|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 632 találat | lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-632 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. április 3.Tanúvallomások ideje Rádulyék perébenAz ügy szempontjából tisztázó jellegű nyilatkozatokat tett a bíró előtt a kihallgatott három tanú – így értékelte Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester védőügyvédje a Marosvásárhelyen védence ellen zajló büntetőper hétfői tárgyalását. Több mint ötórás tárgyalást tartottak hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, illetve Szőke Domokos alpolgármester ellen zajló büntetőper soron következő tárgyalásán. Első alkalom volt, amikor tanúkat is kihallgattak, Ráduly ügyvédje elégedett volt az elhangzottakkal. „Megkezdődött a bírói vizsgálat az ügyben, és három tanút hallgattak ki. Közülük egy személy a Hargita Megyei Számvevőszék alkalmazottja, két másik személy pedig a polgármesteri hivatalé. A tanúk nyilatkozatot tettek az ügycsomóban összefoglalt esetekről, elmondták, amit ismernek ezekről. Az ügy szempontjából jól jöttek ezek a nyilatkozatok, és lassan-lassan sok minden tisztázódik az eredeti vádakkal kapcsolatban. Ez egyelőre még a kirakós egy kis darabja, de meg vagyunk győződve arról, hogy miután az összes tanú vallomást tesz, minden vádpont esetében tisztázzák a vádlottakat, egyúttal cáfolva a vádpontokat is” – említette kérdésünkre a Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje, Milu Timoce. Mint megtudtuk, hétfőn a tanúkat a csíktaplocai, Rét utcai játszótér és park építése nyomán Szőke Domokos ellen megfogalmazott hivatali visszaélés vádja kapcsán, illetve a polgármesteri hivatal által korábban megrendelt és kifizetett kataszteri felmérést érintően hallgatták ki – ez utóbbi miatt a polgármestert hivatali visszaéléssel vádolták meg. Ugyanakkor a tanúk a Szőke Domokos elleni további vádpont kapcsán is vallomást tettek – egy csíkszeredai, kereskedelmi célú ingatlan bérleti szerződésének törvénytelen módosítása és okirat-hamisításra való felbujtás is szerepel az alpolgármester elleni vádak között. A következő tárgyalási időpont május közepén lesz, akkor újabb tanút hallgatnak ki. Közel két éve kezdődött Mint ismert, a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után a két elöljárót őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá kerültek, júniusban pedig a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat. Kovács Attila / Székelyhon.ro 2017. április 2.Fotóalbum jelent meg SzékelyvarságrólEmber és föld címmel jelent meg egy Székelyvarságot bemutató fotóalbum és nyílt a kötet anyagát bemutató kiállítás a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében pénteken. A kötetben 13 fotóművész székelyvarsági alkotótáborban készített képei láthatók és Böjte Csaba ferences szerzetes képekhez írt gondolatai olvashatók. Böjte Csaba a bemutatón arról beszélt: a gyönyörködő tekintet megszépíti azt, amire néz. Az igazi művészet pedig képes megtanítani, hogy „merjük mi is szépnek látni egymást, a szülőföldünket és a munkánkat". Hozzátette: a székelyvarsági tájról és az ott élő emberekről készülhettek volna akár „rosszkedvű képek" is, és nagyon hálás, amiért a kötet alkotói ilyen szépnek látják és mutatják őket és szülőföldjüket. Bitay Márton Örs, a kiadvány megjelenését támogató Földművelésügyi Minisztérium államtitkára kiemelte: Erdély, az ott szerzett élmények és az erdélyi tájat bemutató album is segít felemelni fejünket saját hétköznapi, „lehajtott fejjel vívott csatározásainkból", és erőt ad e harcok megvívásához. A kötet és a kiállítás képei 2016 nyarán, a székelyvarsági alkotótáborban készültek, az alkotók többsége Erdélyből, néhányan Magyarországról, egyikük pedig Torontóból érkezett, hogy megörökítsék a székelyvarsági tájat és az ott élők mindennapjait. A kiállításmegnyitó és kötetbemutató egyben jótékonysági est is volt, amelyen a székelyvarsági alkotótábor helyszínéül szolgáló csűr felújítására gyűjtött a tábort működtető és a kötetet megjelentető Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány. A tárlatot a jövőben Genfbe, Strasbourgba, Lyonba, sőt, terveik szerint a tengeren túlra is elviszik a szervezők. MTI; Erdély.ma 2017. április 2.Szigorítja a határellenőrzést az uniós határain RomániaÁprilis 7-től Románia szigorítja a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet a határátlépésnél – közölte vasárnap a határrendészet. A rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel, illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával, hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, vagy közegészségügyi kockázatot az Európai Unióban. A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről. A román határrendészet arra figyelmeztet: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít. A román határrendészet arra kéri az utazókat, hogy a politiadefrontiera.ro honlapon elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről és válasszanak kevésbé zsúfolt átkelőt. MTI; Erdély.ma 2017. április 3.Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református KollégiumNincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint Maros megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a Római Katolikus Gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból. Pánikot keltett a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése, miszerint a katolikus iskola után a másik magyar tannyelvű felekezeti tanintézményt, a Református Kollégiumot is törölte a város iskolahálózatából. A tanfelügyelőség ugyanakkor további hat másik iskolát iktatott ki a polgármesteri hivatal által elküldött lajstromból. Mivel az iskolahálózat véglegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, az RMDSZ rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, hogy félreértésről van szó. Nincs veszélyben a Református Kollégium, csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el – magyarázta portálunknak Illés. Miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség új döntést hoz, ígéri az intézmény második embere. Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklárma volt az egész, amire a városháza illetékes osztályának tévedése adott okot. „Óvodánkat külön struktúraként tüntették fel, holott része a tanintézményünknek” – mondta el Benedek. A város legrégebbi iskolájában jelenleg 492 diák tanul. Miután feltelik az összes évfolyam, a létszám eléri a hatszázötvenet. Alaposan ránk ijesztettek – kommentálta a történteket a Tudor Vladimirescu (volt 20-as számú) Általános Iskola aligazgatója, Boczog Szabolcs. A Tudor-negyedbeli iskola attól tartott, hogy a tanfelügyelőség véghezviszi évek óta dédelgetett tervét és összevonja a két lakótelepi iskolát, a 20-ast és a Mihai Viteazul nevet viselő 5-ös általánost. Az elmúlt években többször is volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést. Nem ez az első indulatokat kiváltó hiba, amit a városháza iskolákért felelős igazgatósága elkövet. Másfél évvel ezelőtt azzal az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában leszedették a magyar szülők és civilek pénzéből készült kétnyelvű feliratokat. A kisebbségi oktatásért felelős Király András egy lapcsoportunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Gimnázium esetében is törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a teljes metodológiát. Később a prefektus is leírta, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Értesüléseink szerint a csütörtöki tanácsülésre a városháza újabb „meglepetést” készített a katolikus iskola közösségének. Kihasználva a tíz RMDSZ-es tanácsos távolmaradását az iskolaigazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt visszavonták a tervezetet. Illés Ildikó elmondta, ahhoz, hogy a katolikus iskola is szerepeljen a város iskolahálózatában, a tanfelügyelőség ismételten felkéri a polgármesteri hivatalt, a minisztérium utasításai szerint jelölje meg a felekezeti tanintézmény működési formáját. „Amint ezt megtette, folytatjuk a tárgyalásokat, remélem, eredményesen" – mondta. Különben mindenki rájött arra, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton. Múlt héten Király András oktatásügyi államtitkár is megerősítette, hogy a szaktárca is a jelenlegi helyzet feloldásán dolgozik. Kollégája, Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg még a napokban minisztériumi döntés születik az iskola ügyéről. Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa. Közben a szövetség helyi önkormányzati képviselői rendkívüli tanácsülésre készülnek. „Marosvásárhelyen minden jelenleg működő oktatási intézményre szükség van, ezért mindegyiknek szerepelnie kell a végleges iskolahálózatban” – írják közleményükben. Hajnal Csilla, Szucher Ervin / Székelyhon.ro 2017. április 2.Románok civil fóruma: érvényesültek a gyulafehérvári kiáltványban tett ígéretekA romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői. A határozatban egyebek mellett rámutatnak, hogy „komoly gazdasági veszteségeket okoz, amely egyaránt káros a románoknak és a magyaroknak” az, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyéről az a kép alakult ki, hogy ez egy „potenciális konfliktuszóna”. Éppen ezért időszerű, hogy egy „stabil régióvá alakuljon”. A dokumentum szerint eljött az ideje annak, hogy a magyar közösség politikai és civil vezetői elismerjék, hogy Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette a kisebbségekkel szemben. „99 évvel a nagy egyesülés után a romániai magyar közösségnek joga van ahhoz, hogy »saját kebeléből való egyének által saját nyelvén éljen a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással« (fordítók biztosításával), hogy »az egyének számarányában képviseleti jogot kapjon a törvényhozásban és az ország kormányzásában«, és teljesült az is, hogy »teljes felekezeti szabadságot« biztosítottak az ország összes felekezetének. Tehát a gyulafehérvári kiáltvány nemes lelkű szellemisége teljes egészében érvényesül. Itt az ideje, hogy a területi követelésekre épülő Székelyföld kezdeményezői megértsék, hogy azt a románok soha nem fogadják el” – mutat rá a határozat. A dokumentum szerint a régióban többségben élő magyaroknak „minden lehetőségük adott ahhoz, hogy kifejezzék és megőrizzék kulturális és etnikai identitásukat”, és éppen a számbeli kisebbségben lévő románoknak van szükségük segítségre, hogy identitásukat megőrizzék. „Tiszteljük és értékeljük székely-magyar polgártársaink örökségét, hagyományait, kultúráját és történelmét, de ugyanakkor kitartunk azon igazság mellett, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megye helyi történelme nem teljes a régióban élő románok öröksége, történelme és kultúrája nélkül” – zárul a határozat. Székelyhon.ro 2017. április 1.„Benzint, benzint a tűzoltóknak”Szándékos gyújtogatás miatt lobbanhatott lángra egy romák lakta ház és annak melléképülete Gyergyószentmiklós alfalvi határában. A rendőrség szerint: még zajlott az oltás, kármentés, amikor a helyi zárt facebook csoportban további gyújtogatásra, a roma közösséggel való leszámolásra biztattak a csoporttagok. Parászka Boróka írása. A több órán át tartó internetes beszélgetésben különböző vélemények is megjelentek, volt olyan, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy jó tapasztalatai vannak a roma telepi ismerőseivel. A többség azonban rendkívül élesen és ellenségesen fogalmazott. A tűzesetről szóló poszt az esti órákban jelent meg a közösségi hálón, valamivel éjfél után már több mint kétszáz hozzászólás volt a bejegyzés alatt. Bár a csoport zárt, de igen népes, több mint 5500 ember értesül az itt megjelenő üzenetekről. Az alábbiakban szemlézzük a tűzeset utáni komment-folyamot. Nem közöljük sem a hozzászólók nevét, sem az interneten használt fotóját – célunk nem az, hogy bárki további internetes konfliktusok érintettjévé váljanak. De jelezzük, hogy a teljes dokumentációt, a 240 hozzászólást tartalmazó képernyőmentést eljuttatjuk az illetékes hatóságoknak. A nyilvánosságot látott hatósági nyilatkozatok és a sajtóértesülések arról szólnak, hogy egy korábbi nagyértékű lopás miatti bosszú a gyergyószentmikósi gyújtogatás, az általunk szemlézett fórumon nagyon hamar megjelentek a további agresszióra felbujtó bejegyzések. „Benzint, benzint a tűzoltóknak” – írja az egyik csoporttag replikaként a „Mehet a többi is” bejegyzésre. Volt olyan vélemény, amely a lángoló ingatlanokat szórakoztató látványosságnak minősítette („Megy-e valaki tábortűzre”), volt aki „élőbe” nézte volna a katasztrófát, és volt aki úgy vélte a hogy majd „DVD-n” hozzáférhető lesz a „látványosság”. A zárt facebook csoportban vélhetően a lángoló házról készült képet is közzétett valaki, ezzel a kommentárral: „szépen ki vannak világítva”. Visszatérő motívum, hogy az emberek az áldozatok megégetéséről beszélgetnek, azt találgatják lesz-e „cigánypecsenye”, esetleg „cigánypecsenye székelyesen”. Egy bejegyzés pedig azt találgatta, hogy a megsült (ember)húst házhoz szállítják-e, más azután érdeklődött, hol kell az (ember) húsra feliratkozni. „Pergelt roma nyam-nyam” – írja valaki ugyanerre a témára, válaszában a beszélgető társa hozzáteszi: a kutyájának sem adna ebből az (ember) húsból. A vitában résztvevők több