nem szerzői jogi) szerződéssel foglalkoztatott újságírók szolgálati alkotásainak felhasználási és közlési joga az újságírót és nem a kiadóját illeti, hacsak nincs egy erről szóló külön kitétel a munkaszerződésében. A sajtóban megjelenő híreket, információkat viszont nem védi a szerzői jog, mert elsőbbséget élvez a közérdek, illetve a közvélemény információhoz való joga.
Kevés, de egyre több sajtóst érint az internetes újságok videós tartalmaira vonatkozó szabályozás, amely még csak készül, de már európai bírósági döntés született arról, hogy a tévéműsorokat szabályozó médiajog vonatkozhat netes videókra is. Még legalább 4-5 év, amíg ebből konkrét jogszabály születik, de ez a nemzetközi trend – tudtuk meg Kokoly Zsolttól, a Sapientia oktatójától.
Azok a hazai újságírók, akiket mélyebben érdekel a médiajog, már két éve böngészhetik Vallasek Magdolna Médiajogi kalauzát, amelyet a MÚRE jelentetett meg könyvben, hamarosan pedig a honlapján is a megfelelő frissítésekkel. 
Helló, kiadók, politikusok, rádióigazgató!
Két előadás foglalkozott konkrét kiadványokkal: Matekovics János két háromszéki napilapot hasonlított össze, Rácz Éva a szórványosodás szempontjából nézett rá saját munkahelyére, a Kolozsvári Rádióra. 
Matekovics elemzése arra jutott, hogy a finanszírozási háttér meglátszik a Háromszék, illetve a Székely Hírmondó tartalmán is. A piacról, olvasói előfizetésekből megélni igyekvő Háromszék több „hasznos” cikket közöl, olyanokat, amelyek témája közvetlenül érinti célközönségét, a Kovászna megyei lakosokat (egészségügy, oktatás, hazai és lokális gazdaság), addig a Székely Hírmondó bulvárosabb témaválasztásával és szenzációhajhászóbb tálalással igyekszik megfogni az olvasóit, akikből nem tud megélni, Matekovics szerint a helyi RMDSZ támogatását élvezi.
Míg a székelyföldi tömbmagyarság még versenyhelyzetet is tud teremteni a helyi sajtópiacon, a közszolgálati rádió kolozsvári területi stúdiójának magyar adása még a nyelvmegőrzés és identitásápolás alapfeladatait sem tudja ellátni, annyira lecsökkent a tudósítói hálózata és az adáskörzete, derült ki Rácz Éva összefoglalójából.
Tíz éve még 11 területi tudósító segítségével számoltak be nemcsak Kolozs, hanem Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce, Fehér megye fontosabb történéseiről, napi 6-7 órában, adáskörzetük pedig 8 megyére terjedt ki úgy, hogy néha akár 12-ben is fogható volt az adás. 2016 végén a vezetőség és az RMDSZ által sikerként kommunikált átállás a 24 órás adásra viszont azzal járt, hogy a rádió adáskörzete drasztikusan lecsökkent, és mindössze két területi tudósítót foglalkoztat, miközben nincs törvényi akadálya a regionális tudósítói hálózat fenntartásának.
A 24 órás adás mindössze Kolozsváron és három szomszédos településen fogható, de ez is csak elméletben. A rádiósok maguk is tapasztalják, és rengeteg hallgató is jelez nekik, hogy még Kolozsváron is csak hézagosan jön be ultrarövid hullámon az adás. Múlt héten konkrét ígéretet kaptak arra, hogy az FM adó erősségét száz wattról ötszázra emelik, de azt nem tudni, hogy mikortól. 
Ez a kolozsvári, apahidai, tordai hallgatók számára jó hír, de a szilágysági, besztercei, aranyosvölgyi magyar rádiózók továbbra sem hallanak helyi magyar szót, mert a 4 órásra csökkent középhullámú adás is sokkal rosszabb minőségben fogható, mint eddig. Gyakorlatilag hallgathatatlan Tordán vagy Désen – panaszkodnak még a Főtér olvasói is.
Vagyis nemcsak a rádió egyik saját elve, a regionalitás sérül a magyar adás kapcsán, hanem a nyelvváltás határán álló szórványban eddig ellátott kultúrmissziós feladatának sem tud eleget tenni a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége. A magyar adás elveszítése a szórványban azzal jár együtt, hogy gyorsan elvesztődik a magyar adás iránti igény is, és nem biztos, hogy tíz év múlva lesz még akinek adást készíteni.
Hogy ezt ne mindig a vétlen szerkesztőkön kérjük számon, megkérdeztük, kihez forduljunk minél többen, ki dönt az adáskörzetek csökkentéséről és növeléséről. Rácz Éva a közszolgálati rádió elnök-vezérigazgatóját, Ovidiu Minculescut ajánlotta mindazok figyelmébe, akik tenni szeretnének valamit azért, hogy visszakapják a magyar adást, mert a mindenkori vezetés feladata, hogy a frekvenciagondot megoldja. 
Helló, olvasó, helló, szabadság!
Az előadásokat két radikálisan ellentétes álláspont, pontosabban érzésvilág összeütközése követte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének főszerkesztők részvételével meghirdetett kerekasztalán. Az ütközés viszont egyáltalán nem volt radikális, nem estek egymásnak az emberek, sőt: megértették egymás álláspontját, ha nem is fogadták el.
Az egyik álláspont az igényes olvasóé, amelynek külön örültem, mert ez amilyen ritkán jut el az újságíróhoz, olyan értékes motivációs forrás. Már-már revelációként hat, hogy van, aki kifejezetten igényli az alaposan utánajárt anyagokat vagy azokat a témákat, amelyek általában a legkevesebb olvasót vonzzák az ingyenes online felületeken: például hogy mikor mit szavaznak meg az RMDSZ képviselői a parlamentben.
A közéleti számonkéréshez persze nemcsak igényes olvasó kell, hanem bátor, motivált és jól megfizetett újságíró is, ez a kombináció pedig nagyon ritka az erdélyi magyar szerkesztőségekben. Amelyek vezetői képviselték a másik érzésvilágot: a problémák pontos beazonosítása ezeknél az évtizedek óta gyakorló újságíróknál inkább rezignáltsággal társul. Persze még így sem mindegy, hogy a szerkesztőség, amelyet működtetsz, zömében olvasói előfizetésből, vagyis kevés pénzből épp csak hogy túlél, vagy magánvállalkozó próbálja kihozni legalább nullszaldósra, vagy zömében hazai vagy magyarországi közpénzből működik.
Mindenki függ a pénztől, a sajtópénzek zömét a politikum osztja, a politikum pedig megosztja a sajtót és uralkodik – hangzott el a szerkesztőségi vezetőktől. Amilyen kiábrándító ez a kvázi konszenzusos megállapítás, majnem annyira lelkesítő az, hogy a különböző beállítottságú és anyagi hátterű kiadványok vezetői ezt így el merték egymásnak mondani.
Ahogy azt is, hogy bár ők viselik a vezető tisztséget, személyzeti vagy kényesebb tartalmi kérdésekben a kiadó dönt. Ez a nyilvános beismerés apró, de valószínűleg az első lépés, amely kivezethet a teljes kiszolgáltatottságból, és olyan önszerveződést ösztönözhet, amely valamiféle védelmet nyújthat a retorzióktól tartó újságíróknak.
Lehet-e szabad és színvonalas a sajtója egy olyan, nem túl számos közösségnek, amelynek alacsony a vásárlóereje, ahol kevés a fizető olvasó (azok is csak a regionális kiadványokat tudják eltartani); ahol az online hirdetési piac fejletlen, egyébként is lefölözi a Google és a Facebook; ahol a legtöbb olvasót elérő kiadványokat a politikum tartja el és fogva közpénzből?
Lehet, szólt a harmadik, de még elég halk álláspont. Az egyik hang Szűcs Lászlóé volt, az Erdélyi Riport volt főszerkesztőjéé, aki csak a '90-es évek Bihari Naplójánál érezte magát olyan szabadnak, mint most. Az RMDSZ osztotta pénzből működött, egy hónapja felfüggesztett Erdélyi Riport munkatársai jelenleg egy ingyenes blogfelületen, fizetés nélkül írnak és közölnek. És közben megpróbálják kitalálni, hogyan folytassák.
A másik hang Sipos Zoltáné volt, az Átlátszó Erdély újságírójáé, aki bloggerkedésből él. Egyáltalán nem egyedi az erdélyi magyar sajtó helyzete, épp ezért van ötlet és pénz a nemzetközi porondon az ilyen problémák megoldására, csak meg kell keresni úgy a működtethető üzleti modellt, mint a megpályázható pénzeket – biztatott.
Üdítőbb, de sokkal több időt és elhivatottságot igényel ez az attitűd, mint az a három alternatíva, amelyben például Cseke Péter, a maszol.ro főszerkesztője látja az újságíró szabadságát: 1. más pályára megy; 2. olyan laphoz szerződik, ahol egyezik az álláspontja a lapéval; 3. elfogadja és nem hangoztatja, hogy más a véleménye, mint a kiadó, a főszerkesztő vagy a kollégák álláspontja.
Sipos szerint ezzel csak áldozatnak vagy kényszerpályán mozgónak érezzük magunkat, holott mi vagyunk azok, akik változtatni tudunk. Szerinte a döntéshozók félnek tőlünk, újságíróktól, de mi ne féljünk élni a hatalmunkkal.
Az RMDSZ pedig alakuljon végre párttá, ne ő ossza a magyar kisebbség kulturális önazonosságát fenntartani hivatott közpénzt, és főleg ne magának – javasolta Szilágyi N. Sándor professzor. A magát „alkalmi közírónak” nevező nyelvészprofesszort felháborítja, hogy míg az RMDSZ 22 millió lejt kapott 2015-ben a romániai költségvetésből a magyar kisebbség kulturális identitásának megőrzésére, félmillió lejt tagdíjakból és adományokból, addig hétmillió lejt költött saját fenntartására.
Szerinte az RMDSZ-nek párttá kellene alakulnia, abból a pénzből megélnie és pártsajtót fenntartania, amit parlamenti pártként egyébként is kapna, a kisebbségi identitás megélésére szánt közpénzt pedig egy romániai magyar kulturális alapnak kellene kezelnie, és megfelelő szakmai kuratóriumokkal szétosztania. „Ez a közpénz eredeti rendeltetésétől el van térítve, mert nem azért adják, hogy abból egy politikai párt ellébecoljon” – fogalmazott a professzor.
Antal Orsolya is számonkérte az RMDSZ politikusainak attitűdjét, akiket a parlament fekete lyukként nyel el ahhoz képest, hogy mit csinálnak a saját sajtótermékkel nem rendelkező USR politikusai: élő videót közvetítenek vagy szövegesen számolnak be a Facebookon arról, hogy mi a téma a parlamenti bizottságokban, vagy hogy a kormánypártok épp milyen parlamenti procedúrákkal lehetetlenítik el a vitát a bizottságokban vagy a plénumban.
A sokirányú beszélgetésből persze nem derült ki, hogy ki és mikor fogja megtörni a sunnyogó politikus – sunnyogó sajtó – passzív, érdektelen választó ördögi körét, de legalább már beszéltünk róla. És még fogunk, mert létrejött erre egy nyilvános Facebook-csoport, illetve egy ígéret a MÚRE részéről, hogy a következő kerekasztalra a kiadók vezetőit hívják el.
foter.ro

