|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 175 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-175 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Hegyeli Attila 2010. január 18.Egy téglát a csángó gyerekekértEgy csángó család Míg az országban a válsághelyzet miatt állandó megszorítások vannak, illetve a tevékenységi kedv is lankad, van egy olyan közösség, amely nem hagyja magát, ez pedig a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Ez a szövetség egy újabb gyűjtési akciót szervez a közösség érdekében: a Vegyél egy téglát a gyerekek házához! nevű akciót decemberben indították, hogy felépíthessék a Gyerekeknek Házát Magyarfaluban. Miután az előző ilyen akciójuk, a rekecsini Magyar Ház megvalósult, újabb olyan falut választottak ki, ahol a gyereklétszám és a nyelvállapot is indokolja azt, hogy legyen egy ilyen közösségi ház – indokolja Magyarfalu kiválasztását Hegyeli Attila, a szervezet Oktatási Programjának egyik felelőse. Forrás: Erdély.ma 2010. február 1.A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságnak közleményeA közelmúlt demográfiai kutatásai azt mutatják, hogy a szórványosodás folyamata a Kárpát-medencei magyar közösségekben az utóbbi évtizedben felgyorsult, és világossá vált, hogy az egyes közösségek vonatkozásában differenciált stratégiákra van szükség. A Kormány ezért a nemzetpolitika keretében kiemelt kérdésként foglalkozik a szórványosodás kérdésével: ismert külhoni magyar szakértőkből ezért hozta létre 2008 októberében a Szórvány Tanácsot, amely konzultatív, javaslattevő testületként a szórványosodási folyamatok lassítása érdekében javaslatokat dolgoz ki. A rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érdekében a témában fellelhető kutatási anyagok, valamint szakértői vélemények ismeretében, stratégiát dolgoz ki, prioritásokat jelöl meg egy-egy régió szakmailag megalapozott támogatására. A Tanács elnöke Göncz László, a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, tagjai: Balázs-Bécsi Attila, Téka Művelődési Alapítvány elnöke (Románia), Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége programvezetője (Románia), Lakatos András, Szövetség a Szórványért Alapítvány igazgatója (Románia), Pásztor Gabriella, oktatási szakértő (Románia), Vetési László, szórványlelkész (Románia), Losoncz Alpár, az Újvidéki Egyetem kutatója (Szerbia), Soós Mihály, a Vajdasági Módszertani Központ igazgatója (Szerbia), Hunčik Péter, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója (Szlovákia), Ambrus Pál, a Técsői Református Líceum igazgatója (Ukrajna), Tóth Mihály, jogász, kisebbségkutató (Ukrajna), Dr.sc. Horváth László, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság titkára (Horvátország). A Szórvány Tanács javaslatára született döntés 2009-ben több kiemelt projekt támogatásáról, mint például a szamosújvári és válaszúti szórványkollégiumok működtetéséről, a felőri régiós magyar oktatási központ munkálatainak befejezéséről, a csángó oktatási programok továbbfejlesztéséről. A további támogatandó programok és intézmények tekintetében a Tanács régiónként prioritási listát készített. Csak 2009-ben 350 millió forint támogatást kaptak a Tanács által javasolt szórványprojektek. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten, új diákétkezdéje van a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván. A 2010-es kiemelt szórványprogramok között szerepel a Mezőségi Magyar Iskolaközpont építése. Az iskolaközpont létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség. A TÉKA Alapítvány a szamosújvári Mezőségi Magyar Iskolaközpont felépítéséhez évi 40 millió forint támogatást kap. Az Iskolaközpont felépítését a Szórvány Tanács prioritásként jelölte meg, a létesítmény a magyar és a román kormány közös finanszírozásában, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont mintájára valósulna meg. 2009-ben a szamosújvári Helyi Tanács ingyenesen kiutalta az építési telket a város központjában, a MeH és a romániai Communitas Alapítvány pedig hozzájárult a tervdokumentáció költségeinek fedezéséhez. Erdélyi projekt a vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Ugyancsak kiemelt programja az idei évnek a Gyerekek Háza program. A 21 csángó magyar oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak. 2010-től magyar állami támogatással nemcsak az intézmények fenntartása lesz biztosított, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik. Kárpátalján két projekt szerepel a kiemelt szórványtémák között: a Técsői Református Líceum bővítése révén Felső-Tisza-vidéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ kialakítása, amelyben olyan körülményeket lehet létrehozni, hogy a szórványban élő magyarságnak lehetősége legyen az anyanyelvén igénybe venni az oktatást az alapfokútól a felsőfokú képzésig. Az új Nagyberegi Református Líceum tervek szerint 2011-re elkészülő épületének tetőterében kialakításra kerül egy 100 fős fiú-, illetve leánykollégium. Forrás: Nemzetpolitika.gov.hu 2010. május 10.Kettős elvárásnak megfelelni. Tízéves a moldvai magyar oktatásFelbecsülhetetlen az eredménye a tíz évvel ezelőtt indított oktatási programnak, de még az út elején vagyunk, és csak akkor lehetünk nyugodtak, ha minden moldvai csángómagyar gyermeknek, aki magyarul akar tanulni, meglesz erre a lehetősége — szögezte le Sógor Csaba EP-képviselő szombaton azon a találkozón, amelyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a moldvai magyar oktatási program tízéves évfordulója alkalmából szervezett a gyimesközéploki Borospatakán. Jelenleg Bákó megye huszonkét településén tanítanak iskolában, illetve iskolán kívül magyar nyelvet, a programban részt vevő gyermekek száma meghaladja az ezerötszázat. A korábbi és jelenlegi tanárok részvételével rendezett, az eddigi munka eredményeit összegző találkozón Hegyeli Attila programvezető hangsúlyozta, bár valóban sokatmondóak az eredmények, mert sikerült valamit megváltoztatni az érintett közösségekben, önmagában az oktatás nem fékezheti meg az asszimilációt. Borbáth Erzsébet, a csíkszeredai (nyelvi) felzárkóztató csángóoktatás közel húsz évvel ezelőtti kezdeményezője, nyugdíjazásáig vezetője kiemelte, a Moldvában tanító magyartanároknak kettős elvárásnak kell megfelelniük, a támogatókénak és csángó közösségének. Solomon Adrián, a csángószövetség elnöke megköszönte a tanárok kitartó munkáját, azt, hogy sokan „életüket teszik rá, hogy mentsék, ami menthető", és arra kérte őket, a régiek jöjjenek vissza, a jelenlegiek maradjanak, mert sok még a tennivaló. Sántha Attila bemutatta a kézdivásárhelyi Zelegor Kiadó által megjelentetett, Tíz év Moldvában című, a tanárok beszámolóit tartalmazó kötetet, Nistor Ilona saját CD-jét ismertette, csángó témájú dokumentumfilmeket vetítettek, a találkozó főszereplői, a tanárok pedig moldvai élményeikről számoltak be. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. május 10.Tíz évig működik szervezett formában való magyar nyelvű oktatás CsángóföldönA moldvai csángók szervezett formában való magyar nyelvű oktatásának tizedik évfordulóját ünnepelték a hétvégén Gyimesközéplokon. „Tíz év után valóban van ok az ünneplésre” – állapította meg az oktatási program felelőse, Hegyeli Attila. Hegyeli megvallotta: 2000-ben nem számított ekkora sikerre, azonban azt is hozzátette, hogy az eredmények még így sem arányosak a szervezet és az oktatók erőfeszítéseivel. Jelenleg 22 Bákó megyei településen folyik szervezett formában magyar nyelvű oktatás. Idén 1600 gyermek tanul magyarul, közülük közel ezren az iskolában. Azonban a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) programvezetője szerint ez a szám jóval nagyobb is lehetne. A magyartanítás előzményei Az egy évtizeddel ezelőtt szervezett formában beindított iskolai és fakultatív oktatásnak előzményei is voltak. Az 50-es években rövid ideig állami magyar iskolák működtek, hogy a következő három-négy évtizedben teljesen kiűzzék a magyar szót Moldva összes tanintézetéből. ’89 után Perka Mihály a szabófalvi gyerekeknek kezdte tanítani a magyar nyelvet. Lészpeden Olaru Fazekas Kolonel Jóska bácsi és Fehér Kati néni saját otthonába gyűjtötte össze a falu nebulóit. Csíkszeredában Borbáth Erzsébet, Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos iskolaalapító plébános szervezte meg a csángóföldi gimnazisták beiskolázását. „Egy percig sem kételkedtem abban, hogy kezdeményezésem átterjed Moldvára. Kár, hogy a folyamat lassú” – mondta a kezdetekről Borbáth Erzsébet, a Kájoni János Gimnázium volt tanárnője. Számos egykori diák, aki úgy kezdte el a magyarórák látogatását, hogy vajmi keveset értett a nyelvből, ma már büszkén vállalja eredetét és anyanyelvét. Olyan is akad, aki oktatóként tért vissza. Ne temessük a moldvai magyarságot! Sógor Csaba EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad hinni azoknak, akik folyton temetik a magyarságot és a magyar nyelvet, pozitív példaként említve az MCSMSZ és pedagógusai tevékenységét. „Bármit is tehetünk mi Bukarestben, az Európai Parlamentben vagy az Európai Tanácsban, civil kezdeményezés nélkül semmi nem működik” – mondta az RMDSZ-es politikus. Az asszimiláció megfékezésére azonban korántsem elegendő az oktatási program – vélekedett Hegyeli Attila. Valamit kezdeni kell a vallási kérdéssel, a szociális problémákkal, a vidékfejlesztési gondokkal, de nem szabad megfeledkezni az ifjúsági és kulturális programok megszervezéséről, illetve a helyi, politikai kérdésekbe való beleszólási jogról. „Ha ezeken a területeken létezett is valamiféle kezdeményezés, édeskevésnek bizonyult” – figyelmeztet Hegyeli. Úgy vélte, az oktatási programra is ráfér az izmosodás. Bár a pedagóguscsapat jól képzett, a feladat nagyságához az ötven személy kevésnek bizonyul. Bákó és Neamţ megyében a szövetség közel harminc olyan települést tart számon, ahol a gyerekek beszélik a magyar nyelvet, de nem részesülnek anyanyelvi oktatásban a pénzhiány miatt. Marasztalt, visszavárt oktatók A volt és jelenlegi pedagógusok többsége – az iskolaigazgatókkal, papokkal, polgármesterekkel, rendőrökkel, de olykor a szülőkkel is folytatott „viaskodás” ellenére – szeretettel gondol a Moldvában töltött évekre. „Aki nem volt közénk való, arról hamar kiderült. Néhány hónap után szedte a sátorfáját és továbbállt. Viszont a tanárok zöme hivatásként kezeli a csángóföldi oktatás kérdését” – mondta el a Krónikának Hegyeli. Az ötvenes éveit taposó Lódi Erika megvallása szerint élete legszebb három évét töltötte a Csángóföldön, holott azelőtt nem is járt Romániában. „Ma már azt vallom, hogy mesterségem címere: csángóföldi pedagógus” – állítja büszkén. Szász Anna szintén Magyarországról érkezett és nemcsak a vidékbe, hanem egy csángó legénybe is beleszeretett. Mára mint feleség férjével együtt az oktatási program keretében tevékenykedik. Székelyföldi lányt vett el, de a Csángóvidékre költözött a szintén anyaországi Farkas-Ferencz Endre is. Egyed Zsuzsánna története sem mindennapos. Németországban tartózkodott, amikor a Duna Televízióban meghallotta Nyisztor Ilonát énekelni. Ezek után úgy döntött, Nyugat-Európát Moldvára cseréli. Az anyaországi pedagógusokon kívül szép számban vannak székelyföldi, illetve Erdély szórványvidékeiről származó tanárok. Ugyanakkor megjelentek az oktatási program első eredményei is. A gimnázium és az egyetem elvégzése után Rosu Anna Pusztinára, Gyurka Valentin Külsőrekecsinbe tért vissza. Utóbbi keserűen mesélte, hogy szülőfalujában egyik tanítványa azzal fogadta: „Apukám azt mondta, minek nekem anyanyelven továbbtanulni, hisz a tanár úr is ezt tette, és mégis ide került vissza”. Másként viszonyul a magyar nyelvhez Márton Attila két lészpedi kisdiákja. A fiúk úgy neveztek be az egyik bákói bevásárlóközpont által szervezett szavalóversenyre, hogy a magyarul nem értő közönség és zsűri előtt anyanyelvű verseket adtak elő, melyeket az elbírálók kérésére utólag lefordítottak románra. „Ha az általunk oktatott csángó gyerekek a későbbiekben nem is fognak magyar gimnáziumban vagy egyetemen tanulni, egy biztos: soha nem fogják elfelejteni identitásukat” – vonta le a következtetést Hegyeli. Azt, hogy a pedagógusok sem felejtik el a csángóföldi élményeiket és sokat tanultak a helyiektől, a soraikból alakult Veres Keldár (vödör) emlékzenekar is bizonyítja, mely kizárólag a csángó folklórra építette repertoárját. Miután felsorolta a programban részt vevő összes oktató nevét, Solomon Adrián, az MCSMSZ elnöke valamennyiüknek megköszönte áldozatos munkájukat, így biztatva őket: „Maradjatok! Jöjjetek vissza! Mert érdemes.” Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2010. május 21.Hegyeli Attila: szolgálatos magyarok kellenekA moldvai magyarság számára biztosított, jól működő oktatási program sem tudja megállítani, vagy legalább lelassítani a csángók asszimilációját – szögezte le a Krónikának adott interjújában Hegyeli Attila. A Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSMSZ) programvezetője szerint ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a pedagógusok munkája mindössze csepp a tengerben. – Ha tíz évvel ezelőtt meg kellett volna jósolnia, hogy 2010-ben hol fog tartani a moldvai magyarság oktatási programja, mit előlegezett volna meg a jövőnek? – Tíz évvel ezelőtt nem reméltem azt, hogy mára ekkora méreteket ölt. Ugyanakkor azt hiszem, ha annak idején tudtam volna, hogy ez mivel is jár, nem biztos, hogy nekivágok. Most is kiráz a hideg, amikor az indulás első esztendeire gondolok, az akkori nehézségekre, meg egyáltalán arra, hogy mindent szinte a nulláról kezdtünk. Azt semmiképpen nem hittem, hogy ennyi embert sikerül megmozgatnunk, és ekkora területet sikerül átölelnünk. Mára az oktatási programot egy nagy, összetartó társaság, ötvenfős csapat végzi. Mintegy huszonkét Bákó megyei faluban vagyunk jelen, foglalkozunk a csángó gyerekek oktatásával, nevelésével. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy egy évtizeddel korábban bizonyos szempontokból sokkal optimistábbak voltunk. Azt hittük, hogy a befektetett energiánk sokkal eredményesebben kamatozhat. – Értsem úgy, hogy a tíz év megfeszített munka nem hozta meg a várt eredményt? – Nem fogalmaznék ennyire mereven. Inkább azt mondanám, hogy annak idején kissé elszámítottam magam. Azt hittem, hogy az anyanyelvű oktatásnak sokkal nagyobb hatása van az identitástudat alakulására. Sajnos tévedtem. Ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a mi munkánk mindössze csepp a tengerben. Ha a moldvai római katolikus papság nem tartja értéknek a magyar nyelvű imádkozást, misézést, mi több megpróbálja kiűzni a templomból meg az emberek agyából, akkor az oktatási program egymagában nem éri el a célját. Ahogy nem éri el akkor sem, ha a csángóságnak nincsenek ifjúsági programjai, vagy hiányoznak a gazdasági projektjei. Ha nincs egy olyan vállalkozó, aki például Klézsén azt mondaná, hogy az ő cégénél a kommunikációs nyelv a magyar, és ezt minden egyes alkalmazottnak tiszteletben kell tartania, ha a szociális kérdésekre nem találunk megoldást, ha nem tudunk időseinkkel foglalkozni, nem szervezzük meg kulturális vagy sportéletünket, akkor be kell látnunk, hogy csak az oktatással képtelenek vagyunk megállítani az asszimilációs folyamatot. – 1990-hez képest a jól működő oktatási program, meg az emberek felvilágosodása ellenére is megállíthatatlan asszimilációról beszélhetünk? – Sajnos igen. Ki kell mondanunk, hogy az asszimilációs folyamat sokkal előrehaladottabb állapotban van, mint húsz évvel ezelőtt. – Mindezek ellenére miként sikerül a csángószövetségnek évről évre előteremteni azt a csodálatos félszáz pedagógust, azokat a tanárokat, akik nem egy munkahely betöltésére, hanem szolgálatra jelentkeznek Moldvába? – Aki csupán munkahelyet keres, az elég hamar ráébred, hogy rossz helyen kopogtat és továbbáll. Ezért nem veszünk fel sorainkban olyant, aki előzőleg nem jön el, nem tájékozódik a helyszínen, és nem győződik meg arról, hogy mire vállalkozik. Itt szolgálatos magyarnak kell lenni a csángóság körében. Olyannak, aki, ha kell, kis ovisokat tanítgat versikékre, ha kell, a szülőknek ad útbaigazítást, vagy szükség esetén, a Magyarországon dolgozó apuka orvosi papírjait fordítja. Ez se nem négy-, se nem nyolcórás munkahely, ez huszonnégy órás taposómalom, amit csak életformaszerűen lehet felfogni és végezni. Ezért nem is engedjük a tanárainknak, hogy ingázzanak, nekik állandóan ott kell lenniük a faluban, a közösségben. – Mivel magyarázható, hogy a cudar körülményeket oly sok magyarországi, köztük számos budapesti pedagógus vagy tanárjelölt felvállalja? – Ők talán jobban látják és átérzik a felelősségvállalás fontosságát és erkölcsi súlyát. Mi, erdélyi magyarok kissé pironkodhatnánk is azért, hogy a budapestieket jobban érdekli mindaz, ami a végeken történik, mint minket. Nem elég néhány táncház és kiállítás megszervezésével letudni a csángókérdést. A külföldiek előtt hajlamosak vagyunk büszkélkedni a csángóinkkal meg az ő néphagyományaikkal, esetleg még fel is kérjük Kallós Zoltánt, hogy meséljen az ő ötven évvel ezelőtt átélt moldvai élményeiről. Ennyi viszont nem elég. Mint ahogy az is édeskevés, amit az RMDSZ tesz a csángómagyarokért. – Úgy tudom, az oktatási