|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 193 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-193 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Böszörményi Zoltán 2011. január 24.A Magyar Kultúra NapjaÁtadták a Kölcsey-díjakat Az év első legjelentősebb aradi magyar kulturális eseményére szombaton délután került sor a Jelen Házban. A Magyar Kultúra Napján, Kölcsey Ferenc Himnusza,nemzeti imánk születésének 188. évfordulóján adták az aradi Kölcsey Egyesület díjait, amit olyan személyek vagy közületek kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyletet támogatják ebbéli munkájában. A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következők kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános; tavaly Puskel Péter újságíró és helytörténész, valamint post mortem – halálának 25. évfordulója alkalmából – Ficzay Dénes néhai tanár. Ebbe a névsorba íratott fel idén Böszörményi Zoltán író és laptulajdonos, valamint a Khell tanítóházaspár. Az ünnepség elején Berecz Gábor titkár foglalta össze dióhéjban Arad legpatinásabb civilszervezetének, a 130 éve alakult Kölcsey Egyesület történetét, majd a jelenlévők a Himnuszt hallgathatták meg Murvai Dávid középiskolás diák szavalatában. Jankó András egyesületi elnök Böszörményi Zoltánról mondott méltatásában kiemelte a díjazott irodalmi munkásságát, tucatnyi magyarul megjelent, de több idegen nyelvre is lefordított verseit, regényeit, novelláit, és azt, hogy bár távolra vetette a sors, sosem feledkezett meg gyökereiről, szívügyének érezte az aradi magyar kulturális élet támogatását. A díjat a kitüntetett távollétében Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője vette át. Az Aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban tanító Khell házaspárról, Jolánról és Levente Lászlóról Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke mondott laudációt, amihez a pedagóguskollégák Petőfi Színészdal című – átköltött – versét megzenésítve biztosítottak kóruskíséretet. „Találkoztak már harangozóval, aki virágkertész, aratóval, aki gyémántcsiszoló, ékszerésszel, aki lélekgyógyász? – kezdte Matekovits. – Igen, ha találkoztak a Khell házaspárral, együtt és külön-külön is. Ők harangozói az anyanyelv jelenlétének. De Németh László szerint minden tanító egyben gyémántcsiszoló is, és az ékszernek való a gyermek lelke – s ezeket a lelkeket alakítani, ápolni, edzeni kell. (…) Apostolok, Trabanttal járó fáklyavivők, akik 25 évig gurultak hetente két-három alkalommal Pécskára, aminek az eredménye a ma is működő Búzavirág néptáncegyüttes.” A magyar identitást megtartó közösségi munkájukért az RMPSZ Márki Sándor-díjjal tüntette ki Khell Leventét és Jolánt 1995-ben, illetve 1998-ban, továbbá a családfő 2008-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet oklevelét vehette át. A díjátadó végén Gál Zoltán Vörösmarty Szózatát szavalta el, majd Bognár Levente aradi alpolgármester mondott üdvözlő szavakat. A meghatódott Khell házaspár kifejtette: több mint három évtizedes pályafutással a hátuk mögött úgy érzik, jó úton haladnak a kitűzött tervek megvalósítása felé, és mindig újabb célok vezetik őket hivatásukban. Az ünnepség végén az idén 20 éves Kölcsey Diákszínpad mutatta be a Jelentek egy hősszerelmes életéből című előadást. 130 éve A Kölcsey Egyesület 1881-ben alakult meg, de csak 1882. január 22-én jegyezték be hivatalosan. A kor aradi értelmisége hozta létre, nagykereskedők, bankárok, iskolaigazgatók stb., és elsősorban az iskolásokat volt hivatott segíteni különböző jótékonysági rendezvények szervezésével. Később kiterjesztették a tevékenységet, például az egyesület felhívására indult el a gyűjtés az 1848–1849-es Ereklyemúzeum létrehozására, és a több mint 17 ezer emléktárgy lett a mai aradi történelmi múzeum alapja; művelődési-irodalmi esteket is szerveztek az egylet tagjai. Első elnöke Tabajdi Károly főispán, első titkára Márki Sándor történész volt. A Kölcsey Egyesületet 1948-ban megszüntették, akkor Olosz Lajos költő volt az elnök és Ficzay Dénes tanár a titkár. A kommunizmus alatt lappangó tevékenysége volt, majd 1990. januárjában Pávai Gyula kezdeményezésére a hamvaiból újjáéledt az egylet, és többek között fiatal színészek, szárnybontogató írók, költők támogatását vállalta fel. Jankó András jelenlegi elnök elmondta, a megalakulás 130. évfordulója alkalmából szeretnék újra kiadni Márki Sándor Arad szabad királyi város története című munkáját, ami a történészek számára autentikus forrásanyag, és aminek az eredeti kiadásából tudomása szerint csak 4-5 példán található Aradon. Október 6-ra tervezik a könyv megjelenését. Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad) 2011. április 20.Tíz év múlva.Egy hónap híján tíz évvel ezelõtt, 2001. május 18-án a Magyar �?jságírók Romániai Egyesületének akkori elnöke, Csép Sándor publicista, író félszáz meghívott jelenlétében vágta el a Nyugati Jelen temesvári szerkesztõségének avatószalagját. Jelentõs nap volt ez a Nyugati Jelen és a Temes megyei olvasók számára egyaránt - hiszen 2001 májusában, hála a szerkesztõség alapjait hosszabb ideje lelkesen és fáradhatatlanul építõ Sipos Erzsébetnek és Jánosnak, a Nyugati Jelen Temes megyében már jelentõs olvasótáborral rendelkezett. A korszerûen berendezett szerkesztõség a tíz év alatt nemcsak a szerkesztõségi tevékenységnek adott otthont, de számos rendezvénynek is, keretet teremtve a lap munkatársainak a szórványmagyarság kultúrájának, hagyományainak bemutatására, ápolására, a megmaradás és szülõföldön maradás ügyének erõsítésére. Sipos János, a temesvári szerkesztõség oszlopos tagja és egyben elsõ vezetõje - a fiatalabb kollégák szeretett János bácsija, akinek jó szavára, bölcs tanácsaira mindig lehetett számítani - ma már nem lehet velünk. Az évek folyamán a szerkesztõi és munkatársi gárda is változott. Böszörményi Szabolcs, Darida Zoltán, Demendi Ferenc, Jantó Petneházi István, Joó Imre, Laslavic Tímea, László Árpád, Lukic Andrea, Nagyálmos Ildikó, Nemeºan Enikõ, Ordodi Piroska, Pataky Lehel Zsolt, Pataki Zoltán, Pongrácz Mária, Sipos Erzsébet, Sipos János, Spânu Lucian, Szekeres Gábor, Szekernyés Irén, valamennyien hozzájárultak/nak a Nyugati Jelen és a temesi olvasók kapcsolatának elmélyítéséhez. Köszönet érte. �?s köszönet azoknak a külmunkatársaknak, szervezeteknek, intézményeknek, akiknek nevét hely hiányában ugyan nem tudjuk felsorolni, de hozzáállásukkal, munkájukkal partnereinknek bizonyultak/nak. Köszönet illeti a laptulajdonos Böszörményi Zoltánt, aki nem csupán a szerkesztõség megszületését tette lehetõvé - a lap Temes megyei terjesztésének ötlete is tõle származik -, de számtalan rendezvény, kulturális intézmény támogatásával segítette az itteni magyar közösséget. �?s nem utolsósorban köszönet illeti az Olvasókat, akik befogadták és megszerették a Nyugati Jelent, akikért az újság nap mint nap íródik, és akikkel reméljük - minden nehézség ellenére -, tíz év múlva is együtt ünnepelhetünk. **** A Csiky Gergely Állami Magyar Színház jóvoltából elõfizetõink ma ingyenesen tekinthették meg az Ájlávju címû musicalt. Az elõadás után kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyertesek: fõnyeremény: kétszemélyes wellness-hétvége a ceglédi Aquarell Hotelben - Bárányi Erzsébet, Temesvár - könyvcsomag: Szalai Sándor, Végvár; Bulényi Ferenc, Szentmiklós; Kardos Erzsébet, Temesvár; Gordán Magdaléna, Temesvár; Szûcs István, Szentmiklós; Béres Margit, Temesvár - színházjegy: Vince János, Temesvár; Kiss Sándor, Végvár; Zsamboki Erzsébet, Gátalja - egy-egy palack bor: Toth Anton, Végvár; Magyari László Erzsébet, Temesvár; Boér Dezsõ, Szentmiklós; Mike Klára, Temesvár; Nyeste János, Zsombolya. Az ünnepségre és az elõadásra holnapi lapszámunkban visszatérünk. Nyugati Jelen (Arad) 2011. április 21.Köszönjük a tíz esztendõt!Lapunk temesvári szerkesztõsége kedden este a magyar színházban, az olvasók körében ünnepelte tizedik születésnapját. A Csiky Gergely Színház jóvoltából hûséges elõfizetõinket az Ájlávju címû musical elõadásával ajándékoztuk meg, utána az elõcsarnokban megtartott ünnepség keretében kisorsoltuk az évforduló alkalmából meghirdetett nyereményeket. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Marossy Zoltán Temes megyei alispán, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, a Nyugati Jelen regionális napilap vezetõi, közéleti személyiségek, lapunk hûséges olvasói. A magyar napilapot Temes megyében újból elindító Böszörményi Zoltán felidézte a kezdeti lendület idõszakát, amikor Sipos Jánossal az élén tekintélyes létszámú, lelkes csapat dolgozott a Nyugati Jelen temesvári szerkesztõségében. A Nyugati Jelen napilap tulajdonosa megköszönte a tíz év alatt itt dolgozott újságíróknak és lapterjesztõknek áldozatos munkáját, hangsúlyozva, hogy a temesvári csapat megfogyatkozott ugyan, de a lelkesedés töretlen. Balta János, a Nyugati Jelen imázs- és lapterjesztési igazgatója arról beszélt, hogy tíz esztendõvel ezelõtt nem jövedelemszerzés céljából jött Temes megyébe a Nyugati Jelen, hanem a bánsági magyar közösséget szolgálni. A jelenlevõk néma fõhajtással emlékeztek meg az élõk sorából eltávozott Sipos János szerkesztõségvezetõre és azokra az újságolvasókra, akik már nem vehettek részt a jubileumi rendezvényen. Köszönjük a Csiky Gergely Színház igazgatójának, Balázs Attilának és a fiatal mûvészeknek - Borbély B. Emíliának, �?der Enikõnek, Kiss Attilának és Molnos András Csabának - az emlékezetes színházi estét! Köszönjük a Fornetti Romániának és a Cramele Recaº Rt.-nek, hogy támogatták rendezvényünket! Köszönjük olvasóinknak, hûséges elõfizetõinknek, hogy tíz év elteltével is vagyunk és szolgálhatjuk lapunkkal a Temes megyei magyar közösséget! �?gy várom az újságot, mint egy falat kenyeret! A jubileumi nyereménysorsolás nyerteseinek listáját tegnapi lapszámunkban tettük közzé, amit azzal egészítünk ki, hogy színházi belépõket nyertek Vincze János (Temesvár), Kiss Sándor (Végvár) és Zsámboki Erzsébet (Gátalja). A 99 éves Kardos Erzsébetet, az egyik könyvcsomagunk nyertesét szerdán személyesen kerestük fel temesvári otthonában. �?gy várom az újságot minden nap, mint egy falat kenyeret! nyilatkozta lapunknak Kardos Erzsébet, aki maga nyitott ajtót és hálásan megköszönte az értékes könyvnyereményt. Az elsõtõl az utolsó betûig elolvasom az újságot, mindenrõl a Nyugati Jelenbõl értesülök! - mondta az aurélházi születésû Kardos néni, aki idén november 20-án 100 születésnapja megünneplésére készül. Isten éltesse sokáig lapunk legidõsebb Temes megyei elõfizetõjét! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2011. május 20.A romániai magyar elit fantomképeEgyedülálló felmérés nyomán dolgozta ki a romániai magyar elit fantomképét a miskolci egyetem szociológiai intézetének docense, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa által vezetett kutatócsoport. Kik a romániai magyar kulturális, gazdasági és politikai elit legismertebb, legbefolyásosabb képviselõi, melyek az elitgazdag illetve elitkibocsátó erdélyi városok - egyebek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a Párhuzamos világok? Az erdélyi magyar gazdasági és kulturális elit szocio-demográfiai jellemzõi címû tanulmányban közölt felmérésbõl. Gazdasági, kulturális, politikai rangsorok Nagy általánosságban a romániai magyar elit fantomképét így írhatnánk le: mérsékelt jobboldali beállítottságú, egyetemi végzettséggel rendelkezõ férfi. Konkrétabban, a gazdasági és kulturális elit megkérdezett tagjainak válaszai szerint, a romániai kulturális elit kiemelkedõ tagjai között a listavezetõ Kányádi Sándor és Tompa Gábor; elõbbire a gazdasági és kulturális elitet képviselõk 24,6 illetve 40,7, utóbbira pedig 6,6 valamint 29 százaléka szavazott. A rangsor a következõben - a gazdasági elit szerint - Markó Béla, Gáspárik Attila, Szõcs Géza, és holtversenyben Kovács András Ferenc továbbá Tõkés László, a kulturális elit viszont a harmadik helyen Kovács András Ferencet, majd Egyed Ákost, Kántor Lajost és Bocsárdi Lászlót nevezte meg. Az úgynevezett gazdasági reputációs elit listájának elsõ helyét illetõen ismét megegyezik a gazdasági és kulturális személyek véleménye: mindkét csoport Verestóy Attilát nevezte meg 22,6 valamint 27,5 százalékos szavazataránnyal. A gazdaságiak szerint azonban a második helyen Teszári Zoltán áll, majd Pászkány Árpád, Szarvadi Lóránd, László János, Péter Pál és Kurkó János György következik, míg a megkérdezett kulturális személyiségek által felállított sorrendben Pászkány Árpád, Teszári Zoltán, Kurkó János György, Péter Pál, Szarvadi Lóránd, majd holtversenyben László János és Böszörményi Zoltán követi az RMDSZ szenátorát. A megkérdezettek felállították a közvéleményre legnagyobb hatással lévõ romániai magyar személyek rangsorát is, itt a gazdasági elit Tõkés Lászlót, a kulturális elit pedig Kántor Lajost helyezte az élhelyre. A politikai elit tekintetében a gazdasági és kulturális elit csoportjának véleménye