2017. január 24.

Népszavazást kezdeményez Klaus Johannis a büntető törvénykezés módosításáról
Referendumot kezdeményez Klaus Johannis a büntető törvénykezés módosítása kapcsán – ezt maga az államfő jelentette be egy, a Cotroceni-palotában tartott hétfői eseményen. Az államfő kedden be is indította az országos referendum megszervezésének előkészületeit. 
„Nyilvánvaló, hogy nagy érdeklődés övezi a büntetőtörvénykönyv módosítása és a közkegyelem témakörét. Kezdeményezni fogok egy referendumot, amelynek keretében az emberek kinyilváníthatják, hogy egyetértenek-e mindezekkel vagy sem, mert amikor a PSD-re szavaztak, ezek a törekvések nem szerepeltek az alakulat kormányprogramjában” – fogalmazott Johannis. Az államfő hangsúlyozta, látszólag az igazságszolgáltatással kapcsolatos dolgokról, sürgősségi rendeletekről, konkrét témákról zajlik a vita.
Romániában a választói névjegyzékben szereplő polgárok 30 százalékának részvétele szükséges egy népszavazás érvényességéhez. A tavaly decemberi voksoláson, amelyen a PSD a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékát megszerezte, a részvétel nem érte el a 40 százalékot, a jelenlegi ellenzéknek tehát a névjegyzékben szereplő polgárok mintegy 20 százalékát sikerült csak maga mellé állítania.
„Valójában azonban, kedves román állampolgárok, arról van szó, hogy milyen nemzet szeretnénk lenni. Hogy erős nemzetet és jogállamot szeretnénk, vagy egy amolyan langyos nemzetet és vitatható jogállamot akarunk. Hogy a kis egyesülést megvalósító generációra szeretnénk hasonlítani, vagy olyan nemzet akarunk lenni, amely fél felemelni a hangját? Hogy a többi európai nemzethez foghatók akarunk lenni, vagy olyanok, akik nem merik hallatni a hangjukat az európai nemzetek kórusában? – tette hozzá Klaus Johannis.
Johannis abberációnak nevezte Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt elnökének azt a kijelentését, hogy a hétvégi tüntetések az alkotmányos rend megdöntésére irányultak, és egy „új bányászjárás” előkészületeit jelentik. „Ez hallatlan. A polgárok államcsínyt akarnak? Ellenkezőleg, a politikusok készülnek államcsínyre! Kegyelemdöfést készülnek adni a jogállamiságnak” – fogalmazott az államfő.
A PNL támogatja
 A Nemzeti Liberális Párt (PNL) minden erejével támogatja Klaus Johannis államfő kezdeményezését, hogy a büntető törvénykönyvek módosításának ügyében népszavazást szervezzenek - jelentette be hétfőn Raluca Turcan, a PNL ügyvivő elnöke.
"Az államfő helyesen döntött. Nyilvánvaló ellentét van a nép és a kormánykoalíció között, utóbbinak az a célja, hogy saját politikai klientúráját megmentse. A választók kormányzásra adtak mandátumot, nem a rablók megmentésére. A Nemzeti Liberális Párt minden erejével támogatja Klaus Johannis államfő kezdeményezését. A kormánykoalíció előtt nyitva áll a lehetőség, hogy lemondjon erről a tervéről, amely szembemegy a közérdekkel' - olvasható a PNL közleményében. 
Az USR is Johannis mellé áll
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is támogatja az államfő kezdeményezését.Nicuşor Dan, az USR elnöke vasárnap emlékeztetett: már a kampányban jelezték: elleneznek minden olyan akciót, amellyel a korrupt politikusok megmenekülhetnek az igazságszolgáltatástól.
maszol.ro