szélsőjobboldali propagandaanyagot is belinkeltek (például a Betyárseregtől). „Minden nap kéne egy ilyent csinálni” – reagál a gyergyói csoport másik tagja a felvetésekre, volt olyan, aki szerint a gyújtogatásnak már hamarabb be kellett volna következnie. A hatóságok eljárásával kapcsolatban is megjelentek találgatások. Volt aki úgy vélte, hogy a tűzoltók „direkt félre lőttek” (csak imitálták a tűzoltást), volt aki abban reménykedett, hogy a katasztrófa elhárítás szabadságon volt. (Ehhez valaki kommentként hozzáfűzte: „boldog égést”). A Közösen Gyergyószentmiklósért nevű csoport eredetileg a Gyergyószentmiklós nem a cigányoké címet viselte, nem ez az első eset, hogy ilyen jellegű internetes hozzászólások jelennek meg itt. A térségben évtizedek óta nagyon súlyos problémákkal küzdenek a helyi (illetve környékbeli) roma közösségek, és ugyancsak több évtizedes a magyar-roma konfliktusok története is. A péntek esti felbujtó üzenetek megjelenésekor jeleztem, hogy újságíróként követem az ott írtakat, és 12 óra múlva publikussá kívánom tenni, milyen típusú bejegyzések születtek. Arra kértem a csoporttagokat, hogy aki ennek függvényében megváltoztatná, korrigálná korábbi véleményét, jelezze. A felvetésre korrekciós üzenet nem érkezett, néhány érintett arról írt magánüzenetet: a véleményét fenntartja, de nem szeretné ezt nyilvánosan vállalni. Az eredeti poszt bejegyzője, Egyed Zsolt, kilenc órával később keresett meg. „Ne fenyegetőzzem” azzal, hogy nyilvánosságra hozom, mi zajlott az 5500 fős csoportban – írta - mert nem „tesz jót neked sem és a cigány közösségnek sem”. Azt, hogy mit kell érteni azon, hogy „nem tesz jót” a konfliktusról való nyilvános beszéd nem részletezte. A csoportból 11 órával a bejelentkezésem után kitiltottak, így arról értesülésem nincs, hogy a felbujtó üzenetek további sorsa mi. Egyed Zsolt úgy nyilatkozott: 17 embert tiltott ki ebből a facebook közösségből, és 11 óra után több üzenetet törölt. A gyergyószentmiklósi roma-magyar konfliktusokkal részletesen foglalkozott Kertész Melinda és az Erportnak nyilatkozott az a telepen dolgozó szociális szakértő, aki az elmúlt évtizedben éveken át követte az úgynevezett „téglagyári romák” helyzetét. Forrásunk úgy nyilatkozott: mára „cementesedtek” a helyi rasszizmus és szegregáció által okozott problémák. A konfliktusokat több éve követve és elemezve úgy véli: a helyi hatóságok viszonyulása is hozzájárul ahhoz, hogy a krízis mélyül. „Jellemző például, hogy a rendőrség nem ugyanúgy jár el a roma és a nem roma lakosok esetében, előbbieket a legkisebb kihágás, szabályszegés – például utcán gomba, erdei gyümölcs árusítás esetén is büntetik”. A roma-magyar konfliktusoknak sajátos kontextust teremt, hogy a most kigyulladt házaktól néhány kilométerre tartja éves nyári rendezvényét a Jobbik, az EMI táborban szokott rendszeresen beszédet mondani Vona Gábor is. A szervezetnek kiterjedt hálózata van nem csak Gyergyószentmiklóson, de az egész gyergyói medencében is. erport.ro/lokal 2017. április 1.Esterházyra és az 1956-os szabadsághősökre emlékeztek RozsnyónRozsnyón ért véget az 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozat március 31-én, ez alkalomból a forradalom mártírja, Esterházy János halálának 60. évfordulójáról is megemlékeztek Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékévet hirdetett a magyar kormány. A Pozsonyi Magyar Intézet ebből az alkalomból Vadkerti Imrével és zenészbarátaival közösen egy 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozatot állított össze, amely Dél-Szlovákia több jelentős településén került bemutatásra a megnyitó óta. Az „1956 – A szabadságért és a függetlenségért “című kiállítást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Marek Maďarič kulturális miniszter nyitották meg 2016. október 20-án Pozsonyban. Ugyanezen a napon Az 1956-os magyar forradalom és (Cseh)Szlovákia címmel történész konferenciát, valamint a Magyar Művészeti Akadémia 1956-2016 című kiállításának megnyitóját tartották a Pozsonyi Magyar Intézetben. A rendezvény utolsó állomása volt Rozsnyó. „Mivel március van, és ebben a hónapban van az évfordulója Esterházy János halálának, ezért ez a két évforduló, két emlékév ebben a hónapban keresztezi egymást, ezért itt Rozsnyón külön megemlékeztünk Esterházy János mártírhalálának 60. évfordulójáról is. Annál is inkább, mert őt az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége 1957-ben, halála után az 1956-os forradalom mártírjává avatta. A mírovi börtönben bekövetkezett halála egybeesett a magyar forradalmárok kivégzésének, letartóztatásának, börtönbe zárásának időszakával. Közös volt bennük, hogy Esterházy és a sok-sok 1956-os vértanú az életüket áldozták a szabadságért, azért, hogy nekünk ma jobb életünk, szebb jövőnk, szabad körülményeink legyenek. A kérdés az, hogy tudunk-e ezzel a szabadsággal élni. Meg tudjuk-e ezt úgy becsülni, ahogy ezt az 1956-os forradalmárok megbecsülték, vagy pedig Deák Ferenc szavaihoz leszünk hasonlóak, hogy „nem lehet tőlünk elvenni, csak akkor, ha magunk, önként mondunk le róla“ – fejtette ki Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. A rozsnyói rendezvény teltházasra sikerült, amelyet a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének rendezésében, Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával tekinthettek meg az érdeklődők. Molnár Imrének, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójának történelmi előadását követően a dalok szóltak az időszak eseményeiről. „2016-ban az 1956-os forradalom 60. évfordulójára, Molnár Imre megkeresésére állítottuk össze a zenés műsort. A műsor mély üzeneteket hordoz. Az ´56-os Kormorán- és Korzár-dalok mellett Jónás Csaba, Wass Albert-díjas szavaló előadásában verseket is tartalmaz. Rengeteg szép dal van benne, amelyek nekünk sokat jelentenek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Vadkerti Imre. A koncerten közreműködött Jónás Csaba – versmondó, Madarász András – gitár, zongora, Sipos Dávid – szaxofon, Vadkerti Imre – ének, gitár, Zsapka Attila – ének, gitár. A csapat az összeállított műsort nyolc felvidéki helyszínen mutatta be. Többek között Kolonban, Komáromban, Rimaszombatban, Királyhelmecen, Nyitrán, majd fél év után Rozsnyón zárták a turnét. Beke Beáta / Felvidék.ma 2017. április 1.MAKKAI BÉLA BUKAREST MAGYARSÁGÁRÓL, AZ IDEGENGYŰLÖLŐ KÖZEGRŐL ÉS A REGÁTI KENYÉRRŐLMUNKÁS BARMOK Hogyan kerültek Bukarestbe a magyarok? Hallgatott-e vészjósló híreikre a magyar kormányzat? Volt-e mozgásterük egy idegengyűlölettel teli környezetben? Makkai Béla történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az első világháború előtti bukaresti magyar sajtót kutatta: Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt című új kötetéből az egész közösség élete körvonalazódik. – Mióta van számottevő magyar közösség Bukarestben? – A Kárpátok vonulata nemcsak természetes határként, hanem áteresztő hártyaként is működött. Az évszázadokon át tartó román bevándorlás közben a magyar népesség kiáramlása is zajlott, a XIX. században főleg a Székelyföldről. Korábban vallási okokból, szabadságuk védelmében vagy a törvény szigora elől menekülve távoztak. A mai Berceni negyed (Bercsényi) is őrzi a kurucok emlékét. Bukarestben az első modern kori magyar közösség 1814-ben jött létre, ekkor Sükei Imre református gyülekezetet szervezett, és fatemplomot építtetett. Sokan az 1848–49-es politikai emigrációval érkeztek, és velük a románok is jól jártak, hiszen életerős nemzedék volt, elég csak Fialla Lajos szemészprofesszort, a román Vöröskereszt helyettes elnökét, a királyi kitüntetéssel honorált Veress Sándor mérnököt vagy az udvari festővé és fényképésszé váló Szathmáry Pap Károly és Mándly Ferenc nevét említeni. – De zömük mégsem értelmiségi volt… – Valóban. Az 1880-as években indult meg a tömeges kivándorlás. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a tengerentúlra tántorogtak ki tízezrek, hanem a szomszédos délszláv ,,Drávántúlra” és a román régióba is. Ezt a megélhetési válság okozta, hiszen az iparosodásunk nem tartott lépést a demográfiai robbanással, az itthoni idénymunkák csak ideiglenesen tudták felszívni a munkaerőt. A vámháború következtében főleg iparosok települtek ki, akiktől az agráriusok követelésére hermetikusan elzárták hagyományos román piacukat. Jellemző, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon a féderes kocsit gyártó székely kocsikészítők Grand Prix-t nyertek az új hazának. – Tárt karokkal várták őket? Mire számíthattak a Balkán feltörekvő fővárosában, amelyet sokan a második legnagyobb magyar városnak mondtak? – Idegengyűlölő közegbe kerültek. A hiányszakmákban végül is szívesen fogadott vendégként látták őket, de állampolgárságra tíz évet kellett várniuk, nem úgy, mint az Erdélyből áttelepült románoknak, akik automatikusan megkapták, s birtokot is csak ők szerezhettek. Aki Románia felemelkedését szolgáló valódi vagy szellemi tőkét hozott, annak esetében természetesen eltekintettek ettől. De a magyarok zöme mezőgazdasági idénymunkás vagy házi cseléd volt. Ijesztő mértéket öltött az emberkereskedelem is, a lányokat már 13 éves kortól csempészték a zöldhatáron, ezért nehéz a statisztikákra hagyatkozni. Hegedüs Lóránt közgazdász, későbbi pénzügyminiszter 1904-ben azt írta egy bukaresti útja során, hogy ,,manapság Bukarestben már alig látni szép arcú székely cselédlányokat, mert elragadta őket a prostitúció”. A Leonida Colescu-féle 1899-es népszámlálás 50 ezer magyart mutatott ki Romániában. Ez a létszám azonban legfeljebb a magyar ajkú csángókat fedte le, miközben Hegedüs Lóránt úgy vélte, hogy a román ókirályságban mintegy 150 ezer magyar él. Az viszont téves tétel, hogy Budapest után Bukarestben élt a legtöbb magyar a századfordulón, hiszen az alig háromszázezres román fővárosnak „csak” minden tizedik lakója lehetett magyar. Az erdélyi kivándorlók kétharmada román volt, ők foglalták el a bukaresti kulturális pozíciókat: újságírók, egyetemi tanárok, politikai vezetők lettek, akik frusztráltságukat magyarellenességként fecskendezték a túloldali román közvéleménybe. – Mikortól és milyen újságaik voltak a bukaresti magyaroknak? – Az első lapot, a Bukuresti Magyar Közlönyt 1860-ban azzal a szándékkal alapították, hogy ápolják a kinti magyarság nemzeti tudatát, és hidat verjenek a két egymásra utalt nemzet fiai között, ám gyakorlatias érzékkel foglalkoztak a magyarellenes hírverésekkel is, mert az 1849-es emigráns szerkesztő, Oroszhegyi Józsa meglátása szerint ellenkező esetben ragályszerűen elterjedtek volna, és bomlasztanak a közvéleményben. A hetvenes-nyolcvanas években az egyik leghosszabban fennálló lap a Bucuresti Híradó, amelynek egy időben román változata is volt. Megjelenését több esetben is hatalmi eszközökkel akadályozzák. A lap 1885-ös végleges elnémulása után megjelent alkalmi vállalkozások a magas írástudatlanság és a katolikus–református ellentétek miatt igen szűkös kulturális piacon életképtelennek bizonyultak. A legígéretesebb az 1900-ban megjelent Romániai Magyar Néplap volt, amelyet hazafias, közhasznú hetilapként a kétkezi kivándoroltak ízlése és igénye szerint szerkesztett a székely katolikus pap, Bálinth János. Ez annál is inkább örvendetes fejlemény volt, mivel Márffy-Mantuano Rezső kereskedelmi tudósító szerint Romániában nem volt olyan orgánum, amely elfogulatlanul írt volna a szomszédos Magyarországról – A román sajtó képviselői mit gondoltak magyar kollégáikról? – Az egyik román lap szerkesztője „báránybőrbe bújtatott farkasnak” nevezte magyar kollégáit, akik szándékosan akarják megzavarni a csángók tudatát. A román posta mint nemzeti intézmény vélhetően emiatt nem továbbította moldvai címekre a példásan tárgyilagos magyar hetilapot. Úgy tűnik, a magyarok már-már rögeszmés lojalitását is hódító szándékaik átlátszó álcájának ítélték. A magyarul jól tudó történész, Nicolae Iorga a sajtószabadsággal való visszaélésnek tartotta a bevándoroltak anyanyelvű lapjainak megjelenését. Ez a veszély már azért sem volt valós, mert a bukaresti sajtó berkeiben népes számú, több nyelven is értő erdélyi kivándorolt működött, és rendszeresen szemlézték a magyar újságokat. – Megdöbbentő volt olvasni könyvében, hogy nemcsak a semleges, de még a jó hírek is bombaként robbanhattak Bukarestben… – A Monarchia külügyminisztere, ifjabb Agenor Gołuchowski mindezek ismeretében arra intette Széll Kálmán miniszterelnököt, hogy a hazai sajtó még csak jó hírt se közöljön a romániai diaszpóra életéből, mert még annak is káros diplomáciai következményei lehetnek. Hát még ha konfliktusokról volt szó! A Pesti Hírlap egyik híradása például azzal tüzelte a hazai közvéleményt, hogy elrománosítják a diaszpóra magyar iskoláit, például növelik a kötelező román óraszámot, és Vlad Ţepeş, azaz Drakula képével kell díszíteni a tantermek falait, s a külképviselet mit sem tesz ez ellen. Az erdélyi és regáti román sajtó természetesen össztűzzel válaszolt minden ilyen esetben. Az 52 milliós Monarchia birodalmi méretétől és erejétől megittasult politikusok és sajtómunkások önhitt és felelőtlen szóvirágai kétségtelenül sokat ártottak a diaszpóramagyarságnak, de ugyanannyit a szomszédsági politikában a magyar érdekek képviseletének. – Változtatott-e bármit