az elsõ két hely esetében ismét megegyezik: 45,9 illetve 65,6 százalékban Markó Bélát, majd 42 valamint 57,7 százalékban Tõkés Lászlót nevezték meg. A sorrend ezután a gazdaságiak szerint így alakult: Borbély László, Kelemen Hunor, Frunda György és Verestóy Attila, a kulturális személyiségek pedig a továbbiakban a Kelemen Hunor, Borbély László, Frunda György és Eckstein-Kovács Péter sorrendet állították fel. Hol születik? �?rdekes módon, a gazdasági elit tagjainak túlnyomó része, 55 százaléka székelyföldi születésû, Hargita, Kovászna illetve Maros megyei, legtöbben közülük - 32,2 százalék - Hargita megyébõl származnak. A kulturális elit esetében Hargita megye viszont 19,5 százalékkal csupán a második helyen áll, a 22,1 százalékos Kolozs megyét - nagyrészt Kolozsvárt - követõen. A népszámlálási adatokkal összevetve világossá válik, hogy a kisebbségi elit - Kolozs megyén kívül - leginkább a viszonylag nagyobb magyar nemzetiségi aránnyal rendelkezõ régiókban tömörül. Ebbõl viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy többnyire eltûnik a szórványmagyar területeken. A gazdasági és kulturális elit tagjainak közel fele kilenc helységben született: Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen. A gazdasági elit közül legtöbben három városból: Marosvásárhelyrõl (8,2 százalék), Székelyudvarhelyról (7,7 százalék) és Kolozsvárról származnak. A kulturális elit legtöbb tagját szintén ugyanez a három város adta, csak a sorrend változik: Kolozsvárról 16,7 Marosvásárhelyrõl 9,9, Székelyudvarhelyrõl 4 százalék származik. Nemzetiségi, nyelvi kötõdés a családban A felmérésbõl az is kitûnik, hogy a gazdasági elit gyermekbarátabb a kulturális elitnél: 85,2 százalékának vagy gyermeke, utóbbiak 79,7 százalékos arányához képest. A kulturális elit viszont inkább választ magának magyar élettársat - részarányuk 93,4 százalék - a gazdasági elit azonban kevésbé ragaszkodik a házasság szempontjából nemzetiségi gyökereihez, csupán 82,8 százaléka él magyar házastárssal. Ezek után igen érdekes a következõ adat, miszerint mindkét csoport tagjai nagyjából hasonló arányban - 85-86 százalék - használják a magyar nyelvet otthonukban. Emellett az elittagok román és más idegen nyelven jobban beszélnek, mint az erdélyi magyarok általában. Adalékként még megemlíthetõ, hogy a kulturális elit a német, a francia, a spanyol és az orosz nyelvet beszéli jobban, a gazdasági pedig a román és olasz nyelvben jártasabb, az angoltudás részaránya viszont nagyjából mindkét csoport esetében azonos. A közösségi hovatartozás szempontjából fontos és jellemzõ adat: a gazdasági és a kulturális elitcsoport tagjainak mintegy kétharmada - 36,2 és 36,4 százaléka - elsõsorban erdélyinek, 26,3 illetve 32,7 százaléka pedig erdélyi magyarnak vallotta magát. Emellett a gazdasági elit 13,5 és 9,1 százaléka székelynek, illetve magyarnak tekinti magát, a kulturális elitnél ez a részarány 12,5 és 6,9 százalék - utóbbi esetében viszont a kulturális elit hozzáteszi a romániai jelzõt is. �?MSZ/Transindex �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 29.régi(j)óvilágAz aradi különszám bemutatója Mintegy harmincan voltak jelen ma délután a Jelen Ház kávézójában a regionális honismereti szemle, a régi(j)óvilág aradi különszámának bemutatóján. Bevezetõként Bodó Barna szociológus, író, egyetemi tanár, a Temesvár székhelyû Szórvány Alapítvány vezetõje beszélt az alapítvány kiadói koncepciójáról. Alapvetõ kérdés, mondta, hogy a végeken, a nyelvhatáron, ahol a nemzet határa van, milyen tükörben látjuk magunkat. Egy 2004-es felmérés szerint az itt élõ emberek 70 százaléka román sajtót olvas, tehát abban a tükörben látja magát, amelyet eléje tartanak. A szórványban következésképpen olyan kiadói politika kell, amely el tudja érni a szórványban élõket. Ezt a célt szolgálja, például, az a Helytörténeti kronológia, amelynek immár a harmadik kötete jelenik meg, és amely a romániai Temesvár, Lugos, Arad, valamint a magyarországi Szeged, Békéscsaba és Gyula városokat, a szerbiai Vajdaság településeit mutatja be, és anyaggal szolgálhat az iskoláknak, amelyek helytörténetet taníthatnak. A folyóirat-kiadás hatéves múltra tekint vissza, a régi(j)óvilágaradi száma immár a 15. Ujj János tanár, a folyóirat aradi szerkesztõje kiemelte: tartalmilag is szinte hibátlan mind a 15. (Bodó Barna már elõbb jelezte: külsõre is szép folyóiratot akartak megjelentetni. Ami sikerült is.) A továbbiakban Bodó Barna ismertette az aradi különszám tartalmát. Szerepel benne interjú Bognár Levente alpolgármesterrel (szerzõ: Pataky Lehel Zsolt), cikkek, tanulmányok Arad fejlõdésérõl a XIX. században (Ujj János), az aradi minorita kultúrház történetérõl és az Arad megyei magyar iskolák névadóiról (Matekovits Mihály), történetek és legendák a vértanúkról, Aradi pilóták és konstruktõrök (Puskel Péter), a tízéves Irodalmi Jelenrõl (Jámbor Gyula), Arad új magyar színházáról (Pataky Lehel Zsolt), az aradi Csiky Gergely iskoláról (Juhász Béla), Kett Groza János festõmûvészrõl (Kiss Károly). A szám irodalmi anyagából kiemelhetnénk Karácsonyi Zsolt versét, Böszörményi Zoltán novelláját, valamint a mai romániai német próza talán legjelesebbje, Eginald Schalattner Ajtók c. regényének részletét. A találkozó baráti beszélgetéssel zárult. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2011. augusztus 13.150 év a Guttenberg-galaxison, AradonIdőnként, alkalomhoz szabottan ünnepelünk. Szombaton 80-100 ember ünnepelt Aradon. Megülték az Aradi Magyar Sajtó Napját. A 70 éves Puskel Péter aradi újságíró, közíró, művelődéstörténész 150 évre teszi az aradi magyar sajtó történetét, és annak kezdetét az Alföld 1861. augusztus elsejei megjelenésétől számolja. Az ünnep keretét az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap biztosította, és – mintegy hatvanan – a mai és egykori főszerkesztők, újságírók és alkalmi munkatársak, valamint a lap megjelenésében közreműködő alkalmazottak, és politikusok voltak jelen. Sokan megkapták az alkalomra készült emléklapot. Szinte mindenki szót kapott és egy-két percben elmondhatta ünnepi gondolatait. A szóra bíró a lap főszerkesztője, Bege Magdolna volt, és a sort olykor Böszörményi Zoltán író, költő, mecénás, laptulajdonos törte meg. A hozzászólások között elfogyott a három fogásos ebéd, amit a lapelőd Vörös Lobogó egykori főszerkesztője, Péterfi Rozália által fölvágott születésnapi torta zárt. Az aradi magyar sajtósok ünnepén a korona Puskel Péter – 150 év a Guttenberg-galaxison, aradi magyar napilapok és periodikák című könyvének a bemutatója volt, amelyre szép számú érdeklődő érkezett. Az Irdodalmi Jelen könyvek sorozatának darabja, a kétszáz oldalas, kis formátumú (12x20 cm), képekkel, karikatúrákkal illusztrált könyv 27 fejezetben foglalja össze az Aradon és a megyében 1861. óta megjelent lapokról fontos tudnivalókat. Puskel Péter sajtótörténete nem monográfia, hanem olykor szubjektív látásmóddal megírt cikkgyűjtemény benyomását kelti. Tudományos alapossággal vázolta föl mindazt, amit érdemes tudni az Aradon megjelent lapokról, íróikról, szerkesztőikről és megjelenésük körülményeiről. A kötet könyvészettel és címtárral zárul. Nagy István. Erdély.ma 2011. szeptember 13.150 év a Gutenberg-galaxison, AradonIdőnként, alkalomhoz szabottan ünnepelünk. Szeptember 10-én, szombaton 80-100 ember ünnepelt Aradon. Megülték az Aradi Magyar Sajtó Napját. A 70 éves Puskel Péter aradi újságíró, közíró, művelődéstörténész 150 évre teszi az aradi magyar sajtó történetét, és annak kezdetét az Alföld 1861. augusztus elsejei megjelenésétől számolja. Az ünnep keretét az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap biztosította, és – mintegy hatvanan – a mai és egykori főszerkesztők, újságírók és alkalmi munkatársak, valamint a lap megjelenésében közreműködő alkalmazottak, és politikusok voltak jelen. Sokan megkapták az alkalomra készült emléklapot. Szinte mindenki szót kapott és egy-két percben elmondhatta ünnepi gondolatait. A szóra bíró a lap főszerkesztője, Bege Magdolna volt, és a sort olykor Böszörményi Zoltán író, költő, mecénás, laptulajdonos törte meg. A hozzászólások között elfogyott a három fogásos ebéd, amit a lapelőd Vörös Lobogó egykori főszerkesztője, Péterfi Rozália által fölvágott születésnapi torta zárt. Az aradi magyar sajtósok ünnepén a korona Puskel Péter – 150 év a Guttenberg-galaxison, aradi magyar napilapok és periodikák című könyvének a bemutatója volt, amelyre szép számú érdeklődő érkezett. Az Irodalmi Jelen könyvek sorozatának darabja, a kétszáz oldalas, kis formátumú (12x20 cm), képekkel, karikatúrákkal illusztrált könyv 27 fejezetben foglalja össze az Aradon és a megyében 1861. óta megjelent lapokról fontos tudnivalókat. Puskel Péter sajtótörténete nem monográfia, hanem olykor szubjektív látásmóddal megírt cikkgyűjtemény benyomását kelti. Tudományos alapossággal vázolta föl mindazt, amit érdemes tudni az Aradon megjelent lapokról, íróikról, szerkesztőikről és megjelenésük körülményeiről. A kötet könyvészettel és címtárral zárul. Nagy István. Erdély.ma 2011. szeptember 23.Irodalmi Jelen-évforduló a FészekbenTíz év múlt – tíz év Jelen A főszerkesztői ígéret nem szállt el a semmibe: az ötéves születésnapon Böszörményi Zoltán azzal búcsúzott: a tizediken újra együtt, itt. És így lett. A Fészek Művészklub színházterme egykori és jelenlegi szerzőkkel, munkatársakkal, barátokkal telt meg. Az Irodalmi Jelen egy napilap, a Nyugati Jelen „fiatalabb testvéreként” született tíz évvel ezelőtt, s a kezdeti szakaszban Hudy Árpádot, a folyóirat jelenlegi olvasószerkesztőjét kérte meg Böszörményi Zoltán a lap ügyeinek dirigálására, mielőtt ő maga vette át ezt a feladatkört – emlékezett vissza a főszerkesztő köszöntőjében az első lépésekre, de a múltra, az elődökre is. „Irodalomtörténetünk során két alkalommal indult irodalmi lap Aradon. Ez a múlt században, a két világháború között történt. Az első a Franyó Zoltán szerkesztésében 1924-ben megjelent havilap, a Genius, majd utóda, az 1925-ben három alkalommal kiadott Új Genius. Ezt követte a Szántó György szerkesztette Periszkop, mely 1925-ben négy, 1926-ban pedig egyetlen számot élt meg. Időben, legalábbis,az Irodalmi Jelen minden eddigi statisztikát megdöntött. Az eljövendő generációk majd megállapítják, volt-e, s ha igen, milyen szerepe a magyar irodalomban.” A tízéves születésnap fordulópontot is hozott a folyóirat életében: online változata mellett újra megjelenik nyomtatásban is: a szeptemberi lapszámot a meghívottak magukhoz is vehették a Fészek Művészklubba érkezve. Miután megköszönte minden volt és jelenlegi munkatársnak a közreműködést, Böszörményi Zoltán egy tréfás, közismert anekdotával írta le a magyar irodalom jelenlegi helyzetét, amelyben a folyóirat-szerkesztés, az irodalom maga az abszurdum: kicsit olyan, mint amikor a bolond úgy jut az orvosa által elé tett feladvány végeredményére, hogy kivonja egymásból a másik két bolond eredményét: a 27-ből a csütörtököt, s lesz belőle kilenc. A kortárs magyar irodalomban „(…) nem történik semmi. Azaz mégis történik. Csend van. Vihar előtti csend” – összegezte keményen, mégis humorral a főszerkesztő, de hogy mindjárt cáfolata is szülessen a szavainak, a színpad a verseké és a prózáé lett, ahol az elhangzó szövegek meg is történtek – a Radikális Szabadidőszínház előadásában. A műveket Boldog Zoltán, Weiner Sennyey Tibor, valamint a színtársulat rendezője, Formanek Csaba válogatta az elmúlt évek során az Irodalmi Jelenben megjelent versekből és prózákból. A társulat néhány tagja már ismerős lehetett korábbról, A nagy eretnek című kötet bemutatójáról; az akkori „kamarazenakar” azonban most kibővült, és „szimfonikus” hangzásban szólaltatta meg a költők-írók műveit. Formanekék előadásai valóban zenei hatásúak: hol valós hangszeres támogatással csendülnek fel a művek, hol az ének és a próza közös mezsgyéjén játszva nyúlnak vissza a líra ősi hangzásának gyökereihez, és alkotnak a hangokból versengő-harmonizáló-felelgető „szókórust”. Az életre keltett művek között volt monológszerű életkép (Boldog Zoltán: Balsors, ahogy szirmot tép), zenében újjászülető líra (Jónás Tamás: Vendetta), katartikus pillanat (Faludy György: Fehér egerek), kacagtatóan dramatizált vallomás (Jász Attila: Tíz tétova tanács egy Szerkesztőtől), klasszikussá lett kortárs (Kányádi Sándor: Fekete-piros Havas Judit előadóművész tolmácsolásában), vagy élő versfolyó (Tóth Krisztina: Hangok folyója). És megszólaltak még Böszörményi Zoltán, Jancsó Noémi, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Tóth Erzsébet, Vasadi Péter, Weiner Sennyey Tibor, Zalán Tibor sorai – a megszokotthoz képest radikálisan másként, a Radikálisoktól. Az étteremben két meglepetés is hozzájárult a születésnap fénypontjához: Csernik Szende mesemondó Sepsiszentgyörgyről védjeggyé lett kalapjában, bábokkal, jelmezekkel, s nem utolsó sorban végtelen kásahegy-imitációval felszerelkezve szórakoztatta az