programot is többnyire anyaországi szervezetek és intézmények pénzelik? – Valahogy így. A tíz év alatt az RMDSZ egy fillérrel nem járult hozzá. Az eltelt időszakban mindössze két olyan momentum volt, amikor valóban magunk mellett érezhettük a szövetséget. Az RMDSZ vezetősége ugyan sokat segített a magyar nyelv állami oktatási rendszerbe való bevezetésében, ezen kívül azonban még számtalan olyan kérdés van, amiben nem sikerült közös nevezőre jutnunk. Erdélyi magyarként és székely emberként azért is szégyellem magam, mert a keresztszülő programban mindössze két százalékban képviseltetjük magunkat, a többi jótékonykodó magyarországi. Vagy ott van Csíkszeredában a csángó gyerekek bentlakásának ügye. Örvendetes lenne, ha több értelmiségi – pedagógus, pszichológus, lelkész vagy vállalkozó – bekapcsolódna a gyerekek délutáni foglalkoztatásába, nevelésébe vagy akár támogatásába is. Mit veszítene egy nagytermelő, ha például évente egyszer odaküldene egy szekér pityókát és azt mondaná, ez a tiétek, fogyasszátok egészséggel! Mi, erdélyi magyarok elvárjuk az anyaországtól, hogy velünk foglalkozzék, nemzetpolitikájába építsen be, azonban nem vesszük észre, hogy úgymond középső testvérként elhanyagoljuk a moldvai kistestvéreinket, a nálunk sokkal sanyarúbb sorban élő csángókat. Lássuk be azt is, hogy ugyanúgy lerománozzuk őket itt, Erdélyben, ahogyan minket is lerománoznak Budapesten. Máig sem értem miért nem tudunk tanulni azokból a pofonokból, amiket az anyaországi nagytestvéreinktől kapunk. – A Bákó megyei tanfelügyelőséggel meg a vidéki iskolaigazgatókkal folytatott kötélhúzásban sem segít az RMDSZ, illetve a párt visszaszerzett kormánypozíciója? – A tanügy-minisztérium új magyar államtitkára és igazgatója még nagyon új. Ennek ellenére én derűlátó vagyok, és bízom abban, hogy előbb-utóbb megpróbálnak segíteni. Most, hogy szinte kéttucatnyi iskolában folyik a magyar nyelv oktatása, nagyon elkelne legalább egy ember, aki a tanfelügyelőségen képviselné az ügyeinket. Nem elég, hogy tanfelügyelőségi szinten most már szinte senki nem gáncsoskodik; szükségünk van egy emberre, aki nem szemléli passzívan mindazt, amit egyes igazgatók önszorgalomból tesznek ellenünk. Akkor nem fordulhatnának elő olyan esetek, mint például Lujzikalagorban, ahol az iskolaigazgató rendszeresen sanyargatja, bukással fenyegeti és megszégyeníti azokat az elemistákat, akiknek szülei merészelni kérték a magyar nyelv oktatásának bevezetését. Mikor a harmadikos kislányt a tantestület előveszi, nekiszögezvén a kérdést, hogy gyermekem, nem félsz attól, hogy megbuksz, ha magyarul tanulsz, a csöppség azt is megbánja, hogy magyarnak született. Az ilyesmin pedig a tanfelügyelőségen csak kuncognak, örülnek, hogy még akadnak olyan iskolaigazgatók, akik kordában tartják a moldvai magyarságot. – Mi lesz azzal a mintegy huszonöt-harminc településsel, ahol nem az iskolaigazgatók gátolják a nyelvoktatás bevezetését, hanem az MCSMSZ-nek még nem sikerült megszerveznie? – Mindenki, beleértve a hazai és anyaországi politikumot, ettől az egy csángó civil szervezettől várja a megoldást, de arról megfeledkezik, hogy mi nem rendelkezünk egy normatív támogatással, hanem évente, mindig újból és újból elő kell valahonnan teremtenünk azt a pénzt, amivel tanáraink ittlétét finanszírozzuk. A Fennvaló a megmondója annak, hogy sokszor jómagam sem tudom, miként fogjuk pályázatokból meg kalapozásból összegyűjteni a szükséges pénzalapot. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2010. június 3.Nagyobb odafigyelést várnak a csángók – interjú Solomon AdriánnalElvárnám, hogy az RMDSZ jobban odafigyeljen a csángóság problémáira – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. – A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által indított oktatási programban részt vevő pedagógusok szomorúan állapították meg, hogy míg az anyanyelv tanítása területén előrelépés történt az utóbbi két évtizedben, más területen a csángóság megrekedt a ’89 előtti szinten. – Sajnos ez így igaz. Az oktatáson kívül semmilyen más területen nem tudtuk megtenni még az első, kezdő lépést sem, amit a többi követhetne. Gondolok elsősorban a civil társadalom kialakítására, a gazdasági élet fellendítésére, a kulturális naptár kialakítására, az ifjúságnak vagy az időseknek szánt programok beindítására. Nem igaz, hogy imitt-amott nem voltak próbálkozások, de mindaz, amit tettünk, édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy felrázzuk a moldvai csángóságot. Jómagam is próbáltam pályázati lehetőségeket ismertetni a magukat magyarnak valló cégvezetőkkel, de mivel minden az önrész előteremtésénél kezdődik, kisvállalkozóink eleve kudarcra vannak ítélve. Pedig valamerre már el kellene indulnunk, a nyelvoktatással még nem oldjuk meg az identitáskérdést. Ehhez viszont nemcsak pénzre, emberi anyagra is szükség van. A moldvai magyarságnak még sok Hegyeli Attilára lenne szüksége ahhoz, hogy az oktatás mellett egyéb programokat is be tudjon indítani. – Húsz év alatt a jól működő oktatási program révén a csángóság nem termelte ki azt az értelmiségi réteget, amely képes lenne a közösség gazdasági, társadalmi vagy művelődési életét megszervezni? – Lehet, hogy kitermelte. De saját tapasztalatból állítom, hogy a közülünk kikerült értelmiségieknek rendkívül keserves a visszaútja. Azoknak, akik Erdélyben vagy Magyarországon tanulnak, és évekig csak vendégként érkeznek a Csángóföldre, szinte lehetetlen újra beilleszkedniük. Nem is tudjuk őket megfogni, ösztönözni arra, hogy térjenek haza. Talán egy pénzalap megteremtése, egy ösztöndíjrendszer létrehozása lenne a megoldás arra, hogy visszacsalogassuk azokat, akik innen indultak világot látni és tanulni. Ezen jómagam is sokat vívódtam. – Ehhez újabb támogatókra lenne szükség. Ilyen ínséges időkben kitől remélhetnek erre is pénzt, miközben az oktatási program kiteljesedésére sem jut? – Azzal tisztában vagyunk, hogy konkrét támogatást senkitől sem várhatunk. Állandóan figyeljük a pályázati lehetőségeket, ám ilyen célra még egyetlen kiírást sem találtunk. Pedig legalább az indulást, a pályakezdést kellene valahogy ösztönözni, majd bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötni a támogatás nyújtását. – Ha már a támogatásról van szó: a moldvai csángóság érzi-e, hogy magyar politikusok képviselik a parlamentben és a kormányban? – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapunk semmilyen segítséget képviselőinktől. De nagyobb odafigyelést várnánk el az RMDSZ politikusai részéről. Például olyat, amilyenben választások előtt szoktak részesíteni. Az idők során többször is megfogalmazódott bennem, hogy egyes vezetőink valóban csak négyévente vállalnak fel minket. – A szövetség csúcsvezetőihez hűséges moldvai magyarok közül sem juttatott vezetői tisztségbe senkit az RMDSZ? – Nincs tudomásom arról, hogy Bákó vagy Neamţ megyében magyar ember bekerült volna valamelyik állami intézmény vezetőségébe. Arról sem tudok, hogy a térségben az RMDSZ valamiféle politikai alkuba kezdett volna kormányzási partnerével. – Melyik intézményben kellene a leginkább a magyar szakember? – Kétségkívül a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Ebben már évek óta kérjük az RMDSZ segítségét, hisz Bákó az ország egyetlen megyéje, ahol annak dacára, hogy magyar nyelvű oktatás is folyik, egyetlen magyar pedagógus sincs a tanfelügyelők sorában. – A tanfelügyelőség ajtaja még mindig nehezen nyílik a csángó szervezet képviselői előtt? – Összehasonlítva a jó pár évvel ezelőtti helyzettel, most már könnyen nyílnak. Sőt fogalmazhatnék úgy is: megvannak a bejárt és bevált ösvényeink. Most inkább a vidéki iskolaigazgatók kényének-kedvének vagyunk kiszolgáltatva. Amikor megtagadta a magyarórák bevezetését vagy megszégyenítette a gyerekeket és fenyegette a szülőket, bizonyítottan törvényt szegett a gajdári meg a lujzikalagori tanintézmény vezetője is, ami fölött azonban a tanfelügyelőségen szemet hunytak. Igaz, a helyszínre kiszálló volt magyar államtitkár asszony sem tudta jobb belátásra bírni a két iskolaigazgatót. Akkor mit várjunk a tanfelügyelőségtől? – Egyházi területen érzékel némi előrelépést? – Egyelőre előrelépésnek látszó mozdulatot tapasztaltam. Azonban attól tartok, hogy ez a nyitás, ami valóban érzékelhető, csak időhúzás. – Miféle nyitásra gondol? Hiszen a jászvásári püspök még mindig elzárkózik a magyar nyelvű misézés gondolatától. – Nem is annyira a mise nyelvéről van itt szó. Mert azért valljuk be őszintén: valószínűleg nagyon kevesen tudnának átállni a magyar nyelvű misékre, hiszen már alig akad olyan idősebb csángó, aki ismerné a liturgiát. Viszont a halottas házaknál nem szabadna megtiltani a magyar siratót vagy a szenténekek énekelését, mint ahogyan Pusztinán a mai napig is teszi a helyi lelkész. Ez egy olyan falu, ahol szinte mindenki magyarul beszél. Akkor meg miért kell, papi parancsra, románul siratni a halottat? – Még mindig vannak elrománosodott papjaik, akik az ördög nyelvének nevezik szüleik, nagyszüleik anyanyelvét? – Ez már elcsépelt szöveg, újabban nem szokták mondani. Jelenleg inkább azzal próbálják teletömni a csángók fejét, hogy az a nyelv, amit népcsoportunk beszél, nem egy igazi, élő nyelv. El kell felejteni, hisz ezzel nem lehet érvényesülni – ezt mondogatják egyes papjaink. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2010. október 7.Csángóföldi oktatás: van még tennivalóA hatósági fenyegetőzések ellenére idén ősztől újabb csángóföldi településeken tanulhatják a magyar nyelvet a csángó gyerekek. Bogdánfalván és Ferdinándújfaluban iskolán kívüli tevékenységként oktatják őseik nyelvét, míg Nagypatakon és Gajdáron fakultatív tantárgyként az állami oktatás részévé vált annak tanítása, így jelenleg 24 helység része a moldvai oktatási programnak – közölte a Krónikával Ferencz Éva. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse azonban hosszú távon nem derűlátó. Újabb moldvai falvakban sikerült beindítani a magyar nyelv oktatását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ), így tovább nő a magyarul tanuló csángó gyerekek száma. Ősztől Bogdánfalván és Ferdinándújfaluban oktatják majd iskolán kívüli tevékenységként a magyar nyelvet, míg Nagypatakon és Gajdáron fakultatív tantárgyként az állami oktatás részévé vált annak tanítása – tudtuk meg Ferencz Éva oktatási felelőstől. Mint mondta, másik két településen, Diószegen és Lujzikalagorban is hivatalossá szerették volna tenni a magyarórákat, de a szülők nagy része hatósági megfélemlítés hatására visszavonta a korábban benyújtott kérvényt, melyben a fakultatív magyar órát kérték. A polgármester és az iskolaigazgató többek között azzal fenyegetőzött, hogy elveszítik a gyereknevelési pótlékot, s ezután semmilyen segítségre nem számíthatnak az önkormányzattól. „Volt olyan szülő, aki azt mondta, inkább tartsuk nála otthon a magyarórát, csak ne legyen cirkusz” – magyarázta Ferencz Éva. Szerencsére vannak sikertörténetek is, Nagypatakon például – ahol idén nyolc gyerek tanul fakultatív módon magyarul – a polgármester támogatta a magyaróra bevezetését, sőt megígérte: az iskolán kívüli magyaroktatáshoz is biztosítja a fát. Ugyanis a tanfelügyelőség által engedélyezett heti 3 magyaróra nem elegendő, a pedagógusok délutánonként is foglalkoznak a gyerekekkel a szövetség által bérelt házakban. „Ahol már évek óta működik a program, és a hatóságok, lakosok látják, hogy a magyaróra a gyerekek javára válik, ott nem szokott probléma lenni” – vázolta a helyzetet Ferencz Éva. Tavaly 1680 csángóföldi gyerek tanulta ősei nyelvét az állami oktatás részeként vagy iskolán kívüli tevékenységként, és idén tovább nő ezek száma – mivel a csoportok sok helyen még most szerveződnek, nem tudni pontosan, mennyivel. Jelenleg 24 moldvai településen biztosított a magyar nyelv oktatása. Egyre több az erdélyi tanerő A jövőben további 25–30 helységre kellene kiterjeszteni a programot, azonban az oktatási felelős szerint erre egyelőre nincsenek meg az anyagi feltételeik. Mint mondta, a gazdasági válság érezhetően rányomja a bélyegét a keresztszülőprogramra – melynek keretében erdélyi és magyarországi magánszemélyek, intézmények felvállalták, hogy fedezik egy-egy csángó gyerek taníttatásának költségeit –, az utóbbi időben egyre többen lépnek vissza, csökkennek a befizetések. Ezért a szövetség vezetői örülnek, ha a jelenlegi 57 oktató bérét és a program egyéb költségeit állni tudják, bővítésre egyelőre nem gondolhatnak, holott számos településen a magas gyereklétszám miatt további pedagógusokra lenne szükség. Jó jel viszont, mesélte az illetékes, hogy a tanárok között egyre több az erdélyi, illetve a csángó. Mint mondta, az idén alkalmazott 9 tanerőből csupán egy jött az anyaországból, s ketten csángóföldiek, ami jó aránynak számít. A teljes tanári karban egyébként 11 a moldvai és 5-en magyarországiak, a többi pedagógus főleg a Székelyföldről érkezett a Csángóföldre. Ferencz Éva szerint ez annak köszönhető, hogy idén sokkal jobban népszerűsítették a programot a romániai egyetemeken, tanfelügyelőségeken. De a nehéz életkörülmények miatt továbbra sem egyszerű Moldvába vonzani a fiatal pedagógusokat. Idén is sokkal több volt a jelentkező, azonban egy részük, amint meglátta, hogy a kútról kell vizet hozni, maguknak kell fát vágni, egyből visszakozott. „Ez nem is munka, ez életforma” – foglalta össze a csángóföldi oktatói tevékenység lényegét Ferencz Éva. Felgyorsult az asszimiláció Azonban az oktatási felelős biztatónak tartja, hogy jelenleg 9 diákjuk tanul romániai egyetemeken, és a csíkszeredai kollégiumukban is sok az olyan végzős, aki folytatni szeretné tanulmányait. Abban reménykednek, hogy ők majd szülőföldjükön akarnak boldogulni. Ferencz Éva szerint örvendetes, hogy Magyarország helyett inkább a hazai felsőoktatási intézményeket választják a diákok, így nagyobb a hazatérés esélye. Ez a szövetség munkáját is könnyítené, hiszen akkor nem kellene lakást bérelniük az oktatók számára. „Arra kell törekednünk, hogy ne importáljuk a Székelyföldről vagy Magyarországról a szakembereket, hanem mi magunk termeljük ki őket” – foglalta össze az egyik célkitűzésüket Ferencz Éva. Ez amiatt is fontos lenne, mert az elmúlt tíz évben – amióta a csángóföldi oktatási program működik – a magyarórák bevezetése ellenére is egyre nagyobb a nyelvromlás, felgyorsult az asszimiláció, és félő, hogy sok településen elkésnek a program beindításával. „Attól félünk, hogy ha a következő két-három évben nem lépünk, már nem lesz, akit tanítani” – vetítette elő a szomorú jövőt az illetékes, aki szerint a következő tíz évben a bővítés lesz a fő feladat. Hozzátette, akárcsak országszerte, Moldvában is csökkenőben a gyermeklétszám, ráadásul „divattá vált”, hogy a Székelyföldre és a belső-erdélyi szórványba visznek tanulni csángó gyerekeket, hogy ezáltal megmentsék az ottani magyar iskolákat a bezárástól. „Nem örülünk, hogy kiszakítják őket a családból” – mondta a pedagógus, aki szerint ez csak abban az esetben elfogadható, ha árva vagy nehéz sorú gyerekekről van szó. „Azt, hogy csak azért vigyenek el egy gyereket, hogy valakinek ne szűnjön meg az állása, ne szűnjön meg az iskola, nem támogatjuk” – jelentette ki a pedagógus, aki szerint ez az eljárás hosszú távon az illető tanintézeteket sem menti meg a bezárástól. Sikerek és kudarcok Hegyeli Attila, a szövetség ügyvezetője, aki maga is évekig vezette a moldvai magyar oktatási programot, a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az elmúlt tíz év számos pozitívumot hozott. Nulláról kezdték, míg ma 24 településen van magyaróra, és 16 helységben ez az iskolában zajlik – mutatott rá a pedagógus. Csíkszeredában kollégiumuk van, ahol 70 diák tanul, míg hét fontos csángóföldi településen közösségi házat működtetnek – sorolta a megvalósításokat Hegyeli. A kudarcok között említette, hogy minden erőfeszítésük ellenére továbbra sincs magyar nemzetiségű tanfelügyelő a Bákó megyei tanfelügyelőségen, így nehézkes a program irányítása. Ráadásul a bákói oktatási-művelődési központ terve sem valósult meg, nincs magyar könyvtár, magyar rendezvények, holott a városban több mint 20 ezer, vonzáskörzetében 60 ezer magyarul beszélő ember él, mutatott rá. „Az oktatás terén hatalmasat léptünk, de Csángóföldön csak akkor lesz jövője a magyarságnak, ha legalább ilyen mértékben tudunk előrehaladni a vallási ügyek (továbbra sincs magyar mise, és a iaşi-i püspökség nem is hajlik erre), a gazdaság (nagy a szegénység, óriási a munkanélküliség, az elvándorlás), az ifjúsági ügyek és szociális téren. Ez lesz a következő tíz évnek a nagy feladata” – foglalta össze Hegyeli Attila. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2010. október 21.Megfenyegették a magyarokat a román papokTíz éve indította el a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) azt az oktatási programot, melynek hála ma már 25 moldvai településen tanulhatják a csángó gyermekek anyanyelvüket, népi kultúrájukat. A MCSMSZ mögött óriási munka és – mondhatjuk – sikeres 10 esztendő áll, azonban a program egyik vezetője szerint a fő célt, a csángók asszimilációjának megállítását még nem sikerült elérniük. A Kárpátoktól keletre, a romániai Moldvában él egy közel 250 ezer fős közösség, melynek tagjai hosszú időn keresztül csak úgy nevezték magukat: katolikusok. Ez különböztette meg őket a környezetükben élő (ortodox vallású) románoktól. Ők a moldvai csángók, akik közül 60 ezerre becsülik azok számát, akik beszélik a magyar nyelvet, pontosabban annak „csángó” változatát, amely a magyar és a román sajátos keveréke, sok archaikus magyar kifejezéssel és román jövevényszóval tarkítva. A csángó települések oktatása a 19-20. század fordulóján kezdődött – román nyelven. Egy pár éves intermezzót (ötvenes évek) kivéve egészen 2000-ig nem volt magyar nyelvű oktatás Moldvában, így nem csoda, hogy bekövetkezett a csángók nagymértékű asszimilációja. Az 1990-ben alakult Moldvai Csángómagyarok Szövetsége így valóban a 24. órában lépett közbe, amikor 2000-ben útjára indította a Csángó Oktatási Programot. Minden kezdet nehéz 2000-ben két helyszínen 70 gyerekkel kezdődtek az eleinte még iskolán kívüli magyar nyelvű foglalkozások. Ahogy a Duna TV riportfilmjéből kiderül, a magyar oktatás népszerűsítése nem volt éppen zökkenőmentes, ugyanis több irányból is támadták a kezdeményezést. A legkeményebb ellenállást az egyház fejtette ki (s gyakran fejti ki ma is): a román anyanyelvű papok gyakran fenyegették meg azokat a szülőket, akik magyarul taníttatták gyereküket, de nem volt ritka a feljelentéstétel és a zsarolás sem. (Az egyik faluban a helyi plébános például nem engedte ministrálni a magyarul tanuló gyerekeket.) A nehézségek ellenére a tíz év alatt sikerült elvinni a magyar nyelvű oktatást 25 moldvai településre, melynek köszönhetően ma 1600 gyerek tanulhat magyar nyelvet és irodalmat, a szerencsésebb helyeken – 2002 óta – akár iskolai óra keretében is. A számok első hallásra sikertörténetet sejtetnek az olvasóval, azonban ahogy azt az MCSMSZ oktatási felelőse, Ferencz Éva hangsúlyozta: a magyarul beszélő moldvai gyerekek becsült száma 9000, közülük viszont csak 1600-hoz jutottak el eddig. De kik oktatják a csángó gyermekeket? A Marosvásárhelyi Rádió Jelenlét című műsorában elhangzottak szerint közel száz fiatal és idős, székelyföldi, szórványbéli és magyarországi pedagógus szolgált már Csángóföldön. Meglepetésre a legnagyobb számban magyarországiak jelentkeznek önkéntes magyartanárnak, de pozitív fejlemény, hogy egyre több a csángó származású oktató is. Lássuk a tíz év eredményeit! Mára elmondható, hogy az MCSMSZ oktatási tevékenysége átfogja a gyermekek magyar nyelven való tanulásának segítését az óvodától egészen az egyetemig. Az oktatási program egyik kezdeményezője, Hegyeli Attila beszámolója szerint 14 éves korig saját településükön iskolai és iskolán kívüli foglalkozások során tanítják a nyelvet, az írást, olvasást. Később a legügyesebb diákok számára – mivel Moldvában nincs magyar nyelvű iskolaközpont – biztosítják a székelyföldi magyar tannyelvű oktatásban való továbbtanulás lehetőségét (teljes ellátásuk és felzárkóztató programjuk, nevelésük révén). Csíkszeredában egy 76 fős csángó kollégium várja a továbbtanulni vágyó fiatalokat, Székelyudvarhelyen pedig a felsőfokú tanulmányok alatt van mód kollégiumban lakni. A gyerekek Magyarországra mehetnek felsőoktatási intézményekbe (az Oktatási és Kulturális Minisztérium biztosít évente 10 helyet számukra) vagy maradhatnak az MCSMSZ által biztosított ösztöndíjjal valamely romániai magyar egyetemen is. Az oktatási tevékenység mellett az MCSMSZ nagy hangsúlyt fektet a közösségi programokra és a tanárok szakmai fejlődésére is. Ennek okán rendszeresen sort kerítenek tanári találkozókra, népdalversenyekre, táboroztatásra és más kulturális programokra is. Pénzügyek Az MCSMSZ adományok révén szerzi meg a szükséges pénzügyi alapokat az Oktatási Programhoz. A budapesti állami támogatás teszi ki a költségek fedezésének viszonylag nagy részét. Ezt egészíti ki a Keresztszülők a Moldvai Csángókért program keretében befolyt összeg. A KEMCSE egyedülálló kezdeményezés, melyben bárki részt vehet, aki személyesen is szeretne felelősséget vállalni a csángómagyar gyerekekért. A keresztszülős program lényege, hogy a támogató vállalja egy moldvai magyar gyermek magyarul tanításának finanszírozását. Ez általános iskolások esetében évi 40 ezer, középiskolások esetében 150 ezer Ft. Az anyagiakon túl azonban hangsúlyt fektetnek a személyes kapcsolatra is, így a jelképes keresztszülő levélben tarthatja a kapcsolatot „új családtagjával”, de személyes találkozókra is gyakran sor kerül. Az érem másik oldala A szívmelengető eredmények azonban nem fedhetik el azokat a hiányosságokat, melyek pótlása elengedhetetlen a csángók asszimilációjának megakadályozásához. Hegyeli Attila véleménye szerint nem elég a gyermekek oktatása, a moldvai felnőttek számára is programokat kellene indítani, és gazdasági, szociális és kulturális téren is lépéseket kell tenni, hogy ez a magyar közösség fennmaradjon. Ahhoz, hogy a csángómentő akció valóban sikeres legyen, még legalább 30-35 faluban szeretnék bevezetni a magyar oktatást. Dolgoznak továbbá azon is, hogy minden faluban működjön egy „Gyermekek Háza”, amely helyszínéül szolgálhat minden, a magyar kultúrával kapcsolatos iskolán kívüli programnak. Mindemellett pedig szeretnék elérni, hogy a csángóföldi magyar falvakba magyar plébánost küldjön az egyház. Az ugyanis, hogy hitüket milyen nyelven gyakorolják ezek a közösségek, nagymértékben befolyásolja a magyar nyelvhez való ragaszkodásuk mértékét. A feladat tehát még koránt sincs elvégezve, hiszen a tíz év eredményei csak a kezdeti lépéseket jelentik a hosszú és göröngyös úton. Állhatatos munkájáért minden kétséget kizáróan nagy tiszteletet érdemel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Ahhoz azonban, hogy erőfeszítésük ne váljék szélmalomharccá, s eddigi munkájuk valóban meghozza gyümölcsét, szélesebb körű összefogás szükséges – határon innen és túl. KovácsEszter kulturpart.hu, Erdély.ma 2010. október 26.Közmeghallgatás az Európai ParlamentbenA csángók – egy veszélyeztetett kisebbség Európában Megrázó hírek olvashatók arról, hogy évenként több tucatnyi nyelv, kivesző nyelveket beszélő népcsoport pusztul ki a világon. E közösségek utolsó tagjai halálukkal anyanyelvüket is a sírba viszik. Drámai esetük sokkoló erővel irányítja figyelmünket a kisebbségi közösségek mostoha sorsára, a kevesek által beszélt nyelvek vagy a saját állammal nem rendelkező népek tragikus helyzetére, sajátos problémáira. Az etnikai és vallási kisebbségek sorvadásának és pusztulásának egyik leggyakoribb okozója a kulturális genocídium, melynek mindenekelőtt a kollektív dimenziójára kell rámutatnunk. Ebben a megközelítésben a nemzetközi téren általános, valamint az Európai Unióban is szinte kizárólagos módon használatos – egyéni – emberi jogok mégoly következetes érvényesítése sem célravezető. A közösségi létükben veszélyeztetett embercsoportoknak valójában egyedül a kollektív jogok biztosítása jelenthetne hatékony védelmet. Éppen ezért az európai kisebbségvédelemnek ebbe az irányba kellene haladnia és továbbfejlődnie. A puszta megmaradásában fenyegetett moldvai csángó-magyaroknak is kizárólag ez a fajta kisebbségpolitika nyújthatna esélyt a túlélésre. Ez a Románia Kárpátokon-túli, keleti részén élő, római katolikus közösség a több évszázada reá nehezedő asszimilációs nyomásnak, nem utolsósorban pedig a Ceaușescu-diktatúra által állampolitikai rangra emelt, ún. homogenizációs politikának tulajdoníthatóan mára már a teljes identitásvesztés határára került. Az Európai Parlament épületében különleges szeretettel üdvözlöm Pusztina település küldötteit, akik még ahhoz az ötven-hatvan ezernyi csángó-magyarsághoz tartoznak, amely az időközben elrománosított, mintegy kétszázezer csángó testvérükkel szemben – katolikus hitükkel együtt – ősi nyelvüket is mindmáig megőrizték. Soraikban külön is köszöntöm jeles szellemi és polgári vezetőiket – mai előadóinkat –, nevezetesen Solomon Adrián elnököt, a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének vezetőjét, Nyisztor Ilona énekművészt, a szövetség kulturális alelnökét, valamint Hegyeli Attila székelyföldi tanárt, a kiváló csángómentő oktatási program – és iskolai rendszer – irányítóját. Az ügy iránt elkötelezett előadóink között nagy megbecsüléssel fogadhatjuk körünkben továbbá Tytti Isohookana-Asunmaa volt finnországi miniszter asszonyt, az Európa Tanács egykori jelentéstévőjét, akinek döntő szerepe volt abban, hogy közel tíz évvel ezelőtt az ET Parlamenti Közgyűlése határozatban fogadta el 1521/2001. számú Ajánlását (Recomandation 1521/2001) a moldvai csángók kisebbségi jogainak védelmében, valamint közösségi önazonosságának megőrzése érdekében. A finn politikusnő az idők folyamán hasonló módon lépett fel az uráli kultúrák, illetve az oroszországi finnugor közösségek – példának okáért a marik – védelmében. Odahaza, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint ideát, az Európai Parlament keretében az erdélyi magyarság és Székelyföld autonómiájával együtt, kezdettől fogva következetesen kiállunk a csángó-magyarok közösségi jogai mellett – nem feledkezve meg ugyanakkor más veszélyeztetett népcsoportok, köztük a puszta létjogukban megkérdőjelezett szerbiai románok („vlahok”), valamint a görögországi makedónok tarthatatlan helyzetéről. A csángók erőltetett asszimilációja enyhült formában ugyan, de mindmáig tovább folytatódik. Haló poraiban maga a nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu is elégedett lehetne a dolgok jelenlegi állásával. A nagy erdélyi költő, Reményik Sándor modell-értékű versét felidézve: a moldvai csángók templomaikban nem használhatják anyanyelvüket, és magyar iskoláik sincsenek – márpedig a templom és iskola, hagyományos módon, egy nemzeti közösség identitásának a legfőbb tartópillérei. A román egyházpolitika és oktatásügy továbbra is valóságos nacionalista „kurzust” folytat a beolvasztásra ítélt csángók anyanyelve és kultúrája ellen. Manapság Európa-szerte, sőt világviszonylatban kitüntetett elsőbbséget élvez a természetvédelem. Méltó volna, hogy a flórához és a faunához hasonlóan a humán szférának – ennek részeként pedig a közösségi emberi jogok, illetve a veszélyeztetett kisebbségek védelmének – is kellő figyelmet szenteljünk. Az is tarthatatlan, hogy miközben az Európai Unión kívüli, ún. harmadik országok viszonylatában az emberi, a nyelvi és a vallási jogok kérdése abszolút prioritásnak számít – ezzel szemben viszont saját tagországaink hasonló problémáira alig vannak megfelelő eszközeink, és a diszkriminatív szlovákiai államnyelvtörvény vagy a saját pusztuló kisebbségeink esetében az Európai Közösség szinte tehetetlen. Az Európa Tanács kisebbségvédelmi mintáit követve és joganyagát átvéve, ezen a téren is mihamarabb meg kellene keresnünk a megoldást. Ebben a tekintetben a bécsi Alapjogi Ügynökséget biztató kezdetnek tarthatjuk. A cigányság helyzete kapcsán azt is látnunk kell, hogy a mélyszegénység nem csupán egy adott népcsoport vagy etnikum kizárólagos „kiváltsága”. A moldvai csángók régiójának és településeinek mérhetetlen elszegényedése, ennek következtében pedig a csángó férfiak masszív kiáramlása és nyugati munkavállalása ugyanebbe a jelenségkörbe tartozik. Éppen ezért a közös Európa irántuk is kiemelt felelősséggel tartozik. Ebben a gondolatmenetben: a romániai csángók ügye nem csupán emberi jogi és kisebbségvédelmi, hanem gazdasági szempontból is közös európai ügynek számít – és éppen ezért, szokványos formalizmussal nem utalható vissza az illetékes tagország, vagyis Románia kizárólagos hatáskörébe. Az ilyenkor szokásos jókívánságok mellett – az 1956-os évforduló jegyében – hadd zárjam megnyitóbeszédemet a jeles sportember, Schirilla György „hitvallásával”, aki a magyar szabadságharc tiszteletére idén az annak helyszínei közötti pályát futotta be, annak előtte pedig a római pápához gyalogolt el: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna, s cselekedj úgy, mintha minden rajtad állana!” Ezzel a nemes hittel és áldozatossággal imádkozzunk és cselekedjünk csángó Testvéreinkért és a világ elnyomottaiért! Tőkés László, EP, Brüsszel 2010. október 27.A csángók védelme közös európai ügy Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a pusztinai csángók egy csoportját, valamint a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének vezetőit látta vendégül az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Kedden, 2010. október 26-án többek között nyilvános közmeghallgatás keretén belül ismertették a csángómagyarság helyzetét. Megnyitóbeszédében Tőkés László EP alelnök arról a kulturális genocídiumról beszélt, amely a világ több országában élő kisebbségeket sújtja, és amely a közösség nyelvi és kulturális identitásának eltűnését eredményezheti. A több évtizedes asszimilációs politika következtében a nyelvvesztés tragikus méretűvé vált. A csángó-magyarok sem a templomban, sem az iskolában nem használhatják szabadon anyanyelvüket, az elnyomatás az „önkéntes asszimiláció” megjelenését eredményezte. Tytti Isohookana Asunmaa, az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése kulturális bizottságának volt elnöke az általa 2001-ben elkészített 1521/2001-es jelentés alapján tartotta meg előadását. A csángók helyzetét az Oroszországban élő mari közösségéhez hasonlította. Rámutatott: az ET Parlamenti Közgyűlése által 2001-ben megszavazott jelentés és ajánlás oktatási, kulturális és szociális intézkedéseket kér a román államtól a csángó kultúra védelmében. A volt finn miniszter kijelentette: amennyiben a román állam álláspontja nem változik, és nem támogatják a csángómagyarok megmaradását, akkor kultúrájuk és nyelvük eltűnik. Példaként hozta fel, hogy Finnországban a pozitív diszkrimináció elve alapján a kisebbségi kultúrák és közösségek nagyobb támogatásban részesülnek az állam részéről, mint a többség. Végezetül hozzátette: az Európai Parlamentnek monitorizálnia kell a csángók helyzetét, Romániának pedig pozitív hozzáállást kellene tanúsítania. Solomon Adrian, a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségének elnöke saját életútjának bemutatásán keresztül érzékeltette azt az állami nyomást, amelynek következtében sok csángó elveszíti anyanyelvét. Mivel mind anyanyelvük, mind pedig vallásuk alapján a csángók különböznek a többségi román nemzettől, ezért sok szülő attól fél, hogy gyermeke egész életében hátrányos megkülönböztetésben fog részesülni, amennyiben ragaszkodik anyanyelvéhez. Így előfordul az is, hogy sok esetben a nagymama, aki alig tud románul, nem tud értekezni unokájával, aki már csupán románul beszél. Az ET ajánlása alapján a tanügyi törvény által adott lehetőségekről a csángó szülőket tájékoztatni kellene, sorolta a csángó-magyarok vezetője, a magyar nyelvű misét ne csak a vendégcsoportok látogatásakor engedélyezzék, és a népszámlálás alkalmával a civil szervezeteket is be kell vonni a kérdőívek összeállításánál. Utóbbi esetében talán azt is érdemes lenne megfontolni, vetette fel Solomon, hogy közösségük tagjai csángónak vallhassák magukat. A soron következő előadó bemutatása előtt Szilágyi Zsolt moderátor, Tőkés László kabinetfőnöke, aki több évig volt a csángók megbízott romániai parlamenti képviselője, arról szólt, hogy a félelem légköre nem szűnt meg Csángóföldön. Az elmúlt években volt pap, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart, a magyar nyelv oktatását igénylő szülők gyerekeit pedig több helyen nyilvánosan megalázták. Hegyeli Attilát, a csángó oktatási program vezetőjét pedig többször névtelen sms-ben fenyegették és félemlítették meg. Néhány évvel ezelőtt a bákói tanfelügyelőt és prefektust még arról kellett győzködni, hogy tartsák be, tartassák be a tanügyi törvény előírásait a magyar nyelv fakultatív oktatása terén. Hegyeli Attila, az MCSMSZ oktatási alelnöke, aki mintegy tíz éve vezeti az oktatási programot, elmondta: „szerencsésnek” mondhatják magukat, ugyanis a Bákó megyei tanfelügyelőség által 2000-ben indított, szervezetük bírósági felszámolását célzó keresetének 2003-ban a brassói bíróság nem adott helyt, az oktatási programot tehát folytathatták. Jelenleg 992 gyermek vesz részt ebben a programban, ebből félszázan nem az iskolák épületében, a hivatalos tanórák után, hanem magánlakásokban, közösségi házakban tanulhatnak heti három órában magyarul. Felméréseik szerint kellő támogatás biztosításával további 7500 magyarul tudó gyermek vehetne részt a magyar nyelv elsajátítását célzó programban. A csángó falvak lakosai megtanultak együtt élni a környező falvak román lakosságával, emelt ki Hegyeli, a csángó-magyarok mindenkor toleranciáról tettek tanúbizonyságot, nem keresik a konfliktust, ellenben elvárnák a toleráns hozzáállást az állami intézményektől is. A pusztinai Nyisztor Ilona, aki a szervezet kulturális alelnöki tisztségét is ellátja, a pusztinai közösségi házban végzett munkájáról beszélt. „Tanítsuk vissza énekeinket, nyelvünket” – fogalmazta meg lelkesült beszédében. A hozzászólások rendjén Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport elnöke az általa vezetett Intergroup üdvözletét tolmácsolta. Kiemelte az Európa Tanács ajánlásának fontosságát, annak pozitív hatásait. Mint mondta, az EU-nak át kellene vennie az ET vonatkozó dokumentumait, ugyanis pozitív hatásuk bizonyított már. A megfélemlítésnek, meghurcoltatásnak nincs helye Európában, a magyar nyelvű mise és oktatás természetes igények a 21. században. Victor Boştinaru román szocialista képviselő hozzászólásában leszögezte, hogy a problémát nem Brüsszelben, hanem Bukarestben kell megoldani, és feltette a kérdést: a csángó-magyarok miért nem fordulnak az RMDSZ minisztereihez? Ha pedig a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ nem tud megoldást találni, akkor lépjenek ki a kormányból, ironizált a jelenleg Romániában ellenzékben lévő párt képviselője. A posztkommunista utódpárt prominense ezek után egy francia történésznek „a moldvai katolikus kisebbségről” írott könyvét reklámozta, amelyből néhány példányt át is adott az előadóknak és a hallgatóságban ülőknek. Tőkés László zárszavában európai védelmet sürgetett a csángó magyarok védelmében. Elmondta, hogy a csángók közül a korábbi 250 ezerrel szemben ma már csak mintegy 50 ezren beszélik a nyelvet, a gazdasági nyomor következtében pedig a fiatalság menekül a térségből. Hozzátette, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezte magát a csángómentés mellett. Újságíróknak az EP-alelnök arról is beszélt: személyes véleménye szerint nem érzékelhető, hogy van már alapjogi biztosa az uniónak. Mint mondta, a nyelvtörvénynél például az Európai Bizottság és az EP is „lebénult”. Tőkés olyan monitorozást, felülvizsgálati módszereket szorgalmazott, amelyek mellett „nem ülhetnek páholyban a nyilvánvaló törvény- és jogsértők”. Tőkés László beszédét mellékeljük. Brüsszel, 2010. október 27. Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája 2010. október 28.A csángókról tartottak közmeghallgatást az EP-benAz Uniónak hatékony eszközöket kellene találnia az emberi jogokkal, azon belül a kisebbségekkel kapcsolatban fennálló problémák megoldására – hangoztatta Tőkés László a csángók helyzetéről tartott brüsszeli közmeghallgatáson. A népcsoport jelenlegi helyzetéről új jelentés készül, melyet februárban mutatnak be az EP-ben. Megvédenék őket. Az EP-ben tartott közmeghallgatáson a moldvai csángó népcsoport is képviseltette magát Az Európai Uniónak hatékony eszközöket kellene találnia az emberi jogokkal, azon belül a kisebbségekkel kapcsolatban fennálló problémák megoldására – hangoztatta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke azon a kedd délutáni brüsszeli közmeghallgatáson, amelyen a moldvai csángók helyzetéről tájékozódtak az EP-képviselők. Az erdélyi magyar politikus veszélyeztetett kisebbségnek nevezte a csángókat, akiknek – mint fogalmazott – „az elrománosítása az utóbbi húsz évben is folytatódott”. „Ha az erdőket és a medvéket védjük, akkor méltó, hogy ezt a jobb sorsra érdemes magyar nemzeti közösséget még inkább védelemben részesítsük” – fogalmazott Tőkés. Unióban tehetetlen az EU? Tőkés kifogásolta, hogy az Unióban élő kisebbségi közösségek problémáinak kezelésében az EU „szinte tehetetlen”, miközben a kívül élő csoportok ügyét határozottan képviseli. Példának hozta a felvidéki magyarság ügyét a szlovákiai államnyelvtörvény esetében, de említést tett a szerbiai románok, valamint a Timok-völgyi vlachok és a görögországi macedónok nehéz helyzetéről is. A kolozsvári egyetem ügyében húsz év alatt szintén csak apró lépéseket sikerült megtenni. „Jó, hogyha a média ingerküszöbének szintjére tudjuk juttatni ezeket a problémákat” – fogalmazott. Több más EP-képviselő mellett részt vett és felszólalt a meghallgatáson Tytti Isohookana Asunmaa, aki az évtized elején az Európa Tanács jelentéstevője volt a csángók kérdésében. Tőkés úgy fogalmazott, hogy eddig a finn politikus érte el a legnagyobb eredményt a csángók védelmében. Mint mondta, fontos lenne, hogy az EU átvegye az Európa Tanács joganyagát az emberi jogi kérdésekben. Elmondta, hogy a csángók közül a korábbi 250 ezerrel szemben ma már csak mintegy 50 ezren beszélik a nyelvet, a nehéz gazdasági helyzet következtében pedig a fiatalság menekül a térségből. A csángókat többek között Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, valamint Hegyeli Attila alelnök képviselte. Jelen volt Nyisztor Ilona alelnök, énekművész, aki csángó népdalokkal is megismertette a hallgatóságot. Solomon Adrián saját életútjának bemutatásán keresztül érzékeltette azt az állami nyomást, amelynek következtében sok csángó elveszíti anyanyelvét. Mivel mind anyanyelvük, mind pedig vallásuk alapján a csángók különböznek a többségi román nemzettől, ezért sok szülő attól fél, hogy gyermeke egész életében hátrányos megkülönböztetésben fog részesülni, ha ragaszkodik anyanyelvéhez. Hegyeli Attila oktatási alelnök, aki mintegy tíz éve vezeti az oktatási programot, elmondta: jelenleg 992 gyermek vesz részt ebben a programban, ebből félszázan nem az iskolák épületében, a hivatalos tanórák után, hanem magánlakásokban, közösségi házakban tanulhatnak heti három órában magyarul. Felméréseik szerint kellő támogatás biztosításával további 7500 magyarul tudó gyermek vehetne részt a magyar nyelv elsajátítását célzó programban. Gál Kinga néppárti EP-képviselő, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport elnöke az Európa Tanács ajánlásának fontosságát, annak pozitív hatásait hangsúlyozta. Victor Boştinaru román szocialista képviselő hozzászólásában leszögezte, hogy a problémát nem Brüsszelben, hanem Bukarestben kell megoldani, és feltette a kérdést: a csángómagyarok miért nem fordulnak az RMDSZ minisztereihez problémáikkal? Újabb jelentés készül A moldvai csángómagyarok helyzetéről egyébként újabb jelentést készít a Romániai Helsinki Bizottság (Apador CH) és a Pro Europa Liga. A két szervezet 2002-ben kiadott jelentését aktualizálja, melyben elítélték a helyi és állami hatóságokat, illetve a római katolikus egyház képviselőit a csángómagyar népcsoportra gyakorolt asszimilációs nyomás miatt. A dokumentum aktualizálása céljából október közepén Bákó megyébe látogatott a Pro Europa Liga egy küldöttsége, hogy a helyszínen győződjék meg a csángóföldi magyarok jelenlegi helyzetéről, a magyar nyelvű oktatás és misézés terén beállt változásokról. A Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Románia finnországi hajdani nagykövete, illetve az emberjogi szervezet két marosvásárhelyi munkatársa, Kacsó Judit-Andrea jogtanácsos és Szikszai Katalin néprajzkutató alkotta delegáció több településen találkozott a helyi hatóságok és civil szervezetek képviselőivel. A Bákó megyei tanfelügyelőségen és prefektúrán tárgyaltak az intézmények vezetőivel, majd háromnapos tartózkodásuk során Nagypatakra, Forrófalvára, Klézsére, Budára, Külsőrekecsinbe, Lujzikalagorba, Gajdárra és Pusztinára látogattak az MCSMSZ vezetőinek kíséretében. A Pro Europa Liga képviselői az itt látottakat egy jelentésben foglalják öszsze. Smaranda Enache a Krónikának elmondta, a dokumentum készül, Gabriel Andreescuval közösen írják, és egyelőre nem tudnak részleteket elárulni róla. A dokumentumot jövő év februárjában mutatják be az EP frakcióközi ülésén, melyet az MCSMSZ 20 éves fennállása alkalmából szerveznek Sógor Csaba EP-képviselő kezdeményezésére. Újabb impulzusra várnak Bartha András, az MCSMSZ alelnöke a Pro Europa Liga képviselőinek látogatása kapcsán kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy több településen az elmúlt években pozitív változások történtek. Nagypatakon idén beindult az iskolai oktatás, sőt a polgármester jóvoltából saját kabinetben zajlanak a magyarórák. Klézsén ellenben gondok vannak, fogalmaz az alelnök, aki szerint mind az iskola, mind a helyhatóság képviselőinek változtatniuk kellene felfogásukon. Lujzikalagorban szintén a helyi hatóságok ellenkezése miatt nem indulhatott be a magyarnyelv-oktatás az állami iskolában. Bartha András kifejti, azt remélik, hogy a most készülő jelentés „újabb impulzust ad a romániai hivataloknak, hogy jobban figyeljenek, segítsék a csángó kultúra megőrzését szorgalmazó nonprofit szervezeteket, támogassák nyelvmegőrző tevékenységüket”. Krónika (Kolozsvár) 2010. október 28.Uniós védelmet sürgettek a csángóknak BrüsszelbenAz Európai Uniónak hatékony eszközöket kellene találnia az emberi jogokkal, azon belül a kisebbségekkel kapcsolatban fennálló problémák megoldására – hangoztatta Tőkés László az Európai Parlamentben azon a brüsszeli közmeghallgatáson, amelyen a moldvai csángók helyzetéről tájékozódtak az EP-képviselők. Az erdélyi magyar képviselő veszélyeztetett kisebbségnek nevezte a csángókat, akiknek – mint fogalmazott – "az elrománosítása az utóbbi 20 évben is folytatódott". "Ha az erdőket és a medvéket védjük, akkor méltó, hogy ezt a jobb sorsra érdemes magyar nemzeti közösséget még inkább védelemben részesítsük" – fogalmazott. Tőkés László kifogásolta, hogy az unión belül élő kisebbségi közösségek problémáinak kezelésében az EU "szinte tehetetlen", miközben a kívül élő csoportok ügyét határozottan képviseli. Példának hozta a felvidéki magyarság ügyét a szlovákiai államnyelvtörvény esetében, de említést tett a szerbiai románok, valamint a Timok-völgyi vlachok és a görögországi macedónok nehéz helyzetéről is. A kolozsvári egyetem ügyében is 20 év alatt csak apró lépéseket sikerült megtenni. Több más EP-képviselő mellett részt vett és felszólalt a meghallgatáson Tytti Isohookana Asunmaa, aki az évtized elején az Európa Tanács jelentéstevője volt a csángók kérdésében. Tőkés László úgy fogalmazott, hogy eddig a finn politikus érte el a legnagyobb eredményt a csángók védelmében. Mint mondta, fontos lenne, hogy az EU átvegye az Európa Tanács joganyagát az emberi jogi kérdésekben. A meghallgatás tárgyát képező kisebbséget mások mellett Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, valamint Hegyeli Attila alelnök, oktatási programvezető képviselte. Jelen volt Nyisztor Ilona alelnök, énekművész, aki csángó népdalokkal is megismertette a hallgatóságot. 2010. november 22.Egyre szebben beszélnek magyarul a moldvai csángó gyermekekA moldvai csángó gyermekek egyre szebben és egyre bátrabban beszélnek magyarul, vállalják magyarságukat, ezt jól bizonyította az is, hogy minden korábbinál nagyobb sikere volt a Rekecsin községben lévő Csíkfaluban a hétvégén megszervezett hetedik Szeret menti Népdalvetélkedőnek – mondta az Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. Ez a népdalvetélkedő hagyománnyá vált, évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen, a rendelkezésre bocsátott termekbe már alig férnek be az emberek. Ezúttal huszonnégy faluból érkeztek versenyzők, két-két gyerek minden településről – közölte az elnök. Az MCSMSZ mellett az ajándékok nagy részét magántámogatók biztosították – mondta Solomon Adrián, példaként említve a Máltai Szeretetszolgálatot, Kurkó Jánost, a csíkszeredai Fenyő Szálló tulajdonosát, a Rotary Club Szegedet. A magyarországi keresztszülők is sok ajándékot küldtek (azok a magyarországi személyek, akik az öt évvel ezelőtt útjára indított „Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!" program keretében vállalták csángó gyermekek felkarolását). Arra a kérdésre, hogy egy ilyen népdalvetélkedő mennyire segíti a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatásának rendkívül hányattatott ügyét, Solomon Adrián azt felelte: ez a rendezvény éppen a szövetség oktatási programjának köszönhető, ennek keretében a tanárok arra buzdítják a gyerekeket, hogy szüleiktől, nagyszüleiktől „tanulják vissza" a csángó magyarok által énekelt régi dalokat. E témával kapcsolatban Hegyeli Attila, a szövetség anyanyelvi oktatási programjának felelőse az MCSMSZ honlapján emlékeztet: 2000-ben egyesek vakmerőségnek vagy éppen szélmalomharcnak tartották azt az ötletet, hogy a moldvai csángó falvakban kezdjenek először iskolán kívüli foglalkozások keretében, majd az iskolákban is magyar nyelvű foglalkozásokat szervezni a gyerekeknek. A szövetség az elmúlt tíz évben nagyszerű eredményeket ért el, még akkor is, ha – mint az említett honlapon olvasható – a mai napig küzd „a hatóságok és a katolikus egyház helyi képviselőinek gáncsoskodásával". Solomon Adrián ugyanakkor most örömmel számolt be arról, hogy a vetélkedőn jelen volt Csíkfalu polgármestere, aki üdvözölte a kezdeményezést. Az eseményen részt vett Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és Balogh György, a csíkszeredai magyar főkonzulátus ügyvezető konzulja is. A nagykövet elmondta: úgy érzékeli, hogy a korábbi évekhez képest a csángók sokkal bátrabban vállalják a magyarsághoz való kötődést, sok száz, sőt, most már sok ezer gyerek tanul magyarul az iskola falai között vagy az iskolai foglalkozásokon túl. „Személyesen is tapasztalom, hogy egyre jobban beszélnek, egyre kisebb az a félelem, ódzkodás, ami a korábbiakban érzékelhető volt. A román hatóságok részéről is érezhető javulás, ma már türelmesebb, megértőbb a hozzáállás" – mondta Füzes Oszkár. Hozzáfűzte: Csángóföldről megérkeztek az első jelentkezések is az állampolgárság egyszerűsített felvétele iránt. Erdély.ma 2010. november 24.A legtöbb csángó nem tud a magyar állampolgárság lehetőségérőlNem mutatnak érdeklődést a moldvai csángók a magyar állampolgárság iránt. Az érdektelenség oka, hogy a hír nem jutott el hozzájuk, sokan még nem is hallottak a lehetőségről. A Moldvai Csángómagyar Szövetség oktatási programja keretében jelenleg 24 településen tanítják a magyar nyelvet – nyilatkozta Hegyeli Attila, a program kezdeményezője. Moldvában közel 240 ezer római katolikus ember él, ebből feltehetően 200 ezren magyar származásúak, de mára alig 60-65 ezerre tehető azok száma, akik beszélik még a magyar nyelvet. Ők szétszórtan, több mint 50 kisebb-nagyobb, elzárt és nehezen megközelíthető településen élnek. „Ebben a 60-70 faluban ez a 60 ezer magyarul még tudó ember az, akiket moldvai magyar csángóként tudunk definiálni. És itt jönnek a nehéz kérdések, hogy ők maguk mit gondolnak erről. Ugyanis itt soha nem volt Magyarország, itt nem volt Trianon, erre ráépült az elmúlt 90-100 esztendő oktatási rendszere és a román nyelvű katolikus egyház, amely azt sulykolta, hogy aki Romániában él, az román – magyarázta Hegyeli Attila. Klézse az egyik legnagyobb moldvai csángó település. A Székelyföldről kivándorolt, székelyek által alapított községben közel hétezren élnek, túlnyomó többségük római katolikus. A helyi hatóságok barátságtalan fogadtatása után arról érdeklődtünk a faluban, hogy igénylik-e a magyar állampolgárságot. Kiderült, legtöbben nem is hallottak a lehetőségről. A moldvai csángómagyarokhoz egyetlen magyar nyelvű újság sem jut el, legtöbbjük magyar adókat sem követhet. Ezzel magyarázható, hogy az állampolgárság igényléséről szóló hírek nem jutottak el hozzájuk. A népszerűsítésben a Moldvai Csángómagyar Szövetség nyújthatná a leghatékonyabb segítséget. „Minekünk is tisztán kellene látni, hogy milyen dokumentumok alapján kérhetik a csángók a magyar állampolgárságot. Ha ez körvonalazódik, illetve hivatalosan meghatározzák, akkor a helyszíneken – és most már 24 helyszínen vagyunk – az embereket tájékoztatjuk erről a lehetőségről” – mondta Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyar Szövetség elnöke. Balogh György konzul tájékoztatása szerint a moldvai csángóknak vélelmezniük kell, hogy ők magyarok és beszélniük kell a magyar nyelvet ahhoz, hogy benyújtsák állampolgársági kérelmüket. A személyes irataik mellé tőlük nem kérik a magyar felmenőt igazoló dokumentumokat, ezzel könnyítve számukra az ügyintézést. Emellett azonban szükség lesz a lehetőség népszerűsítésére is, hiszen az eldugott kis csángó településen élő magyar származású embereknek ugyanolyan joga van az állampolgársághoz, mint például a székelyföldi megyeközpont székelyeinek. Csata Orsolya Duna TV, Erdély.ma 2011. január 22.Tíz év Moldvában (Könyvbemutató Kézdivásárhelyen)Tegnap este a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban bemutatták a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Zelegor Kiadó által megjelentetett Tíz év Moldvában — Csángó Oktatási Program, 2000—2010 című kötetet, melyben a moldvai csángómagyar falvakban tanító pedagógusok személyes vallomásai olvashatók. Az igényes kivitelezésű kötetet Sántha Attila költő, lapszerkesztő méltatta, a moldvai magyar nyelvű iskolán kívüli oktatás megszervezéséhez kapcsolódó eseményeket is elmesélte, majd Hegyeli Attila, a program korábbi felelőse beszélt a tízéves moldvai magyar oktatásról, azt sem rejtve véka alá, hogy nem tartja nagy eredménynek, amit elértek. A Bákó megyében valamilyen szinten magyarul is beszélő gyermekek közül huszonhat településen ezernyolcszáznegyvenen tanulnak hetente háromszor magyarul, s habár a kötet gyönyörűre sikeredett, a moldvai valóság nem olyan szép, mint ez a könyv — hangsúlyozta Hegyeli, aki mindezért elsősorban nem a románokat, hanem a magyar értelmiséget és az RMDSZ-es politikusokat is elmarasztalta. Ezt követően a Moldvában már nem tanító vagy ma is ott oktató magyartanárok vallomásait hallgathatták meg az érdeklődők. Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. február 3.TÍZ ÉV MÉRLEGEMagyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi. Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul... Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva. Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli. Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon. Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot. Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül. Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van. “Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende. A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol. A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal. A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított. A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli. A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként. “Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli. B. D. T. Transindex.ro 2011. március 8.Kevés csángó igényli a magyar állampolgárságotHavonta mintegy ötven csángóföldi lakos készítteti el a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentációt – közölte a Krónikával Hegyeli Attila. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) ügyvivője szerint főleg a Magyarországon munkát vállalók élnek az egyszerűsített honosítási eljárás adta lehetőséggel, és így az anyaországi polgármesteri hivatalokban nyújtják be igénylésüket. Az ügyvivő cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a román katolikus papok akadályoznák a csángókat a dokumentáció összeállításában. Mesterségesen gerjesztik a konfliktust Budapestről azok, akik abból élnek, hogy feszültséget keltsenek” – jelentette ki a Krónikának Hegyeli. A moldvai csángókkal külön foglalkozik az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló, 2010. évi 44. törvény, eszerint nekik nem kell bizonyítaniuk, hogy felmenőik Magyarország területén éltek, ők csak valószínűsíthetik magyar származásukat. Ez az igénylőnek vagy felmenőinek családneve vagy születési helye alapján történik, de elősegíthetik más okmányok is, például magyariskola-látogatási igazolás, de mellékelniük kell egy magyar nyelven írt önéletrajzot is. György László, a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársa szerint a moldvai csángókra vonatkozó passzus a Hargita megye területén élő csángókra nem vonatkozik, ugyanis ezek felmenői élhettek az egykori Magyarország területén. Túlsúlyban a külföldi munkavállalók Hegyeli Attila elmondta, havonta átlagosan ötven iratcsomó összeállításában segít, de nem tapasztalta, hogy a román ajkú katolikus papok akadályoznák a magyar honpolgárság megszerzéséhez szükséges egyházi bizonylatok kiállítását. Csupán egyetlen alkalommal jelezte egy ügyfél, hogy a pap nem állította ki első kérésre a kért bizonylatot. Azonban ez az egyedi eset is néhány napon belül megoldódott, ugyanis a plébános mindössze felettese tanácsát kérte az ügyben, aztán különösebb gond nélkül kiállította az igazolást. Egyébként Hegyeli hivatalos román–magyar fordítóként elkészítette az egyházi bizonylat román–latin–magyar verzióját is, amit a román ajkú papok szintén aláírnak. Az ügyvivő arról is beszámolt, hogy sokan még a múlt év végén kérték a szükséges igazoló iratokat, hogy visszatérve magyarországi munkahelyükre már január elején kérvényezhessék a magyar állampolgárságot. „A csángók közül a magyar honpolgárságot kérvényezők többsége olyan személy, aki Magyarországon vállalt munkát” – magyarázta Hegyeli. Ezek rendszerint a munkahelyükhöz legközelebb eső polgármesteri hivatalnál adják be a kérésüket. Az ügyvivő szerint eddig egyetlen visszajelzés sem érkezett arra nézve, hogy az iroda által összeállított aktacsomó ne lenne rendben. Kevesen kérik az állampolgárságot Nem nevezhető általános jelenségnek, hogy akadályoznák a csángókat a magyar állampolgárság megszerzésében – jelentette ki a Krónika kérdésére Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ vezetője. Irodájukban mindössze két esetben panaszkodtak a csángók, hogy a plébános nem adta ki nekik az egyházi bizonylatot, több esetről nincs tudomásuk. Egy esetben viszont egy forrófalvi csángó férfi arra kérte a központ munkatársait, ne küldjék haza a szülőfalujába a magyar anyakönyvi iratait, mert így megtudná a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A férfi attól tartott, negatív következményei lesznek annak, ha vállalja magyarságát. A sepsiszentgyörgyi központban kevés csángó fordult meg, mondta Nemes Előd, holott a városban mintegy 800 moldvai magyar család él, évtizedekkel ezelőtt költöztek ide, és egy részük már a tömbmagyarságban románosodott el. Római katolikus vallásukat azonban megtartották, az Állomás negyedi templomban román nyelvű misét is tartanak számukra. Nemes Előd elmondta, a beköltözött csángók közül eddig csak néhányan állították össze az iratcsomót a magyar állampolgárság megszerzéséhez, és ők nem panaszkodtak a papokra. Ahogy a csíkszeredai és gyergyószentmiklósi demokrácia-központban sem tapasztaltak visszaélést a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratok beszerzésében. Gyergyószentmiklóson eddig egyetlen csángó sem kérvényezte a magyar honpolgárságot, tájékoztatta lapunkat Bákai Magdolna irodavezető. Információink szerint a csíkszeredai magyar konzulátuson csak néhány csángó kérte a magyar állampolgárságot, és ők sem panaszkodtak arra, hogy falujukban akadályoznák őket ebben. A csángókérdésről Budapesten: sok még a probléma A moldvai csángómagyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi budapesti ülésén. Kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, amelynek eredményeként sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe továbbtanulni. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több gyermeket elérni, és minél több óvodás korú gyermekkel szeretnének foglalkozni. Kiemelte: még legalább 20–30 helyszínre terjesztenék ki a programot, és további magyar házakat is szeretnének kialakítani. Utóbbiak ugyanis nemcsak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak, mutatott rá. Az elnök szorgalmazta azt is, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángómagyar él, egy oktatási-kulturális központot alakítsanak ki, és legyen magyar nyelvű média is a Csángóföldön. Megjegyezte: az anyanyelven való tanulást a törvények ugyan biztosítják, de a helyhatóságok gyakran nem tartják azt be. Kijelentette: kötelességünk esélyt adni a következő generációnak, hogy láthassák őseik kultúráját. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója arra mutatott rá, hogy a csángókérdés egyrészt sikertörténet, másrészt nagyon sok még a megoldandó probléma. Feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, és az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan. A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását Bákóban. Megjegyezte: mára a korábbi 62 ezerről 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. A csángóügy egyben modell is, hiszen a Kárpát-medence magyarságának többsége szórványban él. Ha az alkalmazott megoldások sikeresek, akkor azok máshol is használhatók lehetnek, hangsúlyozta. Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, ennek elkerülése érdekében erősíteni kell a csángók identitását. Horváth Szilárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. Elmondta: az alapítvány közel 300 millió forinttal támogatta a csángóföldi programot az elmúlt mintegy hat évben, de a támogatási formák további bővítését szeretnék elérni. Ezek között említette a Csángóföldön oktató tanárok, kiadványok, többnyelvű misekönyvek kiadásának támogatását. A diószéni születésű Petrás Mária keramikusművész arról beszélt, hogy a moldvai magyarságot úgy fosztották meg nyelvétől és a magyar nyelvű misétől, hogy soha nem kérdezték meg őket. Rámutatott: hibás megközelítés lenne, ha most azt kérdezgetnék tőlük, hogy valóban magyarnak vallják-e magukat. Honosítás: azonosító és lakcímkártya Nyilvántartásba veszik a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat annak a törvénymódosító-javaslatnak értelmében, amelyet tegnapi ülésén fogadott el az Országgyűlés. Az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnak. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott változtatások azért váltak szükségessé, mert az egyszerűsített honosítás bevezetésével megszűnt az az általános követelmény, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének előfeltétele a magyarországi lakóhely megléte. Ennek következtében az indoklás szerint jelenleg nincs olyan hatósági nyilvántartás, amelynek segítségével a kedvezményesen honosítottakról megbízható adatok állnának rendelkezésre. Ebből következően szükséges megteremteni annak jogi keretét, hogy a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárok a személyi adat-és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozzanak – olvasható a jogszabály indoklásában. A módosítások értelmében az érintetteket az állampolgársági ügyekben eljáró szerv elektronikus értesítése alapján hivatalból induló eljárás keretében vennék nyilvántartásba, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők részére személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt adnának ki. Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2011. március 11.Akik nem akarnak magyarul tanulniMeghökkentő, elkeserítő a háromszéki főtanfelügyelő közlése, miszerint e vidéken a román iskolák tanulóinak harminc százaléka magyar családok ivadéka, esetleg vegyes házasságokból született gyermek. Bizonyára nagyon sok szülőt nem világosított fel senki az anyanyelvű oktatás előnyeiről, nem tudják, nem hallották és nem olvasták, hogy mindenki anyanyelvén válhat megalapozott ismeretekkel rendelkező felnőtté. Esetleg tudóssá. A rendszerváltás előtt jogfosztásként éltük meg valamennyien, hogy lassan, de biztosan számolták fel a magyar tannyelvű középiskolai osztályokat, minden fél osztálykáért, minden helyért elkeseredett küzdelem folyt. Ma önként és dalolva íratják román iskolába az aggódó szülők gyermekeiket. Az elmúlt esztendőkben sajnos a szükségesnél kevesebbet beszéltünk minderről. Gondoltuk, elég, ha nyitva állt és áll az iskolák kapuja, válogathat a szülő, gyermek, hogy hol folytatja tanulmányait. És lám, most azzal kell szembesülnünk, a székelyföldi magyar szülő annyira aggódik csemetéje jövőjéért, hogy jobb sorsa reményében román iskolába íratja gyermekét. Tudjon románul — mondják —, akkor lesz jövője ebben az országban. Hogy magyarul nem tud, hogy anyanyelvét rosszul beszéli, nem ír és nem olvas, hogy kiesik a nemzeti kultúrából, elidegenül népétől, úgy látszik, sok szülőnek nem okoz gondot. És azt sem mérik fel, hogy az asszimiláció fájdalmas, lassan pusztító. S bár az államalkotó nép örömmel nyugtázza a folyamatot, le is nézi a kisebbségi sorsból kiszakadni óhajtókat. Rég kiderítették a pedagógia tudós emberei, hogy a legbiztosabb és legmegalapozottabb tudást anyanyelvén szerezheti meg a gyermek, hogy a román iskolát végzők eredményei például a román egyetemeken alatta maradnak a magyar iskolába járókénak. Ezt a kolozsvári építészeti egyetem magyar oktatóinak sokéves felmérése igazolja. S nem ártana emlékezni Hegyeli Attila, egykor Csángóföldön tanító magyar szakos tanár ama megfigyelésére, hogy e vidék román iskoláiban tanuló csángó gyermekek matematikatudása nagyságrendekkel lemaradt a román anyanyelvű társaiké mögött, mert a fogalomkialakítás és a tudás rögzülésének folyamatát megzavarta a kétnyelvűség. Ha gyermekeink egy része nem kíván magyarul tanulni, ha szüleiket nem érdekli iskoláink, nyelvünk és nemzeti létünk jövője, teljesen fölösleges a Székelyföld területi autonómiájáról, belső anyaország megteremtéséről, személyi vagy kulturális autonómiáról álmodozni. Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. március 15.43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakbankérdezett: Bakk-Dávid Tímea Egyformán általános jelenség minden faluban, hogy a csángók nyelve erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények, mind maguk a beszélők szemében, véli Tánczos Vilmos néprajzkutató. Aki az utóbbi években 60 ezer, magyarul még valamilyen szinten beszélő moldvai katolikusról/csángóról beszélt, az Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994-96 között végzett kutatásának eredményeit idézte. A kutató több tanulmányban publikálta megfigyeléseit és következtetéseit, és a „kemény számokat”: Moldvában 83 településen mintegy 60 ezer katolikus csángó ismert valamilyen mértékben egy magyar tájnyelvet, de az etnikum többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. A „kemény számok” az elmúlt másfél évtizedben változtak. A ténylegesen létező nyelvi állapotokat tükröző újabb becslésre pedig a magyar oktatás és a néprajzkutatói terepmunka vonatkozásában is szükség volt. A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének előadótanára ezért 2008-2010 között ismét felmérte a moldvai csángók anyanyelv-ismeretét. - Hányan vannak és mennyire beszélnek magyarul a csángók? A válasz a kérdése első részére, ahogy Ön is fogalmazott, ideológiafüggő. 2008-2010 között végzett terepmunkája eredményei alapján most hogyan válaszolhat a kutató erre a laikusok által feltett kérdésre? Tánczos Vilmos: − Két évvel ezelőtt valóban arról beszéltem, hogy a különböző politikai és ideológiai diskurzusok más-más válaszokat fogalmaznak meg a moldvai csángók létszámára és magyar nyelvismeretére vonatkozóan. De az én válaszom a kérdés egyik részére sem ideológiafüggő, legalábbis arra törekedtem, hogy ne legyen az. Ha egyetértünk azzal, hogy csángónak nevezzük a moldvai megyék teljes katolikus lakosságát, akkor a moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Suceava megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 045 fő volt. Ez a népcsoport zömében − néhány jobbára beolvadt, kisebb lélekszámú más közösségtől eltekintve − magyar eredetű, bár vannak, akik ezt nem ismerik el. A legújabb, 2008-2010-ben végzett terepmunkám végeredménye szerint ma ennek a népcsoportnak mintegy egyötöd része, 48 752 személy (21%) beszéli még jól-rosszul ősei nyelvét, azaz a helyi magyar tájnyelvet. Ebben azonban benne van a moldvai városokban beszélők 5 193 fős lélekszáma is, vagyis a moldvai csángó falvakban, a moldvai csángóság „klasszikus” nyelvterületén a nyelv beszélőinek száma 43 559 főre apadt. Természetesen ezek a számok csak szimbólumok, egy körülbelüli becslés szimbólumai, de ilyen szimbólumként azért nagyjából kifejezik a moldvai magyar nyelv mai helyzetét. Ezekhez a számokhoz egy adott módszerrel végzett falusoros terepkutatás nyomán jutottam. - Milyen módszerrel és mennyi idő alatt sikerült felmérni, hogy jelenleg hány anyanyelvi szinten beszélő, a helyi magyar tájnyelvet második nyelvként használó, csak passzív nyelvismerettel rendelkező, illetve magyarul már egyáltalán nem tudó moldvai katolikus van? − Az egyik alapvető célom valóban az volt, hogy településenként és ezen belül generációnként számszerűen állapítsam meg a magyar nyelvismeret szintjeit, ez a cél határozta meg az alkalmazott módszertant is. A négy nyelvi kompetenciaszint, amelybe minden településen besoroltam a különböző generációkhoz tartozó személyeket, a következő volt: 1. anyanyelvi vagy első nyelvi szint, 2. második nyelvként való nyelvhasználat, 3. töredékes passzív nyelvismeret, tényleges beszédhasználat nélkül és 4. a nyelvismeret teljes hiánya. A számszerű végeredmény az, hogy első nyelvi (anyanyelvi) szinten 26 040 személy (11%), második nyelvi szinten 22 712 személy (10%) beszél ma magyarul Moldvában, ez összesen 48 752 személy (21%). A passzív nyelvismerettel rendelkezők, azaz a valamelyest „értők” száma 15 008 fő (6%), a nyelvileg teljesen elrománosodottak száma pedig 168 285 személy, azaz a moldvai csángóság közel háromnegyed része (73%). Alapvető módszerem, amellyel a fenti eredményekhez jutottam, az élő nyelvi helyzetek külső, észrevétlen megfigyelése volt, de amikor szükségesnek látszott, alkalmaztam az interjú módszert is. Utóbbi az egyetlen lehetséges eljárás volt akkor, amikor olyan településeken dolgoztam, ahol a magyar nyelv nyilvános kommunikációban már nem él. Minden településen gyűjtöttem és feljegyeztem egyéb információkat is, amelyek ugyancsak jellemzőek az illető település élő nyelvi helyzetére, például az ünnepi események vagy a népi vallásosság nyelvhasználatára, ezen események rituális szöveghasználatára, a személynév- és helynévhasználatra vonatkozó adatokat stb. Megfigyeléseim és az elkészült interjúk alapján minden településen számszerű becslést végeztem. Alapadataim, azaz keretszámaim a 2002-es népszámlálás vallási adatai és generációs korfái voltak. A nyelvismereti felmérésre azért volt szükség, mert a hivatalos népszámlálások etnikai és anyanyelvi adatai a moldvai csángók tényleges magyar nyelvismeretről szinte semmit nem mondanak. A hivatalos román népszámlálások adatsoraiból a 20. század folyamán fokról-fokra gyakorlatilag eltűnt a moldvai magyar etnikum (a magyar nemzetiségűek száma 1992-ben 1 826 fő, 2002-ben pedig 2 015 fő volt hivatalosan), miközben nyilvánvaló, hogy Moldvában a nagy fokú nyelvi asszimiláció ellenére még mindig jelentős azoknak a katolikusoknak a száma, akik még ismerik őseik anyanyelvét, illetve rendelkeznek egy sajátos csángó identitástudattal. A népszámlálások adatai tehát mindenképpen magyarázatra, illetve kiegészítésre szorulnak, de ilyen