a románok magyarságképén a kinti újságok működése? – A regáti magyar sajtó pontosan tükrözte a románok magyarságról rajzolt aktuális képét, aminek egészséges visszahatásai voltak. A Bukaresti Magyar Társulat tiszteletbeli elnöke, Veress Sándor írta egyik publicisztikájában, hogy a bevándorló magyaroknak többet és jobban kell dolgozniuk, tisztességesebbnek kell lenniük, mint a befogadó új haza népének. De a gyakorlatban mit látunk? A magyar egyesületek a román bíróságra viszik peres ügyeiket. Vége sincs a korrupciós eseteknek. Számos közéleti fórumon kalandorok a hangadók. Az igazi szellemi vezetés és erkölcsi példamutatás égető hiányáról Barabás Endre írta, hogy kamaszkorában látott először lakkcsizmás, díszmagyarba öltözött tekintélyes férfit, s szinte sokkolta az élmény, hogy a magyar is lehet úr, nem csak a román. A tíz év távollét után állampolgárságukat vesztő hazátlan bozgorok a szabadabb élet illúziójával fokozatosan kivetkőztek hagyományos kötődéseikből, s a beolvadás útjára léptek. – És a világháború közeledtével egyre romlott a magyarok helyzete… – A románok nemzetközi tekintélye megnőtt a második Balkán-háborút lezáró bukaresti béke (1913) után, amikor Dél-Dobrudzsát is bekebelezték. Beszédes, hogy az eseményt a Romániai Magyar Újság „visszacsatolásként” ünnepelte! Miközben a háborús mozgósításhoz főként a magyar személyszállítók lovait rekvirálták, s szaporodtak a magyarellenes atrocitások. A győzelmi mámor túlkapásai jórészt az egyetemi ifjúsághoz, illetve a nyíltan irredenta egyesületekhez kötődtek. Összetépték az ellenzéki lapokat, megverték a rikkancsokat. Cselédlányokat pofoztak fel magyar beszédért a fővárosi kispiacon, de egy Konstancán üdülő magyar bárónőt is inzultált Gradisteanu szenátor, akivel az ottani pincér anyanyelvén merészelt beszélni. – Tehát mégsem volt derült égből villámcsapás a román hadba lépés. A magyar vezetők pedig kételkedtek ebben. – Az 1916-os román betörésre a bukaresti magyar sajtó jó előre figyelmeztetett. Például arra, hogy ezrével adnak el Erdélyről nagy felbontású katonai térképeket. Erről a románok cinikusan azt állították, hogy turisztikai célból nyomtatják. Döbbenetes módon ezeket a híreket nem vette komolyan a hazai titkosszolgálat. Magyarország még mindig nem értette, hogy a kis szomszéd nagy támogatók oldalán háborúra készült, és továbbra is csak csendőrök és szerény határvadász-alakulatok őrizték a kárpáti szorosokat… A magyar elit politikai tisztánlátásának hiányát jórészt a birodalmi léptékből eredő önelégültség magyarázza. Kevesen érezték, például Tisza István, az Erdélyre leselkedő veszélyt, de ő sem mérte fel a délszláv fenyegetés valódi súlyát. A románok mindig nemzetközi politikai kontextusban szemlélték a helyzetüket, a magyarok azt gondolták, hogy érdekeik biztos fedezete a birodalom és saját erejük. – A világháború elvesztésével lezárult egy korszak a bukaresti magyar sajtó és közösség életében is. Sikerként vagy kudarcként fogták fel az elmúlt évek magatartásmintáit? – Dél-Erdély románok általi elözönlésének napjára megszűnt a Romániai Magyar Újság, és minden ellenzéki hangot egy szempillantás alatt elfojtottak. Szerkesztőségeket dúltak fel, csak mert nem a román hadsereg elvárásai szerint áramoltatták a híreket. 1918-ban, amikor a Monarchia erői német támogatással elfoglalták Bukarestet, jelent meg háborús papíron a Feleky József szerkesztette Bukaresti Magyar Hírlap. A kormányzat közvetlen szócsövének tekinthető lapnak két szerkesztősége is volt: Bukarestben és Budapesten. Az újság mindenekelőtt a hazatelepedést, a vagyon és az élet mentését szorgalmazta. Ugyanakkor markáns nézőpontváltással megállapította, hogy megdőlt a román vendégszeretetről felállított tétel. Az új hazában „munkás barmokként”, jogfosztottan éltek mindig is. A józan önreflexió eredményeként levonták azt a következtetést, hogy nem feltétlenül ott a haza, ahol a kenyér, mert a Regátban csak két lehetőségük volt: a hazavándorlás vagy a beolvadás. Pataki Tamás / Magyar Idők (Budapest) 2017. április 1.Motoros banda támadt a romákra: gyújtogatások GyergyószentmiklósonAz M1 úgy tudja: öt különböző helyen támadtak roma családokra ismeretlenek, Gyergyószentmiklóson. A hirado.hu szombati beszámolója szerint több ház kiégett és többen meg is sérültek az incidens során. A gyergyószentmiklósi romák azt mondták: a motoros-autós banda percek alatt kikergette őket a házaikból, és felgyújtotta a lakásaikat, ezért nagyon félnek. Az M1 tudósítójának a helyi rendőrkapitány azt mondta: majdnem biztos, hogy leszámolás történt, az elkövetők kilétét ugyanakkor egyelőre homály fedi. A rendőrség egy 20-30 tagú csoportot keres. A városvezetés és az illetékes intézmények kríziscsoportot alakítottak, amely a kialakult helyzetet hivatott kezelni. “Sajnálatosnak tartom a helyzetet, egyáltalán nem örvendünk neki, kellemetlen. Sajnos, az utóbbi időben elharapódzott agresszió, sorozatos lopások jellemezték a zónát, ahol kitört a botrány. Ezt inkább megelőzni kellett volna, mint a helyzettel szembesülni” – fogalmazott György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere. maszol.ro 2017. április 1.Erdély-zászlót adományozott az EFA elnökének Szilágyi ZsoltSzilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Erdély-zászlót adott át François Alfonsinak, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnökének a lengyelországi Katowicéban tartott EFA-küldöttgyűlés alkalmával. Pénteken tartotta küldöttgyűlését az Európai Szabad Szövetség. Az Európa-szerte az autonómiáért küzdő pártokat tömörítő szervezet legnagyobb éves gyűlésével a sziléziai önrendelkezési törekvésekre is fel kívánták hívni a figyelmet. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A közgyűlésen több mint 200 delegált vett részt, melyek a 41 EFA-tagpárt képviseletében voltak jelen. A tanácskozáson olyan kiemelkedően fontos témákról esett szó, melyek nagyban befolyásolhatják Európa és az európai politika jövőjét. Ilyenek voltak a katalóniai és skóciai függetlenedési törekvések, a Brexit utáni politikai helyzet, a menekültválság, vagy épp az energiapolitika. Szilágyi Zsolt felszólalásában kitért az erdélyi magyar kisebbséget ért sorozatos jogsérelmekre, s felhívta a megjelentek figyelmét a nemrégiben elkészült Transylvanian Monitor legfrissebb kiadására, mely a 2014-2016-os időszakban történt magyarellenes eseményeket gyűjti össze. A Néppárt elnöke ugyanakkor megköszönte az EFA vezetőségének, hogy következetesen kiállnak az erdélyi magyarság mellett, s támogatják jogérvényesítési- és önrendelkezési küzdelmeiket. Emlékezve az idén március 15-én Kolozsváron történtekre, Szilágyi Zsolt elmondta: nem csak a nyelvjogi és oktatásügyi kérdésekben éri súlyos diszkrimináció az erdélyi magyarságot, de szabad szimbólumhasználatában is korlátozzák, épp ezért egy Erdély-zászlót ajándékozott François Alfonsinak, az EFA elnökének. A Néppárt elnöke hangsúlyozta: az EFA-val ápolt jó kapcsolat erőt ad az otthon folytatott munkához is. itthon.ma/erdelyorszag 2017. április 1.„Meguntam és elfáradtam” – Markó Attila reagált az újabb DNA-vádemelésre„Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben senkitől egy vasat sem kértem, nem is kaptam. Meguntam már és elfáradtam ismételgetni, hogy semmi közöm ezekhez a kártérítési ügyekhez, nem ismerem a felértékelőket, nem ismerem a kérelmezőket”. Így reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Markó Attila arra a hírre, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség újabb kártérítési ügyben emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság további hat tagjával együtt több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kárpótlást ítélt meg egy - a kommunizmus idején államosított - 1250 négyzetméteres telekért. Az ügyész két ingatlanbecsüs ellen is vádat emelt, a bizottsági tagokat pedig arra hivatkozva küldte bíróság elé, hogy szerinte ellenőrizniük kellett volna: megfelel-e az felértékelők által közölt összeg annak az árnak, amelyen az ingatlanpiacon adják-veszik a hasonló telkeket. Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez szerinte a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét. „Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém, hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam – amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomita tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írja a volt RMDSZ-es képviselő. Mint korábban írtuk, március elején a legfelsőbb bíróság arra a következtetésre jutott az egyik Markó Attilát is érintő kárpótlási ügyben, hogy a vádemelés szabálytalanul történt, ezért visszaküldte az aktát a DNA-nak. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke akkor úgy kommentálta a történteket: a volt képviselőt az elmúlt évben jogtalanul vádolták, és Romániában valójában karaktergyilkosság történik a korrupcióellenes harc leple alatt. Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emelt a DNA, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. maszol.ro 2017. április 1.Vetélkedőt szervez székelyföldi középiskolásoknak a SapientiaElső alkalommal szervezi meg a Sulibörze – diákszemmel elnevezésű kreatív kommunikációs versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának társadalomtudományi tanszéke a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen – olvasható a felsőoktatási intézmény közleményében. A szervezők célja ösztönözni a székelyföldi középiskolás hallgatókat, hogy kreativitásukat alkalmazva olyan bemutatókat, információs anyagokat készítsenek, amelyek azt tükrözik, hogy miként látják diákszemmel iskolájukat, szakjukat, osztályukat. A versenyre IX–XII. osztályos tanulók jelentkezését várják, a diákok 3 vagy 4 fős csapatokat alkothatnak egy pedagógus irányításával. A diákok bármilyen kombinációban szervezhetnek csapatokat (egy csapatban lehet IX–X–XI–XII. osztályos diák is), és ugyanazon iskolából több csapat is jelentkezhet. A jelentkezési határidő április 10., 18 óra. A prezentációk benyújtásának határideje május 7., 18 óra. A verseny első szakaszában digitális formátumban benyújtott pályamunkákat kell elküldeni, majd május 12-én kerül sor a zárórendezvényre, ahol a csapatok személyesen is bemutathatják munkáikat. Jelentkezni online lehet a [email protected] címen. A beküldött pályamunkákat és a bemutatókat egybevetve a szakmai zsűri díjazza a legkreatívabb és legjobban összeállított anyagot. Molnár Rajmond / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 1.Szilágyi Zsolt: az összefogásnak nincs alternatívája„Ha igazi magyar összefogást akarunk, akkor ki kell terjeszteni a párbeszédet” – vallja Szilágyi Zsolt a Krónikának adott interjúban. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint téves az a koncepció, miszerint a román parlamentben nem lehet a nyelvi jogokért is harcolni, közben pedig az autonómiát is képviselni. A pártelnök szerint az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára. – Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes múlt héten Budapesten kijelentette, hogy a határon túli magyarság megmaradása az autonómia elérésétől, a magyar érdekérvényesítés a magyar pártok választási sikerétől függ. Úgy vélte, különösen a parlamenti választásokon nem engedhető meg, hogy olyan pártok induljanak, amelyeknek nincs reális esélyük a parlamentbe való bekerülésre. Az RMDSZ versenypártjaként hogyan értékeli ezt a kijelentést? – Egyetértek Semjén Zsolttal abban, hogy az autonómia elérése létkérdés, és abban is, hogy erős kell legyen a képviselet. És a megmaradásunk nyilván attól függ, hogy a képviselet felvállalja-e az autonómia ügyét, vagy sem. Nemcsak az a fontos, hogy húsz vagy harminc magyar ül-e a román parlamentben, hanem az is, felvállalják-e például a székely autonómia törvénytervezetének a benyújtását. Az egyik legnagyobb problémának azt tartom, hogy a hivatalos képviselet az elmúlt 25 évben egyetlen törvénytervezetet sem nyújtott be a Székelyföld területi autonómiájáról, az erdélyi magyarok autonómiájáról. A törvénytervezeteket illetően széles körű társadalmi párbeszéd szükséges, és az is, hogy ne csak két párt fogjon össze, hanem egy széles körű, az erdélyi magyarok civil szervezeteire és politikai mozgalmaira is kiterjedő párbeszéd és összefogás nyomán szülessen egy olyan tervezet, amelyet a parlamenti képviselők beterjesztenek. Azzal egészíteném ki a Semjén Zsolt által mondottakat: aggasztó, hogy a nyelvi jogok vagy kulturális követelések képviselete mellett úgy tűnik, a hivatalos képviselet szintjén feledésbe merül az autonómia képviselete. – Semjén Zsolt nyilatkozatának fényében – miszerint csak biztos siker esetén indokolt, hogy egy határon túli magyar párt induljon a parlamenti választásokon – hogyan látja az erdélyi magyar politikai pluralizmus jövőjét? – A politikai pluralizmusról folyó vita már több mint 20 éve zajlik Erdélyben. Örülök, hogy Semjén Zsolt is úgy látja: az erdélyi magyarok kell megfogalmazzák saját maguknak azt az utat, amelyen járniuk kell a politikai képviselet vagy az autonómia képviselete terén. Bebizonyosodott, hogy a helyhatósági választásokon jótékony hatása van a versenynek, és az is bebizonyosodott – például a 2007-es európai parlamenti választásokon –, hogy abban az esetben, ha valóban össze tud fogni az erdélyi magyarság, a lakosság etnikai részarányánál nagyobb politikai erőt képes felmutatni, szavazatszámot tud elérni. A tavalyi parlamenti választások alkalmával két párt között született együttműködés, sem az Erdélyi Magyar Néppártot, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, sem a Székely Nemzeti Tanácsot, sem más civil szervezetet nem kívántak bevonni ebbe az együttműködésbe. Azt gondolom, hogy a magyar–magyar együttműködésnek nincs alternatívája, és az is világos, hogy ha igazi összefogást akarunk, akkor a párbeszédet és az összefogást ki kell terjeszteni. Nemcsak két párt kétoldalú ügye, hanem valóban az erdélyi magyarok szervezeteinek az ügye kell legyen. – Amennyiben mégsem valósulna meg az Ön által javasolt összefogás, az EMNP megelégedne-e a helyi, önkormányzati szintű képviselettel? – Én amellett vagyok, hogy a román választói törvényt alakítsuk át úgy, hogy a magyarok számára is megadassék a választásokon való verseny lehetősége. Ugyanis méltánytalan, aránytalan és teljes mértékben hátrányba hoz bennünket az ötszázalékos országos küszöb, amelyet a román pártok számára találtak ki, de totális egyenlőség alapon az erdélyi magyarokra is alkalmaznak. 