egybegyűlteket, akiket „be is fogott” egy kis szereplésre (bár ebben inkább a jelenlévő hivatásos színészek voltak aktívabbak). Szende hangja korántsem szende: mikrofon nélkül is vígan bekiabálta az egész termet, és nem feledkezett el mesemondó kolléganőjének, Hargitai Ildikónak a megemlítéséről sem, aki csak azért nem szórakoztatta pajzán meséivel a közönséget, mert azt legfeljebb éjjel 11 után tehette volna. Mint a rövid szünetben elmesélték, Csernik Szendére még a Művészetek Völgyében bukkant rá Boldog Zoltán, s a közös pálinkázásuknak köszönhettük, hogy Szende immár vendég lehetett a születésnapon. Hasonló, szintén Völgy-béli szerencsés találkozás eredménye volt a MeloDisztik együttes koncertje is az ünnepség záróakkordjaként: Szabó Krisztina és Turchányi Dániel duója francia és magyar sanzonokkal adta meg a hangulatot az asztalok körüli beszélgetéshez. Az előtérben szivar- és cigarettafüst illata keveredett, az étteremben vörösbor mellett folyt a szó, a háttérben Edit Piaf-dalok szóltak, az Irodalmi Jelen pedig elmúlt tízéves, végleg átlépve nem csak az irodalmi, de az emberi lépték szerinti zsenge kort is, egy még érettebb, felnőttebb évtizedet kezdve meg. Laik Eszter. Nyugati Jelen (Arad) 2011. október 8.Az Erdélyi Toll nyári számaA Székelyudvarhelyen megjelenő irodalmi és művelődési folyóirat III. évfolyamának 2. számában olvashatjuk: Brauch Magda: A Székely Útkereső levelezésének felbecsülhetetlen értékű dokumentumai; Bertha Zoltán: "…meggyötörten is gyönyörű". Kányádi Sándor világa; Nagy Pál: Halhatatlan; Pomogáts Béla: Útkereső irodalomtudomány II.; Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében V.; 125 éve született – Tóth Árpád: Körúti hajnal; Málnási Ferenc: "A Végtelen Fény milliom karátja…"; "Félek a szótól" (Brauch Magda beszélgetése Böszörményi Zoltánnal); Csire Gabriella: Mondák és históriák; Bölöni Domokos: Csillagfogó; Csávossy György: Erdélyi ima; Jancsik Pál, Elekes Ferenc, Beke Sándor, Böszörményi Zoltán, Nagy Attila, P. Buzogány Árpád, Bencze Mihály, Fülöp Kálmán, Hadnagy József, Ráduly János, Mészely József, Nagy József Levente, Csatáné Bartha Irénke, Székely-Benczédi Endre versei * P. Buzogány Árpád: Hölgyválasz, Böszörményi Zoltán prózája; Eszteró István: Újszülött unokáknak; Elekes Ferenc prózája, Ötvös József: Jóska, a falu bolondja; Zsidó Ferenc: Laska Lajos hétköznapi kalandjai * Erdélyi történelmi népballadák II.; Barabás István: Magyar zene román lexikonban; Málnási Ferenc: Nagy Pál: Betűvetés mezején * Erdélyi Toll gyermekeknek: László László, Ráduly János, Csire Gabriella, Mészely József, Beke Sándor írásai. b.d. Népújság (Marosvásárhely), 2011. november 28.Tízéves az Irodalmi JelenTizedik születésnapját ünnepli az Irodalmi Jelen című, Aradon megjelenő irodalmi folyóirat. A havonta új számmal jelentkező Irodalmi Jelen először 2001 novemberében jelent meg a Nyugati Jelen című, aradi központú regionális napilap mellékleteként, 16 oldalon – mondta el az MTI-nek Bege Magdolna, a lap főszerkesztő-helyettese, hozzátéve, hogy egy év után vált önálló folyóirattá az Irodalmi Jelen és 2008-ig folyamatosan bővült a kiadvány oldalszáma. Amikor három éve egyrészt az internetre költözött (www.irodalmijelen.hu), másrészt ismét a Nyugati Jelen melléklete lett a lap, akkori, utolsó nyomtatott verzióját 32 oldalon adták ki. Szeptember óta újra megjelenik nyomtatva is a folyóirat, 120 oldalon, és továbbra is az a fő célkitűzése, hogy fiatal, akár pályakezdő írókat, költőket karoljon fel, természetesen helyet adva más kortárs szerzőknek is. Emellett egyre hangsúlyosabb az Irodalmi Jelenben a különböző művészeti ágak összekapcsolása, az írások mellé rendszeresen kerülnek képzőművészek munkái. A lapnak tíz év alatt eddig 32 munkatársa volt, köztük az azóta elhunyt Faludy György és Méhes György vagy például Kukorelly Endre, L. Simon László és Szőcs Géza. Az Irodalmi Jelent Böszörményi Zoltán alapította, aki 2002 óta főszerkesztője a lapnak, amelyben az eltelt tíz év alatt több mint 600 szerző publikált már. MTI Erdély.ma 2012. március 15.Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésbenBogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából. Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt. „Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón. A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek. Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt. A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült. További erdélyi kitüntetettek Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Krónika (Kolozsvár) 2012. március 15.Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknekMagyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje). Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 15.József Attila-díjat kapott Böszörményi Zoltán!Szerdán Budapesten a Szépművészeti Múzeumban a magyar nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából művészeti kitüntetések átadására került sor. Kiemelkedő irodalmi tevékenységéért JÓZSEF ATTILA-DÍJBAN részesült: BÁGER GUSZTÁV költő, BÁLINT PÉTER író, BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN író, költő – az aradi Irodalmi Jelen főszerkesztője, IANCU LAURA költő, KENÉZ FERENC költő, KABDEBÓ LÓRÁNT irodalomtörténész, KISS JUDIT ÁGNES költő, KRUSOVSZKY DÉNES költő, NÉMETH ZOLTÁN költő, irodalomtörténész, PAYER IMRE költő, SZÉKY JÁNOS műfordító, SZILASI LÁSZLÓ irodalomtörténész, esszéista, VÉGH ATTILA költő, esszéíró. Az Országház kupolacsarnokában szintén szerdán kerültek átadásra a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetései. Schmitt Pál államfő Kossuth-Nagydíjat adományozott: CSOÓRI SÁNDOR Kossuth-díjas költőnek, írónak – a díjat váratlan balesete miatt Csoóri Sándor később veszi át. Kossuth-díjat kaptak: BALÁZS PÉTER Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, DÁRDAY ISTVÁN Balázs Béla-díjas filmrendező, DEMJÉN FERENC előadóművész, zeneszerző, FEKETE GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész, HARANGOZÓ GYULA GYÖRGY balettművész, koreográfus, érdemes művész, KELEMEN BARNABÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, KOVÁCS ÁKOS előadóművész, zeneszerző, MIKLÓSA ERIKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, PÁSZTOR ERZSI Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész, PIROS ILDIKÓ, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész, REVICZKY GÁBOR, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze, SEBŐ FERENC Állami-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára, SOMOGYI GYŐZŐ Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, kiváló művész, SZÉKELY LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes művész, SZENTANDRÁSSY ISTVÁN festőművész, VASADI PÉTER József Attila-díjas költő, író, VUKÁN GYÖRGY Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész. Nyugati Jelen (Arad) 2012. március 20.Szőcs Géza: műbalhé a József Attila-díjasok listájának módosítása körüli vitaMűbalhénak nevezte Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár az idei József Attila-díjak odaítélése körül kialakult vitát, s azt, hogy a javaslatot tevő írószervezetek kifogásolták: az általuk javasoltak helyett részben mások kapták az elismerést – adta hírül az MTI az Irodalmijelen.hu oldalra hivatkozva. Idén Báger Gusztáv költő, Bálint Péter író, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Kiss Judit Ágnes költő, Krusovszky Dénes költő, Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, Payer Imre költő, Széky János műfordító, Szilasi László irodalomtörténész, esszéista és Végh Attila költő, esszéíró részesült az elismerésben. A Magyar Narancs on-line kiadásában a március 14-i díjátadót követően megjelent írás szerint a szaktárca tavaly is és most is 26 jelöltet kért az írószervezetektől, amelyből kiválaszthatják a „nekik tetsző” 13 díjazottat, de ezt a szervezetek mindkét alkalommal elutasították. „De akkor és most is ugyanaz lett a vége: egyszerűen kihúztak pár nevet a listáról, és beírtak újakat – tavaly négyet cseréltek, idén hatot” – írták. A Magyar Narancs a listáról kihúzott írók nevét is közölte (Fekete J. József, Kontra Ferenc, Nagy Gábor, Pollágh Péter, Ungváry Rudolf és a kolozsvári Egyed Emese), nem írták meg azonban, hogy helyettük kiket díjaztak. Az idén díjazott Böszörményi Zoltán tulajdonában álló aradi irodalmi folyóirat internetes kiadásában Szőcs Géza – aki korábban maga is a lap munkatársa volt – felidézte: az írószervezetek javaslatai alapján 13 embernek kellett volna megkapnia a József Attila-díjat. „Ebből a 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam, és beemeltem helyettük 6 másik nevet arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva” – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: ezelőtt 10 évvel a díjról a miniszter döntött az írószervezetek javaslatainak figyelembevételével. „Ekkor alakult ki az a gyakorlat, hogy az évente 13 díjra az írók 26 személyt javasolnak. A miniszter ebből választotta ki a 13 nevet, illetve művészt, akik aztán átvehették a díjat. Később a gyakorlat megváltozott: az írók továbbra is egy 26 névből álló listát véglegesítettek, de a minisztérium minden további nélkül átvette innen az első 13 nevet, vagyis aggály és vita nélkül elfogadta a névsort, egyben rangsort” – jegyezte meg az államtitkár. Szőcs véleménye szerint ez a szokásrend a minisztériumot 100 százalékosan eljelentékteleníti, „bólogatójánossá fokozza le, postás- vagy postaládaszerepre minimalizálja”. Szőcs Géza az aradi lapnak felvázolt egy javaslatot is. „Vállalom, hogy az általam javasolt 6 író és költő műveiből még idén megszerkesztek egy olyan antológiát, amely talán világosabbá teszi, miért rájuk esett a választásom. Ezzel szemben felkérem az írószervezeteket, hogy az általuk promotált 7 díjazott és 6 nem díjazott művész írásaiból is állítsanak össze ők maguk egy-egy antológiát. Attól kezdve fogjuk majd tudni, mit gondoljunk értékről, értéktudatról, minőségről” – vélekedett az államtitkár. Krónika (Kolozsvár) 2012. április 13.A megértés vidékeinBöszörményi Zoltán író, költő úgy véli, a sikeres kommunikáció képes otthonosságérzetet teremteni manapság Aradi származású beszélgetőtársunk változatos életutat mondhat magáénak, szakmai pályája is több fordulóponton vezetett át máig, amikor több időt és alkotó energiát szentelhet már az írásnak, illetve az Irodalmi Jelennél végzett főszerkesztői munkájának. Az utóbbi években gyakoribbá vált megjelenésű, más nyelvekre is lefordított köteteinek egyfajta következménye is lehet az idén számára odaítélt József Attila-díj. Ennek az elismerésnek az elnyeréséről, irodalmi munkájáról, annak társadalmi hátteréről kérdeztük Böszörményi Zoltánt. Az idei József Attila-díj kiosztása körül megbolydult az írótársadalom. Hogyan látja, miért? - A témáról sok helyen, az Irodalmi Jelenben is bőséges anyag olvasható. Jegyzetek, hozzászólások tömkelege jelent meg. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke közvetlenül a díjak kiosztása után a Népszabadság munkatársának megjegyezte: valamennyi, idén díjazott alkotó munkásságát nagyra becsüli… Szerintem ez a fontos. Az Irodalmi Jelen kezdőoldalán örökös munkatársként szerepel Faludy György és Méhes György. Mi ennek a magyarázata? Világirodalmi nagyságuk? Vagy személyes kötődések is? - Mindketten az Irodalmi Jelen munkatársai voltak életük végéig. Faludyval, ha nem is szoros, de baráti kapcsolatban voltam. Többször meghívtam Aradra, kétszer el is jött. Az Irodalmi Jelen harmadik oldala az övé volt. Sok versét első közlésben hoztam. Méhes Györggyel már nem voltam ennyire szerencsés. Amikor a laphoz került, már válságossá vált az egészségi állapota, így kevés irodalmi szöveg jelent meg tőle. Az Örvényszárnyontól a Regálig ível eddigi szerzői pályája. Hol jelent meg az első kötete? - Első két kötetem a bukaresti Litera Kiadónál jelent meg, saját költségemen. Messze voltam Kolozsvártól, Marosvásárhelytől, Bukaresttől, nem tartoztam semmilyen irodalmi táborhoz. Ahogy Kányádi Sándor egyszer megjegyezte, nem voltam senkinek „fia-borja”, vagyis rokona, ismerőse. Élete meghatározó döntése volt határátlépése. Milyen okok, körülmények játszottak közre ebben? - Regál című regényemet hozom fel válaszul. Erről szól. Ámokfutás volt. Talán azért is sikerült. Az érzés, a soha vissza nem térő hangulat, a reménytelenségnek a megismételhetetlensége még feldereng, néha megjelenik álmomban. Harminc év távlatából azonban megszelídülnek az emlékek is. Átlényegül a megélt tragédia. Elidegenedik az ember tőle. Aradtól Torontóig hosszú volt az út, hát még aztán vissza... - Sok mindent kiírtam magamból. A Míg gondolom, hogy létezem (Vanda örök) és Az éj puha teste szövegkorpuszában ez benne van. Az önéletrajzi elemek, a valóság és a fikció keveréke nem díszítőelemek, hanem az életem mozaikkockái. Mi kell a meggazdagodáshoz: tehetség, szorgalom, szerencse? Ön gazdagnak érzi-e magát? - Az anyagi helyzetemnek semmi köze hozzám, az alkotóhoz. A megírt szövegeimhez sem. Úgy vélem, lelkileg nagyon gazdag ember vagyok, és odafigyelek másokra is. Anyagi forrásaim egy részét pedig arra fordítom, hogy fenntartsam a Nyugati Jelen című régiós napilapot. Öt megyében jelenik meg, szórványban. 