Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 
 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
 szűkítés        -        
      találatszám: 131894 találat lapozás: 1-30 ... 100531-100560 | 100561-100590 | 100591-100620 ... 131881-131894
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


  

Névmutató:

2013. július 12.

Nagyrománia Párt: túl sokat kapnak a magyarok
Hetek óta mind az írott, mind az elektronikus médiában azon jajong Gheorghe Funar és Vadim Tudor, újabban Marius Paşcan, a Demokrata Liberális Párt Maros megyei szenátora is, hogy a magyarok túl sokat kapnak vissza a restitúciós törvény eredményeként, főként az arisztokrata családokat és a történelmi magyar egyházakat vádolják, és természetesen Magyarországot, mely úgymond folytatja „a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére”.
Fáj nekik, hogy visszaszolgáltatták egyebek között a Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. Maros megye demokrata-liberális szenátora rosszallja azt is, hogy a parlamenti kisebbségi szervezetek évente több mint 83 millió lej támogatást kapnak az államtól kulturális, vallási rendezvényekre, míg a székely megyékben élő románok szervezetei alig jutnak pénzhez.
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2013. július 12.

A megyék felszámolásától tart Tamás Sándor
Félünk attól, hogy titokban fel akarják számolni a megyéket – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke Bálványosfürdőn, ahol a régióátalakításról és a decentralizációról tartottak ma megbeszélést Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, aki szintén részt vett a megbeszélésen jelképesen azt mondta, ő régi vadásznak számít, de eddig nagyon kevés vadat ejtett át. Tamás Sándor kifejtette: valós decentralizációt szeretnének, olyant, amely megfelel az itt élő embereknek is, most azonban úgy tűnik, inkább ellentétes irányba halad az átszervezés.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: az RMDSZ kisebb fejlesztési régiókat szeretne, hiszen a jelenlegi régió-tervek nem életképesek. A szövetség szerint legtöbb 800 ezer lakosú régiókat kell kialakítani, hiszen ezek fejlődését is jobban lehetne követni. A jelenlegi tervek mellett elkötelezni magunkat óriási hiba lenne – tette hozzá Antal Árpád.
Marosvásárhelyi Rádió / Agerpress
Erdély.ma

2013. július 12.

Tusványos mottói mentén: erdélyi magyarság-tükör
Közeledik „a mi időnk”, nemsokára újra benépesedik Tusnádfürdőn az Olt partja. A legrégebbi romániai nyári egyetem nem véletlenül vált a fiatalság legkedveltebb diáktáborává: kezdetek óta a művelődés, a társadalomkutatás, a politika és a szórakozás találkozási pontja volt. Szerepéről mindent elárul, ha végigolvassuk a rendezvény mottóit 1990-től napjainkig: a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tulajdonképpen egyfajta lázmérője a kommunizmus utáni romániai magyarságnak. Társadalmi, politikai, társadalom-politikai lázmérő, amely kimutatja, melyek voltak a 23 év legsúlyosabb betegségei. A diktatúrából a demokráciába való átmenettől egészen a mi időnkig fonjuk a tusványosi szálat, segítségünkre volt Bencze Tibor és Sándor Krisztina, korábbi főszervezők.
Akiknek nincs emlékük a kommunizmusról, azoknak valószínűleg arról sincs emlékük, hogy mi volt a nyári egyetem a bálványosfürdői első hét évben. Sőt, valószínűleg akad olyan, aki azon is meglepődik, hogy a mára „Tusnádfürdőhöz nőtt” fesztivál története nem az Olt partján kezdődött.
– A ’90-es években, amikor elkezdtük, a magyar–román párbeszéd egyik legfőbb helyszíne, alkalma volt a nyári egyetem – emlékezett vissza Bencze Tibor, aki a kezdetektől „része” a Tusványosnak, az ezredforduló előtti években főszervezője is volt a fesztiválnak. – Akkoriban három pillérre épült a szervezés: az anyaországra, az erdélyi magyarságra és a románságra.
Az első évek a diktatúrából való kilábalás, a „demokratizálódás” évei voltak. Ezt tükrözik a mottók is: Átmenet a diktatúrából a demokráciába (1990), Napforduló után (1991), Románia Kelet és Nyugat között (1993), A baloldali nosztalgia Közép- és Kelet-Európában (1994), Közös kihívások az átmenet során (1995), A posztkommunizmus nyomorúsága (1997). Az egymásra találás, az együttélés, az európaivá válás közös útkeresése nehezedett a három pillérre, majd éppen a Tusnádfürdőre való átköltözés után politikai fordulatok következtek – ezeket is nyilvánvalóan megüzenik a mottók.
Ami a jelmondatokból nem derül ki, arra Bencze Tibor hívta fel a figyelmünket:
– A ’90-es évek derekától a vége felé ez a háromlábú szék egyre sántább lett. Az Emil Constantinescu elnöksége előtt ellenzékben levő Román Demokratikus Konvenció egyre kevésbé érezte fontosnak a nyári egyetemet, és román szervező fél kikopott. Senki sem szorította ki őket, csak hatalmon már nem voltak annyira elhivatottak. Ez egyébként az RMDSZ-re is jellemző volt némileg a kormányba kerülése után.
A román fél csendes távozásával az erdélyi magyarság és az anyaországi magyarság közötti párbeszéd erősödött meg Tusnádfürdőn.
– Hozzájárult ehhez természetesen az is, hogy 1998-ban a Fidesz nyert Magyarországon, és az általuk képviselt új nemzetpolitika vált az elkövetkező évek nyári egyetemeinek a vezérfonalává. A Tusványos ennek a nemzetpolitikának vált az importőrévé – jegyezte meg Bencze Tibor.
Az első Orbán-kormány ideje alatt a polgári megerősödés műhelye volt a nyári egyetem: a mottók igazolják, hogy a kommunizmusból felocsúdva egyre inkább Európa felé tekint az erdélyi magyarság. Kelet-Közép-Európából Európa felé (1998); Közép-Európa? Kelet-Európa? Balkán? – regionalizmus és integráció (1999); Politikusok rövidnadrágban (2000); Tíz évvel a Napforduló után – kényszerek és lehetőségek (2001); A polgári kibontakozás Európában (2002).
Törésvonal áll be 2003-tól: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrejöttével új kihívások elé néz az erdélyi magyarság.
– Ettől az évtől kezdve sokkal nagyobb hangsúly tevődik az erdélyi magyarság „belpolitikájára”. Egyre nagyobb szakadék képződik az erdélyi magyar bal- és jobboldal között, következnek azok az évek, amikor Markó Béla minden évben meghívást kap, és végig kérdéses, hogy megjelenik-e – nyilatkozta Sándor Krisztina, aki 2008-tól négy éven át főszervezője a tábornak. A 2003-as mottó: Együtt vagy külön utakon – Integráció és nemzeti érdek.
Egy év múlva már az Európai Unió az egyik központi téma. 2005-ben ismét felugrik a lázmérő csíkja: Összetartozunk ?! – Az Európai Unió kihívásai és lehetőségei – utal a mottó a kettős tematikára. Egyik a december 5-re való reakció, a másik továbbra is az EU felé való kacsintás.
– Tusványos hetét mindig is arra szánták a szervezők, hogy valamennyi politikai nézőpont találkozhasson itt. Rendkívül fontos elvi kérdéseket fogalmazott meg, és éppen a kérdésfelvetés az egyik legfőbb erőssége a Tusványosnak. Ugyanakkor ajánlott is egyfajta választ, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a válaszok miatt első sorban a nemzeti liberális és a konzervatív érzelműeknek vált a kedvenc helyszínévé – mondta Sándor Krisztina.
Európa a központi téma 2006-ban és 2007-ben is: Így is lehet: Egy másik Románia, egy másik Magyarország, Vitán felül.
2008-ban gyökeres változás következik be: átveszi a főszervező szerepét a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), és elnöke, Sándor Krisztina. A mottó hosszú évek után először nem csak politikai: Más kép. És egyre „vidámabb” mottók jönnek: Húsz esztendőm hatalom (a 20., jubileumi kiadás jelmondata, 2009), Nyílt lapokkal (2010), Összenő, ami összetartozik (2011), Tusványos a világ közepe (2012), és eljutottunk A mi időnkig.
– Az idei mottó nagyban reflektál a Magyarország Unióban való helytállására, hiszen az utóbbi évben nagyon sok támadás érte Brüsszelből az Orbán-kormányt. De figyelmeztetés ez számunkra is az alkotmánymódosításhoz és a régióátszervezéshez hasonló fontos kérdések előtt, hogy itt és most kell cselekednünk – közölte Sándor Krisztina.
– Az utóbbi szűk 15 év sokkal több változást hozott, mint a diktatúra bukása utáni első 10 év. A kommunizmus jegyei még mindig visszaköszönnek olyan kérdésekben, mint például a tulajdon-visszaszolgáltatás vagy a szekus kérdés. De ma már nem annyira az elvárásokban való csalódás válsága, hanem az egész világot befolyásoló gazdasági válság, valamint a lelki válságunk okozza a legnagyobb fejtörést. Mivé lett az ember, mivé lettünk mi? Erre is választ keresnek a jelenkor tusványosai – fogalmazott Bencze Tibor.
A jelmondatok megfogalmazásakor – mint ahogy a MIT korábbi elnöke is megjegyezte – természetesen a figyelemfelkeltő jelleg is szerepet játszik. De így is jól tükrözik, hogy az erdélyi magyarság milyen főbb problémákkal ütközött a rendszerváltás után: önmeghatározás, a diktatúra levetkőzése és a demokrácia ruhájának a felöltése, az anyaországgal való együttműködés, az erdélyi magyar „többpártrendszer” kialakulása és hatásai, politikai bal és jobb közötti különbségek, európai integráció.
Még az idei Tusványos el sem kezdődött, de Sándor Krisztina szerint is borítékolható, hogy a következő évi nyári egyetem mottóját nehéz lesz megfogalmazni:
– Túl leszünk az EP-választásokon, megismerjük az EU 2014–2020-as támogatási időszakának a költségvetéseit, parlamenti választások lesznek Magyarországon, elnökválasztás lesz Romániában, napirenden az alkotmánymódosítás és a régióátszervezés – sorolta azokat a témákat, amelyek nélkül nem szervezhetnek jövőre Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort.
Egyelőre azonban ne ugorjunk nagyon előre. A legfontosabb tudnivaló: július 23. és 28. között vita, tudomány, művészet, szórakozás Tusnádfürdőn. Legyen a mi időnk!
Kovács Hont Imre
morfondir.ro
Erdély.ma

2013. július 12.

Miért harcolunk?
Pártállástól függően sorra hirdetik meg politikusaink a kisebb-nagyobb tiltakozásokat, tüntetéseket, a cél többnyire a magyar megyék nagy, román többségű régióba történő beolvasztásának megakadályozása. Időnként félszájjal elhangzik az is, hogy autonóm Székelyföldet akarunk, de továbbra is rendkívül ködös, hogy ha ez létrejöhetne, mettől meddig tartana: Kovászna és Hargita megyéből állna, vagy befogadná Maros megyét is?
Az autonóm Székelyföld megszületése még mindig távoli álom, s ezt tovább ködösíti, hogy a Székely Nemzeti Tanácson kívül senki nem próbálja körvonalazni határait. Az SZNT autonómiastatútuma a történelmi határokat veszi alapul, mindenki más, talán óvatosságból, a két vagy három magyar megyével számol. Nyilvánvaló, ebben a formában is nehéz eladni az elképzelést a román politikumnak, és újabb akadályokat jelentene, ha a megyéken belüli határokat is megpróbálnánk elmagyarázni. Csakhogy más megoldás nincs. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint a három megyéből álló székelyföldi régióban alig 56,8 százalékos lenne a magyar többség, s ez bizony ingatag alap. Ha lemondunk Maros megyéről, szabad utat adunk a szórványosodásának, és fokozódhat az évtizedenkénti pár százalékos lemorzsolódás. Az elmúlt tíz esztendőben abban a térségben harmincezerrel lettünk kevesebben, ilyen iramban ötven-hatvan év múlva már csak elszórtan, itt-ott bukkanhatunk magyar szóra. Ha politikai kényelemből, taktikázásból belemegyünk, hogy az egész Maros megye Székelyföld részévé váljék, érdekérvényesítési képességünk csorbul, hisz alig pár százalékkal lépjük túl az 50 százalékos arányt. Egyetlen ésszerű lehetőség tehát a történelmi Székelyföld visszaállítása, autonóm státussal felruházva. És ezt ki kell mondani, hogy román, magyar egyértelműen megérthesse. Most az elsődleges cél, mely megmozdította a magyarság vezetőit: a regionális átszervezés megakadályozása. Tudatában kell lennünk azonban: az, hogy esetleg egy lehetséges rosszat meggátolunk, még messze nem elegendő, a pillanatnyi veszélyt elhárítjuk, de hosszabb távon megoldást semmiképpen nem jelent. Most a sok lehetséges rossz közül az tűnik a legkisebbnek, ha minden marad a régiben, a jelenlegi megyék fölé nem kanyarítanak egy nagyobb közigazgatási egységet – az elmúlt húsz év azonban azt igazolja: ez a felállás csak lassú, de biztos felmorzsolódásunkat szavatolhatja. Megerősödésünkhöz, s így megmaradásunkhoz ennél többre van szükség: autonómiára, mely belső erőket szabadíthatna fel, helyreállíthatná önbecsülésünket, élni, fejlődni akarásunkat. Ehhez azonban nemcsak harcolni, tüntetni kell, de pontosan megfogalmazni azt is, mit akarunk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 12.