2003-ban beterjesztettünk egy alkotmány- és törvénymódosító javaslatot, mely lakosságarányos részvételt biztosítana a nemzeti közösségeknek a román parlamentben, és a magyar szervezetek között megvalósítandó versenyben kellene elérni az ötszázalékos küszöböt, nem pedig az országos ötszázalékos küszöböt teljesíteni. Sokkal inkább arra kellene koncentráljunk, hogy közös erővel a román törvényeket a magyar közösség számára elfogadható, megélhető, kényelmes formára változtassuk, és nem azzal kellene foglalkozzunk, hogyan élünk vagy élünk vissza az országos öt százalék teljesítésével együtt járó kényszerrel. Meg kell mondanunk őszintén, az RMDSZ abban érdekelt, hogy az országos ötszázalékos küszöb kényszere alatt azt hangoztassa: a kicsik ne is induljanak. Ha ezen a vonalon mennénk, akkor mutatis mutandis azt mondhatnánk: Magyarországon se induljon a választásokon csak a legnagyobb párt, mert a kicsik úgysem képesek többséget szerezni. Mindez a politikai monopol és egypártrendszer logikájához vezetne. A politikai sokszínűséget úgy kell megéljük Erdélyben, hogy ne gyengítse, hanem erősítse a politikai képviseletet. – A tavalyi parlamenti választásokon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között létrejött az együttműködés. Hogyan látja az ennek nyomán létrejött magyar parlamenti képviseletet, mennyire sikerül érvényesíteniük az erdélyi magyarság érdekeit? – Ezt a jövő fogja eldönteni. Eltelt bő három hónap a választások óta, és nem láttam különösebb változást az RMDSZ politikájában. Ezért attól tartok, hogy az autonómia parlamenti képviseletét továbbra sem fogják vállalni. – Nem csak az autonómia kérdésére gondolok, hanem más, az erdélyi magyarság számára fontos témákra, mint a nemzeti jelképek vagy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye, melyek kapcsán egyesek szerint határozottabban kellene fellépni. – Teljesen egyetértek azzal, hogy mindig van sürgősség, és azokkal is egyetértek, akik azt mondják: nem a vagy-vagy, hanem az is-is logikája mentén kell a képviseletet megvalósítani mind politikailag, mind pedig az összetéte¬lét tekintve. Nem gondolom, hogy nem lehet a nyelvi jogokért harcolni, ha közben az ember képviseli az autonómiát. Az RMDSZ eddigi 25 évéből az derül ki, hogy sokan úgy gondolják, nem lehet a nyelvi jogokért, kulturális jogokért, oktatási jogokért harcolni, ha az autonómia különböző formáinak a képviseletét felvállalják. Ez egy téves koncepció. Nem hinném, hogy Semjén Zsolt azt támogatná, a képviselet Bukarestben legyen nagyszámú, és nem kell támogassa a magyarok, az autonómia ügyét. A szavaiból azt olvasom ki, hogy erős képviselet kell, és fel kell vállalni az autonómia képviseletét is. – Többször is megfogalmazódik, hogy az önrendelkezés csak a többséggel való párbeszéd révén érhető el. Beszélhetünk-e előrelépésről ezen a téren, jelenleg van-e párbeszéd a román közösséggel az autonómia kapcsán? – Nincs reális párbeszéd, az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik, vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára. Azonban őszinte párbeszéd nélkül ezt nem lehet megvalósítani. És ha mi nem kezdeményezzük a párbeszédet, a kormánytöbbség, a román többség nem fogja. Ha az RMDSZ vagy a hivatalos parlamenti képviselet csak a nyelvi jogok betartását kéri, senki nem fog területi autonómiát biztosítani a Székelyföldnek. Ahhoz, hogy ezt elérjük, párbeszédet és törvénytervezetet kell kezdeményezni erről. Ezt várom tulajdonképpen, és ebben várom Semjén Zsolt és az anyaország segítségét, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Mivel a magyar–román párbeszéd nem egy kétoldalú, hanem sokkal inkább egy háromoldalú viszonyrendszer, ezért az erdélyi magyarság jóléte nélkül nem nevezhető jónak az államközi viszony. Magyarország is abban érdekelt, hogy stabilitás, béke, jólét legyen nemcsak a határokon belüli magyarok közösségén belül, hanem a szomszédos államokban is, és ezek szerint joggal várjuk el nemcsak a saját parlamenti képviseletünktől, hanem a kétoldalú viszonyt alakító vezetőktől is, hogy ezt az őszinte párbeszédet ne kerüljék el. – Az elmúlt időszakban változások voltak a néppárt megyei szervezeteiben. Melyek a fő célok a következő időszakra? – Az év első hónapjaiban több szervezet tartott megyei küldöttgyűlést és tisztújítást, ez egy természetes folyamat, ugyanis április 22-én Székelyudvarhelyen kongresszust tartunk, amely új elnökséget fog megszavazni, és amennyiben szükséges, mind az alapszabályt, mind a programot módosítjuk, kiigazítjuk, változtatjuk. Ezenkívül új lendületet fog kapni az Országos Önkormányzati Tanácsunk, melynek élére Bálint József sepsiszentgyörgyi politikust választottuk, és arra koncentrálunk, hogy a helyhatóságokban jelen lévő 232 képviselőnk betöltse küldetését, és a helyi közösség ügyeinek felvállalásával előrébb vigye annak életét. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 1.Dávid László: a Sapientiára nem vonatkozna Ponta kezdeményezéseDávid László, a Sapientia–EMTE rektora nem tart attól, hogy ellehetetlenítene a magyar állam által finanszírozott erdélyi egyetemek tevékenységét egy budapesti mintára elfogadandó romániai felsőoktatási jogszabály. A Sapientia vezetőjét annak kapcsán kerestük meg, hogy Victor Ponta volt kormányfő pénteken bejelentette, a jövő héten ő is kidolgoz egy, a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezéshez hasonló javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt. „Nagyon jónak és helyesnek tartom a szomszédaink törvényjavaslatát" – közölte közösségi oldalán a szociáldemokrata parlamenti képviselő. Sokan úgy vélik, Ponta javaslatának elfogadása esetén nehéz helyzetbe kerülne a magyar állami támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem, mivel egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról. Dávid László, a 2011 és 2016 között 18,4 milliárd forintos magyar állami támogatásban részesült Sapientia rektora azonban a Krónikának leszögezte: mindkét felsőoktatási intézmény a rájuk vonatkozó valamennyi romániai törvény betartásával működik, így őket nem érintené egy hasonló jogszabály elfogadása. „Jó lenne, ha minden felsőoktatási intézmény olyan törvényesen működne Romániában, mint a Sapientia" – jelentette ki lapunknak a professzor. Dávid László emlékeztetett, hogy a magyar kormány jogszabálytervezete szerint az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd. A Sapientia–EMTE rektora hozzátette ugyanakkor: léteznek olyan egyetemek Romániában, amelyek működését adott esetben befolyásolna egy ilyen intézkedés. A rektor minden bizonnyal az 1991-ben alapított bukaresti Román–Amerikai Egyetemre gondolt. Pénteki budapesti sajtótájékoztatóján egyébként Halász Jánost, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivőjét is arról faggatták újságírók, nem tart-e attól, hogy Romániában esetleg egy hasonló törvény alapján erdélyi magyar egyetemeket zárnának be. Halász erre nemmel válaszolt, mert – mondta – az ottani magyar egyetemek maradéktalanul betartják a román törvényeket. Palkovics László oktatási államtitkár szerdai bejelentése alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. Feltétel lesz az is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön. Ez utóbbi minden országra, míg az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd. További pontosításként említette, hogy az itt folytatni kívánt képzés és oklevél államilag elismert felsőfokú fokozatot adó képzésnek minősüljön. Orbán Viktor kormányfő pénteken emlékeztetett: a budapesti Oktatási Hivatal vizsgálata megállapította, hogy több külföldi egyetem is szabálytalanul működik, köztük – a budapesti Közép-európai Egyetemre (CEU) utalva – „Soros György egyeteme is". A CEU pénteken közleményben utasította vissza, hogy csalást követne el. Az intézmény közölte azt is: nem kezdeményez és nem támogat tüntetést. A Közép-európai Egyetem (CEU) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a miniszterelnök kijelentésével ellentétben jelenleg nincsen érvényben olyan törvény Magyarországon, amely megköveteli, hogy az egyetemek származási országukban is folytassanak képzést annak érdekében, hogy Magyarországon diplomát adhassanak ki. Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 1.Grindeanu: furcsa, meglep Johannis tempójaSorin Grindeanu kormányfő csütörtök este a România Tv műsorában úgy nyilatkozott, „furcsának” tartja, hogy Klaus Johannis államfő még nem írta alá Daniel Constantinnak a kormánytisztségeiből történő visszahívásáról szóló rendeletet. Azt mondja, meglepi az elnök tempója. „Hétfő délután továbbítottam neki javaslatainkat. Engem is meglep ez a tempó. Az államfő törvényes joga, hogy 45 napot várjon, ha nem tévedek. Igaz, hogy én nem ebben a tempóban dolgozom, és valószínűleg sokan nem ebben a tempóban dolgozunk. Furcsa” – értékelt a miniszterelnök. Megjegyezte, Daniel Constantin visszahívása nem áll összefüggésben kormányfő-helyettesi és a környezetvédelmi miniszteri tevékenységével. „Tudomásul vettük a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) politikai döntését, amelyet a vezetői testületükben meghoztak, miszerint visszahívják. Semmi köze nem volt Constantin úrnak a kormányban kifejtett tevékenységéhez” – fogalmazott. Hozzátette: azért írta alá Constantin visszahívását, mivel nem mondott le a kormányban betöltött tisztségeiről. Az ALDE politikai testülete vasárnap megvonta politikai támogatását Daniel Constantintól, az alakulat társelnökétől. Ezt 86-on szavazták meg, 12-en voksoltak ellene. Románia kormányának működését szabályozó törvény 10. cikkelye értelmében kormányátalakításkor a miniszterelnök javaslatára Románia elnöke jelöli a kabinet új tagját. Nincs azonban konkrét határidő, hogy mennyi idő alatt kell az államfőnek aláírnia a vonatkozó rendeletet. Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 1.Emlékeztető Jel-képBúcsútárlattal jelentkezett csütörtök délután az Apáczai-líceum Galériájában az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete. A kiállítás címe: Jel-kép – in memoriam Kassák Lajos, Hamvas Béla, Tamási Áron. Ötvennégy szerző hatvanöt alkotása idézi fel a képzőművészet eszközeivel a három magyar irodalmi nagyság életművét. A rendezvény apropója: Kassák 130, Hamvas és Tamási 120 éve született. A megnyitón Vörös Alpár iskolaigazgató és Székely Géza képzőművész-tanár, EMME-irányító szavaiból kitűnt, hogy ez az utolsó kiállítás a díszteremben, remélhetőleg október-november tájékán már a felújított épületben folytatható az egyesület tevékenysége. A tárlat anyagát szakmai szempontból Németh Júlia műkritikus méltatta, emlékeztetve a három, a maga nemében géniusz úttörő szerepére. Marosán Csaba színművész részleteket adott elő az idézett irodalmárok műveiből. Az EMME idei Székely Bertalan-díját Petea Ovidiu, a Tribuna grafikusa érdemelte ki, akinek Székely Géza nyújtotta át az elismerő kitüntetést. Végezetül pedig közölte: következő, immár őszi tárlattémájuk, Viszonylatok címmel, Arany János születésének 200., a Reformáció megalapításának 500. és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója kapcsán szolgáltat ihletet a hazai magyar képzőművész-társadalomnak. A mostani kiállítás április 30-ig munkanapokon 14-19, szombaton 8-19 óra között tekinthető meg. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 1.AMMKAT-ülés a tervezgetés jegyébenAmint azt előzetesen közöltük, szerdán tartotta soros ülését az Arad Megyei Magyar Kulturális Autonómia Tanács, amelynek tagjait a megyében működő magyar civilszervezetek adnák. A nyilvántartásban szereplő 34 civilszervezet tucatnyi képviselőjét dr. Túsz Ferenc AMMKAT-elnök köszöntötte, majd a napirend szerint véglegesíteni próbálták az AMMKAT-tagok névsorát. Onnan kihúzták az időközben megszűnt Romániai Magyar Drámapedagógiai Testület Arad megyei kirendeltségét. Véglegesíteni szerették volna a vezetőség névsorát is, csakhogy kvórum hiányában érdemi döntést nem hozhattak. A programok összeállítása terén sem igazán tudtak lépni, ugyanis szinte minden civilszervezet összeállította a maga programját. A tervezett közös programhoz való igazodást egy internetes naptár működtetésével próbálják előmozdítani. Ha ugyanis valamelyik tag szervezni kíván egy programot, előbb megtekinti az eseménynaptárra más civilszervezetek által felvitt programokat, elkerülendő az egymásra szervezést. Itt azonban felmerült a programot működtető személynek a kompenzálási kérdése. A pénzkérdés viszont felszínre hozta a tényt, miszerint a civilszervezetek közül csak nagyon kevés tud pályázatot írni. Éppen ezért ildomos lenne, ha az AMMKAT-nak alkalmazott pályázatíró szakembere lenne. A kialakult vitában felmerült a Temesvári Szórvány Alapítvány pályázatíró szakembereinek a meghívása iránti igény. Végül is abban egyeztek meg, hogy az elnök az Arad megyei civilszervezetek vezetőivel egyenként folytatott konzultáció eredményeként a jelzett Alapítvány szakembereit aradi előadásra hívná. Elképzelés szerint a pályázatíró sikerdíjat kapna, vagyis az elnyert pályázat bizonyos százaléka az övé lenne. Ennek az alapfeltétele azonban az lenne, hogy az Arad megyében nyilvántartott, immár 33-ra csökkent civilszervezetek komolyabb érdeklődést tanúsítanának az AMMKAT iránt. Az ülésen felmerült a civilszervezeteknek az RMDSZ Arad megyei szervezete által kidolgozott oktatási stratégiának a sikerre vitelében való közreműködése; a Csiky Gergely Főgimnázium előtti háznak a megvásárlása, illetve lebontása révén egy nagyobb udvarnak a kialakítása; az elesett idős magyaroknak a közös felkarolása; a fiatalságnak a civilszervezetek munkájába történő hatékonyabb bevonása stb. A tervezgetés mentén lebonyolított AMMKAT-ülés abban a reményben zárult, hogy a vezetőség megtalálja az utat az általában 2-3, legfeljebb féltucatnyi aktív taggal, szűkös anyagi feltételek között működő civilszervezetekhez, amelyeknek a képviselőit legalább egy pályázatíró tanfolyam kedvéért össze lehet majd gyűjteni. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 1.Kányádi Sándor szavalóverseny VajdahunyadonRigófüttynek lenni A dévai, vajdahunyadi, szászvárosi és csernakeresztúri magyar oktatás képviseletében negyven kisdiák vett részt csütörtökön a Kányádi Sándor szavalóverseny Hunyad megyei szakaszán, a vajdahunyadi Matei Corvin Kollégiumban. Kiss Mihály András aligazgató bátorító szavai után népdaltanulással oldották a gyermekek a verseny izgalmait. Lengyel Izabella tanító, zenetanár a Tavaszi szél vizet áraszt ismert népdallal nyitotta meg a kis gyermekszájakat és -szíveket, majd egy tréfás csángó bolhadal következett, amitől a kísérő tanítóknak is kisimult és mosolyra derült az arcuk. A tulajdonképpeni verseny szintén üdítőleg hatott gyermekekre, pedagógusokra, szülőkre egyaránt. Már a költemények – Kányádi Sándor, László Noémi, és Kovács András Ferenc játékos rímbe szedett sorai – jó kedvet sugároztak, ehhez jött még a sok csengő gyermekhang, bátortalan vagy épp önfeledt mosoly, ragyogó szemecske. Az elemista kisdiákok meglepően nagy figyelemmel kísérték egymás szavalatát és őszinte elismeréssel tapsolták meg társaikat. A zsűrizés időben szinte felülmúlta a versenyt. A Vajdahunyadon betanító magyar szakos tanárnők – Kun Gazda Kinga Viola, Dulinszky Izabella és Mészáros Enikő – saját bevallásuk szerint meglehetősen nehezen rangsorolták a kis előadókat. A díjkiosztás előtt Kun-Gazda Kinga zsűrielnökként szólt a gyermekekhez, felemlegetve a Kányádi Sándorral való személyes találkozás feledhetetlen élményét. Majd sor került a részvételi oklevelek, dicséretek és díjak kiosztására, utóbbiakhoz a Corvin Kiadó jóvoltából könyvjutalom is társult. A zsűri döntése nyomán a versenyen meghirdetett három korcsoportban Casian Enric, Boboc Eduard és Székely Beatrice nyerte el az első díjat és ezzel együtt a Varsolcon megrendezendő országos döntőn való részvétel jogát. Gratulálunk a nyerteseknek és minden kicsi versmondónak, felkészítőiknek, illetve a lelkes szervezőknek, Bíró Czeczília és Pampu Anna vajdahunyadi tanítóknak. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 1.Vajdahunyadon, az 500 éves reformáció jegyébenAz Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége, Kató Béla püspök vezetésével 2017. március 30-án generális vizitációt tartott Vajdahunyadon. Az utóbbi években a püspök rendszeresen ellátogat évente egyházmegyéjének valamelyik gyülekezetébe. Ez alkalommal Vajdahunyadra jöttek a megyebeli lelkészek, szám szerint kilencen, és két nyugdíjas lelkész is. Szép, tavaszi napon ünnepi hangulat uralkodott a gyülekezetben. A bizottság A kora délelőtti órákban érkezett delegációt Zsargó János helyi lelkipásztor esperes fogadta, majd áhítatot tartott. Napirend szerint a bizottság tagjai megvizsgálták az egyház ügyvitelét, számba vették az épületeket és megállapították, hogy a templom, a papi lak, a gyülekezeti ház, a ravatalozó rendben van. Délután a bizottság találkozott a vallásórás gyermekekkel, a nőszövetség tagjaival és a presbitériummal. Délután 6 órától istentisztelet volt, mely alkalommal Kántor Csaba parajdi lelkipásztor, püspökhelyettes szolgált. A prédikációban kiemelte a reformáció 500 éves jelentőségét. Ezután főtiszteletű Kató Béla püspök köszöntötte a gyülekezetet. Röviden ismertette a vizsgálat eredményét, szomorúan állapítva meg, hogy a gyülekezet létszáma rohamosan apad. Jelenleg 820 a lélekszám. Míg az 1960-as évek végén, az iparosítás után a beköltözések hatására hirtelen felduzzadt a lélekszám, és 50-60-70 keresztelés volt egy-egy évben, most évente 2-3 keresztelőt tartanak. A továbbiakban felszólalt Kántor Csaba főjegyző, Szegedi László kőhalmi lelkipásztor generális direktor, Fekete János egyházkerületi főgondnok, majd Kovács Szabadi Levente petrillai lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző köszöntötte a jelenlevőket. Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor, esperes megköszönte a helyi gyülekezet nevében a bizottság munkáját. Istentisztelet után közös vacsorán vettek részt a vendégek és a lelkészek. A hunyadi vár tövében élő gyülekezet tele reményekkel próbálja folytatni hitbeli életét. Vajdahunyad, 2017. március 31. Kun Árpád ny. lp. / Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 1.Ember és FöldAz album, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tavaly év végén megjelent tetszetős kiadványa a címbe emelt két fogalmat elsősorban a székelyvarsági tanyavilág szépségeivel és lakóinak mindennapjaival konkretizálja. 2016 augusztusában tizenhárom nemzetközileg is ismert fotóművész vett részt a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond és a torontói Kralovánszky Balázs vezette fotótáborban, amelyet a Zsindelyes-tanya látott vendégül Székelyvarságon. Tevékeny jelenlétüket számos felvétel tanúsítja, ezek közül válogattak be jó néhányat a kötetbe, amelynek látványvilágát, szellemi töltetét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai gazdagítják. Az Ember és Föld című könyvet tegnap este a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében mutatták be ünnepélyes keretek között. Az alkotótáborozók fotóiból kiállítást is nyitottak. Az est, amelynek Böjte Csaba, Kászoni József unitárius püspöki helynök, dr. Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul, dr. Bitay Márton államtitkár és a fotósok részéről Bálint Zsigmond volt a vendége, jótékonysági rendezvényként szólította meg a közönséget. Az összegyűlő támogatásokat arra fordítják, hogy Székelyvarságon felújítsanak egy régi csűrt, és közösségi élettérré alakítva, alkotótáborok fogadására, alkotások bemutatására, táncházak, hagyományőrző foglalkozások vendégül látására tegyék alkalmassá. Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.III. Anyák-napi magyarnóta gála PécskánFolytatódik a hagyományőrzés Pécskán. A magyar nemzet egyik féltett kincsét, a magyar nótát és hű kísérőjét, a cigánymuzsikát őrzi, és nem hagyja elveszni a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE). Az eddigi nagy sikerre való tekintettel az „Édesanyám, te jó asszony...” című anyák-napi magyar nótagála idén május első vasárnapján, Anyák napján kerül megszervezésre. A nagyszabású műsor keretében kilenc meghívott művész lép színpadra: Bokor János, Palojtay Érsek Ági, Fall Ilona, Kádár Zsuzsa, Kádár Gergő, Szigeti Ferenc, Gáspár Ani, Jenei Gábor és Fóki Veronika, kísér Miskolci Balog Zoltán és zenekara, műsorvezető Pölös János. A rendezvény időpontja: május 7., délután 18 óra, helyszín a Doru Ioan Petescu Művelődési Ház, Pécska, 2-es utca, 66-os szám. Helyfoglalás és jegyek elővételben kaphatók a 0753/109-610-es telefonszámon. A szervezők nagy szeretettel várnak minden magyarnóta-kedvelőt! Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 1.Dévára érkezik a történelmi tárlat„Hátrahagyottak emlékezete” Hétvégén kerül bemutatásra Déván a „Hátrahagyottak emlékezete” című nagysikerű kiállítás, mely a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának megrendelésére készült és a Carola Egyesület szervezésében járja be a különböző erdélyi helyszíneket. – Hunyad megyébe sepsiszentgyörgyi barátaink, a Székely–Szórvány kapcsolat révén jut el a kiállítás, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ közvetítésével. Egyszóval sokan vállaltak munkát, áldozatot azért, hogy e tárlat itt is megtekinthető legyen – fogalmazott Kun-Gazda Gergely, a kiállítás dévai bemutatásának fő szervezője. A tárlat újszerű témát dolgoz fel, az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állítva emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A nagyméretű pannók egy-egy vértanú-feleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A kiállítást Hunyad megyében elsőként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál mutatják be vasárnap, 2017. április 2-án, a déli szentmisét követően. A megnyitón jelen lesz Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi képviselője. A szervezők azon dolgoznak, hogy a kiállítás a következő hetekben több Hunyad megyei helyszínen is megtekinthető legyen. Egyelőre, április 9-ig a Szent Ferenc Alapítvány biztosít teret a tárlatnak. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. április 1.Az emlékezés egy büféPhilter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott). Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők. Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet? Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt. – Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt. A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni. – A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd? Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze. Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát. – Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is. – Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó. – Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Iskolanapok Bernády emlékéreA kötődést erősíteni Első alkalommal szervez névadója emlékére háromnapos rendezvénysorozatot a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola. A városépítő polgármester születésnapján, április 10-én kezdődő és 12-én záruló eseményről Kupán Edit, a tanintézet igazgatója tájékoztatott. A Bernády-napok programsorozatába mind a magyar, mind a román tagozatot bevonták a szervezők. A hivatalos megnyitóra április 10-én, hétfőn déli 12 órakor kerül sor az iskola udvarán. Azért nem a korábbi órákban, hogy az országos tudásfelmérőt író másodikosok is részt vehessenek az ünnepségen. A megnyitó után az alsó tagozatokon a tanítók vetítéssel gazdagított bemutatókat tartanak diákjaiknak Bernády Györgyről, illetve az iskola történetéről. A felső tagozatosok vetélkedővel egybekötött városnéző sétára indulnak. Kedden a 0–4. osztályokban rajzverseny zajlik Az én iskolám címmel. A kisdiákok alkotásait déli 12 órakor értékelik ki és díjazzák, majd a legjobb munkákat ki is állítják. Az 5–8.-osok számára kedden az Arany János-emlékév jegyében költészet napi foglalkozásokat tartanak, ekkor egyebek mellett versolvasásra kerül sor. Szerdán az alsó tagozatosok meglátogatják a városközpont nevezetesebb épületeit, a Kultúrpalotát, a Cifra Palotaként ismert Közigazgatási Palotát, a Bernády-szobrot. Egyes osztályok a Bernády nevéhez kötődő épületekről plakátot is készítenek. A felső tagozatos magyar diákok szerdán csapatjátékokon vesznek részt az iskola udvarán, a román diákok pedig általános műveltségi versenyen mérik össze Bernády Györggyel kapcsolatos ismereteiket. Bernády-emléksarok – Hogyan született a Bernády-napok megszervezésének ötlete? – kérdeztük az intézményvezetőt. – Az iskolanapok minden tanintézet életében kiemelt fontosságúak, olyankor ugyanis a napi rutinból kilépve gazdagodhatnak új élményekkel, tapasztalatokkal a diákok. A Bernády-napok elsődleges célja az, hogy minden korosztály ismerje meg iskolája névadóját, illetve azt a kort, amelyben élt. Ez a diákok iskolához, illetve a városhoz való kötődését, az összetartozás érzését erősíti. – Hogyan bővülhetne a következő években a Bernády-napok programsorozata? – A mostani megnyitón majd népdalok is elhangzanak, az elkövetkezőkben azonban szeretnénk még több teret adni a hagyományőrző tevékenységeknek az iskolanapokon. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban az Iskola másként héten lenne a legideálisabb megszervezni ezt a rendezvénysorozatot, akkor ugyanis a tanórák nem jelentenének időkorlátot a programok lebonyolításában. – Milyen további tervei vannak a Bernády-kultusz ápolását illetően? – Együttműködési szerződést kötöttünk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvánnyal. Egy Bernády-emléksarkot szeretnénk kialakítani valahol az iskolában, talán éppen a főbejáratnál, és az alapítvány illetékesei megígérték, hogy segítenek ebben. Úgy tervezem, hogy az új tanévre elkészül az emléksarok. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Főszerepben Kovács András FerencKöltő és költészet a színházban? Mi sem természetesebb, bár ha színházról beszélünk, nem feltétlenül a lírára gondolunk. Ezúttal viszont bármennyire színes, változatos és mozgalmasan játékos volt is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétnaposra nyúlt világnapi eseménysora, annak valódi rangját, súlyát egy poéta, Kovács András Ferenc adta meg. KAF-ra főszerepet osztottak a szervezők, többes szerepet. Teátrumi verseiről irodalmi szimpóziumon értekeztek, interjúban faggatták a nagy nyilvánosság előtt, majd kivételes színészi erőpróbának is beillő egyéni előadóestjén bizonyíthatta, hogy verseinek ő maga a legértőbb, legihletettebb tolmácsolója. A szélesebb közönséget megcélzó rendezvények között ez a több epizódra tagolt, késő estébe nyúló, lírai központú kistermi délután mély benyomást keltve tárta fel Thália és a költészet múzsáinak szoros kapcsolatát. A szerepköltészet mindig izgatta a kritikusokat, a jelek szerint a legifjabbak is így vannak vele. Kovács András Ferenc eddigi életművét, pontosabban a KAF-féle „poétika és gondolkodásmód szerepjátszó és emlékezettechnikai alakzatainak vizsgálatát” a Fiatal Írók Szövetsége, illetve ennek az írói tömörülésnek néhány olyan magyarországi képviselője is felvállalta, akik közül Mészáros Márton, Pataki Viktor és Porczió Veronika be is mutatta dolgozatát a Korpa Tamás vezette Ophelio Barbaro búcsúzik című, március 27-i szimpóziumon. Nem könnyű, ha a közönség csak a fülére alapozva próbál figyelemmel követni három nagy igényű, szakértelemmel és szakmai nyelvezettel felvértezett tudományos értekezést, de az irodalomtörténészek elemzése KAF költői alteregóiról, Caius Licinius Calvus, Jack Cole, Kavafis, Alekszej Pavlovics Asztrov, Lázáry René Sándor és a többiek helyéről, szerepéről olvasva is érdekesnek bizonyult. Mintegy három és fél évtized gazdag lírai termését vizsgálták meg a fiatal irodalomtörténészek az első kötettől, a Tengerész Henrik intelmeitől a legfrissebb sokadikig, meggyőző volt az eszmefuttatásuk. A rejtőzködő lírikus önvallomása, amely ez alkalommal a jóval fiatalabb költő, kritikus, szerkesztő Korpa Tamással folytatott beszélgetésből kerekedett ki, már oldottabban tükrözte KAF költői alapállását, színházi vonzatait. A Theatrum Mundi verscímet költői estjének is kölcsönző százperces összeállítás pedig már teljes pompájában, sokszínűségében, többhúrúságában megcsillogtatta azt a szépséget, amit a világ színpadszerűsége s az emberi színjáték, az örök komédia meg tragédia Kovács András Ferenc lírai megjelenítésében felmutat. Az előadóest már többfelé magával ragadta a hallgatóságot, a költő is szuggesztíven gazdagította versei lehetséges olvasatainak bőséges halmazát. NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Óvom a szót, a hazulról hozottat”Beszélgetés Bálint Márta Kossuth-díjas színművésszel Legutóbb 2016 decemberében tapsolhattunk szülővárosában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egykori népszerű művésznőjének. A Marina Vlady életrajzi regényéből készült monodrámát adta elő nagy sikerrel. 1988-tól él, dolgozik Budapesten. Az idei március 15-én „az erdélyi magyarság megmaradását és a Kárpát-medence kulturális kincseinek továbbadását közel öt évtizede töretlen hittel és alázattal szolgáló, a magyar és világirodalom legnagyobb klasszikusait mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pályája elismeréseként” Kossuth-díjat vehetett át az Országházban. Kitüntetése után pár nappal tudtunk sort keríteni az interjúra. – Ilyenkor akarva-akaratlanul közhelyek jutnak az ember eszébe. Én is gratulációval kezdem, és nem hagyom ki a szokásos kérdést: milyen érzés volt a meghatározó, amikor értesült a díjról? – Nagy meglepetés volt, és a díj átvétele óta az öröm dominál. Egyúttal visszaigazolás is ez a díj, de egyelőre csak örömet érzek. Hogy miért visszaigazolás? Azért, mert a pályám két részre oszlik. Lehet, már hallotta valamikor tőlem, hogy egészen fiatal színésznő voltam, amikor az ifjabb Dumas gondolata, miszerint „a színház olyan, mint a szerelem, jó kedély, erő, egészség, fiatalság kell hozzá”, szinte az ars poeticámmá vált. Annyira szenvedélyesen szeretem a hivatásomat, hogy nekem a színjátszás tényleg olyan, mint a szerelem. Szeszélyes is. Szárnyakat tud adni, felemel, forrón dédelget, de mélybe is taszíthat. Megsebez. Ez a kettősség jellemzi az én pályámat is. Odahaza két évtizeden át szolgáltam Tháliát. Pályakezdőként Szatmáron, az Északi Színháznál kezdtem húsz és fél évesen, ahol nagy szeretettel fogadtak, megbecsültek és foglalkoztattak. Nekem akkor ez természetesnek tűnt, azt hittem, ez a pálya ilyen. Vásárhelyre kerülve is ringatott a színház. Erdélyben tehát húsz éven keresztül megbecsült színésznő voltam, csodálatos feladatokkal halmozott el mindkét színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti is. Magyarországon viszont sokáig az útkeresés jutott nekem, ezért beszélek kettősségről. – Erre még hosszasabban kitérhetünk a beszélgetés folyamán, de ha már szóba hozta a kettősséget, a díjazása kapcsán egy másfajta kettősség gondolata is felmerült bennem. Kérem, ne értsen félre, örülök a rendkívüli elismerésnek, és biztos még nagyon sokan így éreznek Erdély-szerte. De tudtommal mindeddig egyetlen Erdélyben élő, ott dolgozó színészt se tüntettek ki Kossuth-díjjal. El kell jönni otthonról ahhoz, hogy ilyen megtiszteltetés érhesse a színészembert? – Érdekes, amit mond, meg is fordult bennem hirtelen, hogy az első erdélyi színésznő vagyok, aki ezt a díjat megkapta, noha több erdélyi kollégám is részesült már rangos magyarországi elismerésben, és erdélyi költők, írók is kaptak Kossuth-díjat. Arra is gondoltam ugyanakkor, hogy bár a kitüntetés személy szerint nekem szól, egyben az erdélyi színjátszás elismerése is. Hiszen ott nőttem föl, a színjátszás ábécéjét ott sajátítottam el, Erdélyben ismert és szeretett meg a közönség. Hogy el kell-e jönni ahhoz, hogy ilyen díjjal is elismerjenek? Teljes bizonyossággal erre nem tudok felelni, viszont tény, hogy Magyarországon nagyon sok küzdelmen mentem keresztül. De mindig kész voltam vállalni a vívódást, az útkeresést. És most ezeket a küzdelmes magyarországi éveimet is megkoronázza a Kossuth-díj. Bennem egy percre se fordult meg a gondolat, hogy a munkámért, amit annyira szeretek, díjat kaphatnék. Csináltam, mert a mai napig szenvedélyem a hivatásom. Ez a rangos elismerés megerősít abban, hogy megéri küzdeni, értéket teremteni a magyar kultúra szolgálatában. És ha a szerelemhez hasonlítottam a színjátszást, akkor azt mondom, ez a díj számomra egy életen át tartó szerelem beteljesülése. – A fiatalosságot, a belső energiák mozgósítását a feladatok is biztosíthatják. Gyakori manapság, hogy a színházak időnap előtt megválnak a korban előrehaladottabb művészeiktől, annak ellenére, hogy ők még sok örömet szerezhetnének a nézőknek. Ön elébe ment a feladatoknak, saját magának teremtett szereplési lehetőségeket. – Két évig voltam Budapesten a Nemzeti Színház tagja, ami nem volt örömteli időszak. Magam vállaltam, hogy ezt abbahagyom. Nem főszerepekre vágytam, de arra se, hogy abban, amit csinálok, ne legyen semmi örömöm. Ha este bemész a színházadba, fellépsz a színpadra, és nincs egy mondatod, amivel valamit ténylegesen közölsz, ha csak ez adatik meg neked, azt nem érdemes csinálnod. Valamikor kissé nagyképűen én is hangoztattam, hogy nincs nagy szerep és kis szerep, csak rossz színész. Ez nem igaz! Igenis van kis szerep és nagy szerep, és van kis szerep is, amiben örömödet leled, de ha sorozatosan olyan feladatokat osztanak rád, hogy a tömegben álldogálsz, bármilyen képességed, tehetséged lehet, az abból nem fog kiderülni. Az öröm nélküli színjátszásnak pedig nincs értelme. Változtattam tehát, de nem tudtam, mit vállalok magamra. – A sok főszerepet és szép sikert halmozó két otthoni évtized nem számított, amikor átjött Budapestre? – Nem. De ez egyébként is olyan pálya, hogy az, amit tegnap csinált az ember, már nem számít. Tudtam, hogy mögöttem van egy csomó minden, mégis elölről kell kezdeni. Az új feladat új kihívás is, amit lehet, hogy nem oldasz meg olyan szinten, mint az azelőttit. Nem lehet abból élni, hogy mi van mögöttem. – Új helyzet volt, hogy megválik a Nemzetitől, és önmagában bízva, egészen másba kezd, mint amihez azelőtt hozzászokott. Hosszabb idő után visszatekintve, hogy gondolja, nem hiányzott önnek a közös játék öröme? – Dehogynem. Nem volt egyszerű önmagamra lelnem. Amikor megváltam a Nemzeti Színháztól, még nem sejtettem, hogy Budapesten nem tudok megkapaszkodni. Vidékre többfelé hívtak, de a gyerekem nyolcéves volt, a férjem a Bajcsy-Zsilinszky kórházban orvosként dolgozott. Hogy mehettem volna vidékre?! A családot választottam, arra gondolva, hogy azért Budapesten is sikerülhetnek a dolgok. Eszembe jut a költő Székely János gondolata, magamra vonatkoztatva is érvényes: olyan természetű ember vagyok, hogy ha valahol nem kellettem, szótlanul odébbálltam. Néhány felkérésem azért volt, játszottam több színházban, a Katona Józsefben, a Budapesti Kamaraszínházban, a Művész Színházban, és másfelé is hívtak. Igazi öröm a Dominó Színházban ért, ahol Strindberg Júlia kisasszonyának a címszerepére kértek fel. Nagyszerű előadás lett belőle, az alakításomnak is igen kedvező visszhangja volt. „Tehetséget jó felfedezni” – írta az egyik kritikus. De nem volt szerencsém, kilenc előadás után ez a magánszínház csődbe ment. Aztán mégis megsegített a Fennvaló, elindított azon az új úton, amely a sikerhez vezetett. Bécsből kértek fel egy egyéni estre. Nem akartam elvállalni, mert addig ilyet sohasem csináltam. Gergő fiam hallotta a telefonbeszélgetést, és kérte, hogy egy papírra írjam le az előadással kapcsolatos érveket és ellenérveket. Amikor átolvasta, mint egy felnőtt kijelentette, hogy az érvek erősebbek, meg kell csinálni. Igazat adtam neki, és akkor állítottam össze az első egyéni estemet Újkori fohász címen. Olyan sikere volt Bécsben, hogy egy ott élő 56-os magyar asszony valósággal a mecénásommá vált. Akkoriban nagyon sokat jártam a határon túli magyarlakta területekre, folyamatosan kaptam az előadandó anyagot, és 1999-ig páholyból néztem a magyarországi kulturális életet, mert elfoglaltságom volt, és jártam Európát. De a mecénás hölgy 99-ben elhunyt, az addigi csodálatos lehetőség megszűnt. A folytatás már sokkal nehezebb volt. Megint kezdődhetett a küzdelem. – Kivel? Mivel? Önmagával? – Magammal is, de leginkább a helyzettel. Akkorra ezt az utat már megszerettem. Verses estjeim voltak, Kosztolányi-, Áprily-, Lénárd Sándor-est. A Kosztolányi-műsorban egy német művésszel szerepeltem, én magyarul mondtam a verseket, ő németül. Nem én választottam a költeményeket, az estek anyagát készen kaptam. Úgy éreztem, hogy a sorozatot folytatnom kellene, de itt következett a neheze. Ki kellett találni, kit, mit válasszak. Nagyon bonyolult ez az egész, nem olyasmi, ami a színész dolga lenne. Egy produkcióhoz anyagi támogatás kell, pályázatot írsz, azt elutasítják, aztán próbálkozol másfele, helyet keresel, rendezőt keresel, mindez erőt, energiát fogyaszt, ideget rombol. Miközben az is bőven elég volna, hogy az anyagot kiválaszd, átgondold, összeállítsd, illő keretbe helyezd. Mégis nagyon megszerettem az egyéni esteket. Nem azt mondom, hogy nem hiányzott a csapatmunka, illetve az, amit az ember a színházban megkap, vagyis hogy semmi másra, csak a szerepedre kell koncentrálnod. Itt még a fellépőruhámat is magam vasalom, és utazom egyik helyről a másikra. Akár Dérynének is érezhettem volna magam. Csak nem ekhós szekéren, hanem kocsival jártam az országot, és járom a mai napig. A pályám pedig kiteljesedett és gazdagodott ezáltal. Mert hatalmas erőpróba egyedül kiállni a nézők elé. Összehasonlíthatatlan a csapatmunkával, ott a partnered kisegíthet, itt meg az se mindegy, hogy egy kötőszó miképpen hangzik el a szádból. Ha nem tudod a nézőt egymagad lekötni, ha nem vagy képes azzal a bizonyos láthatatlan fonallal egykettőre hozzá kapcsolódni, vesztettél. Ha egyedül állsz előtte, sokkal inkább megérzed, hogy magadra tudtad-e hangolni vagy sem. Ez a fajta megméretkezés végül is annyi örömet adott, hogy most már azt mondom, rátaláltam az igazi utamra. Nyilván egy különleges nagyszínpadi felkérésre bizonyára igent mondanék, persze csak miután megtudtam, hogy ki a rendező, kik lesznek a partnereim. Erre már sokkal jobban odafigyelnék, mint évtizedekkel ezelőtt. – Feltételezem, hogy különleges elégtétellel olvashatta díjazása indoklásában azt a részt, amely szerint „mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pálya” az öné. – Igen, mindig arra törekedtem, hogy mindenből, amit csinálok, kiérződjék az igényesség. Akár csapatban, akár egyénileg játszom, igyekszem értéket teremteni. És jólesett, hogy ezt a törekvésemet észrevették. Az is nagy elégtétel volt, amikor azt írta valaki, hogy az egyszemélyes színházammal műfajt teremtettem Magyarországon. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét és a Magyar Örökség díjamat is ennek köszönhetem. Mindez visszaigazolja, hogy a munkám és az, amit kemény küzdelmek árán a magyar kultúra szolgálatában létrehoztam, minőséget jelent. – Ebben az egyszemélyes színházban a megszólaltatott költők a játszótársak? – Költők és más tollforgatók. A Szegény Sudár Anna, a Jókai Anna regényéből készült monodráma már színház. Vagy A megszakított repülés, a Marina Vlady életrajzi regényéből dramatizált színpadi változat szintén nem költői mű, de lesz még olyan estem, ahol a költők kerülnek előtérbe. Ahogy korábban Székely János és Kenéz Ferenc lírájával is történt. – Most, beszélgetésünk idején, még az öröm napjait éli. Az ünneplés a későbbiekben csitulni fog. Fájdalmak maradtak? – Nem. Azokon szeretek túllépni. Ha voltak is a múltban, ez a díj feledteti azokat. Az elején említettem, hogy az ember úgy van a színházzal, mint a szerelemmel, az pedig meg tud sebezni. Sok erdélyi kollégámmal ellentétben én azt is mindig felvállaltam, hogy lent vagyok. Hogy nem vagyok a helyemen. Ez nyilván nem volt lélekemelő állapot, de mindig azon gondolkodtam, hogy tudom ezt a hasznomra fordítani. És büszke vagyok, hogy mindenféle segítség nélkül önmagam teremtettem meg mindazt, amit elértem. Egyedül. A nagyon elkeseredett kollégáimat is folyton biztattam, hogy találjanak ki maguknak valamit, amivel önmagukra találhatnak. – Az otthoniakkal felhőtlen a kapcsolata? – Nehezet kérdezett. Én a mai napig minden idegszálammal kötődöm a szülőföldemhez. Magánügy, de most elmondom, hogy ebben benne van az is, hogy majdnem válni akartam a férjemtől, amikor kierőszakolta, hogy áttelepedjünk. Ez a díj neki is rendkívüli elégtétel, mert szenvedett attól, hogy engem úgymond átrángatott Magyarországra. Nem akartam otthagyni Vásárhelyt, és most is vallom, hogy a szülőföldön van feladatunk. Nincs erkölcsi alapom ilyesmit mondani, hiszen Budapesten élek, de tudom, hogy nem lett volna szabad elhagynunk Erdélyt. A gyerekeink jövőjét féltettük, miközben a mi korosztályunk és több utánunk következő is hiányzik otthonról. Lélekben most is ott vagyok, elszakíthatatlan a kötődésem a szülőföldhöz. És lelkem mélyén néha vártam, hogy hátha hívnak, gyere haza, Márta, vagy gyere egy szerepre! Főleg, amikor a gyerekem már nagyobbacska volt, megtehettem volna. Amikor a Székely János-estemet Vásárhelyen adtam elő, Jászberényi Emese készített velem egy interjút, és megkérdezte, hogy nem hívtak-e az egykori színházamhoz. Ez akkor szíven ütött, és ez az érzés mindmáig megmaradt. Az otthon üzenete mindig felkavar. A napokban felhívott két néző Szatmárról. Valahogy megszerezték a telefonszámomat, és gratuláltak az elismeréshez. Negyvennyolc éve kerültem oda, az volt az első társulatom, három évig játszottam ott, és mégis emlékeznek rám és örülnek a sikeremnek. Pedig nagyon hosszú idő ez egy ember életében. Gondolhatja, mennyire megörvendtem a gesztusnak. – A Kossuth-díj újabb lendületet adhat a továbbiakra, mert gondolom, a mostani kitüntetést nem tekinti pályalezárónak. – Dehogy! Igaz, hogy nem ifjan ért ez a nagy megtiszteltetés, de még mindig időben. Mondtam már, tele vagyok lobogással, tervekkel. Ösztönző a díj. Nagyon sok mindent szeretnék még csinálni. Marosvásárhelyen a legsötétebb diktatúra idején voltam színész, és ott a pályatársaimmal együtt küldetést teljesítettünk a magyar nyelv, a magyar színház és kultúra ápolásáért, fennmaradásáért. Ma is azt szolgálják az ottani magyar színészek. Én ugyanebben a szellemben folytattam itt, az anyaországban a tevékenységem. Magyari Lajos mondja gyönyörűen, hogy „óvom a szót, a hazulról hozottat”. Én is ezt teszem változatlanul. – Kívánom, hogy még sokáig tehesse! NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Kelemen Hunor: ha mi nem beszélünk ügyeinkről, más nem teszi meg helyettünk„A váltakozó kihívásokkal szembesülő Európában ha mi, erdélyi magyar emberek nem beszélünk elég hangosan, érthetően és tényszerűen ügyeinkről, a bennünket ért jogsérelmekről, más nem fogja megtenni helyettünk. Az Európai Néppárt kongresszusa jó alkalom volt arra, hogy ismertessük partnereinkkel az elmúlt hónapok történéseit, a következő időszak kihívásait. Kontinensünk legnagyobb őshonos kisebbségeként pedig olyan értékekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek révén Európa a nemzetek, a nemzetközösségek és régiók Európája lehet” – számolt be Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ az EPP tagjaként 12 fős küldöttséggel képviseltette magát a máltai eseményen. „A kongresszuson kétségkívül olyan témák szerepeltek, amelyek nagymértékben meghatározzák és befolyásolják Európa jövőjének alakulását. A napirenden túl kollégáimmal együtt alkalmat teremtettünk arra, hogy kétoldali találkozókon, munkamegbeszéléseken és tárgyalásokon előtérbe helyezzük a romániai magyar közösség ügyét, hogy személyesen is ismertessük azokat a problémákat, amelyekkel az elmúlt időszakban nekünk, magyar embereknek szembesülnünk kellett. A kisebbségi jogok akadályoztatása mellett a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetére is felhívtuk a figyelmet” – utalt a Manfred Weberrel, az EPP képviselőcsoportjának elnökével folytatott megbeszélésre Kelemen Hunor. Mint elmondta, a szövetség a hamarosan benyújtandó anyanyelvhasználati törvénymódosítási csomag tartalmát is ismertette, Antonio Lopez Isturiztól, az Európai Néppárt főtitkárától pedig a Minority Safepack polgári kezdeményezéshez kért támogatást, aki erről biztosította is az RMDSZ-t és a FUEN-t. Kelemen Hunor értékelőjében úgy fogalmazott: Európa 60 millió őshonos kisebbségének – így a magyar közösségnek is – a következő egy évben az európai polgári kezdeményezés révén be kell bizonyítania, hogy elszánt törekvése mellett, és nem kerülhető meg akkor, amikor a feje felett döntenek. Az Európai Bizottság ugyanis lehetővé tette, hogy aláírásgyűjtés induljon, majd elkezdődjön a jogalkotás az európai kisebbségvédelemről. „Ha azt akarjuk, hogy az erős Európa az őshonos kisebbségek, a romániai magyar emberek otthona, ne csak lakóhelye legyen, akkor hangosan kell hallatnunk a hangunkat, olyan változásokat kell eszközölnünk, amelyektől nekünk jobb lesz Európában élni. A máltai kongresszuson is azt tapasztaltuk, ha mi, magyar emberek nem hívjuk fel az európai politika alakítóinak figyelmét a hazai jogsérelmekre, más nem teszi meg helyettünk. Az RMDSZ eltökélt szándéka, hogy elvigye Erdélyt Európába, hogy felhelyezze az erdélyi magyarok ügyét Európa térképére” – tette hozzá a szövetség elnöke, akinek az a tapasztalata: a rendszeres tájékoztatás előbb-utóbb beérik, hiszen az amerikai külügy 2016-os országjelentése is azt bizonyítja, az Egyesült Államok ma jobban figyel a romániai magyarok ügyére, tisztában van azzal, hogy koránt sincs rendezve a kisebbségek helyzete, Románia pedig nem mintaállam. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Magyar Bukarest – a megvalósult álom (Könyvkuriózum)A cím félrevezetőnek tűnhet, ugyanis nem arról van szó, hogy Románia fővárosa magyarrá vált, hanem egy olyan könyv megjelenéséről, amely korábban csupán álomnak tetszett. A magyarság bukaresti vagy esetleg a teljes Kárpátokon túli történetének megírása merő álom, jelentette ki Demény Lajos történész egyik tanulmányában. Lám, az álom valóra vált, amit nem tettek meg történészek, megcselekedte egy bibliográfus, Hencz Hilda. 2011-ben jelent meg a munka román nyelven, Bucureștiul maghiar címmel, két év múlva megérte második kiadását, s tavaly év vége óta a Háromszék napilapot támogató Hármas Alapítvány és a Magyar Napló közös kiadásában, János András fordításában, Farkas Réka szerkesztésében végre magyarul is olvasható. Még senki sem írta meg a romániai magyar diaszpóra tudományosan dokumentált történelmét a kezdetektől napjainkig – írja Hencz Hilda bevezetőjében. Hozzáteszi, ez majdnem megmagyarázhatatlan, figyelembe véve, hogy a bukaresti magyarságnak két rangos történésze is volt: Veress Endre és Demény Lajos. Amit egy szakembernek sem sikerült megírnia, azt megtette egy pap és egy újságíró: Nagy Sándor és Beke György. Nagy Sándor (1896–1954) bukaresti református lelkipásztor A regáti kérdés című tanulmánya magyarázatot ad arra, mi jelentette a magyarság legnagyobb problémáját Óromániában: a nagy számban Kárpátokon túlra áttelepedettek rövid időn belül elrománosodtak nevükben, vallásukban és nyelvükben. Az uzoni származású Beke György (1927–2007) író erőfeszítéseit a 19. századi magyar diaszpóra egy-egy kiemelkedő személyiségére fókuszálta. Beke 1973-ban, negyed évszázados fővárosi tartózkodás után, elsőként adta meg a jelt a Ceauşescu korszak magyar értelmiségének Bukarest elhagyására. Tehát van valamicske előzménye munkájának, melynek megírása számtalan nehézségbe ütközött. Az akadályoztatások közül egyet emelek ki: a Bukaresti Római Katolikus Érsekség levéltára egy évszázada hozzáférhetetlen a kutatók számára. Demény Lajos szerint ennek fő oka, hogy a romániai római katolikus egyház így próbálja elrejteni erőltetett, magyarokat elrománosító politikáját. Az egyetemes katolikus egyház nem fektetett hangsúlyt hívei etnikai hovatartozására, így a román államnak alárendelt jászvárosi püspökség és a bukaresti érsekség kitűnő eszköz volt a moldvai csángók és a Bukarestben munkát kereső székelyek tízezreinek elrománosításához. Az asszimilációra beszédes példa Szathmári Pap Károly (a magyar szakirodalomban ebben az alakban állandósult neve, a románban főleg Carol Popp de Szathmary, Hencz Hilda könyvében is ekképp jelenik meg, s a magyar kiadásban ennek megfelelően többször Szathmáry Papp Károly szerepel) esete. Az udvari festő és fotográfus – s hozzáteszem, az egyesült fejedelemségek, majd Órománia címerének alkotója (Nagyromániáé Keöpeczi Sebestyén József címerművész) – Bukarestben telepedett le. Felbukkan neve a református egyház anyakönyvében. Többször nősült, szász evangélikus volt három felesége is. A művész egyetlen fia anyjával, Anna Charlotte Böttgerrel 1865-ben kötött házasságot a református templomban. A bukaresti evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra, az evangélikus anyakönyv megemlíti református vallását. Fia, Károly Sándor, akit Alexandru Satmariként ismernek, román nőt vett feleségül, ő is az evangélikus temetőben nyugszik, de temetési szertartását már ortodox pap végezte. Habár a levéltári anyag kevés vagy nem hozzáférhető, az időszakos publikációk gyűjteményei nagyon hiányosak, a bukaresti magyarság élete – szubjektív módszerekkel ugyan, de – rekonstruálható a több tucat önéletírásban, emlékiratban, útinaplóban megjelent életmorzsákból, korabeli sajtóból, miként Hencz Hilda lelkiismeretes munkával tette. A könyv négy fejezete a történelmi szakaszokat fedi le. Első a kezdetektől, azaz a magyarok bukaresti megtelepedésétől az első világháború végéig tárgyalja a kérdést, a második a két világháború közötti időszakban, a román nemzetállamban tengődő magyar kisebbséget, aztán a második világégést követő kommunista időszak, végül az 1989-es fordulatot követő rendszer következik. A szerző több mint 1500 nevet vonultat fel, ennek ellenére a könyv egységes, követi a vezérfonalat, a bukaresti magyarság sorsát. Időnként a tágabb térségbeli történések kontextusába helyezi az eseményeket – a jobb megértés végett. Így vázlatosan megismerhetjük a regáti magyarság életútját, hisz Erdélyből, a Székelyföldről nemcsak Bukarestbe, hanem a moldvai és havasalföldi nagyobb városokba is települtek át magyarok. A könyvben való tájékozódásban nagyon hasznos a névmutató, mely oda irányítja az olvasót, amire kíváncsi, hacsak nem regényszerűen, elejétől a végéig olvassa a könyvet. A magyar református egyház bukaresti megtelepedésének kezdete az 1690-ben oda érkező Décsei és Matkai kuruc katonákhoz köthető. Elég sok református magyar élt már Bukarestben, s elhatározták egy egyházközség megalapítását. Telket vásároltak és imaházat építettek. Az 1830-as években már mintegy 6000 fősre becsülték a bukaresti magyarság létszámát. A magyarok bevándorlásának oka sokrétű, de legfontosabb közülük a szegénység. Elég könnyen kaptak munkát, szabadon űzhették mesterségüket, az élelmiszerhez meg olcsón jutottak hozzá. Sükei Imre (1793–1849) református pap első magyar istentiszteletét 1815. májusában tartotta a lutheránus templomban. Az 1815-ös évre teszik a bukaresti magyar nyelvű oktatás kezdetét is. A református templomot 1821 karácsonyán szentelték föl. A magyaroknak és németeknek szánt katolikus iskolát 1824. március 21-én nyitották meg a Barátok temploma udvarán. A 19. század első felében a mesterembereken, kereskedőkön, árusokon, papokon és tanítókon kívül több magyar orvos, gyógyszerész, építész, mérnök, művész, fényképész és zenész is letelepedett ideiglenesen vagy véglegesen Bukarestben és a vidéki román városokban. Az 1848–49-es magyar forradalom leverését követően indult el az egyik legnagyobb magyar kivándorlási hullám.A negyvennyolcas magyar emigrációból kiemelkedik Koós Ferenc lelkipásztor. Ábrahám István kocsigyártó, a bukaresti Magyar Társulat elnökének kezdeményezésére a Nyergestetőn emlékművet állítottak az alábbi felirattal: ,,Ezen honvéd szobrot állították közös adakozásból azon székely honfiak és honleányok, akik kivándoroltak Románia fővárosába, Bukarestbe”. Az obeliszket 1897. augusztus 8-án szentelték fel. Az avatón mintegy kétezer egykori honvéd vett részt. A 19. század végére a magyar emigráció jelentős méreteket öltött. A magyarországi statisztikai adatokban több mint 31 ezer székely kivándorló szerepel. Csak 1900 februárjában 2357 Romániába szóló magyar útlevelet állítottak ki. A kivándorlásnak egyetlen oka volt: a szegénység. A első világháború elvesztésével a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott osztályrészül, de a következmények a Kárpátokon kívül élőkre is kihatottak. A regáti magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is. A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen, európai megoldás a kisebbségek beolvasztása. A magyarok sorai nagyon megritkultak a háború alatt és után. Közösségi ingatlanjaikat elkobozták, csak a református templom épülete maradt az övék. Közvetlenül a háború után könnyen találtak munkát az építkezéseknél, ezen a területen ugyanis nagy volt a fellendülés. „Bukarestet magyarok építették” – mondta egy székely, akit szülőföldjén az adók tönkretettek, és kénytelen volt a fővárosban munkát keresni. 