2017. január 24.

Liviu Dragnea szerint az államfő alig várja, hogy felfüggesszék
Klaus Johannis államfő saját felfüggesztését szeretné, hogy aztán áldozatként járja az országot - nyilatkozta hétfőn este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, a képviselőház elnöke.
„Ez nekünk nem érdekünk, mi valóban azt akarjuk, hogy ez a kabinet kormányozzon, s hogy a parlamentben a románok életét javító törvényeket hozzunk. Jómagam – egyelőre legalábbis – nem vagyok érdekelt az elnök felfüggesztésében, nem hiszem, hogy ez hiányzik most Romániának” – nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában.
Szerinte az elnök szembehazudta a sajtót, amikor azt állította, hogy a miniszterelnök meghívására vett részt a múlt szerdai kormányülésen. Dragnea idézte az alkotmány előírásait, amelyek szerint az államfő két esetben vehet részt a kormányülésen: amikor országos jelentőségű problémákat vitatnak meg a külpolitikával, a védelemmel, a közrend biztosításával kapcsolatban, vagy akkor, amikor a miniszterelnök meghívja.
„A napirenden a fentiek közül egyik téma sem szerepelt. A miniszterelnök nem hívta meg, a kormányőrség segédtisztjétől tudta meg, hogy jön az elnök, amikor Johannis már úton volt. (...) Tehát az államfő az alkotmányt megszegve volt jelen az ülésen, és hogy ezt elkendőzze, azt hazudta, hogy Grindeanu miniszterelnök hívta meg” – nyilatkozta Dragnea. 
Dragnea azt állítja: már egy hete tudomása van arról, hogy Klaus Johannis államfőnek szándékában áll népszavazást kiírni, és erről Sorin Grindeanu miniszterelnök is tudott. Szerinte Iohannis nem engedélyezett felvonuláson vett részt és ezzel megszegte a törvényt. "Az államfő megszegte a hivatalis esküjét" - nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában.
maszol.ro

2017. január 24.

Először ünneplik munkaszüneti nappal Havasalföld és Moldva egyesülését
Romániában először ünneplik munkaszüneti nappal kedden az egykori román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésének 158. évfordulóját, amelynek alkalmából Iași-ban szerveztek központi ünnepséget.
A román történelemben „kis egyesülésként” is emlegetett évfordulón Klaus johannis államelnök egy közösségi oldalon tett bejegyzésben kifejtette: a román fejedelemségek egyesülése azoknak az elődöknek az érdeme, akik megértették, hogy egy nemzet java az intrikák és az egyéni érdekek fölött helyezkedik el. A nemzeti ünnepen Strasbourgban hivatali úton levő elnök úgy vélte, akárcsak a múltban, most is a legnagyobb fenyegetések az országból és nem külföldről érkeznek.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnök emlékeztetett, hogy Románia jövőre fogja ünnepelni az 1918-as „nagy egyesülés” századik évfordulóját, és úgy vélte, most, amikor az egész világban jelentős változások történnek, a románoknak szolidaritásra van szükségük. Hozzátette: a szolidaritás nem személyek és intézmények körül kell kialakuljon, hanem értékek és nemzeti célok körül. A kormányfő az állampolgárok és Románia történelmi régiói közötti kapcsolatok erősítésére buzdított üzentében.
A parlament tavaly szeptemberben nyilvánította munkaszüneti nappá a január 24-ei ünnepet, és ezzel évi 13-ra növelte a hivatalos szabadnapok számát. A bukaresti kormány a közszférában a hétfőt is munkaszüneti nappá nyilvánította, így az állami alkalmazottak négynapos hosszú hétvégének örvendhettek.
A Román Államvasút az ünnep alkalmából először indította útnak Bukarest és Iași vonalon az úgynevezett egyesülés vonatot, amelyet egy román nemzeti színekre festett mozdony vontatott. Szentes József, a Román Államvasutak utasszállító részlegének vezérigazgatója kifejtette, az ünnepi járat azt jelképezi, hogy a vonat több mint egyszerű utazási eszköz, hiszen sorsokat, embereket és helyeket is összeköt.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 24.