Külön utakon vagy összefogással (Politikai vita a tanácsban)
Politikai vita kerekedett a Székelyföld beolvasztása elleni küzdelem formáit illetően a megyei tanács tegnapi ülésén a három magyar párt képviselői között.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei elnöke felelevenítette: tavaly szeptember 1-jén közösen zajlott az Igazság napja tüntetés a Székely Mikó Kollégium védelmében, idén március 10-én az autonómiáért tüntettek Marosvásárhelyen, előzőleg közös sajtótájékoztatón a három párt háromszéki szervezete egyetértett a közös fellépés szükségességében. Ezek után pedig nem érti, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői miért nyilatkozzák azt, hogy az MPP nem ment el az egyeztetésre, amikor semmiféle meghívót nem kapott. Hangsúlyozta: közösen kell megbeszélni a tennivalókat, nemzeti ügyek esetében mindig egységesen kell fellépni. Egyeztettek az RMDSZ-szel és a Székely Nemzeti Tanáccsal, az EMNP-vel is készek tárgyalni – fűzte hozzá. Tamás Sándor, a megyei tanács és az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke megerősítette: több hete, talán már egy hónapja is tárgyalnak az MPP-vel, és országos szinten is folyik az egyeztetés. Bedő Zoltán EMNP-s tanácstag erre kifakadt: évek óta helyben topogunk, nincs egyeztetés, nincs összefogás. Nemzeti kérdésben legyen vége annak, hogy mindenki a saját szalonnáját süti, s nem állnak a másik mellé csak azért, mert nem az ő ötletükről van szó – emelte fel a szavát. Részt kell venni minden megmozduláson – szögezte le. Benedek Erika, az EMNP megbízott megyei elnöke közölte, pártja tiltakozássorozatot indít, ennek első állomása július 20-a, amikor utcára vonulnak. Igenis, utcára kell vonulni tiltakozásul az ellen, hogy Székelyföldet beolvasztják – mondotta, majd hozzáfűzte: mind az RMDSZ-t, mind az MPP-t egyeztetésre hívták, de nem jelentek meg. Tamás Sándor válaszként elmondta: Toró T. Tibor, az EMNP országos elnöke valóban megkereste Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, ám a fél hatkor villámpostán küldött felkérésében hatra várta volna el a tárgyalás megkezdését. Ez akkor nem jöhetett össze, s hatkor Toró bejelentette a július 20-i megmozdulást – magyarázta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 12.

Az űrlap alja
Jövő héten átadják az összegyűlt pénzt
Közlemény
Az Új Magyar Szó online portálon (a Maszol.ro internetes híroldalon – szerk. megj.) július 10-én Tőkéséket gazdagítja az árvízkárosultak pénze? címmel megjelent írás kapcsán a következőket kívánjuk leszögezni:
Ismeretes, hogy az EMNT Erdély-szerte önkénteseket toborzott, akik a magyarországi árvízvédelmi munkálatokban segédkeztek. Az is ismert, hogy az EMNT – a nemzetközi átutalási költségek csökkentése érdekében – korábban felajánlotta számláját mindazoknak, akik pénzadománnyal kívánnak segíteni a magyarországi árvízkárosultakon.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak nem volt tudomása arról, hogy a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére felajánlott összegek az OTP Bank említett kolozsvári fiókjában „automatikusan” az EMNT számlájára kerültek, és ennek az okát sem ismeri.
Az EMNT eddig 97 adakozótól összesen 8099,10 lejt gyűjtött össze, ebből 3934,10 lej szerepel a bankszámláján, 4165 lejt pedig EMNT-irodákban összesítettek készpénz formájában.
Az összegyűlt adományokat – a következő napokban befolyó összegekkel együtt – az EMNT képviselői a jövő hét elején személyesen adják át a dunabogdányi árvízkárosultaknak, az adakozók névsora kíséretében.
Végül megjegyzendő, hogy még az Új Magyar Szó cikkében említett adományozó sem feltételezte, hogy az EMNT más célokra költené el az adományokból befolyó összeget, amint azt a cikk címe meglehetősen rosszindulatúan sugallja.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke
Szerk megj: A Maszol.ro cikkének – az MTI által összeállított – összefoglalója a Reggeli Újságban a Hová kerülnek az adományok? címmel jelent meg, és csakis azután, hogy Sándor Krisztina lapunknak is eljuttatta közleményét, tehát rajtunk keresztül is meg akarta magyarázni a helyzetet. A közleményt viszont nem tehettük volna be, ha nem írjuk meg, mire reagál az EMNT ügyvezető elnöke.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. július 12.

Az űrlap alja
A magyar jövőről a Partiumi Írótáborban
Az idén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont.
Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről.
Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia
„Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek.
„A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni”
Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta. A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg a beszéd Németh László történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatóak az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.”
Németh László sejtelmei beteljesedtek
Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is, – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak.
Az értelmiség: Noé bárkája
A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból.
Szárszó öröksége
Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.”
Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el.
Elismerés és reményteljes búcsú
Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén.
Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra bíztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették.
Ladányi Norbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. július 12.

Megkezdődőtt a régizene-fesztivál Csíkban
Csütörtökön 18 órától tartották a Mikó-várban a csíkszeredai régizene-fesztivál hivatalos megnyitóját, de a Szabadság téren már délután fél kettőtől rendhagyó szabadtéri hangversenyt tartott a budapesti Sonatores Pannoniae együttes.
A magyarországi fúvószenekar 16–18. századi hangszerek korhű másolatain szólaltatja meg a barokk kor ünnepi zenéjét. Az együttes 1991-ben alakult Borsódy László vezetésével, a historikus rézfúvósegyüttes európai szinten is ritkaságnak számít. Natúrtrombitákon, cinkeken (kornett), valamint barokk harsonákon szólaltatják meg a műveket, rendszerint pozitív orgona és lant, illetve ütőhangszerek kíséretével.
A késő délutáni megnyitón is a Sonatores Pannoniae lépett fel a Mikó-vár udvarán. A megnyitóbeszédeket követően a csíki közönség által már jól ismert együttesek, a Codex régizene-együttes, a budapesti Musica Historica és a kolozsvári Passeggio Táncegyüttes tart közös előadást.
Krónika (Kolozsvár)

2013. július 12.

EU-tagság – csak előnyök?
2007-ben Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz. Sokan nagy reményeket fűztek a tagsághoz, mert azt hitték, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaánnal, a gondtalan élettel lesz egyenlő. Magam is abban reménykedtem, hogy sok minden jóra fordul. Az úgynevezett sokoldalúan fejlett szocializmus után, ha lassan is, de közeledünk a nyugat-európai fejlett országokhoz.
A kilencvenes meg a kétezres évek elején többször is alkalmam volt a két ibériai országba utazni. Amit ott láttam, hallottam annak alapján bizonyos kétségeim támadtak a fényes jövőt illetően. De azért úgy tűnt, EU-s jövőnk mégis szép lesz. Az elmúlt években tapasztaltak azonban mindinkább ráébresztenek, hogy korábbi tapasztalataim nem ezt igazolták. Az újak meg különösen nem.
Mentségemre legyen mondva, elkápráztatott az Atlanti-óceán és a Vizcayai-öböl partján fekvő Galicia. Lakói, a galegók szerint ez Spanyolhon egyik elmaradott tartománya. Természetesen Katalóniához és Baszkföldhöz viszonyítva. Az egykori „szocializmus” országából érkezvén, ezt merőben másként láttam. Annyira, hogy nem kívántam magunknak csak azt, bár mi is olyan fejletlenek lennénk, mint ők.
Pedig aggasztó adatok is tudomásomra jutottak. A mintegy 30 000 km2 területű, 2 850 000 lakosú tartományban több virágzó ipari központ van, mint a hajógyárral, halfeldolgozó iparral, a Citroën leányvállalata révén gépkocsi-iparral is rendelkező nagy kikötő, Vigo, a másik nagy kikötő, A Coruńa, a tengerparttól távolabb Ourense és Lugo. A legnagyobb hajógyár Ferrolban működik. Mielőtt Spanyolország az akkor még Közös Piac tagja lett volna, e gyárban több mint 12 000 ember dolgozott. Spanyolországnak az 1986. évi Közös Piacba lépése után ezek számát néhány év alatt háromezerre csökkentették. A brüsszeli előírásoknak megfelelően. Azért, mert csökkenteni kellett a termelést és korszerűsítették a gyárat.
Az új, korszerű létesítmények telepítése ellenére Galiciában több a munkanélküli, mint például az erősen iparosodott Baszkföldön és Katalóniában. Különösen a fiatal értelmiségiek sorában. Nem egy egyetemet végzett élettan, földrajz-, történelem- stb. tanár állástalan.
A közműrendszer fejlődött: műutak, autópályák épültek, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Az utcák gödörmentesek, simák, tiszták. Éjjel, de nappal is, porverés nélkül, utcaseprő-gépek szorgoskodnak. Akár egy heti járkálás után sem lesz poros az ember cipője.
A galego mezőgazdaság a kisgazdák által törleszthető bankkölcsönök felvételével a gabonatermesztésről áttért a legelőgazdálkodásra – a tél enyhe, esős, az állatokat télen is a legelőn lehet tartani. Így Galicia Spanyolország egyik legnagyobb tejtermelője. De sokat adnak a szőlőtermesztésre is.
Az 1960-as évektől mind több külföldi keresi föl Spanyolországot. A Közös Piachoz való csatlakozás után rohamosan emelkedő számuk mára mintegy évi 70 millióra nőtt. Az idegenforgalom Galiciának is jelentős jövedelemforrása. Santiago de Compostelában bankkölcsön felvételével sok tulajdonos 4–5–6 kis szobára alakíttatta lakását. A kispénzű külföldi itt kényelmes, viszonylag olcsó, egy-két ágyas szobához juthat.
Az idegenforgalom növelése érdekében központi, helyi kormány egyaránt tesz: az eldugott kis településeken is idegenforgalmi iroda áll az utazó rendelkezésére, ahol térképes, a helységet, nevezetességeit, a környéket ismertető kis füzeteket kap. Díjmentesen.
Asztúria a spanyolországi kohászat és szénbányászat egyik központja. A Közös Piachoz csatlakozás után az asztúriai kohászatot és szénbányászatot leépítették. Így sok fiatal nem folytathatja apja mesterségét, egyetlen napot sem volt lehetősége dolgozni. Más vidéken talán találnának munkát, de nem hagyják szüleik lakását, házát, kocsiját, hogy elölről kezdjék.
Ezek után mi értelme volt a Közös Piacba lépésnek? – kérdeztem. Ha nem lépünk be, előbb-utóbb súlyos helyzetbe kerülünk. A fejlett közös piaci államokhoz viszonyítva elmaradottabb technológiájú ipar, bányászat, halászat, mezőgazdaság nem bírta volna a versenyt, a drágábban előállított termékeket csak veszteséggel értékesíthetné, s a vállalatok csődbe jutnának, jött a felelet.
Az Európai Unió akkoriban jelentős, évi 35–40 milliárd dollár vissza nem térítendő segítséget nyújtott az országnak, amiből a közműrendszert fejlesztették: autópályák épültek, a vasutat, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Továbbá a legkorszerűbb technológiájú vállalatok épültek, a mezőgazdaság a legfejlettebb eljárásokat alkalmazhatja. De a kilencvenes évek elején négy, ma mintegy hatmillió munkanélküli számára a közös piaci, illetőleg most az európai unióbeli tagság semmi jót nem jelent.
José Antonio Barrena bizkaiai (Baszkföld) állattenyésztő 1984-ig kohász volt. Jól keresett. 1955-ben, mikor Andalúziában egy szakmunkásnak 25, neki 425 peseta volt a havi fizetése. Miután Spanyolország a Közös Piac tagja lett, elbocsátották állásából. Felesége az idő tájt 60 hektár földet örökölt. A kis birtokra 23 millió peseta kölcsönt vett föl. Legelővé alakította és a kiváló tejelő kanadai fajtából vásárolt húszat. Ezek napi 50–60 liter tejet adnak. A gazdaságot korszerű fejőgépekkel, két, több ezer literes rozsdamentes tartállyal szerelte föl.
Mikor 60 tehene lett, az EU Spanyolország tejtermelését az évi 7,5 millió tonnáról 5,2 millióra csökkentette. Annak ellenére, hogy ez nem fedezte az ország szükségletét. A különbözetet Franciaországból hozták be, 50 pesetáért literét. J. A. Barrenát értesítették, hogy évi 420 000 literes tejtermelését 302 357-re kell csökkentenie. Ha megteszi, nem tudja törleszteni a kölcsönt. Ha nem, a fölös tejet nem tudja eladni. Bár a kormány kártérítésként minden meg nem termelt literért 9 pesetát fizetett, komoly veszteség érte, mert a megtermelt tej literéért 33 pesetát kapott. Végül föl kellett számolnia gazdaságát.
Portugália az EU fejlett tagállamaihoz viszonyítva elmaradott. A magát szociáldemokratának nevező, valójában a félszázados fasizmus szelíd örökösének mutatkozó párt kormánya az Uniótól kapott hathatós segítség legnagyobb részét a közműrendszer fejlesztésére fordította. E téren az ország látványos sikereket ért el: kitűnő utak, autópályák épültek.
A vissza nem térítendő támogatások jelentős részét arra használták, hogy jó fizetése legyen mindenkinek, gépkocsira, többre is, meg lakásra jusson. Iparfejlesztésre kevés pénz maradt. Az oktatásra is. Nyugat-Európához viszonyítva még mindig sok az írástudatlan.
2006-ban a támogatások megszűntek volna, de a portugál miniszterelnökből lett Európai Bizottság-i elnök, José Manuel Barroso elintézte, hogy a gazdasági összeomlást elkerülendő, Portugália ezekhez még néhány évig hozzájusson. A válság mégsem maradt el, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bank kölcsönét követő megszorítások, majd emiatt a sztrájkok sem.
Romániát is a kölcsönök mentették meg az összeomlástól. Törlesztésüket pedig mi, és még ki tudja, hány nemzedék nyögi majd. Mert a kamat a kelet-európaiak számára magasabb, mint a nyugatiak számára. Tőke itt alig termelődik. Pedig nagy szükség volna rá.
Emiatt korszerűsítés helyett az ipar leépül. Kolozsvárt jó néhány gyár, üzem, vállalat szűnt meg. Fölszántott helyükön bevásárlóközpontok, irodaházak épültek, épülnek. Ha jön is külföldi befektető, amint valahol olcsóbb munkaerőt talál, gyorsan továbbáll. Lásd Nokia.
A mieink szaktudását csak összeszerelésre használják. A tervezés, az előállítás mondhatni kizárólag a fejlett Nyugat feladata. Mi csak piac vagyunk. Ez a helyzet egyetlen szóval illethető: jelenkori gyarmatosítás. A tehén itt legel, de nyugaton adja le a tejet.
Reméltük, hogy a nemzetiségi kérdésben előrelépés következik. Az EU azonban nem szól bele a tagországok belügyeibe. Az egyházi ingatlanokat egy nap alatt elorozták, huszonhárom év alatt csak egy részét adták vissza. Marosvásárhelyt az orvosin tilos a magyar nyelvű kórházi gyakorlat. A megyéket, így a magyar többségűeket is, föl akarják számolni, hogy a magyarság számarányát az újonnan létrehozandó tartományokban minél alacsonyabbra csökkentsék. Nesze neked nyelvi jogok, nesze neked kisebbségi jogok.
Miközben az EU fő gondja az, hogy az uborka nem lehet görbe. Hogy a disznónak labdát kell biztosítani az ólban, legyen mivel játszania. Meg ehhez hasonló „alapvető kérdések”.
Fölmerül tehát: miután mindezt köszönjük szépen, nem lenne jobb az EU-n kívül? Igen, de akkor sok fejlesztési támogatástól esnénk el. Mint mondják. Szóval nem lehet.
Vagyis: se veled, se nélküled. De akkor hogyan fejlődünk? Vagy ezzel a kutya sem törődik?
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

2013. július 12.