1935-ben Alexandru Vaida-Voievod javasolta a „numerus valachicus” bevezetését, amely védelmet nyújtott a nemzeti munkaerőnek, és korlátozta a kisebbségiek alkalmazását. Az asszimilációt gyorsította a magyar iskolák háború utáni betiltása. Még a vallás magyar nyelvű oktatása sem volt lehetséges 1929-ig, akkor engedélyezték az iskola újraindítását a református egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanban. Az 1940-es Erdélyi Református Naptárból megtudjuk, hogy Bukarestben és környékén 36 036 magyar református élt, a többi regáti területen (Ploieşti, Galac, Brăila, Moreni, Piteşti, Konstanca stb.) még körülbelül 21 500. A második világháború után az 1948-as tanügyi törvény államosította a felekezeti iskolákat, a bukaresti iskola tehát 1949-től állami líceummá alakult. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a Magyar Népi Szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Nagyon hamar beindult az új generációs magyarság asszimilációja is. Az ’50-es években érkező családok gyermekei román iskolákba jártak. Az 1956-os magyarországi forradalom következményeként a Román Kommunista Párt elindította a magyar kedvezmények megszüntetésének második hullámát, újabb lépést tett az erőltetett asszimiláció felé. Az első áldozatok a moldvai csángók voltak. 1958-ban felszámolták az egész, 78 általános iskolából, egy líceumból és egy tanítóképzőből álló magyar nyelvű iskolahálózatot. Egy másik megszorító intézkedés során a nemzetiségi iskolákat egyesítették román iskolákkal. A rendelkezés a kolozsvári Bolyai Egyetemre is vonatkozott. 1968 augusztusa, a csehszlovákiai invázió után, a Ceauşescu rendszer több bukaresti magyar intézmény létrehozásáról döntött. Domokos Géza szerint ez Ceauşescu álnok politikájának része volt, így akarta elérni, hogy az erdélyi magyar intézmények minél többet veszítsenek fontosságukból és befolyásukból. Az intézmények létrejötte magyar értelmiségiek újabb hullámát vonzotta Bukarestbe. Tulajdonképpen Ceaușescu a 19. században elkezdett politikát folytatta: a magyarok asszimilációját célzó stratégiája kidolgozását és életbe ültetését sorozatos támadásokkal hangolta össze. E politika hivatalos kezdőjelét az 1972-es pártdirektívák adták meg, amelyek célként tűzték ki a román állampolgárok társadalmi és nemzeti homogenizálását. Az 1989-es rendszerváltás után felpezsdült kissé a bukaresti magyar élet, de, mint a szerző írja, a legutóbbi szabadtéri ünnepségen a gulyással és sörrel kezdődő majális miccsel ért véget, a magyarok román etnokulturális környezetbe való beilleszkedésének biztos jeleként. A bukaresti magyarságnak már fújják a takarodót – állapítja meg Hencz Hilda. A jelenlegi helyzet szerint a magyarok bukaresti és egyben a Kárpát-kanyaron kívüli nagy kalandja a végéhez közeledik. Évtizedek kérdése csupán, hogy a pár száz magyar bukaresti fiatal teljesen beolvadjon. Nicolae Iorga 1939-ben kifejtett vágya: „A megtisztítás, a visszanemzetiesítés sürgető kötelesség a jövőre nézve. Egy fővárosnak a nemzeti elem erőteljes uralmát kell jelentenie.” Hencz Hilda végszava pesszimista, vagy inkább realista? Sajnos, a történtek ismeretében a második változat tűnik valószínűbbnek. Manapság igen elcsépeltnek hangzik a hiánypótló kifejezés, mivel minden fedezet nélkül kezdték használni. Esetünkben teljesen jogosan alkalmazható a minősítés, hisz, mint a bevezetőben olvashattuk, csak szórványos és csak egy-egy szakaszra vagy személyiségre összpontosított írások jelentek meg eddig. Az első, alapos kutatásokon alapuló, jól dokumentált összegző munka a Hencz Hildáé. A mű árnyaltan szubjektív, de ez érthető, hisz a megírtak egy részét átélte a szerző. Nem tökéletes, nem is lehet az, hisz egy csomó forráshoz nem juthatott hozzá. Csak remélni tudjuk, jön idő, amikor a román állami és egyházi intézmények legyűrik komplexusaikat, lehetővé teszik a teljes körű kutatást, és megismerhetjük a bukaresti, regáti magyarság történetét annak teljes valójában, hisz az is történelmünk része. Hencz Hilda jól dokumentált könyve a bukaresti magyarok asszimilációjának története – azaz a „regáti kérdés” nem vesztett aktualitásából. Olvasásra ajánlom minden magyar embernek, tanulmányozásra minden politikusnak. Könyvbemutató: Sepsiszentgyörgyön április 6-án 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, Csíkszeredában április 7-én 17 órától a Kájoni János Könyvtárban. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 1.Nagyváradi könyvbarátok SepsiszentgyörgyönKevesen voltak jelen a nagyváradi Várad folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület csütörtöki könyvbemutatóján az Árkosi Művelődési Központ sepsiszentgyörgyi, Olt utcai székházában, de akik ott voltak, minden bizonnyal jól érezték magukat. Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője több általuk kiadott kötet mellett a Várad folyóiratot, a Biharország havilapot és a Holnap magazint is bemutatta röviden, nézői kérdésekre válaszolva pedig a könyvkiadással kapcsolatos személyes élményeikről meséltek a jelenlévőknek. Amint a házigazda Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központjának vezetője elmondta, a nagyváradi vendégek mostani és májusban sorra kerülő következő szentgyörgyi bemutatkozásának célja, hogy a két város közötti kommunikáció felerősödjék, megismerje a közönség a fontos kezdeményezéseket, amelyek kapcsolódnak az erdélyi vagy akár az egyetemes magyar kultúrához. Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy bizonyos szempontból hasonló helyzetben érte meg a rendszerváltás időszakát, nem voltak olyan kulturális intézményeik, mint amilyenekkel Kolozsvár vagy Marosvásárhely rendelkezett, például nem volt hagyománya ezekben a városokban a könyv- és folyóirat-kiadásnak – mondta el Szűcs László, majd röviden összefoglalta a nagyváradi sajtókiadás történetét a múlt század eleji első kezdeményezésektől, a Tavasz és a Magyar szó megjelenésétől napjainkig, külön kiemelve a Holnapot, amely folyóiratnak indult volna, de végül csak két antológia lett belőle, és a Kelet-Nyugatot, mely 2002-es újraindulásakor a Várad nevet kapta. Mint mondta, ez a név kicsit behatárolja, lokálissá teszi, de a lap azért igyekszik egyetemes értékeket képviselni. A Várad kiadó mint kulturális közintézmény és a Holnap Kulturális Egyesület civil kezdeményezés jóvoltából a könyvkiadás is működik Nagyváradon, többnyire ugyanazokkal a munkatársakkal. A Holnap indulásáról Simon Judit elmondta, hogy a Riport Kiadó jogutódjaként jött létre, és jól meghatározott célja, hogy fiatal, kezdő szerzőket támogasson a jövő magyar irodalma felé tekintve, amint az egyesület tudatosan választott neve is mutatja. A bemutatott kötetek között Gálfalvi György Kacagásaink című, Securitatéval kapcsolatos emlékiratairól, Gittai István Létesszencia című verskötetéről, Fábián Sándor válogatott verseit tartalmazó kötetéről, Móra László két legendás romániai magyar labdarúgó-mesteredzőről, Kovács Istvánról és Jenei Imréről szóló portrékötetéről, egy erdélyi és partiumi újságírók által készített temesvári riportkötetről, Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel készült interjúkötetéről, Péter I. Zoltán Régi képeslapok, régi történetek című helytörténeti munkájáról, Tóth Ágnes A halál katlanában című második világháborús dokumentumkötetéről, Demény Péter Sünödi és a trallalla című karcolatairól, Hajós Erika Tilinkóci és a muzsikobold című mesekönyvéről, a Karácsony Benő életművét tartalmazó sorozatról és Kinde Annamária utolsó verskötetéről meséltek a vendégek, majd néhány rövid verset is felolvastak a hallgatóságnak. A könyvbemutató vége közvetlen hangulatú beszélgetéssé oldódott, mely során különböző Nagyváradon szervezett, irodalommal kapcsolatos rendezvényekről – vitaszínházi estről, a Holnap Feszt nevű összművészeti fesztiválról, a Nagyváradi Könyvmaratonról – és a kiadott könyvek szerkesztéséről, terjesztéséről, eladásáról is megtudhattunk pár érdekességet. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 1.Akit elbűvölt a fény (Bartha Árpád-emlékkiállítás)Mindig azt mondta, március 15-én született. Az anyakönyvbe azonban március 20-át írtak. Szülőfalujában, Lécfalván, 1941-ben. Most, ha megérte volna, immár 81. éves lenne. Bartha Árpád azonban fájdalmasan korán, mindössze 43 évesen távozott erről az árnyékvilágról. Jókor született, s ha jó helyen is – világhírű fotográfus lehetett volna belőle. A 2004-es első emlékkiállítása után második, életműösszegző tárlata nyílt meg tegnap az Árkosi Művelődési Központ Bástya-házbeli termeiben. Bartha Árpádot, a szenvedélyes fényképészt és az embert idézték meg a tegnapi kiállításmegnyitón pályatársai, tisztelői. Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészek Szövetsége megyei szervezetének elnöke villogó szemű, lobogó zakójú, mindig siető, de mindenre figyelő, kereső-kutató emberként jellemezte, akiben a dokumentarista és a művészeti fotográfus párhuzamosan élt. Kiemelte, olyan kortársai, mint Plugor Sándor, Baász Imre, hatással voltak alkotására, művészetének alakulására. Beliczay László, az MTI fotográfusa és képszerkesztője szakmai szempontból értékelve életművét megállapította, Bartha Árpád a fényképezést soha nem tekintette csak munkának, az alkotás napi látásmódja volt. Természetfotói, a paraszti életet bemutató felvételei szerkesztésükben, emotív hatásukban a két világháború közötti „magyaros fotózásra” emlékeztetnek, alkotásaira jellemzőek a fény-árnyék hatások, a nehéz kompozíciós elemeket rendkívül ügyesen használta – méltatta a szakember. Felhívta a figyelmet Bartha stílusváltására, amikor elkezdett a képzőművészet felé fordulni, ebből a korszakából való alkotásain Moholy-Nagy, Kepes hatása érződik. Bartha ugyanakkor szenvedélyes sötétkamra-kísérletező is volt, nagy újítását azonban, a vakok számára kifejlesztett domborfotóit „elsüllyesztették” akkoriban. Bartha Árpád remélhetőleg megtalálja méltó helyét a magyar fotóművészetben – zárta beszédét Beliczay László. Az örökmozgó, mindenütt fotótémát találó Bartha Árpádról egykori munkatársai, a Cuvântul Nou napilap volt újságírói, Dumitru Manolăchescu és Ioan Drăgan emlékeztek meg, utóbbi elmesélve: Bartha már brassói fémipari munkás korában szenvedélyes fotós volt, s hogy több ideje maradjon a fényképezésre, a nagyvárosban albérlet után nézett. Talált is – egy használaton kívül helyezett halottaskocsit... Nem közvetlen munkatársa, de barátja volt az akkori „társlapnál”, a Megyei Tükörnél dolgozó Czegő Zoltán és Bogdán László – előbbi arról beszélt, könnyű Bartha Árpádra emlékezni, hiszen ő állandóan emlékeztet, utóbbi pedig a Bartha Árpádhoz írott versét olvasta fel. „Összehúzott szemmel néz bennünket a fotográfus, / ahogyan ismert blende pillantásával is nézett esztendőkön át, / és bűvös kameráján keresztül is csak nézett. / Tudta, ha odanézünk: sikerül a valóság!” – emlékidézés helyett találóbb a költő jellemzése. A mostani emlékkiállításra reprezentatív Bartha-fotóalbum is megjelent. Kopacz Attila felidézte: a 2004-es kiállításkor csak egy vékony, 48 oldalas kiadványra futotta, és akkor úgy érezte, „mi végeztük ki” Bartha Árpádot. Azóta motoszkált benne, hogy el kellene valamikor készíteni a Bartha életművéhez méltó albumot, és ennek most jött el az ideje. Eleinte 150–180 oldalas kiadványt tervezett, ebből végül 450 oldalas lett, „de el lehetett volna menni még egyszer ekkoráig” – tette hozzá. Ismertette azt is, pár hónapon belül elkészül az album román és angol nyelvű fordítása is, „mert az egész világon be kell mutatni Bartha Árpádot, hiszen olyan művész, aki megérdemli”. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