A kultúránk egy összetartó erő
Január 22-én az RMDSZ Bihar megyei szervezete díjátadásokkal egybekötött gálaestet rendezett a nagyváradi Szigligeti Színházban A Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Ünnepi beszédében Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke azon meggyőződésének adott hangot: nem véletlen, hogy értékeink és kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé, hiszen mindenkinek vannak emlékezetes élményei a magyarság összetartozását jelentő himnusszal kapcsolatban. Kölcsey nagyszerű művében ugyanis nemcsak a magyar sorsunk, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek fel, hanem a nép által átörökített, a tudatunkban folytonosan jelenlevő és belőle építkező kultúra is, mely számunkra eligazító jelzőrendszer és tápláló forrás is egyben.
Bár január 22-e még az anyaországban sem hivatalos munkaszüneti nap, mégis olyan ünnepélyesség lengi körül a megemlékezéseket szerte a Kárpát-medencében és a világban, mint a nagy állami ceremóniákat. Persze nemcsak e napon járunk színházba, nézünk meg egy kiállítást vagy hallgatunk meg egy szavalatot, de a kultúránkat éltetők megtapasztalhatják, hogy ez a nap róluk szól minden évben, illetve rólunk is, akik tudjuk, hogy a kultúránk felfedezésének élménye nem fog megadatni az unokáinknak, ha a mi generációnk nem vigyáz rá, nem óvja kellőképpen. Így tehát közösségi és egyéni feladatunk is kultúránk ápolása, mert a magyar nemzetünknek szüksége van arra, hogy ennek értékét, szépségét megőrizve utat mutasson saját maga példájával a következő generációk számára is, hogy bárki, aki szívében magyarnak vallja magát, a kultúránk segítségével megtalálhassa azt, ahová tartozik- hangsúlyozta a politikus.
Válaszok
Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke felidézte, hogy mi bihariak, nagyváradiak elsőként, 16 éve csatlakoztunk e nap megünnepléséhez, Porkoláb Lajosnak, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának köszönhetően, és azóta közösen ünnepeljük ezt a lélekemelő születésnapot, A Magyar Kultúra Hetévé szélesítve, már Debrecent és Margittát is bevonva. Úgy vélte: most, a reformáció 500-ik esztendejében, talán még inkább felnagyítódik a magyar sorskérdés, és még inkább keresnünk kell a korszerű válaszokat, a megoldásokat. „Itt, a Partiumban, kifejezetten érvényes ez, hiszen kisebbségi sorsban, magyarként csak úgy lehet, csak úgy tudunk megmaradni és jövőt építeni gyermekeinknek, unokáink és az ő unokáik számára is, ha céltudatosan együtt vállaljuk és közös elszántsággal, lépésről lépésre megszerezzük magunk létünk és megmaradásunk zálogait”- fogalmazott. Hozzátette: kulturális örökségünk erre is utat mutat számunkra, hiszen mily bőséges, szerteágazó volt és az ma is e nemzetnek a művelődési élete, de amennyire szerteágazó ez a kultúra, legalább ugyanannyira egységes mondanivalójában és a magyar nemzet évszázadaiban betöltött szerepében.
Arról is szólt a honatya: a kultúránkért nap mint nap tennünk kell, ez nem az a terület, amelyben pihenni lehet. A nyelvet beszélni kell, a népdalt énekelni, a néptáncot ropni, a magyar hagyományokat éltetni szükséges, a magyar virtust gyakorolni kell. Nem mások ellenében, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások is láthassák milyen értékrendszer birtokosa ma is a magyar nemzet. És azt is észlelhetik, akik látni akarnak, hogy ez az értékrendszer soha nem irányult mások ellen, és ez az értéktár nyugodtan vállalható más nemzetek által is.
Szerinte ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy A Magyar Kultúra Napja nem egy egynapos ünnep, amit letudunk egy jó előadással. Ez az ünnep egész évben érezteti hatását, hiszen kultúránkért mindennap tenni kell, nekünk pedig cselekvésünkben tudnunk kell, hogy csakis az lesz a miénk, amit magunknak ki tudunk harcolni, a magyar kultúránk elismertsége szempontjából pedig legfontosabb az lesz, amit mi magunk teszünk majd ennek megtartásához és népszerűsítéséhez.
Az RMDSZ Bihar megyei elnökeként megköszönte mindazok munkáját, akik az elmúlt évben is a magyar kultúráért tettek és cselekedtek, megerősítve ezáltal is az emberek és a közösségek elhivatottságát, helytállásukat és erőfeszítéseiket.
Díjak átadása
A beszédek után az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kulturális szakbizottsága által megítélt díjaknak az átadására került sor, a laudációkat Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök és Hajdu Géza színművész olvasták fel. Magyar Kultúrért plakettet vehetett át Ferkő Jenő erdőmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus és a nagyváradi Vura Vinotéka. Magyar Kultúrárt-díjban részesült Fábián Enikő színművésznő, a Szigligeti Színház tagja, a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Váradi Dalnokok. Életműdíjat kapott Makai Zoltán nyugalmazott elektromérnök. Az In Memorian Jakobovits Miklós Társaság által alapított Jakobovits Miklós-díjnak dr. ifj. Böhm József műgyűjtő örvendhetett, őt Jovián György festőművész méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2017. január 24.

A PSD nem akar magyar prefektust Háromszéken
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezete továbbra is Sebastian Cucut támogatja a prefektusi tisztségre – nyilatkozta az alakulat megyei elnöke, Horia Grama. A volt képviselő szerint az RMDSZ-nek nincs alapja arra, hogy igényt tartson erre a tisztségre.
„A PSD megyei szervezetének legfőbb célja, hogy továbbra is román prefektusa legyen Kovászna megyének, aki amellett, hogy őrködik a román és magyar lakosság jogai és szabadságai fölött, meggátolja az RMDSZ uralta közigazgatás esetleges visszaéléseit” – fogalmazott Grama, aki szerint ennek Hargita és Maros megyében is így kellene lennie.
A volt képviselő ugyanakkor leszögezte, mivel az RMDSZ és a PSD–ALDE-szövetség közötti megállapodás csak a parlamenti együttműködésre terjed ki, és az RMDSZ nem tagja a kormánykoalíciónak, nincs alapja a dekoncentrált intézmény vezetéséhez sem. Az alárendelt intézmények kapcsán Grama azt mondta, ahol szükségesnek látják, új igazgatókat fognak kinevezni.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 24.

Váratlan döntés államvizsgadolgozat-ügyben
A plágium és a valódi szerző kilétének ellenőrizhetetlensége miatt nem kér többé államvizsga-dolgozatot a Bukaresti Egyetem jogi kara a záróvizsgához, ami így csak egy tesztből fog állni.
Erről a felsőoktatási intézmény szenátusa döntött, miután a Mircea Dumitru volt oktatási miniszter által aláírt, a január 4-ei Hivatalos Közlönyben megjelent módosítás lehetővé tette az egyetemek számára, hogy lemondjanak a dolgozat elkészítéséről és megvédéséről vagy az elsajátított ismeretek számonkérésről.
„Egyrészt azért hoztuk meg ezt a döntést, mert elterjedt a dolgozatok adás-vétele. Egy egyszerű internetes kereséssel bármilyen szakterületen találni államvizsga-dolgozatot. Nagyon nehéz leellenőrizni, hogy ki készítette. A második probléma a plagizálás. Egy szoft megvásárlása nem olcsó, és egy olyanra lenne szükség, amelyiknek lenyűgöző adatbázisa van” – magyarázta az intézkedést a Mediafax hírügynökségnek Flavius Baias, a jogi kar dékánja. Közölte egyúttal, hogy az egyetemi tanácsban helyet kapó hallgatók is mind megszavazták az államvizsga-dolgozat megvédésének eltörlését. Jogi szakemberek azonban azt mondják, hogy az új generációk egyre gyengébben felkészültek.
„Szomorú, hogy hova jutottunk. Az államvizsga-dolgozatokat vásárolják vagy plagizálják, miközben a tesztek csak arra készítik fel az egyetemi hallgatókat, hogy megtanulják a törvénykönyveket, és nem arra, hogy gondolkodjanak. Ez azért történik, mert sok diákot vesznek fel, akik az oktatásban csak üzletet látnak. Az új generációk egyre gyengébbek. Úgy gondolom, hogy vegyes megoldásra van szükség, a tudás felmérésére és kutatómunkára. Természetes, hogy egy végzős ismerje a jogot, de lássa az összefüggéseket, és írjon nyelvtanilag helyesen” – nyilatkozta a témában Cristi Danileț bíró.
A Diákszervezetek Országos Szövetségnek (ANOSR) elnöke is azt mondja, az intézkedés az egyetemi oktatás minőségének romlásához vezethet. „Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Fennáll annak a kockázata, hogy sok egyetem lemondjon az államvizsga-dolgozatról, és csak egy tesztből álljon a záróvizsga, ami nagyon könnyű. Veszélyes döntés, ami az egyetemi oktatás minőségének romlásához vezethet. Tudjuk, hogy valós probléma a plagizálás, de nem hiszem, hogy egy ilyen vizsga eltörlése lenne a megoldás” – hangsúlyozta Vlad Cherecheş, az ANOSR elnöke is.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 24.