Shakespeare Fesztivál: marosvásárhelyi
Makrancos hölgy Gyulán
Telt ház előtt játszotta július 10-én, szerdán a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című előadását a Gyulai Várszínház színpadán. A Sorin Militaru által rendezett produkció a IX. Shakespeare Fesztiválon vett részt a határ menti városban.
A rangos nemzetközi seregszemlére – amely egyben az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának alapító tagja is – a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg Magyarországról és a nagyvilágból.
A kilencedik fesztiválon a Sorin Militaru által rendezett, Berekméri Katalin címszereplésével játszott marosvásárhelyi vígjátékot is vendégül látták. A produkció harmadik évada szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán és szakmai elismeréseket is kapott ez idő alatt (többek közt a Magyar Színházak Kisvárdai XXIV. Fesztiváljának rendezésért járó díját).
Amint azt már lapunkban olvashatták a gyulai Shakespeare Fesztivál nyitóelőadása idén a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában létrejött Hamlet volt, rendező Bocsárdi László, a címszerepben Mátray Lászlót láthatta a közönség. A előadást ősztől otthon is műsorra tűzi a sepsiszentgyörgyi társulat.
A Shakespeare Fesztivál további programjairól a www.shakespearefesztival.hu honlapról értesülhetnek
Szabadság (Kolozsvár)

2013. július 12.

Érettségi csatáink
Túl az érettségi vizsgákon mélységesen emberi kicsit hátradőlni, és egy percre laza felülnézetből szemlélni ezt az idők során alaposan átalakult, mégis változatlan jelentőségű megmérettetést. Ahhoz képest, hogy annak idején az érettségi oklevél máris belépőt jelentett az értelmiségi világba, most „csak” a továbblépés megkerülhetetlen állomása. Formai jelentőségén túl azonban majdnem mindent elveszített: már nem feltétlenül tizenkét év tudásfelhalmozásának keresztmetszete, egy-egy tudományágazatra való alkalmasság kétségbevonhatatlan bizonyítéka. Diplomagyár, amelyet tanári jóindulat, szülői anyagi áldozatvállalás működtetett – de elsősorban egy torz oktatási rendszer terméke.
Éveken át mindenki tudta, a többség pedig cinkosan asszisztált a vizsgákra széleskörű puskaarzenállal bevonulók másolási buzgalmához, s az egyre mélyebbre süllyedt vizsgamorál szükségszerűen termelte ki a középszert. Az egy-két éve elkezdődött szemléletváltás egyelőre lehangoló vizsgaeredményeket hoz, és inkább értetlenséget, mintsem szolidaritást fakaszt. Nem is történhet másként, hiszen az egészen más szemlélet- és elvárásrendszerhez szoktatott tanári társadalom és az általuk nevelt diákok részéről nem puszta elhatározás kérdése a „holnaptól másként lesz” gyakorlatba ültetése.
Bár szigorú, nullatoleranciás felügyeletet harangoztak be a vizsgákra, már-már rendőrségi készenlétről beszéltek az iskolák környékén, még bőven előfordultak korrumpálási kísérletek. Még sokan nem hitték, nem hiszik, hogy talán Romániában is életbe léptethető egy korrupciómentes rendszer, még túl közeli a pénzért bármit meg lehet vásárolni szemlélete. Még időbe és könyörtelen következetességbe kerül, hogy a tanári presztízs romjai között a szülő ne a tudatlanságért áldozzon, hanem a tudás elsajátítását, az ahhoz nyújtott segítséget fizesse meg. Még várnunk kell, még bőven szed áldozatokat az egészségessé válás folyamata.
S miután az érettségi diploma nem több, mint belépő a felhalmozás másik minőségi szakaszába, inkább ebből a szemszögből érdemes nézni a dolgokat. A csak papíron létező tudást ugyanis pillanatok alatt leselejtezi a társadalom, a munkaerőpiac. A melltartókba csempészett eurókon vett képzettséggel szemben a tényleges szűrőkön átmenő konkurencia már az első kanyarban előz, s javításra csak egészen kivételes esetben van lehetőség.
Az első percek ígéretes akciókat hoztak, a felkészületleneket már a pálya szélén ápolják, a pénzes táskás ember egyre ritkábban találja meg a címzettet. A kisebbek pedig talán már kezdik kapiskálni, mire is megy ki a játék. Nehéz, maratoni meccs lesz, de győzni csak a pályán érdemes.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 12.

Kisebbségbiztonság hat pontban
Alapvetően a kisebbségvédelemben rendelkezésre álló mozgástér szélesítését célozza, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) teljes támogatását élvezi az RMDSZ európai polgári kezdeményezése. A Minority SafePack elnevezésű csomagot néhány napon belül bejegyeztetik – mondta el a marosfői EU-táborban Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára.
Az RMDSZ a maximumot hozza ki a lehetőségekből a most már késznek tekinthető, és július közepéig benyújtandó kisebbségvédelmi csomag révén – tartja Vincze. „A nagyon sok egyeztetés után, FUEN-tag, illetve uniós szakemberek bevonásával elkészített csomag révén igyekeztünk azonosítani minden olyan uniós kompetenciát, amelyek révén előrehaladást érhetünk el a kisebbségvédelem terén – fogalmazott az RMDSZ külügyi titkára. – Nem gondolkoztunk előzetes jogi normakontroll igénylésében, megpróbáltunk tartalmi és terminológiai szempontból egyaránt kifogástalan dokumentumot írni, elsősorban ez magyarázza a hosszas előkészületeket is. A hivatalos brixeni rajtot követően is sokat csiszoltunk még a csomagon, amelynek részletes tartalmát csak a beiktatás után tesszük közzé. Nem szeretnénk ugyanis, hogy az uniós fórumok a sajtóból értesüljenek a javaslatainkról.”
A Marosfőn zajló EU-tábor meglehetősen gyér közönsége előtt a politikus hat pontban határozta meg a szövetség európai „alkotmánymódosító” javaslatait. Közéjük tartozik a nyelvi és kulturális sajátosságok elismerése és beépítése a különböző regionális alapokba, gazdasági kohéziós programokba, illetve az oktatásra, nyelvhasználatra vonatkozó javaslatok. A célkitűzések között szerepel a közel százmillió, Európában élő kisebbségi állampolgár képviselete intézményes keretének megteremtése az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban. Az RMDSZ azt is szorgalmazza, hogy az uniós diszkriminációellenesség terjedjen ki a vallási és az etnikai diszkrimináció tiltására is. Elősegítenék a kisebbségi vonzatú audiovizuális média és a digitális tartalmak szabad áramlását is, a szabad szerzői jogi piac megteremtését. Változtatnának a kisebbségi célokat szolgáló gazdasági társulásoknak szánt állami támogatások korlátozásán, a kulturális tartalomgyártás, a könyvkiadás, a sajtó ugyanis a közösségek védelmét, kultúrájának terjedését hivatott szolgálni, az európai sokszínűséget célozza.
Bár az RMDSZ előrevivőbbnek tartaná, ha egyetlen kezdeményezés mögé sorakoznának fel az erdélyi magyar szervezetek, az SZNT csomagját vállalhatónak és támogatandónak tekinti. Az SZNT kezdeményező csoportjába delegált Korodi Attila RMDSZ-es képviselő úgy fogalmazott: a polgári kezdeményezés elutasítása esetén sincs veszteni valója a romániai magyarságnak, a tematizálás ugyanis alapvetően befolyásolhatja az uniós politikák, illetve az EU nagy országainak kisebbségi kérdésekhez való viszonyulását.
Az elsősorban az RMDSZ-hez közelálló ifjúsági szervezetek tagjai számára szervezett tábor másik jelentős horderejű előadása azt taglalta: milyen mértékben képesek ellensúlyozni a kisebbségek javát szolgáló határozatok a szuverenitás feladását. Az Új Európát most! című előadást Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke azzal a kérdéssel indította: van-e egyáltalán szükség egy közös Európára, és ha igen, akkor miért? Az RMDSZ korábbi elnöke szerint Románia szempontjából a válasz egyszerű: a NATO- és az EU-s csatlakozással az ország katonai és gazdasági biztonságot nyert” – közölte. „Az unió működésének nyílt vitájához nekünk, erdélyi magyaroknak is hozzá kell szólnunk, hiszen a történelem során megtapasztalhattuk, hogy a monarchia és a nemzetállam is börtön” – fogalmazott Markó, aki szerint az új Európában inkább annak a feltételeit kell megteremteni, hogy a különböző etnikumok békében tudjanak egymás mellett létezni. „Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az új Európa a valamit valamiért elvet fogja követni. Európának kötelezően bele kell szólnia az országok ügyeibe, még ha ez azzal is jár, hogy szuverenitásunk egy részét fel kell adnunk – cserébe biztonságot kapunk, mint etnikum” – emelte ki az akadémia elnöke.
Winker Gyula EP-képviselő úgy tartja, semmiképp sem lenne jó, ha a kontinens a nemzetállamok Európája lenne, ahol elkülönül észak és dél, régi és új. „A versenyképesség megalapításához észak fegyelmére, nyugat tapasztalatára és kelet ambíciójára együttesen van szükség. Az olyan Európa, ahol vannak egyenlők és még egyenlőbbek, egyszerűen nem működőképes” – fogalmazott az egykori távközlési és informatikai miniszter. Sógor Csaba EP-képviselő szerint az EU nagy vitái tükrében az erdélyi magyarság problémái kicsinek tűnhetnek, de az Európai Polgári Kezdeményezés megteremtheti azt a lehetőséget, hogy ügyünket az európai kisebbségek közös ügyeként tárjuk Európa elé. „Nem egyesült európai államokra, hanem régiók Európájára van szükség, amelyben érvényesül a kisebbségek védelme. A profitorientált társadalom helyett vissza kell nézni az olasz reneszánsz világába, ahol a székely közösségekhez hasonlóan ismerték és gyakorolták a kölcsönösség, a jóindulat, a segítőkészség és a közösségi együttműködés fogalmait” – hangsúlyozta Sógor.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 12.

