Május 5-én Kolozsváron tartotta meg tisztújító közgyűlését a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). Elnöki beszámolójában Gaal György vázolta az elmúlt évi megvalósításokat. Megnyitották László Csaba Ferenc munkáiból összeállított Kolozsvári párhuzamok című fotótárlatot. A felvételek mutatták az 1980-tól napjainkig tapasztalható műemlékpusztítást, az eltűnt szobrokat, emlékműveket. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója beszámolt a síremlékek felújításáról. A hétszáz éves széki református templom történetét Bibza Gábor lelkész mutatta be. Maksay Ádám a némai református templom falképeinek megmentését vázolta. Csetri Elek állásfoglalást sürgetett a Főtér küszöbön álló átrendezésével kapcsolatban. A tisztújítás eredményeként Gaal György maradt a KLMT elnöke, alelnökök: Maksay Ádám, Kovács András, Bara István, titkár: Asztalos Lajos. A társaság tervei között szerepel egy internetes adatbázis kialakítása és egy műemlékvédelmi melléklet indítása a Szabadságban. /Ördög I. Béla: Régi-új elnök, változatlan és újszerű feladatok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2007. június 5.
Június 4-én az 1920-as trianoni békediktátumra emlékezett a világ magyarsága. Erdély-szerte az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) rendezvényeket szervezett annak a köztudatban tartására, hogy 1920. június 4-én az első világháború győztes nagyhatalmai milyen méltánytalanul bántak el nemzetünkkel: Magyarország elveszítette területének kétharmadát, és több mint 3 millió magyar került az anyaország határain kívül kisebbségi sorsba. Június 4-én a Protestáns Teológiai Intézetben a magyar Kolozsvárra emlékeztek. Fényképkiállítás volt látható a „magyar világbeli” utcákról, továbbá előadást tartott Asztalos Lajos helytörténész (a kolozsvári utcanevek jelképeiről és azok sorsáról), Fülöp Sándor ny. tanár és vitéz Szabó Károly (a honvédség 1940-beli kolozsvári és észak-erdélyi bevonulásáról). A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatban kezdeményezte, hogy június 4-e legyen a Nemzeti Összetartozás Napja. /Trianonra emlékezett a világ magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2007. június 6.
Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézetben emlékezett a trianoni békediktátumra június 4-én az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet. Képviselőjük, Bagoly Zsolt a teltházas rendezvényen kijelentette: június 4-e egyben üzenet a mai gyámoltalan politikumnak. Asztalos Lajos helytörténész előadásában a város utcaneveinek alakulásáról szólt. Az eredeti elnevezések a történelmi változások függvényében átíródtak, módosultak: először 1899-ben (a kapitalizálódási rendteremtés céljából), 1920-ban (a román közigazgatás bevezetésével), 1940-ben (a „Mindent vissza!” jelszó szellemében), 1945-ben (kétnyelvű táblák megjelenése), 1964-től (erőteljes románosítás, ismét egynyelvű táblákkal). Olyan szellemi műemlékek tűntek ily módon el, amelyeket más országokban féltve őriznek. Fülöp Sándor és Szabó Károly személyes, gyerekkori élményeiket osztották meg a hallgatósággal a honvédség 1940-es kolozsvári és észak-erdélyi bevonulásával kapcsolatban. /Ö. I. B. : Trianon fáj, de túléltük. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./
2007. augusztus 20.
Erdélyben is támadásba lendülnek a Magyarországról oly jól ismert balliberális erők, és szokásukhoz híven támadnak egy szervezetet, rendezvényt vagy jelképet csak azért, mert magyar. E támadások egyik módja, hogy megpróbálják nevetségessé tenni a támadás célpontját (lásd Szent Korona mint micisapka, Szent Jobb mint tetemcafat stb.), a másik pedig az, hogy lenáciznak mindent, ami nemzeti jelleggel bír. A nácizás gyakorlatát alkalmazta az augusztus 18-i Szabadságban Tibori Szabó Zoltán. A Gyurcsány-kormányhoz közel álló Népszabadság publicistája, aki az említett lapban megjelent egyik cikkét kibővítve nekiment az EMI-nek, egy lapra emelve a Vasgárda-utódként működő Noua Dreapta-val és a Jobbik által rend- és polgárvédelmi feladatokra létrehozott Magyar Gárdával. Mindössze azért, mert a gyergyószentmiklósi EMI-táborban (mint minden rendezvényen) egyenruhát viseltek a rendfenntartók. Tibori Szabó Zoltán más eszközökhöz nyúlt (mint tette utolsó hasonló kísérleténél, mikor igazának „bizonyításához” valótlanul azt állította, hogy Eörsi Mátyásnak a december 5. előtti magyarellenes uszítás miatt tiltakozók antiszemita szólamokat skandáltak). Azt állította, hogy az EMI és a Noua Dreapta programja és ideológiája alig különbözik, ezért „hasonszőrű szervezetek. ” Valójában az EMI-nek sem programja, sem ideológiája nincs, hacsak az nem, hogy az erdélyi magyar fiatalság nemzeti öntudatának megmaradásáért küzd, bár balliberális körökben már ez is felér a nácizmussal. Tibori szerint „internetes fórumokon részletes összehasonlítás is megjelent” a két szervezetről. Pontosítani kell, hogy az „internetes fórumok” egyetlen internetes naplót jelent, melyet egy olyan (mellesleg az RMDSZ alkalmazásában álló) ateista fiatalember ír, aki szerint többek között náci portál az, amelyik a székely autonómiát népszerűsíti, aki szerint el kell venni a március 15-én felvonuló teológusoktól a magyar zászlót, aki szerint azért követelik vissza az egyházi ingatlanokat, hogy az egyházfők ismét „uralkodhassanak” a nép fölött, vagy aki „haldokló erdélyi irodalmároknak és művészeknek” nevezi a Sólyom László elnök által Kolozsváron március 15-én kitüntetett személyeket. Nos, ilyen szellemiséget képvisel az idézett „elemző. ” A kolozsváriak pedig esetleg kérdezzék meg az EMI-tábor néhány itt élő vendégét, mennyire érezték „nácinak” a rendezvényt, melyen idén több mint ötezer fiatal vett részt, így Asztalos Lajost, Csép Sándort, Hantz Pétert, Kovács Lehelt, Nagy Mihályt, Ludányi-Horváth Attilát, Patrubány Miklóst, Szép Sándort, Szász Alpár-Zoltánt vagy Vekov Károlyt. A kolozsvári EMI tevékenysége pedig ismeretes a helyiek számára a Gál Kinga védnöksége alatt szervezett konferenciától a Wass Albert-színdarabkörúton vagy a Trianon-filmkörúton át a Bolyaiért szervezett tüntetésekig. /Bagoly Zsolt, az Erdélyi Magyar Ifjak alelnöke: Az EMI és a „náciveszély”. A replika jogán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./ Tibori Szabó Zoltán ugyanebben a számban válaszolt. Kifejtette, hogy ő nem „Magyarországról jól ismert balliberális erő”, soha nem támadta egyetlen szervezetet sem azért, mert magyar, soha nem írt a Szent Koronáról vagy a Szent Jobbról, Tibori azt állította, hogy nem áll közel egyetlen kormányhoz sem, nem a Népszabadság publicistája, hanem romániai tudósítója, ő a Szabadság publicistája. Az Eörsi-vizitről hangfelvétel bizonyítja, hogy egyesek ordították. „menjenek a Gáza-övezetbe” tárgyalni. Tibori mostani írásának fő forrása az a hírügynökségi jelentés volt, amely részletesen „beszámolt a Barki Éva Mária baromságairól. ” Tibori Szabó Zoltán valóban tart a náciveszélytől. Ehhez joga van, ugyanúgy, mint az EMI-alelnöknek a replikázásra. „meg a tényferdítésre, a rágalmazásra”. /Tibori Szabó Zoltán: Van, ami stimmel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./
2007. október 19.
Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör. A születésnapi ünnepségnek az Apáczai Csere János Elméleti Líceum díszterme adott helyet. 1992-ben egy pár lelkes ember odaadó munkájából, a szülőföld megismerése iránti szeretetből jött létre a kör. Kiss Margit vezetése alatt színvonalas előadások hangzottak el az évről évre olyan személyiségektől, mint Asztalos Lajos, Dáné Tibor Kálmán és Starmüller Géza. Az évek során 630 hallgató vett részt a tanfolyamokon. Mintegy 50 autóbuszos kirándulást, tanulmányi utat szerveztek, Erdély 16 magyarlakta megyéjébe. A Házsongárdi temetőben nyugvó nagyjaink síremlékeit is rendszeresen felkeresték, továbbá nyolc honismereti napot tartottak. Megjelent az ünnepségen Dr. Csorba Csaba docens, a budapesti Honismereti Szövetség alelnöke is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke elmondta, hogy szeretné bővíteni kapcsolataikat a kolozsváriakkal. Az ünnepi találkozón Asztalos Lajos A korai Kolozsvár, az újabb kutatások tükrében, Fazakas István Erdély nagy pedagógusai, Boldizsár Zeyk Imre pedig Kalotaszeg vázlatos képe az elmúlt századok és a jelen tükrében címmel tartott előadást, amelyeket Tóth Orsolya kisfilmje követett, az elmúlt 15 évről. Novemberben különben a honismereti körnél kezdődik az új tanév, amelyre várják az új és régi hallgatókat. /Horváth László: Kamaszkorban a Kőváry László Honismereti Kör. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./
2008. január 4.
1964 januárjában, a kolozsvári utcanevek nagy „szovjettelenítése” hevében, amikor az olyan “szovjet” neveket, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Bethlen Gábor, Kossuth Lajos, Tótfalusi Kis Miklós, Báthori István, Fazekas Mihály stb. eltüntették, megjelent az első bulevard – az addigi Kossuth Lajos utca és a Vörös Hadsereg útja (azelőtt Magyar utca) összevonásával. A felülről irányított nagyzási hóbort nyomán aztán a regáti eredetű bulevardok szaporodásnak indultak Kolozsvárt is. Így az addigi szerény, lényegében mezei út, a Szentgyörgyhegyi út – minthogy itt építették föl a város egyik ipari szörnyetegét, a Nehézgépgyárat – a Munka bulevardja, sugárútja lett. /Asztalos Lajos: Megsugarasított utcák. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2008. február 15.
Czika Tihamér két írásában megkérdőjelezte az egyházi iskolák szükségességét, szerinte csakis az állami iskoláké lehet a jövő, írta Asztalos Lajos Az egyházi iskolák folyamatosan alkalmazkodtak a kor növekvő elvárásaihoz. Miért kell aggódni, ha a pártállami rendszer bukása után ismét teret nyernek az egyházi iskolák? Eldurvult világunkban nem árt, ha megismerkednek a tíz parancsolattal. Úgy tűnik, a kommunizmus évtizedeiben sikerült az agymosás: az egyházi iskolák a maradiság fellegvárai, a nacionalizmus melegágyai. Ezt visszhangozza Czika Tihamér is, amikor fölemlíti, hogy a vallásórákon „csatolt csomagként ott vannak... az állandó nacionalista beütések”. Az egyházi iskolák építésére az állam, kormány egy megveszekedett vasat sem adott. Az egyház vagyonából, a hívek adakozásából összegyűlt javakból építkeztek. Szó sem volt közmunkáról, különösen nem a jobbágyokéról. A református és az unitárius egyháznak nem voltak jobbágyai. Ideje volna ezt az első világháború után kitalált és azóta – így a jelenlegi polgármester által is – sulykolt román jobbágyos mesét figyelmen kívül hagyni. Az egyházi iskolák teljes állami támogatást akarnak élvezni. Mégis, miből tartsák fönn magukat ezek az iskolák, ha az ehhez szükséges alapot, földjeik és erdeik legnagyobb részét az első világháború után a román állam kisajátította, majd a maradékra a pártállam tette rá a kezét? Czika Tihamér írta, nézzünk szembe a történelmi valósággal, nézzünk szembe saját bűneinkkel. Érti ez alatt a román jobbágyokat. Nos, a mi bűnünk-e talán az, hogy amikor a románok a XIII. század végén, a XIV. század elején megjelentek Erdélyben, a folyóvölgyekben, a jó földeken már ott voltak a mi eleink? Ezt bizonyítja a településnevek, a kis folyók nevének nagy többsége. /Asztalos Lajos: Egyházi iskola, nacionalizmus, közmunka, fejlődéselmélet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./
2008. február 22.
2005 októberében a Babes–Bolyai Tudományegyetem igazgatótanácsa a román mellé a magyar feliratok elhelyezéséről döntött. Ennek ellenére minden maradt a régiben, míg 2006 őszén a Bolyai Kezdeményező Bizottság két alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel hozzá nem látott, hogy a döntésnek érvényt szerezzen. Az ezt követő eseményekről, beleértve a két fiatal adjunktus egyetemről való eltávolítását, a sajtó részletesen beszámolt. Megközelítőleg egy év múltán, 2007 szeptemberében, a felvételi vizsgák idején az egyetem épületeinek bejárata fölött román, magyar és német nyelvű üdvözlő felirat jelent meg. A 2005 októberében hozott döntés, netán Hantz Péter és Kovács Lehel tevékenysége utórezgéseként: „Isten hozott a Babes–Bolyai Tudományegyetemen!” Asztalos Lajos szerint a felirat szövege magyarul helyesen ez lenne: „Isten hozott a Babes–Bolyai Tudományegyetemre!” /Asztalos Lajos: A BBTE mint közlekedési eszköz? = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./
2008. április 17.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezetének közgyűlése rangsorolta kolozsvári tanácsosjelöltjeit: 1. Gergely Balázs régész, történész, 2. Herédi Zsolt szociológus, 3. Csép Sándor médiaszakember, 4. Lakatos Róbert filmrendező, 5. Soós Sándor informatikus, 6. Kilyén Csaba vállalkozó, 7. Somai József közgazdász, 8. Asztalos Lajos helytörténész, 9. Szász Péter vállalkozó, 10. Juhász Péter informatikus. /Az MPP Kolozs megyei tanácsosjelölt listája. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./
2008. április 25.