Összegző képzőművészeti tárlatot nyitott Kolozsváron a Barabás Miklós Céh
Hatalmas érdeklődés övezte a hétvégén a Barabás Miklós Céh (BMC) országos kiállításának kolozsvári megnyitóját, amely az erdélyi kortárs képzőművészet elmúlt nyolc évének terméséből nyújt rendkívül gazdag és sokszínű ízelítőt.
A mintegy kétszáz mű el sem fért a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota egy termében, a Minerva-házba is bőven jutott belőlük. Németh Júlia művészettörténész, műkritikus elmondta, a céh képzőművészeinek nyolc éve nem nyílt hasonló, nagyszabású közös tárlata. A kiállítás másik nagy újdonsága, hogy a BMC 1994-es újraalakulása óta először nyílt alkalmuk arra, hogy a Bánffy-palotában mutassák be alkotásaikat, ezidáig ugyanis erre nem nyílt lehetőségük.
Emlékeztetett, a Barabás Miklós Céh idén 88 éves, ugyanis 1929-ben hozta létre Kós Károly és Szolnay Sándor. A szervezet 1944-ben megszűnt, majd 1994-ben két régi tag, Abodi Nagy Béla és Kós András kezdeményezésére alakult újjá. Mint részletezte, azóta számtalan közös kiállítást mutattak be a céh által tömörített képzőművészek munkáiból, az eddigi legnagyobb ilyen eseményre Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban került sor a céh alapításának 80. évfordulóján.
A tárlatmegnyitón Kolozsi Tibor szobrászművész, a céh elnöke arról értekezett, hogy a szakmai szervezethez olyan képzőművészek tartoznak, akik Barabás Miklós szellemében alkotnak, a szervezet a kortárs vizuális művészet 150 jelentős művészét tömöríti. Kifejtette, ez professzionális hozzáállást jelent, azaz a képzőművészek komolyan veszik a munkát, és igyekeznek alkotásaikkal magas minőségi szintet elérni. Kolozsi úgy értékelt, a céh feladata, küldetése, hogy „benne maradjon a hagyományban”, és átadja annak értékeit a következő nemzedéknek. A BMC-t alapítói az erdélyi magyar képzőművészek fórumának szánták, ahol azok meg tudják mutatni magukat, ezt a feladatát ma is ellátja a szervezet.
Lucian Nătasă-Kovács, a Szépművészeti Múzeum igazgatója kifejtette, az intézmény szívesen látta vendégül a BMC tárlatát, és meglepetésekre készül a Kolozsvári Magyar Napokra is. A hálás szervezet díszoklevelet és egy emlékplakettet adott át a múzeumigazgatónak, amelyet Vetró András szobrászművész készített. Bordás Beáta muzeológus, a tárlat kurátora elmondta, műfajilag rendkívül széles a tárlat kínálata. A céh tagjai fejenként két munkát küldhettek be a tárlatra, de meghívott vendég – köztük román – képzőművészek alkotásai is láthatóak a február 12-éig látogatható kiállításon. 
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)|

2017. január 24.