Magyar autonómia kulturális térben
Mézesmadzagként húzogatja a kormány a magyarság orra előtt az alkotmánymódosítás kisebbségvédelmi kitételeit. Garancia lehet-e néhány alkotmányos előírás Romániában a kulturális autonómia létrehozására? Lehetséges válaszként a délvidéki személyi elvű autonómia történetét jártuk végig dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével.
Június derekán több RMDSZ-es indítványt fogadott el a parlamenti alkotmánymódosító bizottság a nemzeti kisebbségek szimbólumainak szabad használatáról, illetve arról, hogy létrehozhatják az identitásuk megőrzéséhez és kifejezéséhez szükséges önálló döntéshozó szerveiket. Az elfogadott szöveg azt is tartalmazza, hogy a hatóságoknak valamennyi őket érintő kérdésben konzultálniuk kell a kisebbségek legitim képviselőivel. Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakcióvezetője szerint az RMDSZ-es indítványt valamennyi kisebbség támogatta. Az alkotmánymódosítás kitételei garanciát jelenthetnek arra, hogy a kisebbségi törvényt még idén elfogadja a román törvényhozás –, vélekedikaz örmény képviselő. Hasonlóan optimista Markó Béla RMDSZ-szenátor is, aki szerint a kisebbségbarát alkotmánymódosítás közvetlenül is megteremti a kulturális autonómia jogi kereteit, és a közigazgatási autonómiához is közelebb vihet.
A délvidéki út
A hosszú évek óta vajúdó román kisebbségi törvény eddig egyetlen képviselőházi szakbizottsági ülésen sem ment át. Márpedig kulturális autonómia nem lehetséges a kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása nélkül. Ezt bizonyítja a délvidéki példa, ahol a Kárpát-medencei utódállamok közül elsőként alakult meg a kisebbségek kulturális autonómiáját szavatoló intézményrendszer. A 16 szerbiai kisebbség a 2009-ben elfogadott törvény előírásai alapján alakíthatta meg nemzeti tanácsát, 2010-ben pedig a választói névjegyzékekre feliratkozott személyek a pártok által javasolt képviselőiket választhatták be a tanácsok vezetőségébe. A következő választást 2014-ben tartják.
Nem volt könnyű az ide vezető út, ismerteti Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke. Azt tartja, a kisebbségi jogkövetelések kiharcolása Európában egy-egy kedvező történelmi pillanathoz köthető, Délvidéken ez a milosevicsi rendszer 2000-es bukásakor érkezett el, amelyre a helyi magyarság már jó előre készült. „Az egységes autonómiakoncepciót aláíró magyar pártok törvényes alap nélkül ugyan, de létrehozták az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot, hasonlóan a később megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz. Az újonnan megalakult tanácsnak közjogi kerete és valós jogosítványai nem voltak, de megalakulása fontos előrelépés volt az autonómiakövetelés megerősítése érdekében” – mondta el lapunknak az MNT elnöke.
A következő évben – hathatós délvidéki magyar részvétellel – Szerbia hozzálátott a kisebbségi törvény kidolgozásához. 2002 februárjában született meg az új kisebbségi jogszabály, amelynek 19. szakasza szűkszavúan ugyan, de szabályozta a nemzeti tanácsok intézményét, megválasztását és elvi hatásköreit. A törvény kollektív jogként, közösségi kisebbségi önkormányzatként tüntette fel a nemzeti tanácsokat. „Ez lett az első magyar törvényesített közképviseleti intézmény Szerbiában, amelynek jogosítványait ugyan csak elvi szinten szabályozta a törvény, de már közfeladatokat ellátó köztestületként működhetett” – fogalmaz Korhecz.
A következő fontos állomás 2003: ekkor iktatták az alkotmányba a kisebbségi törvény által szavatolt kollektív jogokat. Az alkotmány szerint az országos kisebbségi önkormányzatok a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén bizonyos feladatokat végezhetnek el. Kiderült, hogy az újonnan elfogadott kisebbségi törvény mégsem volt az igazi, hiszen a 2002-ben megalakult elő nemzeti tanácsok csak botladozva, a mostanihoz képest szűkebb hatáskörrel működhettek. A szerb politikum megbánta a könnyen „kiengedett” kisebbségi törvényt, így ott szabotálta, ahol érte. A Kosztunica-kormányzat idején, 2006-ban leállították a nemzeti tanácsok megújításának lehetőségét.
„Ez az állapot 2008-ig tartott, amikor a koalíció megbukott. Az általános választások után a VMSZ koalíciós szerződést kötött a Demokrata Párttal, a megállapodás egyik kitétele pedig a nemzeti tanácsok törvényes megválasztásáról és jogállásáról szóló törvénytervezet elfogadása volt. Mi írtuk meg az új törvény 80 százalékát. A nemzeti tanácsok működését szabályozó törvény tehát magyar szellemi termék. 2008 végén a Demokrata Párt magáévá tette a magyar elképzeléseket, és a kormány elé vitte. Az oktatás terén azonban nagy volt az ellenszegülés, így aztán a folyamat 2009 tavaszán leállt. Ekkor fordultunk Borisz Tadics államelnökhöz, aki átpasszírozta a kormányon és a parlamenten az új törvénytervezetet” – rajzolta meg a politikus a szerencsés végkifejlet történetét.
Viták kereszttüzében
A kulturális autonómiát szabályozó 2009-es törvény a 2002-es kisebbségi törvényhez képest többletjogokkal és többlethatáskörökkel ruházta fel a nemzeti tanácsokat a kisebbségi lét két legfontosabb területén: az oktatásban és a kultúrában. A törvény kapcsán a délvidéki magyar pártok között is kemény viták alakultak ki. A Magyar Nemzeti Tanács választásait kétharmados többséggel megnyerő Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) az RMDSZ-hez lehetne hasonlítani, annyi kiigazítással, hogy a délvidéki párt politizálása az RMDSZ-énél jóval eredményesebbnek mondható. A VMSZ délvidéki magyar ellenfelei azt kifogásolták, hogy a választásokat a szövetség szervezi meg. A többi magyar párt azt szerette volna, ha állami hivatal kezeli a választói névjegyzéket, azaz saját nyilvántartása alapján a belügyminisztérium állítja össze, hogy a listák egyetlen magyar párthoz se kerülhessenek, ám ezt hosszas tárgyalások után a belügy elutasította. Hogy a vitára pontot tegyenek, a VMSZ azt ajánlotta: közösen kezeljék a névjegyzéket, amelyre minden délvidéki magyar szavazópolgár szabad akaratából iratkozhat fel. Közös munka mégsem lett, de „azzal, hogy Sólyom László és Orbán Viktor teljes mellszélességgel mellénk állt, és az embereket bátorította a választásokon való részvételre, rekordidő, gyakorlatilag egy hónap alatt elkészítettük a magyar választói névjegyzéket” – idézi fel a 2010-es történéseket az MNT elnöke.
Be kellett épülni a szerb jogrendszerbe
A délvidéki politikus elismeri, hogy a törvényben kevés az olyan autonóm hatáskör, amely teljes egészében a nemzeti tanács közhatalmi jogosítványa, a jogosítványok többsége az állami döntéshozatalban való részvétel. „Mi nem a jogrendszerrel szembeni megoldást választjuk, hanem az adott jogrendszert kiegészítő megoldásokat. A törvény ellenzői ezt alapjában elutasították. Egy teljesen új intézményt, autonómiatestületet úgy kellett beépíteni a jogrendszerbe, hogy működőképes maradjon. Például, hogy a magyar diákok számára írt tankönyveket csak a Magyar Nemzeti Tanács beleegyezésével lehessen elfogadni. A törvény által szabályozott keretben, sok tekintetben megkerülhetetlenné tettük a kulturális önrendelkezést szavatoló Magyar Nemzeti Tanácsot” – magyarázza Korhecz, aki szerint a jogosítványok legtöbb esetben vétójogra vagy kizárólagos javaslattevő jogra szorítkoznak. A nemzeti tanács kezdeményezése nélkül sok mindent nem lehet megtenni, de az ő jóváhagyása szükséges. Délvidéken például a magyar iskolaszékek által meghozott döntéseket az igazgató személyéről a nemzeti tanácsnak kell jóváhagynia.
A nemzeti tanácsok jogosítványai a kultúra és a közoktatás valamennyi területét érintik. A nemzeti tanács autonóm joga, hogy átveheti az állami intézmények alapító jogait. A politikus szerint folyamatban van a teljes kulturális és oktatási rendszer átvétele, azzal a kitétellel, hogy a finanszírozás fölött továbbra is a szerb állam rendelkezik. „Kicsit olyan ez, mint Magyarországon az egyházi iskolák helyzete: fenntartó és alapító az egyház, de az állami költségvetésből finanszírozzák az iskolákat” – példálózott Korhecz. Akik ellenzik vagy nem ismerik el a nemzeti tanács hatáskörét, azokat bírósági úton perelik. Az elnök szerint eddig 17 ilyen pert nyertek meg, tehát a törvény működőképes.
A kulturális autonómia-rendszer magyar bírálói szerint az utódállamok kisebbségbe szorult magyarsága számára a területi autonómia az igazi megoldás, amelynek kiegészítéseként kellene működnie a szórványban érvényesíthető személyi elvű, kulturális autonómiának. Az eddig megtett utat Korhecz sikertörténetnek tartja, de elismeri: előbb-utóbb területi önkormányzást is be kell vinni a rendszerbe, ha megnyugtatóan szeretnénk rendezni a kisebbségek ügyét. Példaként a svájci olaszokat említi, akik számbelileg a legkevesebben vannak, mégis gyarapodó közösség, mert kantonjuk kis államként működik.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 12.

Csíkszentkirálytól a Tatroson át Degettesig
„A moldvai csángók kultúrájának és nyelvének történeti, nyelvi asszimilációs folyamatainak leghitelesebb, szintetikus látásmódú kutatója és hírvivője” – ez áll az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj indoklásában, amelyet Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens nemrégiben vett át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék oktatójával nem csak csángókról, hanem elhivatottságról, az első fényképezőgépről, Csíkszeredáról, „kutató” és „adatközlő” emberi kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Ma már létezik kifejezetten néprajz szak, ám ön még magyar–orosz szakon végzett. Mikor fordult a figyelme a népi kultúra felé?
– Azt tartom, hogy az ember lehetőleg olyasmivel foglalkozzon, amibe belenevelődött vagy amihez köze van. Sokszor elmondom a hallgatóknak is, hogy Mikszáth Kálmánból akkor lett sikeres író, amikor a saját szülőföldjével kezdett foglalkozni, vagy Tamási Áron akkor írt igazán jól, amikor itthon élt, Erdélyben. Én falusi, paraszti környezetből származom, és ez számomra meghatározó. Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a székely falu és annak átalakulása. Szülőfalumban a fafaragó kör vezetője, a falumúzeum szervezője, Csiszér Imre tanító bácsi hívta fel a figyelmemet először arra, hogy a paraszti világ nem lenézendő, hanem megőrzendő. Aztán a csíkszeredai Mikó-várban működő múzeum idős igazgatója, János Pali bácsi magyarázta lelkesen a kiállítási anyagot, és bizonyította, hogy a paraszti kultúra érték. Középiskolás korom másik nagy revelációja a táncházmozgalom elindulása volt: teljesen új attitűddel szembesített. A mai Márton Áron Gimnázium dísztermének ajtaján egyszer csak plakát jelent meg, rajta: „Másként akar szórakozni?” Így, magázó formában, és ez azt jelentette, hogy vége sulibulinak, diszkónak, jött helyébe a táncház. A mozgalom résztvevői – köztük a létrejövő Barozda együttes – újfajta magatartást honosítottak meg. Fontosnak tartották a hiteles- és a műfolklór közötti különbséget, lényegesnek tekintették az autentikus világgal való élő kapcsolatot. Addig a kisváros lenézte a falut, velünk diákokkal is igyekeztek elfelejtetni tájszólásunkat, viseletünket. A város a polgári hagyományokat preferálta, érdekes módon azonban Csíkszeredának nem sikerült asszimilálnia a falut, sőt épp fordítva történt: olyan mérvű volt a faluról való beözönlés, hogy a falu asszimilálta a várost. Csíkszereda jó értelemben véve elfalusiasodott, kapott valamit a falutól.
– Mikor ment először gyűjteni?
– Talán tizenegyedikes lehettem, amikor láttam, hogy a táncházasok falura járnak. A nagynéném egy tarisznyára ültette meg a tyúkot, rovásírásos jel volt rajta. Kivettem a tarisznyát a tyúk alól, megmostam, és azzal kezdtem Csíkszeredába iskolába járni, abban hordtam a könyveimet, és azzal mentem Gyimesbe gyűjteni. Gyűjteni? Jártunk Gyimesbe, mert illett abba a környezetbe járni, de sem magnetofonom, sem fényképezőgépem nem volt. Figyeltem, és leírtam mindenféle dalt. Az első magnómat az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze, az első fényképezőgépemet, egy Smenát pedig egy Erdélybe látogató dunántúli lánytól kaptam ajándékba.
– A kilencvenes évek elejéig Gyergyóditróban, majd Tusnádfürdőn tevékenykedett magyartanárként. Azért megmaradt kutatónak is?
– Abban az időszakban én elsősorban tanárnak tartottam magam, s bár továbbra is jártam Moldvába gyűjteni, mindenekelőtt a tanári feladataimmal foglalkoztam. Nem tudtam megcsinálni, amit sok más kollégám igen, hogy ingázás közben is Max Webert és Mircea Eliadét olvassak. Annyira megérintett a gyerekek problémája, az egész pedagógiai tevékenység, hogy képtelen voltam kilépni belőle. Nem tudtam úgy „tudomanyizálni”, hogy osztályfőnökként azt kellett látnom, az egyik gyerek homloka gyöngyözik az éhségtől, miközben a másik tízóraiját nézi, vagy úgy, hogy a milíciára kellett mennem megtudni, hogy a gyereket miért vitték el az osztályomból.
– 1992 óta viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Hogyan változtak a prioritások?
– Szakmai munkám három pillérre helyeződött: egyrészt tanítani kellett, másrészt kutatni a doktori disszertációmhoz, harmadrészt tudományos írásokat kellett megjelentetnem. Tulajdonképpen úgy érzem, a mai napig rendjén van ez a három pillér, és egyre jobban érzem magam az egyetemistákkal, a 18-25 év közöttiekkel. A gyerekeim korosztályához tartoznak, ezért kicsit úgy is tekintem őket. Látom a problémáikat, jobban, mint húsz évvel korábban. Semmivel sem könnyebb a sorsuk, mint a miénk volt. Mások a problémáik, de a helyzetük a bizonytalanságérzet miatt nehéz. Nehéz úgy jövőt építeni, hogy minden változik, semmi biztos nincsen. Mai napig szeretem az életem didaktikai részét, és a terepet is nagyon kedvelem, mert valahogy a véremben van ez a nomád szemlélet. Mindenfele nagyon szeretek „tekeregni”, mindegy, hogy Moldvában vagy Párizsban, csak „szimatolhassak”. És mindenhol nagyszerű emberekkel lehet találkozni – ez egyben a terepmunka jó értelemben vett „rákfenéje” is. Az utak során teremtődő kapcsolatokat mind karban kellene tartani, időnként találkozni kellene, legalább leveleket, e-mailt írni, jelezni, de ez néha egyszerűen túl sok, nincs idő rá.
– Moldvában archaikus népi imákat gyűjtött számos alkalommal. Hogyan lehet ezt a személyes műfajt kutatni?
– Az archaikus vagy akár a liturgikus imaszövegek nem annyira bensőségesek, mivel a hagyományos ember vallásossága eltér a modern emberétől. Utóbbi magánügynek tekinti Istenhez való viszonyát, a hagyományos ember számára viszont a hit nyilvános megvallása szinte kötelesség. Moldvában volt olyan, hogy a család együtt, térden állva imádkozott, én ott voltam, de nem zavartatták magukat. Bár az imádság egyrészt belső ügy is, mert olyan is volt sokszor, hogy sírva fakadt valaki imamondás közben, mert azt mondta, hogy ezt az imát „mámókámtól” vagy „tátikámtól” tanulta, és szeretettel emlékezett a nagyszülőjére. A nyilvánossághoz való viszony viszont teljesen más az olyan hagyományos társadalmakban, mint amilyen a moldvai is. A hagyományos ember inkább megosztja örömét, fájdalmát a falu társadalmával, de akár egy kívülről érkezett emberrel is. Nagyobb a bizalom, mint a modern ember esetében.
– Hogyan lehet ezt a bizalmat megfelelően kezelni?
– Mikor az ember odamegy a magnetofonjával vagy kamerájával, személyes viszonyokat kell teremteni, és később is ennek megfelelően kell viselkedni. Ezt a magyarországiak például viszonylag nehezen értik meg. Ha engem valaki megtisztelt azzal, hogy elmondta nekem a gondját, baját, netán szállást adott, megetetett, megitatott, akkor fontos, hogy következő alkalommal ismét megkeressem vagy legalább az úton megismerjem, vagy ha fényképet ígértem neki, akkor el is vigyem. Azt nem lehet csinálni, hogy valaki ma adatközlőm, holnap meg nem köszönök neki az utcán. Ha meg sem ismerem, joggal érezheti úgy, hogy csak kihasználja ez a modern világ, utána ő is elfordul, bezárkózik. Ördögi kör, és sajnos rossz irányba megy e tekintetben az erdélyi társadalom is.
– Sokszor találkozott hasonlóval?
– Sajnos igen. A kilencvenes évek legelején például egész Erdélyről szóló filmet forgattunk, a tizenegy tagú stáb munkáját szakértőként segítettem Csíkban, Gyimesben és Kászonban. Akkor kezdett sugározni a Duna Televízió, és a Székelyföldön akkora volt a lelkesedés, hogy mindent megtettek volna az emberek a stábért. A budapestiek el is voltak képedve, mondván, hogy odaát utálják őket, itt meg kürtőskalácsot sütnek nekik és töltik a pálinkát. Mondtam, ne búsuljanak, tíz év múlva itt is utálni fogják a filmeseket. Így is lett. Egész más most megjelenni kamerával Erdélyben vagy Moldvában, mint húsz évvel ezelőtt, az emberek már félnek a kamerától, mivel visszaéltek a bizalmukkal.
– Manapság nehezebb kapcsolatot teremteni?
– Régen sztereotípiák működtek arról, hogy ki a néprajzos, és mit akar: jön, énekeltet minket, szép viseletben le akar fényképezni, le akarja a házunkat rajzolni, mert az milyen szép. Ez a romantikus kép általános volt Erdélyben a kutatóról, akitől azt várták, hogy megörökítse őket. Ez működött, és ha azt mondtam valakinek, hogy az imára vagy dalaira vagyok kíváncsi, akkor ő elmondta, elénekelte. Az utóbbi időben viszont nehezebb a kutató dolga: ma meg kell magyarázni, mit miért csinálok, hová kerül az anyag, ki miért kap pénzt. Persze a diktatúrában is voltak akadályok: nem lehetett például valakinél csak úgy aludni. Amikor legelőször mentem Moldvába, Kallós Zoli bácsi adatközlőihez mentem: pontosan le volt nekem rajzolva, hogy hol laknak a faluban, hogy ne kelljen senkitől semmit kérdeznem. Tudtam, hogy ott kapok szállást.
– Van olyan magyarok lakta moldvai település, ahol még nem járt?
– Nincs. A számítógépemen falvanként csoportosítom a gyűjtött anyagokat: minden csángó faluból van hangfelvételem és fényképem, erre büszke is vagyok. Az igazán nagy élményeket nem az olyan ismertebb falvak, mint Klézse, Pusztina vagy Lészped jelentették nekem, hanem azok, amelyekről alig tudott valaki. Például egyszer drótkötélen kellett átmennem a Tatroson Degettesre, mert a hidat elvitte a víz. A faluban a középső és idős generáció még tudott magyarul, nagyon szép archaikus népi imádságokat vettem itt fel, miközben csak kevesen tudják, hogy létezik ilyen magyar település. Vagy Bruszturósza Kökényes nevű falurészében kiültettem egy idős bácsit a padra, leültem mellé a magnóval, és beszélgettünk a faluról meg a katonaélményeiről. Körénk gyűlt a háza népe, gyermekei, unokái, és csapkodták a kezüket előttünk, mert nem is tudták, hogy az öreg milyen nyelven beszél. Nekem ezek nagy élmények voltak. Az északi csángó Jugánban Gerka Mária néni az utolsó, aki a falu sajátos, egyedi nyelvjárását beszéli, és akinek 1932-ben maga Lükő Gábor udvarolt. Nála ötször-hatszor is voltam, de valahányszor jöttem el tőle, mindig imbolygott a kezem a kilincsen, hogy vajon mindent megkérdeztem-e tőle, amit kellett.
Tánczos Vilmos
Néprajzkutató, egyetemi előadótanár, 1959. október 21-én született Csíkszentkirályon. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán végezte, szakmai pályáját magyartanárként kezdte. 1992-től a kolozsvári BBTE bölcsészkarának munkatársa. Doktori disszertációját 1999-ben védte meg Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2000–2003 között a Sapientia Alapítvány kurátora és elnökhelyettese volt, két éven át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. Kutatási területei a népi vallásosság témaköréhez kapcsolódnak, azon belül is főként az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók népi vallásossága, a folklór szimbólumai, a csíksomlyói búcsú vallási néprajza. Számos önálló kötet és tanulmány szerzője, több kiadvány szerkesztőjeként működött közre.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 13.