1997 óta – akkor vettem meg – sokszor tönkrement, meg kellett mentenem, hogy magyar nyelvű újságunk legyen, hogy folytassuk elődeink munkáját, továbbvigyük a hagyományt. Az Irodalmi Jelent is én finanszírozom. Büszke vagyok irodalmi lapunkra. Hányatott történelmünk során nem sok ehhez hasonló indult Aradról. Most már akár nyugodtan pihenhetne a babérjain - ehelyett alig látszik ki teendői közül. - Már gyerekkoromban is sokat dolgoztam. Számomra a munka olyan, mint másoknak a levegő. Nem tudok meglenni nélküle. Az értelmes munkát szeretem, amelyiknek van látszatja, hozadéka. Az írás számomra mindennél nehezebb. Ha kiállsz egy könyvvel a nagyközönség elé, az olyan, mintha gondolataidat, testedet pőrére vetkőztetnéd. Ha újrakezdhetné, mit tenne másképpen? - Ez meg sem fordult a fejemben. Minek kezdeném újra? Még tetemes anyag van bennem, amit meg szeretnék írni. Az aradi magyar sajtó nemrég volt százötven éves. Alkalomhoz illő emléklappal tisztelgett a Nyugati Jelen. Mikor és hogyan indult a Jelen, a Nyugati Jelen, majd az Irodalmi Jelen? Miért éppen Aradon? - Ezt az előbb részben már érintettem, az Irodalmi Jelen Könyvekről azonban nem beszéltem. Az ezredforduló évében Szőke Mária nagyváradi írónő adta az ötletet. Az ő novelláskötete volt az első könyvünk. Azóta közel hetven címünk jelent meg. Csak a nota bene kedvéért: Aradnak soha nem volt ilyen jelentékeny könyvkiadója... Az Irodalmi Jelennel pedig több lábon állunk. Van a portálunk, amely naponta frissül, nyomtatásban pedig a nyolcoldalas mellékletünk olvasható, ez havonta jelenik meg a Nyugati Jelenben. A százhúsz oldalas folyóiratunk szintén havi rendszerességgel lát napvilágot. Ez kapható a történelmi Magyarország területén. Ezen kívül elektronikusan lapozható formában és iPad-en is elérhetőek vagyunk. Kányádi Sándor önnek régi barátja. Tavaly ön volt Budapesten, a születésnapján, legutóbb ő volt jelen az Irodalmi Jelen tizedik évfordulóján, a Fészek Klubban. Nemrég terjedelmes interjúval tisztelte meg az Irodalmi Jelent. Mióta ismeri, tiszteli, hogyan látja őt? - Kányádi Sándort gyerekkorom óta ismerem. Akkoriban feljártam a Napsugárhoz. Ott jelentek meg első verseim és írásaim. Azóta kedves nekem. Sok jó tanácsot kaptam tőle az évek folyamán. Segített, ahol tudott. Teljesítménye a magyar irodalomban egyedülálló. Nemcsak költészete kimagasló és értékes, hanem nevelő szerepe is példátlan. Nem ismerek olyan költőt történelmünk folyamán, aki annyi generációt nevelt, oktatott, tanított, nem csupán versre, de anyanyelvre és hazaszeretetre is. Szorítok neki, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat. Ismert, hogy ön Lászlóffy Aladár felfedezettje, és az is, hogy egész fiatalon Kolozsváron tanult. Milyen volt akkor a „kincses városban”? - Ötvenegy évvel ezelőtt kerültem a kolozsvári balettintézetbe. Akkor csak ez és a bukaresti működött Romániában. Apám íratott be, majd hét évre rá ő vett ki onnan. Azok voltak gyermekkorom legszebb évei. Két színházba, két operába, két irodalmi körre jártam osztálytársammal, Molnár Gusztival. (Nem a filozófus és politológus Molnár Gusztávról van szó.) Vasárnap délelőttönként pedig koncertre kellett mennünk, mert zongoratanárnőnk ezt parancsolta. A filmszínházak azokban az években vetítették Antonioni, Fellini, Pier Paolo Pasolini, Zeffirelli, Vittorio de Sica, Truffaut, Buñuel alkotásait. Tüntettünk a vietnami háború ellen, írtuk a verseket, s szaladtunk a Napsugár szerkesztőségébe, hogy ott megmutassuk valakinek. Így kerültem egy szép napon Lászlóffy Aladár elé. Három versemből egyet kiválasztott, az meg is jelent egy hónapra rá. Ezt követően kaptam egy mesekönyvet, Fodor Sándornak a Csipike, a gonosz törpéjét, és gyöngybetűkkel ezt írták az első oldalra: Böszörményi Zoltánnak, a Napsugárban megjelent ügyes verséért. A szerkesztőség. Pecsét, aláírás. Ez volt az első irodalmi sikerélményem. Valójában hol él most, hol az otthona? Barbadostól Monacóig és Aradig hétköznapi szemmel fényévnyi a távolság. Hogyan bírja az utazást, a munkát, mindazt, ami ezzel jár? - Ahol meg tudom értetni magam, és ahol megértenek, otthon érzem magam. A sikeres kommunikáció otthonérzetet teremt. A repülőjáratok megszüntették a távolságokat. Már nem idegesít az utazás. Tavaly ősszel egy hónapra Barbadosra hoztam kisebbik lányomat, Pannát. Aztán vissza kellett vinnem Pestre. Este hatkor felültünk a londoni járatra, másnap délben Pesten voltunk. Következő reggel hatkor felszálltam a londoni gépre, két óra múlva járatot cseréltem, és aznap délután megérkeztem Barbadosra. Egyáltalán nem voltam fáradt. További tervei? - Meg szeretnék írni még néhány könyvet, és jól érezni magam ebben a világban. Böszörményi Zoltán (1951, Arad) Író, költő, lap- és könyvkiadó-tulajdonos, szerkesztő. Tanulmányait a Kolozsvári Balettintézetben kezdi, az aradi 3-as számú líceumban (ma: Csiky Gergely Főgimnázium) érettségizik. Pedagógusként, majd építőtelepen dolgozik, aztán 1975-től Nyugatra szökéséig az aradi Vörös Lobogó napilap korrektora. Torontóban, a York egyetemen diplomázik, jelenleg is kanadai állampolgár. A Luxten Lighting Co. vállalat alapítója (1993) és főrészvényese 2003-ig. 1998-tól az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap, 2003-tól az Irodalmi Jelen Könyveket kiadó vállalkozás tulajdonosa. 2001-től az Irodalmi Jelen című irodalmi-művészeti kiadvány főszerkesztője. Utóbbi könyvei közül: Az éj puha teste (2008), A semmi bőre (2008), Halálos bűn – Párpercesek (2010), Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról (2010), Regál (2011). Hevesi Mónár József. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. június 19.VízbefúltanBár a történelem ismétli magát, még sincs olyan paradigma, amelyhez a nemrég történteket összehasonlításként visszamenekítsük. A Demokrata Liberális Párt mostani katarzisa nekünk, magyaroknak is köszönheti sorsát. Rossz helyen, rosszkor, rosszul döntöttek. Mi sem cselekedtünk másként. Most nem merjük kimondani, fáj kimondanunk, elrettenünk attól, amit csináltunk. A történelem azonban ezt jegyzi fel: az RMDSZ nyomására a PDL mandátumának utolsó hónapjaiban kétségbeesetten próbálta megoldani a magyar szövetségesének amúgy régen tett ígéretét, nevezetesen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem újralétesítését, s mint a halálosan elfáradt úszó, néhány méterre a parttól vízbe fulladt. Nem indokolatlanul, hiszen a nagy kapkodásban, mert az élet minden területén végül is ennek isszuk meg a levét, a PDL és az RMDSZ vezetősége is elfelejtett higgadtan, logikusan gondolkodni. Mindez miért? Mert mindkét pártban olyan belső ellentétek és viszályok keletkeztek, amelyeket csak a kulissza mögött settenkedők látták meg. A PDL belső feszültéségei a napokban kerültek felszínre, amikor a párt vezetőtanácsa zárt ajtók mögött tartott tanácskozásának „morzsáit” szórták, azaz szivárogtatták ki a napvilágra. Ekkor kerültek a felszínre az emberi jellem gyengeségei, a szervezeti fegyelem hiánya, a kéz kezet mos pászmái, az egymásnak tett szívességek: amikor szeretőt, rokont kellett álláshoz segíteni, amikor egymás személyes gazdasági érdekeit kellett megtámogatni, amikor az állam struktúráiban dolgozók mulasztottak, amikor nem teljesítettek tisztségüknek és hatalmuknak megfelelően. Azaz nem úgy, és nem azt cselekedték, amit kellett volna. S ezt az ujjal mutogatást olyan gyermekien tették, mint óvodások szokták, ha turpisságon kapják őket. Istenem, mennyi emberi gyengeség kerül a felszínre, ha a vereségért, bármilyen elszenvedett vereségért egymást kell felelősségre vonnunk. Az RMDSZ sem mentesült a belső viszályoktól, attól, amiről nem kell beszélnünk. Hiszen a MOGYE-kapkodás, a mindenáron teljesíteni való akarás, a mindenkori román pártpartner sarokba szorítása éppen egy átgondolt, higgadt politikai tett hiányát mutatja. A vak is látta, hogy a Ponta által felkorbácsolt, háborgó tengerbe került RMDSZ-csatahajó halálra van ítélve. Miért kellett tovább csavarni az Ungureanu-kormány nyakára tett kötél csomóját? Miért nem látta a PDL, hogy nem akkor, nem ott, nem úgy kell a régen tett ígéretet teljesíteni? Miért nem látta az RMDSZ vezetősége, hogy haláltáncba viszi a szövetség eddig megszerzett vívmányainak egy részét? Miért volt mindkét fél arrogáns, és fitogtatta erejét, amikor látni lehetett, hogy a pártszövetség hordóinak eresztékei megroppantak? Miért hiányzott mindkét pártvezetőségből a tolerancia, a távlati perspektíva, a hatalmi erő megtartásának ésszerűsége, tisztánlátása? Miért ekkor került elő az RMDSZ-en belül a fiatalok dőresége, az állami funkciókra való áhítozás? Miért akkor, a döntő pillanatokban? Nem vagyok pesszimista, nem látom a jövőnket feketének, még akkor sem, ha minden logika ezt mondatja velem. Hiszem, hogy eljön, lesz még alkalom felülkerekedni a mai kocsmán ésszel, értelemmel. Felülkerekedni a most lehetetlennek látszón. Akarattal. Elszántan. Hideg józansággal. Böszörményi Zoltán nyugatijelen.com. Erdély.ma 2012. július 2.Józan ésszelVasárnaptól megszűnt az Új Magyar Szó nyomtatott változata. Ágoston Hugó, a lap főszerkesztője elmúlt pénteken keserűen görgette maga előtt gondolatait: „Ha ennyire volt ránk szükség, és a romániai magyar közösség ennyire tudott támogatni, akkor az ennyi. Ha az arra hivatottak ennyire értékelték a munkánk fontosságát, a szerepünket – akkor az szintén: ennyi. Mindenesetre könyöradományt nem kértünk. Abban a meggyőződésben dolgoztunk, hogy szükség van a munkánkra, hogy egy ilyen arculatú, a közösségnek elkötelezett újságírást becsületesen művelő orgánumra szükség van.” A főszerkesztőnek igaza van abban, hogy nem érdemel szellemi és anyagi áldozatot az a közösség, amelyik nem akarja azt megfizetni, vagy érdektelennek tartja. De vajon ezt kire érti? Az erdélyi lapolvasóra? Ha igen, meg kell ismételnem, sehol a világon olvasó nem tart el egy lapot. Ha megrendeli, csak azzal segíti, hogy a lap olvasottságának függvényében minél nagyobb reklámszerződéshez jusson. A gazdasági válság és a digitalizált trend annyira betett a nyomtatott lapnak, hogy nincs olyan, amelyik ne nyögdécselne az anyagi terhek alatt. Ha Ágoston Hugó az RMDSZ-re gondolt a fenti idézetben, kétszeresen igaza van. Hiszen az Új Magyar Szó a Szövetség szócsöve volt. Neki lett volna becsületbeli kötelessége eltartani. Biztos forrásból tudom, hogy egy adott ideig Verestóy Attila pénzéből finanszírozta a lapot. Aztán megelégelte, mert havi több tízezer eurójába került. Ha akkor valaki megpróbálja átszervezni, ésszerű gazdasági alapra helyezni, megállítani a pénzszivárgást, akkor még ma is létezne nyomtatott újság. A lap kuratóriuma továbbra is felelőtlenül bánt nem csak a különféle támogatásokból nehezen bejött összegekkel, de a mindennapi kiadásokat sem csökkentette, és semmit sem tett, hogy a lapot ésszerű gazdasági alapokra helyezze. Mi több, tétlenül nézte, hogyan halmozódnak fel az újság adósságai. Ha ennek a kuratóriumnak Ágoston Hugó is tagja volt, akkor magára is vesse a követ. Tisztázzuk, az Új Magyar Szó nem azért szűnt meg, mert az erdélyi magyarság érdemtelenül bánt vele, nem igényelte, nem szerette, nem olvasta. A lap azért szűnt meg, mert az erdélyi szervezetek nem támogatták. Mert az RMDSZ nem támogatta. Lehet, azért is hagyta meghalni, mert már anyagilag annyira beteg volt, lehetetlen és felesleges a feltámasztása. Könnyebb, ésszerűbb egy új lapot indítani. Én az utóbbira saccolok. Ne temessük tehát még el az Új Magyar Szót. Ne írjunk pátosszal, keserűséggel és vádakkal teli rekviemet érte. Inkább higgadtan, józan ésszel figyeljünk arra, ami következik. Böszörményi Zoltán nyugatijelen.com Erdély.ma 2012. július 28.Magyar sorsA romániai magyarság szempontjából nem volt tétje a mai referendumnak. Hiábavalóan hullámoztak és csaptak össze a kedélyek, a mi életünkön itt, ezen a földön, ez már nem változtat. Csak mi! Mi vagyunk saját sorsunk kormányosai! Két napja nem szólhattam, nem mondhattam el, mit gondolok a most zajló cirkuszról, a referendumról. Ma, ebben a hír- és véleményáradatban, a néha gyomrot felforgató történések kavalkádjában, nem is sajnálom. Az a régi mondás jutott eszembe: a kutya ugat, a karaván halad. Mondhattunk mi, mondhattam volna én bármit, ki mit oszt, ki mit kap, miért és hogyan, számunkra nem tét. Az előrejelzések, exit pollok sem, a bennünk rejlő elemi erő minden véleménykutatót úgyis megcáfol. S ez az elemi erő, maga a sors, a mi sorsunk. A mi sorsunk pedig évszázadok óta a nemzetünk harcát, küzdelmét, helytállását, a becsületességet, a moralitást, az adott szavunk érvényét jelentette. Évszázadokon át ez jellemezte, ez jellemzi a mi nemzetünket. Ezt égette Isten a génjeinkbe. A mi tétünk soha nem lehet, lehetett Băsescu elnök felfüggesztése, és Pontáék győzelme sem. Akik ma háborúznak, csúnya, papírt nem tűrő szavakkal dobálják meg egymást, a pokol tüzébe kergetik önmagukat és híveiket, holnap kibékülnek, közös témát, ürügyet keresnek, s ez, fura mód, mindig mi voltunk, mi vagyunk, és mi leszünk. Mi, romániai magyarok. Adjon az Isten nekünk egészséget, erőt és türelmet, hogy továbbra is a magyar nemzet büszkesége legyünk. Bennünk az erő, éljünk vele! Böszörményi Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2012. szeptember 8.