Akik megélték a Kalotaszegi krónikácskák történeteit
Reformáció 500 éve, könyvbemutató és Magyar Kultúra Napja Kalotaszegen
Nagyszabású találkozóra gyűltek össze a hétvégén Zsobokon a kalotaszegiek, a szilágyságiak és a kolozsváriak. A Kalotaszegi Református Egyházmegye szervezte találkozó gerincét a Kovács Kuruc János szerkesztésében megjelent Kalotaszegi krónikácskák című könyv bemutatása képezte, amelyet egybekötöttek a kalotaszegi egyházmegye 500 éves a reformáció jubileumi ünnepségsorozatának megnyitójával, továbbá a Magyar Kultúra Napjának méltatásával. A vendégek a házigazda zsobokiakkal együtt közel kétszázan ünnepelték együtt ezt a hármas eseményt.
Köszöntötte az egybegyűlteket Vincze-Minya István, a kalotaszegi református egyházmegye esperese, és megköszönte a zsobokiaknak, hogy otthont adtak ennek a jeles eseménynek. Méltatta annak legnagyobb erejét, ami nem más, mint példaértékű összefogásuk és összetartásuk. Köszöntötte a lelkész kollégákat, presbitériumokat, az Erdélyi Egyházkerület részéről nagytiszteletű Kiss Tibor püspöki titkár urat és feleségét, akik tolmácsolták nagytiszteletű Kató Béla püspök úr üdvözletét és jókívánságait.
Feladatunk hirdetni: miért fontos Kalotaszeg
„Ötszáz éves a reformáció, a mozgalom, amelynek a legnagyobb vívmánya visszatérés Istenhez. Visszahozta az anyanyelvű igehirdetést és a könyvnyomtatást, hiszen első reformátoraink anyanyelvű bibliákat nyomtattak, és úgy érzem, méltó ez a könyvbemutatóval összekötött találkozó az 500 éves jubileumi emlékévhez, melynek megünneplését itt szeretnénk elkezdeni Zsobokon” – nyitotta meg a rendezvényt Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, aki hitvallással zárta beszédét: „Hiszek az Istenben, hiszek egy Hazában, és hiszek Magyarország megmaradásában…”
Barta István zsoboki lelkész Joel próféta 1:3 igei versével üdvözölte az egybegyűlteket, mely hűen tükrözi a találkozó lényegét: „Beszéljétek el fiaitoknak, fiaik meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek.” A lelkész így szólt: „Ez a mi feladatunk, és ennek a könyvnek is ez a rendeltetése. Hogy az, ami egyszer megtörtént, az, ami hozzánk tartozik, az, ami kalotaszegi hagyomány, az leíratott. És azért íratott le, hogy a mi fiaink is megtudják azt, hogy miért fontos nekünk mindaz, ami Kalotaszeg. Legyen ez egy feladat nekünk, hogy fiainknak ezt továbbadjuk, hiszen csak így fog tudni megmaradni a mi hagyományunk, amely olyan fontos, és amely összetartja a nemzedéket, a népet.”
Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke kiemelte: örömmel tölti el a kalotaszegi templomok jó állapota, hogy nagyok a gyülekezetek, aktív a közösségi és hitélet. Elmondása szerint a kalotaszegiek az idők során megtanulták, hogy nem adhatják fel, hogy összetartással, összefogással és cselekedetekkel kell tenniük azért, hogy az ifjúság, az unokáink megmaradhassanak annak, aminek születtek. „Amíg ilyen szép számban tudunk találkozni, addig biztos a megmaradásunk ezen a földön, ahol születtünk” – zárta köszöntését a képviselő úr.
A kultúra ápolásának fontosságáról beszélt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke: „Mi itt, Kalotaszegen, azért maradunk meg, mert templomba járunk, magyarul beszélünk, azokat az énekeket énekeljük, és azokat a táncokat járjuk, melyek a sajátjaink, amelyek mindenkitől megkülönböztetnek bennünket. Ez tartja bennünk az életet, a lelket, és ez tartja bennünk a magyarságunkat. A mi kultúránkra építve tudjuk biztosítani azt, hogy nekünk is és a gyerekeinknek is Erdélyben legyen a jövő.” Elmondta, hogy ezen kulturális kincsek egybegyűjtésére és megőrzése céljából hozta létre az RMDSZ az Erdélyi Magyar Értéktárat.
Szilágyi Róbert, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke méltatta az itt élő emberek őrzői mivoltát, hogy nagy gonddal és szeretettel vigyáztak arra, amit az elmúlt századokban őseinktől örököltünk. „Nekünk, szilágyságiaknak mindig példaértékű a zsoboki közösség és Kalotaszeg. Bárhol van lehetőségünk, mindig elmondjuk, dicsekszünk is ezzel a gyönyörű településsel, amely a magyar megmaradásunk egyik talán legpéldaértékűbb helyzetét és példáját mutatja az elmúlt 25 évben” – mondta.
Fodor Tamás, Magyarország kolozsvári konzulja megköszönte a magyarságnak azt a példaértékű összefogását, amelyről december közepén, a parlamenti választások idején tett tanúbizonyságot. „Azt gondolom, ha helyben, ilyen kis közösségekben megvalósul az összetartozás, az összefogás, és meg tudja mutatni a magyarság az erejét ilyen kicsiben, akkor a magyar politikumnak egyszerűen kötelező ugyanazt tennie” – vélekedett.
Megtartotta a magyar nyelvet Erdélyben a reformáció
Vincze-Minya István esperes áttért a Kalotaszegi krónikácskákcímű könyv bemutatására, amit tanítók, lelkészek, tanárok és egyszerű falusi emberek írtak. Elmondta, hogy bár a könyv kiadása körül rengeteg nehézség merült fel, mégis nagy öröm számára, hogy mostanra az első nyomtatás elfogyott, utánnyomást kell kérni a nyomdától, ami arra utal, hogy vállalkozásukat áldás kíséri, és valami olyat sikerült létrehozniuk a szerkesztőknek, ami hiánypótló a Kalotaszegről szóló írások között. Ezután felolvasta a könyvhöz írott áldását. „...Ez a vidék Kalotaszeg, amely sajátos helyzetére nézve történelmében talán halálra ítélt, mégis élni, küzdeni akaró nép és föld, és amelynek Istentől megáldott jövője van... Ezen falvak pár kilométerre vannak egymástól, és egységes magyar szigetvilágot alkotnak a nagy román tengerben. Ennek a mesterségesen felduzzasztott tengernek a hullámverései fenyegetően és szüntelenül ostromolják e szigetet, és ha kellőképpen nem óvjuk és őrizzük írott formában is e csodálatos vidéknek a múltját, jelenét és reményteljesebb, szebb jövendőjét – mindezért mi napjainkban előbb fogjuk megfizetni a keserves árat”. (Kovács Kuruc János: „Kalotaszegi krónikácskák – Vincze-Minya István: Áldás”).
A reformációnak a magyar nyelvűség Erdélyben való megtartásában játszott szerepét méltatta Péntek János professzor, aki szintén nagy szerepet vállalt ennek a könyvnek a szerkesztésében. Mint mondta, a reformációnak köszönhetően a magyar nyelvű istentiszteletek, a magyar nyelvű biblia és a zsoltárok állandóan jelen voltak az emberek életében. Beszélt még Kalotaszeg kultúragazdagító jelentőségéről. Ami a magyar kultúrának az egyik legfontosabb része, a magyar népművészet, azt először itt fedezték fel, és itt írták le. „Most sokkal több reményünk lehet a megmaradásra, de remény csak akkor van, ha van erő és akarat is” – mondta. A könyvhöz ő írta az ajánlást. „Krónikácskák: idő és tér mozaikdarabjait, kalotaszegi helyi szerzők helytörténeti írásait találja ebben a könyvben az olvasó. A mozaikdarabok kerete: Kalotaszeg történelmi időkerete, hozzávetőleg nyolc évszázad, és Kalotaszeg térbeli kerete: Csucsától Kolozsvárig, Magyarvalkótól Magyarzsomborig... A »krónikácskák« a jelenbe ívelő múltról szólnak. Többnyire valamelyik kalotaszegi falu több évszázados múltjáról, a templomról, esetleg az oktatásról, az egyház helyi közösségéről, papjairól... Ma is meríthetünk a »krónikácskákból«: a példa erejét a közös cselekvéshez.”
Nincs országtörténet helytörténet nélkül
Kovács Kuruc János szerkesztő elmondta: vannak falvak, amelyeknek egyáltalán nem volt megírva a monográfiájuk. Ezeket a szerkesztőtársakkal elosztották egymás között, és pótolták a hiányt. Így jött létre annak a 48 településnek a leírása, ami megtalálható a könyvben. „Örülök, hogy sikerült az emberekben valami olyan húrt megpendíteni, amit a magukénak éreznek” – mondta a szerkesztő, majd felolvasta a könyv szerzőinek listáját. Beszédét azzal fejezte be, hogy mindenekfelett az emberek ügyszeretete és egymás szeretete kell legyen az első...
– Példaértékű ennek a könyvnek a megjelenése. Kalotaszeg büszke lehet magára, mert nem pusztán csak arról van szó, hogy a kalotaszegi népművészetet fedezték fel és abból megmerítkezve, az új magyar stílus, a szecesszió kialakult, hanem arról is, hogy itt ez a jobbágy eredetű paraszt közösség, Kalotaszeg, a népi kultúrának minden területén csúcsteljesítményre volt képes. A fafaragástól a szőttesig, a népzenétől a néptáncig minden megtalálható gazdag népi kultúrájában. És ilyenre az egész Kárpát-medencében nem találunk példát – mondta Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutató Központ Néprajztudományi Intézetének igazgatója.
Egyed Ákos professzor a helyi kultúrának az összmagyar kultúrában játszott jelentős szerepét emelte ki. Üdvözölte, hogy a magyar kultúra napját ilyen értékes könyvvel köszönthetjük, mint a „Krónikácskák”. Hangsúlyozta a „Felszállott a pává”-hoz hasonló kezdeményezések fontosságát, hiszen egy ilyen megmérettetés lehetőséget ad arra, hogy a széles közönség megismerjen egy-egy ilyen helyi kultúrát. Kiemelte, hogy az idei győztes mérai tánccsoport révén a kalotaszegi kultúra beköltözött az otthonába, és reméli, sok mindenki más otthonába is.
– A helytörténetírás értéke nagyot nőtt az utóbbi időben, mert kiderült, hogy helytörténet nélkül nem hiteles az országos történet sem. A kultúra és a közösségszervezésnek az ötvözete, ez az, ami sok mindenben hozzájárulhat a magyarság mentéséhez, annak az erősítéséhez. Van egy világkultúra, egy összemosódó kultúra, ugyanakkor minden közösség szeretné felmutatni, hogy vagyok én is, vagyunk mi is, van múltunk, és legyen jövőnk is. Ezért vagyunk itt, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik megírnak egy-egy ilyen könyvet, és arra kérjük a kalotaszegi népet, éltesse ezt a nagy értékű hagyományt, és járuljon hozzá ahhoz, hogy sok-sok száz év múlva is emlékezzenek arra, hogy volt, van és lesz Kalotaszeg az értékteremtő népével együtt... – mondta Egyed Ákos.
A Gáspár Attila vezette citeraegyüttes fellépése alatt a jelenlévőknek a helyiek frissen sült kürtőskaláccsal kedveskedtek, majd Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifjú művésze bemutatta Kalotaszegi Nagyírásos című műsorát, melyben Varga István, „Kiscsipás” bánffyhunyadi prímás volt segítőtársa. Fellépett még a Zsoboki Hagyományőrző Néptánccsoport kalotaszegi legényessel, csárdással és szaporával. A fellépők sorát a szilágybagosi Mákvirág férfi dalárda zárta, akikkel a közönség együtt nótázott. A helyiek finom vacsorával és desszerttel kedveskedtek a vendégeknek, a nótás kedvűek Varga István „Kiscsipás” prímás kíséretében kalotaszegi és szilágysági nótákat énekeltek.
BECSKE ADRIENN
Kalotaszegi krónikácskák /Művelődési Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Sztána/
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 24.