természetű adatok nem álltak az érdeklődők rendelkezésére. A terepmunkát 2008 januárjában kezdtem el és 2009 szeptemberében fejeztem be, utána jobbára már csak adatellenőrzést és -kiegészítést végeztem 2010-ben. Általában 5-8 napos terepkutatásokat szerveztem, sorra vettem a moldvai csángók belső csoportjait, és minden faluban annyi időt töltöttem, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy viszonylag megbízható becsléseket végezhessek. Nagyobb falvakban több, a kisebbekben vagy a nagyon elrománosodott falvakban kevesebb időre volt szükség. Segített az is, hogy régóta dolgozom ezen a terepen, mindig is figyelemmel kísértem a moldvai nyelvi helyzet alakulását. A nyelvcsere folyamatának egészét tekintve működik az „analógia törvénye” is, amin azt értem, hogy bár a nyelvvesztés stádiuma településenként változó, a folyamat minden településen nagyjából egyformán történik, kivételek vagy ellentétes irányú folyamatok nincsenek, legföljebb a nyelvcserét gyorsító vagy késleltető tényezőkkel lehet számolni. - Ön 1994−1996 között 110 moldvai településen kutatott; ezúttal hány helység katolikus lakosságának nyelvállapotát mérte fel? Hol mondható továbbra is jónak a magyarul még beszélők aránya, illetve hol következett be másfél évtized alatt a legnagyobb romlás? − A másfél évtizeddel ezelőtt felkeresett 110 település között sok van olyan is, ahol már tizenöt évvel ezelőtt sem találtam őshonos magyarul beszélőket, legföljebb néhány máshonnan oda beházasodott személyt, úgyhogy sok település, ahol jártam, nem is szerepelt az akkor közzétett adatsorban. A mostani táblázataimban összesen 93 település szerepel (7 északi csángó, 6 déli csángó, 25 Szeret menti székelyes csángó, 19 Tázló menti székelyes csángó és 36 Tatros menti székelyes csángó falu vagy városhoz tartozó peremfalu), továbbá becslést végeztem a nagyvárosokban is. Arról, hogy hol milyen ütemben zajlik a nyelvcsere, most nem akarok nyilatkozni, mert az adatok ilyen értelmű kiértékelését még nem végeztem el. De azt hiszem, hogy a kérdésnek olyan formában való felvetése, hogy vannak „pozitív” és „negatív” példák, egyáltalán nem szerencsés, mert elterelheti a figyelmet magáról a lényegről, arról hogy Moldvában minden egyes településen intenzív nyelvcsere zajlik, és ez alól kivételek nincsenek, vagyis nyelvi zárványok nem léteznek. Függetlenül attól, hogy egy-egy településen hol tart éppen ez a folyamat, maga a jelenség teljesen egységes, a nyelvcsere pszichológiai motivációi, valamint a nyelvre, illetve magára a nyelvcserére vonatkozó népi nyelvideológiák és nyelvi attitűdök az egész Csángóföldön ugyanazok, értelmetlen lenne tehát valamilyen megkülönböztetést végezni. - Általában a különböző generációk nyelvtudása közt nagy eltérések mutatkoznak; leegyszerűsítve az idősek tudnak magyarul, a gyerekek, fiatalok már nem. Hol vannak üdítő kivételek, például ahol a fiatalok egymás közt is gyakran magyarul beszélnek, mert „menő”? − A generációk nyelvtudása között valóban nagyok a különbségek, de ilyen pozitív nyelvi attitűddel − legalábbis tömegméretekben − én sehol nem találkoztam, még azokban a falvakban sem, ahol még a fiatalok is beszélnek magyarul. A moldvai csángók nyelve mindenhol erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények (egyház, iskola, közigazgatás, média stb.), mind maguk a beszélők által. Ez egyformán általános jelenség minden faluban. A csángók nyelvhez való viszonyulását természetesen jelentősen befolyásolja a felülről jövő megbélyegzés is és a helyi magyar nyelv társadalmi értékének hiánya is. Továbbá köztudott az is, hogy a csángók az általuk beszélt helyi nyelvet nem tekintik a magyar irodalmi nyelvvel azonosnak, ami ugyancsak a nyelv szimbolikus értékének csökkenéséhez vezet. Tánczos Vilmos: Moldvában minden egyes településen intenzív nyelvcsere zajlik, és ez alól kivételek nincsenek, vagyis nyelvi zárványok nem léteznek. (folytatás) Transindex.ro, 2011. március 16. Hányan vannak és mennyire beszélnek magyarul a csángók? Bakk-Dávid Tímea 60 ezer katolikus csángó ismeri valamilyen szinten a nyelvet egy ’94-96-os kutatás szerint. Azóta folyamatos a nyelvromlás. Tánczos Vilmos újra felméri a csángó falvak nyelvi állapotát. Tánczos Vilmos néprajzkutató a moldvai csángók magyar nyelvismeretére vonatkozóan először 1994−1996 között végzett átfogó, minden csángó településre kiterjedő alapkutatást, folklórkutatói munkájával párhuzamosan. Mint a szelterszi társadalomtudományi táborban elmesélte, egy szoboravatáson fogalmazódott meg benne a kutatás gondolata: a szónokok ugyanis egymást túllicitálva előbb százezer, végül már négyszázezer moldvai csángóról beszéltek, ezzel szemben egy szociológus a rádióban nyilatkozva 3-4 ezer főt emlegetett. Ebből is látszik, hogy mennyire ideológiafüggő a kérdésre adott válasz: hányan vannak a csángók? A falusoros becslés összegzését követően több tanulmányban publikálta megfigyeléseit és következtetéseit, és a “kemény számokat”: Moldvában 83 településen mintegy 60 ezer katolikus csángó ismer valamilyen mértékben egy magyar tájnyelvet, de az etnikum többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Több mint tíz év elteltével még mindig a Tánczos-féle számokat idézik tanulmányokban, újságcikkekben és kormányjelentésekben, sőt részben erre építik azokat a projekteket is, amelyek a csángók anyanyelvi oktatásának fejlesztését célozzák. Ugyanis más „kemény számok” nincsenek, illetve vannak ugyan népszámlálási adatok, ám azok adatsoraiból a a múlt század folyamán eltűnt a moldvai magyar etnikum. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás szerint a 232 045 moldvai katolikus közül „hivatalosan” csak 2015 személy (0,86%) tekinthető magyarnak. A kilencvenes években 110 települést járt végig a kutató. Idén nekifogott újra felmérni a magyarul valamilyen szinten beszélő moldvai katolikusok számát: 2008-2009-ben 90-100 települést szándékszik végigjárni több szakaszban. Több mint tíz év alatt ugyanis nagyon sok minden megváltozott, felnőtt egy új nemzedék, a közösség nyelvismeretében és nyelvhasználatában is gyökeres változások történtek. Az okok között ott van a modernizációval együtt járó akkulturáció, a hagyományos életvilágok fokozatos eltűnése és a hatalmas méretű migráció. Mindez azt eredményezte, hogy „a csángók által lakott településeken megváltozott a hagyományokhoz és a magyar nyelvűséghez való mentális viszony. A nyelvi tudatosság növekedett, aminek eredményeként a magyar nyelv vagy fel- vagy éppenséggel aláértékelődött” – állapítja meg Tánczos. Pozitív változás is történt, hiszen az utóbbi évtizedben – korlátozott módon, de – beindult a magyar nyelvű oktatás. Ez azonban becslése szerint a magyar nyelvet ismerő gyermekeknek csak mintegy 10−12%-át érintette. Szintén negatív tényező, hogy ebben az időszakban halt ki az az idős nemzedék, amely anyanyelvi szinten ismerte még a hagyományos kultúrát, ideértve a tájnyelvet is – elvesztésükkel a tudás átadásának esélye a fiatalabb nemzedékeknek drasztikusan csökkent. A nyelvismeret és nyelvhasználat felmérésének azért van jelentősége, mert ez az alapja a jogérvényesítésnek is. Az Európa Tanács 2001/1521-es ajánlása kötelezővé teszi a moldvai csángó kultúra és nyelv védelmét – persze csak ha a szóban forgó népcsoport ragaszkodik ezekhez. És ha egyáltalán még ismeri ezt a nyelvet, amit a 19. század végén a népesség 80-90 százaléka beszélt ebben a térségben. Az újabb „kemény számokra” – amelyek nagy vonalakban valóban érvényesek, mert ténylegesen létező nyelvi állapotokat tükröznek – a magyar oktatás és a néprajzkutatói terepmunka vonatkozásában is szükség van. Tánczos Vilmos a télen 36 csángó települést járt végig; a további terepmunkát két szakaszban végzi el, összesen mintegy 50 napot szánva a fennmaradó falvakra. Azt is megvizsgálja, egy-egy generációs csoport esetében milyen szintű a magyar nyelv ismerete: anyanyelvi szintű, második nyelvként használatos, már csak passzív – vagy bekövetkezett a nyelvvesztés utáni állapot, amikor nem értenek már magyarul. Az eddigiek alapján arra a következtetésre jutott, nagymértékű a nyelv stigmatizálása: a csángók esetenként ékes magyar nyelven mondják el, hogy ők nem tudnak magyarul, alulértékelik a saját nyelvüket. Ugyanakkor még egy olyan székelyes csángó faluban is, mint Somoska, hihetetlen mértékű a nyelvromlás: 15 éve a gyerekek is jól tudtak magyarul, ma már csak értenek, de kizárólag románul beszélnek. Moldvában nyelvcsere zajlik – szögezte le a kutató, hozzátéve, az csak íróasztal mellett megkonstruált elmélet, hogy kiegyensúlyozott kétnyelvűség létezik. A kutató abból indult ki, hogy egy-egy személy nyelvi kompetenciája generációs hovatartozásától, illetve a település nyelvi asszimilációs folyamatainak előrehaladottságától függ, ahol az illető él. A nyelvállapot meghatározási módszerei: belehallgat a beszélgetésekbe; beszédbe elegyedik, tesztel, kérdez; szabályos interjúhelyzetet teremt, ahol az alany „megmutathatja, mit tud”. A település adatlapjára minden megfigyelését, becslését felvezeti, többek között az is kiderül erről, a településen általában milyen nyelven tanítják beszélni a családban a kisgyerekeket, milyen nyelven beszél a nagyszülő az unokával stb. A kutató arra is törekszik, minden felkeresett településről legyen hangfelvétele, nemcsak hagyományos folklórműfajokról, hanem történetekről, mindenekelőtt élőnyelvi megnyilatkozásokról. A terepmunkát követően az öt nagy csángó csoporttal külön résztanulmányokban foglalkozik (Tatros menti székelyes csángók, Tázló menti székelyes csángók, Szeret menti székelyes csángók, déli csángók és északi csángók), majd összesítő zárótanulmányt ír az eredményekről és következtetésekről. A szelterszi társadalomtudományi táborban a folyamatban lévő kutatásról beszélve elmondta, nem lát lehetőséget a nyelvi asszimiláció megállítására, ám a magyar oktatási programot mindenképpen folytatni kell. Minden ideológiai körítés, az etnikai identitáshoz való nyílt vagy rejtett társítás nélkül. „Úgy gondolom, hogy a csángó oktatási program kivitelezőinek a jövőben arra is fel kell készülniük, hogy a magyar nyelvet az érdeklődők számára a nyelvvesztés utáni állapotban is tanítsák. (...) A román nacionalizmus a nyelvi revitalizáció bármilyen kísérletét, sőt magát a „magyaróra” programot is, egykettőre a „Magyarországról jövő erőszakos magyarosítás” címkéjével látja el, de mindez nem akadályozhat meg abban, hogy egy ilyen nyelvi revitalizációs programra a legtermészetesebb módon tekintsünk, és a lehető legszakszerűbben felkészüljünk rá” – fogalmaz szelterszi munkaanyagában Tánczos. – 20 vagy 21 településen lesz idéntől magyar anyanyelvi oktatás Csángóföldön, a tavalyhoz képest remélhetőleg Szitáson és Dumbraveniben is sikerül elindítani a csoportokat – tudtuk meg Hegyeli Attilától, a csángó oktatási program vezetőjétől. Az iskolai oktatási helyszíneket hatósági akadályoztatás miatt nem sikerült bővíteni, maradt a 15 település; az MCSMSZ oktatási programjában jelenleg 40 fölött van a pedagógusok száma, 48 az irodai adminisztrációs személyzettel. Az alapcél továbbra is a vertikális és horizontális bővítés, tehát mind a helyszínek, mind az egy településen magyarórára járó gyerekek számát akarjuk növelni, hiszen egyetlen olyan falu sincs, ahol minden csángó gyerek részt venne az oktatási programban – mondta Hegyeli. Idén az óvodás korú gyerekek oktatására hangsúlyosabban is figyelmet fordítanak: a szülők is jelezték, hogy jó lenne, ha – még akár nyáron is – lenne ahová beadni a gyereket. A hivatalos óvodai program után, napi foglalkozások keretében, ám egyelőre csak civil keretek közt, mintegy magyar nyelvű “gyerekmegőrzőként” működne ez, főleg azokban a falvakban, ahol van már az MCSMSZ-nek saját háza. Az óvodai foglalkozásoknak jövőtől szándékoznak hivatalos formát adni, hasonlóan, ahogy az iskolákban is működik. Idén a 120 jelentkezőből 12 olyan pedagógust vettek fel, akinek többnyire van tapasztalata kisgyerekekkel való foglalkozás terén is. Egy hónapon belül kiderül, hol és mekkora létszámmal sikerül az óvodai programot elindítani – tette hozzá az oktatási program vezetője. Az MCSMSZ mintegy 40 településen 9000 magyarul értő vagy beszélő gyerek bevonását tűzte ki célul. Mint Hegyeli elmondta, ezt a Tánczos-féle számokból kiindulva, azt a népszámlálási korfára vetítve becsülték meg, ám mivel évek óta rendszeres napi kapcsolatban vannak az oktatási program falvaival, a tereptapasztalatok alapján pontosították is ezeket. Jelenleg a szövetség programja mintegy 1500 gyereket vont be, majdnem ezren az iskolában is tanulják a magyart mint anyanyelvet, heti 3-4 órában. A legutolsó módszertani táborban a pedagógusok bekezdésenként kielemezték Tánczos Vilmos Hozzászólás a moldvai „magyarórák” kérdéséhez című, Moldvai Magyarságban megjelent tanulmányát – mondta el Hegyeli. „Az alapgondolattal, miszerint nem szabad rózsaszín álmokat kergetni, egyetértünk: nyelvészeti szempontból ugyanis valóban nem beszélik anyanyelvi szinten a magyart az általunk megcélzott csángó gyerekek zöme, pont emiatt is van szükség a nyelvi revitalizációra. Ám a jogi értelemben vett anyanyelvi oktatásból egy jottányit sem vagyunk hajlandóak engedni” – szögezte le. A román törvények értelmében van ugyan lehetőség heti egy órában a magyar opcionális tárgyként való oktatására is, ám ennek biztosítása elsősorban az illető iskola vezetőségének jóindulatától függ, amiben jelenleg nem mondhatni, hogy bővelkednek. A megoldás abban az alternatív tantervben rejlik, amelyet az MCSMSZ kezdeményezésére, a román oktatási minisztérium égisze alatt a szórványban oktatók szakmai fóruma véglegesített, és amelyet kolozsvári szakértők is véleményeztek – közölte Hegyeli. Ez az alternatív magyar nyelvi tanterv a román iskolákba járó magyar gyerekek számára íródott, és ötvözi az anyanyelvi oktatás módszertanát az idegennyelv-oktatáséval. A tanterv a szakma részéről készen van – a labda a minisztérium térfelén; a kisebbségügyi főosztállyal közreműködve nekik kell érvényesíteniük, hogy alkalmazható lehessen. Transindex.ro 2011. április 9.Nem csak nyelvi kérdés a megmaradás (�?j csángó cselekvési terv)Az elmúlt tíz év alatt elért eredmények ellenére bizton állítható, hogy a magyar nyelv oktatása önmagában nem elegendõ a moldvai csángó közösségek identitásának megõrzéséhez, szükség van arra, hogy vallási, kulturális, gazdasági, ifjúsági, szociális téren is elõrelépés történjék - hangsúlyozta Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezetõ alelnöke tegnap azon a Külsõrekecsinben kezdõdött háromnapos konferencián, amelynek célja a tíz évvel ezelõtt megfogalmazott csángó cselekvési terv kibõvítése, a jelenlegi helyzethez igazítása. Miközben a 2000-ben indított magyar oktatási programot sikerült kiterjeszteni huszonnégy Bákó megyei településre, köztük tizenhatban az iskolában is tartanak magyarórákat, a tizenöt évvel ezelõtti helyzethez képest jelenleg több mint tizenháromezerrel (21 százalékkal) kevesebben beszélnek anyanyelvi, illetve második nyelvi szinten magyarul Moldvában. A nyelvi állapot számadatait Tánczos Vilmos kolozsvári egyetemi tanár, néprajzkutató saját terepmunkája, kutatásai alapján állította össze 2008-2010 között, és mutatta be tegnap a csángó falvakban tanító fiatalok, a keresztszülõprogram képviselõi, néprajzosok, hazai és magyarországi szakemberek jelenlétében. A rendezvényt nem minden meghívott csángó szervezet tisztelte meg jelenlétével, amit a szervezõk (Moldvai Csángómagyarok Szövetsége) többek között amiatt nehezményeztek, mert szándékuk szerint a vasárnap véglegesítendõ cselekvési program végsõ változatába kizárólag olyan célkitûzéseket kívánnak belefoglalni, amelyekkel minden csángó szervezet egyetért. Ma Pusztinán folytatódik a tanácskozás, amelynek elõadói között magyar kormányzati képviselõk, az RMDSZ és az EMNT meghívottjai is szerepelnek. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. április 22.Csángó oktatás - program és megvalósítás - Borbáth Erzsébet kiértékelõje1. A csángó oktatási program indulása Kilenc évvel ezelõtt pontosabban 2002. április 10.-én írt, a jelenlegivel azonos címû beszámolómat is a fenti József Attila verssorral indítottam. Akkor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége felkérésére, a moldvai csángó oktatási program szakirányítójaként számoltam be a 2001-2002-es tanévben beindított csángó oktatási program nehézségeirõl, eredményeirõl. Az akkori beszámolóból, amely megjelent a Moldvai Magyarság címû folyóirat 2002. júliusi számában is, fontosnak tartok kiemelni három megállapítást. 1.1. Az iskolán kívüli magyar nyelvoktatási program kidolgozása és a 2001-2002-es tanévtõl történõ beindítása a moldvai csángó falvakban, annak a folyamatnak az eredménye, amely 1990-ben kezdõdött, és 2000. november 5-én Klézsén (a Szeret-Klézse Alapítvány székházában szerk. megj.) kidolgozott átfogó Cselekvési tervben összegzõdött. (Ezen tényállás következetes elhallgatása több, mint elgondolkodtató.) 1.2. 