„Ezt übereljétek”Aradi könyvek Nagyváradon „Szemtelenség Nagyváradra jönni két aradi témájú könyvvel” – kezdte bemutatóját csütörtökön délután Nagyváradon, a Szent László gimnázium patinás épületének dísztermében Réhon József ny. tanár, de aztán, magyarázatként, rögtön hozzátette: „mindkét könyv váradi indíttatású”. (A másik könyv, amelyet „szellemi atyja” csak éppen felmutatott a közönségnek, az Iskola a Kálvin utcában című, az aradi magyar középiskola történetéről szóló munka volt.) De hogy is került a Humorból elégtelen Nagyváradra? Történt, hogy egykori iskolatársa a váradi premontrei gimnáziumban évekkel ezelőtt nagysikerű könyvet, a Röhög a vesém c., iskolai anekdotákat tartalmazó kötetet mutatott meg a volt kollégának – a történetet maga az összejövetelt megnyitó (és szervező) Pásztai Ottó vegyész mesélte a szép számú, főleg egykori premontrei diákokból, hozzátartozóikból, leszármazottaikból álló közönségnek –, ezzel a szöveggel: „Ezt übereljétek!” „És überelték”, hangzott a folytatás tegnapelőtt. Hogy a vendégnek kijáró udvariassági gesztus volt-e csupán, nehezen megmondható – a váradi anekdotakötet, sajnos, nem jutott el hozzánk. Ami tény: a közönség érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadta Réhon Józsefnek az egykori tanárokra, diáktársakra való visszaemlékezéssel indult bemutatóját, majd az Aradon is jól ismert színészházaspár, Kis Törék Ildikó és Varga Vilmos a Humorból elégtelen! című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban idén megjelent kötetből ízelítőként felolvasott mintegy tucatnyi írást. A házigazdák, a nagyváradi líceum vezetői kislányok által bemutatott moderntánccal kedveskedtek a közönségnek, majd Pásztai Ottó különleges meglepetéssel szolgált: az aradi középiskola volt tanára, Urbán József egykori premontrei diák fiatalkori versére szerzett kedves diákdalt mutatott be, s a kivetítőn megjelenített szöveg segítségével a közönséggel és elénekeltette. Az egykori aradi diák, a kitűnő újságíró-riporter Szilágyi Aladár egyebek közt arról beszélt, hogy ő egykori aradiként nagyváradi, Réhon József, az egykori nagyváradi lelkes aradi lokálpatrióta lett… A jó hangulatú összejövetel befejezéseként Jámbor Gyula a fennállásának 11. évébe érkezett, Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóiratról, megjelenési formáiról, szerzőiről, az Aradon működő magyar könyvkiadóról beszélt, kiemelve, hogy mindezek nem jöhettek volna létre egy aradi származású mecénás, a József Attila-díjas költő, író Böszörményi Zoltán nélkül. Nyugati Jelen (Arad) 2012. szeptember 14.A Szövétnek 89. számaAmikor leteszem a Szövétnek legfrissebb, idei augusztusi számát (XVI. évfolyam, 4., illetve 189. szám), azon gondolkodom: valamibe már bele kellene kötni, különben még azt hiszik: lefizettek, hogy csupa jót írjak róla. De melyik írásba köthetnék bele? Talán az Ujj János vezércikkébe, amelyben azt írta: Helsinkiben 16-szor csendült fel nemzeti imánk, most a harmadával is elégedett lenne? Olimpia előtti „kishitűségére” szerencsére rácáfoltak a magyar sportolók. Vagy Réhon József mélymagyarról, hígmagyarról szóló írásába? Magam is néhány, számomra új dolgot tudtam meg belőle. Vagy ugyanezen szerző Borzasztó élmények Aradon c. írásáról, amellyel szinte mindenben egyetértek? Blazovich Lászlónak a 19. századi aradi magyar telepítésekről szóló tanulmánya, mint elvetélt történészt is, különösen érdekel ugyanúgy, mint Berecz Gábor és néhai Sztoi Demeter cikke Csanád vármegye címeréről, vagy a Piroska Istváné az egykori aradi választásokról. Fekete Réka az Aradi Kamaraszínház sikeres elmúlt évadáról készít beszámolót, Ujj János (hadd leplezzem le a -j -s-sel szignózott szerzőt) a Kisiratoson megtartott, Simonyi Imréről írt Sarusi-könyv bemutatójáról, amelyen ő tartotta az ismertetőt. Egy másik könyvismertető Böszörményi Zoltán: Füst c. legújabb, a szerzőt a távoli Brazilia egzotikus tájaira vezető novelláskötetéről szól. Móré-Sághy Annamária Kiss Törek Ildikó és Varga Vilmos színművészek aradi fellépése kapcsán ír „az egyszerű szeretet céltalanságáról” hangulatos cikket. Nagyon kellemes meglepetés Juhász Béla hét „félpercese” – a negyven évvel ezelőtti jó tollú diákriporter ígéretes indulásának folytatását látom benne. Két vers (Grosz László, Dr. Sasi Nagy Béla), két útleírás (Milka Péter és Sz. Benedek István), egy egykori Csikys diákról, a vegyészdoktor Munteán Norbertet faggató interjú (Nagy István), az egykori „Csykis dinasztiákról” szóló Réhon írás, egy rendhagyó násznagyi köszöntő (Csanádi János), Jankó András mediációról szóló írásának valószínűleg első része. Érdeklődve olvastam Oroszlány László visszaemlékezéseinek ugyancsak első részét, Piroska István kiegészítéseit az alig megjelent Humorból elégtelen c. kötethez, a visszaemlékezést (Hálik Edvárd) Bokor Ellára (valamikor hosszasan beszélgettem vele készülő krimijéről) és persze Matekovits Mihály írását az Aradon és környékén hosszasan szolgált Bíró Antal atyáról. Kimaradt még valami a felsorolásból a Szövetnék nagyon jó, olvasmányos augusztusi számából? Igen a keresztrejtvény, Lészay Béla ódája a sporthoz. Azt még nem volt időm megfejteni. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2013. január 30.Múltunk, hőseink, áldozataink emlékezetéreTartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött az aradi In memoriam 1956 Egyesület. Már rögtön az év elején – márciusban – megnyerték a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, melyet a külföldi magyar emlékhelyek létesítésére írtak ki – tudtuk meg Jámbor Ilona elnöktől. – Szinte az egész 2012-es év ráment arra, hogy az emlékművet – amellyel már 2006 óta foglalkozunk, és a Szoboszlay-per 57 áldozatának fogjuk felállítani Pécskán – végre helyezzük sínre. Megnyertük a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, aztán elhúzódott kissé, amíg a pénz a számlánkra került, így a határidővel is csúsztunk. Most viszont minden jel arra mutat, hogy be tudjuk tartani az idén március 15-ére kitűzött avatási ünnepség határidejét. A ceremónia Pécskán lesz, hivatalosak lesznek a még élő elítéltek és a még élő hozzátartozók, valamint – természetesen – a Külügyminisztérium képviselői, hiszen a támogatás zömét tőlük kaptuk. Eddig jelentős támogatást kaptunk még a pécskai önkormányzattól, Böszörményi Zoltántól, Bacsilla Sándortól, Gellén János magyarországi vállalakozótól. Nagyon örülünk, hogy ezt sikerül megvalósítani, ezen kívül azonban még sok mindenre kellett és kell pénzt gyűjteni, hogy a mellékes kiadásokat is tudjuk fedezni. Éppen ezért nem zárkózunk el a további támogatásoktól sem, szívesen vesszük a segítséget azoktól, akik szívügyüknek érzik a kommunizmus áldozatai emlékének ápolását, a közelmúlt sötét dolgainak tisztázását – de nemcsak. Internetes portálunkon – www.inmemoriam1956arad.ro – a kapcsolatot és a bankszámlaszámokat a „Kapcsolat” címszó alatt lehet megtalálni. Nagyon köszönünk minden támogatást, hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt segíti tevékenységünket. A március 15-én felavatásra kerülő emlékmű talapzatába az összes támogató nevét be fogjuk írni, ezen kívül az ünnepségen a támogatók meglepetésben részesülnek, amit most nyilván nem árulhatok el. Természetesen tovább értékesítjük a téglajegyeket, melyek árusításának beindításával egy időben kétnyelvű (román–magyar) emlékkönyvet nyitottunk, amelybe minden vásárló teljes névvel, aláírással bekerül. A Temesváron élő aradi képzőművésszel, Varga Luigi Istvánnal készíttettem grafikákat, szám szerint négy darabot, amiket majd valamilyen módon szintén értékesíteni fogunk, vagy elajándékozunk. 2012-ben is folytattuk a gyűjtést az ’56-os könyvtár kialakítására (van már körülbelül 100 kötetünk), mely gyűjtés gyakorlatilag folyamatos. Minden ’56-tal kapcsolatos könyvet, kiadványt szívesen fogadunk, és amint lesz egy erre alkalmas hely, majd ki is állítjuk azokat. Tavaly október 23-án szerveztünk az RMDSZ-szel közösen egy megemlékezést: az RMDSZ székházában gyertyát gyújtottunk az elítéltek tiszteletére, ahol a csikys diákok ’56-os elítéltektől olvastak fel idézeteket. Ebbe az ünnepségbe először sikerült bevonni a diákokat – legnagyobb örömömre. – Jó a kapcsolat a többi civilszervezettel? Lesznek közös rendezvények a jövőben? Egyáltalán milyen tervek, célok előtt áll az In Memoriam 1956 Egyesület? – Minden fórumon, ahol civilszervezetek vannak jelen, hangsúlyozom, hogy nincs igazán együttműködés, pedig olyan kevesen vagyunk itt Aradon, és mindenki támogatja a másikat, de az együttműködés mégis nehezen jön össze. Jó lenne, ha a civilszervezetek több közös rendezvényt szerveznének, hisz ez mindenkinek a javára válna. A másik dolog – én úgy látom, ebből még nagy baj lesz a közeljövőben –, hogy a civilszervezetek vezetői mind középkorúak, tehát minél előbb ki kellene jelöljük magunknak azt a fiatalt, aki a nyomunkba léphet. Hiszen, ne adj isten, valami történik hirtelen, nem lesz, aki folytassa a munkánkat. Erre kellene összpontosítani, valahogy megfogni a fiatalokat, kedvet teremteni nekik, hogy nyomdokainkba lépjenek. Minden civilszervezet vezetője meg kellene keresse az erre rátermett embert. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, szívesen látunk és örömmel fogadunk új tagokat egyesületünkbe. Régi álmom, hogy bevonjuk a diákokat is, valahogy megfogjuk, érdekeltté tegyük őket. A tavaly októberi megemlékezésen a diákok lelkesedését látva örömmel és meghatódottan, felbuzdulva írtam tavaly egy dokumentumjátékot a Szoboszlay-üggyel kapcsolatosan, ami még nem lett előadva. Van még valaki, aki megígérte, hogy drámát fog írni, remélem, meg is valósul. Ilyesmikkel próbálnánk közelíteni, nyitni a diákok felé. Az Alma Mater Alapítvánnyal közösen a napokban meghirdetünk egy ‘56-os témájú pályázatot a diákok között – lehet esszé, interjú, riport, bármi, amit ők akarnak. Ezt szeretnénk minél hamarabb elindítani. Valamikor október folyamán ünnepség keretében díjazni is fogjuk a nyerteseket. Mozgalmas évnek nézünk elébe idén is, hiszen másfél hónap múlva emlékmű-avatás, dolgozunk terveken, pályázatokon, melyekkel a fiatalokat be tudjuk vonni, aztán lesz az októberi ünnepség, a koszorúzásokon való részvétel és nagyon szeretném, hogy idén román nyelven is kiadjuk a Szoboszlay-per történetét. Fontosnak tartom, hogy nyissunk a románok felé is, hiszen ’57-ben az 57 letartóztatott között román is, magyar is volt. Demény Ágnes Nyugati Jelen (Arad), 2013. augusztus 4.Winkler Gyula: a nyomtatott magyar szó pótolhatatlan a szórványbanAz Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében megjelenő magyar nyelvű polgári napilap, a Nyugati jelen idén A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel szervezte meg szombaton a 2013-as sajtónapot. Az aradi Jelen Házban tartott megnyitón beszédet mondott Böszörményi Zoltán, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei elnöke és Winkler Gyula EP-képviselő. "Nemcsak a szórvány, a Bánság és a Körösök vidéke számára fontos a magyar nyelvű napilap tevékenysége, hanem európai jelentőségű is – kezdte köszöntőbeszédét Winkler Gyula, méltatva a Nyugati jelen regionális jelentőségét, identitásmegőrző szerepét, majd hozzátette, ez abból is kiderül, hogy az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárttal és a FUEN-nel közösen kialakított, kisebbségi tematikájú Európai Polgári Kezdeményezés egyik nagyon fontos célkitűzése éppen a kisebbségi sajtótermékek támogatására, pozitív diszkrimináció biztosítására irányul". A következő hetekben várják az Európai Bizottság válaszát a kezdeményezésre. "Reményeink szerint ősszel beindulhat az egy millió aláírás összegyűjtése, amely nyomatékosítani fogja az európai kisebbségek azon igényét, hogy az őshonos nemzeti közösségek részesüljenek megfelelő szintű európai odafigyelésben” – mondta Winkler Gyula. A nyomtatott magyar szónak el kell jutnia minden magyar családhoz a szórványban is, és bár fontosak az online publikációk, hiszen a modern kommunikációs eszközök mindenütt teret nyertek, azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szórványközösségekben a nyomtatott sajtótermékeket nem lehet pótolni – hívta fel a figyelmet Winkler. A konferencia szakmai előadásokkal és a részvevők hozzászólásaival folytatódott. Az Alföld című napilap első számának 1861. augusztus 1-jei megjelenése 140. évfordulója alkalmából került