|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Tamás Sándor 2016. február 18.Címerek és pecsétek útján (A székely jelképekről)Negyedik kiadványát rendezhette nyomda alá a közelmúltban Kovászna és Hargita megye önkormányzatainak kezdeményezésére a hét évvel ezelőtt életre hívott, a székelyföldi kutatókat, szakértőket tömörítő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. Az újabb tanulmánykötetet, amely a Székely jelképek címerben, pecséten címet viseli, kedden mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója örömmel állapította meg, hogy az utóbbi években reneszánszát élte és éli a székely szimbólumok (zászlók, címerek, pecsétek) kutatása, az eredmények pedig az ilyen és hasonló – a megyei önkormányzatok által támogatott – kiadványok révén a nagyközönség számára is megismerhetővé válnak. A mecénási szerepet vállaló megyei testületek vezetői, Borboly Csaba és Tamás Sándor is megosztották gondolataikat. Előbbi egyrészt a szimbólumok minél alaposabb ismeretéről értekezett, a fiatalok itthon maradása egyik eszközének nevezte, megállapította, hogy kevesebb cirkuszra és több munkára, nyugodt építkezésre lenne szükség. Tamás Sándor a Székelyföld a székelyeknél van a legjobb helyen gondolat köré építette mondandóját. A mi történészeinknek kell feltárniuk múltunkat, a mi szakembereinknek kell megírniuk a jelen és a jövő forgatókönyveit – fejtette ki az elnök, és hozzáfűzte: olyan emberekre van szükség manapság, akik bátrak és minőségi munkát végeznek. A két székely megyében ezért támogatják a kutatást, forrásfeltárást, amely eredményeként ilyen kiadványok láthatnak napvilágot. Mindkét önkormányzati vezető kiemelte: a tanulmánykötet hamarosan román és angol nyelven is elkészül, előbbit pedig Bukarestben is bemutatják. A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában megjelent, hat levéltári, történész, illetve címertani szakember munkáját, tanulmányát összesítő kiadvány a 2009-ben a székely jelképtörténet terén elindított kutatássorozat újabb eredménye – derült ki Mihály János történész, szerző ismertetőjéből. A szakember szerint hét évvel ezelőtt kristályosodott, hogy szakmai igényességre és megalapozottságra van szükség a székely szimbólumok kutatásánál, a rendszerváltást követően ugyanis csak amatőr próbálkozások voltak. A hozzáértők valamiért hosszabb ideig ódzkodtak a témától, 2009-ben a marosvásárhelyi Pál Antal Sándor, a sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila István, a székelyudvarhelyi Zepecáner Jenő segítségével sikerült elindítani azt a folyamatot, amely eredménye az eddigi négy tanulmánykötet, valamint egy székelyföldi történelmi zászlósor összeállítása és felállítása – mondta el a történész. Mihály János ugyanakkor a kutatás sokoldalúságára és mélységére is rámutatott. A tanulmányok nemcsak települések, térségek címereinek, pecsétjeinek kutatására szorítkoznak, hanem alapos ismertetővel szolgálnak az egyházi, illetve a nemesi jelképekről is. Zárásként Szekeres Attila István az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a kiadvány egyik szerkesztője a székely jelképek Románia heraldikájában történő továbbéléséről tartott rövid vetített előadást. A történész a Trianon utáni Nagy-Románia címerének születésétől – Keöpeczi Sebestyén József címerművész munkája – indulva ismertette azokat momentumokat, amelyek során Székelyföld, a székely városok, illetve az egykori vármegyék címerei és ezen belül a székely szimbólumok – a nap és a hold, valamint a csillagok – szenvedtek el esetenként ijesztő átalakításokat. Amint az sejthető volt, a legjelentősebb rombolás a kommunizmus idején történt – erőltették a heraldikával még köszönőviszonyban sem lévő elemeket –, viszont már korábban, a királyi Románia illetékesei is tettek jócskán azért, hogy a szimbólumok terén is jelezzék az új hatalmi viszonyokat. Mégis ezek a jelképek mindezt túlélték, mára pedig nagyjából sikerült visszaállítani az 1920 előtti állapotokat. Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 18.Bukaresti kihallgatása után szabadlábon távozott Antal ÁrpádBűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség Antal Árpád ellen, aki a szerdai kihallgatása után 60 napra bírósági felügyelet alá került. A DNA csütörtöki közleménye szerint ez idő alatt nem gyakorolhatja polgármesteri jogkörét. Antal Árpádot egy 12 millió eurós hitel nem rendeltetésszerű felhasználásával gyanúsítják. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád csütörtök éjszaka 1 órakor indult haza Bukarestből, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a szerda reggel kezdődött házkutatások után, a délutáni órákban a fővárosba szállította, ahol kihallgatása hosszú órákig tartott. A korrupcióellenes ügyészség a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött hitelszerződést vizsgálta. A DNA-t az utcák és járdák felújítására, kerékpárutak kialakítására és a közvilágításra fordított hitelösszegek elköltése érdekelte. Még Bukarestbe való szállítása előtt Antal Árpád telefonon a Maszolnak azt mondta: “Nyugodt vagyok, mert az igazság mindig kiderül”. A polgármester felidézte, hogy a Számvevőszék már két évvel ezelőtt megvizsgálta ezt a hitelszerződést. Az pedig már akkor nyilvánosan állást foglalt, és írásban közölte, hogy folyamatosan ellenőrizte a sepsiszentgyörgyi szerződés végrehajtását, és mindent rendben levőnek talált. Az lehet az oka a vizsgálódásának, hogy a Antal Árpád elmagyarázta: a Számvevőszék nem találkozott még olyan jellegű szerződéssel, amelybe a finanszírozó kérésére beépítettek egy PMMR nevű hatékonyságellenőrző rendszert, ezért „biztos ami biztos alapon” feljelentést tettek a DNA-nál. Ilyen hitelszerződést az országban elsőként a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kötött nemzetközi pénzintézettel. A polgármester rámutatott: teljes mértékben biztos abban, hogy mindent szabályosan végeztek, és ha az ügyészséget az igazság érdekli, hamar meggyőződnek róla, hogy minden rendben van. „A nemzetközi pénzügyi intézetek a törvény értelmében más közbeszerződési procedúrákat végezhetnek Romániában, mert ők úgy működnek, akár egy állam. A pénzt adó intézmény azt mondja, hogy minden rendben van, minden szabályos, sőt, mi nem is tudunk kifizetni egy eurócentet sem, míg a fejlesztési bank nem hagyja jóvá, de ezt román hatóságok nem akarják megérteni. Ha csak az igazság érdekli őket, akkor nagyon egyszerű az ügy és nagyon nyugodt vagyok, ha más a szándékuk, akkor az ki fog derülni a következő 24 órában. Nem félek, mert az igazság mindig kiderül”, írta Facebook-oldalára Antal Árpád. Késő estig vizsgálódtak a sepsiszentgyörgyi városházán Szerdán késő estig tartózkodtak az ügyészek a sepsiszentgyörgyi városházán, ahol Antal Árpád polgármester, Sztakics Éva alpolgármester, Biró László városgazda, Szép Miklós pénzügyi, és Veres Ildikó gazdasági osztályvezető irodáit vizsgálták át, azt megelőzően többük otthonában is házkutatást tartottak. A városházán zajló szerdai házkutatás során Antal Árpád folyamatosan tartotta a kapcsolatot telefonon a munkatársaival és a sajtóval, ám bukaresti kihallgatása ideje alatt elvették telefonját. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerdán több órán át a városháza épülete előtt várakozott, ám nem engedélyezték, hogy a polgármesterrel szót váltson. A háromszéki önkormányzat elnöke azt nyilatkozta: „Nyilván Antal Árpádot nem csak én ismerem, hanem az egész város, az egész megye és egész Erdély. Meg vagyok győződve arról, hogy mindenben szabályosan járt el, nem csak ennek a szerződésnek a kivitelezésében, hanem eddigi tevékenységében városvezetőként, közösség vezetőként egyaránt, úgy hogy kezem a tűzbe teszem érte”.. Antal Árpád számított arra, hogy beindul ellene a „gépezet” Sepsiszentgyörgy polgármestere szerda délután azt írta Facebook-oldalán, hogy számított az ügyészek vizsgálódására. „Az, hogy eljárást indítanak ellenem, ott volt a levegőben már hosszú ideje. Számítottam arra, hogy előbb utóbb a gépezet beindul ellenem is. Nem az volt a kérdés számomra, hogy ez megtörténik-e, hanem az, hogy mikor fog megtörténni. A lelkiismeretem tiszta” – fogalmazott. Leszögezte: munkája a közösség szolgálatáról szól, azért dolgozott az elmúlt egy évtizedben, hogy Sepsiszentgyörgy minden tekintetben fejlődjön, hogy a város szerethető legyen. "Azért dolgoztam, az volt a célom, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld egyik legvirágzóbb városa legyen, mert Székelyföld sorsát közösen alakítjuk és hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben én is részt vállalhattam. A munkát amíg lehet, folytatjuk" – fejtette ki a közösségi oldalon a politikus. maszol.ro 2016. február 20.Történelem és jövőképHogyan kapcsolódott be Háromszék a magyarországi, erdélyi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe, milyen jövőképet képzeltek el a helyi vezetők és értelmiségiek és ezt a változó történelmi időszakokban hogyan próbálták kivitelezni – erről szól az Elitek Háromszéken a 19–20. században. A politikai, gazdasági, egyházi és kulturális élet szereplői című, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap bemutatott tanulmánykötet. A Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Kulturális Központ által támogatott kutatás eredménye a gyökereink hiteles történetét bemutató könyvsorozat legújabb darabja; hiszen a megye vezetősége – ellentétben más régiókkal, ahol régi „szakmunkák” újrakiadásával foglalkoznak – fontosnak tartja a forrásfeltárást, fontosnak tartja, hogy saját történelmünk megismertetésére olyan könyvek megjelenését támogassa, melyek akadémiai magasságokban is megállják helyüket – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Tamás Sándor hozzátette, mindaddig, amíg hagyják – bár egyre szembetűnőbb, sokaknak nem tetszik, hogy ésszel tervezünk jövőt –, a hasonló kutatásokat finanszírozzák, és tervezik egyre több kiadvány megjelentetését román és angol nyelven is, hogy minél többen lássák, miért fontos nekünk Székelyföld. A kötetet Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze mutatta be, a benne foglalt tizenkét tanulmány mindenikét röviden összefoglalva, és kiemelve, e kötet esetében a hiánypótló jelző valóban nem közhely. Mint fogalmazott, a tanulmányok mélyfúrásszerű kutatások, elemzések összegzései, a székelyföldi modern elitről a Székelyföld jelenkori elit történészei által feldolgozva. A kötet szerkesztője, illetve a kutatói program irányítója, Novák Csaba Zoltán történész megjegyezte, a kötet, bár a tematikai sokszínűség jellemzi (politika, gazdaság, szellemi, egyházi élet), rávilágít, Székelyföldet az elmúlt százötven év során ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint manapság is, az egyes tanulmányok azt vizsgálják, a mindenkori kihívásokra milyen válaszokat fogalmazott meg, a közösség jövőképének alakításában milyen szerepet játszott az elit. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. február 22.Választási adok-kapok – Egyeztet az MPP és az RMDSZ HáromszékenEddig három településen kötött választási együttműködést az RMDSZ és az MPP Kovászna megyei szervezete – hétfői sajtótájékoztatójukon viszont a megyei pártelnökök úgy nyilatkoztak, az egyeztetést folytatják, még nem véglegesítették mindenhol a jelöltlistákat. Kiderült, Zabolán, Málnáson és Gelencén az RMDSZ támogatja az MPP-s polgármesterjelölteket, míg az MPP-s tanácstagok RMDSZ-listán méretkeznek meg, tehát az egyik alakulat indítja a polgármesterjelöltet, a másik a tanácsoslistát. Gelencén – mint ismeretes – jelenleg is MPP-s a polgármester, mögéje sorakozik fel az RMDSZ is, ám Málnáson és Zabolán RMDSZ-es elöljárók vannak, ezúttal viszont már nem őket támogatja a szövetség. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke kifejtette, a 45 Kovászna megyei közigazgatási egységből a szövetség negyven településen indít saját jelöltet, becsléseik szerint 39 önkormányzat élén magyar elöljáró lesz, „tehát RMDSZ-es vagy MPP-s”. A szövetség színeiben megméretkezők 25 százaléka új jelölt, a megyei tanácsosi listán pedig több mint 50 százalék az új név – mondta a politikus. Hangsúlyozta, minden településen más a helyzet, elsősorban ott törekednek együttműködésre, ahol az „értelmetlen szembe állás a fejlődést gátolja”. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke fontosnak tartotta leszögezni, pártja nem olvadt be az RMDSZ-be, nem kívánja arculatát elveszíteni, de „az utálatpolitikának véget kell vetni”. Elmondta, valószínűleg húsz településen önállóan indulnak, és nem tartják kizártnak, hogy még máshol is támogatják majd az RMDSZ-jelöltet. A sajtótájékoztatón jelen volt Bedő Zoltán, a néppárt kirúgott sepsiszéki elnöke is, aki a Magyarság Megmaradásáért Mozgalom képviselőjeként támogatja az együttműködést. Tamás Sándor egyébként azt mondja, az említett három településen jól haladnak a tárgyalások az EMNP képviselőivel, viszont – tette hozzá – a néppárt országos vezetése ellenzi az együttműködést. Kérdésünkre, hogy megyei szinten kezdeményeztek-e tárgyalásokat a néppárttal, Tamás leszögezte, egyszer az EMNP-nek rendet kellene tennie saját háza táján, hogy tudják, kivel kell egyeztetni. „Különben a jelenlegi néppártos megyei vezetők megüzenték, hogy nem akarnak tárgyalni” – szögezte le az RMDSZ háromszéki elnöke. Bíró Blanka. Székelyhon.ro 2016. február 22.Elitek Háromszéken: önmagával rímelő történelemAz 1848-49-es forradalom, szabadságharc és a második világháború közti időszak eseményeit és a társadalom meghatározó szereplőinek viszonyát elemzi az Elitek Háromszéken a 19–20. században című kötet, amelyet hétvégén mutattak be Sepsiszentgyörgyön. A Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent kötet tanulmányait Tóth Szabolcs, Tăraș Silviu, Nagy Éva, Lőrinczi Dénes, Tóth Bartos András, Kelemen Kálmán, Nagy Botond, Gazda Enikő, Tóth Levente, Pál Judit, Pál János és Gidó Csaba írta. A 2014-ben megkezdett kutatásokat Novák Csaba Zoltán vezette. Az egyes fejezetek Háromszék történelmének egy szeletét vizsgálják, bemutatva, hogy a székely többségű megye miként kapcsolódott be a magyarországi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe. A tizenkét tanulmány szerzői rávilágítanak, hogy a helyi vezetők és értelmiségiek miként képzelték el a régió jövőképét, illetve ezt a változó történelmi időszakok során milyen teremtették meg. „Nem szakavatott személyek számára első olvasatra talán száraz lehet a kötet tartalma, viszont szakavatott történész számára fontos, új megvilágítást nyújt” – összegzett Sztáncsuly Sándor történész. Elmondta, a kiadvány nagyon sokszínű, hisz a nemesi létforma utóéletétől az egyházi elitet, a közművelődési intézményeket, a gazdaság szempontjából meghatározó szereplőket, a kisebbségi érdekképviseletet, valamint a helyi szocialista vezetők identitástudatát is taglalja. „Összességében elmondhatjuk, hogy a székelyföldi elitről a modern székelyföldi elit készített egy minden szempontból igényes kötetet” – méltatta a történész a tanulmányokat. Novák Zoltán kifejtette, a kiadványnak van egy kerete, azaz az elit szemszögéből közelítik meg a tanulmányok témáit, és olyan problémákat járnak körbe, mint a kormányválság, a földtulajdon helyzete, a munkahelyteremtés, az egyház és közösség viszonya, a közszállítás kérdése vagy a mezőgazdaság problémája. „A történelem, ha nem is ismétli önmagát, de rímel önmagával, így aki ezt a kiadványt a kezébe veszi és olvasni fogja, az ma is aktuális kérdéseket találhat benne” – fogalmazott Novák Zoltán, kiemelve: egy kisrégiót, valamint egy közösséget érintő kérdésre elsőként az elit fogalmaz meg válaszokat. „Tulajdonképpen egy sorozat újabb kiadványáról van szó, s a legfontosabb: ezek a könyvek a gyökereink hiteles történetét mutatják be. Fontos, hogy az újrakiadások helyett forrásfeltárásokat, alapkutatásokat és az ebből születő kiadványok megjelenését szorgalmazzuk, s ezúttal elérkeztünk a több éves munka szüretéhez” – méltatta a kötetet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve: hasonló könyveket készülnek román és angol nyelven is kiadni. Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár) 2016. február 22.Három MPP-s polgármesterjelöltet támogat az RMDSZ HáromszékenAz RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete támogatja az MPP által Zabolán, Málnáson és Gelencén indított polgármesterjelölteket. Ezekben a községekben helyi tanácsosi listát csak az RMDSZ állít, amelyen mind a két szervezet jelöltjei helyet kapnak. Háromszéken március végére 40 közigazgatási egységben magyar polgármesterjelöltet állítanak, amelyek 25 százaléka új jelölt - közölte az RMDSZ. Az RMDSZ-MPP megyei szintű összefogását ismertető hétfői sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, egy évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Polgári Párt képviselőivel, a megye fejlesztési stratégiája és a nemzeti ügyek tekintetében. A megállapodás értelmében, amennyiben az együttműködés eredményes és bizalmi alapon zajlik, a helyhatósági és parlamenti választáson is együttműködnek. „Sokszor, sokan beszéltek az összefogásról. Mi, itt Háromszéken az együttműködésnek azt a formáját választottuk, amelynek eredménye, haszna és gyümölcse van. Az RMDSZ három községben nem indít saját jelöltet, és teljes szervezési erejével támogatja az MPP által indított polgármesterjelölteket: Zabolán Fejér Levente jelenlegi alpolgármestert, Málnáson Szotyori Angéla tanácsost, és Gelencén Cseh József jelenlegi polgármestert. Meg szeretnénk szüntetni a széthúzást Zabolán, Málnáson az áldatlan állapotot, Gelencén pedig megerősítjük az együttműködést. A megye ezen településein a helyi tanácsosi listát az RMDSZ állítja, amelyen egyaránt szerepelnek a két politikai szervezet jelöltjei. Ezeken a településeken az MPP nem indítkülön tanácsosi listát. Meggyőződésünk, hogy olyan világot élünk, amikor a magyar közösség és települések fejlesztése érdekében együtt kell működnünk. A tisztességes együttműködésből mindenki nyer, ezért egymást erősítő kampány lesz. Nem az a célunk, hogy lenyomjuk a másikat, hanem hogy hozzátegyünk a munkájához” - fogalmazott az elnök. Hozzátette: a magyar együttműködést az EMNP-vel is kezdeményezték, erre azonban az országos vezetése nem bólintott rá. Az RMDSZ legfiatalabb polgármesterjelöltjét Rétyen indítja, a 32 éves Dombora Lehel személyében. Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna Megyei Szervezetének elnöke kiemelte, az „utálatpolitikának” véget kell vetni. „Fontos az együttműködés, amelyre nyitott volt az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete. Vannak települések, ahol a jó hangulatot újra meg kell teremteni, a nézeteltéréseket el kell felejteni, hiszen látjuk, hogy a román hatalom milyen erőkkel súlyt le ránk a közigazgatásban” - mondta. Kulcsár szerint április 1-ig véglegesítik a tanácsosi és polgármesterjelölt listájukat. Az önkormányzati választáson húsz településen indítanak jelölteket, tehát az együttműködés mellett lesz verseny is, az viszont tisztességes, közösséget építő kampány lesz - jelentette ki. (közlemény) Transindex.ro 2016. február 23.Csak hívásra „menetel” a háromszéki RMDSZA marosvásárhelyi székely szabadság napján való részvételre biztat a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete, az RMDSZ megyei vezetősége azonban attól teszi függővé a mozgósítást, hogy mit vár el tőlük a szövetség vásárhelyi vezetése és Soós Zoltán polgármesterjelölt – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro-n. „A székely szabadság napja a cselekvés pillanata, alkalom arra, hogy minden magyar és székely kiálljon az igazságért” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke. Kifejtette, a román hatalom a titkosszolgálatok segítségével próbálja megfélemlíteni a magyarokat. A sajtótájékoztatón jelen volt Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) leváltott és a pártból is kizárt sepsiszéki elnöke, aki a Magyar Megmaradásért Mozgalom képviseletében több, a magyar közösséget ért sérelmet sorolt fel. Emlékeztetett, hogy a bíróság elutasította a székelyföldi turisztikai szövetség bejegyzését, módszeresen tüntetik el a községháza feliratokat, és a képviselőház hallgatólagosan elfogadta a magyar nyelv használatát korlátozó tervezetet. „A titkosszolgálatok kivették a vezetést a politikum kezéből, az autonómiamozgalmat megpróbálják öszszemosni a terrorizmussal” – mutatott rá. Az MPP március 10-én autóbuszokat indít Marosvásárhelyre. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke úgy nyilatkozott, annak függvényében döntenek a székely szabadság napján való részvételről, hogy a választásokra készülve mit tartanak előnyösnek a marosvásárhelyi magyarok és Soós Zoltán polgármesterjelölt. „Ha azt mondják, legyünk ott, ott leszünk” – szögezte le Tamás Sándor – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. február 25.Új és fiatal polgármesterjelölteket indít az RMDSZ HáromszékenKovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 településen indít vagy támogat magyar polgármesterjelöltet az RMDSZ háromszéki szervezete, ugyanakkor a szövetség tanácsosi listáján több, mint 50 százalék lesz először induló tanácsos-jelölt. Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően csütörtökön – tájékoztat a szövetség megyei szervezetének sajtóirodája. A jelöltek több, mint 25 százaléka új jelölt lesz, míg az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek fele indul első alkalommal a megmérettetésen. A csütörtöki döntés alapján az RMDSZ támogatásával a következő polgármesterjelöltek indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila. Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét, a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja a szövetség. Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe. „Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott Tamás Sándor. Bencze Melinda. Székelyhon.ro 2016. február 27.Az RMDSZ és a sajtószabadságVerestóy Attila a szenátus pulpitusáról, Kelemen Hunor pedig a román sajtónak nyilatkozva szállt síkra a sajtószabadságért múlt héten, amikor az adóhatóság költözésre szólította fel a korrupcióért börtönbe zárt Dan Voiculescu szekus besúgó médiabirodalmát. Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor és az RMDSZ elnöke nyilvánosan védte azt az Antena3 csatornát, amelynek munkatársaitól immár a román média legnagyobb része is elhatárolódik, azt a tévéadót, amely számtalan esetben félretájékoztatáson, hazugságon alapuló, összehangolt gyűlöletkampányokat vezényelt a magyar közösség ellen, vezető szerepet vállalt a magyar közösség kollektív megbélyegzésében. Tamás Sándor, ugyanezen RMDSZ háromszéki területi szervezetének vezetője egy szót nem szólt a sajtószabadság védelmében, amikor az általa elnökölt megyei tanács ülésén Ion Popa rendőrparancsnok hosszú perceken át nyilvánosan ostorozta és perrel fenyegette a Háromszék független napilapot, amiért egyik véleményanyagunkban szóvá tettük, hogy a rendőrség egy sor közérdeklődésre számot tartó ügyet mindmáig nem oldott meg. A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?! Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 1.Nincs más jelölt – Tamás: „Kitartunk Antal Árpád mellett”Mint köztudott, a DNA hatvan napra felfüggesztette tisztségéből Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét. A közvéleményt élénken foglalkoztatja, hogy ez vajon milyen mértékben befolyásolja a népszerű városvezető további politikai karrierjét. – Elnök úr, ki lesz Sepsiszentgyörgyön a jelölt, amennyiben Antal Árpád indulását ellehetetlenítik? – tettük fel a kérdést Tamás Sándornak, a RMDSZ Kovászna megyei szervezete elnökének. – Antal Árpád jelenleg is Sepsiszentgyörgy polgármestere, és ő az RMDSZ jelöltje. Kiállunk mellette, hiszünk abban, amit képvisel, és bízunk abban, hogy ez a megkonstruált ügy rövidesen lezárul. Meg vagyunk győződve, hogy újra a szentgyörgyi emberekért és a székelyföldi közösségért fog dolgozni. – Gondolkodnak más jelöltben? – Nem. Mindenekelőtt meg fogjuk várni a 60 napos eltiltás végét, csak utána tesszük napirendre ezt a kérdést. Ismétlem: mi kitartunk Antal Árpád mellett. Székely Hírmondó. Erdély.ma 2016. március 6.Az RMDSZ-be igazolt át Nagyborosnyó néppártos polgármestereSzakított az Erdély Magyar Néppárttal és kérte a beiratkozását az RMDSZ-be Szőcs Levente, Nagyborosnyó jelenlegi polgármestere, az EMNP jelenlegi orbaiszéki elnöke, akinek az RMDSZ megyei Állandó Tanácsa jóváhagyta azon kérést, hogy részt vehessen az április 10-i községi RMDSZ-es jelöltek előválasztásán. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, bár az EMNP megyei és országos szervezete folyamatosan ellenzi az összefogást, a településeken dolgozó emberek felismerték, hogy a magyarság jövőjének, a települések fejlesztésének előfeltétele az együttműködés. Baróton Lázár Kiss Barna-András, Esztelneken Domokos Ferenc, Bölönben Sikó Imre, Maksán Deszke János, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Nagyajtán Bihari Edömér, Nagybaconban Simon András, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba és Lemhényben Lukács Róbert indul RMDSZ-színekben a helyhatósági választásokon. rmdsz.ro 2016. március 15.