Hullnak a miniszterek
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelső bíróság Relu Fenechiu liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben. Fenechiu benyújtotta lemondását a miniszteri tisztségről, de nem mondott le parlamenti mandátumáról. A szaktárcát ideiglenesen Victor Ponta miniszterelnök irányítja, az új tárcavezetőt is a liberális pártnak kell jelölnie.
Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek: 2002 és 2005 között az általa birtokolt vagy veze-tett cégek egy állami áram-szolgáltató vállalatnak használt transzformátorokat adtak olyan feltételek mellett, mintha újak lettek volna, és ezáltal mintegy hatmillió lej kár érte az állami vállalatot. A „Transzformátor”-ügyben a lemondott miniszter fivére, Lucian szintén öt év letöltendő börtönt kapott. Ioan Turbatu, a Moldvai Elektromos és Energetikai Karbantartási és Szolgáltatási Fiókvállalat (SISEE) 2002–2004 közötti vezérigazgatója, illetve utódja, a Moldvai SISEE 2004–2005 közötti vezérigazgatója, Ion Mărghidan fejenként hatévi letöltendő börtönbüntetést, Petru Andronache pedig, aki a Moldvai SISEE kereskedelmi igazgatója volt 2002–2005 között, hét év letöltendő börtönbüntetést kapott minősített és ismételt hivatali visszaélésért. A bíróság ugyanakkor elrendelte, hogy a hat vádlottnak 6 327 390 lej anyagi kárt is ki kell fizetnie. A döntés nem végleges, a legfelsőbb bíróság öttagú tanácsánál lehet fellebbezni.
Februárban az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatási reformok állapotát értékelő jelentése bírálta a kormányt amiatt, hogy több olyan tagja van, akiknek az igazságszolgáltatással gyűlt meg a bajuk. A szóban forgó személyek egyike Fenechiu volt. Victor Ponta miniszterelnök akkor azzal érvelt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és közölte, hogy csak akkor kell távoznia a miniszternek a kormányból, ha elítéli a bíróság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 13.

Székely Nemzetgyűlést Agyagfalvára
Nyílt levélben kéri fel Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét és Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét Biró Edith Székelyudvarhelyi SZNT-elnök és Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke, hogy – az 1848. október 16–18. közötti agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés mintájára – az eddigi tiltakozássorozat újabb jelentős állomásaként „a két szervezet közösen kezdeményezze a Székely Nemzetgyűlés összehívását 2013 októberében Agyagfalvára, méltóan viszonyulva őseink szabadságszeretetéhez és áldozatkészségéhez, és tanulván az akkor elkövetett hibákból.”
A kezdeményezők felhívják a két szervezet vezetőjét, mihamarabb kérjék fel az erdélyi magyar politikai pártokat a közös szervezésre és tevékeny részvételre, hogy „valóban teljes összefogással megvalósuló, nemzetközi visszhangot is kiváltó esemény lehessen”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 13.

Mindenki bejuthat kilencedikbe
Ötvenhárom magyar és huszonöt román tannyelvű osztályba, valamint három speciális csoportba, összesen 2220 helyre felvételizhetnek a háromszéki nyolcadikosok, akik a felvételi lapokat már korábban kitöltötték.
Számítógépes program segítségével kedden osztják el a felvételizőket a megjelölt opciók és a felvételi általános alapján. Tanév elején 1971 diák kezdte meg Háromszéken a VIII. osztályt, de csak 1680 fejezte be úgy, hogy mindenből lezárták, némelyek megbuktak, mások tanév közben kimaradtak. Az egységes felmérőn 1580-an vettek részt, 1202 tanulónak sikerült minden vizsgája, de ettől függetlenül minden nyolcadikos bejuthat, mert több a helyek száma, mint a jelentkező. Az üresen maradt helyekre az elosztás második fordulóját július 25-én tartják.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 13.

Király László: Cédula
1965 április 30-án éjjel a következő egyének tartózkodtak a Carpati utca 3. szám alatti padlásszobában úgymint Farkas Árpád elvtárs egyetemi halgato (magyarszak) Király László elvtárs egyetemi halgato (oroszmagyarszak)
Vári Attila egyetemi halgato de lehet
Vári nem volt ott éppen akkor de ott lehetett volna mert mindig ott szokot lenni
Czegő Zoltán koncsentrás katona aki Zilajrol (Zalau) jött két napos kimenövel rendelkezve civilben és Molnos Lajos elvt. (magyarszak).
Amikor Molnos elvtárs és Czegő elvtárs megérkezett a fent emlitett padlásszobába aminek az ajtaja soha sem szokot zárva lenni Farkas elvtárs és Király elvt. már aludt mert a kocsmák rég bezártak mert holnap Május 1-je volt de Czegő és Molnos elvtárs még vásárolt a Melodi bárba 1 (azaz egy) liter curacao likőrt amit a pincér tanusithat amit magukkal vittek K. és F. lakásába s ott megitták szivarazva és hangoskodva ahogy máskor is szoktak ebben a helyiségben és Mol. elvt. az ö részét fél óra múlva ki is hányta
A jelen lévök különbözö témákrol beszélgettek amit az utcárol nem lehetet hallani hadonászva verseket orditoztak amiket ök irtak hajnalig ami az utcára is kihallatszott elég messze
Hajnalban mind kiálltak a fa erkélyre amelyik könnyen letörhetett volna és azt kiabálták hogy ebben az országban ök kiáltják először Éljen Május Elseje mert a felvonulok ilyenkor még mind alusznak s kiabálás után el kezdték énekelni az internacionálét azt hogy föl föl ti rabjai a földnek amit amikor meghallott a házigazda aki hegedüs a magyar operába felment az emlitett elvtársakhoz és nehezen lecsendesitette öket mert mindegyiket elviszik rögtön ha ez kiderül ezt mind a négy vagy öt elvtárs megértette hogy jó a figyelmez- tetés és elaludtak de még össze beszéltek hogy felvonulni nem mennek pedig szép idö van.
Cluj 03.05.1966
Servesc Patria
/ezen a találkozon nök nem voltak/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 13.

Ami látható, ami sejthető (Olvasólámpa)
„Ki erre, ki arra esküszik; tarka a világ, mint bohóc ruhája…”
(Diderot: Rameau unokaöccse)
Kedden a kánikulában feltűnően nagyszámú érdeklődő előtt került sor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében A látható jelentés című, színház- és filmművészeti tanulmányokat tartalmazó könyv bemutatójára.
Egyed Emese mutatta be az antológiát, aki Diderot színházi elképzeléseiről közölt igen érdekes tanulmányt, s megpróbálta a többi írást is korunk távirati stílusában bemutatni, összevonta a könyv előszavát saját igen érdekes tanulmányával, s kiderült a Diderot-tanulmány szövegébe belesimuló részletekből, hogy mit is akar ez a könyv. „Van ugyan közönsége a színházi előadásnak és a filmnek, de sokan a két világot összemérhetetlennek tartják, híveiket pedig különböző szekértáborok tagjainak. Itt keressük kutatásunk tárgyát. Mert ha vállalkozunk – bár néhány, tanulmány terjedelmű kísérlet erejéig – annak vizsgálatára, miben áll a változás, fel kell fedeznünk a nagy újítókat, nemcsak a valamikori színésznagyságokat, hanem az álmodókat is, akik ötletet adtak… vagy fáradhatatlanul provokáltak.” A kötet egy sorozat nyitó darabja. Egyed Emese Diderot színházi elképzeléseit és világát mutatja be, jól összeválogatott vetített képek idézik fel korát. Diderot sokat és elmélyülten foglalkozott kora színházával, amelyet finoman fogalmazva nem szeretett, korabeli színházi rendezők, színészek elképzeléseiért nem rajongott, két színpadi játékot is írt (A törvénytelen fiú és A családapa), az egyik víg-, míg a másik szomorújáték, és gondolatait a színházról (és a világról) fiktív párbeszédekben, Rameau unokaöccse című művében fejtette ki. Itt jegyezzük meg, hogy Egyed Emese nagy terjedelmű, rengeteg adalékot, vibráló, ma is aktuális diderot-i kérdést feszeget, s arra keresi a választ, hogy a korabeli és az utána következő évszázadok színházai miért nem tudtak semmit kezdeni Diderot villódzóan izgalmas, teátrumról szóló felfogásával. Diderot kijelentette, hogy a közönségre a látvány erőteljesebben hat, mint bármelyik míves szöveg. És most fél fordulat hátrafelé: a hatvanas és a hetvenes évek meghatározó jelentőségű nagy román rendezője, David Esrig felfedezte a mai színház számára is Diderot művét, a Rameau unokaöccsét állította színpadra: a zeneszerzőt Marin Moraru, anarchista vagy hippi idolokat parodizáló unokaöccsét Gheorghe Dinică alakította máig emlékezetesen, s mindez egy olyan díszlet terében valósult meg (a látvány!, mégis a látvány!), amely méltó keretet teremtett az elvont(nak) tűnő dialógusokhoz. A továbbiakban Egyed Emese beszélt a kötet tanulmányairól, és alkalmat teremtett a két jelen levő szerzőnek dolgozata bemutatására. Bartha Katalin Ágnes Neoabszolutizmus és színházi kultúra című tanulmánya a Bach-korszak cenzúráját és színpadi dramaturgiáját széles körűen bemutatva, a korabeli A velencei kalmár-előadások kapcsán három nagy színész, sorrendben Fáncsy Lajos, az angol, néger színész, Ira Alridge (róla Ligeti Ernő írt Az idegen csillag címmel a hetvenes években a Romániai Magyar Írók sorozatban újra kiadott regényt), Tóth József Shylock-alakításairól beszélt. Tőkés Orsolya tanulmánya nagy nemzeti drámáink egyikéről, a Csongor és Tündéről szól, a Dráma – rendezés – kritika tükrében vizsgálja Vörösmarty nagy művének színpadi történetét. Figyelemre méltó tanulmány Konkoly Zsolt A magyar nyelvű színjátszás jogi kerete a 19. század első felében című írása is, de legizgalmasabbnak, legalábbis számomra, Láng Orsolya filmről szóló esszéje (Ami a beállítás mögül kivillan) tűnik. Villódzóan izgalmas, filmes példák során át közelíti tárgyát, helyenként vitára, ellenvetésekre ingerel, beszippantja tehát olvasóját, és összevetésekre készteti saját elképzeléseit vélt, valóságos, virtuális olvasója elképzeléseivel.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 13.