Helytörténeti és névtani munkákból tartott könyvbemutatót április 23-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB). Hochbauer Mária ismertette Bura László: Öt évszázad utcanevei. Szatmárnémeti (Satu Mare) (1500–2000) című kötetét. A Szatmárnémetiben ma is aktív magyar szakos, hely-, irodalom- és művelődéstörténész tanár alaposan dokumentált helytörténeti munkája levéltári dokumentumokra, térképekre, adattárra támaszkodik. Fazakas Emese Asztalos Lajos sokak által már ismert Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár című kötetét frissítette fel a közönség emlékezetében, külön kiemelve azt, hogy a szerző közszájon forgó, a hivatalos nyelvből kikopott elnevezéseket is bevitt adattárába. Csomortáni Magdolna pedig Murádin László Utak és nevek. Településnevek partiumi utakon című könyvét méltatta. /Ö. I. B. : Helytörténeti kötetek a KAB-nál. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./
2008. július 25.
A tömegtájékoztatásban gyakran lehet olvasni nacionalista megnyilvánulásokról. Így Kolozsváron a március 15-i, Széchenyi téri magyarellenes tüntetésen, áprilisban a Főtéren, legutóbb a július 16-i román–magyar női kézilabda mérkőzésen elhangzottakról – „Halál a magyarokra!”, „Ki a magyarokkal az országból!”, „Székelyföld – román föld”, „Románia nem akar benneteket!”, „Magyarország szar ország!” –, továbbá több ízben is fölbukkant „Halál a magyarokra!” falfeliratról. A március 15-i a polgármester engedélyével, a július 16-i a jelenlétében, és valamennyi a csendőrök erélyes be nem avatkozásával történt. Valóban csak nacionalista megnyilvánulásoktól van szó?/Asztalos Lajos: Nacionalizmus-e a tajtékzó magyargyűlölet? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./
2008. augusztus 8.
Körülbelül 800 magyarországi és romániai magyar fiatal vett részt augusztus 6-án a negyedik EMI-tábor megnyitóján. A tábort a Gyergyószentmiklós közelében fekvő Hétvirág panzió területén szervezik. A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester, Bagoly Zsolt, az Erdélyi Magyar Ifjak alelnöke, Strahl Zoltán, az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke, Nagy Endre unitárius lelkész és Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója. Az első napi programban szerepel többek között A transzszilvanizmus tájszemlélete Wass Albert epikájában című előadás, a Lehull nevedről az ékezet – emigráns magyar élet az óceánon túl előadás, az Erdély, a hét autonómia országa, valamint Az autonómiáért való küzdelem a román parlamentben előadás. A szervezők szerint a tábor célja az, hogy "egyesítse azokat a magyar fiatalokat, akiknek egészséges nemzeti öntudatuk van". A tábor meghívottjai között van Tőkés László református püspök, Asztalos Lajos író, Bakk Miklós politológus, Toró T. Tibor képviselő, Sógor Csaba parlamenti képviselő, Patrubány Miklós MVSZ-elnök. A tábor szervezői, az EMI és az Egyesült Magyar Ifjúság, naponta ezer személy részvételére számítanak. /Mintegy 800 magyar fiatal az EMI-táborban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./ A délvidéki helyzetről, a népesedésről, a ’89 előtti magyar ellenzékiségről, a székelyek eredetéről, valamint Erdély európai értékeiről esett szó a negyedik EMI-táborban augusztus 7-én. Vincze Gábor történész és Tóth Károly Antal irodalmár, az Ellenpontok című nagyváradi szamizdat egyik szerkesztője idézte fel az akkori időket. Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom elindítója népesedési helyzetről szólt, rámutatva, a 24. óra utolsó perceiben vagyunk. Megállapította: a politikumban nincs elképzelés a folyamat megállítására, s ha így megy tovább, 2200-ban eltemetik az utolsó magyart. A szakember a defetista, pesszimista hozzáállás ellen emelte fel szavát, bizalmának adva hangot a civil szervezetekben, melyek végzik a felvilágosító munkát addig, míg egy olyan politikus meg nem jelenik a színen, aki a megfelelő jogszabályok megalkotására felhívja a figyelmet, s így államilag ösztönzik majd a gyermekvállalást. A beszélgetésen részt vett Csíki Sándor, a Pro Familia Egyesület vezetője és Ábrám Noémi nagycsaládos, aki személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal. A délvidéki helyzetről tartott előadást Matuska Márton temerini újságíró, őt Grandpierre Attila követte, aki a székelység eredetéről beszélt, Csetri Elek akadémikus pedig Erdély európai értékeiről tartott előadást. A táborba várják Wittner Mária ’56-os szabadságharcost is. Augusztus 7-én délutánig napi 3500 látogatót tartottak számon a szervezők. /Népesedés, ellenzékiség (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2008. október 8.
A Madách Irodalmi Társaság szeptember 26-án és 27-én, Az ember tragédiája első színpadra vitelének 125. évfordulója jegyében tartotta Csesztvén tizenhatodik szimpóziuma őszi ülés szakát. Az előadók számának növekedése 2005-ben szükségessé tette a tavaszi ülésszakot is. Asztalos Lajos (Kolozsvár) Az ember tragédiája általa készülő spanyol változatának tizenegyedik és tizenkettedik színét elemezte. A tanácskozás előadói és meghívottai Balassagyarmaton megkoszorúzták Madách Imre szobrát. A szimpóziumon további előadások hangzottak el, köztük Kozma Dezsőé (Kolozsvár). A részvevők ellátogattak a felvidéki Alsósztregovára, ahol megkoszorúzták a Madách szülőházán elhelyezett emléktáblát, megtekintették a Madách-kastélyt és a benne berendezett múzeumot. /Asztalos Lajos: XVI. Madách Szimpózium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2008. október 15.
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Történelmi Magazin októberi számának címlapján az aradi Szabadságszobor látható. A magyar történelem-kultúra rovatban sorozatkezdő tanulmányt közöl a lap főszerkesztője, Kádár Gyula A magyarság száma a honfoglalás után címmel. Érdeklődésre tarthat számot Friedrich Klára Torma Zsófia, a régész c. életrajza, Péterffy Gyöngyi Vezérlő csillag c. könyve gróf Czegei Wass Albertnek állít emléket. Rabocskay László Erdővidéki barangolás c. írása Vargyas és Olasztelek múltját, műemlékeit mutatja be. /Asztalos Lajos: Történelmi Magazin. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2008. november 21.