A bruttó hazai termék több mint két százalékát költjük idén védelemre
MTI - Meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát a nemzetvédelmi minisztérium (MAPN) ez évre előirányzott összköltségvetése a pártok közötti politikai megállapodásnak megfelelően - közölte ma a tárca sajtóirodája.
A minisztérium arra reagált, hogy az ellenzéki sajtó választási ígéretei és a védelmi kiadásokról szóló nemzeti konszenzus megsértésével vádolta a szociálliberális kormányt, amely hétfőn ismertette a 2017-es állami költségvetési tervezet részleteit.Románia tavaly a GDP csaknem másfél százalékát fordította védelmi kiadásokra. Ehhez képest az idei tervezetben a védelmi minisztériumnak 11 milliárd lejes költségvetést irányoztak elő, ami a GDP 1,35 százalékát teszi ki.A MAPN közleménye szerint azonban a parlamenti megerősítésre váró büdzsé tervezete ezenfelül 7,6 milliárd lejnyi hitel felvételét is engedélyezi annak a programnak az elindítására, amely a román hadsereg felszerelésének fejlesztését tűzi ki célul. A két költségvetési tétel együttesen a GDP 2,18 százalékát teszi ki, lehetővé téve a korszerű, az együttműködési feltételeknek megfelelő harci eszközök beszerzését és az országunk által vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését - mutat rá a kommüniké.Klaus Johannis államfő kezdeményezésére a parlamenti pártok 2015 januárjában aláírt politikai egyezményükben közösen vállaltak kötelezettséget arra, hogy Románia - a NATO-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek megfelelően - a GDP legalább két százalékára növeli 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartja, függetlenül attól, hogy mely politikai erő kerül hatalomra.
Hazánkban a tavaly december 11-i választásokat követően csak az új év első napjaiban lépett hivatalba az új kormány, amely január végére ígérte, hogy a parlament elé terjeszti elfogadtatásra az idei központi költségvetés tervezetét.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 24.