Izsák Balázs nyílt levélben figyelmezteti Dragneát
Nyílt levélben figyelmeztette Liviu Dragnea régióátalakítással megbízott miniszterelnök-helyettest Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra, hogy még Nicolae Ceausescu sem merte figyelmen kívül hagyni az etnikai szempontokat Románia közigazgatási reformjakor.
A nyílt levélben Izsák Balázs törvények és nemzetközi egyezmények egész sorára hivatkozva száll vitába a miniszterelnök- helyettesnek azzal a kijelentésével, amely szerint a tervezett romániai régióátalakítás nem etnikai, hanem fejlesztési szempontok szerint fog végbemenni.
Izsák Balázs többek között a jelenlegi romániai megyerendszert kialakító 1968-as törvényt idézi, amely szerint a megyék kialakítása "földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembevételével" történt. Megjegyzi, hogy a kisebbségvédelem még 1945 és 1989 között is Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira épült.
Az SZNT elnöke a kormány régióátalakítási terveit alátámasztó szakértői jelentéssel szemben hosszasan idéz az elnöki hivatal megbízásából készült korábbi szakértői jelentésből, amely kimondta: "Minden közigazgatási átszervezést célzó erőfeszítésnek kötelező módon tekintettel kell lennie a nemzeti kisebbségeket érintő dimenziókra."
Izsák Balázs az elnöki hivatal szakértői jelentéséből idézi Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyeket a régióátalakítás során figyelembe kell venni. Ezek sorában a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a helyi autonómia európai chartáját említi, amelyeket Románia a saját jogrendjébe is beépített.
Az SZNT elnöke a román-magyar alapszerződésből is idéz: "A Szerződő Felek (...) tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait."
Izsák Balázs a hivatkozások alapján megállapítja: "a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya és európai biztonságpolitikai kérdés is egyben". Arra hívja fel Liviu Dragnea figyelmét, hogy értelmezze jóhiszeműen a nemzetközi jog normáit.
"Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió" – szögezi le nyílt levelében az SZNT elnöke.
Mint írja, a székelyek nem fogják engedni, hogy szülőföldjüket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tegyék, és ha kell, a polgári engedetlenség eszközével élnek Székelyföld egységének a megőrzéséért.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. július 13.

Hűség
Beszélgetések könyve a hűségről, a megmaradásról, az emlékezés öröméről
Bár a könyvhét újdonságaiból még jó pár várakozik íróasztalomon a törődésre, nem azokat, hanem egy régen dédelgetett, már három kiadást megért könyvet szeretnék felidézni, amelyet most és a jövőben is szükséges lesz tudatunkba bearanyozni.
Sok szó esett mostanában a Telekiekről, általában a magyar arisztokráciáról. Talán inkább ősi kastélyok révén, évtizedek hosszas visszaigénylésének megnyeréséről vagy a pompásan felújított magyarországi, állami vagyonban lévők megnyitásáról.
Mi, a Maros mentén, fél évszázada látjuk a Régenig futó falvak pusztuló kastélyait, el Marosvécsig.
Áldozatos munkával készültek róluk leírások, fotók, könyvek, riportok az átkosban is, mi másért, ha nem azért, hogy létezésük, múltjuk ne menjen feledésbe, és azok se vesszenek ki az emlékezetből, akik valaha birtokolták, építették, megtartották. És íme, az elmúlt tíz esztendőben felcsillant a remény egy-egy halvány sugara, pusztulóban, félig romosan ugyan, de a még számottevő, értékmentő örökösök újra gazdái lehettek a megmaradt kastélyoknak. Legutóbb a gernyeszegi Teleki-kastély volt az, amely visszakerült Teleki- tulajdonba, meg is nyitotta kapuit az érdeklődők előtt egy-két alkalommal. Így vettem kézbe újból a Teleki-kastélynak és lakóinak élvezetes dokumentumregény-szerűen előadott történetét Marosi Ildikó lejegyzésében még a nyolcvanas években, és amely a rendszerváltozás, a romániai forradalom nélkül a bukaresti hírhedt Sajtóigazgatóság alatt sohasem kerülhetett volna nyomdába.
Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal
A könyv 1999-ben, 2004-ben és 2009-ben jelent meg. Az alapkiadás az Argumentum Kiadónál, a legutóbbi a Pallas Akadémia (Csíkszereda) kiadása.
1984-ben a narrátor Teleki Mihály kiköltözik (kivándorol) Németországba, családja után. Akkor megvan már a kézirat, de olyan idők járnak, hogy sem a bukaresti Hét, sem a Kriterion Könyvkiadó nem vállalhatja közlését, sőt, viszontagságos, rejtett úton, de szerencsés módon a Széchényi könyvtárban zárt anyagként őrzik. Most látszik csak, hogy a Teleki Mihály családjában, barátai körében "Micu bácsi" kedves diskurálása, a jegyzetelt beszélgetés mennyire a jövőnek készült, milyen pontos kordokumentum és milyen szerencse, hogy kikerülhetett a "zár alól", és még sokáig szolgálhat tanulságul és tanúságul az olvasóknak, a kutatóknak, az utódoknak.
Amikor a "beszélgetések" elkezdődtek, Teleki Mihály, aki az utolsó valóságos birtokosa volt a gernyeszegi kastélynak, már régóta kitelepített, vagyonától, birtokától megfosztott, a Duna-csatorna munkatáborát megjárt, többszöri letartóztatást megért hétköznapi blokklakó egy vásárhelyi lakónegyedben, többféle, szaktudást igénylő munka után, amivel családját el kellett tartania, már nyugalomba vonult, de még mindig nyelvleckéket ad, nem élt soha munka nélkül.
Amikor már négy gyermekével ebbe a kétszobás blokklakásba költözött, az enyhülés időszaka jött el, de a belügyi szervek a későbbiekben is szem előtt tartják.
Ha valaki akkor végighallgatja ezeket a beszélgetéseket a csendes délutáni órákban, amikor Micu bácsi nyelvóráinak is vége volt, nem talál semmilyen rejtett célzatosságot a kérdésekben, csak hozzáértő érdeklődést egy letűnt életforma, egy különleges életpálya, egy letűnt világ iránt. A kérdésekre adott válaszokból árnyalt és roppant pontosan megrajzolt kép alakul ki. A kérdezőnek bevallása szerint nem volt magnója, mindent lejegyzett, és otthon igyekezett hamar legépelni, pontosan rögzíteni.
Teleki Mihály gróf apjával Gernyeszeg utolsó birtokosai, a két háború között a román hatalom által meghagyott földterületen apja átadja neki a vezetést. A beszélgetés idején, a háborús pusztítás, a kitelepítéssel járó ínség, megaláztatás minden fokán túl, a nyolcvanas éveit tapossa, a világon mindenről tud, aminek az erdélyi magyar életében oka volt és következménye lett, Erdély és Magyarország történetében nagy szerepet játszó ősei és rokonsága életéhez nagy események fűződnek, valamiképpen mindenről érdekes történeteket kelt életre, időnként visszatér a jelenhez, a megmaradás jelentőségéhez. Gernyeszeg nagy szerepet játszott a Maros mente és a város életében. A Teleki Tékát mindenki ismeri, elválaszthatatlan a várostól és a Kollégiumtól. A sáromberki Teleki grófnőt ugyancsak megismerte a város a Gecse utca egyik kapualjában árult virágairól. A kastélyban berendezett preventóriumot is jótékony intézménynek tartották. De milyen világ volt ebben a kastélyban a hatalmas vaskapuk mögött, a park és a tó árnyas sétányain, a kecsesen sorakozó szobrok ösvényén, vagy az istállók, a magtárak, a jégverem, a gazdasági épületek környékén? Milyen változásokat hozott az első és a második világháború? Ezen a vidéken is történelmet írtak. Megismerhetik a beszélgetésekből azok is, akik nem élték meg, akik most láthatják először a visszaszerzett kastélyt, és nem csak műemléket láthatnak benne. Kit milyen mozzanat érdekel mindebből? Milyen volt a kastélylakók napirendje, hány főúri család vendégeskedett itt hajdanán, mi volt az ünnepi étrend, vagy a főúri társaság szórakozása? Hogyan nevelték a gyermekeket, miképpen szerzett három diplomát is az ifjú Teleki Mihály? Valós, színes elbeszélésekből kiderül a Teleki grófok egyszerűsége, józansága, mértékletessége. De mindezeken kívül rájövünk, felbecsülhetetlenül értékes a társadalmi, szociográfiai leírás, a gazdálkodás ezen a földön. A földművelő, a paraszti gazdaságokat is támogató, a megélhetést, a fejlődést biztosító, a földet megtartó termelői viszony, a föld minden termésének hasznosítása, a jól tervezett és szervezett gazdálkodás. A gazdálkodó szót mint paraszti, falusi foglalkozást még magyar nyelvterületen sem értették egy időben. Ezt Teleki Mihály válaszaiból érthetjük meg igazán, és életbevágóan fontosnak ítélhetjük meg. Ez jelentette az élet újraindulását a háborús pusztítás után és a megkapaszkodást a rövid békeidőben. A haladást, a munka értelmét. Gernyeszegen és le vagy felfelé a Maros völgyén, el egészen Kemény János vécsi váráig, gazdálkodni kellett, hogy könyvkiadás, hogy színház is legyen, népművelés, szövetkezetek, a közbirtokosság fenntartása. Ha vannak manapság is jó művelői a földeknek, jó állattartók, sokat tanulhatnak. Hogyan lett mintagazdaság a gernyeszegi birtok maradványa, mit jelentett a vetőmagtermelés, hogyan illeszkedett és nyert el nagy elismerést a két világháború közti Romániában a tenyészállatok tartása, milyen volt az akkori gazdaság gépi felszereltsége, hogyan honosították meg a sertéstenyésztésben a mangalicát, mit és hogyan állított elő a tejgazdaság. Hogy lehetett csupán a mezőgazdaságból megélni.
Teleki Mihály 1929-ben doktorált a Közgazdasági Egyetem mezőgazdasági szakán, és jeles professzorától megtanulta a mezőgazdasági könyvelést, amelyet példaszerűen végzett a birtokán.
Az egész család együtt élt a faluval
Története van a kastély gazdasági alkalmazottainak, a kovácsnak, aki nélkülözhetetlen ember volt, és mentette, amit lehetett, a háború alatt. A gépész, ács, majoros, kerekes, parádés és igáskocsis öröklődő mesterségek, foglalkozások voltak egy-egy családban. Állandó alkalmazottak voltak, földjük, házuk a faluban, öregségüket ott töltötték. Hárman irányították az egész uradalmat: a gróf, az ispán és a béresgazda.
A földeken, a legelőkön, az erdőkben vagy éppen a vizek mentén folyó munkákról mind élvezetesen beszél Micu bácsi. Nagy körültekintést és fizikai erőkifejtést igényelt a kendertermesztés, a kender áztatása. Amikor erre emlékezik, mesélőkedve szépírói tehetséggel párosul:
"Ökörnyál úszott már a tarlón, de azért még jó melegben. Emlékszem, ahogy feltűrt nadrággal álltak a férfiak a vízben. A kévébe kötött kendert a cövekek tartották, először persze a partra hordták a kenderkévéket a földekről, s mikor a vízbe kerültek, marosi kővel nyomtatták el, hogy ne jöjjön fel a víz színére. Frissek, zöldek voltak a kévék, mikor a vízbe kerültek. Aztán körülbelül tíz napig ázott a kender a Marosban, csak a cövekek látszottak ki és a marosi kövek. A víz lelúgozta a leveleket, s ahogy mosta-mosta, szürkésfehér lett a kender, mert csak a szár maradt meg. Mikor levették a köveket, jött a neheze: felemelni a vízzel átitatott, súlyos kévét. Egy jófajta kender majdnem két méterre is megnőtt, s aztán supp-supp, verni a vízbe,amíg az iszap lejött róla…" Mi minden, hányféle munka jön még ezután, hogy tilolás után kisimuljanak a szálak a vasfogú kenderfésűn áthúzva. Lehetne ez a kenderfonal története, ha mese volna. Így éli át régen volt gazdasága munkáinak minden percét. Aztán egy szép napon mesélő és kérdező elindulnak egy Daciával Gernyeszegre, felkeresni a még élő falusiakat, Gidófalvit, a kovácsot, felmennek a dombon az ősi kriptához, el a református templom kriptájában nyugvókhoz. A temetési ceremóniákról esik szó, az itt nyugvók életéről, tetteiről.
A "gingófa" történetével 1984 júliusában a beszélgetések lassan véget érnek. A kastély Maros felőli oldalánál a platánok, fenyők, kőrisek és füzek egy hatalmas törzsű, furcsa levelű fát is rejtenek. Azért olyan furcsa a levele – magyarázza Micu bácsi –, mert a gingófa átmenetet képez a lomb- és tűlevelűek között. Aranyszínűek a levelei, mikor elhullatja őket, és aranyszőnyeg terül el körülötte a földön.
Mondhatnám idilli kép, amit a gingófa leveleinek hullatása kelt bennem. Vajon az Erdélyhez, népéhez, földjéhez és hegyeihez haláláig hűséges Teleki Mihály körül a fennvaló kies berkekben hullnak-e a gingófa levelei, hogy aranylevél szőnyegen sétálhasson, mintha Gernyeszegen lenne?
Rózsa Mária
Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009/ Harmadik kiadás
Népújság (Marosvásárhely),

2013. július 13.

Országos arány
A fellebbezések elbírálása után az átmenési arány 1%-kal 56,4%-ra nőtt
A fellebbezések elbírálása után országos szinten az érettségin sikeresen vizsgázók aránya egy százalékponttal 56,4%-ra nőtt. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a 2012-2013-as tanév végzőseinek 63,1%-a, a korábbi évfolyamok végzőseinek 31,7%-a ment át az érettségi vizsgán.
A tanügyminisztérium pénteken, július 12-én összesítette a 2013 június-júliusi érettségi vizsga fellebbezések utáni eredményeit.
Országos szinten a végzősök közül 99 056 (56,4%) diáknak sikerült az érettségi vizsgája. A 2012-2013-as tanév végzősei közül 87 197 diáknak sikerült az érettségije (63,1%), a korábbi években végzett, most sikeresen érettségizők száma 11 859 (31,7%-os átmenési arány).
Az elméleti képzésben az átmenési arány 83,62%-os, a szakközépiskolai képzésben 37,32%.
A 2013-as, június-júliusi érettségi vizsgára 188 842-en iratkoztak be, ebből 175 513-an jelentek meg a vizsgán. 320 diákot kizártak csalás vagy csalási kísérlet miatt.
A hétfőn közzétett, fellebbezés előtti eredmények szerint a 2013-as érettségi június-júliusi vizsgaidőszakában az átmenési arány 55,4% volt.
2012-ben az országos átmenési arány 44,4 százalékos volt, 2011-ben pedig 45,7%-os.
Az érettségin átmenők aránya 2011-ben kezdett csökkenni, miután bevezették a kamerás felügyeleti rendszert.
2010-ben is tapasztalható volt az átmenési arány csökkenése: akkor 69,3%-os volt, előtte, 2009-ben 81,4%-os, 2008-ban 78,3%-os, 2007-ben 82,08, 2006-ban 80,4, 2005-ben 84,6, 2004-ben 84,5.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

2013. július 13.