Asztalos Lajos megnézte a 24 kötetes Nagy Katalán Lexikont (Grande Enciclopedia Catalana, GEC). A lexikonban a román ún. folytonossági elmélet alapján írták meg a történelmi múltat. Ezért Asztalos Lajos levelet írt a lexikon kiadójának, sok adattal cáfolva a román folytonossági elméletet, mely szerint a román nép a dákok ellatinosodásával alakult ki. Asztalos Lajos választ kapott a kiadó igazgatójától. Elfogadták észrevételeit és jelezték, a lexikon következő kiadásában módosítani fogják a szöveget. Asztalos később hozzájutott Kazár László Tények a fikció ellen: Erdély – oláh/román őshaza Kr. e. 70 óta? című könyvéhez. Ebben a szerző egybevetette többek között az Encyclopaedia Britannica jó néhány kiadásának, több osztrák, dán, finn, francia, görög, holland, magyar, német, olasz, portugál, brazil, román, spanyol, svájci stb. lexikonnak az első világháború előtt és után, illetőleg a második világháború után Magyarországra, illetőleg Erdélyre és Romániára vonatkozó történeti részét. Ebből kiderül, hogy az első világháború előtti, de az utána kiadott lexikonok egy része is a valós történelmi adatokat közli. A második világháború után megjelentek viszont majdnem mind a román, ún. folytonossági elmélet alapján íródtak. A magyar történészeknek figyelemmel kellene kísérniük a különböző nyelvű lexikonok meg más, történeti adatokat tartalmazó könyvek Erdélyre vonatkozó szövegét, és a hamis adatokat meg kellene cáfolniuk. Miért nem teszik ezt? Félelemből? Nem akarják „sérteni” a szomszédok érzékenységét? /Asztalos Lajos: Történelem a Nagy Katalán Lexikonban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./
2008. november 22.
Hetedik alkalommal rendezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a magyar tudomány napja Erdélyben elnevezésű szokásos évi konferencia első felét november 21-én, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az idei rendezvénysorozat témája az erdélyi magyar tudományos közgyűjtemények mai állapotának és jövőjének lehetséges alakulása. Az EME egykori természetrajzi, történeti, néprajzi, földrajzi gyűjteményeit annak idején jogtalanul államosították, és az intézmény sok éve folytatja harcát azok tulajdonjogának visszaszerzéséért. „Hatalmas értékekről van szó, ez az átmeneti állapot nem tartható sokáig” – jelentette ki Egyed Ákos EME-elnök a konferencián, a tulajdonjogi viszonyok rendezését sürgetve. Az EME jövőre ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, erre az alkalomra kötetet fognak megjelentetni a kommunista rendszer által elkobzott gyűjteményekről. Ugyanakkor tudni kell, hogy más erdélyi magyar tudományos intézményeket is jogos tulajdonuk visszaszerzése vezérel. A tudományos kutatásokat szolgáló anyagokat német, román és zsidó kiegészítő források összefüggésében kell hasznosítani. Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának elnöke előadásában nemzeti önismeretünk felújításának fontosságát hangoztatta. A történelem során a magyarság – önként vagy idegen hatalmak nyomására – sokszor került öntudati válságba. Most a nyolc államba szakadt népet kell saját szellemisége megőrzésére sarkallni, miközben a szomszédok mindnyájan megteremtették saját országukat, és megerősödtek. – Mi nem akarunk senki ellen harcolni, csak saját magunkat akarjuk átmenteni a jövőnek, és ebben az EU lehetőségeket ajánl fel. A globalizációban erkölcsi-szellemi tartalékainkat felhasználva kell haladnunk tovább, nem a beolvadás gondolatával, hanem méltóságunk megőrzésével, mert nem vagyunk más nemzeteknél alábbvalók – hangsúlyozta Görömbei. Üdvözlő beszédet mondott még Bitskey István, a KAB-bal szoros kapcsolatokat fenntartó Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke, és Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. Ezután plenáris előadások következtek. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a csíkszeredai Mikó-vár épületében található intézmény gyűjteményeit mutatta be. A múzeum alintézményei: a zsögödi Nagy Imre Emlékház és Galéria, a tusnádfalui Borvízmúzeum, a néprajzi, a szabadtéri, a régészeti-történelmi, a természettudományi és a régikönyv-gyűjtemény. . A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közgyűjteményeit Vargha Mihály igazgató ismertette. Az intézmény most csak államosított gyűjteményekkel rendelkezik. Elkezdték az öt belső (természetrajz, régészet, történelem, néprajz, könyvtár) és öt külső részleg (Gyárfás Jenő Képtár, csernátoni Haszmann Pál Múzeum, kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, baróti Erdővidéki Múzeum) anyagának digitális feldolgozását. Zepeczáner Jenő, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója az 1950-ben államosított intézmény gyűjteményeit (történelem, néprajz, természetrajz, helytörténet, tudományos könyvtár, dokumentumtár) mutatta be. Az EME gyűjteményeiről több előadás hangzott el. Nagy-Tóth Ferenc a természettudományi szakosztály gyűjteményeinek múltjáról szolgáltatott adatokat, Sipos Gábor előadásában pedig az intézmény könyvtárának múltját vette számba. Murádin Jenő az EME képtáráról, Vincze Zoltán az érem- és régiségtárról, Tötszegi Tekla a néprajzi gyűjteményeiről, Mihály Melinda a középkori és kora újkori kőtárról, Bogdándi Zsolt pedig a jelenkori gyűjteményekről számolt be. A konferencián első ízben adták át a KAB-díjat, amit, Ferencz István főszerkesztő képviseletében, a csíkszeredai Székelyföld kulturális (de egyben szépirodalmi és tudományos) folyóirat kapott meg. Szintén először ismertették azok névsorát, akik az MTA köztestületi tagságát nyerték el: Asztalos Lajos, Marton Melinda, Magyari Tivadar, Ágoston Klára-Zsuzsa, Pálffy Károly, Fekete Pali-Pista Szilveszter, Kolumbán Vilmos József, Péter A. Sándor, Chirila Emil, Domandi János, Mintas Ioan, Simon Zsolt és Székely Csaba István. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkásságáért a Gróf Mikó Imre emlékplakettet Gaal Györgynek adományozták. A fiatal kutatóknak szánt Nagy György Emlékdíjat Gergely Orsolya csíkszeredai szociológusnak és Nagy Mihály Zoltán történésznek (EME) nyújtották át. /Ördög I. Béla: Visszaigényli tudományos közgyűjteményeit az EME. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben – VII. Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./
2008. december 17.
Kolozsvár kiváló helytörténésze, Asztalos Lajos A Szabók tornya és feliratai címen folytatásokban közli a feliratokat, azok történetét, hátterét. A mostani, 5. folytatásban elmondta, hogy az 1960-as évek végén a torony keleti falára bádog emléktáblát helyeztek el. Szövege a kommunista, nacionalista szemléletnek megfelelő volt, 1996-ban Funar akkori polgármester eltávolíttatta azt és egy másik, a történelmi valóságot ugyancsak durván torzító, uszító szöveget helyeztetett el. Az emléktábla szövege a korabeli valóságnak csak részben felelt meg. Mihály vajda ugyanis nem egyedül, a saját csapatával, hanem Bastával, Székely Mihállyal és ezek csapatával érkezett, és nem a városban, hanem kívüle állt meg. Továbbá Mihály vajda, nem valósította meg a »Nagy Egyesülést«, ilyesmi meg se fordult a fejében, Bába Novák nem tábornok, hanem kapitány volt. Báthori Zsigmond fejedelem Mihály vajdát felmentette hűbéri kötelezettsége alól. 1599. október 5-én Mihály vajda csapataival benyomult Erdélybe, a Báthoriak uralmával elégedetlen székelyek csatlakoztak Mihályhoz, és 1599. október 28-án a sellemberki csatában Mihály vereséget mért Kornis Gáspár főkapitány csapataira. Az erdélyi országgyűlés Mihály vajdát a mai hivatalos román történetírás állításával ellentétben nem fejedelemnek, hanem csupán császári kormányzónak ismerte el. „Három román fejedelemség”-ről az idő tájt már csak azért sem lehetett szó, mert Erdély lakosságából az akkori 350 000 (52,2 százalék) magyar, 126 000 (18,8 százalék) szász és 4000 (0,6 százalék) más mellett csupán 190 000 fő (28,8 százalék) volt román. /Asztalos Lajos: Helytörténet – A Szabók tornya és feliratai. 5. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
2009. január 16.