Farkas Loránd: „Van valami varázsa a színpadnak…”
Bár eleinte izgult, nagyon hamar belejött a beszélgetésbe Farkas Loránd színművész, a 17. Livingroom vendége szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a Légy jó mindhalálig előadás után. Az emlékek felidézésében jól informált beszélgetőtársai – Vajna Noémi és Laczkó Vass Róbert – segítették, megannyi izgalmas történetet hallhattunk. Már gyermekkorában szeretett énekelni és táncolni, idővel a foci, a zenélés és „az abszurd szeretete” is az élete részévé vált. Az építészet mind a mai napig lenyűgözi, legfőbb hobbijaként az éneklést és a teniszezést említi. Korántsem bánja, hogy az architektúrát a színészetre cserélte, elvégre „van valami varázsa a színpadnak: ha ott állhatok és megmutathatok, elmondhatok, elénekelhetek bizonyos dolgokat, az olyan elégedettség-érzést jelent számomra, ami felülírhatatlan”.
– 1982-t írtunk, szeptember 5-ét, amikor világra jöttem, reggel 6 óra 53 perckor, és Lorándnak kereszteltek a szüleim. Négyéves koromban egy kétszobás lakásból sikerült egy négyszobás lakásba költöznünk. Édesanyám ezt ügyesen kitervelte és meg is valósította, noha nem volt könnyű; akkor még csak hárman voltunk a családban, a testvérem később született. 1986-tól 2001-ig, amíg leérettségiztem, abban a négy szobában laktunk – magyarázta a sepsiszentgyörgyi származású színművész, aki édesanyja szerint nagyon jó gyerek volt, képtelen volt rosszat csinálni. A családban Dodó a beceneve, a testvérével, Zsolttal mindmáig így szólítják egymást. A megnevezés édesapjuktól származik, akiről, mint kiderült, köztudott, hogy nem szólítja az igazi nevükön a családtagokat, mindenkit „elnevesített, megbecézett”: a feleségét, aki egyébként Gizella, leginkább Vilmának és Sárának hívja, míg Lorándot többnyire Józsinak, Bélának és Dodónak.
Az éneklés és a tánc már korán előkelő helyre került az életében, kívülről fújta a Csárdáskirálynőt. Ha valaki meglátogatta az édesanyja felőli nagyszüleit Mikóújfaluban, és ő is jelen volt, nyomban elő is adta; a hallgatóság sem maradt hálátlan, a fizetségből egy-két fagylaltra való is összejött naponta. Egy másik pénzszerzési lehetőségként zsebeket varrt nagyapja szabóműhelyében – „aki jött hozzá, mindenkinek kötelező volt venni, egy zseb 5 lejbe került. Mobil zsebek voltak, két rongy összevarrva, és máris kész.”
A zeneiskolában hegedű szakon tanult, bár ez „sajnos nem úgy sült el”, ahogy tervezte. A hangszer fogásával ugyan megbarátkozott – amit a Livingroom keretében is alkalma nyílt megmutatni, kollégája, Váta Loránd útbaigazításával –, ráadásul a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű dalt is megtanulta, ez azonban kevésnek tűnt a boldogsághoz. – Volt egy mű, amit még tudtam-forma, már nem emlékszem, hogy melyik, de abból megéltem három évig. Harmadikos koromban viszont megbuktam a hegedű vizsgán, és szólt a tanárom, hogy többé nem mehetek hegedülni. Rosszul esett, hogy megbuktam, ellenben boldog voltam amiatt, hogy többé nem kell mennem hegedülni – részletezte.
Öt-nyolcban a Váradi József Általános Iskolában tanult, majd kilencediktől a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, csatárként játszott a szentgyörgyi B divíziós futballcsapatban, és a zenekari tevékenysége is erre az időszakra nyúlik vissza. Zakariás Zalánnal, aki jelenleg rendezőként dolgozik, már akkoriban jó barátok voltak, zenéltek is együtt. – A Mikesben hagyományuk volt a gitáresteknek, ahol régi magyar slágereket énekeltünk hetente, kéthetente. Egyszer felkértek az egyik helyi szórakozóhelyről, hogy Kurt Cobain halálának évfordulójára állítsunk össze egy kis Nirvana-műsort. Így történt, hogy zenekart alapítottunk: én énekeltem, Zalán gitározott, az egyik nagyon jó barátom, Krisztián basszusgitározott, Fekete Zsolt pedig, aki most Szentgyörgyön színész, ő volt a dobos – mondta.
Mindig is vonzották azok a tevékenységek, amelyeket szenvedéllyel tud művelni, a zene és a sport mellett a színház is felkerült a listára. „Összehoztak” egy előadást Mrożek Nyílt tengeren című abszurd komédiája alapján, amivel a zsámbéki fesztiválon is vendégszerepeltek. A Duna Televízió felkapta a dolgot, meghívták „egy röpke kis interjúra”. – Salek bácsi, a magyartanárunk kísért el bennünket, és arra kért, hogy figyeljünk oda a -csük, -sük végződésekre, nehogy valami hibát kövessünk el. Beültünk a stúdióba, előadtunk egy részletet az előadásból, és következett utána a beszélgetés. Az volt az első kérdés, hogy miért pont ezt a darabot választottuk. Kisebb csend, majd egymásra néztünk, gondoltam, megszólalok: „há’ azér’, me’ szeressük az abszurdot”, ez volt a válasz – ecsetelte, nyilván, derültséget váltva ki a közönségből.
A színészi pálya felé egy kis kitérővel jutott el, tizedikes koráig egyébként is fogorvos szeretett volna lenni. Idővel letett erről a szándékáról, és előszeretettel segédkezett Zakariás Zalán édesapja, Zakariás Attila műépítész műhelyében. Betekintést nyerhettek ott a tervek elkészítésébe, faházak összerakásában asszisztáltak, és Lorándnak egyre jobban megtetszett a szakma, elhatározta, hogy megpróbálkozik vele. Felvételizett a nagyváradi és a kolozsvári egyetemre is, de nem jutott be, a bukarestire viszont igen, ahol aztán két évet töltött el. Annak ellenére, hogy székelyföldiként nem jelentett számára gondot a román nyelv használata, nem érezte jól magát. – Az elején nagyon lelkes voltam, persze kicsit bánkódtam amiatt, hogy a barátaim közül mindenki Kolozsvárra vagy Váradra ment, de kíváncsian vártam, hogy mivel szembesülök. Sajnos csalódtam. Nem biztos, hogy a város volt ebben a hibás, lehet, hogy én zártam el magamtól mindent, de úgy éreztem, nem az én világom; nem tudtam nyitni sem az emberek felé, sem pedig a város felé – magyarázta.
Zakariás Zalán, aki abban az időben rendezői szakon tanult szintén Bukarestben, vállalta, hogy a színire felkészíti, ugyanakkor a szándékáról is ő tájékoztatta barátja édesanyját. A keményebb diót édesapja jelentette: nagyon nehezen fogadta a hírt, olyannyira, hogy pár hétig nem is beszélt vele. S noha a (mára már színész) fiatalember egyszer s mindenkorra hátat fordított az építészmérnöki képzésnek, az építészet továbbra is lenyűgözi: „bárhova megyek, mindig megnézem, hogy mi melyik stílushoz tartozik, különösen bejön a régi székely falusi építkezés. Az álmom az, hogy egyszer majd saját kezűleg készítek el egy gerendaházat.”
2007-ben végzett a BBTE Színház és Televízió Tanszékén Szilágyi-Palkó Csaba osztályában, az évfolyamtársai (Albu István, Bándi Johanna, Benedek Ágnes, Benedek Botond-Farkas, Domokos Erika, Gábos Albin, Nagy Eszter, Pethő Anikó) közül legtöbben a pályán maradtak. Farkas Loránd úgy érzi, Szilágyi-Palkó Csaba „volt az egyik oka” annak, hogy ő is köztük van, ezen felül pedig a kezdetektől fogva egyértelműnek tartotta, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szeretne dolgozni. – Már a főiskola idején nagyon tetszett a város hangulata és a színház, úgy döntöttem, hogy vagy Kolozsvár vagy semmi. Ha nem vettek volna ide fel, nem tudom, mit csináltam volna, lehet, hogy nem is maradtam volna a pályán – összegezte.
Egyéb hobbijairól, a testét és a lelkét egyaránt fitten tartó teniszezésről, a basszusgitározásról, valamint a musicalek iránti rajongásáról és a zene szeretetéről – amely képes elröpíteni az egész lényét, ugyanakkor összekapcsolja az embert a barátaival – is szót ejtett a színművész, megjegyezve: soha nem keresi, hogy valami megérintse; inkább hagyja, hogy történjenek a dolgok, úgyis megtalálja, ami igazi lelkesedést adhat. Színpadi szerepei és a színészzenekarban vállalt teendői mellett pedig egy másik tisztségben is helytáll, a rendezvényen édesanyja ölében édesen szundikáló Katácska édesapjaként. – Ez valami fantasztikus érzés. Bármilyen fáradtan mennék haza, amikor meglátom szembemosolyogni a kicsit, én is egyből föltelek energiával. Olyankor csak ő létezik, csak a családom, semmi más, és ez gyönyörű – hangsúlyozta.
A jó hangulatot a finom falatok és a zenei pillanatok is biztosították az est folyamán: Laczó Júlia és Orbán Attila pincepörkölttel kedveskedett a vendégnek és a közönségnek, a zenei pillanatokról pedig a Bocskor Bíborkával kiegészült zenekar (Balla Szabolcs, Enyed Károly, Szép András, Viola Gábor) gondoskodott.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-210 ... 541-549




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998