Figyelnünk kell a sikertelenül érettségizőkre is
Beszélgetés Magyari Tivadarral, az RMDSZ oktatási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettesével
Nem volt mentes a botrányoktól, a feszültségtől a 2013-as év nyári érettségije sem. Igaz, hogy az eredmények első közzététele kissé megörvendeztette a közvéleményt és ezzel együtt a vizsgázókat, ám ennek ellenére az átlagember nehezen tud szabadulni attól a benyomástól, hogy az oktatás (és ezzel együtt az érettségi is) a korrupció melegágyává válhat. Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt rektor-helyettese, több mint egy éve látja el az RMDSZ oktatási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettesi tisztséget. Ily módon tehát alkalma nyílt nem csak a romániai magyar felsőoktatás, hanem a közoktatás buktatóit is feltérképezni. A próbakőnek tekintett érettségi néhány aspektusát górcső alá véve a szakember kifejti: ideális érettségi nincs. Figyelmeztet: a romániai magyarságnak a sikertelenül érettségizőkre is figyelnie kell.
– Egyetért azzal, hogy évről évre botrányok tarkítják az érettségit? Vagy ezek csak kisebb rendellenességek, amelyek nem befolyásolják döntő mértékben a romániai köz- és felsőoktatást, és csak a média tálalása folytán növekedtek botránynagyságúvá? Itt elsősorban a tételeknek a vizsga előtti internetes közzétételére gondolok, évekkel ezelőtt arra is volt példa, hogy a tételeket pénzért adták-vették a bukaresti piacon, idén pedig melltartóba rejtett kenőpénzekre bukkantak stb.
– Most inkább az egyes esetekre vonatkozó botrányok a jellemzőek, és ez beárnyékolja az egészet, de tízezres nagyságrendben a szabályoknak megfelelően történik az érettségi.
– Az elmúlt 4-5 évben több változtatást eszközöltek az érettségit illetően. Például a szóbeli vizsgákra eleinte jegyet adtak, ez jócskán megemelte az érettségi átlagát. Utána csak minősítéseket kapott a vizsgázó. Két éve, amióta bevezették a térfigyeléses kamerákat, jókorát csökkent a sikerarány. Ebből az átlagember azt a következtetést vonhatta le, hogy az előző évek jó eredményei csaláson alapultak. Egyetért ezzel?
– Az érettségit megszigorították, és az utóbbi években arra törekedtek, hogy az érettségi a lehető legjobban megfeleljen eredeti szerepének: azaz különböző helyeken és különböző módon tanított-tanult személyeket egységesen, országosan megmérettesse. Ez persze még távolról sem sikerült. Nyolc-tíz évvel ezelőtt érettségizők egy beszélgetésen így számoltak be élményeikről: egyikük azt mesélte, hogy „bármit mondtam a szóbelin, a tanár bólogatva bátorított, és mindenben segített, szinte súgott”. A másik azt mondta, hogy náluk viszont nagyon szigorúak voltak, fél órán keresztül „forgatták” a kérdéseikkel. Nyilván a megfigyelő kamerák mellékes dolgok, sőt furcsák, a rendszer továbbra is fennálló problémáinak egyik tünete.
– Hogyan „nézne ki” Ön szerint az ideális érettségi? Szóbeli és írásbeli vizsgával? Hány vizsgával? Tényleg szükség van térfigyelő kamerákra?
– Ideális érettségi nincs, mert az érettségi alapvetően egy mérés, és ideális mérés pedig nincs. Az a jó érettségi, amire hosszú évekkel előre ki van jelölve, hogy – tantárgyanként – mi az a tudás, képesség, amit ki kell alakítani lehetőleg úgy, hogy mindenki felkészülhessen a maga képességei szerint az adott oktatási rendszeren (azaz országon) belül rá. Szóbeli vagy írásbeli: ez tantárgytól, témától függ. Kamera nem kell, bizarr dolog. A pedagógusokat kell érdekeltté tenni abban, hogy a jó, a diákokat megmérő, a különböző teljesítményű fiatalokat jól elkülönítő rendszerben szaktudásuk szerint vegyenek részt, ebben legyenek érdekeltek. Például: tekintsék a sikertelenül érettségizőket is a rendszer részének, ne akarják titkolni, „átsegíteni” a vizsgán, vagy – az újabb módszer – el sem engedni a próbatételig.
– Idén figyelt fel a sajtó az egyes iskolák által életbe léptetett buktatási stratégiára. Etikusnak/elfogadhatónak tartja azt az eljárást, hogy a tanulók 30-40 százalékát a tanárok megbuktatják, és nem engedik nyáron érettségizni? Milyen gyakorlati haszna származhat a tanulónak abból, ha végigizgulja a nyarat, és őszre az összes vizsgatantárgyból kell készülnie, ahelyett, hogy egy esetleges sikertelen nyári érettségi után csak az elbukott – egy vagy két – tantárgyból kellene tanulnia?
– Elkeseredett, nyomás alatt álló emberek világa ez, ahol kamerát kell tenni, hogy a tanár ne engedje puskázni a fiatalt, vagy ahol a tanárnak a fél osztályt meg kell buktatnia, hogy csak azok mehessenek érettségizni, akik biztosak a sikerben. Miért? Mert hétfejű szörnyeteggé vált az érettségi, és nem csak az a szerepe, hogy – mint mondtam – egységesen, „államilag” mérje a különböző iskolákban elért képességeket, hanem ezáltal az iskolákat is vizsgáztatják, rangsorolják, besorolják, és a pedagógusok (joggal) tartanak attól, hogy amikor vágás-akasztás lesz, elő fogják venni az érettségi eredményeket, orrukhoz dörgölik a rangsorban elfoglalt helyüket.
– Hogyan vélekedik a differenciált érettségiről? Az ötlet tavaly merült fel, idén egyáltalán nem foglalkoztak ezzel. Az elképzelés szerint kétféle érettségi lenne, az egyik feljogosít az egyetemi felvételire, a másik pedig csak a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Ezzel állítólag megoldódna azon fiatalok gondja, akik gyengébb értelmi képességűek, de egy könnyebb érettségin még átmennének. A tanügyi törvény mindenféleképpen előírja ennek bevezetését. Mi az Ön álláspontja erre vonatkozóan? Ha a 12. osztályt elvégzett, de érettségi diplomával nem rendelkező fiatal úgyis kap egy diplomaszerűséget, amivel el tud helyezkedni, akkor mi az értelme az ilyen típusú differenciált érettséginek?
– A differenciált érettségi sok mindent megoldana, az RMDSZ-nek erről az az álláspontja, hogy átgondolt, a rendszer különböző részeire kihatónak kell lennie, mert az eddigi elképzelések inkább magának a vizsgának a kétféle – közepes és emelt – szintjére vonatkoztak, illetve a vizsga szervezésére. Mondok példát rossz megközelítésre (az eddig feldobott elképzelések ilyenek): Tegyük fel, hogy emelt szintű irodalmi érettségin verstanilag és nyelvezetileg kell elemezni Fazekas Ludas Matyiját, alacsonyabb szintű érettségin pedig csak el kell mesélni a költemény cselekményét. Ez a rossz példa. A jó változat: az emelt szintű érettségizőnek behatóan ismernie kell akár Fazekas Mihály költészetét, elmenve a verstani részletekig, de magát a korszakot is, a közepes szintű érettségizőnek pedig csak néhány, kiválasztott szerzőt kell ismernie, és nem baj, ha Fazekasról „éppen csak sejt valamit”.
– A közelmúltban indították útjára az erettsegi.ro honlapot. Melyek a következtetések, mennyire volt hasznos ez a kezdeményezés? Folytatni kívánják?
– Igen, folytatni fogjuk, ez fiatal munkatársainknak kedves, reméljük hasznos kezdeményezése.
– Az egyetemek kezdik bevezetni a felvételi vizsgát (teszt, interjú, írásbeli vizsga stb.). Erről hogyan vélekedik? Milyen hatása lesz ennek az intézkedésnek a kevésbé népszerű szakokon?
– Tudomásom szerint az érettségi eredmények továbbra is meghatározók maradnak az egyetemi felvételiken. A vizsgákat inkább azért vezetik be, hogy eredményesebb legyen a szelekció azon fiatalok körében, akik kifejezetten az adott szak iránt érdeklődnek.
– Az utóbbi öt-hat évben úgy tűnik, csökkent a tanulás értéke, fontossága. A tizenkét osztályt végzett fiatalok már nem „kínozzák magukat” azzal, hogy kétszer vagy akár háromszor is nekirugaszkodjanak az érettséginek, hanem megpróbálnak elhelyezkedni, akár külföldön is. Sőt: egyre több fiatal mondogatja azt, hogy érettségi vagy egyetem után külföldre költözik. (Lásd a tavaly decemberi választások előtt közzétett „Az utolsó pecsét” című videoklipp esetét!) Tehát érettségivel vagy anélkül, új kivándorlási hullám van készülődőben. Tehet ez ellen valamit az iskola, az oktatási tárca?
– Az iskola meglehetősen keveset tehet ez ügyben. Ez a kérdés a munkaerőpiaci lehetőségeken múlik. Évekkel ezelőtti jelenség az úgynevezett „iskolai vándorlás”, amikor a romániai magyar fiatalok egy része külföldre, főleg Magyarországra ment tanulni. Ez mára megszűnt. A sikeresen érettségizőket meg szokás dicsérni. Én azok előtt is fejet hajtok, akik nem érettségiznek, de ennek ellenére megállják helyüket a társadalomban: nem kételkedem abban, hogy érettségi nélkül is el tudnak sajátítani egy szakmát, amelyet aztán megfelelő színvonalon művelnek. Nem kell mindenkinek érettségizni, illetve átmenni ezen a megmérettetésen.
– Az idei érettségi „mumusa” nem a matematika, hanem a román nyelv és irodalom írásbeli vizsga volt, nem csak a romániai magyar vizsgázóknak, hanem a többségi maturandusoknak is. Mi az esélye annak, hogy belátható időn belül a romániai magyar fiatalok könnyebb, azaz más tételt kapjanak, mint többségi társaik?
– Nem látom ennek esélyét. A romániai érettségi tantárgyakra lebontott. Amerikában például az érettségi nem kötődik tantárgyakhoz. Ott van száz-kétszáz kérdés, amelyre mindenkinek tudnia kell a választ egy közös, egységes tudásalapnak köszönhetően.
– A köz- és talán a felsőoktatást sokszor tüntetik fel az áldozat szerepében. Minek tulajdonítható ez, a politikumnak, a hozzá nem értésnek?
– Nem hinném, hogy az oktatásra áldozatként kellene tekintenünk. A politikumnak pedig mindössze azt lehet felróni, hogy túl sok volt a kísérletezés, a változtatás. Az oktatásban stabilitásra, kiszámíthatóságra van szükség, és ez az, ami a legjobban hiányzik nálunk.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. július 13.

Fekete arany vár kitermelésre a Fekete-tengerben
Románia altalaja tizenöt év múlva kőolajkészlet, tíz esztendő múltán pedig földgáz nélkül marad. Ez hírlik hosszú ideje, miközben jelenleg négyszer kevesebb mennyiséget termel, mint negyven évvel ezelőtt. Időközben azonban a technológia annyira fejlődött, hogy olyan tartalékokat is felszínre lehet hozni, amelyekről eddig nem álmodtunk. Viszont ehhez megfelelő szintű beruházások szükségesek.
A megoldást leginkább a fekete-tengeri tartalékok felfedezése hordozza magában, amelyek a Neptun környéki vizek alatt találhatók. A kutatómunka a két legnagyobb hazai kitermelő, az OMV Petrom és az ExxonMobil megbízásából, a Domino-1 platform végezte. Ennek eredményeként, becslések szerint, csak földgázból napi
17 830 000 köbmétert lehet majd kitermelni, a teljes készlet 300 milliárd köbméterre tehető. Ez azt is jelenti, hogy az ország 2020 és 2030 között nem szorul majd oroszországi behozatalra.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. július 13.

Készül Székelyföld háromkötetes története
Több mint egy éve dolgozik egy erdélyi és magyarországi történészekből álló csoport Székelyföld történetének háromkötetesre tervezett kiadásán.
A várhatóan 2014 végére megjelenő könyv megírására a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal kérte fel 2012 márciusában az Egyed Ákos akadémikus vezette történészcsoportot. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, hogy már 2009-ben, a székelyföldi önkormányzati vezetők Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatásakor támogatást kért a könyv megírásához, tavaly pedig azokba a magyar tudományos intézményekbe látogatott el, amelyek e munkát segíthetik.
„Udvarhelyszék anyaszékként, Székelyudvarhely anyavárosként, én pedig közéleti személyként fel kellett hogy vállaljam ezt a fontos munkát" – magyarázta a szokatlan önkormányzati tevékenységet a polgármester, aki a könyv megjelentetéséhez pályázati forrásokra, magánadományokra és más székelyföldi önkormányzatok támogatására is számít.
Egyed Ákos kolozsvári akadémikus az MTI-nek elmondta, az őskort és a középkort Kordé Zoltán és Benkő Elek írja, az erdélyi fejedelemség korszakát Oborny Teréz és Balogh Judit dolgozza fel, a 18-19. század történetét Pál Judittal osztják meg, a legújabb korral pedig Oláh Sándor és Novák Csaba Zoltán foglalkozik, de más szakembereket is bevontak a munkába. „Azokat a szerzőket részesítettük előnyben, akik már bizonyítottak a székelység történetének a kutatásában" – magyarázta Egyed Ákos.
A kolozsvári történész elmondta, egy novemberre tervezett székelyudvarhelyi konferencián összegzik az eddig elvégzett munkát, hogy 2014-ben már csak az írásra, egymás bírálatára, és a kiegészítésekre összpontosíthassanak. „Igényes munkát végzünk, amely nemcsak a szakmának, hanem egy szélesebb olvasó, érdeklődő közönségnek is szól" – fejtette ki Egyed Ákos, aki szerint az 1980-as években kiadott háromkötetes Erdély történetét tekintik modellnek.
A történészcsoport vezetője szerint azt próbálják tetten érni, hogy milyen tényezők eredményeképpen maradt fenn a székelység az ősi szállásterületen, és mivel gazdagította az egyetemes magyar történelmet. Egyed Ákos úgy vélte, a székelység története „színesíti, itt-ott kiegészíti" a magyarság történetét, éppen ezért a székely történelem sajátosságait próbálják kiemelni a munkában.
A tudós szerint sok újdonság lesz majd a könyvben, de arra nem kell számítani, hogy a munka alapjaiban forgatja fel a székelységgel kapcsolatos eddigi tudást. A székelység eredetével kapcsolatban a könyv összefoglalja majd a különböző elméleteket, így a magyarsághoz csatlakozott nép elméletét, a magyar származás és a hun eredet elméletét. Egyed Ákos úgy látja, a tudomány mai állása szerint a hun eredet nincs annyira félretéve, mint régebben. A források szerint a székelyek mindig is magyar nyelven beszéltek, ám az a tény, hogy a székelység hadi népként tűnik fel, és hogy évszázadokon keresztül elővéd- és utóvédszerepe volt a hadakozásban, a csatlakozott nép elmélete mellett szól – mondta.
Az újdonságok között említette, hogy a korábbi nézetektől eltérően ma úgy látják, a székelység szervezett telepítés eredményeként érkezett mai szállásterületére. Kérdésünkre, hogy ki telepíthette le a székelyeket, Egyed Ákos a székelyföldi templomok freskói által tanúsított Szent László-kultuszt említette. „Nagyon meg kell gondolnunk, hogy vajon nem Szent László idején történt-e a megtelepedés" – jelentette ki.
A könyv várható fogadtatására utalva az akadémikus elmondta, nem hiszi, hogy mindenkit meg fognak győzni, de a szerzők kellően felkészültek, hogy megvédjék álláspontjukat.
MTI
Erdély.ma

2013. július 13.