Álmos vezértől az utolsó katonahuszárigSzáz magyar lovas a címe Somogyi Győző festőművész, a Nemzet Művésze tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállításának – és a tárlat címe ezúttal a témamegjelenítésen túlmutat, hiszen nemcsak a festmények ábrázolják ezer év magyar lovasait Álmos vezértől a második világháború utolsó katonahuszárjáig, hanem a rendhagyó kiállításmegnyitó is a lovat és a lovast állította középpontba. Somogyi Győző maga is hagyományőrző huszár, természetes hát, hogy lóháton érkezett saját kiállításának megnyitójára. A Székely Nemzeti Múzeum udvarán a szentegyházi huszárok várták, köszöntötték – és énekeltek tiszteletére meg a nagy számú közönség kedvtelésére huszárnótákat. A múzeum Tolerancia Termében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében kiemelte, a szabadság a bátorsághoz való jog, miként 1848-ban eleink, úgy ma nekünk is fel kell vállalnunk magyarságunkat. Még akkor, még olyan körülmények között is, hogy veszélyeztetik jövőnket, ideje hát visszatérni ’48 eszméihez. Ma is a hétköznapok hőseire van szükség, de a hősiesség ma nem kíván véráldozatot: bátornak lenni ma a gyerekvállalást jelenti, azt, hogy a közintézményekben anyanyelvünket használjuk, azt, hogy magyar iskolába küldjük gyerekeinket. Ma kiszámítható, biztonságos jövőre vágyik mindenki, de ha ez a jövő veszélybe kerül, ki kell állnunk jogainkért – fogalmazott a főkonzul. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – szintén lovas ember, a művészvendéget ő is lóról köszöntötte – beszédében a ló és lovas közti harmóniát emelte ki, de azt is szóvá tette, a bennünket körülvevő népektől eltérően mi nem haszonállatként tekintünk a lóra: szeretjük és tiszteljük akkor is, amikor együtt dolgozunk vele, mert számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a bátorság mellé konok elszántság is kell. Az erdélyi magyarság jelen helyzetére, a megannyi tiltásra és szorongatásra, a koncepciós perekkel eltávolított polgármesterekre, himnuszunk eléneklésének korlátozására, zászlóink lerángatására utalva figyelmeztetett, most kell helyén legyen az eszünk. Nekünk, székelyeknek a saját álmunkra kell figyelnünk, mert kell hogy legyen újra székely álom: és az nem más, mint hogy gazdag, erős Székelyföldet építsünk mi magunk a saját elképzeléseink szerint. Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója elmondta, Somogyi Győző művészete teljes, kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a festészet és grafika a hagyományőrzéssel és gazdálkodó életmóddal. Somogyi Győző szerzetesi alázattal végzi munkáját, minden műve imádság, a jelen időben kiállításának küldetése felelősségében, hitében megerősíteni az őrt állókat. A házigazda Vargha Mihály felkérésére végül Somogyi Győző is felszólalt. A katonai hagyományőrzés, a katonai kultúra általában szerves része kultúránknak, a művésznek a dolga, hogy kikutassa az egykori viseleteket, és ezt a szépséget felmutassa – ez célt és értelmet ad életének, mondta. Hozzátette, a semmiből előtermett hagyományőrző székely huszárság azt a virtust mutatja a jelennek, mely őseinket jellemezte, ha ennek továbbéltetését szolgálhatja kiállításával, nem jött hiába Sepsiszentgyörgyre. A kiállításmegnyitó záróakkordjaként a Haáz Sándor vezényelte szentegyházi férfidalárda ismét huszárdalokat énekelt, végezetül a Tolerancia Termet és a Lovagtermet is zsúfolásig megtöltő közönség együtt énekelte a Kossuth-nótát és „búcsúcsókként” a Gábor Áron rézágyúját. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 16.Nem csak az emlékezés a feladatunkA vártnál többen gyűltek össze tegnap Kovásznán. A csípős hideg ellenére a központi parkoló zsúfolásig telt díszbe öltözött helyiekkel, környékbeli falvakból érkezett ünneplőkkel. A szervezők számára is meglepő volt a nagy részvétel. Arra számítottak, hogy sokan munkahelyi feladataik miatt nem lehetnek jelen, ezért az ünnep kulturális részét az esti órákra időzítették, a művelődési központban szervezték meg a Március idusa gálaműsort. A megszokott módon, felvonulással kezdődött az ünnepség. Vérpezsdítő indulót fújva masíroztak elöl a kovásznai ifjúsági fúvószenekar tagjai Kertész Barna karnagy vezetésével. Mögöttük díszkocsikkal, szekerekkel, lóháton vonultak az ünneplők – helyiek és az orbaiszéki falvakból érkezett lelkes székely atyafiak. Az ünnepségnek helyet adó tér zsúfolásig telt, kokárdás, zászlót lobogtató fiatalok, felnőttek, idősek áradata zúdult a központba. Az első sorokban ott álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, mögöttük a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Orbán Balázs Elemi Iskola tanulói. Butyka Gyula ceremóniamester költői kérdéssel kezdte: fényes győzelmet ünneplünk, vagy vereséget siratunk? Az egyértelmű választ is megadta: a világot megváltoztató győzelmet ünnepeljük március 15-én, azt, hogy a forradalomban a magyarság példát mutatott egész Európában. Deák Gellért Gedeon, az idei Március 15-e üzenete szónokverseny nyertese azt hangoztatta: nemcsak az emlékezés a feladatunk, hanem az is, hogy felismerjük gondjainkat, megfogalmazzuk panaszainkat, megkeressük a megoldásokat. Az ünnep fő szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Az általa megtapasztalt, a gyermekotthonok működését, a rászorulók befogadását nehézkéssé, időigényessé tevő bürokrácia, az értelmetlen rendeletek, törvények, előírások áldatlan következményeit összegezte első mondataiban. Mindezek ellenére bíznunk kell a holnapban, nem kell megalkuvóknak lennünk a céltalan törvényekkel. Álmodjunk jövőt gyerekeinknek szülőföldünkön! Nem a múlt forradalmi dalait kell zengenünk, mai gondjainkat kell megoldanunk – mutatott rá. A szónoklatot követően Molnár Gergely szavalattal lépett a színpadra, majd Orbán Judith, a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze mondott záróimát. A himnuszéneklés után az emlékezés koszorúit helyezték el a belvárosi református templom kertjében lévő emlékműnél. Este héttől került sor a Március idusán gálaműsorra, ahol ünnepi beszédet mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök. Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 22.Háromszéki a Kossuth téren – Bedő Albert-szobrot avattak BudapestenÜnnepélyes körülmények között, mintegy 300 résztvevővel avatták fel tegnap a budapesti Kossuth téren, a Földművelési Minisztérium árkádjában kálnoki dr. Bedő Albert mellszobrát. A magyar modern erdőgazdálkodás atyjának emlékművét háromszéki küldöttség is megkoszorúzta, és Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész áldotta meg. A szobrot Fazekas Sándor magyar földművelési miniszter és Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke leplezte le, majd Tamás Sándor megyetanácselnök és Kisgyörgy Sándor, Kőröspatak polgármestere koszorúzta meg. – Számunkra rendkívül megtisztelő, hogy községünk szülötte szobrot kapott Magyarország legfontosabb terén, a Kossuth téren – mondta el megkeresésünkre Kisgyörgy Sándor. – Aki ezentúl eljár a Kossuth téren, megbizonyosodhat arról, hogy micsoda nagyszerű embert adott a mi kis falunk a magyar tudománynak, társadalomnak – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában. Ünnepi beszédében Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke arról értekezett, hogy Bedő Albert egész életművét a „közjó szolgálatába állította”. Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, a Székely Hírmondónak elmondta: Bedő Albert rászolgált, hogy szobra legyen a Kossuth téren. – Nekünk, mai utódainak semmi egyéb dolgunk nincs, mint hogy fenntartsuk és továbbvigyük a Bedő Albert által 150 évvel ezelőtt megfogalmazott alapelveket, amelyek megalapozták a fenntartható erdőgazdálkodást a Kárpát-medencében – nyilatkozta a főtitkár. Lomniczi Gergely hozzátette: a Bedő Albert iránti tiszteletből június 23–24-én, az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150. évfordulója alkalmából Kőröspatakon tartják a testület éves vándorgyűlését. – Bedő Albert eszméinek fénye a mai napig áthidalja a Sepsikőröspatak és a mai magyar erdőgazdálkodás fellegvára, Sopron közötti majdnem ezer kilométeres távolságot – mondta el az eseményen részt vevő Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke hozzátette: Bedő Albert tette le 1866-ban az Országos Erdészeti Egyesület alapkövét, és 14 évig főtitkára volt. – Ő a példa rá, hogy a történelmi Magyarország legtávolabbi csücskéből olyan emberek kerültek ki, aki szakmájuknak és hazájuknak büszkeségére válnak – fogalmazott Tamás, hozzátéve: Kőröspatakból egyféle szakmai zarándokhelyet szeretnének csinálni. Most épül a Bedő Albert-emlékház, „amely biztosan kitűzi Kálnokot a magyar erdőgazdálkodás térképére”. Bedő Albert 1839-ben született Sepsikőröpatakon, állami ösztöndíjjal elvégezte a selmecbányai erdészeti akadémiát. 1872-ben kinevezték főerdőmesternek, s 1873-tól a pénzügyminisztériumban az állami erdők ügyeinek főelőadója lett, majd 1878-tól főerdőtanácsos, társalkotója volt az új és európai színvonalú Erdőtörvénynek. A Magyar Tudományos Akadémia 1880-ban levelező tagjai sorába iktatta, 1885-ben államtitkár lett. 1918-ban hunyt el, Kálnokon helyezték örök nyugalomra. Erdély András Székely Hírmondó. Erdély.ma 2016. március 23.Antal Árpád feltétellel indulna a választásonBár az RMDSZ szerdán már elkezdte az aláírásgyűjtést, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a hatóságok további lépéseitől teszi függővé, hogy megméretkezik-e a júniusi önkormányzati választásokon – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro-n. Az elöljáró, aki immár harmadik mandátumára pályázna, szerdán Facebook-bejegyzésében azt írta: „amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát". Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi elnöke szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkezdik az aláírásgyűjtést Antal Árpád indulásához. Emlékeztetett, hogy az új jogszabály szerint a választójogú lakosság egy százalékának kell támogatnia a jelölt indulását, Sepsiszentgyörgyön így 550 kézjegyre lenne szükség. Ám a területi elnök szerint a háromszéki városban a következő két hétben tízezer aláírást gyűjtenek össze, ezzel is bizonyítva, hogy „a lakosság értékeli Antal Árpád eddigi munkáját”. „Sepsiszentgyörgy polgármestere most is Antal Árpád, az RMDSZ polgármesterjelöltje Antal Árpád. Egyértelmű, hogy egy mondvacsinált ügybe rángatták bele, és hamarosan kiderül, hogy tisztességgel végezte a munkáját. Ha mi nem védjük meg barátainkat, harcostársainkat, más nem áll ki mellettük. Ha nem mi alakítjuk a sorsunkat, mások megteszik helyettünk” – fogalmazott Tamás Sándor. A megyei elöljáró elmondta, konzultált az ügyben Antal Árpáddal, aki ugyan nem volt jelen a sajtótájékoztatón, ám néhány órával később a Facebook közösségi oldalon tette közzé álláspontját. „Tudomásul vettem, és köszönöm, hogy az RMDSZ aláírásokat gyűjt azért, hogy indulhassak a júniusi önkormányzati választáson. Számunkra a polgármesteri munka egyenértékű Székelyföld modernizációjával, hiszen elsősorban az önkormányzatokban tudjuk megmutatni igazán azt, hogy mit tudunk elérni, ha engednek bennünket dolgozni a szülőföldünkért. Az elmúlt időszak megerősítette bennem és csapatomban a hitet, hogy dolgozni kell, egészen addig, ameddig lehet. Ezért amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát” – írta a közösségi oldalon Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi elöljáró egyébként hosszas vívódás után döntött az esetleges indulásról, mert mint rámutatott, a közösségi jogok terén kevés eredményt tudtak felmutatni. Mint ismeretes, februárban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hatósági felügyelet alá helyezte, és eltiltotta a polgármesteri teendők gyakorlásától. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-frakció felsorakozik a polgármester mellett, minden jelenlegi tanácsos benyújtja a jelöltséghez szükséges dossziét a területi szervezethez, jelezve, hogy összetartó csapatként folytatják, közölte szerdán Miklós Zoltán frakcióvezető. A szövetség a város hét pontján felállított standoknál gyűjti a támogató aláírásokat, míg önkénteseik házról házra járnak, tette hozzá Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ városi szervezetének ügyvezető elnöke. Egyébként Sepsiszentgyörgyön sokan úgy vélik, nem volt véletlen az Antal Árpád elleni DNA-akció: a hatóságok így próbálták megakadályozni az elöljárót abban, hogy elinduljon a választásokon. Jogilag azonban ezt megteheti, még abban az esetben is, ha meghosszabbítják a vele szemben foganatosított kényszerintézkedést. Ez esetben azonban újraválasztása esetén sem gyakorolhatná hivatalát – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. március 24.Változatlan csapat a megyeszékhelyen (Kampányban az RMDSZ)Sepsiszentgyörgy hét pontján gyűjti az Antal Árpád polgármester-jelöltségéhez szükséges aláírásokat az RMDSZ – jelentették be tegnap a Szent György-szobor mellett felállított sátornál a szövetség helyi és megyei vezetői. Megbíznak Antal Árpádban, értékelik eddigi munkáját, és remélik, semmilyen akadálya nem lesz, hogy folytathassa tevékenységét – jelentették ki mindannyian. Antal Árpád a közösségi oldalon köszönte meg az RMDSZ aláírásgyűjtését. „Amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát” – írta bejegyzésében. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke hangsúlyozta, keddtől nyílt meg a törvényes lehetőség az aláírások gyűjtésére, Sepsiszentgyörgyön 550 támogató szignó szükséges, de ők 10 ezret gyűjtenének, így akarják bizonyítani a hatóságoknak, hogy az emberek értékelik Antal Árpád eddigi munkáját, és támogatják őt a folytatásban is. Változott a jogszabály, minden jelentkezőnek – nemcsak a polgármesternek, de a megyei és helyi tanácsokba jelentkezőknek is – aláírásokkal kell alátámasztatniuk indulásukat, a szavazópolgárok legalább egy százalékának a támogatását kell felmutatniuk – világított rá Tamás. „Egyértelmű számunkra, hogy Antal Árpádot egy mondvacsinált ügybe rángatták bele, és meg vagyunk győződve, hamarosan kiderül, tisztességgel végezte munkáját” – mondotta, és hozzáfűzte: ha ők nem védik meg barátaikat, harcostársaikat, más nem áll ki mellettük és „ha nem mi alakítjuk sorsunkat, egészen biztos, mások teszik meg helyettünk”. „Sepsiszentgyörgy polgármestere most is Antal Árpád, és az RMDSZ jelöltje az elkövetkező időszakban is Antal Árpád” – hangsúlyozta. Kiemelte, Antal munkája eddig is kétirányú volt – a városért és Székelyföldért tevékenykedett –, és remélik, ezután is hasonlóan folytathatja. A polgármesteri tisztség gyakorlásától eltiltott Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. „Számunkra a polgármesteri munka egyenértékű Székelyföld modernizációjával, hiszen elsősorban az önkormányzatokban tudjuk megmutatni igazán azt, hogy mit tudunk elérni, ha engednek bennünket dolgozni a szülőföldünkért. Az elmúlt időszak megerősítette bennem és csapatomban a hitet, hogy dolgozni kell, egészen addig, ameddig lehet” – írta tegnap Facebook-bejegyzésében. Mint fogalmaz, számára a polgármesteri szék nem cél, hanem eszköz, hogy a közösség hosszú távú céljaiért dolgozzon. „Bárhogyan alakuljanak is a dolgok, én mindenképpen a közösség szolgálatában maradok” – fogalmaz. Az aláírásgyűjtés indításán jelen voltak a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ-es képviselői, frakcióvezetőjük, Miklós Zoltán fogalmazta meg közös álláspontjukat: egy emberként sorakoznak fel Antal Árpád mellett, határozott szándékuk vele közösen folytatni a munkát. Úgy döntöttek, kivétel nélkül minden képviselő leteszi az iratkozáshoz szükséges iratcsomót, így is jelezni kívánják, hogy összetartó, erős csapat, amely elbizonytalanodás nélkül kész továbbvinni mindazt, amit néhány éve elkezdtek. Tóth-Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi ügyvezető elnöke elmondta, a város hét forgalmas pontján állítanak fel aláírásgyűjtő standokat, de önkénteseik házról házra is járnak majd, igyekeznek minél több polgárt személyesen felkeresni. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 4.Nagyszentmiklósi Bartók-nap – a kerek évfordulók jegyébenA Nemzeti Énekkar mennyei éneke betöltötte a templomot Április 2-án, szombaton a világhírű zeneszerző, a kiváló zongoraművész, a modern népzenegyűjtés egyik atyja, az etnomuzikológia nemzetközi szaktekintélye, Bartók Béla emléke előtt hajtott fejet születésének 135. évfordulója alkalmából szülővárosa, Nagyszentmiklós. A XV. Nagyszentmiklósi Bartók-nap keretében Bartók-kiállítás nyílt a Nákó-kastélyban, a résztvevők megkoszorúzták mindkét Bartók-emlékművet, majd az év zenei eseményére került sor a helyi római katolikus templomban, ahol a szegedi Mentés Másként Trió és az Aradi Filharmónia zenekarának koncertje mellett a mintegy nyolcvantagú Magyar Nemzeti Énekkar rendkívüli hangversenyét tapsolhatták meg a zenerajongók. A jubileumi rendezvénysorozat a budapesti Bartók Archívum és Sógor Csaba EP-képviselő által összeállított Bartók-kiállítás megnyitójával kezdődött a Nákó-kastélyban. Dănuț Groza nagyszentmiklósi polgármester ez alkalommal megígérte, hogy a határon átnyúló román–magyar projekt keretében kívülről már megújult Nákó-kastélyt a közeljövőben belülről is felújítják, és a Bartók-múzeum is helyet kap benne. Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a Bartók-kiállításról elmondta: a cél az, hogy a nagyszentmiklósi születésű zseniális zeneszerző életét és munkásságát eredeti hanganyagokkal illusztrálva bemutató kiállítás minél több városba eljusson, így Brüsszel, Temesvár és Nagyszentmiklós után a jövő héten a Budapesti Magyarság Házában is bemutatják, a Bánság-rendezvény keretében. Az ünnepi rendezvény a Nákó-kastély előtt álló Bartók-szobor (Aurel Gheorghe Ardelean alkotása) és a Jecza Péter alkotta Bartók-emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, ahol a Magyar Nemzeti Énekkar mesterien énekelte el az Európai Unió, Románia és Magyarország himnuszát. A jubileumi rendezvény csúcseseményére az Avilai Szent Teréz római katolikus templomban került sor, ahol a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Pro Bartók Társaság elnöke, Tamás Sándor köszöntötte a közönséget. Az ünnepi hangversenyt a szegedi Mentés Másként Trió népzenei koncertje indította, archaikus hangszereken előadott, eredeti hangzású népzenei interpretációkkal lepték meg a hallgatóságot. Az Aradi Filharmónia kamarazenekara Enescu Balladáját és Bartók Béla Divertimento című művét adta elő, hegedűszólót játszott Lucian Petrilă, vezényelt Cristian George Neagu. Következett a Magyar Nemzeti Énekkar rendkívüli hangversenye, amelyet először vezényelt a kiváló dirigens, Somos János Csaba. A mintegy nyolcvantagú kórus Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című műve mellett két Bartók-művet (Válogatás a 27 egynemű karból – női kar és az Est – férfikar) és erdélyi komponisták egy-egy darabját adta elő. Az Erdélyből származó Gyöngyösi Levente Missa Lux et Origo című miséjéből a Gloria-tétel csendült fel, a koncertet Orbán György Cor mundumszerzeményével zárták. A Nemzeti Énekkar csodás, mennyei éneke teljesen betöltötte a templomot, felejthetetlen élményt nyújtva a hallgatóságnak. A nagyszentmiklósi közönség vastapssal jutalmazta a kiváló produkciót. A Magyar Nemzeti Énekkar a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság meghívására lépett fel a jubileumi rendezvényen. „Nagyon fontos számunkra, hogy a budapesti vendégek láthatták, hogyan ápoljuk itt, Nagyszentmiklóson Bartók Béla emlékét – nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor, a Társaság elnöke. – Első alkalommal látogatott a városunkba egy világhírű kórus, amelyet kicsit szorongva fogadtunk, hiszen nyolcvan embert vendégül látni nem kis feladat, de nagyon felemelő volt a jelenlétük mindenhol. Nekik köszönhetjük azt is, hogy az európai, a román és a magyar himnusz először csendült fel a nagyszentmiklósi Bartók-megemlékezéseken!” Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 8.Csoma-napok, Kovászna kiemelt eseményeTegnap reggel a Kőrösi Csoma Sándor és gyökereink… című tudományos ülésszakkal vette kezdetét az idei, 27. alkalommal megszervezett Csoma-napok. A számos rendezvényt egybefogó eseménysorozatot a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület szervezte a városháza kiemelt támogatásával. A konferencián előadásokat tartó kutatók mellett a Csoma-napok vendégei, meghívottjai Kovászna testvértelepülései, Csenger, Nagykanizsa és Pápa küldöttei is. A hivatalos nyitást megelőző napon a Kovásznai Művelődési Központban levetítették a Lovasíjász című filmet (rendező: Kaszás Géza, főszereplő: Kassai Lajos). A tudományos ülésszak megnyitóján, a Hephaisztosz Szállodában elsőként Thiesz János polgármester szólt a több mint ötven jelenlévőhöz. A Csoma-napok, a konferencia Kovászna kiemelten fontos eseményei közé tartozik, épp ezért idéntől megemelt támogatással (12 ezer lejt szántak erre a célra – szerk. megj.) kívántak hozzájárulni a szervezéshez. Van értelme folytatni, évről évre számos kiemelkedő eredménye van a rendezvénysorozatnak – méltatta Thiesz. A polgármester külön köszöntötte a rendezvénysorozat szellemi atyját, Gazda Józsefet, aki ma ünnepli 80. születésnapját. Születésnapi köszöntője végéhez a városvezető odafűzte: „Ne gondolkozzon azon, hogy átadja a munkát, közösen kell menni tovább, míg az egészség is megengedi” – mondta a jelenlévők vastapsa mellett. Gazda József Ady Endre szavaival összegezte a magyarság eredetkérdését: „valahonnan messziről jöttünk”. Hogy honnan, arra a tudomány eddig nem adott egyértelmű feleletet, akik itt vannak a konferencián, erre a kérdésre próbálnak választ keresni: kik vagyunk, honnan jöttünk. A kérdést Kőrösi Csoma Sándor vetette fel elsőként, az azóta eltelt 200 év nem volt elegendő a válaszadáshoz. Önmagunkat kell keresnünk, s a konferencia feladata ezt meg is tenni – mondta Gazda József megnyitóbeszédében. A tegnapi előadások közül a helyiek kiemelt érdeklődéssel követték Kőrösi Csoma Sándor családfájának bemutatását. A családfát dr. Nagy Lajos készítette el, és a jelenlévők közül többen felfedezhették közeli-távoli őseiket, rokonaikat rajta. Tegnap délután a Kádár László Képtárban nyílott meg a Szárny, szárnyak… című képzőművészeti kiállítás, sor került a Szentimrei Judit-díj átadására is. A megnyitón fellépett a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Tiszta szív kórusa, Cseh Béla vezetésével. Ezt követően ugyancsak a képtárban könyvbemutatót tartottak, Kőrösi Csoma Sándor – Nyomok az időben – Eurázsiai civilizációs rétegek címmel. Este, lapzártakor zajlott a városi kultúrotthon előtti Csoma-szobornál a gyertyás-fáklyás megnyitó, melyen beszédet mondott Thiesz János polgármester, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a rendezvény védnöke, Tamás Sándor megyetanács-elnök, nt. Orbán Lajos református lelkész. Közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezetésével és a Pastorala kamarakórus Szántó Kinga vezényletével. Az estet koszorúzás zárta. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 12.VersvárVerstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is. Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal. Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva. Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel. A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 12.Tíz új jelölt az önkormányzatok éléreVéglegesítette polgármesterjelöltjei listáját az RMDSZ Háromszéken, függőben már csak Sepsiszentgyörgy helyzete marad, itt még nem dőlt el, hogy Antal Árpád indul vagy sem a júniusi választásokon. Tíz nap alatt tízezren támogatták aláírásukkal jelentkezését egy újabb mandátumra – jelentették be a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján. A megye 45 közigazgatási egységéből negyvenben élnek magyarok, ezekben lesznek magyar jelöltek – jelentette be Tamás Sándor megyei elnök. Az RMDSZ 36 helyen saját jelöltet állít, három községben – Zabolán, Málnáson és Gelencén – az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason a négy évvel ezelőtt EMNP színeiben alpolgármesternek megválasztott, de most függetlenként induló Imets Lajos mellett kampányolnak, saját jelöltet nem állítanak. A negyvenes listán tíz új név szerepel, tartják az ígért 25 százalékos arányt – hangsúlyozta Tamás. Kovásznán Gyerő József, Barátoson Tánczos Szabolcs, Esztelneken Domokos Ferenc, Hidvégen Horváth Miklós, Maksán Deszke János, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel az RMDSZ jelöltje. Nagyborosnyón a vasárnapi előválasztáson Kanyó Antal győzött, így őt támogatják, de új megméretkező a három MPP-s és a független jelölt is. Tamás Sándor ismét kiemelte a helyi két-, avagy hárompárti együttműködés jelentőségét, „akikkel országos vagy megyei szinten nem tudtunk összefogni, megtettük helyi szinten” – mondotta. Sepsiszentgyörgyön tíz nap alatt 10 123-an írták alá az Antal Árpád polgármesteri indulását támogató íveket, mindez „hihetetlen közösségi összefogás és szolidaritás eredménye” – nyilatkozta Tamás. Elmondta, lefénymásolják az íveket, és egy példányt eljuttatnak belőle Antal Árpádnak, egy másikat pedig a hatóságokhoz, hogy lássák, minden ötödik sepsiszentgyörgyi mögötte áll. Szabadtéri standoknál, házról házra járva egyaránt gyűjtik a kézjegyeket, s nem állnak le, a következő napokban még alá lehet írni az íveket. Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. Tamás Sándor tegnap megerősítette, a történések függvényében döntenek, lesz tíz napjuk, hiszen a jelentkezések határideje április 27., addig kell majd határozniuk. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 12.Tamás Sándor újrázna – 39 településen biztos a győzelembenVéglegesítette a háromszéki RMDSZ a választási listáit, és készen áll a június 5-ei önkormányzati választásokra – jelentette be hétfőn Tamás Sándor, az alakulat megyei vezetője. Tamás ugyanakkor közölte, hogy újabb tanácselnöki mandátumra pályázik, bár nem tartja jónak azt a megoldást, hogy a 100 ezer választópolgár helyett 30 fős testület dönt a megyei tanács elnökének személyéről. Mint mondta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt támogatására összegyűlt a több mint tízezer aláírás, ám az ő indulásáról április 17-e után hoznak végleges döntést, amikor a bíróság feloldja vagy meghosszabbítja a hatvannapos felügyeletet. Tamás Sándor bejelentette továbbá, 45 Kovászna megyei közigazgatási egység közül 40-ben indul magyar polgármesterjelölt az RMDSZ színeiben vagy támogatásával, 39 esetben biztosak a győzelemben, s csupán Hídvégen kétséges az eredmény, mert egyre fogyatkoznak a községben a magyarok. A jelölteket különböző módszerrel választották ki: voltak olyan települések, ahol a helyi választmány döntött, máshol falugyűlést szerveztek, de olyan is volt, hogy a polgárok előválasztáson szavazták meg a szövetség jelöltjét. A politikus elmondta, 36 településen indul RMDSZ-jelölt, három községben – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjét támogatja, az egyezség szerint itt az alpolgármester RMDSZ-es lesz, és a két alakulat közös tanácsosi listát állít. Vargyason sajátos helyzet alakult ki, az eddigi EMNP-s alpolgármester függetlenként indul, és mögéje sorakozik fel az RMDSZ. Tamás Sándor kifejtette, a néppárttal országos és megyei szinten nem működött az összefogás, de a községekben sikerült egyeztetni. „Nem mások ellenében, hanem a közösség, a település érdekében fogunk össze” – szögezte le a területi elnök. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2016. április 14.Meghurcolt, megbélyegzett polgármesterekErdély többségében magyarok lakta vidékein kevés olyan helyi önkormányzat működött az elmúlt négy esztendőben, amelyet nem RMDSZ-es polgármester vezetett. A néhány székelyföldi kivétel azt mutatja, hogy aki nem tudott kiegyezni az RMDSZ-többségű megyei önkormányzatokkal, annak pokollá tették az életét. Ezt bizonyítja a háromszéki Maksa polgármesterének története. A Sepsibesenyőt is magába foglaló 1200 lakosú Maksa községről sokan hallottak az elmúlt években. Kevés olyan település van ugyanis Romániában, amely immár három esztendeje a polgármester személyes irányításával helyi tanács, azaz helyi önkormányzat nélkül működik. Hogy megértsük a történet hátterét, az elején tisztázni kell: Bács-Benke László, Maksa község polgármestere 2012-ben az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben nyert választásokat. Az EMNP-nek Erdély-szerte mindössze két polgármestere van, és mindkettő Háromszéken, két szomszédos község élén, Maksán és Nagyborosnyón. (Nagyborosnyó polgármestere, Szőcs Levente az évek óta ránehezedő nyomást megelégelve nemrég jelentette be, hogy júniusban az RMDSZ színeiben szeretne indulni a helyhatósági választásokon). Ha figyelembe vesszük a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ között megkötött választási egyezséget, akkor kijelenthető, hogy pártszínezetű polgármesterként Erdélyben ma Bács-Benke László az egyedüli ellenzéki magyar településvezető. Ezért a „rangért” az elmúlt négy esztendőben igencsak megszenvedett. Tizennégyszer a DNA-nál Maksa polgármesterének az esete egyféle rémtörténetként is felfogható. Arról szól, hova vezethet az egymás ellen leszámoló hadjáratot folytató erdélyi magyar politikusok ámokfutása, amelynek mindig a település látja a kárát. Ugyanakkor előtérbe hozza a romániai jogrend súlyos hézagait is, amelynek egyik szembeötlő példája szerint bárkit meg lehet hurcolni igazságtalanul, anélkül, hogy a feljelentőnek baja esne. A háromszéki település polgármestere ellen 2013 óta egymást érték a feljelentések rendőrségen, ügyészségen, a Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA), illetve a prefektúrán. Olcsó vigasznak tartja, hogy az RMDSZ-es ellenfelei közül kikerülő notórius feljelentők összes ügyészségi, rendőrségi beadványa igaztalannak bizonyult: egyetlen esetben sem kerültek az őt sikkasztással, hamisítással és mindenfajta lopással megvádolók beadványai bíróság elé, az ellene felhozott vádak még az ügyészségi kivizsgálás fázisában megbuktak, minden büntetőeljárást megszüntettek vele szemben. A dióhéjban összefoglalt történet többéves kálváriát takar: csak a DNA brassói székhelyén tizennégy alkalommal járt – egy napra le is tartóztatták –, a többi rendőrségi és „normál” ügyészségi kihallgatások számát már nem is jegyzi. A tortúrának szívinfarktus és egyéb megbetegedések őrzik a nyomait, jogi elégtételre pedig semmi remény, hiszen védőügyvédje szerint Romániában soha nem a feljelentőt büntetik, hanem a feljelentettnek kell ártatlanságát bizonyítania. Menesztett helyi tanács Meghurcoltatásának története polgármesteri megválasztása után kezdődött el, amikor hozzáfogott a választási kampányban beígért rendteremtéshez. Számba vette a rendezetlen tulajdonviszonyokat, és egyik első stratégiai lépésként hozzáfogott ezek megoldásához. Így jutott el a turisztikai szempontból is nagy lehetőségeket kínáló 90 hektáros besenyői tó körüli telkek tulajdonjogi tisztázásához. Hamar kiderült, egyik RMDSZ-es kiskirály jogtalanul használt 1,2 hektár területet a tó körüli napozó részen, amely a többi területtel együtt a helyi önkormányzatot illette meg. Per pert követett és a polgármesteri hivatal visszaszerezte a földdarabot, amit liciten egy sepsientgyörgyi cégnek adott hosszúlejáratú használatra, hogy azt turisztikai szempontból a község javára hasznosítsa. Ez volt az a pillanat, amikor az ellentábor zárta sorait és totális háborút indított a polgármester ellen. A 9 tagú helyi önkormányzat 4 RMDSZ-es képviselője visszalépett és meggyőzték az ötödik, független képviselőt is, hogy tartson velük, így a négy néppártos képviselő kevésnek bizonyult a helyi tanács fennmaradásához, amely 2013 nyara óta de facto megszűnt létezni. A polgármester szerint a megyei tanács elnökének, Tamás Sándornak a támogatásával a helyi RMDSZ mindent elkövetett, hogy referendumot szervezzen az előrehozott választások kikényszerítésére, ebbéli igyekezetüket azonban a román prefektus keresztülhúzta. Az új helyzetben a polgármester arra kényszerült, hogy egyedül vezesse a községet. Minden ezzel kapcsolatos törvényt, előírást felkutatott, hogy véletlenül se kövessen el olyan hibákat, amelyek alapján az ellentábor keresztülvihetné menesztését. A megyeszerte elterjesztett összeférhetetlen polgármesterről szóló kép nem zavarta, ő ugyanis senkit nem üldözött el a polgármesteri hivatalból. Épp ellenkezőleg, őtőle szeretett volna az RMDSZ megszabadulni. „Talán egyszerűbb lett volna lemondanom, de nem akartam ezt az elégtételt megadni nekik. Be akartam bizonyítani, hogy bármennyi mocskot rám szórnak, én tisztán kerülök ki belőle. Úgy érzem, sikerült” – magyarázza az elmúlt három esztendő kálváriájának történetét Bács-Benke László. Azt mondja, ő nem gyűlöli az RMDSZ-t. Neki nem a szervezettel van baja, hiszen sok polgármestert ismer, sokukkal jó a viszonya. Ő az RMDSZ árnyékában meghúzódó gazembereket nem tudja elviselni, velük szemben vállalta az ellenzékiség sokéves küzdelmét. Óriáspince-tető: nem Maksáé a jövedelem Helyi önkormányzat nélkül a polgármester csak akkora költségvetés fölött rendelkezhet, amely a még működő tanács idejében lett megszavazva. Magyarán, Maksa község 2016-ban is a 2013-as költségvetés sarokszámai alapján költekezhet. Az akkor elfogadott mintegy 1,2 millió lejes költségvetés kiadási oldalát 12 hónapra felbontva költheti el, de tanácsi határozatok hiányában új szerződések, új pénzbevételi források nem jöhetnek szóba. Az önkormányzat hiánya miatt a község sok bevételtől elesett az elmúlt három évben, többek között a megyei tanács által uralt és telekkönyvileg a Maksához tartozó Óriáspince-tető rendezvényeinek potenciális jövedelmétől, bérleti díjaitól is. A megyei önkormányzat által felügyelt pénzleosztás tekintetében a polgármester szerint Maksa az utolsók között szerepel a megyében, csak annyi pénzt kap, amit a törvény szerint kötelezően meg kell kapnia a tanügy és egyéb közintézmények fenntartására. A kevéske pénzből így is sikerült felújítania a középületeket, járhatóvá tette a mezei utakat és a falvak utcáit és mintegy 120 embernek szervezett ingyenes szakképzési tanfolyamot a megyében keresett szakmákban, közösen egy brassói céggel. Legnagyobb eredményének mégis azt tartja, hogy megyei éllovasként Maksán sikerült rendezni szinte teljes egészében a tulajdonviszonyokat. A Községháza feliratot nemrég váltotta a Polgármesteri Hivatal, miután bírósági döntéssel azzal fenyegették meg, hogy amennyiben a régi feliratot nem távolítja el, visszamenőleges hatállyal mintegy százezer lejes bírságot kell kifizetnie. Mandátuma alatt Bács-Benkének ez volt az egyetlen elveszített játszmája a hatóságokkal, a székely zászlót azonban nem tudta leszedetni a prefektus sem. Furfangos módon a szomszédos telekről lóg be a zászlórúd a polgármesteri hivatal felségterületére... Nincs kisgazdajövő Maksa ugrásnyira van a közigazgatásilag Rétyhez tartozó Schweighofer fűrészüzemtől, vagy ahogyan vendéglátóm fogalmaz, a favágóhídtól. Az onnan származó zajártalom és egyéb légszennyeződés elsősorban Maksa lakosságát sújtja, miközben a községnek semmi haszna nem származik belőle, mindössze öt idevalósi lakos dolgozik a gyárban. „A gyárral kapcsolatos legnagyobb baj mégis az, hogy a környéken hihetetlenül felverte a fa árát, az emberek már tűzifát sem tudnak beszerezni, hiszen a fakitermelőknek az éri meg, ha egyenesen a gyárnak adják el a nyersanyagot. Amellett, hogy a környék fafeldolgozó asztalosműhelyei csődbe jutottak, a fahiány súlyosan érinti a lakosságot is” – összegzi a fűrészüzemmel kapcsolatos ellenérveit. Hasonlóan vélekedik a Maksától mindössze egy kilométerre felépített, a Nagyborosnyó községhez tartozó lécfalvi szeméttelepről is, amely ellen elődeinek nem volt kifogása. Azt tartja, bűn a falu lakóival szemben, hogy ilyen közel engedték a házakhoz az évente több ezer tonna szemetet raktározó és feldolgozó üzemet, holott lakott területtől akár 4–5 kilométerre is találhattak volna megfelelő helyet. „El lehet képzelni, ki veszi meg ezek után a maksai pityókát, amikor köztudott, hogy a megye egyik legszennyezettebb községévé válunk” – fogalmaz a polgármester. Miközben szétnézünk a faluban, a gazdálkodás esélyeiről is megkérdezem, mint olyan elöljárót, aki mezőgazdasági szakemberként világéletében gazdálkodott, állatokat tartott. A polgármester nem jósol nagy jövőt a kis- és közepes gazdáknak. Úgy véli, a teljes román agrártámogatási rendszer elhibázott, hiszen csak a nagygazdákat karolja fel. „Az egykori kollektív elnökökből és állami mezőgazdasági vállalatok mérnökeiből, vezetőiből erősen megkérdőjelezhető tisztaságú privatizálás során meggazdagodott agrárelit már rég nem szorul állami támogatásra, a pénzek zömét mégis ők zsebelik be. Ez a rendszer teljesen kiszolgáltatottá teszi a gazdatársadalmat” – fogalmaz. Az emberek többségének nem marad más választása, mint városon vállalni olcsó munkabér melletti megélhetést, vagy külföldre távozni. A polgármester nagy veszélynek tartja a termőföldek elkótyavetyélését, ami rövid idő alatt gyökeresen átrendezheti számos székelyföldi település tulajdonviszonyait. Azt mondja, ha helyi csapatával sikerül még egy mandátumot nyernie, ezen a téren is tenni fog valamit. Tizennégyszer a DNA-nál Maksa polgármesterének az esete egyféle rémtörténetként is felfogható. Arról szól, hova vezethet az egymás ellen leszámoló hadjáratot folytató erdélyi magyar politikusok ámokfutása, amelynek mindig a település látja a kárát. Ugyanakkor előtérbe hozza a romániai jogrend súlyos hézagait is, amelynek egyik szembeötlő példája szerint bárkit meg lehet hurcolni igazságtalanul, anélkül, hogy a feljelentőnek baja esne. A háromszéki település polgármestere ellen 2013 óta egymást érték a feljelentések rendőrségen, ügyészségen, a Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA), illetve a prefektúrán. Olcsó vigasznak tartja, hogy az RMDSZ-es ellenfelei közül kikerülő notórius feljelentők összes ügyészségi, rendőrségi beadványa igaztalannak bizonyult: egyetlen esetben sem kerültek az őt sikkasztással, hamisítással és mindenfajta lopással megvádolók beadványai bíróság elé, az ellene felhozott vádak még az ügyészségi kivizsgálás fázisában megbuktak, minden büntetőeljárást megszüntettek vele szemben. A dióhéjban összefoglalt történet többéves kálváriát takar: csak a DNA brassói székhelyén tizennégy alkalommal járt – egy napra le is tartóztatták –, a többi rendőrségi és „normál” ügyészségi kihallgatások számát már nem is jegyzi. A tortúrának szívinfarktus és egyéb megbetegedések őrzik a nyomait, jogi elégtételre pedig semmi remény, hiszen védőügyvédje szerint Romániában soha nem a feljelentőt büntetik, hanem a feljelentettnek kell ártatlanságát