Életének 64. évében elhunyt Csiki László /Sepsiszentgyörgy, 1944. okt. 5. – Budapest, 2008. okt. 2./ erdélyi születésű író, költő, műfordító. A múlt héten nem érezte jól magát, ezért Ajakír című regényének bemutatójára sem tudott elmenni az Írók Boltjába. /Elhunyt Csiki László. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./ Csiki László, többek között a Kellékek, az Elhallgatások és A keresztelő című verseskötet szerzőjeként vált ismertté. 1968 és 1971 között a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör riportere, 1971-től 1980-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője, 1980 és 1982 között az Utunk irodalmi hetilap rovatvezetője volt. 1984-ben kitelepedett Magyarországra, ahol 1989-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1989 és 1991 között a Magyar Napló folyóirat versrovatvezetője, 1991-től szabadfoglalkozású író, majd a Budapest Filmstúdió dramaturgja. Több színművét, rádiójátékát mutatták be, rendszeresen közölt műkritikákat. 1977-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját, 1987-ben Füst Milán-jutalmat kapott, 1990-ban József Attila-díjat, 1997-ben Déry Tibor-jutalommal, 1999-ben Bezerédj-díjjal, 2002-ben Tiszatáj-díjjal, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, két évvel ezelőtt pedig Salvatore Quasimodo-emlékdíjjal ismerték el munkásságát. /Elhunyt Csiki László. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./
2008. október 11.
Szilágyi István hetvenéves /sz. Kolozsvár, 1938. okt. 10./, a kolozsvári BBTE jogi karán végzett 1963-ban. 1963-tól az Utunk munkatársa, 1968-tól 1989-ig főszerkesztő-helyettese. 1990-től a kolozsvári Helikon főszerkesztője. Kötetei: Sorskovács (elbeszélések, 1964); Ezen a csillagon (elbeszélések, 1966); Üllő, dobszó, harang (regény, 1969); Jámbor vadak (elbeszélések, 1971); Kő hull apadó kútba (regény, 1975); Agancsbozót (regény, 1990); Hollóidő (regény, 2001). Sok díjat kapott, ezek között van a Romániai Írók Szövetségének prózadíja (1975), a József Attila-díj (1990) és a Kossuth-díj (2001). /Születésnap. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2008. december 12.
A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.
2009. január 22.
Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./
2009. április 7.
Mit álmodsz? címmel Csiki László emlékestnek adott otthont április 3-án a Kolozsvár Társaság székhelye. Csiki rengeteg írásában tárgyalta, burkoltan vagy nyíltan Erdélyhez való tartozását, az itt élő kisebbségbe kényszerített magyarok hányadtatásait. „ Csiki László tíz év alatt körülbelül száz kötetet szerkesztett, egészen addig, míg át nem került az Utunkhoz. – Ő az az író volt, aki ténylegesen az írás mesterségének élt, nem csak beszélt róla – emlékezett Egyed Emese. Csiki László szerkesztőként a sebes munkatempó mellett a legalaposabb munkát végezte. Szilágyi István elmondta, hogy a Kő hull apadó kútba című regénye kéziratához Csiki körülbelül ezerötszáz megjegyzést fűzött. /Potozky László: „Aki az írás mesterségének élt”. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2009. április 20.
Életének 72. évében Budapesten elhunyt Lászlóffy Aladár /Torda, 1937. máj. 18. – Budapest, 2009. ápr. 20./ József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Lászlóffy Aladár első írása 1946-ban, a Dolgozó Nő folyóirat gyermekmellékletében jelent meg. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetemen 1959-ben szerzett magyar irodalom szakos oklevelet. 1960–1961 között az Állami Könyvkiadónál, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében dolgozott, 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklap szerkesztője, 1970-ben pedig rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője volt. 1982-től a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap, illetve az Előre bukaresti napilap munkatársa. 1990 után a kolozsvári Helikon irodalmi lap szerkesztőségi tagja és a Korunk folyóirat munkatársa volt. 1994 után meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet oktatott. Kossuth-díjat 1998-ban kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Románia Csillaga tiszti fokozatával is. Az elmúlt évtizedben többnyire Budapesten élt. /Elhunyt Lászlóffy Aladár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2009. május 18.
A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem által szervezett DrámaPálya dráma- és kritikaíró verseny díjkiosztója alkalmából napjaink erdélyi magyar dráma-, de főként színikritika-írásáról vitáztak a résztvevők. Kovács Levente a hetvenes-nyolcvanas évek szakmai térképét vázolta fel, az akkori kritikusi közfutást, az Utunk hetilap, vagy a bukarestiek erős kritikusi gárdáját. A szerkesztőségek szemlélete megváltozott. Akkoriban hat-nyolc sajtóorgánum volt jelen mindegyik bemutatón. Mára a kritikaírás szétszórttá vált. Hegyi Réka közöl Kolozsváron, Boros Kinga és Nagy Botond Vásárhelyen, de nincsen koncentrált kör. Hegyi Réka az anyagi ösztönzés hiányát és ugyanakkor fontosságát hangsúlyozta. /Na. : Erdélyi ítészek estje. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./
2009. június 18.
Úgy harminc évvel ezelőtt Bokor Ella költőnőnek valaki mondott egy rossz szót az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben, ezzel „elijesztette” őt a közléstől. Bokor Ella első verseskötetének megjelenésére csak most kerülhetett sor, semmiképpen sem túl korán, hiszen a szerző 1953 (!) óta tagja az aradi irodalmi körnek (egy időben elnöke is), s ezalatt több-kevesebb rendszerességgel írt – verset, prózát vegyesen, amelyekből jó néhány megjelent az Utunk, az aradi Vörös Lobogó és más lapok hasábjain. Az első kötet azonban – Ég és Föld között, alcíme Versek – Dalok – csak most látott nyomdafestéket, a Tóth Árpád Irodalmi Kör támogatásával. /Jámbor Gyula: Bokor Ella versei és dalai. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 18./
2009. december 16.
A Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Gálfalvi Zsolt marosvásárhelyi irodalomkritikusnak, szerkesztőnek adományozza a Kriterion Koszorút. Gálfalvi Zsolt /sz. Marosvásárhely, 1933/ a kolozsvári Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett, majd évtizedeken átívelő, az erdélyi magyar írónemzedékeket támogató irodalomkritikusi munkát végzett az Utunk, az Igaz Szó, A Hét munkatársaként vagy rovatvezetőjeként és főszerkesztőjeként. A múlt század hatvanas éveiben a Marosvásárhelyi Állami Színház igazgatójaként is tevékenykedett és 1971–1975 között részt vállalt a romániai magyar színházak irányításában a bukaresti Művelődési Tanács nemzetiségi igazgatóságának vezetőjeként. Az 1989-es romániai fordulat után részt vállalt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalapításában. A Romániai Magyar Pen Klub elnöke, a Romániai Írószövetség igazgató-tanácsának a tagja, 1998-tól több éven át a Román Televízió igazgatósági tagja. Számos kötete jelent meg. /Sz. F. : Kriterion Koszorú Gálfalvi Zsoltnak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./
2009. december 31.
Világ árnya, világ fénye /Kriterion Könyvkiadó/ címmel jelent meg Árkossy István és Bágyoni Szabó István „beszélgetőkönyve”. Az egykori Utunk szerkesztője, Bágyoni Szabó István, és ugyanezen lap grafikai szerkesztője, Árkossy István közötti párbeszédben egymásnak írt levelek formájában bontakozik ki kettejük története, mely a régi Kolozsvár története is egyben. /Világ árnya, világ fénye. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./