A csend, ami már szinte bizonyíték
Egy szász származású, segesvári illetőségű polgár a napokban az asztalra tett egy olyan 74 oldalas jelentést a székelyföldi „famaffiáról”, aminek csak a puszta nyilvánosságra kerülése akkora vihart kellett volna kavarjon, amely képletesen szólva földre kellett volna fektesse az egész bűnszervezetet. Ehhez képest egyelőre még egy enyhe szellőt sem tudott előidézni. A szélcsend, persze, több mint gyanús. Az is lehet, ez a vihar előtti csend már maga a bizonyíték.
Merthogy vihar lesz, ebben ne kételkedjünk. A jelentés konkrétumok tömkelegét tartalmazza, épp elég személynevet és bűncselekményre való utalást ahhoz, hogy ha mindennek csak fele igaz, akkor is fenekestől fel kell tudja forgatni a kialakult status quót. Csak az a kérdés, hogy mikor: lesz-e valakinek érdeke a közeljövőben felkavarni, a jelentés elkészítőjén kívül ezt a túl poshadt állóvizet?
Hans Hedrichnek és egyesületeinek (Neuer Weg, Fenntartható Segesvár) közel egy év és egy pályázaton elnyert pénzösszeg állt a rendelkezésére ahhoz, hogy alaposan feltérképezze és dokumentálja a jelenséget. Következtetéseit így lehetne dióhéjban megfogalmazni: a székelyföldi, az erdők letarolásából meggazdagodott famaffia olyannyira befolyásos, hogy érdekeit Romániában a legmagasabb szinteken védik. A maffia feje, derül ki a jelentésből, tandemben a jelenlegi Hargita megyei rendőrparancsnok, Radu Sandu Moldovan és a jelenlegi nemzetvédelmi miniszter, korábbi Hargita megyei prefektus, Mircea Duşa, akik politikai és szakmai karrierje kéz a kézben, az erdőirtások nyomán haladt előre. Az „érdekvédelmi szövetség” nagyon magas szintről, a miniszterelnök irodájából is kell kapjon protekciót, hisz Moldovan előéletéről, az egyébként a nálunk is megszellőztetett verőmilicista múltjáról Victor Ponta is kellett tudjon, amikor 2012-ben tábornokká való előléptetése mellett vezető beosztást kapott a belügyminisztériumnál – amelyet akkor még Duşa irányított. Mi több, tavaly környezetvédő aktivisták is felhívták a nagyobbik kormánypárt figyelmét, írja a jelentés, hogy Duşa védelmi miniszterré történő kinevezése „problémás”, tekintettel a Maroshévíz környéki törvénytelen erdőirtásokra.
A jelentés attól is figyelemre méltó, hogy mennyire részletes. Megtudhatjuk belőle nemcsak azt, hogy milyen úton-módon építtette a rendőrparancsnok villáját a Csíkszereda melletti Szécsenyben és Marosvásárhelyen, hanem hogy miképpen jártak el a „maffiózók” a Kászonokban például a Bodó és a Lakatos családdal, Velcz Lajossal és vejével, Silló Imrével. Ezek az esettanulmányok rávilágítanak arra, hogy miképpen működhet a famaffia: miután meglopják az egyszerű embert, nem hagyják, hogy ez kijárja az igazát. A rendőr a falusi őrsön nem jár el a feljelentés ügyében, amikor mégis megtalálja az ügy az útját az ügyészségig, akkor az ügyészek nem indítanak bűnügyi eljárást. Benne vannak a maffiában gatteresek is: előfordult, hogy a jóember a saját erdejéből kivágott fát vitte feldolgozásra az egyik fűrésztelepre, ahol egyszerűen ellopták tőle: azt mondták neki, hogy a fa nem az övé. Hivatalnokok sora áll a jogtalan visszaszolgáltatások mögött, megfosztva az egyszerű embereket jogos jussuktól.
A famaffia végrehajtói a verbális és fizikai agressziótól sem riadnak vissza: Bodó Rozáliát Kászonban „megnyakászták”, Gyergyóalfaluban viszont, mint még jól emlékezhetünk rá, Pál Imre ellen tulajdonképpen emberölési kísérletet követtek el. Az agresszió tettesei a Hedrich-jelentés szerint ismertek (fel is sorolja őket név szerint, egyikük egy ismert csíki maffiózó), de büntetve még nincsenek. Kászonban egy cigányembert súlyosan bántalmazott a rendőr, írja Herdrich, de még azt sem engedték meg neki, hogy orvosi látleletet készíttessen. Persze, benne van a maffiában az erdészet is: a gyergyószentmiklósi erdészet korábbi munkatársa, Pál Imre fölül inkább az egész hivatalt megszüntették, miután az „ellenállót” nem sikerült megölni és állásából kitenni, miközben a hivatal többi munkatársát szétosztották a tölgyesi és a maroshévízi erdészet között – derül ki a jelentésből. De hurcolt meg már a jelentés szerint a maffia rendőrt is: egy, a törvénytelen fakivágások ügyében nyomozó maroshévízi egyenruhás néhány év közigazgatási hercehurcát követően végül a rácsok mögött találta magát.
Sok eleme a jelentésben szereplő maffiaszerű jelenségnek nem hat az újdonság erejével. Különböző történések külön-külön már kiérdemelték a sajtó, a köz figyelmét. Harcolt már a jelenség ellen egyszerű erdész, de korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő is (jelenleg már nincs benne a politika fősodrában). A törvényesség visszaállítása érdekében ugyanakkor az alcsíki rendőrparancsnok, korábbi kászoni őrsparancsnok, Vasile Voicu idén tavaszi letartóztatásán kívül azonban látszólag nem történt előrehaladás, bár ez már legalább a remélt tisztulási folyamat felé mutató jel.
Jegyezzük meg jól: a famaffiának nincsen nemzetisége, sem politikai színezete, csak torkossága. A felsorolt nevek tanúsága szerint egyaránt vannak románok és magyarok a „maffiózok” és az áldozatok: a meglopottak, meghurcoltak, megvertek oldalán (cigány például csak az áldozatok között szerepel). A csend ugyanakkor gyanús, több mint gyanús. Ne feledjük: az is bűnös, aki csendben marad.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

2013. július 13.

Borboly-ügy – Újabb hónapra eltiltották hivatala gyakorlásától a Hargita megyei tanács elnökét
Továbbra sem gyakorolhatja elnöki hatáskörét a Hargita megyei tanács élén a korrupcióval gyanúsított Borboly Csaba, miután a romániai Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) újabb 29 nappal meghosszabbította eltiltását – közölte szombaton a Székelyhon.ro erdélyi hírportál.
A honlap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökségi tagjának blogbejegyzését idézi, ahol a politikus beszámolt arról: pénteken meg kellett jelennie a marosvásárhelyi DNA-nál, hogy tudomásul vegye a határozatot.
A marosvásárhelyi ítélőtábla honlapján található információk szerint az ügyészségi döntés ellen Borboly fellebbezést nyújtott be – tette hozzá a Székelyhon.
Borboly Csabát május 13-án őrizetbe vette a DNA hivatali visszaélés, okirat-hamisításra való felbujtás, hamisítás, csúszópénz elfogadása és hamis feljelentés gyanújával. Az ügyészek négy személy előzetes letartóztatását kérték az ügyben a marosvásárhelyi táblabíróságtól, de ezt a bíróság elutasította, így Borboly Csabát és társait szabadlábra helyezték, de az RMDSZ politikusa nem gyakorolhatja elnöki hatáskörét a Hargita megyei tanács élén.
A vádhatóság szerint az önkormányzati elnök indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselő irányítása alatt működő cégnek.
Borboly Csaba koholmánynak tartja a vádakat. Az MTI-nek korábban elmondta, a vitatott 2010-es útépítések hasznát ma is élvezi Hargita megye közössége.
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati vezetői a román hatalom “aljas megfélemlítési kísérletének” nevezték Borboly Csaba meghurcolását. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közölte, hogy a szövetség bízik Borboly Csaba ártatlanságában, és nem tartja véletlennek, hogy a DNA alig két héttel az RMDSZ csíkszeredai kongresszusa előtt kezdett nyomozni ismét egy többéves ügyben és vette őrizetbe az esemény egyik házigazdáját.
erdon.ro
MTI

2013. július 13.

Zászlótörvényt ígért a székelyeknek Liviu Dragnea
Zászlótörvényt ígért Liviu Dragnea közigazgatásért felelős román miniszterelnök-helyettes pénteken a székelyföldi helyhatóságok képviselőinek Bálványosfürdőn, ahol a bukaresti kormány régiószervezési terveit ismertette egy fórumon.
A román kormányküldöttséget székely zászlókkal fogadták a térségben: a Mediafax hírügynökség szerint a konvoj által érintett falvakban összesen mintegy kétszáz székely lobogót lehetett látni a falusi házakra kitűzve.
Liviu Dragnea a fórumon azt ígérte: jogszabálytervezetet dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy a helyi közigazgatási szervek – polgármesteri hivatalok és megyei tanácsok – saját zászlót fogadjanak el, és azt az alárendeltségükbe tartozó középületekre kitűzzék. A miniszterelnök-helyettes szerint jelenleg joghézag van ebben a kérdésben.
Maszol/MTI

2013. július 14.

Csíkszereda nyerte a Székely Vágtát
Csíkszeredát képviselve Márton Gréta nyerte az idei Székely Vágta döntőjét, Orson nevű lovával magabiztosan maga mögé utasította Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasait.
Hárman indultak a döntő futamban, ugyanis a sepsiszentgyörgyi Bagoly Szabolcs annak ellenére, hogy kvalifikálta magát a döntőbe, nem tudott rajthoz állni lova, Alkony sérülése miatt. A sikeres rajt után Márton Gréta azonnal az élre állt, élpozícióját pedig jóformán semmi és senki sem veszélyeztette a döntő során, így viszonylag nyugodtan haladhatott át a célvonalon. Korántsem tűnt ilyen nyugodtnak a harc a második, illetve a harmadik helyért, ugyanis a rajt után másodikként lovagló André Mónika (Csíkszentkikrály) nem tudta megőrizni előnyét: Herceg hátáról lefordult a nyereg, így az is bravúrnak minősült, hogy Mónika célba ért. Másodikként zárta így a Székely Vágtát Kézdivásárhely képviseletében Bódi Albert, aki Imán hátán harcolta ki – a döntő összes résztvevőjével, illetve a sérülés miatt a futamot kihagyó sepsiszentgyörgyi lovassal együtt – a budapesti Nemzeti Vágtán való részvételt.
„Izgatott voltam, de sokat köszönhetek a lovamnak, éreztem, hogy ő is akar nyerni” – nyilatkozta a futam után nem sokkal Márton Gréta, aki immár hat éve dolgozik együtt Orsonnal. A Nemzeti Vágtára szeptember 21–22-én kerül sor, ide természetesen nyerni utazik ki Gréta, de – mint mondta – sikeressége sok mindentől függ majd, leginkább attól, hogy mennyire sikerül megtalálni az összhangot a lovával.
Bálint István
Székelyhon.ro

2013. július 14.

Újabb női győzelem: Csíkszereda nyerte a harmadik Székely Vágtát
Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasa indult a harmadik Székely Vágta döntőjében. A sepsiszentgyörgyi induló, Bagoly Szabolcs a Nemzeti – és Székely Vágta szervezőbizottságának határozata értelmében nem indulhatott a döntőben, miután az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy lova lesántult.
Rendkívül izgalmas futamot láthatott az a több mint tízezer ember, aki feljött az Óriáspince-tetőre, illetve az a több százezer néző is, aki a Duna Televízió élő közvetítésén követte végig a harmadik Székely Vágta döntőjét. A szoros futamból Márton Gréta Orszon nevű lovával, Csíkszereda képviseletében került ki győztesen, második helyen végzett Bódi Albert Imánnal, Kézdivásárhely képviseletében, harmadik lett André Mónika és Herceg, a csíkszentkirályi induló. Bár sokan fogadtak volna az újabb női győzelemre, a döntőbe jutott két férfi lovas is nagyon jól lovagol, így semmit nem lehetett előre megjósolni. A döntőben végül Bódi Albert egyetlen férfi versenyzőként futott, maga mögött hagyva az alig 18 éves André Mónikát és a tavalyi győztes lovat, Herceget.
A csíkszeredai győztes a közte és Orszon lova közti összehangot véli győzelme kulcsának, hiszen hat éve lovagol rajta, megszokták egymást, ismeri a ló képességét, és érzi, mikor akar nyerni. Idén nyerni akart, mondta a 19 éves Márton Gréta.
A budapesti Nemzeti Vágtán tehát mindhárom lovas részt vehet, és a Nemzeti Vágta szabályzata értelmében az elővágta szervezők, így Sepsiszentgyörgy alanyi jogon képviselheti Székelyföldet a mindent eldöntő küzdelemben.
A Székely Vágta fődíja a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás, amit mind a négy lovasnak biztosít a szervezőbizottság, emellett az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik lovas 1000 lejt vihet haza, és természetesen a győztes serlegeket. A díjakat Tamás Sándor megyei elnök, Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője adta át Székely Tibor Vágtafőkapitány jelenlétében. A negyedik helyezésért Bagoly Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi induló, különdíjként vehette át Sógor Csaba EP-képviselő felajánlását, amely egy kétnapos kirándulást jelent Brüsszelbe.

Erdély.ma

lapozás: 1-30 ... 100531-100560 | 100561-100590 | 100591-100620 ... 131881-131894




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

  
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998