2001. szeptemberétõl 7 helységben (Pusztina, Klézse, Buda, Somoska, Külsõrekecsin, Diószén, Trunk) 12 pedagógus (Bârnat Simona, Bilibok Jenõ, Bogdán Melinda, Borsos Gyöngyi, Farkas Mónika, Ghiurca Valentin, Hegyeli Attila, Mihálydeák Adél, Nistor Ilona, Róka Silvia, Sarca Felicia, Ségercz Ferenc) közülük 7-en szülõfalujukba hazatért moldvai csángó értelmiségi fiatalok (szerk. megj.) irányításával elkezdõdött az immár szakmailag is szervezett iskolán kívüli magyar nyelvtanítás. (A fiatal moldvai csángó értelmiség feladatvállalása tehát már a program indításakor nyilvánvaló volt. Tanulságos lenne egy tanulmányban feldolgozni, miért keseredtek bele, távolodtak el a Csángószövetségtõl a kezdetben hittel és bizakodással feladatot vállaló csángó fiatalok. Kapnak-e kellõ megértést, segítséget, elismerést azok, akik tehetségükkel, munkájukkal kibocsátó közösségüket is szolgálják, és mintát adnak az utánuk jövõk számára?) 1.3. Moldvai látogatásom még inkább megerõsített abban, hogy az anyagi támogatás mellett, a szakmai felkészültség, elhivatottság, az adott közösség ismeretén, tiszteletén, szeretetén alapuló következetes, tisztességes munka visz sikerre egy programot. 2. A program átvilágításának célja, lebonyolításának módja Meg kell vallanom õszintén, hogy váratlanul ért a Csángószövetség felkérése, hogy a szovátai (Románia) Teleki Oktatási Központ és a Csángószövetség közös minõségbiztosítási programjában részt vegyek. (A Csángószövetség minõségi oktatásra vonatkozó elképzelései miatt szakmai kapcsolatunk 2004. szeptemberétõl megszakadt.) Mindezek ellenére megtisztelõ, felelõsségteljes feladatként vállaltam el, hogy a Teleki Oktatási Központ igazgatójával és egy fiatal történelem-filozófia szakos tanárral együtt szakmai segítséget nyújtsunk, átvilágítsuk a moldvai csángó oktatási programot, véleményezzük a Csángószövetség munkáját. (Így szólt a felkérés.) A feladat súlyának megfelelõen 2011 2011. május 16.A szórvánnyal való foglalkozás a nemzet önvédelmeA Kárpát-medence magyar szórványstratégiájának az elõkészítése volt a feladata a Szórvány és nemzetépítés címû nemzetközi konferenciának, amelyre május 13-14-én került sor a temesvári Bartók Béla Líceumban. A tanácskozás résztvevõit Répás Zsuzsanna államtitkár köszöntötte, aki ez alkalommal elmondta: 2010 óta kiemelten fontos a magyar kormány számára a külhoni magyarság helyzete és ezen belül is prioritást élveznek a szórványközösségek. Ezért létrehozták a MÁ�?RT két új albizottságát, amelyek a Kárpát-medencei szórványközönségekkel és a nyugati diaszpórával foglalkoznak. A Kárpát-medencei szórvány albizottság elnöke dr. Bodó Barna és feladata a szórványstratégia kidolgozása, ebbe épülnek majd be a temesvári konferencia tapasztalatai. Répás Zsuzsanna azt is jelezte: az a cél, hogy a szórványközösségeket ne csak a támogatások tartsák életben, hanem önállóan is életképes közösségekké váljanak. A konferencia elsõ napján a szórványkutatók és a politikusok elemezték a Kárpát-medencei magyar szórványközösségek helyzetét. Dr. Biczó Gábor (Miskolci Egyetem) az asszimiláció fogalmának különféle értelmezéseit elemezte, hangsúlyozva: többség és kisebbség élhet úgy is együtt, egyensúlyban, hogy nem történik asszimiláció, ennek az esetnek különös jelentõsége van egy szórványstratégia kidolgozása szempontjából. Dr. Gyurgyik László a felvidéki magyarság elszórványosodásának folyamatát mutatta be statisztikai adatokkal, demográfiai térképekkel illusztrálva. Dr. Bodó Barna elõadása során arra hívta fel a figyelmet, hogy szórvány fogalma szellemi hungarikum, a többi Kárpát-medencei nemzet nem tesz különbséget a szórvány és a diaszpóra fogalma között. A dr. Balogh Balázs (az MTA Néprajzi Intézetének igazgatója) moderálta panelbeszélgetés során Kárpát-medencei politikusok értékelték az erdélyi, délvidéki és felvidéki szórványközösségek helyzetét. Székely István (RMDSZ) a szórványkollégiumok és a magyar házak hálózatának kialakítását tartotta a legfontosabbnak, hangsúlyozva, hogy a szórványközösség külsõ támogatás nélkül nem tudja megõrizni identitását. Toró Tibor (EMNT) szerint a szórványstratégiát ki kell emelni a pártpolitikai csatározások körébõl és csak konszenzusos alapon lehet kidolgozni, ugyanakkor a szórványstratégia a nemzetstratégia része kell legyen. A konferencia második napján a szakemberek mellett az egyházak és a civil szervezetek képviselõi is kifejthették álláspontjukat a szórványközösségek helyzetével kapcsolatosan. Rendkívüli eredményekrõl számolt be Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke: a Kallós és a Téka Alapítványoknak a mezõségi szórványban sikerült több mint 200 fiatal számára a magyar nyelvû oktatást, a pezsgõ kulturális életet biztosítani, akikben sikerült feléleszteni alig pislákoló magyar identitásukat. Nagy gondot okoz, hogy sem a román, sem a magyar állam nem veszi ki részét a két intézmény mûködtetésébõl. A Csete �?rs moderálta panelbeszélgetés során, amelyben részt vett Csûry István református püspök, a csángóföldi Hegyeli Attila, a kárpátaljai származású Gecse Géza, a brassói Toró Tamás és a temesvári Halász Ferenc is, a szórványstratégiába beépítendõ kulcsfogalmakat, a szórvány fogalmának pozitív értelmezéseit keresték a résztvevõk. �?rdekes volt a pusztinai Hegyeli Attila megközelítése, aki szerint a szórványra nem áldoz a magyar kormány, hanem befektet, hiszen gazdasági téren hatványozottan megtérülhet a szórványra elpazarolt pénz. A temesvári tanácskozást azzal a szándékkal hívtuk össze - nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke -, hogy összegezzük azokat az elméleti, illetve szakpolitikai kérdéseket, amelyek a szórvánnyal kapcsolatosan felmerülnek. �?gy vélem, minden résztvevõ számára hozott újat ez a konferencia. Ha arra gondolunk, hogyan írta le Balázs-Bécsi Attila az intézményépítést, amit õk a szórványban végeznek civilként, erre nem úgy kell tekinteni, hogy õ egy hõs, hanem azt kell megnézni: kik azok, akik elmulasztják az ilyen akciók mellé való odaállást. Erdei Ildikó elõadásából hallhattuk, hogy a szórványban mûködõ magyar iskolának a nyelvi kisebbségi szocializációs feladatokat is fel kell vállalnia. Ezeket az új értelmezéseket végig kell gondolni, hihetetlenül nagy feladatok elõtt állunk. Ahhoz, hogy a nemzet a pozitív önértelmezés jegyében tudjon tovább lépni, a szórványt be kell emelni a pozitív diskurzusba. Nincs közösség határ nélkül - a nemzeti közösségnek a természetes határa a szórvány. A politikusok számára mentalitásváltást kell jelentenie annak, hogy a szórványt nem támogatni kell, hanem a szórvánnyal való foglalkozás a nemzet önvédelme. Ha szórvánnyal foglalkoznak és biztosítanak számára olyan eszközöket, amelyekkel a szórvány képes a hosszú távú megmaradásra - a saját nemzetét védi, aki ezt cselekszi! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2011. május 18.Szórványkonferencia TemesvárottA rendezvény utolsó hozzászólója, a dél-erdélyi Lippán élõ Szebán Ferenc szerint nemzeti és nem nemzetközi volt a kétnapos temesvári konferencia. Lássuk be, volt igazság abban, amit mondott, bár ez alkalommal inkább örülhetünk, hogy több országból jöttek elõadók. �?s annak is, hogy jobb késõn, mint soha. Május 13-án ugyanis ennek a jegyében kezdte mondandóját a konferencia elsõ határon túlról érkezett vendége, Répás Zsuzsanna államtitkár, aki szerint: 2010 óta a magyar kormány számára kiemelten fontos a külhoni magyarság helyzete és ezen belül is prioritást élveznek a szórványközösségek. Ezért alakította meg a közelmúltban a magyar kormány a MÁ�?RT két új albizottságát, amelyek egyike a Kárpát-medencei szórványközösségekkel, míg a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik. Az államtitkár asszony azt is elmondta, hogy a Kárpát-medencei szórvány albizottság elnökévé, a mostani rendezvény fõszervezõjét, Bodó Barnát nevezték ki, akinek a legfõbb feladata e stratégia kidolgozása. A Szórvány Alapítvány létrehozójaként ismert Bodó Barna a Szórvány és nemzetépítés nevet adta a rendezvénynek, amelyen Répás Zsuzsanna azt is hangsúlyozta: cél az is, hogy a szórványközösségeket ne csak a támogatások tartsák életben, hanem képesek legyenek önállóan is mûködõ közösségekké válni. A konferencia elsõ napján, Temesvár egyetlen magyar nyelvû középiskolájában, a Bartók Béla Líceumban a Miskolci Egyetemen tanító Biczó Gábor kultúrantropológus az asszimiláció fogalmának különféle értelmezéseit sorolta, hangsúlyozva: többség és kisebbség élhet együtt úgy, hogy egyik a másikat nem asszimilálja, aminek döntõ jelentõsége lehet a szórványstratégia kidolgozásakor. A Selye János Egyetem oktatója, Gyurgyík László szociológus a felvidéki magyarság elszórványosodásának folyamatát demográfiai térképekkel és statisztikai adatokkal tette érzékletessé. Ladányi Lajos, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának szórványszakértõje arról beszélt, hogy nemcsak az anyaország, hanem a külhoni magyarság körében is szükséges a szemléletváltás, mivel a szórvány visszaszorulása - az õ tapasztalatai szerint - a gyakorlatban a szomszéd népek terjeszkedését és a szórvány asszimilálását jelenti, ami szerinte borzasztó. A délvidéki Csorba Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban a Tisza völgyében és a Vajdaság északi részén tömbben élõ magyarság - néhány települést leszámítva - napjainkra szórványhelyzetbe került. Sürgõsen tenni kellene valamit ennek a folyamatnak a fékezésére - mutatott rá az újvidéki egyetem oktatója. Bodó Barna elõadásában a szórvány fogalom értelmezésére vállalkozott, ugyanis az eltérõ és nem eléggé pontos értelmezések szinte lehetetlenné teszik a szórványokról való értõ és a helyzetet értelmezõ nyilvános beszédet. A szórvány a kulturális nemzet határa - a Kárpát-medencében egyetlen nemzet esetében sem esik egybe a kulturális és a politikai nemzet határa - ezért a szórványért vállalandó felelõsség a nemzet egészéért való fellépés. A nemzetszemlélet jelentõségére is felhívta a figyelmet. Az a mód, ahogyan az anyaország viszonyul szórványaihoz, az illetõ ország nemzetpolitikájának a függvénye: jelentõs eltérések mutatkoznak például a német, a román illetve a magyar nemzetpolitika között. A románok ugyanis például a román állam 1859-es létrejötte óta mindig is erõteljesen a területre koncentrálnak, míg a magyarok szemlélete közösségelvû. Hangsúlyozta, hogy a többi Kárpát-medencei nemzet nem tesz különbséget a szórvány és a diaszpóra fogalma között, míg a magyarok - igen, akiknek megközelítésmódja eltér az õket körülvevõ, többi nemzetétõl, így a románokétól is. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének igazgatója, Balogh Balázs kalotaszegi munkáját az amerikai asszimiláció-kutatásokkal vetette össze. Az általa vezetett szekció-beszélgetésben az RMDSZ szakértõje, az egyébként szórványközösségben felnõtt Székely István a kollégiumok és a magyar házak hálózatának kialakítását tartotta kulcsjelentõségûnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezetõ elnöke, a nagyvárosi, konkrétan a temesvári szórványban élõ Toró T. Tibor szerint a szórványstratégiát konszenzusos alapon lehet kidolgozni, hiszen annak a nemzetstratégia részének is kell lennie, ez pedig csak akkor tud kellõ hatékonyságú lenni, ha minden politikai irányzat támogatását bírja, és nem képezi pártpolitikai csatározások tárgyát. Közös feladat a nagyvárosi szórványmagyarság identitásának védelme. Temes megye ötvenezres lakosságának a fele például néhány településen szétszórva él, míg a másik fele Temesváron. Azokról, akik nem Temesváron laknak, pontosan tudják, hogy milyen körülmények között élnek, de a megyeszékhelyen élõ embereknek csupán az egyharmada látható a többiek rejtõzködõ magyarok. Vannak közöttük olyanok, akik magyarul már nem is beszélnek, viszont a népszámlálások alkalmával - ennek ellenére - mégis magyarnak vallják magukat. Ezek megtalálása és megszólítása komoly feladat - fogalmazott Toró. Miközben a szórványtelepülések identitásuk fenntartásához több forrást igényelnének, a Vajdaságba irányuló támogatások nagyobbik része az utolsó két évtizedben a többségi területekre érkezett. Legalábbis a délvidéki Zsoldos Ferencnek ilyen tapasztalata volt, amikor a Magyarországról érkezõ támogatások szerkezetét vizsgálta. Az egyetlen kivételt talán az Apáczai Közalapítvány támogatásai jelentették - hangzott el. A konferencia következõ, szombati napján az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója, Csete �?rs mutatta be a vendégeket. A Szegedi Egyetemen tanító Barna Gábor antropológus a szomszédos országok római katolikus egyházaiban, illetve azok intézményeiben elfoglalt magyar pozíciókat és az ebbõl következõ tanulságokat ismertette. Romániában - a Bánságban is - a katolikus egyházban a magyar hívek többséget alkotnak, míg Szlovákiában kisebbséget, s ennek megfelelõen más és más ezeknek az intézményeknek a politikája és magyar érdekérvényesítõ képessége is. Ilyés Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének fõmunkatársa a felvidéki Zoboralja szórványosodásáról tartott elõadást. Erdei Ildikó temesvári pszichológus különbözõ szintû kétnyelvûség-vizsgálatainak eredményét ismertette. Elõadásából kiderül annak az oka is például, hogy miként lehetséges, hogy Temesvár egyetlen magyar nyelvû középiskolájában a gyerekek egymással a szünetben románul beszélgetnek. Fel kell hívni a tanárok figyelmét arra, hogy ne bánjanak ilyenkor a magyar diákokkal gorombán akkor sem, ha a gyerekek nem beszélnek tökéletesen magyarul, mert ezzel elriaszthatják õket - hangzott el. Horváth Zsófia, a Sapientia Marosvásárhelyen lakó pszichológus elõadója az erdélyi magyar fiatalok én-képérõl tartott elõadásában elmondta, hogy a városi és a falusi diákok között fedezhetõ fel éles határ. A szamosújvári Balázs-Bécsi Attila azt foglalta össze, hogy a Kallós és a Téka Alapítványnak a mezõségi szórványban hogy sikerült több mint 200 fiatal számára a magyar nyelvû oktatást biztosítani. A Téka Alapítvány elnöke azt is elmondta: az is nagy gondot okoz, hogy sem a román, sem a magyar állam nem veszi ki a részét a két intézmény mûködtetésébõl. Projektekbõl próbálunk eltartani központokat, pedig a mûködtetés állandó forrásokat igényelne! - fogalmazott Balázs-Bécsi. Csûry István református püspök az egyház szórványgondozó munkája során tapasztaltakat ismertette. A székelyföldi származású, de tíz éve immár a moldvai Bákóban tevékenykedõ Hegyeli Attila kiemelte, mekkora a jelentõsége annak, hogy a divatnak köszönhetõen Csángóföld a közérdeklõdés tárgyává vált, ami jelentõs mértékben könnyíti munkájukat. Szerinte egyébként a szórványra a magyar kormány nem áldoz hanem befektet, hiszen hatványozottan megtérül az erre fordított pénz. Gecse Gézát, a Magyar Rádió szerkesztõjét Bodó Barna az Aspektus vitaestek szervezõjeként mutatta be, aki elmondta, hogy - a siker érdekében - szórványügyben nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak meggyõzésére is szükség van. Ebben teljesen egyetért Csete �?rssel, de a téma kommunikációjának a fontosságát nem lehet elég erõteljesen hangsúlyozni. A brassói Toró Tamás és a temesvári Halász Ferenc a szórványstratégiába beépít 2011. május 25.Folytatni a csángó oktatási programotAnnak dacára, hogy itt született és a Székely Mikóban érettségizett, elsõ alkalommal tartott ismertetõ beszámolót Sepsiszentgyörgyön a Moldvai Csángómagyar Szövetség ügyvezetõjeként az oktatási program felelõse, Hegyeli Attila. Hegyeli Attilának amolyan mozgalmi spiritus rectorként az a véleménye, hogy a mostani magyar oktatási erõfeszítések Moldvában csak akkor hozhatnak eredményt, ha az elkövetkezõ évtizedekben sem lankadnak. A tizenegy éve kibérelt parasztházakban beindult oktatási program pillanatnyilag 25 településen 2200 gyereket ölel fel, ebbõl 14 falu román iskolájában heti három-négy magyarórára is járhat már kilencszáz tanuló. A feladatokat jelzi, hogy egy kiterjesztés rendjén további hat-hétezer tanulót lehetne még bevonni a programba. A 230 000-es moldvai katolikusságból 200 000 magyar eredetû, s közülük ma ötven-hatvanezer ember még rendelkezik több-kevesebb magyarnyelv-ismerettel. Hegyeli Attila szerint a program sikere a tanítói létszám megtöbbszörözésén és a kimaradt települések bevonásán múlik, és nyilván a megfelelõ hátországi támogatáson. Nagy eredmény, hogy a mai hatvan magyar tanítónõ egyharmada már csángóföldi származású. Az elõadó hosszasan fejtegette az archaikus jellegû csángó magyar és a polgári magyar identitástudat közti, történelmileg magyarázható különbségeket, feladatának tekinti ugyanis ama szkeptikus nézeteket megcáfolni, melyek a Moldvai Csángómagyar Szövetség erõfeszítéseinek célszerû voltát kérdõjelezik meg. B. Kovács András Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 15.Csángó mûvelõdési központot Bákóba (Beszélgetés Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelõsével)Szülõ- és iskolavárosában, Sepsiszentgyörgyön járt és elõadást tartott nemrég a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezetõ elnöke, Hegyeli Attila. A magyar nyelvtanítás meghonosítása az utóbbi tíz évben az addig mostoha, a hivatalosságok részérõl kimondottan rideg és tiltó moldvai környezetben olyan sikertörténet, mely párját ritkítja nemcsak a csángóság történetében, hanem úgyszólván az egész magyar kisebbségpolitikában. Kiemelendõ továbbá az az általános támogatás és együttérzés is, melyben a