első alkalommal megrendezésre az Aradi magyar sajtó napja. Ezt azóta minden évben megszervezik a Jelen Házban. Maszol.ro 2013. augusztus 5.Az aradi magyar sajtó napjaTartalmas, szórakoztató, hasznos – a miénk A címbeli következtetés vonható le az aradi magyar sajtó napján elhangzottakból, ahol sorozatosan felmerült a Nyugati Jelen regionális napilap szükségessége. A helyieken kívül Magyarországról és Izraelből is érkeztek meghívottak az eseményre, melyet a Jelen Ház teraszán tartottak augusztus 3-án, szombaton. A rendezvényt a helyi önkormányzat képviselői mellett megtisztelte Winkler Gyula RMDSZ-es Európai Parlamenti képviselő. Nem sokkal 10 óra után Bege Magdolna és Böszörményi Zoltán házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket. Rögtön a legelején egyperces néma csenddel adóztak Sándor István és Csép Sándor emlékének, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából. „Én azt látom, hogy annak ellenére, hogy fogyatkozunk, csökken a magyarság, igenis lesz kiért, lesz miért tovább folytatnunk a több mint 150 éves aradi hagyományt, a magyar sajtót. Remélem, hogy minél többen itt maradunk, és azt is remélem, hogy sokkal több gyermek születik a magyar családokban, megmarad ez a közösség, és tovább visszük évezredes hagyományainkat” – mondta Böszörményi Zoltán miután üdvözölte a jelenlévőket. A Jelen Ház terasza időközben megtelt, Bognár Levente alpolgármester az aradi magyar sajtó közösségformáló fontosságát emelte ki köszöntőjében: „A sajtó az, ami hosszú évek után is bemutatja a következő generációnak a városunkban történteket, ismerteti az eseményeket, és valójában egy olyan krónika, ami számunkra a gyökereket is jelenti. Ennek nem szabad abbamaradnia, kívánom, hogy minden évben legyen ilyen, ígérem, hogy mi itt leszünk, és ezúton kívánok erőt, egészséget ahhoz, amit a Nyugati Jelen tesz.” Winkler Gyula EP-képviselő az anyanyelvű sajtó európai jelentőségét tartotta fontosnak kiemelni: „Véleményem szerint nem csak bánsági, vagy határ menti, vagy szórvány jelentősége van ennek a találkozónak – és úgy általában a Nyugati Jelen tevékenységének –, hanem európai jelentősége is. Az újság nehéz körülmények között maradt meg a szórvány egyetlen magyar napilapjaként akkor, amikor országos kiterjedésű magyar napilapok szűntek meg. Én szeretem a nyomtatott sajtót, szeretem kézben tartani az újságot, kívánok hosszú életet a Nyugati Jelennek és munkatársainak sok munkabírást.” A sajtónap alkalmából számos neves előadót hívtak meg a szervezők, elsőként Puskel Péter aradi helytörténészA sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel tartott részletes, összefoglaló előadást, kiemelve az anyanyelv és hagyományaink megőrzésének, ápolásának fontosságát. „Köztudott, hogy az írott sajtó ma már nem foglalja el azt a fontos helyet, amelyet a korábbi évtizedekben betöltött, helyét átvette a televízió, rádió, internetes portálok. A média ma a kisebbségek számára a túlélés, a megmaradás éltető forrása. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy identitásunk megőrzésében az aradi magyar sajtó mindent megtett, amit lehetett, úgy, ahogy tehetett” – zárta mondandóját Puskel Péter. Magyarországról érkezett dr. Csermák Zoltán, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) sajtóirodájának kommunikációs főmunkatársa, hogy Az újságírók felelőssége az anyanyelv ápolásában címmel tartson érdekes, hasznos és egyben szórakoztató előadást. Beszélt az újságírás betegségeiről, olvasási szokásokról, a kétnyelvűség előnyeiről, a magyar divatszavakról, szlengről, helyesírásról, szókincsről stb. A legnagyobb magyarországi hírszolgáltató munkatársaként rengeteg újságírói bakival, szellemes, helytelen elírással szembesül, melyekből szemelvényeket olvasott fel, mintegy alátámasztva az előzőleg elmondottakat. Előadásának befejezéseként beszélt a közmédia nevelő szerepéről is. Raphael Rebeka egy Izraelben megjelenő magyar nyelvű hetilap, az Új Kelet munkatársa, az idegenbeli identitásápolásról tartott rövid beszédet. „Mi Magyarországon zsidók, de elsősorban magyarok voltunk. Amikor kimentünk Izraelbe, azt tapasztaltuk, hogy megmaradtunk magyaroknak. A nyelv nagyon fontos számunkra, fontos, hogy ápoljuk, ezért is létezik az Új Kelet. Mi Izraelben mai napig magyarként éljük meg a zsidóságunkat” – mesélte Raphael Rebeka. Az előadások sorát dr. Borbély Zsolt Attila folytatta, az Arad megyei EMNT elnöke, aki a nemzeti identitás megőrzéséről, a sajtó hatalmas felelősségéről és feladatköréről beszélt a jelenlévőknek. Őt követte Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen munkatársa, aki a szabad sajtó fontosságáról tartott előadást. „A sajtószabadság egyetemes érték és emberi jog. Segít emelni a közösség életszínvonalát, és ez által boldogabbá tenni a közösséget” – mondta Jámbor Gyula. A sajtónap utolsó felszólalójaként Chirmiciu András, a Nyugati Jelen Hunyad megyei szerkesztőségvezetője összehasonlította tömbvidéken és szórványvidéken a sajtó szerepét, kiemelve, hogy szórványban az identitás megőrzésének egyik tartópillére a média. Az előadások után néhány jelenlévő is hozzászólt a témákhoz, gratulált és jókívánságait fejezte ki a Nyugati Jelen munkatársainak. Elhangzott az is, hogy bármennyire is nehéz, de szükséges és fontos megszólítani a fiatalokat, bevonni őket, felkelteni érdeklődésüket, különben rövid időn belül teljesen eltűnik a magyarság, nem lesz utánpótlás. A közös ebéd elfogyasztása előtt Grosz László saját költeményekkel örvendeztette meg a közönséget, ebéd után kötetlen beszélgetés következett, még Simonfi Imre hegedűje is előkerült, a jelenlévők szórakoztatására. A sajtónap alkalmából kiadott kiadvány is A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címet viseli, a kis könyvecske témába vágó véleményeket is tartalmaz Arad, Hunyad és Temes megyei közéleti szereplőktől. A kellemes hangulatban lezajlott sajtónap minden bizonnyal folytatást kíván, abban a reményben, hogy évről évre egyre több magyar ajkú embernek sikerül felismernie a magyar sajtó fontosságát hétköznapjainkban. Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad) 2013. augusztus 21.A hatvanéves Szőcs Gézát köszöntötték KolozsváronA Kolozsvári Magyar Napok keretében köszöntötték szerda este a Bulgakov irodalmi kávéházban Szőcs Géza költőt hatvanadik születésnapján. Orbán János Dénes költő bemutatta az SZ. G. 60 – Album amicorum című könyvet, amelyet Szőcs Géza barátai írtak születésnapjára. Mint Orbán János Dénes felidézte, Szőcs Gézának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az 1990-es években alapjaiban megváltozott az erdélyi magyar irodalom. Ő biztosította ugyanis az Előretolt helyőrség című irodalmi lap megjelenésének a feltételeit. A lap szerkesztését olyan fiatalokra bízta, akik "azonnal elkezdtek garázdálkodni" – idézte fel Orbán János Dénes. "Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak" – tette hozzá. Azt is Szőcs Géza érdemének tekintette, hogy amikor elfogyott a pénze, mecénásokat talált a folytatáshoz. E mecénások között a születésnapra kiadott könyv két támogatóját, Nagy Elek vállalkozót és Böszörményi Zoltán író-vállalkozót említette. Méltatója szerint a Szőcs Géza által kirobbantott erdélyi "irodalmi pörgés" visszahatott Magyarországra, és az ottani irodalmat is serkentette. Az est meglepetésvendége Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége volt, aki az ünnepelt következetességének és becsületességének a példájaként mesélte el, hogy Szőcs Géza csak azzal a feltétellel vállalta az előszó megírását a szakácskönyvéhez, ha "végigeszi" a receptek alapján készített ételeket. "Nekem kötelező volt az egészet lefőznöm" – tette hozzá, általános derültséget kiváltva. Lévai Anikó elmondta, abból jött rá, hogy Szőcs Géza a másokkal folytatott beszélgetésekből nyeri egy-egy művéhez az ötleteket, hogy némelyik írásban a saját, korábban elmesélt történeteire ismert. Szőcs Géza a Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, idén megjelent könyvéből olvasott fel. Elmondta, a könyvben elmesélt történetek "Erdély képzeletbeli arcát ragadják meg, teli valóságelemekkel". Afféle szamizdat irodalomnak nevezte kétkötetes művét, amely nem vásárolható meg a könyvesboltokban, amelyről nem írnak a kritikusok. Megjegyezte továbbá, ez az első olyan könyve, amelynek a Jánosi Andrea által tervezett látványa teljes mértékben megfelel az általa elképzelteknek. Maszol.ro 2013. augusztus 27.Carbonaro és társai a BulgakovbanOrbán János Dénes, az est házigazdája megjegyezte: kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen sokan eljöttek, noha nem csináltak nagy hírverést az eseménynek. És bár a kávézóban párhuzamosan egy másik irodalmi program is zajlott, a közismert irodalmárok, az alkotó közeli barátai mellett lelkes, fiatal olvasók és pályájuk elején lévő alkotók is szép számban tiszteletüket tették az ünnepségen. Elsőként a költő Carbonaro álnéven írt, Ha a polip szuszog Kolozsvárott című, kétkötetes ópuszát ismerhettük meg. Méltatója, Farkas Wellmann Endre szerint nem véletlen, hogy éppen Szőcs Géza hatvanadik születésnapja előtt jelent meg. A költő mindig valamilyen meglepetéssel rukkol elő: ilyen Carbonaro alakja is. A szövegek Kolozsvárról és Sziveri Jánosról szólnak, akihez különleges kapcsolat fűzi Szőcs Gézát. Olyan témák, motívumok köszönnek vissza ezekben a kötetekben, amelyekről régebben is beszélt, más szövegösszefüggésben. Például közös beszélgetőkönyvükben kijelentette, hogy számára a haza sokkal inkább idő-, mintsem térbeli, és határai valahol a nyolcvanas években keresendők. „Úgy érzem, hogy folyamatosan újraértékelődik az idő, a történelem és a személyes élettörténete az alkotónak és természetesen rengeteg sok minden más, mint például Sziveri János alakja, irodalmi jelentősége”. A rövid méltatás után az ünnepelt elmondta: csak most derült ki számára, hogy ez egy igazi szamizdat bemutató. A nyilvánosság kizárásával történik, a kötetek a könyvesboltokban nem kaphatók, sajtó nem ír róluk. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy Farkas Wellmann Endrének a könyv genezisében jelentős szerepe van. Tavaly tavasszal egy rendezvényen felolvasott egy verset, amelyet hajdanában írt Sziverinek, és nem fejezett be; ekkor készített vele költőtársa és barátja egy interjút. Ebben a beszélgetésben mesélt többek között a vajdasági költőről is. Sziveri ’89-ben halálos betegen érkezett szülőhazájából Magyarországra, ahonnan menekülnie kellett, politikai és egyéb okok miatt. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettek Szőcscsel, verseket is fogalmaztak egymásnak, egymáshoz, egymásról, a felolvasott mű is ezek közé tartozik. Az ünnepelt sokat mesélt Sziverinek Kolozsvárról, ahová a vajdasági költő nagyon szeretett volna eljutni. Tulajdonképpen az a tudat tartotta életben egy darabig, hogy együtt látogatnak majd el Erdélybe. „Wellmann volt az, aki fölvetette az ötletet, hogy le tudnák-e jegyezni néhány ilyen történetet az Irodalmi Jelen számára. Én ezt megtettem, és végül sikerült 21 olyan történetet írni, amelyek a képzeletbeli arcát Erdélynek valós elemekkel ragadják meg. Így állt össze ennek a kétkötetes kiadványnak az első kötete. A második kötet Sziverivel való kapcsolatunk különböző dokumentumait foglalja magába: fotókat, nekrológokat, leveleket, kéziratokat és néhány olyan fejezetet, amely rokonítható ezzel a szövegvilággal”. Szőcs az esten ízelítőképp fölolvasott néhány szöveget a fent említett kötetekből. S bár a technika ördöge meg szerette volna őt ebben akadályozni, a költő nem szakította félbe előadását, jól elboldogult mikrofon nélkül is, amíg beszereztek egy újabb hangosítót. Az est második felében mutatták be az Irodalmi Jelen Könyvek és az Erdélyi Híradó közös kiadásában megjelent, Album Amicorum címűkötetet, amely az ünnepelt tiszteletére írt alkotásokat tartalmazza, a következő szerzőktől: Arany Ágnes, Bertha Zoltán, Bogdán László, Bollobás Enikő, Borbély Szilárd, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Cserna-Szabó András, Csorba László, Dorin Tudoran, Elek Tibor, Farkas Árpád, Farkas Wellmann Endre, Földes Hobo László, Géczi János, György Attila, Horváth Iván, Karácsonyi Zsolt, Karátson Gábor, Karinthy Márton, Tomaso Kemény, Milorad Krstic, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Lőwy Dániel, Makkai Ádám, Márton László, Monoki István, Orbán János Dénes, Selmeczi György, Sárközy Péter, Szálinger Balázs, Szörényi László, Temesi Ferenc. Jánosi Andrea, a kötet illusztrátora a költő szerint az Erdélyben megjelenő szépirodalmi kiadványok egyik legszebbikét készítette el. Eddigi köteteinek illusztrációja csak részben felelt meg elképzeléseinek, ezzel viszont teljes mértékben elégedett. Orbán János Dénes frappáns köszöntőjében Szőcs Gézával kapcsolatos régi történeteket is fölelevenített. Hangsúlyozta egyebek mellett, hogy Szőcs és Sziveri verseivel lehet leginkább hölgyeket hódítani. „Géza mindig is