Január 14-én Kolozsváron a Phoenix Könyvesboltban Asztalos Lajos Kolozsvár épített kincsei /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008/ című épített öröksége című kötetét Tőkés Elek, a Stúdium Könyvkiadó igazgatója mutatta be. Az igényes kiadvány az itt élők és az elszármazottak számára egyaránt szívet melengető alkotás. A kötet eleget tesz a tudománynépszerűsítésnek és a nyelvi igényességnek. Bármely Kolozsvárról szóló könyv képes valami újat nyújtani az olvasónak. Asztalos Lajosban a lelkes helytörténész tiltakozott a kötet terjedelmi korlátai miatt. Többek között ezért nem sikerült beszerkesztenie egy térképvázlatot, ami pedig nagyon hasznosnak bizonyult volna. /Ö. I. B. : Újabb kötet a kincses városról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ „Már több mint negyven éve Kolozsváron élek, és elmondhatom magamról, hogy ismerem a várost, ez a könyv mégis rengeteg újat tartalmaz” – fejtette ki véleményét Tőkés Elek Asztalos Lajos Kolozsvár épített kincsei című könyvének kolozsvári bemutatóján. A kötet a város legszebb és legjellegzetesebb épületeit mutatja be történeti és művészettörténeti szempontból. „Asztalos Lajos nyitott szemmel figyeli a csaknem ezer éves város kincseit, észrevesz olyan apróságokat, amelyeken mások átsiklanak. A könyv végigköveti az építészeti alkotások állapotának alakulását a történelem során. Érdemes felfigyelni ezekre az alkotásokra, hiszen az épített kincsek a városlakók szellemi és műveltségi szintjét, illetve igényességét is tükrözik” – mutatott rá Tőkés Elek. Szerinte a szerző elismerésre méltó nyelvi igényességgel alkotta meg a szövegeket, a Rohonyi D. Iván által készített fényképek pedig valósághűen tárják az olvasók elé a város díszeit. /Hideg Bernadette: Kolozsvár épített kincsei. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./
2009. február 13.
Egy várost nem feltétlenül a nagysága teszi érdemessé arra, hogy írjanak róla. Ez érvényes a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekvő, nem nagy lélekszámú, nem nagy kiterjedésű Désre is, melyet története, sajátosságai tesznek figyelemre méltóvá. Ez derül ki Huber András kötetéből (Összefutó utak. Hely- és művelődéstörténeti tanulmányok Désről. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár). Kádár József 1900-ban megjelent Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, Szabó T. Attila 1937. évi (Dés helynevei) és 1943. évi tanulmánya (Dés települése és lakossága) után azt hihetnők, hogy a városról mindent megírtak. Több évtizedes szünetet követően azonban Huber András tevékenysége ennek ellenkezőjét bizonyítja: 1980 októberében–novemberében 11 folytatásban Dési séták című írását a korabeli kolozsvári napilap, az Igazság közölte – a néhány hónappal későbbi terjedelmesebbet a cenzúra már nem engedélyezte –, hat évvel ezelőtt közreadta Város az időben. Dési helytörténeti séták című kötetét, az idén pedig megjelent említett könyve. Dés (kiejtése [dézs]) a közelében levő désaknai sóbánya és az itt – amint a kötet címében is áll – összefutó utak miatt fontos település volt már a honfoglalást követő időben. A 17. században Dés egy ideig fejedelmi székhely. I. Rákóczi György és fia nem egyszer itteni palotájából kormányozta Erdélyt. A szerző egyik érdeme, hogy minden részletre kiterjedően beszámol Móricz Zsigmond 1941. májusában történt dési látogatásáról, és teljes terjedelmében közölte a ma már hozzáférhetetlen helyi Vármegyei Közéletben megjelent, Körkép című, lényegében ismeretlen írását. Ebben Móricz említést tesz a dési hetivásárról, a vásári népről. „A magyarokat meg lehet ismerni a mosolyukról és a fejtartásról. Olyanok, mint akik otthon vannak. Tehát rögtön otthon vagyok közöttük. Annyira otthon, hogy egészen úgy érzem, mintha a jászberényi piacon vagy a mátészalkain, vagy a hódmezővásárhelyin volnék, akárkivel állok szóba, magyarral: magyar. Még a köhintésük is ugyanaz. De a beszédjük csak hangokban és jelentésben az, már a fonétikában van valami más. Ősibbek. Soha nem hittem volna, hogy Tamási Áronék nem valami stilizált nyelven beszélnek: de a vonatban egy félóráig álmélkodva hallgattam, hogy a magyar legény a pajtásának micsoda csudanyelven meséli el egy kártyázásának a történetét, szóról szóra, ki mit mondott, s bé s ki, s ügen s nem. Ez az s betű vagy hang, ez olyan, mint a malter, ez mindent összeköt és végigsuhog: ez a gondolkodási pillanat, ez a faji közösség, ez az a divatos daróc, amiben járnak, s amire nem röstellik a finom hímzést még rárakni, bár azon meg nem látszik. S azzal is csak annyi, mint anélkül, s lám, mégis teszik rá” – írta Móricz Zsigmond. A kolozsvári színészek már 1804-ben fölkeresték Dést. 1886-ban felépült a Szolnok-Doboka vármegyei Nemzeti Színház. Ezután az öntevékeny együttes átadta helyét a hivatásos színészeknek. A 2002. évi népszámlálás szerint Dés 38 437 lakosának 14,1 százaléka, 5420 magyar. 1940 és 1945 között újra működött a Szolnok-Doboka megyei Nemzeti Színház. 1945-től ismét mozi lett. /Asztalos Lajos: Dees és Dés, az utak kereszteződésénél. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 25.