kísérlet részesült az egész magyar közvélemény és civil társadalom részérõl. A program még az elején tart, s bár eddigi eredményei sem elhanyagolhatóak, Hegyeli Attila a kilátásokra, a kiaknázandó lehetõségekre fektetné a hangsúlyt. Annak, akit a csángók kevésbé foglalkoztatnak, e népcsoporttal való szembesülés nem mindennapi alkalom a kisebbségi létkérdések átfogóbb átgondolására. Elsõ nyelv, anyanyelv, családi nyelv - A moldvai magyarság helyzetét idealizálni ma sincs semmi okunk. Ami az erdélyi látogatót is - pedig õ látott már egyet s mást e tekintetben - rögtön mellbeveri, az a nyelvállapot és -használat néhány rendkívüli fonáksága. Ahol az egymás közt csángóul beszélõ szülõk újszülöttjükhöz románul szólnak, és a gyerek e nyelvet tulajdonképpeni anyanyelve elõtt sajátítja el, ott a beolvadás nagyon elõrehaladott folyamatait kényszerítette ki már az élet, a többségi társadalomnak és az állami szerveknek az évtizedek óta tartó nyomása. Nyelvi asszimilációra Erdélyben is találunk ilyen példát a vegyes házasságokban például, de a Szeret mentén a homogén csángó családban jelenik meg e számunkra természetellenes mentalitás. A mai 30-40 éves szülõi nemzedékkel következett-e be a fordulat, és lesz-e nyelvi visszatérés a fiatalabbak számára? - A moldvai csángók asszimilációja akkor kezdõdött, amikor õseik kivándoroltak Erdélybõl. Vannak olyan római katolikus települések, ahol már az öregek sem emlékeznek, hogy ott valaha beszéltek magyarul, de ha elolvassuk az utazók feljegyzéseit, akkor megtudhatjuk, hogy az 1700-as években ott még magyar volt a közösség nyelve. A mai napig nem tudjuk, mikor és miért indult el sok helyen a nyelvváltás. Szabófalván például a hatvan évnél fiatalabbak már nem beszélik nyelvünket, az annál idõsebbek még igen. Tehát ott hatvan évvel ezelõtt történhetett meg, hogy a gyerekhez románul kezdtek szólni a szülõk. Egyes falvakban sokkal korábban, másutt a kilencvenes években, mint Magyarfaluban vagy Külsõrekecsinben. E falvakban nagyon jó a nyelvállapot, mert bár a gyerekek elsõ nyelve a román, de a családé még a magyar, és mindenki megtanulja azt. Madárnyelv, limbã pãsãreascã - Egy fellazulás, a nálunk természetesnek tekintett környezeti rendnek egyfajta megbomlása mégis tapasztalható. - Megtanulja, de sem a család, sem intézmény, senki nem várja már el tõle, hogy magyarul is megszólaljon. Hogy miért van ez így, miért tûnik el a dajkanyelv, miért szól a szülõ másként kicsinyéhez? Hát azért, mert amikor õ gyerek volt, és óvodába járt, neki abból csupa kellemetlensége származott, hogy nem tudott rendesen románul. Hasonlóképpen, mikor iskolába küldték. Csúfolták, megverték az iskolában, a pap pedig a szószékrõl arra buzdított: felejtsétek el ezt a madárnyelvet, sõt, az ördögét. Integrálódjatok, modernizálódjatok. Azt sugározza minden intézmény, hogy e nyelv mindannak a szinonimája, ami ósdi, elmaradott és szegény, a román pedig modernitást, gazdagságot és haladást jelent, a továbbtanulást. Miután száz éve ezt sulykolják belé, és mi, magyarok nem vagyunk jelen, hogy az ellenkezõjét bizonyítsuk, vagy ha igen, akkor is csak igen kis erõkkel, ilyen körülmények közt teljesen természetes, hogy a közösség hoz egy olyan íratlan döntést: véget akar vetni e szenvedésnek, a megaláztatásnak, aminek ki van téve. �?s asszimilálódni akar. Ezt persze úgy fogalmazza meg inkább, hogy gyermekének jövõt akar, Bákóba küldeni dolgozni, tanulni, s hogy ott ne csúfolják. A gyökerek kihajtanak Hegyeli Attila itt érdekes fordulattal úgy folytatja: tudni való, hogy asszimilálódni nem lehet. - A múlt héten jártam egy román érzelmû plébánosnál, aki elmondta, õ olyan faluból származik, ahol gyermekkorában már csak két öreg ember beszélt magyarul. �?k pedig magyarul szidták õket, amikor csiszonkáztak télen a kapujuk elõtt, és jeget vertek ott, mert emiatt nem tudtak templomba menni. �?s meséli, hogy noha ilyen faluban nõtt fel, a szomszéd román települések fiataljai õket bozgorozták, ungurozták - bár egy vak hangot sem tudtak magyarul, és mindig is románnak tartották magukat. Kedves atya, mondtam neki, ebbõl egyetlen tanulság vonható le, hogy asszimiláció nincs, és sokkal jobb gerincesen felvállalni, amik vagyunk. Ne hagyjuk fiataljainkat származástudat és gyökerek nélkül. Nos, én úgy látom, hogy bár ezeket a gyökereket elvágták, most, az asszimiláció végén egyszer csak elkezdenek kisarjadni. Ezt látjuk az íreknél, a skótoknál és másoknál. Még egy példa. Egy üzletember keresett fel, aki sokáig nem értette, miként van az, hogy a nagyanyja nem tudott egyáltalában románul. Nos, egy jól menõ, diplomázott, szép családdal megáldott ember, pénzzel, mindennel. �?rezte, valami nem tiszta számára. Hozzám fordult, s én elláttam könyvekkel. Elolvasta, és azt mondta nekem: Köszönöm, tanár úr, mert ez hiányzott. Mert vállalkozói klubokban, találkozókon mindenütt azzal húztak, miért vagyok katolikus, és én olyan hülyén éreztem magam. Most már összeállt a kép. Nos, visszatérve, úgy vélem, amíg nincs, mit enni, amíg a napi betevõ is gond, addig ne várjuk el senkitõl, hogy a nemzeti identitás és összetartozás jegyében szembeszálljon az egész román intézményhálózattal és saját egyházával is. Pótolni a hiányzó értelmiséget - Az írek és a skótok angolul beszélnek, de saját nemzeti öntudatra ébredtek. Gondolja, visszafordítható a beolvadás, lesz csángó népközösségi öntudat, esetleg többnyelvû csángó közösségi szolidaritás? Persze a katolikus összetartozás talaján. Sepsiszentgyörgyi elõadásában említette, hogy a 60 000-es magyarcsángó közösség még endogámiában él, de ez vallási endogámia. - A házasodásban mellékes a nyelv és a kultúra, a vallásnak van fontossága. Nem azt nézi a család, hogy a menyecske tud-e magyarul, hanem azt, katolikus-e, még Külsõrekecsinben is, ahol mindenki magyarul beszél az utcán. Jó feleség akkor lesz, ha katolikus - magyarul majd megtanul. Hogy kérdésére válaszoljak: meg vagyok gyõzõdve, az igazságot nem lehet tagadni a végtelenségig. Történelmi tény, hogy a moldvai csángók nagyobb részének a székelységben keresendõk a gyökerei, s ezt elõbb-utóbb õk is meg fogják tudni. Számtalan példa van arra, hogy a Romanban felnõtt bukaresti egyetemista, akinek fogalma sem volt a magyar eredetrõl, egyszer csak az interneten ránk talál, és megkeres bennünket, rájõve, hogy átverték õket, mert õk nem a dákok és rómaiak leszármazottjai. No, de ezt nem kellene kivárni, elébe kellene menni. Amíg még létezik a nyelv és a kultúra, nekünk elégséges csapatokat kellene kiküldeni ahhoz, hogy az fenn is maradhasson. Hogy ne a nyelvemlékek alapján kelljen feléleszteniük azt, mint teszik ma a skótok és az írek a kelta nyelvvel. Csángók Háza - Milyen kifutása lesz az oktatási programnak? Azt mondotta, 2200 gyerekhez sikerült eddig eljutniuk, és további 8-9 ezret kellene még bevonni a magyar oktatásába. Az õsszel kétségbeesett sajtónyilatkozatait olvasva - annyi nyelvtanár tért haza, hogy gondjuk támadt az utánpótlással -, úgy tûnt, nincs elég pedagógus. Hány évet maradnak kinn átlagosan, és hányan vannak összesen, hányra lenne még szükség? Lesz-e saját csángómagyar értelmiség? - Nem könnyû terep a tanárok számára, ez kétségtelen. Átlagosan két évet maradnak kint, de van, aki nyolc éve ott tanít, és most már egyre többen moldvai csángók közülük, egyesek tanítványaink voltak. �?sszesen hatvanan vagyunk, a létszám harmada csángó. Hogy lesz-e saját értelmiségük, az attól függ, mennyi energiát tudunk befektetni. Fontos, hogy ne akarjuk learatni azt a búzát, amit ma reggel vetettünk. Az oktatás nem rögtönítélõ bírósá 2011. szeptember 3.Hegyeli Attila beszámolója a Csángó Oktatási ProgramrólMiután Moldvában már évek óta néhány csángók lakta faluban sikerült elindítani a magyar nyelvű oktatást, a Csángó Szövetség Oktatási Programjáról Hegyeli Attila tájékoztatta a Marosvásárhelyi Rádió Rádióújság című rovatát arról, hogyan is áll a Csángó Oktatási Program: - 11 évvel ezelőtt kezdtük el építeni ezt az oktatási rendszer, akkor gyakorlatilag a nulláról kezdtünk, nem voltak itt Moldvában rendszeres anyanyelvi foglalkozások, iskolán kívüli formában kezdtük ezt megteremteni, aztán az évek során sikerült ezt a román állami iskolai hálózatba bevinni, belopni kisebb-nagyobb buktatókkal. De a lényeg az, hogy jelenleg 25 moldvai csángó településen van lehetősége a gyerekeknek magyarul tanulni, és ebből a 25-ből 15 településen állami iskolai keretek között is folyik az oktatás. Ez egyel bővült a tavalyhoz képest, Bogdánfalván úgy tűnik, hogy az iskolán kívüliből sikerült iskolai oktatást varázsolni. (…) Összesen azt tudom mondani, hogy minden évben fejlődött az oktatási programunk… (…) Marosvásárhelyi Rádió, Rádióújság. Erdély.ma 2011. október 8.Lezsák: Magyar biztosokat Csángóföldre!Magyarország természetesnek tartja, hogy a román állam magyar nemzetiségű számlálóbiztosokat is foglalkoztasson a hamarosan esedékes népszámláláson – jelentette ki Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke tegnap Bákóban, miután találkozott Constantin Scripattal, Bákó megye prefektusával. A találkozón a népszámlálás mellett a csángómagyarok oktatásáról, a magyarországi és romániai megyék gazdasági, kulturális együttműködési lehetőségeiről is szó esett. Lezsák elmondta: érzékeltette, hogy nem csak a magyarok, hanem a világörökség számára is fontos a csángómagyar nyelvi és kulturális hagyományok megőrzése. A magyar nemzetpolitika fontos része a határon túli magyar közösségek, köztük a hátrányos helyzetben levő csángómagyar közösség támogatása – fejtette ki látogatása indítékait a magyar parlament alelnöke a Háromszék érdeklődésére. Mint mondta, személyes élmények is kötik Bákó megyéhez, a csángómagyar emberekhez, ugyanakkor a magyarországi és a romániai megyék közötti együttműködési lehetőségeket is szeretnék feltérképezni. Az Országgyűlés alelnöke szerint Magyarország természetesnek tartja, hogy a magyarországi és az erdélyi megyék kapcsolatai is erősödjenek. Példaként említette, hogy Bács-Kiskun és az erdélyi Hargita megyének jó a kapcsolata, s Bákó megye is csatlakozhatna hozzájuk. Szerinte a Bákó megyei prefektus nyitottságot mutatott az együttműködési lehetőségek erősítésére. Az Országgyűlés alelnöke ma több, csángómagyarok által lakott településre is elutazik. Ellátogat Pusztinára, Gajdárra, Budára, Pokolpatakra, Magyarfaluba és Külsőrekecsinbe, felkeresi a magyar nyelvű oktatást biztosító iskolákat és magyar házakat. Minden magyar számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy magyar iskolába járjon – szögezte le lapunknak Lezsák, hozzáfűzve: Magyarország kötelessége is támogatni a csángómagyarok anyanyelvi oktatását. Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelőse lapunknak úgy értékelte: a magas rangú magyarországi tisztségviselő látogatása azért is fontos, mert a román hatóságok számára is jelzi: Magyarország támogatja a csángómagyar közösséget, ugyanakkor annak jele is, hogy Budapest elismeri az MCSMSZ munkáját. A prefektussal folytatott megbeszélésről elmondta: a kormánymegbízott nem emelt kifogásokat a magyar nemzetiségű számlálóbiztosok ellen, és nyitottságot mutatott azon kérésük iránt is, hogy a roma problémákkal megbízott tanfelügyelő mintájára csángómagyarokért felelős tanfelügyelőt is nevezzenek ki. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. november 18.Székelyföld–Csángóföld projekt indulA háromszéki önkormányzat a megyeszékhelyi városházával közösen támogatási projektet kezdeményez, melynek keretében a Csángóföldön élő magyarokat szeretnék segíteni. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, a Székelyföld–Szórvány program mintájára közhasznú egyesületet hoznak létre, és mindkét önkormányzat a jövő évi költségvetéséből különít el pénzt a csángó gyerekek magyar oktatása, vagy a korábban indított keresztszülő-program támogatására. Ezek az összegek nem jelentősek a költségvetésben, de a szórványban vagy a Csángóföldön nagy segítséget jelenthetnek – fogalmazta meg a polgármester. Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Egyesületének képviselőjével vették fel a kapcsolatot, aki ajánlott néhány Bákó megyei települést, ezeket december végén meglátogatják, és eldöntik, melyiket támogatják. Antal Árpád ugyanakkor elmondta, a népszámlálás még nem hivatalos és nem végleges adatai szerint, Sepsiszentgyörgyön mintegy százan vallották magukat csángó nemzetiségűnek, katolikusnak és román anyanyelvűnek. Krónika (Kolozsvár) 2011. november 18.Csángó támogatási programSzékelyföld–Csángóföld támogatási programot indít a sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei önkormányzat – jelentette be sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a két önkormányzat jövő évi költségvetésében különítenek el pénzösszegeket annak érdekében, hogy egy közösségfejlesztő egyesületen keresztül támogatni tudják a csángó gyerekek magyar oktatását, illetve segítik a keresztszülő programot is, amely révén egy-egy székelyföldi család támogat csángó fiatalokat. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felvette a kapcsolatot a Hegyeli Attila által képviselt Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, amely támogatásra ajánlott néhány Bákó megyei csángó települést. Antal Árpád szerint év végéig meglátogatják ezeket a településeket, és eldöntik, hová juttatják a támogatásokat. Az elöljáró szerint ez az akció a 2009-ben indított szórványprogramhoz hasonlít, azáltal főként a Hunyad megyei magyar közösséget támogatják. „Lesz majd, akinek szúrja a szemét, hogy miért költünk pénzt Hunyad és Bákó megyében, de fontosnak tartjuk ezt megtenni, hiszen a sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzatok költségvetése számára nem túl nagy összegekről van szó, amelyek viszont sokat segítenek a szórványban élő vagy csángómagyar közösségeken” – fejtette ki Antal Árpád. Hozzátette: a népszámlálási adatokban meglepte őt az, hogy Sepsiszentgyörgyön mintegy 100 személy vallotta magát csángónak, katolikusnak és román anyanyelvűnek, ezért a következőkben szeretnének jobban odafigyelni erre a közösségre. A polgármester szerint összesítették a népszámlálási űrlapokat, amelyekben már a magyarokhoz kódolták a magukat székely nemzetiségűnek vallókat, és így még inkább a magyar közösség javára módosult a sepsiszentgyörgyi népszámlálási eredmény. E szerint a háromszéki megyeszékhely lakosságának 76,8 százaléka magyar és 21,9 százaléka román nemzetiségű. Kovács Zsolt Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. november 24.Márpedig Csángóföld létezikAmikor magyar ügyet támogatunk, nem a románok ellenében tesszük, hanem abból a meggyőződésből, hogy adott kérdésben szerepet kell vállalnunk – reagált lapunk érdeklődésére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Bákó megyei Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének az egyik helyi román nyelvű napilapban közzétett közleményére. Gheorghe Bejan azt állítja, Antal Árpád a helyi adófizetők pénzét románellenes programra kívánja fordítani azáltal, hogy együttműködést tervez a moldvai csángó falvakkal. Az együttműködés gondolata egyébként nem előzmény nélküli, korábban Ferencz Csaba MPP-s tanácstag kezdeményezte, az önkormányzat vegyen részt a csángó gyermekek taníttatását támogató Keresztszülő-programban. A Dumitru Mărtinaş Egyesület, amely a csángók román eredetének bebizonyításában évek óta együttműködik a Ioan Lăcătuşu vezette sepsiszentgyörgyi Európai Tanulmányi Központtal, tiltakozik a közösségnek csángóként való megnevezése, illetve Csángóföld létezése ellen, és felhívja a figyelmet arra, hogy a román adófizető pénzén románellenes programot kíván támogatni Sepsiszentgyörgy polgármestere. Gheorghe Bejan említett közleménye is azt igazolja, hogy mennyire fontos szerepet vállalniuk a csángó kérdésben – véli Antal Árpád, aki szerint a támogatást a csángó közösség igényeire fogják építeni, azzal segítenek, amire szükség van. "A szóban forgó bákói civil szervezet megalakulása óta támadja a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, alaptalan vádait nem vesszük komolyan" – reagál a közleményre Hegyeli Attila, az MCSMSZ ügyvezetője. A Mărtinaş egyesület elnöke azt állítja, Moldvában erőszakkal vezették be a magyar nyelv oktatását egyes falvakban, ahol a tanárok azt hangoztatják a gyermekeknek, hogy magyar identitásúak, ezzel félrevezetik, valóságos "identitáskrízisbe" kergetik őket. Gheorghe Bejan felszólítja a parlamentet, vizsgálja ki a román gyermekek magyar nyelvű oktatását Moldvában, és tegye meg a kellő intézkedéseket, mert ami ott történik, "annak súlyos következményei lesznek". A 2000-ben indult magyar oktatási programban jelenleg huszonegy faluban 992 gyermek jár az állami iskolában tartott magyar órákra – szó sincs magyar tannyelvű iskolákról, ahogy ezt Bejan félrevezetően állítja –, és közel ennyien magyar nyelvű délutáni foglalkozásokon vesznek részt. Hogy a csángók mennyire nincsenek "identitáskrízisben", jelzi az, hogy "a szülők nem kértek egyebet az iskolába benyújtott kérvényeikben, mint hogy gyermekeik tanulhassanak írni-olvasni azon a nyelven, amit ez a közösség beszél" – mondta lapunknak Hegyeli Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