egy kiszámíthatatlan alkotó volt. Minden untatja, ami hétköznapi, ami mind a költészetében, mind a magánéletében, mind a politikai pályáján megmutatkozik. Ellentmondásos személyként tartják számon, de sebaj, hiszen éppen ezért izgalmas” – mesélte OJD, majd kitért a költő szerepére a kilencven után kibontakozó irodalom párfogásában. Miután visszatért Erdélybe kényszeremigrációjából, Szőcs Géza megpróbált felépíteni egy kulturális birodalmat. S bár ő maga konzervatív, jobboldali beállítottsági ember, jól tudta, hogy mindezt ötvözni kell a modernitással. Ő biztosította az Előretolt Helyőrség irodalmi lap megjelenésének feltételeit, de szerkesztését a fiatalokra, Orbán János Dénesre és társaira bízta, nem szólt bele az olyan tartalmakba sem, amelyek magukra vonták a katolikus egyház haragját. Amikor elfogyott a pénze, és úgy érezte, hogy nem tudja már finanszírozni a fiatalok irodalmi vállalkozásait, átadta a stafétabotot Nagy Elek vállalkozónak, Méhes György író fiának és régi jó barátjának, Böszörményi Zoltánnak, aki üzletemberként térvén vissza külföldi emigrációjából Aradra, megalapította a Nyugati Jelen napilapot és az Irodalmi Jelent. Így a fiataloknak továbbra is volt hol publikálniuk. Erdélyben a tehetségek felkutatása és támogatása sokkal jobban működött, mint Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint ötvenen publikálták köteteiket az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban. Az erdélyi magyar irodalom felnevelte utánpótlását, amelynek jelentősége átgyűrűzött a magyarországi irodalmi köztudatba is. Az a gárda, amely Szőcs Gézának köszönheti megjelenését, ma több mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak. „Vitathatatlan, hogy mekkora nagy hatással volt ez a Kolozsvár-centrikus szellemi pörgés a kortárs fiatal magyar irodalomra. Mindezt Szőcs Géza robbantotta ki. Ha ez nem nemzetszolgálat, akkor mi az?” – fogalmazott OJD. Arról sem feledkezett meg Orbán, hogy a Serény Múmia rovat hasábjait biztosító Helikonnak, nevezetesen Szilágyi Istvánnak és Kántor Lajos irodalomkritikusnak szintén nagy szerepe volt a kilencven után születő erdélyi irodalom kibontakozásában. Orbán János Dénest az est meglepetésvendége, Lévai Anikó követte. A magyar miniszterelnök felesége köszöntőjében elmondta: Szőcs Géza rendkívül következetes és becsületes ember, a fantáziája szárnyal, de annak, amit leír, mindig van valami valóságalapja. Amikor megkérte, hogy a szakácskönyvéhez írjon előszót, csak azzal a feltétellel vállalta el, ha végigeheti a fogásokat, amelyeket neki kötelező volt lefőznie. „Mindig fantasztikus ötletei vannak. Csak olyan emberekkel találkozik, akikből úgymond ihletődhet.” Majd Nagy Elek idézte fel közös üzleti és baráti beszélgetéseiket, amelyek a fiatal irodalmat érintették. „Sok mindent megéltünk közösen, örömet, sikereket, embert próbáló pillanatokat egyaránt. A legnagyobb dolog, hogy a nemzetedet szerető, nemzetedért aggódó ember tudtál maradni.” Végezetül Böszörményi Zoltán emlékezett vissza 1988-as találkozásukra Torontóban, ahol Szőcs Gézának volt föllépése. A költőbarát fölolvasta a Majorana Sz.G. hatvanadik születésnapjára gondol című versét, a születésnapi album egyik legszebb darabját, amelyet az ünnepelt megilletődve fogadott. irodalmijelen.hu 2013. november 2.A biztos pontErdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár. Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be. Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 17.Marakodnak egymással az erdélyi magyar írókDiplomáciai csődbe vitte az Erdélyi Magyar Írók Ligáját (E-MIL) a szervezet vezetése – állítja Orbán János Dénes. Az E-MIL volt elnöke kifogásolja, hogy a szervezet idén nem tud díjakat kiosztani, „mert a Méhes-díj kuratóriuma úgy döntött, elhalasztja a díj kiosztását, valamint nem kívánja azt az E-MIL égisze alatt megejteni.” "Elriasztották a mecénásokat" Orbán János Dénesnek az Irodalmi Jelen honlapján közzétett írása szerint mindennek egyrészt az az oka, hogy az új vezetőség tavaly márciusban csatlakozott a Szőcs Géza elleni akcióhoz, amikor az írószervezetek felelősségre vonták az akkori kulturális államtitkárt a József Attila-díjasok névsorának megváltoztatásáért. Orbán szerint ehhez Szőcs Gézának „jogilag joga volt”. Hozzátette: akire kicserélték a díjazott személyét, az ugyancsak az E-MIL fölterjesztettje volt. „Egy kultúrdiplomata, egy igazi vezető félreteszi a személyes véleményét és elképzelését, és azt teszi, ami a szervezetnek jó, nem pedig azt, ami egy vagy két tagnak jó. Úgy lavíroz irodalompolitikában és politikában, hogy évekre előre gondolkozik, több bázisra épít, és ha az esetleges ismerősét és pártolóját leváltják egy fontos funkcióból, az nem éri meglepetésként, és egy kormányváltás sem éri hidegzuhanyként és így tovább” – írja Orbán János Dénes. Megemlíti: az E-MIL vezetésének nem szabad elfelednie, hogy a jelenlegi választmány összes tagjának "költői bölcsője" Szőcs Géza könyvkiadójában ringott. „Szőcs Gézát lehet szeretni vagy nem szeretni, ez kinek-kinek a magánügye, de megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak abban, hogy az erdélyi magyar irodalom imígyen alakult.” Szerinte „ezzel az akcióval” az E-MIL-nek sikerült elveszíteni Szőcs Gézát és fontos mecénásokat: Böszörményi Zoltánt, de a Szőcshöz közel álló Nagy Elek vállalkozót is. „Akinek ennyi esze van, annak nincs mit keresnie egy civilszervezet élén. Mert a mecénások azok, akik a politikum hullámzásait ki tudják egyenlíteni, akik fenn tudják tartani a szervezetet, ha éppen zűrös periódus van, akik adományozni vagy kölcsönözni tudnak” – állapítja meg Orbán. Szerint az E-MIL-nek éppen az volt az erőssége a többi civilszervezettel szemben, hogy "kemény mecénások álltak a háta mögött”. Az írószervezet volt elnöke szerint az E-MIL vezetőségének tevékenységéből ordít a szubjektivitás, a barátkozás gyakorlatilag a Magyar Írószövetségre és a FISZ-re redukálódik, miközben a magyar írótársadalom egy része más írószervezetekben tevékenykedik. Ennek következtében a barátok–vendégek–felolvasók palettája egyre szűkebb és egyhangúbb, a nem túl gyakori rendezvények egyre érdektelenebbek. „Jelenleg a szervezet diplomáciai csődben van, és szűklátókörűség van, és mélységes szubjektivizmus, és súlyos arrogancia. Ellenben mit felmutatni nincs, mert az egyetlen komolyabb rendezvényt, az írótábort sem tudtátok összehozni, irodalmi díjat nem tudtok kiadni, mert megvonták tőletek − a tetteitek és az arroganciátok miatt” – írja Orbán János Dénes, aki azt is bejelenti, hogy mindezek miatt a következő tisztújító közgyűlésig fölfüggeszti a tagságát a szervezetben. Egyed Emesét Böszörményire cserélte Szőcs Az E-MIL vezetése által az Irodalmi Jelen honlapján közzétett válaszban azt írja: a József Attila-díj 2012. februárjában tartott kuratóriumi ülésén a szervezet választmánya egyhangú döntése alapján Egyed Emese díjazására szavazott. A szakmai kuratórium által összeállított listán Egyed Emese nevét azonban Szőcs Géza akkori államtitkár kicserélte Böszörményi Zoltánéra. „Az E-MIL Választmánya akkor sem értett, most sem ért egyet ezzel az eljárással, még akkor sem, ha az Államtitkárnak ehhez „jogilag joga van”. Az írószervezetek akkori akciója tehát nem Szőcs Géza személye ellen, hanem az államtitkári döntés ellen született” – olvasható a László Noémi elnök és Király Zoltán ügyvezető elnök aláírt válaszlevélben. Az írótábor kapcsán azt írják: a tábor nem elmaradt, hanem egy későbbi időpontban tartják meg. „Mindannyian tudjuk, mennyire bonyolódik a pályázati rendszer, növekszik a bürokrácia, késnek bizonyos támogatások. A tábort nem azért halasztottuk el, mert nem volt kitől kölcsönkérnünk. Hogy az E-MIL eddigi vezetése időnként kölcsönkéréssel oldotta meg anyagi gondjait, az nem lehet a jövőre nézve kötelező érvényű” –vélik. Mint írják: a XII. Írótábort jövő év március 27. és 30. között szervezik Árkoson, a XIII. írótábor időpontja pedig 2014. szeptember 4–7. A levél szerint egy ideig valóban nem voltak tisztában a díjazások helyzetével, mert Orbán János Dénes ragaszkodott ahhoz, hogy a szervezet kizárólag rajta keresztül kommunikáljon a díjak adományozójával, a díjakkal kapcsolatos kérdéseikre azonban az utóbbi két hónapban nem adott választ. Azt írják: annak érdekében, hogy az idei évben megjelent könyvek díjazása ne maradjon el, a választmány döntése alapján három E-MIL díjat alapítottak vers, próza és irodalomkritika kategóriában, az ezzel járó díjankénti ezer eurós jutalom biztosítása pedig a szervezet jelenlegi elnökének „kapcsolati tőkéjét” dicséri. Megemlítik azt is, hogy az E-MIL célkitűzése elsősorban nem az, hogy bármilyen írószervezettel barátkozzék, hanem az, hogy az erdélyi magyar irodalmi élethez saját tagjai szerepeltetésével szervezett események kapcsán hozzájáruljon. Ennek megfelelően az utóbbi közel két év alatt 65 író szerepelt rendezvényeiken, ebből harmincheten E-MIL tagok. Az Orbán által említett írószervezetekkel ugyanakkor működő munkakapcsolatuk van – olvasható az állásfoglalásukban. Maszol.ro 2013. november 20.Brauch Magda könyve igazi személyi igazolványBrauch Magda irodalomtörténész új arcát mutatta meg a nagyközönségnek Személyi igazolványcímű, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent novelláskötetével. A 34 írást tartalmazó könyvet hétfőn délután mutatták be a Jelen Ház nagytermében szép számú közönség előtt. Hogy novelláskötet-e vagy inkább egyfajta vallomáskötet, azt a bemutató folyamán többször is vitatták a szerző beszélgetőpartnerei: Böszörményi Zoltán és Jámbor Gyula. Kétségtelen, hogy vannak benne novellák is, maradjunk annyiban, hogy – ahogyan a könyvborítón is megjelenik – felvillanó emlékkockákat örökített meg Brauch Magda egy kötetben. „Egy komoly, lelket megindító kötet megható írásokkal, visszaemlékezésekkel. Olvasáskor van egy közvetlen hang, egy belső feszültség, amely minduntalan emlékeztet bennünket, hogy ez velünk is megtörténhetett volna. Hát ez a nagyszerűsége. Ebben az egyszerűségben rejlik az az igazi élmény, amit számomra ezek az írások jelentenek. Én nem Brauch Magdát, a kislányt, a felnőttet, a tanítónőt, a könyvelőnőt láttam a szemem előtt, hanem egy emberi életet láttam felsejleni a maga színeivel, képzeteivel. Ezért tartom remek írásoknak” – ezekkel a szavakkal jellemezte Böszörményi Zoltán a szóban forgó könyvet. A szerző elmondta, kötetének címét egy novella címe adja, ugyanakkor azért választotta éppen ezt a címet, hogy ez által hátha eléri a személyi igazolvány megnevezés helyes használatát az oly sokszor hallott buletin helyett. „Találó cím, ugyanis sok mindent elmond a szerzőjéről. Érdekes, olvasmányos visszaemlékezések, igazi felvillanó emlékkockák” – így reagált Jámbor Gyula a címválasztásra, akinek a kötet szerkesztőjeként nem volt sok dolga, ugyanis oly remekül és találóan meg volt írva, hogy nem is kellett sokat szerkeszteni rajta. „Egy kicsit történelem is, mert elindul fiatal lány korából és számos érdekes dolgot hallat az elmúlt 20–30–40–50 vagy akár 60 évről is” – tette hozzá Jámbor Gyula. Brauch Magda bevallotta, a szomorú emlékek benne inkább megmaradnak, valószínűleg ezért van, hogy a Személyi igazolványban sokkal inkább drámai, mintsem vidám hangvételű írások kerültek. A legtöbb írás egy-egy ismert szerző idézetével kezdődik, ami szintén nem véletlen, ugyanis a szerző nagyon szereti a költészetet, az irodalmat – teljesen spontán történtek ezek az idézetválasztások. „Én azt mondom, hogy folytasd ezeket a novellákat. Írd ki magadból mindazt, ami kiírható, mert egy különleges világot társz elénk, és mi kíváncsiak vagyunk erre a világodra” – ezekkel a szavakkal zárta Böszörményi Zoltán a könyvbemutatót. A szerző dedikált, majd kötetlen beszélgetésre hívták a közönséget egy pohár bor társaságában Demény Ágnes Nyugati Jelen (Arad) 2013. december 23.Számvetés a pusztulással – Böszörményi Zoltán legújabb kötete„Hercegem, a költők mind kihaltak!” – ezzel a felütéssel kezdődik Böszörményi Zoltán új kötete, a Katedrális az örök télnek, és kár tagadni, igaza van, legalábbis a versbeli logika szintjén, hiszen az utódok vagy utánzók felelőssége nem a múlt fölös csodálata, hanem mindig egy új világteremtés ígérete, amely irányt szabhat minden poétai erőfeszítésnek, legalább is a remek nyitó ballada szerint: „Pedig itt elélhettek volna még, Az örök lugasban méla kedvvel, Hol rózsák hamvasztó tüze ég, tudás és sziporka ihlet leng el…” (Sorsunk délibábja) A szerző eddigi életművét nem lehet a szokásos irodalmi kategóriákba sorolni, mert más az indíttatás, a külső körülmények összhatása, és nem utolsó sorban másféle élményekből, versbeli kötőanyagokból építkezik ez a líra, mint a legtöbb kortárs költő esetében. A szerző messziről indult és hatalmas utat járt be, az életrajzi adatok szerint pályája kezdetén, Rejtővel szólva, egyszerre volt „kőfaragó és balett-táncos”, aztán filozófia szakos hallgató a Föld túloldalán, majd