bizonyítania. Menesztett helyi tanács Meghurcoltatásának története polgármesteri megválasztása után kezdődött el, amikor hozzáfogott a választási kampányban beígért rendteremtéshez. Számba vette a rendezetlen tulajdonviszonyokat, és egyik első stratégiai lépésként hozzáfogott ezek megoldásához. Így jutott el a turisztikai szempontból is nagy lehetőségeket kínáló 90 hektáros besenyői tó körüli telkek tulajdonjogi tisztázásához. Hamar kiderült, egyik RMDSZ-es kiskirály jogtalanul használt 1,2 hektár területet a tó körüli napozó részen, amely a többi területtel együtt a helyi önkormányzatot illette meg. Per pert követett és a polgármesteri hivatal visszaszerezte a földdarabot, amit liciten egy sepsientgyörgyi cégnek adott hosszúlejáratú használatra, hogy azt turisztikai szempontból a község javára hasznosítsa. Ez volt az a pillanat, amikor az ellentábor zárta sorait és totális háborút indított a polgármester ellen. A 9 tagú helyi önkormányzat 4 RMDSZ-es képviselője visszalépett és meggyőzték az ötödik, független képviselőt is, hogy tartson velük, így a négy néppártos képviselő kevésnek bizonyult a helyi tanács fennmaradásához, amely 2013 nyara óta de facto megszűnt létezni. A polgármester szerint a megyei tanács elnökének, Tamás Sándornak a támogatásával a helyi RMDSZ mindent elkövetett, hogy referendumot szervezzen az előrehozott választások kikényszerítésére, ebbéli igyekezetüket azonban a román prefektus keresztülhúzta. Az új helyzetben a polgármester arra kényszerült, hogy egyedül vezesse a községet. Minden ezzel kapcsolatos törvényt, előírást felkutatott, hogy véletlenül se kövessen el olyan hibákat, amelyek alapján az ellentábor keresztülvihetné menesztését. A megyeszerte elterjesztett összeférhetetlen polgármesterről szóló kép nem zavarta, ő ugyanis senkit nem üldözött el a polgármesteri hivatalból. Épp ellenkezőleg, őtőle szeretett volna az RMDSZ megszabadulni. „Talán egyszerűbb lett volna lemondanom, de nem akartam ezt az elégtételt megadni nekik. Be akartam bizonyítani, hogy bármennyi mocskot rám szórnak, én tisztán kerülök ki belőle. Úgy érzem, sikerült” – magyarázza az elmúlt három esztendő kálváriájának történetét Bács-Benke László. Azt mondja, ő nem gyűlöli az RMDSZ-t. Neki nem a szervezettel van baja, hiszen sok polgármestert ismer, sokukkal jó a viszonya. Ő az RMDSZ árnyékában meghúzódó gazembereket nem tudja elviselni, velük szemben vállalta az ellenzékiség sokéves küzdelmét. Óriáspince-tető: nem Maksáé a jövedelem Helyi önkormányzat nélkül a polgármester csak akkora költségvetés fölött rendelkezhet, amely a még működő tanács idejében lett megszavazva. Magyarán, Maksa község 2016-ban is a 2013-as költségvetés sarokszámai alapján költekezhet. Az akkor elfogadott mintegy 1,2 millió lejes költségvetés kiadási oldalát 12 hónapra felbontva költheti el, de tanácsi határozatok hiányában új szerződések, új pénzbevételi források nem jöhetnek szóba. Az önkormányzat hiánya miatt a község sok bevételtől elesett az elmúlt három évben, többek között a megyei tanács által uralt és telekkönyvileg a Maksához tartozó Óriáspince-tető rendezvényeinek potenciális jövedelmétől, bérleti díjaitól is. A megyei önkormányzat által felügyelt pénzleosztás tekintetében a polgármester szerint Maksa az utolsók között szerepel a megyében, csak annyi pénzt kap, amit a törvény szerint kötelezően meg kell kapnia a tanügy és egyéb közintézmények fenntartására. A kevéske pénzből így is sikerült felújítania a középületeket, járhatóvá tette a mezei utakat és a falvak utcáit és mintegy 120 embernek szervezett ingyenes szakképzési tanfolyamot a megyében keresett szakmákban, közösen egy brassói céggel. Legnagyobb eredményének mégis azt tartja, hogy megyei éllovasként Maksán sikerült rendezni szinte teljes egészében a tulajdonviszonyokat. A Községháza feliratot nemrég váltotta a Polgármesteri Hivatal, miután bírósági döntéssel azzal fenyegették meg, hogy amennyiben a régi feliratot nem távolítja el, visszamenőleges hatállyal mintegy százezer lejes bírságot kell kifizetnie. Mandátuma alatt Bács-Benkének ez volt az egyetlen elveszített játszmája a hatóságokkal, a székely zászlót azonban nem tudta leszedetni a prefektus sem. Furfangos módon a szomszédos telekről lóg be a zászlórúd a polgármesteri hivatal felségterületére... Nincs kisgazdajövő Maksa ugrásnyira van a közigazgatásilag Rétyhez tartozó Schweighofer fűrészüzemtől, vagy ahogyan vendéglátóm fogalmaz, a favágóhídtól. Az onnan származó zajártalom és egyéb légszennyeződés elsősorban Maksa lakosságát sújtja, miközben a községnek semmi haszna nem származik belőle, mindössze öt idevalósi lakos dolgozik a gyárban. „A gyárral kapcsolatos legnagyobb baj mégis az, hogy a környéken hihetetlenül felverte a fa árát, az emberek már tűzifát sem tudnak beszerezni, hiszen a fakitermelőknek az éri meg, ha egyenesen a gyárnak adják el a nyersanyagot. Amellett, hogy a környék fafeldolgozó asztalosműhelyei csődbe jutottak, a fahiány súlyosan érinti a lakosságot is” – összegzi a fűrészüzemmel kapcsolatos ellenérveit. Hasonlóan vélekedik a Maksától mindössze egy kilométerre felépített, a Nagyborosnyó községhez tartozó lécfalvi szeméttelepről is, amely ellen elődeinek nem volt kifogása. Azt tartja, bűn a falu lakóival szemben, hogy ilyen közel engedték a házakhoz az évente több ezer tonna szemetet raktározó és feldolgozó üzemet, holott lakott területtől akár 4–5 kilométerre is találhattak volna megfelelő helyet. „El lehet képzelni, ki veszi meg ezek után a maksai pityókát, amikor köztudott, hogy a megye egyik legszennyezettebb községévé válunk” – fogalmaz a polgármester. Miközben szétnézünk a faluban, a gazdálkodás esélyeiről is megkérdezem, mint olyan elöljárót, aki mezőgazdasági szakemberként világéletében gazdálkodott, állatokat tartott. A polgármester nem jósol nagy jövőt a kis- és közepes gazdáknak. Úgy véli, a teljes román agrártámogatási rendszer elhibázott, hiszen csak a nagygazdákat karolja fel. „Az egykori kollektív elnökökből és állami mezőgazdasági vállalatok mérnökeiből, vezetőiből erősen megkérdőjelezhető tisztaságú privatizálás során meggazdagodott agrárelit már rég nem szorul állami támogatásra, a pénzek zömét mégis ők zsebelik be. Ez a rendszer teljesen kiszolgáltatottá teszi a gazdatársadalmat” – fogalmaz. Az emberek többségének nem marad más választása, mint városon vállalni olcsó munkabér melletti megélhetést, vagy külföldre távozni. A polgármester nagy veszélynek tartja a termőföldek elkótyavetyélését, ami rövid idő alatt gyökeresen átrendezheti számos székelyföldi település tulajdonviszonyait. Azt mondja, ha helyi csapatával sikerül még egy mandátumot nyernie, ezen a téren is tenni fog valamit. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. április 15.Pál-Antal SándorA székelység története és szimbólumai Gazdagodik a leltár Két küllemében is megragadó, értékes könyvvel lettünk gazdagabbak. Kedden délután a szerzőkkel találkozhatott a marosvásárhelyi közönség a Bernády Házban. Örömmel vehettük kézbe A székelység története című ismeretterjesztő kézikönyv második, javított és bővített kiadását, amelyet a Hargitai Megyei Hagyományőrzési és Forrásközpont könyvkiadója adott ki újra, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának támogatásával. A második, a többszerzős Székely jelképek pecséten, címerben című könyv egy sorozat negyedik kötete, amely ugyanannál a kiadónál látott napvilágot. A tankönyv és kézikönyv, illetve a székelység évszázados jelképeit ismertető kötet megjelenése pozitív példa Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak összefogására a térség szellemi és kulturális értékeinek, hagyományainak ápolása, az ott dolgozó tudományos kutatók munkájának támogatása érdekében – hangzott el Lőrincz Ildikó, a hagyományőrzési és forrásközpont igazgatójának bevezetőjében. A kiadó munkájáról szólva bejelentette, hogy idei terveik között szerepel A székelység története című kézikönyv román nyelven való megjelentetése is. A 2013-as első kiadás a székely közösség múltját az ifjúság számára közérthetően összefoglaló első tankönyvnek számított, ami a tanárok és a széles olvasóközönség számára is hasznos kiadványnak bizonyult. Fogadtatásáról a bemutatót vezető Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, akadémikus, a könyv lektora számolt be. Elmondta, hogy a kötetnek nagy visszhangja volt, mert egy régi hiányt pótolt. A magyar részről megfogalmazott kritikai megjegyzések ellenére tapasztalt meleg fogadtatással szemben román részről durva támadások érték a könyvet. Arról, hogy miképpen sikerült ezeket kivédeni, Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi oktató, a kötet főszerkesztője beszélt. A szerzők meglepetésére a legkeményebb bírálat Marius Diaconescu történész, bukaresti egyetemi tanár részéről érte a könyvet, aki, bár Budapesten doktorált, mégsem az eredeti szöveg alapján, hanem az interneten keringő hibákkal tarkított kalózfordítás alapján fogalmazta meg bírálatát. Erre válaszolt az Adevarul lap hasábjain Hermann Gusztáv Mihály. A román történész által és a sajtóban megfogalmazott bírálatok alapját az képezte, hogy a könyv nem a szakralizált hivatalos román történelmet követte. A szerzők hangsúlyozták, hogy a történelem olyan tudomány, amelynek több narratívája is létezhet. Egy háborúról vagy békéről például a különböző felek különbözőképpen gondolkoznak és fogalmaznak. Ezt az elvet kellene Romániában is elfogadni, mert ugyanazon történések iránt nem érezhet a magyarság ugyanúgy, mint a románok. Ezen túl a bírálatok alapját az képezte, hogy van egy etnikailag különböző régió Románia szívében, amely saját önálló múltképet fogalmaz meg, s ragaszkodik ahhoz. Kérdésre válaszolva Hermann Gusztáv Mihály elmondta, hogy az elírásokat, apró hibákat, másrészt a megjelent szakmai kritikákat figyelembe véve, ahol indokolt volt, javítottak a szövegen, az illusztrációkon, és úgy született meg a bővített, javított változat. Pál-Antal Sándor szerint a második kiadásra szükség volt, mert a szerzők egy része a polgári korszak és a huszadik század kérdése kapcsán könnyedebbé, közérthetőbbé tette a szöveget. A tíz szerző közül Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész vett részt a bemutatón. A jelenkor befejező részének szerzője a rendszerváltást követő évek bemutatásakor azt vette figyelembe, hogy a régió hogyan fogalmazza meg önmagát, hogyan talál önmagára. Szerzőtársaihoz hasonlóan az volt a célja, hogy egy regionális öntudatot, önismereti képet adjon a térség lakóinak – válaszolta Pál-Antal Sándor kérdésére. A kötetben fontos szerepet töltenek be az illusztrációk, amelyek Gyöngyössy János munkáját dicsérik. A második kiadást több mint 30 illusztrációval bővítette, rajzaival hidat építve a szerzők és az olvasók között. Élete egyik legérdekesebb kihívásának tartja ezt a feladatot. Pál-Antal Sándor bejelentette, hogy a második kiadás nyomán a szerzők bátrabban nézhetnek szembe a jó- és rosszakaró kritikusokkal, és készülőben van egy három kötetre tervezett, 1500 oldalas könyv, amelyben egy jelentős számú népcsoport évezredes történetét részletesebben be lehet mutatni. Addig is a szerkesztők elérték céljukat: tájékoztatni a magyar történelem, s ezen belül a székelység történetének oktatásában nem részesült felnőtteket is a gyermekek mellett, akiknek a könyv készült – tette hozzá. Székely jelképek pecséten, címerben Ezt a címet viseli a kedden délután bemutatott második kötet, amely hat szerző alkotása. Létrejöttével kapcsolatosan Pál-Antal Sándor elmondta, hogy 2008–09-ben nagy vihart kavart a székely zászló kérdése. Ezért a két megyei elnök elhatározta, hogy létrehoznak egy szakemberekből álló munkacsoportot, amely kutatásokat végez és tanulmányokat készít a zászlókból kiindulva a székely szimbólumok történetével kapcsolatosan. A Hargita Megyei Hagyományőrző és Forrásközpont mellett 2009-ben alakul meg a felkért történészekből álló Székely Címer, Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport, amelynek tagjai vállalták, hogy kutatásaik eredményét a központ rendelkezésére bocsátják. Így született meg a székelység évszázadokon át használt szimbólumairól szóló kötetsorozat tudományos igénnyel, de közérthetően megírt tanulmányokkal. Az április 12-én Marosvásárhelyen bemutatott könyv a sorozat negyedik kötete. Székely szimbólumok nyomán 2009-ben jelent meg az első, Jelképek a Székelyföldön – címerek, pecsétek, zászlók címet viseli a második (2011), Címer és pecsét a Székelyföldön címmel 2012-ben jelent meg a harmadik, amelyet a bordó színű könyv követ, szép, színes illusztrációkkal ellátva. A Székely jelképek pecséten, címerben kötetet a megjelenését támogató két intézmény, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor ajánlja az olvasók figyelmébe. A székely püspökök címereiről és pecsétjeiről szóló fejezet szerzője dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa. A csík-, gyergyó- és kászonszéki nemesek állatalakos magánpecsétjeiről Bicsok Zoltán, a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Intézetének munkatársa, Székelyudvarhely város címeres pecsétjéről Mihály János történész, helytörténész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási referense, Udvarhelyszék címeres pecsétjéről dr. Pál-Antal Sándor levéltáros, történész, akadémikus írt tanulmányt. A jelenkorral foglalkozó két szerző a marosvásárhelyi, illetve mezőmadarasi származású dr. Szekeres Attila István hivatásos heraldikus, akkreditált címergrafikus, aki a 20. századi heraldikában használt székely jelképeket elemezte és Zepaczener Jenő történész, nyugalmazott múzeumigazgató, aki Hargita megye új címereit mutatja be. A sorozat szerkesztése közben összegyűjtött képanyagból (székelyföldi címerek, pecsétek, zászlók), amely több mint 200 reprodukcióból áll, vándorkiállítást állítottak össze, amely erdélyi és magyarországi városok után nagy sikernek örvendett Budapesten a fővárosi levéltárban is. A bemutató dr. Szekeres Attila István érdekes, tanulságos vetített képes előadásával zárult Marosszék (Maros- Torda vármegye, Maros megye) és Marosvásárhely, Háromszék és Sepsiszentgyörgy címerének alakulásáról. A munkát a csoport nem tekinti lezártnak addig, amíg fel nem dolgozott adatok vannak a székely szimbólumok terén – hangsúlyozta a kötetet és munkatársait bemutató Pál-Antal Sándor. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 18.Berszán Lajos kanonok aranymiséjePappá szentelése után napra pontosan ötven évvel szülőfalujában, Zágonban tartotta tegnap aranymiséjét Berszán Lajos kanonok. Az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtelt a katolikus templom, sokan ki is szorultak, a templomudvarban elhelyezett padokon kaptak csak helyet. A templom kicsi, de a mennyország nagy, ott mindannyian elférünk – jegyezte meg miséje előtt a jubiláló kanonok. Nagyszámú küldöttség érkezett a Gyimesekből, egyházi és világi elöljárók vettek részt a szentmisén. Magyarország kormányának küldöttsége is jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezetésével. Az egybegyűlteket Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános köszöntötte elsőként. 50 év nem kevés idő, 50 év papság Isten kegyelme és ajándéka – hangoztatta. A szentmisét Berszán Lajos mutatta be, aranymiséje jelszavaként választotta: „Isten ígéretét ünneplem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt 56, 5). Prédikált még Kasza Lajos brassói káplán, az ünneplő atya egykori tanítványa. Berszán Lajos, a mindenkori pap bácsi megkérte, ne róla, hanem az evangéliumról beszéljen – vallotta. Megpróbált eleget tenni a kérésnek, de szavaiból úgyis körvonalazódott Berszán Lajos személyisége. Sokak példaképe, rengeteget lehetett tanulni tőle. Másokért élt, mindenét megosztotta. A közösség volt a családja, ő pedig a közösség embere. Abban, amit tett, az erőt mindig a Jóistenbe való belekapaszkodásból merítette, ez segítette gyengeségben, minden kihívásban, minden arculcsapással szemben – összegezhetők szavai. Az Úristennek adunk hálát, hogy ötven éven keresztül bátorította, erősítette egy papnak az életét, általa a közösséget, sokaknak az életét. Az ilyen papi élet ösztönző, a fiatalokat is a tanúságtételre készteti – hangoztatta. A szentmise végén Semjén Zsolt méltatta a kanonokot. Nehéz időkben szentelték pappá, amikor Berszán atyának semmi reális esélye nem volt arra, hogy az ő küldetését véghezvigye. Az egyik oldalon ott volt a pap, másik oldalon az egész Ceauşescu-rezsim. Berszán atya önmagában nem sok, de ő és az Isten minden – parafrazálta Áviai Nagy Szent Terézt. Azért volt az Isten Berszán atyával, mert ráhagyatkozott, őt követte, és ezért az Úristen sem hagyta el – mondta Semjén. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke is szólt az egybegyűltekhez. Berszán Lajos hitét, életét, munkáját sziklára építette. Nemcsak a hit vonatkozásában, hanem fizikai értelemben is. A 90-es évek elején Gyimesfelsőlokon valóban sziklára épített iskolát, ez koronázza meg az atya életútját – mondta a tanácselnök. Kis József polgármester örömkönnyek között köszöntötte Berszán Lajost polgármesterként és az ünnepelt barátjaként is. Zárszóként Berszán Lajos mondott köszönetet a jelenlevőknek. Érdekes és megható képekben elevenítette fel gyermekkorát, pappá szentelését, a gyimesfelsőloki líceum alapítását. Hogy az iskola létezik, Istennek köszönhető. Isten angyalain keresztül küldött segítséget – mondta. Hálául a jelenlétért mindenkit kis kínálmációra hívott a templom elé. Kis József ugyanakkor közös ebédre invitálta a jelenlevőket. A szentmisén kántori szolgálatot teljesített Bálint Róbert, közreműködött a Szent András Kórus, cirányításával, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum énekkara Antal Tibor vezényletével – mindannyian Gyimesfelsőlokról érkeztek az ünnepre. A maga során a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar Bokor Temessy Emma vezetésével énekkel köszöntötte az aranymisés Berszán Lajost. Az iskolaépítő pap Berszán Lajos 1943. január 15-én született. 1966. április 17-én Márton Áron szentelte pappá, a püspök nagy hatással volt jelleme alakulására. Csíkszentgyörgyön káplánként kezdte a szolgálatot, majd Magyarszarvaskend ( Kolozs megye), Feltorja és Teke ( Beszterce-Naszód megye) után helyezték Gyimesfelsőlokra, ahol 1982–2000 között szolgált plébánosként. Munkájának eredményeképpen 1993. május 28-án Gyimesfelsőlokon elhelyezték a mai Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapkövét. Az iskolában 1994. szeptember 15-én nyílt meg az első tanév. Berszán Lajos 2007-ig volt az iskola igazgatója. Az életművét jelentő intézményben ma már óvodától líceumig tanulhatnak a magyar és csángó gyerekek, az évek során több ezer diák tanult az iskola padjaiban, kapott szellemi és lelki útravalót az életre. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 18.Semjén Zsolt FeldobolybanSegítséget ígért a templomfelújításhoz Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vasárnap Feldobolyba látogatott, ahol megtekintették a református templomot, és további, Nagyborosnyó községet érintő fejlesztési tervekről egyeztettek Kanyó Antal polgármesterjelölttel. Albert János feldobolyi lelkész tájékoztatta a meghívottakat arról, hogy a templom omlásveszély miatt használhatatlan, anyaországi segítségre is számítanak a felújításhoz, előrelépés, hogy a pályázatokhoz elkészült már a szükséges dokumentáció. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, „a magyar kormány ott tud segíteni, ahol van elképzelés, ahol van terv, és van akarat. Bízom benne, hogy június 5-én a magyar érdeket tartják szem előtt a községbéliek, és a mi támogatásunkkal is elindulhat a fejlődés útján Nagyborosnyó.” „Az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy ahol az RMDSZ tisztségviselői vezetik a közösséget, ott fejlődik a község is. Nagyborosnyón személyesen fogok kiállni az RMDSZ jelöltje mellett, mert meggyőződésem, hogy a község többet érdemel” – jegyezte meg Tamás Sándor tanácselnök. – A miniszterelnök-helyettes és a tanácselnök támogatása rendkívül fontos községünk számára, élni fogunk minden lehetőséggel, ami előre viheti közösségünket – jelentette ki Kanyó Antal polgármesterjelölt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 19.Antal Árpád újra dolgozhat, és indul a választáson (Feloldották a tilalmat)Ilyen még nem volt Sepsiszentgyörgyön: okafogyottá vált egy rendkívüli tanácsülés, nem kellett szavazni az egyetlen napirendi pontról, mert visszavonták. Véletlenül alakult így, de Antal Árpád polgármester tegnap délben a sajtósok sora előtt vonult be a városháza tanácstermébe, hogy újra átvegye hivatalát, miután a korrupcióellenes ügyészség arról értesítette, hogy feloldotta a munkavégzésre vonatkozó tilalmat. Az ülést azért hívták össze, hogy Sztakics Éva alpolgármester ideiglenes városvezetői megbízását meghosszabbítsák, erre azonban nem került sor, csak néhány köszönő- és üdvözlőbeszéd hangzott el. A valóban rendkívüli ülést követő sajtótájékoztatón Antal Árpád köszönetet mondott munkatársainak, a városlakóknak, és bejelentette, hogy újra megpályázza a polgármesteri tisztséget. Azt is elmondta: továbbra is bírósági felügyelet alatt áll, az élet tehát nem lesz könnyebb a következő időszakban, hanem másképp lesz nehéz. Mindenki mosolygott, amikor az RMDSZ-frakcióvezető, Miklós Zoltán bejelentette, hogy a napirenden szereplő határozattervezetet visszavonják, a sepsiszentgyörgyiek imái meghallgatásra találtak, újra van választott polgármester. Sokkal jobb volt most bejönni, mint hatvan nappal ezelőtt elmenni – válaszolt Antal Árpád, aki elsősorban a munkatársainak mondott köszönetet, mert „ebben a két hónapban úgy élt tovább a város, hogy nem volt érezhető, nem vagyok az épületben”. Külön megköszönte Sztakics Éva alpolgármesternek a hozzáállását – „jó volt olvasni, hogy haladnak a dolgok” –, és a sepsiszentgyörgyieknek, hogy ebben a városban az élet tovább tud menni. Bebizonyosodott, hogy senki sem pótolhatatlan, és hogy az elmúlt években meghozott áldozatok nem voltak hiábavalóak – jelentette ki, és hozzátette: nagyon büszke „a csapatra, a munkatársakra, Sepsiszentgyörgyre és a sepsiszentgyörgyiekre”. Az épp hiányzó román tanácstagoknak is megköszönte, hogy kiálltak mellette, és elmondta, hogy a város sok román polgára is kifejezte támogatását, ami azt jelzi, hogy megerősödött a kapcsolat a magyar és a román közösség között, és „már ez is megérte”. Végül így összegzett: erősebbek lettünk, bölcsebbek, fel a fejjel, megyünk előre; még jobban kell dolgoznunk, mert nagy a várakozás. A tanácstagok részéről – a taps elültével – elsőként Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes kért szót, és általános derűt keltett. Annyi Szent György-napot megértünk már, és ez valódi örömünnep, mert látunk ebben az országban is világosságot, ha nem is mindenki. Keletről jön a fény, és Bukarestben is világosodnak – vélekedett, majd így folytatta: minden embert a munkája minősít, és nem mindenki helyettesíthető, mert a talentumokat nem egyformán mérik. Látszik a városon Antal Árpád munkája, bár amikor indult, nem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. Végül felajánlotta segítségét: „öreg vagyok, de megfogom a kardot is, ha kell” – ígérte. „Nagyon nehéz volt Antal Árpád nélkül dolgozni, hiszen ő mutatta mindig az utat. Próbáltunk úgy eljárni, ahogy gondoltuk, hogy ő tenné, de voltak nehéz pillanatok, kétszer is, amikor emberek omlottak össze. Lelki trauma volt mindenkinek az eltiltása, és határtalan az örömünk, hogy visszajöhetett, miután hatvan napig nem is beszélhettünk vele” – mondta a megbízott városvezetőből újra alpolgármesterré vált Sztakics Éva, aki azon reményét is kifejezte, hogy nem okozott csalódást. A visszatért elöljárót Czegő Zoltán is üdvözölte, és ezzel az ülés le is zárult, de a tanácstagok csak az asztaltól távoztak, a terem hátsó részében ülve végighallgatták a sajtótájékoztatót is. Bevezetőül Antal Árpád újra megköszönte mindenki munkáját és támogatását, és ezúttal Tamás Sándor megyeitanács-elnököt is kiemelte. Elmondta: akkor derül ki, hogy milyen egy ember, amikor hatalmat kap, vagy ha baj van. Voltak, akik a munkát vállalták a bajban is, és jó érzés, hogy Sepsiszentgyörgyön van, aki folytassa, ha úgy alakul. A B terv az volt, hogy Miklós Zoltán induljon a polgármesteri székért, és Tóth-Birtan Csaba erősítse őt – közölte. De most már eldőlt, hogy a harmadik mandátumra is vállalkozik, ha ezt nem tiltják meg, a következő napokban tehát benyújtja pályázatát; a tanácsosi lista is elkészül határidőre. Megható volt, hogy tízezernél többen írták alá a jelöléséhez szükséges íveket, köztük sok román is: ezt a típusú egységet nem érezte eddig, de bízik abban, hogy mindannyian nyerünk, ha átvészeljük a következő időszakot. Legsürgősebb tennivalójának a munkába való visszarázódást, a munkatársakkal való beszélgetést nevezte meg. Kicsit gyorsan történtek a dolgok, tegnap délben kapta meg az értesítést, hogy visszatérhet a munkahelyére, és azonnal jött is... Újságírói kérdésre válaszolva Antal Árpád elmondta: csak a munkavégzésre és a munkatársakkal való kapcsolattartásra vonatkozó tiltás feloldását kérte az ügyészségtől, és nagyon örvend, hogy az ügyész döntése alapján került erre sor, nem pedig bírósági fellebbezés során. Továbbra is bírósági felügyelet alatt áll, de az nem zavarja, hogy hetente egyszer-kétszer be kell mennie a rendőrségre aláírni, vagy hogy nem távozhat az országból; amúgy a számára kiszabott intézkedéseket és korlátozásokat az elmúlt hatvan nap alatt betartotta. Az volt a legnehezebb, hogy nem mehetett be dolgozni, de a polgármesteri munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni – jelentette ki. Az ellene folyó eljárásról nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy ha az igazságot keresik, akkor nyugodt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 22.Magyarul is a kórházakbanTörvénytervezetet nyújtott be szerdán az RMDSZ a képviselőházban, amely rögzítené: azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt, anyanyelven beszélő személyzetet is alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben. Ez azt jelentené, hogy az egészségügy mellett a szociális ellátást biztosító intézményekben is – például gyerek- és öregotthonokban – alkalmazzanak az adott kisebbség nyelvén beszélő alkalmazottat. Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a jogszabályjavaslat kidolgozója közölte: ezzel a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat kívánják gyakorlatba ültetni, amelyet Románia 1995-ben írt alá, de még mindig nem ültette gyakorlatba. A törvénytervezetet többek között annak az olaszteleki lánynak az ügye tette aktuálissá, akit egy kolozsvári orvos azért alázott meg, mert nem beszélt jól románul. (RMDSZ) A „SPÁGA” , a bíró ÉS AZ MPP. „Nemzeti válogatottat kell csináljunk” – hangsúlyozza Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint, amely előbb a YouTube videomegosztón jelent meg (Cs E névvel töltötték fel), majd feltűnt a Legyen ELÉG Facebook-csoport oldalán is. A feltehetően zárt körben elhangzott beszélgetésen Biró kendőzetlenül beszél azokról a megfontolásokról, amelyek alapján szövetségre léptek az RMDSZ-szel. „A Magyar Polgári Párt a maga 10 százalékával, amikor parlamenti választások vannak, legyen ott, és a 27 bejutó helyre két-három embert mi delegáljunk, a súlyunknak megfelelően” – mondja a politikus, majd így folytatja: „Ez egy ilyen kurva ország, balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó, a Dâmboviţa partján hogy kell eljárni, ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, akkor a polgármestereim kigazdálkodják a spágát, és elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket, és a következő négy évben meg tudják nyerni újra a választásokat.” Biró ezután arról értekezik kissé meglepő fordulattal, hogy az MPP összemosása az RMDSZ-szel, a szövetségre való „rátolása” tudatosan kitalált stratégia, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt boszorkánykonyháján főzött ki Demeter Szilárd, Tőkés László egykori irodavezetője, hogy a Néppárt így szerezzen magának több szavazatot. Megemlíti azt is, hogy a polgáriaknak azért lett kevesebb polgármesterük, mert például Tamás Sándor háromszéki tanácselnöknek „kurva jó receptje” volt a választásokon. A hangfelvétel elkészülésének és kiszivárgásának körülményei egyelőre ismeretlenek. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 22.Látlelet SzékelyföldrőlGazdaságfejlesztési munkakonferenciát szervezett csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, az Orbán Balázs Intézettel, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társasággal partnerségben. Az eseményen mutatták be először a Székelyföld fejlesztésének és fenntarthatósági tényezőinek vizsgálata című tanulmányt, megelőzve a budapesti ismertetőt, ahol egyébként a megrendelő NSKI székhelye is van. „Átfogó és a turizmusra is kiható kutatás terméke a kötet” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy Székelyföld tekintetében hiánypótló munkáról van szó. A tanulmány alapjául szolgáló kutatást egyébként kizárólag székelyföldi szakemberek végezték, az elkövetkezőkben pedig fontos lenne az önkormányzatok képviselőit, gazdasági szereplőket is bevonni a stratégia megvalósításába – mondta még el Tamás Sándor, kiemelve, szükséges meghatározni azt az öt-hat kiemelt fontosságú kérdéskört a stratégia szempontjából, amelyekhez az elkövetkezendőkben megkereshetik az anyagi forrásokat. Lázár Ede, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettese kifejtette, az intézmény – a kutatások és oktatási tevékenység mellett – igyekszik itthon tartani a régió fiataljait, hogy a tanulmányok után itthon építsék fel életüket. Ennek megfelelően az elkövetkező időszakban sem zárkóznak el az együttműködéstől. Az elmúlt huszonöt évben nem készült ilyen szintű látlelet Székelyföldről – mondta Szász Jenő, az NSKI vezetője. Kiemelte, a maga nemében egyedi kezdeményezésnek az a legnagyobb erénye, hogy nulladik kilométerkövét képezheti a közös székelyföldi fejlesztési stratégiának. A megyék egyrészt külön-külön vannak bemutatva a kiadványban, ugyanakkor megtalálható benne a történelmi Székelyföld átfogó elemzése is. „Minden erőforrás fontos egy régió stratégiájában, a humánerőforrás pedig kiemelten, hiszen jövőt építeni csak a fiatalokra lehet” – jelentette ki Szász Jenő. Nagy Benedek, a kutatás projektvezetője elmondta, a kiadvány jóval több mint Székelyföld gazdaságának belső állapotfelmérése: statisztikákra, mozgósítható erőforrásokra alapozva a mezőgazdaság, a turizmus, az ipar és egyéb fontos gazdasági szegmensek fejlesztési lehetőségeiről végeztek elemzést. Ennek köszönhetően olyan fontos következtetéseket vontak le a kutatók, miszerint a székelyföldi megyék nem számítanak eltartottnak, a régióból külföldre emigrált személyek száma pedig megközelítőleg 80 ezer fő, ami Kovászna és Hargita megye összlakosságának több mint tíz százaléka. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2016. április 23.Felmérés Székelyföld állapotárólVaskos dokumentumot, Székelyföld jelenlegi állapotáról szóló tanulmánykötetet mutattak be csütörtökön délután Sepsiszentgyörgyön. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megrendelésére különböző szakterületek fiatal kutatói, elsősorban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai vállalták a munkát, féléves kutatás, majd még féléves „összerázás” után látott napvilágot a térségünk jelenlegi helyzetét bemutató munka, mely alapul szolgálhat egy fejlesztési stratégia kidolgozásához. Megtisztelőnek nevezte Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hogy elsőként Háromszéken ismertetik a hiánypótló anyagot. Felhívta a figyelmet, hogy ez csak az első állomás, amelyet Kovászna és Hargita megye által egyaránt elfogadható fejlesztési stratégiának kell követnie, majd ütemtervnek konkrét napirendekkel, melyeket belső jogrendjévé tehet a két önkormányzat. Háromszék stratégiája elkészült, Potsa-terv a neve, az is felhasználható, hogy e jelenlegi dokumentum kivitelezési tervvé csúcsosodjék – mondotta. A kutatók nevében Lázár Ede, a Sapientia dékánhelyettese kiemelte, a fiatalok számára kell jó megélhetést biztosító Székelyföldet teremteni, hogy ne kényszerüljenek máshol kamatoztatni itthon megszerzett tudásukat. A 18 fős csapat munkájának értékét az adja majd, ha felhasználják a döntésekben is – fogalmazott. A tanulmányt kezdeményező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő elmondta, azért időzítették mostanra és ide a dokumentum bemutatását, „mert Szent György Napokon Sepsiszentgyörgyre figyel a világ”. Kiemelte, a rendszerváltás után nem készült ilyen látlelete Székelyföldnek, nem volt egyszerű munka, hisz nem alapozhattak csak a hivatalos statisztikai adatokra, ugyanakkor dilemmát okozott Maros megye kezelése is, nehéz volt leválasztani székelyföldi részét, az ottani jobb gazdasági adatok pedig torzították volna a teljes képet. A tanulmány végül összeállt, abban a három megye külön-külön is értékelhető, és székelyföldi egységes áttekintést is nyújt. „Született egy nagyszerű dokumentum, egy kilométerkő, amely megmutatja, hogyan állunk, honnan indulunk” – hangsúlyozta. Nyomatékosította, a közös munkát folytatni akarják, ennek akkor van értelme, ha bekapcsolódnak az önkormányzatok, a vállalkozói szféra, a különböző társadalmi szervezetek. Közös gondolkodásra, cselekvésre hívnak mindenkit, hogy felépítsék Székelyföld mozdonyszerepét – mondotta. Szászt követően munkatársa, Molnár György a Nemzetegyesítési Fejlesztési Program megvalósításának Székelyföldi vonatkozásairól beszélt. Nagy Benedek, a Sapientia tanára, a kutatás koordinátora munkájukat mutatta be, eredményeiket összegezte röviden. A székelyföldi megyék gazdasági állapotának felmérését tűzték ki célul, stratégiai irányokat, javaslatokat nem tartalmaz a kötet. Nagy hangsúlyt kapott a gazdasági rész – ez képezi a kötet gerincét –, és tanulmányozták a gazdaságra ható tényezőket is: a minőségi és mennyiségi szempontból is elégtelen humán erőforrásokat, a természeti nyersanyag erőforrásokat, a gazdaság szerkezetét, teljesítményét, a külső erőforrásokat. Sikerült néhány tévhitet megcáfolniuk, többek között azt, hogy Kovászna és Hargita megye eltartott lenne – mondotta. Bemutatta a tanulmány szerkezetét: az első két fejezetben a természeti erőforrásokat és az infrastruktúra állapotát elemzik, a középső rész a közpénzügyekről szól ipari és vállalkozási szinten, a közszolgáltatások területén, eddig nem ismert módon sikerült feltérképezniük a mezőgazdaságot, a turizmusról sokan sok mindent megírtak már, így igyekeztek kicsit továbbgondolni a statisztikai számokat, és újabb adatokat felsorakoztatni, mély elemzés készült a pénzintézetek és a külföldi befektetések helyzetéről, és felmérték az EU-s támogatások lehívásának állapotát is. Elmondta, végig törekedtek arra, hogy ne csak a székelyföldi megyék állapotát ismertessék, viszonyítási alapként a romániai átlagadatokat is feltüntették. Számba vették a regionális önállóság és fenntarthatóság szempontjából stratégiai kérdéseket, az oktatást, illetve a migrációt és kivándorlást is. A már említett okokból, hasonló szerkezetben, de külön jelenítik meg Maros megyét. Nagy Benedek beszélt munkamódszerükről, forrásaikról, adatigénylési nehézségeikről. Céljuk volt előkészíteni a terepet egy későbbi stratégia, egy gazdasági autonóm modell megalapozásához, legyen egy anyag, mely alapul szolgál, hogy egyáltalán létrehozható-e, életképes-e az autonóm Székelyföld. Az általános bemutatást követően a jelen levő kutatók külön-külön ismertették az általuk felmért területek érdekesebb következtetéseit, majd egy kávészünet után a jelen levő háromszéki szakemberekkel vizsgálták a továbblépési lehetőségeket. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 26.Szilágyi szerint Biró és Kovács egy követ fújnakSzilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy Lebuktak és megbuktak című nyilatkozatban reagált a Magyar Polgári Párt elnöke körül kirobbant, Biró Zsolt „csúszópénzes” beszéde okozta politikai botrányra. Alább olvasható. „Bíró Zsolt kiszivárgott ’spágás’ beszéde egyértelművé tette: a Magyar Polgári Párt elnöke és elnöksége erkölcsileg már rég, politikailag viszont a napvilágot látott marosvásárhelyi beszéd után végleg megbukott. A felismerés elkerülhetetlenné vált: az MPP országos elnökségének bukása magával rántja a márkanevet, a fenyőfát is. Tudnivaló, hogy a párt több helyi szervezete már régóta konfliktusban áll az MPP központi vezetőségével. Számos tisztességes helyi vezető és tag is hangot adott annak, hogy szégyelli országos elöljáróit és politikájukat. A most kiszivárgott beszéd után nem csodálkozhatunk a becsületes, autonómiapárti és korrupcióellenes emberek véleményén és indulataikon. A bukaresti korrupció és a politikai megfélemlítés és megvásárlás kapcsán Bíró Zsolt nem véletlenül emlegeti Tamás Sándort. Korrupciós ügyei kapcsán a már régen megtépázott hírnevű RMDSZ után most az MPP országos vezetői is felsorakoztak a balkáni oldalon. A kialakult helyzet annál is súlyosabb, hogy nem tudhatjuk, még mi derül ki a Magyar Polgári Párt központi vezetőségéről, valamint az MPP–RMDSZ-paktum titkos záradékairól. E paktum a magyarázata Kovács Péter RMDSZ-főtitkár Bíró Zsoltot minden áron mentegetni akaró, szerecsenmosdató nyilatkozatainak. Egy azonban biztos: ha számukra a ’kiállni, kiharcolni, képviselni’ jelszavak azt jelentik, amiről Bíró Zsolt szégyenérzet nélkül beszélt, úgy kijelenthetjük, nem kérünk módszereikből és politikai hitvallásukból! Világosan kell látnunk: az erdélyi magyarok nem kérnek a korrupt politikusokból! Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként – tagságunk és országos elnökségünk nevében – állíthatom: az általunk felvállalt politikai értékekkel, nemzeti programunkkal és célkitűzéseinkkel gyökeresen ellentétesek azok a módszerek és eljárások, melyeket Bíró Zsolt egy személyben is megjelenít. Épp ezért elhatárolódunk tőle és híveitől, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a bukaresti ügyeskedések és a Bíró Zsolt által szorgalmazott csúszópénz-politika helyett, egy új, átlátható és tiszta politikát képviseljünk.” itthon.ma//erdelyorszag (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||