Basescu elnöknek a székely területi önkormányzattal kapcsolatos elutasításához sok megjegyzést fűztek, hogy durva, a diplomáciában szokatlan, hogy nem Sólyom László magyar elnöknek szólt, hanem a román választóknak. A területi autonómia említésekor a nagy nemzetvédők, köztük Basescu, az alkotmányra hivatkoznak: „Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam”. Amikor 1990-ben ezt az alkotmányt kidolgozták, a kontinuitás-, azaz folytonossági mítosz lebegett az alkotók szeme előtt, amely szerint az ország területén egyedül a román nép őshonos, a magyarok utólag, jóval később betelepedett kisebbség. Ezt a mítoszt XVIII. század eleji kitalálásától toldozzák, foltozzák, de alapvető cáfolatait – a helyneveket (kis folyók, települések tömegének magyar eredetű nevét) – „természetesen” nem veszik figyelembe. Az EP magyarországi, erdélyi és felvidéki magyar képviselői felszólalásukban, pártállásuktól függetlenül, a kérdés megoldásaként a kisebbségek területi önkormányzatát javasolták. Az „egységes nemzetállam” fogalma végül is nem más, mint alkotmányba foglalt vágy, pontosabban cél. Az „egységes spanyol nemzetállam” délibábját kergették a spanyol fasiszták is. Ausztria lakosságának alig három százaléka nem osztrák, alkotmánya mégis többnemzetiségű államként határozza meg. Portugália őshonos lakosságának 99,5%-a portugál, Izland 99%-a izlandi, Norvégia 98,7%-a norvég, Dánia 98%-a dán, Svédország 98%-a svéd, ennek ellenére alkotmányukban szó sincs nemzetállamról. Ezt a meghatározást a francia alkotmányból is már régen törölték. Az íróasztalon rajzolt ún. fejlesztési irodák területei helyett, az Európában létező és működő példákhoz hasonlóan a legmegfelelőbbek a történelmi tartományok alapján szervezett területi önkormányzatok lennének. Így Moldva, Havasalföld, esetleg külön Olténia, azután Dobrudzsa, Erdély, a Bánság, Székelyföld (nemzetiségi területi önkormányzatként), Máramaros és a Részek (teljes nevén Magyarországi Részek, amit most latin nevén Partiumnak mondanak). Kilenc. Ugyanannyi, mint az íróasztalon rajzolt fejlesztési irodák területei, de nem mesterséges, hanem természetes háttérrel, alappal, és létező helyi tudattal. /Asztalos Lajos: Soha! – Valóban? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2009. március 13.
Március 11-én Kolozsváron, a Városi Kultúrházban az eszperantó nyelvről hallhattak előadásokat az érdeklődők. A szervezők dr. Lazaro Ludovico Zamenhofra, az eszperantó nyelv megalapítójára kívántak emlékezni, születésének 150. évfordulóján. Bardi Liviu, az eszperantó nyelv egyik kolozsvári ismerője beszélt a nemzetközi nyelvről. Az előadás románul hangzott el. A másik meghívott Asztalos Lajos volt, akit arra kértek fel a szervezők, hogy magyarul is beszéljen az eszperantó nyelv jelentőségéről. Az ismert helytörténész előadása kezdetén elkezdődött a susmogás a hátsó sorban, majd hangosan is szóvá tették néhányan: miért kell magyarul is elmondani azt, ami románul már egyszer elhangzott? Az csak puszta időrablás! – hangzott el néhány felháborodott résztvevő szájából. Hiába igyekezett nyugtatni a kedélyeket az esemény egyik szervezője, Sigmond Júlia azzal, hogy az eszperantó a barátság és a béke nyelve, s hogy most erről van szó, a háborgó hölgyeket ez kevésbé érdekelte. Romániában a többségi nemzet tagjait még mindig idegesíti, ha magyar beszédet hallanak. Többeket továbbra is összevernek emiatt, például tavaly, március 15-én, a rendőrség szomszédságában. /Ferencz Zsolt: Romániában holt nyelv a béke nyelve? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./ A botrányos esetről Sigmond Júlia, az esemény egyik szervezője tájékoztatta a lapot, megrázó hangvételű levélben. Megírta, hogy próbálták megnyugtatni a kiabáló nőt. Nem lehetett. A vak gyűlölet beszélt belőle: „Romániában élünk. Tanuljon meg mindenki románul!” Sigmond Júlia megkérdezte tőle: „Ha angolul beszéltünk volna, az nem zavarná?” „Az más!” – mondta. Bardi Liviu is próbálta megnyugtatni, erre a nő fenyegetni kezdte, hogy vigyázzon magára, mert megjárhatja! Paskucz Viola lefényképezte a kiabáló nőt, az meg dühében felkapta az előtte lévő székről a rózsacsokrot, és Paskucz Viola arcába csapta. Ilyen gyűlöletet kellett megtapasztalnom egy román részéről, csak azért, mert magyar vagyok, írta Sigmond Júlia. /Vak gyűlölet. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2009. március 19.
Kolozsváron 1996 tavaszán a Biasini szálló falára hazug, torz adatokat tartalmazó emléktáblát helyeztek el, miszerint az 1848-as forradalom idején meggyilkoltak 40 ezer románt, felgyújtottak és megsemmisítettek 230 falut. Ezt „természetesen” a magyarok követték el. Erdélyi magyar történészek többször szóvá tették, ideje lenne eltüntetni ezt a felháborító táblát, mert ma is mérgezi a tudatlan lelkeket, a közéletet. Mindez soviniszta, magyarellenes megnyilvánulásokban ölt testet. Ezt tapasztalható Kolozsváron a több épület falán megjelenő uszító, magyarellenes feliratok esetében. A nacionalista Új Jobboldal csoportosulás szónoka március 15-én azzal hozakodott elő, hogy a magyarok 1848–1849-ben „több mint negyvenezer románt gyilkoltak le, több mint háromszáz román falut semmisítettek meg. De a végén mi [mármint a románok] legyőztük a forradalmukat.” Asztalos Lajos cikkében újból összefoglalta, hogyan keletkezett ez a hazug állítás. Avram Iancu és küldöttsége Bécsben beszélt erről, de ezt semmilyen adattal nem támasztotta alá. Bécsben is túlzónak találták ezt, az osztrákok felmérés készítettek, eszerint a fegyveres összetűzéseknek összesen 4834 áldozata volt. Arról nem beszélnek, hogy a forradalmat hátba támadó románok halomra gyilkolták a fegyvertelen magyar lakosságot. A Maros völgyén a Iancu, Axente Sever, Dobra, Balint vezette csapatok rémületben tartották a magyar falvak lakosságát, és sorra gyújtották föl e falvakat. 1848. november 13-án Felvincet perzselték föl. 1849. január 8-án Nagyenyed következett: több mint nyolcszáz asszony, gyermek, öreg lelte halálát a vérfürdőben. Január 14-én Járát borították lángokba. Az áldozatok száma itt több mint száz volt. És mikor győzték le a románok a magyar forradalmat? Az Új Jobboldalnak ez az állítása is nevetséges. /Asztalos Lajos: Több mint 40 000 román, több mint 300 falu. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./
2009. június 20.