világjáró üzletember, és végül, de persze nem utolsó sorban számos regény és verseskötet szerzője. Ebből is következik, hogy ha látszólag ugyanolyan szavakat, motívumokat használ, mint bármelyik mai magyar költő, a háttér és az élményanyag horizontálisan kiterjedtebb, hiszen ő nem fantáziájából előbukkanó kellékként emlegeti a távoli egzotikus helyszíneket, a karibi estéket, a pálmafákat. A szinte cendrars-i kalandozások az „ötcsillagos luxusversek” esetében egy valóban megélt élményvilág realisztikus motívumai. A nyelvhasználat és a stíluskeveredések szintjein is felfedezhetőek nála azok a sajátosságok, amelyek még izgalmasabbá tehetik ezt a költészetet. Például akár Juhász Gyula vagy egy másik első világháború előtti költő is kezdhette volna így ezt a jelen felé indázó verset: „A dolgok költészete itt végtelen, Hallom, sír a parti fa, a búba font. A lélek bár átsegít még sok telen, Akácrügyet a tavasz ereje bont.” (De artis poeticae naturae) A parti fa „búba font” ─ a kifejezés archaikussága megütheti a mai olvasó fülét, de aztán hirtelen egy létértelmező, filozofikus, egzisztenciális problémákat felmutató költeményt kapunk: „Anima mundi a polifóniám, / Még sincs, ki értem a pokolra szállna. / Csak a líra, ha a sodrában állok…” Böszörményi jól játszik a beszédmódokkal, pályája kezdetén inkább az avantgárdhoz vonzódott, aztán kipróbált rengeteg műfajt és formát, írt szonettkoszorút, a jelen kötetben pedig találhatunk balladákat, hagyományos és modern hangszerelésű darabokat, és érdekes formai kísérletként egy hosszú, tercinákból álló verset is. Ebben a könyvében is megmaradt amolyan egykori-mai „disszidens költőnek”, akinek elege lett minden kelet-európai diktatúrából. Időzónák között otthonosan mozog, mégsem világpolgár, nagyon is magyar és lokálpatrióta egyszerre, a San Franciscó-i reggelekről, a Vörös tér turistakellékeiből összeállt benyomásokról, illetve aradi mindennapokról ír csevegő stílusban és enigmatikus mélyértelműséggel, és a Katedrálisban találhatunk politika feletti haza-verset is. A Katedrális az örök télnek négy részből áll (Délibáb, Ujjrács, Képeslap, Katedrális), köztük olyan motívumokkal, amelyeket a költő eddigi lírájából – például Majorana-verseiből – már ismerhetünk. A kötetadó cím pesszimisztikus, és a közéleti mondanivaló a trianoni tragédia máig nyomasztó utóhatásait vetíti elénk. Böszörményi sokat foglalkozik a magyar múlttal, a hazavesztéssel. A saját sors és az országos pusztulás szomorú és őszinte számvetésekre készteti. Megszólalásain nemcsak az aggodalom hallatszik át, hanem poétikailag szerencsés módon a nyolcvanas évek erdélyi költészete is: „A tömény éjben megfogan a félelem, a köd burkában nagyra nő, annyira, hogy már felejthető, kinek szavát őrzöm.” ( …) „azóta is szégyent gyűrünk egyre, s valami nosztalgiát keverünk…” (Katedrális az örök télnek) „Akik mindenüket feláldoznák egy órányi semmittevésért, ott sereglenek a lehetőségek homokhullámain…” (Márai ébresztése) Érdemes figyelni az ajánlásokra, hiszen Zalán Tibort, Jónás Tamást szólítják meg, az egyik Majorana-vers pedig Faludy Györgyöt. A Zalánnak ajánlott költemény szintén egy nem e tájon honos természeti képből kerekít metafizikai ihletettségű parabolát: „…Láttam kihunyni tüzet, vulkán láváját hason csúszni. éhes a fény, lángfű, bálvány, istenség. A láthatatlan hűség is szellem-én.” (Létem pora) A régies nyelvezetű tercinákban a szöveg tükrözései közt felsejlő témák és variációk ismételt hangütései izgalmas, sokértelmű költői anyaggá állnak össze: „…nincs menekvés, aki lázadt, halott ma. Marék porát széthordják vad telek, Vissza nem jő, ki a mának adózna. A szeretet lankáin pőre hegyek, Leselkedjen, ki álmot állít eléd A szórványban, a védtelen végeken.” (Kilenc oktáv) A kötet egyenletes színvonalát tekintve néha előfordulnak olyan megoldások, melyek megtorpanásra, újraolvasásra késztetik az embert, például a záróversben egy furcsa képet fedezhetünk fel: „most, hogy rád találtam, / ha kell, ringatlak / sok bajt látott karomban…” (Megtaláltalak) Továbbá szükségtelen túlzásnak tűnnek a Cérnára fűzve kezdősorai: „Csontomban még a folyékony idő. / (Mész lesz belőlem, és hahotázó köd.”) – pedig igazán jól folytatódik a vers: „tenger nyaldossa lábam. Próbám merő / gondolat, bennem sző. Szövetébe köt, / tétovázom. A szabadságom erő…” Sok érvényes felismerés gazdagítja a kötetet, amelyek a versekben megbújva azt bizonyítják, hogy érdemes figyelmesen, az apró mozzanatokra koncentrálva olvasni az egyes darabokat. Itt van például egy Ezra Pound által már idejekorán jelzett, találó hasonlat: „a pénz hatalmi tőke / nemi szerve van / virtusa az enyészet” (Majorana Moszkvában a Vörös téren). Vagy például a következő izgalmas, modern kép: „Aki az érvek hálójából szabadulni igyekszik, / irgalmat sugároz, / foghíjas térképet rajzol / a tudat merevlemezére.” (Márai ébresztése) Böszörményi Zoltán legújabb kötete kellemes és kalandos olvasmány, sokhúrú líra egyedi megoldásokkal, valamint Részegh Botond valóban ötcsillagos illusztrációival. Szép és tanulmányozásra érdemes könyv. Böszörményi Zoltán: Katedrális az örök télnek. Kalligram, 2013. Boldogh Dezső irodalmijelen.hu Erdély.ma 2014. január 4.Böszörményi Zoltán: hazudnak és megaláznak„Szemrebbenés nélkül hazudnak és megaláznak” – állítja Böszörményi Zoltán a Litera irodalmi portál szerkesztőiről abban az interjúban, amelyben a Papp Sándor Zsigmond maszol.ro-n megjelent cikkére is reagál. A konfliktus előzménye, hogy a Litera szerkesztősége az elmúlt év végén szavazást hirdetett az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztására. „Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre” – foglalta össze Papp Sándor Zsigmond a szavazás végkifejletét cikkében. A maszol.ro szerzője azt is megemlítette: maga a Litera szerkesztősége magyarázkodásra szorult és részben elhatárolódott a voksolás eredményétől, miután rájött, hogy sikerült egy irodalmi kérdést „X-faktorrá süllyeszteni”. Böszörményi Zoltán a saját birtokában lévő folyóirat, az Irodalmi Jelen honlapján reagált a cikkre egy interjúban, amelyet Boldog Zoltán jegyez. „Amikor felhívtál és figyelmeztettél, hogy könyvem fenn van a Litera listáján, majd december 7-én elindítottam a saját kampányomat, dőre álomnak tartottam, hogy megnyerem” – állítja Böszörményi az interjúban, amely egészében itt olvasható. „December 7-én Borbély Szilárd könyve messze mindenkit megelőzve, 4,7 százalékkal vezette a listát. Ez elgondolkoztatott. Felvetődött bennem, hogy néhány napja indult a szavazás, miként tehetett szert a Nincstelenek ilyen előnyre. Bizonyára a szerzőnek sok barátja van, sok diákja, tanít az egyetemen, gondoltam. De hiszen nekem is sok ismerősöm van, fordult meg a fejemben. Felmentem a Facebookra, és megkértem 1985, a világ minden táján lakó barátomat, hogy szavazzanak a Katedrálisra. Megírtam nekik a linket is. És a saját levelezőlistámról is 650 ismerősömnek, akiknek verseimet, s más irodalmi jellegű dolgaimat szoktam elküldeni. Hát így nyertem. Tudom, hogy azok közül, akik rám, illetve a Katedrális az örök télnek című könyvemre szavaztak, kevesen olvasták az egész kötetet, de a fenti versgyűjtemény anyagának kilencven százaléka megjelent az Irodalmi Jelen hasábjain, nagyon sok vers fenn van a Facebookon is. Tehát a Katedrális versei nem ismeretlenek az 1985 barátom és 650 levelezőpartnerem előtt. Felhívásaim s barátaim voksolásának az lett az eredménye, hogy december 14-én átvettem a vezetést abban a versenyben, amely december 27-én éjszaka zárult. A Litera szerkesztősége nem korrekt, amikor azt írja, hogy az utolsó pillanatban egyszercsak feltűntem, és az utolsó napon megelőztem mindenkit. Ezek ellenőrizhető adatok, és felhívom a Literásokat, hogy kérjenek elnézést tőlem és az olvasóiktól, mert félretájékoztatták őket. Készakarva valótlant állítottak” – jelenti ki az Irodalmi Jelen főszerkesztője és mecénása. Böszörményi ugyanakkor azt is állítja, hogy értelmetlennek tartja az ilyen jellegű szavazást, és ígéretet tesz az interjúban, hogy bárkinek kérésre elküldi a vitát kiváltó, Katedrális az örök télnek című kötetét. A rá szavazóknak pedig DVD-t küld ajándékba, amely a kötet összes versét tartalmazza, a szerző előadásában. Sérelmezi továbbá, hogy egy korábbi kötetét a kiadó a következő szöveggel népszerűsítette: „Az erdélyi milliárdos új bestsellere”. Papp Sándor Zsigmond cikke „csöpög a rosszindulattól, és valótlanságokat állít”, véli a nyertes kötet szerzője, aki szerint a Litera irodalmi portál szerkesztői is szemrebbenés nélkül hazudnak, sőt, meg is alázzák őt. Böszörményi végül azt is elárulta: most olvassa a Litera listáján sokáig esélyesnek mutatkozó könyvet, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét, amelyet a 2013-as év emlékezetes kötetének tart. Előzmény: maszol.ro, 2013. dec. 39. Vékonyka öröm Csak abban a statisztikában/felmérésben hiszek, amit magam hamisítottam, mondta állítólag Churchill, és nehéz vitázni vele. Hozzávenném mindehhez a közönségszavazást is, amely csak a legritkább esetben szól az értékekről, minőségről, sokkal inkább a mozgósítható klikkelőktől, akik alig különböznek a hasonló célra írt programoktól. Történt, hogy a népszerű irodalmi portál, a Litera gondolt egy nagyot, és a közönségre (nem véletlen, hogy nem írok olvasókat) bízta az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztását. Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre. Olyan műveket, amelyek semmilyen szakmai listán fel sem tűntek, és amelyek másként, mint így, esztelen mozgósítással, nem is nagyon tudtak érvényesülni. Persze Böszörményi Zoltán más tészta, neki azért mégis köszönhet egyet mást a magyar irodalom (a régi, fénykorát élő Jelenkort vagy az Irodalmi Jelent), ám aki szerzőként csak úgy kaphatott József Attila-díjat, hogy ismerőse/barátja, bizonyos Szőcs Géza, aki jó időben és jó helyen volt kulturális államtitkár, önkényesen feltette arra a listára, amelyet egyébként az írószervezetek állítottak össze cseppet sem önkényesen. Őt felvette, mást kihúzott. Így is lehet állami középdíjat kapni. A végeredmény aztán kínos magyarázkodásra késztette a literásokat is. „Annyira persze mi sem vagyunk idealisták, hogy azt gondolnánk, egy ilyen körkérdés reprezentatív, mi több: reális végeredményhez vezet.” Akkor vajon mi értelme volt a „játéknak”, kérdezhetnénk rögtön. De van tovább is: „Sokakat meglephet – minket is meglepett –, hogy végül mégis Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című kötete nyerte meg a versenyt. Mint ahogy az is, hogy a legjobb tízben ezen kívül található olyan könyv, amelyről korábban soha nem hallottunk.” Vagyis a szerkesztőség finoman elhatárolódik az általa kiírt szavazás végeredményétől, hiszen számára is világossá vált az, amit egy kommentelő egyértelműbben is megfogalmazott. Ez az egész nem szólt másról, csak az ész nélküli kattintgatásról. Vagyis sikerült egy irodalmi kérdést X-faktorrá süllyeszteni, teszi hozzá. Holott egy kis korlátozással (egy olvasó, egy szavazat, plusz regisztráció) valós viszonyokat tükröző eredmény születhetett volna, igaz, a tízezer szavazat töredékéből. Hiszen egészen más a minőség, a népszerűség, és az, hogy valaki kiterjedt netes kapcsolatait felhasználva miként tudja a maga javára fordítani a szavazást. Persze, mondom még egyszer, ez általában azok vékonyka öröme, akik máshonnan nem nagyon számíthatnak sikerre, elismerésre, rangra. (Érdemes e tekintetben megnézni más portálok, blogok, újságok listáit.) Miközben tudom én, hogyne tudnám, hogy nem csak a hozzáértő kritikusok, szerkesztők, irodalmárok véleménye számít, hanem az olvasóé is, de akkor ne süllyesszük őket egy szintre az elvakult rajongókkal, az unalmukban vagy baráti alapon klikkelőkkel. Veszélyes játékszer a net, derült ki újfent, kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vásári forgatagban választanak pünkösdi királyt, közfelkiáltással. Mert hát addig is tart. Csakhogy az irodalomban mégsem az számít, akinek a hívei a leghangosabbak, pardon: leginkább fürgeujjúak. A Litera a szavazást lezáró utóhangban már jelzi, kissé sajnálja, hogy ehhez a ricsajhoz a nevét kellett adnia, de sajnos tudják: a net ma még a számokról, a felmutatható mennyiségről szól. Más kérdés, hogy az irodalmi portált sosem emiatt látogattuk, szerettük. Hanem az érzékeny és ízléses tartalomért, ami épp az ellentéte annak, amiről a szavazás szólt végül. Vagyis senki sem kényszerítette őket, hogy önként sétáljanak bele ebbe a csapdába. Egy szó mint száz, a szavazás erkölcsi győztese mégiscsak a harmadik helyen zárt Borbély Szilárd lett, akiről (aki ismeri, tudja) a legnehezebb elképzelni, hogy virtuális szavazatokért kuncsorgott volna. Akit tényleg az olvasók szavaztak oda, ahol a helye van. Mi pedig maradunk a falfirka örök igazságánál: egyél szart, tízmilliárd légy nem tévedhet. Papp Sándor Zsigmond maszol.ro, (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