Az önálló Bolyai Tudományegyetem felszámolásának ötvenedik évfordulójára emlékezett a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete. Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott konferencián négy kiváló előadó idézte fel a félévszázaddal ezelőtt történteket, majd kihirdették a Bolyai Egyetem múltja és jövője című esszépályázat nyerteseit. A fődíjat a Szabadságban is rendszeresen közlő helytörténész, Asztalos Lajos vehette át. Kónya-Hamar Sándor és Somai József bemutatta a Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról című kiadványt. Görömbei András, az MTA Határon Túli Tudományosság bizottságának elnöke a „Magyar egyetem és tudományosság fontossága kisebbségi helyzetben” című előadásában arról értekezett, miként lehet az egyetem ügyét a szabadság és az identitás-megőrzés örök kérdésével egy keretben megfogalmazni. Balázs Sándor a Bolyai Tudományegyetem alakulásának és felszámolásának folyamatát mutatta be. Csetri Elek és Dávid Gyula irodalomtörténész azokat a személyes tragédiákat idézte fel, amelyet a pártállami diktatúra váltott ki. A Fehér könyvről Bakk Miklós egyetemi docens kiemelte: „E kiadvány megjelenését az teszi indokolttá, hogy az emlékezés a jövőbe nézés egy formája, amely megteremti a folytonosságot a múlt és a jövő között. ” /Nagy-Hintós Dianna: Ötven évvel ezelőtt számolták fel a Bolyai egyetemet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./
2009. július 14.
A Főtér feldúlása kezdetén a polgármester bejelentette: a Kolozsvárra látogatók tájékoztatására román, angol, francia nyelvű feliratot készíttet a műemléképületekre. A kérdésre, a román mellett miért nem magyar és német feliratot, azt válaszolta, azért, mert a magyar nem nemzetközi nyelv, a német sem különösebben. A polgármester bejelentése felháborodást keltett. Egyrészt azért, mert a hatvanezer kolozsvári magyar és a mintegy tízezer itt tanuló magyar egyetemi hallgató is megérdemelné a magyar feliratot, másrészt azért, mert a városba látogató külföldiek megközelítőleg nyolcvan százaléka magyar. Egyik román történész is úgy vélte, a magyaroknak és a németeknek a város történetében betöltött szerepe miatt a magyar és a német nyelvű feliratok nélkülözhetetlenek. Az egyik polgári szervezet a magyar és német feliratokért aláírásgyűjtéshez látott a világhálón. Néhány nap alatt több mint 22 000-en írták alá, köztük sok román – bukaresti újságírók is –, de számtalan német, francia, amerikai és mások. A polgármester előbb elzárkózott, de végül átvette az íveket. Szabály szerint harminc napon belül válaszolnia kell a beadványra. Az önkormányzati ülésen az RMDSZ-es tanácsosok arra voltak kíváncsiak, mikor született tanácsi határozat a táblákról, mert erről nem tudnak. „Válaszában” a polgármester elismételte a sajtónak adott nyilatkozatát. Kolozsvár ezer évig magyar település volt, történetében a szászok néhány száz évig jelentősen kivették a részüket, a románok alig kétszáz éve építették föl kis templomukat. A polgármester kicsinyes, nem európai gondolkodásra valló cselekedete nem meglepő. Belesimul abba a „nagyszerű folytonosságba”, ami itt 1919 óta folyik. Amikor azzal kezdték, hogy ledöntötték, összetörték a szobrokat, leverték a magyar feliratokat, le a magyar utcaneveket, köztük több száz éveseket, betiltották a magyar beszédet. A második világháború után, szovjet nyomásra, enyhülés következett. Létrejött a Bolyai Tudományegyetem, állami magyar iskolák nyíltak, magyar feliratok jelentek meg az üzleteken, az utcanév-táblákon, magyarul lehetett beszélni a hivatalokban. De ez csak néhány évig tartott. A kommunisták mind sovénebb vezetősége visszakanyarodott a régi vonalhoz. Felszámolták a Bolyait, bezárták a magyar szakiskolákat, a gimnáziumokat „vegyesítéssel” sorvasztották, lecserélték a magyar utcaneveket, eltüntették a magyar feliratot. Visszakanyarodtak a bizonyíthatatlan dák–római mítoszhoz, mely szerint a magyarok rátelepedtek az Erdélyben őshonos románságra. Leporolták az egységes nemzetállam fogalmát. Az 1989-es változás után, a véres marosvásárhelyi március, a bányászjárások arra utaltak, hogy a demokrácia útja rögös lesz. – Az állami magyar egyetem máig sem jött létre. A magyar egyházak, a természetes személyek ingatlanjai csigalassúsággal kerülnek vissza jogos tulajdonosukhoz. A várost tizenkét évig bitorló polgármester is bizonyított. Az utána következő két városvezető finomabban, de ugyanazt a vonalat követi. A Kolozsvárról megjelenő kiadványokban nem a több mint hatszázötven éves Szent Mihály-templom szerepel fő helyen, hanem a valamivel több, mint hetvenöt éves görögkeleti. A Szent Mihály-templom esti kivilágítása gyertyafényes a görögkeleti székesegyházéhoz viszonyítva. Jósika Miklós és Wesselényi Miklós szobra a Nemzeti Színház homlokzatán állt 1919 novemberéig, amikor az új, román tulajdonos mindkettőt ledöntette. Most a magyar színház udvarán „őrzi” a „hálás” utókor. / Asztalos Lajos: „A magyar nem nemzetközi nyelv” = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./
2009. július 21.
Közigazgatási bíróságon támadja meg Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos a kolozsvári képviselő-testület minap hozott határozatát, amellyel Pablo Picassóra keresztelték át a 2004 óta Dsida Jenőről elnevezett utcát. A lakosok arra hivatkoztak: nem tudják kiejteni a magyar költő nevét, amely ráadásul az AIDS román megfelelőjére is hasonlít, Molnos szerint a névváltoztatás veszélyes precedenst teremthet. Asztalos Lajos helytörténész úgy véli: nemcsak magyar személyiségekről kellene utcákat elkeresztelni, hanem vissza kellene adni Kolozsvár évszázados múltú „beszélő” neveit is. Molnos Lajos önkormányzati képviselő abszurdnak és veszélyes precedensnek tartja a névváltoztatást, amely mögött Sorin Apostu polgármester rosszindulatát sejti. Molnos szerint a 310 ezer lakosú Kolozsvár mintegy 900 utcája közül csupán 60-70-nek van magyar neve (ebből 37-et az elmúlt években az ő kezdeményezésére kereszteltek el), holott arányszámát tekintve a lakosság 19 százalékát alkotó magyar közösség legalább 150-et megérdemelne. Asztalos Lajos helytörténész úgy tudja, a 909 kolozsvári közterületnévből – utca, út, sétány, tér – 35 viseli magyar személyiség nevét, ami – 3,85 százalékos arányt jelent –, a belvárosban például mindössze három (Bolyai, Arany János, Kovács Dezső). A Kovács Dezső utcában történetesen egyetlen ház áll, de azon sincs ilyen nevű házszám. A kolozsvári helynevek magyartalanítása 1945-től folyamatosan tart. „Ez a folyamat az 1989-es rendszerváltás után sem torpant meg. Húsz évvel ezelőtt a város akkori román polgármestere azzal az indokkal változtatta meg a Petőfi utca nevét, hogy a költő szerinte románellenes verseket írt, Rákóczi Ferenc esetében pedig elegendőnek bizonyult, hogy sohasem hallott a fejedelemről” – idézi fel a Kolozsvár ezeréves történetét, helynév- és településtörténeti adattárát hiánypótló kötetben feldolgozó Asztalos Lajos. /Rostás Szabolcs: Bíróság elé kerül a kolozsvári Dsida Jenő utca megváltoztatásának ügye. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./
2009. augusztus 6.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet gyergyószentmiklósi rendezvényét idén augusztus 5-e és 9-e között tartják; az idei díszvendég Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A tábor megnyitónapján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének autonómiáról szóló előadása szerepelt a programban, valamint Transylmania, illetve Kormorán koncertek. Az augusztus 6-i program Vonáék mellett Somai József közgazdász, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság tiszteletbeli elnöke előadása szerepel még, az „erdélyi magyar szolidaritás” kérdésköréről, továbbá Vincze Gábor történész „A református egyház Magyarországon és Erdélyben 1945 után” című előadása várható. Augusztus 7-én Asztalos Lajos helytörténész, Bodó Barna politológus, Kovács Lehel és Wanek Ferenc egyetemi oktatók az 50 éve megszüntetett önálló állami magyar egyetem felszámolásáról értekeznek. Augusztus 8-án az autonómiáról székelyföldi polgármesterekkel tartanak kerekasztalt, illetve Tőkés László EP-képviselő beszélget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Polgári Egyesület, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak vezetőivel az RMDSZ-EMNT megállapodásról. Az augusztus 9-i, vasárnapi zárónapon sajtó kerekasztal és nemzetstratégiai elmélkedések szerepelnek a programban. A Hargita Megyei Tanács költségvetési finanszírozással járult hozzá az EMI-tábor sikeréhez. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsosa, és Aurel Vainer zsidó kisebbségi képviselő bírálta a hargitai önkormányzat döntését. Borboly Csaba megyei tanácselnök erről úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként, és mint elnök, ő nem cenzor. „Nem bírálhatom fölül 325 ezer Hargita megyei ember gondolkodásmódját és értékrendjét” – védekezett Borboly. Kelemen Hunor támadta Borbolyt: „vállalja fel nyíltan, hogy ő egy ilyen szélsőséges szervezettel szimpatizál. ” /Gyergyóba várja a Jobbik vezéreit az EMI. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2009. augusztus 8.
A Bolyai Egyetem felszámolásának következményei, újjáalakításának esélyei, valamint a rendszerváltás utáni időszak elszalasztott lehetőségei volt a két fő előadás témája augusztus 7-én a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. Az önálló állami magyar egyetem visszaállításáért küzdők egyik legnagyobb hátráltatója az RMDSZ, mely mindig mindent felvállal és megígér, majd nem tesz semmit az ügy érdekében – fogalmazott Bodó Barna politológus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság volt elnöke azon a beszélgetésen, amelyen Asztalos Lajos helytörténésszel, Kovács Lehel és Wanek Ferenc egyetemi oktatóval a felsőoktatási intézmény újraalapításának esélyeit latolgatták. A legnagyobb érdeklődéssel várt előadás keretében Raffay Ernő történész Borbély Zsolt Attila politológus segítségével elemezte a rendszerváltás következtében kialakult helyzetet. Elszomorítóvá vált a helyzet az elmúlt húsz évben, de nincs mit tenni, újra kell kezdeni az építkezést, és ez remélhetőleg kezdetét is veszi egy Fideszből és Jobbikból álló kétharmados többség révén. Egy ilyen többség ugyanis még az alkotmánymódosításra is lehetőséget biztosít – mondta Raffay Ernő történész. Beteg a magyar társadalom, igen gyenge állapotban van a nemzettudat, kiesett ugyanis Trianon a nemzeti emlékezetből – szögezte le az előadásba bekapcsolódó Szidiropulosz Archimédesz. A görög származású történész úgy látja, Görögországban elképzelhetetlen, hogy saját nemzettársaik ellen szavazzanak az emberek, az pedig különösképpen, hogy erre a hivatalban lévő kormányfő buzdítson. A szerkesztők bemutatták a Trianoni Szemle című új budapesti folyóiratot. /Ferencz Csaba: Nem reménytelen a magyar jövő (V. EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2009. augusztus 11.
Mióta Kolozsváron a Főtér feldúlása májusban elkezdődött, jó néhányan írtak róla. Egyesek bírálták az átalakítást. Ezekre sütötték a „negatív hozzáállás” bélyegét. Voltak, akik egyenesen „magyar paranoiát” varrtak a tér arculatát védők nyakába. Miért negatív a tér jó száz éves arculata melletti kiállás? Akkor, amikor ez lényegében hagyományőrzés. És ma világszerte erre törekednek. És miért pozitív a tér átalakítása melletti kiállás? Talán a Szent Mihály-templomot is el kellene tüntetni a „magyar paranoia” kezelése során? A kérdésnek mellékhatása is volt. Czika Tihamér megpályázta a Kolozs megyei RMDSZ kommunikációs alelnökségét. Azonban a Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT), ismerve Czika egyházi iskolákat kifogásoló szabadelvű nézeteit, továbbá a Főtér átalakítását ellenzőkre sütött „magyar paranoia” bélyegét, megválasztását kétharmados többséggel elutasította. Erre ő kijelentette, addig nincs helye a megyei RMDSZ vezetőségében, amíg az MKT „múltba tekintő”. Éppen az ő véleménye a múltba tekintő. A kommunista múltba. /Asztalos Lajos: Főtér, divat, üzlet. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./
2009. augusztus 27.
Egyre több településen tartanak városnapokat, amelyet rövid idő múltán „hagyományosnak” kiáltanak ki. Kolozsváron a polgármester összehívott nemrég egy, természetesen döntési lehetőség nélküli tanácskozást, melyen fölmerült kolozsvári városnapok megrendezésének lehetősége. Kérdés az volt, melyik naphoz lehetne kötni az eseményt? Elhangzott az első javaslat: a legméltóbb augusztus 19-e lenne. Ugyanis Károly Róbert király 1316-ban ezen a napon városi jogokat biztosított Kolozsvár lakosainak. Ez nem megfelelő, hangzott el, hogy miért, az nem derült ki. Jól is néznénk ki, ha Kolozsvárnak a magyar király oklevelében biztosított jogaihoz kötnék a városnapot. A város lakóinak többsége soha nem hallott erről, mert nem mondták el nekik. A második javaslat: július 2-a. 1405-ben Zsigmond király ezen a napon szabad királyi város rangjára emelte, önálló törvényhatósággá tette Kolozsvárt. Erről szó sem lehet! Egyik magyar király után a másik? A két időpont ellen azt hozták fel, hogy a nyári szünidőre elutaztak a városból, az egyetemisták. Ezzel szemben a nyári városnapok föllendíthetnék a város idegenforgalmát, érvelt Asztalos Lajos, a város helytörténésze. /Asztalos Lajos: Kolozsvár napok… avagy mit akartok? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2009. szeptember 21.
Kiállítással és városlátogatási sétával ünnepelte a kulturális örökség napjait Kolozsváron a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). A Farkas utcai templomban Maksay Ádám, a KLMT alelnöke üdvözölte a kis létszámú érdeklődőket, majd ismertette a Farkas utcai református templomnál végzett kutatások és tervek eredményeit. A városlátogatási sétát Asztalos Lajos vezette. /Köllő Katalin: Ünnepelt a Kelemen Lajos Társaság is. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
